2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Érzem én, hogy le tudom kötni annyira a figyelmét, hogy még élvezhesse a társaságomat. Egyébként pedig gyönyörű lány, elképesztően dögös dekoltázssal, ellenben mégis többet látok benne, mint a külső, ami egy magamfajta pasinál biztosan extrémnek hat, de hát ebből látszik, hogy a lányok többsége nem ismer engem igazán. Lehet, hogy régen az ilyesmi vonzott, de manapság csak nevetek azon, hogy ha kijelenti, hogy nem egyéjszakásnak szánná magát. Ahogyan már én sem ilyet keresek, attól még a stílusom lehet, hogy olyan, amilyen, ezen már úgysem fogok változtatni. A véletlen érintések csupán a derekára, vállára koncentrálódnak, talán egyszer megérintettem az arcát, átkaroltam a hasa környékén a múltkor, ám ennek pont az a célja, hogy megmaradjon az a bizonytalansági faktor, lépek-e vagy sem. A varázs viszont így teljes. - Szó sincsen róla. Sértés és sértés között is megvan a különbség. Tudom, hogy mikor akar valaki belémrúgni, s mikor játszik csupán. Elhiszem, hogy védekezel, nem is gátollak meg benne. Aranyos vagy. – Viszonzom a mosolyt, nem fogok visszaszurkálódni, csak mert legjobb védekezésnek a támadást gondolja. Különben nem vagyunk már újonc elsősök, hogy az legyen az udvarlási módszer, hogy leoltjuk a kiszemelt csajt. Na jó, bizonyos szintig azért húzom az idegeit, ám a veszélyes csábító szerepkörbe ne fér bele a lealázás. - Naná, hogy mindig, hiszen te sem tudsz ellenállni. Ez nem is kérdés. Valld be, hogy máris imádsz. – Kacsintok rá vigyorogva. Ez nem is feltétlenül egoizmus. Egy férfinek legyen kellő önbizalma, de enyhítse humorral annyira, hogy nőtől függően az egyik vagy mindkettő betalálhasson. Penny esetében mintha valóban hatásos lenne ez a kombináció, hiszen hatással van rá a lúdbőrözést okozó simogatás is, és egyre szélesebben mosolyog, már-már nevet. Mivel eddig a bizalmas, intim odahajoláson túl nem adtam jelét, hogy csak trófeaként fűzném fel a mai éjszaka folyamán, így megmaradhat a félszegsége, de már mintha kezdene oldódni olyan téren, hogy kész vagyok hosszú időt szánni arra, hogy egymás társaságát élvezzük. Hiszen mi értelme lenne gyorsan letudni a dolgokat? Talán évekkel ezelőtt már régen túl lettem volna legalább egy csókon, vagy hogy a folyosón legalább a térdei közé becsusszanjon a kezem, de ez most más. Nem mondom, hogy lassan kezdek kiöregedni ebből, de a tombolós korszakom lassan a végéhez közeledik. Sokkal érdekesebb ez az adok kapok, amelyben még nekem sem kell pusztán férfiasságból rávágnom, hogy mit is akarok tőle. Hagyom alakulni a dolgokat, néha egy mosoly többet ér tőle, mintha buzgón bólogatna, hogy csókoljam már meg. - Igaz. Már csak a pontos megvalósítás hiányzik. Befejezem még ezt az évet, aztán ott a nyaram átgondolni az üzlet megnyitását. – Bólogatok, bár olyan szempontból nem szívesen lépnék le dolgozni, hogy akkor itt kéne hagynom a barátaimat. Sőt, még őt is, ha úgy vesszük, hogy most róla gondolkozom egy ideje. Hazugság lenne úgy beállítani, hogy nem hívta fel magára a figyelmemet már múltkor azon a sötét folyosón, ahol csak ketten voltunk ébren. Vagy amikor most elvontam a tömegből. Ám mindez csupán hangulatteremtés volt, jó látni a komoly pofiját, amint azon jár az agya, hogy mit szándékozom vele tenni. Nem ostoba, tudja, hogy férfiből vagyok, azon belül is a nagy vadász kategóriából, és lássuk be a nők egy része nem szereti még nemes vadként sem odadobni magát. Különleges akar lenni. Penelopé ilyen minden szempontból. Ettől egyedi. - Felfelé ívelő? Végre úgy tűnik, hogy értelme is van törnöm magamat? – Nevetgélek, és nem túlzottan zavar, hogy milyen módon ítéli meg a módszereimet. Nem gondolom, hogy rossz kezdés lett volna, valahogy pontosan így volt megtervezve. Lecsüccsenünk tehát vacsorázni, aztán szépen elválunk. Nem szándékozom ezúttal sem lépni. Bőven elég, ha még szokjuk egymást.
Érdekes figura, azt hiszem főleg e miatt nem mondtam eddig sem neki, hogy tűnjön el. Jó persze finoman próbáltam lekoptatni, de ha tényleg faképnél akartam volna hagyni, akkor már megtettem volna. Azt hiszem... vagy attól tartok, ezzel ő is tisztában lehet már mostanra. Nem tűntem el csak úgy, mert mégis csak érdekel, hogy mit szeretne és persze, hogy mit szeretne kihozni ebből az egészből. Akár még érdekes is lehet nem igaz? Talán nekem sem kell mindig túl komolynak lennem és mindig feltétlenül előre gondolkodnom mindenben. - Pedig igyekeztem... de ezek szerint nem elég jól. - és ezúttal még egy mosoly is kap tőlem kivételesen. Ez azért tényleg kivételes esemény, eddig elég komoly voltam végig, de ha már ennyire igyekszik akkor mégis csak illik legalább időnként díjaznom a dolgot ugye? - És te mindig eléred a célodat? Vagy ilyet ne tőled kérdezzek, mert úgyis igen rá a válasz? - nevet, én mosolygok, kívülről nem is feltételezné senki, hogy ez az egész úgy indult, hogy konkrétan be kellett csalogatnia a csapdájába, pedig valahol erről van szó. Ügyesen szövi a kis hálóját és egészen jól alakítja a helyzeteke is. Végül is nem rossz srác, mármint külsőre sem, de belesőre sem, és talán tényleg nem kell mindig komolyságot elvárnom. Na nem azt mondom, hogy belemegyek valami futó kapcsolatba csak a változatosság kedvéért, mert az nem én vagyok, de egy tánc, egy kis beszélgetés, puncs iszogatás a bálon esetleg beleférhet. Módjával, hogy ne higgye azt, hogy azért mindenre engedélyt kapott. - Hát akkor tedd az. - nem értem, hogy miért nem ez akkor a célja. Persze világos a szülői behatás, de arra miért van szükség? Én sem hallgatok az anyámra, akkor most nem itt lennék, hanem muglikat hajkurásznék valahol a világban, de nem akarom, nem akarok rossz lenni, főleg nem sötét lelkű, szóval ellenállok minden ilyesminek. Neki is ezt kellene tennie. Ha rendezvényeket akar szervezni, akkor tegye azt. Az iskola nem kötelező. Nekem kell, mert szeretem, jól tanulok és van ebben jövőm, de ha őt nem érdekli, akkor mi értelme van, hogy újra és újra szakot vált, csak hogy megfeleljen és kapjon pénzt? Ebben azért egy jó nagy adag lustaság is benne van, ha így nézzük, ami viszont már nem teszi túlságosan pozitívvá a hozzáállását a szememben. - Akkor dolgozz és szerezd meg a kezdőtőkét akármivel. Pár év alatt meglenne. Ha most nem itt tanulnál, akkor már annyival beljebb lennél. - lehetne akár pincér is, vagy bármi, csak eltökéltnek kell lenni és akaraterő kell, de ezt neki kell véghezvinnie. Ha így nézzük akkor tényleg sok időt elvesztegetett már itt feleslegesen. Na nem azt mondom, hogy az iskola értelmetlen, de ha neki az, akkor nem érdemes feleslegesen erőltetni. - Ehetünk valami sütit és... ezt most meg se hallottam, elrontanád a felfelé ívelő véleményemet magadról. - jó tudom ezzel most főleg csak viccelt, de azt el tudom fogadni. Szóval irány az asztalok, ehetek egy sütit, netán szendvicset és beszélgethetünk tovább. Egészen korrekt módon viselkedik most, még ha rosszul is indított. Talán a végén még azt is engedem neki, hogy elkísérjen a klubhelyiségig, sőt... ki tudja még mit.
//Páros - Lesz egy csók a végén a klubhelyiség előtt Páratlan - Nem jön össze.
Penelope Aimes carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
Köszönöm szépen a játékot, remek volt, imádtam! Jöhet a kövi! //
Láthatóan fenntartom az érdeklődését, s pont ez benne a lényeg, nem tartom a markomban annyira, hogy ne menekülhessen el. A cél, hogy ne akarjon. Vagy ha mégis megteszi, akkor is foglalkoztassa a gondolat, mi történt volna, ha marad. Úgy tűnik meg van lepve, hogy az izgalmas érintések ellenére mégsem támadtam le, valószinűnek tartom, hogy nem ilyennek képzelt el, lehúztam magamról azt a bizonyos leplet. Holott én sosem állítottam, hogy minden éjszaka más lánnyal kavarnék. Csak ez terjedt el rólam, lévén nagy bulikirály vagyok. Na jó, régen tényleg két végén égettem a gyertyát, ez az utóbbi időben nem jellemző, de ha van az emberről egy kialakult kép, azt már nehéz megváltoztatni. Főleg, hogy senkit nem homályosítok fel róla, hogy a kultuszom némiképpen megváltozott, a második xet átlépve alaposan behúztam a kéziféket, nem szándékozom ugyanis a rocklegendák sorsára jutni, akik nagy kanállal falták az életet, aztán mondjuk huszonhárom évesen már egy kádban adagolták túl magukat. Jó, a drogokat sosem kedveltem, néha egy-egy bódító bájital, de ennyi, semmi függőség. Az italt nem vetem meg, de csak módjával, szeretem ha tudom, hogy mit csinálok. Inkább a sör, attól azért sok kell, hogy berúgjak, de bulizni jó vele. - Nem szépítem, majd kitapasztalod. Van amiben nagyon szemét tudok lenni, de sosem alaptalanul. Nem szokásom csak úgy megbántani senkit, kivéve ha nagyon rászolgált. Te még nem mutattál olyat, hogy semmibe vegyelek. – Őszinte, talán kicsit kemény válasz, ezúttal nem szövök bele semmilyen évődő udvarlást. A pillantásom ezúttal nem az a mustráló, csak megpörgetem, majd a derekánál kapom el, hogy ne szálljon el, mint valami búgócsiga. - Hát persze. Ha mindenki imádja az embert, akkor pont az a cél, hogy találni valakit, aki nem ismeri, és nála is elérni, ugyanezt. Logikus. – Nevetem el magamat vidáman, nem gondolom azt, hogy valóban mindenki imádna, ám tény, hogy népszerű vagyok, az iskolában elég sokan ismernek, netán tartoznak szívességekkel, még a másokkal oly sokat bunkózó mardekárosok között is bőven vannak híveim, hiszen amikor elengedi magát az ember, akkor nem számít, hogy milyen házba jár. - Igen, mondjuk nyitnék egy olyan irodát, ahol bulikat lehet szerveztetni, mondjuk legénybúcsúkat, születésnapokat, ilyesmit. De ezt itt nem tanuljuk. Saját kútfőből csinálom már nyolcadik éve. Jobban szeretem, mint vizsgázni unalmas tárgyakból. De ne érts félre, ha neked bejön amit tanulsz, nem mondom, hogy az iskolával van baj, csak nem nekem való. – Vagyis én máshogyan fogalmaznék, ugyanis jó itt, ez az én igazi játszóterem, szeretek a Roxfortban élni. A lassúzás egészen jól sikerül, érzem, ahogyan a teste is reagál, itt visszatér az évődő mosolyom, ahogyan látom a hatást. Mégsem bízom el magamat, sőt, abbahagyom a dolgot, nem szükséges, hogy ekkora tömeg előtt zavarba jőjjön. Visszahelyezem a kezeimet a derekára a hátáról, erős, stabil tartásom ellenben magabiztosságról árulkodik. - Ennyire... Viszont az a helyzet, hogy még az én tempómban is bőven gyűjtögetem a látogatott órákat, és az a csúfság fenyeget, hogy le akarnak diplomáztatni. Legalábbis ezt vettem észre. Viszont.. apám meg kijelentette, hogy ez az utolsó év, amit fizet, tehát bármennyire is erőlködik a tanár kar, hogy végre kirugdosson innen, ha csak egy tárgyam nem sikerül, akkor nagyjából semmi hozadéka nem volt az itteni tanulásnak. Sőt... azt hiszem kezdőtőke nélkül még a boltot sem nyithatnám meg. Dilemma... – Miután vége a számnak, gondolom most le is ülhetünk egy kicsit, bólintok felé, és ráfogva a kezére szelíd erőszakkal visszavezetem az asztalokhoz, hogy leüljünk. – Éhes volnál inkább, vagy valami desszert jöhet? – Kérdezek közbe, miközben valóban elég agilisen meséli az ösztöndíját. – Szerencsére még messze a nyár, addig még bőven rádugorhatok a folyosók homályában. – Kacsintok, és elengedem a kezét, hiszen mégsem vagyunk egy pár, fogjuk rá, hogy amolyan kisérő szerepet szánok ezúttal magamnak.
