2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ez a más ebben a mostani helyzetben, mint ha mindezt a vonaton tettük volna. Talán még jobb is így, hiszen nem kell titkolni egy-egy érintést és a reakciókat sem, én pedig tényleg örülök neki, hogy végre együtt lehetünk, akkor is, ha csak egy napot, de ez is nagy dolog, főleg hogy még a jövőbeli dolgokat is így kitalálta. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék, talán most nem kell semmit sem, majd ha már megtalálom a megfelelő szavakat, akkor megköszönöm neki, hogy ilyen figyelmes volt és ezt így kitalálta. Egy a biztos, így se lesz egyszerű, de azért mégis csak sokkal könnyebb, mint ahogy gondoltam, és annál főleg, mintha tényleg nem állnánk szóba egymással többet az után, ami a karácsonyi bálon történt. A szavaira csak mosolyogva bólintok. Nehéz minden mondatára reagálni, főleg hogy a folyamatos érintések azért talán még most is egy kicsit zavarba ejtőek, még ha nem is kéne így éreznem, de azért mégis csak ő nekem az első... aki igazán velem van és igazán értem nem igaz? Roy egész más volt, ő... nem is tudom, nem éreztem felőle ilyesmit, nem volt ennyire komoly. Még csak a csókjában sem éreztem azt, hogy ennyire bizsergetően hat rám és szinte elvarázsol, Connornál viszont ez van. Olyan, mintha egy másik világba repítene el, amikor velem van és azt hiszem tényleg el tudom hinni neki, hogy az, amit kitalált működhet valahogyan, még ha nem is lesz könnyű. - Igen, az úgy tökéletes lesz. - bólintok széles mosollyal, ahogy magam elé húzom az étlapot. A levelezés tökéletes lesz, ebben én is biztos vagyok, legalább tudom, hogy mi van vele úgy is, hogy más ezt nem tudja, és nem hiszem, hogy bárki is ellenőrizné a leveleinket, a baglyok pedig vannak annyira okosak, hogy még véletlenül se kerüljön más kezébe az, ami a miénk igaz? Szóval nem bukhatunk le, legalábbis nagyon remélem, mert annak komoly következményei lennének. Mindenesetre rendelek, aztán meglepve figyelem, ahogy feláll és átveszi a gitárnak tűnik kisebb hangszert. Ebből is látszik, hogy mennyi mindent nem tudok még róla. Meglepve figyelem, ahogy játszani kezd, ahogy élvezi, hogy mások tapsolnak, de nekem nem megy. Én egyszerűen csak megbabonázva figyelem őt, ahogyan játszik, ahogyan pengeti a húrokat, és tudom, hogy nekem énekel, még ha nem is értem a szöveget, de ez aztán most igazán nem számít. Egy néma "Köszönöm!"-öt tátogok el neki, amit érthet mindenre, arra hogy itt van, arra, hogy most nekem énekel, arra hogy kitalálta ezt az egész tanársegédes dolgot... tényleg mindenre. Aztán már a miénk az ebéd, még a nap hátralévő része is, hogy végül... el kelljen búcsúznom tőle, de az itt töltött napok így jóval könnyebbek lesznek a szüleimmel. Levelezünk és az iskolában sem kell távol tartanom magam tőle, legalábbis nem olyan szinten, ahogy eredetileg gondoltam.
Titokzatosan elmosolyodom, elégedett vagyok. Végre feltárhattam előtte a pontos tervemet. Hogy képes vagyok érte küzdeni, várni, és csupán lelkiekben elfogadni, hogy egymáséi vagyunk. A szándék, amelyet felé nyújtok felér egy szerelmi vallomással, még ha nem is mondtam ki szó szerint. Megtehette volna, hogy már a vonaton megsértődik, s nem megy bele a játékba, amikor feltűnök a strandon. Kitéphette volna magát a kezemből, amikor ismeretlennek tetetve magam felajánlottam az új kezdetet. Egyértelmű, hogy ő is vágyik rám, s nem olyan bután rajongva, mint egy kis csitri, felnőtt nőként. Mindezt azt is jelenti, hogy ha odajutunk, hogy nem tudunk ellenállni, bátran odaadná magát nekem, éppen ezért vagyok képes várni. Már kimutatta: érdemes. - Na igen, a szüleim nem neveltek hülyegyereket. – Cirógatom most meg az oldalát, hogy lássa, azon túl, hogy kellemeseket beszélgetünk (amit majd a Roxfortban is megteszünk főleg) addig annyiszor érek hozzá, oly módon, ahogyan jólesik. Tudtomra adta már, hogy nincsenek gátlásai. Addig voltak, amíg bárki megláthatott minket. Így nem kell viszakoznia, riadtan oldalt pillanatani, hogy mikor tör ránk valaki. Rosszfiú vagyok a magam módján, önző, aki átvág a dzsungelen, hogy megkapja amit akar, mégis, mindemögött meglepő módon a szerelem a kulcs. Hogy ráébredhettem, van még helyem ebben a világban. Csakis Dorothy oldalán, s ha csellel kell párként viselkednünk, hát tegyük úgy. Amint megkaptam a zöld utat, meglepem azzal, hogy bebocsátást nyerek a már korábban feltérképezett ajkakba. Eljátszuk ugyan, hogy idegenek vagyunk az éjszakában, akik együtt vannak, amíg felkel a nap, ám haladhatunk nagyon léptékkel, hiszen nem pusztán a társaságáért tettem meg az utat. Nagy útnak nem mondanám, zsupszkulcs hozott, itt a gesztus volt a fontos. Fogunk még beszélgetni, ismerkedni, ezúttal nem fogom vissza magam. A sarokasztal lehetőséget ad az összebújásra, így átkarolom a dereka környékén, hogy szenvedélyes csókjaimmal borítsam el az ajkát. Dél-Amerikában nem kell félnünk vizslató szemektől, s a szolgáltatók számára is mi vagyunk a fizető vendég. Eljátszom sötét tincseibe túró ujjjaimmal, s a lendületes csata után már pár lezáró puszival köszönök ki a puha hústól. Elengedem, hogy zihálva kapkodjam kissé a levegőt, mindig képes újra, és újra feltüzelni, ez most sincsen máshogyan. Még elmerülök a sötét szempárban, amely a végzetem lett. Biztos vagyok benne, hogy ha valaha gyermekeink lesznek, ugyazezt a világosbőrű, ám sötét szemeket öröklik, még a hajunk is igen hasonló amit a színt illeti. Tényleg összeillünk. - Valóban. Azért jöttél, hogy velük legyél, ezt tartsuk tiszteletben. Majd megírod, hogy milyen volt végül az ünnep, ahogyan én is beszámolok, hogy merre jártam ezután. Na választasz csini kislány? – Immár hátrahúzódok, fájdalmas elszakadással eszközölve, hogy távolság ékelődjön közénk, nem ártana ugyanis rendelni. Ez az ő reszortja, addig én elmélázgatva figyelek fel az egyik öregúrra, aki az itteni népviseletnek megfelelően széles karimájú kalapot visel, s gitáron játszik. Nem akkusztikus, de nagyon hasonlatos. Rámosolygok a lányra, és felállva odasétálok a bácsihoz, mutogatással kérve el tőle a hangszert. Feltámasztom egyik lábamat egy székre, úgy egyensúlyozva ki a jószágot, megpróbálkozom. Kicsit más ugyan, mint az enyém, de rátalálható a különbség alapján, hogyan is kell bánni vele. Latinos dallamot pörgetek, amire többen tapsolni kezdenem. Vigyorogva folytatom, hosszabbra megnövesztett tincseim a szemembe lógnak, ám végül találkozik a pillantásom ismét Dorothyéval, és most már neki zenélek.
- Szóval Dorothy-nak hívják, szép név. - ennyit tudok kb. kinyögni a dologra, mert innentől már tényleg egyértelmű, hogy rólam van szó. Szó se róla jól kitalálta, és ezt most még csak nem is jegyezhetem meg, hiszen nem rólam van szó, elviekben. Tetszik ez a kis játék, de azért néha bonyolult is, mert most mondjuk szívesen ölelném meg, hogy ilyesmiket talál ki és nem adta csak úgy fel az egészet, de nem tehetem meg a kis színjátékunk miatt igaz? Ettől még ugyanúgy jól esik, hogy végül tényleg nem csak lelépett a vonatról, hanem azon gondolkodott, hogyan tudnánk ezt az egészet megoldani úgy, hogy nekem és neki is jó legyen, mert itt most egyértelműen ez a lényeg. Nem kell teljes mértékben titokban találkozni, legalább a közelében lehetek, mint tanársegéd és azt hiszem már ez is mindenképpen valami. - Igen, azt hiszem ezt jól kifundáltad. - tökéletes lesz, ehhez már kétség sem férhet és tényleg örülök neki, hogy így lesz végül, hogy együtt lehetünk gond és következmények nélkül is. Eddig is erre vágytam, hogy őszinte legyek és most lehetségesség válik, aztán csak addig kell kibírni, amíg befejezem a sulit és akkor már efféle taktikázásra sem lesz szükség igaz? - Azt hiszem igen, ez már nyilvánvalóvá vált, ahogy... te is nekem. - hiszen ő is nagyon bejön nekem, de erre már rájöhetett párszor, amikor rajta felejtettem a tekintetemet, úgyhogy nem férhet hozzá túl sok kétség, hogy így van, de nincs is ezzel baj, nem félek kimutatni, hogy mit gondolok... érzek, itt és most nem. Majd a kastélyban, ott majd vissza kell fogni a dolgot, és titkolni kell az igazat, de egyelőre szerencsére még nem erről van szó, itt még azt tehetünk, amit akarunk és úgy nézhetek rá, ahogy csak jól esik. - Természetes... de azért elég kellemetlen helyzetnek tűnik, hiszen gondolom neked is kezelni kell ezt valahogy, úgy hogy ne bántsd meg. - hiába a barnákra bukik, értem én a célzást rám, de azért ez a dolog nehéz. Főleg úgy, hogy közben a combomon pihen a keze és azt simogatja, úgy nagyon nehéz a szavaira koncentrálni és rendesen gondolkodni, de valamelyest muszáj, mert ott lesz majd Crystal és mégis mit mondok neki? Talán Connor téved, rosszul is láthatta és akkor nem lesz baj, majd... majd ha elmesélem, hogy mi volt a szünetben, akkor tudni fogom a reakcióját, de ettől még van bennem egy kellő adag félsz, mert talán tényleg jól sejti és az... nem lesz valami kellemes. Nem akarom elveszíteni a legjobb barátnőmet. - Ez... kár, örültem volna, ha tudsz még maradni, bár persze a szüleim kevésbé, ha nem töltök velük semmit sem a szünetből, de... a címed kell, feltétlenül írok! - igen az tényleg jó lenne, a levelezés is valami, és talán iskola időben is megtehetjük, ha más megoldás nincs épp, aztán majd meglátjuk, hogy mi hogyan alakul. Közben persze helyet foglalunk és a megrendelt étel is érkezik. Én mellé egy hideg limonádét kérek csak, az most ebben a melegben tökéletes. - Nem gondoltam volna, hogy szereted az ilyesmit. - nem is tudom, az angolok többsége nincs oda érte, legalábbis úgy vettem észre. Én sokat utaztam, nem mondanám magamat... angolnak igazság szerint, még csak nem is Angliában születtem.
