2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Nem az irigység, vagy a féltékenység miatt. Bár az is. Ami miatt mégis most, és nem előbb... át kellett gondolnom, mert megérett már az idő a változásra, csak túl későn sikerült volna... tennem is érte. Vagyis érted. És most úgy voltam vele, ha már késő, akkor késő. Nem azért jöttem oda hozzád, hogy bántsalak, vagy hogy... féltékenykedjek. Mégis ráébresztett, hogy nélküled semmi sem az igazi. Már korábban is így gondoltam, csak mindent a mérlegre rakni egy dolog, de ki is mondani, hogy mennyire értelmetlennek látok korábbi dolgokat... – Na igen, az nem volt egyszerű, hiszen hullámzó volt mindig is a kapcsolatunk, alapvetően negatívból indult, bár nekem mim nem? Aztán megláttunk valamit a másikban, amiért nem is tudtuk, hogy érdemes e küzdeni, és amire rájöttünk, hogy engem igenis érdekel ez a lány, addigra már túlságosan elmérgesedett a viszony. De döntöttem, bármi is volt a múltban... az most nem szabad, hogy számítson, hogy ismét összekavarjon mindent. Ahogy mondta, ideje a saját lábamra állnom, és tulajdonképpen a szüleim sem ellenzik. Pennyvel egyébként sincsen bajuk, de már nem azok a Malfoyok, akik voltak másfél éve, így előttem is ott a lehetőség, hogy máshogyan válasszam meg a lépteimet. - Ez kicsit kinyírja a meglepetések erejét, de jó, legyen akkor így Penny. Megpróbálok kevésbé bunkón szólni, ha nem tetszik valami, és azt is éreztetni, ha valami nagyon tetszik. Többek között... köszönöm, hogy mégis megpróbálod. – Nem fogom túldicsérni, vagy bekúszni a lába alá, végülis attól még nem leszek alárendelt, ha beismerem, hogy hibáztam, de úgy gondolom én is nevelhetem egy kicsit a saját stílusomban, hogy valami közöset hozzunk ki a dologból, amely mindkettőnknek tetszik. Azt nem várhatom el tőle, hogy bárkit is lenézzen, de lehet egy kicsit cinkosabb, hozzám hasonlatos stílusban, legalábbis abban a tekintetben, ahogyan egymást kezeljük. - Jogos... nem túl sokat beszéltünk. Az elején tényleg idegesítettél, aztán meg csak a kedves és szép lányt láttam benned, aki érdekel, de hogy milyen vagy, arra még tényleg nem volt alkalmam rájönni. Tegyük meg, mert meg akarlak ismerni. – Ha már az őszinteség jegyében beszélünk, akkor egyszerűbb ezt tisztázni. Nem mondom, hogy most csak a külseje fogott meg, mert igenis érdekelt a gondoskodása, a figyelme, mert fontos gesztusok voltak, csak éppen nem tudok róla... szinte semmit. Így valóban nehéz motivációkra építeni. Bele sem gondoltam, ha együtt akarnék lenni vele, az milyen akadályokkal járna. - Neeem... ne csináld már. A napokban is... magam alatt voltam, mert nem volt egyszerű feldolgozni, hogy vele látlak, de gondoltam most már mindegy, de most hogy láttalak, akkor is odajövök, ha egyedül vagy, mert nem akarok lemondani rólad. – Ez olyan nehéz, és ráadásul tényleg csak kekeckedik, hiszen ha már tényleg kimondtam, akkor miért kell ennyiszer ráismételni? Nekem bőven elég volt egyszer is magyarázni, nem olyan a stílusom, hogy állandóan behódoljak, úgyhogy a macskás dolgot gyorsan átugorva megcsókolom, beszéljenek most a tettek, mert ha ebből nem érti meg, ha most nem csókol vissza, akkor inkább tényleg hagyjuk az egészet. A csókunk inkább szenvedélyes, mint romantikus, de most még erre kell alapoznunk, és ha ebből valami komolyat akarunk egymástól, akkor majd valóban beszélgetni, ismerkedni, most még szóljon a szikráról a dolog. Amikor végül elengedjük egymást, azért kapkodom a levegőt, elmondhatatlanul vágytam rá, hogy ez megtörténjen köztünk, ne csak egy puszi, az meg főleg ne, hogy soha többé semmit együtt. Még arra is ragadtatom magam, hogy kicsit megsimítom a haját. - Ne siess, akkor én is normálisan rendbe teszem magam. Mondjuk legyen háromnegyed, és akkor lemegyünk a faluba? Végülis ma nincsenek órák. Vagy a tópart? – Bárhogyan legyen is, ha megbeszéltük, elindulok sietve a klubhelységbe, nem állva le senkivel trécselni, még egy folyosón varázsló griffendéles lánynak se szólok be, aki repülőt röptet, hogy ezt így nem kéne. Felsietek a hálókörletbe, hogy a fürdőt vegyem célba. Gyorsan letusolok, még hajat is mosok, de nem lövöm be, mint régen, jó az, ahogyan van. Ahogyan néztem, nem várja el, hogy magamutogassak. Egyszerű sötét garbó, vászonnadrág, és egy széldzseki. Aztán gondolván egyet a fiókomból előveszek egy csokit, amit még anyám egy belgiumi üzleti útjáról hozott, és elviszem a lánynak. Békeajándék, vagy mi. Ránézek az órámra, még lehet tíz percem, kényelmes tempóban sétálok vissza, és lám én voltam a gyorsabb. Az meg sem fordul a fejemben, hogy átvert, és már Chris-szel folytatja ugyanezt.
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Annyira nem értem miért volt ez ennyire nehéz, vagy... csak most mással látsz és... - sóhajtva rázom meg a fejemet. Változtatna, jó ez természetesen, de eddig miért nem tette meg? Miért nem akkor tette, amikor nem volt más? Mert ez így inkább féltékenység és birtoklás, mint sem azt mutatja, hogy mennyire oda van értem. Oké persze az előzményeket nem láttam, arról sem tudok, hogy mennyire ütötte ki magát az alagsorban, semmi hasonlóról, én csak azt látom, ami most és itt van és az annyira nem tűnik kellemesnek a miatt, hogy mintha nem pontosan értem tenné, hanem azért, mert mással nem akarja, hogy legyek. Mondhatni akkor már inkább vele, de ennek nem így kéne lennie igaz? Ne azért akarjon velem lenni, hogy ne legyek mással, azért akarjon mert velem akar lenni. - De mindig az a lényeg Draco, hogy megbeszéljük, mert ha nem tesszük... abból semmi jó nem sülhet ki. - tudom én, hogy fiatalabb nálam, de nem arról van szó, és én annyival több lennék, mint ő e miatt. Egyszerűen csak tényleg az a lényeg, hogy a dolgokat megbeszéljük és ne pedig csak mérgében mindkét fél elkezdjen magában mindenféle rossz és végletes dolgokat kitalálni, mert ilyenkor így megy ez, aztán abból jön végül a teljesen rossz vég, mint most, hogy már szóba se tudtunk állni egymással. Nem értünk el vele semmi jót igaz? Csak meg kellett volna beszélni, ha hajlandó lett volna rá. - Nincs, de sosem kérdezted... nem tudsz rólam annyit, mint hiszed. - nem beszélgettünk ilyesmiről sosem, ő is alig mesélt nekem a családjáról, vagy egyáltalán csak magáról. Az egésznek vége lett még az előtt, hogy elkezdődött volna, csak a parázs volt meg, ami aztán hamar ki is égett, ahogy nem tudta... nem tudtuk kezelni a dolgot. - Szóval ha egyedül lennék, akkor meg sem fordul a fejedben, hogy beszélj velem? - ez azért nem hangzik annyira jól. Nem jó, hogy az kellett hozzá, hogy legalább próbálkozzon, hogy mással lát és azt már nem tudja elviselni. - Nehéz rajtad kiigazodni, még mindig. - és folyamatosan ezt érzem, mintha ő sem tudná pontosan, hogy mit is akar, így aztán nekem is sokkal nehezebb kitalálni, hogy én mit akarok, vagy hogy mitől lenne jobb ez az egész. Draco bonyolult lélek és akkor ezek után még a macskás sztorit is bedobja, amivel persze, hogy úgy istenesen kiborít. Azért az nem fair, amit csinált, hogy velem volt, de közben meg... még erre is képes volt, vagy lehet hogy a macska játékot befejezte közben, de attól még baromira nem esik jól a dolog. Nem tudom csak úgy lenyelni, mégis megteszem. Nem tudom miért, a csók miatt, vagy a helyzet miatt, vagy talán csak tényleg sajnálom, hogy ennyire képtelen kezelni a helyzetet, mert hát láthatóan nem ment neki, de mégis csak jó vele. A fenébe is, még ez sem fair! Elgyengülök mellette most is, és ez igazán nem igazságos. - Igen, erre már azt hiszem én is rájöttem, messze vagy a sétagalopptól. - mosolyodom el végül. Nem egyszerű vele és tuti, hogy lesznek még súrlódásaink, de be kell látnom, hogy vele még egy csók is egészen más, mint ami Chrisszel volt. Az... úgy igazán nem volt rám hatással az a helyzet. - Megvárlak. Azt hiszem addig... beszélek Chrisszel és akkor találkozunk itt mondjuk húsz perc múlva, vagy fél óra? - nem tudom, hogy neki mennyi kell, hogy összekapja magát, de ha át akar öltözni, netán rendbe is akarja szedni kicsit a külsejét, akkor gondolom az nem tíz perc, főleg míg leér az alagsorba. Én viszont tényleg úgy fair, ha beszélek Chrisszel, mert nem vagyok az a típus, aki szédít másokat és most sem akarok ilyesmit tenni.
