2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem akartam, hogy Madam Pomfrey vagy akárki más véletlenül idekeveredjen és ránknyisson így, mert abból nem csak a pillanatnyi szégyen, hanem egy pletykavonat is elindulna a suliban. Így megpróbáltam mindent megtenni, hogy elküldjem Cormacet, amúgy is időre lenne szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat, de ő makacs módon csak nem hagyja magát. - Hát jó. - sóhajtok legyőzötten és az ágyra rogyok, miután elenged. A fejem, mint egy méhkas, úgy zsong a gyógyszerektől, az éjjeliszekrényemen pedig már vár a következő adag. - Utálom a gyengélkedőt. - puffogok szinte magamban. Nem tudom, melyik kérdéssel kéne kezdenem, mert a zsongó fejemből egyet sem tudok kiragadni, így valami semleges témát vetek fel, miközben pucér lábaimat a takaró alá dugom. Nem törődöm vele, hogy a krémnek jobb lenne, ha szabadon száradhatna, Cormac közelsége zavarba hoz és "túl pucérnak" érzem magam így. - És hogy telt a nyarad?- próbálok csevegő hangot megütni, de szerintem a hangomon is hallatszik a kábaság. Valamiért azt sejtem, hogy ő sem töltötte minden szabad percét utánam való epekedéssel... nem az a fajta srác.
Nem esett jól, hogy egy szemforgatással lerendezte a poént, bár tudtam, hogy nem az volt életem legviccesebbje, de egy mosolyt azért megért volna, úgy éreztem. Pár pillanatig gondolkodtam a visszavágáson, de végül úgy döntöttem, hogy abban a témában akkor annyi volt. Éreztem és értettem a szarkazmust a szavaiban és eléggé bántottl, mert tényleg igyekeztem bókolni, jelezni neki, hogy mesze nem közömbös számomra, de ennél tovább már úgy döntöttem, hogy nem megyek, nem fogok megalázkodni előtte. Úgy gondoltam beszéljenek inkább a tettek. Meglepődtem és sértő is volt, hogy nem csókolt vissza, ha már engedte csókot, bár legalább nem lökött el magától. Eddig más lány még nem csinált ilyet velem, Ginette sok szempontból sokkal érdekesebbnek tűnt az átlagos roxforti lányoknál, ezért még egy utolsó próbát akartam tenni, nem akartam annyira könnyen feladni. Azt éreztem, hogy ha gyengeséget mutatok felé, akkor több esélyem nem lesz nála, valamint az is biztató volt, hogy nem volt igazán határozott, ahogy megpróbált elküldeni, mintha akarta is volna, meg nem is. - Mehetnék, de nem akarok és szerintem te se akarod igazán. Ne makacskodj, hagyd, hogy az ágyhoz kísérjelek és pihenj le egy kicsit, megígérem, hogy nem teszek olyat, amit nem szeretnél. - mondtam egy lágy, megnyerő mosolyt villantva és a hátát lágyan simogatva, majd még hozzátettem - Kivéve azt, hogy ha azt akarod, hogy ne maradjak, azt az egyet nem fogom teljesíteni.
Remek, az arcába mondom, hogy mi a problémám vele és elvicceli. Mi ez, ha nem a pasik gondolkodásának tökéletes fuccsa? A szemeimet forgatom, tudja ő, hogy hogy értettem és nem húzom tovább a viccet. Nem vagyok mosolygós kedvembe, sértetten és összezúzva most másra sem vágyom, csak egy kis magányra, azt hiszem. - Akkor tényleg megtiszteltetve kellene éreznem magam... - mondom az előbb is használt szarkazmussal a hangomban. Persze, megszoktam, hogy sokan bókolnak nekem, nem csak szerinte vagyok szép. De ezek üres szavak. Ő meg olyat vett el tőlem, ami már sosem lesz az enyém. Ennek kicsit többet kellene jelentenie... Engedtem, hogy megcsókoljon, nem csókoltam vissza, de nem is löktem el. - Jó, de most már tényleg mehetnél. - mondtam neki, miután végzett. Részben azért jól esett, hogy tart, mert az előbb biztos összecsuklottak volna a térdeim. Szükségem van rá, hogy rendesen átgondoljam a dolgokat, és a jelenléte nem tesz túl sok jót a józan gondolkodásomnak. Főleg nem, ha ilyen közel van és érzem a leheletét, aminek olyan íze van, mint az előbbi csóknak.
