2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egyszerűen nem bírok nem elereszteni egy vidám kacajt, mikor végighallgatom amit mond. Annyi biztos, hogy nem szorul túlságosan senki védelmére. - Kár is lenne az ilyenek nevével foglalni az értékes helyet. - Feleltem végül mosolyogva. Úgy tűnik kezd egy kicsit feloldódni a társaságomban. Az arcán egy vidámabb félmosoly díszeleg, s bár még mindig kicsit idegesen dülöngél egyik lábáról a másikra, szerencsére nem úgy kell kihúzni belőle minden egyes szót harapófogóval. Kérdésemre pedig maga elé emeli a könyvet és mesélni kezd róla. Nem volt időm, vagy inkább nem fáradoztam azzal korábban hogy szemügyre vegyem az öreg könyvecske borítóját, pedig jól ismertem a művet. A nagyapám imádja ezt a könyvet és gyerekkoromban rengetegszer mesélte. Mindig is a macska volt benne a kedvencem, bár, hogy miért azt nemtudom. Viszont az információk amiket Therese megemlít mind újak számomra. Valamiért sosem fáradtam azzal, hogy megjegyezzem a könyv írójának nevét, azzal pedig még kevésbé, hogy jobban utánajárjak ennek a személynek. Álnéven írt ilyen műveket, ráadásul komponált is... talán pont a varázstalanságuk miatt, de úgy tűnik a mugliknak messze tágabb és élénkebb a fantáziájuk, mint bármelyik varázslónak. Mondjuk miért is ne lenne? Mi a varázslatok világában élünk, a mindennapjaink része és mindennek megvannak a maga szabályai. De egy olyan ember aki csak elképzelni tudja mindezt, sokkal tágabban és szabadabban formálhatja meg az egész világot a képzeletében, saját szabályokkal és olyan különös ötletekkel, amik még a boszorkányoknak és varázslóknak is már- mér az abszurditás határát feszegetnék. De ideje szépen visszatérni a valóságba azt hiszem. - Wow úgy tűnik sokat tudsz róla. Később még mesélhetnél róla... már ha nem gond. Főleg a macska érdekelne. - Mosolyodom el kedvesen. Kíváncsi vagyok megtudhatok e tőle valami újat eme könyvecske számomra legkedvesebb szereplőjéről. Próbáltam a lehető legcsillogóbb szemeimet elővenni, hogy éreztessem vele nagyon is érdekel amiről magyaráz, hisz látszott rajta úgy érzi, ez az egész nem fontos. - Persze. - Felelem kedvesen majd intek a karommal, hogy merre induljunk, mellette haladva pedig válaszolok a kérdésére. - Nem is tudom, igazából attól függ leginkább, hogy apám otthon tölti e a karácsonyt. - Legtöbben úgy gondolják, ha a családodról beszélsz egy idegen előtt az túl személyes, de valójában csak megmutatod vele, hogy nyílt vagy, ráadásul még ha nem is egy világrengető titok, de akkor is a bizalom egyfajta jeleként vehetik. Na mindegy folytassuk. - Ha üzleti útra kell mennie, akkor mindenképp hazamegyek, hogy anya ne legyen egyedül, ha nem akkor majd meglátom. Attól függ adódik e valami érdekes a suliban amiért megéri maradni. - Fejezem be ezzel majd felé fordítom a fejem. - Veled mi a helyzet? - Próbálok minél figyelmesebben hallgatni, hogy minden apróságot megtudjak róla. Minden fontos lehet vele kapcsolatban. Mesélj nekem magadról.