- Szigorúan baráti jelleggel, ám miután még az is félreérthető, ezért megfelelőbb a tanársegédi poszt, és talán a nagyteremben egymás mellett ülhetek ezzel a Dorothy-val, de privát találkák azt hiszem kizárva, csak az iskolán belül főleg a tanítással kapcsolatban. Aztán.. hogy ott miről esik szó, ha véletlenül eltérnénk a tárgytól... barátkozni végülis nem tilos. – Ezt arra értem, hogy adott esetben akár sétálhatunk is nagyokat, Roxfortsba is lejöhet mint a segédem, de kétlem, hogy az úgy működne, hogy beülünk valami sötét zugba egymás kezét fogva. A legapróbb jelét sem adhatjuk, még akkor sem, ha nem lát senki, hiszen a tanterembe is bármikor benyithat valaki. Fog ez menni. – Te vagy a legdögösebb. Mindenkinél csinosabb vagy Danielle. De ezt pontosan tudod, hogy nekem ennyire tetszel, ugye? – Hajolok közelebb, és továbbra sem az ajkára, hanem az arcára, bár vészesen közel a mézízű puhasághoz nyomok csókot. Ennyi még akkor is beleférne, ha csak most találkoznánk először. Így meg pláne. Azt is megtehetném, hogy már itt és most elmerülök a puha ajkában, belülről is feltérképezzem a száját, ám önuralmat kell gyakorolnom. Gyakorolnunk, hiszen neki is így kell majd gondolkoznia, de nő révén mégiscsak jobban kezeli azt, hogy vissza kell fognia magát. Na nem mintha engem csak az vezérelne, de bevallottan könnyebb, ha az ember meg is kapja, amire az ösztönei alapján vágyna. - Teljesen természetes, hogy a lányoknál ebben a korban felmerül ez, ettől még elmondhatom, nem kezdek a diákjaimmal, másrészt a vöröske nem az esetem. A barnákra bukom. – Miután továbbra is a combján van a kezem, és kellemesen cirógatom, egyértelmű, hogy a többesszámnak nem sok értelme van, pusztán játszom az idegeivel, és minimális udvariasságot préselek ki magamból, hogy ne úgy vegye, hogy mindenáron rá akarok mászni. Hagyom, hogy a lány maga elé húzzon egy étlapot, nekem tökéletes lesz az, amit választ, végülis ő van ismerős terepen, én meg nem vagyok finnyás. - Csak elugrottam egy kicsit fürdeni, holnap hajnalban már megyek vissza Ausztráliába. –Ezzel egyértelműsítem, hogy bármennyire is vágyom rá, nem biztos, hogy érdemes lenne minden puskaport ellőni most. Hiszen ha már tudjuk, hogy milyen a másikkal lenni, akkor mennyire tudnánk visszafogni magunkat a Roxfotban. Ám felépítve a kapcsolatot, levelezve, az iskolában pedig barátként viselkedve működhet. Életem egyik legnagyobb döntése ez, mégis úgy vélem, hogy a javunkra szolgálhat. És ahogy sejtem Dorothy/Danielle még nem is volt pasival, nem egy rohanós nap végén kéne megejteni mindezt. Az is biztosan sokk, hogy ilyen játékot űzünk, nem érdemes még a hancúrral is stresszelni. Meg kell értenie, hogy szerelmes vagyok belé, nem pedig a bugyijába másznék. Oda is, ez nyilvánvaló, de nincsen itt az ideje. – Megadom majd a címemet, ha szeretnéd, levelezhetünk. – A baglyok különben okos állatok. Hiába írja rá az álnevemet, vagy a hamis címet, pontosan tudja, hogy kinek kell hozni, így az iskolában én fogom megkapni.
- Szóval én vagyok a dögösebb? Akkor gondolom őt ne vinnéd el ebédelni igaz? - jól van na, tudom, hogy rólam van szó, és nem csoda, ha időnként sikerül ebbe az egészbe kissé belekavarodnom, vagyis... nem is kissé. Mégis csak rólam van szó, de még sem rólam, ha jól sejtem akkor ez az egész valahol azt is jelenti, hogy a suliban barátok leszünk max. tanárságedként lehetek vele, de közben talán ott is megmaradok majd néha Danielleként is és akkor mást is tehetünk? Titokban... amiről senki sem tudhat, mert nagy baja lenne belőle mindkettőnknek. Egyelőre még nem tudom, hogy ez mennyire lesz tartható, de azért nagyon remélem, hogy sikerül majd megoldani, mert nagyon szeretném, főleg mert most is iszonyatosan jól érzem magam vele, és... ez a lényeg, mással most nem is akarok foglalkozni. - Hát nem nagyon volt még így velem senki sem, szóval ez nekem nem ennyire evidens. - mosolyogva rántom meg a vállamat. Hát na, nem tehetek róla, nekem ez tényleg nem ilyen egyértelmű. Persze értem is őt valahol, én se szeretném, ha más legyeskedne körülötte és pont ezért érint kellemetlenül, amikor felmerül Crystal neve. Azért ez több okból is elég rossz, hiszen nem akarom, hogy más szemet vessen rá, no meg aztán ott az a nem épp apró gond, hogy ha tényleg tetszik a barátnőmnek, akkor... mégis mi a jó ég lesz, ha megtudja, hogy én és Connor... mennyire fog az neki rosszul esni, mennyire tudja elfogadni? Jó ég! Tényleg fogalmam sincs, hogy mi lesz ebből az egészből, mintha csak minden meg akarná bonyolítani, pedig már így is épp eléggé az. - Hát... biztosan meg tudjátok oldani ezt a kis bonyodalmat. - vagyis megtudjuk, mert hát ezt elvileg hármunknak kell majd, főleg nekem, mert félek tőle, hogy ezzel én szorulok majd két tűz közé, de valahogy... csak sikerül majd jól kijönnöm belőle. Még nem tudom, hogyan, de remélem, hogy nem bonyolítjuk meg még jobban azt, ami már így is pont eléggé bonyolult - Akkor... akkor bent, rendben van... jól hangzik. - nem tudom megállni az újabb mosolyt, és akármennyire is hatással van rá még egy kissé pirulós ajakbeharapás is következik. Nem tudom megállni, mert amiket mond és ahogyan néz rám, az azért akaratlanul is baromi nagy hatással van rám, nem tehetek róla. - Igen, attól még csak nagyon tele sem leszünk, tökéletes tengerparti kaja. - bólintok még, mielőtt leülnénk, de azért csendben maradok, addig amíg megrendeli a kaját, meg az italokat is persze. Nem gondoltam, hogy ez lesz a mai napból, amikor csak egy magányos olvasgatásra készültem, de... az a lényeg, hogy most itt vagyunk és jól is érzem magam, és szívesen rákérdeznék, hogy meddig akarja még folytatni a kis játékát... vajon végig? - És meddig maradsz itt? Meddig nyaralsz?- meddig marad velem? Végig amíg tart a szünet, vagy egy napot kapunk csak? Azért ez elég fontos kérdés.
- Igaz... – Végülis így összességében már elégedett vagyok magammal, hogy ilyen jó tervet tudtam kovácsolni. Vélhetően egy született jófiú, a főnix rendjések bármennyire is a pozitív gondolatok vezérlik őket, nem tudták volna ezt így összehozni. Kell hozzá némi csalfa vér, ez most már egyértelmű. A szép a dologban az, hogy a lány is képes volt viszonylag gyorsan átlátni, milyen merényletet követek el kettőnk ellen. Azaz érdekében. Hiszen csakis arról szól az egész, hogy játszunk, mert később is játszanunk kell majd, de így a saját döntéseink nyomán azért elviselhetőbbnek érzem. Így valóban megismerhetjük egymást, nem pusztán a külső fizikai vágy alapján kötődünk. - Aha. Teljesen véletlenül ő is tárgymágus mint te, viszont vele szigorúan baráti a viszonyom. Tanárként úgy tűnik rossz vért szülne egy olyan kapcsolat, bőven elég a barátsága. És ha már összehasonlítunk, közel sem olyan dögös, mint te Danielle.. – Döntöm oldalra a fejemet, hogy bizony erről kell majd szólnia a dolognak. Az iskolában barátok, kollégák vagyunk, tanár-diák viszonyt fenntartva, hogy valóban tiszta érzelmekkel gondolhassunk a másikra, akivel majd a szünetben leszünk. - Féltékeny? Nem tudom, ezt annak hívnám. Pasis területfoglalás inkább talán. Na jó... az vagyok. Rád meg ki nem lenne az szépségem? – Félmosollyal kisérem a kuncogását. Talán bennem is van egy nagy adag gyerekesség, ahogyan összeborzolom a haját, ezzel csakis azt szándékoztam mutatni, hogy amíg itt vagyunk, nincsen gátlásom vele kapcsolatban, csakis úgy azt fogjuk tenni, amely mindkettőnknek belefér még. Valóban olyan pillantással mérem végig, hogy nagyon piszkos dolgakat tudnék művelni, hosszan, és keményen, ám azt is figyelembe illik venni, hogy ártatlan szüzike még a leányzó, akinél bizony még a lelkieken túl fokozatosság elvét érdemes tartani, nem csak úgy szétszaggatni a törékeny testét. - Talán ha előre beszélek a fejével, hogy a vöröske nem fog bezavarni a barátságunkban, akkor könnyebben kezelheti. – Természetesen nem a barátságunkról beszélek, csak az iskolai kapcsolatunkat hívom így. Megszokott dolog, hogy fiatal lányok ráfüggnek a fiatal, és jóképűnek gondolt tanárokra, viszonzást remélve. Dorothy esetében egyikről sincsen szó. Ez teljesen más, ez tényleg szerelem, és bármennyire is azt érzi majd, hogy a barátnője nyomul rám, nem szabad, hogy izgassa, hiszen érte jöttem el a világ másik végére, és fogom majd vissza magam az iskolában, hogy egyszer akár egy gyűrűvel is meglepjem. Messze van még az a pont, ám nem lehetetlen, hiszen ki mással lehetnék boldog? Kéz a kézben lépdelünk az étterembe, a kérdésen igyekszem nem vigyorogni, nem kell, hogy mindig a szexen járjon az eszembe. - Legyen bent. Kint eleget leszünk még. Félhomályt akarok. Rejtett, meghitt zugokat, ahol elbújhatok veled... – Lépünk át a küszöbön, és gyorsan keresek egy asztalt, ahol van lehetőség egymás mellé ülni. Innen látjuk a partot is, mégsem süt teljesen a szemünkbe a nap. Nehéz tűrtőztetni magam még úgy is, hogy ruhában van, de elég kényelmetlen lett volna vízes fürdőben végigrandizni a napot. Finoman a combjára ejtem a kezemet, és szelíd határozottsággal markolok rá. – Akkor herkentyűk gyümölccsel?
