2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.]A lány kérdésére picit elmerengek, majd végül finoman biccentek neki, jelezve, hogy igen, igaz. Tényleg változhatnak, talán lesz majd olyan srác az életemben, aki igazán szeretni fog és akinél én is megismerhetem majd azt, hogy milyen, ha őszintén értékelik az embert. De nem most, nem a közeljövőben, mivel egyre inkább érzem, hogy kezdek belezúgni abba a férfibe, akibe nem szabadna, akitől a saját szüleim is óvnának. Perselus is megmondta, hogy nem volt jóban a szüleimmel, hiszen ők aurorok voltak, így néha úgy érzem, mintha elárulnám őket, de… a szívemnek nem tudok parancsolni. Jobb is, hogy most nem róla beszélgetünk, hanem Jason-ről, akiről egyre több információt tudok meg, olyanokat, amikre nem gondoltam volna. Nem hittem volna, hogy Carl-nak van fia, és az annyi idős nagyjából, mint Quinn, azt pedig végképp nem, hogy itt lesz majd a bálon, méghozzá a barátnőm oldalán. Féltjük egymást, de ez így is van jól, ezért vagyunk a legjobb barátnők és e kötelék elszakíthatatlan. - Persze, érthető, de muszáj néha megbíznunk másokban is. De remélem, hogy nem lesz baj, tényleg rendesnek tűnik. – mosolyodom el kedvesen, miközben Quinn pofiját vizslatom és ez után jön eszembe egy őrültötlet is, mely Carl börtönéveit hosszabbíthatná meg. Nem is értem, hogy juthat ilyesmi az eszembe, de már mindegy, már kimondtam és hamar rájövök ám én is, hogy ezt nem így kéne. Lehet, hogy tényleg változom? Nem is mondok barátnőm szavaira már semmit se, egyszerűen csak csendben hallgatok és igen, egyetértek vele, ezt talán tényleg nem így kellene csinálnunk, de néha dühítő, hogy a muglik mennyire képesek elhúzni dolgokat és hogy mennyire nem tudják megtalálni az igazi bűnösöket vagy ha azok megvannak, rájönni arra, hogy mi mindent követtek még el, rájuk bizonyítani a valóságot. Na de nem szeretnék most rossz kedvet a karácsonyi bálon, így jobb is, hogy tovább lépünk, méghozzá az egyik helyes Griffendéles srácra, Ashton-ra. - Beszélhetnék vele, de tudod, nem hiszem, hogy ő pont az én társaságomra vágyna. Láthatóan a bálon is jól érzi magát és azóta nem beszéltünk, amióta véget ért a szervezés és ott se valami sokat. – ha szeretett volna velem beszélgetni az a fiú, akkor megtette volna, én viszont nem fogok futni pont ő utána, amúgy is zavarja a lánytömeg, én meg nem vagyok olyan lány, aki ilyet tenne. Nem égetem magam, köszönöm szépen, látom azt, ha valami esélytelen és… és ott van persze Perselus is. - Dehogy lenne Quinn, de hagyjuk is. – csóválom meg finoman a fejem, hiszen ez az igazság. Semmi esélyem sincs, ezt tisztán látom. Tényleg nem sokat szólt eddig se hozzám, most miért lenne ez másképp? Na meg, a külső nem minden és bár eddig rendesnek tűnt, semmit se tudok róla, nem ismerem. Ez a téma után odasétálunk a karácsonyfához, majd ahogy megtaláljuk az ajándékainkat, bontogatni kezdjük őket, nekem pedig… eszembe jut még valami. Hiába nézem a kis kitűzőt, mégis, valamit még meg kell tennem ezen az estén, még akkor is, hogyha tudom, hogy nem jó ötlet. Quinn se akar valószínűleg erről hallani, de ő neki el akarom ezt mondani, másnak úgyse tudom. - Igen… Bár lehet, hogy most is csak szerepet játszik, mint oly sokszor, nem tudom. – de ettől függetlenül fel fogom kérni, már elterveztem és a fedősztori is adott. A lány is vissza szeretne térni partneréhez, amit tökéletesen megértek, így finoman biccentek neki. - Persze, jó szórakozást! Este majd mindent átbeszélünk. – kacsintok rá játékosan, majd viszonzom a puszikat és ez után eresztem csak el kezét, nézve utána. Csak akkor indulok meg Perselus felé, ha Quinn már visszaért Jason-höz és látom, hogy továbbra is minden rendben van. Ideje tehát nekem is lépnem!
- De tudod a dolgok változhatnak igaz? - mosolyodom el, mert hát ki tudja, talán még nálam is változnak a dolgok majd. Itt van most Jason és ő azért tényleg kedves, de komolyan kedvelem. Tudom én, hogy benne is vannak hibás pontok, neki se volt egyszerű az élete, de azt is tudom, hogy majd talán együtt át tudunk ezeken a dolgokon lendülni valahogy és pont ezért remélem, hogy idővel majd Astrid is rájön, hogy vannak jobbak is, mint egy... nála jóval idősebb tanár, aki ki tudja, hogy mennyire használja ki. Remélem azért, hogy nem lesz baja, mert én... én nem vagyok olyan erős, de az biztos, hogy ha valaki bántja a legjobb barátnőmet, aki szinte a testvérem már, akkor... annak nem lesz jó vége. - Igen, szerintem is nagyon ijesztő. - bólintok egy aprót. Nem tudom én se pontosan, hogy miket nézett végig, inkább csak sejtéseim vannak róla, de az biztos, hogy rémes lehetett és én nem tudom elítélni őt e miatt, ami történt vele, mert... mert nem az ő hibája, hogy ilyen élete volt, tényleg nem az övé. - Igen, szerintem sem, de talán érthető, hogy miért fél, de én se hiszem el, hogy rossz ember lenne e miatt. - rázom meg a fejemet. Komolyan Jason rendes srác és nem tudom elképzelni, hogy azért lenne valakivel rossz, vagy bántó, mert ez már belé van kódolva, mert ezt látta el mástól. Ez valahogy kizárt, nem hiszem, hogy így működnek a dolgok, valahogy... fura lenne, és riasztó. Ő más akar lenni, akkor más is lesz. - Csak segíteni akartál és azzal nincs baj, az jó dolog, csak... nem hiszem, hogy így kellene ezt. -tudom, hogy nem a legjobb, ha kiszabadul, de talán máshogy is megkaphatja azt, ami neki jár, valami... valahogy. Talán Jason tudna dolgokat, vagy tanúskodhatna ellene, vagy nem is tudom, és akkor nem kéne ilyesmit csinálni, nem kéne kifejezetten nekünk belefolyni, mert abból csak a végén nagyobb baj lenne. A szüleim se értékelnék, ha ilyesmit csinálnék, vagy csak a közelébe mennék Carlnak és nem hiszem, hogy azok után visszaengednék őt a környékre egyáltalán, szinte teljesen esélytelen. Azért elég rendes szomszédaink vannak, és tuti, hogy kiutálnák a környékről a nevelő szüleimmel az élen, ha megpróbálná tovább fojtani az életét. - Már ismered, szóval végül is beszélhetsz vele és megismerheted nem? - mert én nem, tuti nem mernék oda menni egy ilyen népszerű sráchoz és nem is akarnék. Itt van Jason, meg egyénként is láttam, hogy Ashton milyen lánnyal jött, hát... mellette aztán tuti, hogy nem sokan rúgnak labdába. - Én is így érzem, de azért neked több esélyed lenne nála, mint nekem. - azért többet gondolok Astridról, mint fordítva. Tudom, hogy nem vagyok én szerinte kevesebb, de Astrid más. Magasabb, idősebb, nyúlánkabb nálam és nem mellesleg még a nyakán sem éktelenkedik egy nagy csúnya vágás, ami azért nagyban javítja a külsejét hozzám képest. Aztán el is pályázunk ajándékokat bontogatni. Szépek, tényleg tetszenek, meg egyébként is jó ötlet, hogy ilyesmit is kitaláltak még pluszban. - Nagyon szép igen! - lesem meg az övét is, az enyémmel most hirtelen nem is tudom, hogy mit kezdjek. Talán majd megkérem Jasont, hogy tegye el a bál végéig, én legalábbis nem hoztam magammal táskát, vagy ilyesmi. A kérdésre viszont picit megakad a gondolatmenetem, de az első kívánkozó választ megpróbálom visszanyelni. -Tudod, hogy mi a véleményem erről, de... de ha nagyon szeretnéd akkor kérd fel, legalább láthatod, hogy mit gondol erről az egészről, ha nem fogadja el. - még bólintok a fedősztorira is, jól hangzik, biztos simán bevenné bárki. - Én viszont, azt hiszem visszatérek Jasonhoz, még alig ismer valakit a suliban, szóval... de még összefutunk oké? - nem akarom, hogy szegény Jason lézengjen csak, amikor vele jöttem a bálba, és Astrid ha jól sejtem amúgy is szívesen próbálná ki ezt a Piton-hadműveletet. Szóval ha nem gond neki, akkor két puszit mindenképpen nyomok az arcára, és még egy halk "Vigyázz magadra!" suttogás is tartozik ehhez, csak aztán térek vissza az eredeti partneremhez.
