2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Abban én sem vagyok biztos, de szerintem senki. És ez nem is feltétlenül baj, hiszen ez alázatosságot jelent és a versenysporthoz szerintem kell ez a fajta tisztelet az ellenfél iránt, hogy nem hiszed lebecsülendőnek, hanem egyenrangú félként kezeled, aztán győzzön a jobbik. – fejtem ki nézeteimet Tom szavainak hallatán. Igaz, hogy én futni szeretek a legjobban, meg saját testsúlyos edzéseket végezni, illetve súlyzózni – mert az edzésben én a magányt is szeretem – de ettől még tudok egyet s mást a versenysportokról is. Nem saját tapasztalatból, hanem ismerősiből, de úgy vélem, hogy az is elég. - Kicsit az, de milyen lenne? Nem volt előválogatója, Anglia hosszú ideje nem vesz részt, erre most hopp, mégis. Vagy én vagyok nagyon félreinformálva. Az is lehet. Van igazság abban, amit Thomas mond, nem is kevés. Én sem tudok szinte semmit a csapattársaimról, eltekintve tőlük kettőjüktől, s Christől, mert velük legalább társalogtam már. Illetve egy keveset az új sráccal, Hiroval is. De például a lányokkal egy árva szót se. Ha nem hangozna el a nevük az edzések során, akkor megkockáztatom, hogy azzal se lennék tisztában hogy kéne őket megszólítanom. - Nem lehet, hogy ez azért van, mert nem vagyunk elég szociálisak? – vigyorgok Tomra kissé szemtelenül. elismerem ezzel, hogy én is csak annyit tudok, amennyit ő, tehát nem csak őt, hanem magamat is cinkelem emígy, kedélyesen. Helyeslőn bólogatok Dany felé. - Ez a beszéd! – mosolygok rá az optimizmusáért. Szimpatikus, hogy így áll hozzá. Összességében mindkét srác szimpatikus, még ha merőben másnak tűnik is így első blikkre a világnézetük. - Oké-oké, köszi, túl sok információ, lépjünk is túl ezen. Értek mindent, tényleg! Egyszerre nevetek és jövök mélységesen zavarba attól, amit két oldalról kapok. Egyrészt milyen vicces már, hogy „pasinak kinéző lányok” kifejezést használ Tom a nem az eseteire, de másrészt meg Dany most mondta éppen, hogy szép vagyok, meg okos. Utóbbit nem tudom, hogy honnan tudhatja, hiszen ismer vagy fél órája, az előbbi meg nyilvánvalóan smúzerszöveg, de azért cuki. - Nem mondom, hogy nem kemény, de nyilvánvalóan ez kell ahhoz, hogy megfelelően presszionáljon minket és trenírozzon. Gondolom az edző tudja, hogy mi vár ránk, míg nekünk dunsztunk sincs. Én legalábbis nem tudom még azt se előre, hogy milyen versenyszámokból választhatnak idénre a főmuftik. – vonogatom a vállamat. A versenykérdésről tovaevezünk szép lassan a nemzetiségi sztereotípiákra – amin szintén jót nevetek – meg a családokra is. Ez már annyira nem tűnik felemelő témának, de ez van. az élet nem fenékig tejfel, ahogy szokták mondani, s mindenkinek megvan a maga felmenői keresztje, amit cipel. - Ha szigorúan vesszük, akkor nekem nincs is apám, csak egy férfi, aki megcsinált, majd mivel nem tetszettem neki, nevelőnőknek adott. Persze velük egy fedél alatt, de hát na. Férfimintát nem igen láttam magam előtt. Bár így belegondolva azért annyira nem is hiányzik. Eddig azt hittem, hogy csak azért van így, mert én lány vagyok, s biztos minden fiút imádnak a szülei. Hallgatva titeket úgy tűnik, hogy mégsem így van. Sajnálom, mindkettőt. Amúgy. – célzok ezzel arra, hogy Tomnak a nemzőapjával rossz a viszonya, Danynek meg a nevelőapjával. Fúrja az oldalamat a kíváncsiság egy témában, melyet talán el kéne lapozni, de mégis kiszalad a számon a kérdés, mielőtt meggondolhatnám magam. - És mi van az édesapáddal? – fordulok Dany felé. Nyilván ha nem akar, akkor nem válaszol, de a mentegetőzést lefelejtem ezúttal. Pláne, mert olyan téma felé haladunk, ami meg nekem kellemetlen. Fájdalmas. Nem is kicsit az. Csak bólintani tudok lesütött fejjel Tom kérdésére, de hangosan kimondani nem sikerül. Félek, hogyha kinyitnám a számat, akkor hallanák a hangomon, hogy remeg, amit pedig nem akarok. ahogyan sírni sem szeretnék előttük, szóval míg megnyugszom valamennyire, inkább csendben maradok. Addig is Danynek bőven van ideje beszélni tovább. - Ki volt? – kérdezem csendesen Danieltől. Az, hogy „tudja milyen ez” egyértelműsíti, hogy ő is elvesztett valakit, s bár talán bőven nem illik rákérdeznem, hogy kit, mégis megteszem. S közben Tom felé is fordulok. - Nincs semmi baj, amúgy. Nem haragszom, vagy ilyesmi. – mondom neki bátorítón. Sejtem én magamtól is Dany megerősítése nélkül, hogy Tom se akart tapintatlan lenni. Teljesen magától értetődő kérdést tett fel, nem volt tiszteletlen sem. szóval tényleg nem orrolok rá. Csak nehéz a téma, ennyi az egész. - Idejét nem tudom, mikor játszottam utoljára. Benne vagyok!