- Miért, egy lány már nem is bókolhat? - nem tudom megállni mosoly nélkül. Amúgy se nagyon nézem ki belőle, hogy tényleg elpirulna, nem az a típus na. Kétlem, hogy tudnék olyasmit mondani, aminél ilyesmi akár fel is merülhetne. Ő nem az a típus, inkább nekem mondhat olyasmit, amitől könnyen zavarba jövök, de hát ezzel azt hiszem mindketten tökéletesen tisztában vagyunk, hiszen sikerült már párszor gyakorolnia a dolgot. Én amúgy is pirulósabb fajta vagyok, hiszen ő már sokkal több mindent élt meg, mint én. - Szóval... tárgymágus. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog örülni, ha megtudja. - szélesedik ki a mosolyom. Oké, így már tényleg egyértelmű, hogy rólam van szó. Tudom, nem is kellett volna ilyen téren bizonytalankodnom, de hát nem tehetek róla, néha ez is előfordul. Nem ismerem még őt annyira, és nem tudhatom, hogy mik járnak a fejében, hogy tényleg rám gondolt, mint tanársegéd, de tényleg jól hangzik a dolog, így együtt lehetünk a nélkül is, hogy valaki megszólna e miatt. Bár fogalmam sincs, hogyan fogok tudni csak úgy elücsörögni a szobájában és megbeszélni a tantervet, vagy esszéket javítgatni, vagy nem is tudom... azért az baromi nagy kihívás lesz, már most is az, hogy itt vagyunk együtt. Nem bírtunk magunkkal a bál után sem, szóval... sejtelmem sincs, hogy mégis mi lesz ebből az egészből. - Ebből azt hiszem azt szűrtem le, hogy féltékeny típus vagy. - nem tudom megállni, hogy egy halk kuncogás azért ne hagyja el az ajkaimat, már a szavai miatt is, no meg a hajösszeborzolás is okot ad erre. Ez mégis csak olyan... nem is tudom, az öt éveseknek szokták összeborzolni a haját, de közben mégis gyakran úgy néz rám, mint aki ha tehetné, akkor itt helyben tépné le rólam a ruhát. Azt hiszem pont ez az, amit annyira élvezek, hogy vele minden annyira kötetlen és szabad, hogy minden teljesen természetesnek tűnik, a hajösszeborzolás is, és az is, amikor a nyelve a számban puhatolózik. Csak az fagyaszt le egy kicsit, amikor Crystal kerül szóba. Ez azért... azt hiszem felettébb kellemetlenül érintene minket, engem főleg persze. - Azért ez... biztos, hogy elég nehéz lenne a leendő tanársegédednek nem gondolod? - ha valaki rajong érte az egy dolog, ha ha pont a legjobb barátnőm az és, ha nem csak kósza rajongás. Jó ég! Ez azt hiszem most egy kicsit sokk-ként ért és még kell egy kis idő, amíg sikerül összeszedni magam. Ezért van, hogy kissé felkenődök rá, amikor kanyarodunk. Nem az ő hibája, én gondolkodtam el nem kicsit. Egy pillanatra aztán sikerül végképp lefagyni, amikor egymásba akadunk, én pedig elveszek a tekintetében. Hát lássuk be... szép szemei vannak, hiába nem égszínkékek. Nagyon nehéz csak úgy megmaradni mellette, az az igazság. Megfogom végül szépen a kezét, jó érzés, ahogy az ujjai az enyémekre kulcsolódnak. - Igen, így kényelmesebb. - bólintok egy aprót, csak aztán mutatom neki az utat a célig. Hamar elérjük most már a kis éttermet. Nem túl nagy, de már most is csodás illatok szállnak onnan felénk. - Kint, vagy bent? - mármint arra értem persze, hogy hol ülne le szívesebben. Szerintem kint tökéletes, vannak napernyők, szóval nem fogunk hőgutát, vagy napszúrást kapni, ha itt eszünk, és azért mégis csak kellemesen jár a lágy szellő is, és látjuk innen a tengert is.
- A végén még elpirulok, az viszont határozottan röhejes lenne a sötét szememhez. Nem nekem kéne téged méltatnom? – Lehet, hogy szavakkal nem teszem meg, vagy nem annyit, de a tetteim magukért beszélnek. Hogy figyelek a lelkivilágára, arra, hogy mi a fontos neki, milyen gyorsan érdemes haladni. Tulajdonképpen azt éreztetem vele, hogy bármilyen gyönyörű is, nekem az számít, hogy egy igazi felnőtt, érett személyiség, akit nem csupán letámadni, molesztálni akarnék. Érdekelnek a gondolatai, a tervei, mindezek mellett bírok alig magammal, hiszen a karácsonyi folyosón alig tudtam elszakadni tőle. Ha visszamegyünk az iskolába, már tudatosan kell máshogyan kezelnem, a kis titkunk tényében. Azzal, hogy képesek vagyunk uralni a szenvedélyünket, mutatjuk, hogy mindez mennyire komoly. Elég pusztán egy érintés, egy nézés, hogy tudjuk, a másik is ott él már a lelkünkben, és ez nem szakadhat el. - Meg fog lepődni, nagy tárgymágus a kiválasztottam, ámbár elemi mágiákból is ügyeskedik. – Egyértelműsítem, hogy rá gondolok, ha eddig nem lettem volna világos. Úgysem az a lényeg, hogy ugyanolyan szinten álljunk. A közös időtöltés is sokat számíthat, hogy barátokként számíthatunk egymásra, nem pusztán holmi ürügy lesz, hogy becipeljem a szertárba, hogy ott essünk egymásnak. Nem lenne értelme, csak szenvednénk rajta. Így nem csak a távkapcsolatról fog szólni a dolog, hanem az ismerkedésről is. Mint egy régimódi házasságban, ahol bizony paráználkodásnak minőségülne minden nászt megelőző egymásra találás. Na nem mintha sokáig szándékoznék várni, a házasságig semmiképpen sem. Ám lehet azt okosan kezelni. Nem vagyok már kiskamasz, akit csak a farka vezet. Nőként ő sokkal jobban uralkodik magán. Annál édesebbek lesznek majd az együttlétek, hiszen nem fogok addig sem pótlékokat használni. Dorothy páratlan, mással nem is tudnám elképzelni a további életemet. - Csakugyan? Néztél már tükörbe Danielle? Egy tökös pasi egypercnyi ismeretség után letépné bárki fejét, aki rajta kívül rádnéz... – Borzolom össze a haját, hiába csinálta meg olyan szépre. Különben is olyan dögös, hogy kócosan még inkább az lesz. A lelkieken túl mindig él bennem az a piszkos fantázia, hogy majd mi ketten együtt hempergünk, és hát ez akkor az igazi, amikor az ember azzal teszi, akibe fülig bele van esve. Bármennyire is imádom játszani a macsót, úgy tűnik a lány kihozza a romantikus énemet. Azért rózsaszín mamuszt még nem fogok venni. Érzem, hogy megmerevedik, amint az ajkára téved az ujjam. Nem játszom vele. Az érzéseivel sem. Várnunk kell. Besorolok mellé hogy belémkarolhasson, különben már itt omlunk egymás karjaiba, aminek nem sok realitása lenne ilyen gyorsan, szóval csak szépen sorjában. - Komoly egozizmus lenne kijelenteni. Csak tippelem. És nem tetszem, ez inkább amolyan...rajongás féle, ami gyorsan elmúlik, de remélem a leendő tanársegédem nem hiszi majd azt, hogy bármibe belemennék. Nekem több kell annál, minthogy valaki szépen néz. – Simítok végig most már a kacsóján, amivel belémkarolt. Ezzel is jelzem, hogy bármilyen rendes, és kedves lánynak tűnik Crystal, azért mert a diákom, nem fogom úgy kezelni mint Dorothyt. Az ajkának beharapása tovább erősíti előbbi mocskos fantáziáimat vele kapcsolatban. Ahogyan sejtem, még nem volt senkije, mert bár lelkesen adta a csókokat, úgy elpirult még abba is, és ahogyan a szexről beszéltünk, nem, ennyire nem lőhetek mellé. És hogy az vonzana benne, hogy ártatlan? Nem igazán. Jó dolog így az esetleges pasijának, szerelmének lenni, de az ártatlanság elmúlik, és akkor csupán az marad, amit megkedveltünk a másikban. Kissé felkenődünk egymásra útközben, szórakozottan elmosolyodnék, ahogyan visszafordulok, mégis sikerül annyira fejest ugrani a tekintetében, hogy én magam is zavarba jövök egy pillanatra, elönt valami forróság, amelytől még jobban vágyom az érintését. A keze után nyúlok, és ráfogok az ujjaira. – Így kényelmesebb, nem gondolod? - Várom, hogy vezessen csak, itt most övé a helyismeret előnye.
Azt hiszem most pont az a lényeg, hogy nem akarok foglalkozni azzal, hogy mi jöhet még. Egyszerűen csak élvezni akarom azt, ami most van, álnevekkel és egy kis cselezéssel és kész. Akkor nem kell azon kattognia az agyamnak, hogy mi lesz majd, amikor visszatérünk az iskolába. Tudom, hogy nem lesz egyszerű és egyelőre még nem tudom, hogy milyen elképzelései vannak arra az időszakra, de... majd valahogy megoldjuk igaz? Ha már ide jött és próbálkozunk, akkor kétlem, hogy az a cél, hogy pár kellemes nap után végül azt mondja, hogy vége és ennyi volt, a suliban nagyon szót se váltunk egymással. Nem, biztos vagyok benne, hogy van valamiféle terve vagy ötlete, hogy hogyan oldjuk meg a dolgokat majd ott, hogy hogyan lehessünk együtt, ha csak ritkán is, vagy titokban, amíg el nem végzem a sulit, mert utána már semmi sem állhat közénk igaz? Talán ez egy próba is arra, hogy tényleg komoly-e a dolog, mert ha így kibírjuk, akkor... azt hiszem, hogy az. - Nem biztos az, szőke kék szeműként a sötét ruha ugyanúgy kiemelné a szemed színét, ami... határozottan szép. - tudom, hogy nem valami látványos kék, vagy zöld, az enyém is szimpla barna, de a barna is lehet egyedi és különleges és egyébként is a kisugárzásod a pillantásod az, ami a szemedet széppé teszi, nem pedig az eleve adott szín, amivel születtél. Ha sokat mosolyogsz akármilyen is lehet a színe akkor is csillogni fog a tekinteted, ha viszont gyakran vagy túlságosan komoly, akkor csodás kék tekintettel sem fogod magadra vonzani mások figyelmét. És persze ő pontosan tudja, hogy nekem mitől csillog a tekintetem, nem véletlenül simít olyan finoman végig az arcomon. Tudja, hogy mennyire képes hatni rám egy-egy érintéssel is, ahogy azt hiszem én is hasonlóképpen érhetek el nála sok mindent. - Lehet, hogy csak rossz volt az idő arra is, amerre te jártál épp. - mosolyodom el. Persze azért tudom, hogy neki is a miatt volt rossza hangulata, mint nekem, de mivel most épp nem saját magunkat játsszuk, így aztán úgy kell tenni, mintha nem tudnám. - Biztosan örülni fog, ha felkéred... gondolom legalábbis, hogy jó tanár lehetsz és ki ne dolgozna veled együtt szívesen. - halk sóhaj. Hát na, nem tudom hogy rám gondol-e, talán nem, hiszen ereklyevadász vagyok és nem elemista szakra járok, ő pedig elemi tantárgyat oktat, egyáltalán nem biztos, hogy rólam van most szó. Persze jó lenne... így aztán indokolt lennem hogy együtt készüljünk fel egy-egy órára, vagy külön megbeszélést tartsunk. Nem mondom, hogy ellenemre van a dolog... sőt. - Alig ismersz, nem is lehetsz féltékeny. - vigyorodom el, még kicsit oldalba is bököm. Tudom persze, hogy ismer és még oka is lenne féltékenynek lenni, de próbálom hozni a szerepemet, és persze egy kicsit húzni is őt, mert... ez most a lényeg, a szórakozás és hogy jól érezzük magunkat együtt. Azt kár lenne tagadni, hogy amikor az ujja végigszánt a számon finoman szólva is ledermedek. Nem azért, mert rossz lenne, pont a miatt, mert képtelen vagyok tartani a tekintetét és az ajkait nézem közben, és végül az, hogy az arcomra ad csókot... már-már fájdalmasan érint. - Örülök, hogy így... vélekedsz. - bök ki végül nagyot nyelve. Hát igen, tényleg így van, jó, hogy ő nem a cicababákra bukik, de ez eddig is eléggé egyértelmű volt, hiszen nem lenne itt különben és nem találta volna ki ezt a kis trükköt, amivel meg tudjuk oldani a mi is - nagy - problémánkat. Amikor viszont Crystal merül fel kissé elkerekedik a szemem és ezt most nem is tudom leplezni. Persze, hogy tudom ki az a vöröske, aki az én barátnőm... már persze, ha rám gondolt, mint tanársegéd, mert e téren még mindig nem akarom elbízni magam. - Úgy gondolod, hogy tetszel annak a lánynak? - az nem lehet, én még nem vettem észre, és Crys nekem nem is mondott ilyet... de mi van ha mégis? Jó ég! Akkor mi lesz? Idegesen harapom be a számat, miközben majdnem még az utat is elvétem és nem kanyarodunk le időbe. A hirtelen irányváltoztatásnak hála sikerül kissé még rá is lépnem Connor lábára, de annyi tuti, hogy sikerül felkenődnöm rá. Zavartan lépek hátra. - Bocsánat, én csak... elgondolkodtam kicsit. Ott van, oda megyünk. - mutatom az utat, a kis nádtetős épület az, neonokkal kivilágítva. Hangulatos kiülős hely is van, pár méterre pedig már ott az óceán. Szép... enyhén szólva.
