2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egy icipicit felhúztam a szemöldökömet. Elgondolkodtató, de nem maga a kérdés. Tudom, hogy miért sietek, minél előbb meg akarom valósítani a jövőbeli elképzeléseimet. Inkább azon gondolkoztam el, hogy ezt eláruljam-e neki. Érdekesnek tűnt, lázadónak, ez viszont még nem elég ahhoz, hogy be akarjam avatni. Talán majd később, ha már többet tudok róla. - Mondtam, így kényelmesebb. Nem is igazán érzem, hogy rohannék, talán azért, mert alapjáraton is rohanó típus vagyok. Rántom meg egy kicsit a vállamat. Nem igazán érdekel, nem vagyok stresszes, még csak fel sem tűnik, ha rohanok. Ha mégis bármi miatt idegeskednék, az csak néhány elcseszett idióta. Ugyanis van egy-két hülye, akik azt hiszik, hogy nem fog fájni nekik, ha non-stop idegesíteni próbálnak engem. Háh! Páran már megértették, hogy lehet nem kellett volna, de még így sem adja fel mindenki. Vajon mi lehet olyan szórakoztató abban, hogy engem akarnak idegesíteni, de végül a gyengélkedőn köthetnek ki? Elvigyorodtam a megjegyzésén. Nos igen, a jó erényeim közé tartozik, hogy könnyen ismerkedek és barátkozok. Meg az is, hogy úgy tudom szétrombolni a mások közötti kapcsolatot, hogy azt már tanítani kéne. Bár ezzel a másodikkal nem szokás dicsekedni, de én azért büszke vagyok rá. - Igen, az. Meg nagyon hasznos is. Minél több embert ismersz, annál előrébb tudsz jutni az életben. Mintha csak Norman bácsikámat hallanám. Néha még magamat is meg tudom lepni, hogy őt idézgetem, de hát ki lenne jobb példakép, ha nem az a férfi, aki apám helyett apám volt és most is az, és aki olyan magasra jutott a Minisztériumban, mint ő? Nos, nem tudnék túl sok embert felsorolni, az biztos. - Azért, mert ezután Szimbolisztikusként akarok tovább tanulni, majd a jövőben dolgozni is - pontosítsunk, fogok. Mert képtelenség, hogy ne sikerülne nekem, mondhatni őstehetség vagyok Jóslástanból, Rúnamágiából és Számmisztikából is. - Ezt pedig csak azért nézem át, mert még hasznát vehetem a jövőben, és hiába van itt a Jóslástanról szó, mindenben van elmélet és gyakorlat. Hiába csinálnám csak a gyakorlatot, akkor az elmélet hiányozna. Ha tanulni akarsz valamit, ha jó akarsz lenni valamiből, akkor az elmélet is ugyanolyan fontos, mint a gyakorlat, valamint fordítva. Ez pedig az Átváltoztatástanra is ugyanúgy igaz. És kivételesen minden kioktatási szándék nélkül szólaltam meg. Nem is lenne szép dolog más szavaival páváskodni. Meg Aaron is biztosan leütne, mert ezeket még ő mondta nekem másodikban, amikor ugyanígy vélekedtem a Jóslástanról, mint most Seung-ah. Szépen fogalmazva, mi? Azaz bukásra áll. Felsóhajtok. Bezzeg nekem milyen jól ment! Még meg is lettem dicsérve, pedig azt gondoltam, hogy a vén boszorkány Griffendél fanatikus. - Értem, akkor lehet nem árt tényleg gyakorolnod. Jegyeztem meg, és a könyvre pillantottam, hogy melyik részt is olvassa jelenleg. Sajnos, akik nem értik az Átváltoztatástant, hajlamosak rá, hogy azzal kezdjék, ami tényleg a legnehezebb, aztán meg csodálkoznak, hogy egyáltalán nem megy nekik... Ha kiderül, hogy ő is ilyen, akkor lehet inkább csak felállok és elsétálok. Túl sok ilyennel volt már dolgom. Gondolkozik az ajánlatomon. Ó, Merlinre! Szerinted az a másik jobb, mint én? Természetes, hogy nem. Ha meg már így felajánlottam, akkor