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A hármas fogat 2019-06-20, 10:55
Frida & Tom & Dany
Igyekszem mindig az örök vidám és optimista énemet hozni. Most sincs másként. - Lehet, hogy kicsit szedett-vedett társaság vagyunk, de minden jó csapatnak idő kell, amíg összeszokik. Nem tudom van-e esélyünk nyerni, de mindent megteszünk, és fő az optimizmus! Akárhogy is alakul végül, szerintem büszkék lehetünk magunkra, hogy eddig eljutottunk.- tudom, hogy ezzel Sidney nem feltétlen értene egyet. Ő elég maximalista, és szeretne mindenképpen nyerni. Valamiért az az ideája, hogy csak akkor ér valamit, ha ő a legjobb. Pedig szerintem egy ilyen utolsó pillanatban alakult szedett-vedett csapattól bármilyen eredmény szép. Végül is tovább jutottunk a selejtezőkből. Bemutatkoztunk a világnak. És talán két év múlva, ha újra jelentkezünk egy jóval összeszokottabb csapattal, akkor még többre lehetünk képesek, mint most, akármeddig is jutunk majd el. - Bocs Tom, de te sem vagy az esetem. 100%-ig és kizárólagosan csak is az olyan gyönyörű, és okos lányokat kedvelem, mint Frida. - engedek meg egy kis huncut vigyort a lány felé, tökéletesen elengedve a fülem mellett az egóm froclizását. Na nem mintha randira akarnám hívni vagy ilyesmi, csak egyszerűen úgy tűnik ráfér egy-két bók szegény lányra, hogy magabiztosabbnak érezze magát. Mert hát tényleg szép lány, csak éppen nekem más valaki tetszik a csapatból. - Úgy húsz körül, nem emlékszem pontosan... de elég kemény edzéseink voltak az edzőtáborban, és aki nem bírta hazament. Vagy volt, aki simán csak nem volt elégedett a koedukált szállással, és a körülményekkel. - vonok vállat, de azért egy játékos kölyökképű mosoly ott bujkál a mimikámon. - Ugyan Tom, nem minden olasz pasi Casanova. Igaz vakok sem vagyunk, ha látunk egy csinos lányt.- kacsintok egy aprót Frida felé. Igazából általában igyekszem cáfolni az ostoba sztereotípiákat, amiknek általában nincs sok közük a valósághoz. De egyszerűen képtelen vagyok jelenleg komolyan venni Tomot, Fridát, vagy úgy alapjáraton az egész helyzetet. Legalábbis, amíg újra szóban em jön a család téma. - Nem. Fogalmam sem volt, hogy ide jön tanítani. Évek óta nem is láttam. Most meg úgy kerül, mint a pestisest. Lehetetlen a közelébe kerülni. Vagy egyszerűen csak ignorál, és elsétál, ha meglát a folyosón. Ami kicsit problémássá teszi a dolgokat, tekintve ha tovább akarok tanulni, akkor kénytelen leszek felvenni a tárgyait. Néha szeretnék elé állni, és beolvasni neki egy rakás keresetlen szóval, máskor meg egyszerűen csak szeretném megérteni. De képtelen vagyok rá. Anyámnak még el sem mondtam, hogy láttam. - akárhogy is alakul a jövő, főként apám és köztem semmiképp nem lesz könnyű, és egyszerű. Inkább elengedem a gondolatmenetet, és hátradőlök a széken, és Fridára nézek. Amikor viszont meghallom a válaszát arra, hogy mért hagyott ki egy évet, és Tom nyílt kérdését, kicsit oldalba bököm Tomot. - Bocsáss meg neki, nem akart tapintatlan lenni. Nem kell róla beszélned, ha nem akarsz. Tudom milyen ez. Sajnálom.- bár nem mondom ki, hogy én is elvesztettem a kicsi húgomat, valahol mégis benne van a mondandóban, és tekintetemben. Tudom milyen nehéz, és egy cseppet sem hibáztatom, hogy nem ment neki a tanulás. Akkoriban nekem sem ment túl jól. Igaz akkoriban még csak egy olasz mugli általános iskolába jártam. Jóval kisebb voltam, mint Frida. Ami nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb-e. Mindenképpen pocsék helyzet. - De ha valaha meggondolnád magad, bármikor megtalálsz. - teszem még hozzá némi hezitálás után Fridának címezve. Ha szeretné valakinek kiönteni a lelkét a húgáról, én megértem, és szívesen meghallgatom. És talán cserébe ő is meghallgatna engem, a történetem fájdalmasabb felével. - Nincs kedvetek játszani egyet? - bökök a fejemmel a terem túloldalán álló biliárd aszal felé, csak hogy eltereljem a szituációt a halál témáról.
ϟA barátok és az unalmat elűző események sokkal fontosabbak, mint a pénz.ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
- Nem, semmit, egyszerűen csak nem vagyok biztos abban, hogy képesek leszünk nyerni – dörmögöm kissé sötét képpel, most mondva ki legelőször a versennyel kapcsolatos aggályaimat. Ezekről természetesen nem Frida vagy Dany tehet, hiszen ők mindent megtesznek, amit csak tudnak és amit csak a képességeik engednek számukra. - Ti nem érzitek úgy, hogy az egész csapat kissé szedett-vedett? - pillantok kérdőn a párosra. Igen, szeretném azt hinni, hogy az edző jól döntött és jó embereket válogatott össze, de valahogy nem megy. - Amikor megérkeztem, nem igazán foglalkozott velem senki sem, nem lettem automatikusan a csapat része. Nyálasnak hangozhat, de tényleg össze kell fognunk annak érdekében, ha nyerni szeretnénk. Mindezek ellenére a saját csapatkapitányomról is csak annyit tudok, mi a neve, semmi többet. Rajtatok kívül eddig még senki mással sem beszéltem két-három szónál többet. Persze ott van Chris, ő rendes tag, legalábbis számomra ez jött le az eddigiek folyamán, de neki is megvan a saját kis társasága. Mindenki előnyben van hozzám képest, plusz nekem még bizonyítanom is kell, ami szintén nem könnyíti meg számomra a dolgokat. És ha rosszul teljesítek abban a versenyszámban, amelyben részt kell vennem? Mi lesz akkor? - Bocs Dany, de nem vagy az esetem – mérem végig Danielt, mintha csak most venném észre, hogy mellettem ül és mintha tényleg potencionális áldozatom lehetne a későbbiek folyamán. - Biztosíthatlak róla, hogy soha, még csak nyomokban se jutott még eszembe pasikkal randizni – pillantok Frida felé. - Még a pasinak kinéző lányokat is kerülöm, szóval melegmentes övezetben landoltál – mosolyodok el, majd kacsintok is egy aprót a lány felé. Más esetben már bókok ezreit kapná tőlem, de mára már óvatosabb vagyok. Nem hiszem, hogy Carol bosszúálló típus lenne, nem olyannak ismertem meg, de jobb, ha vigyázok. Ráadásul itt és most nincs is kedvem ismerkedni. Odahaza van egy másik szöszi, aki eléggé felkeltette a figyelmemet. Jelen pillanatban ő érdekel. - Többen? - vonom fel a szemöldököm Dany szavait hallva. - Miért, mennyien voltak? - Oké, ebből nagy eséllyel szépen kimaradtam. - Mégis mivel törte meg őket? Brutális edzéseik lehettek, hiszen még a mostaniak is bőven kemények, hát még milyen lehetett eleinte. Mindezek után pedig Dany és Frida is bekerült… Kinézetre Dany nem pont egy izompacsirta, Frida pedig az alkatából adódóan nem tűnik olyasvalakinek, aki ehhez hasonló edzéseket kibírna. Jó, aláírom, a külső nem minden, de a VMS esetében igenis számít. Talán mindkettőjüknél a kicsi a bors, de erős-jelenség áll fenn? Elképzelhető. - Én pedig, ha viszek egy csajszit az olaszokhoz, akkor csak tetőtől-talpig betekerve fogom megtenni – viccelődöm el Dany ajánlatát, utalva ezzel a róluk kialakult sztereotípiákra. Köztudottan szeretik a nőket, habár nem tudom, mennyire csábítják el őket másoktól. Mindezt csak a poén kedvévért hoztam fel, nem veszem ennyire komolyan a dolgot. - Érdekes lehet a te családod története is – összegzem a véleményem Dany kijelentését hallva. Ha nem szeretne beszélni róla, megértem és ezért nem is fogom tovább faggatni. - De ne aggódj, egy cipőben járunk. Nekem nincs ugyan nevelőapám, de a vér szerintivel mi se jövünk ki valami jól – vonom meg a vállam lazán. - Ráadásul, egy-két évig még egy tető alatt leszek vele, szóval kissé rosszabb a helyzetem. Báár, te se jártál jobban, ha a nevelőapád a suliban fog tanítani. Kellemetlen lehet majd kezelni a helyzetet, annyi szent. Nem tudom, Dany a későbbiek folyamán fel szeretné-e venni az általa oktatott tárgyakat, de ha igen, akkor az kemény menet lesz számára, még abban az esetben is, ha a férfi nem fog szívózni vele. A megfelelési kényszer minden emberben megtalálható, az akarat, hogy megmutassa, ő is ér valamit. És talán a srác esetében is ez a helyzet. Elhagytál? Hát lásd, mit veszítettél. - Elvesztetted a húgodat? - csúszik ki döbbenten a számon, majd észbe kapok és gyorsan kijavítom magam: - Sajnálom, nem akartam így rákérdezni. Meghalt? - Na jó, Tom, itt hagyd abba, kezdesz nagyon pofátlan lenni. Nem több egy ártatlan kérdésnél, de talán Fridát már maga a szó is megviseli. Nem tudom, mennyire kemény tud lenni a gyász, szerencsére ebben nem vagyok bennfentes.
