2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A karcos kacagása nyomán enyhén megrándulok, kedvemre való a férfiassága, nem csoda, hogy harminckét foggal vigyorgok, pedig most pia sincsen bennem, és drog sem. Azért előbbi már rám férne, de nem várhatom el, hogy a gyakorlóteremben kínálgasson. Ám ha áttesszük székhelyünket máshova ez remélhetőleg gyorsan változik. - Ahhoz tanulni sem ártana. Ugye nem baj, ha pusztán arra építek, hogy a Temple-alapítvány bőkezűen támogatja az iskolát, én meg elcsövezhetek még itt egy darabig. – Tettetem a butát, pedig végképp nem vagyok az, sőt, kifejezetten örököltem apám agyafúrt természetét, aki képes volt ezt a szállodaláncot létrehozni a semmiből, ám mivel nekem már nem kell megküzdenem semmiért, pusztán a gyásszal, az űrrel, amit a halálukkal hagytak rám, nem marad más, mint a magány a sötét, árnyakkal teli éjszakákon. Arról jobb nem is tudni, inkább átpiálom azt, amikor forgolódnék, mások karjaiban múlatom az időt, hogy ne legyen ez az egész olyan szomorú. Engem valójában nem a tanulás érdekelt, szerettem szépségversenyekre jönni, de lássuk be, gyorsan visszaléptetik az embert, amikor másfél órával később, szétcsúszott sminkkel, vihogva esik be. Már ha egyáltalán beér. A barátaim, ismerősem is kikoptak körülöttem, ezért sem értem elsőre, hogy miért bókolgat nekem, biztosan csak kanos, vagy udvarias, mindkettőt el tudom képzelni, de hogy magamért dícsérgetne, azt erősen kétlem, az a hajó már nagyon régen elment. -A javasasszony. Pompfrey, vagy valami ilyesmi neve van. Ön vitt be a gyengélkedőre, de attól félek, nem emlékszem rá. Pedig az ilyen látványt nem felejtem el egykönnyen. – Támasztom meg az ajtófélfát, hogy ne kelljen a tűsarkún egyensúlyozgatni. Karbafonom a kezemet, mert tehetetlennek érzem magam, lévén bárkivel is beszélgetek, jellemzően valami pohár van az ujjaim között, most pedig semmi, így le kell őket valahogy kötni. A tegeződésre átváltásra csak kacagok egy halkat, égnek emelem a tekintemet, de még véletlenül sem forgatom a szememet, inkább amolyan magam-se-tudom mi a szart csináljak fejet vágok. – Mert az vagyok. Független, nekem aztán ne segíts te se. – Ingatom a pofim, nyakam mozgásától az arany csigák is szállnak szerteszét. Már kinőttem abból a királylányos szerepből, hogy hős lovagok harcolnak a kegyeimért. Lássuk be, ha nem ma, akkor holnap fekszem ki valami kiszolgáltatott helyzetben, akkor pedig legalább vége lesz ennek a kínszenvedésnek. Ám ahogyan közeledik, azon kapom magam, hogy még midnig mosolygok. Ennyire bejön ez a markáns, sármos stílus. - Akkor beszéljünk csak rólad. Neked mi? – Lépek mögé, behúzva magam mögött a gyakorlóterem ajtaját, ám ahogyan felzárkóznék, kifordul a bokám a tűsarkúból, és ha nem kapom el a vállát akkor biztosan szalagszakadás lett volna a vége. – Jajistenem, bassza meg. Pedig szín józan vagyok, eskü! – Még mindig az izmos kart fogva lehajolok, és megdörzsölöm a sajgó bokát, a másik cipőből is kilépek inkább, mezitláb tipegek hát mellette, enyhén húzva a lábam. – Egyszer igen. Naa.. mi ez a nagy invitálás? Beavatsz a sötét titkodba? – Természetesen csupán kacérkodás mindez, fogalmam sincs róla, hogy ki lehet ő, az ikertestvéréről pedig főleg nem.
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
[2002/2003-as tanév elején, egy szeptemberi vasárnap]
Annyira őszintétlen, annyira művi, de mégis olyan bájos ez a tettetett naivitással telt kérdése, hogy muszáj vagyok elnevessem magam. Nem hosszan, nem hangosan, de mégis megízesíti számat a kiengedett karcos kacagás. - Nem feltétlenül. Lehet, hogy megírják magukat, hogyha szépen könyörögnek nekik. Legközelebb megpróbálhatná, hátha sikerül. De ha mégsem, akkor talán megírhatná ön is. Biztos vagyok benne, hpgy a kézírása is gyönyörű. - jegyzem meg könnyedén, s bár alapvetően bókoltam egy diákomnak az imént mégsem érzem úgy, hogy átléptem volna egy határt. Így, hogy már nem sokáig vagyok félmeztelen - benne vagyok a mozdulatban, hogy felöltözzek és ez így már épp elég nekem ahhoz, hogy ne érezzem annyira kínosan magam - már nem érzem olyan szemérmetlennek az egész szituációt. Talán nem leszek elmeszelve szexuális zaklatásért ennyi miatt. Mert tényleg nem tartom illetlennek, amit mondtam. Pláne, mivel nem svenkeltem végig rajta, mint egy darab húson, csak megállapítottam, hogy szép. Amit nyilván ő is tud magáról, különben nem viselkedne így. - Miért is? - villan kíváncsiskodón felé tekintetem. Nem tudom hová tenni a megjegyzését, őszintén eszembe jut az az aspektus, hogy a szeme kieshetett volna. Nem szokásom azon gondolkodni, hogy mit láthatnak bennem nők. Nem arról van szó, hogy ne lettek volna kalandjaim az évek során, de egyikről se gondoltam azt, hogy valami megismételhetetlen parti lettem volna a számukra. Nincs bajom a külsőmmel, de nem gondolom úgy, hogy feltétlen olyasmi, amin megakad a nők szeme, pláne nem abban a korban, amilyenben a diákjaim vannak. - Ki volt olyan botor, hogy ilyen parancsot adott? - kikerülve a fekvenyomó-padot közelebb lépek Chelseahez. Így is elválasztg minket pár méter, de azért elindulok felé. Vagy az ajtó felé egyszerűen? - Vegyük úgy, hogy megtette. Azt viszont hadd tegyem hozzá, hogy az hangoztatja ennyire a függetlenségét és a mindent megoldok attitűdjét, aki legbelül szinte üvölt a megmentésért. Sokkal egyszerűbb lenne elfogadd ezt, mint addig hajszold a hitt élvezeteket, amíg már nem leszh visszaút. A végére tegezésbe fordulnak kissé kioktatónak tetsző, de annál őszintébb szavaim. Nem ez az a téma, aminek kapcsán távolságot érdemes tartanunk szavakban. hiszen láttam azon a mélyponton és belém égett a látvány. S ez a dacos nagylányvagyok hangoztatása csak még jobban megerősít abban, hogy nagyon is baj van vele. Komoly baj. És emellett nem mehetek el szó nélkül. - Miért csinálod? Mindenkinek van valami oka rá. Nekem is volt. - lépek el mellette, elengedve teljesen a pajzsomat, s nem kendőzve el előle azt, hogy erőteljesen testközelből értem a problémája egy bizonyos aspektusát. De nem, nem itt és most fogok erről társalogni vele. Vállam fölött hátrapillantok rá. - Ha esetleg volna kedved meggyőzni arról, hogy mennyire felnőtt módra tudod kezelni az életed, akkor az irodám a folyosó végén található. Nem hagyom faképnél úgy, mint a vihar, megállok egy kicsit és kivárok, de éreztetem, hogy a hely nem megfelelő. És azt is, hogy az ajánlatom áll. A folytatást pedig talán nem kéne, de mégis hozzáteszem: - Jártál már ott, de gondolom nem találsz oda emlékezetből. Mutassam az utat, Chelsea?