Theresa O'Conaill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Thess 2014-11-04, 22:11
Darius & Thess
Hát igen, a lány sok kérdést felvet az emberekben, csak a legtöbben nem veszik a fáradtságot, hogy kapcsolatot létesítsenek vele, és ne adj isten tőle kérdezzék meg az igazságot, hanem inkább különböző elméleteket gyártanak. Így terjengnek a lányról szép pletykák, bár főleg a Mardekáros közösségben ismertebben ezek. Persze ez sem jellemző mindenkire, hiszen még Thessnek is van egy-két barátja, aki talán túl sokat is tud a lányról, de ez is csak azért van, mert a vérfarkas megbízik bennük annyira, hogy eláruljon pár titkot magáról. Bár tény, hogy a legnagyobbat tényleg csak nagyon nagyon kevesek ismerik. Minden esetre érdeklődve várja a választ a kérdéseire, és mikor megkapja, újra egyenesbe tartja a fejét, hogy az ajkain ülő félmosoly még több hangsúlyt kapjon. - Mindig lesznek ilyenek, és mindig is voltak. Bár tény, hogy egy ideje nem nagyon foglalkoztak velem. Az a srác még régen nagyon rám volt kattanva, de csúnyán megvertem egyszer. - von vállat a lány, és szavain érezni, hogy nem dicsekedik a dologgal, nem büszke rá, mindössze elmondja, tényközlésképpen. - Szóval azóta nem baszogatott, sőt rettegett is tőlem. Nem is ismerem, a nevét sem tudom. Mondjuk nem is érdekel. - teszi hozzá, és kifejezéstelen arcára újra visszakerül a mosoly, ahogy felé nyújtják a könyvet, és felmerül a kérdés, miszerint mit is olvas. Elveszi hát, és a kérdésre felemeli maga elé az amúgy nem túl vastag könyvet, hogy megmutassa a címet. Szép, cirádás betűkkel áll rajta: Lewis Carroll - Alice's Adventures in Wonderland. Thessnek gőze nincsen, hogy a fiú ismeri-e ezt a mugli könyvet, vagy sem, de a borítón egy elnagyolt vonalrajz díszeleg, mintha tussal rajzolták volna, egy lány van rajta, aki mintha zuhanna, körülötte rózsák, kártyák szállnak, valamint egy zsebóra és egy cilinder is helyet kap még. Ezen kívül baromi koszosnak tűnik, mintha barnás foltok lennének rajta itt-ott, főleg a széleken, és a dombornyomatos sarokdíszek vájataiban. A lány pedig kimondja a címét is, mintha nem lehetne elolvasni. - Alice csodaországban. Ez egy mugli mesekönyv. Elég régi kiadás, és még 1985-ben írta egy angol férfi. Amúgy Charles Lutwidge Dodgsonnak hívják, a Lewis Carroll csak az írói álneve. Még zenét is komponált hozzá. - kezd mesélni, majd maga mellé lógatja a művet. - Egy lányról szól, aki hirtelen egy ismeretlen, varázslatos világban találja magát. Megnő és összemegy, hogy különös lényekkel és emberekkel találkozzon, egy mosolygó macskával, egy órás fehér nyúllal, egy kalapos férfival, és sok mással. De mindegy is... Mikor rájön, hogy ez talán egyáltalán nem érdekli a fiút, inkább csendben marad pár pillanatra, és csak néz rá. Továbbra is tétova egy kicsit, de mostmár csak a beszélgetés témája irányban. Majd egyszer csak felcsillan a szeme, ahogy eszébe jut valami, aminek talán értelme is van. Persze ha a fiúnak van bármi hozzáfűznivalója a könyvhöz, vagy kérdése róla, arra még válaszol, de akkor utána áll be a pár másodperc csend, amit oly ügyesen tör meg, hogy egy pillanatra büszke is lesz magára, hogy sikerült valami értelmeset kérdeznie. - Várod már a karácsonyt? Itt maradsz a kastélyban, vagy haza mész? - majd mielőtt még válaszolhatna, közbenéz egy pillanatra, és hozzátesz még egy kérdést. - Sétálunk? Ezzel a választól függően elindul, vagy pont hogy nem. Ha nem sétálgatnak, akkor leül az egyik boltív alatti kőkerítésre, ha pedig elindulnak, a külső területek felé terelgeti beszélgetőpartnerét.
