2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- És hogy tetszik eddig a Roxfort? - érdeklődtem. Eléggé benne vagyunk már a tanévben, ezidő alatt kialakulhatott róla valamiféle kép a suliról, hogy miben más a franciákénál, miben jobb, esetleg rosszabb. Van, aki tök jól kezeli az ilyen váltásokat, míg más nem annyira, ami teljesen érthető is mindkét esetben, mivel nem vagyunk egyformák. A szakom hallatán Gaby egyértelműen felcsigázódik, amit örömmel fogadok, ugyanis nem éppen a legmenőbb szakok közt van az alkímia az iskola falain belül. Mondjuk ki, részarányosan nem vagyunk valami sokan a többiekhez képest. Ez annyiban nem baj, hogy kisebb csoportban eredményesebben lehet tanulni, ugyanakkor ráférne egy kis népszerűsítés. - Hát, én kifejezetten élvezem. Először az elméletre erősítünk első félévben leginkább, filozófiai alapokra, korábbi évszázadok nagy áttöréseire... Aztán persze keményen be kell vágni minden alkímiai jelet, és nem hátrány, ha más ősi rúnaolvasáshoz is konyít az ember. A laborgyakorlat ezek után szinte felüdülésnek tűnik, sokat transzformálunk és kotyvasztunk, de ezt már nehéz lenne az alsóbb éves bájitaltanhoz hasonlítani, mivel elég komplex - magyaráztam az eddigi tapasztalataimat. Ugyan még csak néhány hónapja kezdtük el, máris eléggé nagy léptekben haladtunk mint elméleti, mind gyakorlati síkon, így igyekeztem röviden összefoglalni, mire jutottunk eddig. - Ha a bájitaltan, az átváltoztatástan és a rúnaismeret megy, akkor mindenképpen tudom ajánlani a jövőben. A nővérednek pedig igazat kell adnom, a megérzések sokszor bejönnek és a váltás sem tilos - mosolyodtam el, mivel ez a bizonytalanság egyértelműen az egy-két évvel ezelőtti énemet juttatta eszembe, aki szintén döntésképtelenül toporgott a pályaválasztás előtt, mert túl sok minden érdekelte. Mégis kikötöttem valahol.
- Az, érdekes. Kicsit hiányzik az otthonom és a Beauxbatons, de itt más lehetőségek állnak elém. - Mindig is kötődtem a testvéremhez és tudtam, ahová ő megy, oda megyek majd én is. Így nem volt kérdés, amikor Angliába költözött, hogy hamarosan én is jövök utána. Nem volt könnyű beilleszkednem, és még mindig gyúrok az ügy érdekében, de azért nagyon megkedveltem itt. Így könnyebben fogok majd tudni koncentrálni a továbbtanulásra is és a fejlődésemre, nem kell csak a Beauxbatons után váltanom. Biztosan nehezebb lenne úgy a felvétel az egyetemi szakokra, mint így. Mosolyogva helyeselek csak az iménti beszélgetésekre. Egyetértünk a lánnyal a Roxfort elhelyezkedésével kapcsolatban és igazából minden másban is. Ritka, amikor egy felsőbb évessel ilyen könnyen megtalálom a közös hangot, de amúgy is az ismerkedésben nem vagyok túl jó, első alkalommal inkább bénázok mint normálisan viselkedem... bár Eileen könnyű eset volt, és ő megúszta egy kis botlással tőlem, csoda, hogy nem borítottam rá az összes dobozt vagy ilyenek... de most már végre mindent sikerült feladnom és erre az évre, ez a húsvét is le van tudva. - Alkímia? Oh, imádom az alkímiát! Izgalmas dolgokat tanultok itt belőle? - A Beauxbatonsban már tanultam is ezt azt róla, csillogó szemekkel tekintek a lány felé továbbra