2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A késő őszi idő ellenére is jó néhány diák volt olyan bátor, hogy kimerészkedett a tópartra, vagy épp annak környékére. Igaz, hogy még nem esteledik, négy óra körül jár csak az óra, de ennek ellenére is egészen erősen sötétedik már. Foghatnánk arra is, hogy ősz van, hamarabb megy le a nap, mint nyáron, ellenben azt minden az udvaron tartózkodó érzékelheti, hogy ez a sötétedés furcsább, a rengeteg egész gyorsan megjelenő felhő miatt történik. Az idő kellemetlenül hűvös, és furcsa módon a távolban a felhők között mintha időnként egy-egy villám is cikázna, de eső nem esik, egyelőre legalábbis biztosan nem. A tó felett szinte már tejfehér köd úszik, az a jellemzően hátborzongató fajta, amitől csak még hűvösebbnek érezzük az időt, a távolból pedig kürtszó töri meg a délután viszonylagos csendjét. Furcsa módon szinte semmi mást nem is hallani ezen kívül, se a hipogriffek csörtetését a karámok irányából, de a kastélyban zajongó elsőéveseket... mintha csak a kürtszó lenne most valós és a leereszkedő köd.
//Nos tehát a kezdő hsz értelemszerűen azoknak, akik az én mesémbe jönnek. ^^ A résztvevők az elosztás alapján: Chance Sonia Anne Abigail Darius Jessamine Fred Astrid Sarah Theresa Jövő hét pénteken teszem be majd a következő hsz-t. Sorrend nincs, értelemszerűen inkább csak azok között, akik valakivel amúgy egy helyen, "csapatban" vannak, de ha valaki előtted van és nem ír, akkor vagy rugdosd meg, vagy hagyd ki, én tuti nem fogok tíz ember körmére nézni folyamatosan. Pénteken írok, ha kimaradtál a körből, a következőben írj maximum.
Fontos: - Legyetek szívesek és figyeljetek oda a többiekre, hiszen a játéktéren is ott vannak körülöttetek. Tehát ha alaki felrobbantott egy sziklát, akkor ne tegyen úgy mellette tíz centire valaki, mintha mi se történt volna. ^^ - A másik fontos szabály: a mesélő mesél. Nem tudom, hogy van-e olyan, aki még nem volt mesében, ez annyit tesz, hogy a cselekedeteitek tőletek függnek, tehát azt tesztek, amit akartok, arra mentek, amerre akartok, de nem írhatjátok bele, hogy hopp a főgonosz meghalt, ezt csak én írhatom bele. ^^ Remélem világos, ha kérdés van tessék sikítani, üzit írni nekem stb.
Luna//
Szerző
Üzenet
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-12-05, 01:13
Kürtszó a ködben
Ami azt illeti, fogalmam sincs, mi történt velem, de zeljesen leblokkoltam. Hallottam astrid kérdését, hallottam, hogy oly sok minden történi körülöttem, sőt, láttam is, valahogy nem jutott el a tudatomig. Néha sozktam nyugtatót szedni. Néha. De msot nem, úgyhogy nem tudom, mi ütött, lehet, elvonási tünetek? Baromság. - Nem hinném. - közlöm azért, leginkább csak magammal. Mármint, már hogy lenne szellemhajó? Dumbledore mindenről tud, ami itt történik, és ha itt kószálna egy olyan, már itt lenne. Meg a rajta lévő emberek sem tűnnek szellemeknek, olyanokat ugyanis már láttam, láttunk, pontosabban. mind ismerünk szellemeket, nem is egyet - nem ilyenek. S, ha eztán hátra is pillantok, ha valóban nem látom a Roxfortot, akkor az előbbi kihagyásom betudom annak, hogy valamiféle varázslat hatása alatt voltam... Akárhogy is, eztán Fred szavai gondolkodtatnak el. - Szerintem megérné, ha mást nem, ténylegl enne egy hajónk! De... Tényleg eltudnánk foglalni? - kérdem naiv módon. Nem tehetek róla, én még nagyon gyerek vagyok: hiába félek, a hhajó elfoglalása játékként jelenik meg előttem, mint remek móka, abba bele se gondolok,hogy nem jutunk majd haza. Hogy is ne jutnánk? - Szóval szerintem menjünk simán velük és... Ne lopjuk meg őket. - pislogok lopva a zsebóra felé, már, ha azt sikerült eltulajdonítani - Utána meg elfoglalhatnánk a hajót, és hazamehetnénk... - kotorászokegyből pálcám után, már megint, mígnem ujjai megnyugatóan rá nem simulnak a markolatára. Astrid mellől amúgy nem mozdulok, de szinte vágyakozva nézek fel rá: ugye, ugye megyünk? Itt már úgysincs több keresnivalónk, még a suli is elment. Ó, ha ezt sikerül egyszer tényleg felfognom, és megértenem, azt hiszem, pánikban fogok kitörni, most egyszerűen képtelen vagyok azt komoly tényként kezelni, így védekezem. Ez az egész egy játék, mert más nem lehet: mást nem engedne az igazgató; így felesleges volt minden korábbi aggodalmam, nem? Ha pedig játék, akkor játszunk! - Egyébként minek nekik a kard? Mármint, ez egy tó, szóval hacsak nem kézzel vontatták be a hajót, varázslattal jöttek... Akkor miért kardoskodnak? - kérdem Astridtól, halkan. A játék szabályait még nem értem teljesen, no. Ez az egy, ami miatt kicsit bizonytalan vagyok. Kicsit.
- Inkább arra, hogy ne …á, hagyjuk – legyint ahogy feladja a magyarázkodást, inkább csípőre vágja kezeit – hékás, ha cápák is játszanak, akkor nem csak fedélzetet kellene felmosnod. Az hirtelen le sem esik a szöszinek, hogy Fred csinos lánynak titulálta, talán nem is baj, mert most irulni-pirulni nem lenne túlságosan jól időzített. Lefoglalja a kísérletezés, amiről egy-két próbálkozás után határozottan az az érzése, hogy olyan mintha botegyszerűségű táncot táncolna, egy lépés jobbra-egy balra, a dallam pedig csak az ő fejében hallatszik. ~ Eltűnt volna a különös határ vagy nem is határ volt csak egyszerűen hidegebb voltés belemagyaráztuk volna a köd miatt? ~ Astrid kérdésére kapja fel a fejét és hátrapillant. Egy kissé megdermed, ahogy tudatosul benne, hogy nem látni a kastélyt, vagyis feltehetően mégis valamiféle határon léptek át. A megszokottnál egy hajszálnyival vékonyabb hangon válaszol Fred kérdésére. - Nem, igazából semmi sem történik, nincs min visszalépni, úgy értem olyan mintha egyirányú kapun jöttünk volna át, ami nem csak az idővel játszik… - elgondolkodva méregeti egy levegővételnyi ideig a hajót, majd a tóra rebben pillantása, azután vissza a hajóra. – … mert hát ez a hajó amolyan tenger- vagy óceánjáró hajónak tűnik, nem a Fekete-tóra optimalizált ilyen legénységgel. A Durmstrangosok hajója se tavi csónakázásra készült, de azzal mágia-segítette utazást tettek, míg erre most Jess nem kifejezetten tippelne elnézve a tengeri medvéket, no meg felbukkanó kapitányukat. Kíváncsi Chance tájolásának eredményére, abból talán kiderül, hogy megváltozott-e a helyzetük. Nem ugrál barátja háta mögött, hálás a figyelmes védelemért, tisztában van vele, hogy még nem olyan gyakorlott az önvédelem és támadás területén, egyelőre nem akarja akadályozni a többieket, persze, ha máshogy fordulna a helyzet, kivenné a részét a csapatmunkából, a pajzsbűbájhoz kifejezetten jó érzéke volt az órákon. - Szerintem jó volna kideríteni mikor és hol vagyunk, ha ehhez az kell, hogy kapitányt a legénységtől elválasszuk a hajó elfoglalásával, akkor nincs is nagyon több választásunk. De hátha a csali kellőképp lenyűgözi őket.. Mivel láthatóan kardot és nem pálcát rántottak, így feltehetőleg muglikkal állnak szemben – persze megvitathatnák a varázsvilág titkára vonatkozó szabályokat, de most prefektusi énje is hátrébb sorolja ezt a kérdést – akiket lenyűgözhetnek Fred trükkjei. - Mi az? Kérdi Chance-től, mivel neki nem akadt meg a szeme az imént a különös aranyórán.
Astridról tulajdonképpen az jut eszembe, hogy még nem is beszéltem vele, pedig már vagy évek óta együtt járunk. Mármint iskolába. A mellett ácsorgó aprócska hollóhátassal még annyira sem volt semmi kontaktusom, a saját ismerőseim eddig jobban lekötöttek, ám miért is zárkóznék el az új kapcsolatoktól? Elvigyorodom Fred szavain, és bár birom Jess-t, de valahogy jobban érdeklődnék a dolog iránt, ha Gia lenne az árbóchoz kötözve. Meg ez az egész lány kikötözősdi amolyan perverz dolognak tűnik, vagy ettől férfi a férfi? Nem tudom, na majd egyszercsak... Egyátalán hol a fenében vagyunk? A pálcám még azelőtt kézbe kerül, minthogy közelebb lépnél a fedélzethez, és ahogyan a muglik iránytűvel, én magával a varázseszközzel hajtom végre a tájolást, hogy legalább megtudjam, merre van észak. Kihúzom magam, a társaságból nagyjából én vagyok az egyik legidősebb, ráadásul még pasi is, valahol az lenne a korrekt, ha magamra vállalnám annak felelősségét, hogy kiálljak a lányokért. Azon tűnődöm, hogy a hajó tényleg mit kereshet itt. Az időutazás kérdése csak egy lehetőség, nem lehet ennyire triviális a válasz. - Cöh... Freddo így illik bánni a vendégeinkkel? – Kérdezem őszinte csodálkozással a hangomban. Na nem mondom, furcsa helyzet nagyon, meg minket tartanak furcsának, valójában ők maguk azok, de akkor sem érdemes máris támadni ahelyett, hogy megtudnánk, mi is a céljuk. Mindentől függetlenül Jess elé besorolok, hogy ha ketté akarna vágni valaki, akkor inkább engem, mint a szőke prefektuslányt, aki nem mellesleg még a háztársam is. Nem vagyok egy lovagias alkat, de itt és most úgy vélem, hogy nem árt, ha védem őt. A hollóhátasak kicsit lemaradva, Fred meg biztosan vigyáz magára, George pedig biztosan a dolgát végzi az egyik közeli bokorban, mivel ők ketten kb. sosem kattannak le nagyon egymásról. - Ha nagyon muszáj... – Emelem fel én is a kezemet, de még mindig a békésebb megoldással lennék. A pálca előtem, és ha valaki nagyon emberkedni akarna, akkor pajzsbűbáj fog jönni, de még azon is elgondolkozom, hogy a Weasley iker is imádja a látványos dolgokat, el is ijeszthetjük a kamukalózokat, aztán mégis eszembe jut egy mókásabb dolog. - Invito zsebóra...! – Ha a kezemben van, akkor elkezdem velük cicázni, nagyon is érdekel, hogy mennyire fontos nekik a tárgy...
