2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Igazából mindig csupán nézőpont kérdése, hogy mi mekkora bűnnek számít. Mondhatjuk valamire, hogy nem is olyan nagy, miközben más ezt egészen máshogy látja. Persze szerinte nem nagy dolog, ha akkor amikor épp nem vagyunk együtt kacsintgat mások felé, és akkor még finoman fogalmaztam. De... attól még én nem teszek ilyet, és attól még nekem ugyanúgy rémesen rosszul esne, ha bármi ilyenre látnék példát, arról már nem is beszélve, amiket a pletykákban hallok. Próbálok én ezektől elvonatkoztatni, de ez is csak olyasmi, ami nem növeli meg túlságosan az amúgy is csekélyke önbizalmamat és az a baj, hogy nem tudom, hogy mivel lehetne egyáltalán növelni, ha ilyesmiket mondanak róla. A kérdésére csak megrázom a fejemet, és pár pillanatig nem is válaszolok. Nem kellemes emlék, bár én akkor nem fogtam fel olyan halálosan és anya elég könnyen és gyorsan kezelte a helyzetet, no meg a sérülést is a hátamon, de azért valahol mégis csak sebet hagyott bennem az az eset. - Nem igazán. Én próbáltam, de kicsi voltam még akkoriban, most pedig már szerintem nem is lehetne. Nem is... merném azt hiszem. - pedig jó lenne, hiszen mégis csak a testvéremről van szó, de mégis mit tehetnék? Én már olyan sokszor próbáltam nyitni felé, és akárhányszor kedvesebb volt azt hittem, hogy majd most, de... mindig tévedtem, kiderült, hogy csak a fülembe akar suttogni valami rosszindulatút dolgot. Sose volt jó vége, ha vele próbáltam megbeszélni akármit is. - De miért akarnak direkt rosszat? Ez... nem szép. - naiv felfogás tudom, de én soha se ártanék direkt valakinek, miközben mások pedig valahogy nem viselik el a másik ember boldogságát, ami nagyon nem fair. - Ha eleve úgy gondoltad, hogy vele mész, akkor már nem kell ezen variálni. - ahogy sejthette, felhúzom kissé az orromat, mert ez így már... nem az igazi. Eleve eszébe se jutott, hogy velem jöjjön, pedig ez az első roxmortsi hétvége, akkor nem kell rajta variálni és kész. Eleve ott volt a nyár, amikor messze voltunk egymástól, ha neki ez nem fontos, akkor... akkor nekem se lesz az. Persze ez nem így van, de miután elég rosszul esik, már nem teheti meg, hogy csak úgy kihátrál, mintha semmi se történt volna. Csak az a különbség, hogy ő még nem hiszem, hogy hallott rosszindulatú pletykákat, amiknek persze szerinte nincs alapja rólunk, én viszont már hallottam róla és Coráról, és így azért egészen más, hogy vele megy le hétvégén és nem velem. - Igen, mert... mert ő mégis csak Cora. Tudom, hogy milyen, láttam már és... és jóban vagytok, és ő annyival... Griffendéles és szép lány, érthető, ha vele mennél inkább, nem pedig velem. - bököm ki végül kissé megsemmisültem. Egyszerűen... rémes ez az egész. Miért kell elrontania? Igen, sokszor van rossz kedvem, vagyok szomorú, de az esetek nagy részében ezt valahogy ő váltja ki belőlem. Valahogy a srácokkal ez sose fordul elő és nem arról van szó, hogy bármelyikük iránt is többet éreznék, mint puszta barátság. Egyszerűen csak... velük minden egyerűbb, Jonathannel pedig olyan baromi fájdalmasan bonyolult.