- Oké, ha a korom nem gond, azt pipálhatjuk, a viselkedésen pedig... esetleg javíthatok. Vagyis... már rájöttem, hogy fontos vagy annyira, hogy akarjak javítani. – Tökéletes nyilván sosem leszek, de valamellyest csiszolhatok. Lassan kénytelen vagyok megérteni, hogy nem csak női szeszély mögötte, hogy ő alig változik a kedvemért, valami másról van még itt szó, amely arra sarkalja a lányt, hogy vagy nekem kell tennem érte, vagy nincsen esélye a kettősünknek. Ennek azért utánajárnék, nem mintha önzőségnek érezném a dolgot, de mintha tőlem függetlenül lenne benne valami bántottság, valami mélyen ülő sérelem, amely már előttem is élt a lelkében. Talán megoldani nem tudom, de legalább nem árt, ha tudok róla. Már kimondtam, hogy sajnálom, és még a macskás dolgot is, pedig Lavender azt javasolta, hogy inkább lépjek tovább. Egyenlőre nem tudok. - Azt nem mondtam hogy kezelni is tudom ezeket a változásokat, és annyira még nem vagyok jó kommunikációból, hogy még meg is beszéljük. Legalábbis nem tudtam, hogyan indítsak ezzel. – Vallom be ismét, és nagyjából próbálom a múltnak beállítani, mert azért vagyok most itt, hogy ha lehet, akkor próbáljuk meg ismét, bármi is történt. Mármint ők jöttek ki, ha nem is utánam, de égi jelnek éreztem, talán most kell lépnem. – Az anyádtól? Hát neked sincsen túl jó családod? – Ez új, na ugye, hogy ő sem mondott el mindent, csak felhúzta az orrát, ha nem úgy viselkedtem, ahogyan neki megfelelt, és most kiderül, hogy a fő bűnös nem is én vagyok? Mondjuk azért valahol érthető, hogy ha a családdal nincsen rendben, sokkal jobban érzékenykedve reagál a külső tényezőkre is. - Nem mondtam, hogy fontos, de külső szemlélőként azért tudott mondani valamit. Én meg... sosem tudtam igazán, hogy mit kéne, neked mi a fontos, hogy most harcoljak, vagy ne zaklassalak, és ha igazán kedvellek, akkor boldognak akarlak látni. Annyira úgy tűnik mégsem kedvellek, hogy mással lássalak úgy, mert... ez több annál, tetszel, de nem tudtam, hogyan fejezzem ki. Tudod nem vagyok éppen... hősszerelmes típus. De nem volt mindegy, nem azért rántottam meg a vállamat, mert nem érdekelsz. – Most egészen rámjött a beszélhetnék, pedig aztán sosem voltam híres arról, hogy szeretek magyarázkodni. A tőmondataim már beszédesebbek szoktak lenni. Csak éppen Penny éppen azok miatt utál. Akkor legalább valami normális magyarázatot kapjon. Hát tessék, most amennyire a jelenlegi lelkiállapotom engedi, megnyíltam, többre nem igazán tudnék vállalkozni, és azt hiszem ez most elengendő kell, hogy legyen. Főleg, hogy még bevallottam legnagyobb bűnömet, de látom, hogy bármennyire is haragszik rám, szerette azt a kis hülye fehér állatkát, aki voltam, még ha abban sem voltam túl fair. Most már muszáj valahogy tényleg kifejeznem, amit érzek vele kapcsolatban. Nem számít, hogy pár perce még a griffendéles érintette az ajkát, ha tényleg kölcsönös, amit gondolunk, akkor többé nem fogja. Nem akarom én kierőszakolni, csak tudatni, hogy mit gondolok, még csak el sem vagyunk bújva, bárki láthatja. Magamhoz ölelem, nem pusztán amolyan romantikus puszizkodás ez, még picit fel is emelem a levegőbe, ahogyan fogást talál a nyakam körül, és megdobban a szívem az érzéstől. Valakinek... igazából saját magam miatt van szüksége rám? Nem számít az aranyvér, a háttér, a kapcsolatok? Én kellek, hát tényleg? Na nem fogok nagyon nyálas fejtegetésekbe belemenni, de ez valahol... igenis olyan érzés, amely nagyon új. A csók végén aligha tudnám letörölni a mosolyt, amely tényleg mosoly, nem vigyor, nincsen benne diadalérzés, pusztán ki vagyok kissé pirulva, és eszembe sem jut azon tűnődni, vajon összehasonlít e a másik sráccal. Tartom annyira tisztességesnek, hogy én azért kaptam, mert tényleg én kellek neki. - Tudom. Velem sosem lesz sétagalopp, de akarom. – Bólintok, és elengedem a derekát, nem kell satuba fogni, ha velem akar maradni, akkor megteszi kényszer nélkül is. – Akkor beszéljünk. Elmegyünk valahova? Megvársz, ha átöltözöm? – Kérdezek rá, és igyekszem szépen kitörölni a tudatomból, hogy pár perccel ezelőtt talán még a griffendélessel lehettek hasonló tervei. Ám azt is figyelembe kell vennem, hogy talán a másik csak pótlék volt, mert velem akart lenni, csak nem tudott dűlőre jutni. Leckének azért kiváló volt, bármikor lehet neki más. Ám nem szívesen hagynám itt abba, viszont az edzéstől nagyjából oroszlánszagom lehet, amit diszkréten nem reagált le, de egy gyors zuhany, és egy tiszta ruha mindent megoldana.
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Akkor úgy mondom, hogy a kornak van kisebb jelentősége Draco, annak sokkal nagyobb van, hogy te hogyan akarsz viselkedni. - igenis az számít jobban, persze hogy én is értékelem és értékeltem is. Nem arról van szó, hogy nem, de igenis ő is tudja, hogy tudna jobban is viselkedni, kevésbé bántóan, kevésbé... így ahogy addig tette. Pedig én azért igyekeztem, az lett volna a normális, ha eleve kapásból elutasítom a lehetőségét is a Valentin napi bulinak, de nem tettem. Valahol reméltem azt, hogy megérti, hogy amit csinált az nem volt jó úgy, hogy esetleg rájön, hogy legalább elnézést kéne kérnie, de persze nem tette, csak úgy tett mintha semmi sem történt volna és ez volt a legnagyobb baj és úgy érzem, hogy most is ez a legnagyobb baj. Tudja mi a gond, de nem tud, nem akar... nem próbál rajta jobban változtatni. Tudom, hogy nem várhatok el tőle túl sokat, de... többet várok, ez van. - Én értelek téged, de... amikor visszajöttél, akkor csak a negatív változást láttam, csak azt, hogy megint olyan elutasító és támadó vagy, mint előtte és az rossz, nagyon rossz. - halkan sóhajtok egyet. Nem akarok kiakadni és nem akarok vitázni állandón, de... azért lássuk be, nagyon nehéz őt kezelni. - Elhiszem, hogy próbálkozol és azt is, hogy nehéz, de... én már épp eleget szenvedtem el az anyámtól érted? Többet nem bírok. - és nem akarok. Elhiszem, hogy változik, hogy mennyire igyekszik, de nekem már így is van épp elég rossz az életemben, épp elég rossz a hátam mögött és nem akarok még többet. Nem akarok még tőle is elszenvedni dolgokat, nem akarok még hozzá is alkalmazkodni, mert már így is épp eleget kellett. - Szóval egy lány véleménye a fontos, aki nem ismer se téged, se engem igazán? Ez... remek döntés, és nem erőszakoskodást vártam, csak... valamit. Te inkább csak megrántottad a válladat és kész, én ezt láttam. - mindegy, hogy mi volt benne belül, az számít, amit kimutat, és abban nem volt semmi jó, abban nem volt semmi kellemes, abban csak rosszat láttam. Nem próbált meg tenni azért valamit, hogy az a hülye buli ne úgy végződjön ahhoz. Igenis megtehette volna, elmondhatta volna ezeket, vagy akármi. De ő inkább csak kihátrált és kész, ahogy mindig is szokta, mert úgy sokkal egyszerűbb, nekem pedig nincs energiám folyton csak veszekedni vele, ha nem látom a változást, csak épp annyit tesz, hogy nem a családnevemen szólít. Az édes kevés. Ezért nem hat most meg a macska alak sem, főleg a nagy vallomása után. Nem fogok lehajolni és megdögönyözni, miután így viselkedett, mert... egyáltalán nem érdemli meg, kicsit sem! Nem is tudom, hogy mit mondhatnék a szavaira, sőt igazából időm sincs rá, mert szinte azonnal, hogy befejezi közelebb lép. Gyengéd a simítás az oldalamon, még sem reagálom le azonnal a csókot fizikailag. Persze csak pár másodperc. Én se tudok ezzel mit tenni, egyszerűen nincs választásom. Visszacsókolok, ahogyan ő, szenvedélyesen és tűzzel telve. A kezem a nyaka köré fonódik, hogy az ujjaim időnként végigszánkázhassanak a szőke tincsek között. Talán egy perc is eltelik mire végül aprót sóhajtva húzódom hátrébb, de nem lépek el tőle. - Nem, fair, hogy ezt csinálod... tudod? - nem, mert én próbálok tovább lépni, de ő még csak nem is engedi ezt nekem, nem akarja engedni és így finoman szólva is baromi nehéz. - Próbálok türelmesebb lenni rendben? Én csak... keveset tudsz rólam és épp elég rossz van mögöttem. - fura igazából, mert szinte alig beszélgettünk eddig, alig beszéltem neki magamról, pedig bőven lenne mit mesélnem. Akkor talán értené, hogy miért nem vagyok annyira türelmes, mint amit elvár tőlem.
