2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: Re: Lavender & Gerard - A bál 2015-01-07, 07:22
Gerard & Lavender
*Talán ha nem látom az első hódítását - ami kudarcba fulladt - egészen másképp alakult volna a kapcsolatunk. De tanúja voltam nincs mese, ott és akkor bizony csak egyetlen lehetőség akadt arra, hogyan nézzünk egymásra. Igazából tetszett, hogy emelt fővel mondott le a Griffendéles lányról, csupán derűt láttam a szemeiben és némi cinkosságot amikor felém fordult. Azt hiszem már akkor tudtam, hogy ez mindig így lesz de nem bántam, mert értékesebb kapcsolat integetett felém a néhány percesnél. Azalatt a pár hónap alatt mióta ismerjük egymást - ismerjük és nem csak látásból - ő talán nem is tudja, de nap mint nap kapok tőle egy apró ajándékot. Az a sok lány akiket meghódított vagy akik elutasították, fel sem fogják miről maradtak le. Gerard olyasmit nyújt nekem magából amit mások elől hét lakattal zár el és ezt csak egyféleképpen lehet meghálálni. Úgy, hogy mindig mellé állok, hogy kíméletlenül őszinte vagyok vele, hogy nevetve viselem el a hülyeségeit. Tudom, hogy soha nem bántana meg semmivel, s bár van köztünk némi korkülönbség, mindig egyenrangúként kezelt anélkül, hogy bármikor lehúgizott volna. Azt hiszem ezt a kapcsolatot, ezt a mások számára furcsa kötődést még egy felnőtt ember sem tudná szavakba foglalni. Hát még én. Csak nézek rá amikor benyögi azt az alvós mondatot. Tudom, hogy hülyéskedik, már megint, mégis elmélázok ezen a lehetőségen, de nem úgy ahogy más lányok tennék. Nekem egészen másfajta képről lebben fel a fátyol és az megvalósítható a barátság keretein belül. Úgy tűnik nem csak ma éjszaka, de a szünet ideje alatt sem lesz lehetőségem sok szundikálásra. Éjféli falatozás és ébrenmaradás kifulladásig. Először roppant nagy őrültségnek tűnt anyám meghívása, de most már örülök neki.* -Aha. Gondolom. *Nevetek a szavain és nem, nem tudok rá haragudni. Kevés olyan dolog van amiért haragudnék rá, de olyat nem kockáztatna meg még viccből sem. * -Szerintem idd meg. *Adom a jó tanácsot rezignáltan és belekanalazok a magam levesébe, amiben fél falatnyi gyümölcsdarabok vannak. Élvezettel forgatom meg a számban, én szeretem ha a leves gazdag, attól még nem főzelék, hiszen leve van és nem sűrű kásaszerű. Az amit Gerard eszik olyan mint a tea, sósan.* -Ha bírod a hideget és szereted nézni a csillagokat, megoldható. *Bólintok rá sejtelmesen a kikötésére. Ezzel nincs bajom, ha egyedül lennék otthon, biztosan másképp csinálnám, de Gerard-al muszáj minden percet kihasználni, így ha ő nem mondta volna, én biztosan addig nyaggatom amíg együtt nem töltünk legalább egy éjszakát. természetesen nem az ágyban hanem odakint a gloriettben vagy fent a padláson a régi kuckómban.* -A folyó ügyeket, persze. Menj csak, addig levadászok pár fiút én is. *Boszorkányosan elvigyorgom magam, néha sikerül előcsalogatnom a "gonosz" női lelkemet, bár még van mit tanulnom és gyakorolnom. Ha tökéletes lenne ő akkor sem hinné el, úgyhogy nem erőlködöm. Útjára engedem és a magam dolga után nézek, hátha mégis sikerül beváltanom a fenyegetésemet.*
Ha utánaszámolok egy kicsit, hogy már több mint három hónapja ismerem, rémisztően hosszú időnek tűnik azt illetően, hogy másokkal pár perc, vagy néhány óra után máris jutottam valamire. Vele ez sosem tűnt kényszerítő erőnek, olyan természetességgel fogja a kezem, vagy éppen kacag a rossz poénjaimon, hogy nem kell megjátszanom magam mellette. Éppen ezért, mégis csak itt a kényszer, hogy jól viselkedjek, legalábbis ne bántsam meg. Elnézi a stílusomat, amellyel másokat illetek, olykor ő magam is kap egy pikáns megjegyzést, és mégis, fejvevág a könyvével, majd túllendül a dolgon. Ő valóban kedvel, nem holmi üresfejűnek tart, akitől szinte természetesen elvárt, hogy hozza a sármost. Amit hozok is, másokkal. Lényegében egy csendes sarok, ahova vissza tudok menekülni, ha éppen a lányokból, vagy magamból lenne elegem. Ez így van jól. Korábban bármennyire is tele volt a naptáram, magányos voltam. Barátok mindenkinek kellenek, Lavender meg még lány is, hol helyretesz, hol elámul rajtam, ez benne a szép. Miután fiú ismerőseim csak a közös órákról vannak, nem kell vele kapcsolatban magyarázkodnom, a kiváncsiskodó tekintetek pedig nem érdekelnek, büszkén vállalom fel, hogy nekem is van szívem, és ha meghívok valakit a bálba, akkor nem azon fog járni az agyam, hogy vajon elém térdel-e, hanem hogy neki is tetszett az előző szám, vagy éppen hogy milyen ajándékot kap a nagyijától. Olykor talán az is beleférne részemről, hogy mondjuk a haján simítsak végig, ám ő a végletekig tisztességes, biztosan félreértené, vagy ami még rosszabb, nekem támadna, hogy ne szédítsem. Na igen, meghúztam a határt a barátság és a flörtölés között, csak éppen ma nem sikerül ezt ügyesen tartanom, hiszen fogjuk egymás kezét, meg az ölelés is sokkal bensőségesebb a szokottnál. - Szívesen alszom veled. – Bólogatok csúfondáros kétértelműséggel, ma este úgysem tud rám haragudni, és tudom, érzem, hogy gondoskodásnak fogja fel a figyelmemet. Ha nem így lenne, már térden a lábam közé térdelt volna. A tánc végeztével már illendő a gyomrunkra is koncentrálnunk. A fácánleves meg is érkezik, élvezettel kanalazgatom. Nem kértem bele semmit, a leves attól leves, hogy csak a lé, nem szeretem a gazdagon zöldségezett majdnem főzelékeket. - Diáknak lenni még mindig szívás Lav. Nekem már tuti, hogy nem mondja meg senki, hogy mikor hova. Jó, megbukni azért nem akarok, de te is leszel egyszer egyetemista. Az éjféli lakoma viszont kötelező, bármeddig is alszunk. – Érdeklődve méregetem, hol tudnánk ilyesmiben gondolkozni, egyre nagyobb várakozás gyűl bennem a közös szünetünket illetően. A levestől és a korábban felhajtott pezsgőktől már illene fellelnem a toalett-et, így most eltolom magamtól az asztalt. – A két fogás között szusszanok egyet, ha nem haragszol, intézem a folyó ügyeket. Nemsokára ugyanitt? – Kérdezem kedvesen, aztán bevegyülök a tömegbe.