Nem mondom azt, hogy a pletykáknak amik rólam szólnak nincs egy aprócska kis alapjuk... talán van. Viszont semmi olyan főbűnt nem követtem el, amire egyesek gondolnak. Oké, amikor nem vagyunk együtt Lenaval az teljesen más. Olyankor megpróbálom kiélni magamat és ez sokszor nem sül el jól. A nővérem is próbál megtanítani vagy inkább betanítani szeretne, de ez soha nem jön össze. Néha jól lehord a sárga földig, megpróbálja telebeszélni a fejemet, hogy legyek érettebb blablabla... minek? Még csak 15 vagyok. Majd lassan... Figyelem Lena minden mozdulatát és tekintetét. Kíváncsi vagyok a mesére, ami a nővérével kapcsolatos és... azért nem lehetett valami túl kellemes érzés. Sőt, most sem az. Mondjuk én se örülnék neki, ha Saphira így viselkedne velem. Nagyon rossz lenne! -Óha! Erre nem gondoltam volna. Sajnálom.... de tényleg nem így kéne kimutatnia. Soha nem sikerült megbeszélned vele ezt a dolgot? - Kíváncsi tekintetemet a szemébe vésem. Amúgy imádom a szemeit meg a tekintetét... csak kár hogy sokszor olyan szomorkás, bántott. A következő kérdése meglep, sőt... kicsit el is kell rajta gondolkodnom, mert nem kellene valami rossz választ adni rá. -Hát... tudod sokan szeretnének neked és nekem rosszat. Meg szerintem sokan félreértelmeznek direkt dolgokat. - Vonom meg a vállamat. Nem tudom, hogy elég magyarázatot adtam-e neki ezzel, de ha nem akkor úgyis meg fogja kérdezni. Aztán jön itt nekem a Roxmortsi témával. Valahogy nem tűnik nekem olyan nagy valaminek ez a kiruccanás... nem tudom, hogy a nők mért veszik fel ennyire. Az meg a másik, hogy nem értem mért ne mehetnénk többen együtt. Lena amúgy se ismeri Corát és... mi baja lenne belőle, ha megismerné? Azt hiszi, hogy végig vele foglalkoznék? Hát nem... de jó, akkor most legyen pukkadás. A hangneme nagyon nem tetszik. Hirtelen azt sem tudom, hogy mit feleljek neki, de mivel én is csak pasiból vagyok és sokszor vagy kimagyarázzuk magunkat vagy pedig engedünk. Hát... -Na jó, jó! Nem akarok veled összeveszni, légy szíves. Lemondom Corát, és akkor mehetünk együtt. Nem volt tőlem szép húzás, oké... - Tudom, hogy ezzel nem fogom magamat kimagyarázni, sőt, már elindítottam a lavinát, úgyhogy ennek megint csak nem lesz szép vége. Legalábbis úgy érzem jelen pillanatban. Ahogy elhúzódik tőlem, én zsebbe teszem a kezemet és kicsit meglepődött, kicsit kérdő pillantásomat le sem veszem róla. -De látom, hogy gond. - Nekem is volt már problémám a "srácokkal", csak úgy alapból nem tetszik, hogy fiú barátai vannak, de itt van, a helyzet szinte ugyan az. Szinte... lehetnék én is féltékeny vagy akármi. Jó, most ez nem hiszem, hogy a legjobb helyzet rá, hogy még jobban bonyolítsam és rosszabbítsak a helyzeten, úgyhogy inkább hallgatok. - Szerintem nem csak az lenne a gond, ha Roxmortsba mennék vele, hanem ha akármit csinálnék... - Oké, ha durcázás lesz akkor durcázzunk. Mégsem megy nekem ez a csöndbe levés. Elég nagyszájú vagyok, ez várható is volt. Meglátjuk mi lesz, de tudom, hogy már megint ugyan az a téma, ugyan az a bonyodalom és ennek soha nem volt még túl jó vége...