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Eye of the tiger ●
Ha büntetőmunkának nem is kell vennem, mégis van ebben a köszönetnyilvánításban valami kötelező érvényű felhang. Nekem magamnak nem szokott lelkiismeretfurdalásom lenni, különben sem kértem, hogy ganéjozzon ki a saját nyálamból, igazából fogalmam sincsen, hogy mi történt. Halvány villanások, mint amikor az ember már nem tudja felmérni, hogy mi az álom, és a mi a valóság. Nem sikerült úgy érdemben felnőni, ha egyszer azt mondanák, hogy menjek el dolgozni, azt sem tudnám, hogyan kell. A szüleim pénze nélkül nem vagyok senki. Jó, ott vannak a szépségkirálynő választások, de lássuk be, szépségem megkopóban van, ha nem kezdek valamit magammal, így a jóakaróim az alapján juttatnak be a döntőbe, hogy komoly adományokkal támogatok rengeteg karitatív szervezetet. Mintha ismerném őket.. Lényegében ezt sem én intézem. Rendezem inkább a bulikat, aztán eljönnek, akik még kiváncsiak rám, vagy le akarnak húzni anyagilag. Most viszont fájdalmasan józan vagyok, kénytelen-kelletlen az edzőterem felé veszem az irányt, hogy aztán alaposan meglepődjek a bent tapasztaltaktól. Mivel komolyabb hobbim nincsen, marad a pasizás, így akár kiégettnek is mondhatnám magamat, de a tanár bizony nem semmi. Jóval idősebb nálam, noha én sem vagyok már tini, mások ebben a korban már minimum aurorok, vagy máshogyan mentik meg a világot. Én legfeljebb azon tudok ügyeskedni, hogy ne essen hasra a tűsarkúmban. – Beadandók? Kell nekünk olyat írni? – Kapom a szám elé a kezemet, tulajdonképpen azt sem tudom, hogy megvan-e még valahol a kiskönyvem, amiben az osztályzatokat írják. A túl sok T miatt behánytam a koszos ruhák alá, és azóta sem láttam. Lényegében tényleg csak valami szobát bérelek itt, de érdemben nem járok már egyetemre. Lehet, hogy előbb-utóbb ki is dobnak? Leplezetlen pillantással méregetem, semmi tapintat nincsen bennem, miközben öltözködik. – Már épp kérni akartam. – Harapok az ajkamba, olyan pillantással, hogy ha nem öltözött volna fel, akkor még ki is esik a szemem a látványtól. Lehet, hogy valami apakomplexusom is van, vagy csak az életkora miatt nyújt ennyivel élvezetesebb látványt, mint a suhancok? Nem tudom nem észrevenni, hogy visszakapom a bámulást, naa.. azért még formában vagyok. Még van bennem annyi szufla, hogy ne kezdjek el látványosan leereszteni. Formás melleimet kissé ki is tolom, az a biztos. Nem túl prostisan, visszafogottságot ellenben ne keressünk. – Rámparancsoltak, hogy köszönjem meg a múltkorit. Hát itt vagyok. És közlöm, engem nem kell megmenteni, nem szorulok senkire. Felesleges nekem ilyen álszent módon presszió alá helyezni. Felnőtt vagyok, ami történik, legyen az én bajom. Ki szoktam aludni.
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
[2002/2003-as tanév elején, egy szeptemberi vasárnap]
Nem számítok látogatóra, több okból kifolyólag sem. Egyrészt nem promótáltam, hogy idejövök, másik részt pedig nem vagyok olyan frekventált személy a Roxfortban, hogy attól kelljen tartanom, hogy valaki feltétlenül a nyomomra akar bukkanni. Nincs arról szó, hogy rejtőzködöm, elvégre tanítok, de nem vagyok a direkt figyelemfelkeltés híve. Nem, mert minél több figyelmet kapok - személyes figyelmet - annál inkább fenyeget a lebukás veszélye, annál jobban kiviláglik, hogy mekkora a kontraszt az átlagos Debenham professzor-napok és a Clifford van a porondon-napok között. Ki. Nem. Állhatom. Tiszteletlenség és eretnek dolog ilyesmit gondolni a tulajdon testvéremről, de egyre inkább a személyével összenőtt ez az érzés bennem. Eleinte csak a hazudozást utáltam, a színjáték volt ellenemre, de ennyi év után már az egész lénye az, amitől azonnali agylobot kapok, hogyha csak egy helyiségben kell tartózkodjak vele. Szerencsére elég ritkán fordul elő, de az sem sokkal kellemesebb, amikor takaríthatok utána, ugyanis épp fickó úrfinak eszébe szottyant tanárosdit játszani és minimum a fél Kastélyt magára haragította a viselkedésével. Tehát, mivel nem számítok érkezőre, így amint mégis megszólal egy női trilla a hátam mögött, egy pillanat kell, míg a döbbenet melyet félmeztelenségem és egy diáklány kontextusa csal orcámra eltűnik, s rendezett ábrázattal tudok az illető felé fordulni. - Nem tudom Temple kisasszony. Viszonylag ritkán látom a nevét az értékelendő beadandókon, így a naplót sem sűrűn nyitom ki a személyes adatainál. - virítom a szokásos csipkelődő professzorstílusomat, mert ez az a bőr, amiben ortthon érzem magam, s amelyikben nem feszélyez, hogy illetlen módon mutatkozom egy diák társaságában. Törülközőm után nyúlok, hogy felitassam az izzadtságcseppeket felsőtestemről, s arcomról mielőtt felveszem a pólómat is. - Segíthetek valamiben? - kérdezem kíváncsian, s közben nem felejtek el végigpillantani csinos alakján sem. Kétélű fegyver ez, mert egyrészt megbámulom, mint nőt, s nem is próbálom elrejteni mindezt, ám másrészt azt figyelem, hogy jól van-e, vagy látom-e rajta a legutóbbi találkozáskori jeleket. Delírium, elesettség, végtelen és sugárzó szomorúság a természetes szépségem átragyogva. Így emlékszem rá, de annál udvariasabb vagyok, semmint szóba hozzam a legutolsó találkozásunkat. Nyilvánvalóan ő maga úgysem emlékszik rá, kétlem tehát, hogy annak apropóján érkezett. De a védelmezőmechanizmusom bekapcsol azért.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Eye of the tiger ●