Kicsit kíváncsi leszek, mikor megemlíti, hogy sem a gyógynövények, sem a különböző főzetek nem használnak a seb begyógyításánál, ami lássuk be nem szokványos. Bizonyosan nem valami hétköznapi dolog okozta azokat a sérüléseket, valamint a mögötte megbújó történet is érdekes lehet, de jelenleg nem tartunk még ott hogy ilyenről kérdezhessem. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg nem szívesen emlékszik vissza az egész dologra. A hozzáállására viszont megeresztek egy széles mosolyt és egy egyetértő bólintást. Valóban egy sérülés hatalmas változásokat hozhat egy ember életébe. Ha csak ezt a lányt vesszük. Ha nem ez a sebhely talán a suli királynője lenne, vagy esetleg más klubházba is kerülhetett volna. Talán pont a Hugrabugba, mert ez a valami tette azzá ami miatt az a szószátyár süveg a kígyókhoz száműzte. Akárhogy is, a sorsban nem hiszek, abban viszont igen, hogy bizonyos embereknek meg kell ismerniük egymást az életben, akárhová is tartoznak, akármik is. Ezek fix pontok. A találkozás így is úgyis megtörténik, akár megszerzi azokat a sebeket, akár nem, maximum a körülmények változnak valamelyest. Szóval Thess. Sok emberrel ismerkedem és többé kevésbé mindegyikük rejtély valamilyen szinten mikor először találkozunk, de ezzel a lánnyal kapcsolatba több kérdésem merül fel mint eddig talán bárkivel. Először is fúrja az oldalam, hogy mi okozhatta azt a sérülést az arcán. Mintha az arca jobb fele megégett volna, valamint mintha valami éles végig egy vágást ejtett volna rajta. Aztán itt a keze. Ahogy felém nyújtja jobbját, bár próbálom nem bámulni, viszont figyelmen kívül sem hagyhatom azokat a sebhelyeket. Mintha megtámadta volna valami... állat. Talán kicsit később felhozom, ha már kicsit oldottabb lesz a társaságomban, egyenlőre a fő cél, hogy megkedveljen, nem siettethetem és ronthatom el az egészet hirtelen, kellemetlen kérdésekkel. - Hogy miért segítettem...? - Gondolkodom el, kicsit. Jó kérdés, magam sem igazán tudom. Ha igazán őszinte akarok lenni unatkoztam, kellett egy kis izgalom, ráadásul gondoltam bárki is a szegény pára akit szívatnak, hasznomra lehet ha valaki az adósom. Ez viszont lehet nem éppen az a válasz amit hallani szeretne. - Csak nem szeretem, ha ok nélkül piszkálódnak. Pláne ha olyan kis gyökerek akik egymagukban, talán hozzád sem mernének szólni... szánalmasak. - Feleltem végül egy rövidebb gondolkodási idő után, kihangsúlyozva a végén a szánalmas szót majd kicsit felnevetek. - Na és te. Mardekáros Thess, milyen érdekes könyvvel múlattad az időt, mikor az iskola büszkeségei beléd kötöttek? - Érdeklődöm egy kedves mosollyal felé nyújtva a visszaszerzett könyvet. Gondolom elég ideig volt már nálam, hogy ha tovább tartom talán furának találja majd. Eddig viszont elég biztató a helyzet. Mosolyog, még ha kicsit bátortalanul is és nyitott a társalgásra bár érezhetően nincs hozzászokva még nagyon, hogy valaki hosszabban szóval tartsa. Igyekszem olyan kényelmessé tenni neki a helyzetet, amennyire tudom. Nem kell sietni.