Azt szokták mondani, hogy minden pletykának van alapja, e miatt talán érthető, ha amiket hallok róla, nem érintenek kifejezetten jól. Nem akarok én mindent elhinni... tényleg nem, de attól még egyáltalán nem könnyű egyszerűen úgy tenni, mintha nem lenne legalább egy kevéske sejtésem, hogy sajnos... lehet abban egy kevés igazság, amiket hallok. Azért látom én a pillantásait, amit más lányok felé megereszt és azt is látom, ahogy mások néznek rá. Ha nem lenne semmi, amiről nem kéne tudnom... akkor nem lennének ezek a pillantások sem igaz? Na igen, elvileg ezt már ki kellett volna nőnünk, ezt a típusú hozzáállást, vagyis neki, mert én már nem teszem tönkre a játékait, mint régen, ő viszont még ugyanúgy áskálódik ellenem, vagy még jobban is. A kérdésére pár pillanatig csak az előttem elterülő füvet nézem, csak aztán pillantok újra oldalra. Na igen erről még nem nagyon beszéltem neki, vagy inkább nagyon nem. - Még kisebb koromban egyszer majdnem miatta égtem bent a fészerben. Nem volt... szándékos senki részéről, csak béna voltam, levertem a nénikém bájitalait, ő meg nem tudta, rám zárta az ajtót és... De nem így kéne kimutatnia, ha bánja a dolgot, nem? - hát jah, nagyon nem így kéne, mintha minimum én tehetnék arról, ami történt. Jó, én voltam, aki kiakasztottam a babája tönkretételével, de aztán ő zárta rám az ajtót. Ha anya nem jön akkor haza... de haza jött és ez a lényeg. Másokat egy ilyen baj közelebb visz egymáshoz, minket meg csak még jobban eltávolított. Végülis... van ez így, nem minden alakul egyformán. - De miért pletykálnak rólad ennyit, ha... ha nincs semmi alapja? - csúszik ki a számon. Nem, nem kéne ezt kérdeznem, mert már nem is egyszer lejátszottuk ezt a beszélgetést és soha sem volt jó vége. Ezek után csak hab a tortán, amikor kiderül, hogy kivel megy Roxmortsba, hogy nem velem. Pedig nekem teljesen evidens volt, hogy az évben az első Roxmortsi kiruccanást, majd együtt tesszük meg, erre... persze ő már leszervezett valami mást, valaki... mással. Olyan valakivel a tetejében, akiről már hallottam nem is egyszer a nővéremről. Már maga a név is irritál, nem is kicsit. - Aha... értem. - igen az a tipikus vihar előtti csend jellegű válasz volt ez, azt hiszem ezt már sejtheti, de próbálok nem drámázni. Most... most az egyszer nem kéne. - Szóval nyár után az első roxmortsi hétvégére vele mész. - foglalom össze, direkt így, ahogy még csúnyábban hangzik a dolog. Nem esik jól, és persze az ölelésből is szépen sikerült már kibújni, sőt talán még egy hangyányit el is húzódtam tőle. Jöhetnének a szokásos kérdések, hogy mégis miért fontosabb Cora, mint én, és miért nem megy valami haverjával, neki nincsenek, vagy mi a fene? De végül visszafogom magam. Igaza van Dave-nek... nem lehetek mindig önbizalomhiányos, nem jó, ha úgy van vele, hogy mindig csak tőle függök, mert... mert nem így van. - Oké, nem gond, majd megyek a srácokkal. - persze az arcomon látszik, hogy a jó kedvemet azt kb. sikerült tökéletesen elvágni, aminek az előbb annyira örült, ezt nem is tudnám letagadni, talán nem is akarom. Mindegy, majd Dave és Doug, majd megyek velük, ők biztos, hogy nem koptatnának le.
Sajnos az önbizalom nem egy olyan dolog, amit csak úgy osztogatnak. Magunknak kell teljesítenünk ahhoz, hogy legyen egy kevéske, vagy csak spontán jól kell bemutatkoznunk mások előtt és mivel a látszat néha csal... Nekem sem olyan nagy az önbizalmam, mint amilyennek mutatom. Csak ezt nem tudják olyan hú de sokan. Szeretem magamról a legjobbat, legszebbet mutatni, de sajnos én is elveszítettem az apámat és elég sokszor visszajön bennem még ez a sérelem. Nem mintha annyira... látszana ez. Aztán majd ha egyszer nem leszek ennyire erős, mint mostanában... ha egyszer úgy összeveszek a nővéremmel vagy esetleg Lenaval, akkor puff. Majd kirobban belőlem minden és akkor ki tudja mi fog történni. A szerelem dologban teljesen biztos vagyok Lenával, de egy nagyon picit még ott a kíváncsiság más lányok felé is. Tudom, hogy gonosz vagyok az miatt, mert igazából amit Lenanak mond a nővére, sokszor igaz, és én vagyok az aki nem vallja ezt be. Túl nagy hozzá az egóm... nem tehetem. Na meg az senkinek sem lenne túl jó. Ki tudja, Lena talán örökre szakítana velem. Na ne. -Hát jó, mondjuk lehet, hogy ennek már semmi köze ahhoz, amit most csinál. Az ilyen cuccos dolgot tuti kinőttétek... - Ezt eddig is tudtam, mivel azért az ember kinövi egy idő után az ilyesmit. Aztán felfigyelek arra, amit Lena mond. Lelkiismeret furdalás? Vajon miért és én erről mért is nem tudok? Kíváncsivá tett hirtelen.