2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ha nem rontok az esélyeimen, akkor majd a szünet után elmondom. – A vállvonását és a mosolyát is letükrözöm, nyilván az én gesztusaim a titok fényében kissé ugyan lekezelőbbek, hát mégsem tudok szabadulni önmagamtól. Tetszik, jól elvagyok vele, de ettől még tartozom, ahogyan tartozom, a mardekáros aranyvérűek táborába, akik nem néznek lejjebb a nyakuknál. Ha ezzel együtt el tud fogadni, akkor rendben leszünk, mert nagyjából ide tudom felhúzni, Sue szavai ellenére. Való igaz, nem kel mindig gonoszkodni, de az úri stílust azért tartsuk már meg. - Mert nem figyelsz arra, amit a hátad mögött mondanak – Nevetem el magam most kissé felszabaldutabban. Nyilván neki is vannak ellenségei, most nem sorolom ide magamat, ám nekem is volt már, hogy minden idiótának elmondtam, főleg ugye mardekáros körökben, Zambininek, vagy Pansynak, de ez most nem is tartozik ide, most éppen afféle fegyverszünet van, hogy éreztessem vele, nőként is számításba veszem, mint ahogyan ne csak egy tizenhat éves kölyköt lásson bennem. - Nem is tudom, ez az egész tisztelet duma valahogy olyan öregemberes. Pitont sem tisztelem, csak becsülöm olykor, de az más. Tud a vén csótány, de semmi több. – Végülis igazam van ebben a témában, legalábbis úgy érzem, a bájitaltanár messze a kedvencem, valahogy túlmutat mindenen, amit a Roxfortban tanulni érdemes. - Ahogy mondod Penny... miért ne kaphatnánk egy esélyt, bármit is jelentsen ez? – Kérdezek hangsúlytalanul. Nem mondom én ezzel azt, hogy járjunk, csak, hogy nem kell mindig marni egymást. A röpke csók sem jelent mostanság semmit, pillanatnyi figyelmet csupán, amellyel valami szimpátiát, tetszést fejezek ki, amelyből bármi kifejlődhet, megmaradhatunk barátoknak is akár, akik olykor többet is elvárhatnak egymástól, ha ilyesmiben benne van, vagy ha elmélyül, hát istenem, ennyire nem gondolkozom előre. Viszonozza a csókot, erre már elégedetten bólintok, és kézen fogva vezetem be a parkett közepére, mert azt érdemeljük. Táncolunk egy nagyot, hogy aztán kellemesen töltsük el az este hátralévő részét.
- Nem hiszem, hogy rosszabb véleményem lehet rólad, mint amilyen az elején volt. - vonom meg finoman a vállamat. Azért egy mosolyt mellékelek hozzá, de tényleg nem tudom elképzelni, hogy rosszabbat gondolhatok róla annál, mint amit eredetileg gondoltam, amikor még felettébb szemét módon viselkedett, amikor tényleg mindenbe belekötött, mintha csak az enne a célja, hogy addig froclizzon, amíg tényleg meg nem őrülök tőle. De a lényeg, hogy most rendesen viselkedik és ha már látod valakinek a rendes formáját is, akkor azért talán nem fog már róla utána újra rosszat gondolni, hiszen na... lássuk be már így is elég rosszat tudok róla, mit mondhatna még, ami ezeknél is problémásabb? - Szemét... hát ezt se mondták még rám sosem. - nem tudok nem elmosolyodni. Oké, tényleg jól is tudom érezni magam vele, pedig azért erre nem számítottam volna. Kicsit sem viselkedett kedvesen, vagy korrekt módon eddig és azt hittem, hogy ez a bál majd elég rendesen kiborító lesz vele, de fura módon tényleg képes értelmesen is viselkedni. A lányok majd tuti, hogy rendesen meg fognak lepődni, mert hát úgy is tudom, hogy a bál után még lesz majd egy nagy trécsparti, ahol szépen kibeszélünk minden pasit az itteniek közül. Hát meg is fogják természetesen érdemelni és a mi lelki világunknak is jobb az, ha van akivel megoszthatjuk a zűrös kis gondolatainkat. - Lehet igen, függ a hangsúlytól, de a te hangsúlyod mindig inkább kimért volt, mint tiszteletteljes, velem legalábbis biztosan. - szerintem ezt ő is tudja. Rideg, vagy kimért, ez már majdnem mindegy, a lényeg, hogy ő nem tiszteletteljes volt velem, szimplán csak bántó akart lenni, és jelezni, hogy ő a magasabb rangú, annak ellenére, hogy fiatalabb nálam két évvel. De őszintén szóval nem vettem magamra, mégis csak ettől még jobb érzés az, hogy most rendesen a keresztnevemen szólít, kár lenne tagadni. Azzal meg én aztán végképp nem foglalkozom, hogy ki hogyan néz ránk, eddig sem érdekelt, hogy mások mit gondolnak. - Oké-oké... el tudod dönteni, és önálló döntéseid vannak, és ezek szerint ez az önálló döntésed igaz, hogy ilyen legyél? - nem azt mondom, hogy akkor most minden döntése rossz, de igenis tuti, hogy befolyásolta a környezet, mindenkit befolyásol a környezet, senki sem lesz magától olyan, amilyen. Valahol akkor is alkalmazkodni akar másokhoz, a családjához, az apjához, mert így tartja jónak. Oké vannak önálló döntései, de az önálló döntéseik is valamiből megszületnek, és teljesen mindegy, hogy most akkor nyomás hatására, vagy azért, mert ilyen közegben nőtt fel, de attól még így van. - Csinos pofit. - mosolyodom el, de azért határozottan meglepődöm, amikor közelebb hajol és egy gyors csókot nyom a számra. Valahogy ösztönösen cuppantok vissza, csak úgy reflexből, de nem tudom hirtelen hová tenni, hogy most akkor ez hogy jött, és tuti hogy ezek után a lányoknak millió kérdése lesz majd, sőt... több, mint millió. - Öhm... oké. - jó azt hiszem sikerült annyira meglepnie, hogy még csak reagálni se nagyon tudok. Oké, nem elemezgetem, most egyébként is egyelőre még fel kell fognom, hogy most akkor mi is van. Tegnap még meg tudtam volna fojtani, most pedig... Ezek után már a tánc annyira meg sem lep, azt hiszem ez érthető. - Nem tudok kiigazodni rajtad Draco. - tényleg nem... hiszen pár hete még ki nem állhatott igaz?
