2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A kardot már akkor a hajó korlátjának támasztotta, mikor elindult a vitorla felé Chance oldalán. Így aztán legalább amiatt nem kell aggódnia, hogy kiejti kezéből a kardot, vagy nem ejti ki, de megvág vele valakit, így is elég a vakító fehérség és erőteljes köldöktáji rántás okozta meglepettséggel megbirkóznia. El is felejti csupán csak pár pillanattal korábbi megnyugvását, miszerint Fred utánanéz a kapitánynak és hogy Sonia szemmel tartja a terepet, amíg dolgoznak, elvégre nem kellett volna félniük a hirtelen hátbatámadástól, de ez most már mind a múlté. Utoljára még két meglehetősen nem összepasszoló gondolat fut át elméjén, az egyik, hogy ezek szerint mégse teljesen mágiamentes övezetbe kerültek, talán csak a képességeik voltak valamiképp leárnyékolva. A másik gondolata igazából egy kimondatlan kérdés… vajon sikított, mikor megérezte a rántást? A fehér fénytől biztos nem, habár szorosan be kellett csuknia szemeit, de nem sikított. Igazából arra a megállapításra jut, hogy egy ilyen mozgalmas délutánon egy kis sikítás belefér. Aztán máris ugyanúgy landol a könyvtár padlóján, mint a többiek. A földdel való kemény találkozástól kipréselődik tüdejéből a levegő, pedig ahogy hátára fordulva levegő után kap, meg kell állapítania, hogy nem is teljesen a földre esett. Kezek, lábak gabalyodtak össze, csoda, hogy senkinek nem tört semmije… az meg csak szokásos pechje, hogy nem sikerült Fredre esnie, csak egy egészen kicsit kellett volna jobbra landolnia. És még csak párnamintának se jelentkezhet, mekkora csalódás! A felé nyújtott kezet természetesen elfogadja. - Köszi. Jól vagytok? Kérdi nagyjából mindenkitől, miközben megigazítja ruháját és haját, ami azért igencsak szélfútta hatású, ajkain is érzi még a különös víz ízét, tehát egy pillanatra se gondolja, hogy az egészet egyes egyedül álmodta volna, aztán mindenkit egy rakásba varázsolt volna, álmában persze azt is. Figyelme a könyvre terelődik, nem lepődik meg a könyvgerincre arannyal nyomtatott címen. Ujjai kitapintják a tengericsillagot, pillantása meglepődve rebben a sárga felsőjének nyakát összekötő almazöld szalag végére tapadó potyaszuvenírre. Mielőtt elkezdhetné alaposabban megszemlélni, olyan szuvenírt kap, amit egészen biztosan megtarthat. - De az már pávatollas, bíborszínű kapitányi kalap legyen, vagy az összes krumplit is te pucolod! Mondja nagy komolyan, ahogy megigazítja papírcsákóját. Habár a kardozós harcolósdit kihagyná legközelebb, megelégszik csak a kalappal! - Szia, sziasztok! Mikor a többség már távozott, figyelme ismét a könyvé. Különleges könyv lehet, mugli mese és mégis ilyesmit művelt. A hárommal fentebbi asztalon ott van jegyzetfüzete, ami vele volt a tóparton is, annak lapjai közé csúsztatja. Ha Chance még mellette maradt, akkor elmondja terveit neki és vele vagy egyedül, a fiú döntésétől függően elindul a könyvtárosnőhöz, hogy hívják Bimba professzort, hogy beszámolhasson a történtekről, a prefektusi vér nem válik vízzé. Csodás kalapját csak pár lépés után jut eszébe levenni, óvatosan zsebébe süllyeszti, hogy elfoglalhassa méltó helyét az F betűs pulcsi mellett.
//Köszönöm szépen a mesét, én is csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, még-még-még! //
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2015-01-23, 01:01
Kürtszó a ködben
Nem nagyon figyelnek rám, de nem is lep meg. Kicsi vagyokés jelentéktelen, meg meg is lapulok. Ahogyan Fred mégiscsak hozzám szól, és utasít, biccentek. Talán olyan, mintha csak rám akarna sózni valamit, hogy hasznosnak érezzem magam, de én hiszem, hogy többről van szó. Valóbannem mindegy, idejében észrevesszük-e, ha a matrózok visszatámadnak, és bármikor jöhet válaszcsapásuk. Eztán fordulnék Astridhoz, hogy a kérdésére feleljek, ami furcsa módon másokban nem fogalazódott meg - igaz, pont ezeket a kérdéseket akartam elkerülni. De már nem felelek, mert jön az a furcsak, vakító fény. - Gil! - nyögöm, és azonnal a kis tündérke után kapok, rákulcsolom ujjaim, s nem eresztem. Nem tudom, mi történik, de meg kell őtvédenem, ez biztos. A könyvtár padlóján ébredve még mindig szorongatom, legalábbis én azt hiszem, bár könnyedén meglehet, hogy már csak a levegőt. Ahogyan Astrid felém lép, elfogadom a segítséget, hogy talpra állítson, és halk szusszantás után vidáman elvigyorodom. A könyvet bár észreveszem, nem érdekel. Astrid kifelé menet biztosan elmagyarázza, mi volt ez az egész; ámbár a hogy kerültünk ide kérdése ez ügyben kicsit elbizonytalanít, de ő mindig mindent tudni szokott. - Naná! - vágom tehát rá kérdésére, és mehetünk is kifelé, sétálni. Csak ne a tópartra. Tengeri csillagot nem találok magamon, legalábbis egyelőre nem, igaz, nem is keresem, csak Gilt... De ha nincs, hát némi csalódással hagyom el nővérem nyomában a könyvtárt. - Sziasztok! - búcsúzom, nem ragozva túl a dolgot. Nem történt semmi olyan komoly, mély dolog, ami baráttá kovácsolt volna minket, így felesleges hosszan köszöngetni, vagy egyenként.
//Köszöntem a játékot, ámbár kicsit meglep, hogy itt, így lett vége - én azt hittem, most kezdünk igazán... //
Fred.Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2015-01-20, 22:07
Kürtszó a ködben
- Tök jó ötlet! *Jelzi Soniának, ki vállalkozik arra, hogy felmászik az árbockosárba. Egész talpra esettek lettek a csajok a végére, csúcs! A vitorla kibontását is könnyedén rábízta Fred a két hugrabugrosra, mert hát gőze nincs róla, hogy azt fent vagy lent engedik-e ki? Azt tudja, hogy valami mozgó varázsképen volt ilyen ábrázolva, és ott lenn hadonásztak meg ráncigáltak köteleket, de hát viharos volt az épp ábrázolt jelenet, a hullámok többször átcsaptak a fedélzeten, így sok mindent nem lehetett kivenni tisztán. Inkább nem elmélkedik ezen, köröz egyet lazán a karddal mosolyogva.* - Megnézem addig én a kapitányt, itt van-e, mert úgy hallom, a matrózainak nagyon hiányz... *Eddig jut a mondatával, melyet Jessnek intézett éppen, mikor hirtelen erős fény vakítja el, hiába takarja le ösztönösen szabad karjával szemeit. Majd a rántás, mintha csak zsupszkulcsot fogott volna. De hát ez őrültség, nem is fogott meg semmit! A nála lévő kard is Sarahtól van, akkor a lánynak is el kellett volna tűnnie. Majd kemény ütközés a padlóval térdben és könyökben tompítva az elegáns érkezést, feje viszont legalább nem koppan. Aztán tompa puffanást érez, valaki rajta landolt, de szerencsére nem kardostul, s Fred sem fordult bele a sajátjába esés közben, s még mások sem sérültek meg szerencsére! A nem túl kellemes utazás és landolás után még a kemény padló is kellemesnek érződik, s kinyitva szemeit hamar konstatálja, hogy ez bizony a Könyvtár.* - Nem tudom kinek a mijén fekszem, de üzenem neki, hogy felettébb kényelmes! De tényleg! Jelentkezzen nálunk párna-mintának az új tanórai álcázott alvás termékhez, köszi! Valaki más vagy ugyanaz viszont már nagyon nyomja a bal combom, a végén még vérhiány miatt le kell vágni és én lehetek az új fél lábú kalóz... *Jegyzi meg vigyorogva, s bárkire is került, letápászkodni csak akkor tud róla, ha már róla is leszálltak. Mikor ez megtörtént, felsegíti a még földön lévő hölgyeket - pimasz vigyorral még Chance-nak is nyújtja a kezét egy "hölgyem" megszólítás után - s csak eztán emeli fel ismét a kardot a földről és veszi észre a könyvet, ami éppen beszippantja a maradék vizet... és kirántja a kezéből a kardot, mielőtt elnyelve azt becsukódna és leolvashatnák a címet.* - Most komoly, meg se tarthatom? Pedig mennyi klassz csalizajgépet hagytam odaát... *Tapogatja meg a zsebeit, melyekből leltár szerint valóban hiányoznak az odaát felhasznált termékek. Így tapogatás közben kitapint valami más felületet is, s kiemelve a zsebéből ott van ujjbegyén a kis tengeri csillag. Szemöldökfelvonása és tekintete a legjobban írják le az "ez meg mi az isten?" kérdést. Annyi rémlik, hogy a könyvtárba jött, mert valamit össze kell csapni McGalagonynak beadandó címén, és hogy baromi álmos volt és inkább kiült volna a tópartra szunyálni egyet a hűvösebb idő ellenére is...* - Invito dolgozat... *Hívja magához az odébb lévő asztalról az eddigi munkáját, amin gyanúsan hamar végigpillantva és felnézve a könyvtár órájára megállapítja, hogy ez veszett ügy. Egy üres pergamenre felírt névért még neki sem adnak jó jegyet. Talán ha áthúzná és fölé írná, hogy Hermione Granger...* - Szerintem ha elmesélem McGalagonynak ezt a egészet, tuti visszaküld felsikálni a fedélzetet... De ha már... *Azzal a pálcáját a dolgozatra irányítva gyorsan papírcsákóvá alakítja és Jess felé lebegteti.* - Nem egy kapitányi kalap, amilyent keresni mentem volna neked, prefektus kisasszony, de majd legközelebb! *Kacsint egyet hozzá, Chance-nek vigyorogva biccent, a többieknek csak röviden int egyet és elindul ki a Könyvtárból. A kis tengeri csillagra meg vigyáz. McGalagony le fogja szedni Fred fejét, de az első és a második dühkitörés után meg lehet majd tőle kérdezni, hogy miként csinálhattak ilyent egy kis tárgy segítségével? Mert ha ez bűbáj, akkor tudni akarja, hogy lehet ilyent csinálni!*