- Elmeséled? Ki tudja, lehet, hogy igazad van. - Vonok vállat. A mai világban már bármi megtörténhet. Igaz, ahol én laktam az előtt, nem voltak ilyen testvérpárok, mint például ők... Valahogy soha nem tudtam elképzelni azt, hogy két testvér rosszba van egymással. Van ilyen... régen én is nagyon naiv voltam. Régen. Most még igazából kicsit éretlen vagyok, de ezt is próbálom leplezni. Aztán ismét elnevetem magamat egy pillanat erejéig. A kék... aztán meg elnéznének valami furcsa ufónak vagy akárminek. Hah. Na mindegy, inkább nyugtázom azt a témát, már eléggé kitárgyaltuk, ettől jobban nem menne. -Jobban megy, tudom, de szerintem egyáltalán nem kellene figyelned a nővéredre, meg arra se amit pletykálnak rólam. - Egy kicsit elkomolyodok. Nem, tényleg nagyon nem bírom a pletykákat, amik a háttérbe mennek. Vannak, amiket meghallok vagy két hét után, de amik rögtön a fülembe jutnak... uff. Az ölelésem után látom, hogy valamit mondani készül. Roxmorts. Pont ez volt az a szó, amit ma nem akartam tőle hallani. Megint indul a balhé, ha most megemlítem neki Corát. Na jó... mindegy. Ha így akkor így. Még mindig kisebb lesz a gond, mint ha előtte egy nappal közölném.... -Hát igazából... már megbeszéltem Corával, hogy elmegyek vele, mert mostanság sok baja van...- Kicsit hezitálok, figyelem a tekintetét és próbálom belőle kiolvasni a gondolatait. Jaj nekem! - ... de velünk jöhetnél, tényleg! Nem lenne probléma. Aztán biztos, hogy Cora is lelépne. - Remélem a nővére nem mesélt neki Coráról a napokban, mert igen, volt egy kis balhém vele és ennek ellenére még mindig reménykedem abban, hogy a Roxmortsi hétvége áll.
Önbizalom... tényleg jó lenne, ha valamivel több lenne, de sajnos ebben még nem sikerül jelentős előre lépést elérnem, de majd... alkalomadtán csak sikerül. Talán ha végre valamiben kiemelkedőt alkotok, bár persze mondhatnád, hogy itt van nekem Nath, aki azért elég kiemelkedő, hiszen mégis csak Griffendéles és elég sokan érdeklődnek felőle, ő viszont engem választott, szóval... De nem is tudom, attól még az önbizalom hiányom megmarad sajnos és a lelkesedésem se mindig tökéletes. Ha egy kicsit más lenne a hátterem, talán ha lenne apám, aki növelte volna és ha a nővérem nem lenne mindig azon, hogy még a meglévőt is letörje... de hát sajnos ez nem azon múlik, hogy én mit akarok. Tudom azt is, hogy nem szereti, hogy folyton a nővéremről panaszkodok neki, és... igazán próbálom visszafogni, de túlságosan gyakran csinál valami olyat, amivel totál kiborít, szóval ez így elég nehéz. Arról már nem is beszélve, hogy amikor épp szakításban vagyunk ő nagyon jól el van nélkülem is, ez azért olyan sokat nem növel az önbizalmamon, sőt kifejezetten nehéz utána visszatornásznom, mert hát én... olyankor se szoktam másokkal elszórakozgatni. És e téren nem sokat számít az, hogy többnyire az én fene mód nagy féltékenységem az oka annak, hogy szétmegyünk. - Én tényleg nem tudom, hogy miért csinálja. Pedig annyira igyekszem, és már nem vagyunk olyan kicsik, már nem csinálok semmit a cuccaival. - húzom el a számat. Oké amikor kicsik voltunk akkor volt egy s más, de az rég volt, azóta már sok idő eltelt és már nem művelek vele semmit sem, de ő ugyanúgy megmaradt undoknak. - Már az is felmerült bennem, hogy lelkiismeretfurdalása van. - a régi ügy, amiről még nem nagyon meséltem, mert persze a barátnőim szerint naivitás ezt hinni. Nancy szerintük egyszerűen csak rosszindulatú és kész, de szerintem ez nem így van, lehet hogy tényleg rosszul érzi magát tűz miatt, és nem tudja a dolgot kezelni, ezért inkább undokoskodik velem, miért ne lehetne? - Pedig neked még szerintem a kék is jól állna. - mosolyodom el. Igen, én is szeretem, amikor jó a kedvem. Kár, hogy könnyen török le, de azért senki se lehet mindig vidám igaz? Nálam kicsit több a völgy, mint a hullám, de törekszem arra, hogy ez változzon, még ha nem is megy mindig tökéletesen. - Én is tudom, és hidd el igyekszem, sőt mostanában azért jobban megy... nem? - bizonytalanodom el azért a végére, de legalább az ölelése fene mód jól esik, de komolyan, bújok is, amennyire csak lehetséges. Pár pillanatot adok is magamnak, mielőtt kicsit hátrébb húzódnék, de csak, hogy rendesen a szemébe nézhessek. - Úgy emlékszem, láttam a faliújságon, hogy megyünk majd Roxmortsba pár hét múlva. Van kedved majd velem jönni? Persze csak ha... még nem hívott el valaki más. - persze nekem úgy is jó, ha ott találkozunk, mert sok barátja van és... lányok is akadnak köztük persze szép számmal. Nem akarom én ráerőltetni magam.
