2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azt hiszem, amíg léteznek a világban Grindelwaldok, Tudjukkik, és olyanok akik a bukásuk után a helyükre állnak, hogy új Grindelwaldok és Tudjukkik legyenek, addig ez a világ sötét hely marad. Hiába vannak menedékszigetek, mint a Roxfort is, valahogy néha úgy tűnik ez már nem elég a sötétség ellen. Azt mondják ha túl sokáig bámulod a sötétséget, akkor az visszanéz rád. Félek én már túl jutottam ezen a ponton. Hiszen bennem is már csak a hideg bosszúvágy él. El akarom kapni apám gyilkosait, megtalálni az anyámat és megszabadítani attól a sötét vízinimfától. És nem tudom hol lehet mindennek a gyűlöletárnak vége. Vagy még inkább hogyan? Persze Corvus és én tényleg két végletet képviselünk. Látszólag. Ugyanakkor rengeteg közös van bennünk, ami valahogy azóta, hogy kiderült rokonok vagyunk, ha csak távoliak is, sokkal jobban kezd tudatosodni. Legalábbis bennem. Viszont, bár sosem voltam túl jó a családfakutatásban, de könyvtárazásban igen. Szóval, ha Corvusnak segítségre lenne szüksége a múltja felderítésében, én itt leszek neki. Nem felejtem el azt sem, hogy mit tett értem, amikor Jenkins ügy után a Mortimerekről kérdeztem. Még sosem volt olyan, hogy más képességének kivetülését éljem meg, de talán nem is ennek technikai okainak feltárása most a lényeg. Sokkal inkább maga a látomás, amiből úgy ahogy tisztába kerülhetünk bizonyos előzményekkel. Persze, hiszen semmi sem történik ok nélkül. Ugyan a fejünkben tanyázó ősöket nem igazán sikerül szóra bírni, Melissa nagyon mély hallgatásba burkolózik, de a hirtelen megjelenő szellemlány igen informatívnak bizonyul. És igen dühösnek. Ahogy haragosan suhan be kb. az arcomba, én ösztönszerűen hátrálok néhány lépést, amíg neki nem ütközik a hátam egy fatörzsnek. Bár azt nem tudnám megmondani, hogy Melissa, vagy az én reakcióm volt-e ez? Benne állt meg az ütő egy pillanatnyi páni félelemmel, vagy bennem? Ő hátrált, vagy én? Talán mindketten. Akárhogy is, pillanatnyi lefagyással hallgatom a szellemlány szemrehányását. Máskor olyan könnyen veszem semmibe a szellemeket. Többnyire csak átsétálok rajtuk, tökéletesen figyelmen kívül hagyva az esetleges felháborodásukat. Most viszont egyszerűen képtelen vagyok ugyanezt megtenni. Talán pont Melissa bűntudata miatt. - Én... én... - azt akarom mondani, hogy sajnálom, de valahogy nem igazán jön ki értelmes mondat a számon. Szóval, valahol hálás vagyok Bryson és Corvus védelmező szavaiéért. Bár az előbbi nyilván Melissának szólt, nem nekem. Ugyanakkor ebből a párbeszédből már kezd összeállni a kép, még akkor is, ha Ben őse még mindig képtelen megszólalni. Talán pont a történtek miatt. Valahogy most először kezdem kicsit máskép látni a lakótársamat. Talán azért volt olyan utálatos az állatainkkal az elején, amikor ketrecbe zárta Carnivorát és Farkast, mert itt kezdődött minden egy tengerimalaccal. Az állatok jelenléte olyasmire emlékezteti, ami miatt bűntudata van, és felejteni akar. Ezért gyűlöl minden állatot olyan hevesen? Én pedig mindig csak idegesítő stílusban oktattam ki, hogy az állatoknak szabadságra, és megértésre van szüksége. De sosem kérdeztem meg, hogy mi az ellenszenve oka? Most először érzek inkább együttérzést irányába, mint ellenszenvet. Vajon mennyit marcangolhatta saját magát ez miatt? Még ha véletlen is volt a tengerimalaccal, és nem tudhatta előre, hogy egy kis füllentés milyen nagy tragédiához vezet majd. Az önmarcangolásról én is tudnék mit mesélni. Végül a szellem dühödten távozik. Corvus pedig Benhez fordul a kérdésével. Én pedig a hátam még mindig a fának támasztom, és az ujjaimmal a fa kérgébe kapaszkodok. Az arcom még mindig fal fehér, bár nem tudni, hogy ez most melyikünk reakciója inkább. Melissáé vagy az enyém. Még én sem tudnám megmondani. - Nem vagyok egy kísértetvadász, de valami azt súgja, hogy nem kéne hagynunk, hogy dühödten dúlja fel az iskolát. Ki tudja mit tehet? - szólalok meg csendesen közbe vetve a véleményem. Ha végül Ben és Corvus vezetésével elindulunk valamerre, akkor nagy nehezen elszakítom magam a biztonságot ígérő fámtól, és követem őket. Bár a továbbiakban meglehetősen hallgatagon.
Nem reagálok semmit a megjegyzésére Ginának a generációs átokról, de az az igazság, hogy ezen a földön mindenki nyomorult. Nagyon kevés olyan diákot látok, akinek semmi gondja ne lenne, tragédia, félárva, teljesen árva, megerőszakolták, elnyomják, elrabolták, elhagyták, kihasználták, széles a paletta és valahogy a mérleg a sötétség felé billen elég erősen. Talán egyszer majd lesz egy olyan kor, amiben az emberek nyugodtan, akár még boldogan is élhetnek, de mostani nem ilyen. Pedig mindenki azt hitte, hogy a Sötét Nagyúr minden baj forrása, és még is a tragédiák ugyanúgy záporoztak nélküle is. Grindelwald bukása után is így lesz, örökké így lesz. Kicsit negatív vagyok? Lehet, hogy nem hiszek abban, hogy a Roxfortnak bármiféle gonosz kisúgárzása lenne, mint ahogy Ben hiszi, de ez nem jelenti azt, hogy ne érezném úgy, hogy néha az egész világ csak nyögi az életet. Ahogy Maisie még utolsó erejével is védi a felmenőinket benne még megcsillan a remény, hiszen az ő családi állapota se kimondottan ideális, de még mindig a legstabilabb közöttünk. Stabilan nincs vele az anyja, de stabilan van helyette rengeteg apja és testvére. Legalább tisztában volt egész életében a vérvonalával, úgy-ahogy, velünk ellentétben Ginával. Vicces, hogy mennyire két végletből érkező rokonok vagyunk, én az "aranyvérű" és ő a "sárvérű", csak éppen ebből egyik se igaz. Az az igazság, hogy ugyan az ő vérvonalát már sikeresen levezettük, de nekem még mindig fogalmam sincsen, hogy kik is a szüleim. Bryson fiatalon teherbeejtett valakit, de semmilyen feljegyzést se találtam, és az alatt még három generációval lejjebb lettem én... lehet, hogy unokafivérnek hívott Gina, de az inkább harmadunokatestvér, ha nem több. Közvetlen rokonra egyelőre nem leltem, de ha valakinek sikerülni fog a családfakutatás, az én vagyok. Az egyetlen másik személy pedig... Cody lehet. Ő is sokadunokatestvér, de cserébe Mortimerként is cseperedett, talán ő többet tud a Bryson vonalról is és hogy hova is tűntek, miért lettem örökbeadva. Végignézve a képet sok mindenre rájövünk, ám így se sikerül kiugrasztani a bokorból az őseinket, hogy maguktól színt valljanak. Nyilvánvalóan se Gina, se én nem vagyunk nagy mentálmágusok, és most erősebbek nálunk, vagy éppen... túl gyengék beszélni, mert ebben az időben, itt és most, már egyszer léteznek és ez megzavarhatja az ő létezésüket. Tudja a halál. Rohadt időutazás. - Rendben. Nézzük meg. - szólalok meg Ben felé fordulva, amikor kezdeményezi, hogy nézzük meg a búcsúztatást, de amikor a szellemlány beúszik a képünkbe, akkor elég erősen megtorpanok és vissza az egész. A számonkéréssel tökéletesen egyetértek, szerencsétlen most halt meg, jogos akármit is hozzájuk vágnia, viszont amikor hirtelen Gina arcába suhan az állkapcsom kissé megfeszül. [You must be registered and logged in to see this image.]- Részvétünk. Tényleg. De azért az arcába nem kell belemászni, lehet, hogy Melissa fejébe belelátsz, de szemed nincs, hogy lásd, hogy nem vele állsz szemben? - kekeckedek, magamra vonva a figyelmét, pedig lehet, hogy Ginát annyira nem érinti meg a dolog, de akkor sem akarom, hogy a lány összemosson minket a megszállóinkkal. Lehet, hogy a vénasszony bennem jó távoli rokonom, de nem én vagyok és nem vagyok hajlandó hordozni a bűneiket se, ahogy igazából azt hiszem akkor se leszek hajlandó, ha kiderül, hogy az én Mortimer szüleim is olyan alvilági alakok, mint a házitanítóim - Cody szülei. Többet nem szólok a beszélgetésbe, hiszen Bryson is megszólal és Margot is tovább magyaráz, de nem éppen bíztatóakat. Emögött lehet csak egy kopogószellem idegesító kísértése is, de akár Bryson halála vagy akár egyenesen a feltámadás iránti vágya az őseinknek. - Benjamin. Mi történik, ha rávesszük az őseinket, hogy színt valljanak és elfogadják a következményeket ahelyett, hogy egy dühös szellem szórna rájuk valami ronda átkot? Mit okozhat egy ilyen láncreakció a jelenünkre nézve? - nézek rá, egy kicsit összeráncolva a szemöldökömet, bár ő is gyógyítónak készül, nem misztikummágiára, de abba az irányba egyikőnk se különösebben kacsingat és neki legalább egészen magabiztos fogalma volt eddig, hogy mi történik, nekem csak feltételezéseim. A hallgató őseinket már meg sem kérdezem, rákényszerítjük őket, ha ez kell, és elindulok a megemlékezés felé, de azért nem berongyolva, a közelébe érve figyelve, hogy ne kerüljünk már szembe senkivel ameddig rá nem jövünk, hogy pontosan mit akarunk tenni.