//Még-még-még, ennyi nem elég! : D Nagyon szépen köszi a mesélést, élmény volt : )//
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2015-01-19, 15:38
Kürtszó a ködben
[You must be registered and logged in to see this image.]Amikor a Hugrabugos fiú megszólal, akkor kissé talán túl gyorsan is kapom oda felé a fejemet, úgy hallgatva, hogy mit mesél. Szóval… ő ezek szerint tud arról, hogy mi az a Sehol sziget? És eddig miért nem mondta? - Nem mesélnél róla kicsit többet, hogy előrébb legyünk? – noszogatom, ugyanis nem hiszem, hogy ez a sok matróz majd a végtelenségig távol marad a hajójuktól, ahogy a kapitányt se látom semerre se, így talán némileg igyekeznünk kéne. Figyelek tehát a fiúra, meséljen csak nekünk, de közben a húgomat se veszítem szem elől, aki szintén eléggé furcsán viselkedik, mint aki tud valamit. De honnan? - Várnak ránk? De hát kik, Sarah? És honnan veszed ezt? – nézek rá meglepetten, miközben a térképet bárki megnézheti természetesen, ahogy a többi papírt is, nem dugom én el senki elől se. De arról fogalmam sincs, hogy miként fogjuk tudni beindítani majd ezt a hajót. Mint hallom, Fred a kezébe veszi az irányítást, így hát úgy állok, hogy nyugodtan meg tudja nézni, ha szeretné és közben azért biccentek a kérdésére is. - Igen. – így hívnak, és azért örülök, hogy emlékszik rá. Mondjuk még soha se beszélgettünk igazán egymással, de talán ez a nap után máshogy lesz, én örülnék neki. - Oké, akkor megnézem, meg a többi jegyzetet is, hátha látok majd valamit… - bólogatok aprókat, az iránytű pedig majd a következő feladat lesz. Tényleg azon vagyok, hogy megtaláljam azt, hogy merre is lehetünk, mert hát a Roxfort nincs itt, talán… talán jó messzire kerültünk az iskolától, fogalmam sincs. Én viszont nem nyúlkálok a kormány felé, de amint ezt valaki megteszi, minden megváltozik. Erős villanás, aminek hála a szemeimet is próbálom eltakarni, majd jön a jól ismert húzás is, amit én halk sikkantással jutalmazok, ugyanis ilyesmire egyáltalán nem számítottam… Vajon most hová lyukadunk ki? Mi történik? Nehezen áll össze a kép, főleg, hogy szépen egymásra esünk, így kissé nyekkenve próbálok meg felkelni és arrébb mászni, hogy ne legyek útban senkinek se, ahogy pedig körbenézek, ismerős helyen találom magam. - Hogy kerültünk ide? – tudom, hülye kérdés, de szinte csak magamnak mondom, halkan, suttogva, nem is várok rá választ tehát. Ez után tűnik csak fel az a bizonyos könyv, melynek címét olvasva pislogok csak nagyokat. Hű… Nem gondoltam volna, hogy egy könyv képes beszippantani embereket, mert most, hogy így visszagondolok a mai napra, pontosan itt jártam, amikor hirtelen… képszakadás. - Ez… ez igazán érdekes volt. Kár, hogy nem jutottunk tovább, kíváncsi lettem volna a könyv szereplőire. – most már tuti, hogy el fogom olvasni, tudnom kell, hogy mi volt az a hely, ahova menni akartunk. Bánom picit, hogy véget ért a kaland, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna, bár mágia nélkül talán mégis csak így jártunk jobban, ez már nem derül ki. A kis csillag is feltűnik egyébként a többieken, ahogy saját felsőmön is, így finoman végigsimítok rajta, majd ez után lépek Sarah-hoz és ha nem kelt még fel, akkor kezemet nyújtom felé. - Nincs kedved sétálni egyet? – kérdezek rá kedvesen és akkor talán ő is elmesélhetné majd nekem bővebben a kis kalandunkkal kapcsolatos élményeiről. Ha igent mond, akkor együtt fogunk majd távozni a könyvtárból, ha pedig nemet – amit kétlek -, akkor bizonyára én a toronyba megyek vissza, már nem is olyan fontos a könyvtár hirtelen, némi pihenés nem árt meg. - Sziasztok! – köszönök el a többiektől is természetesen. Még egy utolsó pillantás a könyvre, majd már itt sem vagyunk.
//Köszönöm szépen a mesét, érdekes elgondolás volt ez a könyves dolog, de azért kíváncsi lettem volna a mese folytatására, ahogy Astrid is. //
Amikor az első ember eljut oda, hogy megfogja a kormányt és mozdít rajta egyet, miután sikerül megküzdeni a vitorlákkal Chance órája, vagyis a kapitány órája, ami nála van egy pillanatra felvillan, de olyan erővel, hogy egy ideig kb. semmit sem látnak, csak egy jó erős rántást éreznek a köldökük tájékánál és amikor magukhoz térnek, akkor már a Könyvtár kemény padlóján fekszenek, úgy kb. egymás hegyén hátán, mert hát kicsi a hely és ide lettek ledobálva nagy hirtelen. A földön előttük fekszik egy könyv, aminek a címe "Pán Péter rejtélyes utazásai." A könyv az utolsó villanással szépen be is csukódik. Megrázkódik még és mintha néhány cseppnyi vizet is visszaszívna magába különös módon. A kis csapat egyébként halványan emlékezhet rá, hogy mielőtt az egész történés elkezdődött volna mindegyikük a könyvtárban tartózkodott, a könyv mágikus ereje volt az ami magába szippantotta őket, bár az rejtély, hogy vajon ki volt az, aki kinyitotta és ki volt az, aki mindegyikük ruhájára egy apró kis tengeri csillagot tapasztott, mert hogy ha megnézik magukat, akkor azt megtalálhatják most. Már kőkemények, de minden bizonnyal ez volt, ami összekötötte őket ebbe a kis közös kalandba.
//Nos köszönöm szépen a részvételt, részemről is ment akkor a záró, és persze jutalomképpen mindenki főkarakter részére kapja az alábbi pontocskákat aki végig kitartott. ^^
Astrid 20 pont Sarah 15 pont Chance 20 pont Jess 20 pont Fred 20 pont Sonia 10 pont//
Előbb-utóbb sikerül mindenkinek közülünk feljutni a hajóra. Végigpillantok a kis csapaton, hát nem olyanoknak tűnnek, akik a legmegfelelőbbek veszély idején, de persze sosem lehet tudni mit rejtenek magukban, a válsághelyzet sok mindenkiből kihozott más csodás dolgokat. Astrid mellé lépek, remélem nem bánja, ha én is egy pillantást vetek a térképre és próbálom felismerni, memorizálni a dolgokat. Nem nagyon reagálok a körülöttem levő beszélgetésre, hiszen Sarah megválaszolja Astrid kérdését, hogy szerinte kézzel kéne csinálni. Ebben egyetértek, ha mugli dologról van szó, akkor tényleg kétkezi munka lesz a vége. A hugrás fiú, azt hiszem Chance válaszára felkapom a fejem. Végre valaki, aki tud valamit a szigetről, bár nem nekem címezte a választ, azért hallom. - Mese, és kisgyerekek. Szuper – morgom halkan. Már az sem zavar, ha meghallják. Ami inkább zavar az a tétlenség, így nagyon is támogatom a két fiú kezdeményezését, hogy menjünk innen végre. Weasley, ne kérdezd melyik, bár mintha valaki Frednek szólította volna, vagy rosszul emlékszem? Nem számít, szóval a vöröske kiosztja a feladatokat, jó, hogy megragadta az irányítást. Nekem ugyan nem mond semmit, de feltalálom én magam. Segíthetnék talán a vitorlákkal, sok van belőlük és gondolom nem véletlen kell egy egész legénység a hajó mozgásba hozatalához. A főárbocra nézek, jó magasan van a teteje. De persze fent van egy őrszemeknek kialakított kosár is. Láttam már festményeket hajókról, általában van ilyenjük. - Hát jó, akkor én mondjuk felmászok körülnézni – Nem is tudom, hogy kinek mondom, talán csak magamnak, igazából mindegy is. Keresek valami kisebb kést, tőrt valahol, amit elejtett valamelyik matróz, és a kezembe fogva indulok felfelé a kötéllétrán. Azt hiszem jó magasra kell másznom. A kést inkább belecsúsztatom az övembe és csak reménykedem, hogy nem fog kiesni, hogy valakit agyonszúrjon a magasból. Kell azért jó pár perc, amíg felérek, a lényeg, hogy közben ne nézzek le, pedig kíváncsi lennék, a többiek hogyan haladnak, de most már inkább mászom tovább. Nem könnyű felkapaszkodni, és nem mondanám magam oltári tériszonyosnak, de azért egészséges mértékben igenis tartok a magasságtól. Felérve bemászom a kosárba, remélve, hogy nincs ott senki, aztán mikor már kifújtam magam a nagy megerőltetés után, körülnézek, hogy merre is kéne menni. Itt fönt elég szépen kitárul a világ.