Theresa O'Conaill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Thess 2014-10-30, 22:21
Darius & Thess
A lány láthatólag kényelmetlenül áll egyik lábáról a másikra, majd végül csak letesz az arca elrejtéséről, mert valljuk be, hosszú távon nem sok esélye van, és azt ő is pontosan tudja. Minden esetre mosolyogva szusszant egyet, amolyan nevetésképpen, amikor közlik vele, hogy a sebhelye "menő". Nem sokan használták még ezt a szót rá, így kicsit meg is lepődik rajta, de közben tetszik is neki, így nincs mit tenni mosolyognia kell. Bár egy pillanatra elkomorodik, mikor a fiú elkezdi kifejteni, miféle trükkök hozhatók létre a mágikus löttyökkel, de végül csak mosolyogva ránt vállat. A vérfarkasok által okozott sebeket sajnos nem lehet gyógyítani, hegesek maradnak, bármit kennénk is rá, bármit itatnánk meg az áldozattal. Esetleg illúziókkal lehetne eltüntetni, de minek is. Vállat is ránt, és visszatér a mosoly arcára. - Nem hatna a gyógylötty. De nem is baj. Néha a sebhelyeink tesznek minket azzá, akik vagyunk. - kedvesen néz a fiúra, és az okkal hiheti, hogy a tökéletes arc elcsúfításáért valami rusnya átok felelős, és ezért nem gyógyítható. Thess meg nem nagyon tud mit kezdeni a bókkal saját nézetei sajnos ütköznek az elhangzottakkal, így inkább elereszti a füle mellett, hogy ne jöjjön zavarba. A lánynak ekkor még fogalma sincsen, hogy Darius szövetségest kíván kovácsolni belőle, így tiltakozni sem tud. Kevés barátja van. Egyszerűen félti őket. Mi van, ha valaki nem hiszi el neki, hogy gondolkodás nélkül tépné szét azon a pár estén, és inkább utána menne? Mi történik, ha rájön a titkára, és megfutamodva elmondja másoknak? Mi lesz, ha egyszer árt valakinek, akit szeret? Nem, ezek nem történhetnek meg, ezért inkább távolságot tart minden embertől, és társasága nagy részét mágikus lények, könyvek, és a baglya teszi ki. Na meg az a kevés ember, akivel beszél, és egy kezén meg tudja őket számolni. A kézfogásra is kicsit tétován válaszol, ahogy jobbját nyújtja, alkarja belső felén kivehető egy harapásnyom. Nagy állkapocs okozta, nyújtott félkör alakban elhelyezkedő ovális hegek sorozata ez, ami még a lány sápatag bőrénél is fehérebb, vagy éppen a mélyebb részeknél vöröses és lilás. Szorítása viszont egyértelműen erősebb, mint az átlag lányoké, persze végtelenül figyel rá, hogy ne okozzon fájdalmat a másiknak. A névre bólint, és közben elmondja a sajátját is. - Theresa O'Conaill. De inkább csak Thess. Vagy Sebhelyesképű. Azt már megszoktam. - mosolyodik el, viccet csinálva magából. Persze ha tudná, hogy Darius fejében az van, hogy kell neki, tuti hogy már hanyatt-homlok menekülne, de még élvezi azt a bánásmódot, amit máskor nem kap meg. Valaki nem csúf szörnyként tekint rá. Így a könyvéről meg is felejtkezik, elengedi a srác kezét, és oldalra dönti a fejét, mint a kutyák, mikor kíváncsian figyelnek valamire. - Nos, Hugrabugos Darius. Áruld el nekem. Miféle lélek vitt rá arra, hogy odalépj az ádáz Mardekárosok köreibe, és kiment engem koszos karmaik közül? - színpadiasan fogalmaz, mélyebb tónusú, kissé reszelős hangján pedig hallani, hogy jó kedve van. És ugyan szája széle csak mérsékeltem mutatja ezt, szemei egyértelműen mosolyognak. Kedves, játékos. Olyan, amilyen azokkal lenne, akik szeretik őt, és akiket viszont szeret. A fiú pedig most előleget kap, egy kis kölcsönt, fedezet nélkül.