- De igen, viszont a kornak is van jelentősége. Tudom, hogy javíthatnék dolgokon, és ami azt illeti, az elhatározás már megszületett. Már nem vagyok olyan, mint régen. Túlzottan más sem tudnék lenni, de... igen, tudnék jobban viselkedni, valamennyivel. – Adok igazat a lánynak. Nyilván nem fogok puszipajtást játszani Potterrel, vele már túl régóta gyűlöljük egymást, de az utóbbi másfél évben igen sok visszaigazolást látok arra vonatkozóan, hogy akár még helyem is lehet mások között. Az anyám, Piton, Dumbledore, Meera, Sue, Lily, és legutóbb Lavender is. Mind azt sugalták hogy nem csupán a dölyf a megoldás. Ott van velük szemben a régi bandám, de velük ugyan mit értem el? Amióta mindaz szétesett, azóta vezetünk a kviddicsbajnokságban, még a házkupában is, mintha a házunk is kezdené összeszedni magát, és beilleszkedni. Igaz, még mindig sokan vannak, akik azt mondják, hogy a mardekárosok csak szemétlátdák lehetnek. - Ez hihetetlen Penny, te csak saját magadat hallod, ugye? Igen, rosszkedvűen jöttem vissza, mert megint azt éreztem, hogy választani kéne a családom és mondjuk közted. De mellette ott volt az is, hogy a szüleim egyre inkább változnak, fogjuk rá, hogy jó irányba, rajtuk is nyomot hagyott, ami történt, és... neked meg nagyjából semmi türelmed. Te is lehetsz megértőbb, ha mardekáros vagy, akkor velünk is kicsit lenni, na de mindegy, igen, én kezeltem rosszabbul, ez igaz. – Zárom el a veszekedés fonalát, nem azért jöttem oda hozzá, mert bántani akartam. Azért, mert látni akartam, hallani egy kicsit a hangját, fürödni a mosolyában, ha ki tudom belőle csikarni. Próbálok bocsánatkérően elmosolyodni, de még a nehezebb dolgok előttünk állnak, sajnos. - Nem... nem ennyi. De most mi a fenét kellett volna csinálnom? Erőszakoskodnom? Azt hittem, hogy már eleged van belőle. Még... Lavender is... ő is megmondta, hogy nem illünk össze. Azt mondta, hogy próbálkozzak valami griffendéles lánynál én is, hátha... És rohadtul nem könnyű látni, hogy mással vagy, és nem a féltékenység miatt. Hanem mert nem velem. – Most már én is elég indulatos vagyok, nem akartam odáig eljutni, hogy felemeljem a hangomat, próbálok bocsánatot kérni, de nem hagyja abba ezt az egészet, mintha minimum hazaáruló lennék, vagy gyenge, hogy nem tudtam eléggé küzdeni érte. Nekem soha nem kellett senkiért, és ha most komolyan tetszik valaki, aki már mással van, most akkor mi a megoldás? Változni, küzdeni, ugye? Átváltozom inkább, hogy mutassam, azért van... szerethető oldalam is talán. De... tovább folytatja a bűneim sorolását, igaz még nem is kell akkor reagálnom. Macskaként amúgy sincsen mimikám, de hogy még a dörgölőzésre se reagál... ez... gáz. Hátrálok, és leülök a hátsómra, nézek fel a nagy szemeimmel, legyűrve a mosdási ingert, amely macskaként most rám tört. Minden szót pontosan értek, mozgatom a fülemet, dobálom idegesen a farkamat, hagyom, hogy végigmondja. Végül magamban sóhajtok egyet, és visszaváltozom. És közelebb lépek. - Én... tényleg kedvellek. Fogalmam sincsen, mikor mit kell, vagy illik, nekem ez... Én ki akarom mutatni. Nem akarom, hogy vele legyél. Érdekelsz, és... Nem akarlak bántani. Ha hülye vagyok, azt vállalom. Úgysem fog minden úgy menni, ahogy... – Ahogy ő szeretné. De képes vagyok tenni azért, hogy valami történjen köztünk. Nem érdekel, hogy most az előbb kit csókolt meg. Barátok úgysem tudnánk lenni. Kedvesen diskurálva drukkoljak neki, amíg ő mással van? Na nem... Azt akarom, hogy velem érezze jól magát. Nem kérek most engedélyt, tudom, hogy sok van már a rovásomon, de azt be kell látnia, nem szánnék rá semmi időt, ha nem akarnám, hogy ez egy kicsit is működjön. Ismét előrelépek, és tőlem eléggé meglepő módon gyengéden megsimítom az arcát, hogy aztán odahajolva megcsókoljam. Csak csak olyan röpke puszi, amit a bálon váltottunk, még csak nem is olyan ügyetlen csókocska, amit azzal a Chris-szel nyomott. Érzelmes, szenvedélyes igazi csók. Ellenben nem olyan felületes, mint amit bárki másnak is adtam eddig. Az arcát a kezeimbe fogom, hogy végigcirógassam a fülét is... mindezt persze, ha nem hátrált teljesen el, vagy nem rántotta el magát.
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Szóval szerinted ez a gond és nem az, ahogyan viselkedsz? Pont ez az Draco... ebben mutatkozik meg a kor és nem abban, hogy kimehetsz-e éjszaka, vagy sem. - tényleg úgy látom, hogy nem érti ezt. Engem aztán kicsit sem érdekelt volna az, hogy teszem azt napközben tudunk találkozni, netán a roxmortsi hétvégén, hiszen ezzel miért lenne baj? Nem vagyok én egy éjszakázó alkat. Sokat tanulok és készülök a vizsgáimra, külön óráim vannak McGalagonnyal, nem értem, hogy miért gondolja hogy az itt a lényeg, hogy mennyit és mikor ér rá, vagy mennyire van bekorlátozva az ideje. A viselkedése az, ami problémás, az viszont nagyon. Túlam aztán akkor futnánk össze, amikor úgy jön ki a lépés, amikor mindkettőnknek ideje van, de ez akkor nem működik, ha úgy áll hozzám, ahogy tette azt a szünet után. Tényleg úgy érzem, hogy nem nagyon érti a lányeget. - Szóval nekem kellett volna változni? Te jöttél vissza úgy a szünetről, mint akinek a lábára léptek és úgy viselkedtél... aztán azt vártad, hogy csak megrántsam a vállamat és... - mérgesen fújok egyet. Nem akartam ebből veszekedést, pedig mégis úgy érzem, hogy kezdünk a felé közeledni megint. Csak egyszerűen nem képes felfogni azt, hogy igenis rettenetes a viselkedése. És igen tudom változott, de az nem elég, és főleg nem az, hogy még csak észre sem veszi, ha valamit rosszul csinálni, mert nem vette. Képtelen volt legalább elnézést kérni és nem teheti meg, hogy mindenhová megfelel, a szüleinek is, a házának is és nekem is. Ez... ez csak annyi, hogy eldönti, hogy választ. Én megtettem már, hátat fordítottam az anyámnak és nem érdekel az, hogy a házam sok tagja nem nézi jó szemmel azt, hogy más házak tagjaival is barátkozom, nem érdekel a véleményük és kész. Nem fogom megfelelni nekik... Draconak sem, mert már így is túl sokszor várták el tőlem, hogy olyan legyek, amilyennek lennem kell. - Szóval... ennyi és neked így könnyebb igaz? - húzom el a számat. Nem azt várom, hogy minden áron harcoljon értem, de... a fenébe is, legalább megpróbálhatta volna. Így pedig csak megrántja a vállát, ahogyan tette azt a buliban is és kész. Ennyi volt. Igaza van, így nincs is értelme ígérgetni, vagy bármit is tenni, mert úgy se lesz belőle semmi, én pedig képtelen vagyok már arra, hogy ezt kezeljem, mert úgyis csak az lenne a vége, hogy megbánt igaz? Így viszont cseppet sem érzem, hogy neki valami fontos. A szavak... azok csak szavak. - De még megtetted sokszor... és nem is értem, hogyan voltál rá képes! Egyszerűen nem fair! Hát én is nagyon sajnálom. - hogy így viselkedett és hogy ezzel most csak rátett egy lapáttal az egészre és... igenis jobb lett volna, ha inkább elkerül és békén hagy. Erre meg fogja magát és átváltozik itt előttem? Csak, hogy megessen rajta a szívem? Dermedtem állok, ahogy próbál megkörnyékezni, ahogy dörgölőzik. Összeszorítom a számat, komolyan közel vagyok ahhoz, hogy szépen arrébb rugdossam. Meg is érdemelné! - Hagyd... hagyd ezt abba! Ezt nem így kell intézni! Komolyan... kiborítóan viselkedsz, de legalább most nem tudsz beleszólni abba, amit mondani akarok, ez is valami. - hátrébb lépek tőle, de jól látszik rajtam, hogy a kezem reszket már az idegességtől. - Az a legszebb ebben az egészben, hogy én még kedvelni kezdtelek tudod? Hogy vártam, hogy visszagyere a szünetről, amíg én itt voltam a suliban a pár lézengő diákkal. Vártam... te meg visszatérsz és megint ugyanolyan bunkó módon viselkedsz és azt hiszed, hogy egy buli meghívással minden el van felejtve! Nőj fel Draco! Az élet nem úgy működik, hogy a szőnyeg alá söprünk dolgokat. Ha valaki fontos azt... ki kell mutatni, azért tenni kell! - megnyomom a szavakat, még ha nem is kiabálok, bár közel vagyok hozzá. Legalább a fejére zúdíthatok bármit úgy, hogy még csak közbe se tud szólni, és ez most azt hiszem határozottan jól esik. - Chris legalább figyel rám, már hónapok óta el akart hívni ide-oda, és próbálkozott és... tőle érzem, hogy érdeklem tényleg, és... és... te pedig csak... kiborítani tudsz! - és én is tudom, hogy ez a rossz ebben, hogy Chris felé nincs meg ez.. a pezsgés, vagy nem is tudom. Viszont az is tény, hogy ebben a formában csak kifacsarom magam és annak sincs értelme. Sehogy se jó, az az igazság.