Szó se róla nehezen kezelem a helyzetet, a nyomulását és úgy általában... ezt az egészet, főleg mert nem igazán értem, hogy miért van, hogy pontosan mit akar tőlem, vagy elérni ezzel. Persze közben birizgálja is a fantáziámat, mert még nem igen volt senki sem, akit ennyire érdekeltem volna és pont e miatt nem is tudom, hogy mit tegyek, vagy mondjak. Tristan akárhogy is, de a maga nemében lehengerlő és nagyon ügyesen tud hatni az emberre, ezt én is elismerem. Na persze nem nyíltan, annyira azért ne szaladjunk előre! - Reménykedj, én is, hogy te sem vagy kifejezetten... rossz. - mert hát én rendes lány vagyok ez tény, de vajon ő? Ez még most sem derült ki, hogy pontosan mit is akar tőlem, vagy hogy ebből az egészből egyáltalán mi sülhet ki. Akárhogy is, de azért tartok tőle, hogy semmi jó. A lehengerlő jellemének elég nehéz ellenállni, pedig tudom, hogy kellene. Faképnél képe hagynom, de azt hiszem akkor sem biztos, hogy békén hagyni és talán valahol mélyen nem is akarom igazán, hogy békén hagyjon. Tudni szeretném mi lesz a vége, hogy pontosan mire is megy ki a játék. - És még mindig túl magabiztos vagyok. Csak mert mindenki imád... vagy sokan, netán pont az ebben a kihívás, hogy én nem? - gondolom a legtöbb lány az ismeretségi körében bármikor szíven eldobná magát előtte és a karjaiba omlana. A stílus, a sárm meg van hozzá, de én nem vagyok ilyen. Igen erre gyanakszom, hogy kell neki egy kis változatosság, hogy ne mindig csak a jól megszokott helyzetekkel szembesüljön, de vajon meddig érdekli az újdonság és mikor tér vissza majd ahhoz, amit már olyan jól megszokott? Ez igazából a legnagyobb kérdés és engem ez érdekel a legjobban. Ha elérte a célt, vagy ha már túlságosan fárasztó velem próbálkozni? - Ez a harmadik szakod? De... miért? Miért nem állapodsz meg valamelyiknél? Ha nem akarsz ügyvéd lenni, akkor... nem tudom, valami biztosan érdekel. - igen ezúttal tényleg érdeklődő vagyok, mivel még senkiről sem hallottam, aki váltogatja a szakokat ilyen intenzitással. Még hogy ez már a harmadik... azért az elég durva. Mintha nem igen találná a helyét, vagy nem tudná, hogy mit akar, netán szimplán csak nem is akarja eldönteni, mert jól el van ezzel a bulizással? Furcsa, olyan nagyon más, mint az én komoly hozzáállásom az élethez. Nem csoda, ha kicsit elgondolkodom és ezért is lep meg annyira a kérdés. Előzékeny és figyelmes, ami eddig nem jellemezte annyira, vagy csak én nem láttam benne szándékosan? A lassúzást végül vállalom, és ha akarnám se tudnám tagadni, hogy hatással van rá. A körkörös mozdulatok a hátamon... a karom enyhén libabőrös lesz, pedig ha tudnám ezt most biztosan eltüntetném. Könnyedén megláthatja, bár van egy olyan érzésem, hogy ő eddig is tudta, hogy hatással van rám, csak hát most bizonyítékot is kaphat rá, ami nem jó rám nézve. Megint elbízza magát. - Miért buknál meg? Ennyire nem érdekel? - furcsa komolyan. Nekem az a célom, hogy befejezzem az iskolát, jó jegyekkel, aztán jó állásom legyen és végleg elszakadjak az anyámtól, a zsarolásaitól és a trükközéseitől. Ő pedig... valami érthetetlen okból kifolyólag itt akarna még maradni, vagy ha megtörténne nem is érdekelné? Én tuti kiakadnék, ha megbuknék. - Igen, elég jó vagyok belőle, nyáron ha szerencsém van ösztöndíjjal kimehetek egy külföldi programba is. Tudok igen. - bólintok egyet a végére. Nem vagyok egy beképzelt típus, sose voltam az, de azért büszke vagyok arra, amit elértem már és még többet akarok. Tényleg hírnevet szeretni, versenyeket nyerni és ha már McGalagony is így bízik bennem, akkor minél sikeresebbnek lenni.
A gesztusai alapján valahogy még mindig nem tud hová tenni. Ódzkodik mindentől, ami vagyok, hiszen ő komoly, míg én még nem tudom mit akarok az élettől, és a gyerekkorhoz ragaszkodom. Más tekintetben pedig mégis észreveszem a bennakadt sóhajokat, amelyek annak a jelei, hogy jól esik számára, hogy így körbezsongom. Holott még én sem döntöttem el hogy mi is legyen kettőnkkel, csupán bizonyos tekintetben rohantam le, amellyel kifejeztem, hogy érdekel, s a sarokbaszorításaim is pusztán jelzésértékűek voltak, nem durván támadtam be nála. Beleképzelve magamat az ő helyzetébe, nem is lett volna túl elegáns megoldás mondjuk egy lopott csók, vagy ha illetlenül megtapizom. Áh, azokat fel tudnám rúgni, akik így csinálják. - Naná. Én kiábrándulnék belőled, te pedig saját magadból. Nem olyan vagy, és ezt tudjuk. Na nem akarok én rád erőltetni semmilyen cuki sztereotípiát. Fogjuk a csalhatatlan megérzésemre. Vagy inkább reménykedek, hogy rendes lány vagy? – Mososolygok már majdnem nevetve, sötét pillantásom őszinte érdeklődéssel fut végig ismét kecses alakján. Sokkal tisztább így közvetíteni a gondolatokat, mintsem sunyi módon takarásból. Igen, csinos a dekoltázsa, de lássuk be, nem a kebleivel beszél, az arca sokkal kifejezőbb, oda tér vissza a tekintetem igen gyorsan, nem hagyom, hogy zavarba jőjjön a kellenénél jobban. Azt máshogyan érem el. - Na látod? Tudtam én, hogy az előítéleteid rabdja vagy, én viszont nem javítalak ki. Úgyis rá fogsz jönni, hogy mit kell gondolnod velem kapcsoaltban úgy isten igazából, akkor meg hiába is győzködnélek. Jó ez így. – Pörgetem meg ismét, látva, hogy mennyire zavarbaejti az, hogy most iránta érdeklődöm. Végtére is egy bizonyos szintig lehet nyitni, aztán csak kivárni a hatást, elfogadni az esetleges reakciókat, most itt tartunk, emésztgeti a hallottakat. A töretlen sötét mosolyom biztosan nem sokat segít neki a feldolgozásban. - Most éppen? Látványmágiát. Ezt már kezdem megszeretni. Ez már a harmadik szakom, egyetlen szerencsém az, hogy sok az átfedés. Az apám ügyvédnek szánt, de nagyon nem az én világom. Akkor még jobban megértettük egymást, amikor kamaszkoromban sokat jártunk vadászni, de amióta kitalálta, hogy legyek valaki... – Borzongok meg, sokkal jobban el tudnám magam képzelni, ha valami saját vállalkozást nyitnék, mondjuk bulik szervezésével is, akkor aztán kiverném otthon a családi biztosítékot. Bár anya mellettem állna, még nem tudom, a jövő majd eldönti. A lassúzás előtti kérdésem ellenben úgy tűnik, hogy valami minimális tiszteletet kivált a lányból, ezen elégedetten bólintok, végtére is így korrekt, és még a célomat is elértem. A derekáról a hátára csúszik picit a kezem, még véletlenül se lefelé, de apró köröcskéket kezdek a gerince vonalára rajzolgatni lépdelés közben, hogy erősödjön az a bizonyos érzés, hogy pillangók vannak a gyomrában az izgalomtól. - Ez jól hangzik. Ha véletlenül megbuknék még párszor, tutira kéznél leszel. Tehát akkor ennyire király vagy átváltoztatástanból? Tudsz maradandó varázslatokat is létrehozni? – Kérdezek vissza, s közben új szám kezdődik, szerencsére ez még mindig lassú, így marad a simulás. Ám még véletlenül sem közelebbi, mint amit nyílt téren ráerőltetnék, beférne közénk simán egy gyerek is, nem lépdelek be a lábai közé.