Ahogy végre sikerül megszöknünk a figyelő szempárok elől megállunk. A hölgyeményt itt szabadon engedem és végre alkalmam van szemtől szemben is megismerni, ha csak nem ismerem már korábbról. Hát mit ne mondjak, nem könnyíti meg, hogy megtudjam találkoztunk e már azelőtt, mert szinte olyan mintha rejtegetni próbálná az arcát. - Nincs mit. - Felelem hangomban annyi kedvességgel amennyivel csak tudom, hogy próbáljam feloldani félénkségét. Talán nem is a félénkség a legjobb szó, de érezni lehetett az auráján, hogy feszült és mintha kényelmetlenül érezné magát. Nos igen ez valamilyen szinten érthető, ha egy vadidegen így megragad és elrángat, mint ahogy azt én tettem, de azért remélem nem voltam túlzottan tolakodó. Hááát nem. A következő pillanatban felnézett rám, így végre szemügyre vehettem az arcát, ez pedig mindent megmagyarázott. Értem már miért volt olyan feszült és takargatta az arcát, nyilván nem sok kedves szó érte még amiatt a sebhely miatt, viszont ez tökéletes. Valóban szavai megerősítenek abban, hogy iskolatársaink többsége gúnyolja és korábban látottak alapján piszkálja és kiközösíti emiatt, de pont ez teszi őt tökéletessé. - Igazából, elég menő. - Feleltem végül egy elismerő mosollyal. - De azért ez az egész varázsvilág mint egy rossz vicc. Képesek olyan löttyöt keverni ami visszanöveszti a csontodat, de ha egy gyönyörű arcot kell helyrehozni ott megáll a tudomány. - Tettem hozzá, kínomban egy kicsit felnevetve, ahogy arcát vizsgálgattam, bár próbáltam nem túlzottan bámulni. - A nevem Darius... Darius J. Harrington. - Nyújtottam felé a kezem barátságosan. Imádom az olyan embereket mint ő. Kiközösítettek, magányosak, senki szinte nem is törődik velük, épp ettől lesznek könnyű célpontok. Persze nem bántani akarom, az még szerintem is sok lenne, épp ellenkezőleg, barátnak akarom. A hozzá hasonló emberek remek példa arra amit apám mindig is tanított nekem. Nem az számít, hogy milyen ember vagy, vagy hogy milyen keményen dolgozol, minden ami számít az a látszat. Azonban az ilyen magányos emberekből lesznek a leghűségesebb barátok, akik szinte bármire hajlandóak lennének érted a jövőben. Egyszerűen ott kell lenned, mikor senki más nincs mellettük, kedvesnek kell lenned, mikor más utálkozik és ölelned, mikor a többség köpköd, végül pedig egy szövetségest kapsz aki élete végéig hálás lesz majd neked. Őket hívom én hosszú távú befektetésnek, hisz nem fogjuk már sokáig az iskolapadokat koptatni. Nemsoká kiszabadulunk, vár ránk a nagybetűs élet, ahol ahogy apám mindig is mondta, minden segítségre és szívességre szükséged van, hogy boldogulni tudj. Ezen felül kitudja talán valóban kellemes társaság és még szórakoztató is lesz számomra a közelében lenni. A többséggel ellentétben szerencsére megvan az a gépességem, hogy magasról teszek rá ki, hogy néz ki, sőt az sem különösebben érdekel a személyiségük milyen. Egyszerűen azért kellenek, hogy valamilyen módon hasznosak legyenek számomra. Furcsa de ezzel a hozzáállással talán én vagyok az egyetlen ember a sok álszent közt aki valóban színvak ha az emberekről van szó és mindenkit egyenlőként kezel. Idő közben, szinte meg is feledkeztem róla, hogy a hölgyemény könyve még mindig az én kezemben van, de nem éreztem sürgősnek visszaszolgáltatni, hisz még egy darabig maradni akarok és kicsit jobban megismerni őt. Kell nekem.