- Majd egyszer talán elmondom, és akkor majd eldöntöd, hogyan is vélekedsz rólam valójában. – Vonom meg a vállamat, még az is lehet, hogy túlságosan megkedveljük egymást, és semmi értelme nem lesz a múlton rágódni. Végülis az utóbbi időben valami megváltozott, én meg nem vagyok egy nagyon lelkizős fajta. Vagy mégis az lennék? Csak apám miatt tettem az egész halálfalós dolgot, valóban az akartam lenni, hogy méltó legyek a nevére, viszont idegileg nem lettem volna rá képes, hogy öljek. Más dolog az, hogy gonoszkodom, és megint más az, ha valakinek kihúny a fény a szemében, csak mert nem voltam képes kihúzni a fejemet a hurokból. Nem, az már nekem is sok lenne. - Jó hallani... milyen egy szemét vagy... – Csóválom a fejemet elvigyorodva, és ha nem volna megcsinálva csodaszépra a frizurája, most csak azért úgy összekócolnám, mert úgy látom, imádja, ha végre egy kicsit megváltoztathajta a véleményemet. Csak azt nem értem, miért fontos neki az, hogy valamit jót avanzsáljon belőlem. Miért kéne mindenkinek kedvesnek, nyálasnak lennie? Vagy én gondolom túl, ő egyszerűen nyit mások felé, és kedvel annyira, hogy a saját képére formáljon, hogy ne tépjük annyira egymást? Akkor viszont valahol kettőn áll a vásár, legyen néha ő is komorabb, öntörvényűbb. - Vagy éppen... tiszteletteljes? Mint a magázódás? Nem is tudom Penny, apám mindenkit a keresztnevén szólít, kivéve Dumbledore-t, de velük sem érzem, hogy bizalmaskodó lenne, a hangsúlytól is függhet a ridegség, nem? – Kérdezek vissza érdeklődve. Látom, hogy Penny válla felett, hogy több háztársunk is meglepődik, hogy milyen sokáig képes vagyok vele lenni, több lány is már indult volna, hogy minimum felkér táncolni, elképzelhető, hogy Astoria, vagy Pansy velem akarná tölteni az estét, eddig pusztán a pillantásom elég volt, hogy ez ne így legyen, viszont ha Pennyt akarná elrabolni valami kilencedikes mardekáros... vajon nekem kell erősködnöm, hogy ne menjen? Végső soron én vagyok a fiatalabb... - Ne nézz gyereknek, jó? El tudom dönteni, hogy kinek a szavára adok. A saját magam ura vagyok. Egy év múlva nagykorú leszek, akkor pedig már végképp akkor jövök és megyek, amikor úgy tartja a kedvem. – Hunyorítok kissé, valahol azért sértő, hogy ha azt látja, hogy szélkakasként funckionálok, ennyire nézze már ki belőlem, hogy ha hatodik éve mondom meg több tucatnyi mardekárosnak, hogy ki merre mit, akkor nem fogok egy karácsonyi party alkalmával hirtelen véleményt változtatni. – Hiányolni foglak, ezt nem árt ha tudod. Egy ilyen csinos pofit nem lehet csak úgy hanyagolni. – Mosolyodom el végül, hiszen nem csak a külseje, a komolysága is nagyon mellette szól, néha pedig lehetek annyira leereszkedő, hogy ezt ki is mondjam. Odahajolok, és egy gyors csókot nyomok az ajkára, hogy még csak ne is tudjon ellenkezni. A dolog olyan röpke, hogy még én sem fogom fel, majd később kell emésztnem. S e pillanatban nem érdekel, hogy ki mit gondol rólunk külső szemlélőként. – Nem tudom. Ne elemezgess. – Rántom meg a vállamat, és máris a táncparketten vagyunk. A gyors szám pont ekkor ér véget, hát sikerült pont egy lassúba belefutni. Annyira azért nem vagyunk bizalmas viszonyban, hogy zavaróan közel vonjam magamhoz, csak a derekára simítom a kezemet, a másikkal pedig a jobb kezét fogom meg, és a zene ütemére finoman táncba viszem.
Nehéz kiigazodni rajta, de a fene tudja talán pont e miatt érdekes ez az egész, mert nem tudom pontosan meghatározni, hogy mit is gondoljak róla. Időnként egészen értelmesen áll a dolgokhoz, aztán tökéletesen megcáfolja az addigi viselkedését és újra ugyanúgy csinál, mint előtte, én pedig felettébb nehezen viselem ezeket az ingadozásokat. Most kedves, de attól még nem tudok erre építeni, hiszen tényleg nem tudhatom, hogy milyen lesz majd holnap, nem változik-e vissza, ha beszél a fejében az ünnepek alatt az apja, vagy az anyja, vagy akárkije. Sok minden hathat rá, ahogyan bárkire, és én nem tudom, hogy ez majd rám milyen fényt vet. Aztán az is benne van, hogy a hű talpnyalói esetleg ellene fordulnak és akkor kétlem, hogy mellettem állna ki, én pedig mit tudjuk nem vagyok eléggé vérbeli Mardekáros, nem vagyok annyira az, mint amilyennek elvárnák tőlem. - Sejtettem, hogy te jobban szereted a titkokat és... talán nekem is jobb, ha van amit nem tudok. - arról persze sejtésem sincs, hogy ő az a fehér macska. Fogalmam sincs, hogy mennyire akadnék ki, ha kiderülne. Nagyon... vagy még jobban? Jó eséllyel talán halmozottan, de nem tetszene, mert ez azért nem kis átvágás a részéről. Én maximum olyasmire gondolnék, hogy vannak olyan családi dolgai, olyan... nem is tudom ügyek, amik jobb, ha megmaradnak neki. Azért így is sok mindent hallottam már Dracoról és nem pont kellemeseket, szóval jobb most egyszerűen csak úgy állnom hozzá, amilyen és nem gondolni bele semmi mást. - Jó hallani, hogy te is zavarban tudsz lenni időnként és talán igaza is volt annak a Griffendéles lánynak attól függetlenül, hogy volt-e rajongás a szemében vagy sem. - mosolyodom el. Na igen nem fogok nyíltan rákérdezni, hogy ki volt az, ez most nem számít, de jó tudni, hogy van olyan oldala, amelyik zavarba jön, mert esetleg valaki nem gondolja velejéig romlottnak. Talán... talán tényleg nem is az, én is valahogy így látom, de persze ha mérges vagy valakire, akkor nagyjából semmi más nem számít, csak az aktuális haragod, ami nagyjából felülír mindent és kitöröl minden jó érzést, ami eredetileg ott volt. - Te is tudod, hogy valakit a családnevén szólítani rendkívül személytelen, persze, hogy jobb így. - bólintok egy aprót, de nem hiszem, hogy ebben tényleg annyira meg kell őt erősíteni és ne tudná amúgy is magától. Tud ő rendes is lenni, ha akar, ez most látszik. Persze attól még talán van bennem egy kis félsz, hogy ez most csak valami szórakozás a részéről, ezért is nem tudom teljesen elhinni a változást, de... de majd meglátjuk, hogy mi lesz még belőle igaz? - Küldenél? Nem fogja a családod újra csak teletömni a fejedet azzal... amivel eddig volt tele? - mert hát ki tudja. Ha már mondta is, hogy olyan közegbe megy, ahová én nem kívánkoznék, akkor nem tudhatom, hogy nem változik-e megint ettől simán vissza azzá, aki volt eddig. Nem lenne azért annyira meglepő a dolog, úgyhogy azért ezzel én nem számítok. - Ha küldesz, küldhetek vissza, ha... így hiányolsz. - viccelek... vagy még sem? Komolyan magam sem tudom, főleg mert az érintése is jól esik, ahogy végigsiklik a keze a derekamon, igenis borzongató és most valahogy azok a jég kék szemek sem tűnnek olyan hidegnek, vagy csak rosszul látok? Az ital ártott meg, vagy a süti? - Miért vagy mindig olyan undok, ha tudsz... nem olyan is lenni? - nem tudom megállni, de csak kicsúszik a számon. Senki sem születik olyannak mint ő, de ő mégis ilyen lett és ennek valami oka kell, hogy legyen. Csak a családi környezet?