Biztos, hogy nem lesz egyszerű, de az álnevekből ítélve egyértelműen az az elképzelésem, hogy levelezzünk egymással. Azért úgy egy fokkal elviselhetőbb, hogy van egy titkos szerelmünk, akivel nagy ritkán találkozhatunk, a tanév fennmaradó, és sajnos nagyobbik részében pedig barátként kezelve egymást azért igyekezhetünk minél többet egymás társaságában lenni. Erre is van ötletem, hogyan is érjem el a dolgot, de azt majd a Roxfortban. Lehet, hogy valóban fájdalmas lesz, hogy nem csókolhatjuk meg egymást, sőt hozzá sem nagyon érhetünk egymáshoz, de meg kell próbálnunk, hátha az érzéseinket erősíti. Egyetlen megoldás lenne, hogy legálisan is együtt lehessünk, de az túlságosan rémisztő lenne mindenkinek, úgyhogy elhessegetem a gondolatot. Egyenlőre még. - Mondhatnám azt, hogy tudatosan válogatom össze a harmonizáló dolgokat, ám végülis nem. Csak szeretem a sötétet. Ha mellette szőke hajú kék szemű srác lennék, akkor érdekesen festene a dolog, úgyhogy csak... édes vagy. – Simítok végig az arcélén, fésűként mélyesztve ujjaimat a barna tincsekben. Tudom, hogy nem kéne mindig úgy néznem rá, mintha le akarnám olvasztani a bugyiját is, de most kell kiélnem magam, a roxfortban éhkopp lesz. Megvan benne az a jókislány változó, amelyet egy magamfajta sötétlelkű szeretne maga alá gyűrni, másrészt valóban olyan büszke, határozott, amilyennek titkon mi srácok akár feleségalapanyagot is el tudnánk képzelni. Már ha lenne ilyen képzelgésem, annyira kusza a jövőm, csoda, ha a jövő karácsonyt megérem a szervezkedések miatt, úgyhogy addig bőven jó, ha a lánnyal jutunk valamire. - Nyomott volt a hangulatod? Érdekes az enyém is. Tanársegédet akarok felkérni az óráimhoz. Van egy lány, aki nagyon is érdemes lenne a posztra, meglepem vele, ha hazaér, csupán azért voltam dilemmában, hogy ne vegye kivételezésnek, hiszen a szándékaim felé pusztán barátaiak. – Kacsintok vissza ravaszul, ez lenne végülis az alkum lényege. Titkos szeretők lennénk, levélváltásokkal, és nagy ritkán találkozásokkal, hogy aztán a Roxfortban barátok, és kollégák lehessünk. Akkor megvan az indok, hogy miért kell sokat a társaságában lennem, megbeszélni a tantervet, megkérni, hogy az egyszerűbb, adminisztratív munkákat csinálja meg a kedvemért. Így talán nem annyira kínzó a közelsége, mert együtt is lehetünk, de mégsem ott a kényszer, hogy csakazért is smárolnunk kéne. Így is beszélgethetünk, megoszthatjuk egymással a gondolatainkat. És már egyetemista, felnőtt, nem úgy kezeli a jog, mint egy sima diákot, és ha még tanársegéd is lenne, akkor már szinte alig állna bármi is az utunkba. Ott van persze az az alig szócska, így a türelem továbbra is erényünk kell, hogy maradjon. - Ezt azért jó tudni. Nem mintha... – Féltékeny akarnék lenni? Nem is tudom. De, azt hiszem bármennyire is görény dolog, Dorothy az enyém, és kész. Beszélgethet, barátkozhat, de ha bepróbálkozik valaki, felgyújtom, mint egy kutyát...! – Kellenek a francnak a cicababák. – Húzom most kissé magamhoz, ha már belémkarolt. – Nekem az kell, aki tud erős is lenni.. – Hajolok hozzá közelebb, hogy végighúzzam az ajkán a szabad mutatóujjamat, s csak az arcára adjak ingerlő csókot, úgy menjünk tovább az étterem felé. – Nem is tudom, ha vannak is, nem vettem észre. Illetve van egy vöröske, aki mintha nagyon meresztené a szemét. Éppen a leendő tanársegédemnek a barátnője. – Vonom meg a vállamat, lehet, hogy csak nagyon nyújtózkodott Crystal, azért nézett úgy, mert kérdezni akart valamit, így ez részemről nem szarkavarás, ezért is van ott a mintha. Na de hol az az étterem?
- Jól van, így már sokkal jobban tetszik a megközelítés. - mert hát na nem hiszem, hogy valakit bármilyen irányba is diszkriminálni kéne a szármzása miatt. Én varázslók közé születtem, ő pedig nem és mégis ő már tanár és mégis csak valaki. Nem akárkit vesznek fel a Roxfortba tanítani, én pedig azért azt hiszem elmondhatom, hogy nem vagyok rossz abban, amit csinálni szeretek és remélem, hogy fogok is még sokat fejlődni. Szeretnék legalábbis és ha eléggé elhatározol valamit, akkor remélhetőleg sikerül is. Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy az életem akkor lehet igazán jó, ha teszek érte, sosem voltam annak a híve, hogy nyafogjak, aztán meg csodát várjak, annak semmi értelme, de gondolom ez a szüleim miatt is van, ők se voltak sosem olyan egy helyben ülő típusok, akik csak várták a csodás. És hát amúgy is az ereklyék, a kalandok nem csöppennek csak úgy az ember elé, nem hullnak az ölébe, csak akkor találhatsz valami különlegeset, ha eleget dolgozol érte. Abban viszont igaza lehet, hogy igen talán... találkozhatunk, ha gyakorlatra megyek, vagy valami hasonló. Persze attól még a suliban ugyanúgy nehéz lesz, hiszen azért mégis csak marad ugyanaz a helyzet. Ott van tőled karnyújtásnyira valaki, aki tetszik, akibe... sikerült belehabarodnod, de úgy kell tenned, mintha csak a tanárod lenne, hogy még véletlenül se vegye észre senki sem azt, hogy hogyan nézel rá, mert abból mindkettőtöknek baja lehet. Ez azért egyáltalán nem egyszerű így szerintem egyikünknek sem. - Te sem panaszkodhatsz, ez az... ing kiemeli a szemed színét. - jól van, ahogy ránézek látszik jól, hogy nem a szeme színéről van itt most szó, hanem egészen másról. Persze a szeme is mesés, de attól még ez az ing elég szépen kiemeli mondjuk a felsőtestét, no meg persze a tetoválásokat és igen fenébe is, tényleg a sötét külső az, ami vonz benne, az hogy rossz fiú volt, hogy még most is sokszor az, hogy... tudom, hogy nem szabadna vele lennem és én mégis itt vagyok és itt is akarok lenni. - Miután azóta, hogy megjöttem eléggé nyomott volt a hangulatom, határozottan örültek neki, hogy kimozdulok kicsit. - mosolyodom el, bár ez az udvartartásos kérdés nem is tudom, hogy mire vonatkozik. Tudja jól, hogy a bálba is egyedül mentem el, nem igazán mondanám, hogy tobzódom az udvarlókban, akik annyira körül rajonganának. Közben szépen belé karolok, hogy mutassam az utat, és elinduljunk a cél felé, hiszen igen, én tudom, hogy hová is tartunk most pontosan, egy jó tíz perc a kis étterem, ami szerintem tetszeni fog majd neki is. - Egyébként nincs udvartartásom, tudod a legtöbb srác inkább a lányos lányokat kedveli, én pedig nem vagyok annyira az. De gondolom te sem vagy híján a rajongóknak, ilyen... adottságokkal és beszélőkével. - mert hát na engem könnyedén levett a lábamról, tehát gondolom ezt mással se tenné meg nehezen, de persze nem tudhatom. Mindenesetre azért annyira nem is érdekel, hogy kik mennyire vannak oda érte. Inkább csak visszapasszoltam a kérdést. Gondolom soha sem volt gondja azzal, hogy találjon magának valami főcskét, akár hosszabb, vagy rövidebb távra, hiszen ki ne akarna vele lenni?
- Felesleges lenne ennyire általánosítani Danielle. Biztos vagyok benne, hogy közüttünk is megvannak a lusták, vagy érdektelenek, akiket még a varázsvilág létezésével sem lehet megmozgatni, mint ahogyan nálatok is esélyes, hogy valaki úgy kihasználja a hátterét, adottságait, hogy Merlin díjas lesz. - Szerintem ez így van. Az, hogy én keményen odavágós varázsló lettem csak mert nagyon untam a mugli környezetet, vagy a Roxfort Hermionéje az egy dolog, lehet bőven ellenpéldákat is mondani. Nem mondom, hogy büntetésként szórtam felejtésátkot a szüleimre, nem tehetnek róla, hogy muglik, és ha őket ez az az élet köti le... Nekem mást szánt a sors, és ami fontos, nem akartam, hogy bajuk essen, én bármit is követtem el. Ellenben most áldom az eget, hogy Dorothy szülei ereklyevadászok, mert ha látni akarom őt, elég nehézkes lenne a közeli faluban, vagy mondjuk Angliában találkoznunk, így viszont ha sokat utaznak, egy-egy szünet alkalmával mégis elcsíphetem a világ távoli szegletein. Ez hát a terv. Felvetem neki a lehetőséget, hogy talán érdemes egy kicst várni, de komfortosabb szerkóban nekilátni az ebédnek. Meg egyébként is, ha velem töltené a mai napot, akkor mennyire jobb, hogy ne csípi az ember seggét a só, amit a tengerből nyalt magára. Samponnal megmosom majd a hajamat, értelmesebben fogok kinézni, mint furcsán megszáradva. Biztosan falt a tekintetével, ahogyan én őt, ahogyan kijöttünk a vízből, de hosszútávon másféle csáberőre lesz itt szükség. Főleg amilyen vaditóan kilépdel most a habok közül, kedvem lenne minimum belenyalni a fülébe, de nem, ez aztán végképp nem tartozik az ismerkedős első naphoz. Talán majd a végefelé valami... A szálloda előtt elbúcsúzunk, és sietek a sajátomba, ott gyorsan megejtem a már előre kiagyalt hajmosást, borotválkozás ezúttal nem jön hozzá, csak némi arcszesz, hiszen elképzelhető, hogy bukik arra, ha nincsen mindig kölyökképem. Egy térdig érő farmert húzok, merészen kigombolt rövig inggel, amiből azért elővillan a felsőtestem, és a bicepszem is, a tetkóimról már nem is beszélve, amit úgy meg szokott bámulni. Egyértelmű, bukik a sötét oldalamra. Persze csak bizonyos szintig, az orra előtt azért nem illene másokat élve kibeleznem. Félmosollyal köszöntöm, a puszit nem viszonzom, legyen ez most egyoldalú. Így is tudja, hogy megőrülök érte, valahol kezeljük ezt most játékként. Bókot ellenben kap cserébe. - Dögös vagy Danielle. Ha nem vigyázol, te leszel a főfogás. – A bérelt motort most a szállodám parkolójában hagytam, úgyis dög meleg van, bőven jót fog tenni a séta. Kérdés, hogy most merre. – A szüleid hogy fogadták, hogy máris elrabol valaki? Gondolom ez mindannapos eset. Az iskoládban is megvan az udvartartás? – Kérdezem mosolyogva. Féltékeny nyilván nem lehetek, hiszen óhatatlanul sokat tölt a vele egykorúakkal, de azért érdekel, hogy őt kinézte-e más is magának.
