2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Jó lenne minél hamarabb leakasztani magamról Noah Jenkins-t. Már csak az a jó kérdés, hogy ezt mégis hogyan fogom végre hajtani. Nem akarok többször bajba kerülni csak azért, mert nem csatlakoztam a bandájába, ami nem mellesleg nem az én stílusom egyáltalán. Nos, az igaz, hogy változni akarok egy kicsit, de nem instant én akarok lenni a suli rémének a tagja. -Köszönöm, de azt hiszem, már épp eléggé megmaradt a fejemben ez. - jegyzem meg neki, hogy most már tényleg abba hagyhatja, és nem kell továbbra is ezt hajtogatnia. Azzal úgy se megy semmire sem. Az pedig eléggé meglep, hogy nem tudja kiről beszélek. Hiszen Ava is Hollóhátas és hatodikos, mint ő. -Pff, látszik mennyire figyelsz másokra. - vetem oda neki. Én azért próbálom megjegyezni, hogy kik a csoport társaim, ha már másba még nem kedvezményezek egyelőre. Amikor ismét trehány módon csak egy „Ahát” vet oda nekem válaszképpen, hogy mesélek neki ki vagyok, inkább már nem is reagálok arra. Csak jobban felhúznám magam, pedig most inkább le akarnék higgadni. Az se túl jó, ha agyon szekáljuk a másikat. -Hát ja, nincs nagyon választásunk azon kívül, hogy itt ragadtunk.- értek vele egyet kivételesen. A fenébe is ezzel a sulival, hogy így lett kiépítve. Mondjuk lehet a többi is ilyen, tudja a fene. Felsóhajtok csak egyet, majd a falnak dőlve, én is lecsúszok a földre. Végre egy kis csend. Mind a ketten elnémultunk, ami nem is olyan nagy baj. Néha azért a morcos és dühös Hollóhátasra terelődik a figyelmem, de próbálom nem feltűnően csinálni ezt, nem akarom, hogy félre értse vagy valami. Már csak az hiányzik, hogy abból is balhé legyen. Pedig…ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, ha nem így találkoztunk volna, ha nem máshogy, más időpontban és más féle szituációban, akkor még tetszene is. Már mint…nem rossz képű, azt el kell ismerjem. Oké, azt hiszem kezdek begolyózni a bezártság miatt. Vagy a vegytisztító szerek miatt, hogy ezen agyalok. Még szerencse, hogy nem tud gondolatot olvasni, mert akkor lehet bajban lennék és csak még jobban taszító lennék, ha még nem vagyok eléggé az a számára.
[You must be registered and logged in to see this image.] Éppenséggel akadnának fontosabb dolgok is, amikkel eltölteném az időmet. Főképp így, hogy a napom el is lett rontva a kis büntetőmunkája miatt. Még az idióták is tudják, hogy ha el akarod kerülni a bajt, akkor nem akaszkodsz össze Jenkinsszel. - Csak azért rágom, hogy legalább ez megmaradjon a fejedben.- forgatom meg szemeimet és vetek is rá a végén egy felsőbbrendűbb pillantást. Nem tudja, hogy én ki vagyok, de nem is várom el tőle, hogy kiderítse. Úgy a legjobb, ha a mai büntetőmunka után nem is látom majd többet. - Fogalmam sincs kiről beszélsz.- válaszolom egyszerűen. Még csak a vezetéknevét se tudom, majd akkor pont a nővérét fogom ismerni. Valószínűleg az a lány is olyan vészjósló, mint az öccse. Szerencsére az én családom megállapodott egy gyermeknél, így nem kellett és nem is kell egy újabb gondot a nyakamba varrnom. A vállalat sorsa már így is elég nagy tehernek tűnik, ráadásul hála anyámnak, most már a félvérségemet is tovább kell takargatnom. Ki vagyok merülve és ez a modoromon is látszik. Nehéz ingázni a mugli és varázsvilág között, ha az ember szülei titkokat varrnak a nyakadba. - Ah...- bólintok egyet neki, na nem mintha annyira érdekelne, hogy honnan származik és miért beszél franciául. Nekem a fő célom, hogy innen kijussak vele vagy nélküle. Az már csak rajta múlik, hogy tovább untat majd a francia kifakadásaival, vagy majd egy kicsit épeszűbben fogja fel a dolgokat. S lám, mintha már haladnánk is a helyes út felé. Csak nehogy zsákutcába szaladjunk. - Egyetértek.- pillantok én is körbe gyorsan. Az ablakokhoz lépek először, ám a magasság miatt nem tűnik jó ötletnek. Az ajtón és az ablakon kívül viszont nem igen akad más kijárat. A pálcáink nélkül sem érünk sokat, s ahogy Ewan is mondta, hacsak nincs mágikus adottságunk vagy egyéb képességünk, akkor ez már most zsákutca. - Nem látok semmi kiutat... Valószínűleg az egyetlen lehetőségünk, hogy kivárjuk, ameddig valaki erre téved. Aigoo...- lépek vissza az ajtóhoz és ütök is bele párat mérgemben. Ezt nem hiszem el. Még több elpazarolt perc fog most eltelni. Mély levegőt veszek, hogy ne veszítsem el teljesen a maradék józan eszemet, majd legyőzetetten döntöm hátamat a falnak, hogy a végén lecsússzak a már tisztának nevezett padlóra. Fejemet is hátradöntöm a művelet során, majd felpillantok Ewanre. - Csinálj, amit akarsz, de felesleges erőlködéssel úgyse jutsz majd semmire.- ha akar, csatlakozhat hozzám, bár jelenleg a képét sem vagyok képes elviselni. Ez az ő hibája és ebből nem vagyok hajlandó lejjebb adni.
Megértem, hogy mérges, mert bele keveredett ebbe, de ez a felsőbbségi érzete eléggé irritáló. Én se csinálom ezt aranyvérként, pedig aztán amilyen családi hátterem van, szerintem mindenki megirigyelheti. Nem csak azért, mert varázslók, ha nem amennyire szerte ágazik… Na mindegy, ez most nem lényeges. -Majd csinálok valamit, nyugi. Nem kell állandóan emiatt rágnod a fülemet. - próbálok most már kevésbé csípősen visszavágni. Az nem segít, hogy hergeljük a másikat és veszekszünk. Azzal nem fogunk kijutni innen hamarabb. Bár lehet valaki meghallja, ahogy egymást szidjuk és akkor kiengednek. De azt inkább nem akarom, eléggé kínos lenne. -Ha bébiszittert akarnék, akkor ott a nővérem. Ő épp eléggé anyáskodó. Talán ismered is, hiszen egyházba jártok meg egy évfolyamba is. - tényleg, ez csak most esett le. Oh a fenébe! Ha általam vagy a tanárok által nem is, de lehet, hogy ő beköp Ava-nak. Akkor viszont félig meddig tudni fog a dolgokról, aztán jön hozzám kifaggatni. Viszont, akkor nagyon dühös lesz, annyira, hogy nemet nem bírsz mondani neki. Azt viszont nem akarom, hogy ő bele keveredjen ebbe. Hiába aranyvérű ő is, Jenkins tuti bele köt és őt is bajba sodorja. Amit meg nem akarok. Amikor megjegyzi azt, hogy franciául beszélek, nem veszem magamra. Miért is tenném? -Félig Francia vagyok. Plusz ott éltem jó pár évig. Mondhatni ez megszokás. - vonom meg a vállam. Nekem van mentségem rá. Nyáron egyszer egy boltban is franciául szólaltam meg, hiába voltunk, akkor már itthon, de utána már oda figyeltem erre. Csak a helyzet hozta ki belőlem. Aztán jön azzal a csodás ötlettel, hogy rúgjam ki az ajtót. Flegma fejjel rá, amolyan, „ezt te se gondoltad komolyan” fejjel. Felsóhajtok, majd megrázom a fejemet. -Először is, fizikailag lehetetlenség lenne egy ekkora nagy és vastag ajtót kirúgni, ha csak nincs olyan képességed vagy mágikus adottságod. Másodjára, ha meg is tudnám tenni, se tenném, mert nem akarok ennél is nagyobb bajba kerülni. - sorolnom fel az érveimet, bár úgy se hatják meg őket. -Mi lenne, ha inkább egymás ízlelgetése és hergelése helyett, kitalálnánk valamit, hogyan jussunk ki innen? - nézek körbe. Az ajtó ki van csukva. Az ablakok elég magasan vannak. Ki lehetne mászni, de ha rosszul érünk földet, akkor lehet megzúzódhat valamink vagy rosszabb esetben eltörni… Nincs túl sok választásunk.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem fogom hagyni neki, hogy beletörődve a dolgokba csak úgy csendben elvégezze a büntetőmunkáját. Jobb lenne, ha nem ő játszaná el a hattyú halálát és képben lenne azzal, hogy hányunknak ártott most ezzel a kis összetűzésével. Jenkinsnek bizonyára megvolt az oka, na persze tudom jól, hogy az a srác sem százas teljesen. Nem is értem, hogy az angoloknak miért nincs alap etikettjük és miért is nem tanulják meg az elfogadott emberi viselkedésformákat. Rájuk férne. Mi koreaiak legalább megadjuk a módját mindennek és képesek vagyunk tiszteletet mutatni mások irányába, még ha a hátunk közepére se kívánjuk őket. - Nahát... Ha ahhoz értesz miként használj obszcén szavakat, akkor ahhoz is értened kellene miként oldd meg a saját problémáidat. De mindegy is, ami megtörtént, az megtörtént, majd korrigálsz a helyzeten később.- rá se nézek továbbra sem. Nem igazán érdekel a magyarázkodása. Én csak be akarom fejezni ezt a piszkosmunkát, hogy aztán a tanári kar elé rángathassam őt és kiverjem belőle az igazságot. Egy ilyen fekete pont nem hiányzik az életemben, tehát jobb lesz, ha majd szépen kitálal Fricséknek arról, hogy mégis kinek a hibája volt az egész. Jenkinsre még talán rá is kenheti a balhét, ha ügyesen használja a szavakat.- Pedig lehet rád férne.-teszem még hozzá ezúttal végig pillantva a srácon. Aztén persze már örömködnék, hogy lelécelhetünk a húgyszagú mosdóból, csak éppen a zár nem akar engedni. - Királyfi... Mondja ezt az, aki dühében franciául bukik ki.- forgatom meg szemeimet cinikus villanást küldve a mardekáros felé, aztán követve példáját én is a falak egyikéhez lépek, ám én nem ülök le a földre. Hiába mostam fel, az még mindig ugyanolyan mocskos marad. Azon még mindig nem tudom magam túltenni, hogy Jenkins egy kalap alá vesz engem ezzel az újonnan jött ficsúrral. Legszívesebben én magam rángatnám a srác elé, hogy aztán azt csináljon a prédájával, amit csak akar, csak engem hagyjon ki belőle. Mély levegőt veszek, s lehunyom szemeimet, ahogy összevonom karjaimat magam előtt. Fejemet a falnak döntöm óvatosan, majd így pihenek, ameddig nem történik majd valami az ajtóval. - Tudod... Megpróbálhatnád kirúgni az ajtót.-jegyzem meg neki gúnyosan, semmitmondó arckifejezéssel.