//Köszönöm szépen ezt is, öröm Önnel üzletelni Ms. Brown *.*//
Tárgy: Re: Lavender & Gerard - A bál 2015-01-04, 09:14
Gerard & Lavender
*A dallam ugyan tovább gyűrűzik a fejemben, de ahogy lelépünk a táncparkettről, a korábbi fura varázslat szertefoszlik, aminek nagyon örülök. Nem akartam én többet képzelni ebbe az egészbe, mint amennyit jelentett eredetileg, de ahogy korábban elutasítottam, most boldogan fogom a kémiára. Nincs jelentősége, csak egy buta képzelgés amit bárkivel megtettem volna és ez a gondolat megnyugtat. Egyszersmind a többi fiúval kapcsolatban is. Szóval nem kell bárminek bedőlnöm és nem is fogok, az igazi érzelem nem ebből fakad, majd ha ott tartok és biztosan felismerem majd, nem tévelygek tévúton, mint most. Mindazonáltal ez a tánc és minden velejárója felébresztett bennem valamit, Gerard nem csak a barátom, annál sokkal több és itt nem arra gondolok, hogy jobb mint egy igaz barátnő, inkább lelki társ, vagy a lelkem jobbik fele, vagy a másik….csak nem abban a csöpögős, szerelmi tekintetben amit olyan sokszor emlegetnek a romantikus regényekben. Mélyebb, közelibb és becsülendő. Ezt abból is le tudom szűrni, hogy nem csak én hanem Gerard is visszakozott. Éreztem egy kis közeledést, megingást de csak egy pillanatra és ugyanennyi telt tőlem is de volt egyfajta határvonal ami előtt mindketten szinte egyszerre akadtunk meg. Ettől fura mód még boldogabb lettem. Tudtam, hogy mindkettőnk számára fontosabb a barátság, az ami pár hónap alatt mindenki más számára érthetetlenül kialakult, jobban szeretem amikor mosolyogva rám néz és csillogó szemekkel a véleményemre kíváncsi, holott az nem mindig pozitív ránézve. De azt is tudja, hogy őszinte szavakat csak tőlem várhat. Én aztán megmondom a tutit, nem érdekel mennyire esik neki rosszul, hazudni nem fogok. Ez az érzés telít el mikor kihúzza nekem a széket és alám igazítja. Mindig is úriember volt, azon kívül, hogy a folyosón képes a fenekemre csapni, ám ez is inkább olyan nagytestvér jellegű semmint bántó és lealázó gesztus. Ezt persze csak az első fenékre csapás után ismertem el. Emlékszem, hirtelen a fejére csaptam a könyveimet, de nem esett nekem, csak nevetett és szédített. Olyan ez köztünk mintha minden ígéret és megvalósulás nélkül csábítanánk egymást, egyfajta játék aminek tudjuk és reméljük a végét. Nincs tétje, hacsak a barátságunk nem, de azt egyikünk sem adná fel. Jó ez így, mert hiába vonzzák egymást az ellentétek, mi ketten már túlmutatunk ezen a ponton, amit nem lehet korrigálni.* -Én úgy gondoltam, hogy tízig alszom……vagy alhatok a válladon is utazás közben. *Megadom magam. Nem tudom mit tervez, de készséggel csatlakozom a gondolataihoz. Úgysem adódik ilyen alkalom még legalább egy évig, a következő bálig. Persze nem hiszem, hogy akkor is engem hív el, vagy én őt. jóból is megárt a sok, s talán jövőre úgy gondolja majd, hogy nélkülem sokkal szabadabb a báli jelenlét. Ez az első bálunk, legalábbis együtt, egymás társaságában. Aztán ki tudja. Magam elé „rendelek” egy szederlevest hidegen.* -Jó neked. Én is szívesen aludnék még reggel, de sajnos az én programom kötöttebb. Viszont ha korán kelsz nem mulasztasz el sok percet az életedből. Az ebéd délre való, kihagyod az egész délelőttöd, annyival kevesebbet élsz. Próbáld ki. Utána még mindig lakomázhatunk éjfélkor. Tudok egy jó helyet erre. *Rákacsintok és a kis gloriettre gondolok ami a kertünkben áll. Gyakran töltöttem ott az időmet amikor még lehetett, és persze egész nyáron. Nem alszom sokat, persze nem láthatnak az iskolában vacsora után sehol ténferegni, egyrészt a szabályzat miatt, másrészt mert a Roxfortban nincs olyan hely ahol szívesen lennék egyedül, sötétedés után. Gerard-al pedig még nem próbáltam, ő mindig elfoglalt esténként. Vajon miért?*
A táncunk véget ér, talán jobb is így, mert a végén már tényleg többet látunk bele, mint ami. A tánc sok esetben kifejezőbb minden szónál, gesztusnál, hiszen az ember bátrabb tud lenni egy érintésénél, egy belépésnél, s adott esetben még olyan mosolyt, pillantást vethet a másikra, amit egy beszélgetős helyzetben nem tenne. Komolyan, lassan már hiányzik, hogy ismét ugrassuk egymást, nehogy végül átcsapjunk valami nem vártba. Nem azért, mert nem volnék kiváncsi, nagyon is az vagyok, de arra már régen rájöttem, hogy nem az ilyen pasikra bukik még én. Egyrészt nem akar trófea lenni, másrészt állandóan szóvá teszi, ahogyan a lányokkal bánok, így egy ártatlan bókon is képes felkapni a vizet, pedig tudja, hogy nem akarok belemászni a bugyijába. Talán sablonosnak tartja a dolgot, ahogyan olykor felé viseltetek, így legtöbbször pusztán a baráti gesztusig megyek el, azzal nem lehet túl nagy gond. A mosolyomra vigyorog, ezen meg én nevetem el magam, kikészít, már mondtam neki többször. És mégis, mindenkinél jobb vele, anélkül, hogy csók csattanna el, anélkül hogy kiváncsian mérnénk végig egymás ruhátlan testét, van a dologban némi titokzatos, aminek nem kell továbbfejlődnie. Több van köztünk, mint barátság, valami igazi flörtölés, sejtelmesség, amely azonban tökéletes ezen a szinten. Kivételesen nem azért nézek félre, mert bárkit is meglesnék magamnak, pusztán azért, hogy ne legyen feszültség, amely mindent elrontana. Azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat egymással, és időnként szükség van némi fékre is. Magam sem értem miért, felsóhajtok, ebben a forgatagban úgysem hallani, és megindulunk az asztalok felé. Immár ismét kéz a kézben. Ott megállok, eleresztve őt kihúzok egy széket, hogy helyet tudjon foglalni, míg én magam is követem a példáját. - Kiváló ötlet. Hajnalig úgyis zengeni fog a kastély, nem sok értelme van álomra hajtani a fejünket. – Többesszám, mert úgy érzem, hogy ha nincsen ellenére, a bált követően együtt is tölthetünk még pár órát, akár egy sétával, akár csak kiülni a csillagvizsgálóba. Minden romantikát mellőzően. Követem a pillantását az ételek felé, én mégiscsak maradni fogok a fácánnál. Megszoktam az elitebb étkezéseket. A tányérom fölé is ezt intézem, a levessel kezdek. Sosem szerettem a zöldségeket, itt is csupán a lé a lényeg, amolyan fűszeresen csípős, olyan, amilyenre vágytam. Egyenlőre még nem kanalazom bele, meg kell várni a hölgyet is. - Valahogy... nem szoktam rá a reggelire. Egyetlen szerencsém, hogy már nem kell korai órákra rohannom, és fel tudtam venni délutáni, vagy esti előadásokat. Mindig el volt tolva a napom. Ebéd, Vacsora, Éjféli lakoma. De a kedvedért kipróbálom, mit szólsz? – Döntöm oldalra a fejemet, én meg ilyen vagyok, az éjszakai élet vonz jobban, míg Lav a normális nappal vagyunk fent, éjszaka alszunk metódust követi.