- Ahha! Válaszolja Chance-nek, miközben nagyot fúj és a móló szélén tartva szemét, nehogy megint marasztalni akarják a marcona kalóz-félék, indul végre a kis csapat felé. Ha nem ilyen helyzetben lennének, talán feltűnne neki, hogy a szokásosnál jobban becézte őt barátja, de most csak azzal van elfoglalva, hogy mielőbb felérjen a hajóra. Ó, pedig talán még az az összefüggés is feltűnne neki, hogy így leginkább csak nővére szokta szólítani… - Ó, szóval ismered? De jó! Akkor… Felderül, végre egyikük tudja, miről van szó. Persze nem tudja, hogy egy mese hogyan segíthetne rajtuk, az még talán a varázsvilágban is lehetetlen, hogy egy mese lapjaira kerüljenek… vagy hát miért volna épp ez lehetetlen. De nem jut el a túl mély boncolgatásig, mivel Chance nem elszólásnak szánt elszólása úgy megzavarja a szőke hugrabugos lányt, mint ahogy a délután összes furcsaságának se sikerült. Fülig vörösödik, ahogy pillantása Fredre rebben, vajon ennyire nyilvánvalóak az érzelmei? Már épp ellenkezni kezdene, mikor szerencsére eszébe jut az iménti percek történései és új értelmet nyer a párbajhős fogalma, több trükkös fejfedő és sokkal-sokkal kevesebb lányregényes mozzanat –sehol egy felpofozott pimasz fráter, aki illetlenül meg akarta csókolni őt… ahh, sóhaj, sóhaj –, máris indokolatlan pirulása. Halkan megköszörüli torkát, hogy ezzel visszabillentse magát a jelenlegi szituációba. Nem is baj a kis intermezzo, mert így legalább nem ismétli Fred kérdését, történetesen azt, hogy miért is jó nekik, ha elindulnak egy mesebeli szigetre. A hajó elfoglalásáig jutottak a múltkor a tervezésben, de akkor ezek szerint az úti cél is eldöntetett. Inkább Chance-t kezdi faggatni, míg a vitorla felé indulnak, természetesen csak, ha barátja vele tart, mert ő ismét csak azonnal elindul, hogy a Fred által rá kiosztott feladatot végrehajtsa. - És milyen hely ez a Sehol-sziget? Hogy szól a mese? Mégiscsak jó lenne tudniuk a részleteket, milyen mesébe csöppentek. Van vajon esély Fred békakirályfivá változására? - Oké, te tudod, hogyan kell leengedni a vitorlát? A regények sose térnek a dolog technikai részére, még ha le is írják a hajó egyes részeit, ennyire nem bocsátkoznak részletbe. Ha más nem, találomra kezdi egyik-másik kötelet kiengedni, ami láthatóan kapcsolódik a vitorlához. - Szerinted fel kell rá mászni? Kérdi, ha nem jártak sikerrel. Az rémlik neki valamelyik kalandregényből, hogy a matróznak fel kellett mászni egészen a vitorla tetejére és kétoldalt is kimászni rajta, hogy a vitorlavásznat kiengedjék. Persze, ha nincs más, kénytelenek lesznek felmászni, vagyis Jess biztosan, a kiszabott feladatát mindenféleképp elvégzi. Még szerencse, hogy nincs tériszonya! - Szerintem körül kéne nézni, nehogy magunkkal vigyünk potyautasokat. Indítványozza, ha sikerrel jártak – ha nem, akkor sem halasztja későbbre ezt a javaslatát, ugyanis még mindig zavarja a kapitány eltűnése, no meg a rájuk támadók között egy szakács-formát se látott, márpedig minden hajón kell, hogy legyen egy szakács és kellemetlen lenne a nyíltvízen konstatálni, hogy a fél tengerimedve-bagázs velük hajókázik. Szóval, ha sikerrel jártak, akkor könnyű szívvel indul a hajótat felé, ha nem, akkor a többiekre hagyja a probléma megoldását, ami neki nem sikerült és úgy indul felfedező körútra.
Fred.Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2015-01-14, 21:31
Kürtszó a ködben
~ Ügyes.~ *Mosolyodik el féloldalasan, ahogy a pillanatnyi szünetében van alkalma elnézni a szabaduló, kalóz-kezet püfölő hugrabugos lányt. Látván, hogy Sarah lemaradt, lesiet a pallón a mólóra s segít neki átvenni egyrészt a lánykának túl nehéz kardot, másrészt hátvédként szolgálni, hogy ha netán valamelyik matróz túl hamar térne észhez és érne a hajóhoz, ne a lányt kapják már el. Egy kvázi felnőtt fiúval szemben azért egészen mások az esélyek, mert valószínűleg a csapat őérte kevésbé is aggódna, hiszen fel tudja magát találni. Egy szó mint száz, csak azután lép újra a fedélzetre, miután megbizonyosodott róla, hogy közülük mindenki a hajón van, aztán gyorsan behúzza azt a pallót, mégse adjon már gyaloghidat meghívóval együtt a kiebrudalt kalózoknak. Ha hajót akarnak visszafoglalni, ugorjanak szép nagyot! Ezután csatlakozik a többiekhez, jelesül megnézi saját szemeivel is a térképet - fél szemét a mólón tartva, hogy időben tudjanak reagálni egy visszafoglalási kísérletre -, arról lemarad, hogy Chance tudja, mi fán terem a Sehol sziget, pedig szó se róla, Frednek tetszene a fel nem növés gondolata, igaz, ő ezt lelkesen alkalmazza is már. Helyette Sarahra pillant az igen eltökélt, céltudatos kijelentésre, fel is vonja egy kicsit a szemöldökeit rá.* - Oké, majd utólag út közben kérdezem meg, kik vagy mik várnak ránk! Előbb induljunk el. Félig-Fejnélküli Nick mesélt a hajókról, az ő korában volt sok ilyesféle, aszondja kell, hogy legyen valami vasdarab, ami lent tartja... *Beszéd közben ő már a korlátot vizslatja, ki-kihajol rajta és tekint le a hajó oldalára. Állítólag egy hosszú lánc köti össze a vasdarabbal a hajót, szóval ha megvan a lánc, azt fel tudják biztos tekerni. Mihelyst megtalálta, neki is áll a feltekerésnek nekifeszülve.* - Jess és Chance, kibontjátok a vitorlát? Astrid, ugye? *Fordul tekerés közben a nagyobbik Hollóhátas lányhoz, hogy jól emlékszik-e a nevére?* - Valahol csak rajta kell, hogy legyünk a térképen. Ne Roxfortot keressünk akkor vagy Angliát, hanem a Fekete-tóhoz hasonló formájú tengernyúlványt. Ha az megvan, megvagyunk mi is nagyjából. Meg kéne egy iránytű. Olyan kerek mugliizé, amiben piros meg kék nyíl forog körbe és valamelyik észak felé mutat. *Azt speciel nem tudja, hogy mire mennek, ha tudják, hol van észak s merre dél, de Sir Nickolas történeteiben mindig fontos szerepe volt, hogy tudják merre van észak, szóval nekik is meg kéne tudni. Majd rájönnek, mire lesz jó ez az információ.* - Te pedig figyelnéd és sikítanál, ha megkérhetlek, ha valaki túl közel jutna a hajónkhoz, míg el nem indulunk? *Vigyorog rá a legkisebbre, mert bizony Sarahnak is talál feladatot. Ezzel szépen ki is osztotta mindenkinek a munkát, s remélhetőleg eddigre ő is végzett a vasmacska felhúzásával. Persze ha valakinek ennél jobb ötletei lennének akár munkamegosztásra, akár elindulásra, Fred nem az a fajta, aki köti az ebet a karóhoz, csak hogy neki legyen igaza vagy az legyen, amit akar. Különben sem haragtartó ő, miután megtorolta az incidenst a Roxfortban valami csínnyel, már meg is bocsájtott.*
Jó sokáig kitartott a levegőm, de megvan az óra, egyenlőre sértetlennek tűnik. Átvetem a lábamat a korláton, miután lerugdostam magunkról Jess támadóját, ennyit a jótékonykodásról a kalózok irányába. Megrázom magam, mint egy bolhás kutya, és a szöszi irányába felemelem a hüvelykujjamat, majd körbenézek, kik is vannak talpon. Jobbára a mieink szép számmal aprítják az ellent, ami már csak azért is bámulatos, mert főleg lányok, felnőtt férfiak ellen. Na és persze Fred. Miután a szöszi megszabadult a támadójától, magam elé kapom az órát, és kirázom belőle a vizet, teljesen szárazra törlöm. Egyértelmű, hogy a kapitány valami tájolóként is használhatta. Miután nincsen éjszaka, a csillagok állásából nem tudunk útvonalra következtetni, ám mugli származásuként lassan összeáll a kép, valami mágikus anomáliának köszönhetően csöppentünk a mesebeli miliőbe. - Te is jól vagy Jessie? – Kérdezem azért itt aggodalmat csempészva a hangomon, és a kelleténél jobban becézve őt, mit ki nem hoz belőlem a válsághelyzet? A kérdés nem tudni, hogy hozzám címződött-e, így ösztönösen rántok vállat. - Persze. Pán Péter meséje. A kisfiú, aki sosem akart felnőni. Akárcsak én. Vagy a griffes párbajhősöd. – Utalok itt Fredre. Annyira nem vagyok még beavatva, hogy a szőke titkon milyen érzelmeket táplálhat a Weasley iránt, így elszólásom afféle beleérző poénnak minősül. Astridék arcán is látom, hogy aranyvérűek, mert lövésük sincsen a dologról. Végre valami, ami felém billenti a származás mérlegének nyelvét. Mellé lépek hát, hogy a térkép közelébe illesszem az órát, hátha valami jelzés alapján be tudjuk állítani a kormányt, merre is tartsunk. A logikus lépés a horgony felhúzása, és a vitorla felvonása. A szelet nyilván nekünk kell gerjesztenünk. Fél szemmel észreveszem, hogy Sarah valami kis szárnyassal diskurál, remélem megoldja a dolgot, én a horgonyhoz megyek, és józan paraszti ésszel próbálok meg rájönni, hogyan is fel feltekerni. - Próbáljátok meg a vitorlát, aztán húzzunk innen. – Dobom be a javaslatot, mielőtt még felmásznának a kalózok. Még egy csatát nem biztos, hogy megnyerünk.