[/b][/i][/color][/color]
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A hármas fogat 2019-06-09, 20:53
- Véletlennek nem nevezném azért, de.. jól érzem, hogy valamit helytelenítettél az előbb? - fordulok érdeklődéssel Tom felé. Az a fintor lehet, hogy ott se volt arcán, csak én képzeltem oda. Nem tudom, mindenesetre vizslatón tekintek arcára, kíváncsiságom őszinte, de nem számonkérő. Tényleg csak érdeklődöm, semmi más. Tenyerembe temetem arcomat, amikor Dany még folytatja is az általam elkezdett témát, s ragozza Tomnak, hogy szerintem jóképű. Ha kutya lennék, akkor most állnék neki szűkölve nyüszíteni szorult helyzetem miatt, de mivel emberből vagyok és egyébként is én kezdtem, így csak felkuncogok. - És ráadásul nagyon szerény is. - tromfolok rá egy kicsit merő kedvességből fricskálva meg Dany egoját. - Áldozata? - szalad fel szemöldököm ezúttal ismét Tomra tekintve. - Nem hinném, hogy bármelyik korunkbeli lány kellemetlen áldozatnak bélyegezné azt, ha két olyan sráccal randizhatna, amilyenek ti vagytok. - mosolyodom el. Nem vagyok vak attól még, hogy nem tekintem egyiküket sem - meg úgy egyébként mást sem, s erről nem az ellenkező nem képviselői tehetnek, hanem a jellemem - randialapanyagnak. Versenyközi edzéseink közben volt időm akkor végigpillantani rajtuk, amikor épp nem közös edzésköröm voltunk és hát ez egy verseny, ahol a sportos test és ruganyos mozgás nyilván előny, szóval.. van szemem, na. - Egyébként pedig úgy tudom, hogy a duplarandihoz két pár kell, akik randiznak, szóval jelenleg legalább mínusz egy lányban vagyunk. Vagy fiúban, már amennyiben valamelyikőtök.. - széttárom karjaim, ítélkezésnemtesen hümmentek. Persze csak húzom az agyukat a célozgatással a homoszexualitásra, de mivel alapvetően ebben a kérdésben elég nyitott és elfogadó vagyok, tényleg nem ítélkeznék akkor sem, ha valamelyikük nem a lányok iránt érdeklődne. - szóval értitek. - vigyorodom el, s ezzel lezárom részemről a témát, hacsak nem akarják tovább ragozni. Kicsit valahol rosszul esik, hogy Tom szavai alapján éppen ő nem tart engem megfelelő randipartnernek (nem, mintha konkrétan neki akarnék megfelelni, vagy Danynek. Egyszerűen csak mint minden lány én is vágyom arra, hogy különlegesnek tartsanak és nőnek nézzenek, hiába nem vallom be ezt még magamnak sem), de könnyen túllendülök rajta, s a következő témára evezek. - A jelentkezés nem csak puszira történt. A jelentkezési lap igen részletes volt, s bár nyilván lehetett volna benne hamukázni az embernek az erősségeiről és a gyengeségeiről, a lóláb úgyis kilógott volna. Egyébként pedig kellett ajánlólevelet is mellékelnem, ezek alapján találtak érdemesnek arra, hogy jöhessek. Nyilván ahogy mindannyiunkat. - az edzőtáboros dolgohoz nem tudok hozzászólni, hisz én annak nem a legelejére érkeztem, de vélek logikát felfedezni abban, amit Dany mond. Egyetértőn bólogatok rá. - Sajnálom. - utalok még vissza Tom szakítására kissé szégyenkezve. Már bánom, hogy feszegettem ezt a randidolgot. Szakítás után nem gondolnám, hogy kifejezetten jóleshetett neki. Elkerekedett szemekkel hallgatom Dany felsorolását a nyelvekről. Oké, én kérdeztem, de meg nem álmodtam, hogy e-e-ekkora számot kapok válaszul. - Az nem semmi! - füttyentek elismerőn. - Tényleg nem is tudtad, hogy a Roxfortba jön tanítani? - kérdezek a mostohaapjáról. Igazából ezzel be is vallom, hogy hallottam pletykákat keringeni kettejükről, de a beszélgetés hevében ez le sem esik. Közben tom kérdését is igyekszem megválaszolni könnyedén, de valahol mielőtt a mondandómba belekezdenék ez a csacsogós hanghordozásom elfogy, s a szántnál sokkal szomorúbb hanghordozásúra sikerülnek szavaim. - Igen, dolgoztam az Abszol úton egy kis üzletben, mint kisegítő. Nem voltam biztos abban, hogy valaha vissza tudok-e jönni a Roxfortba azután, hogy elvesztettem a húgomat. Mondhatni jobban lekötött a hiánya, mint a tanulás. Csoda, hogy sikerült elvégezzem a hetediket. Szégyellem, hogy majdnem megbuktam, de felesleges volna tagadnom, így hát nem is teszem. Ericáról nehéz beszélnem, így valahol remélem, hogy nem kérdeznek ezzel kapcsolatosan. De ha mégis.. majd akkor kezelem a helyzetet, ha már ott tartunk egyáltalán.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A hármas fogat 2019-05-12, 17:54
Frida & Tom & Dany
Olyan cuki ahogy Frida zavarba jön a kérdésemtől, pedig esküszöm nem akartam zavarba hozni. Tényleg. De nem tudok nem vigyorogni rá. - Látod Frida szerint jó képű vagyok. - vigyorgok Tomra, de mivel nem akarom további zavarba ejteni a lányt, esetlegesen azért, hogy menekültében ránk borítsa az asztalt, nem folytatom a gondolatot, hogy ez már jó kezdet lehet egy randihoz Fridával. Mármint, ha nem Gilly lett volna előbb, és nem vele akarnék minden áron összejönni a verseny végére. De ettől még látom én, hogy Firda is helyes lány. Csak másképpen. Na meg magamat is megkímélném attól, hogy ebbe a dologba jobban belebonyolódjak a kelleténél. - Előtte nem igazán volt selejtező. De az edzőtábort azt hiszem joggal mondhatjuk annak. Többen akik jelentkeztek már az első edzések után fel is adták, és inkább hazautaztak. A végére szerintem csak azok maradtak, akik meg tudtak felelni az edző elvárásainak. Bár konkrétan nem rúgott ki senkit, de elérte, hogy akiket nem tartott ide valónak feladják. Aligha tudtam mire jelentkezem, de hamar rá kellett jönnöm. De mivel feladni nem szokásom semmit, maradtam. Meglehetősen nehezemre esik beismerni, ha valamivel befürdök. Akármennyire is furán hangzik ez tőlem. - vonom meg a vállamat kissé. És ezzel azt hiszem mindent elmondtam a selejtezésről, az edzőről, és az edzőtáborról, amiből Frida, és Tom szerencsésen kimaradtak. Aztán Tom kapcsolati állapotára terelődik valahogy a szó. Igazából bár kiváncsi lennék, de tapintatosságból nem akarok rákérdezni, hogy ki volt a lány, és mért szakítottak? Talán éppen a szakítást feldolgozandó jött ide, hogy lekösse magát a VMS-el. Így pedig nem igazán akarnék ebbe a darázsfészekbe belenyúlni. - Ha egyszer Rómában járnátok feltétlen keressétek meg Luca fagyizóját. A bácsikámnál van a legjobb fagyi, és kávé egész Rómában.- megvolt a reklám helye, ami a kis családi vállalkozásunk illeti. És mosolyogva nézek Fridára. - Egyszer ha gondolod szívesen megmutatom neked Rómát, és az érdekesebb olasz helyeket. Ha idegenvezető kéne csak szólj bátran! - ajánlom fel a lánynak kedvesen, és tényleg komolyan gondolom. Bárkit szívesen kalauzolók a szülőföldemen, főleg barátokat. Márpedig Fridával, és Tommal a verseny végére mért ne lehetnénk igazi jó barátok? Aztán persze jön az apám mint téma. Fogalmam sincs, hogy hogyan terjedtek Fridáig a hírek, és hogyan kötötte össze a sulis nyelvész prof-ot velem. De jól csinálta. Okos lányka, csak hát épp erről kevéssé szerettem volna beszélni. Mindenesetre az arcomon a mosoly őszintéről inkább kínosra vált, elég jól láthatóan. - Ha összeadom az én 9 beszélt nyelvemet, ami remélem nem sokára 10-re emelkedik, ha rá tudom venni Daniilt, hogy tanítson meg oroszul is, és az apám minimum 10, de valószínű kicsit több nyelvét, és levonom a valószínű átfedéseket, akkor azt mondanám tippre, hogy olyan 12-13. Persze 100%-ig biztos nem lehetek. - vezetem le talán kicsit bonyolultabban a kelleténél Frida kérdésére a választ, miszerint hány nyelven is beszélünk mi ketten. Aztán Tomra tekintek. - Így is fogalmazhatunk, ha nagyon diplomatikusak akarunk lenni. Mindenesetre mostanában nem igazán vagyunk beszélő viszonyban.- válaszolok tőlem szokatlan tömörséggel. Nem itt fogok nekiállni szapulni az apám, és kiteregetni a családi szennyest. Megvannak a magunk okai, még ha sok mindent nem is értek Vele kapcsoltban akkor is. Inkább Tom Fridához intézett kérdésére kapom fel a fejem, és fordulok a lány felé kíváncsian. Tényleg érdekel, hogy mit válaszol erre. Biztosan meg volt a maga oka kihagyni egy évet, de van hogy az jó dolog is lehet, szóval érdeklődve nézek a lányra, és nem feltételeznék semmi negatív dolgot az egész mögött. Legalábbis így elsőre nem.