- Jogos. *Bólint rá Jess meglátásra, hogy a hajó túl valódi, márpedig a szellemek tárgyai szintén áttetszővé és anyagtalanná szokott válni. Mondjuk ott van Roxmortsban a Szellemszállás... Igaz, mikor ott voltak George-dzsal, egy nyamvadt kopogó szellemet se találtak, pedig egy padlásszellem még az Odúban is van. Eme gondolatból a hajósok látványa zökkentette ki, majd a jelentésére adott válaszon elmosolyodva pillant hátra Jess-re.* - Ezzel most motiválni akartál, hogy kiszabadítsunk? Egyébként se félj, a csinos lányokat vagy a hajóorrhoz kötözik vagy a pallóról lökik be a vízbe a cápáknak és a kappáknak. Ha mégis az árboc lenne, legalább te kilátnál a ködből. *Igen, ezzel ő meg vigasztalni akart, Fred-módra. De ahogy Jess felé hátrafordult, ekkor éri el Astrid kérdése és automatikusan a kastély felé pillant. Mármint arra, amerre a kastélynak lennie kell. Kellene. Körbenéz, s a környék hasonló, de a kastély mégis sehol, ugyanekkor ez a hajó...* - Mikor az előbb visszaléptél, Jess, ott volt a kastély? Mert ha időben mi jöttünk volna vissza, akkor se stimmel, a tizedik század vége óta ott a kastély, ez a hajó meg a bugrisok jóval későbbiek. *Ki hinné, hogy valami tanagyagszerű is meg tud ragadni a Weasley-ikrek fejében? Arra pedig határozottan emlékszik, hogy a kastély 992-ben alapították és nem sokkal utána köszönhették Mardekár Malazárnak a baziliszkusz elhelyezését odalenn, ami miatt kishúguk elég nagy bajba került. Ezt sokkal inkább valami illúziónak tartja most, amit akkor látnak, ha átlépték a határvonalat. Minden illúziónak van egy hatótávolsága.* - Ebből melyik volt a kérdés? *Emelkedik meg egyik szemöldöke a megérkező kapitány szavai után, aki nem mellesleg nem Igor Karkarov, szóval a Durmstrang és az új Trimágus Tusa lehúzva a listáról Fred őszinte bánatára.* - Vagy elfoglalhatjuk a hajót, és azzal vissza tudunk jutni. De legalábbis lenne egy hajónk. *Mosolyog Astridra. Nem tudja hirtelen, mihez kezdene egy hajóval, de jó mókának tűnik, szóval miért ne? Beszéd közben pedig mintegy mellékesen szabad kezével zsebébe túr és laza csuklómozdulattal, hanyag eleganciával, s teljes nyugalommal hajít apró kis tárgyakat a mólóra a matrózok lábai elé. Az egyik a perui instant sötétségpor, ami azonnal sötétségbe fogja borítani lelkes támadóikat, a többi pedig csalizajgépek, azaz furcsa, kürtre hasonlító kis masinák, melyek elszaladnak, és hangos zajongással terelik el az illetékesek figyelmét, jó eséllyel akár bele a vízbe, amit csak segít a sötétség, hogy úgy se tudják majd a matrózok hol ér véget a móló és hol kezdődik a víz. Egy kis káosz pont elég lehetőséget teremt ahhoz, hogy a taktikát megbeszélhessék, meg kiderüljön, ha ismét kilépnek a határvonalon, visszakerülnek-e a Roxfortba?* - Ki szavaz a hajófoglalásra? *Emeli fel felszabadult kezét széles vigyor kíséretében.*
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-29, 10:19
Kürtszó a ködben
[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy tűnik, hogy a döntés közös lesz, mindenki úgy tartja most jónak, ha megindulunk a hajó felé és megnézzük, kik is vannak rajta. A gond viszont az, hogy a bűbájom nem mutatja ki azt, hogy emberi lények lennének ezen a régi vízi járművön, így amikor tekintetem egy rövid időre Chance-vel találkozik, akkor csak aprókat pislogok felé, majd finoman megköszörülöm a torkom. - Nekem nincs jobb ötletem. Csak nem a múltból jöttek. – hangom nem túl halk, de azért a körülöttem lévők hallhatják. Így sétálunk tovább, miközben én azért bőszen nézelődöm, hátha meglátok valamit vagy valakit, aki vagy ami éppen érdekesebb lehet a számomra és melyből rájöhetek arra, hogy mi történik most. A Hugrabugos lány is közben persze kérdez, ez pedig jogos is lenne, hacsak… - Lehet, hogy a hajó igazi. – ezek is mind csak tippek a részemről, de most már én is némileg elbizonytalanodom azon, hogy valóban kikkel is van dolgunk, jöhetnek tehát a kérdések, hátha valami okosat megtudunk, de azért nem kerüli el figyelmemet az se, hogy Jess valamiféle próbát végez, így visszafelé tekintek a hatalmas kastély irányába,mely… eltűnt! - Hé! Srácok… ti se látjátok a Roxfortot? – mutatok a hegyek irányába, mert bizony ott kéne lennie az iskola épületének, de az tuti, hogy nincs ott. Talán nem is ők jöttek elő a múltból, hanem mi léptük át a határt és érkeztünk meg az ő idejükbe? Akárhogy is, túl sokáig nem tudok ezen agyalni, mivel nemsokára elősétál egy tipikus tengeri medve, kit szépen szemügyre is veszek, jobb biztosra menni, így természetesen azt is megfigyelem, hogy van-e nála pálca vagy hogy éppen milyen modernek a fegyvereik, de valahol megnyugtató, hogy kard van náluk. Amikor viszont a kérdéseinkre nem kapunk válaszokat, viszont a matrózok utasítást igen az elkapásunkra, azonnal mormolni kezdek egy védő bűbájt. Felmásznék én a hajóra, de nem tudom, hogy mennyire jó ötlet ez, támadni viszont mégse szeretnék, még bajba kerülnénk, így hogyha engem akarnak majd megközelíteni, akkor egy láthatatlan falba ütköznek, amely kialakul körülöttem, így védve meg minden fizikális támadástól. Tehát se a kard, se emberi testrész, se semmi se fog tudni a közelembe kerülni, így a hajóra se tudnak majd felvinni. - Nem biztos, hogy jó ötlet lenne felmennünk. – pillantok a többiek felé, de mégse megyek még máshová, inkább csak figyelem, hogy ők miként döntenek. Az tuti, hogy egyedül nem akarok maradni.
Astrid, ahogy körbe-körbe nézelődik láthat valami furát... vagyis pont hogy nem láthat, ugyanis ha hátrafelé tekint, akkor baromira nincs ott a kastély, ahol lennie kéne. Csak a hegyeket látja, semmi mást, de az nagyjából stimmel azzal, amit egyébként látnának, ha olyan helyen lennének, ahol nincs Roxfort, de az is lehet, hogy csak nagyon hasonló a környék, szóval... egy a lényeg, kastély sehol. Egyébként a fura érzésen kívül mást nem éreznek, hűvös van most is, de nem olyan vészesen, mint előzőleg, amikor leszállt a köd. A hajón ácsorgók eléggé mustrálják őket, egyre többen állnak le az eddigi tevékenységgel, csak akkor hallgatnak el látványosan, amikor meghallani néhány koppanás és léptek zaját, mármint a kettőt vegyítve, ugyanis hamarosan előkerül egy nagy karimás kalapos szakállas pasas. Az egyik karja helyén kampó, a kezében sétapálca, az adta az ütemes hangot. - Itt csak mi kérdezünk... ismeretlenek a furcsa ruhában. - vág vissza azonnal, minden bizonnyal, hogy mutassa a matrózok előtt is, hogy ki a főnök. Nem fog csak úgy meghunyászkodni pár diák előtt, az nagyon tekintélyromboló lenne. Chance egyébként látványos rúnákat, hasonlókat nem lát, ellenben eléggé rááll a szeme és a kapitány mellényzsebében kiszúr egy éppen hogy kikandikáló kis zsebórát, ami az itteni viszonyokhoz képest nagyon szép, arany és egyedi mintázatú, ez még abból is látszik, amennyi kitűnik belőle. - Fogjátok el őket és fel a hajóra velük! - na persze matrózaink csak simán kardokat rántanak, nincs náluk pálca vagy ilyesmi, de határozottan azzal a céllal indulnak meg a diákok felé, hogy lehetőleg elkapják őket és felpakolják szépen a hajóra, hiszen a kapitány ezt kérte.