Pedig azt hittem, hogy rémes lesz majd ez a karácsony és most mégis jól érzem magam, boldog vagyok, hogy itt lehetek vele és egyszerűen most is borzongató az, ahogyan végigsimít az arcomon. Nehéz lenne visszatartani azt a halk kis sóhajt, ami felszakad a torkomból. Egyszerűen jól érzem magam vele és efelől eddig sem volt kétségem, hogy így lesz. Most még a bizonytalanságot is félre tudom tenni, úgyhogy simán elérte a célját, mert hát gondolom ezt akarta igaz? Hogy jól érezzük magunkat és közben ne azon gondolkozzuk folyamatosan, hogy vajon milyen lesz majd a suliban, hogy kicsit megismerjük egymást és ne a következményektől rettegjünk. - Szerinted tehát a mugli születésű mágusok és boszorkányok e miatt egyértelműen jobbak is lesznek nálunk? Vagy legalábbis nagyobb rá az esély. - persze nem mondom, hogy minden esetben így van, de végül is van abban ráció, amit mond. Amúgy én ettől még mindig rá tudok csodálkozni a dolgokra, azt hiszem ez azon is múlik, hogyan nevelik az embert a szülei, mert hát mi mindig sok felé jártunk, mindig új csodákat láttam és lehet, hogy már fiatalabb koromtól, mint az, aki muglik között nőtt fel, de attól még a mai napig is el tudnak varázsolni dolgok. Okkal lettem ereklyevadász, nem gondolnám, hogy bele fogok ebbe unni valaha is. Az, hogy te nézhetsz meg valamit, amit előtted még soha senki, vagy olyasmiket találhatsz meg a világban, amiket mások nem láthatnak talán soha, engem szerintem mindig is lelkesedéssel fog eltölteni, mint ahogyan az is, amikor valakit látványos varázslat használat közben látok és azért lássuk be, hogy pl. Connor ereje sem lebecsülendő, sőt! - Igaz, mondjuk úgy tényleg sokkal kényelmesebb. - jól van no, azt hiszem elég izgatott vagyok ahhoz, hogy ezt most nem gondoltam át rendesen. Azért vizes ruhában nem annyira kényelmes, még ha az ember a meleg miatt viszonylag hamar meg is száradna, mégis csak jobb rendesen felfrissülve mászkálni a városban. - Igen, nagyon finomak tudnak lenni és akkor egy óra múlva itt. A víz amúgy is... rendesen kivette az energiáimat. - szóval én már most is éhes vagyok úgy istenesen. Szeretnék minél előbb enni, főleg ha már beszéltünk is róla, szóval irány a szálloda, hogy aztán nem sokkal később, amikor már felkaptam egy lenge nyári ruhát, virágosat, pirosat, akkor kerülök elő újra. Meleg van, csak a táskámba tettem be egy kendőt, ha esetleg sokáig maradnánk. A szüleim pedig határozottan örültek annak, hogy kimozdulok és a nagy búskomorságot hanyagolom legalább kicsit. Amikor újra találkozunk, akkor én vagyok, aki puszival köszöntöm őt, persze csak az arcára, hiszen lassan haladunk igaz? - Szia! Akkor mehetünk, már komolyan éhen halok! - gondolkodás nélkül karolok belé, hogy megmutassam neki merre is van az a kajálda, amiről beszéltem, szerintem jó lesz, és neki is tetszeni fog, ez nem is kérdés.
- Na azért... Ha már összekeversz valakivel, az a minimum, hogy lenyomjak bárkit. – Simítok végig az arcán, ennyi még az ismerkedős fázisban is belefér simán. Úgy incselkedünk egymással, mintha tényleg holmi randi volna, és pontosan ez a cél. Hogy mindketten azt érezzük, hogy van értelme felépíteni azt, ami összeköthet, és magunk mögött hagyjuk a nyomorúságosan szenvedős, vágyakozós kínlódást. Azt hiszem kezd lassan ráébredni, hogy mi is célom, az apró bakit pedig vegyük tényleg csupán félreértésnek. Nagyon komoly terveim vannak vele, belepirulna, hogy ha nem csak azt fejezném ki, hogy az ágyamban tudnám őt, sokkal inkább úgy kezdek rá gondolni, mint valakire, akire az életemet rátenném. Sheska másnál találta meg ugyanezt, és nem foghatja fel, hogy neki ott van Rasmus, könnyen hoz komoly döntéseket, míg nekem Dorothy mellé húz vissza a szívem. - Becsvágy. Hogy megmutassuk, mi is érünk valamit. Kiváncsiság, amikor kinyílik a szemünk egy új világra. Aki ebben nő fel, belefásulhat, természetessé válhat számára a dolog, míg egy mugliból születő varázsló esetében még ötvenévesen is fogunk meglepetéssel fordulni bizonyos dolgok felé. – A parton jól elvoltunk, akárcsak a vízben, egy kis játék így az ismerkedésünk hajnalán igazán nem árt. Nem vagyok az a szigorú értelemben vett felnőtt, tanár, még csak tanárképzőre sem jártam. Dumbedore azért vett fel maga mellé, hogy óvjon, és hogy másoknak is átadjak a harcmezőn szerzett tapasztalataimból. Az más kérdés persze, hogy óvatosan eltitkolva a halálfalós múltat. - Ne csak szólj haza. Menj csak vissza, öltözz át. Csípd ki magad, ha úgy tetszik. Azért mégse egy vizes fürdőruhában ücsörögj mellettem egész nap. – Adom javaslatként. Hiába zuhanyzunk le kifele menet, mert bármennyire is hamar megszáradunk, azért komfortosabb érzet lenne megfésülködni tiszta pólóban mászkálni, körbejárni az üdülő-övezetet. Ha másik úgy döntene, hogy ne húzzuk az időt, nekem végülis oly mindegy, a javaslatom mégis logikusan van megalapozva. - Kiváló döntés Danielle. Úgy tudom, hogy a polipkákat itt olyan hirtelen sütik ki, extrán fűszeres panírban. Látom ebben hasonló az izlésünk. Megfelel akkor ha ha egy óra múlva találkozunk itt? Addig kellően kialakul az éhenhalás közeli állapot... – Kacsintok dögösen, és ha belemegy, akkor még elkísérem egy darabon, az ő szállodája pont útba esik, az enyém arébb van egy fokkal. Magamban már a spontán dolgok mellett már gondolkozom némi forgatókönyvön is a mai napot illetően. Vannak elképzeléseim, de igyekszem sodródni is az árral. Ha a szállodája előtt vagyunk, nyomok egy puszit a gödröcskés pofira, majd továbbcsattogok a saját felé, hogy gyorsan szalonképes legyek.
Azt hiszem azért nagyjából sikerül kivágni magam, de hát nem vagyok én profi színjátszó, azt hiszem érthető, ha nem tudom a helyzetet tökéletesen kezelni épp e miatt, de azért igyekszem. Az a lényeg, hogy itt van most és nem lépett le végleg, egy kis hiba ezt már remélhetőleg nem rontja el és akkor bátran mondhatom, hogy ez lesz életem egyik legjobb karácsonyi szünete. - Hát persze, közel sem olyan jóképű, bár... azért egyáltalán nem rossz. - huncut mosoly jelenik meg az arcomon, mert hát azért na ennyi belefér nem? Amúgy is mindkét egyén mondhatni ő, akiről szó van, nyugodtan mondhatom, hogy jobban fest saját magánál, vagy... valami ilyesmi. A lényeg, hogy ha még össze is adjuk kettejük külsejét, akkor aztán nem csoda, ha az ember eldobja magát, ha csak megnézi őt. Mondtam én már neki, hogy tuti biztos, hogy nem csak én láttam meg ezt, fiatal is, tanár is, van egy kissé sötét beütése, tuti, hogy vannak még olyan diáklányok, aki szívesen és bátran vetnék rá magukat. Ennek ellenére ő mégis velem foglalkozik, aki a legapróbb dolgokon is csak folyamatosan problémázik. Tudom... rémes tudok lenni néha azzal, hogy mindent túlgondolok. - Igaz, ebben is van valami és gondolom a mugli születésű diákokban több a lelkesedés és a tanulni akarás. - teszem még hozzá. Hát na mégis csak az én házamba jár Hermione, akit azért elég sokan ismernek, a szorgalma és a tudása alapján is. Oké persze kissé tudálékos típus, de még én is elismerem, hogy annak ellenére, hogy két évvel fiatalabb nálam bőven sok téren kiemelkedőbb nálam és sokunknál itt az iskolában. Egyáltalán nem számít, hogy nem aranyvérű. Sosem gondoltam, hogy valaki csak azért lenne több, mert varázslócsaládba született, sőt gyakorta az, aki kissé kirekesztett csak még többet próbál tenni azért, hogy túl tudjon lépni ezen és ez azért elég nagy dolog szerintem, ha az ember próbálkozik és igenis tenni akar azért, hogy kiemelkedhessen. - Én s ezt szeretném, veled tölteni a napot, csak lehet hogy azért hazaszólok majd, vagyis... a szüleimnek. Úgy volt, hogy csak lenézek a partra. - vagy üzenek, az is beleférhet és végül is nem pont haza. Igazából elég gyakori az nálam, hogy kissé keverem ezeket a dolgokat, hogy nem is tudom... túl sok helyen laktam már ahhoz, hogy ne tudjam elkülöníteni teljesen a haza fogalmát, bármennyire is igyekszem. Mindenhol otthon, ahol azok vannak,akik fontosak neked, valahol inkább én így értelmezem ezt, bár biztosan akadnak sokan, akik nem értenének egyet velem, de ez ugyanolyan, mint a család. Nem a vérségi köteléktől lesz valaki a családod, inkább attól, ahogy hozzád viszonyulnak. - Inkább gyümölcsösen könnyű, sok tengeri herkentyűvel. Remélem nem vagy ellenére az ilyesminek, de nagyon finoman készítik el. - nem mindenki szereti az ilyesmit és én is ettem már nagyon rémes verziókat, de itt tényleg sok olyan van, ami határozottan finom. Közben persze tovább haladunk, hogy elérjük a kinti zuhanyt, hogy a tenger sóját ki tudjuk mosni a hajunkból és a ruhánkból is. Igazából én nem nagyon hoztam magammal sok ruhát, mert nem akartam fürdeni, szóval marad a vizesben flangálás, gondolom nem akarunk most sokat várni. De majd a törölközőt a derekam köré tekerem.