Úgy láttam, hogy a bók csak félig-meddig működött, bár tény, hogy jobban örültem volna, ha jobban fogadja, de legalább nem küldött el melegebb éghajlatra. - Hát azért azt még én se jelenteném ki, hogy lánynak szép vagyok - mondtam szélesebb mosollyal - Bár ha hosszabbra hagynám a hajam… - folytattam tettetett elgondolkodással az arcomon, majd megráztam a fejem - Neeem, akkor sem! - nevettem fel röviden, majd újra komolyabbra vettem kicsit a arckifejezésem és így folytattam - Mondtam, hogy ritkán szoktam bókolni, kétszer egy beszélgetésben pedig szerintem még soha nem tettem. Éreztem, ahogy a testem egyből reagálni kezdett, ahogy hozzám bújt és beszippantottam a haja illatát, a szívem egyre hevesebben kezdett verni, megfeszültek az izmaim és a boxerem is elég erőteljesen kezdett domborodni. - Akkor jól éreztem, hogy nem akarod. A hullaság ellen fekvést javasolok mindenképpen, a sértésre pedig ezt adnám engesztelésül - mondtam pici rosszallással a hangomban a végén, mert nem igazán gondoltam, hogy megsértettem volna, de mikor újra a szemébe néztem már nem tudtam és nem is akartam magam tovább visszafogni, odahajtva a fejem hosszan megcsókoltam és a másik kezemmel is átkaroltam, megsimogatva a hátát a csók közben. Utána csak picit hajtottam hátrébb, de nem engedtem az ölelésen.
Cormac egy bunkó, beképzelt fatuskó és még csodálkozik, hogy így reagálok rá... én azt hiszem sosem fogom megérteni a pasik lelki világát. Azzal a nézésével bókol, amitől a gyomrom a torkomban dobog. De csak megforgatom a szemeimet és visszanyelem a könnyeket. Neem, most nem fog ezzel levenni a lábamról. Sosem tudom, hogy tényleg így gondolja-e, amit mond, vagy csak megint meg akar dönteni. - Csak magadat. - mondom szarkasztikusan. Ha lenne egy lány ikertesója, biztos, hogy azt venné feleségül, mert csak ő érhetne fel ahhoz, hogy megközelítse az ő egóját. De a magabiztos szarkazmusom csak álca most, hogy ilyen közel áll, már nem vagyok olyan biztos benne, hogy el akarom küldeni. Hát még amikor hozzám ér! Az emlékek kavalkádjai rohamoznak meg, ahogy a csupasz bőre a köntösömhöz ér. Megadóan hajtom a fejem a mellkasára. - Nem azt mondtam, hogy akarom... - mondom csendesen, belélegezve a bőrének az illatát. Érzem, ahogy az izmai feszülnek, ahogy a szíve dobog. - De félig hulla vagyok a gyógyszerektől és meg is sértettél. - világítok rá, hogy mi itt a probléma. Felnézek rá, az arca sokkal közelebb van, mint gondoltam volna, a szívem pedig hangosan dobog.
Nagyon meglepett a reakciója, nem gondoltam, hogy így fog reagálni. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy kicsúszik az irányítás a kezemből, ami velem ritkán szokott megesni. Legalább nem hátrált el, amit jó jelnek tekintettem, de gyorsan ki kellett találnom, hogy hogyan békítsem meg egy kicsit, elveim fenntartása mellett. Jó nő, de azért megalázkodni nem fogok előtte. Végül úgy döntöttem, hogy még egy bókkal bepróbálkozom. - Szépet vagy szebbet? Az előbbire lenne jelölt, annyira nem is kevés. - belenéztem a szemébe, majd kis mosollyal folytattam - De az utóbbira nem tudnék mondani senkit. - hagytam egy kicsit lebegni köztünk a bókot, várva a hatását. Ha bejön, akkor még jól jöhetek ki az előző kioktatásból, sőt igazán csorba nélkül. - Lehet, hogy jobb lenne, de ettől még nem akarok elmenni - a kinyújtott karja alatt a sajátom a derekára tettem és óvatosan közelebb húztam magamhoz, így az arcunk eléggé közel került egymáshoz - És úgy érzem, hogy igazán te se akarod. Láttam, hogy gyorsan és hevesen váltakozik a hangulata, nem tudtam, hogy a sérülések és a kemén nap miatt, vagy miattam, de azt éreztem, hogy nem szabad hagynom, hogy könnyen lekoptasson, mert akkor talán soha többet nem lesz esélyem nála semmire.