Jessamine Findley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-28, 17:01
Kürtszó a ködben
- Majd igyekszek. Válaszolja Chance-nek és produkál egy mosolyt is, ami persze nem túlságosan hosszúéletű. Elég egy újabb pillantás a tó tükre felett gomolygó ködre és máris oda… bezzeg ha Fredre téved pillantása… Jess meg is találta a lelkesedés állandó forrását, most már barátja nem mondhatja, hogy savanyúalma lenne a ködös kalandtól. - Milyen szellemhajón koppan a kavics? Nem veti el a kis szöszi rögtön a kísértethajó lehetőségét, mert hát tényleg úgy néz ki a szakadtas vitorlákkal, ugyanakkor az empirikus módon megtapasztalt jellemzőket sem szabad elfelejteniük. Mikor a fiúk megtorpannak, Jess is, habár nem veszélyezteti, hogy nekik ment volna – vagyis ismét egy tökéletes lehetőséget szalasztott el, hogy Freddel…khm, inkább hagyjuk. A bátorításra nagy levegőt vesz és Chancék után indul újra. Mivel túl sok ismerete nem volt, hogy mi vár rá, csak annyi, hogy túlélhető, így azért mégiscsak meglepődik. Tényleg erős a szellemhajós felhangja a történetnek. Szívesen kipróbálná, hogy visszafelé lépve a különös határon, ugyanilyen-e az érzés és aztán vajon másodjára áthaladva rajta előre is? Megvárja, hogy Astridék is előrehaladjanak, aztán kísérletezik kicsit, már ha nem egy irányú a különös határvonal. Akárhogy is, végül felzárkózik Chance és Fred mellé, mégiscsak őket ismeri legjobban és szemügyre veszi a derék tengerimedvéket. Mivel Astrid és Chance is a hajósokat interjúvolja, így nem bombázza őket újabb kérdéssel, különben is nehezen menne a kis kuncogástól, ami Fred jelentéstételének folyománya. - De ha emiatt engem szegeznek az árbochoz, akkor miután kiszabadítottatok, fel kell sikálnod a fedélzetet büntetésből! De amúgy tényleg furcsák, mintha kicsit eltévedtek volna… az időben. Tudja jól, hogy milyen hülyén hangzik, amit mond, de a régi korokat idéző hajó láttán ez a második legjobb tippje.
Visszavigyorgok Jess-nek, s megrázom a fejem. Dehogy hagynám őt itt. Valahogy imádok társaságban lenni, mosolyt csalni az arcokra, és ha ehhez az kell hogy rajtam nevessenek, hát csak bátran. A szőkeséget igen régóta kedvelem, nem engedném, hogy baja essen, mert nem pusztán ötleteket adok neki a kviddics kapcsán, nagyon is a barátomnak tartom. A koppanásra felfigyelek, jól is teszem, hogy maradtam a helyemen, csapatban mégis többet érünk, mintha berepülök a ködbe és ott derül ki, hogy nagyon nem kellett volna. Lepacsizunk hát Freddel, bár ő nem hugrás, de vannak olyan helyzetek (némi alkohol mellett persze) amikor az ember nagyon is befogadó tud lenni. A Weasley ikrek jobban köthetőek hozzám, mint a saját vér szerinti bátyám, Sam, aki vagy döglődik, vagy koncerttúrán vesz részt, és sokkal rosszabb tekintetben következetlenek, mint mondjuk Fred. Gyűlünk a parton, és azt várom, hogy a nálam okosabbak majd biztosan kitalálnak valamit, nekem mindössze annyi ugrik be, hogy olyan látványos, és hatásvadász a hajó, amely érkezik, nem ártana megkínálni némi tüzijátékkal, az impozánsabb szinezetet öltetne tőle. Valahogy az indok, hogy miért is tűnt fel a vizijármű, nem is nagyon fogllakoztat. - Több lelkesedéssel Jess. – Noszogatom a szőkét, nem hagyom hogy bármi is elrontsa a kedvét. Négyesben, vagy talán ötösben lépdelünk a moló felé, mi srácok elől haladva, és a Fred által feltett kérdésen mantrázva megvonom a vállamat. Hát jah, már rég. Vagy nem, mert ő sem tudhat mindent. Biztosan jelzik a védőmágiák, amik a Roxfortra vannak kiterjesztve, így akár meg is nézhetjük, hogy miről van szó. Amiket hallunk, abból tényleg úgy tűnik, hogy nem is feltétlenül mágia hajtotta hajóról beszélünk, igazi matrózok kormányozzák, de mit keresnének azok egy iskola környékén. - Mi vagyunk a furcsák? Hát köszi... Ti kik vagytok haver? – Kérdezem magabiztos lazasággal, és ha nem pofátlanság, akkor rátolom a lábamat a fedélzetre, persze csak akkor, ha sikerül kikötniük. Pálca még mindig nincsen nálam, és hát ezért nem vagyok griffendéles, mert nem bátor vagyok, hanem vakmerő, sokszor még ostoba is, egy jobbérzésű griffendéles is eltakarná a szemét azoktól, amiket művelni szoktam. Visszapillantok Fredre és Astridra is, hogy mennyire gondolták komolyan a kísértethajó kérdését, nem úgy tűnik, hogy nagyon áttetszőek lennének. Próbálok szétnézni, hátha látok valami gyanusat, ami arra utalna, hogy nem igaziak, példának okáért látványmágus vagyok, hátha látok megrezzenő képet, elmosódott rúnákat, bármit, ami okot adhat a feltételezésemre.
//Jelmagyarázat, gold: A mesélő figyelmébe, kerülendő a rizsa részeket//
[You must be registered and logged in to see this image.]Valamiért éreztem, hogy nem fog használni majd a varázslatom, de így legalább tudom, hogy nem emberekkel van dolgunk és ha a többiek is hallották esetleg a varázsigét, amit mondtam, akkor bizonyára ők is tudják, hiszen már régebben tanultuk az emberkimutató bűbájt. - Szellemhajó lenne? – kérdezek rá halkan, Sarah felé fordulva, hiszen húgom van most itt mellettem. Mégse maradok most ott a parton, eszem ágában sincs, annál nagyobb a kalandvágyam, így követem én is a mólóra a többieket, miközben tekintetem egy pillanatra Fred-ével is találkozik. Tudom, hogy ki a srác, hiszen csak egy évvel idősebb nálam és már nem egy történetet hallottam róla, őszintén szimpatikus is, bár nem mondhatnám azt, hogy ismerem. Ki tudja, talán ha ezen túl leszünk, majd megismerem… A lényeg tehát az, hogy én is a többiekkel tartok, így amikor megérzem a bizsergető érzést, szinte a szőr is feláll a hátamon. Oké, az ilyesmi elvileg akkor szokás, ha az emberen átmegy a szellem, de én… nem látom azt, hogy bárki is átment volna rajtam, pedig ide-oda forgatom a fejem, de nem tűnik úgy, hogy lenne ennek értelme. Végül folytatom az utam, mivel úgy látszik, hogy baj nem ér, de a hajó nem kihalt, ahogy arra számítottam. Néhány hajóst látok a fedélzeten, régies öltözetben és… hát valamiért nem tartom túl biztatónak őket. Vajon ők is tudják, hogy már nem élnek? Vagy az én feltételezésem rossz? Nem pont én szeretném megosztani ezt az információt velük, de az biztos, hogy nem ebbe a korba valóak, az időutazás pedig tudtom szerint nem lehetséges. - Öhm elnézést, de megtudhatnánk, hogy kik maguk? Mi a Roxfortból jöttünk! – szólok fel kissé hangosabban a hajóra, így remélhetőleg meg fognak hallani engem is, és idő közben nagyjából fel is zárkózom a srácokhoz, ajkam pedig mosolyra húzódik nemsokára Fred megszólalásán, de próbálok most komolyabb képet vágni, ez mégse játék. Bár baj itt, a birtokon nem érhet minket, ugye? Ez talán valami vicc lenne vagy teszt a tanárok részéről?