Hiába igyekeznek valahogy az ősök sehogy se akarnak most színt vallani. Talán azért is, mert nem a saját idejükben vannak, vagy csak egy emlékben és most más a kapcsolódás ereje, de képtelenek hatni rájuk. Talán eleve nem is jól érzik, nem szégyenről van szó, hanem gyászról, de Corvus a képességeinek hála azért mégis másképp érzékeli a sötét dolgokat, Ben pedig talán az éledő kísértetvadász képesség miatt, de mégis az motoszkál a fejükben, hogy van itt valami más is a háttérben. Sokáig nem is kell tanakodniuk, hogy elinduljanak a búcsúztatóra, vagy pedig maradjanak itt, mert bizony a bagolytorony falából előlibben az előbb látott lány csak immár áttetsző formában. Úgy tűnik, hogy még itt van, de a saját idejükben sosem találkoztak a szellemével. Elűzte valaki, vagy netán nyugalmat talált? Ez egyelőre nagy kérdés, de hogy most itt van, az is biztos. - Úgyse mondják el csak úgy az igazat, ugye Melissa? Sokkal könnyebb hallgatni. - eléggé morcosnak tűnik a lány, ami nem csoda, hiszen nem rég halt meg. Kész csoda, hogy nem a nagyteremben van, hogy a barátait, vagy a volt barátait ijesztgesse. Netán az is lehet, hogy más nem látja őt, csak a kis csapat, akikben eleve szellemek bújnak meg és így másképp hat rájuk a szellemvilág. - Te voltál Melissa, most már tudom, igaz? Gizmo már nem él, mert véletlenül ráejtettél egy könyvet. Belelátok a fejedbe! - ripakodik rájuk, sőt még elég ijesztő hirtelenséggel oda is suhan Gina arcába, aki ha nem is rémül halálra, de azért egy pillanatra tuti megáll benne az ütő, ha más nem, hát maga Melissa ijed meg benne, amit nem tud teljesen kizárni. Végül az eddigi hosszú hallgatás után Katherine szólal meg, bár egyértelmű, hogy ezúttal nem a saját szavaival, hanem átadva Brysonnal az irányítást. - Nem szándékosan tette, csak... véletlen volt. Aztán valahogy szóbajött a macska és könnyebbnek tűnt, hogy ráfogjuk, úgyis utáltad és aztán már nem tudtuk megállítani a dolgot. De... de nem kellett volna ennyire erőszakosnak lenned vele, az már nem a mi hibánk! - emeli fel a hangját a végére kicsit, ami egészen szokatlan, hiszen eddig az esetek nagyrészében bizony Bryson volt a legnyugodtabb az ősök közül, de úgy tűnik, hogy most tényleg túlságosan sok érzelem dúl mindenkiben, hogy csak úgy higgadtan kezelhessék a helyzetet. - Hát persze, mindig van kifogás! Nem érdekel a rizsa, akkor is a ti hibátok és nem hagyom csak úgy következmények nélkül! - ezzel ki is mászik Gina képéből és hangos kiáltással siklik el az iskola felé. Egyelőre a diákok nem tudhatják, hogy vajon tényleg nem látja más a szellem lányt, vagy mégis, vagy hogy tud-e komolyabb galibát okozni a megemlékezésen. És persze azt sem, hogy pontosan miért is vannak itt, azon túl, hogy megtudják a múltban történt haláleset történetét. Az infok már megvannak, de valami még várhat rájuk, ha egyszer nem mentek tovább, egy következő emlékhez, vagy akár a saját idejükbe.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: szeptember 12. Én írok: szeptember 13.//
Benjamin Morgan
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-09-01, 09:02
Volt már olyan korábban, hogy ráhangolódtam egy társam képességére, de most valahogy saját kútfűből szeretnék érvényesülni, mert nem támaszkodhatok mindig másokra. Kezdek felvenni egy karakán, magabiztos stílust, attól függetlenül, hogy megmaradtam békítő, és támogató jellemben is. Szőrnyű, hogy így az időutazás közepette még azt is át kell élnünk, hogy a sunnyogó ősökről kiderül, valahol jogos az ellenérzésük az idejükben élő Friccs irányába, nyilván mi sem néztük volna boldogan, ahogyan meghal egy társuk valaki más keze által is. Itt most csak mellékes, hogy talán baleset volt, mert maga a jelenet beleéghet az ember tudatába, lényegében örökre. Mert mi van akkor, ha az volt az a pont, amikor elkezdtek széthullani mint csapat? Szerencsére a mi esetünkben Sasha halála inkább csak összekovácsolt, csak akkor gondoltuk át, hogy mi legyen a csapattal, amikor már nagyon sokan voltunk. Mert hiába kedves a két Ollivander lány, vagy éppen a hugrabugosok, netán Adora, előttük már sokkal kevésbé tudtunk kitárulkozni. Az ősök most nagyon hallgatnak, csupán mi szólunk egymáshoz egy pár szót. Bevárom Corvust, amíg a vérnyomok után vizsgálódik, hogy aztán ő, és Gina is megszólítsa az ősöket. Én már nem erősítek rá, inkább a mindig oly vicces Maise mellé lépek. – A generációk bizony nem ugyanolyanok MB. Szerencsémre én a szüleimre ütök, de a nagybátyám, akivel az elmúlt években éltem, hideg és tartózkodó. Nehéz elképzelni, de sajnos igaz, hogy akik előttünk sok évvel éltek, teljesen mások lehettek. – Csóválom a fejemet, próbálom átgondolni, hogy most milyen lehetőségeink vannak. Talán el kéne mennünk arra a búcsúztatóra, ahol a diákok többsége most van? Lehet, hogy csak kinéznének minket onnan, mivel teljesen kívülállók vagyunk. Aztán lehet, hogy fel sem tűnne az ott létünk, de rájöhetnénk arra, hogy miért vagyunk itt. Valami oka ugyanis biztosan van.. Ha a többiek esetleg kifaggatták az ősöket, akkor intek, hogy a faliújságon olvasott helyszín felé tendálok.
Ben még próbálkozik az ősöknél, de nem lepődöm meg, hogy eredménytelenül. Vélhetőleg én sem állnék le pár kotnyeles cserediákkal, akikhez semmi közöm, és nem venném túl jó néven, ha a személyes dolgaimba ütögetnék a nózijukat. Még ha minket pusztán a jó szándék is vezet, hogy helyre rakjuk az eseményeket. Ami meg az eseményeket illeti, bár nem különösebben kedvelem a kviddicset, de egyet kell értenem Corvus-szal, hogy bár ott lenne az iskola döntő többsége. Az olyan normális, és megszokott lenne. Csakhogy mi már tudhatnánk, hogy ott, ahol mi felbukkanunk, ott semmi sem normális és megszokott. Igaz, a megszokott már ott borult, amikor megszálltak minket az őseink, akik eddig igencsak aktívak voltak. Most meg mintha megkukultak volna. Vagy legalábbis nem nagyon akarják, hogy lássuk a múltjuk bizonyos darabkáit. Szokatlan, hogy Melissa ennyire hallgatag. Máskor szinte az őrületbe kergetett a tudálékos locsogásával. Két dudás, ahogy mondani szokás. Végül azonban csak elindulok a többiekkel a kijelölt ösvény felé. Maisie gondolatmenetét inkább nem kommentálom tovább. Felesleges volna túlragozni. Nem soká amúgy is kiderül minden. Bár gyilkosnak továbbra sem gondolnám a felmenőinket. Arrogánsak, és rosszindulatúak, ez igaz. Na de gyilkosok? Nem. Idáig nem mennék el. Bár talán csak mert nem ismerem az aranyvérű családok sötét mágiákra való gyereknevelési módszereit, amikről Corvus mesélhetne egyet s mást. Amikor út közben Ben megérint kicsit meglepődöm, bár nem kellene. - Igen. Csak... mintha a halál és a balszerencse körüllengné a családjainkat... mint egyfaja generációs átok... - végül inkább csak megcsóválom a fejem ahelyett, hogy befejezném a gondolatmenetet. De azért valahol hálás is vagyok Ben törődő jelleme miatt. Amit talán még mindig kicsit nehezemre esik elhinni. Túl jó lelkű ő ahhoz, hogy ilyesmikbe keveredjen. Talán kissé bűntudatom is van, hogy folyton valami veszélyes helyzetbe keveredünk. Mintha csak én vonzanám ezt, mint egy elcseszett mágnes. Ők meg szenvednek miatta. Miattam. Amikor megérkezünk a helyszínre, én már sok nyomot nem találok. Vélhetően a tanárok tényleg alapos munkát végeztek a takarítással, cseppet sem meglepő módon. Ellenben Corvus mégis csak talál néhány csepp vért. Aztán pedig mintha csak egy közös látomásban lennénk nézzük végig a történteket. Corvus kérdésére pedig már csak komolyan bólintok. Ehhez nincs mit hozzátenni. Ahogy az őseinkhez intézett 1000 galeonos kérdéshez se. Bár én még mindig csak egy elcseszett balesetnek gondolom az egészet. Kétlem, hogy a fiatal Frics ős direkt engedte volna el szerencsétlen lányt. Még ha előtte veszekedtek is, és innen nem is igazán látszódott jól a dolog. Ilyesmi csak baleset lehet. Szerencsétlen ügy ez tény. De attól még baleset. Elvégre még én sem lennék képes senkit sem csak úgy elengedni a diáktársaim közül, akármennyire is nem jövök ki vele, és vesztünk össze pillanatokkal korábban. Direkt nem. ~ Szóval? Úgyis megtudjuk az igazat.~ próbálom még gondolatban nógatni kicsit Melissát. Hátha sikerül kiszedni végre belőle a történteket. Főleg, hogy ő kiabált leginkább az eset közben. Talán konkrétan neki lenne valami köze a dologhoz, amit most leplezni próbál? Akárhogy is, minden bizonnyal jól tettük, hogy ide jöttünk, és Corvus képességének hála egy kicsit közelebb jutottunk a dolgok nyitjához. Már csak az ősöknek kéne feladni a makacs hallgatást, hogy végre rendezhessük a dolgokat, és eltűnhessünk ebből a Merlin verte korszakból. Akkor pedig talán még ők is békére lelhetnének. Legalábbis önmagukkal szemben.