Az a legnagyobb baj, hogy még igaza is van. Nem vagyok az a típus, aki szívesen belegázol más valakinek a lelkébe, pedig lehetnék olyan. Mardekáros vagyok és egyébként is megérdemelné, ahogyan játszik velem és szórakozik csak, mert hát ez erről szól. Játék és szórakozás, miközben én komolyan veszem az életemet és a dolgaimat. Nem véletlenül készülök annyit az óráimra, nem véletlenül figyelek annyira oda mindenre, ami fontos és most... furcsa a helyzet, hogy nem én irányítok és még csak nem is értek mindent, ez benne a legfurcsább igazából. - Mindketten? - na jó ezt az egész részét nem értem pontosan. Akkor ő is szemét lenne velem és akkor én is tudnám, hogy átléptem valamiféle határt? Nem tudom. Azt sem tudom, hogy milyen barátai vannak, akik mondjuk hogyan viszonyulnak hozzá, mert biztosan szokták egymást húzni, vagy ugratni, tudom is én. Én nem ilyen közegben mozgok, nekem ez az egész szokatlan és kezelhetetlen, főleg a viselkedése, ahogyan nyomul, de közben még sem, ahogyan játszik, mint macska az egérrel, és az egész néha el sem menekül, amikor lehetősége lenne rá, még ha a lelke mélyén tudja is hogy kellene... furcsa egy helyzet, hogy mi ne mondjak. - Hihetetlen lenne igen, hiszen nem is ismersz, kicsit sem. - igen, tényleg meglepő lenne, ha nem a külsőm fogta meg, de akkor mi? Aranyos vagyok? De ezt miből szűrte le? Azok, akiket ismer ezek szerint mások? Még sem kérdezek rá, pedig látszik rajtam, hogy a nyelvem hegyén millió kérdés van, mert még mindig nem értem ezt az egész helyzetet, bármennyire is próbálom felfogni, hogy mit miért tesz, valahogy lehetetlennek tűnik, pedig tényleg igyekszem. Kiismerhetetlen és attól félek pont ez az, ami valahogy vonz benne. És persze mindenből viccet csinál, még a kijelentésemből is, hogy nem vagyok valami játék, aki egy éjszakára meghódítható. De ha nem ez a lényeg, akkor mit akar vajon? Ha nem azért vagyok itt, akkor... miért? Nem olyannak tűnik, aki hosszú távban gondolkodik, hiszen ha jól tudom már jó ideje koptatja az iskola padot, mintha el se akarna menni innen soha. - Mit tanulsz? És miért nem akarsz tovább állni? - én vágyom rá. Felnőtt akarok lenni, akkor az anyám végképp nem szólhat bele az életembe. Ha én keresem a pénzt, ha nagykorú leszek, ha megkapom az örökségemet apa után... akkor már nem irányíthat. Próbálkozhat persze, de már nem teheti meg komolyabban, legalábbis ebben reménykedem, de persze sejtelmem sincs, hogy ez nem csak valami naiv vágyakozás, sőt... félő, hogy az. Az anyám nem fog csak úgy nyugtot hagyni nekem. Bólintok, amikor kérdez, főleg azért, mert kérdezett és nem tette magától. Bizsergető az érzés, ahogyan közelebb kerülök hozzá, de ebből nagyon igyekszem nem mutatni semmit sem. Eszem ágában sincs bátorítani. - Tanár leszek, de az átváltoztatástan a szakirányom. Ha végzek akkor... valószínűleg tanítani fogok valahol, amíg McGalagony itt van. Majd idővel átveszem a helyét. - egészen határozott szavak, de érződik belőlük a tisztelet. Nem kitúrni akarom a tanárnőt, ez fel sem merül. Egyszerűen csak jó vagyok ebben és ő is így látja. Lehetek majd az utódja egyszer, addig pedig majd tanítok máshol, más iskolában. Nekem nem jelent gondot, nem akarom én elvenni a kenyerét, hiszen McGalagony igazán remek tanár!
Ha nyitott lennék, biztosan rám unna, és különben is, teljesen megölné a játékot. Azzal, hogy nem árulok el mindent, netán félrevezetem, éppen hogy fűszert csempészek még nem létező kapcsolatunkba, hiszen amíg bizonytalanságban tudom tartani, addig érdeklem úgy igazán. A lány igazán célzatos, lényegre törő kérdésekkel bombáz, roppantul kíváncsi, mintha egyből ki akarna csomagolni, akár egy akaratos gyerek az ajándékát. Igaz, hogy karácsony van, én viszont nem hagyom magamat, a dolog egyirányú, itt most én irányítok, a kérdéseire ugyan kap feleletet, ám közelebb nem feltétlenül jut ahhoz, hogy mi lesz ennek az egésznek a végcélja. - Nem akarsz igazán bántani, így nem veszem magamra. Ha valóban szemét akarnál lenni, azt mindketten megéreznénk. – Bólintok, a szájhúzásán csak mosolygok. Látom, hogy vagdalkozásnak szánta, hogy értelmetlenül felruház valami olyan poszttal, ami nem vagyok, csupán az előítéletei rabja. Én azonban meglátom benne hogy nem csak a külseje lehet értékes, na de ez most mindegy, vélhetően azt hiszi, hogy csak azért vagyok itt, hogy a bugyijába férkőzzek. Nem áll teljesen messze a valóságtól, ám a közelében még sincs. - Nagyon közhely lenne, ha azt mondanám, hogy nem a szépségedért figyeltem fel rád? Ugye nagyon? Felejtsd el a szép lányokat, engem most ők nem érdekelnek. Azért vagyok itt, hogy táncoljunk. Ha pedig nem tudod a válaszokat, akkor csak gondolkozz, csinos vagy, és aranyos is. Nem foglak győzködni az ellenkezőjéről. – Foglalom össze az elképzeléseimet töretlen derűvel, hiszen nem túlzottan érdekel, hogy ő már eleve elkaszálta magában a gondolatot, hogy itt bármi történni fog. Saját magában sem hisz túlzottan, és engem is tökéletesen leír. Érdekes egy lány, az biztos. – Feljegyeztem magamnak, ha majd számolgatni akarnám a veled töltött éjszakákat. Köszi az infót. – Kacsintok, nem igazán veszem a lapot. Ám viselkedésemből nem flegmaság tűnik elő, s nem is olyannak számítanak a gesztusaim, mint aki baromira csalódott, és már más lányt figyel Penny válla felett, mintha inkább elégedettség árnyéka suhanna végig az arcomon. - Elhiszem. Én végzős vagyok, állatira elhalmoznak, csakhogy semmi kedvem továbbállni. Megbukni viszont szándékosan... apám meg is ölne érte. Anyáról meg nem is beszélve. – Most egy lassabb szám jön, bennem fel sem merül, hogy elengedjem, nem mondtam, hogy csak egy tánc erejéig tartok rá igényt. – Szabad? – Kérdezek rá, hiszen más egy sötét folyosó homályában hozzáérni, és megint más a tömeg közepén, ahol azért kellemetlen, sőt bántó lehet, mások is látják, s nem biztos, hogy a tanárok előtt olyan képet akarna mutatni, hogy összesimul valakivel. Ha bólint, a derekát fogom meg a lassúzás közben, ha nem, akkor marad a kéztartás. – Mit tanulsz? – Fűzöm tovább a beszélgetést, ám ha úgy látom, hogy kezdene fáradni, vagy kipirulni, leülhetünk enni vagy inni. Végtére is senkitől nem várható el, hogy egész éjszaka ropja a táncot, visszavonulnunk még nem kell a folyosó homályába, abban már nem lenne semmi meglepetés, kiszámíthatatlan.
Épp ez olyan zavaró a viselkedésében, hogy valami iszonyatosan nehéz kiismerni őt. Nem tudom, hogy pontosan mit is akar, vagyis... azt azért valahol sejtem. Jelen esetben engem, de vajon miért és vajon meddig és vajon... mikor nyergel majd át alaki másra? Azért ennek is meg van az esélye, nem akarom hogy csak valami játék legyen ez neki, még ha valahol élvezem is azt, amit csinál. Persze, hogy imponál az, hogy ilyen látványosan tetszem neki, de hát nem ismer és azért a külső nem minden, mint tudjuk. Én is pont e miatt próbálom kerülni az egyébként igéző tekintetét, mert hát lássuk be... nagyon is hatással van rám, hiába próbálom ennek az ellenkezőjét bizonygatni neki minden áron. - Látom... - húzom el a számat, mert hát láthatóan egyáltalán nem tudok hatni rá és egyáltalán nem érek el semmit sem nála a szavaimmal, pedig azért csak próbálok kihozni belőle valami ellenérzést. Nem is tudom, hogy miért, de valahogy egyszerűbbnek tűnne, ha látnám a negatív oldalát is, mint hogy folyton csak ezt villantgatja előttem, a sármőrt és a csábítót. - Csak tudnám miért ilyen fontos ez neked. A teremben épp elég szép lány van nem? - én legalábbis elég sokat látok és nem tudom, nem értem, hogy neki miért pont én tetszem ennyire, vagy a kihívás az, ami ennyire bejön neki vajon? Nem tudom, komolyan nem, és ez csak még inkább frusztrál. - Nem, ez egy komoly kérdés Tristan. Én nem vagyok az az egy éjszakás kaland típus, azt tudod ugye? Ezért nem értem... mit akarsz pontosan? Olyan mások vagyunk. - ő szórakozik, bulizik, mindenféle ismeretlenekkel fetreng a földön, miután jól benyomta magát, én pedig tanulok és az iskolával foglalkozom, mert jó vagyok benne és mert sikereket kell elérnem ahhoz, hogy az anyám békén hagyjon végre és ne zaklasson és egyébként is... nem hiszem, hogy Tristan a kedvére lenne, annak pedig rá nézve is csak rossz következményei lennének. - Nem igazán van ilyesmire időm, arra már rájöhettél, hogy sokat tanulok, de... voltam pár kötelező bálon és táncórán. - válaszolok, nem kérdezek vissza, mert a végén még azzal is bátorítanám. Túlságosan magabiztos már önmagában is, nem akarom én még pluszban adni alá a lovat is, csak elbízná magát itt a végén. És persze nem lepnek meg a lopott érintések, evidens volt, hogy ezért van a tánc, ezért szeretett volna táncolni velem és ezért volt ennyire eltántoríthatatlan és a fenébe is élvezem... hiába, hogy nem kellene. Időnként még egy-egy mosoly is átsuhan az arcomon, amikor kipörget, hiába próbálom olyan nagyon visszafogni a dolgot.
Elvi szinten mutatom csak, hogy nem szándékozom elengedni, s csak úgy ölelem, hogy ne billenjen ki az egyensúlyából, effektíve ha lesöpörné a kezemet, hogy arébb lépjen, meg fogja tudni tenni. Vadállat egy bizonyos szintig vagyok, a lelki terror a lényeg, olyan értelemben, hogy tudja, nem vagyok éppen egy olyan típus, aki egykönnyen lemondjon az űzött vadról, fizikai erőszakot aligha mutatok a szándékon felül, amelyből itt és most még eltáncolhat. Akár szó szerint, hiszen hamarosan táncba viszem. Penelope olyan törékeny babaszépség, amelytől a legtöbbeknek inába száll a bátorsága, mondván úgyis van még millió pasiérdeklődő iránta, engem is ezzel akart lerázni, csak éppen nem dőlök be ekkora kamunak, automatikus női reakciónak érzem, hogy a hirtelen lehengerléstől menekülne. Végtére is érthető, ám csak akkora távolságot tart, hogy mindig utól tudjam érni. Ez azért valahol megnyugtató, nem vagyok teljesen hatástalan. A fordított helyzet ellenben nincsen ínyemre, a két bejövő lány roppantul megzavarja a vizet, kicsit még bunkónak is kell lennem velük, holott nem szokásom, de pofátlan dolognak tartom, hogy ha egy bálban valaki fűz valaki mást, minek odamenni hozzájuk? Különben engem más ismerhetnek, sok tekintetben nem hagyatkozom már rájuk, noha imádok bulizni, de így más a szitu. - Dehogynem. Teljesen magamba omlottam... – Nevetek fel férfias magabiztossággal, sötét tincseim pajkos eleganciával hullanak kék szemeim elé, türelmetlenül simítom őket ki az arcomból, hogy ismét láthassam a lányt. Különben meg fel sem veszem a szavait, végtére is igaza van, visszavágni meg nem illik, vesztes helyzet lenne úgy intimitást teremteni, hogy a veszekedésre apellálok. Így is marjuk egymást eleget. - Ha már egoista vagyok, illik mindent tudnom. Nem hiszem, hogy belemennél, nehéz lenne magaddal összeegyeztetni az ilyesmit, de ne félj, nem adom fel, hátha majd egyszer. És mit? Szórakozol velem, hogy ilyeneket kérdezel? – Bár csak a szavaim árulkodnak egoizmusról, sokkal inkább úgy tűnik, hogy nagyon is komolyan veszem a tényt, hogy most együtt vagyunk, csak rá fókuszálok. Mosolygok, és fogva tartom a tekintetét, mert bár többen is köszönnek, csakis annyit foglalkozom másokkal, hogy visszaintek. Ha ez egoizmus, vagy beképzeltség, legyen, tényleg az vagyok, mert ilyen vagyok. Egy férfi igenis legyen férfi, és éreztesse, amit akar. Van értelme a titkolózásnak, ám csak olyan szinten, hogy olykor el lehet bújni, lopott kis pillantokkal élni, egy nő viszont legyen megtisztelve azzal, hogy nem nézik hülyének. - Táncoltál valamikor korábban már Penelope? Jó a mozgásod. Mintha minimum csörögni jártál volna valahova. Tévedek? – Kérdezem befordítva az ölelésembe, hogy aztán ismét kipörgessem, és átbújtassam a karom alatt. A másik kezemmel mindig rásegítek, hogy ne mulasszam el megérinteni a derekát, vagy éppen a meztelen vállát, hátát.
