2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Használaton kívüli mosdó, ahol Hisztis Myrtle kísért. Itt található a Titkok Kamrájának bejárata egy mosdókagyló mögött, melynek csapjára egy kígyót karcoltak. Rosszul karbantartott berendezésű, nyomasztó hangulatú helyiség.
- Nekem kéne bocsánatot kérnem, hogy csak úgy rádtörök. Azt hittem itt egyedül leszek. Tudom én, hogy nem vagyok túl beszédes szobatárs, szóval... – Tárom szét a karomat. Valahogy képes vagyok végletekre ragadtatni magam, amit nem sokan kezelnek megfelelően a helyén. Én vagyok mindenki kedvenc barátnéja, vagy úgy magam alá kerülök, hogy még a legközelebbi ismerősök se szólhatnak hozzám, mert elvonulok durcizni. Ha most kéne bekategorizálnom, talán az utóbbi, ám ha már itt összefutottam a szintén rossz hangulatban leledző lánnyal, akkor nem lehetek olyan bunkó, nem csak a kedvemet zúdítom rá, még lelkiismeretfurdalást is okozok, amiért ez most így alakult. - Miért? Mi nem az? De tényleg... - Csóválom a fejemet, hogy aztán a tenyerembe temessem. Megfeszült az állkapcsom, ahogyan a haléntémomat kezdem masszirozni. Teljesen megfájdult már mindenem a stresszről, éjszaka is álmatlanul forgolódtam, nem csak a döntés miatt, de úgy véltem, vagy magammal szúrok ki, vagy a sráccal, jól úgysem jöhettem volna ki belőle. A névre azért oldalt pillantok. - Áh, az a srác, akivel olyan sokat együtt lógtok. Aha. Mi a helyzet vele? – Láttam már párszor őket, és a háztársunk kedves, ám felszínes illetőnek tűnik. Nem tudok konkrét véleményt fogalmazni vele kapcsolatban, rám nem vetette ki a hálóját, bár ez lehet, hogy annak is köszönhető, hogy Royden kivételével eddig ügyesen kidumáltam magam az esetleges elhívások elől, így aztán mindenki leszokott arról, hogy nálam próbálkozzon. Hiszen nála sem volt értelme. Lehet, hogy tényleg be kéne látnom, hogy szépen egyedül maradok, nem mindenki csókolózik a folyosón már tizenhárom évesen. Nekem ez most megvolt, de máris haladt volna tovább, így ezt az elsőt is rossz emlékként kell elkönyvelnem annak ellenére, hogy fizikálisan jó volt, és nőnek éreztem magam. De semmiképpen sem könnyen kaphatónak. Ez így... nagyon rosszul jött ki.
*Kuncogok egy sort Missy szavain miután rájövök, hogy nem a mosdó hisztis szelleme tört rám váratlanul. A megjegyzésem is ennek szól, örülök, hogy nem kell pátyolgatnom a szellem „lelkét” mintha neki ugyan bármi is fájna mostanság.* -Nem vagyok csalódott, nehogy azt hidd. Sőt! Örülök, hogy nem Myrtle az. Most valahogy nincs kedvem a nyavalygásait hallgatni. Néha egészen szórakoztató, de….áááá. *Nem, ha az ember lányának pasigondjai vannak, nem igazán van oda a panaszkodó és pletykálkodó szellemekért. Myrtle pedig nem tudja befogni a száját. Missy végül ledobja magát mellém, nem túl közel, de az sem érdekelne ha belenézne a könyvembe, még nekem sincs fogalmam hol van kinyitva, mivel az elmúlt órában nem azzal foglalkoztam amiért idejöttem. Ez a mosdó arról is híres, hogy a legjobb bájitalokat itt lehet összefőzni, de nem most fogom megtenni a magamét, mert talán az én bajomra nincs is gyógyír. Ez a mosdó alkalmas még a pasidrámák kibeszélésére is, így nem tart sokéig, hogy szóba ne kerüljön.* -Én kezdjem? Áááúúú! Még azt sem tudom mi bajom van. Bonyolult ez. *Fintorgok egy sort, nem azon, hogy nekem „kell” kezdeni a panaszkodást, hanem mert belegondolva az egészbe, tényleg bonyolult, tényleg nem bogoztam még ki és tényleg csapnivalóan hülye vagyok. Sóhajtok egy nagyot és megadom magam.* -Gerard. *Nem kezdek bele az egész történetbe, előbb tudni szeretném hogyan reagál a névre. Biztosan tudja kiről van szó, minden lány tudná. Már karácsony előtt is pletykáltak rólunk, mi meg hagytuk mondjanak amit akarnak. Nem tudom Missy-hez mennyi jutott el ebből, alapjában véve visszahúzódó lány, csak a jó ég tudja miért. Mert szép és aranyos. Ezen a ponton elakad a lélegzetem egy pillanatra, mert szembe jut valami. Gerard ugyan nem mesélt róla, de az nem jelent semmit. Vajon ő is…? Feltűnt neki hogyan nézek rá és eszébe jutott miért így? Ez egyre bonyolultabb lesz. Lehet, hogy pont Gerard egyik hódításával beszélgetek éppen a Gerardos pasidrámámról. Remek, csak én lehetek ennyire szerencsétlen….és persze megint túlkombinálom magam.*
Ginny sokat mesélt erről a helyről, ide annak idején sokszor el tudott vonulni, amikor egyedül akart lenni. Jó, voltak itt csúnyaságok, de azt megelőzően azért legalább össze tudta szedni a gondolatait, rám is ez vár, ha ki tudom zárni a gondolataimból a hisztis kísértetet. Megbeszélhetném akár a szobatársaimmal is a dolgot, ám van egy olyan érzésem, hogy nem mindig van meg a teljes egyesnsúly, hiszen többek között Ginny Hermonéval szokott együtt lenni, aki meg nem komálja annyira Lavendert, Eileent és Rosemaryt meg annyira még nem ismerem. Marad hát az egyedül lét ebben a formában. A fülem mögé tűrök egy szőke tincsek, ahogyan behúzom magam mögött az ajtót, és egy ismerős hang hatol el a tudatomig. - Myrtle? Nem is tudom, azért még valamellyest élőnek gondolom magam. – Kapom a szám elé nevetve a kezemet, lányokkal sosem voltam annyira félszeg, mint egyes pasikkal, habár az utóbbi időben azt hittem, az erősebb nem képviselőivel megtaláltam a közös hangot, hiszen beszélgettem én srácokkal, mégsem alakult ki semmi, bezzeg Roydennél mintha máris fejest akartunk volna ugrani mindenbe, és mint kiderült, erre mégsem vagyok képes. Talán jobb is, ha mégiscsak visszatérek a barátnőzhez, amíg nem találkozom valakivel, akinek tényleg számítok. Hormonjaim ugyan már nehezen tűrtőztetik magukat de azon az áron nem adom oda magam, hogy csak arra kellenék. Biztosan roppant kellemes lehetett volna, de ha ha szájhúzva megyek bele, akkor tényleg így van? Mégiscsak romantikus lennék? Affene. - Csak én. Szia! – Lépek beljebb, és miután a könyveim biztosítva vannak attól, hogy elázzanak, akkor huppanok le mellé, nem sértődve meg azon, hogy csak én. Végülis ha nem akart a kísértettel diskurálni, akár bóknak is vehetem. Amilyen pocsék a kedvem, már mindenben hajlamos vagyok negatív látni, de a háztársam, és szobatársam legendásan híres arról, mennyire kedves, így kétlem, hogy szánt szándékkal rosszat akart volna mondani. Valahol mellette ücsörgök, nem pillantok bele, hogy mit is nézeget, tanul, voltaképpen semmit, ha magamból kiindulok. Viszonzom a nevetést, jól összejöttünk, ahogy látom. - Pasidráma... mi más. Nem hittem volna, hogy ilyesmi pont velem történik, na de ez mindegy is, te voltál itt előbb. Úgyhogy halljuk. – Furdulok vele féltesttel, és rá figyelek. Nem fogok titkolózni, ha érdekekli, elmesélhetem majd én is, hogy engem mi az, ami ennyire lelombozott.