- Na igen, de akkor volt vajon valaki, akivel együtt akartál volna lenni, és ő mehet mindenhova, te meg csak a roxmortsos hétvégéken, de este már a lábad se teheted ki a hálódból? Két év ez most nagyon is sokat számít. Neked nincsenek szabályok, én meg börtönben vagyok. – Ez nem kifogás, biztosan meg tudtuk volna oldani a dolgokat, ha ő is képes felém csiszolódni. Mert erről is szólt a dolog. Lehet, hogy nem vagyok egy tökély, de ő sem változott, nem lett lazább, nem lett megengedőbb velem szemben. Nem tudta elfogadni, ha gúnyos vagyok, vagy a griffeseket szivatom, akkor mondjuk szolidan nevetgéljen. Talán le is szoktam volna a kedvéért, de úgy, hogy semmit nem mozdult felém, úgy nekem se nagyon akaródzott, még ha én is voltam a rosszabb jellem. Egyébként mégis változtam, mert nem is Aimes-eztem, és egész visszafogott voltam az utolsó időkben, csak a karácsonyi szünetben történtek miatt lettem megint mogorvább. Az biztos, hogy ugyanolyan nem tudnék lenni, mint ő, még a Lavenderes furcsa beszélgetés ellenére sem. - Tegyem azt, ami jó? De én azt akartam tenni, és mindig szemforgattál, nem fogadtad el, hogy más vagyok. Igaz, ez fordítva is igaz. Viszont.. én azt akartam, hogy valami legyen köztünk, csak lassan változtam a türelmedhez képest, te meg alig. – Ezzel már nem leszúrni akarom, semmi értelme nem lenne a veszekedésnek, meg ha mással fut akkor kár lenne nekem tanácsot adni, ha egy fiúval tudná hasznát venni. Segítségként élem meg, amiket mond, csak rossz, hogy így utólag közli, bár igaz, mondta útközben is. Alaposan sikerült elszúrni ezt az egészet. - Világos. Most már úgyis felesleges lenne igérgetni. Nem mondom, hogy nagyon fogok nektek drukkolni, mert szar érzés látni titeket, de kezdem azzal a változást, hogy elfogadom, hogy ha neked jobb így, vele. – Bólintok, más választásom így sincs. Már kiábrándult belőlem, éppen ezért mondom el neki a macskás dolgot is, mert már maximum a barátságát veszíthetem el, ám ha kész túllépni a dolgon, akkor legalább tudom, hogy kicsit is fontos voltam neki, és elfogadja legalább a hülyeségeimet. Ha meg nem, akkor úgyis kár lett volna kepesztenem, hogy megfeleljek neki. Így hát nagy levegő, ezúttal nem is nézek olyan komolyan, legalábbis inkább bűnbánóan, hátha... De erre nem sok esély van. Hátralép, és már buktam is az egészet. Legalább én megkönnyebbülök majd. - Nem képzeltem sehogy. Felkaptál, magaddal vittél, aztán.. a szobádban ledobtad a ruhádat. Nem is az volt a lényeg, de állandóan veszekedtünk, mellette meg tetszett, hogy milyen kedves és gondoskodó voltál, és... úgy gondoltam, hogy nem tudok lemondani arról, hogy legalább... egy kicsit az életed része legyek. Őszintén... sajnálom. – Mondom ki, talán életemben először ezt így, más nem is érdemelte, és nem is fogja. A lánnyal valóban aljas voltam, a saját érdekemet néztem. Hirtelen azt sem tudom, hogy mit csinálok, már az sem érdekel, hogy megláthat valaki. Átváltozom, és a következő pillanatban már a megszokott édes fehér macska néz rá fel bűnbánóan, hatalmas kék szemekkel. Kivert állatkaként, szinte félve sündörgök oda a lábaihoz, hogy dorombolva hozzádörgölőzzek. Nem vagyok még felnőtt, nem tudom jól kezelni az érzelmeimet, ez van...
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Én is voltam ennyi idős, mint te Draco, és mit számít, hogy hová mehetsz, vagy hogy varázsolhatsz-e az iskolán kívül? Két év miatt máris mások vagyunk? - megrázom csak a fejemet, mert nem értem őt és nem is értek vele egyet. Nem vagyunk annyira mások csak azért, mert én varázsolhatok az iskolán kívül, vagy akkor megyek el, amikor akarok, ez szerintem nem így működik. Az élet nem így működik, ezek csak kifogások, amiket próbál találni arra, hogy miért viselkedjen így és én nem igazán értem, hogy mégis mi szükség van vajon rá. Nem vagyunk annyira mások csak azért, mert más az életkorunk, ezt igenis csak ő gondolja így és nincs benne igaza. Az már a ő döntése lenne, hogy mindezt hogyan kezeli, vagy hogyan viselkedik. Az én anyám is sok mindent vár el tőlem és megtettem, amit akart valamikor is? Nem... mert nem akartam. Csak egyszer, amikor nem volt választásom és ennyi. - Draco... ezt valahogy neked kell eldönteni, neked kell tudni, hogy mit is akarsz és hogyan és... az egészet. Én nem tudom helyetted kitalálni tudod ugye? És én nem megmenteni akarlak, csak tedd azt, ami neked jó. - és elhiszem, hogy az ő korában és az ő helyzetében ez nem egyszerű, de akkor is mi mást tehetne? Próbálja megtalálni a saját útját. Másszon ki egyedül abból a kútból és ne azt döntse el, hogy kinek fogadja el a segítségét, mert azzal megint csak nem lesz szerintem beljebb. Akkor lesz, ha szépen ő eldönti, hogy mit is akar, és egyedül megoldja, rájön végre, hogy mikor lesz jó neki és ez legyen független a szüleitől és tőlem is, ennyi a lényeg. - Megértem és én sem vagyok minden nap egyforma persze, de... tudod ettől még a dolgok csak kommunikációval működnek, csak akkor, ha nem csak megpróbálod a gondokat a szőnyeg alá söpörni. Nem kell hirtelen megváltoznod, de azért mégis csak mutatnod is kéne, hogy változol. És nem sokat láttam belőle. - néha apróságokat, de szinte alig. Csak azt, hogy próbál megfelelni, hogy sokszor még így is bántó és arrogáns tud lenni, hogy azt hiszi a dolgok úgy működnek, hogy szépen elfelejtjük azt, ami rossz és úgy teszünk, mintha nem is lenne, pedig ez így nem működőképes. Ez... lehetetlen. Az életben a rossz dolgok is megvannak és a rossz dolgokkal is meg kell próbálni kezdeni a valamit, valahogy. A következő szavaira viszont már csak döbbenten pislogok rá. Ha eddig még nem álltam volna meg, hát most végképp megtorpanok és nem is tudom, hogy mit kéne erre mondanom. Elkerekedik a szemem és észre sem veszem, hogy mikor lépek hátrébb. Nem vagyok verekedős típus, nem keverek le pofont sem, hiába, hogy megérdemelné, de minek? - Hogy... hogy képzelted ezt mégis? Én... rengeteg mindent elmondtam neked... annak a macskának és te mind tudod? És láttál... Ez még tőled is rettenetes Draco! Én nem is értem, hogy csinálhattad! Ez még tőled is... jesszus! - mérges vagyok, hát hogy ne lennék? És rendesen össze is vagyok zavarodva, hiszen neki mondtam el olyan sok mindent és látott ruha nélkül, látott átöltözni és még sem szólt, vagy lépett le egyszerűen? Nem értem, hogy miért nem lépett le, legalább egy idő után, hogy mégis hogyan tehetett ilyet és... igen, úgy istenesen fel vagyok háborodva, ez még tőle is durva.
- Nekem akkor is számít. Te már bármikor varázsolhatsz, oda még, ahova akarsz, nekem meg nem csak a családom, még az iskola is bele akar köpni a levesembe. Mintha egy kölyök lennék melletted, felnőtt csaj mellett. Mások vagyunk... de nekem... mégis fontos volt, hogy megismertelek. – Vonom meg a vállamat, most már tét nélkül elmondhatom, hogy mit gondoltam róla. Van jelentősége annak is, hogy Lavenderrel beszélgettem, már nem az első griffendéles, aki rávilágít arra, hogy hagyjam már a konvenciókat, és hogy Pitonnak esetleg furcsa lehet, netán nem odaillő, ahogy viselkedem, a saját utamat kéne járni. Fogom, csak úgy tűnik már Penny nélkül. Túlságosan sokáig kardoskodtam a saját dolgaim mellett, hogy ne adjam fel a büszkeségemet, és mire rájöttem, hogy Penny fontosabb lenne, addigra már úgy elmérgesedett a viszony, hogy már nem volt visszaút. Egy idő után folyamatosan a hangulatomtól félt, már nem volt meg a varázs még a karácsony ellenére sem. Ott is csak meglepődött, de ha valamit látott is bennem, nem győztem meg arról, hogy másnap ne lennék vele megint lekezelő. - Pont az. Csak nekem még nem volt olyan, aki más lett volna, mint én, és komolyan tetszik. Mégis számít a kor. Tetszettél, és úgy kezeltem, hogy csak szarul jöttem ki belőle. Mintha valami tetves kútban lettem volna, ahonnan mindenki ki akar menteni, de melyik kezet kapjam el? Túl sok kérdés, és az egész végül olyan értelmetlenre sikerült. – Most nem vonom meg a vállamat, és nem is akartam ilyen költői hasonlattal élni, főleg a tetves nem illett oda, de már mindegy is. - Jah, ez mind én vagyok. Nekem is nehéz kiigazodni magamon. Te talán minden nap ugyanolyan kedvvel kelsz fel? Nem hiszem Penny. Változtam. Ezt viszont nem mindenki látja, és én sem láttatom mindenkivel. Már beláttam egy ideje, hogy az a régi út... nem volt túl nyerő. De tizennégy évet csak úgy eltakarítani nem egyszerű. Biztos vagyok benne, hogy Potterben is nyomot hagyott minden, nem tud csak úgy váltani, dolgozik benne az ideg. – Ha már lezártuk a dolgokat, én is próbálok túllépni, hogy az első lány, aki valóban tetszik, az én ostoba viselkedésem miatt végül valaki mással van már. Talán jobb ha nem is tudok róla, hogy lehet, hogy már csak egy csók csattant el a griffendélessel, hanem már ágyban is voltak. Szerintem fel is akasztanám magamat, vagy simán lelépnék a roxfortból. Megnöveszteném a hajamat, és felcsapnék valami útonállónak, még viccen kívül is. Nem tudom, egyszerűen szarul érezném magam. Pedig mindez be fog következni, hiszen már nem tudom megállítani a folyamatot. – Oké, akkor barátok, és adom magamat. Viszont ennek fényében... őszinteség. Én vagyok... voltam, a fehér macskád. Biztosan gyűlölni fogsz most ezért, de így van. Véletlenül alakult így, animágus vagyok, és... felkaptál..! Nem tudtam, hogyan mondjam meg, mert állandóan veszekedtünk, és... közben meg tetszettél, és nem akarlak meglesni, csak... megtörtént. Nem tudtam lemondani a dologról hogy legalább így együtt legyünk, hogy legalább odabújjak, ha már... Nem tudom kimutatni, hogy... tudnálak szeretni. Francba... – Most keményen összeszorítom az ajkam, büszkén felvállalva, hogy na most jön a pofon, üvöltés, tökönrúgás, minden, de ha már tisztességet vár, az életben egyszer megadhatom neki.