Még mindig azon emésztem magam, hogy Flinn elment. A legrosszabb az egészben, hogy annyira összemosódik az álom a valósággal, hogy tulajdonképpen utána sem merek járni, hogy tényleg elutazott-e. Csak azt tudom, hogy már nem tanít a Roxfortban, egyik pillanatról a másikra távozott. Őrültség, de mi van, ha megöltem? Ha már nyomoznak utánam? A szüleim vajon el tudnák viselni, ha élnének, hogy ez lett belőlem? Amikor éppen nem vagyok beszívva abban a nevetgélős, mindent leszarós állapotban, akkor erőt szokott rajtam venni az önsajnálat. A Temple szállodalánc régóta nélkülem működik, a távollétemben igazgatótanács irányít. Az egykori szépségkirálynői felkérések is elmaradtak, teljesen jogos, hogy már nem kiváncsi rám senki. Évek óta be vagyok jelentkezve az egyetemre, de csak a tandíjat fizetem, olykor adományozok egy nagyobbat, mert eszem ágában sincsen bejárni az órákra, netán még le is vizsgázni. Átléptem a husszonnegyedik életévemet, a legtöbben már régen lediplomáztak, netán dolgoznak, lassan tényleg cikinek tűnik, hogy ennyi idősen még itt vagyok, de már kezd ez sem érdekelni. A legutóbb viszont állítólag annyira elvesztettem a talajt, hogy az egyik tanár vitt le a gyengélkedőre, amire bevallom semennyire sem emlékszem. Hogy meglepődtem volna? Na azt nem, várható volt, hogy rosszul leszek, ha ezt így folytatom. A szüleim nélkül nem sikerült érdemben felnőni, és aligha hiszem, hogy ez változni fog. Most már ez vagyok én, és ha kipenderítenek innen, akkor csak idő kérdése, hogy a házunkban egyszer úgy találnak rám, hogy már nem élek. Na nem azonnal, minimum hetek múlva, mert ha nem néz rám valami házimanó, akkor senki. Most viszont fájdalmasan tiszta vagyok, mert egy olyan dózis gyógyitalt kaptam, hogy legalább kis időre kiürüljön minden a szervezetemből, hogy szinte égető a vágy, hogy ráigyak valami töményet. Viszont a javasasszony rám parancsolt, hogy indítsak köszönetet mondani a tanárnak, aki megmentett, így szájhúzva kérdezősködöm, és sokadikra visszajön az infó, hogy az illetőt a gyakorlótermeknél látták. Frankó! Csak odaszólok, aztán irány Londom, be kell melegítenem éjszakára, mert már fáj a fejem az elvonási tünetektől. Kopogtatás nélkül, pofátlanul nyitok be, hogy bent akadjon a szó a félmeztelen férfi láttán. – Váó! Születésnapom van? – Akaratlanul is elmosolyodom, noha lehet köztünk vagy tizenöt év, ám a látvány, ha csak úgy mustrára is, igencsak kedvemre való. Ha tudtam volna, hogy ilyenek is vannak itt, bemászok órára. Vagy a tanár alá? Én magam egy őszibarack szín nyári ruhát viselek, combközépig felhasítva a lábánál, pántos, magasított szandált. Csuklóimon értéktelen, de mutatós karkötők, ám a nyakláncom értékes, családi örökség. Szőke tincseim elől kissé kiengedve csigacsápszerűen keretezik az arcomat, hátul befonva indiánosan. Készen a bulira!
♫ All by myself ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
[2002/2003-as tanév elején, egy szeptemberi vasárnap]
A nyarakat általában teljes nyugalomban töltöm a British Libraryben, egyszerű mugliként. Szeretem a könyvtárosi munkával járó csendességet, s magát a helyet is. Idén mégsem tudtam mit kezdeni ott magammal, zavart minden látogatói marhaság, nem izlett a régi könyvek illata és felbosszantott, hogy sokkal lassabban találtam meg a kartotékokban bármit, mint korábban. Az olaszországi kiruccanás után valahogy zabszem került a hátsómba, s egyszeriben mind' jobban gyűlöltem kviblinek lenni. Pedig bevallhatom, hogy eddig sem ez volt a kedvenc tulajdonságom. Sőt. Lényeg a lényeg, hogy olyannyira rákaptam a testedzésre - korábban is igyekeztem sportolni, de nem követtem szigorú edzésterveket ellentétben a mostanival -, mely feszültséglevezetésklnt szolgált, hogy így a tanév kezdete után sem tudok lemondani róla. Igaz, hogy a gyakorlóterem nem éppen ilyesfajta gyakorlásra van kitalálva, de talán a hétnek ezen napján és a napnak ezen szakaszában (ebédidőben) nem fog senki erretévedni, akinek magyarázkodnom kellene a kugli konditeremre hajazó berendezés miatt. Hanyatt fekszem a fekvenyomó padon, fejem a bejárat felé van ugyan, de a fejbúbommal úgyse látok, szóval lényegtelen. Éppen az imént végeztem a súlyzózással, így most inkább szusszanok, próbálom ziháló légvételemet normalizálni és erőt gyűjteni a következő gyakorlat előtt. Póló nélkül, fekete szabadidőnadrágban és edzőcipőben vagyok, mivel nem számítok "vendégre" így nem is zavartatom magam. Sem a félmeztelenség miatt, sem amiatt, hogy így jól látszik a bal vállamon levő májfolt is, amellyel Clifford nem rendelkezik. Valószínűleg nem fogunk soha azonos körökben félmeztelenül mozogni, de ettől függetlenül nem szeretem mutogatni. Pont a lebukás leghalványabb esélye miatt sem.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Eye of the tiger ●
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gyakorlóterem 2020-08-26, 16:30
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Noha magamat is meglepem, de nagyon is tetszik Cormac incselkedése és ahogy a szavakat forgatja, ahogy találja a dolgokat. Mosolyt mosolyra halmozok, közben pedig csak bólintok néhányat a mondandójára. - Ne aggódj, nem fogom. - Ha meg tudok nyílni mások előtt, akkor bizony be sem áll a szám és mindenféle dologról tudok beszélni. Ezzel együtt pedig igen könnyű kiismerni is, csupán a közeledésre van szükség. Ha jobban belegondolok, baráti céllal sem nehéz a körömbe bekerülni, hiszen alapjáraton egy nőpárti, kissé vad, kiállok mindenkiért csaj vagyok, aki nem fél odaütni egy férfinak sem, sőt, ha tudnátok, mennyiszer kerültem fölénybe a családomban! Persze sokszor előfordul, hogy mindez nem elég, de az már teljesen más helyzet... - Hát, akkor tényleg beteges zaklatónak hinnélek, sőt nem csak én, hanem mások is. - Kicsit hangosabban sikerül felkuncognom, mint azt szerettem volna, de szinte azonnal a szám elé tapasztom a kezem és talán még csak néhány lenéző tekintet szegeződik ránk, és hát viszonylag hátul is ülünk, úgyhogy Firenze nem biztos, hogy meghallotta... De hamarosan közelebb is hajolok Cormachez, és hozzá hasonlóan, bevetem ellene a saját módszerét. Ugyan, melyik férfi tudna ennek egyébként is ellenállni? - Tűkön ülve várom. - Hagyom, hogy megpusziljon, majd csábos tekintettel nézek rá, miközben elhagyja a termet. Megrázom kicsit a fejem is, a mosoly pedig nem tud lelankadni az arcomról. Az óra maradék részében igyekszem figyelni Firenze tanítására, de javarészt természetesen azon jár a fejem, hogy vajon hová megyünk majd és mi fog történni. A mit fogok felvenni pánik csak később ér majd el.
