2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Így jár, aki karácsony után érkezik. Az ajándékozásról már bőven lemaradtam. Nem mintha bárkit is ismernék, ez viszont senkit nem akadályozott meg abban, hogy körbeimádjon engem. Nem baj, nem kell nekem alkalom, majd kiszúrok magamnak csinos srácot, aki körbeudvarolhat, engem érdemes is. Na nem mintha adnék valamit cserébe, ez szigorúan egyoldalú lehet. Nem szándékozom most megismerni senkit úgy mélyebben, főleg, hogy anya a lelkemre kötötte, semmi zűr! Nem tudom, hogyan lehetettem annyira naív, hogy azt hittem, nem tud a dolgaimról. Mint kiderült végig képben volt, ellenben neki is megvolt az élete, minthogy engem molesztáljon, meddig is mehetek el. Elmentem én a végsőkig. Úgyhogy most... meghúzom magam. Na persze, már az első napon enyhe verekedésbe keveredtem a klónommal. Charlene... a kis liba azt hiszi, csak mert a véletlennek köszönhetően úgy néz ki mint én, máris alap arra, hogy ő legyen itt az intézmény Hamupipőkéje. Téved! Én vagyok a bálkirálynő! Ki fogom deríteni, honnan a hasonlóság, hiszen mégsem a hasonmásom. Töredezik a haja, úgy jár s kel, mintha hátbavágták volna, sehol a nemes stílus, ej... A nagyterem irányába indulok el a Griffendél toronyból, a főfolyosók egyikén siklok át a tömegen. Egészen gyorsan kiismertem magamat. Elkapom a magas, nem kicsit szálkás srác pillantását, aki éppen rajtam felejti a tekintetét. Félmosollyal tartom fogva a pillanatot, ahogyan a vállam felett figyelem még őt, szerencsére nem puffanok neki senkinek. Nyílik a szája, meg is állít. Na mi lesz a leszólítós dumád? Nem tudom, mikor lehet kiugrani a közeli faluba, úgy hallom elég szigorúak itt a szabályok. Ha véletlenül mégis lebuknék, hát istenem, majd a hasonmásra fogom. Ha már van olyan balfék, hogy rám hasonlít, rajta fogom leverni a port. Jól felöltöztem, sétálni nincsen kedvem ebben a csípős időben. Rózsaszín fülvédő van rajtam, egy csinos bézs árnyalatú kabát, alatta egy filterekkel díszített vékony, testhezálló pulcsi, alul pedig harisnya, térdig érő szoknya, és egy amolyan indián stílusban készített csizma. - Szia. - Aztán az egyik nyitott ablakhoz lépdelek, és kilesek rajta, hogy belássam a birtokot. Kezdi már dér ellepni a tájat, közeleg a tél. Ha a srác továbbmegy, legalább udvarias voltam, amíg dönt, addig formás hátsómat mutatom csak neki. A kérdés hallatán sejtem már, kezdődik. Kiváncsi vagyok, meddig kell még ide járnom, hogy a kis véznát higgyék Bonnie-nak. Ha már olyan kedvemben vagyok, miért is ne játszhatnám el? Szépen csicseregni én is tudok. Kedves mosolyt erőltetek magamra. – Oh, hát ő. Alig van mostanság ideje. Nem csak téged kerül. Azt hiszem valaki nagyon lefoglalja. – Sajnálkozó pillantással intézve mégiscsak felé fordulok, hátha tudok „segíteni”.
♪ Better in stereo ♪ ϟ Aktuális viselet ϟ Kegyetlen játékok
Az utóbbi napokban szokásommá vált, hogy dobálgassam azt a bizonyos gumilabdát, amit Abigail anno módszeresen hozzám vágott. Aztán módszeresen nálam felejtette, nekem pedig feltett szándékom volt visszaadni neki a legközelebbi alkalommal, amikor összefutunk, csakhogy azóta egyszer sem találkoztunk. Ez pedig némileg megnehezítette a folyamatot, így hát a labda azóta is nálam van - napi huszonnégy órában egyfolytában, mert hát sose lehet tudni. Hogy mikor kezdtem el dobálgatni, azt nem tudnám megmondani, de elhatároztam, hogyha ezt visszaadom, akkor megkérdezem honnét szerezte. Az viszont, hogy ennyi idő elteltével még mindig ne fussunk össze, már elég különösen hangzik, még ennek az iskolának a méreteihez képest is. Néha az az érzésem, hogy a dolog talán nem véletlen, de nem emlékszem rá, hogy adtam volna neki bármi indokot arra, hogy kerüljön engem. Mostanság folyton ez jár a fejemben, és ugyanezt a gondolatsort futtatom le magamban sokadszorra is, mikor elindulok a Nagyterem felé, hogy valami táplálékot vegyek magamhoz ebéd címén. És ekkor szó szerint szembejön velem a megoldás: Charlene Carols. Nem volt nehéz kiderítenem a nevét Abigail útján, a hírnév is jól tud jönni néha - bárkihez odamész, ő ismer téged, és esélyes, hogy szívesen vált veled néhány szót. Nem kellett hozzá sok logika, hogy megállapítsam, ha valaki, hát Charlene biztosan tudni fog valami Abigailről. Miután valaki megmutatta nekem, ki az, párszor már ki is szúrtam a folyosón, de mindig olyan időpontokban, amikor történetesen vagy órára, vagy edzésre rohantam. Most azonban tökéletes időpontot választott, hogy szembejöjjön velem. - Szia. - állítom meg, ahogy el akar haladni mellettem, szerencsére egyedül van, kellemetlen volna, ha egy rakás másik lánnyal együtt tudnék csak beszélni vele. Nem mutatkozom be, nem érzem túlzottan szükségesnek, fél éve azt hallgatom válaszként, hogy "tudom, ki vagy". - Bocs, de nem tudod véletlenül, mi van Abigail-el? Lehet, hogy csak véletlen, de kezdem úgy érezni, mintha szándékosan kerülne engem. Nyugtass meg, hogy csak paranoiás vagyok. - megvillantom a legmegnyerőbb félmosolyom, esélyes, hogy a lelkére van kötve, hogy egy szót se szóljon. Márpedig nekem szükségem van a segítségére. Tehát lehetőség szerint minden eszközt be kell vetnem az ügy érdekében, de kezdetnek megteszi ennyi is.
