2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ahogy mondod.. a családban mindenki olyan, hogy fejjel a falnak. Azt hiszem valami felmenő között még olasz vér is van, innen a latinos temperamentum. Ahogy el tudod képzelni, tányérdobálás, meg örök harag esküdözése. Aztán öt perccel később nagy összeborulások. Hát igen. – Vigyorgok farkasmódra, mi már csak ilyenek vagyunk, de semmi baj nincsen ezzel, imádom a családomat, és talán ebből a normális létből kell Pennynek is kapnia. Mert valójában így működik egy szeretteljes közösség, amelynek ő a részese lehet. Attól függetlenül, hogy most itt van az ágyamban, ezt nem gondolom olyan helyzetnek, amiből kovácsolhatunk valami testi élvezkedést. Vele kapcsolatban ugyan része volt a mindennapjainknak a nem titkolt célozgatás, és egy-egy simogatás, de mindig is törékeny porcelánbabaként tekintettem rá, amolyan elérendő csodaszarvasként, aki után lehet vágyakozni, de a piszkos gondolatok megmaradtak a gondolati szárnyalás szintjén. - Akkor most ne tedd. Ha majd vége az ünnepeknek, átgondoljuk, és döntéseket hozunk. Mármint te. Én csak javasolni fogok. Nem akarok beleugatni az életedbe, viszont ne gondold, hogy van itt rossz lépés. Ha.. úgy véled, hogy a sötét éned a csábító, hát lehetsz számomra dögös rosszkislány is, és ezt most ne vedd viccnek. – Simítok végig az arcélén, komolyan mondtam, hogy a benne rejlő sötétség is ő, és ha úgy alakul, hogy hagyja kiteljesedni, hát istenem, nem lehet tíz év múlva is olyan, mint most. Az ember változik, és kár lenne olyan illúziókban ringatnom magamat, hogy olyan, amilyennek én elképzelem. Olyan, amilyenné alakítják a körülmények, és ha valójában tetszik, akkor a változás nekem is kedvemre való lesz. - Voltam. Egy időben együtt jártunk nyaralni egy nagyjából tíz fős társasággal. Csak tudod abba is beleuntam, mégiscsak az apám fia vagyok, van bennem ambició, igaz, jó mélyen. Nem szólhat minden a szexről. Na jó vagyok, mondom ezt akkor, amikor egy falatnyi göncben simulsz hozzám. Nem inkább olyasmit kéne mondom, hogy élvezkedni akarok veled szivi? – Rázom meg a fejemet, határozottan benőtt a fejem lágya, még ha cicáztam is vele az elején, ennek ellenére sosem bántottam volna őt. Az csak egy ismerkedős flörtölés volt, és lássuk be, nem vagyok egy szent, de azt tartom, amit már az első közös mondatainktól kezdve, meg akartam ismerni, és ez most is áll. Inkább csak magamhoz ölelem, és ha a mellkasomra bújik, hát megsimítom a tarkóját, nem kezdek csak ettől felizgulni. - Pedig büszkélkednék veled, mint afféle fő trófeaként. Csak te és én, valami szolid rocker sátorban.. – Nevetgélek, aztán hajnalig beszélgetünk még, és végül alszunk. Összebújva, szerelmesen. Úgy fest, én is felnőttem lassacskán.
- Nehéz elképzelni róluk, hogy kiabálnának bárkivel is, bár te... sejtem, hogy ki tudod húzni a gyufát. - somolyogva pöccintem meg az orrát. Hát igen, azért azt már észrevettem, hogy nagyon nehéz eset tud lenni, velem is elég nehézkesen indított, vagy... eleve így akarta? Na jó tény és való, hogy nem könnyen vertem ki őt a fejemből és az is, hogy igazán nem is nagyon akartam, de ettől még tény, hogy nagyon tenyérbemászó volt a viselkedése és az a stílus... Ennek ellenére persze mégis azt vártam, hogy a bálon felkér és hogy utána sem hagyja csak úgy annyiban és nem fogja el a nevet. Ezek után pedig az anyámmal szemben is kiállt... hát szó se róla Tristan, ha akar valamit, valakit, akkor megszerzi. - Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg szerethető egyáltalán, de... talán, tudod... nem is nagyon akarok ebbe belegondolni általában, úgy könnyebb. Nem is értem, hogyan képes ilyesmire, vagy hogyan lehetek a lánya. - csak sóhajtva rázom meg a fejemet, mert tényleg abszurd ez az egész. De hogy mi lenne, ha bántaná az anyámat... nem tudom, de azt igen, ha Tristannak esne baja, vagy a családjának azt nem élném túl, ezért kell nagyon-nagyon vigyáznia magára és akármennyire is sokat gondol az erejéről és a képességeiről azért igenis tudnia kell, hogy az anyám erős és nagyon veszélyes tud lenni. - Elég jó lenne Valentin napra elutazni valahová. Csak mi ketten... valami tengerpartra. Te voltál már ilyen helyen? - őszintén szólva az én életemből kimaradtak az effélék. Nyári kalandok és társaik, hiszen mindig inkább a tanulással foglalkoztam és persze kellően komolyan álltam hozzá mindenhez, de ez változhat főleg vele, hiszen minden olyan más, mint eddig bármikor. Ő egészen más, hiszen minden érintésétől szinte bizsergek, nem is igen lehet ezt szóban megfogalmazni. - Én meg a bulik? Végül is, talán nem égetlek le nagyon, bár remélem nem valami helyi dolog lesz, ahol egy csomó régi havernak be akarsz majd mutatni. - odabújok hozzá, a mellkasára hajtva a fejemet. Nem is kérdés, hogy most már maradok itt, nem is akartam visszamenni. Csak azért, mert egy ágyban alszunk, még nem feltétlenül teszünk semmi olyat, ami akárkinek is problémát jelenthetne, vagy zavaró lehetne, meg aztán ha jól sejtem a szülei elég lazák ahhoz, hogy ilyesmin ne nagyon akadjanak fenn, de nem... Azért az első alkalmat nem olyan helyen szeretném, ahol a miatt kell aggódni, hogy netán a kishúga meghall valamit, ami nem kellene.
- Csak veled szivi, mert te hozzájuk hasonlóan komoly vagy, és szövetségest látnak benned. Velem.. szoktak kiabálni rendesen. – Sötét pilláim mögül vetek rá egy olyan rebegtetést, amitől tudom, hogy a legtöbben elolvadnának. Ja nem, Penny is ez a kategória. Ezt pontosan tudom. Hiába fogja vissza magát a legtöbbször, ezúttal az ágyamban van, és pont az én óvó karjaimba vágyik. Jelenleg nem többért, és ez most így van jól. Nem haladunk túl gyorsan, ami mindkettőnél fontos tényező más és más okokból. Ő fél kötődni, mert a sötétlelkű anyja miatt nem tudná feldolgozni, hogy ha valami bajom esne, én pedig beleuntam a céltalan flörtölésbe, ráadásul ott az az eset is, hogy majdnem megöltem Kristianna állat pasiját. Szóval enyhén be van húzva az a bizonyos kézifék. Tudom, hogy olykor nyersnek érzi a stílusomat, kendőzetlenül kötök mindent össze a szex-szel, viszont őszinte vagyok, és a vágyaimat úgy adom tudtára, hogy ugyan zavarba jöhet tőle, ám nincsenek álszent takarózások. - Ha így lesz, megtanulja, hogy milyen az, amikor egy Connors felveszi a kesztyűt. Ne gondolj csakis bulifiúkának Penny. Tudok magamra vigyázni. Ha elkezd kóstolgatni, akkor rájöhet, hogy csak mert aranyvérű sötét boszorkánynak hiszi magát, nem mindig a gonosz győz. Sőt.. Nem akarok csúnyákat mondani róla, hiszen valahol mégis az anyád, és nem lennék meglepődve, ha a tettei ellenére mégiscsak szeretnéd, de a jogos önvédelemnél.. remélem nem gyűlölsz meg, ha én bántom őt. – Mint ahogy már egyszer megtettem, igaz az csak elijesztés volt, ellenben tudok én még ennél is csúnyább varázslatokat. Azok pedig nem csak a viccről szólnak, mint a Weasley-féle mókázások. Azok valamennyire kockázatosak, de csak a nevetésről szólnak, minimális rosszulléttel párosítva. A látványmágiának van sötét oldala is. - Igen, ilyesmi. Valóban meg lehet közben fagyni, de itt ez a divat.. A karácsonyról ugyan már lemaradtunk, de ha még valentin napon is bosszanthatlak, akkor beváltjuk a kívánságot. Akkor legalább kevesebb ruhában láthatlak, egész nap, nem csak most.. – Siklik végig a kezem az oldalán, anélkül, hogy csiklandós lenne az érintés, magamhoz vonom, beletúrva a hajába, gyengéden végigfuttatva az ajkamat az övén, picit ingerelve őt, éppen csak annyira, hogy átfusson rajta az az érzés, ami a megismerkedésünk óta végigkíséri a kettősünket. - Amíg itt vagyunk, elmegyünk valami buliba? Tudod olyanok is vannak, amiket nem én szervezek. Érdekes lehet kipróbálni, ha nem én vagyok a házigazda. Ugye most már nem mész vissza a saját szobádba? Elférünk itt mindketten, még tapizgatsz is, bevállalom nagy szájhúzva. – Cserfes mosollyal engedjük el az anyja témáját, nem kell mindig a szörnyűségekre gondolni, ne olyan pár legyünk, akik állandóan stresszelnek valamin.