[You must be registered and logged in to see this image.]Bár kviddics meccs lenne inkább, de nyilván nincs ilyen szerencsénk. Csak biccentek a megértőbbeknek, szokásomhoz híven én már mindenben a lehető legsötétebb kimenetelt látom, de hát nem csoda olyan háttérrel, mint az enyém. Lényegében azért tepertek a "szüleim" a Sötét Nagyúr elbukása óta, hogy belőlem neveljék ki a következőt és bár az öntudat és az akarat felébredt bennem, hogy ezsem ágában sincs ezt az utat követni, attól még az adottságaimról üvöltenek, hogy akármit is teszek, átjárnak a sötét erők és kész. Nem tudom, hogy ennek része-e az, hogy Voldemort gyűrűjét, a Feltámadás kövét hordtam éjjel nappal, de igazából már talán mindegy is, ilyen vagyok és ez is a része annak, amit szépen fel kell dolgoznom, az igazságnak, hogy ki is vagyok valójában. Átvágunk a titkos kis ösvényen, miközben az ősök még mindig vonakodnak, ami igen furcsa, hiszen ahogy az imént láthattuk éltükben, és ahogy tapasztalhattuk holtukban is elég erősen fel volt eddig vágva a nyelvük. Tényleg gyilkosok lennének? Azért ilyen nagy a hallgatás? Igyekszem az itt és mostban maradni a gondolataimban elmélyülés helyett, bár igen nehéz tekintve, hogy az itt és most nem is a jelenünk, hanem az őseink múltja. Csak úgy zsibong a fejem, de így is ahogy szinte megérzem, hogy merre kell fordulni, hogy hol találhatok vért lehajolok és egy sóhajtással koncentrálok rá. Nyilvánvalóan nem használom valami gyakran ezt a képességet, de élénken él bennem az, ahogy Sasha után kutattunk, az első alkalom, amikor a vérnyomok által feléledt a múlt. Most is arra számítok, hogy csak én fogom látni és aztán el kell mesélnem a többieknek és ez a gondolat valahol meg is nyugtat, hiszen lehet, hogy érzéketlen bunkónak tűnök, de ha van rá lehetőség, hogy csak én lássam ahogy egy fiatal lány lezuhan a bagolyházból és itt placcsan, akkor azt választanám. Viszont a különleges helyzetünk a megszállóinkkal, a kapcsolatunk a múlttal és az utazásunk meglepő fordulattal erősíti fel a képességem és mind hirtelen visszakerülünk a baleset napjára... Igen, baleset, de nem, nem a mi őseink a hibásak. Persze a csapatunk fele gyógyítónak készül, de ez nem jelenti azt, hogy végig kéne nézniük az egészet, Katherine-t meg Maisie-t pedig lehet egyenesen traumatizálja majd az egész. Valahol fellélegzek, még akkor is, ha a lány valóban meghalt és valóban végignéztük az egész folyamatot, aminek vérfagyasztónak kéne lennie. - Láttátok ti is, ugye? Megtaláltuk az okot. - mondom csak egyszerűen, félhangosan, amikor a jelenetnek vége, bár azt pont nem láthatjuk, hogy Fricsnek az ereje fogyott el, vagy szándékosan engedte Margot leesni. - Mindenkinél jobban megértjük, hogy milyen érzés egy barátot elveszíteni, de nem értem a szégyent. Ti tüntettétek el azt a rohadt tengerimalacot és Mrs. Norrisra kentétek? - ráncolom össze a homlokom, fenhangon beszélve, és ugyan a barátaimra nézek, de egyértelműen az elménkben megbújó ősöknek szól a kérdés, habár nyilván érdekel a többiek értelmezése is.
// Ugyan nincs rá szükség, de beoffolom azért Vérmágus 3. szint: Adott helyszínen lévő minimális mennyiségű vérből is képes megállapítani pontosan, hogy mi történt ott, afféle képek felvillanásával megmutatkozik neki a múlt. + Sötét nimfa erősíti //
Az ősök úgy fest nem beszélnek, Ben pedig bármennyire is olvasott ilyen régi históriára nem emlékszik. Még Hisztis Myrtill pontos történtét se tudta az iskolából szinte senki, pedig az ő esete nem volt annyira régen, mint ennek a bizonyos Margonak a halála. Az is lehet, hogy egyszerűen az ilyen szörnyű haláleseteket inkább megpróbálják a múlt homályába veszelyteni és nem nagyon emlékeznek meg róluk a diákok és szülők nyugalma érdekében. Balesetek pedig végtére is mindenhol akadnak. Hogy melyikük tapogatózi jó irányba, egyelőre nem tudni, de Gina gond nélkül megtalálja az utat, úgyhogy eljutnak a Bagolyházig. Jelenleg szerencs is, hogy minden csendes és kihalt, legalább nem botolnak bele senkibe, aki zavaró tényező lehet. Az udvar is egészen csendes, és érdemi nyom már nem igazán akad itt, amit Gina megtalálhatna. Ellenben Corvus néhány megszáradt vérnyomot még talál a füvön. Valószínűleg a nagyrészét igyekeztek eltűntetni, hogy ne ijesszen rá később arra járókra, de mivel a fiú ért a vérmágiához jobban rááll a szeme arra a néhány cseppre. Azt most mind érzik, hogy a ősök határozottan egyre csendesebbek. Talán akarják is, hogy kiderüljön, talán nem, de amikor Corvus próbálkozik valószínűleg sejtik, hogy már nem igen akadályozhatják meg a dolgot. Így aztán szinte egyszerre játszódik le mindegyikük fejében a jelenet, mintha csak Corvus képessége osztott adásban sugározná:
Egy fiatal lány veszekszik épp odafent történetesen pont Friccs ősével, akit a folyosón láttak az imént. Az egész olyan, mint egy rossz felvétel, kicsit tompa a hang, de a lány azzal vádolja a macskát, hogy folyton zaklatja a tengerimalacát, ami reggel óta el is tűnt. A veszekedés csak szűrten hallatszik, de ennyit ki tudnak hámozni belőle. A vita eléggé elfajul, amíg végül a fiú felkapja a macskát, hogy tovább álljon, a lány, vélhetően Margo viszont odalép hozzá és megpróbálja elvenni tőle az állatot, aki határozottan odakap és istenesen végighántja a karját. Az egész jelenetet furcsa szögből lentről látják egyébként, lehetséges, hogy épp az ősök szemével? Aztán felhangzik a fiatal Melissa parancsoló hangja egész közelről. - Elég! Segítünk megkeresni a tengerimalacot, hagyd azt a gyagyást! - ebből azért sejthető, hogy sose voltak jó viszonyban Friccs ősével, de talán előtte azért nem zaklatták komolyabban, bár persze ki tudja. A dulakodás viszont nem hagy alább, Margonak sikerül kiszedni a macskát sérülések árán is a fiú kezéből, viszont az már innen is látszik, hogy nagyon közel kerül a párkányhoz és ez épp elég arra, amikor a fiú próbálja visszaszerezni az állatot a macska egy elrugaszkodással kitépi magát Margo karjai közül, amivel pont annyit taszít a lányon, hogy bizony vészesen meginog. Ezen a ponton még a srácnak sikerül elkapnia a kariját és tartja néhány pillanatig. Hallják a kusza kiabálást, hogy "Tartsd!" és "Jövünk már!", de egyértelmű, hogy valószínűleg hiába indul meg a csapat fel a toronyba Friccs őse nem bírja sokáig és a lány végül sikítva zuhan ki a toronyból. Az persze rejtély, hogy vajon a fiú elengedte az eddigiek miatti dühében, vagy szimplán tényleg nem tudta tartani, de jó eséllyel az ősök reakciói alapján ők bizony a másodikra vennének mérget. Persze könnyen lehet, hogy tévednek, csak valamiképp bosszúval érzik könnyebbnek feldolgozni egy barát halálát.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: augusztus 30. Én írok: augusztus 31.//
Maisie-Bee Levieva
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-08-23, 20:51
A kamikáze akció legalább nem sül el botrányosan pocsékul, bár hogy sikeres lenne arra se vennék mérget. Mindenesetre nem szorongatom a macskát ítéletnepig, mehet Merlin hírével, van nekünk más dolgunk is itt, gondolom. Bár hogy mi az még erősen kérdőjeles bennem, s Nevena - mily' meglepő - se bizonyul együttműködőnek. A lelkét kifürkészni így esélytelen, de legalább nem is akadályozza a cselekvéseimet, ami az előzmények tükrében legalább valami. Már-már el is felejtem, hogy bennem tanyázik a beste, amikor felfigyelek többedmagammal a faliújság fekete tacepaojára. Nevena mintha még az essigieknél is furább érzést váltana ki bennem, s bár nem tudom belőni, hogy belőle jön vagy tényleg engem jár-e át, mindenesetre azért felkelti az érdeklődésemet, ha nem is a legjobb módon. - Az nem lehet, hogy inkább nekik volt valami ismerősük, s a macskás srác a ludas a balesetben? Vagy egyenesen a macska és azért pécézték ki maguknak? Valahogy nehezemre esik elfogadni, hogy olyanok leszármazottai legyünk az anti-bántalmazó csoporttal akik pedig nagyon is bántalmazó társulás voltak. Persze anyám az olyan amilyen, szóval nem várok sokat a családfám ezen ágától, de azért mégis. Gyilkosság? Durva lenne.. - osztom meg suttogva a nézeteimet a többiekkel, reagálva arra, amit tapasztalok magamban. Ez a konok hallgatás elég Nevena-idegen. Ha hallanám Corvus gondolatait akkor még inkább meglovagolnám a véleményemet, de így csak megyek velük az ösvényen és próbálok nem többet fecsegni. Ami kifejezetten nehezemre esik egyébként de úgy érzem - kegyeleti okokból - hogy így lenne most inkább ildomos.
Benjamin Morgan
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-08-22, 08:24
Gina elmondja, hogy mit talált a faliújságon, egyből az jut eszembe, hogy talán Katie miatt nem kéne belekeverednünk. Ha nem is miatta, de az ő varázslatának hatására halt meg, vagyis alakult macskává Mrs. Norris, noha Maise dobása is kellett hozzá. Egy újabb szörnyűséggel terhelni a lelküket, nem is tudom, hogy mennyit ártanánk vele. Corvus és Gina nem tűnik aggályosnak ebből a szempontból, a fiú passzívan nemtörődöm, mint mindig, Gina pedig tettrekész, de engem mégiscsak érdekelnek ezek a lelki dolgok. A felmenőink közül pont az enyém olyan agresszív, amit nem is nagyon értek, én sosem tudnék ennyire törtető lenni. Előrelépek, hogy ismét a kis csapat ékében találjam magamat. – Nem számadás. Kérdezni már csak szabad, hiszen pár hétig mi is itt fogunk lakni, minket is érint. – Emelem fel a kezemet békítően, de azért mégiscsak határozott vagyok, válaszokat akar. Corvus szavait még hallom, egyet is értek vele, csak éppen Ginával értek egyet, lehet, hogy egy barátjuk halt meg, azért ilyen keserűek, s vezetik le mondjuk Friccs apukán a gyászt. – Minden rendben? – Érintem meg Gina vállát, még az is felmerül bennem, hogy esetleg a három lány lemaradjon, és mi megvizsgáljuk Corvus-szal, hogy mit is találhatunk a bagolyházban, de nem akarok én lenni az, aki csak úgy türelemre int másokat, ezen felül pedig már ők is felnőttek, el tudják mondani, ha esetleg hátramaradnának, mert ez már túl sok. Ha Gina tudja vállalni, hogy mutatja az utat, akkor nézzük meg. Magamba nézhetnék, hogy Treat mit gondol, de tekintve, hogy a vidám ős most nagyon begubozódik, nem látom értelmét feszegetni. Ez talán olyan ösvény, amit jobb nekünk végigjárni. Az előző is hasonló volt, ott nagyon csúnya vége lett, de valamiért mégis a múltba kerültünk, itt van dolgunk. Gina mellé lépek, de fogom Kathrine kezét, hátha ezzel is támaszt nyújthatok. Az iskola valóban eléggé kihalt, most van esélyünk egy kicsit szétnézni, de így kérdezni sem tudunk senkitől. A válltáskám még itt van, szükség esetén túrhatom. Közben az emlékeim között kutatok, hogy az ősök idejében volt-e ilyen halálhír, és ha igen, rémlik-e, hogy kiderült, hogy baleset volt, öngyilkosság, netán gyilkosság?