Még nincsen róla elképzelésem, hogy holnaptól hogyan fogok viselkedni, ám úgy vélem, nem tudnék úgy a szemébe nézni, hogy visszaesek, és ismét annyira bántom. Biztosan fogjuk még egymás haját tépni, nem mindenben egyetérteni, de talán az beleférhet. Szinte egész életemet afféle flegma, felsőbbrendű stílusban éltem le, és nem is érzem azt, hogy ez gond lenne, néha még a saját apám is rámszólt, hogy túlságosan arrogáns vagyok, és hol marad az úri stílus, de hát kit érdekel? Valahol a családtól függetlenül is ki akarom alakítani a saját elképzelésemet. Nem lettem végül halálfaló, mert nagyon fiatal voltam hozzá, s tulajdonképpen az elmúlt másfél évben átgondoltam ezeket, hogy a sötét nagyúr inkább elvette, amit akart, s végül a családomat is megfélemlítette. Én is ilyen lettem volna? Egy mozgatható báb egy gigászi sakktáblán? Nem, anyám nem ilyen szerepet szánt nekem, sokkal inkább vezetőnek szánt. Mint ahogyan a saját döntésem az is, hogy Pennyvel hogyan viselkedek. Volt már, aki szóvá tette a házamban, hogy mit látok benne, miért vagyok vele annyit. Őszintén szólva aranyvérűként nem kell magyaráznom, hogy miért keresem egy másik aranyvérű társaságát, ez ezzel el tudtam fedni azt is, hogy voltaképpen az utóbbi időben minden nyűgünk ellenére is kénytelen voltam bevallani magamnak, Sue alapján is, hogy kedvelem őt. - Nekem még hadd maradjanak titkaim, így is többet adtam, mint eredetileg gondoltam. – Mosolyodom el. A macskás dolognak nagyon nincsen még itt az ideje, vélhetően fel is képelne, ha megtudná. Talán ha javul a kapcsolatunk, elmondom, egyenlőre azonban jobb valami barikádot, afféle béke szigetét kialakítani, hiszen lemondtam a kéjelgésről, hogy őt figyeljem, ennél már több kötédés alakult ki köztünk, de hogy ez fel is vállaljam? Arról még szó sem lehet. - Erre értem. Valami olyasmi. Láttam a tekintetében, hogy nem pusztán bántva érezte magát, lehetséges, hogy rajongás is volt ott? Visszaélhettem volna ezzel, hogy kinevetem, nyomorult Griffendéles. De nem vitt rá a lélek. Mondhattam volna rá, hogy buta kis sárvérű, de nem tettem, mert azt mondja nekem, hogy jobb vagy ennél Draco... Zavarba jöttem. – Rázom meg a fejemet, ezt őszintén elmondtam neki, mert úgy vélem, hogy neki eleve vannak Griffendéles barátai. Nálam ez nem fog előfordulni, nem szeretem a keveredéseket, de másodszori visszaigazolása volt annak, hogy talán nem mindig helyes az, amit én gondolok. Jó, nyilván ha Potter felém néz ma, megkapja a megérdemelt flegma mosolyt, a fő-fő ex-kiválasztott, de ennél komolyabban nem érdekel ő, meg a csóró sleppje. - Én sem tudom, hogy van értelme. De talán jobban elviselsz, ha nem Aimes-ezlek, nemigaz? – A bizonytalan vállrántást ezúttal határozottan lekezelem. Odanyúlok, és megsimogatom a vállát. Ha felvállalom, hogy jól érzem magam a társaságában, akkor akár nyíltabban is kimutathatom, hogy képes vagyok a figyelmességre. Még ha csak időszakosan is. - Akkor majd küldök neked egy karácsonyi baglyot, ide a kastélyba, jó? – Kérdezek rá, hogy azért ne legyen tolakodó, de érezze a törődést. A kezemet nyújtom, és elindulunk a parkett felé, hogy megtáncoltassam. Elég nyúlánk alkat vagyok, viszont ő két évvel idősebb nálam, így nagyjából egy magasságban vagyunk. A derekára helyezem a kezem, de előtte finoman megsimogatom az oldalát, ha már ilyen szépen hátul kivágott a ruhája. A csiklandozást azért mellőzöm. Bólintok, és elindul a szép keringő, amiben biztos kézzel vezetem.
Nem tudom, hogyan álljak hozzá, ez a nagy helyzet, hiszen van amikor kifejezetten bántó és kiállhatatlan, máskor meg mégis próbál egy fokkal értelemsebben viselkedni, mint most, de őszintén szólva ezzel akkor tudok majd inkább mit kezdeni, ha mondjuk nem csak egy bálon teszi, hanem a normál életben is. Aztán arról már nem is kéne említést tennem, hogy a világhoz való hozzáállásunk nagyon nem egyforma, ő azért lássuk be támogatja ezeket a sötét dolgokat, ő igazi Mardekáros, én pedig... nem mondanám. Talán van oka, hogy ide kerültem, vagyis annak biztosan, de nem akarok olyan lenni, mint az anyám, én nem leszek gonosz, vagy bántó, tanár leszek, majd... majd egyszer átveszem az átváltoztatástant és kész. Nem fogok beállni halálfalónak, ahogy anyám és a nagybátyám várná el azt, csak mert bennem van az erő, amire szükségük van, de én döntöm el, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, nem pedig ők, és én nem ezt akarom a jövőmre. - Sose voltam veled őszintétlen Draco. - vonom meg finoman a vállamat, de ezt szerintem ő is tudja pontosan. Én nem vagyok olyan, nem fogok neki hazudni, nem fogok csak azért mondani valamit, hogy megbántsam, de azért sem, hogy magamhoz édesgessem. Én egyenes vagyok mindenkivel, de ő nem igazán így viselkedik az emberekkel, ahogy tudjuk mindketten. - Talán igen. Úgy érezted, hogy tetszel neki, és azért gondolta, hogy több vagy, mint ami? Erre érted igaz? - lehet, hogy van ebben valaki, ha valakit kedvelünk, akkor képesek vagyunk elnézni a hibáit is, legalábbis bizonyos kereteken belül, mert azt nem mondanám, hogy a végtelenségig, ez természetesen nincs így. Azért teljesen nem magasztalsz fel senkit sem, még a szerelem miatt sem, ha netán egy érzés annyira erős lenne. De ettől még ez is elmúlik idővel, mert szép lassan a szemed felnyílik, és meg fogod látni, hogy a másik igazából milyen, és akkor majd csalódsz. Nem hiszem, hogy az a lány akkor is tökéletesnek látná őt, vagy jónak, de mondjuk nekiesne és bántaná, ha tényleg igazán bántaná. Talán egy ideig... de a végtelenségig tuti nem. - Számít, csak tudod attól még meglepő. Nem gondoltam volna, hogy tudsz változni és nem tudom, hogy... van-e értelme. Nem úgy értem, hogy akkor ne is tedd, de... - bizonytalanul rántom meg a vállamat. Az a helyzet, hogy sokkal könnyebb kezelnem őt akkor, amikor simán csak utálom, de ha nem csak ez van meg, akkor... nehéz rájönni, hogy mit is kezdjek vele. Most is ez van, nem tudom, mit reagáljak a visszafogottabb szavakra... egyszerűen bonyolultabb, mert tudom, hogy gyökeresen úgy sem változna meg igaz? És van amikor egy pici... nem elég. - Nem hiszem, hogy jót tenne, amúgy is okkal nem igazán teszem ki a lábam a kastélyból. - csak lehetőséget adnék anyámnak azzal, megint zargasson, és azt nem akarom. A leveleit figyelmen kívül tudom hagyni, de így... így nem menne, ha betoppanna oda, vagy tudom is én. Nem akarok menni, tényleg nem, jobb nekem itt a karácsony nyugalomban, ahol senki se zavar és akar más útra terelgetni. - Te lennél a bálkirály Draco? - mosolyodom el, de elfogadom a kezét. Legyen így, végül is miért ne táncolhatnánk? Annál hogy kézzel etetett ez már egyáltalán nem meglepőbb.