Fred.Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-23, 00:14
Kürtszó a ködben
*A pacsit viszonozza Chance-nak.* - Esélyük sem lesz! Igaz, neked sem, Chauncey... *Vigyorog magabiztosan, és szintén egy becenevet használva, amit egy roxmortsi kocsmatúrán szereztek be hárman, vagyis adták egymásnak, de a nevek eredetét és történetét senki orrára nem kötik és nem is engedik másnak használni. Ez megmaradt sajátjuknak.* - Bizonyára tudnánk róla. De ha gáz lenne, akkor már rég itt lenne Dumbledore, nemigaz? *Válaszol Sarah-nak (és öntudatlanul a kicsit odébb álló Soniának és Astraidnak is egyszerre), hátrapillantva és mosolyogva, és vigyorral jutalmazza legalább Sarah-t és Jess-t, amiért velük tartanak. Helyes, belevaló lányok! Ha Astrid és Sonia is jön, ők is kapnak egy ilyen célzatú vigyort, ám bemutatkozásra nem fecséreli az időt. Jess úgy is elkezdte, az ismeretlenek nevét így Fred is meg fogja tudni, ami pedig őt magát illeti, sosem zavarta, ha George-nak hívják tévedésből. És sosem szokta kijavítani. Chance mellett haladva elsőként érik el a mólót és így annak közepénél a különös s elsőre láthatatlan határt. Az ő mozgása egy pillanatra mindenképp megtorpan, ha teljesen megállni is csak azért, hogy futó pillantást vessen a Hugrabugos ex-őrzőre.* - Kísértethajó? *Az érzést a kísértetekhez kötötte, és itt egy ódon kinézetű hajó, rejtélyes köddel érkezve, gyors asszociációval lehetett hát erre a következtetésre jutni. Vajon más is ilyennek érezte? Apropó, mások, hátrafordul a csajokhoz és igyekszik megnyugtatóan szólni, igaz, most már ő is előhúzza a pálcáját.* - Ne lepődjetek meg, túlélhető! *Adja le az infót szűkszavúan, mert hát eléggé mögöttük jönnek a lányok ahhoz, hogy többre ne fussa, és figyelmét már a hajó felől hirtelen hallható neszek és hangok terelik el.* - Vitorlát fel? Nem inkább le? Eltévedt Durmstrangosok? *Nincs nagy hajózási szakértelme, de kikötéskor szerinte a vitorlát le szokás engedni. Máris mennének? Ez furcsa. Kérdéseit a körülötte állókhoz intézi, remélvén, hogy a hajón lévők nem hallják meg. Még közelebb mennek és alig valamivel előbb veszik észre ők a matrózokat, mint fordítva.* - Prefektus! Hajósok... furcsák... *Hangzik Fred válasza hasonló hangerővel, amit már nyilván a hajón is hallanak, de csak nem bírta ki, hogy ne jelentsen hasonló stílusban ő is. Kapóra jött, hogy van egy prefi a körükben. Ja, és vigyorog, mint a tejbetök. Csak tudná, hogy ezek meg ki a fenék lehetnek?*
A diákok nézelődnek és akadnak olyanok is, akik végül bátran úgy döntenek, hogy megközelítik a hajót. Astrid varázslata egyébként valami miatt nem mutat ki senkit sem, a mólón és a hajón sem. Az ég világon semmilyen jelenlétet nem érzékel a mágiája, ellenben, aki megindul a mólón valahol a közepén túl valamennyivel furcsa dolgot érzékelhet magán. Mintha egy enyhe bizsergető áramütés érné végigjárva az összes porcikáját, mint mikor átmegy az emberen egy szellem csak annál azért jóval enyhébb változat. Viszont ahogyan áthaladnak mondhatni ezen a ponton onnantól már egészen más lesz a helyzet. A köd, mintha jóval gyengébb lenne és elég sok hangot is lehet hallani, emberekét természetesen. Kurjongatást, kiabálást, olyasmiket, amiket a kapitány kiabál a matrózainak, "Fel a vitorlát!" és társai. Nem tudni Astrid varázslata miért nem mutatta ki őket, talán itt már működne ki tudja. Mindenesetre a kis csapat a hajón közelebb érve úgy egy jó tucatnyi matrózt szúrhat ki. Nem tűnnek mondjuk veszélyes kalóznak, inkább csak tényleg matrózoknak. - Kapitány! Látogatók... furcsák... - méregetik őket azért eléggé rendesen. Egyébként a fickóknak kissé régies a ruhája, nem teljesen korabeli, de olyan igazi tengerjáróknak néznek ki egyébként. Egyelőre úgy fest, hogy nem viselkednek ellenségesen, csak a melóval állnak le többen is és eléggé fürkészően figyelik a jövevényeket.
Jessamine Findley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-21, 14:51
Kürtszó a ködben
- És itt hagynád a kicsiket egyedül ázva-fázva a ködben? Ugratja Chance-t, természetesen a kicsiket említve még magára is bök, hogy egyértelműsítse a dolgot. Még folytatná, miután megtalálta a kacsázáshoz a megfelelő követ, de mivel előbb maga a kacsázás mozzanata, azután pedig a hangos koppanás feledteti vele a vicceskedést. - Hallottad? – Kérdi teljesen feleslegesen, mert a nagy csöndben igencsak egyértelműen hallható a koppanás. – Egy csónak lehet? Találgat, mert látni még nem látni semmit. A találgatás viszont egy ötletnél befejeződik, mert megjelenik a színen Fred. A Nap ugyan nem süt ki, de Jess úgy mosolyodik el, mintha semmi baljóslatú köd meg villámlás nem lenne. - Szia! Látóterébe beúszik a hajóorr, ez végre valamennyire letörli arcáról a széles mosolyt. - Hát egy kicsivel nagyobb, mint egy csónak. Pillantása felfelé szalad, de ködbe vész a vitorlák teteje. Alapvetően nem az lenne az első gondolata, hogy nézzék meg az érkező hajót közelebbről, elvégre innen is jól látják, és megszólal prefektusi énje is, hogy egy ilyen eseményt jelenteni kell egy tanárnak, mivel láthatóan nem tervezett vendégfogadásról van szó, mivel se Dumbledore professzor, se senki hivatalos személy nem érkezett a fogadásukra. Egyetért a nemrégiben hozzájuk csatlakozott Hollóhátos lánnyal, ez nem Trimágus tusa lesz, de meg se lepődik, hogy fiúk máris beleélték magukat, elnézőn sóhajtva egyet veszi tudomásul a fiúk versengési mániájának eme manifesztációját. - Hát jó, menjünk. Egyezik bele utolsóként ő is, mintha bármit számított volna a szava, mikor a többiek már el is indultak a móló felé. Ahogy körülnéz, egész sokan vannak a tóparton, a buckák között ücsörögve, az előbb még nem is vette észre. Persze ennyire nagy lendülettel csak ők haladnak a móló felé, még ha mások is közelítenek. Menet közben úgy okoskodik, hogy még jó is, hogy megnézi közelebbről a hajót, így pontosabban tud majd jelenteni az első tanárnak, akivel szembetalálkoznak, ha felértek a kastélyba a hajó megszemlélését követően. Emellett persze a világ minden kincséért se maradna le Chance-től, Fredtől meg aztán végképp nem. Menet közben fordul oda Soniához, épp szólna hozzá, mikor ismét megszólal a hajókürt. Kénytelen megvárni a végét, felesleges lenne bármit mondania, úgyse lehetne hallani. - Jess vagyok. Ha már együtt mennek, legalább bemutatkozik, mivel emlékei szerint még nem beszélt korábban a felsőbbéves lánnyal, akihez hasonlóan Jess is a kezében tartja a pálcáját. A mólóhoz érve neki sem terve rögtön a fedélzetre ugrani, inkább keresi az újabb koppanások okozóját.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-20, 22:04
Kürtszó a ködben
Nem igazán érdekel, hogy Abigail mégis mit művel. Átesett rajtam és most vigyorogva köszön, tuti, hogy valami nincs rendben vele, mert egy ilyen kis incidens után az emberek nem szoktak nevetni, vagy mosolyogni. De mint említettem, nem érdekel, mert a távolban felcsendülő kürtsó jobban érdekel. Hajó? Mégis mit akar az itt? Próbálom megtalálni a ködön keresztül a többi diákot, és látom, hogy az egyik lánynak sikerül némileg javítania a helyzeten. Alig fekhetünk a földön néhány perce, mikor tekintetem egy
ismerős arcot fedez fel az egyik fánál. Komolyan csak ő hiányzott innen. Miért van az, hogy mindig, mikor kerülni próbálunk valakit, akkor csak azért is összefutunk az illetővel? Komolyan nem értem ezt a dolgot. A múltkori jelenetünk óta, ami nem is olyan messze innen történt, tényleg nem akartam látni őt. Ahogy a játékunk végződött, az nem rám vallt, és jobbnak láttam, ha megpróbálom lezárni a dolgot. Azonban van egy kis probléma. Egy hang a fejemben képtelen kiverni a srácot a fejemből, olyan ez, mint valami rossz vicc... - Igazán befejezhetnéd... Mellesleg pedig nem, mert TI vadásztok rám - válaszolom mondatára kissé sértődötten. Még hogy én az erdőben perverzkedek, meg hajtok a Hugri-Bugrisokra... Múltkor sem én kezdtem, vagyis oké, lehet, hogy mondtam olyasmit, de akkor is ő kezdte el leszedni rólam a ruhákat, tehát ő tehet mindenről. Ráadásul én nem kértem meg a háztársait, hogy nyomuljanak velem, egyszerűen ők nyomulnak rám. Olyan, mintha vonzanám a sárgákat... Hallom, ahogy a többiek beszélgetnek. Némelyik ötletet hallva pedig kissé furcsán nézek. Trimágus Tusa? Drumstrang? Ugyan már, az ilyesmiket be szokta jelenteni az igazgató. Furcsállom, hogy meg sem fordul a fejükben, hogy ez esetleg lehet, egy eltévedt hajó is legénységgel. Aztán a víz felé fordulok és már értem is, hogy ez az ötlet miért nem hangzott el senki szájából. Egy régi, szépen megmunkált fahajó, ami hatalmas és a ködtől alig látszik belőle valami. Hajóorr, néhány árboc és szakadtas vitorlák, nem néz ki túlságosan barátságosan, de ahogy a többieket nézem, úgy látom, hogy ez őket cseppet sem zavarja, mert elindulnak megnézni. Figyelésükből Darius zökkent ki, és csak azért fogadom el a segítségét, mert ez éppenséggel egy udvarias gesztus most részéről. Amint újra talpon vagyok, egyből eleresztem kezét, majd a többiek felé nézek. - Én még nem találtam meg, amit keresek, de ti menjetek csak. Ráadásul engem azért némileg érdekel az is - mutatok a hajó felé. Nem azért érdekel, mint a többieket. Teljes mértékben hidegen hagynak a fedélzetén tartózkodók, viszont a hajó érdekesen néz ki. Van benne valami ijesztő, és bár engem is kiráz tőle a hideg, mégsem tudom levenni szemeimet a kidolgozott hajóorról, mert ennél több nemigen látszik. Kissé hátborzongató ez az egész helyzet, de ha választanom kéne, akkor inkább a hajó, mint Darius, ezért elindulok, hogy közelebb érjek a vízi járműhöz. Azt hiszem én sem vagyok különb, mint a többiek. Kíváncsi természet vagyok, na... Persze, hogy közelebbről is látni akarom ezt az izét.