♫ Thank you for being a friend ♫ ϟ Ruha ϟ to my best friend
Mi magunk sosem, csak az változik, akinek hisszük magunkat.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Quinn & Astrid 2014-12-21, 12:00
Quinn & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Tudom jól, hogy vannak, csak nem én szoktam kelleni nekik. – vonom meg a vállaimat a lány szavaira, de igazából már mindegy is. Már Pitonnal vagyok és én soha se tennék olyat, hogy mással is kezdek eközben, véleményem szerint azt úgyse hagyná és elég rendesen megkapnánk a magunkét. Szóval egyelőre most jó még nekem így, aztán ha mégis véget ér ez a dolog, ami kialakult kettőnk között, akkor majd én is igyekszem jobban nyitott szemekkel járni, végtére is, tapasztalatot Perselustól szereztem már eddig is, tehát nem vagyok már kislány, mint voltam. Damienről viszont a téma Jason-re terelődik, hiszen ő érdekesebb, már ismeri egy ideje Quinnt, én pedig kíváncsi vagyok minden információra vele kapcsolatban, és idővel megismerni is szeretném. Én is gondolkodok ám már a jövőt nézve, hogy ők ketten talán együtt lesznek, de persze ez még egyáltalán nem biztos, a fiúkkal olykor csak a gond van. - Végignézetett? Ez… ez nagyon ijesztően hangzik. – vajon miket? Nem… jobb, ha nem kérdezek rá így konkrétan, talán közöm sincs ennyire hozzá. – De így értem, hogy miért fél saját magától is, mégis, ha más akar lenni, ha gyűlöli az apját ez miatt, akkor tuti nem olyan, mint ő. – ugye? Jó, hogy ezt mondom? Vagy inkább féltenem kéne még jobban a barátnőmet? Nem bírnám elviselni, ha Jason bántaná, míg Quinn bízik benne, mert én is ezt tanácsoltam. Tényleg nehéz ez a téma és csak idővel derül majd ki, hogy mi lesz. Carl-al kapcsolatban is eszembe jutnak bizonyos ötletek, mint a veritaserum. Ez is talán meglepő lehet, régen nem bájitalok segítségével oldottam meg a dolgokat, de bizonyára Piton azért hatással van rám, akaratlanul is jobban kezdek el érdeklődni az ő tantárgya iránt. - Én igen, hiszen elmúltam már 17 éves, nem tudná senki. De igazad van, hülye ötlet volt, ne haragudj, csak… túlgondoltam a dolgokat. Nem szabad ilyesmit tenni, főleg nem nekünk. – nem vagyunk ilyenek, nem is tudom, hogy juthatott ez eszembe. Tényleg nem voltam én ilyen, de úgy tűnik, hogy tényleg változok, már tenni akarok dolgokért, nem csak úgy végignézni és reménykedni benne, hogy majd valaki más segít vagy megoldja a problémákat. A szüleimet se fogom csak úgy visszakapni. Jól is jön az enyhébb téma, hogy a bálra térünk vissza, illetve a szervezésre, így mosolyogva biccentek Quinn szavaira, igen, valóban jók vagyunk benne. Ashton említése viszont meglep, nem gondoltam volna, hogy szóba hozza, de azért őszintén felelek neki, ez csak természetes. - Igen, nagyon jól néz ki és nekem kedvesnek is tűnt. – szívesen megismerném azt a fiút, de nem hiszem, hogy ő kíváncsi lenne rám, meg egyébként is, nekem most ott van más, és valószínűleg neki is van bőven kik közül válogatnia, a múltkor is egy kész lánysereg kísérte. - Ő amolyan tökéletes srácnak tűnik, olyannak, akiknél például egy magamfajta lánynak soha se lesz esélye. – nem mintha ez olyan nagy baj lenne, majd talán egyszer én is megtalálom a nekem való srácot, aki tényleg képes lesz szeretni is engem, akinek fontos leszek, de ez még messze van. Körbe is nézek ez után a teremben, majd amikor kiszúrom Ashtont, alig láthatóan mutatok felé. - Nézd, ott van! – így Quinn is megfigyelheti, hogy nem kamuztam, tényleg baromi jól néz ki. A pasis téma után sétálunk csak oda a karácsonyfához, ahol nemsokára elkezdjük keresgélni az ajándékainkat, de először barátnőmé kerül elő, amit én is kíváncsian nézegetek és halkan fel is kuncogok annak láttán. - Aranyos. És igen, én is kíváncsi vagyok. – végül Quinn kiszúrja az én nevemet, így nemsokára felnyúlok a kis dobozkáért, majd bontogatni kezdem és hamarosan egy kék-fehér színű kis kitűző kerül elő belőle. Kék az alapja, a fehérek pedig a hópelyhek, melyek folyamatosan hullanak alá egy karácsonyi tájon. - Ez is igazán szép. – Sasha-nak adnám szívem szerint, azonnal ő jut róla az eszembe. Lassan kezembe is zárom a kis ajándékot, majd ez után lassan Piton felé sandítok. - Szeretnék táncolni Pitonnal, szerinted… mit fog szólni, ha felkérem? – barna szemeim végül a lány kékségei felé vetülnek, így tanulmányozom kissé elgondolkodva Quinn arcát. Nem akartam én a bájitaltan tanárról beszélni, de mégis, ez egy karácsonyi bál, én pedig szeretnék azzal is táncolni, akivel nem jöhettem el. Vajon jó ötlet? – Ha valaki kérdezi, akkor egy fogadást veszítettem el és azért tettem. – ezt is kigondoltam már, szóval nem lesz itt probléma, én… én meg merem tenni ezt a lépést, bíznom kell magamban.