[/color][/b]
Theresa O'Conaill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Darius & Thess 2014-10-30, 13:20
Darius & Thess
A megfagyott levegőt hirtelen olvasztja meg egy ismeretlen fiú, aki Thess vállára teszi a kezét. Ugyan ő nem látja, de a vérfarkas arcára egészen meghatározhatatlan érzelemcsokor ül ki. Meglepődik, ez egészen egyértelmű, de közben benne van az a tipikus "ki a frász lehet ez", amit pedig a srác is érezhet, hogy egy pillanatra befeszül a válla az érintés hatására. Nem igen van hozzászokva az ilyesmihez. Ellenben a lány nem néz hátra, inkább hagyja, hogy az ismeretlen férfihang beszéljen helyette, sőt talán le is hajtja kicsit a fejét, hogy göndör barna fürtjei eltakarják sebeit. Amúgy sem igen szeretné, hogy "megmentője" meglássa az arcát, és elijedjen, ha még eddig nem tette. Szinte némán tölti el a következő kis beszélgetést, csak akkor ereszt meg egy farkasmosolyt, amikor Darius közli, hogy vele is le lehet játszani a dolgot. Minden esetre valahogy csak meggyőzi a Mardekáros lányt, hogy adja neki a könyvet, így kinyújtott kezével megfogná, de a fiú gyorsabb. Nem kezd el fújtatni, mint egy dühös ló, majd ráér erre, ha már kikerültek a figyelem középpontjából. Döcögősen ugyan, de elindul a fiú által mutatott irányba, és hagyja, hogy vezess őt. Lassan kikerülnek a tekintetek kereszttüzéből, és a kis kerengő folyosójára érve a fiú bocsánatot kér a tolakodásért. Thess ekkor bújik ki a karjai alól, és szembe fordul a legalább egy fejjel magasabb fiúval, de fejét még egy kicsit lehajtva tartja, fejét úgy fordítja, hogy hegei ne látszódjanak annyira. - Nem gond. Nem igen tölt el büszkeséggel, hogy közéjük tartozom... - teszi hozzá, és zavartan a saját hajába túr. Lassan nagyon feltűnő lesz, ahogy az arcát rejti. - Szóval köszi. Újra habozva és értetlenül álldogál, de végül nem tudja megállni, hogy ne pillantson fel Darius arcára, így ő is láthatja a fakószürke tekintete, az égésnyomhoz hasonló sebhelyet, és a körülötte lévő mély karmolások hegeit. Arca másik fele még csinosnak is lenne mondható, finom smink borítja, nem a hivalkodó fajtából, de az összképet eléggé elrontja a jobb oldal. Ha pedig már felnéz, a fiú reakcióit fürkészi, hogy elriasztja-e, megborzong-e a látványtól, de akármi történik, elhúzza a száját, és végül csak megszólal. - Jah, tudom, nem szép látvány. Kapom is az áldást miatta. - közben fejét újra elfordítja, hogy sebhelyes fele kevésbé látszódjon. Persze nem igen tudja rejtegetni a belül feltörő emlékeket, ahogy újra a régi időkre gondol, még az első három-négy évére, amikor tényleg minden Mardekáros csúfolta, és mindenki elkerülte, kivéve azt a maroknyi embert, aki csak átnézett rajta. Egyértelműen rossz kedvűnek tűnik, szája széle lefelé kanyarodik, szemét kissé lesüti. Majd eszébe jut, hogy a könyve még mindig nincsen nála, így ez zökkenti ki végül a múlt ostromából. Ám valamilyen oknál fogva nem kéri még vissza, csak ismét felnéz a fiúra. Igen, szociálisan teljesen kétbalkezes. De talán ez adja a varázsát.
