2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tudjátok van az a pillanat az ember életében amikor megtalálja valami égi sugár, abban a pillanatban csak rá vetül és egyszeriben megvilágosul. Kitisztul körülötte minden. Na ez most pont nem erről fog szólni úgyhogy ha valaki ilyesmire várt javaslom álljon odébb. De tényleg. Mert ahogy sétálgatok nagy békésen a folyosón, kivételesen csak lötyögve a srácokkal valami hihetetlen dolog történik velem. Tudjátok Charleneel már egy ideje nem beszélünk, leginkább azóta mióta volt az a bizonyos bálozós, Abis ügy. Néha ugyan véletlenül összefutunk a folyosón de ő ilyenkor egyértelműen a tudtomra adja, hogy nem hisz a létezésemben. Ennek viszont most abszolúte az ellenkezője történik. Csak egy másodpercre találkozik össze a pillantásunk s ami ezután történik csodaszámba megy. Megkérdezi, hogy csatlakozom e hozzá. Úgy érted én? Hozzád? A női mosdóban? - Leghőbb vágyam - mondom amint otthagyva a fiúkat belépek a szörny barlangjába. Charlene azonban most valahogy más, olyan ruhák vannak rajta amik kiemelik az alakját. Mosolyában van valami szándékos bujaság és csábítás, nem az a fajta egyszerű naívság sugárzik belőle. A tekintete... no ha nem lennék olyan amilyen valószínűleg belepirulnék. De valljuk be túl sok ilyet láttam már ahhoz, hogy ez megtörténjen. Azonban hazudnék ha azt mondanám nem mozdult meg bennem valami. Mi az, hogy? Nem is akármi... - Szóval elérkezettnek látod az időt, hogy meglengessük azt a bizonyos fehér zászlót? - vonom fel fél szemöldökömet majd elvigyorodok. Valahogy nem visz rá a lélek, hogy végignézzek rajta pedig legszívesebben ezt tenném. Messziről olyan tökéletesen a helyén volt minden, a perifériámból láttam. Adná isten, hogy alaposabban megszemlélhessem... De egyelőre csak a döbbenettel vegyes kétkedésnek engedem át agyam minden egyes szegletét. Csak semmi testiség. Ezt már a jó múltkor leszögezte, még a csók is sok volt neki. Azért persze fantáziálni szabad.Közben meg ott van az a tény, hogy így néz rám... vagy én vagyok a h"lye vagy ez a valóság. Neeeem, az nem lehet Leo. Elvégre a világraszóló legjobb barátnője a csajod. Biztosan nem kezdene ki veled. Pedig ettől aztán csak még izglamasabb lenne a dolog - de nem ő nem olyan. Akkor meg miért néz így? Őrület...
Lassan egy hete vagyok a Roxfort falain belül. Anya egyenlőre nem üzent, a hasonmással azóta szerencsére nem találkoztam. Az ő szerencséjére. Biztosan lesből megtéptem volna, ha már volt olyan pofátlan, hogy visszaélt azzal hogy milyen sportos tud lenni. Csoda, hogy az arcomat nem bántotta, mert azt nehéz lett volna gyorsan helyrehozni, de az biztos, hogy legközelebb nagyon megkapja a magáét a kis hülye hugrabugos mindenki kedvence. Valaki már ismeri a nevemet, és tudja, hogy kettő van belőlünk. Arra még nem derítettem fényt, hogyan is lehetséges ez, hiszen nekem nincsen testvérem. Százfűlé főzetről nem lehet szó, már régen visszaváltozott volna, így az egyetlen, amit tehetek, hogy beilleszkedek, élem a saját életemet. A griffendélben sok a jófej, mégis buta srác, akikkel lehet még kezdeni valamit, hamarosan ki tudom építeni az itteni udvartartást, és a drágalátos Charlene életét megkeresíthetem, mert nem fogom lenyelni, hogy ennyire utánoz. Biztos, hogy valami régi barátnőm, aki féltékeny volt a sikereimre, és valami mágikus csodabűbájnak köszönhetően formálta ilyenre a külsejét, hogy másokat is megtévesszen. Nézegetem magam a lánymosdó tükrében, felugró szemöldökkel tetszelgek magamnak, hogy aztán közelebb hajolva pusszantsak a levegőbe miután felkentem a vérvörös rúzst is. Nem igazán érdekel, hogy napközben egyenruhában kéne lennem, a Beuaxbatons-ban az ilyen irányú szabályokat bőven ki lehetett játszani, így megelőlegezve a tavaszi jóidőt csinos virágos ruciban feszítek, amely testhezállóan emeli ki az igéző domborulatokat. Az ajtó résnyire megnyílik, amikor egy távozó diáktársam nem csukja be rendesen. Félszemmel rálátok a folyosóra, hogy találkozzon a pillantásom egy éppen arra járó dögös sráccal, akit eddig szerencsétlen módon elkerültem. Csípőre tolt kacsóval szólok ki. - Csatlakozol? – Kérdezem cinkos mosollyal. Soha nem árt növelni azt a bizonyos udvartartást, s ő tettrekész macsónak tűnik. Kedvemre való.