Ha nem lennék ennyire begyógyszerezve, akkor valószínűleg tudnám, mennyire bolond vagyok, hogy nem lököm el magamtól, sőt, vágyom rá, hogy újra hozzám érje. Hisz olyan rég volt már! Muszáj lenne felújítani az emlékezetemet, mert most akárhogy koncentrálok, nem emlékszem teljesen. A kioktató hangnem viszont eléggé magamhoz térít ahhoz, hogy szorosabban húzzam össze magamon a köntöst. - Akkor, azt javaslom, keress magadnak egy másik szép lányt.- durciztam be és nem léptem egy lépéssel sem közelebb. Hirtelen felettébb zavart, hogy nincs rajtunk tulajdonképpen ruha. Nem akartam igazán megsérteni, annak ellenére, hogy a lelkembe tiport, de nem tudtam, hogy hessegessem ki szépen. Nagyot nyelve figyeltem a testét és éreztem, hogy a testem reagálna, de még mindig a fejemben csengtek a sértő szavai. - Jobb lenne, ha inkább most elmennél. - mondtam fojtott hangon, miközben a paraván felé mutattam. Még nem vagyok tökéletesen, sajognak a tagjaim és úgy éreztem, hogy mindjárt megint elsírom magam. Idő kell, hogy fel tudjam dolgozni, hogy egy olyan szemétládának dobtam el a szüzességem, akinek bármelyik lány megfelelne... Idő kell, hogy magyarázatot találjak a butaságomra.
Visszagondolva valóban, ő volt az, aki kezdeményezett azzal, hogy odajött hozzám, de ha nem néztem volna rá hívogatón már egy ideje, akkor úgyse mert volna odajönni. Tetszett már előtte is, lehet, hogy előbb vagy utóbb én mozdultam volna rá, de tetszett, hogy ő tette meg az első lépést, főleg így, hogy annyira jól sikerült az a nap. Egy pillanatra behunytam a szemem és lefutott előttem annak az estének a filmje és ez egyből külső jelekben is jelentkezett a domborodó boxeremnél. - Igen, de én invitáltalak oda és szerintem most is megtenném. - mondtam kis mosollyal, majd még hozzátettem - Ahogy gondolom te is. Megleptek a könnyei nagyon, ez szerintem egy pár pillanatig az arcomon is látszott. Egyszer próbálok bókolni, annak is ez lesz az eredménye! Mindig rájövök, hogy a bókokat nekem csak fogadnom szabad, nem adnom. Felhúztam a szemöldököm magasra a sértett hangnem és a szavai hallatán. Ez a csaj komolyan azt hiszi rólam, hogy bárkivel leállok? - Szerencsés? - horkantam fel sértetten - Azok tekinthetik magukat szerencsésnek, akikkel összejövök! - mondtam mérges hangon - Szép lány sok van, de olyan férfi, mint én, nincs több! Se külsőre, se belsőre! - a végére egy picit felemeltem a hangom, de nem érdekelt, hogy ki hallhat meg, azért mindennek van határa. - Ugye tudod, hogy ezt a vesztesek szokták mondani mindig, hogy “nem a győzelem a fontos”? Jól hangzik, de ilyen mentalitás nem méltó egy jó sportemberhez - tettem hozzá egy kis gúnyt is keverve a hangomba - Azt javaslom, hogy ezen változtass először. Le akartam feküdni vele újra, talán még járni is vele, abban a pillanatban elég biztos voltam benne, hogy ő is akarná, bár az zavart, hogy nem keresett azóta az este óta. Ahogy ott üldögeltem, várva, hogy visszaérjen, több lehetséges forgatókönyv is lezajlott a fejemben az este további részéről, ettől pedig csak még inkább felpörögtem és ennek is lett pár fizikai jele rajtam. Próbáltam leellenőrizni, hogy nem vagyok-e büdös a versengéstől és a sok fekvéstől, de azt találtam, hogy panaszra nem lehetett oka ezzel kapcsolatban. Amikor belépett, felálltam az ágyról vele szemben, csak pár lépésnyire tőle. Bár tudtam, hogy a horzsolásokat akarta megmutatni, de én mégis a formás combját láttam csak igazából és egyből közelebb is léptem. - Majd megmondom neki, hogy rám hagyhatja nyugodtan és elhessegetem. - mondtam mosolyogva és óvatosan odanyúlva lágyan megsimogattam a combja éppen csupasz részét - Ha te is átvállalod tőle az én bekenegetésem. - néztem le magamra, kissé felhívva újra a figyelmét a továbbra se igazán halványuló dudorokra.