Az igazság az, hogy attól függetlenül, hogy vannak ezek a pletykák, legalább egy valaki a saját házamban még mellettünk áll Lenaval. A nővérem. Aki tényleg kimondja, ha valami gondja van és szerintem volt már neki gondja Lena nővérével is. Lehet, hogy ez is bele tartozik abba, hogy Nancy mért ad mindig ilyen "érdekes" információkat a húgának velem kapcsolatban? Nem tudom... viszont az tuti, hogy meg fogom egyszer kérdezni Saphirát és remélem, hogy elmondja amit tud. Ő nem az, aki elszeretne szomorítani valaha is, mivel tudja, hogy mennyi rossz dolgon mentem már át az évek során, főleg az utóbbi pár évben és... na, azért nem mondom, hogy könnyű így az élet. Imádom Lenat, tényleg, viszont aggaszt, hogy nem tudom sehogyan sem növelni az önbizalmát. Persze, értem én azt, hogy neki mennyire fontos lett volna a Griffendélbe kerülni annak idején, viszont szerintem nincs semmi probléma a Hugrabuggal, sőt... attól még ugyan olyan okos és szép... gyönyörű és egyáltalán nem érdekel az, hogy mennyivel több híresebb csajszi van a sulinkban. Ugyan, egy szavamba kerül csak lerázni őket. Jó, nem mondom, hogy van amikor megcsúszik egy-két dolog, viszont az akkor jön, amikor Lenával éppen nem vagyunk együtt... olyankor tényleg egy kicsit elhalad velem a ló, de soha nem bántam meg ezeket a dolgokat, és még igazából bűntudatom sem volt miatta. Hogy miért, azt már nem tudom megmondani... -Ugyan már! Majd szólok a nővéremnek, hogy rendezkedjen. Megnéznék már egy hetedéves csajpárbajt. Amúgy meg nem értem, mért ilyen veled... ne hallgass már rá folyton! - Ilyenkor mindig megpróbálom visszacsinálni azt a dolgot benne, amit a nővére elvett. Nem egy könnyű dolog, az tuti. Pedig szeretném, ha egyszer az életben nem az lenne a probléma, hogy így a nővére úgy a nővére. Néha megunom már ezt a témát, de viszont nem szólok semmit rá, hagyom hogy elpanaszolja újra és újra. Végül is nekem meg kell hallgatnom... vagy valami hasonló. Tanácsadásba meg általában rossz vagyok. Uff... Végighallgatom a mondandóját, bólintok egyet az SVK-s dologra és kicsit elkerekednek a szemeim, amikor elneveti magát a bűbájtanos dolgon. Na, ez már jól indul. Kicsit én is elnevetem magamat, és megrázom a fejemet. -Jaj, hát nem lettem volna a helyében. Oda lett volna a hírnevem! - Igazából csak viccnek szántam a hírneves dolgot, de kacsintok rá egyet és remélem ebből le is veszi mindezt. Kicsit szorosabban magamhoz ölelem és várom, hogy a nevetése végre abbamaradjon. - Annyira szeretem, amikor ilyen boldog vagy. Nagyon jól áll. Nem kellene mindent annyira túlizgulnod.
