Louis & Odessa - Séta a rengetegben

Tárgy: Re: Louis & Odessa - Séta a rengetegben 2014-12-20, 00:39

Louis & Odessa

Szép napunk van, ami azt illeti: nem esik, és nincs olyan igazán csontig hatoló hideg - már a télhez képest, mert, hogy nincs meleg, ez is holtbiztos -, legalábbis az alapján, ahogyan mások öltöznek ma, így talán én sem öltöztem túl, de azért elég sok mindent felvettem, tekintve, hogy egyfelől hideg, hűvös helyre megyek, másrészt én sem tudom, meddig kell ott kódorognom, ahol. Ráadásul már kezd igencsak besötétedni, pedig nincs még késő.
Újabb büntető, pedig én aztán nem tehetek róla. Mármint tehetek, de... Na. Bemostam az egyik srácnak a folyosón, de épp csak meg akartam legyinteni, hogy érezze a törődést, e helyett úgy beküldtem a sarokba az ütésemmel, hogy eltörtem az állkapcsát. Mellékesen a kezemet is, de az ujjaim hogyléte valahogy senkit sem érdekelt bezzeg, pedig szerintem az sem elhanyagolható, nem?
Persze nem sokat számít, a tanárok rosszul tűrik az efféle mugli hadviselést, szóval ezzel garantáltam is magamnak egy újabb büntetőt. Remek, és csak, hogy ne mondhassam, hogy mindig ugyanaz, most kiküldenek a Rengetegbe. Tök jó, de szerintem az nem véletlenül 'Tiltott', szóval szerintem ez akár egy merénylettel is felérhet. De sebaj. Igazság szerint nincs ellenemre a büntetés, nem hat meg különösebben, általában csak a ráfordítandó időt sajnálom, tölthetném máshogy, hasznosabban is. De persze az is biztos, hogy lassan meg kell tanulnom gyengén és erősen ütni, valahogy meg kell tanulnom érzékelni, mekkora erővel csapok épp oda, mert ebből nem lehet rendszer.
Jó, az is egy opció, hogy leszokok arról, hogy egy isteneset lekeverjek azoknak, akiknek nem tetszik a képe, de az olyan... Unalmas lenne, nem? Így közel kerülhetek az érzésekhez, láthatom a fájdalmat, és azt, ahogyan reagálnak rá, mondhatni, mindig tanulok így is, a tudásszomj talán csak nem baj?
Egykedvűen tekintek ki az ablakon, kicsit hamar érkeztem, és Hagrid beinvitált. Kedves ember, igazság szerint, azt hiszem, jobbat érdemelne, semmint amit itt kaphat. Érdekesek ezek az emberi sorsok, nem? Tekintetem a közeledő Friccsre esik, valaki jön vele. Szóval ketten megyünk ma a vadőrrel a susnyásba. Csodálatos.
- Estét! - köszöntöm a fiút egy halovány mosollyal ajkaimon, viszonozva a gesztust, igyekszem kedves lenni. Igazából lövésem sincs, ki a frász ő, de én se ismerhetek itt mindenkit, nem? Mindenesetre nem mutatkozom be, ő se tette eleddig. Nem kezdeményezhetek mindig én, na! De azért kérdőn nézek rá, jelezve, kezdje csak lökni a szokásost: ki ő, miért van itt, meg a többi.
Egyébként fekete, térdig érő csizma van rajtam, mely beül gyapjúval bélel, kívül pedig leveleket mintázó, méregzöld díszítés fut rajta. Kék farmernadrág van rajtam, felette pedig már csak a hosszabb fazonú, de egyszerű kialakítású fekete szövetkabátom látható. Kezeimen zöld-fekete csíkos, ujj nélküli kesztyű, nyakamban zöldes sál, fejemen pedig zöldes, fekete szegélyű fülvédő. Hajamat hátul összefogtam, de elől kimaradt pár tincs, véletlenül, nem volt nálam tükör, a nélkül pedig nem vagyok ilyesmiben túl jó. Azóta szereztem tükröt, soha sehova nem megyek nélküle, de nem volt kedvem bíbelődni vele.
Így hát csak megállok a fiú mellett, s várakozom, hogy Hagridék befejezzék a csevejt, és vére indulhassunk - nem akarom nagyon sokáig húzni ezt a mai kis kiruccanást, ami azt illeti, ezért örülnék, ha csipkednék magukat.
Talán egy-két perc, nem több, és hamarosan látom is jelét, hogy mindjárt indulhatunk a kis kirándulásunkra: Friccs mintha elköszönne, úgy hallom...