is. - Nem, még sajnos nem döntöttem. Olyan sok minden van ami érdekel. De két év, az még elég hosszú idő. A nővérem mindig azt mondja, hallgassak a megérzéseimre, aztán ha nem jönnek be, és időbe sikerül ezt felfedeznem, akkor még mindig lesz időm váltani. - Vonom meg aprón a vállamat. Valóban túl sok minden érdekel, de még nagyon el kell gondolkodnom róla, hogy mihez is kezdjek a jövőben. Tudom, hogy ötödik után már szakosodnom kell kicsit, addigra majd biztosan sikerül lecsökkentenem a lehetőségek számait. Persze próbálok a tanulással, a sulival és a barátaimmal foglalkozni és elterelni erről a nyomásról a figyelmemet. Elég ha akkor majd ez fogja nyomni a vállam, nem kell, hogy egész évben így legyen.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Biztos érdekes lehet egy másik helyen folytatni a sulit, meg az életet - állapítottam meg. Bár én is szeretek utazgatni, de inkább csak belekóstolni a kultúrákba egy ideig úgy, hogy tudom, hamarosan otthon lehetek, de hogy utána ott is maradjak évekre, vagy egész életemre... nem, annál jobban bírom Nagy-Britanniát. A Roxfortot pedig túlzottan megszoktam, hogy akár egyetemre máshova mentem volna. - Nem te vagy az egyetlen - nevetek fel. Más is hitte már azt, hogy Aphrodité a sajátom, mivel mindig hozzá jövök, csak nagyon ritkán adok fel levelet másik bagollyal, ha ő éppen úton van. De nem, az egyetlen madár a tulajdonomban a familiárisom, ő pedig fwooper lévén elég távol áll a baglyoktól. - Igen, de szerintem jó is, hogy ilyen messze vannak mindentől - állapítom meg. Persze van, akinek rémisztő lehet, hiszen olyan, mintha nem is a civilizációhoz tartozna, holott nagyon is, ráadásul itt van a falu is egy köpésre, szóval tényleg nem vagyunk a világtól elzárva... csak a kíváncsi mugli szemektől, ez pedig teljesen érthető. Erre nem nagyon téved senki varázstalan, ha pedig mégis, csak romokat lát, mi ez, ha nem zseniális? A többi sulival kapcsolatban is egész érdekes, hogy aki nem jár oda, annak gyakorlatilag fogalma sincs a pontos helyéről, ami leginkább a Durmstrangnál ütközik ki, ahol hallottam már olyat, hogy Bulgáriában, de olyat is, hogy valamelyik skandináv országban van... Egy Ilvermornynál legalább tudjuk, hogy Massachussetts hegyeiben, vagy a Mahoutokoronál, hogy egy lakatlan szigeten áll, de amikor még az országot illetően is hallani több elméletet, ott tényleg elég jó munkát végeztek az elrejtésével. - Alkimista-tanonc vagyok - válaszolom, miközben felpattanok és az ablakpárkányra ülök. A bagoly már elment a levelemmel, úgyhogy már csak beszélgetni maradok, amíg a lány nem végez. - Te tudod már, mire fogsz jelentkezni? - érdeklődtem. Azért az egy kicsit a sors iróniája, hogy hatodik-hetedikben nagyon gondolkodtam azon is, hogy auror szakra jelentkezzek, de végül elengedtem és maradtam az alkimistánál... aztán ehhez képest eléggé belekeveredem olyan dolgokba, ahol több mint előnyös lenne, ha azt a képzést választom. De ezután nem véletlen, hogy idén felvettem két aurortárgyat a szabadon választhatók keretein belül. Fő az elővigyázatosság. - Eileen vagyok, örvendek - biccentek, amikor észbe kap és bemutatkozik.