Általában nem szoktam mellre szívni azt, amit mások mondanak nekem, de eleve dühített egy kicsit ez a helyzet, és ő se könnyíti meg a dolgomat. -Miért, szerinted mit próbáltam csinálni, amikor megtalált minket Frics? Ott is próbáltam kimenteni a seggeteket. Arról nem tehetek, hogy egyik fülén be, a másik ki az öregnek. - nekem csak ne mondja meg mit csináljak. Gondoltam én is arra, hogy beszélek külön a tanárnővel, hát ha ő legalább meghallgat. Nem kell másnak megmondania mi a jó és mi nem. Tudom magamtól is, hogy mit kéne csinálni. -Szóval kérlek, ne játssz bébiszittert, aki vigyázni akarna rám és meg mondani, hogy mit tegyek. - veszem fel én is vödröt. Megvárom, hogy végezzen, majd amikor mondja, hogy kész, csak bólintok egyet. Végre. Menjünk innen el minél hamarabb. Kezd herótom lenni megint az emberektől. Látom, hogy szenved egy kézzel kinyitni az ajtót, de azt hittem, hogy csak ilyen béna vagy gyenge kinyitni. Majd amikor már két kézzel is próbálkozik és úgy se akar neki kinyílni, elgondolkodok rajta, hogy most szórakozik vagy sem. De valószínűleg ő nem az a típus. -Be van zárva? - teszek le én is mindent a kezemből, majd megpróbálom én is kinyitni, de nem megy. -Je n'y crois pas! C'est ma chance. - kezdek el dühömben franciául beszélni. Nem szokásom, nagyon ritkán fordul elő, akkor is általában mérges vagyok valamire vagy valakire. Franciaországban mondjuk ez nem volt feltűnő, hiszen ott kilencvenöt százalékban franciául beszéltem, maximum családon belül használtuk az angolt. Itt viszont ismét az angol a főnyelv, így eléggé feltűnő, ha franciául szólalok meg véletlenül. A következő megszólalásánál megforgatom a szemeimet eléggé feltűnően. -Úgy beszélsz, mintha valamilyen királyfi lennél. - dörömbölök egy kicsit az ajtón, hogy hát ha jár erre fele valaki és meghallja. De sajna csalódnom kell ebben, mert nincs itt senki. És a fene se tudja, hogy mikor járnak erre felé, hogy megnézzék, nem lógtuk el a büntető munkát. -Hát ez nagyszerű… - sóhajtok fel, majd mivel mást nem tudok csinálni, fogom magam és leülök a fal mellé. A fenébe, hogy még nem kértem meg Dietrichet, hogy tanítsa meg hogyan tudom előidézni a familiárisomat. Most akkor azzal tudnék valamit kezdeni, hogy keressen segítséget nekünk. De a fene se képzelte volna, hogy ez fog történni.
[You must be registered and logged in to see this image.] Akinek már valaha is volt gondja Jenkinsszel, az tudja milyen. Szerencsétlen Ewannek valószínűleg ez volt az első komolyabb összeismerkedése a sráccal és nem jött ki belőle szárazon. Épp ezért kell megválogatnod magadnak, hogy mégis kivel lógsz vagy épp kivel akarsz békét tartani. Mivel ő új itt, nem igazán ismeri a közeget, ami elég nagy pech, de nem az én gondom. Legalábbis addig nem volt az én gondom, ameddig magával nem rántott a sötét wc pucolás bugyraiba. Nem, egyáltalán nem tetszik ez az egész. - Ezért jobb, ha igyekszel majd megfelelni a tanári karnak és talán, de csak talán nem fogod visszahallani ezt a kis esetet a szüleidtől. Már ha van elég bátorságod kiállni McGalagony Professzor elé. Sosem késő megbánást mutatni.-próbálom a helyes irányba tologatni őt, melyből nekem is kedvezne. Mivel ha ő elrendezné a nézeteltéréseket, valószínűleg mi mindannyian megúsznánk. Ha kell, én magad rángatom el az irodája ajtajáig, onnantól pedig rajta a világ szeme. - Ez a része is kész. Végeztünk.-dobom vissza a vödörbe a felmosót és már cipelem is magammal a kijárathoz. Félkézzel lenyomom a kilincset a hatalmas kétszárnyú ajtók egyikén, ám az nem akar engedni. - Aigooo!-teszem le kezemből a vödröt és a felmosót, hogy aztán párat megránthassak az ajtón, ám az továbbra sem akar kinyílni. Se pálca, se kulcs, ami megkönnyítené a dolgunkat, ráadásul kétlem, hogy az ablakon kimászás lenne a legjobb döntés. - Hihetetlen, hogy annak a Jenkinsnek van képe velem szórakozni.-fújom ki az ingerültséget magamból már amennyire lehetséges. Már így is épp eleget húzta az időmet, de úgy látszik Ewannel rendesen ki akar tolni, nekem meg van akkora szerencsém, hogy emellett a kölyök mellett ragadjak.
-Valahogy sejtettem, hogy nem ez volt az első és utolsó húzása. - sóhajtok fel. Nagyszerű. Pedig én csak egy békés évet akartam, de ez nem fog összejönni. Majd talán kérek Dietrichtől pár tanácsot, hogy hogyan tudnám kerülő utakon elkerülni ezt a csodabogár Jenkinst. -Család…ne is mond. - ha még apuék nem is annyira, de a nagyszüleim tuti ki fognak akadni. Ők még velünk is szigorúak, főleg a nagyapám. Nem véletlenül olyan stresszes néha ez az egész, meg kell felelni a sok elvárásnak. Elterelve a gondolataimat, inkább bele húzok az utolsó wc pucolásába. Úgy fog csillogni, mint a legszebb gyémánt. Nem mintha ez enyhíteni a körülményeket, de legalább a lányok szép tiszta wc-n fogják elvégezni a dolgukat. Aztán kizökkenek a koncentrációból, amikor ismét megszólal, ráadásul olyat mond, amit lehet most nem igazán akartam hallani. -Kompenzálni? - kérdezek rá. -Ezt nem mondhatod komolyan. - mondom kissé flegmásan. Nem leszek senki csicskája. Oké, bánom, hogy bele rángattam ebbe, de azért ez már túlzás. Épp elég, hogy egy problémás ember is a nyakamon van, nem kell még, hogy ő is ugráltasson majd engem. -Mindjárt végzek. Már nincs sok hátra. - mondom unottan, majd pár perc és készen is vagyok. Felkelek a földről, majd leveszem a gumikesztyűket és a csapra dobom. Muszáj vagyok kezet mosni. Hiába voltak azok a kesztyűk, még így is úgy érzem, hogy a millió baci rajta van a kezemen. Általában nem vagyok ennyire finnyás, de azért mégis csak wc-t pucoltam. -Oké, én kész vagyok teljesen. Na és te? - nézek rá kérdőn. Nem mintha érdekelne, de együtt kell leadnunk a cuccokat, különben nem engednek el. Már pedig mindkettőnknek van jobb dolga, és Seungho ugyan nem mondta ki hangosan, de a reakcióiból kiindulva, biztos nem kér belőlem. Amit meg is értek félig, de azért idegesít is a dolog. Fogalma sincs, hogy milyen vagyok valójában. Sokszor kötöttek, már belém a Noah Jenkins féle emberek, de az még Franciaországban volt. És egyik sem volt ennyire kitartó, mint ő. Valamit tényleg ki kell terveljek ellene.
