2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem igazán vagyok hozzászokva a kocsival való közlekedéshez, pedig a mágusvilágban is vannak mágikusan megbuherált autók, de azért még ezek is viszonylag ritkák, hiszen kell azért egy muglikedvelési szint ahhoz, hogy valaki effélével próbálkozzon és azért az efféle nem túl gyakori. Most viszont egy szavam sem volt, hiszen egyébként is izgulok kissé, nem érdekes most a kocsi, hiszen a családjával fogok találkozni, ami finoman szólva is nagy dolog, főleg akkor, ha még tényleg soha nem vitt haza senkit sem. - Ez még mindig nem, de legutóbb az már az volt? Vagy még az sem? - a csók után azért csak elnevetem magamat, bár a hangomban azért érzékelhető egy kis reszketegen megbújó idegesség, ha nem is sok, de azért egy kevéske akad. Na nem arról van szó, hogy félek a családjától, szimplán csak remélem, hogy tetszeni fogok nekik, mert én már sok jót hallottam róluk, de mi van, ha végül majd nem kedvelnek meg? Azért arra is látok esélyt, hogy esetleg máshogy képzeltek el, vagy mást vártak egy még komolyabb lányt, vagy nem is tudom... pont hogy komolytalanabbat? Nem tudom, hogy kit képzeltek el, Tristan mellé, remélem, hogy megfelelő leszek. - Azt hiszem ez eldőlt. - szállok ki, amikor kinyitja az ajtót, bár már nyitnám én magamnak, de őszintén meg kell vallanom kicsit meggyűlik a bajom vele, ezért nem is sikerül megoldani a feladatot, pedig amúgy kiszállnék én egyedül, nem várom el, hogy kisegítsen, de tényleg nem sokat gondolkodhatunk, mert már érkezik is a család, én pedig azért kissé megszeppenve állok meg, hiszen még azt sem tudom hogyan kellene köszönnöm. Végül nincs időm kinyögni egy árva szót sem, ugyanis előbb jön az ölelés, belém pedig az első tétova szó is belém fagy. Nagyon kedvesek, bár számíthattam volna rá, de ettől még nem lep meg kevésbé. - Köszönöm... Jenna és Robert. - kissé még most is zavart mosollyal igazgatom a szoknyámat. Lehet, hogy túlságosan rövid, vagy nem ide illő, picit sötét, miközben itt minden olyan vidám és világos. Ki tudja, hogy nem Mardekár ellenesek-e, vagy Tristan mesélt-e az anyámról... - Örülök, hogy itt lehetek, Tristantól már annyi jót hallottam ön... rólatok, hogy őrület és úgy látom cseppet sem túlzott. Csodás ez a ház is! - egy bók azért alap, aztán majd bent még úgyis megdicsérek mindent, meg az ebédet, ha lesz, bár gondolom előbb ki kellene pakolni aztán csak utána menni be. Azt se tudom hol lesz majd a szobám, vajon mennyire konzervatívak a szülei kapok egyet külön, vagy Tristánnal leszek egy szobában? Az is érdekes lenne, hiszen mi még... nem jutottunk el addig, de ha a húgát túrnám ki a saját szobájából, az se lenne jó, mert biztosan megorrolna rám és az nem lenne jó kezdés. Így egyelőre nem viszem túlzásba Tristanra pillantok kérdőn, de láthatóan az édesapja már nyúl is a csomagok után, hogy elkezdjen kipakolni, pedig én is segítenék, de kétlem, hogy hagynák, főleg hogy az édesanyja már karol is belém, hogy elkezdjen befelé terelgetni.