ajánlom, hogy elfogadd a segítségemet, mert nem szokásom ilyesmit tenni. Még egy kicsit morogtam magamban, talán ki is ült az arcomra, hogy valami nem tetszik, de ahogy rámutatott arra, hogy mit nem ért, rögtön levarázsoltam minden grimaszt az arcomról, és a lényegre koncentráltam. Már abból, hogy emberátváltoztatás, felsejlett a témakör, de ahogy gyorsan átfutottam a sorokat, egy kicsit elmosolyodtam. Végre valaki, aki nem a legkombináltabbal próbálkozik, amikor még az alap sem megy neki! Bár az se jó, ha az alapok nem mennek, de legalább nem akarom elátkozni érte, hogy ilyen hülye. - Igaz, hogy ez az egyik alapja, de attól függetlenül még lehet nehéz. Pláne, hogy a könyvek gyakran elég hülyén tudják megfogalmazni, utáltam is belőlük tanulni - mondtam, miközben rámutattam egy szövegrészletre. - Ennél a résznél viszont ez a pár sor a lényeg. A többi inkább csak mellébeszélés, ami összezavar. Először nekem sem ment, hogy őszinte legyek. Vigyorodtam el, miközben visszafordítottam a könyvet elé, hogy el tudja olvasni. Milyen nosztalgikus! Bár én felgyújtottam a könyvet, amikor ez nem ment. - Akár ki is próbálhatnád... - pillantottam el balra. Elvigyorodtam, és, egy nekünk háttal ülő srácra mutattam. Nagyjából harmadikos, negyedikes lehet, és ha jól láttam, amikor ide felé jöttem, akkor Hollóhátas. - ...mondjuk rajta. Elég idősnek tűnik hozzá, hogy fel tudja oldani. Vagy nem, de az biztos. Én mindenesetre jót röhögök majd rajta, ha nem. Legalább lesz értelme annak, hogy idejöttem. Ha pedig még mindig nem érti, akkor elmagyarázom neki egyszerűbben, a saját szavaimmal, és ha úgy van, akkor meg is mutatom, hogy hogyan kellene csinálni.
– Értem…. Megkérdezhetem, hogy miért éled ilyen rohanásban az életed? Nem túl egészséges – jegyzem meg. Na nem azért vagyok itt, hogy életmódtanácsokat adjak bárkinek, pláne egy ismeretlennek, de mindig is érdekelt, hogy miért kell manapság mindenhová rohanni. Van az a közhelyes mondás: Lassan járj, tovább érsz. Szerintem teljesen igaz. Ha mindenki betartaná, nem lenne annyi stresszes meg kiégett beteg. Hmm…. mondjuk szívesen foglalkoznék ilyesmivel, de aztán eszembe jut, hogy jelenleg ezt a hülye tárgyat kellene leküzdenem, úgyhogy dühösen lapozok is egyet a könyvben, hátha a következő fejezetről már több fogalmam lesz.
– Amúgy meg… jó lehet, ha mindenkit ismersz. Majdnem mindenkit – javítom ki magam. De most komolyan, egy ekkora iskolában ahhoz, hogy valaki csak az ismerőseivel találkozzon, tényleg szinte mindenkit ismernie kellene. Ráadásul, mivel én még sose találkoztam vele, valószínűleg pont azokat a nem túl élvezetes tárgyakat tanulja, amiket én nem, és abból nincsenek olyan sokan. Elnézve a jóslástan könyvet, azt állapítom meg, hogy valószínűleg tévedek, egyre többen választják az ilyen haszontalan dolgokat. Nem is értem, ezen például mit kell tanulni. Nem bírom magamban tartani, megjegyzést kell tennem rá.
– Mondd csak… miért tanulod a jóslástant RAVASZ-szinten? Ha valaki tud jósolni, annak nem kell könyv, meg papír, nem? – legalábbis emlékeim szerint ezt mondta Trelawney még harmadikban, ami után rögtön le is adtam azt a hülye tárgyat, bár, az órán való alvást nem vetettem meg. Na de ezzel a megjegyzésével amúgy egyet is értettem, csak elég ironikus ezt egy olyantól hallani, aki nem tud jósolni.