- Pedig tényleg nem tűnnek olyan veszélyesen szigorúnak. - sőt a mosolyomból láthatja, hogy a szülei számomra nagyon is szimpatikusak. Ha ilyen családom lett volna jó eséllyel én se lennék ennyire bizonytalan és sokkal könnyebben állnék az élethez. De az én családom nem ilyen, bár apa beillett volna ebbe az idilli állapotba, ő biztosan jól érezné itt magát, sőt minden bizonnyal örül, ha valahonnan most lát engem, hogy ilyen kedves emberek közé kerültem. Persze azért nagyon remélem, hogy nem lesz majd miattam semmi bajuk, ettől azért még mindig tartok, nem tudja belőlem teljesen kiűzni a félelmet. Remélem, hogy igaza van és meg tudják védeni magukat, de igenis benne van a pakliban, hogy... valami rossz történik és annak egyértelműen én leszek majd az okozója. Arról már nem fog tudni meggyőzni, hogy ne adj isten nem én vagyok a hibás, ez biztos. - A múlton? Tristan, én a jövőn rágódom. Te nem ismered az anyámat, ő nem csak üres fenyegetésekkel dobálózik, ő... ennél tényleg sokkal veszélyesebb. -tudom persze könnyebb azt gondolni, hogy nem lesz baj, hogy anya nem okoz majd semmi retteneteset, hogy végül nem lesz baj, hogy nem próbál a családjának ártani, de én épp eléggé ismerem őt ahhoz, hogy igenis legyen okom rá, hogy attól féljek baj lehet. Anya nem fogja ezt annyiban hagyni és mivel ismeri Tristant, tudja hogy ki csoda, vagy rá fog jönni idővel és az biztos, hogy ebből nem sok jó sülhet ki. Én örülnék neki a legjobban, ha igaza lenne és én állok a saját boldogságom útjába, de nem hiszem így lenne. Okkal tartok a jövőtől. - Én nem is tudom, számomra már nyugodtan együtt lenni is csodás, de... jéghorgászás? Úgy kell, ahogyan olvastam róla? Léket vágni és várni a halat? Elég hűvös elfoglaltság. - én mondjuk mindig is meleg kedvelő voltam, de biztosan meg van ennek is a szépsége. Végül is még soha sem csináltam effélét, de ki tudja lehet hogy egyszer majd ennek is eljön az ideje. Persze ha tényleg becsatlakozom a családjába, ha minden szép és jó lesz, ha nem omlik össze majd idővel mégis minden, mert lássuk be sajnos ennek még mindig meg van az esélye. Bár ne így lenne! - Tudod egyszer elmennék karácsonykor valami meleg helyre, tenger partra, ahol nincs hó, nincs hideg... fura lenne? - a jó ég tudja, még amúgy se nagyon voltam ilyen helyen és talán hiányoznak a jól bevált tél és karácsony, no meg a hó, de aztán ez sem biztos, hiszen nekem nem sok kellemes ünnepem volt, hogy a sok szép emlék miatt szomorú legyek mondjuk pálmafák alatt karácsonykor.
- Igaz, annyi eszem volt, hogy nem dugtam az orruk alá. Még inkább leordították volna a hajamat.. – Nosztalgikusan somolygok, hiszen jó néhány lánynál oldotta azokat a bizonyos gátlásokat, de már régen volt olyan, hogy Pennyhez hasonlóan megkörnyékeztem volna valakit. És nála sem volt túl erős a dózis, csak cseppnyi gyönyört akartam, nem azt, hogy az ital okozta élvezettől ázzon át a bugyija. Nem, azt én akartam elérni. És beláthatjuk, magabiztosságom enyhén szólva is betalált, mégsem akartam lerohanni, még akkor sem, amikor már szinte majd megveszett legalább egy csókért. Nem sok értelme lett volna egy gyors hempergőzésnek, mert okkal gondolkoztam Kristianna esete óta, hogy számomra már komolyabb, hitelesebb pár kellene, mint azok a felületes csitrik, akikkkel korábban futottam. - Jaj szivi, ez továbbra sem így működik. Ha mindig a múlton rágódsz, akkor sosem fogsz tudni előrelépni. Nem lehet úgy nekilátni egy kapcsolatnak, hogy mi fog történni, ha ez vagy az előfordul. Mondom én, a komoly kapcsolatok laikusa... Mégis, úgy képzelem, hogy nem is anyukád, hanem te állsz a saját boldogságod útjába, jól gondolom? – Ezzel nem akarom megbántani, végtére is én is csak próbálgatom a szárnyaimat ezen a téren, de a komolykodás és a lazaság között inkább utóbbi felé hajlanék, pocsék érzésnek gondolnám, ha mindig azon kéne dilemmáznom, hogy milyen nehézség várható. Tudom, hogy kettőnk közül ő akar lenni a komolyabb, de nem lehet állandóan a jövőre figyelni. Vagy ha már akarunk számolni a dolgokkal, akkor inkább tervezzünk, tervezzük meg meg a saját jövőnket úgy, hogy valami igazán élvezhetőt sütünk ki belőle. - Nem tudom, a sütésen kívül nem sok. Szóval nem vagyunk egy énekelős család, a jéghorgászás esetleg, de olyan változékony az időjárás, még hó is alig esik az utóbbi években, úgyhogy ez sem. De kitalálhatunk mi magunknak valami hagyományt, mert én hosszútávra tervezek veled Penny.. Mit szólnál ahhoz, ha kerítenénk jelmezeket, és egy-két napig úgy maradnánk, beleélve magunkat a szituba. Vagy.. felolvashatnánk egymásnak novellákat, mondjuk gyilkosságos sztorit, és a másiknak ki kéne találnia már az elejéből, hogy ki lehet a gyilkos, és miért. – Ezek most csak tippek, bármelyiket elkaszálhatja, és kitalálhat helyette valami mást. Most csak érzékien végigsimítok a combján, és ha már úgy kézre áll, a derekánál fogva magamhoz húzom, hogy egymásnak préselődjön a felsőtestünk. Egy évődő csók ezen a ponton belefér, ha már bemerészkedett az ágyamba. De aztán lesimítom a takarót, és átkarolom, hogy hozzám bújhasson, nincsenek mélyenszántó terveim vele most éjszakára. Végtére is nálunk pont azért működik ilyen jól, mert megvan a vibrálás, de nem rontjuk el.
Olyan jó érzés és annyira kedves dolog a családjától, hogy nem érzik magukat fenyegetve miattam és nem akarnak elküldeni engem csak azért, mert veszélyt jelenthetek rájuk, mármint nem én, hanem a jelenlétem, pedig megérteném őket, ha így lenne és nem venném zokon. Nem is tudom hirtelen, hogy mit mondjak, Tristan... annyira rendes, pedig az elején tényleg azt hittem, hogy számára ez az egész nem több, mint játék, cserkészés és nagyon úgy fest, hogy tévedtem, hogy ez nagyon is több ennél, mert komolyan veszi, sokkal komolyabban, mint ahogyan én eddig hittem, pedig azt már tudtam, hogy ő azért komolyabban veszi jóval, mint ahogyan az első találkozásunkkor kinéztem volna belőle. - Talán igen, de... a szüleid biztosan nem azt isszák folyton. - halvány mosoly, de már ez is valami a részemről, sőt nagy dolog is, hiszen ettől még maga a fenyegetettség nem múlik el, ettől még ugyanúgy bármi történhet és abban azért nem vagyok biztos, hogy Tristan hogyan reagálna abban az esetben, ha a családját az anyám tényleg megtámadná, sőt... ha valami rossz történne, amit nem tudna befolyásolni. Kétlem, hogy olyan jól viselné a dolgot. - Tudom, de ez más... ha miattam történne valamit, azt nekem kellene egy életen át hordoznom és te sem tudhatod előre, hogyan reagálnál. - igen és ettől félek a legjobban, hogy nem tudhatom, hogy nem akadna-e ki teljesen miatta, hogy nem lenne-e valami rossz vége a dolognak, hogy nem tudna rám nézni, hogy engem hibáztatna, hogy... elhagyna, vagy netán olyas valamibe menne bele, ami durva végeredménnyel jár, amibe akár bele is halna, azzal meg aztán én nem tudnék kibékülni és nem tudnám csak úgy élni az életemet. Nem tehetek róla, szerinte biztosan nem kellene, de én ettől még aggódom ilyesmik miatt is, még ha ő képes is könnyedén kezelni ezt a rettenetes esetet. - Igazából valahogy úgy értettem, hogy vannak-e hagyományaitok, tudod valami különleges ünnepekkor, vagy bármi. - nem is tudom, nekünk azért nem volt valami sok, főleg mert a legtöbbet anya kaszálta el, apa pedig nem igazán tudott túl sok mindent elérni nála, ami nem csoda, végül bele is halt, hiába igyekezett annyira, hogy a családunk legalább valamelyest működőképes legyen. - Hogy én? Nem is tudom... azt hiszem nekem már az is elég lenne, ha minden rendesen működne... csak mint nálatok. - nincsenek nekem nagy vágyaim, én csak szeretném élni az életemet és rendes családot idővel, olyat, amit nem a félelem tölt ki, nem a rettegés, hogy mit tesz vagy mond egy olyan alak, mint az anyám. Tényleg nem akarok mást, csak ezt és mondhatom, végül is ez szinte apróság, mert sokaknak egyszerűen megadatik.
