Lépcsők

To: Galen

Sok jelzővel illettek már életem során, de semmit sem vettem magamra. Olyan vagyok, amilyen. Arról nem is beszélve, hogy sokan nem ismernek ki, hiába töltök velük sok időt. Általában félreértenek és mindig meglepődnek, mikor nem úgy van ahogy megismertek. Persze ez mind lehet pozitív és negatív is. Én csak magamat adom.
- Ugye? Ötéves koromig angolnak neveltek a szüleim, ám ezután mikor nagybátyámhoz kerültem jobban belecsöppentem az ázsiai kultúrába. Kicsit hirtelen ért a változás. - nem könnyű elveszíteni mindkét szülőt, főleg ha az egyiket a szemed előtt leheli ki a lelkét. Nehéz volt az első hónapok, de a hiány még jobban megérintett. Főleg, hogy akkoriban eléggé anyás voltam, ő jelentett számomra mindent. De túl tettem magam és próbálok boldogan élni, még így is.
- Nos...a szünetekben összeszoktam zavarodni lévén hónapokig itt vagyok és megszokom az angol stílust és egy ilyen nagy kihagyás után kicsit nehéz visszaállni a gyökereimhez, de pár nap múlva már semmi problémám. De találtam rá megoldást! A jegyzeteimet és a munkámat az anyanyelvemen írom, így sokkal könnyebb emlékezni az olyan szavakra, amit otthon is ritkábban használunk. - persze nem emelem ki, hogy kínaiul beszélek és egy kicsit még koreaiul is tudok, szerintem már így is leakar ütni annyit beszélek Ázsiáról.
Ahogy csendre utasít nehogy felébresszünk valakit én csak mosolyogva bólintok. Magabiztosan ám nesztelenül haladok végig a körleten egészen Galen szobájáig, ahol egy pillanatra megtorpanok. Végül is ő hozott ide, szóval biztosan nem probléma, ha egyből utána megyek. Kicsit kényelmetlenül érezve magamat állok a szobában és a fiút nézem. Arcomon még mindig ott van a mosoly. Esküszöm valaki ezért fog elnáspángolni, mert ennyit mosolygok.
Kérdésére az ágyhoz lépek és végig tekintek a kínálaton. A kígyófüvet és a Holdmagvakat felemelve mutatom Galen-nek.
- Legjobban ezt a kettőt, ezeket még én magam is termesztem otthon. A többit is ismerem, de ezek közül ez a kettő a legbiztosabb pont számomra. - mondom neki és folytatom a monológom. - A kígyófüvet gyógyászatra használják, leginkább torokfájára. A muglik úgy ismerik, hogy lándzsásútifű. Gondolom nem torokbajra kell ez neked. A Holdmagot leginkább bőrbetegségekre használják, mint a reuma, vagy kivételes esetben a méhnyakrákra. Mivel láthatólag nincsenek ilyen gondjaid, utóbbi meg pláne nem, így megkérdezem: Mégis mire kellenek ezek neked?
Most, hogy már bizonyítottam ismerem annyira a növényeit, hogy ne robbantsuk fel a fél sulit most már elárulhatná, mit akar kezdeni egy legfőképp gyógynövényekből álló készletcsomaggal. Habár nem látszik rajtam, de az én türelmem is véges. Elvileg...

