2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A tanterem valamivel sötétebb, mint az átlag, és az alapberendezései között sem szerepelnek unalmas és hagyományos dolgok, ugyanis az oktatás gyakrabban zajlik gyakorlati tevékenység bemutatásával, vagy épp csoportmunkával, mint sem unalmas asztalnál ücsörgéssel és jegyzeteléssel. Épp e miatt az asztalok többnyire a falak mentén pihennek, szék pedig nem is túl sok van idebent. A tanári asztal sem látványosan foglal helyet a terem végében, inkább csak "az is ott van" jelleggel. A tanterem közepén a padlón méretes kör alakú szimbólum, aminek aktiválásával rendezhető át a terem, így kerülnek az asztalok a fal mellé, vagy épp középre, mikor mire van szükség.
Ismerem a fiatalok reakcióit, már csak azért is, mert van egy lányom, aki épp ilyen vehemens, ha nem jobban. Én aztán tudom, hogy milyenek tudnak lenni és miután én magam is elég ügyesen játszom ha nem is tudom, de sejtem a reakciók mögött a mögöttes tartalmat. A nyugalma, majd a flegmaság... a gondolatai ide-oda cikáznak, látszik a szeme járásából, az apró megjelenő ráncokból, ajakrándulásokból. Olyan jelei vannak az ember indulatainak, érzéseinek, amiket képtelen kontrollálni, ha csak nem teszi fel erre az életét és nem tölt éveket vele, hogyan rejtse el őket. Ő még erre nem képes, bár egészen jól csinálja ehhez képest. Tehetsége van hozzá annyi szent. A szavai sem lepnek meg különösebben, ahogyan provokációval igyekszik elérni, hogy mégis csak kimondjam, amit annyira szeretne. Mintha ehhez ennyi kellene csak... egy kis lebecsülés. - Ha valamit az élete hivatásának akar választani az ember, nem rohan, hogy minden tudást megszerezzen. Ha rohan... elrontja, így nem az élete hivatását keresi, csak egy kíváncsi gyerek, aki kapkod. - nem is válaszolok a feltett kérdésre, csak a papírt nyújtom neki, ahogyan sejtette, hogy így is lesz, ahogyan én is jól sejtem, hogy soha nem fogja beadni azt a jelentkezést. Ha nagyon akarnám a rúnáim segítségével meg is nézhetném, ahogyan odakint miszlikbe tépi a papírt, de miután jól sejtem, hogy ez lesz, ha nem itt, hát máshol, felesleges lenne időt pazarolni rá. Inkább visszafordulok a saját dolgom felé, hiszen sejtem dühösen fog távozni és nem igen akar még csevegni, miután nem adtam meg neki azt, amit annyira szeretett volna.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az idegeim már így is pattanásig feszültek és még sem mutathatom az idegességemet, az egyetlen amit látnia szabad, az az, hogy érdekel a téma és elhivatott vagyok. Ha a professzor asszony megsejti, hogy mennyi minden múlik ezen, hogy a tudással mik a terveim, akkor mindennek vége, egy szemernyi esélyem se marad. Az elmémet elborítják ezek a gondolatok, és ahogy megszólal és elkezdi lehűteni a sietségemet csak egészen lassan körvonalazódik bennem a tény... Teljesen mindegy, hogy mit mondok, semmi esélyem nincs arra, hogy bármiben is segítsen ez a nő. Persze, az alapjáraton se túlságosan pozitív és barátságos személyiségemnek könnyedén betesz a késleltetés és burkolt elutasítás és már megtudnám fojtani ezt a nőt. Hiába fontoltam meg annyira a szavaimat, hiába vártam heteket, olvastam el minden könyvet a könyvtárból, hiába tettem meg mindent, amit csak tudtam... Kívülről persze egyáltalán nem ilyen érzelmi változásokat lehet látni, egészen egyszerűen az izgalmam alábbhagy és felveszem azt a flegmatikus fapofát, amit a mindennapokban látni rajtam. - Nem mondhat el hirtelenjében mindent, ezt megértem. De nem mondott semmit. - szólalok meg, de már nem olyan vehemenciával és harciassággal, inkább keserűséggel és csalódottsággal. Kicsit elhúzom a számat, de tartom jobbára a fapofát, egészen addig, ameddig el nem kezd a fiókban keresgetni jelentkezési lapért. - Ahha, értem, tehát maga nem is tud semmivel sem többet, mint amennyit bármelyik más tanár tudna? - kérdezem, még utolsó kérdésként, mert ez megmagyarázná, hogy miért is akar mindent késleltetni és ennyire visszafogni és miért is nem mond semmit az ügyről. Vagy éppen persze veheti provokációnak is, hogy ő nem is tud semmit és nem is ért hozzá, bizonyítsa, hogy nem csak egy mezei tanár és ért is valamihez. Persze, valószínűleg ez se fog bejönni, ez esetben ha nyújtja azt a papírt, kiveszem a kezéből és egy hátraarcot vágva elköszönök. Ez a forgatókönyv sem érne váratlanul most már, de az biztos, hogy ahogy kiérek a folyosóról a papír fecnikre fog szakadni teljesen véletlenül és a szobámban is a falnak fog csapódni néhány tárgy véletlenül... Vagy Thorne meglep és mégsincs véglegesen elkönyvelve a közeledő kitörésem?
Nem toppant be még hozzám olyan, akit ez a téma érdekelt volna, ezért is izgatja annyira a fantáziámat, hogy a leányzó vajon mit szeretne és persze miért és e miatt nem hagyom annyiban a dolgot. Persze egyébként is komoly a téma, nem véletlenül a Roxfortban is csak egészen érintőlegesen foglalkoznak vele, komolyabban nem és őszintén szólva én magam sem vagyok tökéletesen jártas benne. Nem az én műfajom. Megváltoztatni a múltat, a jövőbe nyúlni... ezek olyasmik mint a menekülő utak, vagy a könnyebb út, hiszen kevesebb munka van vele, mintha ténylegesen megküzdenél egy problémával. Ezért hümmögök csak, mert nehezen tudom elképzelni, hogy valaki kutató szándékkal érdeklődik e felől és persze az illető nem egy Hollóhátas, aki világ életében feltűnően sok időt töltött a könyvtárban. Mert hát lássuk be az időutazás kevésé nevezhető gyakorlati témakörnek. - Harcias annyi szent, de tudja ha ez a téma érdekli, akkor nem kell úgy rohannia. Aminek tud utána nézhet a könyvtárban, vagy ott a londoni levéltár, a nagy könyvtár és aztán tovább indulhat a megfelelő irányba az egyetemen és tanulhat róla többet is. Ha úgy látom komoly az érdeklődése, akkor segíthetek is... akár, de lássuk be ez nem egy gyorsan megszerezhető információ és nem mondhatok el róla hirtelenjében mindent, hiszen épp csak most kezd érdeklődni iránta nem igaz? - oh hát persze akkor higgyük el erről van szó, szeretne tudni minél többet a témáról. Ez még nem gond, de nem fogok neki azonnal a zárolt részlegbe belépést adni, és egyébként is ott se tartanak gyakorlati útmutatókat dögivel. Az időutazás kényes téma, az esetek nagy részében inkább a hozzáértők tudnak róla sokat mondani, én pedig nem vagyok az, elég felszínesen érintettem eddig csak a témát. - Tehát, amennyiben más kérdése nincs adhatok egy jelentkezési lapot, hogy jövőre találkozhassunk, addig én is utána érdeklődöm kit tudnék ajánlani, aki nálamnál jártasabb a témában. - kihúzom a fiókot és körülnézek benne kicsit, bár részben csak időhúzásról van szó. Kíváncsi vagyok ennyivel beéri-e, vagy erősködni próbál majd, hogy neki bizony most és azonnal kell minden elérhető információ. Lássuk be az furcsa lenne, hiszen a témakör eleve hosszú-hosszú éveket kíván az embertől, nem fogja tudni csak úgy összecsapni és elmerülni benne rövid idő alatt.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem is reménykedtem abban, hogy egyszeru lesz ez az egész, de kezdem úgy érezni, hogy a professzor már eldöntötte, hogy jól megszorongat, aztán koppanni fogok, mert nem mond az ég világon semmit, sőt, még meg is gyanúsít valamivel, hogy még kellemetlenebb legyen az egész szituáció. Igyekszem megőrizni a nyugalmamat, amit eléggé nehéz, tekintve, hogy az alapjellemem kicsit keveredik a leszarommal és a beszólogatással, ha meg valaki felhúz, akkor úgy tudok anyázni és vázát törni, mint senki más, de most... Nem vagyok már gyerek, hogy összeroppantson a kérdéseivel. - Természetesen amennyit meg lehet találni a könyvtár nyílt részlegén az időnyerőkről és minden idő vagy tér utazással kapcsolatos varázstárgyról, már összegyűjtöttem, de ahogy körülbelül mindenben, azt hiszem az igazi nyitja a zárolt részlegben van, ami persze ugye... Zárolt. - válaszolom, tartva a szemkontaktust. Hiába bujkálok annyit a könyvtárban a szocializálódás elől, ha egyszer nem sikerült a könyvtárosnőt még így se megpuhítanom, hogy könnyen tovább engedjem. - A könyvtáros kisasszony mondta, hogy ha kérdésem van az Időutazással kapcsolatban, vagy szak-engedélyt akarok a zárolt részleghez, önhöz jöjjek. - toldom hozzá, csak hogy még jobban megmagyarázzam, hogy miért is éppen hozzá jöttem. Persze, a Misztikummágia professzora, tehát egyértelmű, hogy hozzá kellett fordulnom, akármennyire kevés információm van jelenleg róla, így nem tudom még mindig, hogy mi lesz a vég-kimenetel. Szükségem van az információkra... Kellenek... Miért olyan nehéz ezt megérteni? - Tucatnyi aurorpalántát ismerek, akik már születésük óta tudják, hogy mik akarnak lenni és mit akarnak csinálni, miért lenne olyan nehéz elhinni, hogy tizenhét évesen én ezt az utat választottam? Nem leszek tucat, nem fogok a biztosra menni, az a legkevésbé sem mozgat meg, olyat akarok tanulmányozni, ami érdekel is, és ha életem végén is jutok el a célomhoz, akkor is tudom, hogy mindent megtettem, és mindent összegyűjtöttem, amit lehetett. Igen is biztos vagyok benne, hogy szükségem van az információkra, és nem hiszem, hogy a hónapok óta tartó utána olvasásaimat hirtelennek kéne tekinteni. Kérdezze meg Miss Harpert, hogy mennyi időt töltöttem a témával, ha gondolja és azt hiszi komolytalanok a szándékaim vagy megbízhatatlan vagyok. - szalad meg megint a szám, mert a hanghordozása, a szavai, ahogy le "kedvesemez", amitől kiver a víz, egyszerűen arra késztetnek, hogy bekapcsoljon valami védelmi mechanizmusom, ami minden lépésemet megmagyarázza, és minden szavának ellenvet. Fiatal vagyok, nem sokan foglalkoznak az időutazással a koromban, rendben, de valakinek mindig elsőnek kell lennie.