Na jó, muszáj emlékeztetnem magam miért is csinálom ezt, hátha eszembe jut valami észérv, miért ne tegyem. Találtam egy pálcát. Abi pálcáját, a Hugrabug klubszobájában, ahogy az a kanapén pihent a gazdája meg persze sehol. Utánakérdeztem és többen is látták, ahogy a szőke ciklon sietősen a fekete tó irányába tartott. De minek jöttem utána? Nagy lány már, nem lesz baja a pálcája nélkül, aztán ahogy visszaért visszaszolgáltatom neki, ennyi. Nem lesz baja mi? A lánynak aki nem tud úgy elmenni egy pocsolya mellett, hogy hasast ne vágjon bele, nem lesz baja egy sötét, ködös, téli délutánon, mikor az ég olyan fekete, hogy szinte elnyeli a fényt a világból. Nem mintha ezek olyan rossz dolgok lennének, de ha össze adod őket Abi-vel az vetőkártya szerint nem túl jó jel. Nem az, hogy béna, vagy szerencsétlen lenne, egyáltalán nem erről van szó csak... el van varázsolva és szertelen. Mintha ezek nem mind ugyan azt jelentenék. Mindegy is, kelletlenül húzom össze magamon a széldzsekim, ahogy egy hűvösebb szellő lágyan végigcirógat és a nem túl kellemes érintéstől kiráz a hideg. Hosszú gyors léptekkel haladok a tó irányába, hogy mielőbb háztársam nyomára bukkanjak, odaadjam neki ami az övé, aztán húzok is szépen vissza a kastélyba. Bár, hogy őszinte legyek, minél többet gondolkodom rajta annál inkább kételkedem benne, hogy Abi valóban nagyobb biztonságban lenne pálcával a kezében... abban viszont biztos vagyok, hogy mindenki más nagyobb biztonságban van, amíg nincs nála. Lehet inkább megtartom. Közben azonban azt veszem észre, hogy minél közelebb érek a tóhoz annál sűrűbb az engem körbeölelő köd, míg végül már szinte semmit nem látok. Épp azon vagyok, hogy Abi nevét kiáltsam, hátha meghall, de ugyanabban a pillanatban egy mély hang fúrta keresztül magát a ködfátylon. Egy erős kürtszó hangja volt, mely éreztem, talpam alatt még a földet is megrezegtette. Fogalmam sincs mi volt ez, őszintén nem is túlzottan érdekel, de ha elindulok a hang irányába, talán nagyobb az esélye, hogy megtalálom akit keresek szóval nyomás. Azonban tíz lépés nem-sok, annyit nem tettem, majd egy másfajta zaj ütötte meg a fülemet. Mondanám, hogy a lányok hangját meghallva azért siettem oda, mert végre megtaláltam Abi-t de a vele hempergő személy őszintén szólva jobban érdekelt. Ohh igen, hamar rátaláltam a két földön heverő lánynak, s mivel úgy tűnt eddig még nem vettek észre vigyorogva egy fának támaszkodva figyeltem, míg egyikük tekintete végül össze nem akadt az enyémmel. - Anne, Anne, Anne, már megint az erdőben perverzkedsz? - Néztem rá fejem csóválva, majd Abi-re pillantottam. - Ráadásul, úgy látom a Bugrisokra vadászol. - Folytattam, ám közben újabb hangok ütötték meg a fülem. Mutató ujjam ajkaim elé helyezve jeleztem a lányoknak, hogy ha megoldható maradjanak kicsit csöndben. Több iskolatársunk hangját is hallottam, ahogy a tó mellett beszélgetnek. Komolyan mi baja van mindenkinek ebben a suliban? Hideg van és köd? Gyerünk ki. Sötét és vészjósló az ég? Nyomás kifelé. Rémisztő kísérteties kürtszót hallunk, meg ott egy semmiből előbukkanó hajó? Hohohó, nézzük, meg mert... mi rossz sülhetne ki ebből a ragyogó ötletből nem? A következő pillanatban azonban ismét felzeng a kürtszó hangja, melytől egy hirtelen borzongás szalad végig gerincemen, majd onnan szétsugárzik egész testembe. Valamiért nyugtalanító számomra ez a hang és legszívesebben olyan messzire kerülnék tőle amennyire lehet. - Gondolom mi visszamegyünk a kastélyba ugye? - Kérdezem, miközben mindkét kezem a lányok felé nyújtom, hogy felsegítsem őket. Jobb dolgom is akadna, mint a hidegben mászkálni. A többiek még amúgy sem tudják, hogy itt vagyunk, szóval miért is akarnék belefolyni ebbe az egészbe? Annyival jobb elfoglaltságot is kitudnék találni magamnak ma estére... főleg most, hogy ismét összefutottam Annevel.
A hideg futkos a hátamon ettől a rohadt ködtől. Kifújom egy sóhajjal a levegőmet, és körbetekintek. Furcsa, hogy ennyien összegyűltünk ide a tópartra, mintha csak valami idevonzott volna mindannyiunkat. Úgy tűnik, mikor oroszul kicsúszott a számon az a mondat, azt más is hallotta, mert egy ismerősnek tűnő fiú kérdez vissza. Nem tudom, hogy mi a neve, az nem ugrik be, de már biztos, hogy láttam a folyosón. - Csak azt kérdeztem, hogy mi folyik itt – válaszolok neki, immár persze angolul, hogy megértse, miközben megvonom a vállamat is mellé. Kicsit összeszűkült szemmel figyelem a fiút, az rémlik, hogy Hugrabugos, de itt helyben változzak hippogriffé, ha meg tudom mondani a nevét. Azért mellé ballagok, amikor egy másik lánnyal is beszélgetni kezd. Azt hiszem az itt jelenlévők már ismerik egymást valamennyire, de én valahogy kilógok a sorból. A két házambeli lánynak rémlik a neve, a szőke azt hiszem Astrid, a másik pedig Sarah. A klubhelyiségben láttam már őket, de nem hiszem, hogy valaha beszéltem volna velük. Egy hajó tűnik fel a ködből. Ki hitte volna, hogy a tónál vízi járművel találkozunk... Mindenesetre baljóslatú. Felkapom a fejem, mikor az egyik Weasley-iker közeledik, és a hangja kifejezetten nagy lelkesedésről árulkodik. - Trimágus Tusa? Ugyan, arról biztos tudnánk! - Rázom meg a fejem a kérdésére. Ha lenne, azt a média már régen felkapta volna, egy ilyen eseményt nem lehet csak úgy eltitkolni, főleg a Roxfortban, ami maga a megtestesült pletykafészek. A vörös fiú második kérdésére Sarah kérdőn tekint körbe, többek között rám is. Astrid azonban a tettek mezejére lép, és egy okos varázslatot alkalmaz. Nekem is eszembe juthatott volna. Elismerő pillantást vetek rá, majd megadom a választ részemről a Weasley fiú kérdésére. - Én jövök, menjünk. Többiek? - bólintok egyet, majd körbepillantok, és választ sem várva elindulok a móló felé. A hajó előtt azonban megállok, nem áll szándékomban rögtön felmenni, inkább azért bevárnék másokat is, ha nincsenek még itt velem. A pálcám a kezemben, készenlétben, és furcsán nyugodt vagyok. Elvégre aurortanoncként jól kell kezeljem a stresszhelyzeteket. Nem mondom, hogy olyan vezető, cselekvő jellem lennék, de azért egy pár év gyakorlatom már van.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-16, 11:02
Kürtszó a ködben
[You must be registered and logged in to see this image.]Különös számomra ez a hatalmas köd, amelyet a kürtszó tesz még rejtelmesebbé, így talán nem meglepő az, hogy próbálok valahogy látni is a tónál. Nem tudom, hogy mekkora sikert érek majd el, de a ködöt elméletileg el tudom tűntetni – legalábbis egy részét -, így ahogy a varázsige elhangzik, nemsokára oszolni kezd a köd, én pedig barna szemeimet meresztem is, hogy minél többet láthassak. A probléma csak az, hogy nem lesz túl nagy sikeresem, mert még mindig nem látok igazán semmi különöset se, pedig milyen jó is lenne… Ez után tűnik fel, hogy azért mások is vannak a környéken, így lassan körbenézek, felmérve az ismerős arcokat, hiszen jó az arcmemóriám és legalább látásból már mindenkit láttam, de akad itt olyan is, akivel sokkal jobb viszonyt ápolok, hiszen a testvérem. Kíváncsian pillantok Sarah felé, de még nem indulok meg az irányába, inkább visszakapom fejemet a tó felé, mivel nemsokára megláthatom azt, ami megjelenik a vízen. Sejtettem, hogy valamiféle hajó lesz, csak azt nem értem, hogy miként és miért is került pont ide. Végignézem a régi, kopottas faszerkezetet és próbálok minél nagyobb részt bemérni, miközben a kürt is megszólal ismételten. Pfú, tényleg a hideg ráz tőle, bár valahol az izgalom is elfog. Kalandvágyó vagyok, és szeretnék