Hasonlóan érzek, noha a rézvörös hajú szépség sosem volt ellenemre, inkább a rivalizálás volt erősebb bennem, mintsem lépjek, szóba elegyedjek vele. Ez már más, mint az egykori eszeveszett rajongás az irányában. Ezért is nem kell olyan sokat várni, hogy esetleg közeledjünk egymás felé, hiszen már cseppet sem vagyunk gyerekek, az életet ki kell élvezni. Van egy szint, amíg az ember megelégszik a plátói édelgéssel, de úgy veszem észre, hogy a vöröske is a tettek embere, határozottan értékeli, hogy milyen merészen simogatom a karját. Én persze sosem bántanám úgy, mint aki a lila foltokat ejtette, és biztos vagyok benne, hogy ha kiderül, hogy kivolt, nagyon meg fogja bánni. Nem azért, mert kisajátítanám magamnak őt, de akkor is, lányokat bántani, szorongani, nagyon gyáva, nem férfihez illő dolog. – Ó, én azért rajta leszek, hogy ez mégsem így legyen. Ha egyszer belendülünk, akkor ne fogd vissza magad. – Vetem oda pajkos mosollyal, feladván a leckét, hogy emésztgesse, ha már így kifejeztük egymás felé a vonzalmunkat, akkor csak idő kérdése, hogy elcsattanjon az a csók, amire az erkélyen végül a saját idegességem miatt nem volt úgy odaillő alkalom. Ám ha erőt veszek magamon, nem foglakozok a saját indulataimmal, akkor jobban élvezhetjük egymás társaságát. Bólintok, átgondolom, hogy mi az ami nem konvencionális, hogy valami érdemi legyen, nem nyálas, de mégis kettőnkre jellemző. – Nincs ezzel gond, akkor majd titokban követlek, és letámadlak, így át tudjuk ugrani a találkozós részt. Mindenki jól jár. – Felelem kaján mosollyal, de azért bent akad a lélegzetem, ahogyan közelebb hajol, ugyanúgy cicázik velem, ahogyan én vele, éppen ezért olyan kielégítő, jobban hasonlítunk, mint gondoltam. Na igen, akinek hasonló az érdeklődési köre, ott ez miért lenne meglepő? – Nagyon nem. Küldök majd baglyot, rivallót, vagy bármit, amivel értesíteni tudlak, hogy mikor, és hol. – Nyomok egy puszit az arcára, egy pillanattal tovább kitartva, mint egy baráti üdvözlést. Mikor a kentaur nem figyel, akkor felpattan, és lelépek az óráról, hogy annak maradékában Ginny figyelni tudjon, már ha nem én fogok a fejében járni végig.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gyakorlóterem 2020-08-19, 20:48
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Az évek alatt kijöttem már a formámból, de ezt senkinek nem kell tudnia. Talán többet betudhatják ezt annak, hogy idősebb lettem és már bőven nő vagyok mintsem lány... De persze ettől még mindig jó szájízzel gondolok vissza azokra az évekre, amikor kiélhettem magam és szinte minden pasi megfordult utánam a klubhelyiségben. Egész könnyű volt, mondhatjuk. Azért az utóbbi pár hétben Cory nagyban segített visszarázódni és már közel sem vagyok olyan ellenszenves mint az első alkalmunkkor valamint nem is vagyok annyira pirulós, mint a buli elején. Várom már azt a randit, mert ez sokat fog jelenteni az ismeretségünkben, jobban kiismerhetem őt, talán kicsit bele is láthatok még, és ez fontos momentuma lesz annak, hogy eldöntsük később, mennyire illenénk egymáshoz. - Hát, majd útközben megismerkedünk jobban, úgysem jön minden egyik pillanatról a másikra, de legalább ezekkel a dolgokkal nem tudsz mellényúlni már soha. - Mosolyodom el, miközben figyelem a tekintetét. Egyszer-egyszer amikor ő is, akkor én is Firenze felé lesek, de már egyáltalán nem vagyok képes odafigyelni az órára, tehát majdnem jobban járnánk, ha a többieket sem zavarnánk meg és elmennénk. Persze ez tudom, hogy nem a legjobb ötlet, ezért is nem vetem fel, mert szükségem van ezekre a pontokra a későbbiekhez és most nagyon nem kellene rosszul teljesítenem... - Igazad van, a társaság a lényeg. Úgyhogy totál mindegy, hová megyünk, rád bízom... - Ingatom meg a fejem, és hagyom, hogy tovább simogassa a karom, mert amúgy ez igazán jól esik, ha őszinte akarok lenni. - Jó, mondjuk azért a Zsebkoszközbe ne menjünk, de hát ez gondolom nem volt a repertoárban. - Nincsenek túl jó élményeim azzal a hellyel kapcsolatban, de hát minek jár oda akinek nem kellene a közelben sem lennie, nem igaz? Ezzel kapcsolatban nem is szeretnék többet mondani, inkább tényleg rábízom Cory-ra a meglepetés lehetőségét, egyébként is úgy az izgalmas, ha a fiú meglepi a randira hívott nőt... A többi majd úgyis adja magát, de persze nyilván egy tóparti piknikkel sem lenne semmi gondom, sőt valami naplementés sétálással sem. Csak részlet kérdés, ezek úgyis az ismerkedésről szólnak, valóban. - Hm, beteges zaklató lennél? Akkor nem hiszem, hogy kellene többet találkoznunk... - Pimasz mosollyal és tekintettel sandítok felé, de nem tántorítok nagyon mellőle, hasonlóképp hajolok hozzá közel. - Örülök neki, hogy nem hagylak nyugodni. - Ez már egy őszinte válasz volt, őszinte mosollyal amikor elhajolok tőle. Meglepő, hogy mennyire megváltozik az ember véleménye a másikról rövid időn belül, hiszen néhány héttel ezelőtt még el sem tudtam volna képzelni, hogy Cory-hoz bármi közöm is legyen... erre most meg már kiverni sem tudom a fejemből. - Na nem mintha ez épp fordítva másként lenne... - Jegyzem meg halkan, miközben hátradőlök a székemen és újra a kezembe veszem a pennát, és némi figyelmet fordítok Firenze mondandójára, hogy lehetőleg ne zavarjon ki minket innen. Persze tisztában vagyok benne, hogy nem buta a tanár úr és azzal is, hogy néhányan már inkább minket néznek a szemük sarkából Cory-val, mintsem rá figyelnek.