Hümmögök időnként és figyelem a leányzót, mintha csak a fejébe próbálnék látni. Nem vagyok képzett legilimentor, valahogy soha sem akartam mások fejébe látni, legalábbis nem varázslattal. Sokkal jobban szeretem, ha tudom mit akarnak de azért, mert képes vagyok kiismerni őket, ellenben természetesen az okklumenciát magas szinten űzöm, e nélkül nem is lehetnék itt, hiszen Perselus már nem is egyszer megpróbált a fejembe látni. Szerencsére soha sem járt sikerrel és nem érte el, hogy az igazgató is komolyabban gyanakodjon rám, különben már rég nem lennék itt. - Arra nem gondolt, hogy először tanulmányoznia kellene az időnyerők működését? Hiszen az időutazáson alapulnak, bár tény, hogy sokat nem haladhatunk velük vissza, és egyébként is sok veszélyt rejtenek, bár ez mindenféle időutazásra él. - azért kíváncsian vizslatom, vajon tényleg csak az elmélet érdekli őt, vagy valamiféle komolyabb indoka van rá. Láthatja rajtam, hogy más még nem igen toppant be ide hasonló érdeklődési körrel és pont ezért is érdekel, hogy mi lehet a háttérben, mert lássuk be mindig van valami a háttérben és valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy csak ennyi, főképp hogy azért veszélyes terepre igyekszik evickélni. Az ember pedig csak jó okkal vállalja a veszélyt, ennyit már rég megtanultam. - Tehát azt mondja, hogy tizenhét évesen már eldöntötte mi lenne élete hivatása? És valami olyasmit választana, amiben talán sosem ér el sikereket, hiszen önnél jóval hatalmasabb mágusok is kutatták már az időutazás mibenlétét és mint sejti nem sok információnk van a témában, legalábbis nem sok nyilvános. Nem kedvesem... valahogy ezt nem gondolom igazi válasznak és amíg nem tudom miért érdekel valakit hirtelen ez a téma, addig nem is merülhet el benne komolyabban. - lássuk be az én hivatásom pont hogy az, hogy elrejtsem a valódi céljaimat, önmagamat, pontosan tudom, hogy milyen az, amikor valaki ezt teszi, főleg ha ilyen fiatalon próbálkozik vele, mint ahogyan Megan is teszi. Biztosra veszem, hogy itt valami más van a háttérben, nem csak egy szimpla szóbeszéd alapján merült fel benne, hogy erre akarja az egész életét építeni.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Feszülten figyelem és várom a válaszát, ami természetesen nem jön olyan hamar, mint szeretném. Tudom, hogy veszélyes vizekre eveztem, de nem vagyok hajlandó elfogadni az esélytelenségemet. Meg kell próbálnom összegyűjteni minden információt, a legapróbbakat is ahhoz, hogy el tudjak indulni valamerre. Nem tudok arról, hogy a meglepődöttségét a szakom váltja ki, bár lehet, hogy ebben a helyzetben nem kezdenék el ágállni a skatulyázás ellen, hiszen el kepp nyernem a szimpátiáját, nem ki akarom dobatni magam. De ha máskor, más körülmények között valaki valamit feltételez, vagy éppen nem feltételez csak azért, mert Hugrabugba osztottak, biztosan kapna egy csípős beszólást. Az első okfejtését csendben hallgatom végig, kissé talán dacos, elszánt tekintettel figyelve, hiszen a hümmögéssel leginkább költői kérdéssé tette, hogy nyílt dolog e időutazásról beszélgetni. Természetesen nem a legbiztonságosabb, de egy tanárral vagyok, nem egy bombát készülök elhelyezni a múltban, miután megtanultam időt utazni, vagy tudom is én. - Természetesen tudom, hogy teljesen más alapokon nyugszik az ő mágiájuk és a miénk, még is felkeltette az érdeklődésemet. - toldom meg, bár ezzel nem mondok semmit sem, csak megerősítem, hogy tudok erről már, azért valamennyire felkészültem és az összes érintőleges könyvet átnéztem. Még ha csak egy hajszállal is volt köze az időutazáshoz. - Lehet, hogy nem sok diák foglalkozik a témával, legalább is nem sokaknak jutna eszébe a szakmájukat ilyen ingatag kutatások pillérére helyezni, de biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az első, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik. A rengeteg lehetőség, hogy milyen hatással vagyunk a múltra, a jelenre vagy a jövőre, hogy milyen energiáknak kell felszabadulni hozzá, és hogy ennek van-e bármiféle etikettje, már ha képesek lennénk rá egyáltalán... Egy életet el lehetne tölteni ebben a témában, és azt hiszem amikor valaki hivatást keres, pontosan ilyet kell választania. Valamit, amiben az egész életét le tudná élni. - fejezem be a "beszédemet", elhallgatva, de a pillantásaimat merőn a nőn tartom, várakozón és egyben reménykedve. Hogy miben reménykedek? Lehet, hogy ő sem tud annyival sokkal többet, lehet, hogy senki sem tud sokkal többet, de talán néhány morzsa, néhány információ darabka csak eljut hozzám, ami alapján elindulhat a következtetések lavinája.
Részben a dolgom is, a szerepem része, hogy itt legyek és meghallgassak egy diákot, aki épp tőlem kér segítséget, akkor is, ha nem is érzem úgy, hogy sok indíttatásom lenne a dologhoz, viszont gyakorta a kíváncsiság is hajt, hogy megtudjam melyikük épp mit akar, jelen esetben vajon ez a leányzó. Persze, ha csak általános kérdései vannak a tovább tanulással jó eséllyel viszonylag hamar tovább küldöm majd őt mondjuk a házvezetőjéhez, hiszen ilyen kis apróságokban nem az én dolgom tájékoztatni a diákokat. Ha netán valami komolyabb érdekli akkor pedig még mindig eldönthetem, hogy akarok-e időt szánni rá, vagy épp érdemes-e arra, hogy foglalkozzam vele és elsőre azért csak látni a pillantásomon, meglep, hogy ez érdekli, főleg hogy Hugrabugos és lássuk be valahogy belőlük kevesen néznek ki ilyen irányú komolyabb érdeklődést. - A jelen nem hat a múltra, nem tudhatjuk, hogy más következménye lett-e. A jövő megváltozott, de ez ránk nem hat, hiszen mi még nem éltük meg, és persze igen jól tudja, hogy ez nem nyílt dolog, akkor gondolja nyílt dolog időutazásról beszélni? - halkan hümmögök csak, ahogyan összeteszem az asztalon magam előtt az ujjaimat és az első kezem ügyébe eső tárggyal, ami épp a pennám kezdek el játszani, csak hogy lefoglaljam magamat. Vizslatom persze az arcát, hiszen nem tudom vajon mi lehet az oka, hogy ilyen komoly témát boncolgat, nem sokan, sőt igazán senki sem fordul effélével a tanáraihoz. - De mint tudja a házimanók mágiája jóval kiterjedtebb a miénknél, mégis... először is érdekelne hogyan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozna, főképp ha sejti, hogy veszélyes mágiaág? - előbb érdekelnek a válaszok, az indokok, mielőtt valami komolyabbal kezdenénk el foglalkozni, netán részletesebben is belemennénk a témába, a válaszba, aztán jöhet természetesen a többi, mármint a válaszok, ha úgy érzem persze, hogy érdemes rá. Mert jól sejti ez elég komoly téma, nem véletlenül nincs külön tantárgy sem, ami ezzel foglalkozik és a hivatalos tanmenetnek is épp csak érintőlegesen része, említés szinten.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Minden tudásomat latba vetve figyelem a tanárnő vonásait és reakcióit, ami nem megy olyan könnyedén, hiszen az elmúlt években csak magammal törődtem, nem igazán figyelgettem meg az embereket, még a szobrász tehetségemet se nagyon öntöttem emberábrázolásba. Szóval most már az is kemény feladat, hogy pontosan kövessem a jeleit, és észrevegyem, hogy nem kell a szépítés, tökéletes, ha közlöm vele, amiért jöttem. Bólintok hát a célravezető kérdéseire, és elgondolkodó tekintetére elszántsággal felelek. Hogy honnan hallottam? Egy magot könnyű elvetni, egy gondolat a semmiből is elindulhat, és arról mindannyian tudunk - mert hát a Roxfortban minden hét pecsétes titok, tehát mindenki tud róla -, hogy Időnyerők léteznek. Tehát... - Az időutazás elméletére és... gyakorlatára szeretnék szakosodni, és ha jól tudom, akkor ez a mágia ágazat a Misztikummágia rejtelmei közé tartozik. Szeretném megtudni az igazat, létezhet e-időutazás, vagy sem. Mi történik, ha valaki változtat a múlton, léteznek-e olyanok, akik bűntetlenül megtehetik, hiszen Winky is megtette, amikor... - kicsit elhallgatok és egy halvány mosoly fut végig az ajkamon. Még egy hétpecsétes titok, amiről mindenki tud. Megjátszottan, kissé halkabban folytatom. - Amikor, persze erről senki se beszél, a házi manó időutazása révén kerültük el, hogy Voldemort visszatérjen. Lettek ennek következményei? Voltak emberek, akik ilyet tettek? - sorolom a rengeteg kérdést, nem követeléssel, de még is ott csillog a szememben a tudásvágy és az izgatottság. Már hosszú ideje el vagyok akadva, hiába van néhány támpont, az időnyerők, Winky, az információk egyszer csak elfogynak és összezárul előttem minden kapu. Azt se tudom, hogy a házimanónak mi lett a sorsa, visszacsapott-e egy ilyen hatalmas varázslat, esetleg meghalt, vagy eltűnt, vagy... Szóval elméletek vannak, de engem az igazság érdekel.