Tárgy: Re: Lavender & Gerard - A bál 2015-01-02, 08:40
Gerard & Lavender
-Hiába, a mai este varázslatos. *Nem tudom pontosan mire értem, de van benne némi igazság és beleillik a szövegkörnyezetbe. Nem nézek fel Gerardra mert kicsit furán érzem magam most, hogy a derekamat öleli és magához húz. Tudom, az ilyen lassú táncoknál így kell és nem ez az első összebújós táncom valakivel, de most Gerard-al táncolok, vele andalgunk ide-oda, ami meg kell mondjam igen kellemes, mégis….fura. Egyszerűen nem találok jobb szót rá, pedig rengeteg felmerül a fejemben de mindegyiket elvetem, mert a helyzet nem ijesztő, nem érdekes, nem fennkölt és nem mulatságos. Persze bebeszélhetem magamnak, hogy lány vagyok ő meg fiú és működik a kémia, de valamiért úgy érzem ez vele nem így van. Fülig érő vigyort eresztek meg az ő finom mosolyára, csak azért ilyen idétlenül mert zavarban vagyok, mert magamnak is bizonyítani szeretném, hogy jelentéktelen az egész. Mert hát az is. Legalábbis ebből a szempontból, viszont semmi pénzért nem cserélném le a barátságát. Az első pillanatban mikor megláttam, eldöntöttem, hogy nem kezdek vele. Bár a mai napig is fenntartom azt az állításomat, hogy az egész Roxfortban nincs nála jobb pasi, jobban örülök annak, hogy a barátom, mert ez a kapcsolat hosszabb életű. Azon felül amit a többi lány lát vagy látott benne, én még ezernyi dolgot felfedeztem a szemeiben és a mosolyában, a szavai mögött. Nem vagyok túlságosan tapasztalt a fiúk terén, de a barátokat azonnal kiszúrom. Amikor félrenéz és szerintem megint egy lányt stíröl, nagyon gyorsan kiröppen a fejemből, hogy mennyire kellemesen csiklandozta az arcomat a lehelete. Minden eddigi gondolatomat a helyére rakom és átkozom magam amiért hagytam őket félresiklani. Csak remélem, hogy Gerard nem vette észre azzal a mindenre kihegyezett figyelmével. Amikor felveszi tőlem a rendelést, már oda sem figyelek arra a könnyed simogatásra amivel a derekamat kényezteti. Csak egy simogatás, akár a bátyám is megtehette volna, ha lenne. Észre sem veszem amikor a számnak vége van, a dallam tovább gyűrűzik a fejemben, esélyes, hogy még holnap is ezt fogom dúdolni. Felnézek Gerardra és a kezébe fűzöm a kezem egy rövid időre, míg az asztalhoz nem érünk és le nem ülünk.* -Tízkor. Szeretném kialudni magam. *Nem említettem volna? Fura, pedig úgy emlékszem már megbeszéltük. Megakad a szemem az aszaltszilvás pulykán. A fene egye meg a fácánt, nekem a pulyka kell és a szederleves. Holnap pedig már anya főztjét eszem, te jó ég, annyira hiányzott már. Reggelire forró kifli, olvadó sajttal….kíváncsi vagyok Gerardnak ízleni fog-e. Érdekel mit szeret és mit nem, de eddig csak az iskolára szorítkoztunk ezekben a kérdésekben, a házi koszt az más. annyi mindent tudok róla, de annyi mindent még nem ami pedig érdekelne. Lesz időnk erről beszélgetni, és mivel nem kell egy órára sem sietni, akár az egész éjszakát beszélgetéssel tölthetjük. Pizsama partit szervezek. Persze csak két személyre.* -Szereted a sajtos kiflit reggelire? *Ezt tudnom kell, nálam ez szertartásosan működik, nem csak úgy behabzsolom. A sajtos kifli szent és sérthetetlen.*
Azt, hogy vele is tudok pikáns, és zavarba ejtő lenni, nem kell komolyan vennie, esetében nem a bugyiáztatás a lényeg, pusztán arról van szó, hogy férfiúi önmagamat nem fogom megtagadni barátságunk kedvéért, s érezze, hogy bízom nőként kezelem, nem tárgyiasítom valamilyen nemtelen lénnyé, nagyon is észreveszem, és megkülönböztetem, hiszen azért mégiscsak keblei vannak. Ettől függetlenül érezheti a különbséget, hiszen már itt a karácsony, s nagyjából október közepén kezdődött ez az egymás ugratásán túlmutató bizalmi viszony. S vajon hogyan? Talán a klubhelységben vettem észre magamon a tekintetét, amikor fűztem volna be egy nagyon is öntudatos barnát, aki azonban faképnél hagyott, én pedig nem mentem utána, annyira nem volt fontos, ám a még ismeretlen háztárs pusztán mosolyogva ingatta a fejét, semmi gúnyt, vagy csábítást nem láttam ebben a tekintetben. Ő képes volt egyszerűen emberként kezelni, de nem olvadozni, vagy a másik véglet, prűd fadarabként ridegnek lenni. Egyedülálló, ahogyan már sokszor megjegyeztem. Valahogy beszédbe elegyedtünk, aztán újra, és újra. Számomra korántsem volt zavaró, hogy minduntalan megkérdőjelezi azt, ami vagyok, mert olyan imádnivalóan teszi mindezt, s közben kimondja, hogy élvezi a társaságomat, hogy az én esetemben is magától értetődő volt a viszonzás. Nagyon érdekel azonban, miként is néz vissza, állandóan megvan az érzésem, hogy egyszer képen fog törölni mindazért, amit a lánytársaival teszek. Pedig tulajdonképpen rosszul nem jön ki senki a dologból, nem volt tisztem érzelmileg, lelkileg megbántani valakit, ha egy nőci nagyon ellenkezne, én aztán nem erőltetem rá magam. Tudom, hogy mindenkinek úgysem lehet megfelelni, Lavender pedig hónapok óta figyeli, hogy miként is működöm, ez nem riasztotta el, ám ha véletlenül úgy néznék rá, talán nem akarna beállni a sorba, meg aztán közel sem biztos, hogy én volnék álmai lovagja, csak barátként komál, ez is egyértelmű. Néha viszont, mint éppen egy ilyen alkalommal, átadja magát annak, hogy egy fokkal jobban nyissunk egymás felé, fogjuk egymás kezét, a táncunk is lehet bár zavarbaejtőbb, nem fognak érdekelni a külső vélemények. Automatikus nézelődöm, ám mindez csupán megszokás, öt perc alatt nem lehet megváltani a világot, pusztán ennyit fogok magamnak adni, ha éppen egy szünetünkben beesik valaki a hálómba, a lánynak ugyanis túl jó illata van, én meg élek a gyanuperrel, hogy azoknak volt igaza, akik az állatvilágban az ilyesmit azzal kötötték össze, hogy az illatoknak meghatározó szerepük van. Így hát a csipőjén landoló finoman szorító tenyereimmel tartom hát magamhoz közel, s hagyom, hogy a lassabb számnál már a nyakam közé fonja a kezét, egyenlőre a vállamig emeli. - Megnyugtató, hogy nem törtük ki a bokánkat. – Pillantok le rá, míg ő látványosan kerüli a tekintetemet, ám egy alkalommal mégis sikerül fogva tartanom a pillantását, arcunk így a tánc alatt oly közel van egymáshoz, hogy szinte egymáson érezhetjük a másik lehelletét, ez pedig mulattat. Finoman elmosolyodom, majd félrenézek (mert a szétnyitott ajkak túl vonzóak) , nem akartam én zavarba hozni, holott ez a nemvárt összesimulás bennem is megindít gondolatokat, amiknek most nem akarok teret adni, hiszen már az is meglepő, hogy mennyire csinos most, a báli ruha pedig láttatni engedi, hogy az iskolai egyenruha bizony galád módon tudja takarni. - Akkor egy háromfogásos vacsora rendel. – Bólintok, és kedvesen megsimogatom a derekát, nincsen rá szabály, hogy ott nem lehet barátként. A szám lassacskán véget ér, pár pillanatig azonban kivárok, hogy ne a tömeggel sodródjunk, hiszen többen is levegőzni vágynának, így miután egy nagyobb csürhe vágott át előttünk, azután indulnék csak meg, addig leejtem a kezem, és az övéért nyúlok. - Na gyere Lav. – Kulcsolom át ismét az ujjait, és helyet foglalunk egy körasztalnál, hogy megszemléljem, mit is adnak. Levesek tekintetében kezdeném, a fácánnal nagyon szemezek, itt már nem fogjuk egymás kezét, nehéz lenne ugyanis akár az étlapot is úgy nézegetni. – Mikor indulunk anyukádékhoz? Holnap reggel? – Kérdezek rá, tulajdonképpen mivel éjszakára nem fogok magammal rabolni senkit, így nem okoz gondot a bepakolás sem. Picit elmerengek azon, hogy ha pár napig ott időzöm, óhatatlan, hogy pizsamában is lássam. Vagy háziköntösben, főleg, ha egymás párjaként fogunk tetszelegni. Azért remélem az ő érdekében, hogy anyuja van annyira pirulós, hogy külön szobát szán a vendégnek.
