2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az eddig jelzett ic-ket beírtam. A többiektől még várom a visszajelzést, Megan pedig a dobálózást
1. Emma 2. Daniel 3. Hestia 4. Ronan 4. Eileen (különdíj: Azért gondoltam rá, mert te voltál az egyedüli, aki bár volt benne hibád, viszont szépen kidöltötötted a keresztrelytvényt, amit külön köszönök! szivecske )
A többi beküldő pedig, akiknél volt hiba, ők a futottak még kategória: Blaine Alex Adora Isabella Grayson Sienna
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-17, 11:49
Hoszas rágódás után úgy döntöttem, hogy Danynk kérném a keresztrejtvényes jutamat. Még egyszer köszönet a teljes Adventi Naptárért!
2. hely: Egy választott karakterednek +7 IC hozzászólás. Soron kívül dobhat egy teljes karakterre (képesség/képesség szintje+tantárgy+mágikus adottság+familiáris) +20 % eséllyel.
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-11, 02:38
OMG totálisan elfelejtettem! Köszönöm a lehetőséget én is! :3
Keresztrelytvény: 4. hely: Egy választott karakterednek +3 IC hozzászólás. Soron kívül dobhat egy teljes karakterre (képesség/képesség szintje+tantárgy+mágikus adottság+familiáris) +5 % eséllyel.
Ronan Idrissnek szeretném adni ezt a jutalmat.
Isabella Diana Woodrow
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-08, 13:02
Keresztrejtvény: "Ezen kívül minden résztvevo, aki nem ért el helyezést kap +2 IC hozzászólást és egy választott karaktere 2 adottságára soron kívül dobhat (te választod, hogy melyik ketto az alábbiakból: született tehetség, képesség, képesség szintje, mágikus adottság, familiáris)."
Bellának kérném a +2IC-t, illetve RMA szintre dobnék, és familiáris képességre.
Emma Marshall
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-08, 12:59
Nem jött össze a született vérfarkas (de RMA és famiképesség igen, köszi Cedriiic), szóval a Keresztrejtvény jutit is Emmának kérném, kösziii! Van még remény.
Szerk: vagynincs. xd
A gyógyítás által mi magunk is gyógyulunk.
Ez a szeretet varázsereje.
A hozzászólást Emma Marshall összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2021-01-08, 13:03-kor.
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-08, 11:41
Wao, a keresztrejtvényről meg is feledkeztem!
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, Adorának kérném a dobásokat és az IC-ket is. Nagyon szépen köszönöm
Why are you so serious
love
?
Don't you know how to have
fun
?
Sienna Parkin
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-08, 10:11
Én meg a keresztrejvényeset ide fogom kérni, dobálok is mindjárt
A sportoló mindig a célra fókuszál, annak rendel alá mindent, amíg lélegezni, lépni bír, edz.
Blaine Mitchell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-08, 09:07
Vele kérem a +2 IC-s jutit, és a dobásokat rögtön elvégzem, köszike^^
***
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-08, 08:53
Az eddig jelzett ic-ket beírtam. A többiektől még várom a visszajelzést, Megan pedig a dobálózást
1. Rose 2. Petra 3. Hestia 4. Cody 4. Eileen (különdíj: Azért gondoltam rá, mert te voltál az egyedüli, aki bár volt benne hibád, viszont szépen kidöltötötted a keresztrelytvényt, amit külön köszönök! szivecske )
A többi beküldő pedig, akiknél volt hiba, ők a futottak még kategória: Cedric Alex Adora Isabella Grayson +én
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Eileen Silsbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-07, 23:09
OMG!! Nem gondoltam volna, hogy különdíjas leszek a rejtvényben az összedobva megszerkesztett formátum miatt, de köszönöm szépen
A 3 ic-t is Eileennek kérem és dobálni is vele fogok
Don't stop until you're proud
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-07, 22:23
Aki még nem dobta le a kvízt és a keresztrejtvényt vasárnapig jó lenne, mert akkor összesítem a Karakterfejlődést! Meg persze minden más egyebet dobjatok le, ha valami még hátra van és elfelejtettem.
