2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ahogyan feltápászkodom az újabb időugrás után, úgy vélem, hogy egyértelműen Kathrine-hez kell pattannom. Én azért jobban ismerem, mint Gina, akinek a szavai megnyugtatóak, de tudom, hogy Kath mennyire önmarcangoló tud lenni, már csak Belle miatt is. Azért rendesen fáj a vállam, ahogyan Corvus a maga csontos testével rám esett, de most nem én vagyok a fontos. – Persze, hogy nem a te hibád. Ahogy Gina mondja, megmentetted az életünket, ha pedig az a nő meghalt, akkor az csakis annak köszönhető, hogy az a Madam Callum nem akart szemtanukat hagyni. – Azt már nem teszem hozzá, amit a többiek szuperül megfogalmaznak, hogy ha Agatha volt Mrs. Norris, a macska, Friccs macskája, az sok mindent megmagyaráz. Hogy a mi időnkben miért nézett ki olyan furcsán a macska. Na és persze nem tudtuk a tanárnő nevét, egészen a végső pillanatig, pedig ha tudtuk volna, egészen máshogyan állunk hozzá. Corvus közben megtalálhatja a táskájában a könyvet, sértetlen állapotban. Azt mindenki érzi, hogy még mindig nem a saját időnkben vagyunk, de most nincsen olyan fekete-fehér szűrő, tehát most nem valaki más emlékében vagyunk. Simán csak időutazóként vagyunk jelen. Itt is van tükör, a saját testünkben vagyunk, de mindenki érzi a fejében az őst, amivel indult, nálam többek között Treat szólal meg, mint aki egy jót aludt. – Na mi a helyzet kiscicáim, találtatok megoldást, hogy belemásszunk azokba a hullákba? – Kissé talán tapintatlan, de jó kérdés, hogy akkor visszafogná magát, ha tudná, hogy mi történt pár pillanattal korábban. MB szavaira nem érkezik válasz, csak még hangosabb röhögés. Amikor kissé kitárom a mosdó ajtaját, látom, hogy az őseink azok, akik egy fiatal, de ellenszenves fiút üldöznek, diffindoval szakítják szét a táskáját, s a mellette loholó Mrs. Norrist emelik a levegőbe, hogy szerencsétlen macska pont olyan szituban látható, mint ahogyan megtapasztaltuk a korábbi emlékben, amikor elkezdtünk nyomozni. – Na bassza meg.. – Mormolja alig hallhatóan Treat. Ezen már én is dühösen ráncolom a homlokomat, az ő idejükbe kerültünk, talán Jenkins erre már nem volt ráhatással, csak azért rántott minket vissza, hogy segítsünk, de pont azt értük el, hogy mi magunk voltunk az aktív részesei Mrs. Norris eredetének.
Erre szokták mondani, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ha a hangom volt "kéznél", vagyis inkább toroknál, a döglött macska meg kéznél, akkor azt használtam. Nem is lenne rossz emlék, hogyha csak így önmagában állna, de a kitört nyakú tanárnő, a lidérc, a visító kisfiú, Kath ragyogása.. nem kívánatos masszává mossa össze a történéseket bennem. A macska átalakulását, illetőleg életre kelését csak félig tudom felfogni, nincs dőm nagyon megnézni magamnak, mert kirántódunk a jelenetből, s a mosdóban térünk magunkhoz. - Valaki nagyon jól érzi magát.. - szalad fel szemöldököm a vihorászás hangjaira. Annyira nem illik a sokkolt szervezetembe, s annyira bántja a fülemet, hogy nekem megüti azt, s nem szalad el mellette, ahogy Ginának. - Te vagy a legmenőbb csaj, akit csak ismerek! - pillantok elismerőn Kathre. Akármit is csinált, ez a pulzálás azért nagyon menő volt, s minket szerintem ő mentett meg, szóval nagyon hálás vagyok neki. - Egyenesen úgy tűnt, hogy nem meghalt, hanem újraéledt. - fűzöm hozzá én is a macska témájához. - Ki a fene vagy és min vihogsz? - térek vissza a kérdéssel ide is, mert ha még mindig hallom a kuncorászást, akkor nem bírok nem rákérdezni, annyira idegesítő.
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-07-15, 14:51
Meglehetősen gyorsan történnek az események, így talán nem is csoda, hogy nehezemre esik mindent követni. Vagy akárcsak összerakni a kirakós darabkáit. Mivel én nem láttam a szellem-Jenkins-t fogalmam sincs, hogy kerül a képbe, vagy hogy a hullákkal mi törtét, és mindez hogy kapcsolódik a szellemtáblához, ősökhöz, és hozzánk. Kath fénymágiája elszabadul, és vele együtt az események is. A legtöbb amit tenni tudok, hogy pajzsot húzok fel, és ezzel próbálok lényegében mindenkit megvédeni a lidérctől vagy mi a fenétől. A hatékonyság jelenleg más kérdés. Igaz, az is tény, hogy nekem eszembe se jutna halott állatokkal dobálni egy vérszomjas lényt, ami minden bizonnyal mindenkit ki akar nyírni. Valahogy ilyen ötlete is csak MB-nek lehet. Mondjuk a fülsértő sikítást szívesen kihagytam volna, mert az még nekem is fájt. A következő jelenet, amire már eszmélek, hogy Agatha kitört nyakkal hever a földön, már a gyerek ordít nem is MB, mi meg távolodunk az egész zavaros borzalomtól. Aztán már Kath kifakadása térít magamhoz egy mosdó közepén. Bár jelenleg a nevetgélés az utolsó, ami eljut a tudatomig, vagy éppen foglalkoztat. Inkább Kath lelki állapota, és a történtek azok, amik foglalkoztatnak. Azt kell először helyre tenni. Szóval a kisebb Griffendéles háztársamhoz lépek, és szokásommal ellentétesen most én ölelem meg, amolyan vigasztaló módban. - Nem tudhatjuk biztosan mi történt, túl gyorsan zajlott, és kerültünk ide. De ez nem a te hibád volt. Ha nem teszed talán mostanra mind halottak lennénk. Megmentettél minket, erre gondolj. - valójában az a szög ahogy a francia nő nyaka állt... nem élhette túl. De nem akarom, hogy Kath ez miatt érezzen bűntudatot. Tudom, hogy elég nehéz lesz ezt így is feldolgoznia. Pontosan tudom mi játszódik le benne. Talán ezért is mutatkozom kivételesen ennyire együttérzőnek ahelyett, hogy nemes egyszerűséggel közölném, hogy de meghalt. Ügyes voltál, bár kontrollálhatnád egy kicsit jobban is az erőd, és a képességeid. Bár mivel ez utóbbi pontban én is csúnyán megbuktam, én vagyok az utolsó, aki itt kritikával illethet bárkit is. - Te jól vagy? Nem tudjuk mit láttunk... de úgy érted, hogy a mi jelenünkben létező Mrs. Norris, az a múltban megszállt döglött macska? Végül is megmagyarázná, hogy mért az az egyetlen állat bolygón, amire képtelen vagyok hatni a druida képességeim ellenére is. - fordulok végül Corvus felé, aki próbálja kitalálni, hogy mi is történt. Ha pedig igényli, mert esetleg tényleg megégett volna a bőre, vagy ilyesmi, akkor a gyógyító képességemmel igyekszek is segíteni neki. - De mi a fene köze van ehhez az egész históriához Jenkinsnek? - teszem fel a kérdést, amit még mindig nem sikerült megfejtenem magamban. Tekintve én nem láttam a szellemeskedését. Közben pedig Ben bosszantóan tudálékos ősét is kezdem ismét érezni, bár egyenlőre feltűnően csendben van. Mintha nem tért volna még saját magához egy hosszú ájult időszak után. Remek. Pedig cseppet sem hiányoltam Melissa jelenlétét az életemből.