Áhh igen. Ha a nap már az elejétől kezdve fárasztóan unalmas, nincs jobb mint tenni egy könnyed sétát az iskola környékén, hátha akad valami érdekes. De ha mégsem, akkor is van időm saját gondolataimmal kettesben maradni és elmélkedni a közelmúlt eseményein, hisz annyi minden történt. Az életem szinte fenekestől felfordult miután megismertem Anne-t aztán ott van Poppy akit szintén nem tudok kiverni a fejemből. Mégis, hogy a fenében lehetséges, hogy az elmúlt hat évben alig akadt valaki aki kicsit is érdeket volna, erre csak az elmúlt héten találkoztam két páratlan leányzóval. Lehetséges, hogy átrágtam magam a suli legalján és most jutottam el végre a legjavához? Óóóóh, nagyon remélem. Szívemben nagy reményekkel, fejemben ábrándokkal haladok át a kis udvaron, ami lássuk be elég szokatlan. Mármint nem az, hogy a kis udvaron haladok át, hanem az ábrándozós rész. Én ilyet nem szoktam, viszont most valahogy jól esett. Erre kényelmetlen sustorgás és hangoskodás zökkent ki. Nem tudom említettem e már, de nagyon nem bírom, ha kizökkentenek valamiből ami jól esik. Nem volt nehéz megtalálni az egész galiba okozóit, egyszerűen abba az irányba kellett fordítanom a fejem, amerre mindenki más is tette, hogy meglássam a csapat... ki nem találod. Mardekárost. Ahogy épp egy másik mardekárost szívatnak. Úgy tűnik, már ők is végigmentek az egész sulin és a sajátjaik közül kell szemezgetni. A kis vitából egyszerű leszűrni mi is történt. A csipetcsapat elvette szegény lány könyvét, nem adják vissza a lány dühös. Talán segítenem kellene neki. Nem dehogy kell, semmi közöm hozzá csak séta tovább. De unatkozom, ez pedig mókás lehet. Csak feleslegesen magamra vonom a figyelmet, elintézik ők házon belül. Náhh, mindegy, már elindultam. Meglepően gyorsan értem oda a a kis társasághoz, majd jelezvén jelenlétemet, a könyve fosztott hölgyemény vállaira helyeztem kezeimet. Szerencsére magasságomnak hála így is elég jól látszódtam szemben mindenkinek, valamint én is alaposan szemügyre vehettem az ellenfél táborát. Hat ember, ebből hármat ismerek. Ők kedvelnek, szóval máris egyszerűbb lesz. - Jólvan emberek, mindenki higgadjon le. - Szólaltam fel normál hangtartományban, egy kellemes mosollyal díszítve a dolgot. - Te meg mégis ki a franc vagy? - Hangzott az otromba kérdés az úriembernek koránt sem nevezhető sráctól, hangjában pedig érződött némi undor melyet valószínűleg a Hugrabug színei váltottak ki. - Nem akarok gondot. Kérlek add vissza a barátomnak a könyvét és már itt sem vagyunk. - Szegeztem a szavakat kedvesen a könyvet szorongató lánynak tekintetem egyenesen az övébe fúrva. Nem nehéz rávenni egy csoportot, hogy azt tegyék amit te akarsz. Hagyd figyelmen kívül a vezetőt, éreztesd, hogy számodra ő egy senki, a többiekkel pedig beszélj tisztelettel és kedvesen. - Hé kérdeztem valamit! - Szólalt fel idegesen. Persze, hogy a vezetőnek nem tetszik ha semmibe veszik... de ha én is érzelmi alapon reagálnék csak azt éreztetném, hogy félek tőle vagy egyáltalán érdekel. - Valaki akinek van modora. - Feleltem mintha a világ legkedvesebb bókját mondtam volna ezzel neki, viszont felé sem néztem. Szemeim egy pillanatig sem vettem le a szemben álló lányról. - Kérlek add neki oda a könyvet. - Szóltam ismét hozzá, majd hirtelen a bandavezér felé fordultam egy gúnyos vigyorral. - Vagy ha olyan kemény legény vagy, hagyhatom, hogy a vele játszd le. - Paskoltam meg ezzel a még ismeretlen lány vállát. Már az előbb is láttam, hogy félt tőle és csak a csapat miatt volt egyáltalán bátorsága azt tenni amit... most viszont mindenki csak őt nézte. Még a kis csordája is. Nem tudta mit tegyen, idegesen nyelt egy nagyot, de szó nem hagyta el a száját, ezt látva pedig a könyv jelenlegi őrzője bátortalanul bár, de felénk nyújtotta a könyvet. - Nagyon szépen köszönöm. - Kaptam el én, majd vállainál irányítva a lányt, megfordultam vele és szélsebesen ellépdeltem vele, mielőtt bárki bármit mondhatott volna még. - Ne haragudj, hogy közbeléptem. - Kértem elnézést a tolakodásért, miközben óvatosan toltam magam előtt.