Na most már azért jobban kezd hasonlítani magára. Ő a tökéletes Cormac, akinek az önbecsülésén még pár rusnya kelés sem tud csorbát ejteni. Igazából irígylem, magammal mindig gondom van, sosem tudom teljesen elfogadni a testem. Ő bezzzeg... Sokan irritálónak találják ezt, igaz, néha szerintem is az, de azért van alapja annak, hogy van önbizalma. Valószínűleg nem ajándékoztam volna meg a szüzességemmel, ha nem nézne ki úgy, mint egy félisten. - Nem, ha jól emlékszem, én ültem a te öledbe! - gondolok vissza az agyamban ezerszer lepörgetett képsorra. Igaz, volt bennünk alkohol, de a legtöbb részletre tisztán emlékszem. Azt mondani egy lánynak, hogy csak az alakja miatt feküdtek le vele, nos, háőt nem a legjobb stratégia. Hát ha még be van gyógyszerezve és nem teljesen ura a testének. Könnyek gyűltek a szemembe, még ha jól is esett, hogy megdicsérte az alakom. - Azért jó tudni, hogy még akkor is mernél velem mutatkozni, ha kivételes tehetségem lenne az összes tantárgyban. - mondtam szarkasztikusan. Nem akartam hozzávágni semmilyen sértést. Egyrészt lepattanna róla, másrészt az agyam egyik hátsó szegmensében derengett, hogy még nincs párom a karácsonyi bálra, ezért minden kétlábon járó helyes pasival aranyosnak kell lennem. Tessék, most nem vagyok éppen olyan sekélyes, mint az előbb Cormac? De az önbecsülésem mégsem hagyta ennyiben, muszáj volt hozzáfűznöm még valamit. - Még szerencséd, hogy annyi szép lány van a világon... Igen, határozottan sértettség vegyült a hangomba. Az, hogy egyetlen bagoly nélkül hagyott, akármennyire próbáltam figyelmen kívül hagyni, igen is megsértett. Legalább valami mentegetőzés, hogy szép volt, jó volt, de köszönöm ennyi. Még egy ilyen kis pergamenfecnit sem kaptam. - Nem a győzelem a fontos! Mondjuk baj sem lenne... - mondtam hevesen. Ne mondja azt nekem senki, hogy ne kviddicsezzek, amikor az szinte az életem legjobb része. Valami olyan, amiben tehetségesnek érezhetem magam, bár a mellékelt ábra nem éppen erről tesz tanubizonyságot. Egyszerűen nem akartam visszatartani magam attól, hogy újra lefeküdjek vele, annak ellenére, hogy szó nélkül hagyott sokáig. Pozitív élményként maradt meg, amit hülye lennék nem megismételni alkalomadtán, de most perpillanat nem vagyok benne biztos, hogy tanácsos lenne egymáshoz érnünk. - Ez és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben a suli mosdójában, ahogy a tükörbe bámultam. - Nem nézel ki túl vadítóan. - mondtam magamnak, végigsimítva a hajamon, ami zabolázatlan, sűrű sörényként vonta körbe az arcomat. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, pontosan úgy nézek ki, mint aki azt csinálta... Ez a pornósztár köntös pedig nem sokat takar. Egy kézzel pedig még csak rendesen rendbe sem tudom szedni magam. Kicsit megcsipkedtem az arcomat, hogy valami életteli színt kölcsönözzek neki és öblítettem párat, mielőtt visszamentem volna az ágyamhoz. Körbenéztem, mielőtt beslisszantam volna a paravánok közt. - Mit fogsz csinálni, ha Madam Pomfrey jön bekenni a sebeimet? - húztam fel egy kézzel a köntöst az egyik combomon, felfedve a horzsolásokat. Már lényegesen jobban néznek ki, mint amikor behoztak, de a kék-lila foltok valószínűleg egy éjszaka semmilyen csodakrém hatására nem múlnak el.