//Természetes gyógyító: 1. szint: Apróbb horzsolásokat, sérüléseket tud begyógyítani kézrátétellel, megszüntetni a fájdalmat, mint fejfájás, fogfájás, hasfájás, tehát nem a sebek fájdalmait. 2. szint: Mély, de nem nyílt sebeket képes kézrátétellel begyógyítani. //
[You must be registered and logged in to see this image.]Valóban nincs túl sok értelme, annak, amit mondok, így összesűrítve egy mondatba, szóval megértem, hogy Gina döbbenten visszakérdez. Nincs bennem annyi atyai érzés, hogy a gyereket tovább védelmezzem annál, hogy már szóltam, hogy le kéne lépniük a francia nővel az meg főleg nem jut eszembe, hogy vissza kéne szerezni a szegény elhullott macskát, hiszen éppen egy furcsa lidérc vagy zombi akar nekünk esni. Amikor MB visítása felhangzik azért a fülem elkezd rendesen vérezni, már átvitt értelemben, de az még inkább arculcsap, hogy mennyire gyengére sikerül a vérmágia képességem is hogy milyen könnyen visszafordítja ellenem, hiszen vélhetően ő is birtokolja és nem telekinetista és azzal emel fel. A repülést jól bírom, nem kalimpálok, de a zuhanás seprű nélkül azért nem a kedvenc időtöltésem, szóval nyögve esek neki Bennek. Elsőre azt hiszem, hogy a nő egy csapásra átkot is helyezett rám, ahogy megérzem azt a nyomasztó, fullasztó és égető érzést a bőrömön, de ahogy Katherine egyre jobban pulzál egyértelművé válik, hogy a rohadt fényről van szó. - Úgy érzem... mintha... engem is porrá égetne. - nyögöm lihegve lényegében Ben nyakába, ahogy legurulok róla. Fogalmam sincs mit keres a táskájában, de vagyunk már annyi ideje barátok, hogy ha látom, hogy neki az ég világon semmi baja nincsen a fénytől, úgy gurulok, hogy legalább részben kitakarjon engem. Ha veszélyes lenne rá persze nem használnám élő pajzsként, de ha csak én vagyok ki a fénytől, sőt, az unokanővérem druida mágiájától, akkor talán nem fog megsértődni. Kicsit túl sok minden történik, miközben nekem csak az lebeg a szemem előtt, hogy az erős fény ne égesse ki a szemgödrömet. Általában szeretek mindent megfigyelni, elemezni, megérteni, de azért így egy csöppet bonyolultabb. Lényegében Gina pajzsán belül idézek meg egy kisebb sötét pajzsot csak magamnak, hogy leárnyékoljak mindent, ami fény és jó... mindent, ami másnak az életet jelenti, nekem pedig születésemből és neveltetésemből adottan veszélyt. Elég szar ez így, tekintve, hogy nagyon sok időt töltök a természetben, a kviddics miatt a levegőben, az állatok szeretete miatt a karámoknál vagy a Tiltott Rengetegben, bár utóbbinak van egy adag sötét kisugárzása legalább. Valahol azért felfogja az agyam, hogy az éjtünde eltűnik és valószínűleg nem hal meg, hogy már nem csak MB, hanem a kis Frics is sikoltozik, hogy a francia tanárnő nyakát töri és a halott macska és a lidérc talán... összeolvadnak. Mind a hárman? Vagy csak a nő és a macska? Azért ezt így nehéz lenne megmondani, főleg, mert egy csapásra áttetszővé válunk és ezzel kivonnak minket a jelenetből. Legalább a fájdalom elmúlik, ahogy nézzük őket, a sötét pajzsom is elfoszlik gondolom. - Talán azt láttuk, hogy a tanárnő, a macska, és a lidérc összeolvadt, de ez azt jelenti, hogy az a rohadt macska vagy száz éves és hogy egy sötét teremtmény is megbújik benne... Még soha életemben nem hallottam ilyen nekromanciáról és testcseréről, fel nem fogom, de... az a nő egyértelműen nem evilági volt és valamilyen sötét átjárón dolgozott, abban zavartuk meg. - osztom meg velük végül, amit sikerült összeraknom, elsőre figyelmetlenül észre se véve a kuncogást körülöttünk. Túl sok információ szaladt végig túl gyorsan ahhoz, hogy mindent képes legyek befogadni, még az öregasszony is csendes, mintha most ébredezne. Fogalmam sincsen mikor vagyunk jelenleg és hogy miért, hogyan kerültünk át, de azért belenyúlok a táskámba megnézni, hogy most már létezik-e a könyv, amit az őseink naplónak használtak és amire átkot szórhatott a Frics-ős, aki a miénkkel ellentétben még nem volt kvibli. Bár azt már tudjuk, hogy Jenkins-nek és a halottidéző táblának is köze van mindenhez, de azt a tárgyat már elveszítettük a könyvnek viszont nálam kéne lennie.
// Sötét nimfa: I. Immunisak a saját elemükre (a négy elem egyértelmű, erdei nimfák esetén természetvarázslatok, sötét nimfák esetén sötét varázslatok, átkok). Elemüknek megfelelő pajzsot idézhetnek akár több ember köré is egy adott területre, mint egy búra, ez véd fizikai és mágikus behatásoktól is, de a támadásokkal egyre gyengül és amíg a nimfa próbálja fenntartani az ő ereje is egyre csökken. (Vízbuborék, tűzgömb, földkupola, eletromosháló, indakupola, árnygömb.) //
Valószínűleg azt nem hallom, amit Corvus mond Ginának, de talán azt már igen, amit Gina mond hangosan és említi Jenkins nevét is, de ez most nem az a pillanat, hogy megkérdezzem ő is látta-e a szellemet, vagy hogyan merült fel a neve. Ez most arról szól, hogy túléljük ezt a múltbéli utazást, mert bizony egyre durvább a helyzet és talán a félelem szüli, hogy a képességem erősebben jön létre, mint amivel eredetileg számolok, de bizony a fény olyan erős lesz, hogy már-már engem is elvakít. Na igen, azt hiszem már többen is mondták, köztük a nagybátyám is, hogy nem lenne hátrányos, ha gyakorolnék is és jóval többet, mint eddig, mert amik a kezemben vannak, mint lehetőségek, talán túl soknak számítanak, ha nem tudom őket megfelelően irányítani. Most is valami ilyesmi történik, amikor a fény akkorát robban, hogy nem csak a lidércnek árt. Félszemmel látom, ahogyan MB a döglött állattal machinál valamit, és már csak homályosan, ahogyan a tanárnő is felemelkedik és a rácsnak csapódik, mert az utolsó mondatok, amik átszűrődnek hozzánk, amikor megérkezünk egy újabb helyre... időbe? Azonnal felpattanok és ijedten fordulok körbe. - Nem... ugye nem... nem halt meg? - de persze hiába forgolódok pánikolva a kissrácot és Mrs. Norrist se látom sehol, az egész múltbéli esemény megszűnik létezni, én pedig nem érzek mást csak annak a súlyát, hogy jó eséllyel valakit sikerült megölnöm, pedig igazán nem akartam. Az most eszembe sem jut, hogy megnézzem a külsőm aktuálisan milyen, mármint mintha érezném motoszkálni odabent Brysont a fejemben, de most még ő se szólal meg. Valószínűleg ő érzi a leginkább kvázi gondatközelből, hogy mit élek át most. Az tuti, hogy ha visszatérünk a saját időnkbe és hallani fogom Friccs macskájának a nevét, igen nehéz lesz nem arra gondolnom, ami történt. Nem is nagyon figyelek most a kintről szűrődő zajokra, a nevetésre. Egyelőre képtelen vagyok másra koncentrálni, mint hogy rettenetes dolgot tettem, még ha nem is akarattal. Az biztos, hogy ezekután nem igen fogom használni ezt a képességet, sőt ki tudja, hogy egy időre mit blokkolok majd tudat alatt, a miatt, ami történt, hiszen az egész azért van, mert nem foglalkoztam a képességeimmel, nem fejlesztettem és gyakoroltam őket. Ha jobban tudnám uralni, ha odatudtam volna koncentrálni a lidércre és nem az egész folyosót borítja be a robbanás...
Kathrine csak tippelni tud, de vélhetően Jenkins valóban meghalt. A kísértetén nem látszott semmi külsérelmi nyom, de az biztos, hogy halott. Nem sokkal azután halhatott meg, hogy kiderítették róla, hogy nem is aranyvérű. A sugallatból viszont lerí, hogy nem öngyilkos lett, valami szörnyűség történhetett vele. Még az is elképzelhető, hogy valahogy ebbe a világba, idősíkba került, és itt ölte meg valaki. S a szörnyű halálnak köszönhetően nem lépett tovább, hanem egykori összetartó ellenségeiben látott csak esélyt, hogy szövetségre hívja őket. Corvus viszont nem logikázik jól, a tűz nem a lidérc műve. Azt kezdi fejben összerakni, hogy a másik világról érkezett éjtünde valami az átjárókkal akar próbálni, ehhez a lidérc amolyan szolga lehet, egy régóta halott varázsló egy régmúlt korból. A lidérc mindössze hóhér, de az éjtünde vélhetően szemtanukkal akadt össze, akik esélyesen a tanárképző akadálypályára jöttek volna, ezért is lepődött meg az ötösfogaton, akik megjelentek Agatha-val. A fiú viszont a vérmágiával csekély próbálkozást tud felmutatni, az éjtünde mindössze megrezzen, de gúnyos horkantással emeli fel Corvust a levegőbe, hogy dobja neki a tarisznyjában turkáló Bennek. A fiúk egymásra esnek, s közben Corvus úgy érzi, hogy a feje majd’ szétrobban, a bőre pedig mintha izzana valamilyen ismeretlen kiütéstől. Kathrine ugyanis elkezd hevesen pulzálni, s aurájából pusztító lökéshullám jelenik meg. Ha fényrobbanásnak szánta, annál bőven erősebbre sikerül. Gina erdei pajzsa viszont mintegy növényi falként borul rájuk, Corvus egy fél fokkal jobban van ugyan, de valami akkor sem hagyja élni, mintha a növények közelsége sem lenne túl jó hatással rá. Agatha védő varázslatokat húz fel, míg az éjtünde Corvus-t dobta Benre, közben viszont Maise magához vonja az állatkát, aki bizony egy döglött macska. S itt ér el mindenkit a fényrobbanás. Az éjtünde egész egyszerűen egy pukkanással eltűnik, mintha hoppanált volna. Maise még eldobja a macskát, ami a lidérc felé száguld, aki éppen lép át a rácsokon. A kisfiú még mindig eszelősen sikoltozik, főleg a macskát látván, de leveri a lábáról a robbanás, az arca egy kissé meg is ég tőle. Agatha pajzsán a robbanás úgy hatol át, mint kés a vajon. A fiatal szőke nő teste enyhe ívben megemelkedik, s szintén a rácsnak vágja neki. Szinte másodpercre pontosan csapódik egymásnak a lidérc, a tanárnő, és a halott macska. A rács, amit Kath olvasata szerint nem kellett volna érinteni, valamiféle sötét mágiát sugároz, ahogy Gina azt már korábban felfedezte. A lidérc porrá omlik, a macska szemgödreiben sárgás fény gyúl, míg a szőke nő a nyakát töri a rácson. A kisfiú zokogva rohan oda hozzá, s bár a diákok érzik, hogy áttetszővé válik a testük, újabb időutazás történik. Még látják, hogy a lépcsőfordulón tanárok maroknyi csapata siet le, hogy már hőseinket ne lássák, de azok még hallják őket. Odarohannak a már halott szőke nőhöz, vezetőjük egy idősebb férfi, vélhetően valamilyen vezető tanár lehet. – Agatha! Mrs. Norris.. hall engem? – Kérdezi teljesen feleslegesen, míg a kisfiú ölébe felpattan a macska, aki hitetlenkedve nézi a sárgás szemeket, amelyek most valódi életet sugároznak. Hőseink viszont teljesen máshol találják magukat, egy lánymosdóban, a résnyire nyitott ajtón át viszont mintha kuncogást hallanának. És ez nem minden, ismét érzik a tudatukban az ősöket, akik mintha jó nagyot aludtak volna..