*Már vagy egy órája bámulom a könyvem ugyanazon lapját, bár észre sem vettem az idő múlását. Állandóan Gerard járt az eszemben. A karácsonyi szünetet már a többiek elfelejtették, de nekem nem sikerült. Nem azért mert rossz volt, hanem mert annyira jó. Kivéve az érzelmi hullámokat amelyekkel nem tudtam mit kezdeni és amelyek most is kísértenek. Gerard is mintha megváltozott volna egy kicsit, észrevettem ám, hogy nem mindig öltönyben jár, ahogy szokott és néha nem fésülködik meg rendesen, egyre kevesebb lányt látok sündörögni körülötte….mert egyre többet figyelem. Ennek véget kell vetni, bele fogok dilizni, komolyan. Nem véletlen, hogy különórát kértem Clark professzortól és már McGalagony professzorhoz is bemerészkedtem, ami azért már nálam is különös, de anyám biztosan örül annak, hogy ilyen szorgalmas kislánya lett. A Tiltott rengetegről persze nem tud semmit, pedig az is egy ilyen „kerüljük Gerardot” kaland volt. Ami az egészben a legkülönösebb, hogy nem szándékosan kerülöm, mert szeretek vele lenni, tudat alatt sikerül eldöntenem dolgokat és valósítom meg azokat, aztán meg bánkódom, hogy nem tudok vele lenni és azon merengek, hogy épp kivel van helyettem. Ahogy most is, a betűk és az ábrák egy sötét pacává folytak a szemeim előtt és az általam ismert lányok egyikét-másikét képzelem el mellé. Vajon szőkével van vagy barnával? Annyira elmerengek ezen a kérdésen, hogy amikor az ajtó kivágódik, vagyis be, akkor a könyvet a fejem fölé emelve húzom be a nyakamat a vállaim közé.* -Ne Myrtle, kérlek szépen ne most!!!! *Már felkészülök arra is, hogy átsuhan rajtam, na annál csak az undorítóbb amikor Fejnélküli Nick teszi ezt. Gyanús akkor lesz a dolog amikor nem hallom meg Myrtle hangját, helyette ismerős és sokkal kellemesebb hang szólít meg és még a nevemet is tudja. Kikukkantok a könyvem alól és egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat. A könyv nagy puffanással landol a térdeimen, de maradok ott és úgy ahol vagyok.* -Ja, csak te vagy az? Hála Merlinnek. Helló Missy! Most nem volt sok kedvem Myrtle-hez, de biztos, hogy nem sokára felbukkan a második kagylóból. *Látványosan lapozok mintha csak tanultam volna eddig, de persze fogalmam sincs, hogy épp hol tartok. Az biztos, hogy nem a szerelmi cuccoknál. Felnézek Missy-re, a hamarosan porrá tört kezeire, konstatálom, hogy neki is valami baja van akárcsak nekem. Érdekes, hogy szobatársak vagyunk de eddig nem sikerült közelebb kerülnünk egymáshoz, ahogy Eileen-hez sem , Rose mindig elfoglalt, Ginnyről meg ne is beszéljünk, ő más téma. De Missy…ő helyes lánynak tűnik, egyel felettem jár, szóval nincsenek közös óráink, talán ezért. Meg hát ő normális, én meg nem igazán. Zavartan elnevetem magam, úgy tűnik mégis egy cipőbe sikerült beleugranunk.* -Csak én járok ide, mostantól. Gondolom pasidráma. Nekem is.
Kissé magam alatt vagyok a Royos ügy kapcsán, de ez mindegy is. Nem tudom, hogy miért képzeltem azt, hogy különleges vagyok, és számíthatok valakinek. Ő már jóval felnőttebb, még ha vissza is ült az iskolapadba, itt ez a pár év különbség bizony óriási szakadék. Nem mondom, hogy sírok miatta, de görcsbe van rándulva a gyomrom, hogy bármikor összefuthatok vele, hogy az utolsó pillanatban mégiscsak sikerült kihátrálnom a szobája küszöbéről, és nagyjából egy fejrázást mellékelve csak elhúzzam a csíkot. Talán rosszul mértem fel a saját elképzeléseimet arról, hogy kell-e mellém valaki. Úgy tűnik semmi értelme nem volt, mert ha így működnek a dolgok, akkor maradok inkább magányos. Mára végetértek az óráim, és miután a szobatársaim nagyon nem érnek rá (Eileen azzal a furcsa magas hollóhátassal), Ginny meg testvéri összeröffenést tart, úgy gondolom, hogy semmi kedvem a klubhelységben ücsörögni, hogy mindenki megkérdezze, hogy mi a bajom. A birtokon is csak feleslegesen rónám a körömet, annak sincsen sok értelme. Így bevetem magam az egyetlen helyre, aminek még van is most jelentősége. A lánywc-be, amit még a lányok is elkerülnek. Feldúltan nyitok be, szerencsére a hisztis tulaj éppen máshol rontja a levegőt, ellenben pont az egyik háztársamon sikerül majdnem átesnem, még a könyveim is kiesnek a kezemből, szerencsére most nincsen elárasztva a mosdó, hogy vizesek legyenek, így nem nyúlok utánuk. - Hopsz... más is jár ide? Helló... Lavender. Minden rendben? – Tördelem a kezeimet, nem tudom, hogy mennyire jól venné ki magát, ha mellé csusszannék, nagyon nem vagyok vigasztalós kedvemben, holott lehet, hogy kiválóan elterelné a gondolataimat. Valahogy úgy vagyok vele, hogy innen nincsen visszaút, ő is közölte hogy mit akar, és nagyjából én is, ezt nem lehet csiszolni, ennyi volt. Attól még érezhetem magam vacakul. A hátsómat odanyomom az egyik fülbeajtónak, és karbafont kézzel nézek le a hatodikos leányzóra.