- Te mondtad, hogy vannak kedves srácok, de még sem hitted el, pedig látod vannak. - mosolyodom el, csak ki kell fogni olyat, aki tényleg rendes. És most meg tudom állni, hogy ne tegyem hozzá,hogy jobban körülnézve igenis jobbat is talál, mint a tanárunk, akinél mellesleg szerintem sokan jobbak, akik velünk egykorúak legalább, de nem akarok én folyamatosan beleszólni az életébe. Nem szabad és bántani sem akarom vele, de azért határozottan örülök neki, hogy most jól érzi magát és tényleg olyan valaki hívta el, aki kedves. Azt pedig kár lenne tagadni, hogy azért valahol mélyen titkon mégis csak remélem, hogy akár ebből még valami más is lehet, valami... ami nem csak egy bálra szól, ami nem csak szimpla barátság. De hát miért ne? Lehet, hogy ez a Damien mindenkivel kedves, de most Astriddal az és ez a legfontosabb. - Tudod ez nála azért... bonyolult. Az apja sok mindent végig... végignézetett vele és azt hiszem fél, hogy ő is olyan lett. - azért ezeket elég nehezen bököm ki, nem tudom, hogy Jason mennyire orrolna meg rá, hogy kiadom a titkait a barátnőmnek, de Astrid olyan, mintha a testvérem lenne és tudom, hogy nem adná tovább senkinek sem azt, amit elmesélek neki. Ettől függetlenül nem teszem hozzá még azt is, hogy Jason vérfarkas. Azt hiszem az már csak hab lenne a tortán és a végén még Astrid nem engedne vissza a közelébe, amit talán a józan eszem valahol megértene, de azért... na, mégis csak kedvelem és nem is tudom, nem félek tőle. - Igen, én is így gondolom és Jason már legalább valamennyire ismerem és van egy közös alapunk, így azt hiszem könnyebb. - na igen vadidegenek felé nehezen jutok, ezt a barátnőm is nagyon jól tudja, hiszen az elején még vele szemben is eléggé feszélyezett voltam. Kellett jó pár hét, hogy oldódjak, én már csak ilyen vagyok, de ez nem is baj. Ha mindenki egyformán nyitott lenne, akkor unalmasak lennének az emberek. Én sosem voltam az, de már sikerült legalább fejlődnöm és majd biztosan fogok is még. - Szerinted ilyesmit lehet? Az iskolán kívül még csak nem is varázsolhatunk és ha elkapnak... annak komoly következményei lehetnek nem? - nem vagyok én ennyire bátor. Talán igaza van, talán többet is tehetnénk, de hogy bejussunk és igazságszérummal próbálkozzunk... Én nem is tudom, hogy a szemébe mernék-e egyáltalán nézni még egyszer. Lehet, hogy eleve berezelnék és csak bajunk lenne belőle, szóval fogalmam sincs, hogy ez mennyire jó ötlet. Persze nem akarom, hogy kijöjjön a börtönből, de attól még sajnos ugyanúgy félek, hogy nagy bajunk lehet abból, ha ilyesmivel próbálkozunk. Nem vagyok egy harcos amazon típus, sosem leszek, és az is meglep, hogy Astridban egyáltalán felmerült ilyesmi. - De hát mi jók vagyunk szervezésben igaz? A Hollóhátasoknak mindig megy. És... és az a srác, Ashton tényleg olyan helyes, ahogy mondják? - jó, hát na én is hallottam a róla terjedő pletykákat és a nevét sikerült is kiszúrnom azon a listán a hirdetményen, amit a bálról tettek ki. Nem nagyon láttam még személyesen. Sokan járnak ebbe a suliba, és jó eséllyel nem is mernék egy ilyen sráccal szót váltani... ránézni... elmenni mellette a folyosón, ilyesmi. A kezembe kapott csomagot el is kezdem kibontogatni és egy édes kis hógömb kerül elő belőle. Csak akkor rezzenek össze, amikor közelebb hajolva a kavargó hóesésből kitör egy pixi és nekicsapódik belülről az üveg falának, mintha épp szabadulni szeretne, aztán kótyagos fejjel hull alá a műhóba. Nem tudom megállni, elnevetem magamat, azért ez... vicces ötlet. - Ezek után kíváncsi vagyok, hogy mi van a tiédben. - a sajátomat egyelőre szépen a kacsómba fogom és keresni kezdem az ő nevét is a csomagok között, amíg végül ki nem szúrok a szép kékes csomagoláson. - Ott! Az lesz az! - mutogatom a célt, mert hozzá van közelebb és mint tudjuk én magassarkúban nem kommandózom, veszélyes lenne, a végén a fa látná kárát.
♫ Thank you for being a friend ♫ ϟ Ruha ϟ to my best friend
Mi magunk sosem, csak az változik, akinek hisszük magunkat.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Quinn & Astrid 2014-12-15, 17:35
Quinn & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Damien annyira más, mint amit hittem, és őszintén szólva örülök neki, hogy eljöttem vele, hogy igent mondtam és pont engem hívott el. Jól esik a lelkemnek némi kedvesség, velem tényleg nem szoktak így viselkedni, Quinn szavaira pedig csak egy icipicit pirulok el, miközben a mosolyom se tűnik ám el csinos pofimról. - Igen, igazad van, csak akkor is furcsa. Nem gondoltam, hogy ilyen, és… már a múltkor is nagyon aranyos volt. Örülök, hogy megismerhetem kicsit jobban. – talán ha nem lenne Piton, még máshogy is elkezdene érdekelni, de egyelőre ilyesmire nem gondolok, viszont tény és való, hogy kiélvezem azt, hogy ilyen partnerem van. Hercegnőnek azért nem hiszem magam, főleg, hogy a partnerem még csinos cipőt se húzott fel, de azért jó ez így, jobb, mint képzeltem. Jason is bizonyára kedvesen bánik barátnőmmel, de én azért féltem őt, hiszen fontos nekem, de amikor a megszeghetetlen esküt említi, kissé elkerekednek barna szemeim. - Nem mondod? Ez… ez elég komoly dolog és nagyon hamar mondott ilyesmit. És te… te mit feleltél? Ha ennyire nem akar bántani, akkor nem is fog, ehhez talán nem kell ilyen esküt tennie. – na meg, néha megbánthatunk akaratunkon kívül is valakit, ez az eskü pedig nem gyerekjáték, ezt mindketten tudjuk. Én nem tartom jó ötletnek, egyáltalán nem, de ez nem az én dolgom, ezt Jasonnek kell eldöntenie. - Hmm, nem is tudom. A külső amúgy se minden és te rögtön a belsőt is nézed valakinél, akár csak én, szóval… nem válogatósnak neveznélek, inkább figyelmesnek. – szóval hogy odafigyel arra, hogy kihez kezd el vonzódni, már ha lehet ilyet. Esetemben mondjuk tényleg jó kérdés, hogy mi tetszett meg nekem Pitonban, hiszen nem nevezhető kifejezetten jóképűnek, jóval idősebb nálam és hát… nem is a legkedvesebb férfi a világon, pedig most is érezhető, hogy milyen jól esik nekem néhány kedves szó, hozzá tudnék szokni. De tőle… tőle valahogy más ez az egész. Na de Quinn más, ő… ő bizonyára jobban válogat, jobban dönt. Carl is azért még szóba kerül, most már a barátnőm is nyugodtan beszél róla, hiszen már megtudtam a titkát, amit azóta is mélyen őrzök magamban, ez így a jó. - Akkor tegyél érte, hogy rábizonyítsák. Nem ismerik a muglik a mágiát és egy igazságszérum egy újabb kihallgatáson mindent megoldana. – ez egyáltalán nem nehéz dolog, sőt, én szívesen segítenék is a lánynak, bár tény, hogy kéne hozzá százfűlé főzet is és ideiglenesen ki kéne iktatnunk két ott dolgozót, majd emléket törölni, betörni… hű, ez egyre bonyolódik. Oké, anyuék nem lennének büszkék rám ezekért a gondolatokért, de talán kevésbé bonyolult módon is meg lehet ezt oldani. Csak egy kis mágia… egy icipici és minden jobb lesz. Na de ideje félretenni egy picit ezeket a nehéz témákat, mégis csak karácsony van, így hát finoman nyúlok le a lány kis kezeiért, majd nemsokára együtt indulunk meg a karácsonyfa felé. - Köszi, de elfogult vagy! Szerencsére jó csapat voltunk, a többiek is nagyon kedvesek voltak, bár Chot ugye már régebb óta ismerem, szóval jó volt együtt dolgozni velük. – a fiúkkal mondjuk azóta se beszéltem igazán, de majd talán egyszer. A fához érve kis ideig nézelődni kezdek, de a sajátomat egyelőre még nem szúrom ki, viszont Quinn-ét igen, így nemsokára azt felvéve már felé is nyújtom. - Tessék, itt a Tiéd! Na, mi van benne? – áh, nem vagyok ám kíváncsi… Az enyém még akár ráér, majd utána megkeressük, mert akárhogy is nézegetem, én akkor se szúrom ki még egyelőre a másik csomagot.