Mosolyogva bólogatok a kérdésén. Sokan elsőre megmondják, hogy nem ide vagy épp a környékről való vagyok, mert a kinézetem is egészen 'franciás', ahogy a Weasley családból már több ember szájából is hallottam. Igyekeztem azért elrejteni ezeket a dolgokat és átállni minél inkább a Roxfort stílusára, az angol akcentusra - ami amúgy bazi nehéz -, de sokszor amikor elengedem magam, elárulom a származásom. - Igen, onnan. A testvéremmel költöztem ide. Szerencsére, még kiskoromtól jól beszéltem az angolt, így nincs problémám ezzel, de a kiejtést nehéz elhagyni. - Taglalom, de azért közben persze figyelem Elieen arcát, mert ha untatom a mondandómmal, akkor bizony azonnal abbahagyom és foglalkozom tovább a csomagjaimmal. Szeretek ismerkedni és jó, hogy más korosztályból is találkozom egy-egy emberrel. Mindig tanulok valami újat. - Jaj, azt hittem Ő a te madarad! - Lepődök meg amikor arról kiderül, hogy iskolai példány. - De biztos örül annak, hogy a Te szolgálatodba állhat, ha így kényezteted kicsit! - Jegyzem meg vidáman, miközben visszafordulok a saját baglyomhoz. A csemege elfogy, ő pedig elégedetten rázza meg tollait, és ez után elkezdek a csomagok között kutatni, a legkedvesebbet, amit a szüleimnek szánok, rábízom a madárra. - Hú, igen. A világ vége. Végül is szerintem az összes varázslósuli ilyen helyen lehet. De olyan szép. És nyugodt. Nem kell azon aggódni, hogy bármi történhet körülöttünk. - Persze tudom, hogy ez közel sem így van. Az erdő, a falvak, mind mind meggyengítik kicsit ezt a helyet, de ez megint csak más tészta. Miután Eileen is a bagollyal kezd ismét foglalkozni, én is elengedem az enyémet, majd egy másikhoz lépek, aki kicsit morcosabban nyitja rám óriási szemeit. Igyekszem a lehető leggyorsabban végezni a csomagokkal, de a lányt sem szeretném ám feltartani. - Megkérdezhetem, milyen szakon tanulsz? - Teszem fel még a kérdést, miközben már a kezemet porolom le és az ajtó felé lépek. - Oh, egyébként Gaby vagyok, örülök, hogy megismertelek! - Mosolyodom el, miközben eszembe jut, hogy már egy ideje beszélgetünk, de még be sem mutatkoztam igazán.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Aha, valahogy így - nevetek fel halkan. Én is valahogy így álltam ezzel, általában kötelező minden kisállattal összehaverkodnom, és ez alól nem kivételek a mágikus lények sem. Mondjuk van, amilyen fajt inkább távolról nézek szívesen, semmint összefussak vele csak úgy, de egy törpegolymókot vagy egy unikornist nem utasítanék vissza, és persze ott van a familiáris madárkám is. - Franciaországból jöttél? - kérdeztem, miközben a nasival kínáltam a baglyot. - Bár kitalálhattam volna. Kicsit hallani a kiejtéseden - méláztam el, nem bántó szándékkal jött a megállapítás, de egy kicsit mintha tényleg akcentusa lenne a lánynak, még ha annyira nem is vészes. A nyelvtanja viszont rendben van. - Nem én neveztem el, iskolai bagoly, de egyetértek, nagyon passzol rá a név - mondtam, amikor visszatértünk erre a témára. Azt hiszem, minden bagolynak van neve még így is, egyeseknek tanárok adtak, másokra diákok ragasztották rá, de mindegyikük hallgat valamire. Tudtommal Aphrodité az utóbbi kategóriába tartozik, nem is lepett meg, amikor először hallottam ezt a nevet néhány éve valamelyik felsőbb évestől. - Ja, eléggé. De szerintem pont ez a varázsa. Régebben akárhányszor a vonaton utaztam, olyan érzésem volt, mintha ki akarna hozni a világ végére. - Ha nem tudnám, hogy már évszázadokkal ezelőtt megdőlt az elmélet, hogy a világ végén le lehet esni, akkor szinte tényleg hihető is lenne, hogy a Roxfort Expressz addig pöfög, amíg véget nem érnek a sínek. A sok gyönyörű hegyes-dombos vidék után márpedig határozottan ilyen érzése van az embernek, ahol azon a sínpáron kívül gyakorlatilag szó szerint a madár sem jár. A baglyok viszont kifejezetten jól bírják ehhez képest, és ami ebbe a világba belecsöppenve a leginkább meglepett, hogy mindenhová odatalálnak, és persze vissza is. A gyöngybagoly végre elégedett volt, miután megtömte a hasát, így már jóval készségesebben hagyta, hogy a csőrébe adjam a levelet, amit otthonra szántam. Rövid idővel később már a távolodó alakját figyelhettem az égbolton.