A többiekkel nem is igen foglalkozom, mondhatni, megszűnik körülöttem a világ. Társalognak valamiről talán, és épp tudom, hogy Astrid is elvonul valamerre a hajón, de én találok magamnak valamit - valakit -, akiről egyből úgy döntök, meg kell tartanom. Még akkor is, ha a kis jószág ezt látszólag nem akarja - nem tudja még, mi a jó neki. - Ó! - lepődöm meg azért látszólag - De hát... Hogy bírod így egyedül? Nem magányos? Én szívesen magamhoz vennélek, mint egy... Csapat, és megvédenénk egymást, meg nem hagynánk, hogy a másik unatkozzon, és gondoskodnék rólad, és... Jártál már a Roxfortban?! Tök jó hely, elvinnélek oda is... - magyarázom neki máris, nagy lelkesen, miért is kéne engem választania. Mert biztos, hogy akar gazdát, csak eddig talán nem találta meg a megfelelőt. A következő szavai azért felráznak, így jut el tudatomig a kérdés is, melyet Astrid feltett, s melyre nem tudok kieégítő választ adni. Ahogyan a tündérke leül vállamra, megindulok a hajó felé, még mielőtt itthagynának, hogy aztán élő túszként szolgáljak a matrózok számára... Mivel a tündért már nem kell fognom, így két kézzel markolok rá kardom markolatára, még így is elég nehéznek érzem ahhoz, hogy határozott és biztos csapást mérjek vele bárkire is, de azért szerintem elég menő. Ahogy egyre közelebb érek a hajóhoz, ha senki sem állja utam, akkor ismét megszólalok. - A Szigetre kéne mennünk, gyorsan, mert várnak ránk. - úgy mondom, mintha ez minimum valami szentírás lenne, amit a legbiztosabb forrásból tudok mellékesen. Petyáról nem ejtek szót, mivel fogalmam sincs, ki az a Peter, vagy, hogy mégis miben is segítene nekünk, és pesze miért, a kínos kérdéseket pedig inkább elkerülném egyelőre. - Én Sarah vagyok! Örvendek. - veszem halkabbra a hangom, ez a többiekre már nem tartozik ugyanis - Gilingalang... Szólíthatlak Gilnek? Az tök jól hangzik szerintem, nagyon tetszik, és ilene hozzád is, vagy lehetne Gili is akár... - merengek, s ha senki sem állt utamba, akkor még megjegyzem, hogy kapaszkodjon, mert most már futásnak eredek, és a kardot is magammal cigölve persze, de felrohanok a fedélzetre. - Amúgy hol a kapitány? - kérdem, és csak most nézek körbe, egyáltalán a mi csapatunkból ki hol van, most kezdek rájönni, mennyire nem vettem tudomást senkiről az elmúlt egy-két percben. Ó, már megint nagyon elragadtattam magam, nem lenne szabad ennyire... Kicsit el is szégyellem magam, így behúzódok csendben az egyik sarokba, amit el kellett mondanom a többieknek, elmondtam. Másban úgyse segíthetek, mármint, a hajókat... A mugli hajókat, úgy értem, ilyen kézi evezős technika hajtja, nem? Hát ahhoz tényleg kellenek ilyen erős és izmos legények, nekem az nem menne, kínzás lenne, így jobb, ha rám nem is gondolnak. Ha pedig nem elhetek haszos tagja a csapatnak, már ami az indulást, és az utat illeti, elgalább útban ne legyek - nemde? - Szerintem kézzel megy, mint szinte minden mugli dolog - jegyzem még meg azért, csendesen, de azért épp hallhatóan.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2015-01-13, 19:00
Kürtszó a ködben
[You must be registered and logged in to see this image.]Nagyon úgy tűnik, hogy szerencsés napom van, mivel sikeresen bejutok a kapitány szobájába, majd ki is jutok onnan, mindenféle probléma nélkül. Azért ez nagy szó, mivel rendesen paráztam ám, hiszen a mágia nem működik, az nélkül pedig igen csak átlagos vagyok én is. Sehol sziget… mi lehet az a hely? Tudom… tudom, hogy mintha már hallottam volna valahol, valamikor róla, talán még itt a Roxfortban valami diáktársamtól, ahj, de hiába agyalok rajta, az istenért nem jut eszembe, így amikor sikeresen visszaérek a többiekhez, felteszem hát a nagy kérdést és mivel itt van az egyik húgom is, így természetesen ő benne reménykedem úgy igazán. Fiatalabb nálam két évvel, ki tudja… talán ő tudja, lehet hogy valami mesében szerepet? Mint hallom, ötlete van, de nem túl sok, így sóhajtok fel némileg, miközben előhalászom a nálam lévő papírokat, ami tehát térkép, útinapló, ilyesmik… - Valami nekem is rémlik, de… de nem emlékszem rá. – ez után pillantok a többiek felé és mivel a matrózokat, illetve a kapitányt se látom, egyelőre nyugodtan ácsorgom tovább a fedélzeten, miközben Sonia szavai se juttatnak sokkal előrébb. Vajon van közöttünk olyan, aki ért a mugli dolgokhoz? Mugli meséket azért nem tanítanak még mugliismeret órákon sem. Fred is tud mit kérdezni még, így nemsokára felemelem kezeimet, amelyekben akad bőven olvasnivaló. - Van nálam pár információ, de a térkép alapján akkor is szigetet kell keresni. Tudom én is, hogy most merre vagyunk. – ha esetleg Fred odasétál hozzám, akkor természetesen megmutatom neki is mindazt, amit találtam, a kard pedig ott pihen mellettem, nincs annyi kezem, hogy azt is fogjam és talán most veszélyben se vagyok különösebben. Mivel én már a hajón vagyok, így nincs hova felmennem, inkább csak a Hugrás fiúra sandítok, miközben halkan sóhajtok. - Nem nagyon, mivel nem tudunk rájönni, hogy mi az a Sehol sziget és mi közünk lehet hozzá. – és mivel a mágiánk se működik, így hiába vagyunk a hajón, ötletem sincs, hogy miként kéne beindítani, de valami motorja csak van. Vagy ez olyan régi, amikor még nem volt ilyesmi? A kapitány nemléte azért nem jó hír, de hiába lesek körbe, nem lelem, így végül a fiúk felé fordulok. - Van valami ötletetek, hogy miként lehet beindítani a hajót? És hogy most hol lehetünk? – mert a térkép előttem, ki is terítem, hogy mindenki lássa. Látható rajta Sehol sziget, iránytűnk is akad a hajón biztosan, de tudni kéne, hogy honnan is kéne arrafelé menni, így én próbálok amolyan térképolvasó lenni és mivel Fred minden vacakhoz ért, ezért bízom benne, hogy talán Chance-el megoldják, hogy a hajó elinduljon, még mielőtt az ellenség visszatér a közelünkbe, az elég kellemetlen lenne, ha foglyokká változnánk. Sarah tündérkéjét viszont még csak észre se veszem, hiszen nem tűnik fel a cseppnyi lény és mivel húgom messzebb van tőlem, így valószínűleg nem is hallom azt, amit neki mond, de majd talán mindjárt előrébb leszünk, amint a vöröske is a közelünkbe kerül.
Jessnek sikerül megoldani a kis lábproblémát, ahogy végül Chance is kijut a mólóra a nélkül, hogy valaki megpróbálná közben vízbe fojtani. Lényeg a lényeg, hogy végül mindegyikük a hajóra jut, legyőzve ellenfeleiket. A matrózok többsége a vízben köt ki, akad, aki még mindig az elszenvedett varázstágykövetkezményeket próbálja kiheverni, úgy fest, hogy időt nyertek, vagy legalábbis valami részgyőzelmet sikerült összehozniuk. Chance megvizsgálja közben az órát is, ami a víz ellenére is még mindig ketyeg és jár. Elég stram kis szerkezet úgy tűnik, de hogy amúgy van-e valami konkrét plusz képessége, az most azonnal még nem derül ki. Astrid is visszajut a többiekhez, mivel a matrózok a többi diákkal voltak elfoglalva, Sarah pedig eldiskurál a kis tündérrel, aki úgy fest, hogy egészen jól hozzácsapódott is lelkesen, mert még mindig a fej körül köröz, sőt a harcban még az egyik támadó matróz orrára is szúrt valami port, amitől tüsszögni kezdett. Láthatóan tehát mellettük áll... repül. - Nincs gazdám, én önálló vagyok, nincs szükségem gazdára! - reptében még ki is húzza kicsit magát, mintha attól nagyobbnak és erősebbnek tűnne, ami persze még véletlenül sincs így. Közben Astrid is megérkezik a térképpel, meg mindennel együtt ügye, ellenben tényleg nem látják, hol lehet a kapitány. - A sziget! Meg van a térkép? Oda kell mennünk, Peter majd segít nektek... a... nem tudom miben, de majd segít meglátjátok, csak oda kell mennünk... gyorsan. Egyébként Gilingalang vagyok, hát te? - röppen oda a végén Sarah vállára és ott telepszik meg gyorsan. A matrózok persze közben megint jönnének fel a hajóra, kezdenek a mólóra kapaszkodni fel, talán érdemes lehet a rámpát elhúzni, aztán... teszem azt kihajózni, mielőtt még jön egy visszafoglalási hadművelet. Persze az már nehezebb ügy, hogy talán nem profi hajósok, de a csapat munka hátha megteszi hatását. A kapitány egyébként láthatóan nincs sehol... bár lehetséges,h hogy elrejtőzött a hajón, elég nagy hajóról van szó, tehát ki tudja.
//Innentől megint írok hetente, csak most az ünnepek miatt volt egy kis szünet, szóval köv. hsz pénteken //
Fél szemmel figyeli, ahogy Astrid felsurran a hajóra, azután tovább araszol Sarah mellett, de csak addig, míg éppenhogy túljut azon a ponton, ahol Chance a vízbe vetette magát. - Igen, mindjárt! Válaszolja Sarahnak, mert nem szándékozik hátrahagyni barátját. A reményteli jóslásra félmosollyal biccent a Hollóhátas lánynak, elvégre mindez összecseng az ő reményével is. Csak jönne már fel Chance végre a víz felszínére! A hol több-hol kevesebb levegőbuborék megjelenése nem helyettesíti a srác felbukkanását. Feltűnik neki Sarah csevegése, csak épp nem látja, kivel folytatja, legalábbis nem feltételezi, hogy Sonia lenne a beszélgetőpartner. Astrid újrafelbukkanása magára vonja figyelmét, de csak az elején, azután újra a vízre fókuszál. Annyira el van foglalva a vízfelszín árgus figyelésével, hogy a móló alól előbukkanó kalózt észre se veszi, csak mikor már satuként bokájára markol. Első lendületből orrba rúgná szabad lábával, de akkor egyrészt különösen könnyen ránthatná ki alóla a lábát a matróz, míg ugye a másikkal lendületet venne a rúgáshoz, másrészt Fred szavára rögtön reagál, szinte ösztönösen. Kardjának markolatával próbál a matróz kezére ütni. Első ütése még nem túl magabiztos, ezért feltételezhetően nem is jár sikerrel, ismét lendíti hát kezét, hogy lecsapjon. Legfeljebb ha mégis kiszabadul elsőre, visszafogja majd kezét, de ha nem, akkor addig csapkodja a kezet, majd ha alkalma nyílik, akkor a kalóz fejét, míg el nem engedi. Érezhetően nincs nagy kedve neki is becsobbanni a vízbe. Ha ütései önmagukban nem érnének célt, remélhetőleg az oly régóta várt Chance hathatós segítségének köszönhetően megszabadulhat bio-lábbilincsétől. Ezután természetesen első dolga lesz, hogy segítsen barátjának kimászni a vízből, már ha szüksége van rá. - Gyere, menjünk! Elvégre Fred azt mondta, hogy menjenek a hajóra és most már nincs, mi visszatartsa a szőke Hugrabugos lányt, hogy csatlakozzon Fredhez és a kis csapathoz. - Neked nem ismerős a Sehol-sziget? Jessnek még csak nem is cseng ismerősen, egyáltalán nem ismeri a mugli meséket, nem is tudja, hogy arrafelé kéne kutatnia információ után, mivel a többiek fejtegetéséről ő is lemaradt. Közben elkezdi a vizet vizsgálni, meglehetősen egyszerű és gyors módon, nyelve hegyével megérinti még vizes jobbkeze kisujját, hogy legalább azt tudják majd, hogy tengerpartra kerültek-e vagy sem. A kis kísérlet után körülpillant. - Hol a kapitány? Elvégre a vízbe lökött vagy kiütött matrózok előbb-utóbb vissza akarják majd foglalni a hajót, kell a kapitány a tárgyalási pozíciójuk javításához, ezenfelül persze az se lenne hátrány, ha felvilágosítaná őket, hol vannak, hol van a fura nevű sziget és hogy hogyan jutnak vissza. Több dolgot igazán nem akar a kapitánytól. Hátat fordít a kis csapatnak, hogy a móló felé nézzen, hogy lássa, ha elindulnak visszafoglalni a hajót a legénység tagjai.