Tárgy: Lassan járj, tovább érsz... 2015-02-16, 13:23
Missy & Lavender
*Hisztis Myrtle mosdója legendás, de kivételesen nem miatta vagyok itt. Az egy dolog, hogy az elsősök javarészt idejárnak az első három hónapban kirándulni, de nekem most nyugalomra van szükségem. Ja persze ha Myrtle megjelenik, akkor a nyugalomnak vége, és ő még annyira sem tud titkot tartani mint egy fecsegő papagáj, de ahogy mostanában érzem magam, még vele is kibékülnék. össze vagyok zavarodva, muszáj rendbe szedni a gondolataimat és az érzéseimet, februárra szinte kiürül ez a mosdó, még azok sem jönnek ide akik mérhetetlenül kíváncsiak Myrtle-re mert megőrjít mindenkit. A jelenlegi lelkiállapotomra jellemző, hogy vele is szívesebben beszélnék mint bárkivel a suliban, beleértve Gerardot. Főleg őt. Pedig a legjobb barátom, de éppen ez a baj. Szóval, fogtam a bájitaltankönyvemet amit manapság sűrűbben bújok mint a saját naplómat, és tanítás után bevonultam ide a második emeleti lánymosdóba. Ez olyan a suliban mint a Tiltott Rengeteg, vagy a harmadik emeleti tiltott folyosó. jelen pillanatban és az év nagy részében, kivételesen most és a tanév első két hetében, kihalt. Amikor a diákok sürgősen elfelejtik Myrtle mosdóját, átteszik a székhelyüket a harmadikra vagy az erdőbe. Ezért jó ez most nekem, mert senki nem zavar. Az egyik mosdócsap alá ültem le a könyvemmel, hogy találjak valami nagyon ütős szerelem elfelejtős bájitalt.*
Én kimondottan nem vagyok egy üzlet ember. Nem kötök üzleteket sem fogadásokat vagy hasonlókat, magamról tudom, hogy mindegyikbe képes volnék belebukni. Ez a lány pedig magas fokon képes űzni ezt a mesterséget. Alighanem érzem, hogy másra nem vagyok jó, mint, hogy hasznot húzzanak belőlem. Harry nem hagyta volna, hogy kihasználják és ő nem ijedt volna meg Mirtilltől sem és nem került volna ilyen helyzetbe, hogy az ég áldjon meg! Hermione ezek után nem ússza meg, az egészről kizárólag Ő tehet. -Tudod, teljesen mindegy, hogy elárulom vagy sem, nálad már be vagyok biztosítva, a deszka meglesz, a pókokról már mindenki tud, ezt aligha tudná bárki is felhasználni ellenem. - Nyílt titok, hogy egyszerűen irtózom a pókoktól, még harmadikban a sötét varázslatok kivédése órán a mumus óriás pókká változott előttem amit görkorcsolyával áldottam meg és ezzel győztem felette, a mumus a félelmeinkből táplálkozik és ölt alakot, akkor mindenki látta, tehát nem titok. A hajszálas dologra már nincs több megjegyzése ez pedig örömmel tölt el, nem vagyok csicska, hermione az egyetlen aki képes erre rávenni, egy, mert néha tartok tőle, kettő, mert az egyik legjobb barátom és a barátok kérésének bármennyire is értelmetlen eleget teszünk. Végül is mégse azt mondta, hogy etessem meg magam egy pókkal majd küldessem is vissza magam... -Majd te fogod meglátni, hogy az biztos nem csak egy macska. - Az egy torzszülött, én tartok tőle, mármint ha kellene eltudnám mintázni, de akkor még Dumbledore professzor se tudna megmenteni Friccs haragjától. Még a hideg is kiráz attól az embertől, rémes. A konyhába leérve megpillantom a sok házimanót, még sose jártam lent a konyhán, valahogy kimaradt a rendszeres látogatásom helyszíneiből. Teljesen úgy néznek ki, mint öreg barátunk Dobi. Bár ő szabad, míg ezek a manók nem, vagy nem tudom, nem hiszem, hogy rabszolgák lennének, de ki tudja? Itt minden megtörténhet. -Nos, te vagy a lány, te jobban kiigazodsz itt, nem? - Küldöm előre, fogalmam sincs hogy mennek itt a dolgok. A sok gülü szempár picit furán néz ki, megszoktam már Dobit, de ha egyszerre vagy száz manó pislog rád kicsit hátborzongató... Üdv! - Intek a manóknak.
Az üzlet lényeg a valamit valamiért, és hát na ketten akkor is többre megyünk, mint egyedül, én akkor is úgy gondolom. Majd meglátjuk, talán tévedek, de a csatákban is kellenek feláldozható gyalogok, vagy hogy is van ez. Nem azt mondom, hogy ő lesz a feláldozható gyalog, de akkor is úgy gondolom, hogy ketten többre mehetünk, nekem pedig kell a deszkám. A deszkám... mindennél fontosabb! - Óriás pók? Szóval nem bírod a pókokat? Tudod Ron... az a baj, hogy nagyon könnyen árulod el a gyengeségeidet. Taktikát kéne változtatnod. - hát na lássuk be, hogy egy kicsit fejlődhetne. Rólam gondolnád, hogy félek valamitől? Pedig van ám olyan. Rühellem pl. a kígyókat, de nem fogsz visítva látni, ha előkerül egy kígyó... legalábbis jó eséllyel megpróbálom a dolgot palástolni, mert az nem jó, ha megmutatod a gyengeségeidet, hát még ha simán csak úgy elárulod őket. És akkor ezek után még úgy is van itt, hogy azt se tudja, hogy mi az oka. Érdekes srác ez a Ron, úgy fest, hogy nagyon könnyű csőbe húzni. Nem azt mondom, hogy én is egyből erre játszom, de azért egy picit tényleg lehetne körültekintőbb, sokkal jobban járna vele. Nem kell csak úgy pattanni, hogy mindent megtegyél annak, aki tőled ezt kéri. - Oké, szóval szerzünk kaját és majd meglátod, hogy az csak egy macska. - nem valami démoni lény, ahogy beállítja. Jó tény, hogy Mrs. Norrisban van egy cseppnyi hátborzongató, de vannak a suliban nála jóval riasztóbb dolgok is, mint mondjuk teszem azt egyes tanárok, vagy egyes szellemek. Myrtill nem sorolható ide, de láthatóan Ron vele sincs kifejezetten kibékülve, én pedig csak próbálom elnyomni a vigyoromat, amikor megdorgálja szegényt. - Már csak valami Friccs figyelő kamera kell igaz? - de ha ő ennyire tudja hol van, akkor legyen igaza. Kilököm szépen az ajtót és irány a konyha. Nem hiszem, hogy nehéz lesz rádumálni a manókat, hogy adjanak valami halkonzervet. Jóban vagyok velük, etetem őket muffinnal, amit imádnak, szóval nem lesz nehéz dolgom.