Nem tudom még, hogy mi lesz ennek az estének a vége, de jól akarom érezni magam és azt hiszem ez a legfontosabb, ha pedig jól akarom, akkor így is lesz. Nem kell most foglalkozni Pitonnal és azzal sem, hogy Jason Carl fia. Most mindez mellékes, hiszen a karácsonyi bálon vagyunk, ahol szeretnék egy kicsit én is szórakozni. Ez úgy is elég ritka nálam, nem engedem el magamat túlságosan könnyen, csak azok mellett, akiket már jó ideje ismerek, mint mondjuk Astrid és talán idővel majd Jasont is ide sorolhatom, mert végül is régóta ismerem, még ha nem is olyan jól, mint a barátnőmet. - De van, aki így viselkedik és megérdemled, hogy kedves és figyelmes legyen veled, mégis csak egy bálon vagyunk. - itt pedig talán elvárhatja minden lány, hogy egy kicsit úgy érezzék magukat, mint egy hercegnő. Vagy ez csak az én buta tévképzetem? Nem tudom, de Jason így viselkedik velem, felettébb kedves és figyelmes és ez természetese, hogy jól esik. Nem erőltet rám semmit csak azért, mert neki ahhoz van kedve, kicsit tényleg úgy érzem magamat, főleg ebben a ruhában, mint egy kis hercegnő, egy fekete ruhás kis hercegnő. - Persze, hogy vigyázok vele, de tudod... ő maga javasolt még először olyat, hogy... Hát nem is tudom fura volt, hogy megesküszik rá, a Megszeghetetlen Esküvel, hogy nem árt nekem sosem. Azt hiszem ő legalább annyira félt saját magától, mint te tőle. -mosolyodom el és ez jól esik. Mindkettejük részéről, ami érthető igaz? Jó dolog, ha valakinek annyira fontos vagy, hogy félt és nem szeretné, hogy bajod essen, de pont e miatt nem is félek már az élettől, mert vannak mellettem olyanok, akiknek fontos vagyok. Nem érdekel engem, hogy nem vesznek körbe tömegek, nekem épp elég kevés barát, akik tényleg jó barátok. - Szóval ilyen válogatós lennék, hogy eddig senkin sem akadt meg? - persze a mosolyomból látszik, hogy egy inkább csak incselkedő kérdés, semmi több, nem komoly. Tény, hogy eddig nem figyeltem fel úgy senkire, de nem is lett volna értelme, hiszen rám se figyelt fel senki, így legalább nem ért csalódás sem. - Nem igazán tudom, hogy azt rábizonyították-e, szóval... - finoman vonom csak meg a vállamat. Igen Carlnak a börtönben kéne rohadni élete végéig, viszont egyáltalán nem biztos, hogy ez így lesz, mivel sajnos nagyobb az esély rá, hogy kiengedik, mert az amit velem csinált még nem záratja be olyan hosszú időre. Egyszer tehát majd kiteszi a lábát a börtönből és én nem tudom még, hogy akkor majd mennyire merek hazamenni, de eleve nem biztos, hogy ugyanoda költözik vissza, nem hiszem, hogy merne. A nevelőapám... nem állna jót magáért, ha újra a közelembe merne jönni. - Igen, most már jobb lesz, minden jobb lesz. - bólogatok bizakodóan. Én is hiszek ebben, mert akarom, hogy jobb legyen. Nehéz élete volt Jasonnek, ehhez képes én csak egy rossz hetet kaptam, de ő... Itt viszont tényleg változhat az élete, hogy jobbá varázsolódjon. Sikerülhet, én mindenképpen hiszek benne, és ha ő is, akkor nincs gond. Szépen felállok, amikor Astrid a kezeit nyújtja, és mosolyogva bólintok. - Dehogy nem, nézzük meg! És... fantasztikus lett ez az egész, amit összehoztatok, de komolyan! - mert ezt még nem is mondtam, és naná, hogy megilleti a dicséret. Remek a dekoráció és az egész bál, szerintem az eddigi legszebb, igazán büszke vagyok rá.
♫ Thank you for being a friend ♫ ϟ Ruha ϟ to my best friend
Mi magunk sosem, csak az változik, akinek hisszük magunkat.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Quinn & Astrid 2014-12-12, 20:41
Quinn & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem szeretnék most Pitonról beszélgetni, nem azért hívom félre a lányt, hiszen… tudom, hogy mennyire aggódik értem, ahogy azt is, hogy nehezen viseli azt a témát, én pedig megkímélném tőle. Inkább az érdekelne, hogy Quinn hogy érzi magát, hiszen ő az én imádott barátnőm, fontos nekem az, hogy miként éli meg ezt az ünnepet. Örültem, hogy Jason elhívta magával, bár tény, hogyha Damien engem nem hív, akkor… egyedül talán el se jöttem volna. De ez már nem számít, hiszen mindkettőnket elhívtak és most lehetőségünk van picit kibeszélni is a fiúkat, ahogy azt mi, lányok szoktuk. - Igen, olyan… nagyon-nagyon kedves. Szóval… velem nem szoktak a srácok úgy viselkedni, bár szerintem Damien mindenkivel ilyen. – mosolyodom is el kedvesen, mivel úgy hiszem, hogy másoknak is csaphatja a szelet, nem tűnik kezdőnek. De aztán, ha meg mégis az és csak velem viselkedik így, akkor az idővel úgyis kiderül majd, nem? De én nem gondolok most többre vele kapcsolatban, mint barátságra, így a legjobb, hiszen nekem más kell. De vajon Quinn hogy vélekedik Jason-ről? Ki ő? Mert abban biztos vagyok, hogy már régebb óta ismeri őt, így fel is teszem a kérdéseimet, de a válaszok… nos, tényleg meglepnek. Nem hittem volna, hogy pont Carl fia, és azt se, hogy Quinn is képes átlépni azon, hogy ki az apja, de hát a barátnőm mindig is jószívű volt, és ennek így kell lennie, így a helyes. - Azt elhiszem. De azért… ugye vigyázol vele? Én nem azt mondom, hogy olyan, mint az apja, csak… tudod, hogy féltelek, és inkább jobb előrelátónak lenni, mint később problémába kerülni. – nem bírnám elviselni, ha ismét bántanák, szóval jobb, ha azért eleinte óvatos, amíg megismeri Jasont, utána pedig már biztosan nem lesz gond. Végtére is, helyes is a srác, szerintem neki is tetszhet, mert hát… miért ne tetszene? - Örülök, hogy tetszik, ideje volt már, hogy megakadjon valakin a szemed. – és akit Quinn választ majd magának, az igazán boldog lehet, hiszen a barátnőm egy kincs. De akad még kérdésem, nekem mindig, de ez már nem is meglepő, a lány pedig válaszol is rájuk. - Megölte a nevelőanyját is? Úr Isten! Remélem, hogy Carl ott fog örök életére sínylődni a börtönben! – kemény szavak, tudom ezt én is, de mégis csak gyilkosságot követett el, bántotta Quinnt, megölte Jason nevelőanyját is… nem engedhetik el csak úgy. Nem úszhatja ezt meg… és szerencsére barátnőm is egyre erősebb lesz, nem árthat már neki, többé nem. - Értem! Akkor tényleg elég nehéz élete lehetett szegénynek, de talán most már rendben lesz, ahogy te is. – jót fog tenni nekik egymás társasága, én pedig mindig szívesen meghallgatom Quinnt, ha mesélne majd nekem. Rám mindig számíthat, ahogy én is rá, tudom jól. Jason felé tekintek ismét egy kis időre, majd ez után újból Quinn-re. Fel is pattanok, kezeimet pedig a lány felé nyújtom. - Mondd csak, nem nézzük meg az ajándékainkat? A karácsonyfa alatt akad mindenkinek. – döntöm oldalra a fejem és ha a lány velem tart, akkor egyik kezét nem elengedve indulok meg vele a fa irányába. Nem tudok az összes ajándékról, hiszen négyen szereztük be őket és nem is mindet mi csomagoltuk, így én is kíváncsi vagyok, hogy mi lehet majd az enyém.