- Oh, ja, értem. - Mosolyodom el kicsit szélesebben, és láthatóan kiütközik az arcomra, hogy milyen buta is vagyok, hogy komolyan vettem a mondandóját. Mondjuk inkább ez, mint hogy ne vegyem annak, aztán pedig megsértődjön amiért elmosolyodom vagy éppen bunkónak tűnjek, ami egyébként abszolút nem jellemző rám. Mindig kedves kis bárány személyiség voltam, ezen pedig nem szeretnék változtatni a jövőben sem, maximum keményíteni, hogy ne függjek annyira másoktól és ne legyen olyan naiv... Na meg persze az sem árt, ha a bizonyítási vágyam miatt nem kerülök bajba. Amióta ide kerültem a Roxfortba, sokkal több izgalmas és kissé rémisztő dolog történt velem, mint azelőtt a négy évemben a Beauxbatons-ben. Ezt senkinek sem mondtam még és nem is fogom, mert nem akarom, hogy emiatt elítéljenek. - Az ember nem tudja megállni, ha a kis kedvenceiről van szó. - Nevetem el magam, ahogy a hasonlóságot meglátom közöttünk. - Mondjuk, én ha tehetném, szerintem minden állattal ezt csinálnám. Oda meg vissza vagyok értük. - Simogatom meg a baglyomat közben. Komolyan, ha rajtam múlna, még a jegesmedvéket is magammal hoznám, de azért a varázslények sem kis falatok, róluk sokat szoktam olvasni és bár igen keveset láttam még életem során, azért remélem, hogy egyszer elmehetek valami körútra vagy túrára, ahol többjüket is megvizsgálhatom. Átnyújtom a bagolynasit, miközben tovább mosolygok a lányra. - Ezt még Franciaországból hoztam, a szüleim mindig küldenek, mert tudják, hogy Ő mást nem eszik meg. Kis finnyás. De azért a többi bagoly is odavan érte. - Taglalom. - Aphrodité? Nagyon találó. Egyébként csodaszép madár. - Miközben beszélgetünk én elkezdem rendezgetni a csomagokat és néhány Roxfortos baglyot is kikölcsönzök magamnak, akiket szintén megpróbálok első körben megfűzni egy kis nasival. - Amúgy kell is nekik az energia, hogyha nagyon hosszú útra mennek. A Roxfort mindentől messze van. - Jó, kivéve persze, ha az ember Roxmortsban lakik, de még ittlétem alatt nem találkoztam olyan diákkal, aki innen származott volna.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ja, nem úgy. Nem szó szerint - mondtam a fejemet rázva egy halk kuncogás kíséretében, mielőtt komolyan venné a paraoia megemlítését. Ott azért még nem tartok, legalábbis remélem, hogy nem vagyok ebben a kategóriában. Igen, valóban néha kétszer is megnézek egy-egy dolgot, ellenőrizgetek, gyanúkat fogok, de azt hiszem, ez normális azután a sok katasztrófa után, amibe valahogy mostanság mindig sikerült belekeverednem. Igaz, hogy egyszer-egyszer önszántamból ugrottam fejest az akcióba, mivel túlságosan is olyan vagyok, hogy ha valamit csinálok, akkor nem tudok nyugodni, amíg a végére nem érek, de attól még tényleg sok volt az izgalom az utóbbi időben, ami kihozta ezt belőlem. - Ez ismerős. Mármint én is mindig túlkényeztetem a baglyokat, de akkor is, ha nem különösebben kell sokat dolgozniuk. - Ez van, bírom az állatokat. Az otthoni öreg macskánk, Gizmo is egy hájpacni miattam, amiben mondjuk az is közrejátszik, hogy világ életében lusta volt, de hát olyan szépen tud könyörögni a finom falatokért... kinek van szíve visszautasítani egy lába körül tekergő, könyörögve nyávogó macskát? Na, valahogy ugyanígy voltam néha a baglyokkal is. Ezért van ez, hogy ennyire elkapattam a kérdéses állatot is... - Ó, köszi, lehet, hogy jól jönne - vettem el a lánytól a felém nyújtott kaját. - Aphrodité már csak ilyen, túlságosan hozzászokattam, hogy mindig kap valami finomat - mondtam, a bagoly pedig határozottan jobban örült, amikor megkínáltam az étellel.