Túlságosan látszik rajta, hogy tudja mit akar és ez tényleg arroganciát mutat, közben pedig mégis imponál valahogy ez a magas szintű lelkesedés, amivel betámad és nem is tudom... furcsa az egész, határozottan nehezen kezelem. Egyszer megpróbálok visszafogottabb lenni vele, talán még kedvesebb is, máskor pedig nem megy és inkább elutasító vagyok, mint most, mert én sem tudom mit akarok, ahogyan akkor sem tudtam, amikor legutóbb találkoztunk és ahogyan azt sem tudtam mit kezdjek a rózsájával, vagy az itallal, amit kínált. Legszívesebben eltűnnék most is innen, de közben meg a másik oldalam, a másik énem, egy belső hang - tudom is én - pont ezt nem akarja, itt akar maradni és ki akarja élvezni a helyzetet, hogy valaki ilyen nagyon oda van érte, mert úgy fest, hogy most pont ez a helyzet, csak még az okát nem tudom és persze azt, hogy ez miről szól, vagy meddig tart majd, hogy mikor jut arra, hogy keres valaki mást, hiszen annyit tudok róla, hogy nagy nőcsábász, én viszont nem igazán vagyok az egy éjszakás kalandok híve. Ezek után már meg sem lepnek az érkezők, az egy kicsit jobban, hogy lekoptatja őket és rám figyel csak és egyedül. Igen, ez az azért újdonság, bár ha a legutóbbi esetet nézem akkor még sem annyira, csak hát még mindig... nem is tudom, az a baj, hogy még mindig nem tudom mit is akar ettől az egésztől és pont e miatt vagyok olyan nagyon bajban azzal, hogy mit reagáljak, vagy tegyek mégis vállalom a táncot, még ha valahol tudom, hogy nem szabadna és még se tudok ellenállni a késztetésnek. Csak egy tánc, ez még nem jelent semmit sem igaz? - Téged még rendesen sértegetni se lehet? - és most először még kicsit el is mosolyodom. Na jó, valahol azért érdekes a társasága és még jónak is mondhatnám és határozottan jól is táncol, de ettől még nem engedhetek neki mindenben szabad utat és nem támogathatom ezt a fajta hozzáállást, mert még a végén túlságosan elbízná magát. Igen, ennél is jobban, ami nem tudom, hogy hová vezetne, de attól tartok, hogy semmi jóhoz. - Szóval előre tudsz mindent igaz? És mi van, ha nem utasítom vissza, akkor hová vinnél randizni? És... mit akarsz ettől az egésztől egyáltalán? - nekem még mindig ez a fontos, ez a nagy kérdés, mert nem tudom, hogy mit akar kihozni belőle, hogy mire megy ki a játék. Egy kihívás vagyok, vagy egy játékszer, egyszerűen csak meg akar kapni, mert az olyan nagyon izgalmas? Nem tudom és ez az, ami ebben az egészben a leginkább frusztrál és valószínűleg egyben ez is az, ami kíváncsivá tesz és, ami nem hagy nyugodni az istennek se. Szeretném tudni, hogy vajon csak játszik-e. Persze nem várok én egyből házassági ajánlatot... de mondjuk az is biztos, hogy az anyámat egy ilyen sráccal nagyon durván ki tudnám borítani, jobban mint azzal, hogy olyan gyakran - mindig - ellentmondok neki.
Az fel sem merült, hogy megcsókoljam, sem a múltkor, sem pedig most. Kétlem, hogy egy ilyen szüzike jól kezelné a dolgot, s miután én csak biztosra megyek, felesleges lenne ilyen ostobaságra ragadtatnom magamat. Azt kétségkívül kifejeztem már, hogy érdekel, na de minek kapkodni? Azt már leszűrhette, hogy jelenleg egyedül vagyok, és nem feltétlenül arról szól a becserkészése, hogy egy unalmas, átlagos gyors menet legyen. Jelen pillanatban mulattat a félénksége, ez is a tánc lényege, nem feltétlenül csak a fizikai egymásba gabalyodás. Ennek ellenére folyamatosan hozzáérek, méghozzá úgy, hogy érezze, tehetném ezt ingerlőbben is, csak az már túl zavarbaejtő lenne. A csuklója, a válla, még nem nyílt felhívás a keringőre, ahogyan a dereka sem. Csupán jelzésértékű. - Naná. Tudod, hogy engem mindenki imád. – Nevetek fel halkan, nem szándékozom magunkra vonni a figyelmet. Egyszerre van meg bennem az arrogancia, és a vicc keveréke, láthatóan most csakis érte jöttem, annak ellenére, hogy valóban sok a lány ismerősöm. Meg a fiú is. Lényegében a bálozók nagy részét ismerem, amikor bejöttem, akkor is rengetegen odaköszöntek, táncba hívtak, de ez most nekem nem kellett. - Akkor biztosan hiányoznék, nem akarok én neked rosszat. – Mondok ellent, mint ahogyan a megismerkedésünk első pillanatától kezdve állandóan veszekedünk, én azonban mindig mosolyogva mérem végig, tudom, hogy ezzel még inkább huzigálom a bajszát, végtére is érzelmeket csiholok ki belőle, egyenlőre ez a célom. Az egyik érzelemből születik a másik, ha állandó menekülésre késztetem, az is egyfajta jelzés. Zaklatni szó szerint nem fogom, ismét él az egérút lehetősége. Nem vagyok annyira bunkó, hogy azt higgyem, szeret rabságban élni, viszont amikor a mai bálon először találkozott a tekintetünk, észrevettem azt a villanást, miszerint kiváncsi volt rá, mikor találkozunk ismét. Felengedem az utat, hogy már távozzon is, erre a két lány jelenik meg, akikkel viszont látványosan hideggé válok, nem szeretem, ha megzavarnak. Egy lány ne legyen akaszkodó. Kettő meg pláne nem. Ezek pedig nagyon olyanok. Ha valakire kiváncsi vagyok, majd a nyomába eredek én. Ezúttal a táncról szól a fáma, és ha kell, itt ráerőltetem az akaratatomat a mardekárosra. - Szólj, hogy ha elfogytak a bókjaid. Te meg csinos, és édes. Na így most kvittek vagyunk? – Kérdezek vissza, és magamhoz vonom tánc közben, ám nem kisajátítóan, sokkal inkább gyendég határozottsággal, hogy ne essen el a cipellőben. Nem lépek be a lábai közé, tartom annyira a távolságot, hogy a combjai környékén ne legyen zavaró. Nem jött el az ideje, ráadásul a nyilvánosság felé még nem tartozunk össze, így nem alázom meg, és magamat sem hozom hülye helyzetbe. Kipörgetem, aztán vissza, egészen jó kis helyünk van, nem ütközünk bele senkibe, bár lehet, hogy ez azért van, mert sokan kedvelnek, és tartják a tisztes társaságot. - Ezt most bizonygatnom kell? Kedves lány vagy, ezen felül bombasztikusan szép. Randit akarok kérni. Amit persze visszautasítasz, jól gondolom? Így hát táncolunk. – Vigyorogok rá kiismerhetetlen pillantással. A szám amolyan középlassú, tudunk mellette beszélgetni, és ha véget ér, talán maradhatunk még a következőre is.
Az a gond, hogy én a nyílt egyenesség híve voltam mindig is, hiszen már van egy anyám, aki folyton csak meg akarja szabni, hogy mit tegyek, aki megpróbál trükkökkel hatni rám és igyekszik elérni a célját mindenféle manipulatív tettekkel. Azt hiszem nem csoda, ha mindezt nem viselem épp a legjobban és nem tetszik, hogy most megint ilyen képtelen helyzetbe keveredem. Sokkal jobban szeretem a nyíltságot, bár tény, hogy ha nyíltan megcsókolna, akkor az se tetszene különösebben. - Azt hittem... hiszen ott van neked az a sok lány... - nem szomorúan mondom ezt, még csak nem is sóvárogva, egyszerűen tény. Mindig körülveszik egy csomóan, a buliban is látszott. Nem volt egyedül, gondolom nem is igen szokott egyedül lenni sosem, akkor miért pont rajtam akadna meg a tekintete, ha csak nem azért mert valami elérhetetlen kihívásnak tekint? Másra nem igazán tudok gondolni, erről lehet szó, csak egy kihívás vagyok számára és ennyi... mert nem vagyok olyan könnyű eset, mint a többiek és ez izgalmasabbá teszi neki a vadászatot. Ettől még persze eszem ágában sincs beállni a sorba és egy lenni a sok közül, hogy ha már elérte, amit akar tovább lépjen valami következőre. - Ha nem tetszik, akkor akár le is léphetsz... ez ilyen egyszerű. - na nem mondom, hogy olyan határozott lenne most a hangom, ez a cseppnyi határozottság meg volt bennem, de hamar tova is száll, ahogyan ő továbbra sem fogja vissza magát. Nem is tudom, hogy miért gondolom, hogy csak úgy annyiban hagyja a dolgot, butaság igaz, Nem olyan típus, és azt sem fogja elhinni, hogy jöttem valakivel, főleg ha ne adj isten tényleg valami vadászatról van szó, mert akkor jó eséllyel eleve látott, megfigyelt és tisztában volt azzal, hogy nem egyedül jöttem. A szavaira már nem is válaszolok. Persze csak azért utasítom el az italt, mert jó... na nem. Nem szeretem ha valami befolyásolja a döntéseimet. Moccannék is, hogy megyek, de nem jön össze, mert megjelenik a két lány és én abban reménykedem, hogy sikerül majd őt magukkal vonniuk, de nem akar menni... és ez tényleg meglep, de még mindig nem értem, hogy pontosan mit is akar tőlem, vagy hogy miért akarja. És persze most sem várja meg, amíg választ adok, csak elindulunk a tánctérre... a válaszomat sem igen várja meg. Komolyan kiborító a pasas. - Jól van... táncolhatunk és igazad van, tényleg egyedül jöttem és a rózsa is meg van, de... tudod hogy milyen irritáló a stílusod? Beképzelt vagy és... egoista. - mormogom csak a szavakat szinte az orrom alatt, de mégis vele tartok. Egy tánc, az még beleférhet, ha már eljöttem és kiöltöztem és kicsíptem magamat, akkor végül is legyen. Ha nem tetszik a stílusa akkor majd úgyis faképnél hagyom. - Egyáltalán miért jó ez neked? - igen tudni akarom, mert még mindig nem értem teljesen, hogy mit szeretne tőlem és hogy miért, amikor csomóan rámozdulnának gondolom szívesen és rengetegen örülnének, ha elhívná őket táncolni... fura pasas.