A Cedrictől kapott első helyet Emmának kérem, neki veselkedek a harapott-született plot-twistnek (és nagyon köszönöm!!!), holnap ledobom, ha gépnél leszek, a keresztrejtvény első helyemet pedig holnap utána jelzem.
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Hestia Lascaris
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-05, 17:41
"3. hely: Egy választott karakterednek +5 IC hozzászólás."
Hestiának szeretném kérni. Nagyon szépen köszönöm! <3
Katherine Benedict
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-05, 16:21
Ide jön a Cedrictől kapott jutalom, a megosztott első hely, hogy ne felejtsem el, bár a tantárgy már ki lett maxolva múltkor, de a többire mindre tudok dobni.
A Series of Unfortunate Events
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-05, 15:21
Még egyszer köszönünk mindent és igen, örülnék annak, ha ilyen aktív maradna továbbra is az oldal, élmény ennyi új felhasználót látni (Az adventi naptárnak is nagyon örülnék, ha ismét indulna jövőre ). Remélem, nem fogyatkozunk meg
A +2 IC-ét Alex B. Maroni részére kérném és vele is dobnék (képesség szintje, famíliáris - ez inkább jegyzet magamnak, hogy el ne felejtsem )
De lépek is dobni és én is hasonló jókat kívánok mindenkinek a 2021-es évet illetően
Amikor a fény megszűnik, eluralkodik a sötétség.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-05, 14:59
Eileen: Rendiiii Sok sikert a dobáláshoz
Alinak beírtam a fami képességet a listába akkor.
És akkor egy kis összefoglaló, mert ígértem, plusz, ami még elmaradásban volt a Keresztrelytény.
Először is köszönöm szépen Cedricnek a megosztott jutalmat, ha még esetleg nem írtam volna le, ne felejtsük el majd ledobni Megan, hátha nem feleslegesen kaptuk!
A keresztrelytvény eredmények:
1.Rose 2. Petra 3. Patrik 4. Eszti 4. Eileen (különdíj: Azért gondoltam rá, mert te voltál az egyedüli, aki bár volt benne hibád, viszont szépen kidöltötötted a keresztrelytvényt, amit külön köszönök! )
A többi beküldő pedig, akiknél volt hiba, ők a futottak még kategória: Peti Anita Adora Isabella Dóri +én
Spoiler:
1. hely: Egy választott karakterednek +8 IC hozzászólás. 2. hely: Egy választott karakterednek +7 IC hozzászólás. 3. hely: Egy választott karakterednek +5 IC hozzászólás. 4. hely: Egy választott karakterednek +3 IC hozzászólás. Ezen kívül az elso helyezett soron kívül dobhat egy teljes karakterre (képesség/képesség szintje+tantárgy+mágikus adottság+familiáris) + 30 % eséllyel, a második +20 % eséllyel, a harmadik +10 % eséllyel, míg a negyedik +5 % eséllyel. Ezen kívül minden résztvevo, aki nem ért el helyezést kap +2 IC hozzászólást és egy választott karaktere 2 adottságára soron kívül dobhat (te választod, hogy melyik ketto az alábbiakból: született tehetség, képesség, képesség szintje, mágikus adottság, familiáris).
Itt még majd kérlek jelezzetek vissza, hogy kinek megy a jutalom.
És akkor a lényeg. Köszönöm szépen a visszajelzéseket, nagyon jól estek! Megmondom őszintén évek óta azért is nem volt adventi naptár, mert volt időszak, amikor bazi sok meló volt vele, de viszonylag kevesen foglalkoztak a dologgal és hát nem volt értelme mondjuk beleölnöm egy dalkitaláló versenybe egy napot, hogy aztán 4 ember próbálkozzon vele egyáltalán. Ezért is gondoltam most arra, hogy inkább több lesz az egyszerűbb ablak, ahol dobás, jutalom van, ami senkinek sem vesz el sok időt az életéből. A mostani sikere alapján pozitív emlék maradt bennem, úgyhogy ha nem fogyatkozunk meg userek számát illetően akkor jövőre is szívesen vetem majd bele magamat hasonlóba, plusz ötletekkel felvértezve, esetleg 1-1 plusz játékkal, vagy amit Bella is javasolt kretaív feladattal, ötlettel. Mindenkinek addig is sikerekben gazdag évet kívánok!