Jó, én persze megértem, hogy kell neki a deszkája, de ezt miért rajtam vasalja be? Igazán megtarthatná a titkomat ingyen is. Ha annyira tudja ki vagyok gondolom tisztában van azzal is, hogy csapatom legéletképtelenebb tagja vagyok. Ha tőlem vár csodát hát azt várhatja, Friccs szerintem már az első pillanatban lefülel, van olyan szerencsém. De nekem tényleg nincs más választásom és segíteni fogok, de aztán remélem tényleg tartani fogja a száját, mert az úgy igazságos. -Mikor valaki utoljára ezt ígérte majdnem felfalt egy csomó óriás pók. - De azért ennek ellenére megpróbálok vigyorogni, nem igazán győzhetném meg a zsűrit ezzel a vigyorral, de jobb, mint a semmi. Igazán tettethetném magam bátornak, de mit érnék el vele? A végső pillanatban igencsak lebuknék. Friccs ősi ellenségem, mindig megpróbálta lefülelni a terveinket, kiruccanásainkat, ha valakit szemmel tart az akkor én vagyok meg Harry-ék. -Pontosan, én nem tudom. - Vonom meg a vállam és megnézem mit gyűjtöttem eddig. nem sok és tényleg kezd zavarni, hogy mit sem tudok az egészről és csak a begyűjtő vagyok. Legközelebb azért részletesebb beavatást fogok követelni. A lány álláspontja pont az ellenkezője az enyémnek, én szívesen segítek Hermione-nak, mondjuk persze ebben közre játszik az is, hogy félek tőle...de ebbe ne menjünk bele. -Hidd el, az a macska veszélyes és rendben, szerezzünk valami kaját annak a rusnya dögnek utána majd lesz valahogy. - Mondom majd elsüllyesztem a hajszálakat a nadrágom zsebébe. -Kész vagyok, mehetünk. - Indultam meg az ajtó felé és egyedül az állított meg, hogy Mirtill kidugta a fejét az ajtón és engem lesett úgy két centiről. -Ezt ne csináld még egyszer. - Mondom picit idegesen, hát miért kell rám hoznia a frászt mindenkinek? Ezek után már tényleg túl akarok lenni az egészen. -Menjünk akkor a konyhára, azt hiszem Friccs most ilyenkor a szobájában vagy tudja a fene hogy hívjákban van, simán odatudunk menni anélkül, hogy bármit is észrevenne majd elintézzünk a macskát. - Most a én arcomon van diadalittas vigyor. Először talán életemben, hogy valami egész használható tervvel álltam elő, büszke vagyok magamra.
Nem arról van szó, hogy én ilyen kis önző dög lennék, csak hát a gördeszkám fontos és ha lehetőségem van visszaszerezni és együtt könnyebb, akkor persze, hogy élek a lehetőséggel. Ő is ezt tenné, vagy bárki más is nem? Nem hiszem, hogy olyan rémes lennék csak azért, mert kicsit kihasználom a lehetőséget. Ha simán megkértem volna nem biztos, hogy segít, így viszont kénytelen. Amúgy meg tényleg nem árultam volna be a sikítozását, és ez után sem fogom. Mindenkinek vannak hibái, neki a lányos sikoly. Majd kinövi esetleg, van nem, ki tudja. - Na ne legyél már ennyire morcos, nem áll jól. Nem lesz semmi bajod, becs' szó! - majd megvédem, vagy megmentem, de nem lehet ennyire savanyúnak lenni állandóan. Ez csak egy kis kaland, egy kis szórakozás. Megszerezzük, amit kell és kész, tovább állunk. Nem lesz itt semmi gond, nem tudom, hogy miért nem tudja ezt elhinni nekem. Jó, nem ismer még annyira, hogy feltétlenül bízzon bennem, de eleve nem kell bizalmatlannak lenni a másikkal szemben. Nem lesz gond, ha meg mégis, hát megoldjuk. Friccs nem esz élve embert... akkor meg mégis mi a fene történhetne? - Hát... te tudod. - rántom meg a vállam. Ugrik, mert valaki ezt kéri tőle, akkor tegye ezt, nem az én dolgom. Nem fogom én e miatt kérdőre vonni, mert nem sok értelme van igaz? Én tuti, hogy nem csinálnék meg csak úgy ok, meg indok nélkül senkinek semmit, de nem vagyunk egyformák, nem gondolkodunk ugyanúgy és ő ezek szerint nem annyira kíváncsi, mint én. - Komolyan úgy gondolod, hogy macska veszélyesebb? Figyelj... szerezzünk halat, vagy egeret, vagy valami, az jó lesz Mrs. Norrisnak, Friccset meg hátha elcsalja a macska nyávogás. Ne mondd, hogy nem tökéletes terv! - vigyorodom el. Szóval csak a konyhát kell útba ejteni és nem lesz semmi baj. Simán megoldjuk, vagy csak én vagyok túlságosan optimista? - Kész vagy már a hajkereséssel? - mert ha már a terv meg van, akkor ne húzzuk az időt feleslegesen, hanem csapjunk a lecsóba!
Azt hiszem a mai világban már mindenért kérnek cserébe valamit. Én igazából az utolsó másodpercig bíztam abban, hogy majd megszólal, "hogy bevetted!" vagy, "hogy ezt most komolyan elhitted?" De ere aztán várhatok, mert nagyon is elhatározta magát és tényleg számít arra, hogy Friccs karmai közé vetem magam a deszkája miatt. Jól számított, mert tényleg így lesz, ahhoz túlságosan sok forog kockán, hogy itt és most nemet mondjak. Ennek a lánynak nem lehet nemet mondani, látom rajta, hogy azonnal kész lenne világgá kürtölni, hogy micsoda nőies sikolyaim vannak. -Akkor minden hiper-szuper. - Mordulok fel, hát egyáltalán nem örülök semminek sem a mai napból, de ha állandóan durcázom a végén még felbontja ezt az egyességet is és aztán nekem végem. Remélem nem az a fajta aki amint megkapta amit akar azonnal megszegi az ígéretét. Mert akkor feleslegesen kockáztatom az életemet. Mert itt nagy a tét, vagy megöl Friccs vagy sikerül visszaszerezni azt a deszkát. Én a lány helyében már inkább vettem volna újat, ha valami Friccs markába kerül általában sose kerül vissza, de nem akarom már előre lehervasztani, majd rádöbben Ő maga. -Hülyén hangzik vagy sem, de megcsinálom aztán meg majd azt kezd vele Hermione amit akar. - Vonok vállat. Nekem egyáltalán nem fontos, hogy tudjam mire kellenek a hajszálak. A Legtöbb ilyen helyzetben inkább jobb tudatlannak lenni, mint beavatottnak. Hermione mindig olyan dolgokat művel ami szerinte csak pici házirend szegés holott már rég túlmentünk vele minden határon, aztán jön azzal, hogy én mennyire vagyok felelőtlen ezért meg ezért, ki érti a lányokat, de őszintén? -Kíváncsi leszek, hogy oldod meg, én inkább Friccset vállalom, mint azt az ördögi dögöt. - A gondnok kevésbé veszélyes, mint a szőrpamacs. Számtalanszor kívántam már, hogy ette volna meg a a Basiliskus ahelyett, hogy kővé dermesztette, de gondolom annak a kígyónak se rossz az ízlése. -Felőlem jó bármi, de az a macska ravasz, majd meglátod. - Én már csak tudom tekintettel nézek rá. Ismerem Mrs. Norrist, rafináltabb, mint azt bárki gondolná. Mikor először mentünk köpenyben szabály szegő körútra az a macska látott minket, holott láthatatlanok voltunk, na ezek után mondja azt bárki, hogy nincs igazam.