Szó sincsen róla, hogy komolyan állnék az élethez. Csak mert a buliszervezést tartom most szem előtt, már nagyon is határozott céljaim vannak. Lássuk be, már nem ugrálok ágyból ágyba, és nem kockáztatom az egészségemet sem. A nektár is inkább csak kellemesen bódító, semmint komoly, veszélyes anyag lenne, ami ártalmas, afféle stresszlevezetőnek szánom. Nyíltan szembeszálltam már a szüleimmel, hogy ne erőltessék rám a minisztériumi karriert, mert nem tudnám elképzelni magamat egy íróasztal mögött. A látványmágia tényleg nekem való, azokban jó vagyok, nem véletlen, hogy Penny anyját is jól el tudtam ijeszteni, és az csak egy volt a sok hatákony varázslatom közül. Pennynek meg kell értenie, hogy igenis kész vagyok kiállni magunkért, és nem amolyan fejjel a falnak mentalitással, ahogyan az udvaron tettem. - Biztosan a sok nektár az oka.. Neked is azt kéne vedelni... – Rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem tudom, azt hiszem tényleg a szüleimtől örököltem ezt a határtalan önbizalmat, és lássuk be, ha az embernek jó a családi háttere, akkor ritkán esik kétségbe. Ráadásul nekem most már ott van a szépszemű és naív Penny, akivel úgy fest, elég jól alakulnak a dolgaink. Direkt nem rohantam le, némi csábítgatás azért bőven volt, de azt akartam, hogy mindketten tudjuk, hogy ez valami komoly. A szexuális tartalmú bókok nyilvánvalóan azért ültek, némi simogatáson kívül azért mégsem léptem jó ideig, hogy tudja emészteni, feldolgozni, hogy bizony valaki nagyon körbezsongja, és ebben nem tűr ellentmondást. - Felnőtt emberek. Nekik is számos ellenségük van, apa a minisztérimban dolgozik. Ez egy ilyen világ. Te pedig látatatlanban kedves voltál nekik, mert én barátkozom veled. Családtag vagy, már most. – Nyilván ezzel most nem a kezét kértem meg, hanem éreztetem, hogy soha senkit nem hoztam még a házukba, tehát ha Penny itt van, akkor az különleges fontossággal bír. Úgy fest, apáék nincsenek megilletődve, csak boldogan veszik tudomásul, hogy nekem is eljöhet az az idő, amikor már nem elégít ki, hogy csak úgy kavarok valakivel, akivel úgysincs jövőnk. De azért nem mondom, hogy nem izgató őt úgy ölelgetni, hogy csak egy lenge hálóing van rajta, a combja meg meztelen. Bármit kezdhetnék vele, de ez most nem az a perc, bizalommal fordult hozzám, nem pedig kéjtől nedvesen. - Aludni én is, de gondolom ezek után ez sejthető. Lássuk szivi.. Különleges szokások. Nem tudom, az irányításmánia mind a négyünkre jellemző. Ezt gondolom már észrevetted. Általános tendencia, hogy nem hagyjuk, hogy beleugassanak az életünkbe, összetartó család vagyunk. Szokások.. Példának okáért a sütés, még én is tudok süteményt sütni, és azt hiszem neked is meg kell próbálnod. – Kedvesen simogatom a hátát, ha már picit felültünk, és összebújva beszélgetünk. A nyilvánvaló gerjedelem meg majd szépen lassan lecsendesül magától. – Ha te családra vágynál, hogyan képzelnéd? – Túrok bele a barnásvörös tincsekbe, és érdeklődve méregetem, ajkamon érdeklődő mosoly játszik.
Olyan könnyedén áll az élethez, vagy én vagyok az, aki mindent túl komolyan veszek? De láttam anyámat, amikor ártani akart másnak miattam, sőt akkor is, amikor ártott másoknak, csak mert ezt akarta tenni és épp ehhez volt kedve. Nem akarom ezt még egyszer végignézni és főleg nem akarom azt, hogy Tristan családjának ártson, mert azt nem bírnám ki. Azt hiszem bármit megtennék azért, hogy ne essen bajuk, főleg ne miattam és tudom, hogy az anyám bármire képes lenne azért, hogy rávegyen dolgokra, de nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Magam sem tudom, hogy azért vagyok itt most, hogy megnyugvást találjak, vagy netán... hogy elköszönjek? Tudom, hogy nem hagyná, de mégis mit tehetnék, ha egyszer nagyon is komolynak tűnik ez a levél és tudom az anyám akármire képes lenne, hogy engem rossz útra tereljen. - Ezt nem tudom hogyan csinálod, hogyan tudsz nem stresszelni rajta. Én... képtelen vagyok nyugodt maradni, ha egyszer ennyire komoly a helyzet. - tényleg nem értem, hogyan csinálja. Egyszerűen elhatározás kérdése? Az a baj, hogy én hiába határozok el bármit nem megy, főleg amikor egy ilyen levélre kell ébrednem az éjszaka közepén. Ő valahogy képes rá, meg tud nyugodni, csak mert úgy akarja, de én mindig a legrosszabbra gondolok, talán e miatt is van az, hogy az anyám ezt ki is tudja használni, mert képtelen vagyok megnyugodni, képtelen vagyok higgadtan és nyugodtan kezelni a dolgokat. Mindenben a veszélyt és a legrosszabbat látom, még abban is, amiben esetleg nincs ott, de amiben még ott is van... - Oh én nem haragszom, de... tényleg nem volt gond nekik? Bajba sodrom őket és a lányukat... nem is értem, hogyan tudnak ilyen kedvesek lenni. - halkan sóhajtok csak egyet, ahogyan közelebb bújok hozzá és elhelyezkedem még inkább mellette. Tényleg nem akarok bajt, épp elég hogy a saját fejemre azt hoztam, na de hogy még az övére és a családjáéra is... az még rosszabb és félek, hogy tényleg megtörténik, anya pedig erős, nem tudom, hogy egyáltalán meg tudják-e védeni magukat. Mi van akkor, ha nem? - Szeretnék maradni igen... bár egyelőre képtelen lennék aludni, inkább... mesélj nekem. A családod annyira jó, vannak különleges szokásaitok? - kíváncsi vagyok rá, hogy milyen az élete, hogy milyen a normális élet és cseppet sem lennék irigy, csak egy kicsit én is megpróbálhatom beleélni magamat, átélni, belegondolni és most ez is megnyugtatna, ha mesélne kicsit a rendes szülőkről. Hiányzik apa, de nem jön vissza attól, ha szomorkodom miatta, mégis egy kicsit jobban érzem magamat, ha szép sztorikat mesél nekem.
Valóban olyan szép volt a nap, nem is tudnék csak úgy elaludni. Nem gondoltam, hogy együtt kéne aludnunk, habár a szüleimnek semmi gondja nem lett volna belőle, de akartam Pennynek némi menekülőutat meghagyni, ha mégsem érezné magát jól ha velem alszik.. Hiszen mégiscsak érezzük egymás illatát, az összebújás is más úgy, ha az emberen alig van ruha. Tudom, hogy maximálisan megbízik már bennem, hiszen így, hogy megismertük egymást, a titkokat, egészen elengedi magát velem, és néha még ő sürgeti a dolgokat, viszont azt semmiképpen nem szeretném, hogy csak mert fizikai vonzalmat érez, a lelki dolgokat palástolni kéne az ágyba bújással. Na nem szó szerint, végülis itt van nálam, és ölelgetjük egymást. Régen talán ki sem hagytam volna egy ilyen kínálkozó lehetőséget, viszont Kristianna miatt fel kellett nőnöm, és rájönni, hogy milyen értéket képvisel, ha az embernek igazi kapcsolata van. - Tévedsz szivi. Nagyon is komolyan veszem, csak nem stresszelek rajta. Pontosan tudod, hogy meg akarlak védeni, csak legutóbb meglepetésként ért, amit az anyád tett, nem tudtam elhinni, hogy egy szülő ilyesmit tehet. Már jóval inkább átlátom a dolgot, és nem vicceljük el. Ezt nem. – Meghallatom, hogy mit is foglal össze, de nagyjából sejtem, hogy engem is el akarna takarítani a kedves anyuka az útból, ami nem túl örvendetes, de legalább tudok vele számolni. Egy pillanatra a lány szájára helyezem az ujjamat, amolyan megnyugtató magabiztossággal, majd elengedvén inkább megcsókolom. Csak egyszer, röviden. – A családomat ne féltsd édes. Tudnak róla, hogy milyen veszély fenyeget téged. Amíg meg nem oldjuk ezt, Kris kapott egy védőbűbájt, de neki nem mondtuk el. A szüleim meg tudják védeni magukat. Sajnálom, de úgy éreztem, hogy tudniuk kell. Megértették, és kedvelnek téged. – Átkarolom, és jó lenne, ha egy kicsit megnyugodna. Van ötletem, de kérdés, hogy mennyire értelmes az anyuka, mert nekem kéne inkább beszélni vele. – Szeretnél itt aludni, velem? Vagy akár beszélgethetünk még, nem vagyok álmos. – Kicsit hátradőlök, hogy hozzám tudjon bújni. Na de ennyit akkor arról, hogy adunk magunknak még némi időt a közeledésre, mert ezek után nem akarnám visszaküldeni a szobájába. Elgondolkozva simogatom a haját, van egy tervem, de ebből természetesen ki fogom hagyni Pennyt.
Erre most nem volt szükségem, na nem arra, hogy benézzek Tristanhoz, hanem arra, hogy megkapjam a levelet, hiszen a tegnapi nap csodás volt, de tényleg fantasztikus! És most... most úgy fest, hogy megint minden összezavarodik, vagyis főleg én és nem tudom, hogy Tristan mit tud még erre is mondani. Tudom, hogy ő mindig nagyon pozitívan áll mindenhez, amit nem tudom, hogyan csinál, de jó lenne, ha át tudnám ezt venni tőle, most még sem megy. Így ébredni azért nem valami kellemes, még álmos vagyok és mos most az a jó, ha kicsit odabújhatok, akkor talán egy fél fokkal majd jobban tudom érezni magamat, legalábbis remélem, hogy meg tudok nyugodni, hiszen ezúttal is az első gondolatom az volt, hogy talán... mennem kellene. Szépen belépdelek hát, amikor azt mondja nem alszik, bár jó eséllyel nem is igen tudtam volna most visszamenni a szobámba és bebújok szépen a takaró alá mellé. Oda bújok, egyelőre így jobb, mintha a szemébe néznék közvetlenül, mert könnyebb lesz beszélni, hiszen tudom ő úgyis majd azt mondja kár ezen aggódnom, mert nem lesz semmi baj és ha... téved? - Tudom, hogy te nem veszed őt komolyan és nekem sem kellene, de... - végül csak előszedem a levelet, vagyis feljebb húzom, hogy odaadjam neki, bár a sötétben kétlem, hogy sokat fog látni belőle, végül is nem az a cél, hogy ő olvassa el össze tudom foglalni, még ha nem is szívesen teszem meg. - Azt írja tudja hol vagyok és, hogy megteszi újra azt, amit... jó egy évvel ezelőtt. Tristan... nem akarom, hogy bajod essen, vagy a családodnak. Azt én képtelen lennék megbocsátani magamnak és... te se nekem, ha miattam történne valami... akármi. - az első szavaknál még nem, de aztán mégis csak felülök, szinte reszket a kezem, ahogyan tördelem az ujjaimat, mert már a levél nincs a kezemben, így azt nem tudom gyűrögetni. Nem tudom, hogy mit tegyek, egyszer már megfutamodtam, azt ettem, amit akart, mert nem volt választásom, de nem akarom újra. Nem akarok még egy olyan nyarat, de ha e miatt baja lesz annak, aki fontos nekem és a családjának... Mi van, ha ne adj isten Tristan szüleinek baja esik, netán... Nem erre nem is akarok gondolni, és arra sem, hogy hogyan tekintene rám, ha végül mégis miattam történne valami.