Rákérdez az átváltoztatástanra… na igen, az összes közül ebből állok a legpocsékabbul, tényleg nem nekem találták ki, de muszáj átmennem. – Finoman fogalmazok, rosszul – válaszolok röviden. Azért igyekszem nem túl hosszan válaszolni, mert félek, nem tudom visszafogni magam , és még elkezdeném itt hangosan szidni a tanárt, a tárgyat, meg úgy mindent. Másrészt.... nem szeretem, ha ennyire kiszúrják, hogy nem vagyok jó valamiből.
A lány ajánlatát fontolgatom, mivel van már, aki felajánlotta a segítségét ez ügyben. Kicsit sértésnek érzem, mert olyan, mintha totál béna lennék, aki egyedül nem tudja megcsinálni, viszont... magam alatt vágnám a fát, ha tovább makacskodom, és pont tegnap olvastam valamit egy újságban, hogy ha változtatunk a hozzáállásunkon, akkor könnyebb lesz az életük, vagy valami hasonló. Jó, persze, nem megy az csak úgy, de ha már itt vagyok, miért ne fogadnám el a segítségét? Ameddig nem érzem tehernek.
– Köszönöm, de már van, aki korrepetál. De azért örülnék neki, ha átbeszélnénk a dolgokat. Itt van ez az emberátváltoztatás – nyitom ki a könyvet a megfelelő résznél. – A legalapabb dolgot nem tudom megcsinálni belőle, pedig mindent úgy teszek, ahogy le van írva – fintorgok. Néha hajlamos vagyok természetesnek venni, hogy az emberek segítenek nekem… csak sajnos hamar elegem lesz, amikor azt érzem, hogy okosabbak nálam, szóval jobb, ha a mardekáros lány vigyáz…
- Igazándiból csak a megszokás hatalma. Ritkán szoktam olyanokkal beszélni, akiket nem ismerek, meg általában sietek, így mindig átugrom a köszönős részt, és a lényegre térek. Kényelmesebb. Rántom meg enyhén a vállam. A nevét persze megjegyeztem, nem lesz olyan nehéz. Inkább csak a többi ázsiaitól kellene majd valahogyan megkülönböztetnem. Mondjuk, most, hogy belegondolok, egyre több van belőlük... Bólintottam. Nem beleegyezéssel, inkább csak azért, mert egyértelmű volt, hogy nem fogok elmenni innen. Én biztosan nem, ha már egyszer leültem. - Jóslástant ismétlem át a RAVASZ-ra. És kegyesen még fel is emeltem a könyvet, hogy megmutassam mit is rejt a borítója. Na, nem sok mindent, mint a legtöbb könyvé, de legalább a könyv címe rajta van, szép, cirkálmányos betűkkel. Szép próbálkozás volt arra, hogy valakinek megtetsszen és felkeltse az érdeklődését, csak éppen édes kevés. A következő szavaira felvontam a szemöldökömet. Mi lehet olyan nehéz az Átváltoztatástanon? Szerintem az az egyik legkönnyebb tantárgy. McGalagony egész jó tanár, bár magában már nem olyan szimpatikus, túl földhöz ragadt és merev a vén boszorkány. Tényleg, neki nem kellett volna már rég nyugdíjba vonulnia? - Miért, hogy állsz belőle? Kicsit már szinte félek a válaszától. Ha itt görnyeszt a könyvtárban, akkor valószínűleg nem túl jól. Már előre felsóhajtok. - Ha gondolod, segíthetek. Én nagyon jó vagyok belőle, és ez a könyv már úgyse tud újat mutatni nekem. Néztem egy pillanatra az előttem heverő Jóslástanra. Tény, hogy érdekesebb lesz az Átváltoztatástant átismételni, mint ezredszerre olvasni ugyanazt Jóslástanból. Sajnálom Miss Trelawney, túl könnyen érthető, amit tanít, gondoltam és egy könnyed mozdulattal odébb toltam a könyvemet.