From: Juan

To: Galen

Talán kicsit minden lében kanál vagyok. De csak egy kicsit. Például mások, igen közeli kapcsolatára nem vagyok kíváncsi ahogy arra sem mit művelnek kettesben. Tény szóvá tették már, hogy nekem sincs kapcsolatom senkivel, de én az a típus vagyok, aki még nem érzi úgy, hogy készen állna egy egészséges párkapcsolatot ápolni egy lánnyal. Későn érő típus vagyok hagyjanak békén az ilyenekkel elég a nagybátyámat hallgatnom ezekről.
A fiú szavaira elvigyorodom. Igen. Még egy ok, hogy könyvtáros ne szeressen. Nem, mintha így is megúszna. Szeretek a könyvtárban lenni, csak ha nagyon beleélem magam akkor nem tudom tartani a szám és akaratlanul is hangos leszek. Ezt majd a fiú is megtapasztalhatja, hacsak már meg nem tapasztalta valahol. Persze nem mindig. Elvégre, mikor komolynak kell lennem komoly vagyok és nem szórakozom lévén nem viccelem el a dolgokat. Az igen csak nagy bunkóság lenne a részemről.
Ahogy az ígéretemet kéri és ahogy a dolgaira nézek tudom, hogy ez sem éppen egy diákcsíny lesz. Ha tényleg olyan nagy dologra készül, ami még a tanárokat is izgatná akkor tényleg nem piskóta a helyzet. De legyen. Ki vagyok én, hogy ne segítsek neki. Feltéve, ha azzal nem sodor bajba senki mást. De elnézve a fiút, ő sem szeretne ártani senkinek sem. Legalábbis remélem. Én nem ítélem el a sötét mágiát és annak használóit sem addig, amíg nem bántanak senkit sem. A sötétség a természet része. Én pedig a természetben lévő egyensúlyt keresem. Ehhez pedig elengedhetetlen maga a sötétség. Nem szívesen hangoztatóm a gondolkodás menetemet, sok bajom lehet belőle.
Intésére követni kezdem és ahogy a nevemet próbálja kitalálni elvigyorodom.
- Ling. Juan Ling. Bár az utcán sokszor összekeverik a keresztnevem a vezetéknevemmel. Ázsiában a vezetéknév előrébb van, mint a keresztnév. Nagybátyám ennek megfelelően Ling Juan-nak hív, de az angol hivatalban Juan Ling-ként szerepelek lévén itt fordítva van. - magyarázom el neki az ázsiai nevek trükkösségét. Így legalább némi fogalma lesz mi hogy van, ha másik ázsiaival találkozik és bemutatkozik.
- Ha esetleg Ázsiában jársz jobb, ha egyből úgy mutatkozol be, hogy: Herbs Galen. Legalábbis Kínában és Japánban sőt még Koreában is így van a név. - ezzel elárultam azt is, hogy én tudom a nevét. Habár nem beszéltünk, a falnak is füle van. Nekem meg nagyon jó a memóriám.

From: Juan

To: Galen

Dühös rám. Ez egyértelmű. Nem akartam megijeszteni, vagy gondot okozni neki, de a sors fintora, hogy mi ketten most itt vagyunk. Az igazság az, hogy én bealudtam a könyvtár egyik sarkában és csak pár órája ébredtem fel és magyarázkodhattam a könyvtárosnak, miért vagyok még ott. Nem tudom, hogy sikerült ezt összehoznom, de megtörtént és ezen már nem tudok változtatni. Bár mostanság eléggé izgatót vagyok és lenem lehet engem ütni a hálókörletben annyira pörgök.
- Egy tea jól esett volna. De nem, nem ezért mászkálok ilyen későn. Maradjunk annyiban, hogy elkövettem valamit ezért ki kellet segítenem a könyvtárost és nem rég végeztem. - mosolygok rá. Legalább lesz okom nem a könyvtárban lógatni a lábam és mindenki agyára menve ezzel. Szeretek új dolgokat tanulni főleg, ha az a növényekről szól. Szeretem a növényeket. A szobámban több is van, mikor nem vagyok otthon Bácsikám vigyáz rájuk, tudja mennyire fontosak nekem azok a növények.
- Nos, ha feltűnt ázsiai felmenőim vannak. Pontosabban anyám Ázsiából származott apám meg angliai volt. Anyám családja generációk óta űzi a dalmágiát, hagyomány nálunk minimálisan bevezetni az új generációt ebbe az ágba. Szerencsére fiatalabbik nagybátyámmal élek, ki csak tíz évvel idősebb nálam. Nem erőltette rám ezt, de anyám miatt ragaszkodtam a gyökereimhez. Ami pedig a növényeket illeti a családom dalmágia mellett gyógyítással is foglalkozott, így szerintem mondhatom azt, hogy értünk a növényekhez, azoknak használatáról, főzetekhez való alapanyagként, vagy mondjuk gyógykenőcsök készítésére. Meg hát persze a tea. Nem filtert használunk a teához, jobban szeretjük magából az eredeti növényből készíteni őket. Igaz sokkal erősebb az íze, de kis mézzel nagyon jól tud esni! - magyarázom el neki röviden, miért is értek mind a dalmágiához és a növényekhez egyaránt. Általában kiszoktam hagyni bácsikámat ebből, nem híresztelve, hogy vele élek együtt pedig a testvérem lehetne. Kezemmel oldalamra simítok, hogy megállapítsam fuvolám még ott van e helyén. Nem, mintha tartanom kéne attól, hogy elveszik.  Miután megalkottam nagyon elkezdett ragaszkodni hozzám és más érintését is képtelen elviselni. Pedig sokan lettek volna, kik kezükbe vették volna megcsodálni.
Meghalva a feltételét mosolyom nem tűnik el, de érződik rajtam, hogy elkomolyodtam. Az ilyen kijelentések után valami durva dolog szokott jönni. Ismerve magamat nem fogok tudni nyugodtan aludni, ha nem próbálok meg neki segíteni, ha ekkora a baj. Mély levegőt veszek és sóhajom után mosolyom is eltűnik. Felkészültem minden eshetőségre.
Ígérem.

