Sarokpihenő

Agnese & Reginald

[You must be registered and logged in to see this image.]
- Sokkalinkább természeti jelenségnek gondolnám a dolgot, érdekes mágiaelméleti kérdés. Az egy roppant brit elképzelés, hogy még erről is a bürokratikus kormányzat tehet. Egyébként megtisztel. - avagy mindkettő kérdésre válaszoltam egyben. Nem mondom, hogy nem üdítő kicsit más fordulatszámra kapcsolni a nyelvemet, mint ahogy azt a diákok vagy más kollégák körében teszem. De minden egyéb szócséplést megelőzve természetesen helyet foglalok a másik mellett egy egyszerűen elegáns mozdulattal csippentve fel a nadrágszáramat. És igen, egy szék tökéletesen megfelelt erre a célra.
A nő kérdésére az ajándékbeszerzésről egy féloldalas mosollyal sandítok fel az ünnepi díszbe öltözött fára, és nemet is billentek a fejemmel.
- Nem gondolom, hogy volt valaki olyan buzgó hogy alig-ismerten megajá...hm. - persze a tézisemet simán elvágja a tény, hogy a nő felém nyújtja az imént kibontott kis csomagot. Nem is figyeltem a műveletre egészen mostanáig, míg az orrom alá nem lett tolva. És még egyet rá kell hümmentenem...
- Az írásképet látva csak reménykednék, hogy nem egy nekem szánt szerelmes vallomás. - azért nem koncentrálom túl a vonásaimat, marad a féloldalas mosolyom, ahogy átveszem a holmit. Egészen kedvtelve hajtogatom teljese szét, a térdemet használva felületként.

Agnese & Reginald

[You must be registered and logged in to see this image.]Ahh, a karácsonyi bál... Ha valamire, akkor a Roxfortos bálokra tökéletesen emlékszem tinédzserkoromból: sosem volt elég időm, hogy partnert találjak, hiszen általában az utolsó pillanatban dőlt el, hogy kinél is töltöm majd az ünnepeket, így mindig én voltam a petrezselymet árulók, és azon hazardírozók mentsvára, akik végül két szék között a földre csüccsentek. Egy tánc itt, egy bók ott, és mindenki jól jár. Talán még egy este erejéig magam is elhittem, hogy része vagyok valamiféle közösségnek...
Mi lenne uszkve tizenöt év múlva stílusosabb annál, mintha ezen az estén is követném a régi kis hagyományomat: nem beszéltem le senkivel senkit - kötve hiszem ugyanis, hogy a bemutatásom és pár találkozás ellenére eléggé belesimultam volna mostanra a tanári karba. Voltaképpen a mai napig nem szántam rá magam, hogy az utazóládámból végre átpakoljam a ruháimat a szekreterbe... az kevésbé mobilis....
Mindenesetre valahogy csak sikerült előkotornom a dresszkódnak tökéletesen megfelelő öltözetet, és az angolos késésnek tökéletesen eleget téve, több, mint két órával a bál kezdete után sétálok be a nagyterembe.
A kezeim lazán a zsebemben, és az arcomra a díszlet és a diákok láttán szinte levakarthatatlanul kiütközik kellemes mosolyom. A tartásom tökéletesen egyenes annak ellenére, hogy ráérősen kezdem el körbejárni a termet a falak mentén.
Műhó, pipa, kellően antik karácsonyi waltzer, pipa, impozáns karácsonyfa szigorú professzorasszonnyal, pipa.
Nem zavarja meg a lépteim ritmusát a tény, hogy a valamikor, valamelyik kollega szájából elhangzó név után most az arc, és az alak ismeretében történetesen helyrekerül a kirakós darabkája, honnan is lehet ismerős a nő. Természetesen a bulvár és kevésbé bulvár lapok hasábjain olvashattuk a vádakat, és a felmentést.
Talán más meglepődik Dumbledore-on, de én már kezdem azt sejteni, hogy a vén kurafi pont annyira gyűjti magához a furcsa elkötelezetteket, mint a különleges mágikus ereklyéket az igazgatóiban.
Persze nem én leszek az, akit egy karácsonyi bálon megrémít a szigorú tartású, hírhedt nőszemély, sőt, mivel láthatóan egyedül invitál magához egy csomagot, nem átallok nem sokkal az ülőhelye és a válla mellett megállapodni, és még mielőtt elérné a tenyerét, én nyúlok ki a lebegő holmiért, és csippentem közelebb magunkhoz.
- A munkaszüneti napokon még a bűbájok is lassabbak, észrevette? - pillantok le a nőre, és mosolyogva nyújtom át a címzettnek járó apró csomagot.