Lássuk be alapvetően szeretem a gyerekeket és bár nem vagyok oda azért, hogy az iskolában kelljen töltenem minden időmet, hiszen sokkal jobban szeretek szabadon szállni, mint röghöz kötődni, de jelenleg nem igen van választásom, ha el szeretném érni a céljaimat és azokat el szeretném, ezért hát itt vagyok és ha van egy-egy alkalom, amikor egy-egy diákkal kell beszélnem, hát nem jelent olyan nagy gondot. Most még fogjuk rá, rá is érek és maximum, ha nem tetszik a dolog elhessegetem a leányzót. Persze ez még nagyban függ attól, hogy vajon miért is van itt és mit szeretne tőlem. Azért adok neki egy lehetőséget arra, hogy legalább elmondja a mondandóját, hiszen ahogyan belém már eleve egészen eltökéltnek tűnik. Tudja, hogy mit szeretne és nem is cécózik, hogy kibökje szépen. Nem szeretem a felesleges körítést, bár tény és való, hogy nem azonnal adja a tudtomra a lényeget, de fogjuk rá, hogy lehetne rosszabb is, de azért csak nem lesz ennél hosszabb felvezető. - Azt hiszem értem, tehát nem maga a Misztikummágia érdekli, hanem valamelyik ága? Vagy külön egy tantárgy, ami a szakhoz kapcsolódik? - nem szigorú, de azért elgondolkodó tekintettel pillantok rá. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az, ami érdekel egy hetedikest, amiről már hallott úgy, hogy könyvekben és más helyeken nem sokat lehet olvasni róla, hiszen valami olyasmi lesz a témánk, ahogyan mondta, viszont ha nem említik sok helyen, akkor máshol kellett róla tudomást szereznie. Várakozón tekintek rá, hogy kiderüljön mi is az, ami miatt pontosan itt van és persze sejtheti rá fogok kérdezni, hogy honnan tud a témáról, ha kiböki hogy mi is az.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nos, azért van néhány probléma, amibe beleütközhetek, de ezzel számoltam is, szóval nem érhet felkészületlenül, csak éppen kellemetlenül. Először is, a tanárnő szöges ellentéte a könyvtáros nőnek, nem az a nyílt, kedves, mosolygós fajta, és ez igen csak rontja az esélyeimet. Ha már az aranyos felnőttel nem mentem semmire, nagyon meggyőzőnek kell lennem a komoly, szigorú tanárral. Ez az első alkalom, hogy valamit tényleg akarok, valamire tényleg készültem, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mint minden másban, ebben is kudarcot fogok vallani. És akkor mindennek vége. Amikor meghallom a hangját nem rezzenek össze, bár kicsit furcsállva vonom össze a szemöldökömet és biggyesztem az ajkamat, honnan is tudhatta, hogy lány vagy fiú érkezik. Mivel még csak hetedikes vagyok, és nem is éppen a legszorgalmasabb diák, nem ugrik be azonnal, hogy mi is történt, aztán ahogy lenyomom a kilincset és kitárom az ajtót, két-három lépés múlva kicsúszik a számon egy halk "áhá", nyugtázva, hogy megfigyelő rúnája van valahol. Ha nem is azonnal, hanem kicsit lassan, legalább meg tudtam fejteni a dolgot. A rúnamágia éppen az a tantárgy, amin nem nagyon szoktam elaludni. Bár lehet csak azért, mert abban van is alkotás, a rúnák tökéletes megalkotása, és ez a rész kimondottan érdekes. De most nem ezért vagyok ott, és valószínűleg szóba se fogja hozni Thorne professzor, hogy mire áháztam az imént. Kicsit megtorpanok, mikor látom a terem berendezését, még sosem jártam itt, és nem mondanám, hogy a legalkalmasabbnak tűnik bizalmas beszédre. A fal mellett székhez lépek végül, amire mutatott, de kicsit odébb húzva állítom olyan pózba, hogy kényelmesen felé nézzek. Na most kéne belekezdeni. Gyerünk. Nem kell mindig annak a gyávának lennem, aki csak hallgat és figyel, de sosem szólal meg, mert úgy gondolja, hogy úgy sincsen hatással a világ folyására és úgy se fog semmi változni. Most változhat. A bizonytalanság látszott az arcomon, ebben biztos vagyok, de az is, hogy most felszegem a tekintetem és addig nézek a tekintetébe, ameddig meg nem érzem, hogy a teljes figyelme az enyém - bármit is csinált eddig -, aztán megszólalok. - Megan Smith, Hugrabug, és szeretnék magával konzultálni a jövőmmel kapcsolatban. - ha van rám néhány szabad perce... teszem hozzá gondolatban, de szóban nem, mert nincs olyan, hogy nincs ideje, szükségem van rá, mindennél jobban. A szememben inkább elhivatottság van, mint könyörgés, pedig a szívemben legbelül ha úgy érezném, hogy térden állva esdeklés szükséges, akkor ahhoz folyamodnék, még ha utána megundorodnék is magamtól. - Szeretném az általános Roxforti képzést Misztikummágia szakon folytatni, de csak akkor, ha van értelme, mert egyetlen egy téma van, ami nagyon érdekelne, és azt hiszem Ön az, aki erről a legtöbbet tudhat. El akarok indulni egy olyan kutatás útján, amiről alig olvasni, és alig tud valaki, mindennél jobban. - vázolom fel, de a tárgyat még nem mondom el, próbálom kisilabizálni a tekintetéből, hogy sürgetne inkább, hogy bökjem ki és legyek lényegre törő és tömör, vagy érdeklik az indokaim és indíttatásaim. Ha valóban olyan szigorú és összeszedett tanár, mint ahogy hallottam, akkor valószínűleg a körítésből ezután nem fog kérni, de hátha felkeltem egy kissé az érdeklődését. A témát elég jól beharangoztam előre, nem? Sikerülnie kell... Kell.
Frank ügyét végül sikerült lerendezni, bár még csak a felénél járunk, de a boszorkány kellő nyomokat adott ahhoz, hogy megtaláljuk a gonosz lélek forrását és eltüntessük az útból. Fogalmam sincs, hogyan kapcsolódhat az apjához, hiszen ő jó ember volt, eddig legalábbis úgy tudtuk, de majd mindenre idővel fény derül és akkor könnyebb dolgunk lesz. Addig is kénytelen voltam kiengedni Franket a kezeim közül, hiszen én nem tűnhetek el csak úgy hosszú időre az iskolából, az nem megoldható, hiszen óráim vannak, amiket nem szívesen adok át, főleg mert nem szeretném felhívni magamra továbbra sem a figyelmet. Perselus már így is épp elég gyakran figyel rám túlzottan is, érthető módon nem szeretném, ha még többet áldozna rám abból a szúrós pillantásából, mert a végén még tényleg komolyabb összetűzésbe keveredünk. Épp elég különös beszélgetésünk volt már, amikor ügyesen kerülgettük egymást, nem tudom én sem, hogy hányadán állok vele, ahogyan benne is maximum csak a gyanú él, és mint tudjuk jól az még önmagában semmire sem elég. Az asztalán ülök, ezúttal a tanteremben, onnan pillantok fel dolgozatok javításából, amikor meghallom a három határozott koppanást az ajtón. A falon pihenő órára mutatok, ami épp elüti az egészet. Végtére is van időm, de vajon ki az, akinek szintén van és engem keres? Megtehetném, hogy nem foglalkozom az illetővel, de helyette inkább az asztalon lévő rúnát aktiválom, hogy megnézzem ki van odakint. Nem olyan valaki, akit nem szívesen látnék most, így végül megköszörülöm a torkomat. - Tessék! Fáradjon be kisasszony! - szólok ki, amikor még az ajtó csukva van, talán szándékosan sejtetve vele, hogy pontosan tisztában vagyok azzal, hogy ki van odakint, ha a nevéről nincs is fogalmam ugyan, de ez már részlet kérdés és talán nem is olyan fontos. Amikor az ajtó nyílik biccentek is egyet köszönésképpen és a kezemmel az egyik fal mellett lévő szabad székre mutatok, hogy üljön le nyugodtan, de tőlem az egyik padtól is elhozhat egy széket, ahogyan neki jól esik. Nincs itt fotel, vagy hasonló kényelmes ülőalkalmatosság, egy szál széken úgy érezheti az ember magát a tanári asztal előtt, mintha minimum kihallgatáson lenne, de soha sem voltam híve annak, hogy megkönnyítsem a diákok dolgát. Szigorú tanár hírében állok, nem szándékozom ezt a véleményt gyengíteni, így legalább nem kell meghazudtolnom önmagamat és változtatnom az alap jellememen csak azért, mert egy tanár szerepét játszom immár jó ideje.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Egy időre félreraktam a tervemet, hogy információkat szedek ki a misztikummágia tanárból, de nem halogathatom tovább. A titokzatos nő nem fog a végtelenségig várni, és nem fog a semmiért sem segíteni apám és a húgom megtalálásában. Már nyomon van, ebben egészen biztos vagyok, de nincs az az isten, hogy hagyjam, hogy az én gyengeségem és esetlenségem miatt elveszítsem a nyomukat. Már hét éve keresem őket, hét éve… Annyi embert kértem meg, de senki sem akadt rájuk, már talán azt is elfogadta volna a szívem, hogy Nina halott, talán még az is könnyebb lett volna, mint az örök bizonytalanságban élni. De egy ilyen tanárt nagyon nehéz lesz szóra bírni… főleg, ha már hallott rólam. Semmirekellő iskolakerülő, aki ha be is megy az órákra, akkor is csak firkál és a nyomasztó emlékei között jár. Még is mit látna bennem, amiért segítene? De volt felkészülési időm elegendő, és az első lépés az, hogy elhitessem, meg akarok változni. Hogy ez az információ az első, ami egész életemben megmozgatott és felkeltette a figyelmem. Ha tanít, ha mond róla valamit, akár néhány szót, akkor célt adhat az életemnek, jövőt adhat a kilátástalanságból. Hihető, nem? És egyben igaz is. Nem azért, mert annyira érdekel, hogy tanulmányszerűen elkezdjek foglalkozni vele, hanem azért, mert visszakaphatom vele a húgomat. De minden pontja ezen kívül igaz. Ha Nina előkerül… Nem, Amikor Nina előkerül, minden megváltozik. Minden jobb lesz. Most itt állok a terem előtt, egy válltáskával a vállamon, benne tollal, füzettel, egy könyvvel, és három erőteljeset kopogok az ajtón. Nem igazán vagyok tisztában a tanárok napi rutinjaival és nagyon nincs is ismerősöm, aki ismerné Thorne professzornőt, de azért reményeim szerint itt lesz.
Továbbra is feszengve ültem a tanárnővel szemben, és érezhetően megváltozott a légkör is. A kis visszaszólásommal mindent elrontottam, ezt pedig elég komolyan kezdtem bánni. Hiába kértem bocsánatot, semmi sem változott. A professzor arcáról eltűnt az a kedvesség, ami eddig jelen volt, és egy jó pár fokkal visszafogottabb mosoly lett a jutalmam. Hát, még mindig jobb volt, mint bármelyik másik tanár... Piton nagy eséllyel két lábbal rúgna ki a teremből egy ilyen mondat után. Fő az optimizmus, nem igaz? - Nem túl jó, ha elveszítjük a házak közti versenyt, de az csak egy kupa, semmi több – jegyeztem meg a tanárnő szavaira. A Trimágus Tusa célja sem a fődíj volt, hanem hogy szorosabbra fűzhessük a nemzetköti kapcsolatokat. Nagy eséllyel jól is jött volna a későbbiekben, ha Voldemort terve sikerrel jár. - Sokkal fontosabbnak tartom, hogy mindegyik roxforti ház együtt tudjon működni. A Házkupa csak arra ösztönzi őket, hogy rivalizáljanak egymással, sok értelme nincs... Annyi azért volt, hogy az egy házban élőket a jobb teljesítményre ösztönözze, de egyébként ez a kupa volt a házak közti versengésnek a fő okozója. Nem tudtam eldönteni, melyik lehetőség lenne a jobb: töröljék el, vagy hagyják meg. Bár, a diákokat mással is lehetett volna szorgalomra ösztönözni, nem csak ezzel. - Hát igen, fontos számunkra a csapatmunka – biccentettem, mintegy megadva magam a tanerővel szemben. Valóban, a Griffendélre nem a széthúzás volt jellemző, mint pl. a Mardekárban, ahol csak az juthatott előre, akinek a családja nagy múltú nemes vérrel büszkélkedhetett. Nálunk mindenki egyenlőnek számított, mindegy honnan indult. - Rendben, szemmel tartom őket. Nem sok kedvem volt az ikrek után kajtatni, plusz még a siker sem volt garantált, hiszen Fred és George könnyen leráztak. Teszek ugyan egy-két próbát, de nem igazán bíztam a sikerben. Több eszük volt, mint az ember hitte volna. - Hát, köszönöm – válaszoltam a tanárnő dicsérő szavaira, habár nem voltam abban biztos, hogy bármit is meg kellett volna köszönnöm. Az érdemek nagy része Harry-t illette, nekem nem sok jutott ki a veszélyes kalandokból. Úgy konkrétan szinte semmi. Harry kockáztatta az életét, minden egyes alkalommal, ő nézett szembe a halállal. Mindenesetre, a nő mosolya visszatért, és ennek igazán örültem. Mégsem neheztelt akkor annyira, mint azt magamban hittem. - Azért sokat köszönhettünk a szerencsének is. Voldemort valóban nagy varázsló volt, de azért nem minden rajtunk múlott. Ha a körülmények nem úgy alakulnak, ahogy tették, akkor minden bizonnyal most más lett volna a helyzet. Harry, Ron és én nem ismerkedünk meg, mindannyian másokkal barátkozunk, és az is lehet, hogy már egyikünk sem élne. Talán még Voldemort tervei is sikerültek volna. - Nem félek – mosolyodtam el a tanárnő kijelentésére. - Ami engem illet, nekem a legnagyobb kihágásom eddig az volt, hogy nem vittem vissza egy könyvet a könyvtárba. Jó pár hétre nálam maradt, ami az igazat illeti, de engem nagyon lekötött. Újra meg újra elolvastam, mint annak idején a Roxfort történetét. Persze, voltak nagyobb kihágások is, amikor szükség volt rá, de azokon kívül semmi más. A tanárnő szavaira felálltam: - Igazán nincs mit. Viszont látásra! Ezt mondva elindultam a kijárat felé, hogy ma még eltölthessek egy kis időt a könyvtárban.