Örömmel hallottam és kicsit fellélegezhettem, amikor Eileen azt mondja, nem esett baja tőlem. Nem mondom, hogy minden esetben ügyes szoktam lenni... sőt, van amikor az interakciókat egyszerűen csak akaratomon kívül is - amikor tudom, hogy óvatosnak kell lennem ráadásul - jól elbaltázom... talán nem véletlenül kerültem itt a Hugrabug házba. Ám nem panaszkodom, és igazából örülhetek annak, hogy nem egy zsémbes emberke fogadott most itt, és átkozta le a buksimat a helyéről vagy éppen ordibált volna rám amiért betolakodtam... - Paranoia? Az nem túl jó... - Igazából azt hiszem elég jól hallatszik a hangomon, hogy nem szeretném beleütni ebbe az orrom és el is fordulok, vissza a csomagjaimhoz valamint a hozzám reppenő bagolyhoz. Néha azért egy-egy kósza mosolygós pillantást vetek a lány irányába, szeretek barátkozni, tehát nem fogom eldobni az esélyt, ha ő esetleg belemegy a csevejbe. És láthatóan belemegy. - Hát, igen, egy kicsit... - Nevetek fel vele együtt. - Mondjuk előtte jól elkényeztetem őket, hogy ne haragudjanak rám a teher miatt, de tudják, hogy ezek az ünnepi időszakok mindig ilyenek. Nem tudom visszafogni magam, mindig túllövök a célon. - Imádom meglepni a családomat, a szeretteimet és szeretem amikor az arcukra kiütközik a boldogság és békesség, a büszkeség... ettől pedig mindenki egy kicsit elengedi magát és átjárja az ünnepi hangulatot. - Adjak egy kicsit a varázsszerből? Látom a tiéd még picit bosszús ma. - A mosolyom el sem tűnik az arcomról és egy lépéssel közelebb lépek, ha pedig Eileen elfogadja, felé nyújtom a kezemben felmarkolt csemegét, amit a baglyok úgy imádnak.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Hamarosan megpillantottam az "életemre törő" személyt, aki a legkevésbé sem tűnt ijesztőnek, sőt külsőről ítélve leginkább a légynek sem tudna ártani, és ha ez nem lenne elég, a Hugrás egyenruha is eléggé erről árulkodott. Tőlük aztán biztosan nem kell tartani. - Nem, semmi gond - ráztam a fejem, hiszen tényleg csak a meglepetés ereje volt az, ami megzavart, kicsit túlságosan belemerültem abba, hogy Aphroditénak dumáljak. Néha hajlamos vagyok belefeledkezni egy-egy dologba olyannyira, hogy elfelejtsem a környezetemet. - Csak úgy néz ki, a paranoiám... - tettem hozzá szórakozottan vállat vonva. Erre nem akartam nagyon szót fecsérelni, kicsit beütöttek a mostani dolgok, ennyi az egész. Lassan már mindenhol arra számítok, hogy történik valami gyanús, pedig nem kéne, hiszen tudom, hogy a Roxfort ennél jóval biztonságosabb, elvileg nem juthat be ide senki, akinek nincs semmiféle keresnivalója. El is engedtem a témát, ezzel együtt megakadt a szemem a szöszke lány által hurcolt rengeteg feladásra váró csomagon, amivel azért csodálom, hogy feljutott ide különösebb baleset nélkül. - Hú, rendesen megdolgoztatod a baglyokat - kuncogtam fel. Hozzá képest az én egy szál pergamenem semminek tűnt, amit most elő is vettem, hogy szorosabbra húzzam rajta az eddig kissé hanyagul rákötözött szalagot. A gyöngybagoly kicsit sértődötten nézett, amiért csak ennyi kaját hoztam neki, és máris szolgálatba állítom, de hát bakker... nem kellett volna elkapatnom, vajon másokkal is ezt csinálja?
Szomorú voltam kicsit, hogy az ünnepeket nem tölthetem a szüleimmel és a testvéremmel. Pedig már igazán megszokhattam volna, hiszen a varázslóiskolák vajmi kevés lehetőséget adnak erre nekünk. Nyilván a nagyobb volumenű szünetekben ezt igyekszünk a családdal bepótolni, de ilyenkor érzi a leginkább meg az ember a hiányát a szeretteinek, amikor nem lehet velük. A bagolyház felé siettem egy 'kisebb' csomaggal és néhány levéllel a kezemben. Valami olyasmit szerettem volna küldeni, ami rám elékezteti őket, amiben kifejezem azt mindannyiuk számára, hogy mennyire hiányoznak is nekem. A csomagomnak hála, viszont úgy kétszer is majdnem leestem a lépcsőn a bagolyház felé tartva. Ha elég ügyes lennék hozzá, akár fel is lebegtethettem volna, de inkább nem kockáztattam, mert amúgy is törékeny dolgot raktam az