Azt hiszem talán nem is akarok túl sokat tudni erről az egész Piton dologról, mert félek tőle, hogy nem úgy viszonyulnék hozzá, ahogyan kéne és igazság szerint nem akarom őt megbántani ezzel, tényleg nem, ha pedig nem akarsz valakit megbántani, akkor nem faggatod olyasmiről, amiről tudod, hogy nem nyilatkoznál kedvesen. Talán valahol abban reménykedem, hogy idővel majd ez az egész magától el fog múlni nála és akkor... akkor nekem sem kell majd e miatt aggódnom. Nagyon remélem legalábbis, hogy így lesz, rájön még az előtt, hogy butaság az egész, hogy fájdalom értné miatt, vagy a bájitaltan tanár bántaná őt. - Tudom én, egyszer ezt is meg kellett tanulnom. - mosolyodom el egy aprót biccentve. Talán már korábban is megtehettem volna, csak hát valahogy nem jutottam el oda, meg nem is nagyon volt rá igényem. Jó ott van az iskolai egyenruhához tartozó cipő, ami végül is nem teljesen lapos, de a közelében sincs annak, ami most a lábamon van, de túl fogom élni ezt is, és ha netán mégis hasra esnék valakinek az orra előtt... hát majd megpróbálom kezelni a dolgot, és lehetőség szerint nem sírva kirohanni vagy ilyesmi. Amíg nem rántom magammal mondjuk ezzel a megmozdulással a szendvicsek felét is, addig nem lehet baj. A Piton témát és a célozgatást is hanyagolom egyelőre, hiszen tényleg nem akarok én rosszat Astridnak, sosem tennék szándékosan rosszat neki. - Oh, hát biztosan tényleg nagyon kedves, azt már messziről is láttam, hogy jól érzed magadat vele és ez a lényeg. - bólintok egy aprót mosolyogva, de nem akarok én ennél jobban belemenni, azt hiszem, mert... nem tudom, hogy mi jönne ki a dologból, a végén csak megint valami kellemetlen célzást ejtenék meg, amit nem akadok, szóval ezúttal csendben maradok. Örülök, hogy jól érzi magát a sráccal és ha ez csak valami barátság kezdete, akkor az is jó. Talán... ha majd már nem érdekli egy idősebb pasi, akkor... Na mindegy, nem érdemes ilyesmiken kombinálnom igaz? Tudom, hogy ennél az én témám sokkal érdekesebb lesz számára és főként... sokkal problémásabb pont, nem lep meg, hogy ennyi kérdést tesz fel hirtelen. - Értem én persze, és először... hát én se tudtam, hogy hogyan kezeljem ezt az egészet. Annyira még nem is ismerem, csak mesélt nekem pár dolgot, hogy milyen volt vele az apja, és... elég rémes lehetett. - egy pillanatra siklik csak vissza a tekintetem Jasonre. Tényleg sajnálom, hogy ilyen gyerekkora volt, hogy olyasmiket kellett látnia és átélnie, amiket, de pont e miatt nem akarom én elítélni és nem akarok úgy nézni rá, mint valami vadállat fiára. Attól, hogy az még igenis ő lehet rendes srác, egy problémás... de rendes srác. Astrid megjegyzésére azért valahogy önkéntelenül is elpirulok. Igazából fogalmam sincs, hogy ilyen téren mit gondoljak Jasonról. - Tényleg nagyon helyes. - ennyit sikerül kibökni. Hogy tetszik-e? Azt hiszem, de... fogalmam sincs, hogy ez kölcsönös-e. Mármint tudom mondta, hogy szép vagyok és gondolom Astrid minimum padlót fogna, ha elmondanám, hogy csak úgy megcsókolt az erdőben, mert megfogtam a karját. De ez lehet hogy csak azért volt, mert segíteni akartam neki és ugyanezt tette volna bárki mással, mert... mint mondtam problémás srác. - Hát ez... ez is nehéz lehet neki. A nevelőanyját, aki elvitte, vagy azt hiszem inkább elmenekítette Carltól... hát... őt is megölte és visszakerült hozzá, és ugye aztán Carl nyáron börtönbe került és azért jár most ide, de nem is tudom, hogy most ki a gyámja. - nem kérdeztem meg, hiszen még nem nagykorú, valaki kell, hogy mellette legyen gondolom, mert egyedül még nem gondoskodhat magáról.
♫ Thank you for being a friend ♫ ϟ Ruha ϟ to my best friend
Mi magunk sosem, csak az változik, akinek hisszük magunkat.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Quinn & Astrid 2014-12-11, 17:12
Quinn & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Igen, jelenleg akadnak olyan témák, amiket nem mondunk el a másiknak, de idővel valószínűleg ez máshogy lesz. Vannak aprócska titkok, amiket még egyelőre saját magunknak kell rendesen feldolgoznunk és utána lehet csak megosztanunk a másikkal. Szóval remélem, hogy nem fog nagyon Pitonról kérdezni ma este, végtére is, Damiennel jöttem, tehát talán ő most érdekesebb lesz. Nekem Jason eléggé az, szóval magamból indulok ki, miközben azért elsétálunk attól a fiútól, hogy picikét kettesben tudjunk beszélgetni egymással. - Mindig kellenek az életben új kihívások és ahogy SVK-ból is átmentél, úgy ezzel is megbirkózol. – mosolygok rá és egyáltalán nem érzem úgy, hogy aggódnia kéne azért, mert nem mindenből kitűnő. Én mondjuk elég jó vagyok abból a bizonyos tárgyból, tavaly is számíthatott rám Quinn némi gyakorlásban, de a cipő hordásában nem tudok igazán segíteni neki, tehát meg kell szoknia, de megy ez, eddig még nem történt probléma, szerencsére. A célzás viszont betalál, hiszen tudom, hogy mire utal az idősebb férfi említésekor, de azért finoman jelzem felé, hogy ezt most nem kéne. Így is eléggé kellemetlen nekem az, hogy nem lehetek azzal, akivel szeretnék. Nem lehetek Pitonnal és bár szándékomban áll felkérni egy táncra, attól függetlenül nem élvezhetem ki igazán, nem csókolhatom meg… Nem hiányzik tehát nekem még a szemrehányás is, most nem. - Köszi! – biccentek felé, mert tényleg elég rossz a helyzet, szóval örülök, hogy nem húzza tovább a dolgot, nem kérdez többet vagy jegyez meg dolgokat. De Quinn mindig is törődik velem, tudom, hogy ő se akarja, hogy rossz legyen számomra bármi is. - Damien az évfolyamtársam és a Griffendél házba jár. Aranyos, laza fiú, nagyon udvarias és kedves… és úgy tud bókolni, hogy folyamatosan zavarba hoz. – nevetek fel jókedvűen, mivel tényleg ez az igazság és hát… szerintem helyes is, bár az én ízlésem mégis, némileg más. – Jól éreztem magam vele, remélem, hogy barátok lehetünk, ez a bál lehet akár egy barátság kezdete is. – jó lenne, tényleg örülnék neki. Megérkezünk közben az asztalokhoz is, így én nemsokára helyet foglalok, majd már hallgatom is Jason-ről az információkat, de amit megtudok… nos, azt elég nehéz feldolgoznom, nem gondoltam volna, hogy ő Carl fia, sőt… És szegény lány, jó sok kérdést zúdítok most rá egyszerre. - Oh értem. És nem, ne értsd félre, azért, mert az apja ilyen, a fiú még nem lesz hozzá hasonló, én… sose ítélnék el valakit az apja miatt, szóval örülök, ha jól érzed magad vele, csak nagyon meglepődtem. De ezek szerint jól ismered… - rákérdeznék még arra, hogy milyen rossz dolgok történtek Jason-el, de mégse teszem, nem tehetem, mivel ehhez nincs közöm, ahogy neki se ahhoz, hogy Pitonnal például mi mindent művelt az apja, szóval vannak dolgok, amiket meg kell hagyni annak, akire tartozik. - És igen, bizonyára nehéz volt neki, de az jó, ha most tudtatok beszélni és el is hívott a bálra. Elég helyes. – kacsintok felé játékosan, jelezve, hogy tényleg nem rossz parti és bár kérdést nem teszek fel, mégis, ebből várom, hogy mit reagál. Ő is helyesnek tartja? Tetszik neki? Vagy nem? - Biztos nehezen élte meg ezt az egészet és persze, ne is hibáztasd ezért, nem szabad. – bólintok rá, hogy nagyon jól teszi, hogy így áll a sráchoz. Érdekes, hogy Quinn múltjából hirtelen megjelenik valaki, nem gondoltam volna, hogy pont Carl fiát láthatom majd, szegény fiú, tényleg nem lehetett egyszerű neki és bizonyára most furcsa, hogy Quinn-el lehet, hiszen lehet, hogy hibáztatja magát. - És hogy-hogy iskolát váltott? – érdeklődöm tovább, miközben a poharam tartalmát elfogyasztom, majd visszateszem az asztalra, kezeimet pedig csak ölembe ejtem.