Hát pont e miatt keveredett ez a lány Potterékkel annyi galibába, ez már nem is lehet kérdéses. Van benne bőven dac, ha még gúnyolódni is képes csak úgy egy tanárral. Végül is megvillanthatom kicsit a kellemetlenebb oldalamat is. Lássuk be igyekszem azért kedvesnek lenni a diákokkal, de nem mindig megy jól. Ott van Perselus, nem leszek mindig olyan ,mint amilyen ő is, de azért időnként meg kell villantani a csúnyább oldalamat is, már csak azért is, hogy a delikvens érezze egy kicsit, hogy nem lehet velem csak úgy játszadozni, vagy viccelődni, ha épp olyan kedvük van. Hermione is érezheti, hogy talán kissé el is vetette a sulykot ezért aztán nem tér vissza a mosolyom olyan mértékben a bocsánatkérése után sem, amint amilyen előzőleg volt. A komor tekintet eltűnik ugyan, de a túláradó kedvességem is a múlté, legalábbis egyelőre. Amúgy sem csevegni vagyunk itt, hiába hiszi ő ezt. - Rémes érzés lehet, hogy ennek ellenére is van, amikor mások oktalansága miatt elveszítik a házkupát nem de? Épp e miatt kell odafigyelnie kicsit az ikrekre, hogy ne hátráltassák az előmenetelében. Persze fontos az önálló előrejutás, de a Griffendélesek a csapatmunkát is előnyben részesítik nem de? - a mosolyom visszatér, még ha nem is olyan intenzíven, mint eddig. Végül is igen a dicséret belefér, amúgy is mindenki tudja, hogy Hermione jó eszű lány és e mellett még rendkívül szorgalmas is. Egyesek szerint inkább stréber, főleg hogy szinte mindenből jó, amivel foglalkozik is. Ennyire én sosem voltam kiemelkedő, de nem is vágytam rá. Abból vagyok igazán jó, amiben tényleg elmélyülök, ami tényleg érdekel, teszem azt pont ezért voltam jó mindig is rúnamágiából és persze az átváltoztatástanra is odafigyeltem, mint a bűbájtanra, hiszen ezek mind alapjai a jó rejtőzködésnek. - Igen, tisztában vagyok a tetteik jelentőségével, sokat köszönhet önöknek az iskola. - bár máig sem értem minek vannak itt a tanárok, ha diákoknak kellett megoldani mindent az első években és még a Nagyúr visszatérését is ők akadályozták meg. Elég hülye egy helyzet annyi biztos, de nem az én dolgom nyíltan minősíteni az itteni vezetést. Persze magamban bátran megtehetem bármikor, és úgy is vélem, hogy az iskolában sok minden van, ami nem igen működik úgy, ahogyan kellene. Nem megfelelő tanárok oktatják a diákokat, aztán persze sok mindenről esélyük sincs tanulni, csak mert a tanáraik azt gondolják... veszélyes. Na pont e miatt van olyan nehéz dolguk a való életben, ha tényleg valaki olyannak kerülnek szembe, aki igazán veszélyes. - Talán igaza van, Tudjukki ügyesen forgatta a lapjait, de úgy tűnik nem elég ügyesen, így néhány diák könnyű szerrel legyőzhette. - ha nem lennék elég átgondolt és nem lenne elég türelmem, akkor most nevetnék már csak a miatt is hogy ki meri mondani csak így a nevét, de az, hogy arról beszél épp, hogy hogyan győztek e egy olyan hatalmas varázslót... mintha csak az ő érdemük lett volna és az, hogy szembe mentek a szabályokkal. Az a kis Potter csak azért érte el, amit, mert épp jókor volt jó helyen és voltak akik segítették és e miatt emelték piedesztálra. A kis túlélő, aki azért él, mert az anyja az életét adta érte, nem azért mert ő maga olyan különleges. Nevetséges. - Úgy gondolja ezt okos ötlet pont nekem mondania, egy tanárnak, miközben ön az iskola szabályainak betartásáért felel? - egy pillanatra komolyabbá válik a tekintetem, de végül újra elmosolyodom. - Akkor ez legyen a mi kis titkunk és azt hiszem ennyi lett volna. Köszönöm, hogy időt szakított rám Miss Granger és remélem igyekszik odafigyelni valamelyest a rendbontókra. - jelzem ezzel, hogy részemről végül is vége a beszélgetésnek. Nem akartam én hosszan csevegni vele, ennyi úgy vélem pont elég, a rúna megtette már a magáét, nincs szükségem többre. Amennyiben távozóra fogja és nem akar mást, akkor még természetesen elköszönök tőle, de aztán én magam is visszatérek a szobámba, miután persze a rúnát eltávolítottam a padról, hogy feldolgozzam a kapott infokat.
//Köszönöm a játékot! Hermione egészen jól viselte a megpróbáltatásokat //
♫ Renegades ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Én nem... - hebegtem zavartan, amint eltűnt a nő arcáról az a kellemes mosoly, amely eddig végig jelen volt a beszélgetésünk alatt. Zavartan fészkelődtem a helyemen, amikor rájöttem, mekkora ostobaságot tettem az előbbi megjegyzésemmel. Hozzászoktam már a jó kislány szerephez, nem volt szokásom a tanárokkal pimaszkodni, csak hát ez a nő... Nem volt szimpatikus, na. De akkor is, most miért nem tudtam csukva tartani azt a hatalmas nagy számat? Pitonnal sem kezdtem neki arcoskodni, hiába volt ellenszenves. Mondjuk, ebben talán az is benne volt, hogy a bájitaltan tanár minden bűntudat nélkül képes lenne visszavágni, és pontokat levonni, mellette pedig a mardekárosok piszkálódásait is el kellett volna viselnem. Azt hittem, Thorne professzor – ha észre is veszi a dolgot – nem teszi szóvá. A nő kedvessége azonban hamar megmerevedett kissé, és noha nem volt olyan szigorú, mint Piton, valamiért kétségem sem fért ahhoz, hogy nem sokáig tartana számára kedvességből szúrkálódásba vedleni. Mindenesetre, nem tette meg, én pedig úgy éreztem, nem érdemes tovább feszíteni a húrt, inkább zavartan megköszörültem a torkom, majd megszólaltam: - Elnézést... Nem volt ugyan ínyemre a megfutamodás, de nem árt jóban lenni a tanárnővel, elvégre esélyes, hogy jövő ilyenkor pont ő fog engem tanítani. Nagyon is esélyes. Nekem pedig egyáltalán nem tetszett volna az a gondolat, hogy a kettőnk közti viszony miatt ne tudjak sikeres vizsgát tenni. Fogalmam sem volt, hogy a professzor mennyit visz bele az ellenszenvéből a diákok osztályzásába, de nem szerettem volna kockáztatni. Jobb a békesség, ha pedig ehhez az kell, hogy elnézést kérjek, akkor szépen visszafogom magam, és illedelmesen bocsánatot kérek, még ha hülyén is veszi ki magát a dolog. Már így is vért izzadtam néha a tanulással, nincs szükségem egy olyan tanárra, aki még meg is nehezíti a dolgom. - Hm? - A tanárnő hangja visszarántott a valóságba, én pedig biccentettem a kijelentésére. Nem lepődtem meg, hogy tud róla, McGalagony minden új tanárnak büszkén mesélte némelyik griffendéles kiemelkedő teljesítményét, és hát mi dobogósok voltunk ebben. Elvégre, Harry már azelőtt nagy hírnévre tett szert, mielőtt járni kezdett volna. Én és Ron pedig mindig mellette voltunk, ha arra került a sor, kivételt képezett ez alól a Titkok Kamrájás incidens, noha ez egyáltalán nem rajtam múlt. Esélyes, hogy ha nem lettem volna megdermesztve, akkor én is mellettük lehettem volna. Thorne professzor pedig bárkitől visszahallhatta a dolgot, elvégre a tanárok is emberek, nem mindig csak a kemény munka folyik a tanáriban. A dicséretre enyhe pír jelenik meg az arcomon, mely szinte alig észrevehető, de azért ott van. Jól esett hallani, ha elismerték a képességeimet, főleg ha ezt egy idegen tanár tette. Előtte ugyanis még nem volt alkalmam bizonyítani, de sikerélménnyel töltött el, ha látatlanul is kiemelik az eredményeimet. - Hát igen, sokat olvasok, és akaratlanul is megragadnak bennem a fontosabb dolgok. Első év végén már a harmadikos tananyagot vettem a kezembe, harmadikban pedig már kívülről fújtam a negyedikes elméletet is. Egyszerre enyhült valamelyest számomra a légkör, mintha meg sem történt volna az az incidens, mely miatt a professzor kissé visszavett a kedvességéből. Újra elkapott a lendület, így zavartalanul folytattam, nem is törődve azzal, hogy talán a másik felet zavarja a csacsogásom: - Persze a gyakorlat az már más, azt nem gyakorolhattam otthon, és tanári jelenlét sem árt, ha esetleg elrontanék valamit, de elég sok olyan helyzet volt, amikor rákényszerültem arra, hogy használjam azokat a varázslatokat. Szerencsére mindig sikerült, amikor kellett, így nem sok gond adódott a Bölcsek Köve esetén sem. - Úgy gondolom, nem baj, ha túlzottan vakmerő – jegyeztem meg, amikor meghallottam Thorne professzor kijelentését Harryre vonatkozóan: - Ha mindig rám hallgatott volna, akkor aligha tartanánk most ott, ahol. Nekem sosem jutott volna eszembe a szabályokkal szembemenni, de ha nem tettük volna meg, akkor Voldemort nagy eséllyel ismét visszatérhetett volna. Harry nem hallgatott rám, és így utólag nagyon átgondolva nagyon is jól tette a dolgot. Persze, ezt akkoriban még nem így ítéltem meg, de utólag rájöttem arra, hogy ha a szabályok szerint játszunk, akkor sehová sem jutunk. - Manapság már nem tartom be olyan szigorúan az iskola korlátozásit – osztottam meg a professzorral a dolgot. - Persze, a józan ész határain belül maradok, de egy-két kisebb kihágás még nem a világ vége, nem igaz? Abszurd volt ezt pont egy tanárral megosztani, de senki sem élt szent életet, olyan nem létezik.