Theresa O'Conaill
Reveal your secrets
Tárgy: Darius & Thess 2014-10-29, 10:58
Darius & Thess
Kissé borús őszi délelőtt telepedett a Roxfort-kastély égbenyúló tornyaira és ódon falaira, szürkeségbe vonva azt. A diákok pedig erre fittyet hányva járnak kelnek a kis kerengőben, aminek a közepén mohás szökőkút áll, egyesek hangosan nevetnek, mások csak átvonulnak a macskaköveken. Legtöbben kis csapatokba tömörülve beszélgetnek, de akad néhány magányos lélek is, akik egyedül figyelik a többieket, vagy könyvekbe mélyedve tanul a következő órájára. Mások inkább csak pihennek, miután jól bereggeliztek. A sebhelyes arcú lány az olvasók társaságát gyarapítja. Az egyik boltíves elválasztó kőkerítésén ül, lábait is felrakva oda, hátát a tartóoszlopnak támasztva. Ölében fekszik a könyv, aminek címét így nem lehet elolvasni, de elég koszosnak tűnnek a lapok, barnás pacák borítják a szélét. Látható, hogy nincsen annyira belemélyedve, mert gyakran pillant fel, főleg ha mozgást észlel maga mellet, ha valaki elhalad, vagy hangosabban szól a közelében. Most is a fiúk egyenruháját viseli, fekete nadrág, fehér rövidujjú ing, zöld-fekete nyakkendő, és egy fekete mellény. Nem úgy tűnik, mintha fázna a csípős hidegben, hiába látszik ki teljes karja, aminek felső részén csúnya karmolások nyoma éktelenkedik, mély heget rajzolva, ahogy arcára is. A legtöbben megbámulják, ahogy barna tincsei alól felnéz néha, mások egyszerűen kikerülik, távolságot tartva tőle, de ez láthatóan nem igen érdekli. Majd olyan történik, ami már régen nem történt. Egy magas, fekete hajú Mardekáros kiválik kis csapatából, és a lány felé lépdel, látszik rajta, hogy semmi jóra nem készül. Hirtelen lép a lányhoz, és kikapja kezéből a könyvet. - Mi ez a szarság? - közli fennhangon, miközben Thess arcáról leolvasható, nem is tudja, mi a fene folyik itt. De nem az az ijedt tekintet ül ki vonásaira, hanem az "mit gondolsz magadról ember?" tekintet. - Nézzétek, a ragyás arcú sárvérű mesekönyvet olvas! - majd hangosan kezd el nevetni, és hátat fordít a lánynak, magával cipelve a könyvet, majd egyszerűen a kis vihogó csapatához dobja. Thess eddigre már talpon van, és hűvös, kissé mély tónusú, reszellős hangon szól után, nem emeli fel hangját. - Add vissza. - mintha meg sem hallotta volna a gyúnyt, és nem érdekelné, hogy most minden diák őt bámulja. Nem ismeri ezt a fiút, nem tudja magasabb évfolyamon van-e, mint ő, de nem is érdekli. Kijelentésére minden esetre csak kacagást kap válaszul, majd a rosszarcú fickó visszafordul hozzá. - Miért, akkor mi lesz? Rákényszerítesz, hogy a ronda képed nézzem egész nap? - Azonnal add vissza könyvem. - jelenti ki újra a lány, egyesével hangsúlyozva a szavakat, mint amikor valaki gyenge elméjű társához beszél, de most jóval ingerültebb, mint az előbb. Szinte megfagy a levegő, de a fiú csak röhög tovább, és nem igen akaródzik neki parancsot teljesíteni. Thess nem olyan hülye, hogy pálcát rántson egy ilyen töketlen balfácán miatt, a végén csak büntetést kapna. Hát marad a másik megoldás. Végtelen magabiztossággal indul meg a fiú felé, akinek az arcára kiül a rémület, és hátrálni kezd, amíg csak tud. A sebzett arcú lány pedig olyan közel áll meg tőle, hogy közelről nézhessen a szemébe. - Azt hiszem nem értetted jól. A könyvemet kérem. Most. - ezzel kinyújtja a kezét a nagy szemekkel bámuló lány felé, aki a könyvet szorítja. A csaj persze a "főnök" parancsára vár.