Persze, nem emlékszik! A kis hazudós! - mosolyodtam el magamban egyből, érezve, hogy ez csak kötekedés volt a részéről. - Mivel nem hinném el, hogy nem emlékszel, ezért nem érintené sehogyan. Nem vagyok én olyan könnyen felejthető, főleg nem boxerben! - jelentettem ki teljesen magabiztosan, halvány mosollyal - Sőt úgy emlékszem azon a nyár eleji napon te se nagyon panaszkodál, hogy leültem melléd. A pimasz mindenségit, még hogy ettől lettem még tökéletesebb!? - szaladt fel egy pillanatra a magasba a szemöldököm, de gyorsan rendeztem az arcvonásaim. - Hát, mivel tökéletesebb már nem lehetett volna, így ezek szerint nem rontott rajta. - vágtam vissza, amennyire tudtam ebben a helyzetben. - Veheted annak nyugodtan és becsüld is meg, ritkán szoktam bókolni. Persze ha nem lenne jó alakod, akkor nem is lett volna köztünk semmi, én csak olyan lányokkal állok le, akikkel lehet mutatkozni társaságban is. - vittem tovább a bókot, ha már elkezdtem, de úgy továbbvíve, hogy érezze, kitüntés volt az nap, annak kéne vennie. Egy pillanatra elfintorodtam a “kviddics” szó hallatán, még mindig fájdalmasan érintett, hogy kimaradtam a csapatból. Persze a Hollohát alapból esélytelenül indul idén is, szóval nem tudom, hogy miben reménykedik. - Még így is esélytelen, hogy tiétek legyen a kupa, hogy én kimaradtam a Griffendélből, akkor meg pláne nem lenne, ha én is bent lennék. Inkább fordítsd másra a reménykedésre elköltött energiáidat szerintem, jobban jársz. - adtam neki kéretlenül is tanácsot, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve még hozzátettem - Vagy inkább valaki másra. Körbenéztem és láttam, hogy a felgyújtott fények miatt páran elkezdtek felkelni az ágyukból, hiába voltak kevesen, azzal a kevéssel se nagyon akartam találkozni ebben az állapotban. Megfogtam a paravánjának a falát és kicsit még jobban szétnyitottam. - Nem haragszom, elengedlek, de siess, mert várlak vissza és nem szeretem, ha megváratnak! - mondtam és válaszra se várva beléptem a nyíláson és összehúztam magam mögött. Az ágyához mentem és leültem a szélére és kicsit engedtem a viszketésnek, vakarózva figyeltem, hogy mikor nyílik újra a rés.
Most teljesen összezavart. Mégis azért jött ide, hogy megbeszéljük a tavasszal történteket? Vagy csak megint meg akar dönteni? Totálisan meg vagyok bolondulva a gyógyszerektől és a jelenlététől egyszerre. Nem állítom, hogy nem cikázott át az agyamon egyből egy kósza gondolat, hogy berántsam az egyik kordon mögé. Nem, Ginette, állítsd le magad! - Vajon hogy érintené az egódat, ha azt mondanám, hogy nem emlékszem? - húztam vigyorra a számat, mert tudtam, hogy ezzel lehet a legjobban piszkálni. Nem akartam én magamra haragítani, de túl sokáig vártam arra a pár sorra, amiben tisztázzuk a kapcsolatunkat. Így úgy döntöttem, hogy nincs kapcsolatunk. Úgy viselkedtem a nyáron, mintha Cormac McLaggen nem létezne, szabadon flörtölve akárkivel, hisz nem vagyok senkinek a barátnője. Úgy látom, nem csak ezzek cukkolhatom az egóját ezentúl. A kuncogást nem bírtam abbahagyni egy jó darabig, még a beszédembe is belevegyült az apró csilingelő nevetés. - Így csak még tökéletesebb vagy. - nevettem enyhe szarkazmussal, pimaszul. Tény, ami tény, így már nincs akkora ingerem arra, hogy behúzzam magammal a kordon mögé. Mi van, ha fertőz? Az, hogy hallottam magáról beszélni, eszembe jutott, milyen is volt régen, hogy miért tetszett annyira. Megpróbálja magyarázni a nyilván banális problémát, ami elég ciki lenne másnak, de ő még ebből is magát próbálja kitüntetni. Hisz nyilván az ő tökéletes teste minden problémának a forrása. - Szóval nekem is jó az alakom? Cormac McLaggen, ezt tőled elég nagy bóknak veszem. - mosolyogtam. - Kviddics.- húztam ki magam büszkén, ahogy a harci sérülésem szóba került. - Kivételesen nem én voltam béna, hanem a csapattársam. Nem mintha ez olyan jót jelentene a csapat leendő szereplésének. Pedig egyszer igazán jó lenne elvinni azt a kupát... Révedeztem a gondolataimba merülve. Ameddig Harry Potter idejár, szinte esély sincs, hogy erre alkalom legyen. A Griffendél és a Mardekár közti versengés mindkettejüket úgy megerősíti, hogy mi szegény Hollósokkal csak a füvet sepergethetjük. Hirtelen eszembejutott, hogy hova is indultam, és újra rámtört az inger. - Nem haragszol, ha elszaladok a mosdóba? - néztem rá nagy szemekkel. Tudom, hogy utálja, ha csak úgy ott hagyják, a gyógyszer meg eléggé érzékennyé tett ahhoz, hogy tulajdonképpen engedélyt kérjek a pisiléshez.