//Határidő júli 16, én írok júli 17//
Maisie-Bee Levieva
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-07-09, 21:22
Semmim nincs, ami hasznos lenne, csak a nagy szám szokott működni, de aligha hiszem, hogy most ez ellen a lidérc ellen sokra mennék vele. Persze megpróbálhatnám kibeszélni a testéből, de ez jó nagy hülyeség, így még ötlet szintén is elvetendő. Viszont ha már száj, ha már hang és ha már lények akkor egy másik jut eszembe, vagyis hát inkább több is. Hogyha a mitológiában oly sok lény van, amelyiknek a hangja rossz hatással van a hallgatóságra akkor bár nem vagyok se banshee se szirén de nagyon hangos tudok lenni, szóval próba szerencse alapon elővezetem a leghangosabb sikolyt, amire csak fakadtam még életemben. Próbálom a saját hangommal hátrahőkölésre buzdítani a támadó dögöt, s hogyha akár csak egy minimális esélye van annak, hogy a tekergőtársaimon kívül bárkit is kizökkentek a visítással, akkor boldog leszek. Lényeg a lényeg, hogy minduntalan újabb és újabb levegőt veszek a visításhoz, s miközben érzem, hogy égnek a hangszalagjaim és sejtem, hogy a végtelenségig nem tudok majd ilyen "fegyverrel" élni elkezdek azon gondolkodni, hogy mennyire lehetek gyors. Mivel viszont az agyalás nem visz messzire, a hangom meg szinte elmegy, így hirtelen csukom be a számat, s a pálcámat előkapva egy invitoval élek. - Invito döglött állat! - hívom magamhoz Friccs kiszenvedett kedvencét, hogyha sikerül, s ha összejön, akkor a tetemmel nemes egyszerűséggel pofán próbálom dobni a közeledő lidércet. Nem ez az évszázad ötlete, de MBsen ennyire futja. Remélem megyünk vele valamire.
//Szerencse + Intelligencia + 20 = 15+25+20 = 60 alá
Maisie-Bee Levieva carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Tudom milyen elveszteni egy kisállatot, főként, ha úgy érzed ő az egyetlen barátod, akiben bízhatsz. Így talán nem is olyan meglepő, hogy próbálok együttérző lenni a fiúcskával. Hiszen csak gyerek. Ráadásképpen semmi keresnivalója olyan helyen, ahol sötét dolgok vannak készülőben. Nem tudom, hogy pontosan mit vett észre Corvus, de bízom benne. Ha nem is tudja nyíltan kimondani, de akkor is támogatnom kell. Nem tetszik, hogy valami nagyon rossz előérzetem van. Sötét mágiát érzek, ami olyan, mintha elszívná az enyémet. Már gyerekkoromban sem bírtam az ilyen helyzeteket, de még a környezetet sem. Azonban nincs túl sok idő töprengeni, mert a következő pillanatban a lányok rontanak ki a wc-ből, és hullák említése teljesen megváltoztatja a felállást. Nem mondom, hogy hirtelen nem fordul meg a gyomrom az említésükre, arra, hogy nem sikerült megmenteni őket, de közben Corvus is mond valami lényegeset. - Hullák, Jenkins, mi a..? - próbálom összerakni a képet, de ez még így is zavaros. Az egyetlen dolog, ami tiszta, hogy immár kiderül, hogy ki is az ellenségünk. Az aki vélhetően csak alibiből vállalt itt állást. Madame Callum. A külseje nem lett volna gyanús. Sok fura szerzetet láttam én már. Ráadásnak Dumbledore a mi időnkben elég nyitott kapu politikát folytat. De az, hogy megpróbált lerázni, és most pedig nyíltan pattintja fel a rácsokat, és támad meg, az már mindent elmond, amit el kell. Vele kell megküzdenünk, és az ő sötét terveinek véget vetni. Azonban az én erőm most elég gyenge, így a támadást inkább a többiekre hagyom. Ami engem illet, szinte rögtön reflex szerűen próbálok magunk köré védőpajzsot emelni, ami mindannyiunkat véd, a francia tanárnőtől, a gyereken át, a barátaimig. Legalábbis máskor elég erős lenne hozzá, most csak remélem, hogy nyerek vele némi időt a többieknek reagálni a helyzetre. Madame Callumra, és az elszabadult lidércre vagy mire is... - Vidd innen a gyereket! - kiáltok még rá Agathára miközben talán sikerül védenem őket is a pajzzsal, jobb lesz, ha elmenekülnek. Közben pedig elkezdem magamban azt futtatni, hogy mi az amit tudhatok a lidércekről. Gyenge pontok, hatástalanítás, elűzés, bármi... Bár talán ennek már nincs is nagy jelentősége, hiszen Corvus sem tétlenkedik, máris Madame Callumot próbálja megszorongatni, míg Kath a fénymágiájához nyúl. Ami furcsa, de most számomra szinte még pozitív hatással is van. Igaz, a sötétség ellen miért is ne küzdhetnénk fénnyel? Ez jó gondolat, amiért egyszerre vagyok hálás, és büszke is a háztársamra. A kérdés már csak az, hogy sikerül-e a magunk javára billenteni ezt a zavaros, elszabadult helyzetet?
//Erdőnimfa I. szint: Elemüknek megfelelő pajzsot idézhetnek akár több ember köré is egy adott területre, mint egy búra, ez véd fizikai és mágikus behatásoktól is, de a támadásokkal egyre gyengül és amíg a nimfa próbálja fenntartani az ő ereje is egyre csökken. (Vízbuborék, tűzgömb, földkupola, eletromosháló, indakupola, árnygömb.) Saját elemükkel ellentétes környezetben gyengülnek a képességeik, hosszú távon életfunkcióik is, minél tovább tartózkodnak ilyen környezetben annál inkább. (Erdei-Sötét, tehát... ...számára az éjszaka, a sötét helyek nem túl optimálisak...
IQ:37, LLI:30, SVK:17//
A győztesek medálja: 1%
Gina Accipiter carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
[You must be registered and logged in to see this image.]A gyászát meg tudom érteni a fiúnak, hiszen egy háziállat elvesztése ebben a korbán a világot is jelentheti, főleg, ha valakinek nincsen semmilyen más barátja, mert magának való. Persze nagyképűség lenne azt mondani, hogy tökéletesen átérzem, hiszen annyira nem volt sanyarú gyerekkorom és soha nem voltam szó szerint magamba fordult, állandóan voltak, akik lényegében minden szavamat lesték, amíg ott nem hagytam a mardekáros fiúkat és igazából abból is gyorsan sikerült fellábalnom hála a barátaimnak és a kviddicsnek, amiben kapitány maradtam. Gina igyekszik támogatni, habár nem tudom neki elmondani, hogy pontosan mit vettem észre, de adja alám a lovat, ám úgy tűnik, hogy ez nem elég. Amikor az unokafivérének nevez azért rajtam is végigszalad valami furcsa érzés, de nem veszem le a tekintetemet a másvilági jegyekkel rendelkező nőről, aki valószínűleg éppen valamit nagyon meg akar úszni és azért koptat le minket. Ahogy a lányok kiviharzanak a fürdőből azért egy kicsit megváltozik a helyzet, mondhatni felgyorsulnak az események. Lényegében nincs már miért titkolóznom, főleg, amikor a misztikummágia tanár, aki vélhetően csak alibiből vállalta el a tárgyat, hogy valami egész mást csináljon, felpattintja a rácsokat. A hullák említésére a hideg veríték végigszalad a tarkómon, de külsőleg megtartom a hidegvéremet, mint mindig. - Jenkinst láttam, azt mondta ő nyúlt a szellemtáblához és valamit helyre kell tennünk. - hadarom gyorsan a mellettem lévő Ginának, mikor kirontanak a lányok és hirtelen kényszerűségből itt az ideje, hogy felvegyük a harci pózainkat. Akármi is rontson ki, tisztában vagyok azzal, hogy mindannyiunk közül nekem van a legközelebbi kapcsolatom a sötétséggel, ha akarom, ha nem, kár lenne tagadni, főleg, ha éppen az életünk múlik rajta. Mondjuk arra, hogy rengeteg holtestet találtak Maisie-ék a másik oldalon egy kicsit nagyobbá válik az esélye annak is, hogy Jenkins is halott, de ezt most elhessegetem a gondolataim közül amennyire csak képes lehetek rá. Fejben elkezdek gondolkozni azon, hogy az égett testek és az érkező sötét teremtmény között van-e kapcsolat, például ismerni-e olyan lidércet, aki tűzzel operál, mert első blikkre én is arra jutnék, mint Kath, hogy a tűz és a fény szokta őket féken tartani, de ha a halottak elégtek, akkor ez talán valamilyen spéci szörnyeteg, akiről valami nagyon sötét könyvben már olvashattam. Viszont éppen azért, mert a lány beveti magát nekem nem érdemes közelebb lépnem, főleg, mert a gyengélkedő óta tudjuk, hogy az ő képességei a fényhez kapcsolódnak, így az az igazság, hogy engem is megzavarhat, sőt, megsebezhet, ha neki akarok segíteni és közelebb kerülök. Ugyan úgy érzem lényegében reálisan egyáltalán nem lehet esélyem ellene, a pálcámat a misztikummágia tanárnő felé fordítom, de végül nem is átokkal élek, hanem vérmágiával. Ha tudom, akkor a saját vérénél fogva szorítom a falhoz, hogy összeszedve minden tekintélyemet és persze továbbra is rászegezve a pálcámat rákiáltsak. - Akármi is az, amit el akar szabadítani, zárja vissza azonnal! - vágom oda, és persze a következő az lesz, hogy átokkal fegyverezzem le, de a vérmágia itt, a tömlöcöknél csak zsigerből jött, mint azonnali reakció.