Úgy tűnik Penny annyira tapasztalatlan, hogy az egész játékot nem érti. Ha nyíltan elmondanék bármit is, ami egyébként logikus, nyilvánvaló, azzal elvesztetné az egész jellegét a vesszőfutásunk. Nem kell mindent csak úgy leszögezni, rá is lehet vezetni a másikat. Látom, hogy szinte kapkodja a levegőt már az egész helyzettől. Örökös bizonytalanságban tartom, noha alig ismerjük még egymást pár napja, lényegében most beszélünk másodszor. Ebből sikerült leszűrni, hogy hatással vagyok rá. - Ha már úgy betévedtél a bulinkba, azt hitted, hogy elfelejtelek? Fordítva sem sikerült, ahogy elnézem. – Sóvárgó mosollyal mérem végig, amolyan igazán vesébe látóan, mint akiről lerí, hogy ismeri a dörgést, csak valamiért visszafogja magát, hiszen a flörtölés manapság a nálam fiatalabbak körében már teljesen máshogyan zajlik. Hát nem csoda, hogy én ebből már kissé kiöregedtem, tizedikes vagyok, és még most sem tudom, hogy mit szándékozok majd kezdeni az életemmel, lehet, hogy nyitok valami buliszervezést a faluban a diákoknak, azzal ki tudnék egyezni, talán még el is tartom belőle magamat. - Majd meglátom? Penelope te most fenyegetsz engem? Hol marad a riadtság, amit a múltkor mutattál? Nem leszünk így jóban. – Sötét hajam kissé kibújik a zselé szorításából, néhány tincs az arcomba hullik, egyébként is sötét a szempillám, ehhez a vakító kék szemem úgy méri végig, hogy emellé már igazán kár lenne tőlem egyenes válaszokat követelni, hiszen oly közel a leheletem, hogy szinte süti az ajkát. Emellett úgy fel van paprikázva a kislány, hogy ha nem írnám le őt teljesen, még azt is kinézném belőle, hogy megüt. Nem, nem fog, mert tudja, hogy érdeklődöm iránta. S hogy túl magabiztos lennék? Miért is ne? Most vessem rá a követ, hogy ő meg túl félénk? Ugyan... - Aha. Tipikusan védekező pozíció. Csak mert valami jó, akkor már el kell utasítani. Világos, és érthető. Saját magadnak is hazudsz, duplán. – Jegyzem meg szórakozott mosollyal, én aztán tudom, hogy mire szolgál az ital, ráadásul a lányt is figyelem egy ideje, amióta megjött, nincsen kísérője. Ez ugyan nem zárja ki, hogy itt körbe zsonganák, nem akarok abban a szerepben tetszelegni, hogy én egyedüliként sajnáltam meg, hiszen Penny gyönyörű, mások is megnézték maguknak alaposan, ám vélhetően mindenkit lekoptat magáról, nem csak nekem jár ki ez a kegy. Már éppen válaszolnék, amikor két lány érkezik oda kis mellénkfolyosónkhoz, egy magas szőke, hosszúcombú lány kihívó ruházatban, és egy fekete bőrű szintén csinos, alacsonabb teremtést. - Megint nem jössz Tris? Most az egyszer.. – Kérdezi a szőke, nem titkolt érdeklődéssel végigmérve Pennyt. Mosolygok ugyan, ám csak a szám, a pillantásomból komoly tartózkodás sugárzik. – Tristan, és nem, kösz. Éppen beszélgetni próbálok. – A két lány csalódottan néz össze, biztosan lettek volna elképzeléseik. Hátat fordítanak, és távoznak, ezzel együtt viszont én is leveszem a derekáról a kezemet, s lazítok a szorításon. – Egyedül. Én nem csinálok úgy, mintha lenne egy álkísérőm. Akkor táncolunk? – Nyújtom a kezemet, azaz nem csak nyújtom, megfogom az övét, ám még nem indulok el vele, azért vonszolni nem fogok. Ennyire nem vagyok alfahím.
Fura alak és még mindig nem tudom, hogy mire jó ez az egész neki egyáltalán. Nem értem, hogy miért kell szórakoznia velem. Legalább lenne nyílt, megmondaná, hogy mit akar és akkor talán értenék is belőle, na de így... Először eljátszik velem akkor este, aztán meg észre se vesz, majd ugráltat és most ez... Egyszerűen zavarba ejtő és nem tudom hová tenni ezt az egészet és pont e miatt olyan zűrös a helyzet, mert nem voltam még soha még csak hasonlóban sem és most különösen nehéz ezt kezelnem. - Nem én... nem értem, hogy miért csinálod egyáltalán és... velem akkor se játssz, ez... - zavarban vagyok, és még mindig nem tudom hová gondoljak, hogyan kezeljem ezt az egészet. Én igazán igyekszem, tényleg, próbálok eltűnni. Az kellene, ellépni mellette és szépen faképnél hagyni, hogy ne zavarjon, hogy ne kelljen azon gondolkodnom, hogy mire megy ki ez az egész. Velem ne játszadozzon, nekem ennél van jobb dolgom is és ennél én igenis komolyabb vagyok. Én... most is van dolgom, nem is kellett volna ide jönnöm és nem is tudom, hogy miért tettem egyáltalán. Butaság volt, el kellett volna mennem már, amikor megláttam, nem teljesíteni a kérését, hanem inkább annyiban hagyni az egészet és nem azt nézni, hogy vajon megjelenik-e itt vagy sem. - Túlságosan magabiztos vagy és majd meglátod, hogy ebből mennyire rosszul jöhetsz ki. - felemelem az államat, vagy... csak elképzelem? Akarom, azt akarom, hogy érezzen nem hódolok be neki csak úgy minden áron. Nem remeg meg a térdem, amikor közelebb hajol, amikor az arcomhoz ér, pedig a fenébe is szinte így van! Mégis úgy kellene tennem, mintha nem így lenne, mert akkor máris nyert ebben a buta játékban, pedig én nem vagyok minden áron versengő alkat, most mégis úgy érzem, hogy muszáj tennem azért, hogy ne az ő akarata érvényesüljön. - Nem iszom abból a bódító löttyből, ami csak arra szolgál, hogy kiüssön másokat... ne is reméld és majd előkerül, csak elment... puncsért! - oh tudom, hogy átlátszó hazugság, főleg hogy nem voltunk messze a puncsos asztaltól sem, szóval nem a legjobb válasz, de nem vagyok sajnos profi rögtönzésben. Majd még gyakorolom... nem, pont hogy nem kéne, mert le kellene lépnie innen. De ha nem megy, akkor rá fog jönni, hogy nem vagyok más valakivel, hanem egyedül jöttem, akkor pedig bukott az egész eddigi indoklás és akkor... na akkor nem tudom, hogy mi lesz. Még ki is pillantok valahol a karja, vagy a válla felett a terem felé, mintha azt az illetőt keresném. - Hát te? Egyedül jöttél csak így? - visszavágok, szándékosan kissé éles nyelvvel, csak azért is. Ha ő olyan nagy bulizós, meg gaz csábító, akkor vajon miért jött ide tök egyedül? Az is akkor elég fura nem? Akkor már én is kicsit belé kötök, simán megérdemli.
Előre borítékolható volt, hogy valamiképpen ellenkezni fog, tettekben, vagy szavakban. S miután nem gondolnám gyakorlott manipulátornak, biztos vagyok benne, hogy a hirtelen támadt helyzettől a létező legbutább hazugságokat fogja benyögni, nekem pedig úgy kell tenni, mintha minden szavát elhinném, ez benne a pláne. Úgy kell reagálnom, mintha nagyon sajnálkozva hitelt adnék a kifogásainak. Már ha lesznek. Elsőre ugyanis szemforgatva ugyan, teljesítette a kérésemet, s most be tudtam szorítani a folyosó homályába, noha az erőszak, amit gyakorlok rá, nem éppen fizikai. Minden érintésem a lelkét, az érzéseit célozzák meg, ebből nyer értelmet, hogy a bőre minden pórusában előbb-utóbb érezheti azt a bizsergést, amit ki akarok belőle váltani. A zavara egyenesen lázba hoz, hogy nem a szokványos udvarlós utat járom be, mint bárki más. - Nem tetszik a szerep? Gondolod, hogy valami mást találok ki neked? És igen... legyen játék, szeretem a játékokat. – Felelem talányos mosollyal a füle mögé igazítva egy lebomló tincset, amely vélhetően a megriadásakor hullhatott ki a frizurából. Ha eddig csupán szórakozottságot mutattam, most érezheti, szinte perzselő a pillantásom, szinte még éltet is a veszély, hogy nagyon közel a tömeg. Finoman közelebb hajolok, de csak annyira, hogy beszívjam az illatát, holott ez meg tudnám tenni álló helyzetből. Kellemes, fiatalosan szexi illata van a lánynak, éppen a kedvemre való. Végtére is olyan mint a rózsa, amit ajándékoztam. Örökké gyönyörű. Kételkedem benne, hogy kidobta volna. Csupán nem vallja be, hogy jól esett neki a zavarbaejtő gesztus. - Nem a rózsa mint ajándék számít. Mástól is kaphatsz, belőlem meg csak egy van, ezt ne felejtsd. – Talán arrongásan hangzik, holott ez úgy értendő, hogy kétlem, hogy bárki is hozhatna annyi izgalmat az életébe, mint én. Nem feltétlenül csak azért, mert annyira értek a nőkhöz, ami végülis jogos, és igaz is. Sokkal inkább mert figyelemmel tudom kísérni a rezdüléseit, felmérni, hogy mitől jön zavarba, és erre ráerősíteni. - Igazán sajnálom. Biztosan tudja, hogy milyen ennivaló kis nyuszit fogott. Pedig reméltem, hogy iszol még velem. A múltkoriból. De ha nem, hát nem... – Alig érezhetően simogatom a vállát, mintha csak véletlen lenne, ösztönös figyelmesség, a pillantásomból ellenben nagyon is jól láthatja, hogy nem tágítok. A szavaim azt sugalják, hogy lemondtam róla, a távol ellenben nem változott egy centit sem, szinte nyomasztóan közel vagyok hozzá, s azt éreztetem, bármikor megszökhet, de csak azért, hogy utána ismét elkapjam. - És milyen a te lovagod, hogy egyedül hagy egy ilyen gyönyörű nőt? – Kérdezem évődő mosollyal. Ha a végén úgy alakul, hogy tényleg szeretne táncolni, még az is elképzelhető. Hiszen mindketten tudjuk, hogy amit mond, csak kitérés. Jogtalanul persze. De ezt nem róhatom fel, végülis pont az benne az édes, hogy nem omlik rögtön a gaz csábító karjaiba.