bátrabb, erősebb lenni, így nem futamodhatok meg még csak véletlenül se, nem mintha meg akarnék, és mivel egyik testvérem is itt van, így vigyáznom kell rá, ha már a család gondjait Nic-re bíztam, ez a legkevesebb. - Én nem tudok ilyesmiről, de jobb lesz óvatosnak lenni, biztos, ami biztos. – hogy paranoiás lennék? Talán… hiszen a szüleinket is megölték, de nem tudom, hogy ki vagy kik és milyen módon, tehát tényleg jobb vigyázni, úgy hiszem, így nem is megyek messze Sarah-tól, csak egy picit közelítek a móló felé, amikor meghallom a koppanásokat és egy újabb bűbájt vetek be. - Homenum revelio! – az emberkimutató varázslat majd megmutatja nekünk, hogy van-e a hajón vagy a mólón ember, tehát ha esetleg valami varázslat védi őket vagy láthatatlanná tévő köpeny vagy bármi egyéb, akkor is tudni fogunk róluk, így a bűbájt kiterjesztem az egész hajóra, a körülötte lévő vízre, és ugyebár a mólóra. Majd mindjárt kiderül, hogy miféle hajó ez, de csak nem szellemjárta… a szellemekre és egyéb lényekre ugyebár nem vonatkozik a varázslat, de legalább ki tudnánk zárni az embereket. Mondjuk, én a legjobban annak örülnék, hogyha csak vendégek érkeznének és véletlenül nem tudtunk volna róluk.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-16, 01:41
Kürtszó a ködben
Több dolog is eljut egyszerre a tudatomig. Először is: itt van astrid is, jó lenne vele váltani néhány szót, egy ideje már nem beszéltünk, ami szinte szégyen: lassan lehet, kezd aggódni miattam ezért. Ideje lenne megnyugtatnom, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. Ő olyan jól vette az elmúlt eseméyeket, nem hozhatok szégyent a fejemre, nem akarom, hogy miután ő ilyen lazán kilábalt az egészből, miattam visszacsússzon, és az én kesergésem halgassa. Azt kell lássa, hogy fiatal és életerős vagyok. A másik dolog, a felém futó, majd fejét megrázó lány. Láttam már, de nem tudom a nevét, csak, hogy hollóhátas ő is. Elsőre hát teszek pár lépést feléjük, valahol kettejük között állok meg: talán nincsen így olyan messze tőlem egyikük se. A pálcámat eleresztem amúgy, mivelhogy én bátor vagyok, szóval nem szorulok ilyesmire, hogy azt markolászva érezzem magam erősebbnek. Még egy furcsa mosoly is felragyog ajkaimon, hiszen itt, a Roxfortban nincs mitől félnünk, ami csak azt jelentheti, hogy ez az egész egy furcsa játék, vagy, hogy vendégeink jönnek, akiket illetlenség lenne kivont pálcákkal, hadi készültségben fogadni. Fél szemmel egyébként látok másokat is: meglepően sokan vagyunk kint a tóparton, azt hiszem. Mármint tényleg, hiszen az időjárás, meg a kürtszó, meg minden... Nem túl barátságos, meglep, hogy ennyien ténfergünk itt, de nem bánom. A sok ember jelenléte az, ami alapvetően bátorságot önt belém. Igaz, a legtöbbjük ismeretlen a számomra, noha akad, akit ha személyesen nem is ismerek, de azért a neve már eljutott hozzám, míg a többiekről csak annyit tudok megállapítani, hogy láttam már őke a folyosókon elhaladni, esetleg hallottam már hangjukat, ilyesmik. De semmi komoly. A magányos alakok jobban lekötik tekintetem, mint azok, akik láthatóan már valakivel vannak, azokhoz, mint oly sokszor, úgy érzem, hogy semmi közöm: így rajtuk szinte automatikusan átsiklik tekintetem. Igaz, Anne-éknál megakadok egy picit, már, hal áthatom őket, de láthatóan jobb, ha ebbe nem avatkozom be, így velük nem törődöm: egyelőre. S már épp kérdzném a két, házambéli lányt, na persze, főleg Astridot, hogy mi az isten ez, amikor újra jön a kürtszó, sőt, előbukkan a hajó is a ködből. Megborzongok. - Volt ilyesmiről szó korábban? - kérdem alig hallhatóan, de még válasz se érkezhet szavaimra, amikor ehhez kísértetiesen hasonló hangok hangoznak el mástól is: George Weasley az. Azt hiszem. Vagy Fred. Fogalmam sincs, melyikük melyik, de hallottam már róluk épp elget, sőt, láttam is már őket, láttam tőlük ezt-azt, furcsa páros. Igaz, szavai csak halkan jutnak el hozzám, hiszen nem hozzám intézte azokat, és nem is épp felettem állnak, de azért nagyjából értelmezhetőek. Kérdőn nézek rájuk, majd hol Astridra, hol pedig a másik lányra, bár tőle nem várok semmi tényleges választ, de... Most mi legyen? Itt a Drumstrang? Vagy... Menjünk közelebb, egyáltalán? Alapvetően engem érdekelne ez az egész, testsúlyom egyik lábamról a másikra helyezem, majd vissza, ahogyan várakozóan nézek rájuk, néha a távolodó fiú után pillantgatva. Ha Astrid megindulna, őt kérdés nélkül követni fogom.
A misztikusan beúszó köd szinte teljesen elfeledteti velem Sam-et, lesz még bőven időm gondolkozni a bátyámon, a butaságain, a betegségén. A magam tizenkilenc évével különben is sokkal érettebb vagyok. Azt viszont nem tudja elfeledtetni, hogy bár eredetileg Abigail után mentem, eltűnt a szemem elő. Aztán mégis felfedezek egy szőke üstököt, de miután a múltkor Giá-t lazán összekövertem Jess-szel, már óvatosabban lépdelek oda. És igen, nekem van igazam, ez nem Abi. Egy hollóhátas lány, Sonia, talán már párszor láttuk egymást némi átfedő órán, bár igen kevés alkalommal. Az biztos, hogy más szakra jár, mint én, de hogy mire, azt nem tudnám megmondani. Van benne valami komolyság. Miután látványosan mögötte érkeztem, már furcsa is lenne arébb táncolni, még ha az ismét feltűnő Abigail-nek intek is, aki lazán átesik egy káromkodó mardison, amin azért elmosolyodom. - Hogy mit mondtál? – Kérdezek oda érdeklődve, egy szót sem beszélek ugyanis oroszul, gondolhatom azt is, hogy elküld a francba, legalább tudom, hogy ne zavarjam a köreit. Nem lépek arébb, udvariasan megvárva válaszát, ám ekkor felfedezem a legszőkébb lányt a világon, Jessamine-t. Aki megszólít. Magától értető módon mosolyodom el, pont ebben az időben kívánt volna rajzolgatni. Fellépek egy nagyobb kőre, hogy pont a két lány között legyek, ha bármelyiknek további szüksége lenne rám, de csak fél lábbal, amolyan spártai hős stílusban. - Remélem kislány, ez itt nem megszokott, mert akkor már csomagolok is. – Félig viccesen, félig megborzongva felelem ezt. A lányka elindul felé, valahol itt várom be, fürkészve, hogy mit próbálgat. Még nem ér ide Fred, de nekem is nagyjából az jut eszembe, amit ő fog mondani, úgy tűnik ez valami pasi mentalitás: a Trimágus tusa. De már jön is. Egyenesen kedvelem a srácot, a mások bosszantása, kárörvendés, és persze a szórakoztatása mindkettőnk (ikrével együtt mindhármunk) alapvető életeleme. Feltartva a kezem belepacsizok az övébe, hozzá már közelebb lépek, valahogy logikusabb, ha egy ilyen esetben vállt-vállnak vetve tudunk alkotni valamit. - Simán Freddo, és akkor lenyomjuk őket. – Magabiztos kifejezés ül az arcomra, talán annak köszönhetően, hogy egyébként valahol jogosan lehetnék a griffendélben, annyira fejjel a falnak tipus tudok lenni. Ám valószinűleg tévedünk, az öreg Dumbi biztosan szólt volna, ha úgy van, és tényleg megrendezésre kerülne a Tusa. Lenne létjogosultsága, hiszen a két évvel ezelőtti csúfos botrányba fulladt. Cedric előttem egy hajszálnyival lett bajnok, ám nem irigykedtem, csak azt sajnáltam, hogy csalásszorozat kisérte az egész versenyt. Bólintok, Jess nevében nem beszélhetek, ám Sonia válaszát azért bevárom, hátha velünk tart. Ha nem, akkor marad az édeshármas. Nem tudom, hogy van-e értelme pálcát húzni, nem lehet mindig gyanakodva fogadni a vendégeket. Így valahol Freddel mellettem megindulok a hajó felé, és meresztem a szememet, hogy kit láthatunk. Bár nem vagyunk meghívva a hajóra, nem is lépek a fedélzetére, de ott várom be az érkezőket, ahol az esetleges pallóról lépnének ki.