[You must be registered and logged in to see this image.] Arra sem veszem igazán a fáradtságot, hogy teljes figyelemmel illessem a büntetőmunkás társamat. Épp eléggé elvarrta magát nálam, hisz' rajta múlt ez az egész. Persze a magyarázkodásunk mit sem ért a végén, de azt se lehetne mondani, hogy ő annyira megerőltette volna magát. Inkább vitte volna el egyedül a balhét és hagyott volna ki belőle mindannyiunkat. - Jellemző...-jegyzem meg arra, hogy Noah is bepróbálkozott nála. Sok ismerősömtől hallottam már, hogy Noah Jenkins a bandáját akarta gyarapítani az ő meghívásukkal, persze a legtöbben nemet mondanak. Nem mindenki akar olyan bully lenni, mint az a srác.- Nehéz dolgod lesz lerázni. A legutóbbi barátnőjét is vérig alázta, miután szakítottak. Ha már csak ebből indulsz ki én nem lennék nyugodt a helyedben.-teszem hozzá a felmosás közepette, mert hát én se szeretnék itt ragadni egésznap, jobb ha nekem is inkább a kezem jár, mintsem a szám. - Senki sem örülne a hírnek, hogy büntetőmunkát szabtak ki rád. Főleg, ha családról van szó.-azt már nem teszem hozzá, hogy eomma és appa is kiborulnának, ha ez a fülükbe jutna. - Majd kompenzálod valamivel.-veheti akár úgy is, hogy elfogadom a bocsánatkérését, na persze ha aztán nekem szükségem lesz a későbbiekben valamire, akkor ő majd pattan és csak utána leszünk kvittek. Nem szokásom másokat ugráltatni, de aki ilyen kárt tesz bennem, annak ez a legkevesebb. - Sok van még? Én itt mindjárt végzek.-kérdezem őt, ahogy visszasétálok a felmosóvödörhöz.
Ahogy sejtettem. Mérges. Eléggé. Mondjuk ki nem az? Én is mérges vagyok, és van egy érzésem, hogy nem ez volt az utolsó húzása Jenkinsnek. Jobban oda kell figyeljek, nem véthetek még egy hibát. Nem akarok úgy haza menni, hogy apámék rögtön leszidjanak az első évem után. Felsóhajtok, egyelőre ezen legyünk túl. -Nem mintha hivatásom lenne a bajt keresni. - jegyzem meg azért neki. Azért ne hogy már… -Még a suli kezdetén megkeresett, mint új fiút. Meghívott a bandájába, mivel aranyvérű vagyok és, hogy a „mi fajtánk” tartson össze. Én viszont nemet mondtam, mi szerint jobb szeretem a magányos farkast, mint a falkát. Ezt persze nem vette túl jól, mint ahogy láthatod. - lehet ez csak magyarázkodás lesz a számára, de ne higgye azt, hogy nekem ez jó dolog. Épp ugyan olyan szar, mint neki. -Most is csőbe húzott, amúgy nem voltam még soha büntető munkán. - végzek a wc-vel, majd felkelek onnan. Épp eleget láttam közelről, és még van egy. Felsóhajtok, most már tudom milyen a mugliknak. Ő nekik komolyan mindent kézzel kell csinálni? Nem mintha mi mindent pálcával és varázslattal oldunk meg, de például a takarítás sokkal könnyebb. Ez komolyan az egyik legrosszabb büntetés. Tény és való, hogy nem vagyok ehhez hozzá szokva. -Ne is mond. Tudom jól, hogy nem a legjobb kezdés. Nem így terveztem ezt az évet. Főleg, ha a nővérem fülébe jut, hogy mi is történt. - sóhajtok fel. Bele se merek gondolni, hogy mi lesz. Fel fog robbanni szerintem. Kicsi a bors, de erős. Ava esetében pedig ez különösen igaz. Őt nem érdekli, hogy fiú vagy lány, kicsi vagy nagy, vékony vagy kövér, izmos vagy sem, simán neki megy gondolkodás nélkül. Főleg, ha rólam van szó. -Szóval tényleg bocs.
[You must be registered and logged in to see this image.] Ahelyett, hogy ezt az undorító wc-t pucolnám, szívesebben ülnék a Hollóhát klubhelyiségében, hogy újabb köteteket lapozhassak át. Már úton is lettem volna, ha a Mardekárosok gyöngyei keresztbe nem húzzák a számításaimat. Az önös kis idióta játékaikat igazán játszhatnák máshol úgy, hogy ne rángassanak bele ártatlanokat. Annyi szent, hogy Noah és ez az újonnan jött kölyök is felkerült a feketelistámra, holott az előbbivel még nem is akadt különösebb nézeteltérésem. Amit pedig Ewanről mondhatok... Az csak annyi, hogy nem indítja túl jól az évet a szemeimben. - Inkább ne is szólj hozzám. Annál lassabban végzünk majd...-mondom neki vissza anélkül, hogy ránéznék. Kezemben a felmosóval indulok el a mosdó hátsó sarka felé, ahol ingerülten vágom le a nedves rongyot és kezdem el felmosni a retket. Ha abeoji most látná mi történik, vérben forognának a szemei. Nem tudok hát tovább csendben maradni, félbehagyom a takarítást és megtámaszkodok a felmosó nyelén. - Aishh... Mégis hogy sikerült kihúznod a gyufát Jenkinsnél?-hihetetlennek tartom, hogy ennyire belevágta a fejszéjét a Mardekárosok rémének fájába. Amúgy nem érdekelne, de mivel engem is rántott magával a süllyesztőbe, így kénytelen vagyok legalább valami magyarázatot kiadni. - Ewan Braveheart, igaz? Nem indítasz túl jól az első évedben.-ingatom meg a fejemet lemondóan, aztán ha beszél hozzám, ha nem, én tovább folytatom a felmosást. A legrosszabb az egészben, hogy még a pálcáinkat is elvették. Azért elég rosszul fog mutatni egy büntetőmunka a könyvemben. Hat éven át nem keveredtem bele semmi rosszba, erre a semmiből jön egy külföldi diák és máris tönkre akarja tenni a karrieremet. Érdekes Braveheart, nagyon érdekes.
Valahogy éreztem, hogy előbb utóbb utol fog érni Noah Jenkins bosszúja, miután nemet mondtam neki. Eléggé a szívére vehette, hogy pont neki mertem nemet mondani, oly sok ember közül. Viszont még ezek után se bántam meg a dolgot, elvégre, ha akkor esetleg igent is mondtam volna, előbb vagy utóbb így is úgy is kiléptem volna vagy ő maga csapott volna ki a bandájából. Egyszerűen csak nem illettünk össze ilyen szempontból, hogy én is beálljak a rossz fiúk közé. Szerintem Ava is kinyírt volna. Vagy Noah-t. Bár lehet, hogy őt ezek után is, ha megtudja, hogy mi is történt. Jelenleg Hisztis Myrtle mosdójában vagyok egy Hollóhátas sráccal és a wc-t pucoljuk mind a ketten büntetés képp. Na és miért? A „bajtársam” csak rosszkor volt rossz helyen. Én pedig Noah kis tervének az áldozata vagyok. Csapdába csalt engem, és rajtam kívül még volt pár diák, akinek semmi köze nem volt ehhez, de pont lebuktunk egy tanár előtt. Így rajtunk kívül még van másik kettő vagy három ember, akik máshol csinálnak büntető munkát. Mondjuk cserélnék valamelyikkel, mert nem akarok találkozni azzal a szellem lánnyal, aki itt halt meg és a szelleme továbbra is itt „kísért”. Nem lenne kellemes érzés, ha mondjuk elődugná a fejét a wc-ből miközben tisztítom azt. Eléggé kínos lenne a szituáció. Bár lehetséges, hogy megérdemelném, hogy frászt kapjak tőle. Még mindig eléggé ostorozom magam, hogy mégis, hogy dőlhettem be Jenkins ócska kis trükkjének. A legnaivabb döntésem volt, egész életemben. Viszont legközelebb, már nem fog olyan könnyen csőbe húzni. Elvégre azért vannak hibái az embernek, hogy tanuljon belőle, nem? Hát én egészen biztosan tanultam belőle. Csak azt sajnálom, hogy másokat is bele rángattam ebbe. Még, ha nem is szándékosan tettem azt. Elvégre tudta a fene, hogy ez lesz. De gondolom ennek a Hollóhátas fiúnak is van jobb dolga, mint hogy pálca és bármilyen varázslat nélkül, pucolja ki a wc-ket. Ráadásul női mosdóban. Ami pluszba kínos és csak még jobban szégyellem a dolgot. Talán mondanom kéne neki valamit. Legalább egy bocsánatkérést, ha mást nem is. Úgy hogy gyerünk Ewan, erőltesd meg magad és szólalj meg. -Hé, figyu. - nézek felé, majd megvárom, hogy nagy nehezen ő is rám figyeljen végre. -Nos….sajnálom ezt az egészet. - gondolok a szitura és a büntető munkára. -Nem hittem volna, hogy titeket is megbüntetnek. - pedig próbáltam elmagyarázni, hogy semmi közük hozzá, de Frics nem kegyelmezett senkinek sem, szóval a próbálkozásom az süket fülekre lelt. És most itt kötöttünk ki. Azért remélem nem tart valami komisz kölyöknek, aki szereti a bajt hozni másokra és magára is. Életemben először voltam megbüntetve, de most se azért, mert én követtem volna el bármit is.