ϟA barátok és az unalmat elűző események sokkal fontosabbak, mint a pénz.ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Az igazat megvallva, más válaszra számítottam, nem pont erre. Talán észre is veszik rajtam, amint egy fintor átsuhan az arcomon, de egyszerűen képtelen vagyok leplezni az érzelmeimet. Az addig rendben, hogy engem Dumbledore kért fel személyesen a versenyen való részvételre, mivel akkor nem volt idő válogatót tartani, szinte azonnal indulni kellett, de ez… Nem is tudom, minek nevezzem. A VMS egy igen komoly versenyág, nem holmi óvodai csetepaté, még én se vagyok idevaló, Frida és Daní pedig végképp nem. - Szóval, végül is mindketten csak a véletlennek köszönhetően vagytok itt, ha jól sejtem, igaz? - pillantok elsőként a lányra, aki nem adott konkrét választ, majd Danire, aki adott ugyan, de nem a legjobbat. - Vagyis, ha jól értem, nem volt előtte semmiféle selejtező sem, ugye? Vagy tévednék? Talán mégis elment Stansson a Roxfortba és személyesen mérte fel a versenyzők tudását, csak még idejük sem volt megválaszolni rendesen a kérdésemet. Jómagam nem értesültem arról, hogy valamiféle selejtező lenne a VMS-re, ami nem csoda, hiszen nem érdekelnek az ilyesmik, de csak hallanom kellett volna róla. Az ehhez hasonló eseményeket a kviddicspályán szokták megtartani, szezon alatt pedig elég gyakran edzettünk ott. Oké, el is kerülhettük az eseményt, de a csapatomban sok jó sportoló van, valamelyiküknek csak jelentkeznie kellett. - Na, pont ezzel az összevisszasággal kevered gyanúba magad – csóválom meg a fejem egy játékos mosollyal, de természetesen értem, mire célzott Frida. Igen, még úgy is, hogy időközben belegabalyodott a mondandójába. Nagyon úgy tűnik számomra, hogy ez a lány nem csak a lábaival áll hadilábon, hanem minden egyes testrészével képes baleseteket okozni. Igen ritka tulajdonság. - Csak egy tanács: ne folytasd – kacsintok rá pajkosan. - A végén még mások azt hiszik, hogy dupla randi áldozata lettél. Nem mintha most bárki is foglalkozna velünk, hiszen mindenki a saját kis társaságával van elfoglalva, de akad egy olyan gyanúm, hogy Frida képes és zavarában leönt valakit, pont úgy, mint Dany nemrég saját magát. A fiú viszont szerencsére jól van és a lány sem segít neki, ami – ha jól gondolom – szerencsénk is egyben. Nem szeretnék egy újabb balesetet, amelynek ezúttal talán én lennék az áldozata. - Nincs senkim – jegyzem meg Frida szavait hallva, majd ismét kortyolok az italomból, amely egyre határozottabban kezd kiürülni. Joyce-t nem tudom hova sorolni, elég kirívó, de eddig még semmi olyasmi sem történt köztünk, ami arra utalna, hogy esetleg valami komolyabbat szeretne tőlem. Pár ártatlan csók még nem a világvége és nekem se szokásom hiú ábrándokba ringatni magam. Egyelőre tehát a barát-kategóriába esik csupán, habár elég gyakran gondolok rá, ami néha kiakaszt. - Nemrég szakítottam valakivel, úgyhogy egyelőre a VMS marad elfoglaltságként. Carolt talán nem a legszebb dolog most felhozni, de legalább van hova terelni a gondolataimat. Fogalmam sincs, mennyire viselte meg a szakításunk, engem ugyan nem vágott padlóra, de a szőkeség teljesen más kategóriát képvisel, mint én. Ő sokkal érzékenyebb, nem olyan tapasztalt a kapcsolatok terén. Mindenesetre, időközben más témák merülnek fel köreinkben, melyeknek köszönhetően máris jobban érzem magam. - Mostohaapád? - pillantok csodálkozva Danielre, elvégre nem mindennapi az, ha valakit nem a saját szülei nevelnek fel. Én legalábbis nem igazán hallottam még ilyesmiről. A környezetemben eddig szerencsésen alakultak a dolgok szülő-témát illetően. - Gondolom, nem alakultak túl szerencsésen a dolgok – vonom le a végső következtetést a „volt” szó hallatán, majd Frida mondataira is felkapom a fejem. - Kihagytál egy évet? Mit csináltál te addig? Dolgoztál?