Nekem eszembe se jut faggatni a bennem megbújó Melissát. Bár tény, hogy druida és nem legilimentor vagyok. Igaz, egyszer régen nyaggattam érte Pitont, hogy tanítsa meg a legilimenciát, de a maga nem túl barátságos módján lekoptatott. Ez van. Én inkább az orrom előtti problémára próbálok fókuszálni. Ami pedig azt illeti, azon már meg sem lepődöm, hogy nem kapunk egyenes válaszokat a fiatalabb ősöktől. Ezt hívják úgy, hogy terelés. Tipikus. Én is szoktam csinálni. A fiatalabb ősök nem akarják, hogy beleüssük az orrunkat az ő dolgaikba. De legalább a párbajig nem jutunk el szerencsére. Ez is valami. A magam részéről hagyom, hogy lelépjenek. Egyenlőre legalábbis, amíg ki nem derítjük, hogy mi is folyik itt tulajdonképpen. - Az lehet, de senki nem ok nélkül seggfej. A dolgok mögött mindig van valami más is. - jegyzem meg Corvus szavaira. Ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy az emberek sokféle maszkot hordanak, ilyen vagy olyan okból. De ami számít az az, ami a maszk mögött van. Azt pedig nem könnyű meglátni. Szerintem nincs ez másként a drága felmenőinkkel sem. Még ha most éppen a kukát játsszák bennünk, akkor is. Ellenben a faliújságon megakad a szemem, és közelebb lépek, hogy tanulmányozhassam. - Nem éppen. Meghalt egy lány. - bökök a fekete gyászkeretes hírekre a táblán. A kviddics hétköznapibb, és vidámabb elfoglaltság lenne. A halál semmilyen formában nem az. A közlemény viszont választ ad, hogy mért ilyen kihaltak a folyosók, annak ellenére, hogy a Nap állásából következtetve valamikor koradélután lehet. - Határozottan ugyanezt érzem. Főként a halott lánnyal kapcsolatban. - állapítom meg Corvus szavaira. Valahogy nekem sem tetszik, ahogy Melissa megborzong bennem, de beszélgetni még mindig nem hajlandó. Pedig általában bosszantóan tudálékos. Azzal kapcsolatban ugyan egyenlőre nem akarok találgatásokba bocsátkozni, hogy a felmenőinknek és a halott lánynak mi köze volt egymáshoz, és esetlegesen magához a tragédiához, de biztos vagyok benne, hogy van összefüggés. Ahogy abban is, hogy ki fog derülni. De haladjunk csak szépen sorjában. - A közlemény szerint a bagolyházból zuhant ki. Ismerek egy kis ösvényt a kastély fala mentén, ami oda vezethet, ahova szerencsétlen lány eshetett. Legalábbis a mi időnkben. Talán egy próbát megér. - bólintok rá Corvus felvetésére, és ha a többiek is benne vannak, akkor megindulva mutatom az utat a feltételezett ösvény felé. Remélhetőleg már megvan. És talán a nyomokból én is hozzátehetek majd valamit a történethez, ha lesznek még nyomok, és a tanárok nem tüntettek el gondosan mindent.
[You must be registered and logged in to see this image.]Az igazságharcosokra hagyom, hogy védelmezzék a nyúlcipőt húzott kissé szerencsétlenebb jövőbeli Frics-apukát, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen passzív lennék. Próbálom szóra bírni a vénasszonyt, miközben a pálcámmal végig fedezem a többieket, de az istenért nem sikerül. Se legilimenciát nem tanultam, se semmilyen ehhez foghatót, hiszen még csak hetedikesek vagyunk és igen csak specifikus lett volna ha a Mortimerek olyan mágiát oktatnak amivel kihallgathatom vagy szóra bírhatom a testemet megszállt szellemet. Ez nem igen gyakori szcenárió és én nem készültem Kísértetvadásznak. - Hát, jó nagy seggfejek voltak mind. Nem úgy tűnik, mintha megérdemelnének egy második életet. - vonom csak meg a vállam, de mivel eddig sem igen voltam biztos abban, hogy mit kell vagy nem kell csinálni, nem tartom az ősi tekergőket vissza és nem is kezdek el rohanni utánuk. Megfontoltabb vagyok annál, minthogy hátha alapon kövessem őket és teperjek a figyelmükért. Mielőtt még észrevenném, hogy Gina az faliújságot olvassa kicsit összeráncolom a szemöldökömet a nagy csendre a környéken. - Kviddics meccsen van talán mindenki? - vetem fel, de vélhetően ahogy végignézek a többieken és megállapodik a tekintetem Ginán, kiderül, hogy miért olyan csendes a környék. Habár nem vagyok egy szívbajos, azért a halálhírre kissé elhúzom a számat, főleg, amikor megérzem azt a valamit. - Nem akarnak róla beszélni és valószínűleg nem akarják, hogy ott legyünk. Ti is ugyanezt érzitek? - teszem fel a kérdést, azért egyeztetni. Nekem eszembe sem jut, hogy valami szeánsszal meg koncentrációval elbújva egy terembe többre mennénk, főleg, hogy az egész hely kihalt így mindegy lényegében hol beszélünk. Viszont nyilván, ha valaki elindul, akkor követem, de azt hiszem legilimenciára lenne itt szükség és amikor Adorának segítettem a familiárisát életre kelteni akkor is okklumencia leckékkel fizette meg, nem legilimenciával. Nem véletlenül, hiába tűnök sokszor kekeckedőnek és agresszívnak, ez inkább a passzív agresszív fajta és igazából a gondolataim jó nagy részét megtartom magamnak. Mióta közelebb állunk egymáshoz ez enyhült a barátaim felé, cserébe ezerszer erősebb lett a szüleim felé, hiszen akárhányszor megneszelték a lányokat a múltban, mindig jött a fejmosás, hogy egy Flint nem keveredhet sárvérűekkel meg olyanokkal akiknek kétes a pedigréje. Én pedig elzárkóztam előlük, nem adtam jelét az igazi gondolataimnak, pedig... Már igazán itt az ideje a lázadásnak, főleg most, hogy tudom, hogy nem is a vérszerinti szüleim. Elég szörnyen hangzik, de az, hogy most nem akartak találkozni magukkal és hogy a temetésre is így reagál a vénasszony bennem arra utal, hogy közük lehet egy fiatal diáktársuk halálához... és kétlem, hogy úgy, mint ahogy nálunk Sashával történt, hogy ők is áldozatok lennének és az életükért küzdöttek valami szörnyeteg ellen. A gondolat, hogy mindannyiunk felmenője gyilkos egy bukfencet vet a gyomromban, de megkeményítem magamat és megpróbálok visszagondolni a családfakutatásra. Azt tudom, hogy Bryson is alig huszonévesen fog meghalni, talán valaki bosszút állt rajta, életért életet? De mi köze ennek Fricshez és Mrs. Norrishoz? - Ha még lennének nyomai a zuhanásnak... Néhány csepp vér... Pontosan meg tudom mondani, hogy mi történt a lánnyal. - vetem fel, vélhetően ezt már egy szobában vagy teremben, ha valaki úgy döntene, hogy jobb lenne elvonulni és megpróbálkozna valami keményebb fókuszálással ős-fronton.
Repkednek a kérdések, de bármennyire is próbál Corvus is koncentrálni, nem sikerül a benne megbújó őst szóra bírnia. Ahhoz komolyabb befolyás kellene, mert azt már megtapasztalták, hogy az ősök képesek voltak akár még az emlékeik között is kutatni, de fordítva ez még nem sikerült. Persze nem kizárt, hogy nyugodt helyzetben, komoly koncentrációval akár sikerülhet is, de ahhoz lehet, hogy komolyabb meditatív állapotra lenne szükség és akkor sem biztos, hogy mindegyikük képes lenne rá. - Miért is tartoznánk nektek számadással? Gondolom valami cserediákok vagytok, úgyhogy nem a ti dolgotok. - szólal meg most először Melissa is, aki eddig bőszen hallgatott és a molesztálásban is talán a legkevésbé vett részt. A másik csapat viszont nem úgy fest, mintha komolyabban bele akarna menni a beszélgetésbe, vagy magyarázkodásba. Simán hátat fordítanak a jövőből jötteknek és faképnél hagyják őket. Persze, ha nem mennek utánuk, de egyelőre úgy fest, hogy nem tudják őket szóra bírni. Gina viszont kiszúrhatja, hogy néhány lépéssel odébb egy tábla van a falon. Hasonló lehet, mint az üzenőfal az ő idejükben, de ez inkább valamiféle hirdetőtábla lehet. Leginkább olyasmik vannak rajta, mint hogy mikor lesz a következő vizsga, felvétel a kviddics csapatba, de a közepén a legnagyobb papír fekete, hófehér betűkkel, ami eléggé magára vonzza a tekintetet. Egy halálhírről számol be, és egy búcsúszertartásról, ami épp ma délután kerül megtartásra a Nagyteremben. A rövid kis írás alapján néhány nappal ezelőtt egy fiatal lány zuhant ki a Bagolytoronyból, egy bizonyos Margo Jones. Amikor viszont Gina a sorokat olvassa határozottan úgy érezheti, hogy odabent Melissa mintha szinte megborzongana az elméjében. Még a karja is libabőrös lesz tőle. A többiek hasonló jelenséget tapasztalhatnak, különféle negatív, feszült reakciókat, ha Gina szól nekik arról, amit észrevett. Egyébként az iskola egészen kihaltnak tűnik, pedig tudják jól, hogy ilyentájt elég nagy szokott lenni a fennforgás. A nap magasan az égen, koradélután lehet, mégse jön szembe velük egyetlen diák sem a kis összetűzésen kívül, amibe az előbb botlottak az ősök által. Ha esetleg megpróbálnának mondjuk egy nyugodt helyet keresni, akár arra, hogy megbeszéljék mi legyen a következő lépés, gond nélkül lelhetnek üres termet, pont a kihaltság miatt.
mesélő: Luna Lovegood
//Ha valamelyik karakter próbálkozni szeretne az ős emlékeinek feltárásával dobjon a hozzászólás végén IQ+jóslástan+mentális ellenállás próbát. Ezt még módosíthatja a cselekvés leírása is, hogyan próbálkozik.