Nem kárhoztathatok senki azért, mert ilyen csapat sikeredett, teljesen véletlenszerűen csapódtunk egymáshoz, ráadásul a lányok teljesen jól állják a sarat, kár őket annyira féltenem, Fred pedig igazi vezetőként viselkedik, már csak a talányt kell felfednünk. Valahogy megnyugtató azért, hogy nem Georgiana van itt, legalább nem kell annyira aggodalmaskodnom, hogy mi lesz vele. Pedig biztos vagyok benne, hogy kitekerné a nyakamat, ha ilyesmiket gondolok, egyrészt mert nincs hozzá jogom, másrészt tud ő magára vigyázni. Mégis, megnyugotatóbb, ha csupán a barátnémre, Jess-re, és a többi kislányra kell csak gondot viselném. Tudom, mindig elmondják, nem hősies vagyok, hanem vakmerő, az sokkal rosszabb, nehezen kezelhető típus, hiszen kiszámíthatatlan módon legtöbbször fejjel megyek a falnak. Sikeresen elkaszáltam a kapitányt, és kitépem az órát a kezéből, hogy diadalittasan emelkedjek fel, ám nem tudom nem figyelembe venni a csobbanásokat. Fred szavai már későn érnek el hozzám, ám mielőtt beugranék még elidőzöm Jess-en, aki a külseje alapján Gia is lehetne, de most a barátom van itt. Egy utolsó finom mosoly, majd kecsesnek nem nevezhető fejessel vetem magam a habokba, ahol elsőként rúgásokkal kell szembesülnöm. Begyűröm az órát a belső zsebembe, hogy ne ázzon át még jobban, és akinek tudok azért segítek, de nem nagyon akarják. Ha van rá esélyem, akkor a Jess lábát markolászó kalózt fejtem le róla, és köpködve a vizet, igyekszem visszajutni a hajóra. Nagyjából ezzel teljesen le is maradok Sonia kérdéséről, pedig én vagyok a sárvérű, akiért talán jöhettek. Bár nem igazán értem a dolgot, soha semmi közöm nem volt az epikus Pán Péter mondakörről, erősen kétlem, hogy én lennék az egyik elveszett kisfiú. Ha sikerül visszajutnom a hajóra, akkor a pálcát továbbra is hanyagolva pusztakézzel segítek be, végülis van egy öles medveméretem, már csak ezért is megállhatom a helyemet. Visszaevickélek Jess-hez, és tőle kérdezem meg. A Sarah féle tündérkére talán itt még nem figyelek fel. - Hogy állunk? Jutottatok valamire? – Ha minden jólmegy, akkor előhalászom az órát, és miután kiráztam belőle a vizet, megvizsgálom, hogy tud e valami extrásat.
- Nem gondolom, hanem még csak nem is tudom. *Vigyorog vissza Astridra. Egyszer sem biztos, hogy a hajóval visszajutnak, de lenne egy hajójuk és hajót még úgy sem foglalt. Ez neki már két indok, innentől már végtelenek a lehetőségek. Hátha sikerül valakit találni, aki tudja a hazautat és még egy hajóra is szüksége van. Máris megvan a biznisz. Vagy nem, és csak egy jó sztori lesz az egészből.* ~ Kevés itt a Griffendéles...~ *Állapítja meg, mikor a többiek tele vannak aggályokkal. Ha ők ilyen félősek, milyenek lehetnek ezek a talán muglik? Be is veti a Fejnyelő Fejfedőt, mely nem hagyja most sem cserben és a várt hatást váltja ki, miközben társaitól is bezsebelhet Fred elismerő szavakat. A sötétség is teljesen szépen eloszlott már eddigre, így van alkalma látni, hogy az újabb csobbanás kiváltó oka Chance, aki nekiáll kalózt menteni. Hát ő is az esze miatt nem lett Hollóhátas, az már tuti...* - Zsenikém, a csalizajgépeimért nem kellett volna beugranod, még azok is jobban úsznak nálad! *Kiáltja oda Chance-nak, még ha fél szeme rajta, másik fél Jess-en, a harmadik Sarah-án, akit ha jól hall, rábíztak - és messziről nézve magában beszélget a kislány, ráadásul a tenyerének! -, a negyedik és ötödik szeme meg a maradék kalózokon. Még kéne pár szem...* - Jess, markolattal a kezére! *Kiáltja oda a lánynak, mikor látja, hogy az fogságba került lábügyileg - és ha úgy tűnik, kisegítésre szorul -, de közelebb nem tud menni, mert éppen egy újabb kalózt próbál jobb belátásra téríteni, hogy csatlakozzon lubickoló társaihoz. Azt üdvözli, hogy Astrid elég élelmes lánynak bizonyul - nem hiába, Hollóhátas, nemde Chance? - és betör a kapitány kabinjába.* - Nem tudom, de nem túl biztató a neve. Nem volt más a környékén? Vagy másik térkép? Ez egy tó, nem sziget.. *Mekkora az esélye annak, hogy egy Sehol nevű szigeten vannak, aminek a középen pont egy olyan tó van, mint amilyen a roxforti Fekete-tó? A mugli mesék amúgy neki is kimaradtak gyerek korában. De biztos, ami biztos, vet egy pillantást a vízre, ha azt nem fedi köd, hogy ugyan tényleg tó-e még mindig?* ~ Sárvérű térképész kerestetik, akinek hobbija a mesék olvasása.~ *Derül magában Sonia - amúgy jogos - kérdésén. Időközben ő is eljutott a pallóhoz, ami a mólóról a hajóhoz vezet.* - Fel, fel a hajóra! Mindenki! *Ez elég lényeges pont egy hajófoglalásnál ugyebár, úgyhogy sűrűn ösztönöz is mindenkit erre. Ha meg még maradt kalóz talpon, hát azokat igyekszik lefegyverezni, másnem férfias bunyóval, igyekezvén minél kevesebb pofont bekapni. De elsődleges cél a lányok megvédése, így Fred sem lép fel tovább támadólag, ha a matróz-kalózok se. És hova is lett a kapitány szépséges kalapjával?*
Az az érzésem, hogy a legutóbbi kis kalandom – igen, amiről semmi emlékem nincs – elég rosszul sülhetett el, mert most teljesen leblokkoltam. Annyi még megvolt, hogy Jessnek visszaköszönjek, és egy Soniát válaszoljak neki, de aztán igazából csak megállok a mólón, és amíg a többiek csak kérdezősködnek, meg próbálnak megtudni minél több információt és csak csendesen figyelek. Kicsit összeráncolt szemöldökkel pillantok hátra, mikor a Roxfort kerül szóba, meg az, hogy eltűnt. Furcsa, nagyon furcsa és hátborzongató. Erősebben markolom a pálcám, mikor a kapitány fel akar minket pakoltatni a hajóra; de persze már vannak közülünk, akik felmentek korábban. Kicsit lemaradva követem én is a többieket a fedélzetre, éppen akkor, mikor a Weasley fiú szabadjára engedi a kis csalizajgépeket, meg a sötétségport. Na, szuper, most aztán nem látunk semmit. Igazából a hajófoglalás ötlete nagyon is tetszik, de inkább csendben maradok. Ez a sötétség pont olyan rossz, mint az a sötétség, ami a fejemben van a nyári emlékek kapcsán. Iszonyatosan zavaró, persze megértem, hogy a griffendéles srác csak jót akart, és ő legalább csinált valamit. Mindenféle csobbanásokat hallok, ami bizonyítja, hogy vannak matrózok, akikre nagyon is jó hatással volt ez a sötétség. Mármint a mi szempontunkból jó hatással. Nemsokára nekem is feltűnik, hogy nem tudunk varázsolni, ezért elrakom a pálcám, ezek szerint nem sokra megyek vele; de akkor kéne keresnem valami fegyvert a kezeimen kívül. Persze egy auror nem csak pálcával tud küzdeni, hiszen a képzésben is szerepet kap, mert bizony elég sokszor előfordulhat egy ilyen munkában, hogy valaki meg van fosztva a pálcájától. Épphogy csak elkezdek valami kard után nézni, amikor meghallom, hogy Astrid feltesz egy kérdést. Sehol-sziget? Sarah valami mugli mesét emleget. Nem mondom, hogy otthon lennék a mesékben, de nekem is valami mugli dolog rémlik. - Sehol-sziget? Nekem is valami mugli dolog rémlik – erősítem meg Sarah válaszát. Majd tudom, hogy a következő kérdésem nem a legudvariasabb, de most nem normál helyzet van, szóval muszáj feltennem. - Valaki, aki mugli-születésű, vagy muglik között nőtt fel? - Kérdezem körbepillantva. Persze nincs benne semmi rossz szándék, csak egy egyszerű kérdés.
