2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Most már valóban itt lenne az ideje, hogy megtanuljam mi merre van és ne vesszek el, ha egyedül sétálok. A környezetet megfigyelve elég hamar jön a felismerés, hogy valami olyan helyen vagyok, ahol semmi keresnivalóm. Mi ez a hely amúgy is s mi ez a kicseszett bűz, ami mintha örökre beleivódott volna az orromba. Talán jobb lenne, ha egyszerűen visszafordulnék, múltkor mondjuk nem én kerültem bajba, de most úgy érzem lehet én leszek az áldozat. Már a sikátor felénél járok, amikor hangokat hallok meg a hátam mögül. Ne idegesítsd fel magad, nem ér ennyit, csak haladj tovább előre csendben, megtudod csinálni, egészen addig, ameddig a fülemig el nem ér egy olyan szócska, amit jobb lett volna nem hallani. - Minek neveztél?! - fordulok meg hirtelen, miközben pálcámat elő is rántom és rászegezem a férfira. - Jól hallottad, kis kurvácska vagy. - csak sóhajtok egyet, egy mélyet. Mozog össze-vissza, de még nem is tudja mit akarok. Vélhetőleg a következő lépésének a helyétől pár centire célzok és úgy mondom ki a varázsigét. - Deprimo - nem sokkal később pedig egy méretes lyuk tátong a földben, amire ő összes is rezzen és kihátrálva elindul kifelé. Talán csak szerencsém volt, hogy egy ilyen balekkal futottam össze. - Szánalmas. - szinte csak sóhajtom a szót, elég sokat változtam az elmúlt időben... sokkal többet, mint szerettem volna.
Az Abszol út... És annak minden mocska. Méghozzá egy helyen. Oly rég volt már, hogy itt voltam, a penetráns húgyszag és verejték jellegzetes aromája azonban markáns emlékeket idéz, olyanokat, melyeket még a levegőben tapintható, masszív félelem sem ködösít el. Nem kenyerem rettegni, s errefelé a méltóság mint olyan, felruház azzal, hogy veled szemben tegyék ezt. Mindjárt jobban passzol az imázsomba rettegettnek lenni. Egykori szenvedélyemnek adózom, retikülömben gondosan csomagolt "fűszerek" sorakoznak, vérvörös ajkaimon ott csücsül az ódon, negédes elégedettség. Fekete ruha, vörös talpú tűsarok, itt egy kis tüll, ott egy kis szőrme, mindezt arany kerettel: kirívó eleganciám mit sem változott. Ütemes koppanások jelzik jelenlétem, de még mielőtt kellő mértékben gyönyörködhetnék önnön jelenségemben, neszelni kezdek. Koppanás, ütések, súrlódás, sikoly... Oly megszokott ez errefelé, miért is foglalkoznék vele? Közelítsük meg más szempontból... Van jobb dolgom, mint foglalkozni vele? Na ugye. Élvezzük ki az estét. Befordulok a sarkon, az események forrását keresem. Kíváncsi fürkészés játszik tekintetemben, kész vagyok első sorból végignézni egy zamatos csihipuhit.