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Hestia Lascaris
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-02, 18:15
Luna Lovegood írta:
Hestia: tűz szalamandra (egyelőre zárójellel írtam be a profilba, mert ott nincs familiáris, vagy már megdobtad csak még nincs beírva? Ami még kérdés, légyszi neki is írj egy képességet, megnevezés és leírás. )
Hestia ötlet: Ahogyan Megan is írta ez azért nehézkes, mert mindig van aki ebből rosszul jön ki. :/ Én már 2-3 éve részt veszek konkrét küldözgetős ajándékozásban egy áprilisi babás csoportban, ahol admin vagyok és minden évben vannak olyan jelentkezők, akiknek mi szaladgálunk utánuk, amikre mi figyelünk, hogy elküldik-e időben és ebben az évben is volt olyan csomag, ami nem ért oda karácsonyra. :/
Még nem sikerült megdobnom, szóval még csak zárójeles, igen.
Tűzimmunitás: Teljes immunitással rendelkezik a tűz, a láva és a hő ellen. Ezen adottságát képes a körülötte lévőkkel is megosztani 2 körig, mágikus tűz esetén ez az idő azonban feleződik.
Ez pedig lenne a képessége. ^^
Az ajándékozást pedig nagyon sajnálom. Ha jövő karácsonyig esetleg jutna eszembe valami olyan módszer, amivel ezt ki lehetne zárni, akkor mindenképpen tudatom veled.
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2021-01-01, 04:48
Luna Lovegood írta:
No kicsit összesítek akkor, most van bőven mit.
Ali: halálmadár, Elijesztés képességgel, amit kérlek majd picit kifejtősebben dolgozz ki neki, hogy pontosan hány ember esetleg, milyen távolságra hat, meddig stb.
Ivor: Hm... itt nekem csak az bibi ííígy, hogy két karinak kéred és az egyik nem a tiéd. :/ Szóval benne vagyok, hogy Ali megkapja ezt, deee igazából azt mondanám, hogy akkor csak ő, végülis ez a te kívánságod. És mondjuk pici visszafogással, hogy 2 körig tart a hatása.
Amit tudtam egyelőre bírtam, ahol kérdés van jeleztem, ééés majd fogok kifejtősebbet is írni, csak egyelőre így is hosszú volt és már nyúz a család. De jól estek a soraitok!
Köszönöm mindkét kívánság lényegében el lett fogadva minimális kitétellel úgyhogy nagyon örülök! Akkor Ali számára lenne mindkét kívánság.
A fami képességére a behatárolás: Elijesztés - Egy emberre fókuszálva - intenzív pánikszerű félelem gerjesztése, leginkább menekülési életösztönre hat, elüldözi a közeléből az illetőt. - mentális ellenállás van ellene (mondjuk), amit gyengíthet a meglepetés ereje(mondjuk). Területre hatóan - két méteres körben "villan fel" mindenkin végig szalad egy félelemhullám és meghátrálásra kényszerülnek. Mivel szétoszlik, teszem azt 5 - 30 másodpercre hat maximum.
Vagy ha egyetlen formája lehet csak akkor olyasmiképp tudom elképzelni, hogy a halálos átokhoz hasonló zöld csóvát köpköd(csak látszatra) - pfejj - és az illető akire ráköpte, az egy emberre fókuszálódó hatást éli át.
Ha egyik sem, akkor agyalok valami egyéb opción. :DD
Úgy érzem, a szerelem felelős az alternatív világokért… Mert ennyi energia nem fér el egyetlen valóságban!