A pletykák, na igen azokból azért akad bőven, főleg egy iskolában, ahová ennyien járunk és ahol vannak az embernek rossz akarói, mint a nővérem, bár igazából nem tudom, hogy mi a gondja velem. A mai napi sem értem pontosan, de mégis mit tehetnék ellene? Nem sokat igaz? Próbálok én nem figyelni arra, amit mond, de azért mégis csak nagyon nehéz, mert bármit is teszek, attól még... a tények, azok tények. A pasim helyes, a pasimat sokan kedvelik és gondolom sokan örülnének neki, ha nem velem lenne, hanem valami menő és népszerű csajjal, de helyette csak én vagyok neki és... Nem kéne ezen rágódnom állandóan igaz? De ha nem érzem elégnek magam hozzá, akkor érthető talán, hogy sokat jár azon az eszem, hogy talán talál majd magának valaki mást és ki tudja, hogy milyen hamar, nekem pedig abba a szívem sajdul majd bele. Az azért ennek ellenére, vagy épp ezért fene mód jól esik, hogy átöleli a derekam. Ilyenkor jó, tényleg, csak a hülye motoszkáló gondolatok ne okoznának bajt, mert azokat egyszerűen képtelen vagyok kiirtani a fejemből. Nem tudom, hogyan lehetnék egy kicsit biztosabb magamban, hogyan lehetne legalább egy kicsivel több önbizalmam. Valahogy... csak meg lehet ezt oldani, csak fogalmam sincs milyen önbizalomtornát kéne végeznem. - Ez kedves tőled! - jól esik, nagyon. Szeret, tudom én, csak olyan nehéz elhinni, vagy hogy ez sokáig tarthat egyáltalán. Jó lenne persze, nagyon szeretném, merté n is így érzem, jól érzem magam vele, csak sokszor jön valami, ami miatt elromlanak a dolgok. Persze többnyire az én hibámból, de én nem akarom, csak hát... zűrös a gondolkodásmódom tudom. - Semmi különös, ha veled vagyok, akkor nem számít semmi gond, csak... a nővérem piszkál folyton, és igyekszik a minimális önbizalmamat is letörni, de... megszokhattam volna már. - elhúzom a szám egy pillanatra, de aztán csak megrázom a fejem. Sokszor hallotta már, hogy e miatt panaszkodom és nem jó, hogy mindig ezt teszem. Nem kellene. Jobb, ha a vidám ént látja és az is akarok lenni, boldog vele, és jó kedvű, hogy ő is még többet mosolyogjon nekem köszönhetően, mert szép az idő és az élet is szép... mi kellhet még több? - Vicces lehetett. A mi SVK-nkon általában én szoktam bénázni, bár szekrényt még sosem robbantottam. - mosolyodom el. Na igen, az az a tantárgy, ami sose ment és kész csoda, hogy eddig sikerült átcsusszannom a vizsgákon. Azért lehet, mert nem vagyok egy harcias típus. Tanulok én, de mintha a pálca is ellenem lenne és nem azt tenné, amit én akarok... soha. - Én szeretem a bűbájtant, bár annyira nem vicces, de olyan... könnyed. Viszont tegnap Billy átváltoztatástanon... - kis hatásszünet, mert már előre felnevetek. Sosem voltam jó történet mesélő, mert képes vagyok a saját vicceimen is előre elnevetni magam, hiába romlik ezzel a hatás, nem tehetek róla. - ... kékre varázsolta az egész arcát. De mindent! A szemét is, meg a nyelvét, a fogait. És azt mondta tanár úr, hogy nem is múlik el holnapig. Szegény... alig mert elmenni a következő órájára. - azért remélem érti amit magyarázok, mert sikerül minden második szónál belenevetni. Vicces volt ott helyben, így elmesélve tuti, hogy nem annyira, de ott nagyon. Mondjuk, ha velem történik ilyesmi, elsüllyedek szégyenemben... de nem velem történt, akkor meg igenis vicces. De legalább a sztorizgatás arra is jó, hogy tényleg ne gondoljak a szóbeszédekre, mert... nem akarok, igazán nem.