Tárgy: Re: Lavender & Gerard - A bál 2014-12-29, 13:02
Gerard & Lavender
*Elhatároztam, hogy a mai estén nem fogok az idegeire menni, de elég nehéz megtagadni magam, Gerard pedig nem is tud róla de szinte minden pillanatban kicsalja belőlem a _boszorkányt_. Szerencsére ő is igyekszik visszafogni magát és csupán az oroszlán fejét engedi kikukucskálni magából. Nem kérdezek rá, hogy neki miért jelent perverz gondolatot az "apucizás" inkább nem akarom tudni, részemről vicc volt, az övéit néha nem értem, de feltételezem a köztünk lévő csekély korkülönbség és az annál nagyobb tapasztalat vert a poénjaink közé némi akadályt. Ezen nem fogunk összeveszni, átadom magam az esti mulatságnak.* -Például. *Bólintok és mosolygok. Nem úgy mint ő, Gerard egészen különleges módon tud mosolyogni, mert soha nem tudom megállapítani épp minek szól. Azt mesélek bele a mosolyaiba amit akarok, néha el is játszom a gondolattal, hogy több mint aminek szánta, de csak azért, hogy később meg tudjam különböztetni a többi fiú mosolyától. Ahogy rám néz....csak egyetlen röpke pillanatig úgy érzem mintha belém akarna furakodni, nem rossz érzés, inkább csiklandoz és kíváncsivá tesz, de aztán elillan, Gerard megint a régi, megszokott formáját hozza. Tekinget jobbra-balra, stíröli a lányokat a vállam felett - tudom, azt a nézését már ismerem - de nem igazán érdekel, mert most diszkrétebb mint lenni szokott. A mozis kijelentésére csak nyelvet öltök rá, egyszersmind pontot teszek a fejében felmerülő kérdőjel helyére. Dehogy randi, eszembe sem jutna, többre tartom magam azoknál a lányoknál akiket Gerard randira hív, különben is a barátom, nem a fiúm. Mi ketten legalább tisztában vagyunk ezzel a ténnyel és a jelentőségével is....remélem. Nem merengek el rajta, nincs sem időm sem lehetőségem, Gerard táncba visz és jó ideig csak az tölti ki a gondolataimat, hogy "Hűűűű! és Áááááá! Egyszer sem lépünk egymás lábára, nem ütközünk neki másoknak, a cipőm sarka nem akad bele a ruhámba, szóval az egész tánc egy merő élvezet, amikor nem levegőért kapkodok, fülig ér a szám. Úgy érzem sikerült elsőre a leghosszabb számot kifognunk, és csak reménykedem, hogy a következő vagy rövidebb lesz vagy némileg lassúbb. Míg megpróbálok több levegőt préselni a tüdőmbe, homlokomat nekidöntöm Gerard mellkasának.* -Ez nem volt semmi. *Nem biztos, hogy hallja ebben a hangzavarban, de hátha nem csak magamnak mondom. Néhány pillanatom van csak, hogy rendezzem a soraimat légvételek tekintetében és máris felcsendül az újabb melódia. Szó szerint. Andalgós, csöpögősen romantikus, egyértelműen nem nekünk való. Bár még mindig szaporán veszem a levegőt és a szívem tamtamot jár, sajnálom, hogy máris félrevonulunk. Legalábbis ezt hiszem én. Az nem jut eszembe, hogy Gerard esetleg mással akar táncolni, nekem ígérte az estét és feltételezem csak akkor néz majd félre ha kap tőlem pár perc pihenőt, de úgy gondolom kihasználjuk az alkalmat és ezt az időt evésre használjuk fel. Amikor elengedi a kezemet, már fordulnék is el az asztalok fel, de ő megint derékon kap és nem a távolságtartó fogással. Ösztönösen emelem fel a kezeimet, egyelőre csak a vállaira simítva, félig a szájról olvasás technikájával kell kisilabizálnom mit kérdez tőlem. Válaszolni nem tudok azonnal, mert közelebb húz magához és ezen enyhén szólva meglepődöm. Nem tudom eldönteni mennyire szándékos és ha egészen, akkor az mit takar. Egyszerűen csak így szokta meg, vagy alá akarja támasztani a már megindult pletyka folyamot.....nem, nem gondolok harmadik eshetőségre, de tény és való, hogy bennem akad a levegő. Még sosem táncoltunk így, ergo sosem ölelt át, nem is gondoltam, hogy ennyire.....erős és izmos. Persze tudom, hogy jó pasi, de eddig csak láttam és nem éreztem, a látványon pedig átsiklottam mert azon lehet hiszen a barátom, de amikor magához húz még közelebb és az orromba kúszik az illata, gombóc gyűlik a torkomba és önkéntelenül is elnyílnak az ajkaim ahogy harcolok a döbbenetemmel. Jobban meglepődöm azonban magamon mint Gerard tettén, picit zavarban is vagyok ezért merőn nézem az ingén szemmagasságomban elhelyezkedő gombot. A világért sem néznék most fel rá. A fenébe, kellett ez nekem, és különben is minek képzelek bele bármit is ebbe az ártatlan táncba? Elhessegetem a gondolataimat és a tökös pitére gondolok.* -Farkaséhes vagyok, lakmározni szeretnék! *Próbálom túlkiabálni a hangos zenét és ezzel együtt nyugtatom magamat, hogy hallani akarja a hangom. Ünnep van és bulizunk, Gerard a barátom, minek játsszam meg magam előtte azzal, hogy csak csipegetek, ha egyszer úgy is tudja, hogy szeretem a finom falatokat. Andalgunk a zenére, a lábaink egyszerre mozdulnak és akaratlanul is egymáshoz érünk. Ha nem hajtom a fejem a vállára akkor az arca melegét és illatát érzem és egészen fura gondolataim támadnak, ezért inkább picit távolabb húzódom, de csak annyira, hogy az még ne akadályozzon minket a tánclépésekben.*
Egyértelműen úgy tűnik, hogy a mai estén nem szándékozunk egymás idegeire menni, pedig aztán a hagyományok, az ünnepek nem sokat jelentenek számomra, csak még több elérzékenyülten meghúzható libuskát. Jó sokan eljöttek, a táncparkett csaknem tele van, egyetlen szerencsénk, hogy a karácsonyi menüből mindig újratermelődik, a manók a konyhán buzgón dolgoznak, így nem kell attól félnünk, hogy valami elfogyna, ugyanis ma gazdag vacsorát vágyom. Fácánt, szarvast. Áldom az eszét annak, aki ebben is gondolkozott. Talán a hollóhátas Astrid-cicus lehet érte a felelős? Ahogyan a karácsonyi meghívását illetően, most sem zavartatom attól, hogy ki mit gondol. Miért is tenném? Sosem szégyenleném őt, és ha emiatt riasztok el lányokat, akkor azok magukra vessenek. - Apuci? Perverz gondolatokat ébresztesz, ne akard te azt. – Még a hajamat is összekócolja, kezd túl messzire menni, de jó értelemben, hiszen egymás vérének szívásán túl sosem veszekedtünk úgy nagyobbat. A válla felett ugyan megpillantok olyanokat, akik megvoltak már, de ez most őszintén, kit érdekel? - Arra, hogy megtáncoltassák a másikat Lav? – Döntöm oldalra a fejem, és kiismerhetlen mosollyal mélyesztem belé szinte valószinűtlenül kék szemeimet, nem tehetek róla, én ilyen vagyok. Most nem a csábításról szól a dolog, ám rajta kívül egyetlen barátom sincsen, így valahogy igen vékony az a határmezsgye, hogyan is nézek rá. Talán legtöbbször fürkészően, vidáman, hogy érezze a törődést, ám sosem olyan felszínesen, amiből úgy tűnjön, holnap már nem leszek kiváncsi. Mindig is volt benne valami plusz, amit nem tudtam elengedni. - Zsepit? – Horkantok fel bosszússágot tettetve. – Kiscsillag miből gondolod, hogy én sírni fogok? Kukoricát minden valamirevaló moziban lehet venni, zsepit meg hozz magadnak. – Nem is tudom, hogy most randit beszéltünk-e meg, jobb is nem címkézni a dolgot, maradjunk csak édes tudatlanságban ezen a téren, és tegyük félre ennek elgondolását, feledkezzünk a táncba. Egyátalán nem zavar a gyorsabb tempó, aki táncolni vágyik, ne csak a lassúért könyörögjön, hanem engedje el magát, s főleg engedje át magát nekem. A kezünk továbbra is összefonódik, kivéve a gyorsabb figuráknál, ahol körbetáncol, vagy úgy megpörgetem, hogy ösztönösen kell elengednünk egymást a csonttörést elkerülendő. Nem állítanám, hogy én vagyok benne a legjobb, viszont közel azonos szintre érünk fel a szám végére, ahol már van annyira toleráns a banda, hogy nem vág bele egy újabb húrtépős vadulásba, hanem lassúba fog. Még nem táncoltunk ilyesmit, kérdés, hogy vajon a nyakam köré kívánja kulcsolni a kezeit, vagy maradunk a szalonképes egyik kéz a másik kezében, míg a másik vállon, vagy derékon. Döntök, az előbbit választom, mert elengedem az ujjait, és a csípőjére csusszantom mindkét kezemet, míg levegőért kapkodok, nem volt gyenge az előző szám. - Mennyire vagy éhes Lav? Háromfogásos legyen a vacsi, vagy csak csipegetnél? – Ha eldöntöttük végül, hogyan is kívánjuk a lassút táncolni, s remélem belement abba, hogy bújósabban, akkor picit közelebb húzom magamhoz, mert elég nagy a hangzavar, hallani akarom, hogy mit is válaszol.