Ez csak üzlet, nem feltétlenül nevezhető zsarolásnak, csak olyasmit találtam ki, ami mindkettőnknek jó. Persze neki az lenne a legjobb, ha egyszerűen csak hagynám elmenni és nem kérnék tőle semmit, de... az túl egyszerű lenne azt hiszem, szóval jobb az, ha egy kicsit az ő estéjét is érdekesebbé teszem, mert hát annál csak érdekesebb lesz, ha segíthet nekem, mint hogy mindenféle ismeretlenek hajszálait szedegeti a padlóról egy mosdóban nem? - Örülök, hogy örülsz kedves Ron. - mosolyodom el és jól megrázom a kezét. Amúgy meg nem vagyok én olyan, hogy átvágjak valakit az után, hogy már megegyeztem vele. Nem fogom utólag beköpni erre mérget vehet, már az is rosszul esik, hogy egyáltalán ilyesmit feltételez rólam, még jó, hogy nem tudok róla. - Szóval azért csinálod, mert valaki mondta és igazából azt se tudod, hogy mit csinálsz? Ez... elég hülyén hangzik. - igen azért kissé értetlenkedve nézek rá kb. két másodpercig, aztán csak megrántom a vállam. Ő tudja, nekem igazából édes mindegy, hogy mikor, kivel keveri magát bajba, meg milyen hajszálakat matat a földről. Én tuti nem szedegetném más dolgait, de hát az ő ügye ez. Főleg nem tenném úgy, hogy azt se tudom, hogy minek kell csinálni. Ennél azért sokkal kíváncsibb típus vagyok, az a helyzet. - A macska? Jaa, megoldjuk! Elpateroljuk, viszünk neki sajtot... izé... halat. - vagy sajtot, hogy jöjjön rá egér és arra a macska, vagy ilyesmi, valami jó láncreakcióban. Amúgy is egy macskát arrébb tudok rúgni, az nem olyan nagy kihívás, miért kéne úgy félnie egy macskától? Ez csak valami hülye legenda, hogy össze vannak kötve Friccsel, senki sem hiszi el igazán, ugye? - Jó, akkor előbb a macska, jó lesz a hal, vagy szerezzünk egeret? Túlbonyolítod... - akkor is úgy érzem, hogy be kéne dobni magunkat és kész, ő meg mindenféle macskacsalogatással jön. Szerintem felesleges, de hát legyen, akkor csalogassuk őket külön-külön, a lényeg, hogy végül meg legyen a deszkám, az oda vezető út végülis már nem annyira fontos.
Mindig ilyen helyzetekbe keveredek. Mindig akkor történik velem valami kínos mikor arra jár valaki. Persze tudom én, hogy haláli vicces lehettem az imént, de ezzel még nem is lenne bajom, viszont, hogy megzsarol na az már picit aggasztóbb. Persze mondhatnék nemet, de akkor meg hogy lehetnék biztos abban, hogy nem jut el a hír a mardekárig? Hát sehogy. És én még azt hittem Hermione olyan zsarolós típus, de tévedtem, ehhez a lányhoz képest egy megtestesült angyal. -Ennek örülök. - Mordulok fel. Látom rajta mennyire büszke magára, hogy ezt elérte. Én meg érzem mennyire ramatyul vagyok, mert ha sikerül lebuknunk semmi garancia nincs rá, hogy hallgatni fog, sőt, ha segítek se biztos, hogy így lesz. Ohh, mekkora lekvárba kerültem... -Ha én érteném már elmondtam volna mit miért csinálok, de én se tudom, csak Hermione mondta és hidd el, vannak még akik felsettenkednek ide, ha más nem akkor Mirtill miatt. - Másodikban mi is feljöttünk ide, hogy elkészítsük a főzetet, ez a hely mindenre jó, nem zsúfolt és ha erre is jár valaki az nem ide jön be, Mirtill sokakat elijeszt. Persze ahogy elnézem ezt a lányt nem lehet egykönnyen elrettenteni bármitől is. Hermione most igazán nagy gubancba hajszolt. Friccs vérmes és veszedelmes, de leginkább az a macska, ennek a lánynak nincs félelem érzete? Legalább egy hajszálnyi? Hát nekem van, mottóm, jobb félni, mint megijedni. Ez a lány még nem tudja, hogy Friccs mire képes. -És gondoltál a macskára is? Egyikünk eltereli a gondnok figyelmét, de mi lesz a macskával? Nyugodtan nevess ki, de Friccs és a macska közt van valami összeköttetés. - Én tényleg így gondolom és bár nem rossz a lány terve, de messzemenőleg sem biztos, hogy sikerül. Én szeretek óvatos lenni, mondjuk így is mindig sikerül már a legelsők között lebuknom vagy elhasalnom ha éppen olyan helyzetben vagyok. Mint már mondtam, engem mindenki kiszúr magának. -Nekem az az ötletem, hogy előbb a macskát próbáljuk elcsalni Friccstől és utána jöhet a gondnok, ha szerencsénk van nem bukunk le és megkapod a deszkád cserébe pedig hallgatsz erről a kínos pillanatról. - Szerintem ez mégiscsak bővebb terv, de sose voltam jó terv készítésében és a siker sem garantált. Harry-nek vagy Hermine-nak már biztos lenne B, C, de még Z terve is.
Igazából a végén még tényleg jól jövök ki ebből az egészből, legalább lesz, aki segít visszaszerezni a deszkámat. Mégis csak nagyon fontos nekem, és amúgy is rendkívül jól szórakoztam a tényen, hogy úgy sikított, mint egy lány. Hát komolyan, ezen van aki nem nevetgél olyan jókat? Hát ugye, hogy nincs! Igazából nem érzem magam rosszul azért, mert ilyen cselekkel zsarolom őt. Igazából ez nem is számít zsarolásnak, hanem egyszerűen csak afféle remek üzlet. Nem vagyok én rossz, csak remek üzletasszony, ennyi! - Naná, hogy örülök, hiszen így van aki segít nekem vissza szerezni a deszkámat. - vigyorodom el és még diadalittasan ki is húzom magamat, mert hát lássuk be az nekem csak jól jön, ha nem tud hazudni, hiszen legalább van, aki segít nekem megoldani ezt a kis problémát. A deszkám rövid idő alatt a másik alkalommal tölt túl sok időt távol tőlem és ez már komolyan fizikai fájdalmat okoz, de tényleg! - Jó oké, nem értek én ezekhez, csak hát nem láttam még olyat, hogy valaki random szőröket, vagy hajszálakat keres egy olyan lány mosdóban, ahová amúgy nem járnak túl sokan. - rántom meg a vállam, de nekem aztán tényleg mindegy. Azt csinál, amit akar, amíg tartja a mi kis megállapodásunkat, azaz segít megszerezni azt, amire szükségem van, történetesen a deszkámat. - Nem vagyok én se az a nagy tervező, de mit szólsz ahhoz, hogy mondjuk egyikünk eltereli a figyelmét, az aki gyorsabban fut, a másik pedig addig behatol a szobájába és megszerzi a gördeszkámat? - ez a leglogikusabb nem? És pont e miatt kellünk ehhez ketten, mert akkor van aki elterelést hajt végre, a másik pedig a konkrét feladatra tud koncentrálni. Nekem igazából mindegy, hogy melyiket csinálom. Ő mondjuk jóval magasabb nálam, de nem biztos, hogy elég gyorsan mozog, tehát nem tuti, hogy el tud futni, ha arról van szó. Majd meglátjuk, hogy dönt, nekem jó az, ha azt teszem, ami neki nem szimpatikus.