Nem kicsit vagyok meglepődve a változáson. Ginnyt időtlen idők óta úgy ismerem, hogy fiús, harcias hozzáállásával nem ismert félelmet. És bár járt már néhány sráccal, valahogy ott is mindig úgy láttam, hogy ő irányított, nem igazán volt nagy pironkodás. Ám esetemben azon túl, hogy kacéran visszavág, hagyja magát alárendelni az akaratomnak, belepirul a nézésembe, érintésembe, úgyhogy ez mindenképpen egyedi visszajelzés. Mintha mellettem nem csak valami kamaszlánynak, hanem kész nőnek érezné magát. És igaza is van, nem vagyunk már gyerekek, és ő pontosan érzi a játék lényegét, az oda-vissza adogatást. Csak annyira hagyja magát beérni űzött vadként, hogy utána ismét elszaladhasson egy újabb hajtásra. Ez pedig kedvemre való, nem csoda, ha gyakorta felejtem rajta a tekintemet, vagy éppen hagyom elkalandozni az ujjaimat. Azért mondjuk még mindig pipa vagyok, hogy nem tudom ki bánthatta, de jelenleg nem is számíthatok érdemi válaszra. Halkan felnevetek a mondatra, amit talán a kentaurnak szánt, de csak pótcselekvés, mintha tényleg figyelne. - Ó, nem kértem én konkrét listát. Meg akarlak ismerni, de egyúttal meglepni is. A többi Weasley engem se érdekel. – Látom, ahogyan beharapja az ajkát, ez elég kétértelmű, mert lehet az izgatottságtól, de a fusztrációtól is. Vagyok annyira magabiztos, hogy elhiggyem győzködés nélkül, hogy csakis az előbbi. Közben pipálgatom magamban, hogy hogy is álljon össze a kép, hova is menjünk, de már az sem sablonos, hogy randi helyett letámadtam egy órán, ahonnan menekülni sem tud. – Különben sem a program tartalma, hanem a társaság teszi különlegessé. Átgondolom, de azért ne adj magas labdát, hogy nem lesz nehéz dolgom, mert a végén még nem fogom vissza magam. – Most már nem csak a csuklóját simogatom, hanem az alkarját, viszonom a vállát, jelezve, hogy tőlem aztán nem lila foltokra számíthat. Vagy ha igen, akkor az csak kviddicstől, vagy valamilyen édes sporttól származhat, ahol nem figyelünk magunkra annyira, hogy leeesünk innen-onnan. – Gondolom nem szoktad meg, hogy valaki ennyire a nyomodban legyen. Mit szólsz, hogy van egy beteges zaklatód? – Suttogom a fülébe andalító bársonyossággal. Azért időnként akentaur felé is sandítok, mert ha ezt tovább folytatjuk, akkor ki leszünk innen dobva, az pedig nem jó ómen egyikünk előmentenelét illetően sem. Ám én vakmerően pofátlan tudok lenni, ahogy mindig, ezért még nem hátrálok meg.
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gyakorlóterem 2020-08-04, 11:18
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]Igazán kíváncsi lennék rá, hogy Cory mit gondolt, miket látott ebben az egész helyzetben a buli ideje óta. Kicsit furcsán érzem magam a történtek végett, de az érzés amit keltett bennem, ismét felszabadított valamit, amit már rég nem éreztem. Az utóbbi évek már nem a nagy szerelmekről és a fiúzásokról szóltak és most itt van egy szuper lehetőség is az orrom előtt, amit meg kell ragadjak a jövőm érdekében, különben talán már végleg lecsúszom a kviddicses elképzeléseimről. Mégis, Cory valamit megerősített bennem, amiről úgy érzem, hogy ebbe most érdemes belevágni. A tettei, mozdulatai miatt pedig úgy látom, nem csak én gondolom mindezt így, a randi lehetősége pedig csak megerősített ebben. A mosoly pedig az arcomon egyre nagyobb és nagyobb lesz. Nem igazán reagálok egy játékos meglökésen kívül többet a 'nem próbálkozom elég ügyesen' kijelentésére, inkább feltekintek Firenzére és amikor elfordul és úgymond szabad az út, hasonlóképp közelebb hajolok Coryhoz, főleg amikor elveszi a pennámat és kijavítja a jegyzeteimet. - Ó, így már sokkal világosabb, köszönöm... professzor úr. - Visszaveszem a pennát tőle, hogy legalább úgy tűnjön, mintha valóban csinálnék is valamit, nem csak beszélgetnénk. Épp eléggé felfigyelt már rám Firenze abból, hogy nem vagyok a legjobb ebből a tárgyból és ha őszinték akarunk lenni, nagyon nem is érdekel. Mondjuk most új löketet kaptam és elhatároztam, hogy a kviddics mellett, a sulis dolgokra is kicsit nagyobb hangsúlyt fektetek majd. - Hát, abban biztos lehetsz, hogy erre nem vágyom. - Mutatok egyből az összefirkált pergamenre és az éppen oktató Firenzére, hangomban pedig kicsi unottság érződik. A simogatása és a közeledése viszont szinte egyből elvonja a figyelmemet, de mindebből ő csak egy piroskás arcot és egy kellemes mosolyt láthat. - Mi az amit nem szeretek? Oké... hát, na lássuk. - Merengek el kicsit, rövid ideig, elfordítva a tekintetemet is, de aztán közelebb hajolva folytatom a mondandóm. - Nem szeretem a tökösderejét, a sablonos randihelyeket amik szájról szájra terjednek a Roxfortban. Igyekszem elkerülni a testvéreimet ilyen esetekben, mert amúgy ránk tapadnak és nem engednek érvényesülni... de ez más téma... - Látom ahogy végigmér, tekintetéből valami több sugárzik, de nem akarok elolvadni tőle itt helyben, mindenki előtt. Hosszabb ideig hallgatok, kicsit beharapom az ajkamat is, miközben a tekintetét figyelem. - Amúgy nem vagyok egy ellenvetésekkel teli csaj, szóval igazából ennyi. - Vonok vállat. Sosem voltam az az elutasítandó fajta, szívesen vágtam bele bármibe, amit a srácok elém tártak, de abban biztos vagyok már most, hogy Cormac nem tudna unalmas, sablonos helyre vinni, mert ő sem az a típus. Legalábbis abból, amit eddig megismertem, nem. - Szerintem nem lesz nehéz dolgod. De ha érdekel még valami, akkor csak tesséék... - Mosolygok rá ismét, kicsit elnyújtom a szavakat. Most már kezemet teljesen az övének toltam, a pennám pedig a pergamenre lekerült. Totálisan elvonta a figyelmemet.