Nem kellene bánnom, hogy dobtam őt, mint a használt zsebkendőt, de most mégis elfog az irigység, ha arra gondolok hányszor lógott Flinttel. Azt ne felejtsük el, hogy Alison a tulajdonom is volt, s egy kis szakítás után azért nem szeretném őt rögtön más ágyában látni, főleg, ha Flintről van szó. Na nem mintha erre lenne komolyabb bizonyítékom, csak az én fejem szüleményei néha képesek elkalandozni a vakvilágba. Elég idegesítő kis gondolatfoszlányokat tudok kreálni. Az, hogy ő és Corvus között több van holmi barátságnál, lehet, hogy csak az elmém szüleménye, de akár még valósággá is kovácsolódhat. Erre csak akkor fog fény derülni, ha elég időt hagyok annak a kettőnek. Basszameg! Mégis miket hordok itt össze? Magasról le kéne szarnom mit csinálnak. - Hát persze.- morgok még egy sort. A levakarhatatlan mosolya és az a szende kedvessége az, ami már annakidején is megfogott. Most viszont tűz és víznek érzem a kettőnk között vibráló levegőt. Már az is kész csoda, hogy ilyen hosszan elbeszélgethettem vele. Valahol hiányzik a társasága. Hiányzik az, hogy valaki kiegészíthessen a másságával. Ugyan a mi kis bájcsevejünk most véget ér, azt garantálhatom, hogy Alison nem most hallott rólam utoljára. - Most célozgatsz?!- ráncolom homlokomat és még ki is húzom magamat előtte, mint aki képes lenne egy vitát itt és most lepörgetni. Az sem különösebben érdekel, hogy a budi vize már szép lassan eléri a cipőmet. -Fuss csak Alison, de legbelül te is tudod, hogy szükséged van még rám. Az ajtóm viszont zárva!- kontrázok rá, hiszen ha bárki is meghall, legalább tudni fogja, hogy nem egy baráti beszélgetés zajlott most itt le. Hiénám még röhög egyet hosszan, s csak aztán süllyesztem kezeimet a nadrágzsebembe, hogy végül én is távozóra foghassam. Azért valahol reménykedek abban, hogy megoldja a problémáit és nem fog engem felkeresni. Abban viszont hazudnék, ha azt mondanám nem esett jól a ma esti beszélgetés. El is bambulok a folyosó végébe pár pillanatig, aztán hiénám szüntelen bámulása zökkent ki belőle. - Mi bajod van?- morgok oda a hiénámnak és még lendítem is a lábamat az irányába, amit ő játszi könnyedséggel kerül ki. Hát persze, hogy tudja minden mozdulatomat...
//Köszönöm a játékot "Cuki" kis összekavarodás volt.//
Ha nem kezdett volna velem szemétkedni, akkor még ma is elfogadnám, hogy ő az alfahím. Ráadásul ő szakított velem, úgyhogy az egész helyzet igen faramuci. Mégsem tudok rá, mint ember haragudni, túlságosan régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam, van olyan oldala is, ami számomra egykor kedves volt. Ha közönséget akar, ha másoknak akar megfelelni, hát tegye. Valahol megértem, én a szüleim előtt vagyok kénytelen megjátszani magamat, holott nagyon nem értek egyet az egész viselkedésükkel, nevelésükkel. Az iskolában szeretek szabadabban élni, éppen ezért is engedtem el magamat, s bár gonosz ugyan nem voltam, de Noahnak igaza van, én is nevettem mások kárára. Talán most savanyú a málna, hogy én is kereszttűzbe kerültem. Mondanám, hogy a karma, de mivel a számmisztika megszállottja vagyok, sokkal inkább vagyok vele, hogy ez volt megírva a csillagokban. – Oh, nem is neked kell vele együtt lenned. Nekem sem kell. Csak.. jól érzem magam vele, velük. Sosem gondoltam, hogy van élet Jasmine és Beth nélkül is. Ehhez képest olyan lányokat találtam, akik kiváncsiak a véleményemre, felnéznek rám. És ennek nincsen köze a korhoz. – Rántok egyet a vállamon játékosan, és lassan valóban indulnom kell, bármikor indulhat a vonat. Végülis megtudtam, amit akartam, nem Noah pletykája juthatott el hazáig, úgyhogy nem is akarnám most őt tovább feltartani. Végeredményben jót beszélgettünk, van még számunkra remény, még ha nem is romantikus vonalon. Gyakorlásnak meg jó volt, most már legalább tudom, hogy mit várok egy fiútól. Ő legalább ráébresztett, hogy a túlzott közvetlenségem megtévesztő lehet a másik nem számára, azt hihetik, hogy tetszenek, akarok tőlük valamit. – Mondom, hogy nincs köztünk, semmi, de tudod mit? Ha lenne, akkor azt hiszem azért, mert ha kettesben vagyunk, ő mer önmaga lenni. – Ez még mindig nem egyértelmű kinyilvánítása semminek, hiszen alig találkoztam még Corvus-szal, akinek szintén megvan a maga kultusza.. Ez a fiúknál valami becsípődés lehet, vagy tudomisén. Viszont sokkal lágyabb, nem bújik falak mögé, nem hazudik magának, és azt hiszem nekem sem. De hogy romantikus értelemben? Ez inkább Noah rögeszméje lehet, mivel már nem vagyunk együtt. Fúha, hát nem fogok mentegetőzni. Megtámaszkodom a mosdó egyik ajtajában, azért akkorát nem lökött rajtam,h ogy el is essek. Egy félmosollyal bólintok, felőlem.. Aztán mielőtt bárki belépne ide, a fejemre húzom a talár kapucniját, s kisietek. Noah pedig hadd maradjon egyedül a vízzel elárasztott lánywc közepén.
//Köszi szépen, nagyon bejövős volt^^//
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Számomra mindig az a jó és helyes, amit én kigondolok. Mindig nekem kell, hogy igazam legyen, hiszen nem tudom elfogadni az ellenkezőjét. Ilyen vagyok és ezen változtatni sem óhajtok senki kedvéért sem. Néha lehet túlzásokba esni, de majd itt mindenki megtanulja, hogy a kinti világ közel sem olyan bájos és ártalmatlan, mint aminek azt hiszik. Keménynek kell lenni, s ezáltal én is könnyedén sétálok át a nagybetűs Élet kapuján. Épp ezért nincs szükségem senkire. Egy gyengeségre. - Ha te mondod...- morgom undortól csöpögő hangon, s bár nem feltétlenül Alisont akarom ócsárolni, mégis így jön le. Még hogy nem jó egyedül... A faszt nem. Sokkal könnyebb akadályok nélkül élni az életed, mintsem hogy kötődj valakihez, aki csak elpocsékolja az értékes perceidet, amit magadra fordíthatnál helyette. Magamnak sosem vallanék be olyat, hogy egyedül vagyok és az épp "nem jó". - Remélem tudod mit csinálsz. Maroni nem lesz jó hatással rád, ezt garantálom.- azóta se tudom kiverni a fejemből annak a korcsnak a viselkedését. Volt pofája felvenni velem a kesztyűt és még neki állt feljebb. De várja csak ki a végét. Majd ha a kis barátnője titka kiderül, hatalmasat koppanhat a feje csórónak. Már a győzelem ízét is érzem, s roppant édesnek tűnik. - Ez kétségtelen.- értek egyet vele. -De miért pont Flint?- csak fúrja az oldalamat azért a kíváncsiság, hiába akarok túllépni végre Alisonon. Valamiért mégse felejtek és egyfajta tulajdonjogom még mindig van rajta. Legalábbis én így hiszem, annak ellenére, hogy ő már szabad fruska. A válaszára már talán nincs idő, mert amint ő felpattan, én sem ülök tovább tétlenül. A hiénám fel is morran egyet, melyet csak az elhaló nevetése szakít félbe. - Ez...itt....Nem történt meg.- bökök Alison irányába. Arcom a másodperc töredéke alatt fordul át egy igazi ördög képévé, ahogy homlokráncolva, szikrákat szóró tekintettel nézek a csajra. Egyértelmű, hogy átfutott rajtam a pánik azt illetően, hogy valaki megles minket. A látszat kedvéért még taszítok is rajta egyet. Akárki is bujkáljon a folyosó végén, nem engedhetem le a védelmemet csak azért, mert az exem szólt egy-két szép szót. - Mit is hittem...- ciccegem lemondóan megrázva a fejemet. Véget kellene ennek vetnem. Hiába fordultam most ki magamból, mert félek, hogy az imidzsemnek lőttek, attól még az sem normális, hogy leálltam vele beszélgetni. A műsorunk közepette viszont lányok kacaját lehet hallani, akik ezúttal bátrabban lépnek a fénybe.