Ez a padon üldögélés nem a kedvenc szórakozásom. Soha nem szoktam ilyet csinálni, most ez csak kivételes alkalom. Amúgy meg mindig találok valami jó elfoglaltságot, amihez kedvem is van meg időm is meg a társaság se rossz... úgyhogy inkább nem ücsörgök egy jelentéktelen padon. Nem tudom mért, de egyfolytában azon a két nőn jár az eszem, aki itt a suliban a legfontosabb számomra. Lena és Cora. Igaz, Lena talán fontosabb valamivel, de akkor sem tudom kiverni Corát a fejemből. Furcsa, és ez nem túl jó a kapcsolatomra nézve, viszont nem terveztem beszámolni erről Lenanak. Hacsak nem kezdődik az egész már megint valami pletykával... de akkor sem mindig a teljes igazságot mondom. Valahogy muszáj kihúznom magamat belőle, mert nem szeretem elveszíteni Lenát. Olyankor mindig lehangolt vagyok... Szóval teljesen gyanútlanul és szokásos Nath vigyorral az arcomon üdvözlöm Lenát. -Szia! - Végignéztem rajta, most is mint mindig jól nézett ki. Tetszett a stílusa. Nem olyan volt mint a suliban a többi lányé... lehet, hogy ezért is szemeltem ki magamnak őt még anno. Mert különleges. Arrébb csusszanok a padon, helyet adva neki is, majd viszonozom az apró csókocskát amit ad és felé fordulok. Kezeimet a pad háttámlájára helyezem, az egyik Lena háta mögé kerül, és egy kis idő után le is csúszik a lány derekára. Akkor ha már így vagyunk, mért ne bújjunk össze? -Nagyszerűen vagyok, mert itt vagy Te! Veled mi a helyzet? - Még mielőtt válaszoltam volna a másik két kérdésére, megvártam, hogy ő adja meg az enyémre. Kíváncsi voltam rá, hogy ugyan mit fog mondani erre. Tényleg nagyon reménykedem benne, hogy lesz egy olyan napunk, amikor nem kell veszekednünk. Kicsit közelebb csusszantam hozzá, szeretem érezni, hogy itt van mellettem, majd azzal a csábos mosollyal, amit annyira szeretek bevetni a lányoknál folytatom a mondókámat. - SVK. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog a prof elbaltázni ma. Múltkor elrobbantott egy szekrényt, hát én majd meghaltam a nevetéstől. Olyan fekete lett az arca, meg az egész terembe szétrepült az a sok törmelék... vicces volt. Gondolom a bűbájtan nem olyan érdekes mint ez. - Persze, hogy megjegyeztem, milyen órája van. Főleg, hogy vannak ismerőseim nekem is a házából, akik egyfolytában azt kérdezgetik tőlem a lépcsőn lefelé jövet, hogy megyek e akkor bűbájtanra, de nem tudom, hányszor kell még elhajtanom nekik, hogy nekem nem az az órám van, nem ezen a napon van együtt tanításunk. Amúgy amikor valami érdekes/vicces dologról mesélek, szinte be sem áll a szám. Remélem ez őt nem idegesíti. Azért most elhallgatok és hagyom, hogy ő is szóhoz jusson. Ma kifejezetten fel vagyok pörögve. Most főleg, hogy ő is itt van. Teljesen elfelejtettem az összes problémámat, ami az imént még volt.
Én nem, tényleg nem akarok folyton vitázni vele, mert nem és kész, csak hát... mégis sok mindent hallok róla, és miután nem egy házba járunk. Nancy sokat fecseg a fülembe, suttog dolgokat, hogy milyen jól el van más lányokkal és nekem soha sem volt olyan nagy önbizalmam, hogy azt higgyem elég vagyok neki én. Hiába látom most is a pillantásán, hogy... tetszem neki külsőleg is és bizonyította már eleget, de nem tehetek róla. Neki vajon nem esne rosszul, ha sok pasi legyeskedne körülöttem szinte csak arra várva, hogy szakítsak már végre a pasimmal? Szerintem neki se lenne ez olyan szívderítő, főleg ha még hallani is ezt-azt, pletykákat, még ha alaptalanok is. Arról már nem is beszélve, hogy azért mégis csak befigyelt nála egy két kósza kapcsolat, amikor épp fasírtban voltunk. Nálam sosem... jó, talán ez így nem teljesen igaz, de úgy igazán sosem, és nem olyan gyakorisággal, mint nála. Mintha csak mindig kellene valaki, akivel együtt lehet, csoda ha nem érzem magam elégnek? De... az