Eileen Silsbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2020-12-31, 23:06
Na nekem is sikerült kiötölnöm, hogy mi legyen a különlegesség ^^
Eileennel a két képességhelyem egyike még üres, oda eddig sikertelenül animágiára dobáltam, mint ezüstróka, ezt viszont lecserélném egy mágikus lényre, ha szabad.
Mégpedig billywig (parókás pörgencs) lenne a szerencsés állatka, ezzel pedig bezsebeli a képességeit. (Ausztráliában honos rovar. Kb. 12 mm-es, s bár színe élénk zafírkék, sebes röpte miatt a muglik csak elvétve veszik észre, mi több, gyakran a varázslók is csak akkor figyelnek fel rá, ha már megcsípte őket. Az állat szárnya a feje tetején helyezkedik el, s repülés közben a test többi részével együtt propellerként forog. A potroh hosszú, vékony fullánkban végződik. A billywig csípése szédüléssel és lebegéssel jár. A fiatal ausztrál boszorkányok és varázslók körében nemzedékek óta dívik a billywiggyűjtés szokása. A befogott példányokat csípésre ingerlik, hogy élvezhessék az említett mellékhatásokat. Tudnivaló azonban, hogy a túl sok csípés napokig tartó, irányíthatatlan lebegést okoz, súlyosabb allergiás reakció esetén pedig az elemelkedés krónikussá válhat. A szárított billywigfullánkot bájitalok készítéséhez használják, s úgy tudni, a Bűvös Bizsere nevű népszerű édesség összetevői között is szerepel.)
Úgyhogy természetesen csak akkor lesz aktuális, ha sikerül az animágia.
Don't stop until you're proud
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2020-12-31, 17:25
No kicsit összesítek akkor, most van bőven mit.
Ali: halálmadár, Elijesztés képességgel, amit kérlek majd picit kifejtősebben dolgozz ki neki, hogy pontosan hány ember esetleg, milyen távolságra hat, meddig stb.
Hestia: tűz szalamandra (egyelőre zárójellel írtam be a profilba, mert ott nincs familiáris, vagy már megdobtad csak még nincs beírva? Ami még kérdés, légyszi neki is írj egy képességet, megnevezés és leírás. )
Sienna Parkin: Parkin seprű: A használója, tehát aki utazik rajta megkapja a repüléstant született tehetségként. Nem kell mellé ilyenkor tehetségtelen tantárgy sem.
Selene: Második RMA hely. A kívánság is rendben van, hogy nem örökölt a képessége.
Lizzy: Alexnek rendben van a főnix, én inkább azt mondanám, hiszen a véla ékszer eleve blokkolja a véla képességeket. És a két dobásból még nem derült ki, hogy melyiket választod.
Galen: Plusz 3 IC hsz és a karaktered egy képességének/született tehetségének/mágikus adottságának újradobása. A kívánság nehézsége épp az, hogy te találod kiiii. Amúgy szerintem teljesen jó lehet a thesztrál is, akivel személyes kapcsolata van, tudja hívni akár, ha bajba kerül stb. Egy picit esetleg ezt dolgozd ki jobban, hogy a kapcsolat akár kommunikációval is jár-e, de szerintem ez jó lehet.
Isabella: Igen régebben volt sok ilyen, aztán most ebben az évben úgy voltam vele, hogy sajnos a többség felnőtt és kevés az időnk, ezért vettem ki az ilyen kreatívosabb jellegű dolgokat és a játékok száma is csökkent jócskán, mint mondjuk a keresztrejtvény, vagy a HP kvíz. Aztán majd jövőre meglátjuk. A karakternek, akivel dobtál +4 IC hsz és dobhatsz még egy karakterrel is. (Amennyiben nincs multid ugyanaezzel a karakterrel dobhatsz még egyszer.) Esetedben azt mondanám, hogy mivel Winnie varázslény és nála semmi értelme sincsen a legtöbb dolognak, hiszen nincs se képessége se semmi, a második dobást is Bellára hagyományozom. Újra dobhatod a karakter két képességét (tantárgy, képesség, mágikus adottság, familiáris) +25 %-kal.