Bennem fel sem merül, hogy én lennék rossz, hiszen nem aláztam meg, nem látványosan utasítottam el, csak kissé meghökkenve húzódtam hátra, hogy ez most micsoda. Ő volt az, aki drámát csinált az egészből, s azt hitte, hogy összeomlok, ha rossz híremet kelti. Végül nem így lett, és én vagyok az, aki kész vagyok szemet hunyni, pedig tudom, hogy neki ez a félelemkultusz fontosabb, mint hogy valódi érzelmeket nyilvánítson, így hivatalosan aligha fog változni. Az, hogy kettesben el tudunk beszélgetni, mégis mindkettőnknek jót tehet. Legalábbis én sosem szerettem ellenségeskedni, Jasmine és Beth útjából is inkább kitérek az érdemi konfrontáció ellenében. – Mert nem jó egyedül. Nem kell elismerned. – Mosolyom letörölhetetlen, ám még véletlenül sem fölényeskedő. Nem kell úgy tennie, mint aki értékeli, hogy odafigyelek rá, hazudhat nekem, magának úgysem fog tudni. Az anyáskodó természetem olyan, hogy mindenkit mentegetek, próbálom a szépet látni, a jót mindenkiben. Noah nem magától lett ilyen. Akárcsak Corvus esetében történhetett vele valami, ami megváltoztatta az idővonalát. Valami, ami kitépte belőle az egykori aranyos kisfiút, és ültetett a helyére egy morgós, sötétlelkűnek látszó kamaszt. A valódi énje már lehet, hogy ilyen, de talán a kút mélyéről mégis felránthatom olykor az eltemetett tudatalattit. – Ühüm, és Abigail. Velük kettőjükkel nem érzem azt, hogy rosszat kell tennünk, az boldogít. Tudod változik az ember, átértékeljük, amit korábban tettünk. Ránk fér. – Ezzel nem akarom a saját énképemet rá is kivetíteni, ez most csupán úgy jön, de annak azért örülök, hogy ha morgós hangnemben is, de válaszol. A randikat illetően nincs ötletem, vele igazából sosem randiztunk, csak csapatban mászkáltunk, más esetében pedig nem vettem észre, csak utólag, hogy ha valaki kávézni akart volna velem, hogy az esetleg randi lett volna. Mindig hajlamos voltam félreérteni a közeledést, beemelni másokat is a társaságba, így aztán a próbálkozók rájöttek, hogy lövésem sincsen, hogyan kéne egy fiúval viselkedni. – Nekem valahogy a baráti vonal mindig erősebb volt, mint a romantika. Abban béna vagyok, ez már egyértelmű. – Legyintek atyaian megtartva a félmosolyt. Minek belemenni a részletekbe? Különben sincsen semmi. Noah talán féltékeny lenne? Ez csak azt jelentheti, hogy mégis érzett irántam valamit. Kár érte. Felpattanok végül a neszezésre, tanácstalanul pillogva a fiúra, hogy most akkor váljunk szét? Vagy kiabálni akar velem, hogy tartsuk a látszatot?
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy gondoltam, hogy amit ellenem tett, az megbocsáthatatlan. Most mégis látok némi esélyt arra, hogy ne akarjam szénné alázni valahányszor meglátom. Pedig elég nagy késztetést érzek rá most is. Ha a haverok itt lennének, valószínűleg nem kímélném őt és még a földre is taszítanám. Most viszont más a helyzet, hogy csak mi ketten ülünk a folyosó szélén, mint két hontalan kölyök. A hiénám sem mocorog már sokat, csak a róka jelenléte hozza ki belőle a morgást néha-néha. Az érzés kölcsönös. Nem feltétlenül vagyok most empatikus kedvemben, ezért sem tudok azonosulni a gondolatmenetével. - Felejtsd el. Mégis miért kellene rád hallgatnom amúgy is?- zárom le a témát talán egy kicsit több méreggel, mint kellene, holott nem feltétlenül miatta ment bennem fel a pumpa. Nem tudom, hogy azért csesz fel ez az egész, mert én nem teszek a saját életemért eleget, vagy mert nem akarom elfogadni azt, aki vagyok. Világéletemben csak a mások által felépített hitben kellett élnem, most pedig, hogy a saját kezembe vettem a dolgokat, mégsem érzem azt, hogy teljes lennék. - Alex? Maroni?- szökik fel szemöldököm szinte az egekig. Még mindig nem bocsátottam meg annak a szutyoknak, amiért állandóan bele akar köpni a levesembe. Inkább tartom a szám és csak magam elé meredve próbálok lapozni, nehogy a végén az idegtől Alisonba kössek bele. Hümmögök csak egyet válaszadásként. Nem rajtam múlik az, hogy Maroni melyik pillanatban ostromoz meg a folyosón. A kis barátnőjéről nem is beszélve, aki jelenleg is az adósommá vált, annak érdekében, ha tartom a számat a titkáról. Elég drámai helyzet, szinte filmbe való.- Áh, a randi amúgy is élettelen kölyköknek való.- teszem még hozzá, de azért elég hihetetlennek tűnik, hogy ő az, aki most szünetet tart. Fúrja azért az oldalamat a kíváncsiság, de törekszem arra, hogy ne pattanjanak el az idegek, ha esetleg nem derítem ki mi van vele. Nem akarok tovább kapaszkodni Alisonba, hiába ébresztenek fel bennem emlékeket valahányszor végigpillantok a szőke fürtjein. - Mit bánom is én? Csak akkor megyek neki, ha elég okot ad rá.- vigyorodok el.- Amióta kiszakadt a bandából, aligha látom amúgy is. Az órákon kívül meg aztán pláne nem is dugja elő a fejét. Ennyi időt töltene veled?- nézek a csajra szúrós pillantásokkal méregetve az arcát, hátha el tudok csípni egy arckifejezést, ami némi válasszal is szolgál. Edzőtárs... Na persze. A válaszára várva megüti fülemet valami halk pusmogás a folyosó végéről. Még a hiénám is felkapja a fejét, miközben én magam is a neszek irányába pillantok. Rögtön azt hiszem, hogy valaki éppen meglesi a beszélgetésünket, ami nem túl jó kiindulópont, tekintve, hogy az exemmel nem úgy bánok most, mint egy darab ronggyal.