Figyelem a lány reakcióit, ő viszont az enyémekből nem tud túl sok mindent leszűrni. Szimplán csak olyan vagyok, mint egy kedves tanár, aki figyel a diákjaira és aggódik értük. Ez miért is ne lehetne vajon reális? Vannak az iskolában elképesztően kedves tanárok is, nem mindenki olyan, mint mondjuk Piton, bár én az ő módszerét támogatom jobban, de... nem lehetek túlságosan feltűnően szemét a diákokkal, mivel... az feltűnőbb jelenség lenne, mint a túlzott kedvesség. - Jól hallom cinizmus? Vagy talán gúny? Ezt nem gondoltam volna önről Miss Granger. Meglepett. - kissé azért megemelkedik a szemöldököm és a mosolyom is halványodik, de ki tudja nem rovom meg azért erősen, az is lehet, hogy valahol még tetszik is, hogy képes szókimondóan is viselkedni. Láthatóan megbántottam, belegyalogoltam a kis lelki világába azzal, hogy az okos kis fejét buksinak neveztem, vagy hogy olyan alantas feladattal bíznám meg, mint hogy az ikreket felügyelje. De legalább láthatja, hogy a kedvességem szimplán kedvesség, nem pedig valamiféle álca, de attól még nem viselek el én sem mindent. Alapvetően lássuk be, hogy maga McGalagony is jóindulatú a diákokkal, ellenben közben nagyon is szigorú is tud lenni, ha arra van szükség. Ha azt akarja kiharcolni nálam, hogy én is szigorú legyek, természetesen ezt is elérheti, csak nem biztos, hogy olyan jól jár a dologgal. - Sőt, ha jól tudom akkor már elsősként is ismert több olyan varázslatot, amit a többiek még a könyveben se nagyon olvastak. - egy kis egofényezés soha sem árt, főleg olyan valakinek, mint amilyen Granger is. Annyit már tudok róla, hogy nem szeret utolsó lenni a sorban, netán lemaradni, inkább azt, ha kiemelik és kicsit megcsillogtatják a tudását mások előtt is. Persze érthető, vannak akik szeretik, ha kiemelik milyen okosak, fontosak, jobbak másoknál. Persze amikor még elsős volt, én nem voltam itt, csak az egyetemi rendszer alatt csatlakoztam be a tanárári karba, de ettől még utána járok mindennek, ami fontos. Végül is azért vagyok itt, hogy ismerjem az iskola múltját is, tudjam, hogy kik veszélyesek és kik azok, akik megnehezíthetik a dolgunkat és az már egyértelmű, hogy ez a trio nagyon is keresztbe tehet a tervnek, mert hajlamosa mindenbe beleütni a kis orrocskájukat, mert tudálékosak, túlzottan bátrak és mert azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ. Persze fiatalok, volt amikor én is azt hittem, hogy minden csak rólam szól, de már tudom, hogy amiért itt vagyok az egy magasztosabb cél, hogy megváltoztassuk és megváltsuk a mostani világot. Felszabadítsuk végre a titkok és a rabság alól a boszorkányokat és varázslókat, akik kénytelenek az árnyak közt rejtőzni nap-nap után. - Oh tehát auror, ez nem lep meg. Azt mondják róla igazán hőslelkű, talán kissé túlzottan vakmerő is, gondolom az ön józan esze ezt nem mindig támogatja. - a széles mosolyom azért már kissé megfakult, bár nem olyan vészesen, csak egy kicsit enyhült a dolog. A végtelenségig én sem tudom tartani a mézesmázos állapotot, nem lenne hozzá türelmem és mondhatjuk, hogy most a téma is jóval komolyabb, mint mondjuk az elején volt.
♫ Renegades ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Arra a felvetésre, miszerint több lehetőségem van nekem szemmel tartani a Weasley-ikreket, csupán biccentek egyet. Azt inkább már nem is kötöm a tanárnő orrára, hogy ők mostanában egészen nyilvánvaló okok miatt kerülnek engem. Egyre ritkábbak az olyan esetek, amikor a közelemben tesznek valami igazán kirívó dolgot. Így elég nehéz lesz szemmel tartanom őket, nem vagyok én kém! Fogalmam sincs, hogy Lavander mit eszik annyira ezen a tantárgyon, hogy különórákra kell járnia miatta. Minél többet üldögélek a nő társaságában, annál ellenszenvesebbé válik számomra. A mosolya... A modora... Minden gesztusa. Sose gond, ha kedves az ember, de ez már túlment minden határon. Semmi rosszallás az arcán, pedig tisztában vagyok azzal, hogy a tanároknak nem mindig egyszerű kezelni az örökös akadékoskodásomat. Főleg azoknak, akikkel első alkalommal kerülök szembe. Természetesen, egyik sem lepődött meg a dolgon, hiszen hallottak már róla korábban másoktól, de akaratlanul mindig sikerült kihúznom a gyufát. A kérdezősködésem, és az állandó aggályaim... Néha azért nekik is elfogyott a türelmük, de ez a nő... Elhessegettem a gondolatot. Harry közelében megtanultam gyanakodni, és ebből talán némi kis hajlandóság még mindig maradt bennem Voldemort bukása után. Annak idején minden új arcot ellenségnek hittünk, tudat alatt pedig most is ezt teszem a professzorral. Ellenségként kezelem, noha csak annyi a bűne, hogy túl kedves. És ha mindig ilyen? Ha már megtanult bánni az emberekkel? Az isten szerelmére, Hermione, hiszen tanár! Egész nap emberekkel foglalkozik, nyilván tudja, hogy kell bánni velük. Ne láss már mindenben rémeket! Mindenesetre, rosszallóan összehúzom a szemöldököm a buksi szóra. Mennyire nem szerettem, ha ennyire lenézik a tudásomat! Buksi... Mégis milyen szó ez? A muglik a kutyájuknak adják ezt a nevet, mindenkinek el szoktam mondani, aki a közelemben használja, de most jobbnak láttam hallgatni. Elvégre, nem taníthatok egy tanárt a helyes szóhasználatra. Eszem van, nem buksim. Szerintem, az eddigi eredményeimből elég szépen kitűnt már eddig is. - Nem szeretem, ha túl egyszerű a dolgom – jegyzem meg szintén mézes-mázos hangon, mintegy célozgatva a tanári hivatásra. Érezhetően ellenséges a levegő a teremben, de egyikünk sem mondja ki nyíltan azt, amit gondol. Helyette kedvesnek tünő szavakkal dobálózunk egymás felé. Egy kívülállónak fel sem tűnne a dolog, de a tanárnő nyilván veszi a célzásomat. Lágyan elmosolyodok hát, miközben az arcát figyelem, hátha felfedezek rajta valami rosszallást, majd nyugodtan folytatom, elővéve a legkészségesebb énemet, amit csak tudok: - Talán mennek majd valamire a buksimmal a Minisztériumban is. Ártatlanul mosolygok tovább, de érzem, hogy már megint kezdek feloldódni, és már nem feszengek annyira. Ez nem jó. Mintha túl sokat ittam volna, olyan zavaros ez az egész dolog. Tudom, hogy valami nem stimmel, de fogalmam sincs arról, mi az a dolog. Komoly erőfeszítésembe tellik, hogy ne mondjak többet, így szinte fizikai fájdalmat okoz csukva tartani a számat. Végül nem bírom tovább, és a tanárnő mondatai hallatán ismét elkezd belőlem ömleni a szó: - Igen, McGalagony professzor figyelmeztetett minket, de ő is úgy gondolja, velem nem lesz gond – jelentem ki büszkén, mintha valami olyan eredményt értem volna el, amit előttem még senki sem tett. - Már most boldogulok olyan varázslatokkal is, amit csak az egyetemen használnak, így némi előnnyel indulok a többiekkel szemben. Nem tudom, miért éreztem szükségét annak, hogy megosszam ezt az információt a tanárnővel, de úgy gondoltam, nem árt, ha tudja, hogy több van bennem még annál is, amit kifelé mutatok magamból. Jól ismertem az egyetemi tananyagot, hiszen már most sokat olvastam azokat a könyveket, és igen, nyilván nem lesz a legkönnyebb, de nekem talán mégis menni fog. És ha igazán az orra alá akarom dörgölni a dolgot, akkor Kiváló eredménnyel teszem le a felsőbb tanulmányaimat is. - Harry és Ron igazán megértőek – szólalok meg ismét, majd folytatom: - Harry is auror szeretne lenni, de szerintem ez nagyon is érthető. Életcélja, hogy minden halálfaló az Azkabanba kerüljön. Nagyon tehetséges, úgyhogy van mitől tartaniuk.