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A hármas fogat 2019-05-06, 11:59
|| hogy égjünk szénné? 1. fejezet || ~ Dany ~ Tom ~ Frida ~
Azóta tartok ettől a témától, amióta csak megérkeztem a csapathoz az átkos versenyszám előtt. Nincs takargatnivalóm, hiszen ha nem lennék alkalmas a feladatra az igazgató szerint, akkor nem lennék itt, de Dumbledore jóindulata egy dolog, az igazság és az, ahogy hangzani fog az pedig egy másik. Kissé befeszülök, de kifelé ezt nem mutatom, marad a könnyed fruska álcája rajtam, s úgy várom meg, hogy inkább előbb a két fiú mondja el bekerülésének történetét, majd aztán pedig jöjjek én. - Önként jelentkeztem. – mondopk elsőre csak röviden ennyit, mert elsodor a humorizálás a csinos arcok és nevek tengerébe. Felnevetek. Jókor jött ez a témaváltás, nekem legalábbis mindenképpen jókor. - Szerintem csinos, de mondjuk furcsa lenne, ha szerinted is az lenne. – fordulok Tom felé, majd kissé belevörösödök abba, amit mondtam, mikor leesik, hogy ez miként is hangozhatott. - Nem úgy értem, hogy csinos-csinos, hanem hát jóképű.. izé.. jó kiállású. De nem tetszik ú-ú-ú-úgy vagy ilyenek, félre értés ne essék. A tiéd éppen úgy az, mint Danyé. Vagy Chrisé. Hiszen hát mindannyian szebbek vagytok az ördögnél. Ebbe sikerült belekeveredjek, mint majom a fonalgombolyagba, amit legombolyított. A végén még azt fogják hinni, hogy nekem mindegy, csak pasi legyen, rögvest tetszeni fog. És ráadásul nem elég, hogy kettőjüket belekeverem, még idevontam Christ is, ami tripla égést eredményez. Igazán meg se kéne lepődjek magamon. Ez csak egy a szokásos fridás csapongási szokások közül. - Biztos „nagyon fel van dobva” – formázok idézőjelez ujjaimmal a levegőbe - tőle a barátnője, monseur Thomas! – vágok vissza vigyorogva. Nem, mintha tudnám, hogy csajozik-e vagy sem. De ha az öcsémből és annak haveri köréből indulok ki, akkor van egyfajta sztereotípiám a hasonkorú hapsikat és a facérsági nincsazazistenségüket figyelembe véve. - Olasz? Óh! Oda mindig is szerettem volna eljutni, de arrafelé bezzeg nem kaptunk kiküldetést. Vagyis a szüleim nem kaptak. – vonogatom a vállamat. Számomra az, hogy diplomatagyerek vagyok nem áldás inkább átok volt mindig is, így hát kérkedni eszemben sincs vele. Ha beszélek is róla, pont olyan átéléssel teszem, mintha az időjárás változásait ecsetelném lendületesen. - Gondolom több nyelvre is megtanított. Izgalmas lehetett nálatok odahaza egy családi beszélgetés. Hány nyelven beszéltek ketten összesen? Nem szoktam odafigyelni a pletykákra. Azt hallottam már, hogy professzor Paisley és Daniel rokonok, a neve alapján pedig úgy vélem apa-fia kapcsolatban vannak. az, hogy milyenben számomra nem ismert, hiszen az elmúlt évemet Roxforton kívül töltöttem, tehát csak információmorzsákkal rendelkezem. Épp ezért nem is sejtem, hogy darázsfészekbe nyúlhatok a kérdésemmel. - Egyébként visszatérve a csapatra azért jelentkeztem, mert szerettem volna bebizonyítani, hogy készen állok visszatérni az iskolába. Szeptemberben fogom kezdeni a tanár szakot egy év kihagyás után. Úgy határoztam, hogy színt vallok végül. Jobb lesz ez így, sem mint hogyha pletykálkodásnak adok alapot. Ha akarnak, akkor majd kérdeznek. Itt van rá az alkalom.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A hármas fogat 2019-05-01, 11:55
Frida & Tom & Dany
Ami azt illeti, tényleg igyekszem rászolgálni a csapat legvidámabb tagjának címére. Próbálom a lelkesedésem ráragasztani a csapat többi tagjára is, hááát több-kevesebb sikerrel. Valóban nem a sportos múltamról vagyok híres. De mindig kell valami új, amiben fejlődhet az ember, és amivel új tapasztalatokra, ismeretségekre tehet szert. Na meg számomra egy jó móka ez az egész, még akkor is, ha olyan izmaiban is izomlázam van, amiknek a létezéséről sem tudtam eddig. Persze megfelelően komolyan véve a versenyszámokat, és mindent beleadva, mindezek mellett. - Sidney említette, hogy lesz egy ilyen verseny, és csapattagokat keres. Én pedig jelentkeztem. Mert mért is ne? Mindig kell egy új kihívás. Ez pedig remek alkalom a fizikai tulajdonságaim fejlesztésére, plusz a multikulturális környezetben való ismerkedésre. - célozva arra, hogy a szállodában hányféle nemzetből fordulnak meg emberek. Én pedig ereklyevadásznak, és nyelvészprofesszornak készülök, és ez még lehet igen hasznos tapasztalat ilyen szemszögből is. Azt azért Fridára való tekintettel nem teszem hozzá, hogy a csinos lányokat megbámulni se utolsó szempont. Igaz mostanában csak egy bizonyos szőke lány foglalkoztat. - Ezzel azt akarod mondani, hogy nem vagyok elég jóképű? Szerinted Frida? - kérdezem tettetett sértettséggel, és amolyan női hiúsággal a hangomban, de aztán el is engedem, és elnevetem a dolgot. Igazából nincsenek önbizalmi problémáim. Tisztában vagyok a saját kölyökképű kinézettemmel. És cseppet sem zavar a dolog. Ami pedig a lányokat illeti, mint minden kamasz srácnak, nekem is a megfoghatatlan rejtély kategóriát képzik. Vajon ez fog változni idővel, és tapasztalattal? Vajon egyszer meg fogom érteni őket? Nézek egy pillanatra elgondolkodva Fridára. Vesztemre, mert jön a kávés malőr. - Jól vagyok. - mosolygok Fridára, végül amikor úrrá leszek a saját bénázásomon. - Olaszul. Egy ízig-vérig olasz sráccal álltok, izé ültök szemben. - vigyorodom el némi nemzetiségi büszkeséggel. - A mostohaapám volt angol. Tőle a nevem, és a kettős nyelvtudás. - válaszolom meg a még fel sem tett kérdésüket. Elvégre a Daniel Paisley nem épp tipikus olasz név, és az angolom is tökéletes. A legkisebb akcentus nélküli, tökéletes anyanyelvi tudás, amiből nehéz lehet kikövetkeztetni, hogy nem született angol vagyok. Mondjuk az más kérdés, hogy azóta sokkal több nyelven beszélek. A dolog másik feléről meg, az apámról nem igazán akarok beszélgetni. Bár fogalmam sincs mennyire vannak tudatában az asztaltársaim, azzal hogy egy Paisley nyelvtanárként dolgozik a Roxfortba rajtam kívül. Mindenesetre nem szeretnék Róla beszélgetni, ezért inkább Fridára tekintek, várva az ő válaszát, hogy miként is lett csapattag, és miért?
ϟA barátok és az unalmat elűző események sokkal fontosabbak, mint a pénz.ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Úgy tűnik, ez a Dany nevű srác a csapat legvidámabb tagja, a mosolya alapján legalábbis mindenképpen pályázhat erre a címre. Az eddigiekből számomra nagyon az jön le, hogy mindenki elég komor jövőképpel áll a versenyhez, az arcuk legtöbbször olyan, mintha citromba haraptak volna. Az én érkezésemet se fogadták kitörő lelkesedéssel, leginkább olyan lagymatag érdeklődéssel, amely arra enged következtetni, hogy arra legalább jó leszek, hogy legyen kit okolni abban az esetben, ha ne adj isten, elbukunk a versenyen. Nem ezt szoktam meg, hiszen a kinézetem révén mindig is az iskola népszerű tagja voltam, ez a viselkedés pedig elég idegen tőlem. Nem szoktam az áldozat szerepében lenni. - Tényleg, ti miként is kerültetek be? - kelti fel a figyelmem Frida kijelentése és igen, abban igaza van, hogy elég ügyetlennek tűnik. Nem rossz értelemben, inkább csak amolyan szeleburdisan, ami a hozzá hasonló lánykákban leginkább bájos, de egyáltalán nem a VMS-re való. - Engem a kviddics-csapatban való teljesítményem alapján választottak be, a megkérdezésem nélkül – válaszolom meg a saját kérdésem még jóval előttük és némileg még mindig érződik a hangomban a neheztelés. Igen, haragszom, hiszen elég nagy felelősséggel jár bekerülni egy összeszokott társaságba egy ilyen súlyú esemény alatt. - Nem hiszem, hogy az otthoni teljesítményem alapján az edző is beválogatott volna, ha egyáltalán eszembe jutott volna jelentkezni. Az én életem nem a sport, soha nem vettem részt ehhez hasonló eseményeken... Kinézetre Dany sem éppen egy sportos alkat, róla se tudom elképelni, miért is lehet a csapattal, de mikor lenne még ehhez hasonló jó alkalmam rákérdezni erre tőlük? Aligha kapják fel ezen a vizet, ráadásul, mint a csapat új tagja, tájékozódnom kell. Tudnom illene, ki kicsoda és milyen tulajdonságai miatt is lehet jelen. Mik az erősségei vagy pont a hátrányai, bár ezt Stansson nagy eséllyel észben tartja. - Ha neked is csinos arcod lenne, a tiédet is hamarabb megjegyezném – szúrom vissza viccelődve Dannynek, habár igazság szerint egyiküket sem szeretném zavarba hozni. Frida nagyon helyes kislány, de nem az esetem, főleg azért, mert olyan kislányos még. Nem igazán találta meg a stílusát és valamilyen mértékben még az önbizalma sincs a helyén. Sokkal jobban kedvelem a kiforrott nőket. - De, sajnos van egy ilyen rossz tulajdonságom, madame Frida – jegyzem meg viccelődve, majd kissé elnevetem magam, amikor Dany káromkodását hallom. - Lassan a testtel, senki sem sajnálja tőled! Milyen nyelven szólaltál meg az imént? Mert az tuti, hogy nem angol volt és a hangzása sem ismerős. Nem igazán kötöttek le soha életemben más népek nyelvei, a Roxfortban erre nem fektetnek túl nagy hangsúlyt, a mugli iskolámban pedig el se jutottam addig, hogy nyelvet tanuljak. Azt hiszem, Lacey egy évig tanulta a németet, de nyilván már el is felejtette, hiszen nagyon fiatal volt még akkor.