Határidő: augusztus 22. Én írok: augusztus 23.//
Benjamin Morgan
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-08-13, 14:39
Eléggé összeszokott már a csapatunk, ismerjük egymás stílusát annyira, hogy félszavakból is megértsük a másikat. Corvus szavai prokatív hangéllel csengenek, legalábbis én midnig képes vagyok belelátni, hogy talán támadásnak szánja. Megtehetném, hogy felemelem a kezemet, hogy bele se kezdjen, lévén nem azért vagyunk itt, hogy nyílt harcot kezdeményezzünk, de csupán hátravillan a tekintetem, hiszen ő maradt le jobban. Bizonyos mértékig az ő dolga, hogy mit tesz, most mégis együttesen vagyunk itt, így is kell hazajutnunk. Katie még mindig elég szótlan az előbbi fényrobbanás miatt, talán magát okolja, de tudom hogy neki mindenhez idő kell. Ha meg kell fejtenünk a tábla titkát, akkor azt fokozatosan kell kicsomagolnunk. Most még Maise viccei is elmaradnak, mindenki annyira feszülten koncentrál az ősökre. Azt már tudjuk, hogy az egykori tanárnő van a macska testében, de most egykori felmenőink cselekedeteit kell kissé rendbe tenni, de ha Gina jól mondta, bármit is művelünk itt, hatással lesz majd a jelenünkre. Ahogyan a vöröske lány szavait sem érdemes visszahangoznunk. – Ha nem is barátai vagyunk, de.. senki sem érdemli meg ezt a bánásmódot. Senki, legalábbis túlerővel szemben nem. Úgyhogy ha így könnyebb nektek, legyenek egyenlőek az esélyek. – Szegezem fel az államat, s bár tudnám, hogy honnan szereztem magamban ezt a bátorságot, amit még a bennem élő Treat is megirigyelhetne. Talán már én is túl sokat veszítettem, más ne tegye. Friccs viszont elszalad a macskával, nekünk nem mond köszönetet. Én nem is várnám, viszont a többiekre sandítok, hogy most a macskát kéne követnünk, vagy az ősöket faggatni. Nem tudjuk ugyanis a rejtély nyitját. Remélhetőleg Kathie fényrobbanása nem aktiválódik be megint, mert ha az őseinkkel történik valami, talán meg sem születünk, úgyhogy kerülni kéne a tényleges konfrontációt. Így egy fokkal barátkozósabb hangnemet ütök meg. – A társaimmal csak látogatóban vagyunk itt, mi is szeretünk bandázni. Igazán érdekelne minket, hogy milyen ez a hely, mivel érdemes múlatni az időt. – Ez amolyan semleges felvezetés a részemről, látszik, hogy érzelmileg kiegyensúlyozott vagyok, akiben érdemes bízni, s akire a társai is támaszkodhatnak.
Én már bele se akarok szólni Corvus és Ben eszmefuttatásába. Kivételesen nem én töltöm be az okoskodó szerepet. Persze ez annyira talán nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy világ életemben elég távol állt tőlem az időutazás, jóslástan, misztikum mágia és hasonlók. Az apám a tudományban, és az ész érvekkel, tudományosan bizonyítható dolgokban hitt. Engem is erre nevelt. Nem csoda, hogy jobban vonzódom azokhoz a tárgyakhoz, amikben logikát és értelmet vélek felfedezni. Trelawney egyszer megjegyezte, hogy olyan száraz és aszott a kis lelkem, mint az imádott könyveim. Persze élek a gyanúval, hogy mindenkinek ezt mondja, akiről úgy gondolja, hogy nincs tehetsége a tárgyához. Ergo évfolyamonként legalább egy szerencsésnek. A mi évfolyamunkon én volt ez az illető. Szerencsére nem szorultam rá, hogy felvegyem a tárgyát, amiről nem titkoltan az a véleményem, hogy a suli leginkább madártárgya. Szívesen megkérdezném, hogy Corvus mit olvasott a könyvben, de mivel nem vagyok legilimentor és a fiatal őseink előtt nem volna célszerű nyíltan beszélgetni ezért ezt kénytelen vagyok elhalasztani. Szerencsére a finite hatásos, és gyakorlatilag még egy köszt sem kapok, amikor Frics kereket old a macskával. Na, nem mintha vártam volna ilyesmit. Vélhetően éppen elég volt neki, hogy elpárologhatott a figyelem középpontjából, és a zaklatóinak ezúttal más problémája akadt. Csakhogy ezzel együtt nekünk is. - Ha már szánalmasnál tartunk. Nem gondoljátok, hogy kissé szánalmas 5 az 1 ellen zaklatásokra fecsérelni az időt, és energiát? Vagy szimplán csak gyávaság. Mért nem találtok valami hasznosabb elfoglaltságot? - jegyzem meg mintegy mellékesen. Az ujjaim közt ott billeg a pálcám, de nem tűnök úgy, mint akinek a továbbiakban kedve van bármi nemű párbajhoz. Legfeljebb szóban. Nem mellékesen nem árt néha a másik fél szemszögéből rávilágítani a dolgokra. Nem olyan vicces dolog az áldozat szerepében lenni. Erről Kath és én is mesélhetnénk. A hangomban nincs különösebb provokatív él. Egyszerűen várakozólag nézek a saját csapatunk elődeire. Amiben van valami furcsa groteszk ellentét. Nekem nem jut eszembe Melissát faggatni. Még gondolati úton sem. De az tény, hogy most feltűnően csendes. Pedig már kezdtem megszokni, hogy minden gondolatomra van egy replikázó okoskodása. Most viszont semmi. Makacs hallgatás, mintha itt se akarna lenni. Mi viszont még mindig nem tudunk semmit. Persze Ben és Corvus korábbi kérdései talán adhatnak némi támpontot. Remélhetőleg. És akkor végre eljutunk valahova. Kezdem nagyon unni ezt a csöppet sem szórakoztató játékot. Legszívesebben egyszerűen visszamennék thesztrált simogatni. Életemet egy békés thesztrál simogatós napért. De komolyan. Persze a Roxfort nem éppen az ilyen napokról híres. Vagy csak én nem erről vagyok híres. Ki tudja. Bár legalább az őseink nem tudnak rólunk semmit. Sybille minden bizonnyal szégyellne egy olyan kis sárvérű leszármazottat, mint én. Ami őszintén, nem is tudom, hogy mért érdekel, és érint még meg. Minden esetre a fiatal vöröske arcát tanulmányozom. Valahogy ő tűnik itt a fő hangadónak.
[You must be registered and logged in to see this image.]Egészen lemondok az elméletekről és arról, hogy meggyőzem Benjamint arról, hogy második kijelentésével lényegében ellentmond önmagának, mert az előbb még azt mondta, hogy tuti most már a magunk útját járjuk, de most meg már azt mondja, hogy lehet még mindig megtettük, amit tenni fogunk. Az én szememben semmi érzelmi jelentősége nem volt az egésznek, nem sajnálom a halottat, ahogy Katherine-nek se szabadna, mert ennek meg kellett történnie ahhoz, hogy eljussunk a jelenünkbe. Azt hiszem. Nem csoda, ha inkább meg sem szólalok többé, de nem azért, mert kimondottan Benjaminnal szeretnék fasirtban lenni, hanem mert Gina tökéletesen összefoglalta, az időmechanika iszonyatosan fárasztó és értelmetlen. Hiszen semmilyen olyan mágiához nem konyítok, aminek bármi köze lenne az ilyesmihez, jósmágiák, számmisztika, a misztikummágiák alapjai... mindből bődületesen rossz vagyok. A vérmágiához és a sötét praktikához konyítok, ami néha súrol kétes dolgokat, de a legkevésbé sem időutazást. Szóval... Jelenleg úgy érzem teljesen mindegy, hogy mit mondunk vagy gondolunk, egyiket se érzem úgy, hogy biztos lábakon állna, márpedig nekem szükségem van a tényekre is, nem csak a véleményekre. És hetedikesként - tisztelet a kivételnek, aki hatodikos -, nem hiszem, hogy bármilyen hozzáférésünk lehetne ilyen dolgokhoz a könyvtárban, mindenki csak azért beszél, hogy magának valami értelmet találjon. Éppen ezért nyúlok én újra a könyvhöz, hátha abban tényeket találok, de igen karcsú az egész. Arról nincs is szó benne, hogy valamilyen ismeretlen diákcsapat állította volna le őket, pedig abból kiindulhatnánk. Ebből arra is következtethetnénk, hogy vagy nem az első eset, hogy azért valaki megszánta Fricset és közbeszólt, vagy arra, hogy ez a jelenet valóban nem történt meg, vagy... semmivel se vagyunk előrébb. Becsúsztatom a könyvet a táskába, mert még a végén felismernék, és már csak az előre szegezett pálcákra lankadatlan éberkedek, hála a bajkeverő MB-nek. Az összenézés Ginával még akkor is meglenne vélhetően, ha nem tudnánk már, hogy rokonok vagyunk, afféle jelenkori kifacsart kiadásai a felmenőinknek. A fejem még mindig zizeg, de már egyértelműen az időugrásoktól, nem attól, hogy Katherine egy kicsit engem is kisütött. Sybille rosszindulatán szó szerint meg sem lepődöm, ugyanolyan szipirtyó volt fiatalon, mint öregen is a fejemben, így hagyom, hogy az igazságharcosok ragadják magukhoz a szót, miközben az újra macskaszínű macskával meglép az erőteljesen zavart állapotú fiú, aki vélhetően a mi Fricsünk apja lehet, talán úgy jön ki a matek. Nyilvánvalóan a Frics családfát soha az életben nem tanulmányoztam... Ugyan az ősök hallgatnak, én még is megpróbálok fejben rákoncentrálni Sybille-re, hogy beszédre bírjam. Talán nem szó szerint, mert akkor biztosan kapásból tudathasadtnak néznek minket a fiatal őseink, de hátha tudunk egy kicsit csevegni a fejemben, hiszen jó ideje a vendégem már. ~ Nem lenne egyszerűbb, ha elmondanátok mi folyik itt? Mi történt itt? Emlékszel ránk? Miért fontos ez az egész? ~ sorolom a kérdéseket, mintha csak valami vallatás lenne, keményen, higgadtan, de kissé követelőzve. Egészen addig néma, pálcát fogó szobor vagyok, ameddig Bryson nem szólal meg. Jó lett volna hinni abban, hogy nem az összes Mortimer volt seggfej, de nagyon úgy tűnik, hogy ők voltak a korabeli Jenkins-banda és ettől látványosan megfeszül az állkapcsom. A pálcát nem engedem le, hiszen ők se, viszont szentül hiszem, hogy fényévekkel erősebbek vagyunk náluk így nem igazán tartok attól, hogy párbajba fulladna az egész. - Miért is érdemli meg? - kérdezek csak ennyit, ha már mindenki tudja, akkor ideje lenne megtudnunk nekünk is. Azért, mert más, mint a többiek, azért, mert ott volt annak a tanárnőnek a halálánál és őt okolják vagy valami teljesen más miatt? Hiszen ugrottunk azért néhány évet, az előzőben még tizenegynek se tűnt, nem is igazán értem hogy miért volt a friss házas Mrs. Norris mellett. Talán azért nem tudok semmit a családfájáról, mert nincs is mit tudni és árva? Újabb elméletek, de a valóságban csak várakozóan meredek rá és afféle "mindenki figyeljen a saját ősére" alapon remélem, hogy mindenki figyel és nem leszünk hátbatámadva. Talán természetes amúgy is, hogy mindannyian a saját ősünket ismernénk meg, akkor is, ha tahók. Én aztán főleg meg tudom érteni, hiszen nem vagyok különösebben bájos és jólelkű, sőt, voltam kiköpött ilyen is. Mondjuk elég furcsa lehet nekik, hogy itt vagyunk a Roxforti ruháinkba, még szépen elosztva a Hugrabugon kívül minden házat le is fedünk, sőt, az én taláromon még Prefektusi jelvény is van, de fingjuk sincs, hogy kik lehetünk.