Jó, belátom, tényleg felettébb vicces sikításom van, de az már annyira nem vicces, hogy valaki ezt fel is használja ellenem. Mint ez a lány, kihasználja, hogy tudja a titkom és egyességet köt velem, akkor hallgat, ha Friccstől visszaszerzem azt a gördeszkát amit a saját hibájából oroztak el tőle. Még azt is eltudom képzelni, hogy a macskája alszik a deszkán, hogy semmiképp ne merészelje egy bátor szellemű diák se visszakaparintani a tárgyat. Attól a macskától a hideg futkos a hátamon, mintha összeköttetésben lenne Friccsel, amit a macska lát azt látja a gondnok is, vagyis akármit jelez a macska Friccs már tudja is. Ha segíteni akarok neki, ami nyilván muszáj lesz, akkor először is a macskát kell ártalmatlanítani. Már ásom is a síromat, a fiatal griffendéles aki szembe szállt Mrs. Norris-szal...oh, hogy ette volna meg a Baziliskus... -Jó-jó, nem tudok hazudni. Most örülsz? - Vágok fancsali képet. A hazugságok sose voltak az előnyös részeimnek a tagjai. Nem igazán tudok hazudni, de azért mentségemre szóljon, erősen próbálkozom. Vörös fejem is ellenem szól, ha a hazugságom megállná a helyét az arcom színezete úgy is lebuktatna. -Lényegében amúgy se tudom mire kell a hajszál és szerintem egy patkány szőrét és egy méretes hajszálat még megtudok különböztetni, ha meg nem lesz jó Hermione-nak akkor így járt. - Jelentem ki határozottan, bárcsak Hermione szemébe is ilyen határozottan tudnám kijelenteni, elég ijesztő tud lenni ha közel áll az emberhez, rosszabb, mint Piton. -Ne türelmetlenkedj, mellesleg van már terved vagy mindent rám akarsz bízni? Mert terv készítésében nem én vagyok a profi. - Ez így van, nem tudok tervet készíteni, ha erre számít akkor bakot lőtt, mert nem én vagyok a megfelelő személy erre a feladatra. A deszkát még csak-csak visszatudom valahogy kaparintani, ha meg van a kész terv hozzá. Most jól jönne Bolyhoska Friccs macskájával szemben, egy falásra benyelné a rusnya dögöt.
Nem akarom én minden áron megbántani, de nagyon nehéz ezek után nem nevetni. Totál lányos sikítást sikerült összehoznia, és ha ezt gyakran csinálja akkor nem csoda, ha az ember jól szórakozik rajta. Ezért még akár Friccsnél a lebukást is megérné kockáztatni, de komolyan, ha megint hallhatnám, vagy kideríthetném, hogy mitől fél nagyon. Jó nem vagyok ennyire gonosz, vagy legalábbis igyekszem nem annyira annak lenni. Nem biztos, hogy menni fog, de már az igyekezetet is értékelni lehet igaz? - Szóval még nem, hát akkor kedves Ron... muszáj elmondanom neked, hogy nem tudsz hazudni, főleg, ha nyilvánvaló, hogy épp azt teszed. - hiszen az arca répa vörös, nem igazán lehet ezt letagadni, hiába próbálkozik. Nekem viszont jól jön ez a kis sikítás fiaskó, hiszen ketten mégis csak több esélyünk lesz visszaszerezni a gördeszkámat. Bár ha eleve ilyen társam lesz, akkor azért nem egyszerű a dolog, de mindenesetre nem adom ám fel egy könnyen. Sokkal rosszabb már nem lehet, mint hogy ne kapjam vissza az én kis drágaságomat. - Hajszálat? De honnan tudod, hogy kié, ha a földről szeded fel? Erre nem sokan járnak, mi van, ha patkány szőr? - azért lássuk be, hogy ez a mosdó tényleg nem kifejezetten gyakran látogatott hely, szóval nem tudom, hogy mégis minek neki innen hajszál, főleg nem értem, hogy miért a földről, amikor azt se tudja az kihez tartozik. - És még soká tart? Mert megvárlak ám, aztán küldetésünk van. - ha gondolja még gyűjtögethet egy kicsit. Nem mondom, hogy adok neki én hajszálat, mert hát fogalmam sincs, hogy pontosan mihez akar kezdeni vele, és azt nem akarom, hogy rám szórjon valami varázslatot, az azért nem tetszene. Ha valaki az alakomat venné fel... az már más tészta, jó poén lehet magaddal szemben állni.
Fred és George is mindig ugrattak és vihogtak azon amikor megijedtem és lányos sikolyok szálltak fel a tüdőmből. Egy ilyen konkrét dologra emlékszem, bele ivódott a fejembe, pedig onnan általában csak kihullanak dolgok. Kicsi voltam még és volt egy kedvenc macim, Fred és ütődött másik fele kieszelték, hogy mi lenne ha nagy pókká változtatnák a macim. Persze én mit sem sejtve lefeküdtem aludni és éreztem, hogy valami mocorog a fejem mellett, gyertyát gyújtottam és olyan magas hangon sikítottam fel, hogy beleremegett a vakolat. Egy hatalmas pók volt volt ott a macim helyett, Fred és George az ágy alól bújtak elő és a hasukat fogták a nevetéstől, szép kis testvérek mondhatom. A macimat anya másnap kidobta és két napig aludni se mertem. Onnantól előszeretettel ugrattak gyakrabban, hogy a sikításomon röhögjenek, nem szép ugye? -Még nem...- Vagy ezerszer. Hermione rá világít napi 5 alkalommal is ha kell. Ha valami alól kiakarom húzni magam rögtön elmondja, hogy igazából nincs is programom és köztudott, hogy arra nem is vagyok képes..egy igazi barát, nem? A lány cserébe a hallgatásért azt kéri, hogy lopjam vissza Friccstől a deszkáját. Ez olyan mintha önjelölt armageddonos feladatra vállalkoznék, vagyis magába a halálba sétálnék. De azt hiszem inkább a halál, mint Draco önelégült ábrázata. -Ohh, azok a festmények, házsártosak az már biztos. Nekem is volt, hogy meggyűlt a bajom velük. - Nem is egyszer történt már, hogy egy festmény véletlenül a fal felé lett fordítva a károgása miatt, mondhatnám úgy is, hogy utána a festmények támadását élhettük meg, vinyítottak egész este. A felém nyújtott kezet elfogadom majd megpróbálok választ adni arra, hogy mit csinálok. -Hajszált gyűjtök, de fogalmam sincs minek, erről Hermione többet tudna mesélni. - Vonok vállat.