Nyilvánvalóan nem tudhatom be csak Sue-nak azt, hogy átgondoltam pár dolgot, végülis anyám is mondta, hogy kezdjem el leépíteni az élősködőket, s elég nagy vagyok már ahhoz, hogy igazi szövetségeseket kezdjek el gyűjteni magam körül. Az pedig már nem feltétlenül szólhat arra, hogy mindenkiben a hibát látom. Jó, nyilván mindenféle söpredékkel biztosan nem társulnék, ám ideje nyitott szemmel járnom, hogy meglássam, ki az, akivel már érdemes kezdeni. Penny viszont teljesen más tészta. Amellett, hogy a kényszerszövetségünk áll, nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy kedves, sokadszorra nézi el, hogy flegmán kezelem, s meg kell mondani, hogy ha nem is számítom, hogy nézegettem őt macskaként, lényegében gyönyörű lány. Ahogyan tanít, ahogyan hozzám áll, nem tudom eldönteni, hogy másképpen érdeklem-e, nyilván nem, hiszen évekkel vagyok fiatalabb, de ez mindegy is, logikus, hogy egy felnőtt pasival lenne inkább együtt. Viszont lazán belement, amikor elhívtam, de ez csak azt jelentheti, hogy most nem volt más, de hosszútávon nem vagyok pálya. - Legalább kimondod. – Viszonzom a mosolyt. Nyilvánvalóan nem utáljuk egymást, csak míg az ő szájára könnyebben jönne az ellenkezője, az enyémre meg nem, így egyszerűbb így burkoltan közölni, hogy nem annyira halálos már a viszonyunk. - Ha nagyon akarod, legyen. – Teljesen szubjektív, hogy kinek milyen fogalmai vannak a normálisról, ám miután már rászántam magam, igazából ez lényegtelen. Csak még húztam kicsit a dolgot, dacoltam, megszokásból, hogy aztán úgyis belekezdjek. Jól érzem magam a társaságában, szóljon ez a mai estének, vagy éppen minden továbbinak. Sue-vel napokkal ezelőtt beszéltem, tehát az elhatározás érett már, talán mostanra teljesedett ki. Kétlem, hogy holnap reggeltől mindezt eldobnám, főleg, hogy Penny is értékeli a gesztust, hogy nem kezelem annyira le. Nem tudom, hogy mennyire vagyok ez én, talán valóban van bennem flegmaság, mégiscsak volt honnan örökölni, ám a családra, a közösségre való vágy is, anyám révén. - Talán igen. Túlságosan mélyen érintett, hogy ő, aki nem is ismer, képes volt ilyet mondani. Volt egy olyan érzésem, hogy talán a pasit is látja bennem, ezért olyannak kezel, amilyenre ő vágyna. Így van Penny? Felruházhat olyannal, ami nincs meg bennem, csak azért, hogy ne kelljen csalódnia? – Vonom meg a vállamat, mert teljesen bizonytalan vagyok. Akkor és ott, felhagytam a griffendéles lány gyötrésével, útjára engedtem, mert valóban tükröt tartott elém, amelyben megláthattam saját kifacsart jellememet, s valahol anyám fiát is, aki vezető, de nem mások kárán teszi azt. - Gondolod, hogy nem te érted el? Veled indultam el az úton, azért, mert nem hallgattam rád, még figyeltelek. A lány pusztán az út végét jelentette. Egyszeri pár pillantot, s most is veled vagy. Ez csak számít, nem? – Viszonzom bágyadtan a mosolyát, valahol azért vereségnek élem meg, hogy nők rángatnak ide-oda, talán azt kéne szem előtt tartanom, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő. Lenne benne valami? Nem érek rá ezen agyalni, mert felbátorodva csípem fenéken a lányt, ameddig be nem pasizik, legalább ezt megtehetem. - Elvárás. Nem gondolkoztam rajta, hogy élvezem, vagy sem, egyszerűen természetes volt mindig is. Mondanám, hogy gyere velem, de ha már engem sem bírsz, akkor őket egyenesen gyűlölnéd. Sosem vittem haza senkit, anyám már egyből valami jegyespárt látna benned, azt meg nem akarhatod. – Rántok vállat tőlem megszokott flegma fintorral, majd ha lenyeltük a falatot, és tiszták vagyunk, ráfogok az ujjaira, hogy a tenyerembe zárjam. – Na gyere Mrs. Malfoy, a bálkirály most veled táncol. – Kisérem a parkettre, de csak ha nem ellenkezik.
Fogalmam sincs róla, hogy változott-e a természete, igazából most érzem, hogy igen, ebben a pillanatban tényleg érzem, de hogy ez hosszabb ideig tart-e azt nem tudom. Nehéz elképzelnem, hogy holnap is így lesz-e majd, hogy vajon akár a nap további részében. Szeretném én, ha így lenne, de ismerem már annyira Dracot, hogy azért elég érdekes természete van és nem tudom, hogy mennyire tud ezen változtatni, vagy inkább mennyire akar, talán az egész magától történik meg és nem azért, mert akarja, én se nagyon tudom, és őszintén szólva most nem is akarok ezen gondolkodni. Én is próbálom amennyire lehet visszafogni magamat, én is próbálok amennyire lehet normálisabban viselkedni vele, és igen talán ez egyszer menni fog, mert láthatóan ő is visszafogja a gúnyos mosolyait, meg a többit, így lehet rá esély, hogy egy értelmes estét együtt töltsünk, aztán maximum majd holnap tovább gyilkoljuk egymást. - Tudom, hát persze, ahogy én is utállak téged, de ez gondolom evidens. - mosolyodom el. Nem, azt hiszem már jó ideje nem utálom, nem utálom annyira amennyire kéne, és ez valahol pont hogy zavar is, mert az lenne a normális azok alapján ahogyan viselkedik, hogy igenis utáljam, igenis... tényleg kéne, de nem megy. A hülyeségei ellenére is valahogy úgy érzem, hogy van benne valami normális is, van benne valami pozitív, csak valahol nagyon mélyen, amit igyekszik fenemód titkolni. Nem megy neki annyira, valahogy velem nem, nem mindig. - Én azért örülnék neki, ha válaszolnál rá, ha már ma normálisan viselkedünk. - akkor úgy illene igaz? Tudni szeretném, hogy mi a változás oka, akkor azt is tudni fogom, hogy ez mennyire időleges, hogy csak mára szól, vagy netán valamiféle fejlődésnek a nyitókapuja, vagy... mégis mi? Érdekel, mert azért mégis csak tetszik ez a változás, jó lenne megtartani, még ha tudom is, hogy minden bizonnyal nem sok esély van rá, szóval kaják ide vagy oda, vagy talán pont e miatt, ahogyan most eszünk, etetjük egymást érdekel, hogy mi van. Kíváncsian figyelem és talán sejti is, hogy ha most nem válaszol, abból csak zűr lenne, főleg ha tudja az okot és a szavaiból nagyon is úgy tűnik, hogy tudja. Azért az meglep, amikor végül belekezd a dologba, hogy egy Griffendéles lány miatt, főleg ahogy visszakozik is. Nem úgy... ha úgy lenne se tartozna rám igaz? - Tudod talán tényleg igaza van, tényleg van benned jó, csak a könnyebb út az, hogy igyekszem megfelelni mindennek és mindenkinek. - főleg gondolom az apja elvárásainak, meg ennek a sötét Mardekáros vagyok klisének, pedig nem kéne. Nem értem, hogy miért kellene mindenáron olyannak lennie, amit elvárnak tőle. Ez pont hogy nem egyéniséget mutat, csak beáll a sorba, teszi a kötelezőt, én inkább szembe megyek az árral, anyámmal, hogy ne az legyek, akit ő elvár, hanem az, aki én akarok lenni. Jó lenne a saját lábamra állni és nem hiszem, hogy benne egy cseppnyi késztetés sincs erre. - De tudod azért nekem tetszik ez a kis változás, bár szomorú, hogy nem én értem el, gondolom a kioktatás nem használ igaz? - mosolyodom el, és még kicsit meg is ugrok, amikor belecsíp a hátsómba. Szóval már ilyen viszonyban vagyunk? A fenekemet csípkedni és etet... nem tudom, hogy lesz ebből holnapra megint olyan undok, de gondolom majd otthon családi környezetben megint visszaavanzsálódik olyanná, amilyen volt és akkor majd nem esik nehezére, hogy újra arrogáns legyen és minden téren felsőbbrendű. - És ezt te élvezed? Vagy csak simán kötelező? - értem én a kérdő tekintetet, de előbb a kérdés, aztán a válasz, csak sorban. - Én maradok itt, nincs igazán hova hazamennem, ahova lehet, oda nem akarok. - rázom meg a fejem. Anyámhoz, eszem ágában sincs, tőle menekültem el. Apa nem él, ha élne, akkor vele ünnepelnék, de... sajnos ez van, nekem ez jutott, de jó lesz itt, tanulok majd és mindig maradnak azért páran.