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Két év nem a világ Draco, az már nagyobb baj, hogy... olyan vagy, amilyen. Nem azt mondom, hogy baj van veled, csak... mások vagyunk. - és igen e miatt volt, meg meglepett az, hogy jónak tart valamiben, vagy hogy netán elismeri a tudásomat. Draco olyan, amilyen, nincs jogom azt mondani, hogy baj lenne vele, vagy bármi hiba lenne benne. Ő egyszerűen csak ilyen és kész. Nem lehet tőle elvárni, hogy hirtelen más legyen, csak mert én azt várom el tőle. Egyébként is mások meg mást várnak el tőle és pont azt várnám, hogy ne akarjon megfelelni senkinek sem. Akkor tehát nekem se akarjon megfelelni nem igaz? Legyen az, aki akar, legyen olyan, amilyen akar, és... ne próbáljon azért változni, mert akárki is elvárja tőle, teljesen mindegy, hogy az én vagyok, vagy a szülei, netán a házvezetőnk. Egyébként is az, ami volt közöttünk az talán csak valami kósza... nem is tudom, hogy mi volt. Össze lettünk sorsolva, hogy mentoráljam és több időt töltöttünk együtt, mint előtte és ennyi. Nem volt ez ennél több, nem igaz? A hirtelen jót szóáradatot csendben hallgatom végig. Igen ez az, amire mindenképpen mondani kell valamit, csak hát... nem egyszerű, ha egyszer úgy viselkedik, ahogy. - Tudod... talán csak pont az kellett volna, hogy segíts, hogy megismerjelek, de én csak azt láttam, hogy eszed ágában sem volt rendesen állni hozzám miután visszajöttél a szünetről és azt hitted, hogy ez megoldható úgy, hogy nem beszélsz velem. A dolgok... csak akkor működnek, ha megbeszéljük őket, akkor nem, ha csak elmenekülsz előlük és úgy teszel, mintha nem lennének. - nem tudok én róla semmit, attól, hogy mit gondol, hogy mit érez, hogy ő mit akar. Csak azt tudom, hogy kellemes volt vele a bál, aztán elment a szünetre, és a szünet utána visszatérve egészen máshogy viselkedett. Bántóan és nem valami szépen és én ezt nem tudtam csak úgy lenyelni és elmenni vele bulizni, mintha mi se történt volna, pedig ő ezt várta volna el. - De Draco... te viselkedtél eddig úgy. Csak azért, mert szólni akartam a Griffendéleseknek a dolgozatról te már árulónak neveztél. Akkor... most melyik vagy te? Az, aki változik, vagy az akit elvárnak tőle a Mardekáros talpnyalói? Mert ezen nem tudok kiigazodni. - egyszerűen nem megy, pedig én tényleg próbáltam. Ezek után pedig nem igazán tudom, hogyan kéne hozzáállnom. Legyünk barátok és ő nem fog harcolni, én pedig... igaza van, nem is várhatom el ezt, ha neki nem annyira fontos ez, hanem ő csak simán elvan abban, ami van. - Tőlem... lehetünk barátok. - teszem még hozzá, bár azt hiszem ahhoz is kellene egy kicsit változnia, mert jelenleg még a barát zónába is nehezen tartozna azért bele. Harcolnia pedig nem kell, nem is hiszem hogy akarna és amúgy is mi értelme lenne? Nem várom én el tőle, hogy hirtelen megváltozzon gyökeresen és megharcoljon értem. Ő csak élje a saját élet, úgy ahogy jól érzi magát. - Csak add magad és ne akarj megfelelni másoknak rendben? - én tényleg csak ezt szeretném, mert ő is ettől érezné magát szerintem többnek, csak meg kell találnia a saját útját.
Úgy vélem már túl sok idő telt el azóta, hogy megszakítottuk a kapcsolatot, túl sokat őrlödtem, ahogy próbáltam gyűlölni, és nem mondom, hogy a részemmé vált az érzés, de annyira sikerült elhinnem, hogy nem kell ő nekem, hogy már alig tudok ettől szabadulni. Hiába hisz ő rólam valamit, meg sokan az iskolában, az a bizonyos másfél évvel ezelőtti este a Trimágus tusa zárónapján mindent megváltoztatott. Még a családom is felismerte, hogy kitaszítottak leszünk, ha nem fogadjuk el, a sötét mágia nem út. Anyám volt ebben a szószóló, aki megelégelte, hogy apám milyen dölyfös, és a lelkére beszélt, hogy puszta félelemből követte a Malfoy család a nagyurat, mert egyszerűbb az erős mögé állni, mint küzdeni ellene. Most már én is így látom. Mi voltunk a gyengék, és ahhoz, hogy ismét erősek legyünk, önálló utak kellenek. Ahhoz már bőven késő, hogy a varázsvilág tagjai legyünk, így saját döntéseket kell hoznunk, esetemben akkor is, ha lerombolom vele a saját kultuszomat. Vagyis nem kell attól még gyengének lennem, lehetek magabiztos, de miután már a Sötét nagyúrra hiába hivatkozom, mindenkinek azt kéne látnia, hogy Draco Malfoy saját magáért küzd, nem holmi kiválasztottak ellen. Ahogyan Potter is túllépett azon, ami történt, és azóta nem is hallani róla. A csodálói de még az ellenségei is kikoptak mellőle. Átlagos lett. Nekem is az kéne, hogy a saját erőmből emelkedjek ki. Meglepődöm itt Penny kérdésén, hát most már utólag... nem mindegy? Pont azért mondom ki, mert úgy látom, hogy ha már barátok sem igen lehetünk, akkor lényegében meg is mondhatom, hogy részemről több volt, mint amit a faragatlan stílusommal ki tudtam fejezni. - Igen, mindig annak gondoltalak, csak egyszerűbb volt... Nem tudtam máshogy... Végülis te már nyolcadikos vagy, én meg.. – Legyintek, sikerült ismét összefüggéstelenül elmagyaráznom a nagy semmit. Mintha számítana még. Ha azt várta, hogy bántson a dolog, hát elérte, láttam én mindent, a csókot is, és ezen már nem változtathatok. Nem voltam elégedett a jellemével, ugyanakkor mégis tetszett, és nem csak a külseje, de ezt magamban összeegyeztetni hogyan lehetett volna? Egyszerűbbnem éreztem a fennkölt macsó stílusban inkább bántani, mert azzal magamat is védtem. Karácsonykor aztán mindent félretettem, és akkor jó is volt, de valahogy mintha mindig élesen elvágta volna magát az én gondolkozásomtól, ő nem csiszolódott. Én legyen megértő, ő meg marad annál, amit megszokott. A kviddicsre végül nem is térek vissza, az most nem annyira számít, csak felvezetésnek szántam, más ötletem nem lévén. A szavaira megrázom a fejemet, és még fintorogni is sikerül véletletlnül. De nem lekezelően, értetlenül. - Nem azért nem működik. Te kész vagy gyorsan túllépni rajtam, ahelyett, hogy megértenél. Nem a másik srácra vagyok irigy, hanem rád, és nagyon félreismertél, ha azt hiszed, hogy csak a külsőd. Ha a külsőre mennék, akkor nem mindegy hogy kit választok? Vannak szép lányok, igaz.. Veled pont azért szenvedtem, mert... saját magammal szemben... éreztem azt, hogy valamiben igazad, valamiben meg nem, de a belsőd... nagyon is tetszett. Még mindig... azt hiszem. De te sosem voltál képes megérteni, amit én akarok, még kicsit sem. Pedig ha egy kicsit... Akkor én többre lettem volna képes. – Itt kicsit elhalkul a hangom, az indulattól remegek, de nem azért mert bántanám, nem szoktam egybefüggően ennyit beszélni, főleg nem az érzelmekről. – Az én családom se... tökély. De változnak, ők is. Anyám mindenképpen, rájön lassan, hogy a család a fontos, nem a cukormáz. Apámra is tud hatni. Nyáron még visszamegyek, és ha változnak a dolgok, akkor... még lehetünk rendben otthon. Ha nem, akkor többet nem térek vissza. Malfoy vagyok, de... rám is hatással vannak a történtek, mégis azt hiszed, hogy mindenkit gyűlölök. Néha magamat a legjobban. De nem kell velem vesződnöd, nem azért jöttem ide, hogy most magyarázkodnod kelljen. Csak azt akartam, hogy tudd, hogy nem utállak. Lehetünk barátok, vagy nem tudom, de hogy harcolni nem fogok... – Vonom meg a vállamat, láthatólag nagyon is boldog a griffendélesével, aki még korban hozzá is illik, nem csinálok magamból még nagyobb vesztest.