Eleve úgy kezdődik, hogy a fiúk inkább kiáltani szoktak, mint sikítozni, sőt még én is az esetek nagy részében inkább kiabálós típus vagyok, mint sikítós, bár azért vannak ritka esetek, amikor mégis csak lányosan reagálok valamire. Jó ezt mondhatnád furának, mert amúgy is lány vagyok, de.. mint tudjuk nem vagyok annyira kifejezetten túlzóan lányos. Nem szoktam azon aggódni, hogy letörik a körmöm, meg ilyesmi. Inkább mások szoktak azon aggódni, főleg apa, hogy eltöröm valamimet és az általában nem a körmöm szokott lenni, hanem sokkal keményebb dolog, csontok, viszont már boszorkány vagyok és így sokkal könnyebb a helyzetem, simán össze lehet forrasztani. Kiskoromban kellemetlen volt heteket várni mire rendbe jöttem. - Nem vörösödtél és nem sikítottál. Hm... mondták már neked, hogy nem hazudsz valami jól? - ha mellette állnék, akkor tuti, hogy oldalba bökném, így viszont csak egyszerűen továbbra sem tűnik el a mosoly az arcomról, bármennyire is idegesítheti már az, ahogyan hozzáállok. De hát.. érdekel? Ő sikított, én meg csak kíváncsi vagyok és kész. Viszont még jól is kijöhetek ebből az egészből, amúgy is van egy kis gondom, amit jó lenne minél előbb megoldani, és én amúgy is elég feltűnő jelenség vagyok, őt talán kevésbé szúrják ki. Bár... jó ez azt hiszem nem stimmel, hiszen én vagyok a szőkeség, ő viszont világító vörös, bár legalább valamivel kevesebb a haja, ami azért előnyt jelent neki ebben a helyzetben. - Nem vagyok én ennyire nagy vadállat. Egyszerűen csak elrontottam egy ugrást és valahogy az egyik festmény lekerült a falról. Totál nem tudom, hogy történt, de ketté repedt a keret, szóval... kicsit morcos volt rám a lakója. - na jó nem kicsit. Az a kis úri kisasszony vagy félórát visított, hogy mégis mit merészeltem tenni, és hogy most kénytelen egy másik keretben lakni, amíg az övé nem jön rendbe. Hát... komolyan sajnálom, de nekem attól még kell a deszkám! Már úgy hozzám nőtt. - Rendben van, egyedül úgyis nehéz lenne, akkor is lebuknék. Szóval legyen, segítesz nekem, én pedig nem árullak be. Na és... mikor derül ki, hogy mit művelsz itt? - a kezemet nyújtom persze közben neki, hogy szentesítsük ezt a kis összeesküvést, mert azért úgy a biztos. Akkor hát megegyeztünk, jövök már drága egyetlenem, visszaszerezlek!
Belátom, hogy a sikításom egyszerűen merőben olyan, mint egy kislány visítozása, de erről nem tehetek, a hangszalagjaim biztos túl lazák vagy nem tudom, de kicsi korom óta így sikítok. Ez ellen már nehezen tudnék tenni, nem is lenne vele baj, ha nem hallotta volna meg és jött volna ide körülnézni. Na meg persze diszkréten elkezdett röhögni és ha lehet ennél hangosabban nevetni hát Ő meg tette, az hiányzik már csak, hogy Draco meg a két talpnyalója betévedjen ide és megkezdődjön a piszkálódás, Draco ebből él, szinte élteti mások szerencsétlensége. Ő ilyen. -Pontosan...várjunk, mi? Nem, nem is vörösödöm, színvak vagy? - Pompás, már azt is meglátta, hogy elvörösödtem, lehetek még ennél is rosszabb helyzetben? Aligha tudom elképzelni. Az a levakarhatatlan széles vigyora még rémisztőbb, mint Mirtill vihogása és trükkjei. Olyan sejtelmes és baljóslatú. Ohh, Hermione csak találkozzunk, egyszer és mindenkorra leteszek inasi pályafutásomról, Harry majd felvált, Ő bizonyára nem sikongat kislány módjára. Na szépen vagyunk, csak abban az esetben hallgat a lányos megnyilvánulásomról, ha kap érte valamit cserébe. Tipikus lányos dolog. Valamit valamiért. Mikor előhozakodik a választási lehetőségekkel nem csak meghökkenek, de majd lenyelem a nyelvem. -Friccs elvette a gördeszkádat? Mi a jó istent csináltál? A priccsén gördeszkáztál vagy a macskáján, hogy így beindult? - Hüledezek, az meg pláne nem semmi amit kér a titoktartásért cserébe, segítsek visszaszerezni a játékszerét. Összetéveszt valakivel, én nem Harry vagyok vagy Hermione vagy a trükkös bátyáim George és Fred, én max lebuktatni tudom magad, de az tény, hogy abban jó vagyok. -Megpróbálok segíteni, de ha Friccs elkap, magammal rántalak téged is. - Jelentem ki komolyan és Mirtill a tanú rá. Engem mindenki kihasznál...
Nem tehetek róla, lehet hogy nem szép tőlem, de akkor is vicces, hogy úgy sikít valaki, mint egy lány. Komolyan pont olyan volt, sőt ha még gonoszabb akarok lenni, akkor úgy sikított, mint egy kislány. Ennél még én is pasisabban kiabálok, de komolyan. mondjuk eleve nem vagyok egy jellemzően sikítozó típus, általában inkább kiáltok, ha valami gond van, de nem is vagyok az az ijedős típus egyébként sem. Talán csak néhányszor sikítottam eddigi életem során és azt is inkább kiskoromban. Tudjátok a szokásos szörny van az ágy alatt és hasonló nyalánkságok miatt, aminek a nagy részét persze mindig csak kitaláltam azért, hogy apu foglalkozzon velem és ne kelljen még aludnom. Olyankor ugyanis mindig bejött még kicsit, vagy kaptam egy kis adag kakaót. Nem sokat, mert akkor aztán mászkálhattam volna ki éjszaka pisilni is, szóval nem lett volna hasznos annak fényében, hogy apu azért aludni is akart éjszaka. De azt hiszem elkanyarodtam kicsit a tárgytól, mivel most az ő sikításáról van szó, ami pedig megtörtént, tudom, hallottam és más nincs itt, aki csinálta volna helyette. - Ühüm, értem én... nem te sikítottál és csak azért vörösödik a fejed, mert szeretne egyensúlyba kerülni a hajszíneddel igaz? - döntöm kicsit oldalra a fejemet, még mindig széles vigyorral. Nem szép tőlem tudom, de akkor is vicces. Nem mondhatja, hogy nem az! Fordított esetben tuti, hogy ő is pont ilyen jól szórakoznia, tuti! - Hm... szóval tartsam meg magamnak a titkot? Tudod mi? Lásd, hogy milyen jó fej vagyok, nem mondom el senkinek, hogy úgy sikítasz, mint egy lány, becs' szó! Cserébe viszont... - elgondolkodva dörzsölöm meg az államat. Kíváncsi vagyok, hogy mit csinál itt, de gondolom nem fogja elmondani, ellenben, ha már titkot kell tartani, annak mindig van valami ára. Nem vagyok én valami jótékonysági szervezet vagy ilyesmi. Valamit valamiért. - Háh! - mutatok rá diadalittasan, amikor végül elneveti magát. Mondtam én, hogy vicces, és szerinte is vicces valakit hallani így sikítani, csak persze nem akarta nekem beismerni, de tudtam én! - Na jó, két lehetőség van, te döntesz. Nem árulom el senkinek sem, hogy sikítottál, ha elmondod, hogy mi a fenét csinálsz itt, vagy ha segítesz visszaszerezni a gördeszkámat Friccstől. - ő dönt. Ugye milyen rendes vagyok? Választási lehetőséget is kap, szóval egy árva szava sem lehet.