//Bocsánat mindenkitől a nagy kimaradásért!//
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-12-14, 01:37
Kürtszó a ködben
Akkor hát nekiiramodok, és még kardot is szerzek magamnak menet közben. Nem vagyok én elveszett lélek, én mondom, de hát miért is lennék? Fiatal vagyok, de talpraesett, és ez kezd lelkesíteni, kezdem úgy érezni, nekem egyébként vívni kéne tanulnom, vagy komolyabban párbajozni. Kezdődik már megint, de ha elkap a gépszíj, nem tudok kitörni belőle, időnként szinte mániássá válok, és ez a vívás... A gondolat... Nem rossz, nem? Lehetnék profi vívó mondjuk, bár ez a kard kicsit nehéz, de azért magabiztosan szorongatom a markolatát. Persze a legtöbb ilyen mániám nem tart túl sokáig, és a felfelé ívelő hullámvasúton az első zökkenő után az utam lefelé tart, ahol a depresszió tárt karokkal fogad, és ami elég vendégmarasztaló sokszor. A szüleink halála ezt hozta ki belőlem... Nem tehetek róla. Ahogy arról sem, hogy az a nyomorék kis rovar csak nem tűnik el mellőlem, most már kezd nagyon idegesíteni, így kicsit erősebben is meglegyezgetem magam körül a levegőt, mire végre eltalálom... Eltalálom, de mit? Ez nem légy... Odakapom tekintetem, és... Úristen, de cuki! Hol van ilyenkor Astrid?! Most kitől kérdezzem meg, hogy megtarthatom-e? Hirtelen már nem is olyan fontos Fred Weasley, hogy a közelébe érjek, hiszen ez a kis valami, ez... Úristen, akarom! Imádom, szerelmes lettem, azt hiszem. - Bocsánat, nagyon sajnálom! - felelem neki egyből, de csen csendesen, szinte suttogva, mások aligha hallják, ellenben nem akarok üvölteni, szerintem a hangom elseperné ezt a kis tüneményt. - Hát te ki vagy? Észre se vettelek... Pedig milyen bájos vagy! Jól vagy? Nem ütöttelek meg nagyon? - halmozom el egyből a figyelmemmel, és kérdéseimmel. szegény, még nem tudja, mivel jár, ha én igazán belelkesedem. - És mit csinálsz erre? Van gazdád, vagy valaki, aki vigyáz rád? - nem tudom, mikor lesz ennek az egésznek vége, de én megtartom ezt a kis jószágot, az hlt biztos. Főleg így, hogy beszél! Akarom. Elkapom őt, ha engedi, kezembe zárom, óvatosan, hogy levegőt azért kapjon. - Közelebb kell jutnunk Fredhez, hogy biztonságban legyünk, de ne aggódj, én megvédelek téged! - magyarázom közben neki nagy lelkesedéssel, mert végre van valaki, akit én védhetek meg. Valaki, aki egyúttal nem Sasha, ezért nem kínozza őt ugyanaz a közös múlt, mint engem és a testvéreimet úgy általánosságban.
Ha Astrid útja kifelé is gondmentes, akkor meglátom egy idő után őt feltűnni, s amennyiben a kérdés is elhangzik, összeráncolom homlokom, ahogy kicsit gondolataimba merülök. - Sehol sziget? Valami mugli mesében szerepel, meséltek róla a többiek egyszer... Nem? - kérdem, de nem rémlik túl részletesen a dolog; majd a többiek pontosítják. Mesélte az egyik évfolyamtársam, egyszer, de csak felületesen, a történetet magát nem ismerem. Csak példaképp hozta, hogy náluk milyen mesék vannak. Egy fiú, aki elmegy Sehol szigetre, találkozik Hook kapitánnyal és... Nem rémlik. De ebbe se megyek inkább bele, magát a kérdést sem értem; szerintem van más dolgunk is. Például: itt egy csomó ellenségesen fellépő matróz, én ráébredtem, hogy az életcélom az, hogy profi vívó legyek, és már kardom is van, ráadásul találtam magamnak egy tündért, de valakinek meg kéne engednie, hogy megtarthassam: mert biztosan védelemre és gondoskodásra van szüksége szegénykének, amilyen kis picúrka! De a lényeg, hogy szerintem most nem mugli mesékről kéne diskurálni. Mondjuk lehet, én emlékszem rosszul, őszintén szólva előfordulhat az is, hogy nem is meséről van szó, hanem mondjuk Mágiatörténet órán hallottam a dolgot...? Ó jajj, pedig én nem szoktam olyan könnyedén felejteni.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-12-13, 21:20
Kürtszó a ködben
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem akarom én egyedül hagyni a húgomat, de azzal, hogy mindannyian a mólón ácsorgunk, még nem jutunk nagyon előrébb. Chance se tudom, hogy miért ugrott a vízbe, de szerintem biztosan nem lesz baja és tud úszni, ha már ilyen lépésre szánta el magát, én pedig… hát én is merész leszek. Én bizony felslisszolok erre a hatalmas járműre és elég hamar be is tudok jutni a kabinokhoz, szerencse, hogy senki se vesz észre, bár eléggé kellemetlen érzés, hogy a pálcám markolászása helyett a kardot kell fognom. Ha megtámadnának hát… nem tudom, hogy képes lennék-e megvédeni magam, de talán igen, talán nem lenne nagy baj. Vagy mégse? Végtére is, ők tudnak harcolni, míg én még sose forgattam igazi kardot. Na nem mintha nem próbálnám meg, de… Oké, hagyjuk. ~ Melyik lehet a kapitányé? ~ - nézek körbe, egyre mélyebbre haladva a hajó belsejében és amikor végre rálelek a kapitány kabinjára, azonnal meg is próbálok benyitni. És igen, nyitva! Hamar besétálok, majd becsukom magam mögött az ajtót, hogy ne legyen ez véletlenül se feltűnő, hogy nyitva van, ez után pedig kutakodni kezdek. Először az asztal környékén, aztán szépen sorban. A térképek viszont, amiket találok… hát, nem tűnnek túlságosan ismerősnek, ahogy az iratok se mondanak sokat, ellenben mégis, az egyik térképen kiszúrok valamit… - Sehol sziget… - suttogom halkan magam elé. Valahonnan… valahonnan ismerős, de mégis honnan? Akárhogyan töröm az agyam, nem jutok előrébb, egyszerűen fogalmam sincs, hogy miből ismerős, hogy milyen sziget lehet ez. De ha Sehol sziget a neve, akkor… na jó, csak hülyeségeket kezdek el gondolni. Próbálok azért még kutakodni, hátha látok valami útinaplót, útitervet, a legénység nevét, fényképeket, akármit, amin esetleg dátum is lehet vagy bármi, szóval nem adom még fel, csak ezek után kapom fel az értékesnek gondolt dolgokat és tűröm be az iratokat nadrágomba, majd ráhúzom a felsőt, így nem látszik, hogy bármit is elloptam innen. És akkor most már csak ki kell jutni! Ha sikerül, akkor megpróbálok visszatérni a fedélzetre, majd valahova a többiek közelébe, ugyanúgy ügyeskedve a kiúton, ahogy befelé is tettem, majd ha meglátom a többieket, akkor felteszem a nagy kérdést. - Nektek ismerős valahonnan Sehol sziget? – tudom, hogy nekem igen, de nem ugrik be, talán valaki másnak. Ösztönösen Sarah felé tekintek, mintha benne látnám a reményt, de ez után a többieken is végighordozom barna szemeimet.
Szó se róla a kis csapat egészen jól összedolgozik itt a végére, ami még akár meglepő is lehetne az kezdeti széthúzás és cseppnyi káosz után, de alakul a dolog. Fred nagyon hatásosan tör magának utat, a vízbe is taszít egy matrózt, a kis trükkje pedig totálisan a frászt hozza a lassan látásukat visszakapókra. Van ám fejvesztett kiabálás, és ennek hála még egy matróz hullik a vízbe, az ütközések és a kavarodásnak hála. Ez van, ha sokan akarnak vékony pallón és mólón egyensúlyozni. A lányok hathatósan védelmezik a legkisebb Saraht, aki viszont még indulása előtt furcsa zümmögő hangot hallhat meg maga körül. Mintha csak légy repkedne a feje mellett, hogy az istennek se tudja meglátni, vagy elkapni. Végül neki tud iramodni, miután Astrid lelépett a fedélzet irányába. Akár még kardot is szerezhet, mert épp előtte hullik ki egy a vízbe hulló matróz kezéből, ha nagyon a fegyverekre van rákattanva. Eközben Chance állati hősiesen letarolja a kapitányt, aki bár nagy darab, de majdnem hátraesik az akciónak hála. Az órát meg tudja kaparintani, kérdés hogy mennyire okos ötlet aztán a szerkezettel együtt ugrani a vízbe, de hát... ez már az ő döntése. Eleve jó eséllyel nem okos ötlet a vízbe vetnie magát, hiszen egy társuk sincs bent, akkor meg ugye minek? Matrózokat tud menteni, de a matrózok nem annyira engedik a mentést, inkább próbálnak visszajutni a hajóra, vagy a mólóra, amit Jess is kiszúrhat, amikor egy erős kacsó fog rá a bokájára, miközben ő épp Chance miatt aggódva figyeli a vizet. Csak a reflexein múlik, hogy nem rántja le, tehát... éljen a kviddics! De a fickó tovább kapaszkodik. Astrid sikeresen eljut a célig és be tudja rántani maga után a kabin ajtaját. Az iratok elég sok félék, van ott térkép is, meg minden, de nem igazán ismerős neki semmi, mintha nem is Angliában lennének, ellenben talán ismerős lehet neki az egyik sziget neve, talán egy meséből, ugyanis Sehol sziget néven szerepel. Eközben Sarah tovább hessegetheti a legyet, vagy mit, ami zavarja, és végül a keze bele is ütközik valami nem légy méretűbe, ami halk sikkantást ad ki. Nem, a legyek kérem szépen igen ritkán sikkantanak fel, főleg nem szokták ezt lányos hangon tenni. - Héj... óvatosabban! - csilingelő hang, szinte már szopránnak mondható, ahogy a csöppnyi tündér próbálja leporolni magát. Na nem mintha lenne rajta kosz, de talán a kis levélruhája meggyűrődött a pofontól, amit kapott. Persze elég durcásan pislog Sarahra.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-12-12, 19:57