Azt egyből láttam, hogy Ginette elég komoly balesetet szenvedhetett, a felkötött kéz és a kissé zilált kinézete elég nyilvánvalóvá tette, meg persze az is, hogy alig állt a lábán. Kellett pár pillanat, mielőtt nyugodtan el tudtam engedni. Bár lehet, hogy lenne olyan, aki azt mondaná, hogy még így is ő mutatott jobban, mint én a ragyáimmal, de azzal azért lett volna egy kemény vitám. Még ilyen körülmények között is jó volt újra látni, egyből előjöttek a kellemes emlékek arról a bizonyos napról. Ahogy kimondta a nevem, megéreztem az érintését és az illatát, egyből reagálni kezdett a testem is. Visszafogtam magam és nem néztem le, ha akar, odanézhet és akkor észre is veheti, de nem akartam egyből odavezetni a tekintetét. - Nem, ez az öltözék általában később szokott jönni, nem találkozáskor. - mondtam nevetve a kissé még kótyagos hangú észrevételt hallva - Bár erre neked is emlékezned kéne... A hirtelen fénytől egy pillanatra elvakultam, majd ahogy meghallottam a kuncogását egyből eszembe jutott újra az állapotom és próbáltam az arcom eltakarni előle egy hirtelen önkéntelen mozdulattal, de hamar el is kaptam onnan, igyekezve megőrizni a kis megmaradt tekintélyem. Körbenéztem, hátha látok valamit, amivel a testem el tudnám takarni, de elsőre nem láttam semmit. Úgy döntöttem, hogy inkább visszavágok, hátha az a taktika működik. - Miért, talán így nem tetszem? - kérdeztem vissza gyorsan, hogy kicsit kibillentsem. - Nem Piton volt és nem is leöntés, de a bájital talált. - mondtam, miközben a vigyora átragadt rám is - Elsőre annyit mondanék, hogy a tökéletes külsőm lett a vesztem. Szóval vigyázz az ilyen köntösökkel, mert te is így járhatsz könnyen. - vittem tovább a gondolatot újra végigfuttatva a testén a tekintetem, remélve, hogy így sikerül elterelni rólam a témát. - Veled egyébként mi történt? Szembejött egy fal, amit nem vettél észre, vagy csak ledobott a hátáról egy hipogriff? - mutattam a felkötött karjára kérdő tekintettel. Nagyon nem örültem neki, hogy fényárban úszott újra a terem, azt akartam, hogy minél kevesebben lássanak, vágyakozó pillantással néztem a paravánnal takart ágyam felé.
Nem voltam teljesen önmagamnál, a gyógyszer megtette a hatását. Forgott velem a világ, a színek furcsa árnyalatokban játszottak. Azt hiszem naplemente van, vagy csak hallucinálom az eles színeket? Az egyetlen mozgó tárgyba kapaszkodtam bele. Végül is logikus, nem? Nem voltam igazán biztos, sem az érzékszerveim korrektségében, sem a gondolataimban. - Bocsánat. - próbáltam összeszedni magam motyogva, nem kizárva a lehetőségét, hogy valami tárgyhoz beszélek. Mégis, éreztem a markolást magamon, ami szerint valószínűsítettem, hogy élőlénnyel van dolgom. Aminek ráadásul még az illata is ismerős. Nem tudom honnan, de erős emlékeket ébreszt bennem. Rögtön nyelnem kellett, a testem pedig váratlan helyeken kezdett el tompán reagálni a külvilágra. Vagy a belvilágomra. - Ó, Cormac. - hunyorogtam fel rá, miután a nevemen szólított. A hangját már biztosan felismerném ezer közül. Ez bizony megmagyarázza a testi funkcióim. Nyilván most kell újra találkoznom vele, ilyen helyzetben. Továbbra is hunyorogva méregetem, nem teljesen értem a helyzetet. Valószínűleg naiv elgondolás lenne, hogy engem jött meglátogatni. Szóval most sem azért van itt, hogy megbeszéljük a tavalyikat. Már úgy gondoltam, hogy eltemettem eléggé az agyam mélyén a történteket, de valószínűleg sosem leszek rá teljesen képes. - Nem emlékszem rá, hogy alsógatyában szoktál járkálni. – ráncoltam a homlokomat, de ahogy egy lépéssel elhátrált