Mindent megbeszélünk egymással és most... mégis néha úgy érzem, hogy vannak feszült kérdések, vagy amiket kerülünk. Én se nagyon meséltem neki Jasonről. Akartam, de... hát elég fura ez a helyzet és nem vagyok biztos benne, hogy megértette volna. Piton pedig... én már azt a csókot is képtelen voltam felfogni, vagy azt, hogy akár csak kicsit is kedveli, de... ha bármi többről tudnék, biztos vagyok benne, hogy nem reagálnám le jól, pedig nem akarom én őt megbántani, egyszerűen csak tényleg féltem, hogy baja esik. Fizikailag, vagy lelkileg ilyen téren már teljesen mindegy, tényleg rettegek tőle, hogy végül majd hoppon marad és csak fájdalomban lesz része. Persze tudom nem kell mindenkit elítélnem, csak azért, mert velem rossz dolgok történtek, de azért érthető, ha mégis csak van bennem egy jó nagy adagnyi félsz nem? Még is csak a legjobb barátnőm, mint ha csak a testvérem lenne, persze, hogy nem akarom, hogy baja essen, ahogy ő sem akarná fordítva. - Pedig ez a cipő... komolyan életem eddigi egyik legnagyobb kihívása. Még az SVK RBF-nél is sokkal durvább! - pedig az aztán tényleg brutális volt tavaly. Astrid is emlékezhet rá, mennyire rettegtem miatt,a hogy esélyem sem lesz teljesíteni. Mégis csak kemény tantárgy és én nem a pálcás varázslatokban vagyok a legjobb, de végül csak túléltem azt a vizsgát is, szóval minden bizonnyal a bál is valahogy majd élvezhetően zajlik, eddig legalábbis úgy tűnik, hogy elég jól sikerül. - Én nem... sajnálom, nem úgy gondoltam. Vagyis de, csak... nem lesz ilyen többet oké? - nem akarom én ezzel piszkálni, de azért örülök, hogy olyan valakivel jött el, aki nem idősebb nálunk évtizedekkel. Jó Piton sem öregember, de azért mégis csak... na. - És róla mit tudunk? - pillantok a srác felé, aki ezen az estén Astrid partnere, vagy legalábbis gondolom én, hogy az lesz nagy részt, bár persze mindenki elkószál kicsit időnként erre-arra, nem kötelező mindvégig ugyanazzal tölteni az időt. Elérjük végül az asztalokat, Astrid pedig le is huppan, én pedig hát a kérdés miatt persze eléggé zavarban vagyok, főleg hogy nem zúdíthatok rá egyszerre mindent, de tudom, hogy már egy fél mondattok is rendesen padlót fog majd. És igen, a visszakérdezés is ezt mutatja, aztán persze a nem rövid kérdés özön, én pedig végül szintén lehuppanok és zavaromban a hajamat kezdem el csavargatni. - Csak ebben az évben kezdett, eddig a Bauxbatonsbe járt, és... nem rég tudtam csak meg. Találkoztam vele a gyakorlópályán és beszéltünk kicsit. Engem is eléggé... meglepett, de ő nem olyan. Mármint... sok rossz történt vele és.. rémes lehetett neki egy olyan ember mellett élni és felnőni. És nem tudom, hogy jóban-e, de ez... annyira furcsa? - igen, tudom, hogy az, hibás a kérdés, tudom, hogy furcsa, csak hát... most mégis mi a fenét mondjak erre? Én se tudom pontosan, hogy mit is kéne tennem, és én is tudom, hogy ez az egész bárkinek baromi meglepő lehet, de hát... nem tudok vele mit kezdeni, tényleg nem. Jason nem rossz srác, csak... zűrös élete volt. - Tudja, de ő nem volt akkor ott, de sok mindent látott és... a nevelőanyját is megölte. Tudja, hogy Carl rossz ember, és nem is akart a közelemben lenni, de nem ő a hibás azért, aki mellett felnőtt. - talán túlságosan jólelkű vagyok, nem is tudom, de nem akarom én Jasont hibáztatni azért, mert Carl az apja, az nem lenne fair.
♫ Thank you for being a friend ♫ ϟ Ruha ϟ to my best friend
Mi magunk sosem, csak az változik, akinek hisszük magunkat.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Quinn & Astrid 2014-12-09, 21:53
Quinn & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Tisztában vagyok vele, hogy Quinn is ugyanúgy félt engem, ahogy én őt, éppen ezért se meséltem el neki el azt, ami történt azon a bizonyos roxmortsi napon. Azt tudja, hogy megtámadott két halálfaló, ő pedig megmentett engem, ahogy azt is, hogy visszahozott az iskolába, ahol az igazgatóhoz kellett mennem, elmesélni neki a részleteket. De arról nem szóltam a lánynak, hogy idő közben Pitonnál is voltam, arról pedig még kevésbé, hogy történt közöttünk bármi is, pedig történt ám… Szóval ő még mindig csak arról a konyhai csókról tud, amely után a büntetőmunka volt csak, ahol kettesben voltunk Roxmorts előtt, de onnan is véres kezekkel sétáltam fel a Hollóhátasok tornyába, azóta pedig kerülöm a témát, hogy Pitonról meséljek neki. Nem, jobb, ha nem megyünk bele ebbe, egyelőre legalábbis, amíg én se tudom, hogy pontosan mi is a helyzet. Perselus elmondta, hogy ne várjak tőle érzéseket, hogy ne várjak igazán semmit, én pedig egyelőre ebbe belementem, de ha ezt Quinn tudná… nem, ez szégyenletes, nem szabadott volna engednem mindezt, mégis, valahogy boldog vagyok és terveim között szerepel bizony, hogy felkérjem majd a tanárt egy táncra, persze egy remek ötlettel, hogy miért. Azt mondom majd, hogy fogadás volt, így másoknak se lesz furcsa, így a legegyszerűbb, furfangos vagyok, ha kell. Na de most nem Piton a lényeg egyelőre, hanem az, hogy beszélgessek egy kicsikét Quinn-el, akit a rejtélyes Jason hívott el a bálra. Hmm, nem tudok még túl sokat a srácról, de itt az ideje, hogy megzavarjam a turbékolást. Jó-jó, tudom, ez kicsit erős, mert hát Quinn nem engedne amúgy se ilyen hamar senkinek se, így inkább csak elhívom beszélgetni egy picit a partnerétől, majd később visszakapja, talán addig Jason se veszik el és feltalálja magát. - Ugyan, nem csoda, nem vagy te ügyetlen. – csak néha, ahogy én is, de azért meg szoktuk mi oldani a dolgokat, így finoman kuncogok a lány szavain, majd ugrok meg egy pillanatra a csípésének hatására. – Hé! – azért vigyorgok ám, nem zavart a dolog. Na de térjünk rá akkor erre a bizonyos estére, amelyre mindkettőnket elhívtak, ami szerintem egyikünknek nagyobb meglepetés volt, mint a másikunknak. - Igen, tény, hogy vannak, ezt eddig is tudtam, de nem szép dolog ám célozgatni. – köszörülöm meg finoman a torkom, miközben a lány arcát fürkészem. Tudom jól, hogy Piton idősebb nálam, nem is kicsit, mégis… amikor engem ölel vagy csókol, az annyira kellemes, mint még soha, senkivel se. Persze adhatnék másoknak is esélyt, mint például Damiennek, de nem tudom, hogy ő komolyan akarna-e tőlem bármit is, én pedig… bizalmatlan vagyok, na meg… ott van Perselus, túl közel került hozzám, máris. Na de tereljük a témát, méghozzá rájuk, nem akarom megint elölről kezdeni ezt, Damien pedig ráér, mert sejtem ám, hogy szóba fog kerülni ő is. - Nem hát, de jól hangzott. – ahogy ő se tenné meg, hogy árt nekem Pitonnal kapcsolatban. Nem véletlenül vagyunk ilyen jó barátnők, megjegyezzük a dolgokat, de nem tennénk a másik ellen, és ez így is van jól. Idő közben azért megérkezünk az asztalokhoz és mivel akad errefelé néhány ülőalkalmatosság is, így én le is dobom magam az egyik székre és úgy figyelek a lány felé… pedig még nem is tudom, hogy ehhez tényleg jobb leülnöm. A nagy levegő még nem is olyan feltűnő, de amikor kiejti az első mondatot… - Te… tessék? – akadok le ezen totálisan, szám is kinyílik, szemeim is elkerekednek, majd nyelek egyet. Tudom, hogy ki az a Carl és már azt is, hogy mit tett Quinn-el, így ösztönösen nézek sállal takart nyaka felé, majd vissza a kék szemekbe. Oké, nem kéne a fiút is hibáztatni az apja miatt, valószínűleg a lány se barátkozna Jason-el, ha olyan lenne, mint az apja, de… akkor is furcsa ez most így. - És ő mióta jár ide? Mióta tudod ezt? Szóval… hogy-hogy eljöttél vele a bálba? Ti… jóban vagytok az után? És az apja tettét tudja? Milyen vele a viszonya? Wá, bocs a sok kérdésért, de totális a zavar idebent. – zavarodott vagyok, ez tisztán érezhető, így még kobakom felé is mutogatok, hogy ott van ám a zűr az információknak hála, így ahogy azt sejtette, tényleg van bőven kérdésem. Hű, hát lesz mire válaszolnia, de… nem értem. Én ezt tényleg nem értem és meg akarom érteni, méghozzá most, nem este vagy holnap, ez túl durva információ ahhoz.