Cheon Seung-ah
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carmen & Rain 2015-06-10, 19:04
Látom rajta, hogy nem igazán tetszik neki a reakcióm. Cöhh, még neki áll feljebb? Azért nem igaz, itt most én vagyok a sértett fél, és ha én meg vagyok sértődve, akkor más ne legyen, mert az felbosszant. A válasza viszont meglep, mardekárostól – igen, észrevettem a kitűzőt a talárján – gúnyos, vagy lekezelő megnyilvánulásokra szoktam számítani. Kellemesen csalódtam hát, de azért nem felejtek. – Rain vagyok – mutatkozok be én is. Nem ismerős a neve, lehet, hogy valóban nem találkoztunk még órákon. – Előfordul itt elég sokakkal. Pedig szerintem alapdolog – jegyzem meg, a köszönés elmulasztására vonatkozólag.
Felvonja a szemöldökét, pedig én csak egy tök egyértelmű kérdést tettem fel. Könyvtárba az ember nem szövegelni jár, meg barátkozni, hanem szenvedni. Na jó, ismerünk olyat is, akinek öröm itt kuskolni, és a szakadt könyveket olvasni egész nap. Úgy látszik ő nem olyan, hogyha engem ítélt meg ránézésre a legnormálisabbnak. Néha elgondolkozom, milyennek látnak az emberek, amíg nem hallanak beszélni. Legalábbis, volt, aki megmondta, hogy amíg nem nyitom ki a szám, szimpatikus vagyok. Mondjuk az egy tapló volt, ilyenek véleményére nem adok.
– Maradj csak – mondom neki, miután hátrafordultam, és az ott suttogva pletykálkodó libacsapattól elment az életkedvem. Azért akárki akármit mond, ezektől sokkal normálisabb vagyok. – Te mit tanulsz? – érdeklődöm, mert azért unalmas volt itt üldögélni egyedül, és amúgy is, addig sem kell ezt a vacakot olvasni. – Én átváltoztatástant… javítanom kéne – sóhajtok fel.
Carmen Wilkes
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carmen & Rain 2015-06-06, 15:41
A kedves kis Griffendéles kegyesen bemutatta nekem az arcmimika rejtelmeimet, majd végül sértődötten válaszolt. Bár már akkor is rájöttem, hogy megsértődött, mikor az első fintort bemutatta. Mondjuk neki kell igazat adnom, a megszokás hatalma, hogy nem köszönök, elvégre sosem vagyok olyanokkal, akik már ne ismernének annyira, hogy tudják, ez cseppet sem meglepő. - Á, igaz is, szia. Bocsi, elfelejtettem köszönni. Nem zavartatom magam, egyrészt, mert tényleg az én hibám volt, másrészt meg nem különösebben érdekel, hogy megsértettem. Mi közöm lenne hozzá? Nem is tűnik ismerősnek, valószínűleg valahol alattam jár. Vagyis, így az arcát nézve akár egy idős is lehetne velem... Hmm, ezek az ázsiaiak korban felismerhetetlenek. A nyafogására felvontam a szemöldökömet. Egy hisztis liba, jippí. El lehet képzelni, hogy mennyire repesek a szívem mélyén. Lehet, hogy őket még a hiperaktívaknál is jobban rühellem. - Volt, viszont úgy gondoltam, hogy te valamivel értelmesebb vagyok nálunk, de lehet tévedtem. Persze attól függetlenül nem óhajtok távozni. Mást nem majd elnémítom, ha nagyon zavaró kezd lenni, de lehet elég, hogy ha csak a könyvemre koncentrálok.