Éppenhogy megrázom a fejemet, s viszonzom a mosolyát, hogy nincsen semmi baj. Itt, és ennyire még bőven kiugorhatunk a szerepünkből. Inkább most tegyük, tanuktól elzártan, mintsem majd az iskolában, amivel láncreakciót indítunk el, amit már nem tudunk korrigálni. Úgy teszek, mintha tényleg csak hasonlítanék valakire, ami előfordul. - Ah, oké. Bár közel sem lehet olyan jóképű, mint én. – Nem is én lennék, ha nem egóznék. Meg próbáljuk megszokni, hogy Dorothy és Danielle, Connor és Corey mások, külön emberként kell kezelnünk őket, csakis akkor tudjuk ezt ép ésszel megúszni. Elhiszem hogy választottamnak mindezt nehéz megemészteni, mégis muszáj lesz neki, mert rá fog ébredni idővel, hogy mindez a hasznára szolgál majd. Állandóan olyan cukin mosolyog, amikor ilyen zavart, mindig erős a késztetés, hogy kinyúljak, és végigsimítsak az arcán. Na igen, ha szerelmes az ember, akkor roppant nehéz úgy tennie, mintha ettől még távol állna. Azért megpróbálom, hogy emészthető legyen a tempó. - Hát passz Danielle. Mintha ez valami erőpróba lenne a sárvérűeknek, hogy mennyire képesek már akkor elviselni a kirekesztést, amelyben akár a mágusvilágban is részük lehet. Ha belegondolsz, végülis ez a megoldás beválik, sok mugli varázsló gyermeke végül hihetetlen dolgokra lesz képes, főleg mert nem korlátozza senki már babakorban sem a mágiáját, míg egy aranyvérűre anyuci akár rászólhat, hogy nem lebegtetjük a macskát az asztalnál! - Nosztalgikus nevetéssel idézem fel a dolgot, a családom nem szólt rám, inkább meghökkentek, szép csendben kimentek az étkezőből, és úgy tekintettek rám, mintha valami Stephen King-rémálom elevenedett meg. Nem szóltak orvosoknak, rendőrségnek, egyszerűen rettegtek tőlem, Connie ennél jóval ügyesebben titkolta amit tud, a macskás jelenetnél csak kuncogott rendesen, és a levegőben simogatta a kétségbesetten miákoló kandúrt. - Ebédelni, veled tölteni a napot, bármit amit csak szeretnél. – Nem mondom ki azt az általános bókot, hogy tetszel, mert az kissé sablonos lenne, már a ráutaló magatartásból is tudhatná akár ismeretlenül is, hogy értelmes lánynak tartom, a külseje alapján pedig csak akkor megy oda valakihez az ember, ha nagyon bejön. Az a bizonyos komoly tevékenység persze erőteljesen kétséges, hiszen Dorothy mégiscsak elég fiatalka, nem akarnám zavarba hozni, ahogyan megtettem már párszor, nem biztos, hogy csak úgy oda akarná adni magát egy távkapcsolat kedvéért. Már az is üdítő változatosság lenne, ha el tudná fogadni, hogy valami faramuci módon működhet, és bármennyire is akarom, nem elsődleges célom megfektetni. Miután túléltük a kölcsönös vízbedobálást, víz alá dobást, tökéletesen nedves mindkettőnk haja, a só ki fogja marni, valahol nem ártana találni egy zuhanyfülkét, ennyire azért nem vagyok még járatos, remélem Dorothy figyel az ilyesmire. Nyújtom a kezem, és megindulunk kifelé. - És milyen az itteni konyha? Nehéz, fűszeres, vagy inkább amolyan gyümölcsösen könnyű? – Na igen, a víz alaposan ki tudja szívni az energiát, főleg, hogy nem is reggeliztem, már bőven korog a gyomrom. Meg azt is számításba kell majd venni, hogy valamikor blokkolnia kell a szüleinél, nehogy azt higgyék, elrabolta valami rosszarcú idegen.
Zavartan mosolyodom el, amikor leesik, hogy mit is mondtam, hogy sikerült kissé elszúrnom a dolgot, de remélhetőleg még meg lehet oldani a dolgot, elfelejthetjük szépen. Hát na azért nem vagyok én még mindig profi színjátszó, bármennyire is szeretnék. Ereklyevadász leszek, nem pont a trükkök, amikben profi vagyok. - Nem, én... - oké, most légy okos Domokos, vágd ki magad valahogy ebből a félresikerült helyzetből. - Ismered egy srácot, aki nagyon hasonlít rád és valahogy automatikusan ő jutott eszembe. - próbálom eltüntetni a mosolyomból a zavart, amennyire megy legalábbis a dolog. Nem mondom, hogy ez volta tökéletes válasz, de most ennyi telt csak tőlem. Majd máskor próbálok jobban odafigyelni, hogy ne keveredjem bele a saját dolgaimba, mert csak összekuszálom a kis színjátékunkat, azt pedig tényleg nem szeretném. - El tudom képzelni, főleg ha ennyire látványosan nyilvánult meg a mágiád. Ilyenkor igazán felkereshetnék előbb is az embert, ha mugli szülei vannak. - nem lehet egyszerű. Nekem szerencsém volt, nem volt gond a mágia, sokat gyakoroltam is otthon, mire oda jutottam, hogy eljöttem az iskolába, úgyhogy határozottan jó dolgom volt. Nem tudom mi lett volna, ha nem így van, az is lehet, hogy ha a szüleim nem ereklyevadászok, akkor most mondjuk én sem ezzel foglalkoznék, hanem választottam volna valamiféle általánosabb szakirányt. Egyébként azért ez rossz lehet a mugli szülőknek, ha van egy hivatásuk, vagy üzletük, amit tovább akarnának örökíteni, de nem lehet, mert a gyerek varázsló, vagy boszorkány és egész mást szeretne csinálni, nem pedig... biokertészkedni teszem azt. - Szóval velem akarsz ebédelni? - igen azt hiszem a szavainak ez a lényege és azért én se vagyok hülye tudom, hogy nem csak egyedül az ebéd itt a lényeg, hanem azért egészen más is, mondjuk... valami más, kissé komolyabb tevékenység, mint egy sima ebéd. A kis vízi csata után úgy fest, hogy tényleg komolyan gondolta az ebédet, de persze meg is lepett volna, ha mindezek után csak úgy el akarna köszönni, hiszen azért elég messze jött el, a világ mondhatni másik felére, hogy velem legyen, akkor nem lenne reális, hogy csak szimplán egy kis úszásra vágyik, meg egy kis játékra, amiben másnak adjuk ki magunkat. - Hát jó, kárpótolhatsz, de akkor igazán finom legyen! - mosolyodom el, és amikor közelebb jön, hiába hagyja magát, akkor is nevetve nyomom le a víz alá. Csak egyszer, a visszavágás kedvéért igazából, semmi több és semmi ennél komolyabb, de attól még jól esik, hogy én kerülök fölénybe, még ha azért is, mert engedi. - Tudok egy egész jó kajáldát a közelben, hallottam, amikor a helyiek beszéltek róla. - mert hajlamos vagyok fülelni és figyelni a környezetemre és azért erre elég sok érdekes étel van, de szerintem fogunk olyat találni, ami tényleg ízleni fog majd mindkettőnknek.
- A tóparton? Találkoztunk már? – Kérdezem hamiskás fénnyel a szememben. Bele kell mennie a játékomba, és előfordul, hogy hibázunk, de legyen egy kicsit odafigyelősebb, hogy valóban hiteles legyen, hogy még csak most ismerkedünk. Szeretném vele tényleg felépíteni mindazt, ami majd hosszútávon jellemző lehet ránk, ne az legyen, hogy csak kiégünk, vagy reménykedünk de nincsen értelme. Akkor pedig kövesse a szabályokat, és ha vét, akkor gyorsan korrigáljon. Így csak oldalra döntött arccal figyelem az öléből, hogyan fog kimászni a saját maga által állított csapdából. - Komolyan... de hidd el, nem volt annyira vicces, ahogyan most nevetünk rajta. Erőteljesen titkolnom kellett, hogy mire vagyok képes, mert lassan már a fél város gyanakodva méregetett... – Végül mégis megmosolygom az akkori gyerek-énemet, Connie már akkor is a nyomomban járt, ő tudta a titkomat, és hosszan kérlelt, hogy ne erősködjek, húzzam meg magam. Hiába, hiszen már akkor is állandóan ellentmondtam neki. Talán ha nem vagyok ennyire lázadó jellem, még ma is élne. Kár ezen már így utólag keseregni, megtörtént. – Baszki, miért nem hozzátok születtem? Nem, ez hülyeség, akkor a testvérem lennél, úgy nem akarnék veled ebédelni, hiszen megtettük volna minden nap. – Ezt fogalmazhattam volna úgy is, hogy nem akarnám tudni, mi van a bugyidban. Nyilván vannak róla sejtéseim, de látni, mégiscsak komolyabb dolog lenne. Biztos vagyok benne, hogy ő is vágyik a dologra, csak bizonytalankodik a jövőnk és a következmények miatt. Nem mintha én nem tenném, de sikerülhet, tényleg lehet ennek megoldása. - Majd meglátod Danielle... majd meglátod.. – Nevetek rá, és felpattanva kézenrántom, hogy be is rongyoljunk a vízbe, ahol megkezdődik a játék. Valóban vagyok olyan önző dög, hogy kihasználjam a testi előnyömet, és őszintén szólva egy cseppnyi lelkiismeretfurdalásom sincsen, hiszen valamiben nekünk kell jobbnak lennünk. Végső soron nekünk kell megküzdeni az imádott lány kegyeiért, és nem fordítva. Igaz, ezzel pont hogy nem azt jelzem felél hogy milyen elegáns lennék, de hát ez csak játék, hülyülés. Így pusztán vigyorogva bólogatok, de nem hagyom elúszni. Legalábbis tartom a távolságot. - Szóval kárpótolhatlak egy kiadós ebéddel? – Ha hagyja, hogy utoljérjem, akkor odasiklok hozzá, hogy felkínáljam magam némi lenyomással. Nincsen csel, nem kapom el a lábát, kiélheti magát. Én nyertem, de megadom magam, hogy lássa a gesztust.
Hát persze, hogy gondolok a nehézségekre is, no meg a következményekre, mert sajnos tudom, hogy nagyon is rossz következményei lehetnek annak, ha mi itt mindenfélébe belemegyünk együtt. Félek tőle, hogy a végén... tényleg nagyobb lesz a baj, mint ami a pozitív eredménye lehet. Egyáltalán nem tudom, hogy mi lesz pl. majd a suliban, de remélem, hogy nem lesznek majd komoly következménye annak, hogy most itt vagyunk együtt... nagyon remélem, hogy nem lesz semmi baj. De e miatt azért mégis csak egy fokkal nehezebben engedem el magam, bármennyire is szeretném jobban. - És végül igazad lett nem? Tényleg hivatott vagy valamire, hiszen olyan sok mindent tudsz. Láttam a tó parton, ilyesmire nem sokan képesek. - ő az elemi mágiák terén nagyon nagy dolgokat vitt véghez és lehet, hogy hibázott, lehet hogy rossz oldalra állt és elszúrta, de még helyre hozhatja. Lehet akár auror is, vagy bármi ami szeretne, csak akarnia kell. Tudom, hogy most nehezebb, hiszen lényegében be van zárva ide, de ez még bőven alakulhat jobban is, én tudom, hiszek benne, hogy az élete még nagyon is lehet szép, és talán... talán majd velem. Bár ebben még nem merek így reménykedni, mert a végén csak sokkal nagyobb lesz a csalódás, főleg hogy így is minden egyes érintésbe beleborzongok, akármilyen kicsi is legyen az. Én is csak a bizonytalanságom miatt nem viszonozom őket, pedig isten bizony, akarnám, nagyon is! - Komolyan? - nevetem el magam. Hát azért ezt nehéz elképzelnem róla, bár minden bizonnyal azért nem akarta azokat az állatokat úgy igazán bántani, én legalábbis nagyon remélem hogy így van, az azért nem nagyon tetszene nekem. De mondjuk engem biztosan érdekelt volna az, hogy mivel foglalkoznak a szüleim, de úgy fest, hogy ő más. - Mondjuk megértelek. Az én szüleim gyerekkoromban... arra tanítottak hogy hatástalanítsam a kezdetleges csapdákat. - mosolyodom el. És persze az ecsethasználatra, meg az apróságokra, és én mindent élvezettel és lelkesen csináltam meg, mert tetszett, izgalmas volt és olyan igazán kalandos. Hát persze, hogy könnyedén elvarázsolt engem az egész misztikuma, ahogyan Connor is fogalmazott. Szerettem csinálni és a mai napig is leköt, pedig azért már hosszú évek teltek el azóta. - Szóval hirtelen rossz úszó lettél? - vigyorodom el. Azért ezek után már tuti, hogy nem hiszem ám el, amúgy se hiszem, hogy be akarna menni a tengerbe, ha tényleg rossz úszó lenne, de pont ezek miatt szórakoztató ez az egész. Őszintén szólva, ha csak arra gondolok, ahogy megcsókolt a vonaton, vagy a bálon, hát bármeddig lélegeztetném én szájon át, akkor is, ha épp előtte nem nyelt vizet, csak pohárból, mert szomjas volt. Egyelőre viszont ezen nem sokat gondolkodhatok, egyszerűen csak a vízben kötök ki és nem fogom ám magam vissza. Támadok, de... meg van azoknak az izmoknak a hátránya nagyon is. Esélyem sincs ellen. Erősebb is nálam és magasabb és talán még gyorsabb is. - Héj, de így... nem igazán fair a küzdelem! - nem nyelek vizet, legalábbis eddig még nem sikerült túl sokat, de az is biztos, hogy sok esélyem nincs ellene, bármennyire is szeretnék elérni valamit, de nem tudok. Túlságosan erős hozzám képest. - Akkor szünetet kérek! - úszok kicsit hátrébb. Vagy kapjon el, ha tud, mert mint említettem elég jó úszó vagyok, szóval ebben igenis le tudnám nyomni, akkor is, ha ő itt az elemi mágus, de én tudok mindenféle ügyes kis surranópályákat, majd meglátja, ha igazán bedobom magam, hogy esélye sincs!