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A hármas fogat 2019-04-23, 21:24
|| hogy égjünk szénné? 1. fejezet || ~ Dany ~ Tom ~ Frida ~
Az totál ziher, hogyha Tom gondolatait hallanám - még a felük is elég lenne - akkor nem, hogy a csatlakozást nem fontolgatnám, de még el is poroznék szó nélkül szégyenemben. Vagy mérgemben. Vagy mindkettőben. Pedig isten úgyse nem vagyok páva, akinek mindene a külseje - olyan is van a csapatban, de én ugyan nem ítélkezem, felőlem mindenki olyan lehet, amilyen csak lenni akar - és még csak nem is akarok tetszeni sem Tomnak, sem Danynek, sem semmilyen fiúnak. Erica példájából tanulva szerintem nekem sose lesz nyitva a szívem arra, hogy szeressek, ha pedig nem akarok szerelmes lenni, akkor minek is kelletném magam? Mindegy. Egy a lényeg: jó, hogy nem vagyok gondolatolvasó. - Nem szeretek senkit megsérteni, szóval ez eldőlt végérvényesen. Tényleg maradok. És köszi, kedves, hogy kérded. Nem, nem ütöttem meg. Nálam az ilyesmik mindennapos. Csoda, hogy egyáltalán bekerültem a csapatba, mi? - rákacsintok némi öniróniával fűszerezett kacagást kísérve Danyre, majd Tom felé fordulok. - Igen, Frida. Fryderyka igazából, de nem használom. Szerintem senki se szólított még soha a teljes keresztnevemen. Csak papíron jól mutat. - gondolok itt az anyakönyvi kivonatra. Ugye a Roxfortban Herbs vagyok a tanároknak, ahogy mindenkit a vezetéknevével illetnek, a diákoknak pedig Frida. És ez így is van jól. Annak az oka, hogy most miért mondtam el mégis a Fryderykát egyetlen egy: a zavar. Mert azért a belépőm elég szelesre sikerült ezt még én is tudom. És nyilván mindketten látták, úgyhogy van miért fecsegéssel lemossam magamról a szégyent inkább. - Miért, a tiédet nem? Csak nem olyan srác vagy te is, aki csak a lányok nevére figyel? - Danyről Tomra, Tomról Danyre nézek. Élvezettel cinkelem Tomot, de nem rosszindulatból, inkább amolyan ösztönös cserfességgel. S közben el is felejtem figyelmeztetni Danielt annak kapcsán, hogy a kávé forró lehet. Amint hallatszik rájön ő maga is. - Hogy.. mi? - szalad fel szemöldököm az olasz szó hallatán, melyről azt sem tudom, hogy olasz és azt sem tudom, hogy mit jelent.Úgy tűnik most rajtam a viszonzás sora: - Jól vagy? - kérdezem tőle, s közben remélem, hogy Tomot nem sértettem meg az előbb. Kínos lenne, s bánnám is. Nem szokásom sértegetni senkit, ahogy ezt el is mondtam. Minden szerénytelenséggel állíthatom: igaz is volt az önjellemzésemben ez.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A hármas fogat 2019-04-06, 20:23
Frida & Tom & Dany
Az unatkozás, olyasmi ami nem sűrűn esik meg velem. Ha mégis, akkor is szinte rögtön felderítő útra indulok, hogy kihez csapódhatnék némi instant unaloműző komolytalankodásra. Mint most is. Pillanatok alatt felvidít, hogy rá leltem Tomra, és végre vele is megismerkedhetem. A mosolyát látva még szélesebbre kúszik a vigyor az én számon is. Örülök, hogy nem vette nagyon zokon, hogy eddig nem nagyon foglalkoztunk vele, és nem nagyon akartunk megismerkedni vele. De szó mi szó az edzések tényleg elég kemények, és elég sokat kivesznek belőlünk. Na azért arra hogy elvéti a nevem némi tetetett sértettséggel húzom fel a szemöldököm. - Szigorúan Dany, ha kérhetem. - közlöm halálosan komoly képpel, de ezt nem tudom néhány másodpercnél tovább tartani, és elnevetem magam. Nem igazán szívom mellre a dolgot, hiszen szegénynek eddig nem nagyon volt lehetősége ismerkedni velünk, így a neveinket se lehet könnyű memorizálni. Meg amúgy sem szokásom megsértődni, vagy haragot tartani bárki felé is. Azonban, mielőtt választ kaphatnék valami nagy robaj üti meg a fülem, mire reflexből fordulok a zaja irányába. És megpillantom a szerencsétlenül járt Fridát, aki végül csak elevickél hozzánk. Én pedig kicsit aggódó, de kedves mosollyal fogadom a lányt. - Dehogy bánjuk, meg is sértődnénk, ha csak úgy köszönés nélkül húznál el. - nézek egy kis kajla mosollyal a lányra, és már fel is pattantam, hogy kihúzzam az egyik széket a lány előtt, hogy leülhessen hozzánk. Valahogy ez olyan természetes alapudvariasság. - De jól vagy? Nem ütötted meg magad? - érdeklődöm némi kedves aggódó hangon Fridától. - Bezzeg az ő nevét eltalálod. - jegyzem meg csipkelődve, de vigyorogva Tom felé, és egyszerűen belekortyolok a kávémba végre. Vagyis elkapkodom ezt a dolgot, és sikerül jól megégetem a nyelvem, és némi prüszkölős szerencsétlenkedéssel teszem le a csészét. - Dannazione! - szalad ki a számon olaszul, egy nem túl illendő szó, melyet mostanában feltűnően sokszor hallok Gina szájából is. Na igen, én bármikor bármivel képes vagyok mini katasztrófát okozni. Néha nem is tudom mit keresek itt. Most is csak hoztam a szokásos formám.