tőlem, egy kicsit úgy éreztem, hogy fellélegezhetek. Mintha a gondolataim áramlását nem csak a gyógyszer fogná vissza. Ahogy elkezdett sötétedni Madam Pomfrey egy pálcaintésétől fáklyák tüze lobbant fel szerte a falakon. Így telibe kaptam Cormac McLaggen majdnem teljesen pucér, piros dudorokkal teli testét. A látványtól kuncogó roham fogott el, amit elég bénán megpróbáltam köhögésnek álcázni. És íme, a test, amit olyan csodálatosnak tartottam. Na, jó, valahol mélyen el kell ismernem, hogy még mindig eléggé jól néz ki, csak olyan, mintha Halloweeni kosztümben lenne. - Te is beszerezhetnél egyet! – vigyorogtam, miközben próbáltam a felkötött karommal takarni a felsőtestem. Tisztában vagyok vele, hogy az ilyen anyag nem túl sokat takar a dudorokból, bár nekem csak kettő van, ellentétben vele. - Piton lefröcskölt bubógumó oldattal? Eszembe jutott, hogy hova is indultam eredetileg. Cormac kíséretében nyilván nem mehetek a mosdóig, úgyhogy muszáj lesz visszatartanom. Addig is megnyugtat a tudat, hogy akármennyire szörnyen néz ki az arcom, annyira tuti nem, mint övé.
Pedig azt reméltem, hogy nyugis évkezdésem lesz. Ez most se jött össze… Az első pofon a griffendéles kviddics válogatón jött. Azt hittem, hogy simán bekerülök a csapatba, de hála Granger ügyeskedésének, megint kimaradtam. Mindegy, majd rájönnek, hogy Weasley mekkora melléfogás volt, aztán majd hozzám fognak kullogni bocsánatért esedezve, hogy segítsem ki őket. Aztán jött a második eset is hamarosan, éppen a következő napon. Az ebédlőben beszélgettem pár lánnyal, nagyrészt régebbi ismerősökkel, természetesen rólam, próbáltak vigasztalni. Ekkor odalépett hozzám egy hollóhátas lány, akit szerintem még soha nem láttam, vagy csak nem vettem észre, mert nem volt valami nagy szám. Megkínált egy pohár sütőtöklével, én pedig elvettem tőle, kapott érte egy kis mosolyt is, de aztán már fordultam is vissza a többiekhez. Nem is nagyon foglalkoztam a dologgal, csak lassan elkortyolgattam az italt beszéd közben, igaz kicsit fura íze volt. Pár perc múlva azt vettem észre, hogy a többiek döbbent arccal néznek rám, majd elkezdtek nevetgélni. Nem értettem, hogy mi a bajuk és hiába kérdezgettem őket, nem mondták meg. Odanyúltam az arcomhoz és döbbenten éreztem, hogy valami dudorok vannak rajta. Gyorsan kiszaladtam az ebédlőből, be az első mosdóba és megnéztem magam a tükörben. Az arcom, a legnagyobb kincsem, tele volt nagy, haragos vörös kelésekkel. Felhúztam a pólóm és láttam, hogy a felsőtestemen is sok nőtt belőlük és már éreztem, hogy kezdtek viszketni is. Azonnal rohantam a gyengélkedőre, közben igyekeztem az arcom elfordítani minden szembejövőtől, majd amikor odaértem követeltem Madam Pomfrey-től, hogy tegyenek az ágyam köré paravánokat, így is épp elég lesz majd a pletyka, nem kell még több. Nem kevés morgás után teljesítette is a kérésem, majd boxerig levetkőztetett és bekente az össze kelést valami krémmel, amitől már kevésbé viszkettek szerencsére. Azt mondta, hogy egy rosszul összerakott szerelmi bájital okozhat ilyen tüneteket. Hamar meg kell keresnem azt az idióta csajt, hogy bocsánatot kérhessen tőlem rendesen ezért az egészért! Csak kerüljek olyan állapotba, hogy emberek közé tudjak menni! Szerencsére így év elején még viszonylag kevesen voltak csak a gyengélkedőn és a látogatók is hamar eltűntek, így este már kicsit kimerészkedtem, hogy megmozgassam a végtagjaim. Ahogy elkezdtem sétálni láttam, hogy volt még egy paraván a terem másik felén, attól az ajtótól nem messze, amin ki akartam menni a folyosóra. Épp mellette