Automatikusan felszökik a szemöldököm, vagy legalábbis megindul felfelé, amikor szóra nyitja a száját, hogy megint azonnal mondjon valami frappáns visszavágást, aztán csak elmosolyodom, amikor sikerül egy pillantással belé fojtani a szót, vagy legalább magától rájön, hogy nem vagyok kíváncsi az akadékoskodására. Állítólag stréber diák, aki nem bírja elviselni, ha nem felel meg eléggé a tanároknak, erre mégis ellentmondana nekem? Egyszer megpróbálhatja, de annyi esze szerencsére van, hogy többször ne tegye meg. Nem mintha tudnék ellene tenni keményebben... sajnos nincs rá lehetőség. Az biztos, hogy ha JED terve sikeres, ha átvesszük az iskolát, ha ahogyan szeretné én leszek itt az igazgató... akkor más szabályok lesznek. Sok diák még a mai napig sem fogja fel, hogy a tetteiknek milyen következményeik lehetnek. Mintha valami baj lenne a fejükkel és nem értenék, hogy lehetnek keményebb büntetések is. Olyan kár, hogy most még semmi ilyesmire nincs lehetőség. - Nem is kérem, hogy a nap nagy részében rajtuk tartsa a szemét, de azért mégis csak több lehetősége van rá, mint egy tanárnak igazam van? - a mosolyom nem változik, igyekszem egészen bűbájos énemet felvenni. Ahogyan visszahallottam Lavandernél még azt is elértem önkéntelenül is, hogy kitalálta, ő bizony Szimbolisztikusnak akar menni, csak mert adtam neki pár különórát. Ez is egy jó taktika, ha az ember maga mellé állítja azokat a kétes elemeket, akik később gondot jelenthetnek. Vajon mit szól majd a kis Griffendéles színkavalkád, ha kiderül, hogy nem csak diákokat oktatni vagyok itt? Mennyire döbben le és mennyire változik meg az irányomba táplált szimpátiája? Kíváncsi vagyok, de még nem jött el az ideje, hogy megtudhassam. - Biztosan rájön a nyitjára, nem hiszem, hogy magácskát le tudná győzni néhány Weasley, csak kicsit törje a buksiját. - szint már mézes-mázos a hangom, de annyit azért tudok róla, hogy önérzetes egy lány és most is hallani a hangjából milyen nehezen viseli, hogy nem úgy jön ki a lépés, ahogyan szerette volna és hogy valaki esetleg okosabb nála. Szórakoztató látvány és érzékelni is az elhelyezett rúnán keresztül, hogy mennyire ideges már csak a gondolattól is, hogy valaki túljárhat az eszén, még ha ők ketten vannak is így aztán a tudásuk összeadódik, meg aztán mindig sokkal könnyebb annak lenni, aki túljár a másik eszén, mint a másik oldalon állni. Főleg ha Granger sokkal inkább használja is a szabályokat, amiket be akar másokkal tartani, az ikrek pedig gond nélkül áthágnak bármit. - Tehát auror, vagy átoktörő, mindkettő veszélyes. Tanárként egyszerűbb dolga lenne, ami a veszélyt illeti, de egy ilyen okos kis elmét kár lenne elpazarolni az iskolában. - fényezzük kicsit azt az egot, akkor biztosan még inkább megered majd a nyelve, hiszen ahogyan látom már most is könnyedebben beszél, pedig az elején jó sok feszültség volt benne attól tartva, hogy netán keresztbe akarok neki tenni, vagy számon akarom kérni valami miatt. Szó se volt róla, nekem az a fő, hogy itt ücsörögjön kicsit, felmérjem a képességeit, kicsit kikutassam az emlékeit, aztán mehet is a dolgára. Még az se érdekel különösebben, ha még sem fog odafigyelni az ikrekre. Igazság szerint nem különösebben érdekel, hogy mit művelnek, e miatt gyűljenek csak a házvezetőjük fején újabb őszhajszálak. - Az egyetem ennél csak nehezebb lesz, de ezzel gondolom már a többi tanár is riogatta, de úgy hallottam önnek mindig jók az eredményei, biztosan most is sikeres lesz és bátran válogathat majd a szakmák közül. És a barátai? Ők nem befolyásolják a döntését? - újabb kérdés, finom puhatolózás, amivel még mindig mintha róla kérdeznék, de közben burkoltan azért affelől is kíváncsiskodom, hogy vajon a többiek, a kis kiemelkedők miben törik a fejüket, bár a Weasley nem sorolható ide, a legtöbbek szerint Ron inkább csak csapódott a kis csapathoz, de az esze nem olyan kiemelkedő, folyton küzd a tanulással. És állítólag Potter sem olyan kiemelkedő úgy, hogy a Nagyúr már nem zargatja. Állítólag mindig volt, aki segített neki átvészelni a nehéz időket, miközben kikiáltották valamiféle őstehetségnek.
♫ Renegades ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- De... - már nyitottam a szám, hogy valami borzasztóan okos dolgot mondjak a professzor felvetésére, végül inkább mégis becsuktam. Valahol mégiscsak igaza van, nemde? McGalagony professzor is ember, és már nem is a legfiatalabb, nem csoda hát, ha a tanárnő nem szeretné ilyen apró ügyekkel zavarni őt. Fred és George egyébként is állandóan pengeélen táncolnak, hála az idétlen kísérleteiknek. Hogy tehetségesek-e? Kétségtelenül igen, de akkor sem szabadna ennyire elvetniük a sulykot. Az állandó bajkeverés másoknak korántsem tesz jót, ezt pedig az ikrek egyszerűen nem hajlandóak belátni. Továbbra is fészkelődök a helyemen, valamiért nem tetszik a szék, amelyiken ülök. Különös. Bármennyire is helyezkedek, kényelmetlen marad. Pedig a Roxfortban a székek többsége ilyen, ültem már rajtuk, semmi gondom nem volt velük. De ez... Nem láttam rajta semmi furcsát sem, amikor leültem, szóval tényleg nem tudom, mi lehet vele a gond. Hétköznapi szék volt, akár a társai, rossznak sem tűnt. Mindenesetre nem hozom fel a dolgot, kibírom ezt a kis időt. - Valóban nem – vonom meg a vállam a tanárnő szavait hallva, a mosolyát azonban nem viszonozom. Valamiért idegenkedek a közelében, túl sokat mosolyog. Továbbra is komoly maradok hát, miközben gondolataim ismét McGalagony professzorra fordulnak. Valóban én voltam a szeme és a füle az idő nagy részében, hiszen tényleg nem lehetett ott a házvezetőnk az ikrek sarkában. Persze, én lóghattam rajtuk a nap 24 órájában, de amikor csak tudtam, figyeltem őket a szemem sarkából, főleg olyankor, amikor gyanúsan sokat üldögéltek abban a félreeső sarokban, ahol a világmegváltó ötleteik szoktak születni. - Tanulnom is kell néha! - szólalok fel, mikor a tanárnő felhozza, hogy talán kicsit jobban oda kellene rájuk figyelnem. Nem éreztem úgy, hogy nem figyelem az ikreket eléggé, azt viszont senki sem kérheti tőlem, hogy a kelleténél több időt fordítsak rájuk. Prefektus vagyok, és ezt a státuszt minden bizonnyal a kitűnő eredményeimmel értem el, nem mással. Ostoba lennék, ha mindent eldobnék magamtól, hogy kissé jobban odafigyeljek az ikrekre. Ráadásul ők sem voltak olyan féleszűek, hogy figyelmen kívül hagyjanak, amikor a közelükben vagyok. Jól tudtam, hogy ők is felém-felém pillantgatnak, amikor valami olyasmiről sutyorogtak, ami nagy eséllyel ütközik a házirenddel. Márpedig a nap nagy részében ilyesmikről folyt a szó. Jóval több eszük volt, mint amennyit másoknak mutattak, biztos voltam abban, hogy ha kellő energiát fektettek volna a tanulásba, már rég túlszárnyalták volt Billt és Charlie-t. Próbáltam már bűbájt alkalmazni, hogy minden szavukat hallhassam, de volt valamilyen kütyüjük, ami ezt teljes mértékben meggátolta. Némi csalódottság ült ki az arcomra, amit könnyen kiszúrhatott Thorne professzor is. Csalódtam magamban, amiért az ikrek túljártak az eszemen. Némileg mentegetőzve folytattam hát: - Túl óvatosak... Egyszerűen mindenre ügyelnek. Hiába szórok el bűbájokat, hogy ki tudjam hallgatni őket, nem jön össze a dolog. Biztos van valami idióta találmányuk erre is... Az utolsó mondatot már némileg bosszankodva fejezem be, hiszen eléggé idegesít a dolog. Sosem szerettem, ha valaki jobb nálam valamiben, márpedig az ikrek annak bizonyultak. Biztos voltam abban, ha tudnám, mi az a szerkezet, amely ennyire segít nekik abban, hogy titokban ténykedhessenek, akkor hamar kideríteném, miként is működik, és könnyűszerrel tudnám hatástalanítani őket. Hiába voltak olyan nagyszerűek a találmányaik, egyszerű elven működtek. Aki kicsit jobban jártas a tananyagban, hamar átlát rajtuk. A legutóbbit például egy pálcaintéssel ki tudtam kapcsolni. - Vonz valamennyire az auror szakma – csicsergek, miközben valamilyen hihetetlen okból egyre könnyebben feloldódok. Mintha túl sok vajsört ittam volna, amely csak most kezdene a fejembe szállni. Fogalmam sincs, mitől lehet ez, de a tanárnő mosolya újabb gátat rombol le bennem. Alapvetően óvatos ember voltam, de ez most valamiért háttérbe szorul. Elvégre, egy tanárral beszélgetek, mégis miért kellene óvatoskondom? Biztos neki is sok gondja akadt az ikrekkel, és az érve, miszerint nem kellene mindig McGalagony professzort zargatni, helytállónak tűnt. - Emellett az átoktörő szakma is izgalmasnak tűnik, lehet jobb lenne számomra. Bár, a tanári hivatáson is elgondolkodtam már, hiszen az sem lehet unalmas. Valóban sok szakma érdekelt, és legszívesebben mindet egyszerre tanultam volna, de nagyon jól tudtam, hogy nyolcadik évfolyamban csak egyre lehet szakosodni, mégpedig nem véletlenül. Még számomra is túl nagy kihívást jelentett volna egyszerre ennyiben elmerülni, erre a világ összes időnyerője sem lett volna elég. Ráadásul, egy olyan varázsige sincs a világon, amely ennyi energiával ruházna fel. - Még meg kell várnom a R.A.V.A.SZ. eredményeit, utána jobban tisztában leszek vele, hogy a vizsga szerint melyikre mehetek tovább. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz a hetedik év... Számítottam ugyan arra, hogy nem lesz egy sétagalopp a dolog, de még a legvadabb képzeleteimet is felülmúlta a mostani állapot. A hajnalba nyúló tanulás, az idegeskedés, az állandó forrásanyag kutatás még nekem is sok volt. Ráadásul, még az előző 6 év tananyagát is ismét át kellett vennem, hiszen voltak fehér foltok benne. Fogalmam sem volt arról, miként fogja letenni az ezt a vizsgát, aki szinte összebukdácsolta az eddigi éveket.