Nem gondolom, hogy haragban kéne lennünk, csak éppen nem akarom provokálni. Ha kellemesebb úgy neki hogy csak titokban találkozunk, megvitatva azt, ami mindkettőnket, vagy legalábbis az egyikünket érdekel, hát abban is benne vagyok. Ellenben elhúzom kissé a számat, nagyon úgy tűnik, mintha magát győzködné. Valahol nem maradt más semmi, csak ez a kultusz, ami a félelemre épitkezik. Szívesen kinyúlnék, megfogva a kezét, de nem tudom csak úgy lenyelni, amit velem tett, ehhez még idő kell. És itt nem arról van szó, hogy a moziban próbálkozott, azt vehetjük egy vakmerő, de esetemben eleve bukásra ítélt próbának. Az más sokkal inkább éket vert közénk, hogy rossz híremet keltette, mintha valami lotyó lennék, hogy ilyesmit csinálok a moziban. Maradhatunk barátok, jó ismerősök, de hogy én próbáljam vigasztalni.. Ez még talán korai. Ennyire én sem vagyok naív. – Nem is tudom, valaki, aki ténylegesen odafigyel rád. Társas lények vagyunk. Te mindig azt hiszed, hogy ha mások fölé helyezed magad, attól lesz jobb. Így erős lehetsz, de magányos. Biztos, hogy jó így? – Fogom át a térdeimet, így szőke tincseim zabolátlanul az arcom elé hullanak, függönyként keresztezve szív alakú pofimat. Nem mindig van kedvem a királynői hajkoronát elrendezni, különben is nehéz dolgom lenne, olyan rakoncátlanul göndör, hogy kész Aranyhajnak kéne lenne, ha érdemben mindig ki akarnám fésülni. Felsóhajtok amint visszakérdez, ezek szerint mégiscsak érdekli, hogy mi van velem, s nem csupán rosszmájú megjegyzést tesz bárkire, akivel barátkozom. – Legalábbis törekszem rá. Azzal töltöm ki a mindennapjaimat, ami érdekel. A számmisztika, és a karate. Próbálok új barátnőket szerezni, például ott van pont a mardekárból Alex és Abbie. Tudod mi A betűsök tartsunk össze. Ha megteszed, hogy velünk kivételt teszel, nagyon hálás lennék. Randizni pedig manapság nem szokásom, nem árt némi szünet. – Mosolyodom el, én teljes mértékben nyitott vagyok arra, hogy exként kitárgyaljuk a lelki életünket is. Noah kettesben mégsem az a félelmetes zsarnok, aki mások előtt mutatja magát. Ha jobban megismerhettem volna korábban, akkor talán máshogyan alakulnak a dolgaink, de neki kell a közönség. – Oh, én nem, de Jasmine úgy gyomron vágott még tegnap estefelé, és bedobta az elkészült munkámat a kandallóba. Kétlem, hogy ezért akarnának hivatni a szüleim. Viszont eldöntöttem, hogy felveszem a lányokkal a kesztyűt, kicsit ráedzek az elméleti tudásra, az manapság már nem elég. Tudj róla, hogy Corvus amolyan edzőtárs, barát. Ugye nem fogsz nekimenni miattam? – Kérdezek vissza incselkedve, holott nem is tudom magamról, hogy sokszor pont azzal provokálom a fiúkat, hogy túlságosan is közvetlen vagyok. Az otthoni elnyomás az iskolai teljes szabadságot váltja ki belőlem. S cseppet sem veszem bántásnak, hogy Noah csipkelődik.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ha te mondod...- vonom meg vállamat lazán. Végül is ez már a múlté, nem kellene ezen rágódnom. Egyedül az idegesít, hogy lőttek az egyik trófeámnak. Immáron a sokadiknak, mert még Ollivander is bukott pár évvel ezelőtt. Nem is tudom, valami furcsa ragaszkodásom lehet a szőke bigékhez. Talán azért, mert a sztereotípiák igazak lennének róluk? Alisonról mindenféleképpen. A mozis jelenet pedig bukásnak számított, nem ment át a teszten, pedig haláli lett volna. Úgy látszik a csajok nem mindig tudnak tökösek lenni egy-egy szorult helyzetben. Persze, hogy sérti a büszkeségemet, de majd egyszer rájön, hogy mit veszített. A hiénám továbbra is sugallja dominanciáját, s mikor győzedelmeskedik, valamiért nekem is könnyebb levegővétellel sikerül leülnöm Alison mellé. És most mi lesz? - Nem tudom, kellene, hogy legyen valaki olyan? Én rohadtul boldog vagyok az életemmel, mi több kellhetne még?- kérdésére kérdéssel válaszolok, amint fejemet a falnak koppantom. Legalábbis a státuszommal meg vagyok elégedve, vannak, akik meghunyászkodnak előttem, míg mások csak a bajt keresik, de úgyis elbuknak velem szemben. A csajok pedig... Nem is tudom, egy ideje már csak kellékként tekintek rájuk, akik kielégíthetik a hétköznapok terheit. De valami mégis azt súgja, hogy ez nem elég, csak épp nem találtam meg a megfelelő lelkiszemetesládámat, aki majd elhallgatja a panaszaimat. Na nem mintha annyi panaszom lenne, de azért néha jó kiadni a fáradt gőzt. Vannak azért történések az életemben, ami felett egyáltalán nem állok kontrollban. Ilyen ez a Felicityvel kapcsolatos érdeklődésem, már ha lehet ezt érdeklődésnek nevezni. - Te boldog vagy?- szökik ki belőlem a már túlságosan is empatikus kérdés, pedig a beszélgetésünk elején nem is gondoltam volna, hogy érdekelni fog mi van vele. Boldognak tűnik, hiszen állandóan mosolyog. Hogy mi van a felszín alatt, arról már halvány fingom sincsen. - Most mit fogsz csinálni? Beth-et le tudom vakarni, de abból még nem derül ki, hogy a szüleid mit akarnak tőled. Amúgy sem vagy balhés, hacsak a jó öreg Flint nem tudja ezt megcáfolni.- ördögi vigyorra váltok, amolyan csipkelődősre, gonoszra, hogy a saját érzéseimen könnyíthessek azzal, ha őt bántom.
- Nem tartottam extrának, hogy nyilvánosan kezdjünk bele. Csak ennyi. – Én sem most jöttem le a falvédőről, nem vagyok már kiskamasz sem, csak hát nekem még ez lett volna az első, és cseppet sem úgy képzeltem el, hogy majd egy tömött mozi kellős közepén leszek betámadva. Elképesztő vakmerőség ez Noah részéről, nem is extrának mondanám, ám tekintve, hogy szinte sosem voltunk kettesben, ő mintha szó szerint a közönség miatt akart volna velem lenni. A moziban lényegében szó szerint. Ha már gyakorlott pár lettünk volna, és bedobja, hogy menjünk ki a mozi mosdójába, még talán át is gondolom, de ott, abban a pillanatban úgy befagytam, hogy reagálni sem tudtam, ezt egyértelmű nemnek vette, a többi pedig már történelem. Mindezek, de még az általa terjesztett ribancozós pletykák ellenére sem haragszom rá, hiszen mégiscsak megfogott benne valami, a magabiztossága többek között, ezért nem akartam drámázni. Elfogadtam, hogy szétmentünk. A rókám úgy nagyjából állja a sarat, de még nincs mögöttünk több hónapnyi, évnyi összeszokás, ezért amikor a hiéna nagyon csattogtatja a fogát, akkor inkább félrenéz, behódol. Én viszont nem fogok összetűzbe keveredni a fiúval, csupán nem mondom ki, hogy maradhatnánk barátok. Úgy hiszem nem éppen barátkozni szokott a lányokkal. – Máshova se figyelek, amióta megtörtént. – Vidám mosolyom levakarhatatlan. Hogy honnan szerzek ennyi önuralmat? Még magam sem tudom. Ösztönlény vagyok, olyan ábrándos egyed, aki a csillagokból számolja ki a sorsát, noha engem a számmisztika érdekel, nem pedig az asztrónómia. A szüleim sosem neveltek karizmatikusnak, nyilván azért, hogy ne mondjak nekik ellent. Noah végül leül mellém, én pedig lassan ráébredek; én irányítom a beszélgetést. Meglepő fordulat, de legalább egyértelművé válik, amit eddig is gondoltam, hogy Noah nem rossz ember. – Egyéjszakás kalandok.. És van, aki úgy igazán boldoggá tegyen? Mármint lelkileg. Rád férne. – Aztán csak legyintek, egykori barátnőimmel biztosan lesz még néhány összecsapásom, de ahogyan Corvusnak is megfogadtam, fel fogok készülni. Oldalt döntöm a fejemet, nem értem, hogy mi baja a mosolyommal. Én ilyen vagyok. Azt hitte, hogy ha kidob, akkor össze fogok omlani, és átmegyek depisbe?
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Mások legnagyobb hibája, hogy megpróbálják nekem előadni mi a helyes és mi nem. Tudtommal a nevelés nem a diáktársaim feladata, habár a szüleim elég gyatrák voltak belőle amúgy is. A hiénám nem tetsző tekintettel vizslatja tovább a lányt, pontosan olyan szúrós szemekkel, mint ahogy azt én is teszem a múlt felidézésekor. Miért kell újra emlegetnie azt a napot, amikor minden tönkrement amiatt, mert ő nemet mondott? Bizonyára tudhatta már, hogy ha nem engedelmeskedik, akkor csak egy hatalmas fába vágja a fejszéjét, ami végül a törzsben ragad és nem ereszti a kovácsoltvasat. - Ugyan kérlek, ezt te se gondolhatod komolyan. A mai világban mégis mi számít gyorsnak? Amúgy meg a mozival mi bajod lett volna? Minden kapcsolatba kell valami....valami extra. Úgy látszik te nem voltál elég bevállalós hozzá. - vonok vállat a végére, bár azért a kellemetlen savanyú szájíz azért ott marad, mert igazán bánom, hogy Alison annakidején kisiklott a kezeim közül. De lehet, hogy ez így volt rendjén és nem kell szánni-bánni a végkimenetelt. Végül is ő volt az, aki sutba vágta az egészet. Az igaz ugyan, hogy a mi kapcsolatunk óta nem igazán akadt más az életemben, akit tovább tartottam volna magam mellett két napnál. Hiénám rezzenéstelenül állja a rókájának vicsorgását, s már tenne is egy lépést az irányába, hogy fogait összecsattintva mutassa meg ki is az alfa kettőjük közül. Én viszont most megpróbálom a legnagyobb nyugalmamat előhorgászni a sötétségből, amikor Alison gondolkodás nélkül megérint én pedig ráeszmélek, hogy ez hatalmas hiba volt a részéről.- Lehet valamelyik seggarc köpött nekik. Jobb, ha figyelsz a hátadra. - billentem oldalra a fejemet és vetek rá azért egy szúrós pillantást, inkább azzal a célzattal, hogy elmerengjek ki állhat vele fasírtban. A kérdésén nem kell sokat gondolkoznom, azon viszont már igen, hogy le merjek-e ülni mellé vagy sem. Végül csak beadom a derekamat és hanyagul levetem magamat a fal mellé. Térdeimre támasztom karjaimat, majd fejemet a hideg kőfalnak döntöm. - Nincs. - érkezik a szűkszavú válasz. - Ha az egy éjszakás kalandok nem számítanak. - teszem még hozzá azért kiegészítésképp. Hiénám is helyet foglal mellettem, de továbbra is feltartott fülekkel áll őrt. - Az a kettő teljesen levakarhatatlan. - sóhajtok fel gondterhelten és grimaszolok is egyet fájdalmasan, hiszen az a két csaj sokszor ment már az agyamra a nyáladzásukkal, bár tény, hogy igazán élvezek a középpontban lenni, de azért van egy fajta határ. - Eszedbe se jusson így mosolyogni. Az sose fog megtörténni. Értékelem a fanjaimat, de Jasmine... Tőle a hideg ráz.- morgom finnyás fintorral.