Kürtszó a ködben
A sötéttől nem félek, legalábbis nem itt és most. Van, ami megrémít, például a természetes sötétség a Rengeteg mélyén, itt és most azonban túlságosan is ismerem, tudom, miről van szó, mi történik: félni pedig csak az ismeretlentől szokás. Szerencsére. Legalábbis most jól esik így hinni. A muglik nem tudnak az iskola közelébe jönni? De, nagyon is tudnak, elégséges, ha kviblik: varázstalan emberek ők is, de varázsló szülők gyermekei. Ott van például Friccs: meggyőződésem, hogy kvibli, sosem láttam nála még csak pálcát se, nem, hogy varázslatot. Egy kis ideig töprengek is, majd csak eltűnődöm, végül pedig bedobom a közösbe a nagy ötletet. - Lehetséges, hogy kviblik? - kérdem tehát. - És egyszerűen féltékenységi rohamuk van, vagy ilyesmi... - merengek el. Lehet, nem? Én se bírnám elviselni, ha minden testvérem, és a szüleim is varázslók lennének: csak én nem. Fogalmam sincs, miként reagálnék, de a kardos ötlet elég hülyeségnek hangzik mondjuk. Akárhogy is, ahogyan a kard előttünk landol, azonnal mozdulok érte, és megpróbálom felvenni: nem volt ilyen még túl sokat a kezemben, mondhatnám azt is, hogy soha, ezért a kardfogási technikámon lenne még mit csiszolni, de mégis... Jobb, ha nálam van, mint, ha náluk, nem? Na meg, mágia nélkül még mindig ez a legjobb fegyverem, amit csak remélhetek. De a mozdulatom megáll félúton, nem derül ki, mennyire lennék jó kardforgató, Astrid megelőz, de talán jobb s így. Tehát állok ott, mint egy idióta, én ehhez még gyerek vagyok, azt hiszem. Felpislogok a felém érkező fiúra, nem ismerem, ki is ő. Fred majd vigyáz rám? Szerintem Astrid is így fog tenni, de tény, hogy a Weasley gyerek mégiscsak férfi, az a dolga, hogy vigyázzon rám, ránk... Nem? Otthon mindig is ezt láttam, apa egy percig sem hátrált, ha a sors úgy hozta. Igaz, anya se, de az más - egy anya mindent megtesz a családja biztonságáért, és védelmezi azt, ha kell, hát az ellenfél támadásával, de... Nem is tudom. De ekkor Astrid döntést hoz, útjaink alighanem elválnak, hát... Na jó: akkor menjen a hajóra. Biccentek hát, felszívom magam kicsit, és nekiiramodok Fred Weasley után, de még elhaladtomban Findley felé pillantok. - Jössz te is? - felfogtam én, legyek a srác közelében: de azért az nem hátrány,ha jön ez a lány is, jobb, ha mind együtt maradunk, nem? Így hát vonulok, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Sejtem, hogy a lány nem fog jönni... Leköti a vízbe ugró fiú. Igazság szerint imponál nekem ez a hősiesség, amit a fiú tanusít, de nekem eszemben nem lenne követni a példáját, sem utána menni kukkolni, aztán meg hátba döfnek, vagy eféle. Ráadásul, én nem tudok túl jól úszni, nem lenne ott hasznom, de ha már valaki vetődéssel ugrik a víz közepére, hát csak tán boldogul... Nem igaz? - Szerintem nem lesz baja! - teszem azért hozzá. Részben magamnak is mondom ezt, megnyugtatásul: megviselné a lelkem, ha egy újabb, ilyen frissen született hőst is elveszítenék. De nem állok meg, míg a Weasley gyerek mellé nem érek, közben már kezdem is felhergelni magam: így, vagy úgy, de fegyvert fogok szerezni! Ehhez pedig nem leszek rest akár kézzel is küzdeni, megy az nekem, van egy halom testvérem ugyanis... Ez pedig mindent elmond.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kürtszó a ködben 2014-12-12, 12:09
Kürtszó a ködben
[You must be registered and logged in to see this image.]Furcsa ez az egész és most már a Roxfortot se látjuk, egyikünk se és mint hallom, a hátralépő lány se jut sokkal többre, pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha ott lenne a határvonal és vissza lehetne lépni a sulihoz. Vajon megtenném? Nem is tudom… azért vonz ez a kaland, így pálcám is előveszem,majd biztos, ami biztos alapon próbálkozom egy pajzsbűbájjal, ami… nos, meglepő módon nem sikerül. Ez igazán furcsa,mivel elég ügyes boszi vagyok, így meglepetten nézek a pálcámra, és ekkor jön Fred ötlete, aki inkább némi hajófoglalásba kezdene. - És miből gondolod, hogy azzal visszajutnánk? – pillantok felé kérdőn,mert erre ugyebár nincs garancia, egyáltalán nincs. Végül kis tárgyak kerülnek a felénk közeledők elé, így nemsokára kisebb káosz alakul ki, sötétség és hangzavar, de ez természetesen nekünk kedvez. A kérdés ismét elhangzik, de most már húgom is úgy néz rám, mintha tőlem várná a megváltást, így végül felsóhajtok, majd biccentek. - Jó, akkor mi is benne vagyunk, bár félek, hogy nem lesz ennek jó vége. – nekik mégis ez a hajó a mindenük, mi pedig most el akarjuk foglalni… ezt nem így kéne megoldani, nagyon nem, de egyedül úgyse tehetek sokat a többiek ellen, de legalább Jess szavainak van értelme. - Ez jó ötlet, válasszuk el a kapitányt, hátha többet tud nálunk vagy… hátha tud az időben utazni, bár az furcsa lenne. – féreglyuk? Na jó, annyi időnk most nincs, hogy ezen átrágjam magam, úgy igazán, hiszen a kard elém kerül a földre, vagyis pontosabban elénk, így automatikusan hajolok le, majd veszem fel a nehéz tárgyat. Mivel terelő vagyok, így számomra nem okoz különösebben problémát ezt fogni, és azért biztonságot nyújt így, hogy a pálcám hatástalan. - Jó lenne tudni, hogy miért nem tudunk varázsolni. Vagy ti tudtok? – nézek körbe kérdőn, de engem elég nagy ijedelemmel tölt el a tudat, így úgy markolom a kard markolatát, mintha minimum az életem múlna rajta. Hallom, hogy az ellenség – mert most már tuti azok -, összezavarodnak, a vízbe is biztosan beesik valaki, nekünk pedig valóban cselekedni kéne. Mint látom, Fred ismét egy kis trükkös terméket vesz elő, így kíváncsian figyelem tettét és őszintén meglepődöm azon, ami történik. - Hű, ettől tuti frászt kapnak! – számomra is ijesztőnek hat, már csak egy ló kéne és akkor lehetne a fejnélküli lovas is. A Hugrás srác is láthatóan hőst akar játszani, így indul meg a kapitány felé, majd pedig a vízbe, mely előtt még húgomat is mintha védeni próbálná, de erre nincs szükség, én itt vagyok és ha bárki közeledik Sarah-hoz, akkor… akkor képes vagyok használni a kardot és kárt tenni az ellenségben, a családért mindent! Ahogy nézem, idő közben Jess is mellém kerül, szóval most már ketten állunk készen védeni a legkisebbet, kire most mosolyogva hátra nézek. - Ahogy nézem, te vagy a legnagyobb biztonságban. Nyugi, nem lesz gond. – nézek bele a szemeibe, amelyből azért Sarah kiolvashatja, hogy nagyon is aggódom érte, ahogy mindig, de hát a nővéri szerep ezzel jár. - Én nem… de csak nem lesz baja. – valószínűleg Chance azért ugrott be a vízbe, mert tud úszni, nem hiszem, hogy öngyilkos jelölt lenne, viszont, ha tényleg hajót akarunk foglalni, akkor ahhoz fel is kellene jutnunk a fedélzetre. Mivel tényleg Sarah-t mindenki védi, így talán nem kell annyira aggódnom érte, végülis… a kard nálam, elég magabiztosan is tartom, csak ne pont a kardot tartó matróz kerüljön velem szembe, mert akkor félő, hogy bajom esik. - Én akkor felmegyek… megpróbálok beslisszolni a kapitány szobájába, hátha ott találok majd valamit… - legrosszabb esetben fegyvereket a többieknek. Így hát felmegyek a hajóra, majd próbálok észrevétlenül mozogni, ha a sötétség engedi és odafigyelni minden lépésemre. Kezemben megremeg a kard, nem tagadom, azért félek… nem is kicsit, de a tervem az, hogy bejussak a hajó testébe, ott pedig a kapitány szobájába, amit biztosan jelez majd egy ajtó is. Ha az megvan, ott tuti akadnak feljegyzések, térképek… megtudhatnám, hogy kik ők, hogy mikor vannak az időben, ahogy sok-sok másik információt is, és persze ha közben fegyvert is találok, az csak jó.