Mindig én kerülök ilyen helyzetbe. Foghatnám ezt arra, hogy Weasley átok, de nem lehet, csak kizáróan velem történik ilyen. Ha pókokat látogatunk akkor persze, hogy Ronnak is ott kell lennie, ha egy egy nagy fekete farkas akar valamit, persze, hogy Ront találja meg előbb, ez már csak az én szerencsém. És most is, Mirtill örömmel hozza rám a frászt és hoz engem kínos szituációba, reménykedtem benne, hogy nem járkál most erre senki, de persze, hogy ebben a szent pillanatban kellett neki is itt sétálgatnia. És a hangomról meg nem tehetek, néha előfordul, hogy sikítok, de az ritka... Általában nem ijeszt meg Mirtill, ismerjük mi már egymást egy pár éve viszont ha csak úgy settenkedik és rám veti magát persze, hogy megijedek, azért mégiscsak egy szellemről beszélünk és köztudott, hogy a szellemektől, pókoktól és sötét vermektől félek, a többi apróságot most nem sorolom fel. Jobban megnézve felismerem a lányt, vannak közös óráink, de így név szerint nem tudom ki. Annyi viszont biztos, hogy Hugrabug-os és, hogy most látta és hallotta meg élete legnagyobb poénját. -Nekem nem kell bizonyítanom semmit, itt se voltál, nem tudhatod mi történt. - Mondom komoly hangon, de azért a vörösre váltott fejem ellensúlyozza komolyságom. Ebből a szószból már nem fogok kimászni. Vigyora egyáltalán nem biztató. -Legalább megtartod magadnak a titkot? - Mondom végül legyőzötten. Ha a mardekárosok fülébe jut hallgathatom Draco gúnyos szavait még egy jó ideig. -Nem takarítok csak keresgélek valamit...- Hermione az én hajamat tépné ki ha elkotyognám miért kell hajszálat gyűjtenem....de várjunk csak, én se tudom, hogy van ez akkor? -Jó neked talán vicces volt, de én komolyan megijedtem. - Vágok durcás képet, de aztán elnevetem magam. Ha én hallottam volna bizonyára ugyanígy cselekszem. A legviccesebb, hogy már én is hallottam lányos sikolyt, még elsőben, Draco sikított mikor az egyszarvút megtámadó lény célba vette, messziről hallani lehetett a visítását, muris volt.
Azért lássuk be, nem minden nap hall az ember földöntúli halálsikolyt egy lezárt lánymosdóból és főleg nem mindennap derül ki, hogy ez a sikoly történetesen még csak nem is lánytól származik, szóval igen, amikor elérem a célt és kiderül, hogy a híres sakkbajnoktól származik nagyon nehezen tudom visszafogni a nevetést, pedig akarom, isten bizony, hogy le akarok állni, de ha egyszer tényleg ilyen baromi nehéz, akkor mit tehetnék? Már maga a helyzet is komikus, hogy egy egyébként ártatlan szellem ilyen szinten kiborít egy hatodikos srácot, mert hát ennyi biztos, évfolyamtársak vagyunk és közös óránk is akadt már az utóbbi évek során, no meg azért lássuk be, a suli diákjainak nagy része azért hallott már a híres hármasról, akik előfordult, hogy konkrétan alapjaiban rengették meg év végén a pontversenyt. Na nem mintha abba nekünk bármikor lett volna mostanság beleszólásunk. Hugrabugos vagyok és tisztában azzal, hogy ez mit jelent. Nem mi vagyunk a legügyesebbek, a legokosabbak, vagy a legbátrabbak, de... én baromi finom muffint sütök és ha még nőnék úgy húsz centit, akkor talán zsákolásban is menő lennék, így viszont csak rendkívül jól célzok és ennyi. Azért nem vagyok én annyira nyomi, mint ahogy egy hugrabugost beállítanak. - A falak vékonyítanak a hangodon? Hm... tanultál te fizikát? Gondolom nem, szóval nehezen hiszem el, vagy... bizonyítsd be. - a nevetést csak sikerül abbahagyni, de a vigyor nem tűnik el az arcomról, főleg Mirtill arcát látva, aki eléggé hevesen rázza a fejét. Sikoly volt az előbbi, még hozzá egy lányos sikoly egy fiú szájából, nem fogom bevenni a dumát a hangvékonyító falakról úgy sem. - Takarítasz, vagy... mit csinálsz? - hajszálat gyűjt? Esetleg valami rosszban sántikál? Ha rosszban sántikál, akkor... akkor én is akarok sántikálni vele, ez nem is kérdés, remélem tisztában van vele. - Igazából csak kajálni indultam a nagyterembe, de ezt a sikolyt ki kellett vizsgálnom. Féltem, hogy valaki épp... most hal szörnyet. - visszatér a vigyorom, csoda, hogy a nevetésem nem. - Bocs, de... lásd be, ez akkor is vicces. - tényleg úgy sikított, mint egy lány, és valami eszméletlenül vicces volt, kész, nem tehetek róla, így van.
Miért van az, hogy engem mindig minden megtalál. Legfőképp Hermione. Ha valami extra veszélyes dolog van soron, menjen Ron. Ha óriáspókokról van szó, küldjük Ront. Ha csali kell, legyen Ron. Mindig minden körülmények között Ron. Természetesen Mirtill is ki mással kezdene el szórakozni, hát persze, hogy velem. Csak egy valami rosszabb a bosszantó Hisztis Mirtill-nél, a vigyorgó Hisztis Mirtill, olyan földöntúli érzést kelt...mondjuk egy szellem más milyet nem nagyon kelthet, de akkor is, kiráz a hideg tőle. Bárcsak itt lenne Harry, rá be van indulva Mirtill és engem békén hagyna. -Kár, hogy nem látogat meg, de te is jó társaság vagy ám Ron. - Mondta vékony hangján és mellé mosolygott. Vajon miért kezdett el gyöngyözni a homlokom? Még egy ilyen alkalom nem lesz, ha valami kell Hermione-nak akkor majd el megy érte maga. Figyelmen kívül hagyom Mirtill-t hátha akkor elmegy, de helyette fogja magát és azzal kezd szórakozni, hogy a kezét átdugdossa a testemen. -Abba hagynád? - Szerintem senki se rajongana azért, ha szellemek járkálnának át rajta, idegesítő és hátborzongató. -Ha abba hagyom mit kapok érte? - Nézett rám vihogva. -Harry-t tálcán...- Fordultam el tőle és keresgéltem tovább, Ő pedig szépen visszaszállt a plafonra, hogy tovább nézhessen amivel az őrületbe kerget. Ekkor toppant be egy lány és ahogy beért már nevetésben is tört ki, csak nem hallotta a sikolyom? A fülem végéig elvörösödtem. -Jöttem...meglátogatni Mirtillt. - Bököm életem legeslegrosszabb hazugságát. - És nem sikítottam. - Dacosan szólalok meg ismét. - Egyszerűen csak kiáltottam és a falak vékonyítottak a hangomon. - Na ez végtére is nem is volt olyan rossz, majd ha ráérek vállon is veregetem magam. -Na most már aztán..nem ijesztett meg senki és nem sikítottam. - hajolok le egy hajszálért közben. -És te mit keresel itt? - Bár sejtem, hogy mit, hallotta a sikolyom és kíváncsi lett melyik szende lánykát eszik éppen a vérfarkasok vagy a klotyómanó...