Nagyon reméltem, hogy az együtt töltött idő nem csak az én fejemben alakult úgy, ahogy, hanem a vöröske is hasonlóan gondolkozik. Lehet, hogy csak én látok bele többet, mint ami, de igent mondott a randira, tehát ebből akár még lehet is valami mélyebb. Ha legutóbb együtt maradtunk volna, sajnálatos lett volna látnia, ahogyan kidühöngöm magamat. Az nem a lányok szemének való, ráadásul Ginny meglepően fontos kezd számomra lenni, és félő, hogy nem tudott volna megnyugtatni, veszekedni pedig végképp nem akartam volna vele, Azért most, hogy leülök mellé, és kizárjuk a szemforgató Firenzét, halkan felnevetek. – Nem? Ó a fene! Nem próbálkozom eléggé ügyesen! – Úgy teszek, mintha egy halni vágyó hős lovag lennék, aki láthatóan nem tud mit tenni szíve hölgyéért. Persze ez csak játék, mártírt nem csinálok magamból. – Hogyne, gyere csak. De nézd, ez így tuti rossz. Megcserélted a pólusokat a zenitnél. – Kapom ki a pennát a kezéből, s átsatírozom a jegyzetetét, hogy a nyilcskák értelmet nyerjenek. Ettől még okos lány, de ezeken a vizsgákon már túl vagyok. Van benne pár beugratós, főleg mivel Firenze nagyon ködösen, ábrándosan magyaráz, de aki már átment nála, tudja, hogy mit akar hallani. – Csak tapogatózom, feltérképezem, hogy mire is vágysz. Meglepetést akarok okozni, de célzott meglepetést. – Nem hagyom abba, hogy simogassam a csuklóját, egy picit felé is fordulok féloldalasan, hogy a pad alatt össze is érjen a combunk. Valahol úgy sejtem, hogy vevő az ilyesmire, és talán nem érzi nyomulásnak, hogy már a randiig sem tudok várni. – Azt zárjuk ki először, hogy mi az, amit nem szeretsz, mellé nem akarok lőni nagyon. – Mérem végig egy kicsit talán vetkőztető tekintettel, de mivel nem lát a fejembe, lehet, hogy csak úgy ítéli meg, hogy pasi szokás, ám ebben téved, nem csak a külseje az, ami kedvemre való, nagyon is intellektuális társaságnak tartom, s adok a véleményére. A rézvörös haj szemérmetlenül szexis, a karcsú alkat mintha pont arra lett volna kitalálva, hogy az ölembe húzhassam. Az ajkai vajon édesek?
hold on to what you're feeling that feeling is the best thing [You must be registered and logged in to see this image.]
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gyakorlóterem 2020-07-29, 09:34
Cormac && Ginny
[You must be registered and logged in to see this image.]A buli óta újra kis tinédzser lánynak érzem magam. Furcsa, de szinte minden sarkon Cory-t keresem, a klubhelyiségben is több időt töltöttem, már amennyire az edzések és az órák megengedték most számomra. Próbálom elterelni a figyelmem, mindent megtenni azért, hogy ne csak azon járjon az agyam, hogy milyen lesz majd az a randi amit megbeszéltünk. Furcsa, de nehéz elvonatkoztatni. Nagyon nehéz. Talárban, iskolai öltözetben és könyvekkel a kezemben lépek be az osztályterembe. Köszönök a tanárnak és a többieknek, majd helyet foglalok egy üres asztalnál. A múltkori korrepetálás után sokkal pozitívabban állok neki ennek az órának is, de még mindig nem vagyok biztos benne, hogy valaha meg tudom jegyezni ezt a milliónyi csillagokról szóló dolgot. Cormac biztosan nem fogja zokon venni, ha még néhányszor felkeresem majd. Éppen nagy pakolászásokban vagyok, amikor hirtelen valaki lehuppan mellém. A tanár egyből szól hozzá, én pedig meglepetten nézek Cormac-re, de végül csak egy pimasz mosoly mellett egy fejrázással köszöntöm őt. Nem vagyok buta, tudom, hogy miattam jött és nem az óra és a korrepetálás miatt, hiszen kifejezetten jó ebből a tárgyból. Amint Firenze elfordítja a tekintetét, Cormac közelebb hajol hozzám, beleremegve hallgatom végig a mondandóját. - Á, dehogy is, nem vonod el a figyelmemet! - Picit elhajolok tőle, de azért még igyekszem közel maradni. - Maximum többet fogok hozzád járni korrepetálásra, amit gondolom annyira nem fogsz bánni. - Közben kicsit a tanár felé tekintek, hiszen lassan megkezdődik az óra is, mivel már mindenki betért a terembe. Nem tudom mit fog szólni hozzá, ha mi itt ketten elbeszélgetjük az időt, de majd igyekszem úgy tenni, mintha figyelnék is, bár innentől kezdve nem lesz túl könnyű. - Mit keresel itt, úgy igazából? - Kérdezem, de nem rosszindulatból, mert valójában egyáltalán nem bánom, hogy megjelent, hátha van valami ötlete már arra a beígért randira... Remélem, hogy nem fogja sokáig így bolondítani a fejem, mert az utóbbi két napban, akár ott volt akár nem, úgy mindenről sikerült elvonnia a figyelmem.