Corvusnál ott a könyv, bele tud lapozni, és talál is egy feljegyzést, ami valószínűleg erről a jelenetről szólhat. Ez alapján itt és most nem történt semmi komoly, azon túl, hogy a macskát színesre változtatták vagy egy hétre és ezen a csapat minden tagja elég jól szórakozott. Mintha csak ők lettek volna Jenkinsék régi kiadásai, komoly ellentétei a mostani Tekergőkre. Ez esetben tehát elég messze esett az alma a fájától, de talán tényleg az ősök is szégyellik felnőtt fejjel azt, ami történt? MB-t sem akadályozza meg a benne lakozó Nevena, hogy megmoccanjon. Bár ki tudja, talán akarná, csak nem elég gyors, vagy próbál szándékosan nem figyelni a külvilágra. De az is lehet, hogy a múltbéli utazás valamelyest legyengíti az ősöket, hiszen még korábban egyáltalán nem érzékelték őket, most pedig nem olyan erősek, mint a jelenben. Nem teljesen biztos, hogy ez a saját döntésük. A pálcája mindenkinek meg van és Gina finitéje is hatásos. A macska újra normális színben pompázik és bizony a jelenet is megszakad, pedig Corvus könyvében nincs ilyesmi leírva. Bár ott igen rövid jelet van, kb. a mai is megszívattuk Friccset, beszíneztük a macskáját szintű. Nincs részletezve, hogy valakik közbeléptek, de ez még nem zárja ki teljesen, hogy megtörtént. - Na mi van Friccs, már barátaid is vannak? Vagy csak szánnak téged, mint mindenki más? - szólal meg ezúttal Sybille, akit Corvus egyértelműen felismer, de a többieknek is egyértelmű lehet a külseje alapján, hiszen a vörös haj sokmindent elárul. Most is Bryson tűnik a legcsendesebbnek. Úgy tűnik a múltban is ő lehetett a legmegfontoltabb. A másik csapat szépen sorban a kihúzott pálcákkal az egyértelműen fenyegetést jelentő Tekergők felé fordulnak és elszakítják a tekintetüket Friccstől, aki felkapva a macskát egy pillantást vet csak a csapatra, aztán persze se szó, se beszéd elrohan a folyosón. - Na, volt értelme? Szánalmas kis görény marad. mindenki tudja, hogy megérdemli. - szólal meg ezúttal a jóképű fiatal Bryson. Elég fess úriember, nem meglepő, hogy az ősök csapatából bizony két lány is oda volt érte, a harmadik meg csak azért nem, mert az ő öccse. Egyelőre viszont nem mondanak többet, Sybille látványosan fújtat, hogy Friccs meglépett, Treat pedig felpattan az egyik ablakpárkányra, hogy nagyon lazán onnan figyelje a jelenetet, mint akit amúgy semmi se nagyon érdekel, csak megy a többiekkel.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: augusztus 14. Én írok: augusztus 15.//
Benjamin Morgan
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-08-03, 08:26
Nincs most túl sok türelmem Corvus szokásos negatív élcelődéseit hallgatva, hiszen Katie az, akit szeretnék pátyolgatni. A cuki kis barátném viszont hátha önmagától is elég erős, mert előtör belőlem az okoskodás, hogy ragaszkodjak a saját igazamhoz. Igencsak olvasottnak, és logikusnak érzem magamat, hogy ezúttal ne értsek teljesen egyet. Több ponton sem. – Nem és nem. Nem változtattunk semmit, mert eleve mi tettük. Csupán bejártuk azt az utat, amit tettünk, de nem tudtunk róla. A mi szempontunkból sajnos nagyon lényegen dolgokat tettünk, ami sok mindent megváltoztatott. – Lehet, hogy ezek csak a szavak csűrése, csavarása, de nem akarom magamat haszontalannak érezni. Inkább megfogom, és megsimizem Kath kezét, hogy én is kicsit megnyugodjak. Már nem vagyunk kisgyerekek, így a gondjaink is sokszorozódnak. – Űzzük el a félelmet, minden rendben lesz. – Súgom oda a leányzónak, ami talán közhelyes, de mégiscsak medimágusnak tanulok, feladatomnak érzem lelki segítséget is nyújtani. Aztán a többiekre pillantok, mielőtt még elindulnánk kifelé. – Őszintén szólva fogalmam sincsen, hogy mi fog történni, ha most beavatkozunk, de mi van, ha az előzőhöz hasonlóan már meg is tettük? Ez nem egy időnyerő, ahol nem léphetnünk le a járt útról. Tegyük, amit jónak látunk, és elsősorban azt, amit helyesnek gondolunk. – Gondolok itt arra, hogy bármennyire is nem kedveljük Argus Friccset, most már tisztában vagyunk vele, hogy a macska miért tart a családjával. Esélyes, hogy ebben a helyzetben most az őseink állnak a rossz oldalon, rájuk férhet valami fejmosás. Maisie-Bee már fel is vezeti, amit tenni akar, én pedig nem állítom meg, sőt, sietek a lépteit követve. Lehet, hogy Corvus mindent meg akar magyarázni, én azonban úgy vélem, hogy a Roxfort sötétebb, mint a legtöbben hiszik! Gina is mellénk lép, szavakba öntve a gondolatait, nekem utána már nem biztos, hogy meg kéne szólalnom, MB tette, amit gondolt, én Corvushoz hasonlóan pálcát húzok. – Egyáltalán mi bajotok vele? – Az én pillantásom ugyan nem fenyegető, de nem sok jót ígér. Egy kissé fejest ugrottunk az eseményekbe, ezért le is pillantok a macskára, hogy mitől ilyen színes. Valami bűbáj lehet, ami a drága rokonaink poénból szórtak rá. Kissé Jenkinses ez a módszer. Jut eszembe, azért meresztem a szememet, hiszen ha a lányok látták őt a múltban, itt is feltűnhet.
Engem általánosságban nem nagyon izgatna Jenkins sorsa, amíg nem árt vele másoknak. Bár megértem Corvust. Ő valamikor a barátjaként tekintett rá. Sőt ő maga is sok mindenben hasonló volt, amíg át nem állt inkább hozzánk. Neki minden bizonnyal nagyobb érzelmi fejfájást okoz ez, mint bármelyikünknek. Jelenleg pedig bár nagyon szívesen megtudnám, hogy mégis hogy az ördögbe keveredett ebbe bele és mi is a pontos szerepe az egészben, de jelenleg gyorsan súlyosabb gondjaink lesznek Jenkinsnél. Én is érzem, hogy Melissa valahogy nagyon nem akar megmozdulni. Ellenkezik minden lépés ellen. Csak azt nem tudom miért. Valahogy az a különös érzésem támad, hogy egyáltalán nem akar szembesülni az itt és most történő dolgokkal. Kellemetlen lehet a múlttal való szembesülés? Nos, mindannyian tettünk fiatalon olyanokat, amiket már nagyon megbántunk. Én egészen sok ilyen dolgot tettem, nem vagyok álszent. - Most nem képzeletbeli sötét varázslók, hanem a saját őseink, és a saját jövőnk miatt kell aggódnunk. - vetek egy gyors pillantást Benre. Meglehet, hogy igaza van, és vannak még sötét titkai a kastélynak a Titkok Kamráján kívül is. Ez azonban most nem időszerű probléma ahhoz képest, hogy ha itt elrontunk valamit, akkor lehet hogy a jelenben, mi már meg sem születünk, vagy ki tudja milyen következményeket szabadítunk el. Szóval ja. Az időutazás fejfájdító dolog, és remélem soha többé nem kerülök vele kapcsolatba. Már ha ezt megússzuk ép bőrrel, és jövővel. - Igazad lehet. - bólintok még rá Maisie monológjára, tekintve, hogy Melissa se akar megmozdulni. Mintha valami különös szégyenérzet futna át rajta. Viszont ha más nem, akkor legalább megfigyelőként hátramaradva jó lenne látni a jelenetet, hogy tisztába jöjjünk a miértekkel. Ez azonban hamar borul, amikor MB eszelősként rohan a macskát felkapni. Egy pillanatra összenézek Corvussal, és szinte biztos vagyok benne, hogy ebben a pillanatban ugyanaz a gondolat fut át az agyunkon. Ebben az esetben jobb lett volna valami megfontoltabb tervet követni, hogy ne rontsunk még jobban a helyzeten. De a drága lepcses szájú barátnőnk nem éppen a megfontolt cselekedetekről híres. Na, nem mintha a saját időnkben, és kastélyunkban ne követném, és avatkoznék be egy ilyen incidensbe gondolkodás nélkül. Számtalanszor megtettem már az évek során, számtalan büntetőmunkát zúdítva a saját nyakamba. Csakhogy ez most nem ennyire egyszerű helyzet. Végül egy sóhajtással pálcát húzok, már ha meg van még, és ha sikerül helyezkednem, hogy kellően jó rálátást kapjak, akkor egy egyszerű Finite Incantatem-et lövök a macska felé, hátha ennyivel vissza is nyeri az eredeti színét és kész. Bár furcsa belegondolni, hogy egy időbe ezt az átszínezősdít én is ellőttem a macska ellen, és szörnyen kreatívnak éreztem magam. Nos, nem voltam az, de még csak jópofa se. Ez is egy olyan dolog, amit nem csak az őseink, de én is bánok már. Még ha most nem is mutatom ki. - Elég volt. Vége a mókának mára. A legjobb lenne, ha most mindenki szépen menne a dolgára. - közlöm lassan, és érzelemmentesen drága őseinkkel. Mármint a fiatalokkal. MB akciója után már mindegy, mindenképpen konfrontálódni fogunk velük. Közben azért nem mulasztom el egyesével végig mérni őket. Sybille esetében talán kissé tovább is időzve a kelleténél. Akaratlan is a hasonló fizikai vonásokat keresem benne. Bár kétlem, hogy ő értené, hogy mért bámulom ennyire. De hát én se őt, se az anyámat nem ismertem. Legalábbis a Tüköroszrági nem túl pozitív kirándulásig. Legalább egy arcra szükségem van, amire emlékezhetek a családomból.