Az kicsit valóban bántó volt, hogy azon túl hogy nagyon is józan, és próbál mindkettőnket, főleg engem óvni, lényegében nem tudott megoldást. Ez azonban tényleg csak kicsit, hiszen nem várhatom el tőle, hogy tökéletes, frappáns válasszal álljon elő, amikor ebben a korban még a lányokat nagyon sok bizonytalan érzés, gondolat űzi, annak is örülnöm kellett hogy valamilyen szinten belement, nehezen fogta vissza magát. Így azon, hogy most bánkódjak-e a többedszeri visszakozásán, úgy döntöttem, hogy felnőtt leszek, férfi leszek, és kezembe veszem az irányítást, méghozzá olyan módon, amelyben nem találhat hibát. Meg lesz a maga epikus volta a dolognak, és bízom benne, hogy tetszeni fog neki is. Ezt csakis a nap végén tudhatja meg, teljesen lefoglalni nem akarom a karácsonyát, most végülis csak ismerkedünk. - Valakit ezért vagy azért jobban érdekelhet a misztikum, mint másokat. Ismerek családokat, akik számára az a mágia, ha a háztartási bűbájok miatt nem kell otthon takarítani. Számodra azért fontos, izgalmas, mert kislánykorod óta az ereklyék titkainak bűvöletében éltél. Nekem meg azért, mert mindig reméltem hogy hivatott vagyok valami többre, de a szüleim muglik, így csak vártam, és hittem.. – Simítok végig az állán, van az egészben valami meghitt, olykor talán kiesek a szerepemből, és úgy kezelem őt, ahogyan valójában is, hogy régóta ismerem. Amiről beszélünk, a valóság, pusztán a nevünk, és az én iskolám helyszíne változott meg, minden más lényegében igaz lehet. A halálfalós témát majd lehetőség szerint kerüljük, hiszen tisztában van vele, kár túlragozni, másrészt egy sármos, rosszfiús tanár szerepébe nem biztos, hogy belefér a fenyegető háttér, ha komolyan akarunk valamit egymástól. - Hát az ilyen... nem tudom, sosem kérdeztem, halálosan unalmasnak tűnt, ahogyan ott metszegették a gallyakat, míg én kóbor kutyák szőreit pörköltem meg a kezdetleges mágiámmal. – Nevetgélek nosztalgikus mosollyal. Kisgyerekként nem nyűgözött le, hogy a poros kisvárosban ücsörögjek, amíg Connie a lepkék után rohangászik. Rég volt már. Mindig is vártam arra, hogy végre egyszer kiderül, mindez csak rossz vicc, és elmehetek innen a világ másik végébe. Wales-ben születtünk ugyan, ám nagyon korán költöztünk át Ausztráliába, így amit Dorothynak mondtam, a múltam egy részére valóban igaz. Még csak nem is azon a vidéken nőttem fel, ahol szörfözni lehet, vagy kenguruk vannak. A kősivatag környékén a hegyek árnyékában ált az a kisváros, amelynek a nevét is kitöröltem már az emlékeimből, ahogyan a szüleiméből a mi emlékünket. Legyenek boldogok azzal az élettel. - De! De! Ritka rossz úszó vagyok! – Kapok az alkalmon, amikor a szájon át lélegeztetést említi. Nagyon is egyszerű lenne ott folytatni, ahol az iskolai folyosón abbahagytuk, de akkor az derülne ki, hogy nem vagyunk képesek egymásért küzdeni, és csakis a vágy vezérel. Ahogyan a mólónál is megmondtam, nem fogom megcsókolni, most komolyan is gondolom. Itt és most nem. Ismerjük meg egymást, döntsük el, hogy ez valóban szerelem-e, legyen benne a flört, a randi, nagy séták. Ha ő is így akarja, és nem fog ismét megijedni tőlem. Szemlélem pár pillanatig, ahogyan a levegőben tartom, részemről egyértelmű, sosem voltam még szerelmes, vagy ha igen, nem ennyire. Izmaim kitartják őt, talán érzi, hogy még soha nem nézett így rá senki. Ettől függetlenül a víz alján végzi, a romantika nem egyenlő a véget nem érő kedvességgel, fizesse meg az árát, hogy most itt vagyok vele. Vizes hajjal, és arccal indul el felém, vigyorogva várom, hogy aztán amikor közel ér, elkapjam a lábát, és ne hagyjam magam lenyomni. Épp csak annyira vagyok galád, hogy ne menjen az orrába víz. – Megmondtam, hogy labdapótlék vagy, hiába küzdesz...
Nagyon is becsülöm és sokra tartom azt, amit tesz, hogy megpróbál trükközni, tenni azért hogy legalább a szünetben jól érezzük magunkat. Pedig komolyan azt hittem, hogy a vonaton nagyon megbántottam és eltűnik. Úgy is épp elég kínos lett volna utána a suliban, de még ezt sem tudom, hogy pontosan hogyan fogom majd kezelni, amikor visszatérünk. Vajon nem találkozunk majd egyáltalán, vagy úgy teszünk, mintha semmi se történt volna mások előtt és titokban meg találkozunk? Nem tudom, komolyan nem tudom, hogy hogy is lesz majd ez az egész, de remélem, hogy tudjuk majd kezelni valahogy. - Jól van, ez végül is jogos. - mosolyodom el és persze jó is, hogy nem érdekli mások véleménye. Bár persze, ha érdekelné, akkor most eleve nem lenne itt velem, mert tudja ő is, hogy nem szabad és hogy veszélyes nagyon is, rá nézve még sokkal jobban, mint rám. De ennek ellenére itt van és cseppet sem fogja vissza magát, és igenis akár arra is lehetne esély, hogy valaki meg lát minket, bár pici az esélye, hiszen eléggé az isten háta mögött vagyunk, Angliához képest legalábbis. Nem hiszem, hogy túl sok ismerős mászkálna erre, de... végül is soha sem tudhatjuk. - Én sosem éreztem úgy, hogy sokat ismerek belőle, de... azért a kíváncsiságom bőven meg van. - na igen mondjuk én jóval kevesebbet éltem mint ő, aztán kevesebbet is láttam, és persze ő varázslat terén is jóval képzettebb, nem véletlenül tanár ugyebár. Persze engem ettől még jobban érdekelnek az ereklyék, nem pedig az erős varázslatok, de az is igaz, hogy a medál, amit adott pont ezt a kettőt kombinálja, ami pedig megint csak nagyon hasznos párosítás. - Szóval a szüleid biokertészek? Az... micsoda? - hát no én varázslócsaládban születtem, nem tudok túl sokat a muglikról, csak annyit, amennyit tanultunk a mugliismeret órákon, az pedig azért nem olyan nagy mennyiség, hiszen többnyire a tankönyv nem tér ki minden részletre és mondjuk ez tipikusan egy olyan tantárgy, aminek egy mugli származású diák esetén még csak értelme sincsen, aki pedig varázshasználóként látta meg a napvilágot, nem sokat lép előre egy-két részinformációval, főleg akkor, ha azok között még olyan is akad bőven, ami esetleg teljesen téves. - Akkor jó, ezek szerint nem kell majd kimentenem téged, vagy szájon át lélegeztetni, mert egy nagyobb hullámnál majd' belefulladsz. - nem tűnik el a mosoly az arcomról, főleg hogy még fröcsköl is, akkor pedig csak még szélesebbre válik, amikor egyszerűen csak kiemel a vízből. Azért abban nagyon is van imponáló, hogy valakiben ilyen erő van, arról már nem is beszélve, hogy milyen szépen rajzolódnak ki a tetoválásai a dagadó izmok alatt. El is bambulok kicsit, így aztán jön a sikoltás, amikor egyszerűen belevág a vízbe. Kissé prüszkölve emelkedem ki a víz alól. - Ez igazán aljas volt! - de persze nevetek és nem állom ám meg itt, így hát neki is indulok, hogy letámadjam, minimum megérdemli hogy kicsit lenyomjam a víz alá.
Valóban más ez így, sokkal többet megengedek magamnak, úgy vélem, jogosan tehetem, hiszen feltette nekem a nagy kérdést, mindez pusztán a vágyról szólna? Igen, a vágy fontos mozgatórugó, ellenben mégis utánajöttem, töröm magam a megoldáson, olyat ajánlok fel, amit még senkinek nem tettem. Sheskáért sem küzdöttem ennyit, az biztos. Így az sem működik, hogy rajongásom megrekedjen a plátói szinten. Figyelmességem kiterjed a lelki dolgokra, ehhez kapcsolom azt, hogy fizikailag is mozgásban tartom magunkat. Érzem a zavart, ettől csak még jobban tetszik, nem lotyó, hanem ebben egy nagyon is törékeny lány, aki még küzd az érzéseivel, no meg azzal, hogyan is kéne reagálni minderre. - Nem magyarázom másoknak. A saját választásaimért én leszek a felelős, a többség szerelmi élete meg nem érdekel. – Viszonzom a mosolyt, és ha úgy adódik, olyan szívesen beletúrnék azokba a hullámos sötét tincsekbe, de a combjának tapogatása mellett már végképp rohanás lenne, annak jelzése, hogy nem tudok uralkodni magamon. Pedig mindez a próba arról szól, hogy az iskolában semmi nem történhet közöttünk. Ezt kell majd felvezetnem. Ott igenis bele leszünk kényszerítve abban, hogy plátói legyen a kapcsolatunk, érintések, sőt pillantások hijján is. - A mágia bizony sok mindenre képes Danielle. Mindig azt hisszük, hogy jól ismerjük, pedig olyan, mint a világűr. Valószinűtlenül kis szeletét tartjuk csak az ellenőrzésünk alatt. Megértem a kiváncsiságodat. – Bólintok határozott pillantással, ahogyan a családjáról hallgatom. Minimális féltékenység gyúl bennem, miután én már lemondtam arról, hogy karácsonyfa állítás lesz majd egyszer otthon, netán szerető feleség, gyerekek vesznek körül, akikkel a szülőkkel karöltve lehet szeletelni a karácsonyi húsokat. A szüleim már nem ismernek, Connie halott, a szerelem pedig karnyújtásnyira, mégis évek múlva elérhető úgy igazán. Ha egyátalán kitart addig mellettem. – Követtem volna, csak magával ragadott, ahogyan téged is, a misztikum. A muglik világa nagyon nem nekem való. Nem mennék el példának okán biokertésznek. Ellenben ha aurorcsaládba születek, bizonyos, hogy én magam is az leszek. Érdemes tisztelni a hagyományokat, csak meg kell válogatni, hogy mi is az, amely közel áll hozzánk. – Ezzel utalok a kérdésére, a szüleim arborétumban dolgoznak, és megtalálhattam volna a mágikus megfelelőjét, mondjuk a gyógynövénytanban, ám a tűz erejét válaszottam. Az elemek az igazán én világom. Dacolni egy tornádóval, manipulálni a vulkánkitörést, táncolni a tomboló hóviharban. Ez tesz engem azzá, aki igazán vagyok. Kézen fogjuk hát egymást, és belegázolunk a vízbe, ahol megindul a játék. A fröcskölés közben kérdést is kapok, amire megrázom a fejemet. – Tűrhető. A munkám kissé kötött... De nem félek a víztől, uralom, ha kell, pálca nélkül is. – Utalok arra, hogy biztosan nem fulladnék meg, ha átcsapna felettünk egy nagyobb hullám. Odaevezek mellé, és átfogom a derekát. – Mondtam, hogy labda helyett te leszel a játékszerem. – Emelem ki a vízből pusztán a bicepszem erejével, hogy pár pillanatig rajongva, csodálva nézzem őt. Nem mindig tudom ezt visszafogni, most éppen nem. Aztán... lejebb engedem, hogy... eldobjam... !