Természetesen egy ilyen szép nap után nem lehet olyan könnyen elaludni. Miközben én egyre jobban érzem magamat mellette, és magabiztos tudok mellette lenni, ő mintha kezdene megrémülni attól, hogy engem is magával ránt a sötétségbe, amelybe az anyja taszítja. Azért nem vagyok olyan infantilis, hogy mindenből viccet csináljak, pontosan tudom, hogy hol vannak a határok. Már az elejétől kezdve húzom az agyát, de mindig tisztességes voltam vele, megvédtem, tulajdonképpen még magamtól is. Most is fennhangon megszólalhatnék, hogy na lám, máris letámad, de kihagyom a ziccert. És ha azt hinné, hogy macsó módon valami kisboxer van rajtam, és semmi más, hát téved. Tisztességes pasi pizsamát viselek, hiszen lássuk be, úgy volt, hogy egyedül alszom. De különben is, a pizsama attól még kényelmes viselet, nem kell mindig menőzni. Felkönyölök, ahogyan belép. - Dehogyis, gyere csak. – Hajtom fel a paplant, és csússzanok arébb, hiszen jó nagy az ágyam, elférünk benne ketten is bőven, annak ellenére, hogy még nem hoztam haza senkit, és az alap terv sem az volt, hogy itt avatjuk fel szüzességét. Komolyan mondtam, amikor közöltem, hogy a barátja akarok lenni, lelki értelemben. Ez nyilván nem zárja ki, hogy olykor bizony megfogjuk egymás kezét, és az utóbbi időben édes csókokat is váltsunk, de nem rohanunk sehova, ahogyan eddig sem. Azért nem lep meg, hogy átjön, hiszen nyilván beszélgetni, vagy bújni akar, nem felfedezőtúrára indulni a takaró alatt. - Mi a helyzet szivi? Izgulsz valamin? – Ekkor veszem észre a sötétben a levelet, és felsóhajtok, most már látom, hogy valami baj van. Jó eséllyel a kedves anyós kavarja a szart. Már megint. Nem tudom, hogyan lehetne leállítani, de bőven ideje lenne. Közelebb csusszanunk egymáshoz, átkarolom, és nyomok egy puszit a feje búbjára, amolyan gondoskodó jelleggel. Semmi tipi-tapi, csak bátorító ölelés, és hallgatom a felvezetést, ami nyilván valami sötét fenyegetés. Komolyan veszem, de mégis, kezd ez már komikusan szánalmas lenne. De nagyon.
A tegnap este egyszerűen remek volt, megpróbáltam tényleg elvonatkoztatni minden rossztól, csak Tristanra koncentrálni és jól érezni magamat. Nem mondom, hogy könnyen ment, viszont azért sokat segített a magabiztossága, hogy ő tényleg hisz abban, hogy minden rendben lesz, hogy nincs bennem rossz, annak ellenére hogy én tartok ettől és az anyám váltig állítja, hogy jobban hasonlítok rá, mint ahogyan én azt valaha is gondoltam volna. Nem szabad ebben hinnem, talán tényleg van választásom és az, hogy tűzmágus vagyok még nem jelenti azt, hogy veszélyes is, hiszen eddig még sosem bántottam mást, csak amikor nem volt választásom és akkor sem élveztem. Nem! Az a nyár, amikor nem tehettem mást nem volt számomra kellemes, csak anyám miatt nem tehettem mást, de cseppet sem élveztem azt az egészet és többé nem is lesz rá példa, hogy megteszem. Nem hagyom, hogy újra kizsaroljon belőlem bármit is, nem fogom neki engedni. A kellemes este után az alvás jót tett ugyan, de sokáig nem tartott, nem tarthatott, ez már nem volt lehetséges. A hajnal ébresztett és az ütemes kopogtatás az ablakon. Átöltöztem azért és persze lefürödtem még késő éjjel, amikor visszaértünk a Connors-házba. Remélhetőleg nem ébresztettünk fel senkit sem, de a bagoly engem annál inkább. Feltápászkodom, hogy kinyissam neki az ablakot és kézhez vehessem a levelet. Csak pár pillanat, amíg átfutom. Mintha csak megint egy rossz álom lenne, vagy magam sem tudom, hogy minek mondjam, talán még egy rossz álomnál is rosszabb, de abban biztos vagyok, hogy nem fogok tudni már visszaaludni ezek után. A levelet szorongatva óvatosan nyitom ki az a szobám ajtaját, hogy mezítláb hangtalanul osonjak át a mellettem lévő szobába. Remélhetőleg nem okozok ezzel gondot, de úgy érzem, hogy most szükségem van rá, egyedül úgy se tudnék most mit kezdeni magammal. Így hát óvatosan nyitom ki Tristan szobájának ajtaját. - Alszol? - suttogva szólok bele a csendbe, de aztán be is húzom az ajtót. Csak egy ujjatlan póló van rajtam, egy térdig érő rövid nadrággal, pizsi gyanánt, semmi több, így lépdelek közelebb, hogy bebújjak mellé az ágyba. Talán még azt is érzi, hogy tiszta libabőr vagyok és nem azért, mert nem fűtik rendesen a házat, hiszen érezni, hogy szinte reszketek. Az ölelésére van szükségem, arra, hogy úgy érezzem tényleg igaza van mindenben, amit tegnap mondott és nem lesz semmi baj.
- Biztosan nem zavarod őket. Sőt, szövetségest látnak benned, hogy engem megregulázzatok. Pedig semmi esélyetek. – Vigyorgok sármosan belehazudva a képébe, hiszen pontosan tudja, hogy mennyire hatással van rám. Már akkor igyekeztem komolyabb lenni, mielőtt őt megismertem, hiszen a hugom példájából kiindulva nem élet az, hogy ágyból ágyba ugrálunk, de amióta Penny az életem része, akár barátként is, komolyan fontolóra vettem, hogy mit kezdjek az életemmel. Kezdek lassan közös nevezőre jutni apával is, a bulikat pedig többé-kevésbé hanyagolom, hiszen azok is elveszik az időt a Pennyvel közösen töltött óráktól. Viszont ha pénzért vállalom, az munka, tehát ott nem mondok nemet, ahogyan Penny is elmegy majd abba a táborba. - Nem kell mindenkinek ilyennek lenni. Mit szólsz, ha pont azért tetszettél meg ennyire, mert félénk és komoly vagy? Nem kell nekem már más, csakis te, és amit képviselsz. Jó hatással vagy rám, és hidd el, én is rád. Ha végleg elkárhozol, legalább legyen előtte pár jó hónapunk. – Ölelem magamhoz, és természetesen vicc mögé rejtem a komolyságot, de pontosan tudnia kell, hogy nem fogom akkor sem békén hagyni, ha megkísértené az anyja hagyatéka. Nem hiszek abban, hogy Pennyben igazi gonoszság csírázna, de ha mégis, az ember változik, és akkor is visszatalálhat még a mostani önmagához. Az indokokat meg lehet érteni. Hiszem, hogy az én akaratom erősebb, mint az anyjáé, én tudom motiválni. Talán nem állt ellen annak, hogy az anyja rossz dolgokat tett, és akár képes lenne élvezni is, de ott még nem tartunk. Nem lehetnek dilemmáink azt illetően, hogy mi lesz majd egyszer, ha bekövetkezik, amitől fél. - Sehonnan. Nincsen olyan, hogy rossz út. Minden döntésed különálló. Valamelyik jó, valamelyik rossz. Külön van súlyuk, és következményük. És mindig van visszaút. Ne tépelődj ezen szivi. Ha igazán gonosz lennél, akkor nem lenne ennyi lelki zűröd. Ráadásul én nem a vérrokonod vagyok, hogy elfogult legyek, nekem más indokaim vannak. – Jó, nyilván nem mondok ki neki semmi komolyabbat, az nem is az én stílusom lenne, de ebből is érezheti, hogy mennyire fontos nekem. Számomra már ez is komoly lépés! - Dehogy szörnyű, mondtam, hogy így imádsz engem! – Viszonzom a csókot, amit nem csak az arcára adok, hanem a kacsóját is a szám elé veszem, és az ujjaira is nyomok pár puszit. Nekem sem volt még ilyen komoly kapcsolatom, nem ismerek rá szabályokat, de egyértelmű, hogy egymást alakítjuk. Elindulunk akkor kabátba öltözve a moziba.