ϟA barátok és az unalmat elűző események sokkal fontosabbak, mint a pénz.ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Soha életemben nem hittem volna, hogy egyedül sörözgetni ennyire unalmas lenne. Nem mintha Roxmortsba nem ugrottam volna le magányosan, de valahogy mindig úgy alakultak a dolgaim, hogy összefutottam pár ismerőssel és szinte egy pillanat alatt lett társaságom. Ha más nem, akkor felcsíptem egy csinosabb csajszit és már mehettünk is együtt romantikázni. Itt viszont nincs ismerősöm, a csapattársaimat is alig ismerem, arra pedig semmi esélyt sem látok, hogy bárki is leülne velem csevegni. Nem beszélem a nyelvet, az pedig szinte szerencse, hogy a pultos megértette, mit is szeretnék valójában. Úgy döntök hát, hogy talán jobban járok, ha gyorsan lehajtom az italomat és másfelé veszem az irányt. Norvégia elég jó hely, a szállásunk is olyan helyen van, ahol sok a szórakozási lehetőség, nekem pedig semmi kedvem itt punnyadni, úgyhogy az lesz a legjobb, ha szedem a sátorfámat és valami fiatalosabb kikapcsolódást választok magamnak. Az itteni huszonévesek nyilván jól beszélik az angolt, melynek révén talán nem is kell egyedül lennem. Fenébe a hajnali ébresztővel… Ha már itt vagyok, hadd bulizzam ki magam. Azonban – mielőtt megtehetném, amit kieszeltem magamban – egy ismerős alak huppan le velem szemben, én pedig némi fáziskésés után kapcsolok, hogy az nem más, mint a csapattársam. A nevére nem emlékszem ugyan, de nyilván az is hamar beugrik majd. - Ó, helló! - szólalok meg, miután sikeresen leküzdöttem a meglepettségemet, majd lassan de biztosan én is elvigyorodom. Elég rossz egyedül lenni egy ismeretlen helyen, az pedig még rosszabb volt, hogy senkit sem ismertem a csapatomból. Egészen eddig. Nem csoda hát, hogy felvillanyoz annak a lehetősége, hogy ma legalább egyiküket megismerhetem. Oké, sokkal jobban örültem volna egy lánynak, de itt és most nem válogathatok, ráadásul mostanában a csajokról is szinte mindig Joyce ugrik be. Rémes az a nő, komolyan… Állandóan ő jár az eszemben, én pedig kezdem úgy érezni, bekattanok tőle. Azt hittem, jó lesz ez a kis távolság, de csak rosszabb lett minden. - Szerintem a zsúfolt elég enyhe kifejezés – jegyzem meg a srác kijelentését hallva, majd megcsóválom a fejem: - A köszöntés miatt pedig ne aggódj, nem számítottam üdvözlégy partira. Minden bizonnyal eddig is leterhelt titeket az edzés, szóval tényleg semmi gond, David… Az első nevet mondom ki, ami bevillan és valamiért szent meggyőződésem, hogy ez a telitalálatos szelvény. Azt tudom, hogy a srácnak valami D-betűs neve van, ehhez pedig elég egyszerű volt hozzákapcsolni a maradék -avid tagot. Mielőtt azonban folytathatnám a monológot, egy hatalmas robaj üti meg a fülem, én pedig automatikusan arra kapom a fejem. Leendő aurorként robbanásra számítok, helyette viszont egy zavartan integető csajszit pillantok meg, aki szinte azon nyomban felénk veszi az irányt. - Ööö, én nem bánom… - nyögöm ki döbbenten, miután tetőtől-talpig végigmértem a lányt és megállapítottam magamban, hogy ő még csak Joyce nyomába se érhet. Helyes pofikája van, mi több, nagyon bájos, de ez a ruha… Inkább nem is mondok semmit. - Ülj csak le nyugodtan – kínálom hellyel, majd egy jó nagyot kortyolok az italomból. Ha a csajszi helyet foglal, ismét megszólalok: - Frida, igaz? - kérdek rá majdhogynem olyan magabiztossággal, mint Davidnél. - Bocsi, ha esetleg mellélőnék, de Stansson edzésein nem a nevekkel vagyok elfoglalva…
Fryderyka Herbs
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A hármas fogat 2019-03-27, 21:06
|| hogy égjünk szénné? 1. fejezet || ~ Dany ~ Tom ~ Frida ~
Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs mit keresek én itt. Persze a szó szoros értelmében tudom, hiszen nincsen amnéziám vagy nem az akaratom ellenére citáltak ide. Én magam jelentkeztem, mert úgy éreztem tennem kell valamit, hogy megmutassam: nem vagyok értéktelen. Az Abszol úton töltött egy tanévem ráébresztett arra, hogy nem akarok így megöregedni. Ambícióim lettek és bár a Minisztériumig nem vágyom, tanítani nagyon szeretnék. Mondjuk seprűlovaglást. Majd egyszer, ha felszabadul a tanerői hely. A sportolást nagyon szeretem, minden egyes nap edzek saját szakállamra is, mert ha nem így tennék, akkor félek tőle, hogy hamarosan gurulni kezdenék. Ez a stresszevés kezd kóros mértékeket ölteni, de a sok és mániákus sporttal sikerül kordában tartanom a testemet. Élvezem, hogyha elfáradok itt egy-egy edzés végére. Seprűn kiváló vagyok, az olyan gyakorlásokkor még csak nem is szégyellem magam a többiek előtt. Egyébként nem vagyok egy exhibicionista, mondjuk úgy, hogy nem véletlenül épp egyedül szoktam edzegetni. A testemre - hiába vannak szépen kidolgozott izmaim - nem vagyok büszke. Mert azért van belőle mit lefaragni fartájékon, s izom ide vagy oda, erős a csípőm és kerek a fenekem. S erre azóta a bugyis incidens óta különösen gátlásos vagyok. A mostani kimenő öltözetem mondjuk úgy, hogy cseppet sem a csinosságáról híres. Általában véve is elég bohókásban nyomom, de legalább szoknyában mutogatom a lábaimat, s nem sortban és edzőcipőben. a sporttrikóról meg a mindemellé magammal hozott túlméretezett stílust képviselő pulóverről és a barna táskáról nem is beszélve. Csajosságmentességemre csak akkor döbbenek rá, amikor egy vágyott nagy szendvics elfogyasztásának ígérete helyett észreveszem összeverődve két csapattársamat. Ijedtemben sarkon fordulok, s iszkolnék is el, nehogy észrevegyenek, de szerencsétlenségemre sikerül ezzel a lendülettel felborogatnom egy széket, ami hangos zörgéssel hívja fel elefánt a porcelánboltban jellegű jelenlétemre a figyelmet. Zavart pírral arcomon intek oda Tomnak és Danynek, s mivel hiába várok, nem nyílik meg alattam a föld, hogy elsüllyedhessek, úgy döntök jobban járok, ha odamegyek hozzájuk. A viselkedésem után a ruházatom már nem is tűnik annyira cikinek. - Sziasztok! - biggyesztek mosolyt ajkaimra. - Nem bánjátok, ha csatlakozom hozzátok? Ha amolyan pasis kiruccanáson vagytok, akkor szóljatok nyugodtan, nem sértődöm meg. Halkabban is el tudom húzni a csíkot az előbbinél. - vigyorodom el. egy kis öniróniáért sose mentem a szomszédba. Szeretek viccelődni, s tudok is nevetni magamon.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Daniel G. Paisley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A hármas fogat 2019-03-24, 15:19
Frida & Tom & Dany