//Jelmagyarázat, gold: A mesélő figyelmébe, kerülendő a rizsa részeket//
*Sok történés elkerüli figyelmét, még akkor is, mikor feláll ültő helyéből. Ennek nagyrészt a köd az oka, na meg hogy sok látnivaló van még a köd ellenére is, bármilyen ellentmondásos ez így. Astridot látja, amint a köd ellen varázsol egyelőre sikeresen, bár nem túl nagy hatásokkal és közelben egy másik alakot is, Sarah-t. Nem ismeri, méretéből kiindulva valami alsós osztályból lehet, talán Ginny évfolyamtársa, vagy közel ott. Más fele tekintve viszont már ismerős alakokat vesz észre, és elmosolyodik, ahogy látja a játékos kavics-kacsáztatást. Már éppen készülne ő is bevonódni a játékba kéretlenül és váratlanul, mikor megüti fülét a kavics koppanása. Felvonja szemöldökeit. Ez kezd egyre érdekesebb lenni! Szemeit mereszti és hunyorog felváltva, várván, hogy melyik mód hoz több eredményt, miközben felvési emlékezetébe, hogy a Telefül után kéne valami Távszem vagy hasonló holmi. Mint a muglik távcsöve, csak jobb, például ködben is használható, vagy akár bizonyos szilárd dolgokon, mondjuk falakon át is. Ó, ez már kihívás lenne! Anyja így is kiborul a morbidul lógó-lebegő műfülek láttán, mit fog csinálni szemgolyók esetén?! Feltétlen meg kell osztania ezt az ötletet George-dzsal, de előbb megnézi, mi folyik itt? Sokkal inkább a hajó ködmentesebb részbe való haladása hozza meg a látvány sikerét, semmint a hunyorgás vagy szemmeresztés, de lényeg a lényeg, hogy eltéveszthetetlenül hajóorr jellege van annak, ami jön. Ha jobban értene a mugli dolgokhoz, furcsállná, hogy ilyen réginek tűnő fahajón ilyen kürt van, valahogy fémhajókhoz jobban illik. De varázsvilágban minden elképzelhető, így gyorsan egyik kezét zsebre vágva, másikkal széles mozdulatokkal integetve és hozzá illő nagy mosollyal közeledik Chance-hoz és Jess-hez. Mindkettejüket ismeri, éljen a közös kviddicses múlt, bár csak a sráccal volt szerencséje megütközni.* - Hello! Ti tudtok róla, hogy a Drumstrang érkezik hozzánk? Vagy hogy idén is lesz Trimágus-kupa? *Kérdezi izgatottan, ami nem meglepő, a legutóbbi Trimágus-kupán nem kis feltűnést keltettek testvérével, mikor megpróbálták korkorrigálóval kicselezni Dumbledore korhatár-vonalát. Az igazgató akkor sem jelentette be előre, bár legalább évnyitóra időzítette. De hátha valami kviddicses dolog van az egész mögött, öregdiák meccs, mondjuk Viktor Krum ellen! A sűrű köd, a baljóslatú hajó, az újabb kürtszó és deszkákon koppanó akármik Fredre láthatóan nem hatnak nyomasztóan, inkább csak kíváncsi figyelmét vonják újra magukra.* - Ti is jöttök megnézni közelebbről? *Lehet a Teszlek-süveg ezért is rakta a Griffendélbe, mert ki másnak jutna kapásból az eszébe ilyen körülmények között az ötlet, hogy menjenek közelebb, s ha már közel vannak, menjenek is fel a hajóra? Ő bizony el fog indulni.*
Érthető módon a többség rendkívül csodálkozik és mereszti a szemét a fene nagy ködre. Astrid varázslata hatásosnak bizonyul, a köd lassan legalábbis az ő környékén oszlani kezd valamelyest. Nem mindenhol a vízen, de azért egy pár méter átmérőjű körben sikerül valamit elérnie. Első blikkre még nem lát semmi különöset, ellenben Jess elhajított kavicskája csobban párat a vízben, aztán koppan valami hallhatóan keményen és csak aztán esik bele a vízbe. Ezt már persze nem látja, mert túl van a ködön, még azon is, amelyik részt Astrid megtisztította, már persze, ha nincs a lány ettől a körzettől eleve kicsit távolabb. Mindenesetre a móló könyékén lassacskán láthatóan körvonalazódni kezd valami. Először csak a feketeség, majd a hajú orra nyúlik ki a ködtelen területre, és végül szép lassan érkezik meg a láthatóan elég régi korokat idéző fahajó. Szép is lehetne... ha látnák az egészet, de a nagy része még így is ködbe vész, főleg felfelé. A kissé kopott, szakadtas vitorlák kb. félig látszanak. Mozgást egyelőre nem érzékelni, csak a kürt szólal meg újra, mintha csak jelezné azt, hogy a hajó partot ért, vagyis jelen esetben mólót. Koppanást hallani a deszkákon, mintha csak kötelet vetnének ki rá, vagy valaki leszállna. Nem lehet tudni, ugyanis az ég világon senki sem közelít, és ha netán valaki előremerészkedne, akkor sem lát mozgást sehol sem.
//Fontos! Hallottam olyat, aki kifejezetten nem olvasta el a többiek hsz-ét, mert nem volt ideje, vagy egyéb, ez mindegy. A lényeg, hogy ez egy csapat játék, én is elolvasok minden hszt, akkor tiszteljetek meg azzal, mint résztvevők, hogy ti is megteszitek, hiszen elég furán jön ki, ha valaki felrobbant mellettetek egy kósza kalózt és még csak meg se rezzentek rá teszem azt. ^^//
Atya világ. El sem hiszem, hogy nyakunkon a november. Nemsokára meccs. Noha ez izgalommal tölt el, attól még a gyomrom görcsbe rándul, nagy színésznek is kell egy kis lámpalkáz, hogy még nagyobb legyen az eltökéltsége. De lassan inkább túlhajszoltnak érzem magam, és ez nem az a jó para, ez már a pánik kategória. Le kell nyugodnom. Egyedül kisírom a szemeim, vagy valami és máris nem félek annyira semmitől. Tudom-tudom, Hollóhát, de könyörgöm, ez nem ment fel semmi tohonyaságtól és félelemtől. Mi a francért is jövök én megint a Fekete-tóhoz "megnyugodni"? Legutóbbis mikor itt jártam... Ááááh... Inkább hagyjuk is. Nem, ne hagyjuk, végre megtárgyalom magammal ezt a dolgot, mert még mindig nem tartom normális dolognak, hogy emberek félmeztelenül, ücsörögnek, állnak, fekszenek itt a pusztító már-már sarki hidegben. Ráadásul pont Darius... éééés Anne, akihez utána még a könyvtárban is volt szerencsém, morcos és heves egy társaság mit ne mondjak. Nem-nem-nem, inkább hagyjuk a dolgot, még addig amíg be nem indul a fantáziám gépezete, és valami tévesnél nem kötök ki. Bár milliárd verzióm közül csak eltalálnám. Majd persze miután ezekben a gondolatokban elmerültem ezek után feltűnik a szemmel látható... vagyis nem látható... szóval a nyilvánvaló. Hogy a területet teljes egészében köd borítja, milliméterről milliméterre. Egy pillanatig azon agyalok, hogy verébként érdemes-e magasba röppenni, vagy seprűvel, de rá kell jönnöm, hogy öngyilkosság volna vaktában röpködni. Ki tudja mi történne? Lehet másnak is eszébe jutna, és természetesen akkor vele ütköznénk, és kerülnénk a drága gyengélkedőre. Ha már mindenképpen látni szeretnék, akkor van nekem egy pálcám is, talán tudnék is kezdeni vele valamit... ha megtalálnám. Zseb-zseb-zseb benned kell, hogy legyen. Vagy mégsem. Ájjájjáj. Hova a franmcba tettem a pálcámat? Ne-ne-ne-ne-ne. Ugye nem hagytam el valamelyik tómenti fa tövében. Remek, most késégbeestem. Hogy a lópikulában bírtam elhagyni a pálcámat? A pál-cá-mat. Egyáltalán biztos, hogy boszorkánynak szántak, ha arra se vagyok képes, hogy megőrizzem? Najó, nyugi Abi, nem lesz semmi baj. Biztos megvan valahol. Imádkozz, hogy valami biztos helyen. Te jó ég, már megint skizofrénkedem. Nézd a pozitív oldalát, a Tiltott rengetegben például nem lehet, mert ott nem jártál. Kivéve, ha valaki odavitte. Úristen! Végem! Már csak az a kérdés ki öl meg hamarabb.... De a kérdéssort ideje felfüggesztenem, mielőtt nagyobbnak tűnik a baj, mint ami, de bevallandó, hogy ennél sokkal rosszabb már nem lehet. Eztán a fülem élesebbé válik, mint valami kutyáé - annak ellenére, hogy animágusként is veréb vagyok, ez valami sátáni dolog, ki tudja, vagy előjönnek az állati ösztönök, ha az emberiek nem használhatók... ez de rosszul hangzott -, és rájövök, hogy nem vagyok egyedül, a ködből senki se menekül, jobbról, balról, fentről, lentről, mindenhol diákok léptei. De mégis mi vezényel ki ennyi embert ide, valami furcsa dolog kerített hatalmába bennünket, vagy mindenki puszta nyugalomért keresi fel ezt a jelenleg túlzsúfolt helyet - mert egyébként 1, max. 2 ember szokott itt tartózkodni átlag esetben. Keresnem kell valami ismerőst még mielőtt beleőrülök ebbe a ködbe, meg a pálcám eltűnésébe. Pár perc, annyi se kellett, hogy elessek. Gyors léptek = gyors baleset. Egészen pontosan hasra estem. Olyan furcsa, hogy sehol sem látok ezúttal sarat. Hátrafelé vizsgálódom, miben estem el. Alig nézek hátra, rá kell, hogy jöjjek, hogy újra valakiben estem el, hiszen elég szépen rámförmed az illető. Nem tudom, hogy örömmel, vagy rémülettel kell felmérnem az eredményt, mert az a lány volt a botlózsinór, és szemlélget jelenleg, akivel múltkor a Fekete-tónál, majd a könyvtárban volt az a kis incidens. Azt hsiszem ezek után már lehet simán visszaejteném a fejem a sárba, ez az én formám. Azt hiszem, már nagyon rühellhet. És anyira kínosnak érzem ezt a pillanatot is, pedig esküszöm nem direkt csinálom/csináltam. - Neked is szia! - köszönök nevetve. De az örömködést kürtszó hangja szakítja félbe. Rosszabbnál rosszabb ötletek szaladgáltak a buksimban. Nem is tudom mit higyjek, a pálcám ennyire biztosan nem fontos, így elkezdek rettegni, hogy maghalt valaki, vagy valakik/valamik meg fogják támadni a Roxfortot.