Cheon Seung-ah
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carmen & Rain 2015-06-06, 15:11
Mivel csend van, hallom, hogy egy lány szemtelenkedik a könyvtárossal. Nem nézek oda, csak felszusszantok. Nyilván nem érdekel, hogy ki kivel, milyen stílusban beszél, de engem kizökkentett a tanulásból, mikor már végre nekiláttam. Úgyhogy egy ügyes mozdulattal becsaptam a könyvet, ami a földön kötött ki. Szitkozódva hajolok le érte, és miközben felegyenesedek, látom, hogy a könyvtár tele lett tanulni vágyókkal. Igaz, lassan közelednek a vizsgák. Most már muszáj átmennem, ha másodjára is buknám a hatodikat, az már nagyon nagy szégyen lenne.
Egyszer csak hallom, hogy egy lány szólít meg. Felnézek, de választ se várva leül. Különböző arckifejezések kombinációját mutattam be, először felvontam a szemöldököm, majd összehúztam a szemem, aztán pedig fintorogtam, végül fújtattam egyet. – Neked is szia – vetem oda, hangomból sugárzik a sértődöttség. Köszönni luxus, ha már idepofátlankodik? Oké, hogy közterület, de jelenleg nincs kedvem beképzelt mardekárosokhoz. Amúgy nem ismerős a lány, de nem hiszem, hogy alattam lévő évfolyamba járna. A kezében megpillantom a jóslástan könyvet. Ez magyarázat is arra, miért nem volt vele közös órám, valószínűleg nem olyan, mint stréber Granger a mostani osztályomban, aki felvette az összes létező legkülönbözőbb tárgyat.
- Máshol nem volt hely? – nyafogok, mert most aztán tényleg azt akarom, hogy békán hagyjanak, és nyugalmam legyen. Közben kinyitok egy másik könyvet, és a pennámat rágcsálva próbálok koncentrálni. Túl meleg van, sok a bosszantó ember, meg amúgy sincs kedvem ehhez. Mikor lesz már vége az évnek? Pihenni akarok.
Carmen Wilkes
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carmen & Rain 2015-06-06, 14:23
A hónam alatt egy számmisztikai könyvvel ballagok a Könyvtár felé. Igen, egy Mardekáros a könyvtárba igyekszik! Mentségemre szóljon, muszáj volt a könyvek segítségét kérnem, mert a jegyzeteimet egy hete kölcsön kellett adnom az egyik barátnőmnek, azóta is csak hozza nekem. Lehet, hogy el kellene kapnom, és illedelmesen visszakérnem tőle, különben lehet nem látom többet. Átlépve a könyvtár küszöbét, szinte azonnal szembetalálom magam a kampós orrú, poros könyvtáros banyával. - Vén bany... Akarom mondani, Madam Cvikker! Visszahoztam a könyvet! Azt hiszem nem kell leírnom milyen tekintettel fogadta a szívélyes megszólításomat, én viszont csak egy angyali vigyorral az arcomon nyújtottam át neki a könyvet. Mintha morgott volna valami olyasmit, hogy nagyon reméli, hogy nem tettem tönkre, mert mi Mardekárosok... Inkább csak kedvesen odébb oldalogtam, azt hiszem nem venné jó néven az iskola, ha a porfészek főboszorkáját esetleg véletlenül, és tényleg csak véletlenül, de elátkoznám. Nem igazán szívlelem a könyvtárat, nem mintha a tudás maga taszítana - tessék csak megnézni a jegyeimet! -, inkább csak azok az okostojás Hollóhátasok, akiket még a Hugrabugrás kabalaállatoknál is kevésbé szívlelek. Na jó, ez igen sarkított vélemény, hiszen a legjobb barátnőm is Hugrás, míg az egyik legjobb haverom meg Hollóhátas. Hmm, azt hiszem én egy komplett ellentmondás vagyok. Na mindegy. Felsóhajtok. Ha már itt vagyok, akkor nézek valamit magamnak. Nem, még nem diliztem be, és attól sem kell félni, hogy bárki jó hatással lett volna rám. Egyszerűen csak nem árt egy kis ismétlés, hiszen nem sokára itt a RAVASZ. Ha