Tárgy: Re: Lavender & Gerard - A bál 2014-12-27, 17:48
Gerard & Lavender
*Hasonlóak vagyunk. Gerard mindig rá tud tapintani a lényegre. Nekem nem jutott eszembe ez a lehetőség, inkább csak éreztem, hogy így van, de megfogalmazni nem tudtam. Ott volt megbújva bennem egy apró kis szegletben, és Gerard most kicsiklandozta belőlem egy kuncogással együtt. Ahogy kéz a kézben lépkedünk tényleg minden tekintetet magunkra vonzunk, de egyrészt nem érdekel, másrészt sokkal idevalóbbnak érzem minthogy belekaroljak. Az olyan hivatalos, olyan szertartásos és mi barátok vagyunk vagy mi a házimanó.* -Igenis Apuci! *Mosolygok és kacsintok rá. Az a fránya kisördög, már megint belém bújt, de nem ő az aki végül megborzolja Gerard haját hanem én.* -Mirre jók a barátok ha nem erre?! *Költői kérdés ugrik ki belőlem akár a nyulacska a bokorból. Tudom, hogy néha túlzásba viszem, de jólesik és ő az egyetlen akin kiélhetem ezeket a hajlamaimat, mert hagyja. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért enged minduntalan, miért lóg velem gyakrabban mint a fiúkkal és miért érzi magát jól a társaságomban az első pillanattól kezdve, de nem jöttem rá a válaszra. Egyszer majd megkérdezem tőle. Érzem ahogy megsimogatja a kézfejemet, nem tulajdonítok neki jelentőséget, biztosan más lányokkal is ezt csinálja és talán önkéntelen a mozdulat, de azt kívánom, bárcsak más fiúk is olyanok lennének velem mint ő. Kedvesek, figyelmesek, úriemberek s mindezt őszintén, önzetlenül. Bele sem gondolok de máris piedesztálra emeltem, az már csak hab a tortán, hogy bevállalna velem egy romantikus filmet is.* -A szavadon foglak. Én viszem a kukoricát te meg a zsepit. *Gurgulázó nevetésem egy sikkantásba csap át amikor derékon kap. Szó se róla, igyekszik. Nem gondoltam, hogy máris táncba visz, arra számítottam, hogy megvárunk egy lassabb számot, de Gerard merészen belevág én meg „kénytelen” vagyok követni. Számos okom van arra, hogy néhány imát elmormoljak, de nincs rá időm, mert mire belekezdenék az elsőbe már egészen máshol tartunk és jelentőségét veszti. Azt hiszem hagyom a fenébe, majd lesz valahogy, Gerard biztosan vigyáz rám. Tudok táncolni, nem csak a fiúktól várom el, de ennek is két oldala van mint az éremnek. Ha a partnerednek falábai vannak, ha beledöglesz sem fogsz szépen lejteni és anélkül ropni, hogy ne kössön ki egy méretes cipő a lábadon. Az első pár lépés és forgatás után már tudom, hogy ilyesmitől nem kell tartanom, nem csak a legjobb „barátnőt” fogtam ki hanem a varázsvilág legjobb táncosát. Naná, egy nőcsábásszal kell kezdeni. Gerard szó szerint teljesíti a kérésemet és alaposan megforgat, a Black Ladies sem adja alább, sokat kell még várnunk az andalgós számokra, de nem baj. Kiélvezem maradéktalanul a mai estét, ráérek pihenni holnap.*
Nem tartom ennyire furcsának, hogy többségében jól megvagyunk, valahogy ez igen gyorsan kialakult. Logikus, hogy van köztünk egy meg nem szűnő feszültség, amikor ugratjuk, vagy tépjük egymást, ám úgy vélem, mindez szimpátián, barátságon alapul, szívjuk egymás vérét, de elképzelni sem tudnék egy napot, amikor nem lógunk egymás nyakán. Még gondoskodó is tud lenni, megigazítja a nyakkendőmet, ha éppen randira megyek, ez azért elég sokat jelent. Valahol egy biztos pont az életemben, ami felé nincsenek álszent címerek, akivel akkor is lehet értelmesen kommunikálni, ha éppen bal lábbal keltem, vagy éppen felkelt valaki. Igaz, akkor is el szokta mondani, hogy bezzeg ő megmondta, hogy ne kezdjek hisztis cafkákkal, ám valahol mégis lány, aki a saját nevével szimpatizál, áll ki mellettük. Jóleső elégedettség fut rajtam végig, ahogyan az ajándékot próbálgatja. Nem úgy teszi, mint egy gyerek, aki bárminek örül. Felnőtt nő, a barátom, aki magát a gesztust tartja fontosnak, azon túl, hogy valóban illik hozzá a függő. Nem pusztán a szín miatt, egyéniségében is úgy vélem, tökéletes az összhang. - Nem hinném Lav. Talán csak hasonlóak vagyunk, és magamból indulok ki. – Döntöm oldalra a fejem, miközben várakozom. Ha ez egy randi lenne egy meghódítandó csitrivel, most biztosan végigsimítanék az állán, ám miután a barátom, akinek nem játszom az érzéseivel, ezúttal elmarad a dolog. Így is kéz a kézben lejtünk végig, holott az illem azt diktálná, hogy karoljon belém. Valahogy egy picit bensőségesebb ujjaink egymásra fonódása, talán csak ennek az estének szól, tovább nem is gondolkodom. Miután visszaigazította a megbillent ékszert, bólintok, hogy jó is lesz. - Túlértékeled a szavak jelentését. Bízz egy kicsit jobban magadban. – Hagyom, hogy elrejtse a belső zsebben a régi fülbevalót, legalább ez indok lesz, hogy ismét találkozzunk. Meglepődöm a furcsa gondolatomon, mióta kell nekem erre indok? Túlságosan szeretjük egymás vérét szívni, és ez annyira megszokott, hogy már rossz a másik nélkül létezni? Kissé egymásra vagyunk cuppanva, ám amíg őt nem zavarja, hogy mellette meg csapodár a stílusom, addig ez sem lehet gond. A hajam összekócolásán jót nevetek, végülis ma este elsősorban neki akarok megfelelni, a csábítás másodlagos. - Kikészítesz... – Mormolom, és immár tényleg nem árt, ha beindulunk a nagyterembe. Összesimul a kezünk, szinte tudat alatt simítok végig a kézfején a hüvelykujjammal, lehet, hogy csak annak szól a dolog, hogy újszerű érzés, és az motivál, hogy valamit tennem kell. Sajnos vagyok olyan felületes, hogy büszkén vállalom, hogy csodaszép, ha nem lenne az, talán már a kölcsönös szimpátiáig sem jutunk el, ám miután most fogom a kezét, nem nyújtom azt oda a háztárs srácoknak, akik szintén le vannak döbbenve, hogy Lavender ma mennyire más. Legalább a pezsgőspoharakig eljutunk, ahol koccintni is sikerül, s nem tudok nem vigyorogni a szavain. - Legközelebb valami csöpögős mozira megyünk együtt? Veled Lav még abban is benne vagyok. – Lehengerlő mosollyal veszem vissza tőle a poharat, hogy az asztalra helyezzem a sajátommal együtt, és a derekára siklik a kezem, hiszen a parkett szélén álltunk. - Ez kissé gyors, de lássuk, hogyan birod a tempót. – Szalontáncokban mindig is ügyes voltam, a lányok imádják, ha egy srác tud táncolni. A Black Ladies már bőven felpörgette a hangulatot, amire mi leértünk, ez éppen egy korántsem lassú rocky. Vagy ahogyan a versenytáncban mondják, jive. Vannak ugyan alap figurák, de bőven lehet bele improvizálni. Átfordítom a karom alatt, ügyelve arra, hogy ne legyenek sokan körülöttünk, ugyanis a tánc olykor megkíván némi levegőbe rúgós lépést is.