//Így 3 hónap elteltével semmisnek veszem a játékot, köszönöm a lehetőséget.//

Tárgy: Louis & Odessa - Séta a rengetegben 2014-12-18, 07:51

Újabb átlagos napnak, akarom mondani késő délutánnak vagy kora estének tűnik a mai. Hogy miért? Pont a nap végére sikeresen begyűjtöttem egy újabb büntetőt némi súrolás képében. Hogy akkor mégis mit keresek a rengeteg szélén? Fricsnek nem felelt meg a serlegek elsúrolása, mondván nem ér rá velem foglalkozni, rám vigyázni, hogy meg ne lépjek. Mint a legutóbb. Jócskán eltekeregtem, ahogy csak öt percre levette rólam a szemét. Jól van, nem mondta azt senki sem nekem, hogy nem szabad elkódorogni, oké?
szóval ja, Fricshez már visszajáró vendég vagyon, neki pedig teljes mértékben elege van belőlem. Meg tudom érteni, hányszor is nézte már azt az unott pofámat. Mivel hogy az ilyen büntetések nem igazán hatnak a lelkiismeretemre, se nem hagyom, hogy akár csak egy icipicit is bosszankodjak az eseten. Én szúrom el, ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Innéttől kezdve hisztinek helye nincs. Jól van ez így.
Azon tűnődök, hogy milyen szép is az a vékony sávnyi narancsos fénye az égnek. Noha a nap ilyenkor már jócskán lement, visszaverődik a felhőkre és mint holmi éles penge, kettészeli a határt. Mindjárt teljesen besötétedik, ráadásul hideg is van. Hiába vagyok jól felöltözve, azért mégis csak tél van. Az hiányzik csak, hogy essen is mellé. Akkor önként és dalolva vonulok vissza zsúfolt kis klubhelyiségünkbe a kandalló mellé melegedni. A tűz vörös fénye erősen hasonlít erre a mostani narancsozott égboltra. Csak épp a tűz ehhez képest valósággal táncol.
- Hagrid, hoztam neked egy kis segítséget. - Frics undok vigyorral ezzel át is ad a vadőrnek. Micsoda segítség leszek, valóban. Mint ahogy legutóbb is megláttam egy jó nagy, tenyérnyi nagyságúnál picit nagyobb pókot. Az után valósággal mozgatni kellett, mert magamtól egy tapodtat sem voltam hajlandó megmozdulni. Hát ez van.
Frics szavaira reagálva csak vágok egy tompa fintort és elnézek az erdő széle felé. Odabent már mondhatni most vaksötét van. Az egész eset akkor válik érdekessé, amikor egy lány lép ki a vadőri kunyhóból. Lehet hogy Frics őt is begyűjtötte abban a röpke fél órában, amikor valósággal bezért abba a terembe? Nem tartom kizártnak. Tehát akkor segítő kettő. Ó remek, ez a legjobb. Ha egynél többen vagyunk, akkor Hagrid többnyire kettéoszt minket. Tehát mivel én vagyok a fiú, valószínűleg nekem jut a kutya. Oké, hol van itt az igazság? Most már végképp semmi kedvem bemenni oda. Mindenesetre nem mondok semmit, csak pléhpofával unottan a lányt figyelem, ahogy közelít. Micsoda este lesz, én már alig várom.
Végül csak köszönök neki. Azt hiszem a Mardekár asztalánál láttam ücsörögni, ha jól emlékszem. Az arcmemóriám mindig is jó volt. Na nem mint ha engem különösebben érdekelne ez a már-már hagyománnyá vált szokás, hogy utálkozzunk. Békén hagynak, akkor én sem piszkálom egyiket sem. Csak picit tanulmányozom a vonásait, utána megint a rengeteg felé emelem a tekintetem és fél füllel azt kezdem el hallgatni, hogy a vadőr és Frics mit diskurálnak. Lehetséges, hogy laza pár óra kószálás jön most? Egyre jobban várom.