Kimondom, mert az alaptermészetem nem változott. Közel tizenhét éve ebben a környezetben nevelkedem, ezt nem lehet csak úgy kiírtani. Nem is akarnám, a magaménak érzem a felsőbbrendű, gunyoros viselkedést, amellyel mások felett uralkodhatok, abban viszont igaza van, hogy történt valami. Talán majd elmondom neki, ha úgy érzem, valóban kiváncsi lenne az indokokra. Több szálon fut a történet, egymástól függetlenül. Az egyiknek nyilvánvaló oka, ő maga. Lassacskán ráébredek, hogy bármennyire is bántom őt, nem úgy vág vissza, hogy belémvájjon, pusztán magát védi, de nem rossz indulatú. Hiába cimkézem a kígyós házat a magabiztos, aranyvérű elit közösségnek, Pennyt pedig kívülállóként, lassan be kell látnom, ez nem házakon múlik, a griffendélesek között is vannak aranyvérűek, akik valamiért oda kerültek, míg nálunk is akadnak sárvérűek. Ez mintha csakis az elme gondolatain múlna, hogy ki hova tartozik. Penny pedig nagyon is közénk... A gúnyt most többségében mellőzve bólintok vissza, még elmosolyodom is sikerül, ahogyan visszatartja a lélegzetét. Oldalba is bököm, hogy ne fulladjon már meg. Igen, talán csak azért vagyok más, mert most ünnep van, és ilyenkor én is lehetek más. Holnaptól akár lehetnék ismét a régi, szúrós természetű prefektus, aki az egész háza reklámarca, de Penny számára, vele kettesben mostanság valami változott. Holnaptól sem hiszem, hogy a régi tudnék lenni. - Maradni fog. Ettől még ugye tudod, hogy utállak... – Mosolyom, és a szemem teljesen mást mond, nem vagyok sem rideg, sem lekezelő, tulajdonképpen azt mondtam ki, hogy kedvelem, a magam védekező módján, hogy ne kelljen magamat teljesen átadnom az érzésnek, hogy én is képes vagyok barátkozni, vagy hogy feltételek nélkül, elvárásokat nem emelve jól érezzem magam a társaságában. Biztos, hogy fogunk veszekedni, ez elkerülhetetlen, hiszen mások vagyunk, még az is elképzelhető, hogy le fogok kezelni, viszont már a folyó másik oldalán vagyok vele kapcsolatban. - Nem tudom, hogy akarok-e válaszolni rá. – Vallom be vontatottan, miközben lépdelünk a sütis-tálas pultok mellett. Felsóhajtok, tőlem nagyon is szokatlan módon. Az örökös becsvágy, amely végigkísér, most sem engedné, hogy kimondjam, amit gondolok, az olyan leereszkedő, megalázó módszer. Ám mégis úgy döntök, hogy ezegyszer megérdemel annyit, hogy beavassam, főleg, hogy még együtt is eszegetünk, lényegében egészen intim módon, még a számat is megtörli. Miután kiöblítettem a számat, akkor mosolyodom csak el igazán, mert amit mondott, az olyan, mint amikor egy pár ugyanabból eszik, hogy ha megcsókolják egymást, ne legyen fura. Jól van, akkor elmondom. - Egy griffendéles lány miatt. Na nem úgy... – Rázom a fejemet, semmi romantikus nem történt, inkább folytatom. – Tudod, hogy imádok kiszúrni velük, és... nem olyan régen is ez történt, egy prefektussal akadtam össze, és bármilyen... szemét is akartam vele lenni, azt mondta, hogy látja bennem a jót, és az vagyok én. – Hajtom le a fejemet, most még az a gúnyos mosoly sem sikerül. Valahogy több van belőlem anyám véréből, aki képes a megbocsátásra, a párfordulásra, mint apáméból, akit csupán a hatalma elvesztésétől való félelem hajt. – Lényegében az ellenség tudatja velem, hogy nem is ellenség. És akkor ott... nem tudtam rá mit mondani. Nem mondom, hogy tudok változni, de... téged nem akarlak mindig bántani. Csak ha megérdemled. – Mosolyodom most már el felemelve az arcomat, és finom gonoszsággal csípek bele egy picit a fenekébe, de tényleg csak a helyzetnek szól, hiszen az arcomon nem a flegmaság uralkodik, már el is húzom onnan a kezemet. - Hazamegyek igen. Tudod nálunk hatalmas ünnepségek szoktak lenni, apám meghívja még a skót rokonságot is, de olyan az egész, mint egy halotti tor, mindig azt beszélik ki, hogy ki fog legközelebb meghalni, és kire száll a vagyon... – Ingatom a fejemet szórakozott mosollyal, majd kérdőn nézek rá, hogy na és ő?
Azért lássuk be, hogy így is elég sok mindent kimond, ami nem kicsit bántó, szóval nehéz észrevenni azt, amikor épp nem erről van szó, pedig azért próbálok figyelni. Tény és való, hogy talán időnként sejthető, hogy visszafogja magát, de azért nem olyan vészesen, hogy azt érezzem, hogy itt valami nagy változásról van szó. Most mondjuk igen határozottan illedelmesen viselkedik, de vajon ez hogyan fog alakulni holnap? Vagy a szünet után, amikor már megint ketten leszünk, zene és minden plusz nélkül, amikor megint jön a sok kioktatás, majd megint nem így fog viselkedni. Nem építek azért a mostani viselkedésére, botorság lenne a részemről, csak kellemetlenül érintene rájönni, hogy nagyon beleéltem magam valamibe, amibe nem kéne. - Igen, olyasmi. - bólintok egy egészen aprót, főleg azért mert egészen közelebb hajol, hogy megnézze a szemem színét, én pedig még levegőt is alig merek venni igazából. Tudom, hogy nem kéne így állnom hozzá, de na bárki ennyire közel hajolna, akkor is ugyanígy viselkednék, szóval ez mondhatni nem csak miatta van, bár... talán azért is. Meglep ez az egész, meg ez az este, ahogy engedélyt kér még arra is, hogy a keze a hátamra simuljon és még egy finom simítás is belefér. És még csak be sem léptünk az ajtón, mi jöhet még? - Végül is... igen, megtarthatjuk, meglátjuk... hogy tényleg marad-e. - azért egy mosolyt hozzáteszek még, mert nem akarok én bántó lenni, főleg nem akarom, hogy balhé legyen. Egyszerűen csak nem hiszem, hogy ha mondjuk holnap összeveszünk valamin, netán nem tetszik neki valami ötlet, vagy tanítási stílus, akkor nem lesz majd megint kiakadva és megint jön az Aimes. Nem olyan típus ő, aki könnyen lenyeli a dolgokat és most én vagyok az, aki tanítom őt, amit tudom, hogy nem kezel túlságosan jól, főleg hogy mennyi mindenben eltér a véleményünk. - Miért vagy ma más Draco? Csak azért, mert bál van? Vagy mert mások előtt nem akarod azt mutatni, hogy nem tudsz rendesen viselkedni, ha néha azt is kell? - igazából ezzel sem bántani akarom, nem kötekedés a cél, egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hogy hogyan vélekedik ezekről a dolgokról, tényleg csak ennyiről van szó. Valami miatt igen, most változott, de egyelőre még nem tudom, hogy miért és ez meddig tart. Egyáltalán nem biztos, hogy ez nekem szól és gondolom, nem is fogja csak úgy elmondani az igazi okokat, de... nem lepődöm meg azon sem. Talán tényleg csak el kell fogadnom, hogy ma ez van, hogy... kézből etet, mint valami szerelmes pár, úgy viselkedünk. Furcsa, komolyan furcsa, és még a saját reakcióm is meglep, hogy törölgetni kezdem itt a száját. - Igen, azt hiszem ez... mák lesz, de kicsit öblögetsz és lejön, vagy én is abból eszem és akkor nem lesz zavaró. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Azért fura, hogy ilyennek is lehet látni őt, mint valami tényleg kötetlen fiatal, mert hát ő mindig komoly, mindig tudja mit akar, mindig... olyan sötét az egész aurája. - No és az ünnepekre hazamész Draco? - valamiről csevegni is kell, ezért csúszik ki a számon a kérdés, ez a szájtörölgetés és egymás etetése dolog a végén amúgy is kezd átmenni zavarba ejtő tevékenységbe.