Igen az biztos, hogy egy vadidegennek nem engednék ilyesmit, de ahogy mindketten tudjuk ő nem tartozik ide, akkor sem, ha most épp nagy játékban vagyunk. Igazából még kissé attól is zavarban vagyok, amit ő tesz, bár próbálom nem teljesen kimutatni, hiszen volt már egy kis afférunk a bál alatt a folyosón is, akkor se nagyon fogta vissza magát, de azért most mégis csak más ez, hiszen elég kevés ruha van rajtunk. Más az, hogy a combomon simít végig, ami teljesen csupasz, mint amikor a derekamra vonódtak az ujjai, amit a ruha takart. - Ezt azt hiszem magyarázhatod másoknak, nem fogják megérteni, de... persze én veled értek egyet. - mosolyodom el, de hát attól még meg van a rossz tapasztalat. Azért a legtöbb pasi még mindig azt szereti, ha a mellette lévő nőnek lehet tanítani, vagy lehet újat mutatni, vagy csak simán nem túl határozott, hogy irányítani lehessen, vagy az is lehet, hogy nekem nincs elég jó véleményem a férfiakról. Volt már rossz példa előttem, mondjuk ez is benne van a pakliban, nem tehetek róla. Szeretek én erős és határozott lenni, és az is jó, ha valaki tud ilyen lenni helyettem, kell az a bizonyos aranyközépút, amitől egyszerre érezhetem magam erősnek és gyengének is, akit meg kell védeni minden rossztól. Mondhatni ilyen téren tipikus nő vagyok, meg tudok én csinálni sok mindent, de attól még jól esik, ha valaki minden lekezelés nélkül akár megcsinálja helyettem. - Nem is tudom, én ebben nőttem fel, a sok utazásban, a rejtélyek kutatásában, egyszerűen csak magával ragadott. - vonom meg finoman a vállamat. Nem erőltették rám soha sem a szüleim, hogy én is ezt csináljam, valahogy csak egyértelmű volt, hogy követem őket és kész. - De összetartás is van és kötődés, szeretem a szüleimet. - mert sosem akarták, hogy azt tegyem, amit ők akarnak. Mindig meg volt a lehetőségem arra, hogy meg legyen a szabad akaratom, mindig is én döntöttem a saját életemmel kapcsolatban, nem ők határozták meg és ezért a mai napig is hálás vagyok nekik. - A tárgyakat és az őket körülvevő rejtélyt azt hiszem. De te sosem akartad követni a szüleidet valamiben, ők mit csinálnak? - azt mesélte már, hogy muglik a szülei, gondolom ezen most a sztorija kapcsán sem változtat, és akkor nem tudta volna őket követni, ha ő meg közben varázsló és ezzel foglalkozik, meg hát... benne valahogy olyan mágikus erő van, ahogyan láttam, hogy talán furcsa is lenne, ha mondjuk kertész lenne, az olyan nem hozzá illő unalmas dolog. - Pedig nem hiszem, hogy itt túl hideg lenne a víz. - mosolyodom el aztán újra, ahogy elfogadom a kezét és én is feltápászkodom. A bőröm beszívta már a naptejet, bár nem terveztem, hogy bemegyek az óceánba, de ha itt van, akkor így már nem hagynám ki. Azt azért nem hagyom annyiban, hogy fröcskölni kezd, természetesen visszatámadok azonnal és én is vízzel terítem be őt, lassacskán nevetésre kapcsolva, ahogyan kapom az arcomba a vizet, aztán inkább amennyire lehet nekiiramodom, hogy eltűnjek kicsit a víz alatt, teljesen bevizezve a hajamat is és mindent. - No és jó úszó vagy? - bár nem hiszem, hogy nagyon be akarnánk merészkedni a mélyebb részekre is, de azért érdekel. Nem nézem ki belőle, hogy sok tengerparti nyaralásban volt eddig része.
Nyilván nem engedné csak úgy egy vadidegennek, hogy a hátát bekenje, vagy akár a combján nyugtassa a kezét. Nekünk már múltunk van, és ha eljátszuk, hogy nem ismerjük egymást, azért mégiscsak lehet bizonyos tekintetben megelőlegezni a bizalmat. Dorothy végső soron egy félénk, visszafogott lány, ami a pasikat illeti, nehezen nyílik meg, volt pár szemérmes pillantásunk, és a kapcsolat fokozatosan alakult ki, ahogyan felfigyeltünk egymásra, viszont ha mindezt nem nézzük, egy nagyon is határozott egyéniség, aki felszegett állal harcol az igazáért. - Már aki. Vannak, akik az erőre buknak. Vagy még inkább arra, akiben megtalálható a szende vonal, és a dominancia is. Aki csak irányítani, netán leteperni akar egy nőt, az fél a kihívásoktól, és maga is gyenge. – Felelem őszinte mosollyal, és itt végig is simítok a combján. Már jeleztem számára, nem vagyok egy puhány alkat, mégis képes vagyok visszafogni magam, hallgatni a józan észre, hogy kitaláljuk, mi a jó nekünk. Óhatatlanul megbántottam már párszor, viszont itt vagyok, és ennél ékesebben ki sem fejezhetném, hogy kell ő nekem. Más kérdés, hogy kapcsolatunk jelen fázisában szándékosan léptettem vissza magunkat, hogy ne egyből a sűrűjébe csapjunk, és lelkizzünk azon, miért nem fog működni. Nézzük meg azt, ahogyan valóban működhet. Kiváncsisággal, szenvedéllyel, és ami mindennél fontosabb, odafigyeléssel. - Evidens? Nem mindenki követi ennyire a szüleit. Nálatok adott volt a kötődés, az összetartás? – Na igen, az én szüleim muglik, nehezen mentem volna bele abba, hogy varázstalan módon én is az életemet, miután kiderült, hogy mire vagyok képes. Connie sem hiszem, hogy otthon tudott volna ülni, amikor mágikus pillangók után rohangálhat, vagy unikornisokat simogathat. Egyszerűen ezek nem mi vagyunk. – Nem kategórizálnám be magam pusztán tárgyakra. A titkok, amik vonzanak. Hajt az ismeretetlen, így ha úgy szól a kérdés, érdekelnek a különleges tárgyak, hát hogyne, nagyon is. Ám talán azért, mert közben új varázslatokat fedezhetek fel, új embereket ismerhetek meg, kell a pörgés, az adrenalin. Te főleg a tárgyakat imádod Danielle? – Kicsit bő lére eresztettem a dolgot, ám cseppet sem bánom, valahol az a cél, hogy megismerjük egymát. Az idő jó, a szél időnként odacsapja az óceán vizét az arcunkba szelíd permet formájában, amitől lány csak még szexisebbnek tűnik. Kedvelem, hogy olyan kis okos nézése van, világlátott a fiatal kora ellenére, mégsem tagadhatja el, hogy bizony hihetetlen hatással tud lenni rám. - Csakis labdapótléknak. Kell valami, hogy mozgásban tartsa az embert. – Kacsintok, miközben végül mégiscsak felpattanok, hogy őt is felhúzzam, azt hiszem már eleget állt rajta a krém, hogy együtt fussunk be a vízbe. Kézen ragadom, és nekiiramodok vele. A kék mélység kissé hidegnek tűnik, ám a jótékony déli áramlatok azért jelen vannak, majd kiemelegedünk, ha odáig jutunk, hogy felkapom őt, és eldobom. Egyenlőre még csak térdig gázolunk, és vagyok olyan pofátlan, hogy máris fröcskölni kezdem a szabad kezemmel, majd én eldöntöm, milyen ütemben szokhatja a vizet. A kaján vigyort le sem lehet törölni az arcomról.
Még nem tudom, hogy mi fog kisülni ebből az egészből és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy tényleg jó ötlet, de... azért mégis csak reménykedem benne, hiszen láthatóan ő is így van ezzel, ő is úgy gondolja, hogy van értelme annak, amit csinálunk. Majd kiderül, hogy a suliban hogy lesz. Vajon a kastély falain belül nem fog ez a mostani bezavarni? Főleg akkor, ha nem is tudom... valami több is alakul. Mármint úgy értem, hogy volt már csók, de talán egyet még el lehet felejteni, ha nincs több, de ha még több lesz, akkor vajon hogyan tudjuk túltenni magunkat rajta? Hogyan lehetne elfelejteni valakit, akihez túl közel kerültél? Nem hiszem, hogy ezt meg lehetne oldani valahogy, de egyelőre mégis belemegyek, mert túlságosan rémes érzés volt, amikor csak úgy leszállt a vonatról London felé menet, és ezt most ki kell élvezni, egyszerűen muszáj. - Hát látod... de ettől még a pasik ugyanúgy a gyengébb nőket szeretik, a visszafogottakat, akik inkább buták, vagy annak mutatják magukat. Te... nem így vagy ezzel? - igazából ez valójában is érdekel, hiszen tényleg azt tapasztaltam eddigi életem során, hogy a legtöbben így kezelik a nőket. Jó, ha elég esetlenek, ha elég ügyetlenek, lehet nekik tanítani valamit, ha maguktól nem boldogulnak, de... én valahogy nem ilyen vagyok. Talán a szüleim munkája miatt, vagy mert annyi helyen jártam, megtanultam már alkalmazkodni. talán nem is számítanak a miértek, csak az, hogy végül így alakult, én pedig igazából nem bánom, hogy ilyen vagyok és hát remélem, hogy őt sem. - Valahogy evidens volt, a szüleim ereklyevadászok, én is velük mentem mindig is, úgyhogy szeretem ezt, nagyon. - vonom meg kicsit a vállamat. Ez az, ami tényleg leköt. Izgalmas és érdekes és én tényleg szeretem csinálni, és egyedül is menni fog, sőt talán majd olyan párom lesz, aki szintén szereti a múlt rejtélyeit, és szeretné felkutatni a világ nagy titkait. Talán... Connor is ilyen valahol mélyen. - Te szereted az ilyesmit? Érdekelnek a különleges tárgyak? - igazából ezt tényleg nem tudom róla, csak azzal vagyok tisztában, hogy igazán kiváló elemi mágus, de attól még nem biztos, hogy érdeklik az ilyen régi dolgok is, mint az ereklyék, de mégis csak jó lenne, ha lennének közös érdeklődési pontok, hiszen igazából eddig még nem sokat ismertem meg belőle és szerintem ő se tud rólam túlságosan sokat, ez pedig mégis csak fontos. Tudom és látom, hogy hogyan néz rám, de e mellett... azt is szeretném, ha ez az egész nem csak pusztán vágyakozásból állna, hanem tényleg valami több is lenne, és ahhoz hogy igazán megszeress valakit ismerned is kell igaz? - Engem... használsz? Ez nem hangzik ám annyira kedvesen. - mosolyodom el, de csak húzom, igazából nem bántó, amit mond, főleg hogy azért mégis csak tudom én, hogy hogyan érti a dolgot és valahol még szeretnék is minél előbb a vízbe kerülni, remélem, hogy hamar megszáradok majd, főleg hogy ez az egész állapot is így elég idilli, ahogyan a keze a lábamon pihen és felnéz rám és... Ahhoz képest hogy nem rég leszállt a vonatról, most határozottan boldog vagyok, hogy itt vagyunk együtt és nagyon remélem, hogy sokáig maradunk még a parton. Ahhoz képest, hogy a szüleimnek azt mondtam, hogy csak egy kicsit jövök le... ez most esélytelennek tűnik.
//