Úgy beszéltük meg, hogy apáékkal, hogy kocsival megyünk. Penny tud már hoppanálni, de annyi a csomagunk, hogy jobb ez így. Attól, hogy apa varázsló, anya meg mugli származású, Birmingham külvárosában van a kertvárosi ház, és nem lenne túl okos döntés ott hoppanálgatni. Londonig tehát vonat, ott autót bérelek, és így jutunk el egy jó pár órás úttal haza, és már itt kacskaringózok az utcákon, ahol nyár lévén nagyon jó idő van, zöldelnek, virágoznak a fák, friss fű illatát hozza a szél, nem az a sötét stílus, amit a kastélyban képviseltem. Apa a mágiaügyi minisztériumba is öltönyben jár, mint ügyvéd, tehát senki nem lepődik meg rajta a szomszédok közül, ha így indul reggelenként. Az lenne csak a durva, ha talárt, és süveget venne fel, akkor minimum sültbolondnak tartanák. Meglátom a házunkat, és oldalra mosolygok a lányra, hogy tényleg ne izguljon. Jól esik, hogy nem irigykedik ránk, és nem is kell, bőven szoktam én a szüleimmel veszekedni, főleg apával, igaz, ez közel sem olyan gázos, mint az ő kapcsolata az anyjával. Itt most egy négy napos hétvégét tudunk tölteni, aztán majd Pennynek is mennie kell ebbe az ösztönndíjas táborba, ahova mint külsős kísérő megyek vele, nem érzem magam koloncnak, majd elfoglalom magamat, amíg napközben fájtágítások jár, a délután meg az este a miénk. Különben is, remélem, hogy többet látok majd belőle, ha ilyen jó idő van, mert mindig úgy felöltözik, mintha kötelező lenne. Na jó, valahol tőle komolyság az elvárt, ha átváltoztatástan tanár akar lenni, de azért nem kellene egy McGalagonyba átmenni. Megállok az autóval, ami egyébként egy szürke Audi, hogy ne legyen olyan giganagy a bérleti költsége, arra tökéletesen elég, hogy járkáljunk vele a közelben, majd hétfőn kell visszavinnünk. Áthajolok a lányhoz, miután kicsoltam az övemet, és a szájára tapasztom a sajátomat. - Csak hogy ne maradj puszi nélkül. Ez még mindig nem csók. – Incselkedve simogatom meg a fülét, tudom, hogy hülye fogalmaim vannak, de ez valahol az udvarlásom része. Nem akarom, hogy egy percig is úgy gondoljon magára, mint valami használati tárgyra, mert nagyon kedvelem, és kötődöm hozzá. A szexuális célzásaim, érintéseim egy dolog, de mindig tiszteltem annyira, hogy mindezt sosem bántva, gonoszkodva fejezzem ki. Lassan beérik a fejem lágya? Kipattanok, és megkerülöm az autót, hogy kinyissam neki is az ajtót, kisegítve a járműből. Ez nem a szüleim felé valami műjáték, akit kedvelünk, azzal tényleg illik messzemenően udvariasnak lenni. - Kipakoljuk a cuccot, vagy előbb beköszönünk? – Kérdezek rá, de a válasz nem is a lánytól érkezik, hanem a szüleimtől, akik már az ablakból kukkoltak minket. Jönnek is nagy vigyorgások közepette, és apa sem az a szigorú fickó, akinek leírtam. Világos hajú, fiatalos mozgású középkorú férfi, akinek sötét a szeme, ezt tőle örököltem, anya pedig gyönyörű, nyúlánk teremtés, kék szemekkel, de sötét hajjal, na ezt meg tőle. Apa engem ölelget meg, veregeti meg a vállamat, amolyan „büdös kölke” felkiáltással, anya pedig Pennyhez lép oda, és kéznyújtás helyett már öleli is magához a lányt. Na igen, érzelmes család vagyunk. – Édesem, hívj csak Jennának. Te Sarah vagy? Csak vicceltem Penny, tegezz minket, ő a férjem Robert. – Cinkos mosollyal mosolyog rám, én meg csak szemforgatok, hát pont ilyenkor nem kéne viccelni, de úgy tűnik tényleg nagy esemény, hogy végre hazahozok valakit.