a baj, hogy attól még imádom, mert túlságosan helyes és már csak így is, hogy meglátom ülni a padon magasabb fokozatra kapcsol a szívverésem és annyira... annyira nem akarok nekiesni azonnal. Tényleg nem, csak hát az a lány, Cora, ha jól emlékszem. Nem tudom, hogy miért lóg folyton a nyakán, hogy miért neki kell azzal foglalkoznia, hogy felvidítsa. Tegye meg a pasija, ha van, ha nincs, akkor meg főleg ne az enyém és... és keressen mást, ennyi! - Szia Jon! - mosolyodom el, ahogy meglátom. A kezemben a könyveim, összekötve persze, hogy ne csússzanak szét, azokat szorítom magamhoz. Késő őszi idő van, nem a legjobb, de attól még nem vagyok a híve a nadrágnak, most is egy rakott, kockás szoknya van rajtam, kék-sárga persze, egy fekete harisnyával, hozzá passzoló sötétkék cipővel, felül a talár alatt pedig a jól megszokott egyenruha. Néha még mindig nehéz elhinnem, hogy én... Leona Youngmay egy menő Griffendélessel járok. Jó eséllyel pont ez az, ami miatt olyan nagy a bizonytalansági faktorom felé, de most igyekszem csak leülni mellé, automatikusan közelebb hajolni és egy röpke csókot pusszantani az ajkaira. - Hogy vagy? Mész órára? Mid is lesz? - én bűbájtanra készülök, nem minden óránk van együtt, sőt, bár lehetne több is, de hát van beleszólásom? Nincs, túl sok mindenbe nincs sajnos.
A tegnap esti beszélgetésem Corával nem volt valami túl fényes. Egy kicsit össze is kaptunk de hát nem is csoda, hiszen amin együtt keresztülmentünk meg minden... nem várhatom el tőle, hogy mennyire jó barátom legyen. Amúgy meg, oké, hogy neki problémája volt, és rossz kedve, de mért kell rögtön leharapni a fejemet? Csak simán szerettem volna felvidítani, erre rögtön a torkomnak ugrik. Hát hurrá, erre mást nem tudok mondani. Szóval, így kora reggel még órák előtt kijöttem az udvarra egy kicsit levegőzni. Tegnap este már túl késő volt ahhoz, hogy kijöjjek és kiszellőztessem a fejemet, szóval inkább lefeküdtem aludni. Ezt be kell ma reggel pótolni. Még elég fáradtnak érzem magamat, de úgy gondolom, hogy amint egy kicsit kijövök a friss levegőre, jobb lesz. Szinte futottam le a lépcsőkön, majd mikor kiértem, mély levegőt vettem. -Helló Redway. Jössz SVK-ra? – Hallottam a távolból, szinte ordították nekem. Pár srác a másik házból. Intettem egyet, majd egy „Igen, nemsokára ottleszekkel” elintéztem a dolgot. Elég ismert vagyok a saját évfolyamom köreiben, meg szinte mindenkit bírok is. Sőt, még akad egy-két mardekáros, akivel egész tűrhetően vagyok. Fura mi?
Szóval folytattam a reggeli kellemes sétámat, majd mikor már éreztem, hogy elég mert túl messzire nem szerettem volna kerülni (mivel nemsokra órám van), ezért a legközelebbi padra levágtam magamat. Zsebbe dugtam a kezeim, kicsit összehúztam magamat, a szél elég hűvös volt. Pont ez kell nekem ahhoz, hogy felébredjek. Egy öt percig üldögéltem itt egyedül és nézelődtem, mire a távolban megláttam egy szőke göndör hajú csajt. Elkezdett forogni az agyam, hogy vajon ki lehet ez a jó nő... Ja hát a csajom! -Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim korán reggel! – Vigyorogva integettem Lenanak, miközben reménykedtem abban, hogy ma nem lesz semmi balhé. Már pár napja egész jól megvoltunk egymással, nem veszekedtünk meg minden... nem kell az a sok balhé. Kicsit arrébb csusszantam a padon, célozva arra, hogy ha ideér hátha leül. Tényleg nem szerettem veszekedni. Általában nem én voltam az, aki kiváltotta a dolgot. Na meg elég sokszor alaptalan volt az ügy. Mondjuk nem csaltam meg még soha. Csak amikor mással voltam, amikor éppen szakítottunk. És akkor tipikus női logika. Meg ne is mondjak semmit a pletykás házbeliekről... grr... ha egyszer megtudom mi pletykál egyfolytában, akkor biztos leharapom a fejét, nem érdekel, hogy az lány vagy fiú.