Megan: No ez mondjuk tetszik, felírom. Régen volt 24-dikén karácsonyfaszépségverseny is, az is jó volt.
Cordelia: A karakternek, akivel dobtál +6 IC hsz, és újra dobhatod a mágikus adottságot, vagy a familiárisodat +10 %-kal.
Daniel: Szerintem jó a rúna, nekem tetszik. Megteszed, hogy írsz róla egy szép összefüggő leírást, ami alapján be tudom tenni a varázstárgyas/képességes listába is?
Ivor: Hm... itt nekem csak az bibi ííígy, hogy két karinak kéred és az egyik nem a tiéd. :/ Szóval benne vagyok, hogy Ali megkapja ezt, deee igazából azt mondanám, hogy akkor csak ő, végülis ez a te kívánságod. És mondjuk pici visszafogással, hogy 2 körig tart a hatása.
Blaine: Az örökkévalóság amulettje: meséken, és csakis meséken minden körben egyszer van 50% esélye, hogy ha valaki használt RMA-t, akkor el tudja sajáítani 1. szinten. Az így megszerzett RMA a jegyzetekbe kerül, nem fejleszthető, nem dobható rá, kivéve ha olyan jutalom van, ami ezt felülírja. Bármennyi RMA kifejleszthető így számára, az egyik nem írja felül a másikat.
Megan: Minden rendi itt is.
Hestia ötlet: Ahogyan Megan is írta ez azért nehézkes, mert mindig van aki ebből rosszul jön ki. :/ Én már 2-3 éve részt veszek konkrét küldözgetős ajándékozásban egy áprilisi babás csoportban, ahol admin vagyok és minden évben vannak olyan jelentkezők, akiknek mi szaladgálunk utánuk, amikre mi figyelünk, hogy elküldik-e időben és ebben az évben is volt olyan csomag, ami nem ért oda karácsonyra. :/
Amit tudtam egyelőre bírtam, ahol kérdés van jeleztem, ééés majd fogok kifejtősebbet is írni, csak egyelőre így is hosszú volt és már nyúz a család. De jól estek a soraitok!
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2020-12-31, 10:30
Én is befutok, mielőtt kiszaladnék az időből, de először is...
Köszönöm, hogy rám (is) áldozod az egyik kívánságodat! <3 Még akkor is, ha nagyon félek, hogy elpazaroltad rám, ha nem jön össze semmi, de nagyon aranyos gesztus. (stipistop én vagyok a zöld)
És akkor az én kívánságaim:
Karácsonyi Kívánság 1. - A vér/plot ereje
Ha a karaktereim vér szerinti családjában előfordul bármilyen képesség (kivéve a harapottak a képességlistáról), akkor +25% eséllyel dobhatok a megszerzésére amikor van rá lehetőségem és amennyiben van hozzá szabad képességhelyem. Ugyanez él akkor is, ha olyan keresett karaktert viszek el, aminek a leírásában már képesség szerepel (például valaki kimondottan Örök életűt keres és semmi mást).
Karácsonyi Kívánság 2. - Az uncsi
Osztottam-szoroztam, de erre jutottam: Szeretném Shannának a második RMA-járól leszedni a korlátozást, hogy növelhető RMA legyen.
Nagyon köszönöm mégy egyszer az egész adventi kalendáriumot és ha már Szilveszter van, hozzáteszem én is, hogy köszi a közös fejlesztéseket, hogy mindenbe (is) belekotyoghattam és ez mindenkinek szól: Köszönöm az elmúlt évek izgalmas meséit és játékait! ^^
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Cedric Diggory
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2020-12-31, 08:34
Bár ide nem kaptam visszajelzést az időutazásról, de szóban igen, úgyhogy most figyelek a határidőre.
Tehát a dec 23-mas kívánság: Blaine Mitchell számára a következő varázstárgy: Az örökkévalóság amulettje: meséken, és csakis meséken minden körben egyszer van 50% esélye, hogy ha valaki használt RMA-t, akkor el tudja sajáítani 1. szinten. Az így megszerzett RMA a jegyzetekbe kerül, nem fejleszthető, nem dobható rá, kivéve ha olyan jutalom van, ami ezt felülírja. Bármennyi RMA kifejleszthető így számára, az egyik nem írja felül a másikat.