Lehet, hogy hiú reményben hitegettem Noah-t, hogy én is afféle gonoszka kislány leszek, aki részt vesz a csínytevéseiben, mások szivatásában. Abban igaza van, hogy jó volt a csapat tagjának lenni, vidám voltam a legtöbbször, próbáltam viccesre venni a figurát, hogy ne kelljen komolyan venni, ha ezzel másokat megbántunk. Noah pedig szó szerint meg is alázta őket, én pedig álszent módon elfordítottam a fejemet. Így, hogy már én is célkeresztben vagyok, már át tudom érezni, hogy mit érezhet Alex, vagy bárki, akin ő, vagy a társai átlépnek. - Gyengeség? Nem inkább a gyorsaság? Gondolod, hogy éppen egy moziban kellett volna? – Kérdezem finom mosollyal, s látom, hogy még mindig hatással vagyok rá. A sértett stílus láttán felnyílik a bátorságom, korábban mindig azt hittem, hogy én érezhetem magamat szerencsésnek, hogy kiválasztott, de most mintha ő lenne az, aki megrottyan attól, hogy nem omlottam össze. Jó, azért nyilván bántott a dolog, hogy ezt tette vele, de magamat is meglepő módon továbbléptem, a tanulmányaimra koncentráltam, sőt, megpróbáltam új barátokat is keresni. Tapasztalatnak jó volt! Mindenesetre sajnálom, hogy vége lett, ráadásul így. Valahol tudom, hogy nem rossz ember, csak Corvushoz hasonlóan ez a félelemkultusz, ami épít.. Számomra mindez értelmetlen.. A lábaim alól kikandikál a róka familiáris, hogy felhúzott ínyekkel szuszoszjon a hiéna képébe. A varázslat mibenlétével tisztában voltam már, s Corvus farkasa engem is megihletett. Mindenképpen négylábút akartam, s úgy voltam vele, hogy mielőtt hazautazom, végrehajtom az idézést. A róka áll hozzám a legközelebb, eszes, számító jószág, de mégsem a legerőteljesebbek közül való. Visszahúzom a kezemet, ahogyan félrelöki. Enyhültebben bólintok. – Sajnálom. Nem akartalak megbántani. Csak éppen nem tudom, hogy miért parancsolnak haza. Év közben nem szoktak. Ezért tippelek arra, hogy valami kiszivároghatott, valaki hazavihette a pletykát, s a szüleim értesültek róla. – Vonom meg a vállamat, ezek csupán feltevések, nem mernék rá megesküdni. A gyűlölet, amit felém sugároz, simán lepereg. Ismerem már annyira, hogy tudjam, mindez nem belülről fakad, inkább valami maszk, amivel azt hiszi, hogy menő lehet. Felvett vagányság, ami engem is vonzott. Az más kérdés, hogy lehet, hogy már oly régóta űzi, hogy már tényleg ez ő. – Oh, erre semmi szükség. Különben sem akarnám, hogy rosszul aludj amiatt, hogy mit írtál le nekem. Ha téged az tesz boldoggá, hogy mit gondolnak rólad.. Különben, van most valakid? – Szerencsére nadrágban vagyok, ezért simán le tudok ülni a csempékre, és magam mellett megpaskolom a talajt, hogy foglaljon csak helyet nyugodtan mellettem. – Az bőven elég lenne, ha legalább Beth-t megkérnéd, hogy hagyjon engem figyelmen kívül. Jasmine-t úgysem tudnád leállítani. Azt hiszem rád van kattanva.. – Szőke tincseimmel kezdek elgondolkozva játszani, törékenyen karcsú alakom cicamódra homorítom, ajkaimon hamiskás mosoly játszik.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem túl nagy kedvvel vagyok most itt, de már nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, hogy mégis miként mennek Alison sorai. Rég sikerült vele egy-két szót váltani, s bár nem váltunk el túl szépen neki köszönhetően, attól még idegesít, hogy kisiklott a kezeim közül. Nem volt rossz csaj, könnyen lehetett villogni vele a folyosókon, igazi Bonnie és Clyde voltunk. Hogy én mennyire szánom-bánom a kapcsolatunk, ami miatta ért véget. De sebaj! Rengeteg hal van a tengerben, aki gondolkodás nélkül tesz meg nekem bármit, amit csak kívánok. Alison kerekded formája és csinos kis pofija meg megmarad helyi látványosságnak. - Túl sok figyelmet követelsz meg, Alison. Sosem terveztem a kapcsolatunkat hosszútávúra, de azért pár hónapnál többre számítottam volna. A gyengeség és a nem akarás együtt nem fér össze, s lásd mi lett a vége. - nem fogok egyet érteni vele és a vállaimra pakolni a hibák egy részét, mert részemről nem tartom magamat bűnösnek. Történt ez és az, ami máshogyan is végződhetett volna, ha jobban keverjük a lapokat, viszont ebben nem fogok szerepet játszani. Összefont karokkal hallgatom őt tovább, miközben a hiénám csendben bámul rá, szinte készen állva arra, hogy ráugorjon, ha elmérgesednek a dolgok. Frusztrált vagyok és sajnos ez a dögön is megmutatkozik. Amikor viszont megérint, mintha egy pillanatra ellágyulna az arcom és a szívverésem is lenyugodna. Hiányzott az az érzés, hogy valaki ne rögtön méregből essen nekem, s bár ebben nagy szerepet játszik az én hozzáállásom is, nem fogom beismerni. A következő pillanatban viszont eltorzult arccal lököm félre kezét és ismét összevont szemöldökkel nézek rá. Semmi vigyor, csak a színtiszta gyűlölet. - Ezzel nem érsz el semmit. Inkább azt meséld el, hogy mi a nagy katyvasz odahaza? Az öreged sejt valamit rólunk vagy lövésed sincs arról, hogy mit akarhat?- billentem oldalra a fejemet, hogy most az egyszer hajlandó legyek végighallgatni a meséjét. Ha valami kikerült volna a Roxfort falai közül, arról én már tudnék. - Nem fogok. - felelem szűkszavúan. Sérti a büszkeségemet, hogy ilyeneket feltételez az én sorsomról. Néha viszont úgy érzem bekövetkezhet az, amit mond, csak épp én nem akarom elfogadni azt. S nem is fogom. Mindig a ranglétra tetején fogok állni, ahonnan nem tud senki se letaszítani a mélybe. - Adjam írásba az őseidnek, hogy nem volt semmi közöttünk? Azzal megbékélnél? - veszem komolyabbra a stílust. Nem tetszik, hogy talán ilyen módszerekhez kell majd nyúlnom, hisz’ Alison egy trófea és remek csaj is volt az életemben. Csodálom, hogy ezek után még mindig a lehengerlő kedvességével fogad. Ez jóval megnehezíti a dolgom abban, hogy elengedjem. Egyedül a büszkeségem tart vissza attól, hogy baromságokat mondjak most neki kettőnkről.