Abba tulajdonképpen még bele sem gondolt, hogy a kedvéért olykor változom, és inkább leharapom a nyelvem, hogy ne mondjam ki amit gondolok. Nem vagyunk teljesen egymásra hangolódva, sokszor felhúzom az orromat, flegmáskodom, mégis megszáll néha a szentlélek, mint most, és képes vagyok arra, hogy egy kicsit toleránsabb legyen, vagy kivárjam azt, hogy ő hunyjon szemet a dolgaim felett. Mint ez a mai nap. Kár lenne a karácsonyra úgy visszaemlékezni, mint egy újabb pocsék estére, amit sikerült végigveszekednünk. Ha így lenne, eleve nem is őt hívom fel, van egy olyan érzésem, hogy Astroria nyitott blúzzal és sliccel várna, még a bálos édelgést sem kéne végignyomnom vele. De mégis, valahogy ő nem az én világom, bezzeg a vadmacska Penny, akinek tulajdonképpen én vagyok a macskája...? Khm.. - Mondasz valamit, a tiéd olyan óceánszínű. – Hajolok kissé közelebb, tényleg csak azért, hogy megszemléljem. Mielőtt még kiakad, nem fogom itt mindenki előtt lesmárolni. Bár meg kell vallani, erőltetnem kell, hogy ne tévedjen az ajkára, vagy éppen a dekoltázsára a szemem. Még ha ez utóbbi nagyon visszafogottan izléses, és inkább hátul kivágott, azért minimálisan van. Ebből kifolyólag, hogy ne legyen ma feszkó, picit udvariasabban várom a zöld jelzést a hátát illetően. Amint megkaptam, félig tapintó, félig karoló mozdulatba fogok, halványan még végig is simítok rajta, miután engedte, logikusnak kell tartania, hogy a meztelen bőrfelületet nem lehet csak úgy pusztán érinteni. - Megtartsuk? Maradsz Penny? – Vonom meg a vállam érdeklődő vállemeléssel, s nem fűzök hozzá magyarázatot. Valahol neki is tudnia kell, hogy nem vagyok egy könnyű természet, és biztosan holnaptól a pokolba fogom kívánni, de valamellyest javult köztünk a kémia, képes lehetek meglátni, hogy nem mindig olyan butácska, mint amilyennek elsőre képzeltem. – Köszönöm, megtisztelsz. – Harapok az ajkamba, azért vissza kell fognom magam, hogy ne fusson ki rajta, valami csípős megjegyzés, mert tudnék rá mit mondani. Nem bántó módon, tulajdonképpen sokszor azért teszem, mert élvezem a vele való csatározást, még ha olykor túl messzire is megyek. Na ebbe nem kéne ma belefutni, igyekszem ma jó fiú lenni. Nagyjából. - Tudod, hogy úriember vagyok, talán ma egy kicsit jobban. – Felelem titokzatosan. Nem véletlen, hogy eddig amit mutattam, az csak egy külső dac volt, nekem is van, belső, mélyebb oldalam, gondolataim, magamról úgy általában, hogy mit várok másoktól, s bizony tényleg jó lenne egy csinos csajjal víritani a haverok előtt, aki ráadásul még aranyvérű, mardekáros, de mi van, ha most úgy vélem, hogy nem kell erről szólnia a dolgoknak? Mi van akkor, ha nem hagyom, hogy az vezessen, hogy esetleg tetszik? Ez nem azt jelenti, hogy utálnom kéne, de talán átvezetést adhat arra, hogy egyszer valóban felnőtté válljak? Legtöbbször annak érzem magam, aztán meg csak bámulok bele a tükörbe, és legszívesebben összetörném azért, amit látok. Biztos vagyok benne, hogy a többség még kölyökként kezel. Ő idősebb nálam, ráadásul a lányok korábban érnek, talán már úgy gondolkozik, mint egy húsz éves? Manapság, főleg a sötét nagyúr halála óta kezdek magasról tenni arra, hogy ki mit gondol rólam. A saját utamat járni valahogy kifizetődőbbnek tűnik. Inkább etetem Pennyt. A pislogásán sikerül elvigyorodnom, még jó, hogy felkontyolta a haját, mert tuti nem kerül a csokitorta útjába, bár egyenlőre még csak a sajtnál tartunk, én eszem az édességet. - Köszi. Azért disznónak nem akarok tűnni. A fogam nem olyan? – Mutatom meg, és hát persze, mintha mákot ettem volna, tele van, úgy tűnik ez mégsem csokitorta volt, hanem máktorta, most már ízre is érzem. Leteszem a tányért, és mártírfejet imitálva hagyom magam tisztogatni. Persze, ha megerősíti a dolgot, akkor nem várhatom el, hogy rögtönzött fogkefe legyen, akkor gyorsan leöblítem valami pezsgővel, az hátra leszed gyorsan mindent.
Nem mondom, hogy utálom őt, csak néha... komolyan ki tud borítani, ez a jobb megfogalmazás azt hiszem. A viselkedése, meg az a felsőbbrendűség, amit mindenki felé sugároz azért tényleg sok tud lenni, mondhatnám, hogy sokkoló, de nem mondhatok egy szót sem, mert én sem vagyok vele túl gyakran kedves igaz? De nehéz is, amikor így viselkedik és nyíltan szól abba bele, hogy én hogyan élem a saját életemet. Egyetemista vagyok, már nem kell annyira hű Mardekárosnak lennem és egyébként is ez olyan, mintha azt mondaná, akármilyen a családod akkor is hozzájuk kell húznod, még ha nem is értesz egyet velük. Hát én a családomhoz sem húzok, főleg mióta apa meghalt, nincs hová húznom, de gondolom ezt olyan valaki, mint Draco soha sem fogja megérteni, hiszen ő nagyon is családcentrikus, pedig... azért sokan tudják, hogy milyen szülőkkel áldotta meg őt a sors. Kétlem, hogy a sok pletyka közül egy se lenne igaz, amiket az apjáról suttognak. - A szemeink végül is eddig is hasonlítottak, csak a tiéd valamivel világosabb. - de gondolom ennek a hajszínéhez is köze van, ő azért összességében világosabb színekből tevődik össze, mint én, pont ellentétesen azzal, amilyen a jelleme, hiszen az én kék szemem mellé sötét haj társul ugye. Meglep azért a gesztus, hogy nem teszi csak úgy a hátamra a kezét minden kérdés nélkül, de értékelem és biccentek is egy aprót, megadva ezzel mondhatni az engedélyt. Kellemesen meleg az érintése, talán figyelt is rá, hogy ne ugorjak meg, amikor a hátamhoz ér, az nem lett volna túlságosan kellemes. - Penny? Mikor jutottunk el a Penny-ig Draco? - mosolyodom el. Hiszen nekem is feltűnik a dolog, az elején még a keresztnevemet sem volt hajlandó kiejteni, vagy ez most csupán erre az estére szól? Most kivételesen pár órára hajlandó emberszámba venni? Tényleg meglep vele, határozottan meglep. - De persze, végül is ez egy bál, azért is vagyunk itt, táncolhatunk. - teszem hozzá végül egy apró bólintással, mielőtt még elindulnánk hogy tényleg végigkóstoljunk mindent. Azt a hátsimogatást pedig csak próbálom figyelmen kívül hagyni. Igenis meglepő ez az este, már az is meglepő volt, hogy elhívott, és az is, hogy én meg elfogadtam. - Meglepsz, ha úgy fest, hogy sok mindennel. - megélni kell a dolgokat. Én eddig inkább úgy ismertem őt meg, mint aki nem sok mindent él meg, csak teszi azt, amire szükség van, teszi azt, ami kötelező. Nem tudom, hogy most akkor változott valami, vagy van egy ilyen oldala is, netán csak egy estére játszik el valami mást, ami nem ő. Azt hiszem ez még egy ideig rejtély marad és nem akarok azonnal nyíltan rákérdezni. És ezek után csak még jobban meglep azzal, hogy a számba pakolja a sajt darabot. Komolyan mikor jutottunk el egymás etetéséig, mint valami búgó galambpár? Meglepetten pislogok párat, aztán inkább én is magamhoz ragadok egy tányért. A csoki torta tényleg jól néz ki, szereznem kell magamnak is, de mielőtt még addig jutnék, hogy vágjak belőle... - Kicsit össze maszatoltad magadat. - automatikus a mozdulat, ahogy szalvétáért nyúlok és már törlöm is meg az állát, mert hát na... rendesen sikerült szétkennie. Csak pár pillanatnyi fáziskésés után jövök rá, hogy mit is csinálok. - Bocs. - nem tudom, hogy mennyire értékeli ezt. Egyelőre azt sem tudom, hogy nem lenne-e neki kellemetlen, ha mások velem látnák. Aranyvérű a családom, de sokan tudják rólam, hogy nem vagyok egy tipikus vad Mardekáros.