Tárgy: Re: Lavender & Gerard - A bál 2014-12-26, 09:19
Gerard & Lavender
*Nem látok bele Gerard fejébe, így nem tudok azon meglepődni, hogy szinte ugyanazt gondoljuk a másik társasága felől. Én persze csak néhány pillanattal ezelőtt jöttem rá, míg ő sokkal korábban, pont annyival amennyivel idősebb nálam. Ugye, mit tesz a korral járó bölcsesség? Az, hogy eddig nem történt velem baleset, Gerard számlájára írom, mert cseppet sem izgulok mellette, míg bárki mással az oldalamon minden bizonnyal ideges lennék. Talán az a baj, hogy ilyenkor az ember lánya minden egyes apró részletre figyel, míg én Gerard mellett elsiklom az apróságok mellett. Bizonyos fokig nem kell megfelelnem neki, sokkal szabadabbnak érzem magam, sokkal kevesebb teherrel a vállaimon. Mintha egy pihe-puha felhőn csücsülnék. Az ajándéknak örülök, nem….nem egyszerűen örülök neki, hanem rajongok érte. Csak az első pillanatban érzem magam kényelmetlenül amiért én nem készültem, de aztán rájövök miért az időzítés. Minden ajándéknak tudok örülni, sokszor nem is a tárgy váltja ki belőlem a boldogságot hanem az az érzés, hogy gondoltak rám. Gerard kivívta mindkettőt. a fülbevaló egyszerűen tökéletes, szép, elegáns, mégis megfelelően diszkrét. Nem egy csicsás, feltűnő darab.* -Viccelsz? Te mindig mindenre gondolsz. *Ez így igaz, és az egészben az a meglepő, hogy még jegyzetet sem használ. Annyiszor cseréltem már fülbevalót mióta az elsőt megkaptam, hogy tükör sem kell hozzá, másrészt nő vagyok, szerintem ez nálunk veleszületett képesség. Felnézek rá, hogy lássam neki is megfelel-e az összhatás, észreveszem a rakoncátlan hajtincset, de annyira jól áll neki, hogy gondolkodnom kell megigazítsam-e vagy hagyjam úgy ahogy van. Szeretem amikor kócos, amikor nem tüchtig, skatulyából kilépett, mert én gyakran látom olyannak is.* -Köszönöm, köszönöm. *Kétszer is hálálkodom, csak a hangsúlyból derülhet ki, hogy az egyik még mindig az ajándéknak szól, a másik pedig az apró kis igazításnak. Minden ajándéknak tudok örülni, a fokozatokat az határozza meg, kitől kapom. Gerard a visításos, legmagasabb fokozatba tartozik, ez az önkéntelen, őszinte örülés.* -Tudom, már rájöttem……tényleg? Még sosem voltam tökéletes. *Ezek után már nem csak a fülbevaló ajándék hanem minden egyes szó. Mosolyogva nyúlok a zakójához és húzom el tőle annyira, hogy a másik kezem beférjen, megkeresem a belső zsebét és elrejtem benne a régi fülbevalómat.* -Vigyázz rá kérlek, nekem nincs zsebem. *Megigazítom a finom anyagot, lesimítom, majd ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy picit összeborzoljam a haját. Csak egészen finoman.* -Így tökéletes. *Vágok vissza fülig érő szájjal. Ezt az estét nem ronthatja el semmi, az is tökéletes lesz ahogyan mi ketten. Ismét megfogom a kezét és elindulok az oldalán, hagyom, hogy villogjon velem, de persze ugyanezt teszem én is vele. Egy kicsit eljátsszuk ma azt, hogy egy pár vagyunk, fityiszt mutatunk mások orra elé és jót nevetünk azon, hogy mi ketten tudjuk mi az igazság. A legjobb barátok…ezen elnevetgélek egy kicsit, mert jó szokásomhoz híven tovább gombolyítom a fonalat és más is eszembe jut. nem mondtam Gerardnak mit szeretnék csinálni először, mert nem tudtam eldönteni, ezért inkább rábízom magam, mint pár pillanattal és néhány griffendéles srác döbbent arcával később kiderül, jól tettem. Boldogan veszem el a pezsgős poharat, nem is érdekel, hogy belekerültem-e valamelyik tanár látóterébe, belekortyolok a csiklandozós, finom, édes folyadékba.* -Te vagy a legjobb barátnőm! *Kuncogok egy sort, remélem legalább egy szemforgatás lesz a jutalmam ezért a beszólásért.* -Pörgess meg Warrington, lássuk mit tanultál a Beuxbatons-ban.
Való igaz, van gyakorlatom abban, hogy másokat elbűvöljek, vagy éppen kelemessé tegyem az estéjüket, még ha most nem is számítjuk a hancúrt. Lavender számára mégsem előre megírt panelekről szól a dolog, pusztán arról, hogy élvezzük egymás társaságát. Szinte természetes, hogy ennyire magabiztosan működünk együtt, semmi botlás, nem lépek a ruhájára, azt kell mondanom, hogy kész tökély, hogy ezt a megoldást választottuk. Korábban nem voltak lány barátaim, nem is volt rájuk szükségem, de ahogy idősödöm, igenis érdekel a női nem egy mélyebb aspektusa is. Nem úgy, ahogyan Sadie-vel kavarunk, beszélgetünk, az egy érzékibb, vadabb dolog, Lavender társasága viszont mélységes nyugalommal tölt el. Valahogy természetesnek tűnt, hogy a barátomat hívom bálba, s nem mást, akivel akár félre is mehet az este. Még a nagyterem bejárata előtt kerül sor apró ajándékomra, annyira még nem ismerjük egymást, hogy valami komplexebbre gondolhattam volna, így is úgy vélem, hogy találó. - Örülök, hogy tetszik. Bizony tekintetben könnyű, más szempontból még nehéz ajándékot kitalálni. – Félmosollyal döntöm oldalra a fejem, tincseim kisfiús csibészséggel hullanak a szemembe, amelyet most nem is söprök ki, rajongásig figyelem a lány reakcióját. Remélem, hogy fel fogja tenni, végülis erre az estére szántam, ha megvártam volna a családi ajándékozást, akkor az már nem lett volna az igazi, hiszen hol is próbálhatná ki, mint itt a bálon? Itt és most megfogadom, hogy csakis pár percre hagyom majd magára, és senkit nem cipelek az ágyamba, legyen ez az ő estéje. Ha össze is jön valami, csakis egy gyors ismerkedést engedek meg magamnak, semmi többet. Lehet, hogy ezzel elszúrom az éjszakámat, de hát istenem, a barátom jókedve most fontosabb. Tükröt nem húz elő, mégis gyakorlott mozdulattal cseréli ki az ajándékra a régebbi függőket. Kissé az állához érek, hogy megtartva szemléljem meg. - Kissé elcsúszott. – Nyúlok oda, hogy megigazítsam, majd elégedetten bólintok, amint megvan a tökéletes egyensúly. Határozottan tetszett a visítása is, szeretem, ha tudok adni. Nem pusztán tárgyat, gesztust. Nem az a pasi vagyok, aki csak elveszi, ami kell, fura módon arra gerjedek, ha valakinek az arcán azt látom, hogy boldog attól, amit teszek vele. Most éppen barátilag. - Értsd meg, ezzel nem várhattam. Így vagy tökéletes. – Nem akarom, hogy nyomja vállát a felelősség, hogy ilyen bókkal illetem, vagy hogy félreértse. Veszekszünk eleget, ez az este nem szabad, hogy arról szóljon. Ha már teljes családom nem lehet, anyához haza tudok ugyan menni, de legalább Lavender kapjon belőlem valami igazit. - Ahogy mondod. Mégis megérte várni, te bálszépe. – Mosolyodom el, ezúttal nem ugratom. Nem tudom, hogy mit kezdett magával, azt eddig is tudtam, hogy okos, de hogy még ennyire csinos is tud lenni, ez nálam abszolút nyerő pont. Nyújtom a kezét, és átlépünk a küszöbön, s miután nem közölte, hogy mit is szeretne, elsőként talán öblítsük le a torkunkat. A pultok mellé kisérem, miközben odaintek néhány griffendéles srácnak, majd visszafordulok a partnerem felé. - Csakis alkoholost, már nem vagy kislány. – Nyújtok felé egy pezsgőspoharat, s az övéhez koccintom a sajátomat. Megvárom, míg kortyol, s én is követem.