Szerencsére nem forszírozza tovább a Corvus-os dolgot, mert nem vagyok hajlandó magyarázkodni. Aki ismer, úgyis tudja, hogy mit miért teszek, aki meg, annak kár taglalni, hogy milyen is volnék. Noah szempontjából én ismertem őt félre, túlságosan elragadott a csapat vonzereje, szerettem valahova tartozni, és mivel nagyjából sosem voltunk kettesben, fel sem mértem, hogy talán nem is illünk egymáshoz. Most mégis hajlandó velem négyszemközt beszélni, látom a tekintetén, hogy mennyire vádaskodik, s közben pedig sértettség is sugárzik az egész alakjából. Nos igen, máshogyan is történhetett volna, ha nem erőszakoskodik, utána pedig nem engem vádol. Mégis, érdekel, hogy a pletykát megtartotta vajon az iskolán belül, vagy annyira gerjesztette, hogy a szüleimhez is eljutott. – Aha. – Felelem megilletődve, de én nem húzódok hátra, csupán a tartásomból látszik, hogy igen el vagyok gondolkozva. Nem tartok tőle, mert tudom, hogy fizikailag nem bántana, ellentétben hű követőivel, egykori barátnőimmel. Tényleg fel kell fejlesztenem a fizikai adottságaimat, hogy ha eljön az idő, vissza tudjak ütni. – Nem nekem kellett visszahátrálnom. Én nem haragszom rád. Megsértettem a büszkeségedet. Az elején szúrtuk el. Ha nem másokra figyeltél volna, hanem kettőnkre, komolyan érdekeltél volna. – Túl sok itt a feltételes mód. Én is béna voltam, hiszen nem mértem fel, hogy a sok vizslató tekintet megítél minket, s nekik Noah is meg akart felelni. Most már átlátom, hogy mire ment ki a játék. Mentségemre szólva lövésem sem volt elsőre, hogy mit akar, a tapasztalanságom pecsélte meg az egészet. Vajon ha nem akkor jöttem volna le a falvédőről, akkor belementem volna a játékba? Ez most már sosem fog kiderülni. – Ugyan. Te is tudod, hogy ez nem az én stílusom. Tudom, hogy mi történt, és nem tűnik fel, hogy nem cáfollak? Jelentettél annyit, hogy ne ássam el a tekintélyedet. Tudom, hogy nem vagy rossz ember. – Érintem meg a vállát, ettől még nem jön köztünk semmi, s nem kérem azt sem, hogy hagyja abban a szidásomat. Csakis saját maga előtt van elszámolnivalója. Ha neki attól jobb, hogy gyalázza a hírnevemet, hát nem izgat. – Nem felejtettem. Igen, az is én voltam. És sosem késő változtatni. Különben pedig a nevetés nem jelenti azt, hogy tényleg bántottam is másokat. Buta módon együtt nevettem veletek. Most már egyedül vagyok. Elfogadtam. Te vajon el fogod, ha szintén így jársz? – Nem akarom hozzátenni, hogy én mindig kedvelni fogom a történtek ellenére is, mert még valami irgalmas ribancnak nevez, erre pedig végképp nincsen szükségem. Ám ha már nem is leszünk többé egy pár, legalább a lelkét ápolnám néha, ha van rá igény. Az viszont így nem derült ki, hogy a szüleim mit akarhatnak.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Hajlandó vagyok meghallgatni, amennyiben értelmesen el tudja magyarázni mi a gyászt akar. Ha eddig nem keresett, bizonyára most nagy szarban lehet, hisz’ miért menne el ilyen messzire rögtön az év kezdetén? Tudja jól, hogy én nem látom szívesen és ezen semmi sem változtat. Valamiért sérti azért a büszkeségemet, hogy nem lóg velem többet, de hát ennek is megvan a maga oka és nincs min túldramatizálni. Az én szememben ugyanúgy egy kis riherongy ribanc marad. Pontosan az, aminek annakidején elkürtöltem a hírét. Amint meglátom, egyszerre dúl bennem a düh és a féltékenység, pedig már régóta letettem arról, hogy megpróbáljam helyrehozni a dolgainkat. Szép trófea volt, ez tény, viszont nem fogok lealacsonyodni a szintjére. Nem fogadott szót nekem és ez az én könyvemben hatalmas hiba. A hiénám rosszallóan vicsorog rá. Készen áll bármikor ráugrani, ha esetleg nem tetszik neki valami. - Ritkán találkozunk. Könnyen felejtek. - vigyorgom neki válaszul, majd visszább hátrálok tőle és húzom ki magam büszkén. Nem fogom mutatni neki a féltékeny pillantásaimat az álcám mögött. Hiába tűnök határozottnak, azért igencsak bassza a csőrömet, hogy már nem tudhatom őt magaménak. - Ezesetben jó is lenne tudni az okát. Csak nem meggondoltad magad? - billentem oldalra a fejemet. Hát persze hogy nem gondolta meg magát, de akkor miért reménykedik a lényem kis része, hogy mégis? Józan ésszel akkor se kellene már, ha két térdén csúszva jönne vissza hozzám. Sajnos az már a múlté. Szép pár hónap volt, de minden véget ér, ha hibát vét a partner. Nem a kesztyűs kezeimről ismernek. - A szüleid? - kérdezek vissza elgondolkodva egy pillanatra. A szüleivel már jó ideje nem sikerült találkoznom, de azt simán el tudom képzelni, hogy a pletykám őket is elérte valahogy. Egész szép lavinát indítottam vele anno. - Elképzelhető. Kisebb a világ, mint hinnéd, könnyűszerrel elérhette őket, hogy a lányuk milyen. - vonok vállat egy diadalittas félmosollyal. - És mégis mit tudnál ellenem felmutatni? Ez volna az a nagy beszélgetés? Ide hívsz, hogy aztán megzsarolj? Ugyanis annak indul, ugyebár… - fordítok is neki hátat, míg fogaim között szűröm a morgós szavaimat. Mi a szart fogok csinálni, ha tényleg van bizonyítéka? Kicsapatni csak nem fognak, ez az utolsó év, utána adieu mindenkinek. Ha eddig nem basztak ki, akkor most se fognak. Ami pedig Alisont illeti, kétlem, hogy képes lenne megosztani minden apró-cseprő részletet a szüleivel vagy épp a tanári karral. - Másrészt elfelejtetted volna, hogy te voltál az, aki hatalmasakat röhögött a szerencsétlen sárvérűek szenvedésén? Vagy az egy másik Alison volt? - nézek vissza rá a vállam fölött. Arcát fixírozom, hátha sikerül kiolvasnom az érzéseit ezzel kapcsolatban. Továbbra is az a célom, hogy szavakkal bánthassam és felnyithassam a szemét, hogy azért ő sem egy jó ember, hiába hiszi magát annak.
Nem mondom, hogy nem vagyok megriadva attól, hogy ismét Noah-val találkozom, de muszáj tudnom, hogy mennyi köze van ahhoz, hogy a szüleim hétvégére hazarendeltek. Ezért szombat reggel, mielőtt felszállnék a vonatra, megejtem a találkozót. Már előző este küldtem neki baglyot, hogy Bimba engedélyével távozom hétvégére, mert egy bentlakásos iskolában ez nem alapvető. Nem vagyok még egyetemista, ezért nem akkor jövök, és megyek, amikor jólesik. Végülis most is csak azért mehetek, mert betöltöttem a bűvös tizenhetet, nagykorú vagyok, nincsen rajtam a nyomjel, és még varázsolhatok is az iskolán kívül. Kora reggel megnézem a csillagok állása alapján, hogy milyen sorsot szán nekem a következő pár napra a számmisztika; rendkívül baljósat. Ajjaj.. hát ettől féltem! Megkaptam hát a választ, az emeleti elhagyatott lánymosdóban vár. Összeszedem hát a bátorságomat, s miután bepakoltam, felmegyek én is a mosdóba. Már nem az egyenruha van rajtam, utazáshoz civilbe öltöztem, remélhetőleg nem is tart pár percnél tovább. – Szépen leszoktál az Alisonról Noah. – Ingatom a fejemet karbafont kézzel. Ő alázott meg, és továbbra is tartja ezt a szintet. Kezdem nem érteni, hogy mit láttam benne. Talán azt, hogy vagányul kezdeményezett, én pedig sodródtam az árral. Oldalt fordítom a tekintemet, ahogy így belehajol az arcomba, még túl közeli a szakítás, enyhén zavarban vagyok. Veszek egy nagy levegőt, majd felveszem a szemkontaktust. – Én hívtalak, úgyhogy szerencséről nem beszélhetünk. – Nem köszönöm meg, hogy eljött, biztos voltam benne, hogy ha kerültük is egymást nyár óta, most nem hagyja ki a helyzetet, hogy megtudakolja, hogy mit akarok. A pillantásomból látszik, nem azért kértem a találkát, hogy felmelegítsem a káposztát. Nem, egymással végeztünk, az biztos, főleg, ha tovább folytatja, hogy így bánik velem. Csak sajnálni tudom azokat a lányokat, akik majd az én sorsomra jutnak, de nem az én tisztem felvilágítani őket. Nem is teszem szóvá, hogy hogyan szólít, úgysem ért semmit, és csak bántani akar. – Nem veszekedni jöttem. A szüleim sürgősen hivatnak, haza kell mennem. Tudják, hogy mi történt köztünk? Te pontosan tudod, hogy mi az igazság, még akkor is, ha mást terjesztesz. A kérdés csak az, hogy a szüleim hallottak-e valamit. Ha igen, kérdés, hogy ki jár vele rosszabbul. – Nem tudom megítélni, hogy milyen következményei lehetnek, ha bebizonyosodik, hogy Noah erőszakoskodott velem, de nem árt, ha felkészül rá. Már ha ezért hivatnak, hogy ezt tisztázzuk. És hiába nem cáfolom az iskolában az állításait, ha nekem szegezik a kérdést, a saját verziómat, az igazságot fogom mondani.
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
"Cuki" kis összekavarodás volt.//
Ruci 
