2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Selene Lilibeth Rosenheim Születési hely és dátum: London, 1963. 07. 03. Csoport: tanár Patrónus: csipkés boglárka Foglalkozás: egyetemi tanár Képesség:véla Mágikus adottság:inkvizitor Familiáris:perzsa macska Kiemelkedő tudás: rúnaismeret, számmisztika - kiemelkedő; legendás lények gondozása - tehetségtelen Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem:Erős nő vagyok, mert erős nő nevelt fel. Elcsépelt, de így van - legalábbis remélem, hogy nem csak én látom ezt. A hétköznapokban kifinomult, mosolygós, de kissé álmodozó emberként lehet látni, aki nem fél határozottan kiállni a céljai mellett, ha szükséges. Valójában hosszú utat tettem meg, hogy ez így legyen, de most már kifejezetten rosszul viselem, ha valaki mégsem így lát. Szuper anyuka, kedvelt kolléga, népszerű tanár, jó ember és makulátlan nő akarok lenni egy személyben, nem adok lejjebb magamból. Szinte mindenki, akivel találkozom, azt mondja, hogy ez lehetetlen, és én is tudom, hogy nem lehetek tökéletes, nem is vagyok az, de jó érzés fenntartani a rendíthetetlen látszatot. Maximalizmusom leginkább magamra terjed ki - egyébként szót értek bárkivel, nem különböztetek meg senkit sem negatívan, hiszek abban, hogy néhány kedves szóval, szeretettel és sok kitartással mindenkiben meg lehet találni a jó oldalt. Haragudni nem szokásom hosszú ideig, sajnos vagy nem sajnos sok mindent el is nézek másoknak - ez előny vagy hátrány vajon? Néha túlságosan is sokat tűrök az élet minden területén, ezért ha egyszer eltörik a mécses, nem igazán lehet rám ismerni. Ugyan az esetek többségében nyugodtnak látszom, ilyenkor hajlamos vagyok az egész napos ingerlékenységre és érzékenységre, ezért ezeken a napokon inkább elvonulok, ha tudok és mindenkit megkímélek magamtól a környezetemben. Nehezen mozdulok ki a komfortzónámból, túlságosan beletemetkezem a hétköznapokba, túlvállalom magam, és annak ellenére is, hogy mindenkinek jót akarok, ez fordítva már nehezebb, azaz nem egyszerű szórakozni vinni a teendőim és a fiam nélkül - de ha valakinek mégis sikerülne, akkor nem vetem meg sem a kulturális programokat, sem a laza csajos esteket.
Kinézet, megjelenés: Természetes vörös haj, kék szemek - ezzel a kombinációval szinte lehetetlen, hogy ne vonzzam magamra a férfiak tekintetét, és az évek alatt meg is tanultam még jobban kiemelni az adottságaimat. Az arcomon már látszik, hogy nem vagyok húszéves, de szerencsére a genetika megkegyelmezett és smink nélkül is szép nőnek vallom magam - ennek ellenére nagyon is szeretem felhasználni a szépségipar ezen vívmányát. Egyértelműen jól jártam a telt ajkaimmal és karakteres vonásaimmal. Viszonylag magas vagyok, de még így sem tudok lemondani a magassarkú cipőkről az ízléses határokon belül. Ezen kívül is csinosan öltözködöm, egyberuhák, szoknyák, kosztümök, de a lazább stílus sem áll tőlem távol a hétköznapokban, amikor inkább a kényelem számít, de bármilyen helyzetben is legyek, adok a külső megjelenésre.
Előtörténet: Középosztálybeli családban nőttem fel a szüleimmel és a tőlem három évvel fiatalabb öcsémmel. Nem voltunk különlegesebbek a minket körülvevőknél, aligha van erről sok mesélnivaló. A családom minden tagjához hasonlóan én is a Roxfortban töltöttem fiatal éveimet a Hollóhát ház oltalma alatt. Mindig is szerettem ide járni, a megannyi rejtett zugot, hogy szinte minden évben nyújtott valami újat a kastély, és itt tanulni is szerettem.
Ami ezt az idillt beárnyékolta, az az 1970-ben kezdődő és 1981-ben véget érő varázslóháború volt - gyakorlatilag az egész kamaszkoromat végigkísérte. A családom ebből mindig is próbált kimaradni, amennyire tudott, de nem tudtuk elkerülni. A legrosszabb, hogy az öcsémet is ekkor veszítettem el. Még csak tizenhárom éves volt, rosszkor volt rossz helyen, belefutott Tudjukki néhány csatlósába. Az egész családot lesújtotta az esemény, de nem engedhettük meg, hogy belerokkanjunk. Az apám ezelőtt a minisztériumban dolgozott, csak ezek után képeztette ki magát aurornak, hogy ha az öcsém halálát nem is tudta megakadályozni, más ártatlanok megmenekülhessenek.