Mivel mindketten Griffendélesek vagyunk, és mindketten auror szakra járunk, nem nehéz megszereznem Ginny órarendjét. Így hát két nappal a buli után még mindig azon tűnődöm, hogy milyen randink is lehetne, úgy döntök, hogy beülök egy órájára, és talán együtt kitaláljuk. Olyan óra kell, ami kellően nyugodt, lassú mozgású, a tanár pedig nem harapja le az ember fejét, ha mondjuk beszélget. Belépek, mégpedig azzal a szándékkal, ha Ginny mellett ülne valaki is, akkor simán kidobjam onnan. De nem, hírhedt szerencsém ezúttal sem hagy cserben, üres mellette a szék. – McLaggen. Nem végzett már ezzel a tantárggyal? – Kérdezi Firenze, aki jelenleg a csillagászot tartja az egyik földszinti, félig karámnak kialakított tanteremben. – Dehogynem professzor, de gondoltam a záróvizsgáim előtt nem árt mindenből az ismétlés. És hát korreptálok is. – Bólintok Ginny felé. A kentaur nem hülye, tudja, hogy a lány miatt jöttem, ezért csak horkantva szemforgat, és nem szól semmit. Én meg helyet foglalok a vöröske mellett, hogy vigyorogva bökjem oldalba. – Sokkal több órára bejártam volna, ha lett volna értelme. És ha te nem lennél, talán még figyeltem is volna. Ugye én nem vonom el a figyelmedet? – Kérdezem odahajolva a halántékába, halkan belesuttogva a fülébe, holott most elméletileg a randit kéne megbeszélnünk, de továbbra is nehéz érdemi témákra koncentrálni, ha ennyire rá vagyok függve. A kérdés, hogy egy ilyen kemén akaratú lány mennyire veszi a lapot. Végülis a randira igent mondott, na de hogyan tovább. Gyakorlatilag nyári ruházatban vagyok, ujjatlan póló, és halásznadrág, már hanyagolom az egyenruhát, és mivel a kentaur se ember, hátha nem veszi kötelezőnek rám nézve a szigort.
Több szót most nem is mondok, az erőmet arra tartalékolom, hogy behunyt szemmel is ismerjem a pályát. Gyakorta kell fejben számolnom, vagy olyan szabályzatokat tudnom, amit mások csak akkor ismernek, ha éppen előveszik a banki hirdetményeket, de nekem eddig ez volt a munkám. Ám a gyakorlat talán más, itt érhetnek váratlan meglepetések. Ez ugyan még nem éles helyzet, de arra készít fel, viszont Eastwick professzor azt mondta, hogy nem kell tökéletesnek lennie. Elkezdek kocogni a második körben, s a mosolygós megjegyzésre odaintek, viszonzom a smaragdszemű pillantását. Aj.. de jó nő, kár, hogy nem vagyok idősebb, ő pedig mondjuk egy ötössel fiatalabb. Na mindegy, csak aztán hasra ne essek a nagy bámulásban. Vissza tehát a pályára. Az első gumikarika még nem lep mert valahogy számítottam rá, de a másodiknál már nem tudom, hogy hova lépjek, így alaposat nyekkenek a földön. Elnyomom az anyázást, kitámasztom magamat a tenyereimmel, és felpattanok, nem került az életembe, de nem vagyok túl gyakorlott. A tempót tartom, de emlékezve próbálok a pályára, hogy ne történjen meg ismét. Nehéz azért, mert ennyire nem vagyok ösztönös, ráadásul a szemem is becsaphat, de ez még csak az első akadály, nem kéne már itt bebukni mindent. Még csak nem is sötét varázslókkal küzdök, ez nem foghat ki rajtam. Aztán mi van, ha a nőci még ezen is nehezít? Nem, megemberelem magamat, és koncentrálok. Nem lehet túl komolyan venni a dolgot, hiszen mindenképpen pályát módosítanék.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
No igen, ő teljesen másképpen néz végig ezen a pályán, és teljesen más szemszögből figyeli a fiút is, hiszen nem neki kell most teljesítenie, és neki több tapasztalata is van ebben. Ezért ő a mentor, és a fiú a leendő tanonc. Egyelőre azonban kifejezetten szimpatikus a nőnek, és nem érzi úgy, hogy nagyon rosszul teljesítene. Persze ez csak előzetes feltevés, nem lehet tudni, mit fog az esetleges stressz és izgatottság kihozni a fiúból, de a pálya valahol azt is méri. Éles helyzetekben sem lesz ez másképpen, és ott nem lesz második lehetőség sem. De persze Gerard ettől még messze van. Csak lépésről lépésre.. - Tudom, ezért emlékeztetem. - mondja egy apró félmosollyal, majd várakozóan pillant a srácra, hogy felkészült-e. Bár nem biztos, hogy erre fel lehet rendesen készülni. Hiszen ismeretlen terep és sok mindenre kell egyszerre odafigyelni. Ha pedig a srác felkészült, akkor indítja a stoppert, és biccent a fejével, hogy mehet. És ahogy ígérte, az első körben tényleg nem történik semmi, ez csak bemelegítés. Persze az nagyon jó, ha Gerard érzékei kiélesednek, meg próbálkozik figyelni, hogy történik-e valahol. Mad pedig áll a pálya végén, és amint a fiú beér, pattint egyet a stopperen, feljegyez valamit, majd csak biccent, hogyha gondolja,akkor jöhet a következő kör. - Remélem mindent megjegyzett. - mosolyodik el finoman a nő, ártatlan félmosollyal, és bár tetszik neki a taktikus közepes tempó, ha Gerard neki indul a második körnek, akkor amint a gumikarikákhoz ér, érzi, hogy amint belelép egy-egybe, az félrecsúszik, és ha nem észleli időben, akkor bizony szépen elvágódhat.. akár többször is.. ravasz egy dögök ezek a karikák, és mintha nem ott lennének, ahol látszódnak.