// Esetleg bármi plusz infó a lidércről: IQ 25, LLI 32, SVK 31
Vérmágia: Irányítás: Mások vérét irányítva képes az illetőt falhoz vágni, vagy felemelni a földről (mint Magneto a fémmel), max. 15 kilót tudsz rajta lökni. + Sötét nimfa: Saját elemükhöz kapcsolódó varázslataik/mágikus adottságuk jóval hatékonyabb. (Sötét: vérmágus és sötét varázslatok)
A győztesek medálja: 3%
Corvus Flint carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
MB kérdésére azért elgondolkodom, hogy Jenkinst hány évesnek láttam, mármint a szellem alakot. Azért még, ha szemét is volt velem is évekig, valahogy elég megrázó abba belegondolni, hogy esetleg meghalt, hiszen alkut kötöttünk vele, hogy kiderítjük kik az igazi családja, de akkor ennek már semmi értelme, ha tényleg meghalt. De ez talán csak valami fura látomás volt, vagy nem is tudom. - Nem tudom, talán nem sokat változott azóta, hogy beszéltünk vele, de az áttetsző alak miatt... De szerinted tényleg meghalt? - bizonytalanodom el, bár már nincs idő arra, hogy komolyabban kivesézzük, hogy vajon a látomás igazi volt, vagy sem. Azért mégis megrázó belegondolni, főleg hogy az előbb láttunk egy csomó hullát. Persze ettől még megpróbálom belőni hány éves lehetett a szellem-Jenkins. Vagy egyáltalán tényleg ő volt-e, vagy volt valami fura, nem teljesen szellemes benne, hogy abból úgy sejtsem másról van szó, látomásról és mégis életben van. MB viszont ki is megy és én követem. A tőle megszokott kellő határozottsággal és színpadiassággal dobja be az infot a többieknek a hullákról és az egész mészárlásról. Sejtelmem sincs, hogy ez hová vezet majd, de reméljük, hogy kiugrasztjuk a nyulat a bokorból és persze rájövünk miért vagyunk itt. - Jó ég! - ennyit sikerül kibökni, amikor az események hirtelen felpörögnek és megjelenik a lidérc, a sötét bőrű nő meg ellenünk fordul. Elég pocsék kezd lenni a helyzet, pedig még azt sem tudjuk, hogy miért vagyunk itt és máris az életünk a tét, újra. Reflexből az első, hogy fénnyel támadok, hiszen mégis csak valami túlvilági lényről van szó, tehát jó eséllyel nem tolerálja jól a fényt, bár mintha az utóbbi időben Corvus is gyakrabban kedvelné a sötétebb helyeket, de ez most eszembe sem jut, csak azt a valami célzom meg. Vissza kellene lökni a zárkájába és újra rácsukni. Persze ehhez kelleni fog majd valaki, aki segít ebben és rájön, hogy mit akarok. Taszítani kellene minél többet rajta újra meg újra, aztán persze valakinek valahogy bezárni újra azt a cellát, ahol volt. Közben meg persze gondolom ezt a sötét bőrű nőci se fogja csak úgy annyiban hagyni.
//Tündér II: Fényrobbanást idézhetnek elő egy adott pontra sűrítve a környezet fényenergiáit.
A Friccs fiú megint hallgatásba temetkezik, és még jobban magához szorítja a dobozt, mintha nem nagyon nem akarná eltemetni a macskát. Még így halott állapotában is rendkívül ragaszkodik hozzá. Corvus ugyan ajánlkozik, de a sötét bőrű nő egyre jobban feszültnek tűnik. Az egy dolog, hogy igen meglepett, hogy itt látja a diákokat, de közben megy is az idő, s mintha lemaradna valamiről, ezért gyors döntést kell hoznia. Még Agatha is egyre jobban gyanakszik, mindenkinek kezd olyan érzése lenni, mintha az útjában lennének Madam Callum-nak. A fiúcska is ellép Gina mellől, megrázva a fejét, ő most gyászol, de egyedül a nő, az, akiben bízik, szinte belebújik Agatha szoknyjába, már ha a nőnek most lenne olyan, de öltönynadrágban van. Mindeközben Kath és Maisie megvitatják, amit gondolnak, MB pedig lényegében kiront, hogy elkezdjen a történtekről sipítozni. Több sem kell az éjtündének, talán ez volt a lökés, ami miatt már nem riad vissza. A következő pillanatban több dolog is történik, szinte egyszerre. A nő egyetlen pálca érintésére a sötét mágiát árasztó rács kipattan, s a homályból valami szörnyűség kezd el kibotorkálni. – Csapd agyon őket. – Biccent nagystílusűen az éjtünde a diákok felé, míg ő maga egy opál színű plazmát villant a pálcájából, amely egyenesen Agatha felé száguld, a fiatal szőke nő alig tud felhúzni egy pajzsot, de durván hátratántorodik. A szörnyeteg, amely a zárt folyosóról jön, egy leláncolt alak, nehezen ismerhető fel, hogy egykor egy jóképű, magas férfi lehetett, manapság már szét van folyva az arca, a szemei lilán világítanak, ujjai helyén karmok, fogak helyett pengeéles agyarak. Egy lidérc! Agatha szinte átesik Friccsen, a doboz messzire esik most tőlük, amire a kisfiú felsikolt.
//Szerencse + általad választott tulajdonság + 20 módosító, ez alá kérek dobást a hsz végén.//
Maisie-Bee Levieva
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-06-29, 07:55
Mivel a buborékfejjel mellényúlok, így épp csak minimális időt töltök el odakint, s csak cipőm orrável lökök egyet az egyik testen szinte oda se nézve, miközben fél kézzel a pálcámat szorongatom, másik kézzel meg az orromat fogom be és közben inkább befelé nézek Keth felé. A lényeget így is érzékelem, nevezetesen, hogy a testen nem megy át a lábam, hanem beleakad, szóval igen, ezek itt tényleg holttestek és.. fúúúúj! Bevágom magam után az ajtót, még egy darabig legyezek az orrom előtt, mielőtt odalépnél újra Keth-hez. Oké, hogy vagányabb vagyok az átlagnál meg nagy a pofám, de arra nem szerződtem, hogy holttesteket vizsgálgassak. Merlinre, ez azért sokk volt. Figyelmesen hallgatom, amit Katherine mond Jenkinsről, s bevallom erőteljesen ketté áll tőle a fülem. Első lendülettel megforgatom rá a szememet. - Más se hiányzott nekünk, mint az a majom. Pedig azt hittem, hogy már leráztuk. Milyen idősnek tűnt? Abból kiderülhet talán, hogy mikor dobta fel a pacskert hány évesen. Vajon ő is megégett.. odakint? - kérdezem társnőmtől, majd amint közös döntésre jutunk arról, hogy kimegyünk, akkor meg is indulok a folyosóra vele. - Segítség, segítség! - veszem elő a majrét, s odagaloppozok a bizalomgerjesztőbb Rousseauhoz, kikerülve Callum madámot, s mint valami eszeveszett, rettegő akárki leadom a műsort. - Jöjjenek gyorsan, siessenek! rettenetes! Bent volétunk a mosdóban és valami bűzt éreztünk, de nem tudtam mi lehet az ezért kinyitottunk egy ajtót és rengeteg megégett holttest volt kint, még most is füstöltek. Meg kell nézniük van-e még élő közöttük. Segítsenek rajtuk! Kéreeeem! Lengetem a kezemet mutatva az irányt, de én ugyan meg nem indulok újra. Abban reménykedem, hogy a nőszemélyek mennek maguktól, s talán meg tudunk pattanni mi csapatostul, ha kikerülünk a látóterükből és figyelmuk fókuszpontjából.
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-06-24, 14:19
Nem feltétlen jövök rá, hogy a fiúcska egy Frics. De ha tudnám, akkor is. Csak egy gyerek. Egy szomorú, félénk gyerek, aki elvesztette a macskáját. Inkább érzek együtt vele tőlem meglepő módon, minthogy azon agyaljak, hogy egy ilyen ártatlan, aranyos gyereknek, hogy lehet olyan utódja, mint a mi időnkben ismert Frics. Ellenben a környezet még mindig zavar, és Madame Callum felbukkanása sem segít semmit a helyzeten. Vagy a sötét árnyé, amit egy pillanatra látni vélek, és ami után az egeret küldöm. De miután semmire sem jutok vele, gyorsan el is engedem. Ez nyilván ostoba ötlet volt tőlem. Ám, ahogy Corvusra nézek látom, hogy tőle szokatlan módon ül ki megrökönyödés, vagy nem is tudom milyen érzelem az arcára. Ami máskor olyan mint a hideg márvány. Valamit látott, valamit észre vett, amit én nem. Valamit, ami ilyen hatással van rá. Jelenleg nagyon is szeretnék legilimentor lenni, és olvasni az unokafivérem gondolataiban. Tudni, hogy ő vajon mire jött rá, amire én nem? De sajnos nem vagyok. A telepátia nem jár a családi csomagba. Pedig könnyebb lenne. Legalábbis most. De a két tanárnő, és a fiúcska miatt nem beszélhetünk nyíltan. Az sem tetszik, hogy valami nagyon sötétet érzek odabentről. Mintha valami nagyon gonosz akarna felébredni. Van ott valami olyan, aminek biztos nem mennék a közelébe önszántamból. De nem vagyok ezt képes a társaim tudtára adni. - Igen, nagy örömünkre szolgálna, ha a segítségére lehetnénk. - erőltetek egy állmosolyt az arcomra Madame Callum felé, mintegy megerősítve Corvus szavait. Hát akkor menjünk bele ebbe a játékba. Bárhová is vezessen. - Ha szeretnéd, akkor később mesélek a kneazle-kről. De most illő lenne megfogadnod az unokafivérem tanácsát. - fordulok még lágy, barátságos hangon a fiúcska felé, remélve, hogy tényleg el tudjuk küldeni innen. Ez a feketemágia... ez nem gyereknek való. Ahogy ez az egész helyzet sem. Noha a bizarr és hajmeresztő, horrorfilmbe illő szituáció ellenére is valami különös érzés fut végig a gerincemen, ahogy életemben először hangosan hívom "unokafivéremnek". De hát nem tudtam mikét hivatkozhatnék rá a legkevésbé feltűnő módon. Hiszen nem tudjuk, hogy Agatha mit hisz, kik vagyunk, és mi nevünk. Így nem hívhattam Corvust a nevén, nehogy lebukjunk. Viszont talán az hihető, hogy távoli rokonok vagyunk, akkor is, ha esetleg erre nem utal semmi Agatha ismeretei szerint. Mondjuk az már ciki lenne, ha mondjuk a francia tanárnő úgy tudja, hogy ikertestvérek vagyunk, vagy ilyesmi. De hát ennek a legkisebb az esélye. Ami meg azt illeti, nos nem tudom, hogy a francia tanárnő, vagy a furcsa kinézetű Madame Callum az, aki nagyobb veszélyt jelent. Melyiküket tudnám inkább barátnak, mint ellenségnek. Talán egyiküket sem fordítanám magam ellen, de ha valami gonosz van a kastélyban, amit meg kell állítani, akkor meg kell tennünk, amit meg kell tennünk, nem igaz?