Úgy, hogy képes voltam egy kicsit a dolgok mögé nézni, és nem pusztán szítani a feszültséget, most már látom, hogy milyen szép. Testének látványával eddig is tisztában voltam, meg ahogyan velem, mint állattal bánt macskaalakomban, ám most nem az ösztönös auráját figyelem, hanem azt, ahogyan képes felnőttként kérésem szerint félretenni azt, hogy olykor szinte gyűlöljük egymást. Nem tudom, hogy holnap mi lesz, vélhetően visszatér majd minden keserűségünk, amit egymáson vezetünk le, mintha valami kéretlen párbajellenfelei lennénk egymásnak, ám ma úgy vagyok vele, hogy csak táncoljunk, együnk egy jót, aztán majd valami lesz, meglátjuk, mit fúj elénk a szél. Azt erőteljesen taszítom, mint gondolatot, hogy a mai kellemes emléket úgy tudjuk továbbvinni, ami alapján javulna a kapcsolatunk, hiszen a különbözésből eredő problémákat nem tudjuk megoldani. Feloldhatatlan, kibékíthetetlen ellentét. Igyekszem úgy tenni, mint aki még sosem láttam volna aktként, hiszen ez nem azt jelenti, hogy többé már nem tartom kívánatos lánynak, csak éppen nem úgy nyálcsorgatok rá, mint bármelyik másik fiú. Ezért is éreztem egy idő után tisztességtelennek, hogy nézem, mert mindentől függetlenül átverés. Szeretek másokat bántani, de úgy, hogy nem is tud róla... megalázás, ezt már nem veszi be a gyomrom, így a macskája szépen visszafogottabb lett, bár még azt is tervezem, hogy megszököm, eltűnök, mert az sem fair, hogy úgy ölel át, hogy nem tudja, hogy valójában utál. - Összeöltöztek a szemeink. – A hátára simítom a kezem, ha már ennyire felkínálja, ám nem kezdek nem várt akciókba, amellyel kellemetlen helyzetbe hozom, sőt, még egy olyat is láthat belőlem, hogy mielőtt megtenném, az utolsó töredékmásodpercben habozom, amíg nem biccent minimálisan. - Táncolsz majd velem Penny? – Kérdezek rá, egyenlőre ráér a dolog, hiszen kóstolni megyünk, viszont valahol fejlődtt bennem a dolog. Aimes, Penelope, és most Penny. Talán ha akarom sem tudom úgy zsigerből utálni, és az idegesítő részek is hajlamosak kezelhetővé szelidülni. Csak ne lenne ennyire szép, és tudat alatt is kedves, mert ettől őrülök meg, hogy nehezebb már utálnom, mint az elején. Nem akarom, hogy elfogadjam, azt akarom, hogy a jól megszokott módon működjön rosszul a kapcsolatunk. Ha arról van szó, kiabáljon velem, de akkor most miért simogattam meg mégis a meztelen hátát. Merthogy igyekezetem ellenére mégis megtettem. Pont jókor kapom vissza a kezem, így belém tud karolni. - Szeretem. Mindkettő elég intenzív, a sajt és a csoki is. Megélni kell a dolgokat. – Lépünk oda az állópulthoz. Veszek két kistárnyért, az egyikre pár sajtot helyezek át villával, majd az egyik szelőkéessel meglékelem az említett csokitortát is. Úgy döntök, hogy ha kicsit perverz dolog is, ma tekintsünk el a formális utálattól. Ujjaim közé csippentek egy közepesebb sajtdarabot, és a szája felé irányítom, majd ha kinyitja betolom rajta. Nem tuszkolom, szépen behelyezem, majd érdeklődve várom a hatást. Én magam a fektetett tortaszeletből kapok be egy falatot, és mormogva forgatom az ajkaim között, valami rumos töltelék lehetett benne, észre sem veszem, hogy már tiszta maszat vagyok. - Na milyen?
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mihez fogunk kezdeni egymással, de talán egy estére tényleg félre tehetjük az ellenségeskedést. Ezért mentem bele a dologba, ezért döntöttem úgy, hogy végülis eljöhetek, nem lesz annak komoly következménye. Ha nem tetszik, hát maximum majd lelépek, de nem hiszem, hogy nyíltan akarna tönkre tenni egy bált, vagy látványos jelenetben részt venni. Ő nem az a típus, aki az ilyesmit támogatná, szóval... kétlem, hogy veszélyesen rossz vége lenne, de majd meglátjuk. Egyelőre itt vagyok, kitettem magamért, de hát én is tisztában vagyok nagyjából a külső adottságaimmal, hogy természetesen ne kihasználjam őket. És persze csak azért nem választottam durva dekoltázzsal megáldott ruhát, mert azért azt még sem akarom, hogy látványosan és gyakran kalandozzon el a tekintete. Így maximum az lehet furcsa, ha teszem azt táncolunk és a meztelen hátamon pihen majd a keze, mert mint említettem a ruha kivágása hátul nem épp csekély. - Köszönöm Draco, igyekeztem és a kék megy a szemem színéhez... még a tiédhez is. - tudok én kedves lenni, tudok én mosolyogni is, ha nem kell folyamatosan elviselnem a kötekedéseit, vagy a bántó szavakat. Tudom, hogy nem minden esetben ő az, aki ezt az egészet kezdi, néha már nálam is alapvetővé vált, de most én igyekszem rendesen viselkedni. Aztán majd holnap megint elővesszük a vitát, meg az egymás ölésének jól megszokott folyamatát. Egy kicsit viszont megtehetjük, hogy egy kicsit másra koncentrálunk, a zenére, a bálra és a szép ruhákra. - Nem rossz ötlet és gondolom semmi sem olyan nagy méretű, hogy ne lehetne kóstolgatni. Akkor... lessük meg azt a sajttálat. - jól hangzik, de tényleg. Én pedig belé karolok, hiszen a sajtot imádom és arra veszem az irányt, amerre mutatja nekem az irányt, mert hát én annyira még nem figyeltem az előbb, hogy mi van bent, de a sajt és a fácán is jól hangzik és... - Remélem találunk valami guszta csokitortát is. Szereted az édességeket? - őszintén szólva nem sok mindent tudok róla, de ez most erre is jó lehet. Egy kicsit azon túl is megismerhetjük egymást, hogy ki mennyire tud morcosan nézni. A végén még esetleg az is kiderülhet, hogy... jó oldala is van, netán valamiben hasonló az ízlésünk.