//Finite Incantatem – Mágia semlegesítés: Végrehajtott varázslatok semlegesítésére használatos igézés.//
[You must be registered and logged in to see this image.]Valójában a nyelvem hegyén van Gina válaszára, hogy én se értem Jenkins hogyan keveredett ebbe, de még mindig tagadom a halálát. Annyi mindent megéltünk már, de Sasha halála - ami még se volt a halála - nagyon betette a kaput mindenkinek, Gilly egyenesen eltűnt a csapatunkból, Ben is hónapokig kifordult magából, bár nála a szüleiről is volt szó, mindannyian gyászoltunk, még én is. Valahogy hiába teszek megjegyzést a csivitelő lányokra - Sashát is bántottam rendesen és MB-nél is van, hogy vágom a pofát, ha túl sokat csacsog -, még is ha elnémulnak, akkor elég rendesen kiderül, hogy igen is vannak érzelmeim nekem is és ahogy nincsenek itt, szörnyen hiányoznak. Lehet, hogy Jenkins szemétláda volt, de én is, és sejtésünk akad, hogy amiatt indult el ezen az úton, mert azt hitte éppen ezzel válhat közkedveltté és erős mardekárossá a sárvérű származása helyett, ami miatt kiékelték volna a házból... nyilvánvalóan nem akarom, hogy igazzá váljon, hogy halott. - Konkrétan ugyanezt mondtam. Nem változtattunk az ég világon semmit, így kelt életre az a Mrs. Norris, akit ismerünk. - válaszolom Bennek, amikor kicsit újramagyarázza amit én is mondtam, vagy legalább is nekem ugyanannak tűnik csak más szavakkal. Éppen ezért nem tudom, hogy mi különbség lehetne aközött az esemény között és eközött, miért lenne beleszólásunk itt, ha egyszer ott se tudtunk semmit tenni. Utálom az időutazást, egyértelműen látszik az arcomon, ugyanis ha most csinálunk valamit, amivel elérjük, hogy az őseink ne jelenjenek meg a jelenünkbe, akkor amikor - HA - visszatérünk akkor ez az egész nem történt meg és semminek semmi értelme nem volt. Zizeg a fejem rendesen, erőteljesen egyetértek ginával, hogy fejfádító az egész. - A Szükség szobájában már valentin napi partikat tartanak nyilvánosan évek óta. - bököm közbe, a szokásos ördög ügyvédjeként, már egyáltalán nem olyan titkos az a hely, mint valaha volt. Ettől függetlenül senki se tudja, hogy mi mindent rejt, ez tény, de hát nem is én lennék, ha nem ragadnám ki állandóan a hibákat. Hiába vagyunk barátok már évek óta, Benjamin és mindenki más is tisztában van a stílusommal, amiben van kivetnivaló. hiába vagyok kimondottan olvasott, hiszen vagy seprű vagy könyv van a hónom alatt, az érzelmi intelligenciám egészen más fokon van mint az értelmi. [You must be registered and logged in to see this image.]Amikor kilépünk egyértelművé válik, hogy a zizegés a fejemben nem csak az időutazgatások miatt van, hanem mert a vénasszony is elég erőteljesen próbál felülkerekedni. Ugyan amúgy se sietnék előre, afféle megfigyelő sereghajtónak állok a sor végére, még így is kellemetlenül kell megküzdenem minden lépésért. Amikor kirajzolódik a jelenet Brysont könnyen észrevehetjük, alig három-négy évvel tűnik fiatalabbnak a szellemképénél. Nyilván mivel ő az én ősöm azonnal megbámulom rendesen, keresve a hasonlóságokat, de annyi biztos, hogy magasabbra nyúlt, mint én, sokkal szélesebb a válla és még jóképűbb is... hát... kicsit örökölhettem volna erősebb géneket is. Egyikről a másikra futtatom a tekintetem, mindenkit végig beazonosítva, míg meg nem látom az iskolai talár alatt tapadós vérvörös ruhát viselő lányt, aki már kész felnőtt nő magabiztosságát sugározza és egy csipet kegyetlenséget... Sybille... Az öreg verzója a fejemben szinte elismerően horkant az összefoglalásra, de csak szinte, ugyanis olyan, mintha valamiért szégyenérzet is keveredne bele és csak megjátszaná a büszkeséget régi önmagát látva. Végül mivel nekem nem áll szándékomban közbelépni, így előveszem a könyvet újra, amiben "naplót vezettek", hátha találok egy olyan feljegyzést, ami erről a jelenetről szólhat, meg egyáltalán megnézve, hogy jelenleg hogyan is néz ki, változott-e bármi. - Akkor gondolom megfontoltan megközelí... - kezdenék bele, halkan mormogva, amikor MB szokásához híven kicsattogjon minden terv nélkül. Csak belemetemet az arcomat a kezembe egy pillanat erejéig, hogy aztán visszacsúsztassam a könyvet az oldaltáskámba és elővegyem a pálcámat. Már ha még mindig meg van mindenünk.
Nehezemre esik elfogadni, hogy olyan idő a jelenünk, amiben még csak meg sem születtünk. Persze Ben mindig olyan okos meg amúgy is adok a véleményére, így fel sem merül bennem, hogy tilatkozzam az ellen, amit mond. Csak egyszerűen nehéz.. minden szempontból nehezemre esik tudomásul venni a tényeket. Éppen ezért a szoksáomtól eltérően hallgatásba merülök, s amolyan tőkesúlyként vonulok a többiek után. Fogalmam sincs arról, hogy Nevena nem-akarása is benne van ebben, amíg kussol a mardekáros boszorka, addig én sem gondolok rá, struccpolitikát folytatok. Egészen eddig nagyon is jól megy az egész, amíg ki nem keveredünk a folyosóra, s el nem kezd gyanús lenni számomra, hogy én menni akarok, valami pedig mégis visszatart. - Hagyj már békén! - morranok az orrom alatt, nem tudva eldönteni, hogy akkor hallja-e amit tudatni akarok vele, hogyha ki is mondom vagy elég lett volna rágondoljak. Mindenesetre a többiekhez is van intéznivaló szavam ezek után. - Nagyon nem akar odamenni, gondolom a ti parazitátok se. szóval tuti, hogy valami gázos a szitu, jó lenne közbelépni, hátha nyerünk vele valamit. Na meg ők is. Mindenkinek vannak idióta dolgai fiatalon, biztos nem akartak komoylan rosszat. - próbálom megfogni a dolgot a pozitív végéről. Ha megláthatom a macskát, aki igencsak macskához nem méltó színben pompázik, s Nevena hagyja kibontakozni a lábaimat, akkor minden goindilkodás nélkül rontok közéjük azzal a célzattal, hogy felkapjam az állatot, s kiszakítsam a középpontból. Nincs átgondolt tervem - mikor van? - de a meglepetés ereje talán velem lesz. S tán a többieknek a döbbenetkeltéssel nyerek időt arra, hogy kitaláljanak valamit, ha már nekem nem volt eszemben gondolkodni mielőtt cselekednék.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-07-26, 15:50
- Nekem is pont így jelent meg. - pillant sután Corvusra Kath. Látszik rajta, hogy egy fél fokkal van jobban, de eléggé szótlannak tűnik a beszégletés során. Nem akar helyette most Corvus őse se előbukkanni. Valószínűleg az ősökre valami módon azért hatással van, hogy viszont kell látniuk azt, ami történt, mert nagyon úgy fest hogy Bennek igaza van és bizony a jelenet, ami kint indult fontos lehet. Ha pedig az ősök akaratlanul valami kellemetlenséget csináltak, akkor nem biztos, hogy szívesen néznék vissza. Bizonyára Corvus se szívesen nézne feltévelt arról, hogy milyen életet élt néhány évvel ezelőtt, amikor még nem került be a Tekergők újdonsült kis csapatába. Kiléphetnek hát az ajtón és körülnézhetnek odakint. Messziről hallatszik a nevetgélés és mindegyikük úgy érzi, mintha lenne bennük egy kis gát, ami megnehezíti azt, hogy arra induljanak. Sejthető, hogy bizony az ősöknek nem tetszik a tény, hogy visszanézzék az egészet. Még Treat is szótlan, mintha ezúttal ő maga is visszafogott lenne és a nagydumás énje se tud előre törni. Van, amit nem lehet rendesen elviccelni. Ha követik a hangokat, bármennyire is nehezen mozdul a lábuk tényleg láthatják a fiatal őseiket. Persze az öreglányt a legnehezebb felismerni, hiszen itt még hasonló korúak mind, mint a leszármazottjaik, 16-17 évesek. - Gyerünk már Friccs, add oda kicsit azt a macskát. Hadd fejezzük be végre! - neveti el magát egy sötét hajú fiatal lány, aki Kathre hasonlít a legjobban, mármint külsőre, hiszen a stílusát tekintve köze sincs a Griffendéles lányhoz. - Akkor már inkább Giccs! Mik ezek a színes göncsök! A nagyanyádtól örökölted?! - újabb harsány nevetés, vélhetően Treat szájából, mivel Ben érezheti, hogy ezúttal mintha csak a fejében még mélyebbre fúrná magát az eddig oly virgonc és bohókás fickó. Láthatják tehát, ha fedezékbe húzódnak, ahogyan kibontakozni kezd a jelenet. Friccs vélhetően apja megtorpan. Idősebb fiú, mint a többiek, mintha minimum bukott volna párszor, mert hát akkoriban még nem volt egyetem. A macska ott van bizony vele, csak épp jelenleg élénk kékben szikrázik a farka, a testének pedig a fele piros. A másik fele normálisan fest, legalábbis egyelőre. A folyosónak itt a vége, tehát jelenleg az ősök és Friccs apja bizony szembefordulva egymással néznek farkas szemet. A macska erőteljesen fújtat, az idősebb fiú pedig a pálcáját szorongatja bőszen.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: augusztus 2. Én írok: augusztus 3.//
Benjamin Morgan
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Tekergők - a szellemtábla rejtélye 2022-07-24, 15:11
- Áh, ez nem ilyen egyszerű Corvus. Abban igazad van, hogy most csak bejártunk egy utat, viszont.. úgy érzem, hogy ezzel zárult be valami kör. Mintha.. Az, hogy visszakerültünk volna a múltba, pont egy olyan változást hozott volna létre, amellyel létrejött a macska, amit mi ismerünnk. És mindenki más. – Ezzel arra utalok, hogy mi van, hogy Kath véletlen fényrobbanása vélhetően már sok évvel ezelőtt megtörtént, mi pedig most nem is változtattunk semmit. Jenkins – a lányok állítása szerint visszarántott minket a múltba, ahol láthattunk valamit, ami annak a sötétbőrű nőnek az elpusztításunkat kellett, hogy előidézze. A többit már tudjuk. Nekem most csak az a fontos, hogy Kathrine jól van. Bármit is tettünk, együtt tettük. Én már nem tágítok mellőleg, ölelgetem, fogom a kezét, de tudom, hogy ismételten idő kell neki, ahogyan mindannyiunknak. – Most.. ideje végre a saját kezünkbe venni a sorsunkat Kathie. Jőjjünk rá, hogy miért éppen ide dobott minket az időjárat. Szerintem ami a macskával történt, már mindegy, vélhetően korábban már megtettük, de itt és most.. igen, talán hatással lehetünk az őseinkre, hogy majd egyszer békében nyugodjanak. – Talán Ginának van igaza, felesleges Treatnek egy olyan esély miatt belekotyognia, amit nem is biztos, hogy megvalósítunk. Az ő idejükben hátha meg tudjuk oldani, hogy ha majd egyszer nyugovóra térnek, akkor ott is maradnak. – Mindig is attól féltem, hogy a Roxfort egy sötétebb hely, mint aminek hisszük. A Titkok kamrája vagy a szükség szobája csak két olyan hely, amiről az emberek egy nagy részének nincs tudomása. Az évszázadok során ki tudja, hogy hány sötét varázsló fordult meg ott, és hagyta ott a névjegyét. – Vélekedek sötét előérzettel, kissé meg is borzolva a hajamat. Az esetlen, cuki kisfiúból mára egy nyúlánk, szikár felnőtt lett belőlem, nem csoda, hogy Treattel a testemben meg is fordult utánam a gyengébbik nem. – Az lehet Gina, de nekünk most ez a jelenünk. – Zárom le az elmélkedést, és óvatosan kinyitom a mosdó ajtót. Treat az előbbi óta nem szólalt meg, a többi ősnek meg még nincs érdemi nyoma, akkor derítsük ki, hogy miért kerültünk éppen ide. A szellemtábla láthatóan nincsen nálunk, úgyhogy esetleg a könyv az, amire utalva lehetünk. Na meg a saját leleményességünk. Ha jönnek a többiek, akkor lassan araszolva a korábbi kuncogás irányába orientálódom.