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Őszintén szólva nem sokat tudod Draco dolgairól, amiket az elmúlt időszakban tett. Nem tudom... nem akartam tudni. Nem kínozza magát szándékosan az ember, én legalábbis nem teszek ilyet, mert attól nekem nem lesz jobb és neki sem. Azt hiszem egyszerűbb volt az, hogy akkor igenis távol tartom magam tőle és talán ő is tőlem. De egy iskolába járunk és valahogy mégis csak meg kéne maradnunk egymás mellett, ebben igaza van. Ettől persze még nem egyszerű. Van egy olyan kedvelhető oldala, amit szívesen tapasztaltam volna még meg, de nem engedte, én pedig nem erőltethetem azt, amit ő nem akar. Nem változtathatsz meg valakit, aki magától nem akar változni nem igaz? Ő pedig láthatóan jól meg van így. Örököl, alkalmazkodik, olyan igazi Mardekáros, aminek lennie kell, amit a szülei várnak tőle és a háztársai is. Én nem vagyok ilyen és nem is leszek soha. Nekem más kell és még mindig nem értem, hogy a húgom hogyan nem menekült el azonnal, ahogy megkaptam a hírt. Én megtenném... ha kényszeríteni akarna az anyám valamire, inkább eltűnnék a föld színéről, de nem adom meg neki, amit akar. Egyszer megtettem, majd belesajdul a szívem abba, amit nyáron tettem, mert nem volt választásom, de többé nem engedem, hogy irányítson. Senkinek sem! - Értelmesnek tartasz tehát? - hát lássuk be azért eddig olyan sok bókot nem hallottam tőle. Persze a külsőmre vonatkozót igen és a mágikus erőmre is, de engem... valahogy még úgy igazán sosem dicsért. Azt aki vagyok, amilyen vagyok, hogy nem teszem azt, amit mások várnak el, hogy nem alkalmazkodom az elvárásaikhoz, hogy azt teszem, amit én akarok és nem amit mások. Nem rémlik, hogy elismerte volna a jellememet, csak kritizálta, hogy áruló vagyok, mert Griffendélesekel barátkozom. Vajon látta azt a csókot? Gondolom, ha igen akkor mindennek elmondott magában, hogy képes vagyok összeállni egy másik ház tagjával, pedig ők is ugyanolyan emberek, mint mi. Nincs különbség csak azért, mert más színű a... sáljuk. - Ha így érzed Draco, akkor bizonyára sikerülni is fog. - halványan elmosolyodom azért. A kviddics... engem nem vonzott e miatt soha. Lehet, hogy rossz, ha nincs bennem versenyszellem, de ilyen téren nincs. Olyasmit nem szeretek csinálni, amivel másoknak teszek rosszat, amivel másoknak ártok. Nem is tudom, engem valahogy az tesz boldoggá, ha másnak jó, vagy ha másnak is. Az, amikor az a cél, hogy győzz... és ha ezt még fölényesen és bántóan is teszed az rossz, én sose tennék ilyet. Ezért is járok ki viszonylag ritkán a meccsekre. - Ez az egész... pont e miatt nem működhet. Irigy vagy és... tetszem neked, a külsőm, de a belsőm nem. Nem vagyok olyan, amit elvársz és nem is tudok alkalmazkodni a te világodhoz, te pedig az enyémhez nem... igaz? - persze valahol ez az utolsó kérdés inkább olyan, amire jellemzően tagadást vársz, de hogyan tagadhatná? Neki a család a fontos, az hogy elérje,a mit akar, az hogy több legyen, mint ami most, de én nem akarok feltörni, én nem akarok nagy célokat elérni. Én csak... - Csak nyugalmat akarok tudod? A családom... rémes. Az anyám... olyan dolgokra akar rávenni, amikre képtelen vagyok, és most próbálja kínozni helyettem a húgomat. Azt hiszem... azt hiszem megölte az apámat. Ez nekem sok... sok ha te is azt várod, hogy én ilyen emberek között legyek. - hatalmasat sóhajtok a végén. Ezt nem érti meg. Az ő szülei olyanok, mint az anyám. Anya örülne neki, ha olyan valakivel lennék együtt, mint Draco, ha tudná... biztos vagyok benne, hogy ujjongana, pár héten belül már házasságot szervezne, mint a húgomnak, de én ezt nem akarom. Nem akarok csak azért valakivel lenni, mert mások szerint ez jó, sőt... talán pont szándékosan ellenkezem is, mert nem akarom azt, hogy az anyám azt higgye bármit is az ő kedvéért teszek.
Nem gondoltam volna a roxfortos éveim alatt, hogy lesz egy lány, akiért így meg tudok bolondulni. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha valami irányítható liba, vagy egy aranyvérét felválalló nemes, csak éppen... Mind a kettő volt már palettán, nagyon úgy tűnik, hogy nekem meg az kellett, hogy valaki helyreigazítson, és megmutassa, hogy egy lány is lehet erős. Nem a fizikai szempontokat nézve, nem is a varázserejét... Bár Penny bámulatos dolgokra képes az átváltoztatástan terén. Nem, a lelkét illetően. Igaz, nálunk Bella néni is kellően magabiztos, de akkor is úgy könyveltem el a lányokat, hogy valahol tényleg a gyengébbik nem, akit lehet irányítani, még ha idősebbek is nálunk. Erre jön ez a lány, lerázza magáról mindazt, amit elképzeltem, és helyretesz. Elképesztő. Olyannyira, hogy még a szívemet is megfájdítja azzal, hogy semmibe tud venni. Más kérdés, hogy ő teljesen az ellentétes oldaláról közelíti meg a dolgot, miszerint gőgös vagyok, nem tudom, hogy mit akarok. Na igen, a másik griffendélessel folytatott kissé borgőzös beszélgetésemből megmaradt annyi, hogy jól elhibáztam, amit csak lehetett, de nem az ital a megoldás. - És a sok tehetséges között mi alapján választanak? Hogy ki az, aki még értelmes is. – Egy apró bók, ezúttal a kifejezésmódját, és stílusát illetően. Végtére ő sosem volt bántó, magát próbálta védeni... tőlem. Ez az, amit össze kell raknom magamban. Egyikünk sem tudott csiszolódni a másikhoz. Örült, amikor kedves voltam vele, és kiakadt, ha nem. Megérteni az én álláspontomat... na az még neki sem ment. Pedig a lányok agyban elvileg a fiúk felett állnak, korábban érnek. Akkor ha ő tizennyolc, de már húsznál jár, akkor tőlem tizenhat évesen azt várja, hogy mindenben legyek tökéletes? Abszurd. - Értem én, és mégis, el fogom kapni a cikeszt, harmadszor is, és nyerni fogunk. Legalább ez sikerüljön. – Bólintok, ám nyoma sincsen a gőgnek, igazából csak magamat tuningolom, hogy fogóként jó vagyok, gyakorolok is, és már kezdek tenni arra, hogy hányan utálnak. Megmutatom nekik, hogy a házkupa mellé a kviddicskupa is minket illet. Végül rátérünk a kettőnk dolgára, sóhajtozik egy sort, de némi fintort azért látok az arcán, ami azt jelenti, hogy megint nem a legjobban fejezem ki magam. Legalább őszinte voltam, szerintem ez is számít. - Most már tudom. Azt hittem, hogy mindent tudok irányítani, még téged is. A családom reakcióit is. Hülyeség. Túl későn döntöttem el, hogy téged akarlak, és már mindent elcsesztem. – Bólintok, hát persze, hogy szeszélyes vagyok. Nem lehet ezt is a kamaszkorra fogni, hogy két világ között kellett döntenem. Talán boldog lehettem volna Pennyvel. Így már ezt is elbuktam. – Én csak.. sajnálom. Kár, hogy így elszaródott, de most már.. Remélem neked összejön. Én meg... mindegy. Majd jól leszek. Lehet, hogy elhívok egy harmadikos hugrabugost. Kicsi, de úgy tűnik, hogy még nekem is van mit tanulnom. Majd megpróbálom nem veled összehasonlítani.. de... legalább tanultam valamit abból, hogy ne rontsam el megint. – Felsóhajtok, ami rám egyátalán nem jellemző. Lehet, hogy lehetünk még legalább barátok, nem tudom, én szeretném, és nyilvánvaló, hogy ő tetszik nekem, most is úgy nézek rá, hogy szomjanhalok egy csókjáért, de már nem lehet. Férfiasan kell tűrnöm, vagy mi.
♫ Say something ♫ ϟ Örök magányra ítélve ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt hiszem már az a tény is határozottan meglep, hogy egyáltalán beszélni tudunk egymással. Fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz, amikor majd következő alkalommal úgy futunk össze, hogy nincs egy közelgő folyosó, amikor lehet vetni egy gyors hátra arcot, pedig őszintén reméltem, hogy lesz menekülő utam. Igazából most is meglep a tény, hogy utánam jön, és nem pedig direkt kerül el, pedig megtehette volna. Nem azt mondom, hogy eleve rosszindulatú vagyok és azért gondolok rá, hogy netán csak beszólogatni akar, vagy tudom is én, de... azért érthető módon ez is felmerül bennem. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ő tényleg képes mindent félretenni és rendesen is viselkedni. Talán a kora miatt, talán mert ő Draco Malfoy, de meglep azzal, hogy kedélyes csevegéssel nyit. És talán... egy kicsit csalódott is vagyok, hogy nem is tudom... azt hittem, hogy legalább egy kicsit felzaklatta a dolog. - De mások is vannak, akik tehetségesek. - nem vagyok én annyira különleges, vagy kiemelkedő, más is lehet ugyanúgy jó abban, amihez ért, szóval igenis nem tehetek róla, hogy van bennem némi önbizalomhiány. Majd kiderül, hogy mi lesz, egyelőre még fogalmam sincs, hogy érdemes-e elmennem arra a versenyre, mert hát... amúgy is tanár akarok lenni, nem kell nekem különleges elismerés, vagy ilyesmi. - Tudod csak... inkább úgy mondom, hogy bizonyos Mardekárosoknak ne. - vannak azért kivételek, ahogyan én is ilyen vagyok, és ezt Chris is tudja, de attól még vannak olyanok is bőven, mint Draco, akiket nehéz, vagy nehezebb kezelni, akikkel nehéz jól kijönni, vagy egyáltalán bárhogy is. E miatt érthető, ha a legtöbben inkább távol tartják magukat a Mardekárosoktól és szinte mindegy ki az ellenfél egy meccsen úgyis a másik félnek drukkolnak. A következő őszinte szavakra csak meglepetten pillantok rá és már majdnem kibökném, hogy sajnálom, amikor tovább folytatja. Azt hiszem az a bizonyos kettős érzés van most benne, sajnálom hogy nincs jól, sajnálom azért, hogy rossz neki, tényleg komolyan, de közben mégis csak jól esik az, hogy legalább rosszul érezte magát és nem csak úgy tovább lépet, mint akinek semmit sem jelent az, ami történt. Valahol ez talán önzés is, valahol érthető és jogos, jól esik az embernek az, ha fontos másnak. Mindenesetre megállok és egy halk sóhaj után fordulok csak vele szembe. Mondanom is kéne erre valamit, csak hát... nem egyszerűen megtalálni a megfelelő szavakat. - az irigy... nem a legimponálóbb szó. - tudom, hogy azt is mondta, hogy féltékeny, de hát... nem akkor kellene így gondolnia, amikor mással vagyok, hanem akkor kellett volna, hogy fontos legyek, amikor vele voltam nem? - Tudod Draco, hogy ez az egész... Nem megy úgy, ahogy te akarod. Annyira máshogy gondolkodunk és nekem az nem megy, hogy... Iszonyú szeszélyes vagy tudod igaz? - tudja hát, vagy legalábbis azt hiszem sejti, de mégis mit kéne ezzel kezdenem és hogyan kéne egyáltalán kezelnem? Én... szeretném, de nagyon nehéz. Próbáltam, de ha egyszer azt hiszi, hogy a problémákon csak úgy át lehet lépni, akkor téved. Én nem olyan vagyok, aki képes csak úgy elfelejteni a rossz érzést, csak úgy tovább lépni, mintha mi se történt volna. A kis tüskék is felgyűlnek és nem akarom megvárni azt, amíg tényleg nagyon keményen megbánt.