Az a baj, hogy soha sem voltam valami jó hazudozó és most sem tudom, hogy menni fog-e, hogy be adjam neki, hogy eszembe sem jutott és hogy kicsit sem érdekel, hogy miért tett úgy, mintha észre sem venne. Hülye egy helyzet, tényleg nagyon hülye egy helyzet, amivel próbálok kezdeni valamit, de nem megy. Nem vagyok az ilyesmihez hozzászokva, és nem igazán tudom, hogyan kellene a tudtára adnom, hogy zavarba hoz az egész, vagy pont az a lényeg, hogy ez tetszik neki, hogy zavarba hoz? A megjegyzései erre utalnak és ahogyan elállja az utamat, hogy ne menjek el csak úgy. A folyosóra alig lát be valaki és neki pont ez a lényeg ebben az egészben... és nekem pont ez a riasztó benne. Egyáltalán mit akar elérni? - Mégis milyen módszereket? Nem vagyok valami... nyúl és a kísérleteket sem kedvelem és egyáltalán miért csinálod? Unatkozol? Ez valami... beteg játék? - komolyan fura egy helyzet, már csak azért is, mert elvileg kettőnk közül ő a Hugrabugos. Egy fordított felállás házak tekintetében egészen elfogadható lenne gondolom, vagy megszokott, de így, hogy ő a borzokhoz tartozik, én pedig a Mardekárba járok és mégis ő az, aki megpróbál sarokba szorítani és persze még most sem tudom, hogy pontosan miért is... És azt hiszem pont ez tart itt, a kíváncsiság, és hogy vajon ha tényleg el akarnék menni, akkor vajon mivel akadályozná meg, hogy sikerüljön? Persze az összes apró érintés, amit eszközöl szinte már perszelő, de tudom, hogy ezért csinálja, hogy zavarba hozzon minden áron és nagyon jól megy is neki. - Mástól is kaphatok rózsát, ne becsülj le. - talán még kissé sértett is vagyok. Egy rózsa nem nagy dolog, akkor sem, ha azt varázslattal hozta létre. Én is sok mindenre képes vagyok, átváltoztatástanból kiemelkedően, szóval nem kell ilyen nagyra lennie magával. És az a rossz, hogy még csak hátrahúzódni se nagyon tudok hová, hiszen mögöttem ott a fal, a fejem pedig csak nem ékelődhet bele a kőbe, mert annyira közel hajol, hogy szinte már érzem a leheletét az arcomon, ahogyan beszél hozzám. - Lehet, hogy semmi közöd hozzá, hogy egyedül jöttem-e és... nem sokára keresni fog a partnerem. - kicsit kihúzom magamat, éppen hogy, amennyire egyáltalán helyem van, bár az nem sok. Persze hazudok, és ez látszik, mert nem értek hozzá és nem alkalmazom gyakran, sőt sosem. Egyedül jöttem és részben reméltem, hogy majd találkozom vele és... ezt eszem ágában sincs elárulni, mert az, hogy egyáltalán eszembe jutott azóta már eleve rém kellemetlen. Nem szabad díjazni, sőt még bátorítani is az efféle hozzáállást.
Futárnak nem tekintetem, csupán így fejezem ki királyi óhajomat, hogy én vagyok itt az alfahím, és csoda, hogy észrevettem őt. Legalábbis a játék értelmében most így kezelem. Biztos voltam benne, hogy húzza majd a száját, a cél pontosan ez volt. Rémesen unalmas lenne ugyanis az a forgatókönyv, hogy ha két ember megtetszik egymásnak, akkor a sablonos körbeudvarlással lesznek egymáséi. Pont ezért nincsenek kapcsolataim, mert nem hiszek abban, hogy valóban lenne értelme a hagyományos életciklusú egymásra találásnak. Olykor becsúszik egy vadabb, szenvedélyesebb éjszaka, jobbára viszont mások bulijait szervezem. Ha Penelope azt hitte, hogy majd én leszek a lovagja, hatalmasat tévedett, sokkal jobban a kedvemre való a vadászat, amellyel tőrbe csalom, és a kedvem szerint manipulálom. Ha ezt izgalmasnak tartja, és ráébred, hogy felkeltettem a hiúságát, akkor rendben leszünk, ha megsértődik, és vagdalkozni fog, ott fogok hagyni. A pillantásából ítélve eddig minden az én terveim szerint megy, ami azért üdvözítő, olyan lánynak tűnik, aki méltatlanul el van hanyagolva az erősebb nem által, vagy pedig ő is válogatós, ami szintén az én malmomra hajtja a vízet, hiszen tőlem megkaphatja, amire a legtöbb lány vágyik, és az nem feltétlenül a biztonság, vagy a figyelem. Sokkal inkább az izgalom, és az erő. Még ha nem is vallja be a legtöbb lány, akkor sem a megszokott, kiszámítható jövőre épít, sokkal inkább az ellenkezőjére, amely felpezsdíti a vérét. Penelope jóskislánynak tűnik, pont ez benne a kihívás, számomra is, hiszen a cédákkal, cafkákkal már egyébként is a megszokott módon bánok. A riadtan kiváncsi pillantásból most sem azt látom, hogy nagyon szökni akarna. Ha mégis, akkor ott a lehetőség, hogy valami durvább legyen belőle, bizonyos határokon belül. - Nagyon helyes is, hogy ilyen engedelmes vagy, ez még hasznodra válhat. – Érintem meg az arcát a járomcsontjánál, hogy tudassal, teljes hatalmam van felette. Olcsó megoldás lett volna közvetlenül az ajkát illetni, így sokkal drasztikusabb, hogy bármit megtehetek. - Mert így van. Mindenesetre nem csak fizikailag tarthatlak itt. Most nincsen varázslat, ezúttal más módszereket alkalmazok. Te leszel a kisérleti nyuszim. Még egérutat is adok, jó? – Kérdezem sokatmondó pillantással, felemelve a karomat, bármikor elmehet, ha ezzel azt hiszi, hogy nem vagyok rá hatással. Mint ahogyan a múlt alkalommal is volt lehetősége távozni. Ez megoldás lenne? Aligha. Már biztosan hallott rólam, vagy ha az elmúlt napokban véletlenül meglátott, volt ugyan társaságom, de nem fűztem másokat. Hogy ettől kicsit is tiszteségesebb lennék? Kétséges. - Világos. Ficánkolsz, mint egy halacska. Ne törődj vele, csak egy apró ajándék volt, amit mástól nem kapsz meg. – Elmosolyodom, és lehelletnyit közelebb hajolok, éppenhogy csak érzékeltetve, hogy hangosabban is beszélhetnék, hogy a kinti hangzavart átkiabáljam, ehelyett inkább a távolságot csökkentem. – Nem törekszem az egyszerűségre. Egyedül jöttél? – Térek ki a kérdése elől, holott valóban nem láttam vele kísérőt. A táncról szó lehet, majd később, és nem feltétlenül a tanárok figyelő tekintete előtt.
Morcos voltam. Reméltem, hogy Rain előbb letolja a seggét. Nem gondoltam, hogy ennyi ideig tart, hogy kicicomázza magát. Már azt fontolgattam, hogy inkább elviszem Hisztis Myrtle-t a bálra, ő úgyis annyira igénytelen, hogy még várakoznom se kéne arra, hogy elkészüljön, de Rain szerencséjére (vagy inkább az enyémre) végre letipegett abból a kicseszett hálóból. ‒ Nem éppen. Úgy vélem, hogy szimplán csak túl sok összetört szívet hagynék magam után. Tudod, lassan kezdek beletörődni, hogy egyedül maradok. Agglegény leszek, egy kurva menő állással meg lakással, ahová csajokat vihetek fel, de ha azt hiszik, hogy esküvőre megyek veled, ááá… Nem túl szerencsés, na ‒ magyaráztam egy széles vigyor kíséretében. ‒ Fehér, hosszú, menyasszonyi ruha. ‒ rándítottam meg a vállamat. Miért, szerinte a fehér hosszú dresszek nem egyenlőek a menyasszonyi ruhával? Hát kurvára de. Na, mindegy, inkább befogtam, és csak később szóltam hozzá. Meg is torolta a köcsög, alig bírtam megpattanni a hisztis tyúk elől, az volt a szerencsém, hogy Longbottom arra járt, így sütivadászat után Rain-vadászatra indultam. A biccentésemet viszonozták, és bevallom, ha nem érdekelt volna az, hogy lecsesszem Raint alaposan megbámultam volna a párocska női tagját, de jelenleg nem szenteltem nekik több figyelmét. ‒ Kisanyám, milyen csatáról beszélsz? Odarántottam Longbottomot, aztán a csajszi végül őt cseszte le ‒ villantottam egy ezer wattos vigyort, majd kiöltöttem Rainre a nyelvemet. ‒ Éééén? Én csak közöltem veled, hogy ne hordj disney-hercegnős fehér menyasszonyi ruhákat, abban mi olyan nagy baj? ‒ pillantottam rá, majd a nefeleddgömbre elröhögtem magam. ‒ Hja. Az lehet nem ártana. Emlékeztetne, hogy mennyi mindenért kéne megleckéztetnem téged ‒ mondtam vigyorogva. ‒ Sz’al nem ciki lesz, hanem majd mindenkit rászoktatok arra, hogy a nefeleddgömböt kurva menőnek tartsák ‒ szóltam vissza, mert szerintem nem is volt gázos a cucc, sőt kifejezetten hasznos kis vacak volt. ‒ Nem is nyúltam le mindet! Kikérem magamnak, még van egy rakat az asztaloknál. Különben is te vagy a zabagép... ‒ szusszantottam. Még ilyet! Annyi zabát nem is bírtam volna el. Azonban, amikor Rain előkapta a táskáját, felhördültem. ‒ Hééééééé! Honnan a rákból rántottad azt elő? Én eddig kajak nem vettem észre, hogy retiküllel rohangált volt, de lehet, hogy csak én voltam ilyen kicseszettül vak. Meg sem próbáltam a sütik után kapni, inkább megpróbáltam ráfeküdni a tálcára, hogy ne tudjon többet magához hívni. ‒ Látod, ezért vagy köcsög ‒ dohogtam. ‒ Ez az enyém volt! Ne legyél már ekkora bélpoklos lusta szar! Még morogtam egy sort, majd az ajánlatára, miszerint baszogassunk mást, kelletlenül bólintottam, és magamba toltam egy sütit. ‒ Láttam hát! Mondom, korábban otthagytam annál a csajnál, akinek nekivágtál, te állat! Kajak elmehettél volna kviddicsezőnek! Lazán lelöknél mindenkit a seprűről ‒ röhögtem fel, majd megrándítottam a vállamat. ‒ Ö, nem hiszem, egyedül jött be ‒ fintorogtam. Azért picit sajnáltam, elég gáz egy ilyen helyre egyedül beállítani. Amikor Rain kifakadt, ördögien elmosolyodtam. ‒ Úgy tűnik ‒ feleltem szórakozottan, majd a puffon elhelyezkedve énekelni kezdtem. ‒ Dashing through the snow In a one-horse open sleigh O'er the hills we go Laughing all the way. Bells on bobtail ring Making spirits bright Oh what sport to ride and sing A sleighing song tonight… ‒ énekeltem teljes átéléssel, mert tudtam, hogy ez ki fogja akasztani a haveromat, én pedig imádtam karácsonyi dalokat énekelni. Haha. Megszívtad Rain.