From: Juan

To: Galen

Barátságos mosollyal nézek a nálam eggyel fiatalabb társamat. Tudom, hogy rosszkor vagyok rossz helyen, de a sors fintora. Talán kezdenem kéne valamit a helyzettel. Hm... De mit? Nem ismerem annyira és ahogy őt elnézem nem az a bizalmas fajta. Sebaj! Majd megkedvel. Ha nem úgy is bokán rúg aztán elszalad. Nem nagy ügy. Nem kedvelhet mindenki.
- Oh. - csak ennyit reagálok a kijelentésére. - Eszem ágában sincs kihozni a sodrodból. Tényleg nem akartam zavarni, de erre volt dolgom. - nézek ártatlanul, szinte bűnbánóan. Én tényleg csak aludni akartam menni. Mondjuk igen érdekesnek találom,hogy ő is itt van. Általában nem találkozom senkivel ez idő tájt. Csak nem probléma van?
- Hehe. Csak nem igen szoktam senkivel sem találkozni ebben az időben. Meg talán kicsit túlbuzgó vagyok, hehe. Bocsi. - mosolygok rá ismét. Ahogy meghallom, mire is vásárolt be egyből felcsillan a szemem és letámadom. - Uh! Segíthetek?! Én értek a növényekhez! Pár tippel talán eltudnálak látni! Teljesen megértelek amúgy az idősebbik nagybátyám régimódi és vasakaratú, mindig számon kér dalmágiából. - mint egy kis gyerek úgy felpöröghettem és hadarni kezdek. Szeretek másoknak segíteni, még ha én is kényszerítem ki belőlük, de mentségemre szóljon tényleg nem tudok uralkodni magamon, ha bármi újat tanulhatok, tapasztalhatok, vagy csak köze van a növényekhez.
- Nos kissé elidőztem a könyvtárban. - válaszolok kérdésére és ekkor le is nyugszom. Már nem tapadok, teret hagyok neki.
- Izé...bocsi, hogy letámadtalak. Kicsit izgalomba jöttem. Nem volt szándékos. Bocsi... - nézek rá kissé hülyén érezve magam. Ritka az ilyen alkalom, főleg hogy a családomat is felhoztam. Nem titok, hogy fiatalabbik nagybátyám nevel és sokszor megkapom azt a kérdést, hol vannak a szüleim. Ilyenkor mindig előbukkan az emlék kép ahogy az a férfi a nyakánál fogva szorítja édesanyámat. De... ez már a múlt. Elkel engednem.

From: Juan

To: Galen

Bevallom kicsit várom már a szünetet. Nem csak, hogy láthatom bácsikámat, de foglalkozhatok a mesterművemmel. Hozzá akarok járulni a családi hagyományhoz és megalkotni a saját varázsdalomat. Persze nem merném a suliban tesztelni, ki tudja mit hoznék a nyakunkra. Kikel találnom viszont, mihez fogok kezdeni magammal szabad időmben. Talán be kéne mennem a  könyvtárba  új dalok után nézve, amiket megtanulhatok. De most jobb, ha nem csatangolok el a végén ismét ott leszek, hogy valahol kikötök és már este van.
Lassú léptekkel haladok a sötét folyosón megteremtve atmoszféráját a helynek. "Kétszínű!" Hát persze... Hiszen én vagyok az, aki látszatra a fényben jár, mégis...nem vetem meg a sötétséget. Célom megtalálni a jó és a rossz közti egyensúlyt. Az arany középutat. Tisztában vagyok vele, mivel fog ez járni. Sem a fénybe se a sötétségbe nem fogok tartozni. Mindenki megvet majd. De...én akkor jóra fogom használni az erőmet. A családom évszázadok óta gyógyítással foglalkozik ezt meg is örököltem. De újítani is szeretnék. Mint azok, akik a sötét mágiához nyúltak, alkottak, mégsem ártottak senkinek.
Lépteim lassan elérik a fényt és a lépcsőknél találom magam egy nálam egy évvel fiatalabb fiúval.
- Oh! Szia! Megijesztettelek? Ne haragudj. - mosolygok rá barátságosan. Oldalamon ott lóg fuvolám, rajta pedig a madár amulett. Nem félek, hogy elveszik lévén senki más érintését nem viseli el csak az enyémet. Ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy én alkottam.
Diszkréten végig mérem a srácot és megpillantom a szütyőket. Kissé oldalra döntve fejemet nézek rá.
- Bevásároltál? Jó sok dolgot vettél. Remélem nem vérmágiához kell az eléggé roncsolja a testet és az elmét. - mosolygok rá ismét. Sose jelent jót, ha valaki ennyi dolgot cipeljen magával ráadásul olyat, amire nem igazán van szükségünk. Végül is külön szakra járunk fogalmam sincs a többiszakhoz milyen eszközök kellenek.

From: Juan