Tárgy: Re: Lavender & Gerard - A bál 2014-12-23, 20:48
Gerard & Lavender
*Az a puszi…pedig máskor is kaptam tőle, de talán a karácsony szelleme az aki szórakozik velem. Nem olyan mint máskor. Csiklandoz. Nem hiszem, hogy Gerard változott meg, vagy az érzései, de akkor is más. Baráti, de….ünnepélyes. Ilyenben még nem volt részem, hiszen alig pár hónapja ismerjük egymást, barátok vagyunk és ahhoz mérten viseltetünk a másik iránt. Kaptam már puszit mástól, csókot is a számra – izgalmas volt és vérpezsdítő – de ez a mostani mégis más. Nem tudom melyik, általam jegyzett kategóriába soroljam, de valahova beszúrom. Az illata az ami még ismeretlen a számomra, minden bizonnyal a hódításaihoz használja, noha emlékszem hasonló illatra, az nem volt ennyire kifejező. Finom. Más. Ettől pirulok el, aztán rájövök, hogy minden bizonnyal nem nekem „készült”. Na persze, Gerard mindig gondol a közeli jövőre is. Nem fáj, csak bosszant. Ma este. Ami viszont száz százalékosan feltűnik, az a sérülés és botlás mentes út. Valamiért a magas sarkú cipőm is velem van, Anya nem bájolta el, és én sem de talán magától is benne van a varázslat, illeszkedik az alkalomhoz. Nem különben Gerard biztos kézfogása. Lopva figyelem, de felesleges. Őt nem igazán érinti az, hogy mások alaposan megnéznek minket s közben már a gondolataikban gyártják a holnapi és az újévi pletykákat. Ezek után engem miért érdekelne? Magamban vállat vonok és mostantól élvezem az estét, maximálisan. Addig míg Gerard meg nem akaszt a gondolataimban. Úgy gondoltam, hogy bevonulunk, eszünk, iszunk és táncolunk fulladásig, vagy amíg ő nem talál valakit magának. Hogy én találok-e az nem fontos, bármi is legyen különbözni fog az elmúlt év karácsonyától. Ám nem az következik amire számtalan lehetőségeim rovátkolásával gondolhatnék. Ajándék. Magyarázkodás és némi macera a zsebében. A kis dobozka nem lendít a lányok álmai felé, mégis megemelem a szemöldökeimet. ~MI A FENE?~ -Utállak! *Mondom miután elveszem a dobozkát és felnyitva megpillantom az ajándékot. Biztos, hogy nem ilyen reakcióra számított, de jelen pillanatban és helyzetben, csak ezt tudom neki nyújtani. Ragyogok, lelkes vagyok és boldog. A meglepi tökéletes, csak az időzítés nem.* -Eeeeez…. *Mit is mondhatnék? Észvesztően szép. A szavam is elakad egy röpke pillanatra, ami nálam nagy szó. Csak eldönteni nehéz, hogy örüljek, vagy érezzem magam kellemetlenül amiért én nem készültem. A barátom, hát biztosan megérti.* -Gyönyörű! *Persze, hogy az. Gerard ízlése mindig is a tökéletes és nagyszerű határán egyensúlyozott. Ez az ajándék pedig nem igazán „jó” és „szép” hanem szívhez szóló. Jelentésértéke a figyelem és a törődés mezsgyéjén sétál, valóban baráti. Óvatosan érintem a köveket, majd váratlanul – még magamnak is – a nyakába ugrom. Nem hangtalanul. Mintha csak a rég várt eljegyzési gyűrűt kaptam volna most meg, pedig arra még nem is gondoltam senkivel kapcsolatban, ugrom, karolok, vigyorgok és diszkréten visítok. Utóbbit csupán Hagrid hallhatja meg ha elhúzza a nagy haját a füleiről, de mégis visítás. Nem tehetek róla, nő vagyok. Bár csak kezdetileg. Azonnal, vakon de kézügyesen cserélem ki az anyától küldöttet a Gerardtól kapottra. Majd megnézem később, de most az ő véleménye izgat,főleg azért mert tőle kaptam. Kíváncsi vagyok, hogy egyezik-e az elgondolása a jelenlegi látvánnyal.* -Én nem készültem. Az ajándékod ott van a fa alatt. Otthon. Ez nem ér. *Oda vagyok érte, de mégis haragszom Gerardra. Igenis meg akartam ajándékozni, de úgy gondoltam, ha már elfogadta a meghívásunkat, ráér ha akkor adom oda neki az ajándékomat amikor velünk van. Ezzel szemben Gerard kirukkolt az enyémmel, én viszont csak táncot tudok neki ajándékozni.* -Meglepő időzítés?! *Válaszolom és kérdezem is egyben, mikor már a bálterem küszöbén állunk. Közben persze a számtalan tükrök legközelebbikét keresem a szemeimmel, hogy lássam a változást a lecserélt fülbevalók után. Gerard kezét fogom ismét, bár most már nem kell tartanom a vándorló és mozgó lépcsőktől, de mégis, jólesik az a nüánsznyi biztonság amit Gerard keze nyújt.*
Lavender esetében nem is játszanám meg magam. Van, hogy hülyéskedek vele, eljátszom, hogy vele is flörtölök, de nagyon jól tudja, mik a különbségek. Ha azt mutatom, hogy csodásan fest, azt nyugodtan zsebreteheti, úgy is van. Nem tudom, hogy miért fojtotta ennyire vissza a lélegzetét, nyilván számít a véleményem, viszont csak a barátja vagyok, nem a pasija. Mint bálos partnerének akar megfelelni, ezt pedig kedves gesztusnak érzem. Tulajdonképpen nagyon is jó barát, érdekli, hogy mi jár az eszemben. Érintése kellemes, mint ahogyan a puszi is természetes most számomra, máskor is fordult már elő, hogy csak úgy odanyomtam ilyesmit az arcára, nem rendeltetésszerűen, egyszerűen ha úgy éreztem, hogy most megérdemli. Leérünk a lépcső aljára, s nem esünk el. Esetemben nem meglepő, jól bejárattam már a mozgásomat, még ha a cipő új is, hiszen imádok estélyekre, partykra járni, Lavender jó helyen lesz nálam. Nem eresztem a kezét, s őszintén szólva nem érdekel, ha valaki érdeklődő pillantással illet minket, nem, nem járunk, pusztán nagyon kedvelem őt, s ez a gesztus itt és most jár nekünk. - Hoztam neked valamit. Nem tudtam, hogy mennyire lesz időnk az utazás előtt, gondoltam most odaadom. Nem csomagoltam be külön, ezt nézd el nekem. – Most mégis elengedem arra a pár percre, amíg megejtjük ezt a kis szeánszt. A szmoking belső zsebébe nyúlok, s előhúzva adom át az apró piros kis dobozkát. Mielőtt még sikoltozna, nem eljegyzési gyűrű lesz benne. - Boldog karácsonyt, Lavander! – Most már külön puszit nem kap, csak a kezébe nyomom a dobozkát. Amint kinyitja, egy levendula színben pompázó fülbevalót talál benne, fehérarany futtatással. Nem sajnáltam a pénzt, de ez nem is az anyagiakról szól, sokkal inkább gesztus értékű, igyekeztem olyan stílusban választani, amilyen függőket szokott hordani. Annyira nem intim a viszonyunk, hogy én magam tűzzem a fülébe, ezt tegye meg ő, remélem lecseréli a mostanit, meg hogy van nála kistükör, hogy lássa is, hogy mit csinál. A nagyteremben úgyis vannak tükrök, hogy majd teljes pompájában meg tudja szemlélni magát. Ha készen vagyunk, elégedetten szemlélem őt, a visszakérdezésén pedig halkan felnevetek. - Te minek hívnád, hogy utolsóként jöttél? – Hagyom abba a nevetést, a mosolyom fennmarad, s vele együtt lépek be a bálterembe, ahol már lementek a kötelező körök, jó hangos a zene, már csak azt kell kitalálnunk, hogy mivel is kezdünk. Tánccal, netán iszunk valamit, vagy egyből a vacsival kezdjük? Várakozóan tekintetek társnőm felé.
Tárgy: Re: Lavender & Gerard - A bál 2014-12-22, 15:24
Gerard & Lavender
*Tényleg azt látom amit gondolok, hogy látom? Gerard elámult. Nem hiszek a szemeimnek, csak győzködöm magam, hogy így van. Az ilyen arcot nem lehet megjátszani, vagy ha mégis, ő nem tenné meg velem szemben. Egy néma „köszönöm”-öt küldök anyának amiért elküldte a ruhát, bár egy kicsit változtatott az én elgondolásomon, ezért kissé meztelennek érzem magam, de megéri. Azért külön hálás vagyok Gerardnak, hogy a kezét nyújtja, vagy ennyire ismeri már a nőket, vagy a fejembe lát és tudja, hogy majd` a frász tör ki amiatt, hogy el találok esni a lépcsőn. Kezemet a kezébe ejtem….és megszorítom, mert most már belé kapaszkodom a lépcsőkorlát helyett. Leérve megkönnyebbülök, de csak rövid időre, még sok lépcső vár rám. Úgy gondolom, hogy már indulhatunk is, de ő…~Mi a fenét csinál? Mi ez a puszilkodás? És milyen jó illata van.~ Mélyet szippantok belőle mielőtt még túlságosan is eltávolodna azzal a baba popsi simaságú arcával. Érzem, hogy elpirulok, csak azt nem tudom mitől. A puszitól vagy a bóktól amit kapok. Biztosan minden lánynak ezt mondja csak a jelzőket váltogatja, de velem biztosan őszinte.* -Köszi…hát, neked elhiszem. *Ezzel egyszersmind le is degradálom a többi fiút és az udvarlásaikat, de kit érdekel? Ma karácsony van, legalábbis a bál estéje, ma minden csodaszép és kétszeresen is varázslatos lesz. Táncolni fogok amíg a cipőm le nem szakad a lábamról és az utolsó pillanatig kiélvezem Gerard társaságát. már amennyit kapok belőle. Azt hiszem jobb is ez így, attól lesz különleges az esténk, hogy önmagunk lehetünk a másik előtt, ezzel ajándékozzuk meg egymást. Elindulunk végre, megint lépcsők következnek de amíg nem érünk le nem engedem el Gerard kezét. Látványosan nagyot sóhajtok amiért nem gurultam le Gerard előtt a lépcsőn, most már rajta áll, hogy a többin se guruljak le.* -Ó! Ezt annak hívják? *Ártatlan arcot vágok és megjátszom a meglepettet. Ha már boszorkánynak születtem legyen bennem ennyi furfang, különben sem számításból teszem, egyszerűen csak csiklandozza a lényemet, hogy „rossz” kislány vagyok. Ennyi még belefér karácsonykor az én elveimbe is. Nem mondom, hogy szende vagyok, szeretem a pletykát és mások orra alá borsot törni, néha szó szerint, de azért nem vagyok megfontoltan rossz és gonosz. Sosem bántanék meg senkit sem igazán, fájdalmasan, de néha ki kell bújjak a bőrömből. Most pedig remekül érzem magam, és ezt Gerardnak köszönhetem, mert mással ez nem jött volna össze. Csak görcsölnék egész este, másnap meg azon rágódnék mit kellett volna másképp csinálnom. Gondolatban vállon veregetem magunkat amiért eszünkbe jutott ez a kiváló ötlet.*