be akarok kerülni Szimbolisztikára - már pedig be fogok! Még Merlin se tudna megállítani, benne! -, akkor lehet nem kéne ellébecolnom a dolgokat. Ismét felsóhajtok. Ahogy végignézek a sok-sok könyvön, valahogy elmegy az életkedvem is. Hogy lehet ez a hely ilyen nyomasztóan rideg és hideg? Nem is értem, hogy miért szeret ide bárki is járni. Viszont sem Aaron, se senki nem elérhető, azt hiszem kénytelen leszek egy kis időt a könyvekbe mélyedve tölteni. Kirázott a hideg. Azt hiszem mégis bediliztem. Levettem a helyéről egy Jóslástanról szóló könyvet, még ha kiemelkedő is vagyok, azért átnézem. Ez még érdekel is. Visszasétálva az asztalokhoz, döbbentem veszem észre, hogy elég sokan vannak. Elfintorodom, Hollóhátasok... Inkább az ellenkező irányba fordultam, és sikerült kiszúrnom egy Griffendélest. Nem az igazi, de őket még elviselem, ha szerencsém van, akkor nem a hiperaktív fajtából való. - Remélem nem zavarok. Jegyeztem meg mosolyogva, természetesen már leültem közben, nem fogok a válaszára várni. A hatalmas könyvkupactól úgysem fog szinte észrevenni se. Kinyitottam a könyvet, és valami olyasmit kerestem, ami igazán érdekes és még ne,m tudom kívülről. Meg sem kell szerintem jegyeznem, hogy lapozgattam egy ideig.
Cheon Seung-ah
Reveal your secrets
Tárgy: Carmen & Rain 2015-06-06, 13:34
Engem is ritkán látni itt…. De muszáj volt benéznem, mert egyrészt, javítani akarok átváltoztatástanból, és arra készülök, másrészt, egyik csoporttársam megígérte, hogy segít nekem. Mondjuk nem akart, de megfenyegettem. Vagyis addig hisztiztem, amíg elege nem lett, és inkább elvállalt. Azért remélem, eljön, mert ha nem, még hallgathat fél órán keresztül.
Amúgy kaptam a könyvtárostól pár lenéző pillantást, mert ma épp tűzpirosra színeztem a hajam felturbózott hajszínezővel. Fene essen a konzervatív személyzetbe, örüljenek, hogy nem rózsaszín vagy kék hajjal mászkálok, bár az előbbit tuti kipróbálom majd egyszer. A fejemen egy óriás masnis hajpánt van, szerintem nagyon jól néz ki, de hogy ténylegesen megbizonyosodjak erről, előkapok egy tükröt, és ellenőrzöm. Megnyugodva teszem vissza, miután igazítok egyet a frizurámon, ma több, mint jól nézek ki.
Előttem van egy rakat könyv, nagy része átváltoztatástan, kisebb része bűbájtan. Utóbbiból nincsenek annyira nagy problémáim, de Flitwick időben szólt az új tesztről, úgyhogy arra tudok most tanulni, és átmegyek valahogy. Bosszankodva lapozgatok a könyvekben, kint pofátlanul szép idő van, és nem mintha ki akarnék menni – mert akkor lebarnulok – de ilyenkor csak szórakozni, meg pihenni van kedvem. Nincs igazság.
Megint éhes vagyok. Nem létezik, hogy mindig van valami, ami elvonja a figyelmemet. De korgó gyomorral nem lehet tanulni, úgyhogy otthagyom a könyveket, felállok, és lesétálok a konyhába, hogy szerezzek valami ennivalót. Nagyjából egy óra múlva visszatérek, a kaja felét megettem ott, másik felét meg becsempésztem a táskámba, remélhetőleg nincsen tele mágikus kamerákkal a hely, a könyvtáros csoszogását meg úgyis meghallom.
Visszatérek a könyvekhez, és kinyitom az egyiket az ember átváltoztatásánál. Az az anyag nagyon nehéz, tavaly se értettem, és most se vagyok sokkal előrébb. A bal kezemmel felkönyökölök az asztalra, a tenyerembe hajtom a fejem, és a másik kezemben lévő pennával körözök a könyv fölött. Nem mintha így jobban a fejembe menne, de várok valamilyen isteni sugallatra, vagy megvilágosodásra.