Jelenleg csak azokkal az eszközökkel tudok bármire is hatni, amit képes vagyok befolyásolni, ilyen a pontosság, s úgy fest, ezt leendő mentorom is értékeli. Buzgón remélem, hogy enyém lesz a hőn áhított lehetőség, hogy átigazoljak auror tanoncnak, valahogy rájuk az egész iskola olyan tiszteletteljes félelemmel néz. Nem mintha az elismerés lenne az, amiért ide akarok tartozni, a segíteni vágyás most fontosabb. Igaz, ennyi erővel lehetnék gyógyító is, viszont ott már eleve sérültekkel kell foglalkoznom, a megelőzés nálam fontosabb szerepet tölt be. Nagy levegőt véve próbálom lenyugtatni magamat, mert már Eastwick professzor nagyon lazán veszi a felmérést, nyilván már sok ilyet levezényelt, nekem ez az első, és amolyan vissza nem térő alkalomnak tekintem. - Értem. – Vizslatom már most a pályát, ahonnan majd az esetleges labdák érkeznek. A pálya sík, semmi olyan bukkanó nincs, amiben hasraeshetnék, éles helyzetben ha az ember mondjuk sötétben fut, ahol nem is ismeri a terep adottságait, másabb lesz, de most a fokozatosság elvét követjük, ami tetszik. Ellenőrzöm, hogy megvan-e a pálca, már most előveszem, hogy ne akkor kelljen keresgélni. – Tét nélkül. Ez amit leginkább nehéz lesz kivitelezni. – Mondom ki őszintén az aggodalmamat, remélve, hogy a bizalom kiépítése legalább annyira fontos, mint az, hogy hogy teljesítsek. A homokóra meg a mappa valóban előidézi a felmérés igazi voltát, s ha Madeline rám tekint, ismét megrázom a fejemet, kérdés nincsen, tét viszont annál inkább. Ha int, vagy mélyzöld szemeivel hunyorít, akkor eliramodok. Közepes tempót tartok, ide oda cikázva a felállított fedezékek között, nem hajtom túl magamat, csak gyorsan, végülis három körben nem szabad majd elfáradnom. Bár a nő azt mondta, hogy most még csak futás, és ne számítsak meglepetésre, de ki tudja, végülis a valóságban sem lehet tudni, hogy mi fog történni. És tét nélkül futni.. Megpróbálok valami szépre gondolni, elvonatkoztatva az aurorságtól, mondjuk arra, hogy talán anyámmal is rendezem a viszonyomat. Ám nem hagyom, hogy a gondolataim elkalandozzanak, az végzetes is lehet.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Az óra elüti a megbeszélt időpontot, és Gerard be is lép, amire Mad arcán végigsuhan egy félmosoly, és elismerően biccent. - Szép estét Mr. Warrington, pontos, helyes. Nagy erény. - és ezzel a formális részt le is tudta, meg a kedvességet. Végigméri a srácot, kellőképpen úgy öltözött, mint aki tudja, hogy mire számíthat. Nem akarja természetesen kihajtani, tudja, hogy eddig nem nagyon foglalkozott ezzel a szakmával, a pálya amit összerakott, ezért is megy rá inkább a fizikumra és a reflexekre, ami viszont a srácnak remélhetőleg van és jó. Kinézetre a fizikummal nem lesz nagy gond. Mad lassú, kényelmes, de határozott léptekkel sétál közelebb. - Első körben csak fizikai felmérésről lenne szó. Háromszor fog végigfutni a pályán, az első kettőben nem használhat pálcát, az utolsó körben igen, ha úgy érzi, hogy segíthet. Mérem az idejét. Az elején, mint látja, egyszerű akadálypálya, nincs benne semmi trükk. A pálya második szakaszán ahol a fedezékek vannak labdák fognak záporozni önre, mindegyik egy átkot jelöl, számolom, mennyi találja el magát. - miközben magyaráz, kezével finoman int a pálya megfelelő szakaszára. - Az utolsó körre viszont kicsit megvariálom. Próbálja meg kiismerni két kör alatt. És ami fontos.. - itt tart egy kis hatásszünetet. - Tét nélkül fusson. Felkészült? Van kérdés? - dönti oldalra finoman kissé a fejét, miközben a fiú figyeli mélyzöld szemeivel. Nem akarja kiszórni, inkább felmérni, mit tud. Nem gondolja, hogy elbukna vagy ne tudná megcsinálni a pályát, de neki is jó, ha látja a határait, meg a nőnek is nyilván szükséges. Talárjából egy mappát vesz elő, kezével finoman int, mire megjelenik egy homokóra, és ha a srác felkészült, akkor Mad a pennája végével megböki a homokórát, és ahogy átfordul, a homok peregni kezd.
Játszós ruhában érkezek, hiszen feltételezem, a földön kell majd kúsznom, s az átkoktól jó eséllyel szétszakad majd minden öltözetem, ezért eleve egy elhasznált, szinte lyukas alsó van rajtam, és egy minta nélküli póló. A varázspálcámat alaposan kitisztítottam viszont, hogy még véletlenül se akadjon be valami pajzs, ha szükségem lenne rá. Azt nem mondom, hogy nem hibázhatok, hiszen eddig nem aurornak tanultam de vélhetően a nő nem kivételezhet, ugyanolyan feltételek várnak rám, mint azokra, akik a hetedik évben alaposan megnyomták azon tantárgyakat, amik majd aurorként kellenek. Nem láttam sok értelmét rágörcsölni, vagy a könyveket bújni az utolsó pillanatig, a jelenlegi tudásom az érdekes, nem pedig amit sebtiben bebiflázhatok. Azt mantrázom magamban, hogy szeretnék legalább olyan szintre eljutni, mint ő és persze Daphne, a túlságosan komolykodó kivénhedt Solomon már túl sok nekem. A bankos szokásaimból megőrizve a pontosságot, éppen akkor kopogtatok, majd lépek be, amikor az óra elüti a megbeszélt időpontot. Késni nem úriemberhez méltó, és nálam ez elvi kérdés. Ezúttal úgy döntök, hogy nem fogok belegondolni, hogy milyen kis cuki a tanárnő, hanem szimplán felvételiztőként kezelem, az mindkettőnknek kevésbé zavarbaejtő. - Üdvözlöm professzor, készen állok. – A derekamon tokban ott van a pálca is, csak szól, és már elő is kapom. Ám közel sem biztos, hogy máris szükség lesz rá. Majd meglátjuk!
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rég kellet már felvételi akadálypályát összeállítania, ezért nem is volt teljesen biztos a dolgában, amikor lejött, így talán kicsit több munkaórát is beletett, mint amennyit feltétlenül szükséges lett volna. De egy pillanatát sem bánta meg, edzésnek fogta fel. Könnyed gyakorlóruhát visel, amiben nem akad bele semmibe, de nem is tapad rá teljesen, viszont fedi a lábait és a karjait is, az esetleges sérülések elkerülése végett. Haját összefogta, és amikor elkészült, letesztelte a pályát. Most pedig elégedetten áll meg a pálya kezdetén, felveszi tanítói talárját, kiengedi a haját, és szemét végigfuttatja művén. Az elején futás, gumikarikák, egy lejtő, amin fel kell mászni, egy vékonyabb gerenda, amin egyensúlyozni kell. Ezután következik egy olyan terület, ahol fedezéktől fedezékig kell jutni, úgy, hogy bizonyos pontokról teniszlabdákat lövöldöznek. Minden labda egy átok. A legvége pedig egy cső, amin át kell kúszni, miközben forog, és ennek a vége tulajdonképpen a pálya eleje is, körbeér. Az óra elüti a fél kilencet, Mad pedig várakozóan pillant az ajtóra a pályáról.