Nem tudom, hogy miért erősödik az érzés a torkomban, a várakozás izgalma, hiszen „csak” Lavenderre várok. A csak szó itt most nem pejoratív, sokkal inkább azt hangsúlyozza ki, hogy elvásárok nem lesznek egyikünk irányába sem, sőt, sokkal inkább megnyugtató, hogy nem kell egy előre elkészített forgatókönyv szerint rohanni, felépített panelek szerint gyorsan alkalmazkodni a lány szeszélyeihez, hanem spontán módon ami sikerül. Nincsen haditerv, annyit táncolunk és szórakozunk, amennyit belénkfér, és ha útközben leszólítja valami srác, vagy én csábulok el, belefér, viszont igéretetet tettem, hogy összességében nem fogom sokáig magára hagyni, legalább az ünnep szóljon egy picit másról. Pedig aztán a bólétól bekábult ötödévesek egészen érdekes lelkesedéssel vetnék magukat a nyakamba. Nem beszéltük meg, hogy ő miben lesz, értelmetlen összeöltözni, erőltetett dolog, mintha egymásnak lennénk kiszolgáltatva, igenis lepjük meg egymást, ez is amolyan ajándék a másik felé. Ahogyan várakozom elsiet mellettem két lány, érdekes módon mindkettővel sikerül már intim kapcsolatot kialakítanom, hát ezért mondják, hogy házinyúlra nem lövünk? Integetnek, aztán egymára bámulnak enyhe haraggal, de ez már nem az én gondom... Fejcsóválva mosolygok... lányok. Ismét lejön egy nagyobb klikk, ösztönösen pillantok az órámra. Még egy perce van, a klubhelység viszont lassan kiürül, én maradok utoljára, beállok hát a lépcső elé, egyik lábammal rézsutosan ráállva az első fokra, s odamarkolok a korlátra. Ekkor jelenik meg ő a tetején, mint valami varázslat. Álmaimban sem gondoltam, hogy így is nézhet ki. Próbálok nem nagyon elámulni, mert még kiesne a szemem, de valami lenyűgöző. Nem tudom, hogy az én kedvemért tette-e, vagy kifejezetten pasizási szándékai vannak. A harmadik lehetőség, hogy mindig is nagyon csini volt, csak szándékosan nem vette észre, hogy ne legyen ebből félreértés. Meg amit mindig is tartottam, hogy azért is barátkozom vele, mert külsőleg is nagyon bejön, nyilván egy ronda lányka, bármilyen kedves is, nem lehetne még a barátném sem. De így, amolyan báli hercegnőként... Elképesztő! A kezemet nyújtom, hogy ne az utolsó fokokon essen el, és határozott mozdulattal segítem le. Ott sem engedem el őt, hogy a karomba fűzzem, most a kézfogás teljesen megfelel, ha számára is, sőt egy puszival köszöntöm az arcára. Kellemes, férfias illatot érezhet, s frissen borotválkoztam. - Köszi. Megelőztél. Éppen azt akartam mondani, hogy fantasztikusan szép vagy ma este. – Tulajdonképpen nem csak ma este, de végülis most egymást méltatjuk, ami jelen pillanatnak szól. A szívdöglesztésért külön piros pont jár neki, de most ez csakis neki szól. Jobbára, ahogyan mondta. Megindulunk a lefelé vezető lépcsők irányába, nem zavar, hogy lemaradtunk az első óráról, a beszéd különben sem érdekel, táncolni akarok, és egy jót enni. - Hatásvadász vagy Lav, az utolsó pillanatig kivártál. – Döntöm oldalra a fejem, hogy rafinált pillantással mosolyogjam rám, ahogyan végiglejtünk a folyosókon.
Tárgy: Re: Lavender & Gerard - A bál 2014-12-21, 20:58
Gerard & Lavender
*Nem ez lesz az első bálom, szám szerint, mégis úgy készülök rá mert ez lesz az első alkalom, hogy nem velem egy idős fiúval vonulok majd be. Sosem fogom megtudni, hogy ha Gerard idén nem jelenik meg az iskolában, akkor ki várna rám odalent a klubhelyiségben, de igazából nem is akarom. Jó ez így, és több legyet is ütünk egy csapásra. Először is – bármennyire is csak barátok vagyunk – kárörvendhetek némi irigy pillantáson, amit egyszerűen imádok, másrészt szerintem nem egészséges Gerard életvitele – amit meg is mondtam neki egyszer – két végén égetni a gyertyát, mindig más lánnyal….A velem töltött idő aktív pihenésnek számít és már ráfér. Szóval ma este olyannak kell lennem mint egy hercegnő, az izgatott kipirult arc megvan, megfelelően rafinált hajviselet megvan, a ruha és a többi kiegészítő megvan. utóbbiakat anya segítségével szereztem be, mivel iskolaidőben maximum Roxmortsba mehetünk ki, ott meg valószínűleg nem árulnak olyan ruhát amilyen nekem kellett. Lerajzoltam és körülírtam anyának, ő meg elküldte egy bagollyal. A végeredményt a tükörben bámulom, még visszhangzik bennem a szobatársaim biztatása, hogy remekül nézek ki és biztosan minden fiú a lábaim előtt hever majd. Mintha Gerardot hallanám. Pedig ma ő lesz a mércém, mert kiváló ízlése van és ha ő padlót fog, akkor biztosan nem fogok petrezselymet árulni míg ő valahol máshol szórakozik. Eileen és Rose pár perccel korábban már elindultak, ők máshol találkoznak a kísérőikkel én meg természetesen szeretek mindent az utolsó pillanatra hagyni. Fő a látványos bevonulás. Végül csak sikerül elszakadnom a tükörképemtől, és nem botlom meg a szőnyegben sem. Szerencse, hogy anya időben elküldte a cipőmet is, volt időm gyakorolni a járást. Hogy a tánc hogyan fog menni azt még nem tudom, bár jó táncos vagyok, mint a lányok általában, a cipőm az egyik gyenge láncszem, Gerard meg a másik, ugyanis előítéleteim vannak a korábbi rossz tapasztalataim miatt. Majd ha anélkül pörget meg, hogy kirepülnék a karjaiból, megkövetem. Kilépek a szobánkból és elindulok a lépcső felé – add istenkém, hogy ne essek le – valahol a közepén állok meg s nézek le Gerardra. Mint mindig, most is remekül néz ki, a gyertyák és a kandallóban lobogó tűz fénye érdekes és hangulatos fénybe fogja ahogy ott áll az ablaknál. Akár egy romantikus regény izgalmas kezdősorai.* -Hűűű! Szívdöglesztően nézel ki, szerencse, hogy ma este az enyém vagy. Jobbára. *Fülig ér a szám, de közben persze izgulok, hogy mit szól hozzám. Azért mert a barátom, és ő azt fogja mondani amit hallani akarok, az igazságot. Lassan, odafigyelve minden lépésemre sétálok le a lépcsőkön, majd odalent megpördülök. A ruhám könnyedén fodrozódik körülöttem.*
Egészen természetes, hogy együtt jövünk a bálba, nem valami libuskával az oldalamon villogok. Nem biztos, hogy hosszú órákat kibirnék valami értelmetlen csacsogóval az oldalamon, míg Lavender nagyon is értelmes leányzóval, akivel a nyugtalanság érzése nélkül is el lehet beszélgetni, most pedig majd az is kiderül, hogy mennyire táncol jól. Miután mindig öltönyben vagyok, most valami extrásabb külsőre lesz szükség, hogy ténylegesen ünnepi legyen a hangulat. Na de hogyan legyen valaki elegáns, amikor napi szinten az? Nem is tehettem más, csak erre az alkalomból Londonba utaztam, miután egyeztettem egy olasz szabóval, és a pénzt nem kímélve egy igazi szuperkémes szmokingot szabattam magamnak. Koromfekete, akárcsak a hozzá tartozó nadrág, és a csokornyakkandő, míg az ing hófehér. Biztos, hogy el fogok majd csábulni olykor, ha meglátok egy csinibabát, de többségében Lavender-rel szándékozom tölteni az éjszakát. Mármint beszélgetéssel, tánccal, vacsorával, nem többről van szó. A klubhelységben ácsorgom, egyenlőre az ablakon kibámulva, hogy lejőjjön. Apró dobozka ül a szmoking belső zsebében, átadásra készen. Időnként felpillantok a leány körletek lépcsőjére, még van pár perce, úgy beszéltük meg, hogy nagyjából Dumbledore beszédére érkezünk meg, úgysem szokott sokáig tartani. Mögöttem párok találkoznak, örülnek egymásnak. Van, aki csak egyedül siet ki, hogy a más házba járó partnerével a folyosók egyikén vagy éppen a nagyterem előtt találkozzanak.
//