Dec24es kívánság. Szeretném ezzel a karácsonyi csodával meglepni admin társaimat, mert nagyon áldozatos munkát végeznek, ezért mivel én nyertem a kvíz, szeretném, ha pontra pontosan ugyannyira elsők lennének velem, s így ők is megkapnák az első helyért járó jutalmat. Tudom, hogy a kockák az ellenségeik, de ez a gesztus inkább esélyt ad^^ Tehát Luna + Megan, kvíz holtveseny 1. hely.
We are not alone.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2020-12-28, 17:53
Cody L. Mortimer írta:
HAHH! És nem te vagy az utolsó Dany!
Én nagyon régen éreztem ennyire gyereknek magamat mint ebben az utóbbi néhány hétben. A karácsonyok már úgy bő tizenöt éve elég silányul, kissé szétesve teltek. Nagyon kikopott a várakozás, az izgalom, az ajándékozás, a lelki része meg úgy nagyjából minden. Úgy hogy ez most egy jó adagot vissza idézett és nagyon megérett, hogy ezt minden ünnep alkalmával át akarom élni úgy a civil életben is. Minimum ünnepekkor!
Nagyon sokoldalúan lett megoldva az online fórumra értelmezett adventezés, még mindig csak tátom a számat, hogy omg ez durván menő!!!
Én anno ilyen beugrószerűségen gondolkoztam, hogy pl a szerencse hétfőnél, mínuszos dobás esetén, levonás helyett, az illető kap néhány szót, vagy mondatot, amit a közvetlen következő hozzászólásába be kell illesztenie, és ha nem tette meg akkor jön a mínusz, ha megtette megúszta.XD De ez csak ilyen kis agymenés volt anno.
Éééééés én végezetül a 23.-ai ajándékot szeretném újra választani. Viszont még nem tudom hogy mit kívánjak, de ötleteim már vannak.~ Köszönöm!!!
Sikeürlt kiötlenem valamit, amit most meg is osztok, és reménykedem hogy kivitelezhető Szeretném, ha Amara és Alistair örökölhetnének egy dolgot az apjuktól: Az aktuálisan- állandó környezethez való idomulást néhány másodperc alatt pl: (sötétség, vízalatti légzés, magas hőmérséklet, mérgező levegő, más légkörű sík) (játéktechnikai oldalról pedig teszem azt 3 körig lennének képesek fenntartani, két körig pedig töltődnie kell, mintha kifogyott volna a mana vagy a stamina) Egyéb javallatot, ötletet szívesen fogadok. Az esetleges vétót pedig tudomásul veszem.
A szó létezése hozza a koncepció létezését.
Jó. Rossz. Hatalom. Egyenlőség. Igazság.
Cedric Diggory
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2020-12-27, 12:25
Úristen, hát ezt nagyon benéztem Elbeszéltünk egymás mellett, és úgy emlékeztem, hogy 24-én már nem lesz napi juti, hanem vers, köszöntő ilyesmi. Mindenesetre én nagyon köszönöm a sok hetes munkádat, szerintem nagyon jó meséket, verseket, játékokat találtál ki, én nagyon élveztem minden napját. Nagyon rohanós volt a decemberem, de ez nem mentség, valóban jobban figyelhettem volna, cuki voltál, hogy szóltál időnként. A flash játékok helyett a napi mókás gondolkozás, dobálgatás szerintem a megváltozott piachoz jobban illett^^
De ha már itt vagyok, akkor ellövöm a 23i jutalmat, ami a kívánság. Veszélyes dolog az idő, de ezúton is sajnálom hogy kivertem a balhét, hogy félreértettelek, bocsánat így nagy nyilvánosan, de ha kívánhatok időutazást, akkor december 24 reggelre megyek vissza, amikor még megvolt a 23-i kivánságom, és akkor írom be az alábbiakat.