//Erdőnimfa: Saját elemükkel ellentétes környezetben gyengülnek a képességeik, hosszú távon életfunkcióik is, minél tovább tartózkodnak ilyen környezetben annál inkább. (Erdei-Sötét, tehát... ...számára az éjszaka, a sötét helyek nem túl optimálisak...//
Azért egy kicsit elpirulok MB dicséretére. Igazából a mai napig olyan fura nekem ez az egész képességesdi. Már az elején is nagyon meglepett, hogy ilyesmikre vagyok képes, de azóta csak egyre inkább. Persze jó dolog, és adhatna több önbizalmat, hogy tényleg király vagyok, de egyszerűen nem vagyok olyan típus, akinek elszáll az agya az effélétől. - Ez rettenetes! - inkább vissza is hátrálok, amikor MB varázslata nem sikerül. Eszem ágában sincs kimenni arra a folyosóra, maximum nagy levegőket véve, de igazából ez a lehetőség se vonz és messziről látva, hogy MB próbál hozzányúlni egy halotthoz, hát már az se tesz túl jót. Inkább próbálok nem erre koncentrálni. - Azt hiszem igazad van, főleg mert én arra biztosan nem megyek... - rázom meg határozottan a fejemet. Nem fogok átlépkedni a hullákon, főleg akkor ha itt ilyesmi történt, akkor főleg nem kellene elszakadni a többiektől. Valamikor ekkor láthatom meg Jenkins képét, amit nem is nagyon értek, elsőként igazából azt hiszem valami átverés, hiszen hogyan lenne itt egy szellem a múltban? Bár inkább olyan, mintha valami kivetítés lenne, no meg azért ott voltak az ősök hetekig, az egész nem lehetett... nem igazi. - Hogy mi? - MB szegény jó eséllyel csak ennyit hallhat és valószínűleg nem érti, hogy mit mondok és mire, vagy azt hiheti, hogy a felvetésére reagáltam, pedig azzal egyetértek, hogy menjünk vissza a többiekhez és igenis szembesítsük odakint azt a nőt. Itt valami nagyon nincs renden, de egyelőre sejtelmem sincs, hogy mi és hogy mit is kellene tennünk. Megvárom, amíg Masie visszajön és lehetőleg becsukja az ajtót, mert hát neki se hiszem, hogy sokáig lesz gyomra a hullákat vizsgálni. Szerintem egyikünk se készül orvosi szakra, esetleg még Ginának, vagy Bennek menne ez a dolog, de azért még egy ilyen látvány őket is megviselné, ez nem is kérdés. - Jenkinst láttam, mintha valami szellem lett volna felvételről, nagyon fura volt és azt mondta miatta vagyunk itt, ő kavart valamit a táblával és hogy valamit meg kell oldanunk, amit nem ért. Nem értem... talán csak képzeltem a szag miatt. - magyarázom el végül MB-nek, hogy mit is láttam, de végül a másik ajtót célzom meg, miután Ben is ránk kopog. Masiere pillantok, hogy a kilincsre teszem a kezemet, hogy csináljuk. Menjünk ki és szembesítsük azt a tanárnőt azzal, amit láttunk és vonjuk kérdőre, mert ez biztos, hogy nem normális. Szóval kimegyünk a többiekhez és átadom a szót Masienek, a Jenkinses dolgot pedig egyelőre nem mondom el mindenki előtt, mert még én sem értem.
[You must be registered and logged in to see this image.]A válaszra újra összenézek kicsit a többiekkel, Ginával és Bennel, már nincs mit ragozni. Nem lehet véletlen, hogy éppen most és éppen itt vagyunk, egyértelműen a múltban, legyen emlék vagy időutazás. Frics felmenője ez a bátortalan, szerény, érzékeny fiú, és talán éppen most jön az esemény, amitől minden elromlik, ami miatt a későbbiekben a mi felmenőink kiutálják majd vagy elátkozzák, vagy akármit is csináltak vele. Mert valamit csináltak vele, egyértelműen látszott rajtuk. Sok esetben vagyok képes fentartani a hideg, márványszerű arcot, de amikor az árny kirajzolódik - talán azért, mert elég erős kötelék köz a sötétmágiákhoz, ha akarom, ha nem -, azért elég rendesen megrökönyödöm. Elsőre nem is vagyok biztos benne, hogy tényleg Noah Jenkinst látom, ahogy abban sem, hogy csak egy mágikus kivetülés, vagy ténylegesen egy szellem. Azért olyan gyakran nem találkoztam szellemekkel, főleg nem olyanokkal, akik nem mindenkinek jelennek meg és aztán szerte is foszlanak. Egykori vesztesek... még egy utolsó döfés Jenkinstől, ha tényleg ő volt, és nem csak egy kivetülés az elmémből, mert én már mindent el tudnék képzelni. Nehéz fókuszálni, de azért amikor Ben leköszön, hogy megnézze a lányokat majdnem utána kiáltok, hogy maradjunk egymás közelében, de azzal biztosan felvonnám magamra a figyelmet. Márpedig a Madame, aki cseppet sem ember és nagyon is meglepettnek látszik minket látva kicsit gyanúsnak tűnik nekem. - Esetleg segíthetünk is, azzal bizonyítva a rátermettségünket. - felelem a nőnek, amikor megpróbál minket lepattintani, de a ruhám takarásában, Gina felöli oldalon határozottan rámarkolok a pálcámra. - Csak várjuk meg, amíg a társunk visszaér a mosdóból. - teszem hozzá, de nem mondok még csak többes számot se, mintha csak Benjamin ment volna el és őt várnám vissza. Persze a kedvesebb, francia nő pontosan tudja hányan voltunk, így ha ő kikotyogja, akkor nincsen mese, oda a meglepetés ereje. Nem mintha nagyon csábító lenne követni a nőt a rácsok mögé, de valamiért úgy érzem, hogy nem követni még rosszabb. Ráadásul valahol egész életemben a sötétség volt az én elemem, verőfényes napsütésben szó szerint képes elhagyni az erőm, ami a kviddicsben nem valami kellemes és nem kevés befolyás kell, hogy ne napsütéses napon legyen meccsünk vagy találjak elemistát, aki megoldja a problémámat. - Viszont neked, úrfi, igazán nem itt a helyed, ideje illően eltemetned a barátodat és elbúcsuznod tőle. - fordulok a gyerek felé, ezzel igyekezve elküldeni őt, és a francia tanárnőt a közelből. Ha valami "korruptálni" fogja a sorsát, akkor van egy olyan érzésem, hogy most fog bekövetkezni. Persze jó lenne, ha biztosan tudnám, hogy a tanárnő mellénk állna a kolleginával szemben, ha valami félresikerül és mondjuk híres párbajozó, de valamiért van egy olyan érzésem, hogy nem az, és a kisfiút nem lehet egyedül elküldeni a Tömlöcöktől. Talán erre gondolt "Jenkins", talán meg kell védenünk a fiút attól, ami ezután következik. Kínoz az érzés, hogy képtelen vagyok megosztani mindent Ginával, pedig tudom, hogy ő nem látta, nem hallotta, amit én, de nem tudnám olyan halkan és feltűnés mentesen suttogni, hogy ne tűnjön fel senkinek, a telepátia pedig nem járt az "unokatestvér családi csomaghoz".
Maisie-Bee fel tudja tenni a buborékfej bűbájt, így már kevésbé orrfacsaró a bűz, s meg is tudja nézni, ezek bizony tényleg itt vannak, nem illúzió. A közelmúltban, vélhetően úgy fél órája lehetnek halottak. Kathrine hoppanálós próbája is sikeres, működik a tündér mágia, de azért ő eléggé rosszul van, hiszen még csak alig nőtt ki a kamaszkorból, felnőtt fiatal nőként nem szokott hozzá az ilyesmihez. Mindenesetre nem tud a történelemből ilyen mészárlásról, azért tömegről nem is lehet beszélni, alig féltucatnyi halott van, igaz, az se kevés. Ha volt is ilyen a múltban, annak nyomait valaki nagyon eltusolta. A kisfiú pedig most először megszólal. – I-igen, cirmos volt. – Bólogat, egészen kedves, aranyos hangja van, érdekes, hogy pont ő is egy Friccs, már ha tényleg a gondnok egyik felmenőjéről beszélünk. Gina szavaira csak nemet int a fejével, de a lány nem igazán látja az árnyékot, csak amolyan elmosódott módon, a druida képességeivel egy egeret ugyan oda tud küldeni, de nem lesz okosabb. Corvus számára viszont az alak kirajzolódik (sőt, Kathrine a mosdóban szintén ezt az alakot látja, mintha egy tv monitoron keresztül egyszerre szólna hozzájuk), Noah Jenkins szelleme az. Az egykori arrogáns fiú most igencsak meggyötört, mintha nem hagyná nyugodni valami. – A sors fintora ugye? Én kevertem meg a szellemtáblát, és szóltam hozzátok. Ide rántottalak Titeket, mert csak Ti, az egykori vesztesek oldhatjátok meg azt, ami történt. Valami, amit még én sem értek egészen, de talán majd Ti.. – Többet nem is mond, az alakja immár végképp elmosódik, eltűnik. Hogy hogyan került egy száz évvel ezelőtti múltba, egyáltalán hogyan halt meg, az rendkívül jó kérdés. Madame Callum ellenben ezzel párhuzamosan szólal meg, ezért Corvusnak nagyon kell figyelnie, hogy mindkét szállal tisztában legyen. Kathrine-nek viszont a tiltott hoppanálás után olyan érzése van, mintha érezne valami oda nem illő térmágiát. Mintha.. Itt a Roxfort alatt húzódna valami folyósó, amely nem teljesen odaillik. Mintha.. lenne egy átjáró egy másik világba. Talán onnan érkezhetett egykor a különös nő, akiről a fiatal tanárnő beszélt? Corvus és Gina, a fiatal tanárnő társaságában próbál arra figyelni, amit a nő mond, miközben Ben megunva a várakozást, elindul a mosdó felé, és kopogtat a lányoknál, hogy jól vannak-e. - Ők azok a végzős diákok, akik úgy döntöttek, hogy megpróbálják a tanári pályát. Hiszek bennük. – Madame Callum viszont látványosan meglepődik, noha nem tűnik úgy, hogy tájékoztatlan lenne, de teljes mértékben leesett az álla, hogy a diákokat itt találja. – Oh, hát ez pompás. Akkor talán máshol próbálkozzatok, mert dolgom van itt. – Agatha, a fiatal tanárnő láthatóan nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, ezért inkább a diákokra sandít, hogy mit szólnak a dologhoz. Gina viszont egyre töményebb feketemágiát érez a rács mögül, ahova tartottak, mintha valami észlelné a jelenlétüket, s kezdene felébredni..