Ahhoz képest, ahogyan legutóbb viselkedett igen valahol belül azért zavar ez az egész, ahogyan most hozzám áll. Furcsa, mintha észre se venne és úgy kér meg, hogy nézzem meg neki ki van a folyosón, mintha csak valami futár lennék, akinek az a dolga, hogy teljesítse az ura óhajait. Kissé azért értetlenkedve ráncolom a homlokomat, de végül nem teszem szóvá a dolgot, csak miután felálltam akkor biccentek oda Kevinnek, mert egyértelműen ő is akkor teszi, amikor meg van a szemkontaktus, tehát valószínűleg ismerjük egymást, ha más nem hát látásból. Évfolyamtárs lehet, de a nevét meg nem tudnám mondani, ha muszáj lenne sem, főleg hogy még mindig azon gondolkodom, hogy vajon miért is viselkedik így most Tristan. Nem is kellene foglalkoznom vele, nem hogy gondolkodnom a tettein, én mégis ezt teszem. Most kellene jól fejbe csapnom magamat, hogy észhez térjek. És persze meglep, amikor hirtelen jelenik meg mögöttem és már megint azt csinálja. Egy pillanatra bent ragad a levegő is, levegőt venni is alig sikerül, amikor a keze már megint a derekamra csúszik és egy mozdulattal eltűnünk a sötét folyó takarásában. Még megfordul a fejemben, hogy menekülőre fogjam, de nem teszem, miért? - Nem is lenne okod haragudni, megtettem, amit kértél. - vágok szinte azonnal vissza, mintha amúgy lenne értelme, mert legutóbb is tökéletesen lepergett róla minden, amikor egy kicsit is negatívabb voltam, nem hiszem, hogy ez most másképp lenne. - Miért hiszed, hogy csak a karoddal ezt megakadályozhatod? - mégis nagyot nyelek, mert nem moccanok, pedig tudom, hogy csak ennyi kellene, vagy megszólalnom hangosabban, talán az a Griffendéles srác észrevenné, meghallaná, bár jól láthatóan a másik lányra figyelt, arra akivel a sütit ettél, lehet hogy amúgy se érdekelné különösebben semmi, ami körülötte történik. - Hiányozni? Dehogy, már a rózsád sincs meg. Azt hiszem elvitte a szobatársam macskája. - próbálok érdektelen lenni, próbálok úgy beszélni, mint akit az egész nem érdekel és akire nincs hatással egy mozdulat és szó sem, de még sem megy ez ilyen jól, pedig nagyon igyekszem. Az a baj, hogy közben mégis csak hatással van rá, az amit tesz. Próbálom visszafogni magamat, nem nyelni nagyot és nem pillantani el a folyosó sötétjébe, hátha jön erre valaki. - Nem lett volna egyszerűbb, ha felkérsz táncolni? - keresem a hangomat és próbálom visszaszerezni az erőmet is. Nem megy könnyen, de majd menni fog, csak tartanom kell magamat és azt a pillantást valahogy kerülnöm. Próbálom is. Ha nem lenne ennyire közel hozzám, akkor könnyebb lenne, így inkább csak gyakran nézek oldalra és el a feje mellett, hátha úgy mégis csak könnyebb magamat összeszedni.
Hát igen, nem apróztuk el a készülődést, de azért vicces, hogy nekem ennyi ideig eltartott a dolog, és ezen felháborodott, mikor ő is tuti ennyit elvacakolt, csak előbb kezdte. Nem mondanám, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok, de hogy előbb se kezdem el, az is biztos. Szóval mikor leértem, láttam, hogy ideges, úgyhogy be akartam szólni, de megelőzött a menyasszonyi ruhás dologgal. – Csak nem rontaná a hírnevedet? – kérdezem lekicsinylően. – Amúgy se mennék hozzád. Más kérdés, hogy ez nem menyasszonyi ruha. – Tisztázom a helyzetet. A pasinak lenne még mit tanulniuk a női dolgokkal kapcsolatban, és ha vennék rá a fáradságot, tök hamar belejönnének, de ha nem, hát nem. A hercegnős megjegyzésén éreztem, hogy előbb el akarta sütni, csak nem merte, mert félt, hogy valamit kap érte (amúgy jól tette, mert tényleg ez lett volna a vége), de annak rendje és módja szerint kiakadtam rajta, úgyhogy nekilöktem egy csajnak. A visítást még megvártam, és jól kiröhögtem magam, de aztán leléptem, hogy ne tudja megtorolni, na nem mintha igazságos lett volna, mivel ő kezdte az egész megjegyzéssel. Egy ideig elvoltam egyedül is a pihenőben, ide szerencsére nem hallatszódott be a kinti borzalmas zene. Nincs bajom a karácsonyi dalokkal, de egy idő után giccses, úgyhogy abban reménykedem, hogy mikor leléptek aludni a kicsit, valami mást is lenyomnak, nem csak ezt. Kis idő múlva megérkezik Kevin is, és eszemben sincs ártatlan arcot vágni, csak röhögök rajta. – Na mi van, eltüntetted magadról a csata nyomait? – húzom fel a szemöldököm. Csak nem megúszta? Ne mááár. A megjegyzésére csak lenéző arckifejezést vágok. – Már miért lennék köcsög? Emlékeim szerint te kezdted. De nem baj, legalább már tudom, hogy te is kapsz egy nefeleddgömböt karácsonyra. Irtó ciki lesz – vigyorodom el, mert természetesen nyilvánosan jutna el hozzá a dolog, hadd lássa mindenki. – Nem szép dolog, hogy lenyúltad mindet – vágok ártatlan fejet, de rögtön ördögi mosolyba váltok. – És még kevésbé szép, hogy hülyének nézel – kapom elő gyorsan a pálcám a táskámból (mert az mindig van nálam, különben nem tudnék idő közben sminket igazítani), és egy könnyed Invitóval magamhoz hívok pár sütit. Nem tudja úgyse mindent elkapni, mert akkor leesik az egész, tehát egy tuti hozzám jut. – Hagyjuk ezt, inkább csesztessünk másokat – ajánlom fel, miközben én is zabálok.– Láttad Longbottomot, milyen szerencsétlenül néz ki? Szerinted meg tudott hívni valakit? – röhögök fel, mert igen kétlem. Közben odakint mintha rázendítettek volna a Jingle Bellsre. – Ó, nemár, ez most komoly? – fintorgok. Akárki akármit mond, az egy gyerekdal, és kész. Azt hittem, ez egy buli, nem óvodabál. Francba, kell az embernek mindig csalódnia.
Nem vittem túlzásba a készülődést. Vagyis, na jó, a hajammal rengeteget cseszekedtem. Kábé háromnegyed órámba telt, mire a hajzselé segítségével minden hajszálam úgy állt, ahogy szerettem volna, sündisznó módjára. Szerettem a sünöket. Aranyosak voltak, mégse hívott így egy csajom se, pedig a tüsi hajam megkövetelte. Ellenben disznónak annál többször neveztek. Nem is értem miért… Mindegy. Az öltözködés már nem tartott eddig. Felvettem egy fekete inget, farmert meg edzőcipőt. Ha Rain azt gondolta, hogy kinyalom magam a bálra, hát kurvára tévedett. Én csak röhögni mentem oda meg talán lerészegedni. Mert a részegség menő. Hú! Múltkor is milyen kicseszett verekedésbe keveredtem! Talán itt is kerítek valakit, akinek beverhetem a képét. Na mindegy. Még vetettem egy utolsó pillantást a tükörre, és arra a megállapításra jutottam, hogy ez a hanyag elegancia tarolni fog a bálozók körében. Nevetve battyogtam le a klubhelyiségbe, persze várakoznom kellett egy csomót, mert… Mert sajna Rain is nőből volt. A falnak támaszkodva hallgattam két hülye haveromat, de azok is inkább leléceltek megkeresni a párjaikat, így aztán egyedül maradtam egészen a drága barátosném felbukkanásáig. Az első reakcióm az volt, hogy elkerekedett szemekkel meredtem rá, aztán kitört belőlem a röhögés. Az egész klubhelyiséget bezengtem. Bár bakker, ha már oroszlánná tudok átalakulni, akkor legyen már erőteljes hangom, nem? Nem akartam egy szerencsétlen nyávogó Szimba lenni. Na, szóval… Letöröltem a könnyeimet, közben elhúzódtam a csajtól, hogy ne tudjon leverni, és egy széles vigyor kíséretében megszólaltam. ‒ Rain drágám, ugye tudod, hogy nem a menyegzőnkre megyünk? ‒ pillantottam rá, és azzal küszködtem, hogy ne vihogjam el magam. Ismét. ‒ Na, Disney-hercegnő, csapassuk! ‒ szólaltam meg vigyorogva immár a nagyteremben, mert addig egy szót se mertem szólni, ugyanis félő volt, hogy ez az állat lelök a hetedikről. Persze, így is bosszút állt rajtam az a szemét, és fellökött. Én kajak nem akartam nekiesni annak a random csajnak, és az instant hisztit elkerülve gyorsan körbepillantottam. ‒ Longbottom! Hát hogy lehettél ilyen balfasz, baszd meg! Kérj szépen bocsánatot a hölgytől! ‒ förmedtem rá az épp mellettem elhaladó hülyére, és gyorsan elhúztam a csíkot. Mert ugye közben Rain szépen lelécelt, hogy rohadna meg. Vérebként kerestem a partneremet, a nyakamat nyújtogatva toltam félre az embereket, mikor végre elcsíptem azt a pillanatot, amikor eltűnt a fa mögött. Egyből megiramodtam abba az irányba, de amint elrohantam az asztalok mellett, megtorpantam, csináltam egy hátraarcot, és felkiáltottam. ‒ Úúúúú, sütik! ‒ És ezzel a megszólalással elkoboztam egy tálcányi süteményt, mert a csajok csak ne hízzanak, nekem meg olyan jó alakom van, hogy akár mennyit zabálok, nem hízok. Szóval, ezzel csak felesleges kilóktól mentem meg a lányokat. Szóval, hol tartottam? Ja, igen, hogy ki akartam nyírni Raint. A süteménnyel feltankolva ‒ és azt javában a képembe tolva ‒ elindultam hát levadászni őt, de arra nem számítottam, hogy annyira leköt majd a zabálás, hogy kis híján nekimentem a fának. Az egyrészt irtó gáz lenne volna, másrészt rohadtul kellemetlen. A fát megkerülve végre eljutottam a sarokpihenőig, ahol… Rain döglött. Nem csalódtam benne, hogy még ebben a göncben is képes volt egy puffon dögleni. A pillantásom oldalra esett. Nem voltunk egyedül. Egy srác meg egy csaj… Nyilván itt a háttérben akartak smacizni. Mindenesetre mivel a lány mintha az évfolyamtársam lett volna, biccentettem nekik, aztán lehuppantam a Rain melletti puffra, és ha csórni akart a sütimből, akkor a kezére csaptam. Hát nem nagyon zavartattam magam, na, ezen nem kell meglepődni. ‒ Köcsög vagy ‒ pillantottam rá nyavogva, és egy újabb szelet süteményt tömtem az arcomba. Teli szájjal még hozzátettem: ‒ Ezért bezabálom az összeset, úgy, hogy te szart se kapsz, és szépen végignézed ‒ morogtam. Ne is próbálkozzon. Ez az én kajám. Ha annyira akar magának, akkor szépen hagyja abba a döglést, és húzzon el venni magának.