Nem tud nem Freddel nevetni, még a körülmények ellenére sem, sem pedig az amúgy riasztó gondolatra, hogy létezik-e vajon olyan büntetőmunka, amivel rá lehetne ijeszteni a Weasley fiúra. Egyelőre még egyébként is egészen összeszedett. A hangja persze vékonyabb, ahogy jelentett a különös kapuról, de nem esik szét pánikolva. Az előttük álló feladatra koncentrál, kideríteni hol vannak és mikor, még akkor is, ha kiderül, hogy tapodtat se mozdultak se időben se térben, mert akkor tisztáznák, hogy illúziót látnak, de valami eszméletlen élethű grafikájút. Ezután jöhet annak kitalálása, hogyan jussanak haza és/vagy szüntessék meg az illúziót. Persze mindezek előtt az kell, hogy ne legyenek a sokat emlegetett árbochoz kötve, sem semmiféle pallón ne egyensúlyozzanak kappák és cápák jövőbeli eledeleként. Természetesen az, hogy a többiek varázslatai nem működnek, nem könnyíti meg a dolgukat. Azért nem teszi el pálcáját, még mindig bele tudja döfni bármelyik tengerész szemébe, ha csak egy kicsit is ügyetlenebb fajtából való próbálná elfogni őt. Van itt kéremszépen önbizalom, az enyhén megremegő kezével nem foglalkozik. Ekkor felfigyel az igencsak feltűnő sötétségre, ami előttük bontakozik ki, magába zárva a kivont kardos legénységet. - Hogy lehet, hogy ezek működnek, a többi va… meg nem? Azért hangosan csak nem akarja kimondani a varázslat szót, még a végén máglyához kötözik, nem árbochoz, de tisztában van vele, hogy a többiek érteni fogják kérdését. Nem tudja végigfuttatni a lehetőségeket, mert a lábához szánkázik egy kard, amit ezen lendülettel felkap a szőke hajú lány, ha tudja. - Nahát, majdnem olyan nehéz, mint egy terelőütő. Próbálgatja a súlyát, mintha valaha tartott volna kardot a kezében, így lemarad Chance akciójáról, ami az óra megszerzésére irányul. Mire oszlani kezd a sötétség, pálcáját már zsebébe csúsztatta, van jobb fegyvere jelenleg, egészen magabiztosan tartja a kardot és bearaszol Sarah elé, ha jól tudja, egy évvel fiatalabb nála, és arról lemaradt, hogy a hollóhátas lányokhoz is érkezett egy kis felszerelés. A csobbanásra a víz felé pillant, hátha látja hányan estek a vízbe, a barátját mozgató gondolat neki eszébe se jut, nem ismeri egészen pontosan a sötétségpor hatásait, de valahogy eszébe se jut, hogy a vízbe esőnek segítségre lenne szüksége. Egy pillanatra akad össze a tekintete Chancével, de ez is elég, hogy egy szívdobbanásnyi idő alatt rájöjjön, mire készül. - Ne! Kiált utána, de már akkor tudta, hogy elkésett, mikor levegőt vett a kiáltáshoz. Reméli nem olyan jó úszók a legénység tagjai, hogy kárt okozzanak barátjának… még szerencse, hogy a sötétségpor okozta lehetséges nehézségek neki eszébe se jutnak, mert akkor aztán még az is lehet, hogy utána ugrana … vagy most dermedne meg. Egyik sem túlságosan jó választás. Egyelőre még egészen összeszedett, ezért most inkább a móló széléhez lép közelebb, és többnyire a vizet kutatja tekintetével. - Ti látjátok? Kérdi a többiektől, közben kénytelen előre is figyelni, mert ha jól számolja, négy legény még maradt talpon e mólón, nem felejtkezhet el róluk. Már csak azért se, mert Fred is láthatóan akcióba lendül, ezzel lehetetlen helyzetbe hozva a prefektuslányt, egyszerre aggódhat jóbarátja és titkos szívszerelme miatt is. A kardot mindenesetre magabiztosnak tűnően emeli fel, mert az előbb a nagy ide-odasasszézgatásban egészen leengedte, szinte már húzta maga után, ami nem egészen a gyakorlott fegyverforgatás jele. A mólón ragadt tengerészeket fürkészi, ha valamelyik túljut Freden, akkor talán sakkba tudja tartani új fegyverével, fél szeme meg Chance-t keresi, mikor bukkan már fel. Próbál számolni, mennyi idő telhetett el, mióta beugrott, mikor kéne utána ugrania.
Jess szavaira enyhén megdöbbenek. Nem csupán azon, hogy milyen okosan fűzi egymásba a szavakat, az egy dolog, hiszen prefektus, és igen értelmes szöszinek tűnt eddig is, de amit mond, még inkább letaglóz, hiába próbálom szilárdan kihúzni magam. - Nincsen Roxfort? Az aztán igazán remek, akkor máshogyan kell ellenük harcolnunk... Karbafont kézzel méregetem a még mindig ellenségesen nekünk feszülő középkori alakulatot, nem értem, hogy hova kerültünk, vagy éppen minek a hatására, mindazonáltal nem látom hogy miért is kéne vérét vennünk egymásra. Ahogyan nézem, elsőre még a társaim sem tudják komolyan venni azt, hogy mivel is kerültünk szembe, hiszen a Weasley srác is nagyokat vigyorog, a többiek sincsenek kétségbe esve. Meg sem lettem volna lepve, ha nem áll elő valami ilyesmivel, a sötétségpor szinte már lételeme az ikerpárnak, már csak azt kéne kiderítenünk, mihez is kezdhetünk a hirtelen támadt előnnyel. - Jó, de akkor se... – Igazi Hugrabugosként nem vagyok túlzottan híve a harcnak, még ha meg is kell védenünk magunkat, és ahogyan nézem Jess sem az a fejjel a falnak típus. A békés megoldás mégsem jöhet szóba, mert már repülnek is a kardok, a lányok előtt. Felsóhajtok, és miután az Invitom látványosan fulladt sikertelenségbe, nem is értem, hogy Fred miért próbálkozik a kardra is ráküldeni. Vagy csak az órának van védelme ellene? Nem fogom hagyni, hogy csak úgy lemondjak arról, amire rájöttem. – Nem tudom Jess, de meg fogom tudni... - Nekiiramodok, és amolyan medvemód megpróbálom letarolni a kapitányt, legalább arra a pillanatra, amíg megszerzem tőle az órát. Amit nem megy szép szóval, én is kénytelen vagyok nyers erővel magamévá tenni... Izé, ez nem vonatkozik Giára! Közben hallok egy csobbanást, ember a vízben. Ez nem is lehetne már ennél jobb. Talpra kecmergek, és megpróbálok eljutni Sarah-hoz, ha már ott vagyok, akkor mondom oda neki. – Nem lesz semmi baj. Maradj Fred mellett, majd ő vigyáz rád. – Nem tudom, hogy a másik lány ott mellette a testvére, de az egyetlen hímtársam hátha kész tenni azért, hogy a láthatóan bizonytalan kislány ne maradjon védelem nélkül. Megpróbálom belőni, honnan is hallottam a csobbanást, mert ha a sötétségpor követi az alakot, akire dobták, bárki is esett a vízbe, simán megfullad, ha nem mentik ki. Legyen az kalóz, vagy sem, nem hagyom! Vetek még egy utolsó pillantást Jess-re, majd a vízbe vetem magam.
- Állok elébe! Megéri a látványt! *Nevet fel Jess válaszán. A büntetőmunkák sosem voltak különösebb hatással rá. el se kedvetlenítették, el sem tántorították. De hát ezt már tapasztalhatta a prefektuslány is. Az más kérdés, hogy amúgy nem hagyná, hogy Jess vagy bármelyik lány itt cápa- és kappaeledellé váljon.* ~ Akkor tényleg nem lesz más utunk, csak előre.~ *Nem tudja, miféle kapun léphettek át, s hogy egyáltalán tényleg a Roxfortban vannak-e még. Mert ha nem, s erről tényleg nem tudott Dumbledore, ha ez nem egy illúzió... Visszapillant a sötétségbe keveredő matrózok felé. Sarah-nak igaza van. Karddal támadtak, nem mágiával. S ha muglik...?* ~ Képtelenség, kiábrándító vagy mifene bűbáj védi a Roxfortot, nekik haza kéne masírozniuk megnézni, bezárták-e az ajtót vagy adjanak egy csókot az asszonynak, s nem itt lenni. Közelbe se tudtak volna jönni.~ *Tehát vagy nem Roxfortban vannak, vagy nem árt még óvatosan kezelni ezeket a tengeri medvéket, hátha mégis varázslók. Chance kérdésére pillant a fiúra értetlenkedve.* - Felénk nem kivont karddal jönnek a vendégek! *Ad hangot méltatlankodásának, s mintegy jól időzítve csusszan be éppen két kard a képbe, el a fiúk között hátra a lányok lábaihoz. Hamar meg is születik a döntés, hogy foglalják el a hajót, amit Fred a maga részéről komisz mosollyal üdvözöl is. Másnem jobbak lesznek úgy a tárgyalási alapjaik, mintha ők lennének az árbochoz kötözve, nemde? Megelőző csapással könnyebb a békés tárgyalás. Azért Sarah szavain vigyorog egy rövidet. Ne lopjuk meg, csak a hajót lopjuk el. Igaz, ami igaz, ha már az ember tolvajlásra adja a fejét, ne aprózza el. Chance varázslatát figyeli, vagyis annak hiányát. Ekkor kezd gyanús lenni az egész.* - Invito kard! *Ezt akár lehetne is támadási jelnek venni, mert Fred lendületesen megindul előre, s közben varázsol, hátha az övé működik, s megszerzi azt az egy kardot. Így vagy úgy, de amint eléri az első embert, azt igyekszik a vízbe lökni kihasználván a zűrzavar és a meglepetés erejét, másiknak a fejébe meg a zsebéből előkotort Fejnyelő fejfedőt nyom. Igaz, a fickó ugyanúgy tud majd mozogni, mint eddig, látni is tud, de vajon milyen hatással lesz a társai moráljára, hogy fej nélküli társuk nem rogy össze, ahogy az egy fejetlen embertől elvárható, hanem mozog, sétál, tesz-vesz? A különleges sapka láthatatlanná válik, s azzá teszi azt is, amit elnyelt. Levenni meg csak úgy nem lehet, ha nem ismerjük a módját. Azon még nem gondolkodik Fred, hogy miért működnek a varázsvicc termékei, és a varázslatok miért nem?*
Senki más sem látja természetesen a kastélyt, csak a hegyek és a fás táj, ami látszik. Astrid varázslata elhangzik, de... úgy érzi, mintha valami még sem lenne rendben. Pont ugyanez a helyzet a többiek varázslataival is. Láthatóan egyik sem hatásos, egyik sem éri el a kívánt célt. Az invoto nem működik, a zsebóra marad a kapitánynál, ellenben Fred varázstárgyai kiválóan funkcionálnak. Talán, mert azok még nem itt készültek és a bennük meglévő mágikus esszencia itt is létrejön, ám mintha új varázslatokat nem tudnának létrehozni. Viszont az elterelés kiválóan működik, a sötét miatt a matrózok enyhén szólva összezavarodnak, bár a diákok se sokat látnak abból, hogy mi történik, de hallják a koccanásokat, a zajt és az összeütődést. Egy magányos kard megáll valahol a földön Astrid és Sarah előtt, egy másik pedig becsúszik Jess elé. A csobbanások egyértelműen arra utalnak, hogy minden bizonnyal akad olyan is, aki beesett a vízbe, tehát láthatóan zavarodás van, a kiáltások is erre utalnak. Talán ez jó lehetőség lehet arra a bizonyos hajóelfoglalásra, már ha persze ki tudják használni, hogy amikor a feketeség megszűnik a matrózok közül kb. négy marad csak talpon, plusz a kapitány a hajó fedélzetén, és a négy matróz közül is csupán egynél van még kard, no meg továbbra is fenn áll náluk a teljes zavar, időbe telik míg belövik pontosan hol is vannak és merre van az ellenség, mert hát innentől végképp minimum ellenségesen tekintenek majd rájuk jó eséllyel.
//
//