Tudom milyen érzés, ha önmarcangolásról, és bűntudatról van szó. Ebben már igen nagy gyakorlattal rendelkezem. Ahogy abban is, hogyan leplezzem a sarokban gyűlő szemétkupacot, ami vélhetően előbb-utóbb a nyakamba szakad majd. Azt viszont nem akarom, hogy Kath-nek is ilyen gondjai legyenek. Azt hiszem elég neki már az a tragédia is, amit eddig meg kellett élnie. Másnak talán egy életre is sok lenne. Tény, hogy talán ahogy nőnek a képességeink, úgy meg kellene tanulnunk jobban kordában tartani. Nem csak neki, de nekem is. Néha még az a gondolat is halálra rémít, hogy én mire lehetek képes. Semmi esetre sem szeretnék olyanná válni, mint az a Madame Callum. Pedig olykor igen is kísért a gondolat, még ha hangosan nem is mondom ki. Talán ezért is vagyok most szokatlanul együttérző Kathel. Ben is próbálja nyugtatni, Maisie meg egyenes feldobni próbálja a dolgokat szokásához híven. Nem veszem zokon, hogy csak egy biccentést kapok a gyógyításra. Ismerem Corvust, és vélhetőleg a helyében tőlem is csak ennyire telne. Ellenben nagyon is fontos problémáink vannak, amiket meg kell beszélnünk. - Én nem. Csak Corvus, de nem értettem elsőre az események közben, hogy miért és hogyan bukkant fel a neve. - adok választ Katherine kérdésére, és ezt Corvus is megerősíti a következő szavaival, amik már némileg közelebb visznek a megoldáshoz. Bár az továbbra is erősen kérdőjeles marad, hogy mi köze Jenkinsnek az ősökhöz, és mért volt a múltban szellem alakban. Mert ha a jövőbe utaztunk volna, akkor még lenne némi logikája, de így? - Jenkins olyan erőkkel szórakozott volna, amikkel nem kellett volna, és amik elszabadíthatták a mi drága őseinket is? - próbálok azért némi értelmet erőltetni a dologba. Azon pedig egy cseppet sem ütközöm meg, hogy Corvus bizonyítékot akar arra, hogy a volt barátja halott. Ezt megértem. De ettől még, akármit is akart tőlünk Jenkins, azt ki kell nyomoznunk, és lezáárni ezt az ős katyvaszt. - Nem tudhatjuk, hogy azért nem esett komoly baja az ősöknek és Fricsnek, mert beavatkoztunk, vagy azért mert nem avatkoztunk be. Ha csak egy fűszálat keresztbe teszünk, lehet egy egészen más jelenben találjuk magunkat, mint amit mi ismerünk. Az időmechanika fejfájdítóan bonyolult. Ráadásul, ha helyes Corvus felvetése, akkor még a jelenben egy macska probléma is vár ránk. - tudom, hogy ezzel nem kerülünk sokkal előrébb. A fejemben pedig valahol álmosan Melissa is csak helyeslően bólogat rá, hogy az idővel bizony nem jó játszadozni. De hát nem is önként vagyunk itt. Közben pedig megütközve pillantok a jelenetre, amiben a drága őseink éppen a védtelen Frics felmenőt, és a macskát szekírozzák. Sosem értettem mit találnak egyes csoportok ebben a felállásban szórakoztatónak. Szívem szerint közbe lépnék, és megvédeném a fiatal Frics-fiút a saját dédikémtől, és a baráti körétől. Viszont erős kétely van bennem azt illetően, hogy nem ezzel tennék-e mindent tönkre? Mindez mellett Treat közbeszólása az elfoglalandó hullákról már mellékessé, és nem túl időszerűvé válik.
[You must be registered and logged in to see this image.]Katherine-t kicsit megcsapja a lelkiismeretfurdalás, de én egyáltalán nem látom, hogy mi rosszat tett volna azon kívül, hogy engem is megsütött egy kissé. Minden, ami történt, valószínűleg ugyanígy történt eddig is és semmit az ég világon nem változtattunk, tehát én egy vállrándítással képes vagyok elfogandi, hogy így volt megírva. Persze a saját jelenemben a saját jövőmet is képes voltam elfogadni, amikor a szüleim bejelentették, hogy na, mostantól el vagyok jegyezve. Mondjuk lehet, hogy ez a lökés kellett ahhoz, hogy Alisonnal még több időt töltsünk el, de vajon ha elmondom neki, hogy nem is vagyok Flint, hogy túl sokra velem nem mennek a szülei az aranyvér tisztántartásával, ha ezt nyilvánosságra hozzuk, akkor... egyelőre nem tudom mi lesz. Minden esetre hálásan fogadom Gina képességét, bár rám jellemzően ez kimerül egy biccentésben és érzem, hogy az intenzív érzés minden hátramaradt fantom fájdalma tovaszáll. - Igen, pontosan így. - válaszolom a gyógyító lánynak, én nem állok be Katherine nyugtatásába, már éppen elegen körberajongják szinte, illetve Maisie-Bee viselkedése nem csak szinte. Még mindig képes meglepni a szókimondóságával és lelkességével, de kellemesen, nem csoda, hogy mennyire bepöccentem, amikor az őt megszálló ős nem hagyta egyáltalán szóhoz jutni. Ahogy Ben kinyitja az ajtót és kilesünk kissé összeráncolva a homlokomat válaszolok Katherine-nek. - Valószínűleg ismét közbe kéne lépnünk. Bár kérdéses, hogy ezúttal változtatnánk-e bármin is, lehet, hogy csak végig kell járnunk az utat, hogy valamire rájöjjünk. - feltételezem, egy megfigyelő szemével tárgyilagosan kezelve, hogy ott van előttünk a nálunk talán még fiatalabb csapatnyi ős, hiszen az enyém, Bryson például egy évvel alattuk járt így minimum egy évvel fiatalabb nálam, de talán többel, nem tudhatjuk pontosan melyik évben vagyunk. - Én láttam. Megjelent és azt mondta megbabrálta a szellemtáblát és hogy valamit meg kell oldanunk. Szellemszerű volt, de mivel nem vagyok halottlátó és még nem láttuk saját szemünkkel a bizonyítékot, hogy halott lenne... addig fentartom a lehetőségét, hogy csak kivetülés volt. - válaszolom a lánynak, így hát mindenki hallja az egészet, Ben is, akinek eddig nem sikerült elmondanunk. Általában naivitással csak csúfolni szoktak, most még se vagyok hajlandó elhinni, hogy a bár eszméletlenül elvadult Noah Jenkins, Alison exe és az én néhai barátom meghalt, hiába utalnak rá a nyomok. - Lehet hogy elég, ha csak végignézzük, úgy is tudjuk, hogy itt még senkinek se esik komoly bántódása, mindenki túl fiatal a halálhoz. - vonom meg kissé a vállamat passzívan, hiszen minden ős később halt meg, Frics ősnek még lesz leszármazottja, a mi Fricsünk, aki mellett még mindig ott lesz Mrs. Norris. A szipirtyó a fejemben azért kissé rosszindulatúan felnevet, még ha még nincs is akkora ereje, hogy a testemet használva tényleg nevessen. Az arcomra azért kiül a zavarodottság, vajon ez azt jelenti, hogy igazam van, vagy azt, hogy nagyon tévúton járunk?
Más esetben meglepne, hogy Gina megölel, de jelenleg nem igazán tudok logikusan gondolkodni, így egyszerűen csak jól esik, hogy ilyen módon is nyugtatni próbál, nem csak szavakkal. Igyekszem én elfogadni, amit mond, hogy meghaltunk volna, ha nem cselekszem, de az is tény, hogy ezek után még ijesztőbb lesz bármikor is kezdeni valamit a képességeimmel. Főleg, hogy legutóbb Corvus kajánál se sült el épp a legjobban a próbálkozásom. Kicsit ijesztő, hogy ennyire nem tudom uralni a képességeimet. - Kösz! - bökök végül ki csak ennyit lényegében egyben a csapatban, Ginának, Bennek és persze MB dicsérő szavaira. Igazán jellemző rá a stílus, de ezzel a lazasággal képes egy halvány mosolyt csalni az arcomra. Azért persze ott a fék bennem, amit ez az egész létrehozott és ez cseppet sem meglepő ezek után, de egyelőre megpróbálom túllendülni, főleg hogy nagyon zavaros még mindig minden és már megint nem tudjuk, hol vagyunk pontosan. Az meg még ijesztőbb, hogy ezek szerint Mrs. Norris már egy igen régen élő démon macskatestben és csak úgy kóricál a kastélyban. De hogy nem szúrta ki eddig senki? Elég erős varázslók vannak itt. Nagyon jól elrejtheti az igazi valóját. - És akkor most mi lesz? - kérdem bizonytalanul, mármint főleg a macsakára célozva, de mivel még mindig nem a jelenben vagyunk, végülis nem igen tehetünk semmit. Főleg, hogy még érdekesebb lesz, ha a végén tényleg kiderül, hogy pont az ősök idejébe kerültünk és pontosan mit is műveltek. De hogy ehhez hogy jön hozzá a macska és az egész, ami a múltban történt és főleg mi köze ehhez Jenkinsnek... Én is cska tétován vonom meg a vállamat Gina kérdésére, csak aztán esik le, hogy... - Te is láttad Jenkinst? - pillantok a vörös lányra, hiszen egyelőre még elvileg nem tudom, hogy Corvus látta és futólag ő mondta el Ginának, hogy mit tapasztalt meg. Valahogy egyelőre nem motivál, hogy azonnal elinduljak kifelé, pedig tudom én, hogy azt kellene, hogy megtudjuk miért vagyunk itt és mi történt a múltban, de mégsem akaródzik megmozdulni egyelőre.