Amennyit tudok Grangerről nem lepne meg, hogy mi jár a fejében, amiről persze nem tudok, de azért sejtéseim vannak róla, hogy ha hívatja egy tanár, akkor minden bizonnyal az előmenetele miatt aggódik. Igazság szerint kíváncsi lennék rá, hogy milyen ágban mélyülne el jobban, hiszen ahogyan hallottam elég sok mindenben jó. Tipikus stréber, aki amikor igazán választani kell a tantárgyak között, akkor nem tudja, hogy mégis mi az, ami a legközelebb állna hozzá, mert amúgy is mindent teljes erőbedobással tanult. Balga lélek... Nem tudja még, hogy miből áll az élet. Azt csak azok tudják, akik mint én sötét időkben voltak faitalok, akiknek el kellett dönteniük, hogy mit tesznek, hogy milyen életet élnek, hogy hová tartoznak. Nem a tanulás volt az elsődleges, hiszen már az iskola után nem sokkal, alig tizenhét évesen megismerkedtem a Nagyúr után maradt halálfalókkal. Kár, hogy nem vagyok idősebb és nem találkoztam vele személyesen is. Persze... nem biztos, hogy az a légkör tetszett volna. Én azért másképp állok a világhoz, mint a Nagyúr. Változás kell, nem jó ahogyan most van. A muglik elnyomnak minket, pedig mi vagyunk az erősebbek, de ez a veszettül nagy aranyvér mánia... az nekem is sok. Nem szabad szembemenni egymással varázslóknak és boszorkányoknak, viszont nekünk kellene hatalmon lenni, nem az átkozott kis mugliknak, akiknél sokkal erősebbek vagyunk! Egy pillanatra ökölbe szorul a kezem az asztalon, épp ekkor nyílik az ajtó, így szinte azonnal ellazulok és mosolyt varázsolok az arcomra. - Igen, természetesen az ikerkről van szó. - csak bólintok egyet lassan és várok. Granger... úgyis okoskodni fog és majd mond valamit, ami miatt nem neki kellene itt lenni, én pedig úgy sem fogok komolyabban foglalkozni majd vele, mert őszintén szólva nem érdekel, hogy itt akar-e lenni, vagy sem. Egyébként is ez most inkább csak azért van, hogy felmérjem őt és a képességeit, hogy kicsit kiszedjek pár dolgot akár a tudta nélkül is a fejéből, amiket ő tudhat, de nekem nem kötnek az orromra. Lássuk be azért az igazgató bennem nem bízik meg olyan maradéktalanul, mint mondjuk McGalagonyban. Szomorú, de ettől még így van. Információk viszont kellenek, ha kell hát másképp. - Tudja még sem lehet mindent szegény házvezetőjükre testálni. Már így is épp elég őszhajszála van. Nem lenne jó, ha még többet termelnénk neki feleslegesen nem igaz? Magácska egyébként is prefektus, ha jól tudom igaz? Épp az a dolga, hogy segítse a házvezetőjüket. - nem látszik rajtam, hogy zokon vettem volna a stílust, vagy a szavait. Persze belül másképp vagyok ezzel. Tudálékos és nem szeretem azokat, akik ilyenek. Lavander sokkal kezelhetőbb. Nem az a kötekedő, vagy belekérdező típus, épp e miatt voltam hajlandó vállalni és foglalkozni vele, ha már annyira érdekli a szimpátia mágia. Egyébként se sokan vannak, akik az ilyen bonyolult varázslatokért oda vannak, úgyhogy ez már eleve becsülendő tulajdonság, az pedig hogy nem kérdez sokat főképp. - Ön pedig egyébként is jóval többet van a közelükben és szimplán csak oda kellene figyelnie rájuk kicsit jobban. Ezt a tanárnő nem tehetné meg nem igaz? - bájos mosolyt villantok rá. Talán érezhet a rúnának hála egy enyhe bizsergető érzést a hátsójánál, de ez olyan, mikor kicsit tovább ülsz kemény helyen, mint kellene párna nélkül, tehát nem számottevő és nem is feltűnő, na meg persze nem fénylik alatta semmi sem, hogy bármit is kiszúrjon. - Mondja Miss Granger... olthatatlan kíváncsiság tombol bennem önnel kapcsolatban... Ha jól tudom sok mindenből kiemelkedőek az eredményei, tudja már, hogy jövőre milyen szakon tanul tovább? - felkönyökölök az asztalra, az ujjaimat pókszerűen összefonom az állam alatt és onnan fixírozom tovább a leányzót. Tényleg úgy, mint akit felettébb érdekel a válasza és aki szeretné, ha akár azt jó bőven ki is fejtené. Bájos a mosolyom, olyan igazi bizalmas tanárnénis.
♫ Renegades ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire elértem a szimpátia mágia tantermet. Idegesen toporogtam az ajtó előtt, magamban azt latolgatva, mit tegyek. Nagy eséllyel jó okkal hívattak engem ide. A tanárok nem szoktak csak úgy, szórakozás gyanánt, másodéveseket elcsípni a folyosókon, hogy aztán közölhessék a hozzájuk siető diákkal, tévedés az egész. Ráadásul, Thorne professzor engem nem tanított, de a balsejtelmeim még így sem akartak eloszlani. Mi a helyzet, ha Saint-Quentin professzornak valami sürgős dolga akadt, de megkérte a kollégáját, hogy haladéktalanul értesítsen engem a dolgozatom eredményéről, amely igazi csapásként érte a tanári kart. A stréber Hermione Granger, aki a munkáira állandóan V-ét, esetleg K-át kapott, most egy T-ét készül begyűjteni. Esetleg különórát kell tartania számomra, hogy jobban felkészülhessek a dolgozatra, és kijavíthassam a jegyemet? Nem, ha ez a helyzet, nem fogom elfogadni. Csalásnak éreztem volna a többiekkel szemben, akik nem tehették meg ugyanezt, Azért tanultam állandóan, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe. De ha mégis... Ha mégis ez lenne a helyzet... Dühösen megráztam a fejem. Lehet, hogy ez a helyzet, de akkor sem fogom újra megírni a dolgozatot. Lehet, a többiek nem jönnének rá a dologra, de én és a tanárok tudnánk. Márpedig nem a többiekért tanultam, hanem saját magamért. Mégis hogy fogok boldogulni az életben, ha már az iskolában is muszáj második esélyhez folyamodnom? Nagy levegőt vettem hát, majd benyitottam a terembe. - Jó napot! - köszönök illemtudóan, majd becsukom magam mögött az ajtót. A terem nem volt olyan világos, mint amelyekhez eddig szoktam, de annyira sötét sem, hogy mindenben felbukjak. Kellemes félhomály uralkodott a tágas helységben. Tágas, hiszen a többiek elmondásából tudtam, hogy nem sokat kínlódnak az elmélettel, a professzor óráin általában a gyakorlaton van a hangsúly, amit én kifejezetten helyes dolognak tartottam, és már alig vártam, hogy felsőbb évfolyamba léphessek, és személyesen is részt vehessek az óráin. Noha, magát a tanárnőt alig ismertem, nem tűnt olyan rossznak. Fiatal, így nagy eséllyel nem olyan szigorú, mint McGalagony professzor. Rég megfigyeltem már, hogy az idősebb tanárok azok, akik nagyobb eséllyel varrnak büntetőmunkát a diákok nyakába. A fiatalabbak eleinte csak legyintenek a kisebb kihágásokra, nem veszik olyan komolyan a dolgokat. Nyilván még élénken emlékeznek a saját, Roxfortos, esetleg más iskolákban eltöltött éveikre. Engedelmesen elindultam a professzor álltal javasolt pad felé. Furcsa volt számomra, hogy nem a szobájában fogad, hiszen a többi tanár ezt tenné. Jó, nem olyan nagy bűn ez, de akkor is... Rajta kívül minden tanár a szobájában fogadta a tanulókat, kivételt képeztek ezalól a büntetőmunkák, és a külön órák. A gondolatmenet hirtelen ismét eszembe jutatta a hatalmas T-ét, és kezdtem némileg ideges lenni. Kelletlenül ültem hát le a pad mögé, miközben tekintetem azt vizsgálta, merre is lehet a borzalmas dolgozatom. A nő kérésére meglepetten pislogok pár pillanatig. A kétségbeejtő T lassan elúszik, én pedig megkönnyebbülök, majd némileg megszeppenve szólalok meg: - Fred és George Weasley? - szólalok meg végül, majd szinte abban a pillanatban, ahogy kimondom a nevüket, az ajkamba harapok. Jó lenne már leszoknom az idióta kérdéseimről. Mégis melyik másik Weasley-ről lenne szó? Ron tudtommal nem követett el olyan sok kihágást, Ginny-re meg igazán nem lehetett panasz. Mindketten igazán semmik sem voltak a másik kettőhöz képest. Az ikrek voltak azok, akik lépten-nyomon műveltek valamit. De miért engem faggat erről a professzor? Persze, prefektus vagyok, sok mindent tudok a kihágásaikról, de mindenről beszámolok McGalagony professzornak, amikor csak alkalmam nyílik rá. Ráadásul, a házvezető tanárunk sokkal többet tud a fiúkról, hiszen neki több másik diák is jelentett rajtam kívül. Nem az lenne a logikus, ha a két tanár egymás között beszélné meg a dolgokat? - Elnézést tanárnő, de miért nem McGalagony professzornál érdeklődik erről? - Remélem, ezzel a kérdésemmel nem haragítom magamra Thorne professzort, de az sem jellemző rám, hogy minden komolyabb indok nélkül más tanárokkal fecsegjek a griffendélesek kihágásairól. Az, ha a házvezető tanárunk megosztja másokkal, rendben van, de nem látom okát annak, hogy másnál mártsam be az ikreket. Nyugtalanul fészkelődök hát a székemen. Tényleg remélem, hogy nem mondtam semmi rosszat, így hát zavartan szólalok meg ismét: - Mármint értem, hogy sok a gond velük, de ez McGalagony professzor hatásköre, nem igaz? Sokat tudok az ikrekről, de a professzor még többet. Nem lenne kényelmesebb tőle megkérdezni a dolgokat?
Egy kis felmérés azért sohasem árt. Azt azért mindenki jól tudja, hogy kik ebben az iskolában az ügyeletes világmegváltónak készülők. Hát persze még ha nem is tudok mindent a körülményekről, de az első négy év eseményei hozzám is eljutottak bőven, még ha akkor még nem is tartózkodtam itt. Én is tudom, hogy a Nagyúr megpróbált visszatérni és ezeknek a kis suhancoknak is közük volt hozzá, hogy nem sikerült. Bár utólag ezt már nem bánom annyira. Maximum a miatt, hogy ezt az egészet végül Connor bukta be, hiszen ő volt az, aki végül az Azkabanba került, mert... hát igen lássuk be engem védett. Ezért még a mai napig is hálás vagyok, de elmúlt rég volt és most egészen más terveink vannak. Tervek, amikhez elég jól fel kell készülni, elég jól kell ismerni az iskolát és persze az esetleges buktatókat is, mert buktatók azok mindig vannak, mint mondjuk az itteni diákok is, akik néha hajlamosak azt hinni, hogy többet érnek a képzett, felnőtt varázslóknál. Naivak, de ez még nem akadályozza meg őket a próbálkozásban, mi viszont nem akarunk varázslókat és boszorkányokat ölni. Még kis sárvérűeket sem, nem vagyunk olyan mértékben aranyvérmániások, mint egyes Mardekárosok és mint a Nagyúr volt. A kislányt még a folyosón kapom el, aki épp a terem előtt halad el, hogy szóljon Grangernek. Biztosra veszem, hogy könnyen megtalálja majd, nem az a típus a lány, aki sokat mászkálna a kastélyban. Leginkább a könyvtár és a saját klubhelyisége a törzshelye, ezért is egy fiatal Griffendélest csíptem fülön. Talán már hallott rólam a Griffendéles okostojás, de én kimondottan nem tanítom, hiszen egyetemistákkal foglalkozom, nem alsóbb évesekkel. Őket rúnamágiára Saint-Quentin tanárnő oktatja, és akit nem rostál ki, az kerülhet hozzám. Na persze időnként egy-egy külön óra, felkészítés nekem is belefér, mint amiket Lavanderrel is szoktam művelni. Fárasztó, de ennyi kell, hogy a látszatot megtartsam. Várok hát, amíg végül nem nyílik az ajtó. Nem a szobámban vagyok ezúttal, hanem a tanteremben. Granger túlságosan szemfüles, véletlenül még kiszúrna valamit, ami nekem nem tetszene, úgyhogy inkább óvatos vagyok, mint hogy valami komolyabb gond legyen a jelenlétéből. A tanteremben nincs az ég világon semmi, ami gyanús lehetne. A szobámban sem, de kutató szemek akár még ki is szúrhatnak valamit, épp e miatt nem jut oda be túlságosan sok ember, még a kollégák sem. Okot pedig nem adok arra, hogy bárki is a szobámban akarjon vizsgálódni. - Jöjjön be Miss. Granger! - szólalok meg azonnal, amikor meghallom a kopogtatást, hiszen nem nagyon lehet kint más, mint ő. Ha netán tévednék, hát majd az illetőnek kiadom az útját, hogy most ne zavarjon, mert nincs időm és kedvem sem mással foglalkozni. - Kérem fáradjon beljebb és üljön le az első padba, hogy beszélhessünk egy keveset. Biztosan mindenfélét tud már a Weasley-k ügyeiről és biztosan nem lepi meg, hogy ezzel kapcsolatban hívtam ide önt. Szükségem lenne a segítségére. - nem vázolom fel azonnal a pontos problémát, hiszen az lenne a célom, hogy egy kicsit elhúzzam ezt a beszélgetést, hogy addig is vizsgálódhassak és persze a szándékosan az első padba elhelyezett rúna segítségével kissé feltérképezzem és felmérjem a lányt. A mágikus tudását, hogy vajon tényleg olyan erőteljes-e, mint aminek mondják és persze, hogy mik járhatnak a fejében. Nem vagyok elég tapasztalt legilimentor, én inkább a védekezésre fektetem a hangsúlyt, az okklumencia az én asztalon, de ettől még az én kedves kis rúnáim tökéletesen alkalmasak az efféle vizsgálódásokra.