//Határidő júni 27, én írok júni 28//
Maisie-Bee Levieva
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-06-18, 22:09
Kath hoppanál velem együtt, s én rendesen meglepődöm. Oké, a láthatatlanná válás is meglepett volna, szóval innen nézve nem is a hoppanálás ténye, hanem maga a képességének sikere az ami döbbenet. A jó értelemben. - Már csak az a kérdés, hogy van-e személyi limited. Ez nagyon kisály ám! Állati jó csaj vagy. - vigyorgok Kathyre, mert bár a helyzet komoly, de nem tudok még most sem az lenni, aki elhagyja a kitekintő, pozitív, összességében mbs viselkedésmintáit. Aztán persze jön a fekete leves, amitől az én gyomrom is durván megfordul és kell pár pillanat, mire összeszedem annyira magamat, hogy meg tudjak szólalni. - Hátha ez segít.. - jut eszembe egy varázslat, amit a trimágus tusán is használtak, s ami bár víz alatti légzést tett lehetővé, de reményeim szerint azzal a buborékkal a fejünk körül a szagokat is kívül tudjuk tartani. Próba cseresznye alapon, amint Kathre és magamra is kimondom a varázst megpróbálok újra kikukkantani a holttestektől bűzlő és hemzsegő szakaszra. Persze nem nyitom sarkára az ajtót, csak enyhén résnyire, így ha a szagot nem tartja kinn a varázslatom akkor azonnal vissza tudom csukni. - Amondó vagyok, hogy erről feltétlenül tájékoztatnunk kell a többieket és nem fű alatt. Ha ez a Rousseau nő szivatni akar minket, akkor úgyis megteszi, nem baj ha tudja, hogy tudjuk, de ha meg ő se tud róla, akkor meg nem árt, ha tisztába kerül a dolgokkal. ez azért mégsem vicc, dugig van hullákkal a folyosó. - fordulok Katherine felé, s ha a szagtalanítrás sikerült, akkor tétován kinyúlok az egyik holttest felé, hátha meg tudom érinteni. Őszintén remélem, hogy csak illúzió, s átsiklik rajta a kezem..
//Buborék-fej bűbáj Aki ezt használja, annak az arcán egy buborék képződik, így ideiglenesen levegőt tud venni a víz alatt (a buborék nagyságától függően). HP4 Cedric Diggory és Fleur Delacour használja a Trimágus Tusa 2. próbáján.
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-06-16, 09:52
Akár tisztul számomra a kép, akár nem, az egyértelmű, hogy ez nem a mi Roxfortunk. Nem a mi megszokott környezetünk. Rám pedig mindig is rossz hatással volt a zárt, sötét környezet. Ez pedig határozottan abba a kategóriába esik. Mostanában pedig egyre inkább érzem úgy, hogy az ilyen környezetek erősen legyengítik a mágiámat, és mágikus képességeimet. Talán még az életfunkcióimat is. Persze ez leginkább csak tapasztalati megfigyelés, egyenlőre nem kötöm össze a nimfasággal, tekintve, hogy nem ismerem annyira a Mortimer családfát, hogy tisztában legyek a nimfaság öröklődési vonalával a családban. Ezt talán még Corvus sem tudja. Így ezeket a tapasztalatokat is betudom annyinak, hogy a druida képességeimnek (amiket mostanában egyre erősebbnek érzek, és folyton új képességeket fedezek fel, ami ide köthető a logikám szerint) lehetnek ilyen mellékhatásai. Corvus képességeiről nem nyilatkozhatom helyette, de az tény, hogy egyszerre látszunk mindenben tökéletes ellentéteknek, még a képességeinkben is, mégis jobban hasonlítunk egymásra, mint bárki mással a világon. Lehetne ez valami különös megmagyarázhatatlan paradoxon, de mégsem érzem annak. Corvus rövid bólintása, ami egyfajta néma kommunikáció köztünk valahol megnyugtat. Én nem feltétlen kötöm össze Friccsel a fiúcskát, de a misztikummágia az nem valami egyetemi tárgy, ami csak mostanában került a Roxforti repertoárba? Talán nem is egy múltbeli emlékben vagyunk? Egyenlőre nem tudom még a helyére rakni ezt az információt, így inkább a szégyellős fiúcskára próbálok koncentrálni. - Otthon nekem is van egy macskám. Ő elég különleges. Egy kneazle. Hallottál már róluk? - próbálok barátságos lenni a gyerekkel, amennyire tőlem telik. Bár nem kerüli el a figyelmem, hogy minden alkalommal a szőke, francia nő válaszol a gyerek helyett, akihez szemmel láthatóan a fiúcska igencsak ragaszkodik. A nevek származtatásához, és ennek a Madame Callum külsejének leírásához egyenlőre nem tudok mit hozzátenni. Bár jó vagyok legendás lényekből, de azért mindent én sem ismerhetek. Ami pedig azt illeti bőven létezhetnek emberi értelemmel, (vagy azt meghaladó intelligenciával) rendelkező lények, amikkel még nem fújt össze a szél. Eddig. Ugyanis egyszer csak a rácsok szétnyílnak, és kilép a különös megjelenésű nő. Így Corvussal együtt egyenesedek fel a fiúcska mellől, akit már a francia nő a háta mögé terelgetett, amolyan anyai, védelmező módon. Mégis úgy tűnik, hogy Madame Callum áll itt a tápláléklánc tetején, nem az eddigi kísérőnk. Én nem folytatom Corvus csevegését, pusztán kimérten biccentek a nő felé, mintegy köszönésképpen. Bár a megjelenése önmagában ijesztő lehetne, de láttam én már sok mindent, ami ebbe kategóriába esik. Helyette inkább az elsuhanó árny vonja magára a figyelmem. Így a druida képességem próbálom segítségül hívni észrevétlen, hogy egy egy egeret, vagy patkányt küldjek az árny után, míg látszólag semmit sem teszek. Már persze ha érzékelek ilyesmit a környezetemben, és nem gyengült máris le a druida képességem. Kedvelt trükköm lett ez, ha kémkedni kell, és kideríteni valamit, valamiről. Jelenleg pedig tudni szeretném mi az az árny, hova tart, és mi célból?
//Druida 4. szint: Lélekosztódás: A saját lelkének egy részét képes egy kisebb állat (maximum macska, repülő állatoknál, vércse méretű) testébe átvinni, így azt irányítani tudja, bármikor amikor úgy akarja az ő látómezejére váltani stb. de a saját testében is megmarad. A kapcsolat akkor szakad meg, ha a Druida úgy akarja. Erdőnimfa: Saját elemükkel ellentétes környezetben gyengülnek a képességeik, hosszú távon életfunkcióik is, minél tovább tartózkodnak ilyen környezetben annál inkább. (Erdei-Sötét, tehát... ...számára az éjszaka, a sötét helyek nem túl optimálisak...)