Úgy érzem folyton bizonytalan vagyok, de valahogy ezen csak lehet javítani, csak még nem tudom hogyan. Ő sokkal magabiztosabb nálam, mindig is az volt, bár lehet hogy benne is dúl valamennyi bizonytalanság, de ezt valahogy soha sem érezni. Nekem is ez kellene, határozottabbnak lennem, de nagyon nehezen megy, főleg olyan háttérrel magam mögött, mint ami nekem van. - Ez lehet, hogy tényleg jó ötlet lenne, persze ha nem zavarom a családodat. - oh azért ehhez az ő beleegyezésük is kell, nem elég az, hogy Tristan ezt mondja, mert a szülei döntik el, hogy ez így nekik is megfelel-e. Én tényleg szívesen töltenék itt akár több időt is, hiszen a családja nagyon kedves és az én életemhez képest itt minden olyan békés és egyszerű, mindenképpen jó értelemben véve. Jó érzés itt lenni, pedig alig egy órája ha megérkezte, de mégis sokkal kellemesebb itt, mint akárhol máshol, ahol eddig voltam, még a Roxfortnál is békésebb. - Én is szívesen lennék ilyen, de nem tudom, hogyan kell. - igen, ez a rossz, hogy fogalmam sincs, hogyan kell ilyen magabiztosan lenni, pedig valahogyan biztosan én is el tudnám érni, csak kitartónak kell lennem és persze végleg megoldani, hogy elszakadjak az anyámtól és ne zaklathasson, akkor talán képes lennék a rémes gondolatokat is kiűzni a fejemből, legalábbis nagyon remélem, hogy idővel ez is eljön, főleg akkor, ha segít nekem ebben és mint most is tartja bennem a lelket. - De honnan tudom és te honnan tudod, hogy mikor lépem át a határt? Azt a határt, ami már olyan útra visz, ami... nincs rendben? - ettől félek én, hogy mi van, ha tényleg van bennem valami, ami veszélyes, csak még nem volt, ami előhozta? Mi van akkor, ha tényleg idővel rosszabb lehet a helyzet, ha valami esetleg ezt hozná ki belőlem? Félek tőle, hogy hiába bízik bennem, én nem bízom eléggé magamban, pedig szeretnék, tényleg remélem, hogy nem lesz baj, hogy az anyám téved... muszáj tévednie! - Szörnyű, hogy képes vagy mindent elviccelni! - mosolyodom el, de aztán csaj sóhajtok egyet, mielőtt közelebb hajolnék legalább egy csókra. Nem hiszem, hogy túlélném azt, ha ártanék neki, az lenne életem legrémesebb napja, sőt jó eséllyel ezen nem is tudnám túltenni magamat. Remélem, hogy soha semmi nem hoz ki belőlem majd ilyesmit, nem fogok soha sem ártani neki, vagy bárki másnak, aki fontos nekem. Felpattan, én pedig felállok szépen és szintén rendbe szedem magamat, a hajamat még gyorsan átfésülöm kicsit, mielőtt elindulnék kifelé, ahol már ott vár. Finoman a kezébe csúsztatom a kezemet. - Mehetünk, kész vagyok elfelejteni a rossz dolgokat. - mosolyodom el és innentől rá bízom magamat. Biztosan jó lesz az az autós mozi, én élvezni fogom és tényleg igyekezni fogok, hogy elfelejtsek mindent, legalább a mai napra.
Mélykék szemeimmel nem csak, hogy végigmérem, ujjaimmal beleszántok a homlokán csüngő tincsekbe, hogy félrefésüljem. Nincsen semmiféle fizikai szépítgetési tartalma a mozdulatnak, csakis a gondoskodást, az elfogadást akarom ezzel sugallni. - Talán? Tutira. Eddig miben nem volt igazam szivi? Viszont.. ha úgy látod, hogy nehezen boldogulsz, akkor tölts több időt velünk, és majd megszokod. Nem mindenki olyan, mint az anyád, változhatnak az érzéseid. – Nem várom azt, hogy pár nap, vagy hét alatt átforduljon a szemlélete, hiszen komoly sebek érhették, főleg azért, mert vélhetően tényleg az anyja ölte meg az apját, és az sem cél, hogy miattam rózsaszín felhőben legyen, ám azt nem hiszem, hogy csak mert megszokja, hogy nem kell az anyjától rettegnie, még nem lesz kevésbé izgalmas az élete. Én elég magas lángon élek, kitalálunk valami érdekfeszítőt, újra és újra, hogy mindig legyen mire koncentrálnunk, megmaradjon az izzás. - Nem is tudom.. Talán jók a génjeim, és mindenki bizalommal, megértéssel fordul felém. Túl jó bulikat szerveztem eddig ahhoz, hogy olyan elvásárokat támasszanak, amit meg tudok ugrani. – Kissé azért most szerénykedek, úgy vélem, hogy ezúttal jobban használ, ha nem felvágóskodok, hiszen nagyon fel van zaklatva. Lassacskán kezdünk összeszokni, mindketten biztonságot tudunk nyújtani a másiknak. Évekig az volt a középső nevem, hogy fűvel-fával, de most már lenyugodtan, és jobban tetszik ez az állapot. - És ettől már egy gonosz gépnek hiszed magad? Köztudott volna, hogy a mardekár házban gyakorta megesik, hogy valaki kihasználja az adottságait. Én nem foglak akkor se megvetni, ha így alakul. – Rázom meg a fejemet. Ismerek elég sok mardekárost, méghozzá olyanokat, akik ennél sokkalta vérengzőbbek, kétségek nélkül. Hát ha Penny rossz útra is térne, akkor sem lenne olyan sötét alak, mint akik meg se próbálták állítani a saját kétségeiket. - A foci eléggé levezeti a feszültséget, ott élem ki magamat. És megtanultam vállat rántani a sok szarságra. Tudod Penny, inkább a mának élek. Ha itt egy csini dög a karjaimban, mit aggódjak rajta, ha holnap le akarja tépni a fejemet.. Vagyis felgyújtani. Mert nem mindegy. – Félmosollyal adok neki csak egy puszit az arcára, ha elkárhozunk, akkor együtt tesszük meg azt. Hiszen lassan érzékelhető, hogy ez nem csak barátság, nem csak vonzalom, sokkal több annál. Valami egészen komoly, ami számomra meglepő, de azért nem nagyon, már az első pillanatban ott a folyosón a kis sötét játékomban több volt, mint a vadász édes íze. - Jól van, tenni fogok róla, hogy elfelejtsd. Kabátot is vegyél, bár én majd átmelegítelek. – Pusszantok oda a szájára, aztán átsietek a saját szobámba, hogy legalább a pólómat átvegyem, és egy tisztát húzzak. Aztán pulcsi, kabát, és már meg is állok az ő szobája előtt. Ha behajtotta volna, akkor türelmesen várok, nem kukucskálok.
Tudom, hogy igen nehéz vele komoly dolgokról beszélni, de végül csak sikerül, még ha nehezen is figyel oda rám úgy igazán. Persze pont ez az, amit annyira kedvelek benne, sőt talán lassan már azt is mondhatom, hogy szeretek benne, hiszen nem engedi az embert elsüllyedni a saját kétségei mocsarában, pedig kétségekben aztán igazán nagyon bővelkedem, de legalább ezzel már tisztában van és tudja rólam. Most mégis úgy érzem, muszáj komolyan beszélnünk, különben nem leszek képes tartani magamat, mert még mindig fogalmam sincs, hogy vajon mennyire lehetek az, aki akarok lenni és mikor változik meg minden, vagy térek rossz útra. Nem akarok, de ha valamilyen komoly behatás ér? - Talán igazad van, de nehéz nem végletekben gondolkodni tudod? Neked más, a családod... olyan kedvesek, én nem tudom, hogy milyen ilyen emberek között felnőni. - és tényleg nem vagyok rá irigy, egyszerűen csak e miatt is félek tőle, hogy talán nem alakult ki bennem olyan erős kötődés, mint ami benne meg van és akkor tényleg az anyámnak lehet igaza, hogy alkalmas lehetek arra, hogy pusztítsak, még ha nem is akarom, hogy ez megtörténjen, de mi van, ha tényleg igaza van és rossz ember vagyok valahol mélyen, csak kell valami, ami előhozza belőlem? - Nem tudom, azt sem tudom milyen, ha nem foglalkozom az elvárásokkal, ahogyan te csinálod. Én ezt... egyszerűen nem ismerem. - igaza van, mindig is úgy éltem, hogy voltak akik megmondták mi lenne a jó nekem, vagy mi lenne a rossz, legyek jó, vagy épp inkább rossz, de... sosem én magam döntöttem el és az a baj, hogy még máig sem tudom, hogy milyen út lenne nekem tökéletes egyáltalán. - Tudom ebben igazad van, de ha nem találom meg azt a középutat? Pont ettől félek, hogy... ott volt az a nyár az anyámmal. Nem azt mondom, hogy élveztem, de nem éreztem azt a megbánást, amit kell, azt hiszem, vagy... néha magam sem tudom. - igen tettem dolgokat, amiket nem szabadott volna, amikről senki sem tud, de mégis mit tehetnék, hogy ez változzon, hogy másképp érezzek, vagy gondoljak mindent? Félek, hogy végül mégis rossz útra lépek és Tristan vajon abba hogyan férne bele? Ő akármennyire is vicces és olyan, amilyen ettől még igenis jó ember. - De rajtad valahogy nem is látszanak. Nem tudom, hogy csinálod, folyton magabiztosnak tűnsz. - és persze azért mások a kétségei, egészen más az hogy megfeleljen az apjának, vagy megszerez-e engem, mint esetemben, hogy elkárhozik a lelkem és rossz útra lépek nem? De persze ezt nem mondom ki hangosan, képtelen lennék rá, hiszen nem akarom megbántani, újra csak egy olyan dolog, amiben megfelelni akarok, csak épp ezúttal valamelyest neki. - Menjünk el, akkor talán elfelejtem ezt egy kicsit, azt hiszem úgy lenne a jobb. - igen talán és még el is mosolyodom, amikor a hátsómra fog rá, hiába hogy nem illik éppenséggel a helyzethez, de ő ilyen, már ismerem annyira, hogy úgy sem fogja vissza magát, pont a miatt, mert nem akar megfelelni másoknak, én viszont egyelőre még nem tudom, hogy ezt hogyan kell megtenni, pont ez a baj.