Theresa O'Conaill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-10, 09:15
Kürtszó a ködben
Thess mindig is sokat járt errefelé, ma is a tó körül ólálkodott, mikor a különös köd ereszkedni kezdett, és a több itt lévő diák mind arra kezdett figyelni. Nem csoda, hiszen fura egy természeti látványosság ez, már ha egyáltalán a természet okozza ezt a hömpölygő áradatot, ami lassan végigkúszik a víztükrön, és a part felé tart. A lánynak egy cseppet sem tetszik ez az egész, és ahelyett, hogy a ködöt figyelné, inkább a többi diák reakcióit méri fel. A legtöbbek figyelmét a köd köti le, és amikor kihunynak a hangok, és felcsendül a kürtszó, a vérfarkas is arra fordítja a fejét. - Hajókürt? - suttogja maga elé, neki nem célja kapcsolatba lépni a többi diákkal, nem nekik ejti ki a szót, hanem saját magának. Minden esetre őt nem éppen a nyugtalanság jellemzi, hanem inkább a kíváncsisággal egybekötött feszültség. Izmai és idegszálai pattanásig vannak húzva, hogy bármiféle különös eseményre azonnal reagálhasson. Homlokán ráncok jelennek meg, ahogy szemöldökét összehúzva fürkészi a ködbe burkolózó messzeséget, és közben a többi diákot is igyekszik szemmel tartani. Ahogy körbepillant rajtuk, megállapítja, hogy szinte senkit nem ismer a látásnál jobban, de a legtöbb diák mellett már elment egyszer-kétszer, szinte csak a Mardekárosokkal beszélt valaha is, bár többekkel ült együtt órán. Különösnek találja az egészet, ám pálcája a helyén pihen, nem érzi magát annyira fenyegetve, hogy elővegye.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-09, 18:33
Kürtszó a ködben
Már szinte mindenhol voltam, hogy megtaláljam a naplómat, de semmi. Talán majd a parton lesz, mert úgy rémlik, hogy ott még biztos nálam volt, mert épp írni akartam bele, amikor... Amikor Darius megjelent... Próbálom kerülni a suliban a múltkori eset tán, de ez nem könnyű, mert van pár közös óránk, feltűnően pedig nem akarom csinálni. A hajamat is befestettem barnára, mert egyrészt már untam
a szőkét, másrészt pedig így nehezebben szúr ki a tömegben. Még mázli, hogy nem előbb festettem át, és így ő még csak szőkén futott össze velem... Kezd elegem lenni abból, hogy nem sikerül kivernem a fejemből, ez tuti nem normális... Legalábbis tőlem ez nem megszokott viselkedés. Éppen ezért kéne mielőbb megtalálnom a naplómat. Ha abba beleírhatok mindent, akkor könnyebben sikerül nem gondolnom rá, ehhez viszont tényleg meg kéne előbb találnom. A parton több diákot is látok, de inkább a múltkori hely felé indulok, mert ha mást nem, akkor biztos arrafelé lesz. Útközben is résen vagyok, a földet kémlelem, hátha észreveszem. Nem vagyok kint régóta, de mintha egyre sötétebb lenne pedig még csak négy óra felé járhatunk. Felnézek az égre és meglátom a magyarázatot: sűrű, sötét viharfelhők gyülekeznek, s az idő is hirtelen hűvösebbé vált. Összébb húzom magamon a kabátomat, s így megyek tovább. Lehet, hogy jobban át kéne máskor gondolnom, hogy mit veszek fel, mert fázik a lában... Nem, mintha zavarna, mert igazából nem nagyon tud érdekelni, ha legalább jól nézhetek ki, de máskor tényleg jobban átgondolhatnám az időjárást. Még mindig nem sikerült megszoknom, hogy ősz van... Legalább a kontaktlencséim már megérkeztek és így nem kell félig vakon járkálnom az erdőben, mert azt az idióta szemüveget tuti, hogy nem veszem fel többet... Ahogy a part felé közeledek észreveszem, hogy sűrű köd nehezedik a tó és környéke fölé. Nagyszerű, így még nehezebben találom meg a naplómat, már ha egyáltalán errefelé van... Kénytelen vagyok jobban lehajolni, hogy láthassam a talajt, ahol keresgélek. Azonban nem teli el pár perc azután, hogy szinte elmerültem a ködtengerben, valaki sikeresen átesik rajtam, így engem is szépen fellökve. - B*szki, valami bajod van, hogy nem látsz? -förmedek rá, ahogy a földön ülve rápillantok, s felismerem a lányt. Nagyszerű, csak ő hiányzott... Lehetek ennél szerencsétlenebb? Miután múltkor szépen meglátott Dariussal, utána még a könyvtárban is megzavart... Vonzom ezt a csajt, vagy csak szimplán el vagyok átkozva? Már pont említeném meg neki, hogy mit akar tőlem már megint, de a távolból egy kürtszó hallatszik. Semmi mást nem hallani ezen kívül, azt hiszem kezd egy kicsit kirázni a hideg...
□ Words: 412 □ Clothing: katt □ Notes: □
Jessamine Findley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-11-08, 22:50
Kürtszó a ködben
Ha tudta volna, hogy Fred alig néhány buckányira tőle alussza a délutáni szieszta édes álmát – pedig az orvosok jelenlegi véleménye szerint tele hassal nem lenne szabad aludni – akkor feltehetően nem ücsörgött volna ilyen nyugodtan a tóparton. A késő őszi időben tervezett szabadtéri üldögélésre figyelemmel rétegesen öltözött. Kék farmerja vastag, alatta hosszú, színes csíkos trédig érő zokni, cipője is a vízhatlan fajta bokacsizma. Sárga pólójából nem látszik semmi, mivel világoszöld kapucnis polár pulóvere és színes, mintás sálja egészen eltakarja. A kabát csak bónuszként van rajta, a pulóver adja az igazi meleget, így aztán a kabát cipzárja nincs is felhúzva. Haja kiengedve, arcába hulló tincseit fonta csak hátra, a két fonatot virágdíszes hajgumival fogta össze. De visszatérve a tóparti üldögélésre. Ábrándosan figyeli a tó mozdulatlan víztükrét, a nagy kottafüzetét nem hozta most magával, csak egy vékonykát, ha az ihletettség olyan magasra hágna, hogy azonnal papírra kell vetnie egy dallamot, netán néhány strófát. Ha három buckányival balra ülne, akkor egészen biztosan nem a mozdulatlan szürke víztömeget szuggerálná, hanem a vörös tincsekben gyönyörködne és közben szebbnél szebb dallamokat vetne papírra. Figyelme egy ideje egy kis kavics útjára koncentrálódik, amint beszorult két nagyobb szürke kődarab közé és a víz nem tudja kimosni szorult helyzetéből. Egyszer-egyszer már úgy tűnik sikerül a világos kavicsnak kijutnia, hogy azután feltehetően másik két kődarab közé kerüljön, de ezzel a folytatással Jess nem foglalkozik. A kis kavics annyira lekötötte figyelmét, hogy a furcsán leereszkedő ködöt csak a még furcsább kürt hangjára felpillantva veszi észre. A kísértetiesen lebegő köd a néha felvillanó villámok fényében még kevésbé szívmelengetőbb. Kézbe veszi füzetét és pálcáját és felkel ültéből. Szemei egészen elkerekednek, tisztában van vele, hogy olyan nagyon azért nem gondolkodott el, hogy így elreppent volna az idő… Elindulna vissza az iskolába, mikor megpillantja a láthatóan a közvetlen vízparthoz tartó Chancet. Egyelőre nem akaródzik neki egyedül visszabaktatni a kastélyba, de a vízhez se kifejezetten akar közelebb menni. Marad tehát ott, ahol volt és innen szólítja meg kviddics-mentorát és barátját. - Hé, Chance, láttál már ilyet? Integet neki köszönésképp, ha felé fordult a kérdés elhangzásakor. Mintha messzebbről más hangot hallana, egy hasonló érdeklődő kérdést, de azon kívül mást nem hallani. Különös. Tesz két lépést mégis Chance felé, hogy kipróbálja, lépteinek van-e zaja, vagy az is eltűnt a madarak erdőbéli kopácsolásával együtt. Talán kacsázhatnának is, megnézni felkavarja-e a ködöt, mint a mesékben szokás. És annak vajon lenne hangja? Elkezd lapos követ keresni tekintetével, ha nem talál, majd megpróbál egy nem laposat megszobrászkodni pálcája segítségével.
Kell egy kis idő magamra. Aha, szuper, gratulálok, már megint a magányt keresem... Néha talán nem ártana emberek közé is mennem, szocializálódni; meg hogy is fogalmazzak, mondjuk élni. Mert ez nem élet, inkább csak vegetációnak hívnám. Rendesen fel vagyok öltözve, mert ősz van, és az idő hidegre fordult már egy kicsit, bár sosem voltam az a fázós típus. Otthon Oroszországban azért jóval hidegebb van; főleg télen. Azért egy kabát van rajtam, meg egy jó meleg kötött sál, és egy nem túl vastag, de csinos, piros bőrkesztyű is helyet kapott. Egy kisebb táska is van nálam, néhány sarlóval, papírzsepivel, meg persze a pálcám is. Nem tudom miért pont a tóhoz jöttem, nem mondhatni, hogy olyasféle kedvenc helyem lenne itt, de valami ma mégis erre vezérelt. A szőke hajamba belekap a szél és furcsa módon, mintha most hamarabb sötétedne. Rápillantok az órámra, annyira még nincs késő. A tónak egy elrejtettebb végében sétáltam eddig, de most inkább visszaindulok a kastély felé. Valahogy annyira nem kellemes az idő, le is hűlt egy kicsit, na meg az a néhány villám sem túl biztató a felhők között. Magam mögé pillantok, és látom, hogy a tó felett eléggé ködösre sikerült az idő. - Mégis mi a franc van itt? - motyogom magam elé oroszul. Ha egyedül vagyok, gyakran nem az angolt használom, mert azért kicsit aggódom, hogy elfelejtem a saját anyanyelvem. Megrázom a fejem, és gyorsítok egy kicsit a lépeimen; na nem vagyok én olyan ijedős fajta, de a nyári események óta erősen gyanakvóbb természet lettem. Mikor meghallom a kürtszót is, a hideg fut végig a hátamon, és beleborzongok. Ösztönösen megmarkolom a pálcám, és körülnézek. Nem igazán tudom behatárolni, hogy merről is hallottam a hangot, de azt határozottan merem állítani, hogy nem képzelődtem. Most már a tónak a kastély felől oldalára értem, és ahogy látom nem vagyok egyedül itt. Pont akkora érek oda, hogy halljam, amint egy lány azt a kérdést teszi fel, hogy mi folyik itt. Megkeresem a kérdés feltevőjét a tekintetemmel, azt hiszem ő is a kékek közé tartozik, mint én. Csak megrázom a fejem, nem egyenesen neki felelve, csak úgy a semmibe és megállok a tavat kémlelve a tekintetemmel. Valahogy nem érzem magam jól ettől a ködtől, a pálcámat ugyan nem tartom semerre, a testem mellett leengedett kezemben van, de azért résen vagyok.
A hozzászólást Sonia K. Davrov összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-11-08, 23:34-kor.
□