Tudom, hogy Astrid izgult, ahogyan én is, már csak azért is, mert ez az egész Piton dolog... hát nem mondom, hogy azóta sikerült volna feldolgoznom, egyáltalán nem ment, hiába is akartam volna. Nem tudom, hogy most akkor mi lesz, táncol-e majd vele, vagy sem, de én nagyon féltem őt ettől az egésztől. Piton a tanárunk és a tetejében... állati riasztó és én nem akarom, hogy a barátnőmnek baja legyen ebből az egészből és félek, hogy ez lesz a vége, sérülni fog, amit nem szeretnék. Én ugyan nem vagyok olyan bátor, mint ő, de abban biztos vagyok, hogy ha a tanárunk bántani fogja, akármennyire ijesztő is én... én tuti, hogy tenni fogok ellene valamit, mert az egyszerűen nem állapot. Nem használhat ki egy fiatal lányt és főleg nem használhatja ki a legjobb barátnőmet, mert én tudok ám... tényleg tudok erős lenni, ha arról van szó. - Héj... tudod, hogy kész csoda, hogy eddig túléltem és még ép a bokám. - mosolyodom el, miközben ha már ilyen közel vagyok hozzá, csak azért is finoman oldalba csípem, mert hát na... megérdemli. Nem ér piszkálni azzal, hogy nem tudok magassarkúban járni, mert igaza van, de akkor is bevállaltam, szóval büszke lehet rám és eddig még csak el sem estem! - És látod mégis csak elhívott valaki, vannak rendes srácok, akik... korunkbeliek. - oké, ez most egy óvatos megjegyzés, mert nem akarom én, hogy bántásnak érezze, vagy piszkálódásnak, csak hát... tényleg jobb lenne, ha olyan valakivel barátkozna, aki közelebb áll hozzánk korban, mint hogy ezt az egész Piton dolgot forszírozza. De azért ennél jobban biztos, hogy nem fogom e miatt piszkálni, és ha mégis sor kerülne rá, hogy esetleg a tanárunkkal táncol, hát... majd valahogy próbálok nem nagyon rossz képet vágni hozzá. Tudtam én azt is, hogy Jason lesz majd a témánk, pedig lehetne Damien is nem? De tudom én azért nehezebb eset vagyok fiúk terén, tehát végül is megértem, hogy inkább engem faggat. Az én esetem amúgy is egyértelműen furább. Akkor viszont, amikor még jön egy kis fenyegetés is, azért meglepetten pislogok rá. - Héj... azt nem tennéd ugye? - tudom én, hogy Jason nem hazudna, meg semmi, de hát mégis csak én szeretném elmondani, hogy kicsoda, hogy... azt hiszem én sokkoljam Astridot, mert tuti, hogy ezen rendesen meg fog majd lepődni. Végül nagy levegőt veszek, jellemzően ahogyan az ember nagy vallomások előtt teszi. - Jason... Carl fia. Ott lakott a szomszédunkban, csak én viszonylag... ritkán találkoztam vele. - bököm ki végül és azért eléggé félve pillantok Astridra. Le fog döbbenni, vagy nem érti majd, hogy akkor miért barátkozom vele, vagy csak nem érti majd az egészet? De az tuti, hogy lesz majd elég kérdése... legalábbis meglepne, ha nem így lenne.
♫ Thank you for being a friend ♫ ϟ Ruha ϟ to my best friend
Mi magunk sosem, csak az változik, akinek hisszük magunkat.
A hozzászólást Quinn Henderson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-12-10, 12:57-kor.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Quinn & Astrid 2014-12-04, 23:00
Quinn & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Bár igyekeztem Quinn-nek nem kimutatni, de én is izgultam ám az miatt, hogy miként érzi majd magát ma este, ezért igyekeztem kitenni magamért és segíteni neki, amiben csak tudtam. Sűrűbben csinálhatnánk ilyesmit, jó volt együtt készülődni, csinosítani magunkat, csak a gond az, hogy én Damienhez készültem, nem pedig Perselushoz, de az élet nem lehet mindenben tökéletes. A lényeg tehát az, hogy együtt készülődtünk, meglepően sokáig, most pedig már a bálon vagyunk, de külön egymástól. Ő Jason-el, én Damiennel, de talán ideje picit háttérbe szorítani a fiúkat, így próbálok magabiztosnak látszani, miközben a párocska felé lépek, majd köszöntöm is őket természetesen. A bemutatkozáskor pár szót váltok azért Jason-el is, de most nem visszük túlzásba a dolgokat, még úgyse tudok róla túl sokat, Quinn még nem mesélt eleget, de itt a lehetőség, na meg akár este is, ha majd mindketten visszatérünk a hálókörletünkbe, bár azt bizonyára nem együtt tesszük majd meg, ki tudja, hogy meddig maradnak itt vagy elmennek-e kettesben a bál után sétálni, majd kiderül este… vagy holnap. Mindenesetre nem fogok aggódni, ha sokáig kimarad. Jason amúgy normálisnak tűnik, már így ránézésre, bár nem tartom magam túl jó emberismerőnek és nagyon helyes is, illik Quinn-hez, csak aztán ne okozzon neki fájdalmat, mert akkor velem gyűlik meg a baja. Nem vagyok a lány anyja, de fontos a számomra, így szeretném megvédeni, már ha képes leszek rá, ő is olyan fontos számomra, mint a testvéreim. Viszont nincs szükség arra, hogy egyedül hátráljak el, a lány már jön is velem, így amikor belém karol, csak rámosolygok, majd lepillantok azokra a szép cipellőkre. - Csak nem nehéz bennük menni? – piszkálom egy picikét, persze csak játékosan, mosolyogva, de semmi rossz szándék sincs hangomban, ezt ő is tudhatja. Én azért egész jól elboldogulok a saját magassarkúmban, bár rám se jellemző, hogy túl sűrűn viselnék ilyesmit. Na de ideje feltenni a nagy kérdést, amelyre most csak egy rövidke, tömör felelet érkezik. - Én is zavarban lennék… vagyok is Damiennel, mert ő tudod, nagyon kedves, szóval teljesen megértelek. – furcsa is, hogy elhívott, meg a kedves szavai, amelyekkel a csillagvizsgálónál se fukarkodott. Ritkán hallok ilyesmit, Pitontól szinte soha, pedig jól esnének ám, de én választottam ezt magamnak. De miért akarja ismét rám terelni a témát? Nem-nem… bármennyire is imádok beszélni, engem most ő érdekel, én ráérek később is. - Na de nem hagyom, hogy eltereld a témát… itt az ideje, hogy beszélj nekem erről a rejtélyes Jason-ről… mert furcsa módon eddig hallgattál róla, pedig láthatóan kedveled. – és ha kedveli és régi barát, akkor… akkor miért nem mesélt még soha róla? Se a vásárláskor, se a készülődéskor, pedig én próbálkoztam ám kideríteni dolgokat, de most nem menekül. - Tudod, tőle is megkérdezhetem… - persze nem tennék ilyet, de azért utalok rá, hogyha ő nem mond semmit, akkor visszasétálhatunk a partneréhez is, hátha ő elmesélné azt, hogy mikor és hogyan találkoztak, hogy mióta ismerik egymást. Elhívta Quinnt a bálba, ő pedig igent mondott, ez már alapba meglepő fordulat, tehát lennie kell itt valaminek és én mindenképpen tudni akarom, mégis, arra nem lennék képes, hogy kiszúrjak a legjobb barátnőmmel és a srácot faggassam, és ezt talán ő is tudja, szóval csak szavak voltak az előbbiek, mégis, hátha megteszik hatásukat.
Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ez az este majd így alakul, igazából azt sem hittem volna, hogy bárki is elhív a bálba, de hát végül mégis ez lett belőle. Azt hiszem Jason a legutóbbi után azért elég sokat hezitálhatott, hogy végül is mi legyen és meg tudom érteni őt. Nem lehetett valami kellemes összeszednie magát, pedig én nem hibáztatom. Jó persze elég riasztó volt a viselkedése, de azok alapján, amit mondott megértem őt. Egy olyan ember mellett felnőni, egy olyan apa mellett... hát én nem tudom, hogy viseltem volna el egyáltalán, főleg ha amiket mondott tényleg meg kellett tennie. Nekem az az egy hét is rémes volt, de ő éveket élt le így, nem csoda, ha fél magától, vagy úgy egyáltalán ettől az egész helyzettől. De most itt vagyok vele és úgy érzem, hogy jó lesz majd ez. Sokat készültünk Astriddal, mert hát ki mással készültem volna? Egyedül amúgy se hiszem, hogy tudtam volna ruhát választani, belőni a hajam, vagy értelmes szintű sminket feltenni, szóval ha ő nincs, el se jövök, még a meghívás ellenére sem. Ezért aztán kicsit sem zavar, amikor elénk toppan, csak elmosolyodom szinte azonnal. - Szia! Astrid... Jason, Jason... Astrid, a legjobb barátnőm. - mutatom be őket egymásnak és valahogy evidens, hogy hozzáteszem azt a kis plusz ismertetőt, de Jasonhoz még nem nagyon tudom, hogy mit tehetnék hozzá, egyébként se sokat meséltem róla eddig, mert hát nem tudtam, hogy mit, vagy hányadán állunk egyáltalán. Végül is Jason egy barát igaz? Az, hogy megcsókolt meglepő volt, de a fura helyzet miatt történt és még csak nem is meséltem róla Astridnak. - Nem sokára jövök, addig... tudod... beszélgess kicsit. - pillantok egy szolid mosollyal Jasonra, aztán már lépdelek is el Astriddal, még lazán belé is karolok, mert hát nem vagyok még annyira profi magassarkúban és nem akarok elnyúlni itt menet közben. Az elég kellemetlen lenne és nem akarok olyan báli élményt, hogy én rántottam le mondjuk a fél asztalt, és tüntettem el a bólét, vagy inkább helyeztem át a ruhámra. Aztán csak megállunk kicsit távolabb, valami nyugis terepen. Értem ám én a kérdést, hogy Jasonre vonatkozik főként. - Jól, örülök, hogy eljöttem, bár még... kicsit azért zavarban vagyok, de hát ismersz. És te? - tudom én, hogy főként Jasonre kíváncsi, de hát nem tudok most így hirtelen mindent elmondani. Még akkor se meséltem neki a részletekről, amikor a ruhát vettük. Nem is tudom a Jason egy régi barát, akivel most itt találkoztam a suliban résznél nem jutottam tovább. Azért ez mégis csak olyasmi, amit elég nehézkes felvázolni, hiszen még feldolgozni se sikerült igazán.
Thank you for being a friend ϟ Ruha ϟ to my best friend
Mi magunk sosem, csak az változik, akinek hisszük magunkat.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Quinn & Astrid 2014-12-01, 19:15
Quinn & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem kicsit lepődtem meg, amikor Damien a csillagvizsgálónál elhívott a bálra. Én tényleg nem számítottam rá, főleg nem tőle, hiszen bár ismerjük egymást és nem is vagyunk rosszban, én soha se gondoltam volna azt, hogy ilyesmire szánja el magát, de nem volt okom visszautasítani őt. Azzal nem mehetek, akivel szeretnék – és talán Perselus nem is akarna velem lenni, ki tudja -, így jó ötletnek tűnt a Griffendéles társasága, főleg így, hogy az a bizonyos Jason Quinnt is elhívta. Figyeltem ám őket egy ideig, de ahogy megbeszéltük, mi ketten azért az este folyamán fogunk beszélgetni is egymással, ennyi időre csak elrabolhatom barátosnémet, én pedig Damien iránt semmit se érzek, eszem ágában sincs egész este rajta lógni, ahogy szerintem ő neki se én rajtam. Természetesen egy ideje már együtt vagyunk, de úgy érzem, hogy most jött el az ideje annak, hogy elszakadjunk, így finoman elnézést kérek tőle és jelzem, hogy beszélgetni szeretnék egy picit a barátaimmal, egy perccel később pedig már Quinn felé is tipegek a kék színű estélyimben. Hajam egyébként kibontva, hullámosan omlik végig a hátamon, szép szemeim körül kevéske, kékes smink található, amely passzol öltözetemhez, kezeimen pedig a ruhához tartozó hosszú kesztyűk vannak. Halkan sétálok oda a párocskához, majd finoman köszörülöm meg torkomat, hogyha esetleg nem vettek volna eddig észre engem. - Sziasztok! – köszönök nekik, majd egy picit zavartan pillantok előbb Quinn, majd pedig Jason szemeibe. Fura ez a helyzet, nem szokványos, hogy elkérjem a barátnőmet mástól, hiszen örülök neki, hogy elhívták, ahogy annak is, hogy valószínűleg jól érzi magát – azt látnám, ha nem így lenne -, de azért, mert egy picit félrejön velem, még nem jelenti azt, hogy nem engedem vissza a hercegéhez. - Ugye nem haragszol Jason, ha egy picit ellopom Quinnt? Ígérem hamar visszaadom. – szép nézés, majd mosoly, és ez után finoman elhátrálok, hagyva, hogy e rövid időre akár elbúcsúzzanak egymástól. Addig az egyik asztalhoz sétálok és egy kis gyümölcslevet veszek magamhoz, majd miközben azt kortyolgatom, lopva a tanárok felé tekintek. Csak pár másodpercet engedek meg magamnak, majd ez után már ismét a kékszemű lányt keresem, várva, hogy odajöjjön hozzám, majd ha ez megtörténik, érdeklődni kezdek. - Na, hogy érzed magad? – ez az egész estére vonatkozik természetesen, a társaságába is belevéve és mivel barna íriszeim most Jasont lesik, így értheti a célzást a kérdésemben, hogy arra is kíváncsi vagyok, hogy érzi magát a fiúval. Remélem, hogy nagyon jól és megérte számára eljönni, ez valami újnak a kezdete lehet számára, az együtt vásárolt ruha pedig csodásan áll rajta. Én mindig tudtam, hogy Quinn gyönyörű.