Azért csak minimálisan viccelek, gyorsan megkomolyodom. És különben sem vagyok annyira vicces, mint amennyire ezt most túldramatizálja, őt illetően nagyon is tudom, hogy mit akarok, hiszen sosem bántottam, nem aláztam meg, és tudom, hogy mik számára a fontos dolgok. Egy apró intermezzó csupán, hogy poénkodom, aztán máris a lényegre koncentrálok. Figyelem a lángnyelv úszását a tenyerén, aztán bólintok, engem azért nem lep meg annyira a dolog. Olyan családban nőttem fel, ahol az ambiciónak komoly helye volt, ráadásul már tizedik éve koptatom a Roxfort padjait, láttam már furcsaságokat bőven. Ez még csak nem is annyira extrás, csak Penny rémül meg tőle ennyire, hiszen az ő anyja elég gonosz, s a tűz pusztító adomány, amelyből nem éppen jó dolgok szoktak kiteljesedni. - Ez nem is így meg szivi. Tanár akarsz lenni, de nem mindig az ember döntésein múlik, hogy mi történik. Valamikor csak sodródunk, és az események befolyásolnak. Ha jobban uralod a tüzed, lehet, hogy soha nem leszel tanár, vagy nem átváltoztatástan tanár leszel, hanem elemista. Ez is megeshet. Tudom, hogy félsz attól, hogy olyanná válsz, mint az anyád. Én.. a helyedben nem gondolkoznék ilyen végletekben. – Leülünk, és némi helyezkedés után az ölembe ültetem a csípőjénél a combomra illesztve a törékeny, mégis formás testet. – Azt gondolod, hogy McGalagony valami fényes páncélú utódot akar maga után, akinek csak a jó célok lebegnek a szeme előtt. Anyád valami sötét boszorkányt faragna belőled.. Miért kéne bármelyiküknek megfelelned? – Kérdezem megsimítva az arcát, és oda is puszilva egyet. – Én aztán tudom, hogy nem könnyű az elvárások árnyékában élni. Lehetnél a saját magad ura, aki nem hallgat másokra. Amolyan szürke, semleges állásponton. Nem azt mondom, hogy támogasd bármelyiket. Felnőtt nő vagy édes, itt volna az ideje, hogy csakis arra a belső hangra hallgass, ami téged jellemez. Lehetnek véres döntéseid, attól még nem leszel rossz ember. És ha olykor az iskola mellett állsz, nem leszel egyből stréber. – Itt most ismét magamhoz ölelem, a vállát simogatva, hogy kissé feljebb ülhessen, ám ő szembe fordul velem. Hm.. de szép szemei vannak. – Hah, te nem is ismersz engem Penny.. Mit gondolsz, hányszer vettem számba, hogy mégiscsak azt kéne tennem, amit apa mond? Hogy hányszor akartam feladni, mert úgysem leszel az enyém? Mégis, úgy voltam vele, hogy már az is nagy szó, ha csak barátok vagyunk. Kétségei mindenkinek vannak. Még nekem is. De ez sosem kell, hogy elriasszon. Az akadályok azért vannak, hogy legyűrjük őket. És célba érjünk. Mit gondolsz, mondjuk inkább le a mozit, és maradjunk itthon beszélgetni? Nekem nem gond, lesz még alkalmunk. – És igen, vagyok olyan pofátlan, hogy ha már kézre áll, akkor lágyan belemarkolok a hátsójába, amolyan őszibarack formájú, és állagú. Magyarán ennivaló!
Ismerem már őt épp eléggé ahhoz, hogy cseppet se lep meg, hogy még ezt is megpróbálja elviccelni, pedig látja rajtam, hogy most tényleg valami komolyról akarok beszélni vele. Sőt talán azt is láthatja rajtam, hogy valami olyan komoly dologról, amitől még én magam is félek, de ő persze ettől sem fog. Biztos vagyok benne, hogy mond majd valami megnyugtatót és persze ezért is merem neki elmondani, mert tudom, hogy nem fog ijedten felpattanni, hogy faképnél hagyjon, mert ez már neki is sok. Én is tudom a sötét titkát, bár úgy érzem, hogy az enyém még mindig sötétebb, mint az övé, hiszen itt van az anyám és... néha tényleg úgy érzem, hogy van alapja annak, amiket mond rólam. - Tristan... ez most tényleg komoly. - húzom el a számat egy pillanatra, mielőtt még felemelném a szabad kezemet, hogy megmutassam neki, amit szeretnék. Őszintén szólva félek ettől, hiszen bár hallottam már pletykákat az iskolában efféléről, de valahogy ezt még MyGalagonynak sem mertem megmutatni, pedig vele tényleg jó a viszonyom már jó ideje, mégis... talán valami olyasmit mondana nekem, amit aztán nem tudok kezelni. Félek ettől, ezért is nehéz elmondanom Tristannak, még ha tudom is, hogy ő mindent könnyedén kezel... szinte mondhatni félvállról vesz, de tudom, hogy nem erről van szó, csak hát ő ilyen. - De mi van, ha... ha az anyámnak igaza van? Tanár akarok lenni Tristan és jó ember, de ehhez hogyan jön hozzá az, hogy egyre erősebben uralom a tüzet? Úgy érzem, hogy... hogy tényleg fejlődik ez és talán... - halkan sóhajtok csak egyet és odahúznia sem kell, odabújok hozzá egy pillanat alatt. Tudom igaza van, az ember eldöntheti, hogy mit akar kezdeni az életével, hogy milyen sorsot szán magának, de én néha úgy érzem, hogy nem biztos, hogy ebbe van beleszólásom. Az apám jó ember volt, de mi van, ha én annak ellenére, hogy nem akarok mégis többet örököltem az anyámtól? - Hogy csinálod, hogy... neked soha sincsenek kétségeid? - kicsit feljebb ülök, de csak hogy rendesen a szemébe nézhessek, mert ezt tényleg tudni szeretném. Jó lenne megtanulni, bár kétlem, hogy ez olyasmi, amit csak úgy el lehet sajátítani. Én amióta megszülettem kétségek között élek, mindig reméltem, hogy anya nem rossz ember, de már jó ideje tudom, hogy az és nem tudom, vajon én milyen vagyok, hogy én nem vagyok-e szintén rossz ember, mint ő, csak még nem jött elő belőlem igazán és kell valami, ami kiváltja.
Miközben ölelkezünk, és csókolózunk, én is sokkal könnyebben el tudom magamat engedni, mint az iskolában. Ott is egyre jobban egymásra találtunk, de nem mertem igazán hinni abban, hogy ez biztosan működik. A dühroham, ami kitört belőlem egykor.. Azt sugalja, hogy igenis van egy sötét oldalam, képes is lettem megölni azt a srácot, aki Kristiannát verte, kitaposni a belét, kiloccsantani a fejét, ha a többiek nem szednek le róla. Akkor ott rá kellett jönnöm, hogy én sem vagyok sokkal jobb, felelőtlen életet élek, és ha a hugomnak egy rendes pasit akarok, akkor milyen példát mutatok azzal, hogy a lányokat használt papírzsebkendőként kezelem? Nem, nekem kellett valaki, akivel igazán jó, és ha majdnem két évnek kellett eltelnie, hát ennyi, már úgy vélem, megérte várni. - Valamit mutatni? Azért nem sietünk annyira.. – Vigyorgok rá, végigsimítva a száján, hiszen a dumáimból sosem fogok visszavenni, de pontosan tudom, hogy milyen kis komoly, akkor úgy is gondolja, hogy most valami sorsfordító beszélgetés következik. Cseppet sem lepődök meg, amikor lejebb húzza a kezemet a kebleiről, csak magamban nyugtázom, hogy komoly önuralma van, hiszen addig húztam a dolgot, amíg csak lehetett, szinte már remegett minden érintésemért, alig várta azt a bizonyos csókot, viszont ahogy kettőnk között a lelkiek mindig is elsődlegesek voltak, most is nyilvánvaló, hogy mit hova sorolunk. Letörlöm a mosolyt, és összekulcsolom a kezemet az övével, várva, hogy mit fog mondani. És semmit.. helyette tényleg mutat, a tenyerén, az ujjain megjelenő lángnyelvekre füttyentek egyet. - Na erre mondják, hogy tüzes kis csaj vagy, szivi? – Félmosollyal kezdek bele, ám nem akarom ezt is elpoénkodni. – Ezért félsz hát, hogy belőled is kirobban a sötétség, és mindent el akarsz majd pusztítani? – Nyomom le az ágyra, mert ezt tényleg meg kell beszélnünk. Elengedem a kezét, de csak azért hogy a derekánál fogva húzzam magamhoz, és oda tudjon bújni a vállamra. – Tudod.. mindenkinek vannak olyan dolgok az életében, amire nem büszke, ám csak mert ilyen adottságokkal születtünk, képesek lehetünk változni. Jobbá lenni. Nekem sem az a fontos, hogy ki mit vár tőlem.. Tudom, hogy ez nem olyan szintű, mint egy sötét boszorkány lányának lenni, de.. Ha úgy alakul, hogy mégis élni akarsz az erőddel, azt szégyelni akarod? Én nem fogok rád csúnyán nézni, melletted leszek akkor is. Mondtam már szivi, nagyon kedvellek.. Köszönöm, hogy megmutattad.. – Most a homlokát puszilom meg, jelezve, hogy továbbra sem tudott elriasztani. Nem semmi, hogy milyen ereje van, míg én csak bulifelelős leszek, de hát a komolysága tetszett meg, és az ambiciói, nem pedig az, hogy mi lehet a bugyijában. Bár az sem huszadrangú.