A győztesek medálja: 5%
Gina Accipiter carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
[You must be registered and logged in to see this image.]Maisie és Katherine eltávolodik, így a figyelem rajtunk összpontosul Ginával és Bennel. Mindig volt egy furcsa kapcsolat közöttem és Gina között, az olvasás, az állatok szeretete, az ölelgetés mellőzése, pedig ha valaki csak egy pillantást vetett ránk, akkor tökéletes ellentétek voltunk, az aranyvérű büszke mardekáros és az igazságharcos sárvérű griffendéles. most azzal, hogy ugyan távoliak, de unokatestvérek vagyunk, valahogy még inkább egymás mellé sorolunk akarva vagy akaratlanul. Amikor Gina mellém ér éppen a kisfiút faggatom, de a szavaira és az érintésére a szemem sarkából ránézek a rácsokra és egy rövid pillantással felé biccentek, hogy értettem. Ahogy a színek visszatérnek a tisztánlátásom is és végre sikerül összekötnöm a hasonlóságot, ám ezt igazán nehéz lenne úgy közölnöm a többiekkel, hogy ne legyen feltűnő. Azért egy próbát megér. - A macskáját? Igazán sajnálom, milyen cica volt? A cirmosokat találom a legelbűvölőbbnek személy szerint. - fordulok újra a gyerek felé, hiába a felnőtt nő válaszol és a 'cirmost' erős nyomatékkal mondom ki. Ahogy beszélgetünk a furcsa nőről kicsit nehéz feldolgoznom az információkat, hiszen én nem is tudtam arról, hogy léteznek olyan erdei tündérek, amik tényleg beszélnek, még nimfával se hozott össze soha a szél - vagy legalább is nem tudtam róla, hogy kivel is állok szemben. Ahogy meghallom a hangot azonnal kihúzom magam és már nem bájcsevegek a gyerekkel, a kezem pedig reflexszből nyúl a pálcámért, még ha elő nem is veszem. Aki előlép az a legkevésbé sem tűnik embernek, márpedig a Roxfort történetében soha nem volt nem-ember tanár, a legközelebbi Lupin professzor volt a vérfarkas mivoltával és onnan lazultak csak a szabályok. Persze ismételten lehet, hogy csak nem tudtam mivel állok szemben, de erről a nőről lerí, hogy nem az emberi fajhoz tartozik és nem is próbál másként kinézni. - Üdvözlet Madame Callum, sokat hallottunk már a tehetségéről és a különleges mágiaágról, amivel gazdagította a Roxfort eszköztárát. - fordulok a most érkezett "egzotikus" nő felé, egyenesen a szemébe nézve, nem mutatva félelmet, és úgy vélem Gina sem az az összerezzenős fajta, bár tény, ami tény, hogy a külseje még úgy is meglepett, hogy a francia kisasszony már leírta nekünk. Nem kicsit fenyegető, ráadásul a sötét árny, ami elsuhan mögötte majdnem rábír, hogy elveszítsem az összpontosításom a nőre. Ginára vagy Benre hagyom azt, hogy a sötét árnnyal foglalkozzanak, én pedig előre lépve vonom magamra a figyelmet a merev tartásommal és főhajtásommal. A szavaim mondjuk hízelgőek, de a hangomban nincsen semmi megalázkodás vagy gyermeki túlzott csodálat vagy rajongás, annyira azért nem vagyok nagy színész, hogy körbeugráljam az ismeretlen sötét boszorkányt.
// A győztesek medálja: 2%
Corvus Flint carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Zakatolnak a gondolataink, de nehéz kitalálni, hogy mi is ez az egész. Én is, mint Corvus próbálom megtalálni az összefüggéseket az eddig történtek és az itteni helyzet között, hiszen valahogy ide kerültünk és bizotsan volt oka is, csak még nem tudjuk, hogy mi. MB felvetésére azért rendesen ráncolom a homlokomat. - A múltban nem volt Misztikummágia, hiszen egyetemi tantárgy nem? - na jó tényleg átnéztem az egyetemi szakokat már, annak ellenére, hogy nekem majd csak jövőre lesz erre szükségem, de hát a többiek mind egyetemre mennek és azért nekem se lenne lassan hátrány, ha kitalálnám, hogy mi is akarok lenni. - Vagy ez a jövő lenne? - de az alapján, amit Corvus látott a címeren a múltban vagyunk. Nagyon zavaros az egész és félek, hogy tényleg nem működne az, hogy nem akarjuk a munkát és csak úgy lelépünk, meg amúgy is hová mennék, ha nem tudjuk miért vagyunk itt? A felevetésére bizonytalanul teszem a kezem a vállára. Az a helyzet, hogy még én is gyakorolom ezt a tündér mágiát, nem tudom, hogy menne-e, hogy máson is alkalmazzam. Szóval nem is történik semmi, hiába koncentrálok, viszont más igen, ha minden jól megy, gond nélkül tudok MBvel együtt hoppanálni, bár csak a kis helyen egy méterrel kerülünk arrébb. - Oh, hát ez... új. - lepődöm meg már megint, mert mind tudjuk, hogy a kastélyban bizony nem lehet hoppanálni, valószínűleg csak az igazgató képes rá, de ha annyival korábban vagyunk, akkor még ő is csak... fiatal tanár lehet? Nem is tudom bevallom, hogy Dumbledore hány éves. Viszont nem kell a látatatlanság, találunk hátsó kijáratot, ahol nem úgy fest, hogy jó ötlet kimenni, szóval amikor lenyomja egyikünk a kilincset és óvatosan kilesünk, ha én vagyok az, biztos, hogy azonnal vissza is rántom az ajtót, mert rettenetes a látvány és a szag és azonnal bekúszik az orromba, amitől egyből felfordul a gyomrom. Nem sokon múlik, hogy ne válasszak még is egy wc-t magamnak. - Merlin szakállára! - krákogom kissé rekedten MB-nek és bevallom nem igazán tudom, hogy mennyire lennék képes arrafelé kimenni innen, főleg hogy azzal teljesen leszakadnánk a többiektől, nem beszélve arról, hogy füstölgő hullákon kellene átgyalogolni, ami nem igazán normális az iskolában. Azért kattog az agyam, hogy Mágiatörténetből tanultunk-e bármikor is nagy mészárlásról az iskolában, mert egyáltalán nem rémlik ilyesmi.
//Tündér I. próba: II. Képesek olyan helyen is hoppanálni, ahol ez le van korlátozva, legyen az a Roxfort, vagy egyéb hely, ha kifejezetten a mesélő ezt másképp nem ítéli meg.//
Kathrine csak tippelget, de talán arról lehet szó, hogy több mint száz évvel előtt, amikor a Roxfortban még nem volt egyetem, tizenhét évesen a már gyakorló tanároktól kaptak oktatást a leendő tanárok, tehát simán elképzelhető, hogy ezért nézi hőseinket ebben résztvevőnek a fiatal nő. Szerencséjük van, mert a mosdónak van egy hátsó kijárata is, amely nem a tömlőcökre nyílik, hanem egy felfelé vezető lépcsőfordulóra, viszont amikor Kath kikukkant ide, láthatja, hogy vagy féltucatnyi fiatal diák holtteste hever. Többségük megégett, mintha valami robbanásban haltak volna meg, de feltűnik neki, és Maise-nek, hogy a testek viszont kissé elrendezettnek tűnnek, mintha valaki pakolta volna őket. Még viszonylag friss a dolog, mert a testek füstölögnek, érezhető az égett hús szag is. Maise ezen a ponton nem tudja, hogy milyen láncról szólhat az intelem. Corvus ezalatt a nővel beszélget, és a fiút fürkészi. Nagy nehezen fedezi fel a fiúcskában Friccs felmenőjét, ugyanaz a csapott váll, de a szemei nem olyan agresszívek. És hiába is akarná Gina meg ő megnézni az állatkát, a fiú elfordul, szorosan ölelgetve a dobozt, a nő válaszol helyette. – Szegénynek elütötték a macskáját, és nehezen dolgozza fel. Az idő talán majd gyógyír lehet mindenre. – Feleli szomorúan, tűnődően Agatha, s közben lamentál Corvus felvetésén. – Skót? Nem tudom, azt hiszem felvett név, mert ahonnan jött, olyan furcsa kiejtések vannak, azt mondta, hogy hasonló nevek vannak, mint nálunk Bulgáriában, vagy az erdei tündérek világában. Hát felőlem.. – Tárja szét a kezét, hogy aztán tovább vizsgálgassák a rácsokat. Ami legnagyobb megdöbbenésükre szétnyílik, mintha valaki aktiválta volna. – Nocsak-nocsak. – Szólal meg mögöttük egy hang, holott nem hallották, hogy bárki is jönne. – Madame Callum.. – Szólal meg Agatha kissé megilletődötten, mintegy maga mögé terelve a fiút. A nő aki érkezett, nem túlzás, hogy igen fenyegető külsővel van megáldva, árad belőle a tömény arrogancia. Ám meglepettnek tűnik, hogy a diákokat itt látja. – Kik ezek? – Dörren rá a nőre, Corvus és Gina pedig mintha a közelben mintha egy elmososódott alakot, valami kísértetet látna a feltáruló rácskapu mögött, de a két felnőtt vélhetően nem látja.
//Corvustól és Ginától iq+varázserő próbát kérek. // Határidő június 18, én írok június 19//
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-06-10, 10:10
Nos a kép nem akar tisztulni. Mintha idegesítően kivesztek volna a színek. Sosem voltam oda az illúziókért. Akár emlékek, akár más jellegű mágikus dolgok. Sőt ezért az egész helyzetért nem vagyok oda a kezdetektől fogva. mindez azonban kicsit sem számít. Elvégre a kiutat kell megtalálnunk. Ebben pedig talán pont az érkező francia nő lesz a segítségünkre a fiúcskával. Talán hozzájuk kötődik az itteni feladatunk. Kath és MB azonban hamar levállnak mosdólátogatóba, és remélem meg is tudnak valami hasznosat közben. Én pedig igyekszem a rácsokat felmérni. Át-átfénék éppen. Ez rendben is volna, csakhogy valami különös módon érzek meg valami sötétet onnan. Tudjátok, mint amikor a zsigereitekben érzitek a bajt, és a gerincetek menték fut végig a hideg frász tőle. Az erősen klausztrofóbiás, természet, és nyitott tereket kedvelő énemnek pedig aztán semmi kedve arra tovább menni, bármit is mondjon a szőke "idegenvezetőnk." Csak egyszer élném meg, hogy valami nyílt, napfényes természetes helyen, mondjuk egy barátságos kis mezőn kerülünk bajba, és nem valami sötét frász helyen. Mindenesetre visszasorolok Corvus mellé, aki már erről a Madame Callumról faggatja a francia nőt. És hát még én is kiérzem a keserűséget Corvus megjegyzéséből. Már ami a nevek megbízhatóságát illeti. Sejtem én, hogy ezt nem lehet egyszerű feldolgozni számára, hiszen mindig is annyira büszke volt az aranyvérű származására. Ami most, nos egész más megvilágításba került. Legszívesebben megölelném, ami már önmagában is szokatlan vágy tőlem, hiszen mindig is igyekeztem távol tartani magam az efféle érzelem nyilvánításoktól. Corvus pedig szintén nem az ölelkezési szokásairól híres. Most viszont fontosabb gondunk is van. Meg kell tudnunk, hol is vagyunk pontosan, és mi is történik pontosan. Ami pedig még fontosabb, hogyan juthatunk vissza a saját Roxfortunkba. - Biztosan arra van az akadálypálya? Talán megváltozott a helyszín, és direkt lett lezárva ez a rész. Elég masszívnak tűnnek azok a rácsok. Nyilván nem ok nélkül. - mondom a vezetőnknek, míg Corvus a gyerek és a doboza mellé térdel, de azért finoman megérintem az unokafivérem vállát, jelentőségteljes pillantást vetve a lezárt szakaszra. Így talán képes leszek a tudtára adni, hogy valami olyasmit éreztem meg arra, amit nagyon nem kellett volna. Talán neki is jobban meg kéne vizsgálnia azokat a rácsokat. Elvégre az ő képességei inkább erre éleződtek ki, mint az enyémek. Én természetemnél fogva ódzkodom minden sötétségtől. Mármint ilyen értelemben. A megkérdőjelezhető döntéseimről inkább ne beszéljünk. - Megnézhetjük? Megengeded? Talán segíthetünk. - guggolok le én is a fiúhoz. Corvus is elég jól ért az állatokhoz, és őszintén szólva én is sokkal szívesebben foglalkozom a probléma ezen részével, mint a rácsok mögül áradó sötétséggel. Ha a fiú megmutatja a kisállatát, talán druidaként olyasmit is megláthatok, vagy megérezhetek, amit más nem.