Azt hiszem a csapat minden tagja egyetérthet azzal a ténymegállapítással, hogy az edző által tartott edzések keményebbek, és fárasztóbbak bárminél, mint amivel eddig találkozhattunk. És persze ez a ténymegállapítás az, amit jótékonyan el fogok hallgatni édesanyám elől. Meggyőződésem, ha anyám találkozna az edzővel azt nem élné túl... mármint az edző. Még tiszta szerencse, hogy ilyesmi nem történhet meg. Persze értem én anyámat, de néha mégis túl sok, ez az állandó túlféltése. Néha tényleg nehéz elnézni, és türelmesen tolerálni neki, de az anyám. Ő nevelt fel, és szeretem. Így viszont nem marad más, minthogy egy-egy keményebb edzés után Codyval, vagy Ginával gyógyíttassam meg a zúzódásaim, vagy kisebb-nagyobb karcolásokat, vágásokat. Mikor melyikük hajlandó rá. Az utóbbi napokban, mintha már Gina se lenne annyira ellenséges velem, mint kezdetben, amikor az első nap rögtön betörte az orromat, és Codynak kellett helyre tennie. (és ez az epizód is elhallgatásra kerül anyám elől) Talán csak idő kell a vörösnek, hogy megszokja az embereket maga körül, vagy tudja a fene. Sokszor nem értem azt a lányt. Néha kedvesen, és törődően begyógyítja az ember sebeit, máskor meg durván, tüskésen, és ellenségesen viselkedik mindenkivel. Érti a rosseb. De tényleg. Minden esetre ma nem kell ilyen dolgokkal foglalkoznom. Pihenő nap van, ami ránk is fért. Délelőtt Gilly-t hívtam el sétálni. Most meg így késő délután saját magam veszem a lábamat a nyakamba egy kis felderítésre. Hátha találok valami jó helyet, ahova elhívhatom Gilly-t. Talán egy amolyan előrandira vagy mire, -hiszen eredetileg arról volt szó, hogy majd a verseny után megyünk el valahova- de talán ennyit mégsem bánna velem. Nem soká meg is találom az egyik alkalmasnak látszó helyet. Így betérek, és rendelek egy kávét. Mért azt? Mert olasz vagyok. Mindig találok alkalmat a kávézásra. Ez valahogy genetikailag lehet kódolva nálam. Ahogy megkapom a kávém, körbepillantok a helyen egy szabad asztal után, de ekkor megpillantom Tomot az egyik asztalnál. A szokásos kis kajla mosolyom kúszik az arcomra, és felé veszem az irányt. Nem nagyon ismerem, hiszen új fiú, és elég kemény napok vannak mögöttünk, nem nagyon volt ideje az embernek ismerkedni, de ezen éppen ideje változtatni. - Ciao! Leülhetek? - igazából nem várok válaszra, máris leültem vele szembe, egy kedves kajla vigyorral a képemen. - Hogy vagy, beilleszkedtél már? Bocsi, hogy eddig nem üdvözöltünk rendesen a csapatban, de elég zsúfolt pár napunk volt. Hogy bírod az edzéseket? Nekem még mindig olyan izmaim is izomlázasak, amikről nem is tudtam, hogy vannak. - kezdek vidám érdeklődő csevegésbe, pótolandó az eddig elmaradt, üdv a csapatban köszöntést. Na meg tényleg kíváncsi vagyok rá, és szívesen összehaverkodnék vele. Igaz ezt megtehettem volna már az eddigi "zsúfolt pár nap" alatt is, ha nem kötött volna le, hogy Gillynek próbáljak kedveskedni valamivel, a szabad időben. Azt hiszem ez már nyílt titok, vagy nem is titok, a csapaton belül, hogy mennyire tetszik nekem, és össze akarok jönni vele. Persze csak, ha ő is valahogy így érezne irántam. Bár azt hiszem erre jó esélyeim vannak, ami csak még jobban felvidít, és lelkesít.
ϟA barátok és az unalmat elűző események sokkal fontosabbak, mint a pénz.ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
A Stansson által tartott edzések elég kemények, nekem pedig lassan már olyan csontjaim is kezdenek fájni, melyeknek eddig a létezéséről se tudtam. De komolyan… Az izomlázról inkább már ne is beszéljünk. Sportoltam én a Roxfortban is, de a kviddicsedzések alatt maximum a karom fájdult meg, semmi más. A seprűk kényelmesek voltak, a levegőben lenni pedig nem egy energiát igénylő feladat, de most… Tiszta por vagyok a sok eséstől, úgyhogy már minden egyes alkalommal a szálláson lévő fürdőbe vezet az első utam a megmérettetések után. A frissítő zuhany után pedig kerülnek is fel a sebtapaszok a kezelést igénylő vágásokra. Nem mintha olyan sok lenne és nem mintha nem lennék képes varázslattal helyrehozni őket, hiszen ez még nekem is megy, de hadd lássák mások, mennyire keményen dolgozik a brit csapat új fiúja is. Eltelt már pár nap az érkezésem óta, de nekem még mindig nem sikerült beilleszkednem a csapatba. Az edzések alatt váltunk ugyan pár szót a többiekkel, de utána mindenki megy a saját dolgára. Van, aki pihenni és még olyan őrült is akad, aki olyan helyet keres, ami számára alkalmas a további gyakorlásra. Ami engem illett, örülök, hogy a szállásig elvánszorgok, nem igazán áll szándékomban még egyszer megkínozni magam. Ott a zuhany után egyből az ágyba zuhanok, majd alszom egy jó mélyet. Igen, ebből áll a napom. Edzés, zuhany, alvás majd evés, de vélhetően még így is sikerült leadnom egy pár kilót, mert már ahhoz is fáradt vagyok, hogy az ételt a számhoz emeljem. Úgyhogy inkább nem is eszem, hanem fekszem a pihe-puha ágyban és bámulom a mennyezetet. A mai nap azonban teljesen más. Ma nem volt semmiféle megerőltető program, az edzés is elmaradt, kimenőt kaptunk. Én viszont untam magam, a többiek pedig már kettes-hármas csoportokban töltik az idejüket, amelybe én nem férek bele. Ha hívtak volna, nekiindultam volna, de egyébként nem érzem túl fair dolognak mások baráti társaságába befurakodni. Késő délutánra viszont már igencsak unom magam, úgyhogy inkább kikelek az ágyból, magamra kapok pár kényelmes ruhadarabot, majd elindulok a legközelebbi fogadó felé. Nem sokat voltam kinn, de most úgy visznek a lábaim, mintha teljes mértékben ismerném az utat. Sokat nem is kell gyalogolnom, pár perc múlva rá is lelek egy csendesebb helyre. Vannak itt is emberek, de nincs tömeg, bőven akad hely számomra is, és ahogy látom, ételt is lehet rendelni. Fantasztikus. Leadom hát a rendelésem, amely nem más, mint egy pofa jóféle csapolt sör, majd azt egyensúlyozva evickélek az egyik asztal felé, végül lehuppanok, majd kortyolgatni kezdem azt, a járókelőket figyelve. Szinte mindegyik az a tipikus norvég, de legnagyobb meglepetésemre én se lógok ki a sorból. Szőkés haj, kék szem… Már csak pár szeplő kellene és itt is maradhatnék.
️️️️️️
- Nem, semmit, egyszerűen csak nem vagyok biztos abban, hogy képesek leszünk nyerni – dörmögöm kissé sötét képpel, most mondva ki legelőször a versennyel kapcsolatos aggályaimat. Ezekről természetesen nem Frida vagy Dany tehet, hiszen ők mindent megtesznek, amit csak tudnak és amit csak a képességeik engednek számukra. - Ti nem érzitek úgy, hogy az egész csapat kissé szedett-vedett? - pillantok kérdőn a párosra. Igen, szeretném azt hinni, hogy az edző jól döntött és jó embereket válogatott össze, de valahogy nem megy. - Amikor megérkeztem, nem igazán foglalkozott velem senki sem, nem lettem automatikusan a csapat része. Nyálasnak hangozhat, de tényleg össze kell fognunk annak érdekében, ha nyerni szeretnénk. Mindezek ellenére a saját csapatkapitányomról is csak annyit tudok, mi a neve, semmi többet. Rajtatok kívül eddig még senki mással sem beszéltem két-három szónál többet.