Jó érzés itt lenni vele egy normális családban, ami nekem sosem adatott meg. Azért más volt akkor, amikor még legalább apa velünk volt, aztán teljesen szétesett minden, de itt tényleg olyan nyugodt és békés minden. A családja egyszerűen imádni való, de persze nem mondhatom ki csak úgy nyíltan ezt, mert a végén még teljesen elbízná magát, na nem mintha az olyan nagy baj lenne. Egyébként is tényleg kellemes most itt, azzal az igazi csókkal, amit annyiszor pedzegetett már és persze így még azt is simán elfelejtem, hogy az anyám léptem-nyomon azon van, hogy olyasmiket tegyek, amiket nem akarok. Valahol az is megnyugtató, hogy Tristan háta mögött is van olyan tett, amire nem büszke, mondhatni mindketten jártunk már a sötét oldalon, de sikerült visszatérni és keressük a saját utunkat. Maximum nekem annyiban nehezebb dolgom van, hogy az anyám ezt nem igazán engedi és azon van, hogy megakadályozza a lehetőségeimet a boldog életre. - Én is örülök, tudod így... nekem is könnyebb. Én is hibáztam már, bár nem volt választásom, de... Na jó, valamit még meg kell mutatnom. - nagy levegőt veszek, de egyelőre még nem kezdek bele, legalábbis nem azonnal. - Most már semmit sem bánok, az ég világon semmit és talán ha nem ilyen vagy, akkor most nem is lennénk itt. - talán pont ez kellett, számára is valaki, aki nagyobb kihívás és számomra is valaki olyan, aki tényleg küzd azért, aki kell neki és Tristan szó se róla nem adta fel, pedig én épp elégszer mondtam neki nemet, ő még sem értett belőle, szerencsére! Most viszont bármennyire is kellemes itt és jól hangzik az autós mozi lehetősége is, pedig még sose jártam olyanban, muszáj lenne még valamit elmondanom neki. Tudom, hogy látta már az anyámat és hogy azt mondta nem kell félnem, én biztosan nem vagyok rossz ember, na de mi van, akkor ha mégis téved és netán mégis az vagyok? Mi van, ha tényleg van bennem valami sötétség, amiről még esetleg ő sem sejt semmit és én sem tudom, hogy ott van? - Sok mindent, de most tényleg, előbb... - még a kezét is kicsit eltolom, legalábbis onnan, ami most nem illene a témához, egyszerűen csak kicsit lejjebb és az ujjaimat összekulcsolom az övével, csak a másik kezem marad szabadon, amit szépen felemelve tartok magam elé, hogy megmutassam azt, amit eddig még tényleg senkinek sem mutattam be. A tenyerem közepén apró kis lángnyelv jelenik meg, pici tűzcsóvácska. Nem sok, de épp annyi, ami csak újabb okot ad arra, hogy attól féljek, hogy az anyámnak igaza van, hogy talán tényleg van bennem rossz is, amit a felszínre lehet hozni, ha valaki nagyon-nagyon ügyes.
Úgy látom, hogy Penny szinte semmiben nem hasonlít az anyjára, hiszen kedves, és alkalmazkodó teremtés, pillanatok alatt be tud illeszkedni. Picit ugyan bátortalan a mosolya az elején, feszeng, aztán látja, hogy a szüleim és Kristianna nem akarják megenni, így viszonylag gyorsan oldódik. Főleg mivel simizem a combját az asztal alatt, nem is nagyon tud rágörcsölni a dolgokra. A szüleimmel való adok-kapok alapján már kiderülhet, hogy a Tristan-házban a vidámság a cél, még akkor is, ha apa egyébként komoly ügyvéd, és nem fér a fejébe, hogy én miért nem választottam ilyesmi utat. Még megtörténhet, hiszen az iskolát elvégzem, mert egyébként sem akarnék távol maradni Pennytől. Ő nyárra elmegy abba a fejtágítós táborba, és pocsék lenne, ha ősztől már csak a szünetekben láthatnám. Oké, egyetemista, és bármikor el tud jönni, de azért úgy az igazi, ha minden nap együtt vagyunk. Nem gondoltam volna korábban, hogy nekem is lehet komoly kapcsolatom, de úgy tűnik, jól éreztem, hogy már kinőttem a féktelen bulizásból, és valami másra, felnőttesebbre vágyom. Miután ettünk egy keveset anya pitéjéből, és Penny is körbe lett vezetve, felmegyünk a szobájába, hogy szokja a környezetet. Anyáék jól sejtették, vélhetően kell neki az a külön tér, amit a vendégségben egy saját szoba adhat, ezért úgy tervezem, hogy az ittlétünk alatt majd aludunk egy keveset egymás karjában, de majd visszaosongálok hajnalban a sajátomba. A csókunk egyértelműen elmélyedtebb, mint eddig bármikor, erről már érzékelheti, hogy valami ilyesmire gondoltam, amikor úgy véltem, hogy mi még nem csináltunk ilyet. És ahogy mondtam neki, ebben még nekem sincsen tapasztalatom. Teljesen más az, ha az ember csak úgy smárol valakivel, mondjuk Pennyvel ez se úgy volt, egymásra voltunk hangolódva, és imádtam húzni az agyát, belekergetni az izgalomba, hogy állandóan le akarom vadászni. Mondjuk ez most sem változott. Átkarolom, és beleszuszogok a nyakába. - Jó hogy itt vagy szivi. És örülök, hogy elmondtam azt a verekedős dolgot is. Így sokkal könnyebb.. – Elnevetem magamat, ahogyan odahúzom a fenekénél fogva magamhoz. – Azért apa nem volt ilyen, mint én. Ő már akkor is konzervatív módon udvarolt anyának, csak én vagyok ilyen zavarba hozós a családból. Bánod, hogy így alakult? – Pusszantok vissza én is, finoman beletúrva a hajába, ezúttal feljebb kalandozik a kezem, mint azt addig megszokhatta, úgy vélem, hogy ha magunk vagyunk, és nem kell senkinek megfelelni, akkor az általános cirógatás helyett egy jelzésértékű, érzékibb érintést kap, miközben visszacsókolom. Ezúttal az ingerlően domborodó halmocskák, a keblei kapnak egy kis gyengéd, határozottabb simogatást. – Igen, autós mozi. Ezek szerint még nem voltál? Egy pulcsit mindenképpen érdemes hoznod, mert mégsem bent leszünk, és bár felmelegítelek, aztán nem árt majd a filmre sem koncentrálni. Milyen filmeket szeretsz? Válogathatunk az izlésed alapján.
Tény és való, hogy azért tartottam ettől a kis találkozástól, de az is látszik már jól, hogy nem igen volt rá okom, hiszen a családja nagyon kedves az alapján, amit mesélt és biztos vagyok benne, hogy tényleg nem lesz gond, csak hát az emberben így is ott van az alapvető feszültség, mert szeretné, ha kedvelnék, főleg annak a családja, akinek ilyen ügyesen sikerült levennie a lábáról és szó se róla Tristan ezt profin végrehajtott, sőt nagyon kitartóan. A családja pedig tényleg nagyon kedves, bár a húga azért csendesebb, de egy idő után ő is időnként hozzátesz a beszélgetéshez. Nem is gondoltam volna, hogy én is így el tudom engedni magamat és persze remek érzés, hogy ők jobban elismerik a tudásomat, amikor az iskoláról mesélek, mint a saját anyám valaha is tenné. Persze McGalagony is mindig mellettem állt e téren, támogatott és biztatott, de ő azért még sem az a nagyon lelkes típus, csak a szolid és visszafogott változatban közelíti meg a dolgokat. Az sem rossz, de mégis csak jó lesik, hogy vannak akik tényleg elismerően beszélnek rólam és akiken látom, hogy mennyire értékelik, hogy tényleg jó vagyok abban, amit csinálok. Persze nem akarom én ezzel Tristant kisebbíteni, ezért is emelem ki időnként, hogy ő is nagyon ügyes szervező, de ez megy neki jobban, tény, nem a tanulás. Hamarosan pedig már a szobámban vagyunk, ki is kellene majd pakolnom, de azt hiszem az még rám ér. Szépen elrendeztem mindent a bőröndben, úgyhogy nem igen fognak összegyűrődni. A kérdésre viszont egyelőre csak egy mosoly a válasz, többre most nincs időm, hiszen egyből érkezik a csók, amit én is viszonozok. Átkarolom a nyakát és egészen belemerülök. Tényleg érzem rajta, hogy itt azért más, mint az iskolában, ha jól sejtem nem kell megfelelnie senkinek és semminek, elvárásoknak, akárminek amik az esetleges barátaitól érkeznek. Talán hosszú percekbe is telik mire végül eljutok oda, hogy meg is tudjak szólalni, a vállára hajtva a fejemet egy halk sóhajjal, olyan boldog sóhajjal adom a tudtára, hogy nagyon is jól érzem itt magamat. - Ez csodás! Tudod a szüleid és az egész ház, olyan meghitt és családias, biztosan jól fogom érezni magamat és remélem tényleg megkedvelnek majd. Olyan kedves emberek, már értem, hogy miért vagy te is ilyen... nyitott és kezdeményező típus. Szóval... autós mozi? - mosolyodom el a végére és még a lelkes áradozás zárásaképp oda is pusszantok a szájára. Igazából nem ismerem jól a mugli dolgokat, először még a kocsi is szokatlan volt számomra, de moziban se nagyon voltam még, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, meg persze hogy mi a terve a következő napokra. Gondolom sok mindent csinálunk majd, amiket én eddig nem igen, egyszerűbb mugli dolgokat, amik attól még biztosan élvezetesek lesznek, főleg hogy vele töltöm majd el az időt, ami biztosan még szebbé teszi majd ezt a jó pár itt töltött napot.