♫ Renegades ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A mai napom igen kimerítő volt, mely mostanában egyáltalán nem volt szokatlan, hiszen előttünk álltak a R.A.V.A.S.Z.-vizsgák, így senki sem csodálkozott azon, hogy a tanórák keményebbek, unalmasabbak és hosszabbak lettek. Én azonban – természetesen – ma is elememben voltam, így (míg a többiek teljesen mással voltak elfoglalva, mint azt az óra anyaga megkövetelte volna) egyre-másra tettem fel a kezem a tanárok kérdéseit hallva, ők pedig újra és újra eljátszották azt a kis játékot, amit ilyenkor mindig el szoktak. Volt, aki keresztülnézett rajtam, és volt aki biccntett felém, mintegy jelezve, hogy észrevett, és értékeli a szándékom, de most mástól szeretné hallani a választ. Ilyenkor rendszerint abbahagytam a jelentkezést, ezzel is teret adva másoknak, ám közben égtem a vágytól, hogy ismét elismerő pillantásokat zsebelhessek be magamnak. Volt amikor a tanár járt sikerrel, és olyasvalakit szólított fel, aki tudta a választ, de elég sokszor kerültem én rivaldafénybe 3-4 sikertelen tanuló után. Ilyenkor szóról-szóra elmondtam a könyvben fellelhető fogalom deffinícóját, melyet a tanár kérdezett, majd büszkén últem vissza a helyemre. Már nem volt hiábavaló az a sok tanulás. A tanítás után - szokásom szerint - a könyvtár felé vettem az irányt, hogy utánanézzek egy-két olyan dolognak, melyek ugyan a tankönyvben nem voltak benne, de engem utólag is eléggé érdekeltek. Sajnos, a tanároknak nem mindig volt idejük a kérdéseim megválaszolásával foglalkozni, hiszen szinte mindegyiküknek megvolt a maga dolga, így mostanában már nem is igazán zavartam őket a problémáimmal. Megszokták már, hogy érdeklődő természetem van, de nem mindig tudták díjazni, ha állandóan hozzájuk rohantam a kérdéseimmel. Ilyen esetekben előszeretettel ajánlották figyelmembe a könyvtárat, így már nem szinte teljes mértékben leszoktam a zargatásukról. Szerencsére szinte minden részleg nyitva állt előttem, így ez sem okozott gondot. Bármelyik könyvhöz bármikor hozzáfértem, és már betéve tudtam, melyiket merre találom, polcra pontosan. Gondolataimba merülve lépkedtem a forgalmas folyosón, mely megtelt a délutánt élvező diákokkal. Néhányan egy félreeső sarokban beszélgettek, mások éppen valamilyen foglalkozásra rohantak, míg megint mások egyszerűen csak sétálgattak, minden cél nélkül, teljesen egyedül. Hirtelen egy másodéves gyerek vált ki a tömegből, és állt egyenesen elém. Némileg értetlenkedve pillantottam le rá, mire megszólalt: - Hermione Granger? - Igen – biccentettem a kérdésére, miközben továbbra is kérdőn meredtem rá. Fogalmam sem volt róla, mit szeretne tőlem egy másodéves. Persze, prefektus voltam, de az alsóbb évfolyamasokkal nemigen akadt semmi dolgom, így nem szoktam meg, hogy tőlem szeretnének valamit. Ráadásul, a kislány hugrabugos volt, mint azt a talárja is elárulta, így hát semmi ötletem sem volt a szándékait illetően. - Sheska Thorne tanárnő küldött – hadarta zavartan a kislány, miközben a talárját gyűrögette. Nagy eséllyel attól tartott, hogy hirtelen előkapom a pálcám, és szétátkozom. Bíztató mosolyt vetettem hát felé, amitől még jobban megszeppent, majd még gyorsabban pörgő nyelvvel folytatta a történetét: - Azt üzeni, hogy jelenj meg a szimpátia mágia tanteremnél... Úgy tűnt, megkönnyebbült, hogy túlesett a dolgon, megfordult, és gyorsan kereket oldott. Nyilván tartott attól, hogy – mivel végzős vagyok – valamilyen mondvacsinált indokkal belé kötök. Fáradtan sóhajtottam egyet, én is megfordultam, és elindultam a tanterem irányába. Fogalmam sem volt arról, mit szeretne tőlem a professzor, hiszen nem sűrűn volt vele órám. Esetleg rosszul sikerült volna a legutóbbi beadandóm? Nem, az nem lehet, aprólékosan utána jártam mindennek. De mégis, mi van ha valamit elírtam, és most emiatt hivatott? Ez a mágiaág sem volt éppen a legkönnyebb, és – noha órán mindig figyeltem – előfordulhatott, hogy valamit mégis rosszul csináltam. Balsejtelmek gyűltek a fejem köré, én pedig megszaporáztam a lépteimet.Minél hamarabb szerettem volna túlesni a dolgon, és kijavítani a hibámat. Szégyen lett volna, ha pont én kapok T-ét egy dolgozatra. Ráadásul, lelki szemeim előtt megjelent Ron és Harry arca, amikor megtudják a nagy hírt. Na, nem, nem adom meg nekik azt az örömet... Befordultam a sarkon, lefékeztem a terem ajtaja előtt, majd kopogtattam, miközben igyekeztem nyugodt arcot erőltetni magamra.
Valahol az volt a cél, hogy még Sheska is meglepődjön. A fő szempont, hogy megmaradjon az a helyzeti előny, amelyben ugyan szövetségesek vagyunk, ellenben az én kezemben futnak össze a szálak. Nem is csupán nüansznyival, hanem látványosan tudjam éreztetni, valóban irányítok. S mint olyan, nekem tudnom kell hogy ő hol van, mit csinál. No nem mintha beszámoltatni akarnám, vagy éppen minden percét nagyító alatt vizsgálni, erről nincsen szó. Azt jelenti csak mindez, hogy ha kell, tudom, hogy hol találjam. Fordítva ez nyilván nincs meg, én nem a Roxfort rabja vagyok, ő van beépülve, míg én a saját ügyeimet intézem. Ezen az éjjelen azonban beszélnünk kell, mutatni akarok valamit, mielőtt még rátérünk tervünk valódi lényegére, amikor már nem csak szűk körben, sokkal inkább többféles aspektusból megvizsgálva kezdünk a mélységbe bukni. Megpróbálkozhatnék teleportációval, hogy bejussak a Roxfort-ba, hiszen léteznek rejtett átjárók, miért pont az én mágiám mondana csődöt, ám már gyerekkoromból tudom, hogy Dumbledore lelkére van kovácsolva a mostani térmágikus hálózat, egyedül ő hoppanálhat következmények nélkül. Megtehetném ugyan, de félő hogy megvan az esélye a lelepleződésnek. Marad a kígyó forma, amely kecses, gigantikus méretei ellenére is, és ha majd kifelé megyünk a nővel, szintén ezt fogom alkalmazni, mivel ő is képes az állati alakra. Meg kell mutatnom most valamit neki, és az ügy nem tűr halasztást. A nőben egyszerre látom a felnőtt, tapasztalt boszorkányt, akinek varázshatalma, fegyveres tudása, de még manipulatív készségei ellen sem nagyon állnák sokan a sarat, s az akaratos kislányt, aki bosszúra szomjasan remeg, hogy véghezvigye tervét, amelyben a segítségemet kérte. Régen meghasonlottam önmagammal, nem vagyok az a nyápic, szívvel rendelkező valaki, aki pusztán holmi szeszélyből tör hatalomra. Az érzelmeket kiírtottam, jeges félelem uralja lépteimet, ahogyan a sötétség démonai is térdre borulnak, ahogyan áthaladok köztük. Tervem aprólékosan ki van gondolva, legalábbis ami engem, és Sheskát illeti, no meg néhány lojális követőt, akik meghalnának értem. És hogy mások? A Roxfortosok akik változást keresnek? Külsősök, akik pusztán a sötét aurájukkal felhívták magukra a figyelmemet? Mindennek megítélése még várat magára. Nem követem az alakját, pusztán némán várakozom, hagyom, hogy komor alakom árnyékai belengjét a szobát, szinte magukba szívva a sápadtan lobogó fényt. Belekortyolok a hűs italba, amely e pillanatban inkább pótcselekvés, mint szükség, s leteszem a poharat az asztalra, hogy a fiatal mögé lépve a fülébe suttogva adjam tudtára, nem jöttem üres kézzel. Nem azért, mert vendégnek gondolnám magam, ha minden a terveim szerint alakul, hamarosan itt minden az enyém lesz. Suttogó párbeszédünk szinte összeforr, nem kell hallania senkinek. - Gyere Sheska. Megmutatom. – Lépek az ablak felé, hogy aztán pár pillanattal később helyemet már a kígyó vegye át, aki akadálytalanul csusszan le a függőleges falon. Kint ismét mennydörgés hasítja ketté a sötét boltozatot. Az óriási test ellenben méretetét meghazudtolva villámgyorsan mozog, hogy alig fél percen belül már a sötétben rejtőző argentin tűzsárkány sötét alakjára tudjunk kapaszkodni, amely itt körözött szépen csendben, hangtalanul. Az eső egykedvűen szitálva csapkodja az arcunkat, nem a Tiltott Rengeteg felé, hanem a közeli Lélekölő-hegység felé vesszük az utat. Talán a Barlangszerben rejlik az ajándék? A tűzsárkány már tudatosan keresi a leszálláshoz szükséges helyet, lustán csapkod a szárnyaival, nem mintha egyébként nem a mágia hajtaná. - Erre. – Mutatom az utat, kissé előre is engedve társamat. A barlangfolyosók egyikébe vezetem, ahol pár perces séta után kiteljesedik a járat egy nagyobbacska térben, amelynek közepén a hideg kőfalhoz kötözve maga Rasmus fekszik. Félig ülő pózba támasztva. Karjaiban és lábaiban sötét tőrök, bénítást előidézve, a sebszélekből zöldes lé folydogál, ahogyan szépen lecsapolják az egykori vezér életerejét. A fej hátrafogva lánccal a nyaka alatt, s így belátni a szájába, ki van tépve a nyelve. Még eszméleténél van, de csak annyira, hogy Sheska végezhesse el rajta az utolsó... khm... kenetet. Arcomon nem honol büszkeség, nem vagyok kisgyermek, aki látványos elismerést vár. Mindez ajándék, szövetségünk záloga.
//
//