Nagyon köszönöm ezúton is a játékot, és amúgy a veled töltött nem könnyű évet^^ Szeretlek, és ügyes voltál mindenben.
Ha működött az időutazás, akkor a december 24i jutalomnak a 23i egyedi kívánságot kérem, és ha jól számoltam, akkor olyan, mintha nem néztem volna el, és akkor mindkét kívánságom meg van még. Na persze ha nem megoldható az időutazás, akkor megelégszem a 23ivel simán, és kitalálok mást!
We are not alone.
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2020-12-24, 23:56
HAHH! És nem te vagy az utolsó Dany!
Én nagyon régen éreztem ennyire gyereknek magamat mint ebben az utóbbi néhány hétben. A karácsonyok már úgy bő tizenöt éve elég silányul, kissé szétesve teltek. Nagyon kikopott a várakozás, az izgalom, az ajándékozás, a lelki része meg úgy nagyjából minden. Úgy hogy ez most egy jó adagot vissza idézett és nagyon megérett, hogy ezt minden ünnep alkalmával át akarom élni úgy a civil életben is. Minimum ünnepekkor!
Nagyon sokoldalúan lett megoldva az online fórumra értelmezett adventezés, még mindig csak tátom a számat, hogy omg ez durván menő!!!
Én anno ilyen beugrószerűségen gondolkoztam, hogy pl a szerencse hétfőnél, mínuszos dobás esetén, levonás helyett, az illető kap néhány szót, vagy mondatot, amit a közvetlen következő hozzászólásába be kell illesztenie, és ha nem tette meg akkor jön a mínusz, ha megtette megúszta.XD De ez csak ilyen kis agymenés volt anno.
Éééééés én végezetül a 23.-ai ajándékot szeretném újra választani. Viszont még nem tudom hogy mit kívánjak, de ötleteim már vannak.~ Köszönöm!!!
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Adventi naptár 2020. 2020-12-24, 22:37
Így a nap végére én is megjöttem.
Nagyon-nagyon köszönjük Luna az adventi naptárat, és a sok munkát vele! Személy szerint minden reggel alig vártam, hogy megnyiljon az aznapi kis ablak. A játékokat, mint akasztófa, keresztrejtvény, kvíz nagyon élveztem. Persze a többi lehetőséget is nagyon köszönöm, és nagyon élveztem, még ha a kockák nem is voltak mindig (többnyire) a barátaim az extra dobásoknál. Szívesen látnék jövőre is valami hasonlót. Akár szívesen segítek majd ötletelni.
A tegnapi ajándékon rengeteget gondolkoztam. Aztán megálmodtam szó szerint egy ötletet. Danynek lenne egy rúnatetoválása, ami amolyan védelmező rúna, arra jó, hogy ha valamelyik családtagja/ szerette veszélybe, bajba kerül, segítségre szorul akkor Dany akárhol is van éppen, akkor megérzi hogy baj van és oda tud hoppanálni, a rúna segítségével olyan helyre is ahol előtte esetlegesen életében nem járt. Lizzy még hozzá dobta ötletnek, hogy lehetne annyi korlátozása, hogy az érintett személyeknek is viselniük kell a rúna párját, vagy valamilyen varázstárgy pl. karkötő, vagy rúnatetoválás formájában. Visszafele nem működne a tetoválás, csak Deny irányába müködne a megérzés. Ez persze újabb játékötletnek sem rossz az érintett karakterekkel. Érintett karakterek jelenleg: Grayson, Angela, Alex, Luca, Lizzy Ha ez nem működik, akkor B, opcióként Danynek szeretnék egy orrontó furkász-t familiárisnak. Csak hogy még cikibb helyzetekbe hozhassam szegény karim.
A mai ajándkékkal kapcsolatban még kockáztanék egyet a kockákkal. Hátha megszánnak, és a 11.-ei nagy dobást választanám: Egy mostanság aktuális dobásra (1 héten belül felhasználandó!) +30 a célértékhez, pl. ha 10 % a legilimentor akkor így 40 %.
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"