Önmagában az is megdöbbentő volt, hogy csak úgy elmentek a színek és egy fekete-fehér filmben találtuk a magunk valóságát, de ez hogy így ukk mukk fukk visszajönnek még zavarbaejtőbb. Így már a merengő-elmélet is teljesen kútba esik, mert annyira kuszán nem kóser hogy valami másnak kell lennei, valami extrábbnak, mint egy merengő. Bár tény, hogy az se kis piskóta cucc azért. Ha még hallhatom, amit Mrs. Callumról mond a francia nő, akkor amint sikerül kiveckelődjünk a mosdóba Kathtel fel is hozom neki, ami erről eszembe jutott. - Tudomásom szerint Sheska Thorne a misztikummágia tanár és cseppet sem rebesgetik, hogy hosszúak lennének a fülei. Úgyhogy vagy előtte vagyunk a múltban, vagy legyen bármennyire is bizarr, de a jövőben vagyunk a mi időnkön túl. Talán ez valami bizarr prezentációja annak milyen lehet időt utazni és átszállni lelkestül másik testbe ahogyan a felmenőink tették? Természetesen megint elszalad velem a paci, már ami a magyarázatgyártást illeti, de ezt már úgy megszokhatták tőlem. A tükörbe pillogva csak lesek mint Rozi, amint megjelenik a felirat. - Mégis milyen láncot? Idebent maximum a WCnek lehet lehúzólánca.. csak nem arra gondol.. rosszat sejtek. Ez az egész akadálypálya nem túl bizalomgerjesztő ötlet, valahogy együtt kéne megpattanjunk. Esetleg ha beadnánk a nőnek, hogy mégse akarjuk azt az állást és fel is út le is út? Túl könnyű lenne, mi? - lamentálok Kathnek címezve a szavaim. - Ha megérintesz és közben használod a képességedet, akkor engem is el tudsz tűntetni? - vetem fel a háztársnőmnek. Baromi menő lenne amúgy, ha Kath olyan lenne, mint egy két lábon járó láthatatlanná tévő köpönyeg, s hasznunkra is lenne, bár tény, hogy kevéssé tudom elképzelni a szitut, ahogy mind összekapaszkodunk feltűnésmentesen, hogy eltánjünk, de.. muszáj volt megkérdezzem na. A láncos feliratot vagy annak helyét szuggerálom közben, hátha előjön valami őjabb intelem ott.
Corvus Flint
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-06-09, 22:09
[You must be registered and logged in to see this image.]Tényleg logikus lenne, ha emlékben lennénk, de valahogy van egy olyan érzésem, hogy inkább a szellemtábla és a naplóvá avanzsálódozt könyv átka tehette ezt, egy cseppnyi balesettel Missy fondorlatoskodását belekeverve. Tehát lényegében fogalmam sincs mi történt, lehet, hogy az összes, amit felsoroltam, lehet, hogy teljesen más. Ha Maisie engem kérdezne, akkor vissza tudnám ismételni neki a születési számait Sybille-nek és Brysonnak, amialapján vélhetően mindenki más is hasonló évben született, de csupán Kathnek suttogja. Ahogy újra minden megtellik színnel jó nagyra meresztem a szememet, csak hogy szokjam és hogy tisztábban lássam a nőt és a mellette topogó gyereket. Még egyszer jól megnézem magamnak, hátha kapcsolatot látok közötte és a naplóban/könyvben látott alakok között, esetlegesen a bizonyos Friccs felmenő? Nem hiszem el, hogy teljesen független minden mindentől, egyszerűen lennie kell kapcsolatnak. Hideg fejjel abszolút van értelme egy rövid időre szétválnunk és minél több információt keresnünk, de azért követem a tekintetemmel, hogy merre távoznak a lányok, csak hogy végig gondoljam mennyi idő visszaérniük, mikor kezdjünk aggódni, ha történik valami. Mielőtt a szemmel követést félreértené bárki is Benhez fordulok, aki igen hallgatag egy ideje, bár sosem volt jellemző rá a harsányság, de akkor is. - Minden rendben? - kérdezek csak ennyit, hiszen ez cseppet sem gyanús senkinek, együtt érkeztünk, lehetünk barátok. Furcsa, hogy a farkasom nincsen mellettem, ráadásul újra egyedül vagyok az elmémben, Sybille rosszallása, uralkodása nélkül, de azért nem mondanám, hogy ezutóbbi hiányzik. - Értem. Valóban érdekesen hangzik a külseje, ám a neve skót felmenőkre utal, nem mintha lehetne bízni az emberek nevében. - jön egy kis keserű fordulat a szavaimban, hiszen én is Flint vagyok, de mégse, a felmenőim pedig most már tudom, hogy a Mortimerek, ahogy Gináé is. - Viszont, ha már itt tanít, miért lenne probléma, ha összefutnánk Madame Callummal?[/b][/color] - kérdezek újra, összefonva a karjaimat, nyilván egy tapodtat se téve a rácsok felé addig, amíg nem tudunk többet és ameddig nem vagyunk újra együtt. Valójában csak szóval tartom a nőt, ám amikor egy halott kisállatról kezdenek el beszélni kicsit felvonom a szemöldökömet. A mi kis baráti társaságunkon kívül senki nem tudja, hogy mennyire szeretem az állatokat - az embereknél jóval jobban -, de előttük nem kell megjátszanom a kisherceget, ami a korcs véremmel nyilván már nem is vagyok és soha nem is voltam. - Mi történt az állatoddal? - kérdezem, odalépve a fiúhoz, de ha nagyon fiatal és sokkal alacsonyabb nálam, akkor vagy lehajolok, vagy féltérdre ereszkedek, hogy ne hozzam rá a frászt. Ez az első, hogy nem olyan kimért és hideg a stílusom, bár az az igazság, hogy csak azért, mert látni szeretnék egy hullát... Legendás Lények Gondozásából penge vagyok, de az az igazság, hogy nem csak ezért érdekel, hanem azért is, mert a vérmágia kapcsán és a Mortimer házaspár tanításai miatt, ha valami nem stimmel az állat tetemével, például erőszakos halált halt, akkor egyetlen pillantást kéne vetnem rá és tudnám.
Ahogy látom valaki maradna, de MB velem tartana, aminek örülök, mert tényleg nem szívesen mennék egyébként egyedül, elszakadva a többiektől. Viszont mégis csak jó lenne kicsit magunkban maradni, akár leszakadni és körülnézni, mint valami akadálypályán küszködni, amikor még csak azt se tudjuk, hogy miért vagyunk itt, vagy hogy hol van az az itt. Akaratlanul is pislogok párat, ahogyan a kép kezd normalizálódni és a fura fekete-fehérből visszaáll színesre. A többiekre pillantok, hogy rajtuk is látom-e, hogy mi történik, de még mindig úgy érzem, hogy ez nem a valóság. A csípést mégis érzem. Azért jó tudni, hogy mennyire van hatással ránk ez a hely, mert egy Merengőben egyáltalán nem lenne, de itt látnak minket és gondolom meg is sérülhetünk. Jó óvatosnak lenni. - Akkor mi... majd sietünk vissza! - falcolok le MB-vel egyetemben a mosdóba. Persze igazából eszem ágában sincs pisilni, csak a türkö elé vetődöm be, hogy ott másképp nézünk-e ki, de nem. Na, de akkor ez a nő minek láthat minket? Hiszen egyáltalán nem nézünk ki tanárnak és a Roxfortban tanárképzés is csak néhány éve van, amióta bevezették az egyetemet, ahogyan Misztikummágia is. - Mi a fene lehet ez? Olyan, mintha nem lenne valóságos, de közben mégis annak tűnik. A képességeim működnek, de az a nő vajon mit lát rajtunk? Nem látszunk tanárnak. - hadarom szinte egyszuszra MB-nek, amikor végre egyedül vagyunk, de tudom, hogy hamarosan ki kell menni majd. Azért felmérem a terepet, hogy a mosdó mennyire van a többiektől, hogy esetleg letudnánk-e lépni úgy, hogy ne vegyenek észre. Azt már kitapasztaltuk, hogy láthatatlanná tudok válni ugye. Na nem akarom itt hagyni a többieket, de kicsit körülnézni a suliban... majd azt mondjuk, hogy valami rosszat ettünk, vagy nem is tudom. Mindenesetre kérdőn nézek MB-re, hogy van-e bármi ötlete azon kívül, hogy megcsináljuk ezt az akadálypályát. Gondolom az lenne a legfőbb, hogy visszatérjünk a saját időnkbe, helyünkre, de előtte kiderítsük miért vagyunk itt. Az időt én egyelőre nem következtettem ki, hogy tudjam a felmenőink talán még nem is járnak ide.