Az a nagy büdös helyzet, hogy Penny szebb, mint amilyenre emlékeztem. Nem kevés idő telt el a Valentin-nap óta, ám a lány emléke nem fakult meg. Hiába hitegettem magam, hogy nem is volt olyan csinos, de attól félek... tévedtem, ebben is. Gyönyörű. Ezzel pedig rohadtul nem könnyíti meg a helyzetemet, a továbblépést. Most mi a szart kéne csinálnom? Talán harcolni érte? Megmutassam, hogy a nagy Draco Malfoy is képes megalázkodni, netán romantikára? Hogy valaki kedvéért képes vagyok a változásra? Azt hiszem már így is rengeteget változtam, átalakulni valami nyálas griffendélessé nem fogok. Mert hát az kell neki, a gyengédség meg a körbeudvarlás. Hát az nem én vagyok. Azt hiszem soha nem is leszek. A mentori dologban sem érdekel, milyen leszúrást kapok, teljesen értelmetlen, mert úgysem tudnék elvonatkoztatni, hogy attól még nagyon bejön, de nem illünk össze. Mert ha így lenne, akkor el tudtunk volna tolódni egyikünk stílusának irányába, de mindketten maradunk a helyünkön lecövekelve. Most viszont amikor meglátom, úgy gondolom, hogy annyit azért érdemel, hogy leszálljak mellé, és minimálisan korrektül kezeljem. Azt nyilván nem fogom elmondani, hogy én voltam a fehér macska, de legalább valamit... Érdemel. Így még pocsékabb érzés, hogy pont az orrom előtt csattan el az a bizonyos csók, ráadásul így a levegőből úgy tűnik, hogy viszonozza is. Előbb utóbb úgysem tudtam volna elkerülni ezt, ezzel vigasztalom magam, annak drukkolni pedig, hogy majd szakítanak... értelmetlen. Mintha az töltené ki a gondolataimat, hogy mi van Pennyvel... Jelenleg sajnos úgy tűnik így van. De majd talán jobb lesz. Arra nem akarom bízni, hogy majd anyám talál nekem valami hozzámillőt. Nem, vagyok már annyira felnőtt, hogy a saját utamat fogom járni. Saját döntésekkel. Talajt érek, megpróbálok nem lélegezni a finom illat közelében, ameddig csak lehet. De erősnek kell lennem, és megtenni, hogy hivatalosan is lemondok róla. Ajkaimon most nem játszik a gúnyos, lekezelő fintor, de a megbántottság igen, erről nem tehetek. Arról viszont igen, hogy mindezt én idéztem elő. Belekezd egy átlagos csevegős témába a tanulásával kapcsolatban, mint ahogyan én a kviddicset hoztam fel, hogy ne kelljen rólunk beszélni. - Mikor nem szoktál kiemelkedően teljesíteni? – Világítok rá, hogy aki tehetségesnek született, nem tud csak úgy átlagosan varázsolni. Meg sem kell nagyon erőltetnie magát, és minden kapu kitárul. Igaz, nekem nem ezért tetszett soha. Talán pont azért, amit másokban úgy rüheltem, ez az örökös kedvesség, jólelkűség, vagy mi... Idegtépő felismerni, de engem is magával ragad. A rám vonatkozó kérdést elsőre átugrom... Még fogalmazom a választ, maradjon inkább a kviddics. – Chris... na igen. Bárkinek, csak a mardekárnak ne. – Bólintok, bár akkor nem értem, hogy a francba talált magának pont egy mardekárost. Bár... Penny aligha számít annak, főleg amilyen élveteg módon barátkozik a többi házzal. Végül kénytelen vagyok kimondani, mik is a gondolataim vele kapcsolatban. – Pocsékul. Még fizikailag is. – Azt nem mesélem el, hogy leittam magam, különös módon Lavender sem kezdte el terjeszteni, pedig minden oka meglett volna rá. A mosolyát nem tudom viszonozni, sötéten elnézek, és talán még zavarban is vagyok egy kicsit, ahogyan a tarkómon simítok végig. – Mindent elszúrtam, amit csak lehetett, és... féltékeny vagyok. Meg irigy. Őrülten irigy. – Most rá nézek, kék szemeim ezúttal őszinteségről árulkodnak, ez se túl jó lezárása a dolgoknak, de nem tudom máshogyan megfogalmazni. Most kívánjak sok boldogságot?
♫ Dallam ♫ ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Őszintén szólva arra számítottam a legkevésbé, hogy majd pont vele futok itt össze, mert hát... kellemetlen ez az egész. Azóta nem is nagyon találkoztunk, még a mentori dolgot is bojkottálta. Nem lep meg... ő ilyen. Már miért is próbált volna meg legalább normálisan viszonyulni hozzám? Az nem az ő stílusa igaz? De nem érdekel, egy ideig még persze pocsék érzés volt, de aztán tovább léptem és ennyi. Nem fogok idegeskedni azon, hogyan viselkedik velem, vagy úgy általában ebben a helyzetben. Nem is hihettem komolyan azt, hogy bármin is változtatni fog, mert miért tette volna? Ő ilyen és neki az a fontos, hogy megfeleljen a szüleinek, hogy jó előmenetele legyen. Nagyon mások vagyunk, ezt egyszerűen el kell fogadni és kész. Akkor lesz majd minden rendben, ha elfogadtam és akkor nem is fogom e miatt majd rosszul érezni magam. Most viszont még pont vele sikerült összefutni, pont egy ilyen helyzetben, amikor a tekintetünk találkozik az után, hogy én mást csókoltam meg, vagyis más engem, vagy is... is-is. De nem számít, hiszen nem vagyunk együtt, mert ő képtelen volt normálisan állni ehhez az egészhez igaz? Akkor meg nem kell e miatt rosszul éreznem magam, csak simán tovább menni és kész. Amúgy se akarom zavarni az edzésben, és kétlem, hogy ha eddig is került, akkor olyan nagy és mélyenszántó beszélgetésekre vágyna most nem igaz? Épp e miatt lep meg az, hogy végül leszáll és utánam indul. Nem mondom, hogy direkt gyorsítok, hogy ne is beszéljünk, csak simán meglep a dolog és eléggé értetlenül pislogva pillantok rá, amikor besorol mellém és úgy kérdez mintha csak mondhatni barátok lennénk és nem úgy váltunk volna el, ahogy... Csoda, hogy nem tudok kiigazodni rajta? - Szia... Draco! Kösz, jól, mag vagyok. Jövő héten megyek egy országos versenyre. McGalagony vezetett be, mert szerinte lenne esélyem és ha kiemelkedően teljesítek azzal sokaknak felhívhatnám a figyelmét a képességeimre. - hát igen, eléggé tartok is ettől. Valahogy könnyebb lenne nekem az, hogy itt maradok a suliban tanárként, de tudom, hogy ez csak akkor lehetséges, hogy McGalagony távozik, hiszen az átváltoztatásokhoz értek nagyon jól, bár... nem is tudom, talán valami majd lehetséges lesz helyette, esetleg egy egyetemi tantárgy, más nem jutna eszembe. De talán másra is alkalmas lehetnék, csak hát nem vagyok az a versenyző típus, és pont e miatt rendesen tartok is tőle, hogy mi lesz majd ott. Biztos vannak még olyanok, akik nagyon jók és én... nem vagyok mindig annyira biztos magamban. - És te hogy vagy? - passzolom vissza a kérdést, mielőtt még a kviddicsről kezdene el beszélni. Bár láthatóan jól van, nem viselte meg ez az egész, de... miért is gondoltam, hogy kicsit is érdekelné? - Kijövünk? - először nem is értem a kérdés többe számát, csak aztán fogom fel, hogy miről is beszél. A kastély felé pillantok, ahol már a Griffendéles srác alakja teljesen eltűnt. Sietett, nem csoda. - Ja hogy... Igen, gondolom igen, bár kétlem, hogy Chris a Mardekárnak szurkolna, de... majd én. - halvány mosoly jelenik meg azért az arcomon. Mondhatnánk, hogy ezt egészen felnőttesen kezeli, de... nekem még sem tetszik és ez látszik is rajtam. Nem tudom, hogy mit vártam, de... nem ezt, csak nem tudom miért hittem, hogy akár csak egy kicsit is érdekli ez az egész.