A saját korosztályom tulajdonképpen unalmas, ha már nővel megyek a bálba, ne úgy nézzen ki mint egy éretlen tini. Nem mintha fel akarnék vágni vele, de igenis menő dolog, ha az ember egy két évvel idősebb egyetemistával megy. Bőven benne volt a kockázat, hogy a marakodásaink miatt elutasít, akkor lettek volna még B tervek, csakis a Mardekárból, máshol egyenlőre biztosan nem nézelődök még szövetségeket tekintve sem. Penny viszont határozottan jól néz ki, és ha nem volnánk annyira különbözőek, még jobban meg is nézném magamnak, egyenlőre az is haladás, hogy nem adott kitérő válaszokat, rábólintott, hogy mehetünk együtt. Nyilván nem fogok ujjongani, kiugrani a bőrömből csak azért, hogy igent mondott, de igenis elégedettséggel tölt el, annyira mégsem lehetek rémes. Vagy senki más nem hívta el? Vannak más házaból is barátai, mégis mellettem döntött, pedig biztos vagyok hogy már csak a külseje alapján felfigyeltek már rá. A legtöbb srác simán együtt van egy szexi de szemét csajjal, mint egy kedves, de rondával. De akkor én miért veszekszem annyit vele? Miért nem csábítottam eddig el, ha tök mindegy, hogy agyilag milyen? Nem is tudom, talán mert túl szólimondó vagyok,, amibe viszonylag ritkán fér bele a mézesmázos bájolgás, azt inkább tanároknak tartogatom. Nem beszéltünk meg percre pontos találkát, így hidegvért erőltetek magamra, pedig ahogyan elhaladnak mellettem az egymásnak örülő párok, valahogy mégis feltámad bennem a hiányérzet, hogy miért nincs még itt. Lehajtott fejjel morzsolgatom a csöppnyi liliomot, s ekkor megérzem, itt van ő. Felemelem a pillantásom, s minden más elhalványul, övé a teljes figyelmem. Nem tudom, hogy mi változott, talán valami kötődés alakult ki felé, amíg húztuk egymás agyát, még ha nem is akartam észrevenni, csupán lemondtam arról, hogy macskaként figyeljem. Nem azért, mert megszoktam a látványát. Érdekes módon emberként vele lenni a cívódás ellenére, vagy talán éppen azért felértékelődött. Nem azért, mert aranyvérű, őszintén szólva az utóbbi időben ez fel sem merül. Közelebb lép, a maradék távolságot én szelem át. Átnyújtom a virágot, vagyis csak felé nyújtom, és azon tűnődöm, hogy hova is lehetne betűzni. - Te pedig nagyon szép. – Az undok fintort mellőzöm, ideje már észrevenni, hogy nem pusztán a bántásról szólhat valami. Egyértelműen jól jártam azzal, hogy őt hívtam el, ám ha ezt így ki is mondom, az már tényleg minősítené, mintha valami arab tenyészkancát akarnék megvenni a vásáron. Most nincsen erről szó, valóban jó vele. Remélem, így is marad. - Mit szólsz ahhoz, ha minden kipróbálunk? Láttam kintről egy olyan nagy sajttálat, meg fácánsültet. Kár teleenni magunkat, de előétel gyanánt.. – Vetem fel a kérdést, miközben lefelé igyekszünk. Nem nyújtottam a karom, hogy fogja át, valahogy nem vagyunk abban a viszonyban, igazából azt sem tudom hogy kibírjuk-e az estét egymás ölése nélkül.
Igen, meglepett, hogy elhívott, de hát én eddig is ezt próbáltam neki javasolni, hogy próbáljuk meg elviselni egymást, mert ez a folyamatos egymás gyilkolása játék nagyon nem tetszik és igenis meg kell próbálni végre elviselni egymást, mert így nem jutunk egyről a kettőre és még itt van előttünk egy jó fél év, amit át kell vészelni, szóval azt hiszem mondhatom, hogy pozitív csalódás volt ez az egész. Bár volt bennem egy cseppnyi kétely, hogy csupán csak viccel, de végül mégis igent mondtam, és igenis kicsíptem magam, ha már erről van szó. Evidens volt, hogy már csak azért sem viselek zöldet, egyébként is inkább tudálékos vagyok, mint egy vérbeli hollóhátas, ezért is feszítek most épp királykék ruciban. Nem igazán az a kivágott jellegű, nincs mély dekoltázs, ellenben az egész hátam szabadon van és minden egyes lépésnél kivillan a lábam és a magassarkú színben a ruhához passzoló cipellő a hosszú felsliccelésnek hála. A hajamat feltűztem, hogy az esetleges táncban ne zavarjon, aztán majd meglátjuk, hogy alakul majd az este igaz? Nem rohanok azért, pedig láttam, hogy nem sokkal előttem lépett ki a klubhelyiségből. Egy nő mindig késsen egy egész kicsit, csak amennyi a feszültségkeltéshez kell. Ebben az egyben talán mondhatom, hogy az anyámnak igaza van, ha másban nem is. Végül persze csak elindulok talán pár perccel utána, így már a virággal együtt szúrom ki várakozni. - Hm... illedelmes vagy, köszönöm. - mosolyodom el, na persze lehet hogy nem nekem hozta, akkor az lenne ám a pofára esés, de hát majd meglátjuk. Egyelőre még nem viszem túlzásba a dolgot a mosolyom is viszonylag szolid, hiszen hetekkel ezelőtt is még öltük egymást, mostanra sikerül egy viszonylagos semleges állapotot elérni és még igazából azt sem tudom, hogy ez meddig tart és nem esünk-e majd vissza ugyanabba a gyilkolászós állapotba. Mindenesetre megvárom, hogy mi lesz a virággal, csak aztán karolok belé, ha már együtt jövünk, hát akkor tényleg érkezzünk együtt. - Megvárjuk gondolom a beszédet, aztán... keresünk inni valamit? - mert hát no nem vagyok profi táncos, hogy azzal nyissam az estét, hogy berobbanok a parkettre, amikor még nincs ott szinte senki sem.
Marjuk már egymást ideje főleg az összezártságnak köszönhetően, hiszen előtte nem volt kötelező együtt lennünk, bármikor sarkon fordulhattunk, így a mentorságnak köszönhetően ez az esély nincsen meg, csak nyelek, és látom, hogy sokszor hasonlóan jár el. Vajon miért? Miért van az, hogy az egyik percben még jól megvagyunk, majd ki akarom tekerni a nyakát? Egyszerűen se veled se nélküled, mindig ez van benne a levegőben, mert akárhányszor próbálnék rá mondjuk akár barátnként, akár nőként tekinteni, az egyikünk elrontja valami ocsmány beszólással. Ezen még az sem segíthet, hogy aranyvérű, és akár kiváló party lehetne. Sok mindenben meg akartam már felelni a szüleimnek, ám mostanság úgy vélem, hogy ideje a kezembe vennem a sorsomat. Nem azért tettem, mert nem volt jobb ötletem, biztosan a mardekáros lányok nagy része eljött volna velem, ha megkérem. De nem. Vele akartam jönni. Talán azért, hogy helyrebillentsük a megbomlott egyensúlyt, hogy legyen valami jó, amire emlékezhetünk, ha nagyon tépnénk már egymás haját. Egyik jó pillanatunkban kaptam el magunkat, és a búcsú pillanatában csak úgy kiböktem, hogy elmegyünk együtt a bálba? Nem mondom, hogy nem lepődött meg, biztosan kattogtak a fogaskerekek, erről csak ő tudna mesélni. Annyit mondott, hogy igen. A többi majd itt kiderül, lehet, hogy már az első percben össze fogunk veszni, de most a kedves arcomat öltöm fel, nem akarom, hogy pocsékba menjen az este, táncolni szeretek, főleg ha jó a zene. Találkozhattunk volna a Mardekár klubhelységében is, az lenne a legegyszerűbb, de inkább ide beszéltük meg. Fura módon az utolsó pár napban nem néztem meg őt macskaalakban. Nem azért, mert megszoktam testének látványát. Azt sosem tudnám. Valahogy... az arca jobban legköt minden acsarkodásunk ellenére. Az, amit az elején kárörvendően csináltam, értelmét vesztette. Ha sokszor ostobán is viselkedik, türelmes, és figyelmes, ez sajnos nem tudom figyelmen kívül hagyni. A nagyterem előtt várakozom, a kezemben egy hófehér liliom, amelynek a szárát lenyestem, hogy akár a ruhájába is tűzhessük.