haladtam el, amikor szétnyíltak a falai és kilépett belőle egy szőke csaj köntösben. Ahogy átlépett a résen láttam, hogy megszédült és el is esett volna, ha nem vagyok ott és nem kapom el a karját. Ekkor láttam, hogy Ginette Rocher az, akivel azóta a kellemes délután és este óta nem sikerült beszélnem, csak láttam párszor az étkezőben és a folyosókon, de soha nem futottunk össze nyugodt körülmények között. - Őőőő… Helló Ginette! - mondtam, miközben segítettem neki, hogy megálljon stabilan a lábain, és közben igyekeztem úgy fordítani a fejem, hogy a fényeknek háttal legyek és így árnyékban legyen az arcom - Reméltem, hogy összefutunk, bár nem pont így és most... - amikor biztos voltam benne, hogy nem fog elesni, elengedtem a kezét és kicsit hátrébb léptem, közben a tekintetem végigszaladt a hálóing által inkább csak eltakart, de el nem rejtett formás testén, de aztán el is fordítottam egy kicsit a fejem, hátha akkor kevésbé látszanak a kelések rajta - Szép köntös! - mondtam kicsit elmosolyodva, nem tudtam megállni, hogy ne tegyek rá egy megjegyzést, meg úgy gondoltam így talán nem fog egyből a dudorokról kérdezgetni.
Az ember azt gondolná, hogy egy átlagos edzésen nem kell apait-anyait beleadni. Nos, az ember és én valahol nagyon elkerültük egymást. Főleg hogy most csak egy fél órás kviddics edzésünk volt, hála a Mardekárosoknak. Nem utálom őket, de igazságtalanságnak tartom, hogy Piton megszerzett nekik minden időpontot, amit csak lehetett. Szóval mindennek hipergyorsan kellett történnie, nem volt idő holmi hosszú bemelegítésre. A kapkodásban majdnem eltalált egy gurkó. De csak majdnem! Sikerült kivédenem, de szerencsétlenségemre a másik terelőtársam is megpróbálta, de ő csak a fejemet találta el. Nem tudom, hogy az ütéstől vagy a zuhanástól, de a világ elsötétült előttem és a gyengélkedő világos fényei közt tértem magamhoz. Totál pucéran egy kórházi ágyon. Szerencsére azért paravánokkal elválasztottak a kíváncsiskodó szemektől. Azt hiszem mégis inkább az ájulást választanám, ha tehetném, akkor nem fájt ennyire mindenem! Madam Pomfrey elmesélte, hogy kiugrott a vállam, amit helyre tett, eltört az egyik felkarom, ami most a nyakamba van kötve, csak így ülhettem fel. A lábaim tele vannak horzsolásokkal, amire egy olyan speciális gyógynövényekből álló krémet kent, amitől úgy illatozom, mint a boltjaink. Két óránként kell újrakenni, és akkor feltehetőleg holnap már mehetek suliba, de az estét itt kell töltenem. Ezért vagyok totál meztelen, hogy beszívódjon a krém. Az éjjeliszekrényre tett fájdalomcsillapítóból azonnal bekapok kettőt, hogy biztosra menjek. Egy óra unatkozás után feltápászkodom, mert nem bírom egy helyben. Meggyőztem magam, hogy szükségem van egy tükörre, mert nem tudom, mekkora a károsodás a fejemen, bár nem tudom, hogy tényleg meg kéne-e néznem. Félek, hogy ha meglátom magam, soha többé nem akarok emberek közé menni. Bár elvileg az oldalamra estem, az arcomat megkímélve, csak a fejemen van egy kisebb dudor az ütéstől, de hála a gyógyszereknek már nem érzem. Az igazság az, hogy az egész szobát olyan könnyűnek érzem magam körül, mintha be lennék rúgva, csak tisztábban megy a gondolkodás. Azt biztosan tisztán gondolom, hogy wc-re kell mennem, de az éjjeli edény gondolatától is émelygek. Felkaptam egy köntöst, mielőtt kiléptem volna a paravánok mögül. A selyem rongy nem túl sokat takart, úgy rásimult a felsőtestemre, mintha második bőr lenne. - Wohó. – szédültem meg útközben, hogy valamiben meg kellett kapaszkodnom. Az első kezem ügyébe kerülő dolgot ragadtam meg...