Pedig azt a csodálatos dekoltázst igazán meg kéne néznem, de nem, erős vagyok, és még csak pillantásra sem méltatom. Holott nagyon is megnézném magamnak, ha már a múltkor odatévedt arra a folyosóra, ahol éppen a bulit pihentük ki a barátaimmal. Azokkal, akik többségében most is it vannak, s élvezik a hivatalos partyt. Ezúttal nem kell nekem szerveznem, hátradőlhetek, még ha én ennél sokkal ügyesebben is raktam volna össze. Mindegy, a fő, hogy most mindketten itt vagyunk, s alaposan tartanom magamat ahhoz, hogy a tervem sikerüljön. Olykor felé pillantok, de csak felé, nem rá, s hogy miért is csinálom ezt, az utolsó pillanatig nem fogja megtudni. Tapintható, hogy a végtelenségig csalódott, szinte lélegzetet sem vesz a haragtól, vagy a szomorúságtól, s magamban elégedetten nevetek, pont ez volt a cél. Tudom, hogy egy igazi nagy szemét vagyok, egyértelmű, hogy várok valakire, aki nem ő. Ez így megy, nem vagyok az a sármőr, aki elvárja, hogy mindenki a lába elé omoljon, abban nincsen semmi kihívás. Várom, hogy emelkedjen a kererűsége, s aztán szólalok csak meg, mintha véletlenül került volna össze a látóterem, s akkor indítom útjára. Ekkor már megnézem magamnak, de csak pár lépésnyit hagyok, hiszen ha odaér, s megfordul, akkor van lehetősége visszasietni, azt pedig nem engedhetem. Mögé sietek, és éppen amikor visszafordulna, akkor simitom a tenyeremet a derekára, hogy behúzzam a folyosó takarásába. - Nem haragszom. Ezúttal még megbocsátok. Végre kettesben. Ugye tudod, hogy most már nem mész sehova? – Kérdezem évődően. Ebből is látszik, hogy csupán csapdába csaltam, tudtam, hogy jókislány, és fogja teljesíteni a kérésemet, amely szinte parancs volt. Alám van rendelve, s ebből nem engedek. A sötét folyósó pedig már ismerős lehet számára, ez az én világom. Szeretek bulizni, a középpontban lenni. Ám ebben a pillanatban most nem érdekel senki más. Sötét mosollyal zárom el az útját a másik kezemmel, jelezve, hogy a múltkori spontán akcióhoz képest ez igenis megtervezett. - Csak nem hiányoztam? – Kérdezem a szemébe pillantva, holott most lehetőségem lenne megnézni a dekoltázsát. Nem teszem, szándékosan nem, engem nem lehet csak úgy manipulálni, abban én vagyok az igazi mester. Igazán kiváncsi volnék, hogy szórakozott, s ezt fel is mértem, partner nélkül jött. Ráadásul megnézték ugyan páran, amikor felállt, és elindult kifelé, de nincsen senki, aki direkt utána indult volna. Csakis én. Tudni akartam, hogy van-e konkurencia. Nem gond, ha van, félresöpröm őket, így viszont több időt tölthetünk együtt mindeféle csörték nélkül.
Magam sem tudom, hogy azt szeretném, ha felbukkanna vagy inkább azt, ha nem. Nehéz eldönteni, hiszen a legutóbbi találkozásunkkor meglehetőségen furcsán viselkedett, sőt nem is csak furcsán... megdöbbentően, ahogyan... nem is tudom mi a jó szó erre, mintha megpróbált volna behálózni. Most pedig megjelenik és úgy tesz, mintha észre sem venne, amit nem is tudom, hogyan kellene kezelnem. Furcsa azt hiszem, a tekintetem akaratlanul is időnként arra felé siklik, ahol ő van, amerre éppen jár, csak akkor nem nézek oda, amikor megjelenik a közelemben, mintha ezzel elkerülhetném, hogy hozzám szóljon. Nem sokon múlik, hogy mégis rászánjam magamat, hogy felpattanjak és eltűnjek a színről. Talán kereshetnék valami menekülő utat, beszélhetnék valakivel, hátha itt van McGalagony és a nyári ösztöndíjról válthatnánk pár szót, vagy a tanulmányaimról... bármiről. Mégis időnként félszemmel oldalra pillantok akaratlanul is. Furcsán érzem magamat, főleg azok után, hogy azt a valamit megittam és hogy megtartottam a rózsát és hogy olyan fura álmaim voltak utána. Zavartan húzom össze magamon a ruhát, nem ezt kellett volna felvennem, hanem valami nyakig begomboltat, de mintha észre sem venné, hogy milyen mély dekoltázsom van, pedig voltak a teremben páran, akik megnézek maguknak, ő pedig még csak ide se néz, aztán úgy szól hozzám félvállról, mintha nem is érdekelné, hogy itt vagyok. - Ha oda mész, akkor csak látod, varázsolj magadnak fényt. - reflexből jön a válasz, pedig egészen kedvesen kérte. Nem is értem miért csinálom, nem szoktam én szándékosan undok lenni. Lesütöm a tekintetemet, nagy levegő, kifúj, csak nyugalom, nem kell túlzásba vinni és undoknak lenni, nem tett semmit sem, amúgy is gondolom mindenkivel ugyanúgy viselkedik. Felmegyek a szobámba és kidobom a rózsát. Igen, ez lesz, de előbb megnézem neki, amit akar. Kiiszom a bólémat, aztán leteszem a poharat az asztalra és felállok. Kicsit igazítok a ruhán, hogy ne mutasson túlságosan sokat. - Bocs... megnézem, ha már megkértél, aztán úgyis megyek. - bólintok végül egyet és elindulok a kért irányba. Nem megyek ki a félhomályba, csak kilesek a folyosóra, hogy van-e ott valaki, de az ég világon semmit nem látok. Megrázom a fejemet jelezve neki, hogy nincs itt senki, aztán az a célom, hogy tényleg a kijárat felé induljak. Talán még megkeresem majd közben McGalagonyt, hátha itt van, ő meg csak keresse meg azt, akit annyira akart, mit érdekel engem?
Aki ezt a karácsonyi bált kitalálta…. egy zseni. Most végre nem kell lelépnem Roxmortsba, ha bulizni akarok egyet, hanem itt is megtehetem. Sajna csak egy napos, jó lenne felvetni, hogy havonta legyen valami party, ha már a mugli diákok akkor mennek buliba, amikor csak kedvük tartja. Iszonyú sokáig készülődtem megint, de megérte, mert tök jól nézek ki. Mivel ez most nem olyanfajta rendezvény, ahová miniruhát meg ilyesmit lehet felvenni, hanem egy konzervatívabb bál, ezért én is úgy öltöztem. Fehér, csillogó ruhám van, ami nem tűnik menyasszonyinak, legalábbis százszor csekkoltam a tükör előtt, meg meg is kérdeztem pár embert, és ők is megerősítették. Ugyanakkor nagyon elegáns és pont ehhez az ünnephez illik. Fejemen van egy fejdísz, a fülemben csillogó fülbevaló, szóval ha valaki még nem ismer, akkor azt hinné, hogy valami szelíd jókislány vagyok, de csak addig, amíg ki nem röhögöm, mert magára öntötte az italát. Persze a párom, akivel együtt tervezzük felforgatni az egész rendezvényt, már jól ismer, és tudja, mire készülök. De arra talán ő sem számított, hogy kábé a belépéskor direkt fellöktem, ami miatt nekiesett egy csajnak, aki így elrontotta a szép ruháját (mert ugye meggyűrődött). Miután jól kinevettem magam, gyorsan eltűntem a közelből, hogy ne tudjon olyan hamar bosszút állni. Persze ebben a ruhában elég feltűnő vagyok (nem nagyon láttam máson fehéret), azt hiszem nem lesz nehéz dolga, ha meg akar keresni, de minél később, annál jobb. Úgyhogy a táncteret szépen kikerülöm, szerzek valami innivalót, és eltűnök a karácsonyfa mögött. Azt hallottam, van ott valami pihenőhely, én meg lusta vagyok, mint a… na mindegy szóval lusta vagyok, és már ennyitől elfáradtam, úgyhogy levetem magam egy puffra. Nem vagyok egyedül, látom, hogy már ketten is ezt a helyet szemelték ki maguknak, az egyik a nagy hugrás hódító, a másik meg talán az új áldozata? El kell fojtanom egy vigyort, bár nagyon nehezen megy. Minden esetre úgy tűnik, igen szórakoztató lesz az este. De Kevint ismerve hamar megtalál, és akkor azt hiszem, lőttek a hadjáratnak meg a romantikának is, de majd kiderül. Az én estém annál jobb, minél nagyobb balhé lesz, de persze csak kívülről nézve. Benne lenni is jó, de most nincs hozzá kedvem. Például hallani a liba visítását, meg ahogy Kevint szidta, az nagyon élvezetes volt, de ha a csaj engem szidott volna, mert mondjuk látja, hogy én löktem, akkor az nem lett volna olyan jó. Nem mintha nem tudtam volna visszavágni, de néha én is vágyom egy kis nyugalomra, amikor nem kell a következő csípős válaszon pörgetni az agyam.
Tudok róla, hogy a bál után egy karácsonyi buli lesz a szükség szobájában, ám az ilyen vakrandis játék nem az én stílusom. Sokkal jobban szeretek szem előtt lenni, eljátszani a jófiút, hogy aztán mégiscsak eltűnjek valakivel a bál forgatagából. Meg hát végülis egy ilyen közösségi eseménynél lehet leginkább kapcsolatokat építeni, találkozni a havarokkal, leszervezni pár későbbi találkozót. Mint ahogyan általában, most sincsen partnerem, akivel jövök, az úgy túl egyszerű lenne. Sokkal érdekesebbnek gondolom, hogy ha a magányos kislányok közül válogatok. Őket aztán nem nehéz megvigasztalni, és még a nyomás sincsen, hogy a bál után is kell találkoznunk, hiszen nem mentünk együtt. Még olyan is volt, hogy ágyba cipeltem valakit, majd később visszatértem immár a lány nélkül, és összejött még valaki. Most azért nincsenek ilyen tervek, egy valaki érdekel, remélem, hogy ott lesz, ha már olyan esetlenül belebukdácsolt a hálómba. Taktikusan figyelem meg a termet, és veszem észre, amikor belép. Természetesen nem sietek oda elé, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy a lábai elé omlok, sokkal inkább fordítva kell mindennek történnie. Figyelemmel követem, nem mutatkozom. Sokan ismernek már, lerí rólam, hogy vadászok, így csupán hangtalanul bólintva köszöngetek, nem adom jelét,h ogy fel akarnám fedni magamat. Sötét öltöny van rajtam, azonos színű inggel, s vérvörös nyakkendővel. Azzal most nem törődöm, hogy apám egyre idegesítőbb leveleket küldözget, hogy nem folyósít további tandíjat, ráérek az ünnepek után leülni, és átgondolni, hogyan tovább. Megpillantom a kiszemelt célpontot, s mosolyra húzódik a szám, ismét egyedül, mintha az lenne a végzete, hogy védtelen legyen. Némi tiszteletkört teszek, és mintegy véletlenül megállok az asztalánál, és az egyik kijáratot figyelem. A kijárat nem a nagykapuhoz vezet, hanem az egyik oldalsó, megvilágítatlan folyosóra. Nem is nagyon használják. „Meglepődve” pillantok oldalra, hogy ő is ott van, eljátszom, hogy csak most került a látóterembe. - Oh, Penelope... Te is itt? Megnéznél nekem valamit? Vár ott rám valaki, de farkasvakságom van, és nem derül ki, hogy tényleg ott van-e. Legyél oly kedves. – Vizslatom a tömeget, szándékosan nem nézve rá, mintha csak keresnék valakit, még vagyok olyan pofátlan is, hogy a válla felett is átnézek, mintha ülne a közelében valaki.
//