Többet nem fogok inni, az biztos. Legalábbis nem ennyit. Az, hogy másnap hihetetlenül hasogatott a fejem, az egy dolog, a feltörő hányingerről senkinek nem szóltam, csak a gyengélkedőn kértem némi macskajajra való főzetet. Igen rosszallóan néztek rám, de azt szlopáltam egész nap. Azóta napok teltek el, Pennyvel azóta nem találkoztunk még a mentorálás kapcsán sem, majd biztosan meg fogom kapni a fejmosást Pitontól, hogy miért nem járok hozzá mentorlásra, de őszintén nem érdekel, nem fogom azt nézni, hogy majd mással édeleg, ha elémenne a griffendéles bájgúnár. Magamat felesleges hibáztatnom, meg mártírkodnom, jó tanulópénz volt, hogy ideje felnőnöm, és a saját utamat járnom, és nem feltétlenül a ház, vagy a család határoz meg, de mindazt, ami történt, nem lehet visszacsinálni. Ettől még nem lesz sokkal jobban kezelhető a dolog, hogy látni őket. Nincsen szükségem sebtapaszra a mardekáros háztárs lányok köréből, úgysem lenne az igazi vigasz. Nem volt nagy csók, de egyszer már megízleltem Penny ajakit, amit most valaki más tudhat a magáénak. Csoda, hogy leittam magam? A sportban legalább megpróbálom levezetni a feszültséget, ám attól, mert egy játékcikesszel cicázom... csak leizzadok, a gondolataimat úgysem sikerült elterelni. Körbebukfencezek még egyet, és már éppen készülnék leszállni, amikor észreveszem a párocskát, akik valami titkos légyotott követően jönnek ki a pályára. A kezemben tartott cikeszt azzal a mozdulattal sikerül elroppantanom, hát persze, hogy a fickó még idősebb is nálam. Nyilvánvaló volt, hogy a szépség nem rám fog bukni, bármit is teszek le az asztalra, hanem az idősebb, tapasztaltabb pasira. Kissé álszent, de sajnos érthető. Nem számít tényleg, hogy prefektus vagyok, meg hogy fogó, azt hiszem sosem fogom megérteni. Odamehetnék üvöltözni... de hát lenne értelme? Nem tartozik nekem számadással, végülis kimondtuk, hogy erről ennyit, úgysem tudunk egymással mit kezdeni. Mások vagyunk, még ha titkon igen sokat is gondolkoztam azon, amit mondott, Sue szavain, Lavender megjegyzésein... Valóban ez lennék én, amit már ideje elengednem régóta, vagy tényleg nekik van igazuk, és ne a kultuszhoz ragaszkodjak? Bárhogy is, a lány tekintetében vesztettem. Egy úriember ilyenkor odalép, és gratulál. Kár, hogy én nem vagyok az. Nyugalmat erőltetek magamra, nem teszek úgy, mintha nem esne rosszul, mert az hazugság lenne, de most nem ez a fontos. A cikesz összemorzsolását biztosan nem látta, mert a levegőben történt. Kissé izzadt, és leharcolt vagyok, de mindegy, már úgysem érdekes, hogy tetszem neki. Veszekedni meg most nincs is kedvem. Talajt ér a talpam, leszállok a seprűről, és elküldöm a járgányt a tároló felé, és közeledem. Arcomon minimálisan látszik az indulat, de úgy vélem, ez még mindig tisztább, mint a ridegség. Intek, hátha nem szalad el, és legalább válaszra méltat. Megkérdezhetném, hogy már nem is beszél velem? De az is csak újabb feszültségforrás lenne. Ha még bevár, akkor közelebb sétálok, és halványan elmosolyodom, ennyi telik tőlem. Muszáj az anyám fiának lenni, gálánsan kezelni az életet. Ezúttal lemondással. - Szia Penny. Hogy vagy mostanság? – Na nem annak szánom, hogy most magyarázkodjon, tartom magam annyira felnőttnek, hogy ha elmeséli a történetet, nem fogok elsápadni. Bár van egy olyan érzésem, hogy úgy gondolja, nem tartozik rám. Felőlem beszélhet másról is. Akkor is a háztársam marad, és ha leszámítom azt, hogy tetszik, aminek sok értelme nincs, megpróbálhatok legalább felszínesen jóban lenni vele. - A kviddicsdöntőre gyakorolok, tavaly nem mi nyertünk, de most... Talán sikerülhet, jó a csapat. Kijöttök majd megnézni? – Utalok rá, hogy többé-kevésbé elfogadtam, hogy már nincs egyedül, és ha a srác a kviddicsöltözőben maszatol vele, akkor talán a sport iránt is rajong.
♫ Dallam ♫ ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem minden történhet úgy, ahogyan akarod igaz? Gerard megmondta, hogy taktikázzak és trükközzek, de én nem tettem, mert... nem akartam és kész. Nekem az nem fekszik és ha akartam volna, jó eséllyel akkor sem megy. Nem vagyok egy trükköző típus, szóval... maradtam a jól bevált őszinteségnél, ami persze az ég világon semmit sem ért. Már miért is ért volna? Draco nem olyan... nem fog ő hirtelen megváltozni és más lenni, mint ami. Alkalmazkodni akar a családjához, az elvárásokhoz és... olyan Mardekáros akar lenni, akinek lennie kell. Hát... tegye, nincs beleszólásom nem igaz? A saját életemet kell élnem és nem vele foglalkoznom, mert ahogy az anyám sem volt képes hatni rám, úgy neki sem hagynám. Nem leszek az, akit akarnak, rossz és gonosz csak mert az anyám az, vagy mert én is a Mardekárba kerültem. Ettől még nem leszek én is olyan, nem minden Mardekáros ugyanolyan rossz és nem mindegyikük nézi le a többi ház tagjait. Én se vagyok ilyen, úgyhogy... nem is kéne ezt elvárnia tőlem senkinek sem. És most itt vagyok. Sosem szoktam kviddicsezni, nem nekem való sport, cseppnyi tériszonyom is van, de... találkozóm van. Igen pont itt. Nem, nem akartam jönni, megfordult a fejemben, hogy visszamondom, de végül is miért tettem volna? Ez a Patrick kedves srác. Griffendéles, egyetemista, ugyanarra a szakra járunk és nagyon figyelmes. Egy ideje már próbálkozott nálam, de én valahogy mindig elhajtottam, aztán rá kellett jönnöm, hogy nem is tudom miért csinálom. Az anyám nem kell,hogy tudjon erről és akkor nem szólhat bele és... nem akarok egész életemben attól rettegni, hogy majd valami komoly következménye lesz annak, hogy valakivel együtt vagyok, aki nem tetszik neki. Patricknek is megpróbáltam ezt elmagyarázni, de ő ennek ellenére is találkozni akart. Ez azért mégis csak jó dolog nem igaz? Úgyhogy itt vagyok a kviddics pályán már egy ideje. Nem nagyon foglalkozom a ténnyel, hogy bárki is van odakint, az öltözőben vagyunk ugyanis ketten. Már egy jó ideje beszélgetünk, de neki mennie kell. Persze érthető, ez most inkább csak egy kis szökés volt az iskola falai, meg a kutató szemek elől, majd ahogy megbeszéltük találkozunk hétvégén Roxmortsban, iszunk egy forró csokit, vagy ilyesmi. Draco talán még azt a pillanatot kaphatja el, amikor Patrick és én kisétálunk az öltözőből és a pálya szélén búcsúzunk el egymástól. Meglep a tény, amikor végül is elcsattan egy egyszerű rövid csók, semmi túlzásba esés, majdhogynem csak szájra puszi, nem több annál, de mégis jól esik a maga óvatos puhatolózó formájában. Elmosolyodom, ahogyan utána intek. Nem is tudom, nincs kedvem azonnal visszamenni, túlságosan kellemes az idő és én szívesebben maradok még egy kicsit idekint. Elsétálhatnék mondjuk a rózsakert felé, vagy ilyesmi. Na és kb. ennél a gondolatnál találkozik a tekintetem Dracoéval, aki valahol odafentről szúrhatott ki minket és nem is tudom, hogy miért érzem magam most kellemetlenül... amikor nem kéne. Inthetnék talán, de mi értelme lenne? Végül nem teszem, csak ellököm magam az öltöző falától és elindulok, irány akkor a rózsakert.
Kviddicstalár nélkül csak egy ujjatlan pólóban, csuklószorítóval felszerelkezve, bermudanadrágban jöttem ki. Bőven benne vagyunk már a tavaszban, nem fogok fázni. Meg ha csípős is kicsit a koraest, nem fogom zavartatni magamat. Pennyt amennyire lehet, igyekszem elfelejteni. Fehér macskaként sem látogatom már, úgysem hiányzom neki. Biztosan úgy vette, mindegy, csak egy macska, aki bármikor továbbállhat. A sok veszekedés után felesleges a saját idegeimet is őrülni azáltal, hogy együtt alszunk, lemondtam hát erről is. Úgy tűnik, nekem tényleg az olyan felszínes lányok valókat, akiket egyszerű irányítani, és Sue, meg senki nem mondhatja meg nekem, hogy éppen miért vagyok jó, vagy miért nem kéne úgy viselkednem, ahogyan Penny elvárja. Ha nem képes engem úgy elfogadni, amilyen vagyok, akkor nincsen értelme semmiről beszélnünk. Igaz, én is folyton meg akartam változtatni, ezért is nem illettünk össze. Pansyt csak ugrasztanom kell, Astoria is csak úgy gombolná a blúzát, amikor csak meglát. De vajon ez kell nekem? Nem, az egyetemista lánynak igaza van, ebben a kérdésben fogalmam sincsen, mit is akarok, és talán túl keveset foglalkoztam még a témával, hogy igazán a szakértője legyek. Sötét terveim voltak, vágytam a hatalomra, és az elismerésre, de vajon tisztel-e engem úgy igazán bárki is? Csak azt látják, ami a nevem mögött van. A legtöbb, amit elértem saját erőből, hogy minden cikeszt elkapok, ebben vezetünk, másoknak meg esélye sincsen. Ahhoz, hogy az utolsó meccsen legyőzzük a Hugrabugot, amely akár a kupára is esélyes lehet, mindent meg kell tennem, ehhez gyakorolnom kell. Órák óta kint vagyok, cifrázom amennyire csak lehet, megfeszített tempóban, hogy a kezdeti hideg már nem is számít alaposan le vagyok izzadva, még a pólómon is látszik, hogy szinte úszik a verítékben. Egy ujjabb spirál, szaltó, bukfenc a levegőben, és ismét a kezemben van a gyakorlócikesz. Éles ellenfél nélkül ugyan nem az igazi, hiszen most nincsen itt a másik tizenhárom játékos, akik között nehéz cikázni, nem fülsükítető az orkán, amely a két ház torkából árad, így a gyakorlás csak gyakorlás. Ám nem lebecsülendő, fontos dolog...
♫ Dallam ♫ ϟ Idézet, duma ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