Nagyon reméltem, hogy Penny nem veszi a lelkére, ahogyan apa leszól engem az iskola miatt, vagy anya kiemeli, hogy mennyire nőcsábász volnék. Igazából anyáé már nem annyira igaz, pláne, hogy mindenki nagyon meg van lepődve rajta, hogy egy hús-vér lányt hozok haza, és nem csak az iskolában szórakozom vele. Ám ami fontos, a szüleim bár szigorúan, emellett imádnak, és csak jót akarnak nekem, ebből láthatja Penny, hogy egy húron pendülnek vele, és ugyanazt akarják, hogy ne kallódjak el. Kezdem kissé úgy érezni, hogy a lánynak is fontos vagyok, mert komolyak a beszélgetéseink még a flörtölésem ellenére is, és nem azt látom rajta, hogy csak szórakozik velem, és lekoptatna, hanem valóban hatással vagyunk egymásra. - Köszi, és így igaz. – Vigyorgok a lányra, Kristiannát pedig még nem akarom beleerőltetni a társalgásba. Most egy kicsit elszakadunk egymástól, apával csevegünk, hogy milyen volt az út, vagy hogy meddig maradunk, de semmi számottevő, van annyira diplomatikus, hogy nem faggat Pennyről. Azt hiszem a lány mellett engem is komolyabbnak vélnek. Ám a rövid elválás után nem tart az sem sokáig hogy a családi asztalhoz üljünk le, lesz még bőven idejük ismerkedni. Most azért hoztam haza, hogy egy kicsit el tudjon szakadni az iskolától, ahol McGalagony figyeli, vagy éppen az anyja közel lehet. Itt teljesen magunk vagyok, és mint egy pár is viselkedhetünk. Hiszen nekem is be kell látnom, hogy sokkal több ez, mint barátság, csak azt akartam hogy ez benne is megérjen, ne érezze magát letámadva. Ám úgy tűnik sikeres volt az elgondolásom, már szinte ő várta jobban, hogy mikor is lesz ebből bármi. A beszélgetés hátralévő része is kellemesen telik, nincsen faggatózás, ezért felfrissülés, és pihenés gyanánt felmehetünk a szobájába, ahol elméletileg keveset fogok tartózkodni, hiszen megvan a sajátom, gyakorlatilag meg szinte végig itt lehetek, kivéve ha átöltözik, vagy éppen már aludnánk, hiszen nem volt cél, hogy pont itt a családi fészekben legyen meg az első együttlétünk. Búcsút intünk a szülőknek, meg a hugomnak, aztán kézenfogva felandalgunk a szobájába, ahol azért biztos-ami-biztos, becsukom az ajtót. Nem kulcsra, bízom a szüleim diszkréciójában. Lecsüccsenek az egyik fotelbe, és az ölembe ültetem, megcirógatva az arcát a homlokához támasztom a sajátomat. - Na mi a véleményed szivi? Jól fogod itt érezni magadat? – Nézek fel most mégiscsak rá, és úgy igaziból megcsókolom. Na nem mintha eddig nem erről lett volna szó, de most érezheti, hogy sokkal oldottabb vagyok, magam előtt is be tudtam bizonyítani, hogy érett lehetek egy komoly kapcsolatra. Átkarolom a derekát, hogy le ne essen, és óvatos-puhán, de roppant figyelmesen, kényeztetően szívom be az ajkát, ízlelem a nyelvét, persze nem hiányzik az egészből az elegáns férfiasság sem, amely mindig is a sajátom volt.
Igaz, hogy varázslócsaládban nőttem fel és ezt szoktam meg, de igazából cseppet sem zavar, hogy ezúttal muglik között kell eltöltenem pár napot már csak azért sem, mert nem ez a fontos. A barátaim között is vannak mugli származásúak és soha sem zavart, hogy vannak más szokásaik, vagy épp van amin ők még a mai napig is néha jobban meglepődnek, mint a magunk fajták. Szóval sosem voltam mugli ellenes, az ő családja pedig már első látásra is kedves, örülök, hogy itt lehetek. Bár igaz, ami igaz, hogy a szülei, főleg az édesanyja nem fogja vissza magát, de ő van itthon, úgyhogy ez talán nem is várható el tőle, és amíg nem hoz nagyon kellemetlen helyzetbe valamelyikünket, addig nincs is gond. Egyelőre inkább csak vicces ez az egész helyzet és kész, nem több annál, úgyhogy cseppet sem mondanám zavarónak, a közvetlenség pedig jól esik, az én családom sosem volt ilyen, főleg nem az anyám részéről. Azért most igyekszem majd alkalmazkodni a családjához, bár biztosan nem lesz majd könnyű, főleg nem elsőre, főleg hogy ők láthatóan nagyon lazán kezelnek mindent. Jó hír, hogy Tristan igyekszik segíteni nekem, úgy azért könnyebb, hogy megszoríthatom a kezét, miközben kapom a kis megjegyzéseket, még ha egyik sem mondható bántónak senkire nézve sem, inkább csak viccelődés. Ekként is kell kezelnem és nem nagyon visszavágni, hiszen Tristan okos srác, csak nem érdekli a sulinak ez a hivatalosabb része. - Oh ő cseppet sem tökfej, tényleg nem, csak... más dolgok érdeklik. - jegyzem meg azért csendesen. Biztosan viccelnek és nem gondolják ezt igazán komolyan, de én még nem ismerem őket annyira jól, hogy ezt egyértelműen el tudjam dönteni. Nem mondom, hogy ezek után ijesztő elszakadni Tristantól, de talán azért egy kicsit igen. A szülei tényleg nagyon kedvesek és közvetlenek, szó se róla, de kell egy kis idő, amíg én is feloldódom köztük majd. Azt sem tudom hirtelen, hogy a külön szoba vajon a visszafogottságukra mutat rá, vagy csak nekem nem akarnak kellemetlenséget okozni, de majd megkérdezem Tristant, persze amikor majd kettesben leszünk, úgy azért könnyebb lesz, mint most. Lehuppanok szépen az asztalhoz és én is veszek egy almás pitét magamhoz. Nálunk otthon nem igazán szokott lenni ilyesmi, úgyhogy ezt most lelkesen majszolom, jellegzetes hm... hanggal jelezve, hogy mennyire ízlik. - Nagyon finom! - mondom ki is aztán pár harapás után, csak akkor pillantok fel megint, amikor a kérdés következik, és persze megkapom én a szó jogát. Kell pár pillanat, amíg lenyelem a falatot, csak aztán szólalok meg. - Elvileg igen, úgy tervezzük azt hiszem, csak még ki kellene pakolni, talán felfrissülni kicsit előtte, de... nagyon szép a ház és itt minden, úgyhogy biztosan jól fogom érezni magamat és köszönöm, hogy befogadnak erre a pár napra. Remélem, nem okozok majd gondot. - mosolyodom el, főleg mert a húga még nem mondott semmit és remélem, hogy ő sem veszi rossz néven, hogy itt vagyok. Na igen azért a családjához képest én elég komoly lány vagyok, de igyekszem majd úgy alakítani a dolgokat, hogy azért könnyen kezeljem majd az itt létet és ők is. Persze nem a családja miatt vagyok itt, hanem hogy Tristannal legyek, de azért jó lenne, ha ők is befogadnának és megkedvelnének közben.
Tudom, hogy Penny számára mennyire furcsa, hogy mugli környezetben kell lennie, ráadásul még a családom körébe is bevezetem, amit neki nélkülöznie kellett. Nekem viszont ez utóbbi cseppet sem meglepő. Annyi lány volt már az életemben, akik nem voltak arra érdemesek, hogy egy kicsit is megkomolyodjak a kedvekért. A döntés mint ismeretes Kristianna, a hugom miatt lépett életbe, de Penny volt az a lány, akivel kapcsolatban el is tudtam képzelni a jövőmet, és most itt vagyunk. A szüleim egyértelműen kiváncsian fogadják az új jövevényt, hiszen még ők sem láttak lánnyal, nem tudják elképzelni, hogy hogyan viselkedek valakinek a társaságában, akit máshogyan szerethetek, mint őket. Na igen, ez a szeretlek kérdés nálunk még nem is merült fel Pennyvel, örülhetünk, ha le tudja vetkőzni a gátlásain túl az előítéleteit velem kapcsolatban. Pedig én már elég sokszor kifejeztem, hogy bámulatos lánynak tartom, akivel érdemes komolyan foglalkozni, aki tényleg jó hatással van rám. - Nem is tudom, szerintem nem. Majd észre fogod venni, amikor tényleg csókolózunk. – Finoman, évődően pusszantok még egy utolsót az ajkára, kezd már valódi intimitással működni a kapcsolatunk, nem csak a flörtölésről szólni. Azt hiszem sosem tudtam csak úgy barátként elképzelni őt, de mindenképpen barátkozni akartam vele, hogy mindketten érezzük, van értelme megismerni a másikat. És most, hogy jó úton haladunk, egyértelmű, hogy nem hagyom, hogy csak az ösztönndíjas táborban senyvedjen, aztán üres legyen a nyara. Valahol pedig nekem is jó, hogy a szüleim azt látják, hogy kezdek rendbejönni a közmunka után, és talán van is számomra jövő, ha nem is az iskolában. Apa végül a segítésünkre siet a cipekedésre, és a bemutatkozás is megtörténik. Apa ugyan nem ölelgeti meg, de barátságosan kezet nyújt. Talán kicsit hivatalos ez így, de talpig úriember, aki nem kezd egy ismeretlen lányt nehéz helyzetbe hozni, anya viszont talpig közvetlen, esélyes, hogy ezt tőle örököltem. Viszont ők egymásra találtak, és már én is ezt akarom. Megfogom Pennyt, hogy ne szorongjon annyira, és magam után húzom befelé, ezzel egyértelműsítve, hogy nem barátok vagyunk, hanem egy pár. - És te leszel az, aki majd megjavítod a link fiunkat? Tudod nem éppen egy tanulózseni.. – Morogja apa, de közben elfojtott mosoly játszik a szája szélén, anya pedig csak vigyorogva inti le. – Ne is foglalkozz vele drága, nehezen tér napirendre azon, amit én már elfogadtam; a kisfiam egy tökfej, és a saját útját járja. Hagyni kell neki. Neked viszont nagyon örülünk. Mutatom a házat, gyere csak! – Fogja át Penny vállát, aki kénytelen elengedni a kezemet, én pedig csak intek utána, addig én apával beszélgetek. Ám anya se fogja bő lére, meg ismeretlenül se akar nyomulni. Az emeleten lesz Penny szobája az enyém mellett, vendégszobát kap, ezzel egyértelműsítve, hogy külön szobába szántak minket, de apától megtudom, hogy ez csak amolyan udvariasság, nincsen benne semmi kötelező jelleg, csak nem akarták nyomás alá helyezni a hölgyet, hogy mindenképpen velem kell aludni. Még akkor is, ha komolynak tűnik a dolog, hogy magammal hoztam. Apa közben behurcol mindent, és fel is viszi a szobákba, anya pedig hagyja érvényesülni Pennyt, és egy nagy körasztal mentén tudunk helyet foglalni, ahova már a hugom is csatlakozik. Anya almás pitét helyez az asztalra, amiből elmarok vagy fél tucatnyit. – Na és akkor autósmozival kezdetek? – Kérdezi tőlem anya, én pedig bólogatok, de tele a szám, így Pennyre sandítok válaszért. És közben nagyokat vigyorgok, most már láthatja, hogy honnan bennem a határozottság, na meg a közvetlenség is, a szüleim ilyenek, tökéletes szerelemgyerek vagyok!
//