Én pedig ezután... elvesztem. Hiába lett vége a háborúnak nem sokkal később, hiába lett vége Voldemortnak és a kezdődő rémuralmának. Nem csak az öcsém, hanem a többi távolabbi rokon halála is megrendített a hitemben, depressziós lettem és borzalmas döntéseket hoztam. Két évig a Roxfort elvégzése után is csak begubózva éltem a kis életemet, amikor összehozott a sors életem férfijával - legalábbis annak tűnt. Fiatal voltam és kissé még naiv, ő tíz évvel idősebb és abszolút sikeres. A csillagokat is leígérte nekem, álompasinak tűnt és ittam minden szavát. Félvér varázsló volt Amerikából, egyaránt ismerte a varázslóvilág és a muglik világa is, egy menő varázslóbandát menedzselt, akiknek sikerült hírnevet szereznie a muglik között is, így a későbbi férjem sem volt ismeretlen. Anyám volt az egyedül, aki látott valamit megcsillanni a szemében, aminek nem kellett volna ott lennie, de én nem hittem neki. A férfit mindenki imádta, népszerű volt, sármos, gazdag, izgalmas élettel... A világ legszerencsésebb nőjének éreztem magam mellette. Mi lehetett a gond?
Nos, az, hogy miután összeházasodtunk, kimutatta a foga fehérjét. Fizikailag sosem bántott, de szépen lassan elkezdte kihasználni a gyengeségeimet, igazi energiavámpír volt, egyik pillanatban még a világ legszebb, legokosabb, legcsodálatosabb nőjének nevezett, tíz perccel később pedig csak úgy rombolta az önbizalmamat és az életemet. Így ment ez évekig és kezdtem úgy érezni, visszaesem. Talán ő észre sem vette, hogy tönkretesz. Azt mondta, ő csak nekem akar jót, meg akar védeni a világtól, és közben nem vette észre, hogy csak elszigetel. Sokáig hittem neki, aztán már nem ment. Túlzottan birtokló volt, túlzottan féltékeny és lassan elvágta minden kapcsolatomat a barátaimmal és a családommal, és nem tudtam mit tenni, csak remélni, hogy jobb lesz. Egyszerre gyűlöltem és szerettem, többször is elhatároztam, hogy elhagyom, de néhány szép szó és el is felejtettem, hogy valaha is megfordult volna ez a fejemben.
Amikor azt hittem, végképp elmegyek és kizárom az életemből, aznap derült ki: terhes vagyok. Megrémültem - háztartásbeliként éltem az addigi életemet, munka nélkül, egyedülálló nőként hogyan fogok felnevelni egy gyermeket?! Így aztán ott maradtam, és miután megtudta, hogy gyereket várok, egy darabig újra minden szép volt és úgy viselkedett velem, mint az elején. Azt hittem, újra minden rendben lesz köztünk, ekkor jobban megértettem azt is, hogy védelmez, de ez sem tartott örökké. Én is érzékenyebb voltam, és a férjem is rossz passzban volt aznap, mikor egy hatalmas veszekedés kerekedett köztünk. A szememre hányta, hogy neki köszönhetem, hogy vagyok valaki, nélküle biztosan nem lennék most ott, ahol... és arculcsapásként ért: éppen ő akadályozott meg abban, hogy a saját életemet éljem. Kijelentettem, hogy sem az én, sem a gyerekem életében nem akarom látni soha többet, és a legfontosabb dolgaimmal visszatértem a szülői házba.
Furcsa, de megkönnyebbült és jó érzés volt újra otthon lenni. Azt hittem, anya majd azt mondja, hogy ő persze megmondta, de nem ítélkezett fölöttem, csak csendben beengedett, mindenben támogatott apával együtt, és ott folytattuk, ahol az a szörnyeteg félbeszakította. Huszonhat éves voltam és hat hónapos terhes - és úgy éreztem magam, mintha én magam is újra gyerek lennék. Nem volt egyszerű lezárni magamban az elmúlt néhány évet, de mindent igyekeztem megtenni ennek érdekében.
Miután a fiam megszületett, végleg úgy döntöttem, hogy a saját lábamra állok és helyreteszem az életem elgurult darabkáit. Újra felvettem a kapcsolatot a régi barátaimmal, új dolgokat tanultam, munkát kerestem és mindeközben igyekeztem jó anya lenni. Még egy pszichológust sem féltem meglátogatni annak érdekében, hogy végképp minden a helyére kerüljön, és ahogy teltek a hónapok, az évek, lassan kezdett összeállni az életem. Az életem, amilyen már sokkal korábban is lehetett volna... De ennek így kellett történnie, és hiszem, hogy ez megerősített engem. Minden esetre az önbizalmam elkezdett a helyére kerülni, és nagy nehezen megtanultam újra bízni az emberekben. Kialakult bennem annak az erős és független nőnek a képe, aki mindig is szerettem volna lenni, és az lebegett a szemem előtt, hogy ilyenné akarok válni.
Ez talán sikerült, talán nem - de megtanultam nem lebecsülni önmagam, és sokszor rengeteg erőt merítettem az én kis hercegemből is. Egy pár évig magántanárként tevékenykedtem, aztán úgy döntöttem, ideje visszatérnem a szeretett kastély ódon falai közé... de immár nem diákként. Egy éve tanítok az azóta megalapult egyetemen, és az idei évtől itt van a Roxfort falai között a fiam is.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Selene Rosenheim 2019-09-16, 09:33
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Jövök már, jövök…
Tetszik, hogy belevetted az ET-be a világ történelmét és Tudjukki rémuralmát, imádom az ilyen vonulatokat feleveníteni, hiszen a jelen eseményei árnyékot vetnek rá. Drámai fordulatokkal gazdag ET, erős karakterfejlődéssel, gratu. Arra kíváncsi lennék, hogy melyik tárgyat kezdte oktatni, mert a Tanárlistába bele kéne szerkeszteni, de ez végül is nem SOS. : )