egyikbe. Hallottam a bagolyházból kiszűrődő halk hangokat, de nem foglalkoztam vele, hiszen itt sokszor összefutok emberekkel, bár furcsának tartottam azokat, akik hosszú ideig itt időztek, simogatva, babusgatva az állataikat. A madárszag nekem kifejezetten birizgálta az orromat, így friss levegő hiányában általában siettem a dolgom végeztével. Már beléptem az ajtón és a szokásos madárkáim felé igyekeztem, amikor is elsőre a csomagoktól nem vettem észre a lányt és már egészen mellé értem, sőt talán még vállon is böktem az egyik levelemmel, mire az 'uh, bakker' felszólalást meghallottam. Oldalra fordultam és a mellettem lévő párkányra gyorsan letettem mindent a kezemből. - Oh, sajnálom, nem ütöttelek meg?! - Nem tűnt sérültnek, de azért aggódó tekintetem mindent elárult rólam azt hiszem. - Ne haragudj. Nem láttalak. Lehet, hogy kicsit túlzásba vittem a húsvéti köszöntőket. - Mosolyodom el végül amikor a csomagok felé tekintek ismét. Hát igen, anya és apa kapják a legszebben írt, lekidolgozottabb üdvözlőüzenetet, amit valaha is készítettem. Mint mindig, biztos vagyok benne, hogy idén is nagyon örülnek majd ennek a levélnek és az édes képeslapnak amit nem hagyhattam ki. Miközben Eileennel szóba elegyedem, a baglyom hangomat felismerve közelebb repül. A zsebemből csemegét veszek ki és a markomba tartva emelem oda a csőréhez, amiből ő jólesően csipegetni kezd.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Régen nem jelentkeztem már otthon, egyszerűen mindig kimegy a fejemből a halasztgatás miatt. Pedig régebben viszonylag gyakran írtam levelet a szüleimnek, persze nem anyuci és apuci pici lánya módon heti szinten, de azért általában tájékoztattam őket a fontosabb eseményekről év közben, bejelentkeztem, hogy jól vagyok, élek, király minden. Egy ideje kissé maga alá temetett a tanulás és a varázsvilágot érintő problémák, amikből mintha az utóbbi hónapokban túl sok akadna és túl sokszor lennék ott, ahol történik valami... De a miértje részletkérdés; jó ideje elhanyagoltam ezt a jó szokásomat, aminek az lett az eredménye, hogy a napokban kaptam egy kissé aggódó hangvételű levelet. Muglik lévén a szüleim nem igazán vannak tisztában azzal, ami történik, csak az én beszámolóim alapján, vagy ha esetleg egy-egy példányt elpostáztam nekik valamelyik újságból. Emiatt nagyjából tudják, hogy mostanság kicsit besűrűsödtek az események, mégsem tudnak úgy utánajárni a részleteknek, mint azt egy varázsló megtehetné, így nem csodálom, hogy féltenek. Hiába vagyok már papíron felnőtt, attól még a lányuk maradok és ezen egy szám nem változtat. A bejelentkezésemet pedig akkor már összeegyeztettem a húsvéttal, kellemes ünnepeket kívántam és persze leírtam mindent, amiről tudniuk kell, és hogy ne aggódjanak. Saját baglyom ugyan nincsen, akivel levelet küldhetnék, de a roxforti madarak közül különösen jóban lettem egy barátságos, Aphrodité nevű gyöngybagollyal. Szerintem meg is sértődne, ha nem őt indítanám útnak. Ugyan nemrég szert tettem egy familiárisra, de nem szívesen küldeném olyan messzire, tekintve, hogy fwooperből van, egyrészt túlságosan látványos lenne a rózsaszín tollaival a mugli környéken, és nagyobb esélye is van, hogy baja esik... Pedig szinte biztos, hogy elég okos lenne a levelek kézbesítéséhez, de maradok a jól bevált baglyoknál. - Hogy van a kedvenc madárkám? - kérdeztem halvány mosollyal, mintha az állat érthetné. - Hoztam neked nasit - dumáltam neki tovább, átadva a táplálékul szolgáló mezei pockot, és finoman megsimogattam a tollait. Megérdemli, és nehogy üres hassal induljon el. Lefoglalt a bagollyal való "beszélgetés", észre sem vettem, hogy közben megérkezik valaki, csak az árnyékra figyeltem fel és a lépteinek zajára, amikor nem sokkal mellém ért, és szinte reflexből úgy kaptam oda a fejem, mintha szellemet látnék, vagy legalábbis valami nagyon ijesztőre számítanék. Aztán persze rájöttem, hogy nagyon is emberrel van dolgom, ide nem fog betörni csak úgy bárki, egy apró megkönnyebbült sóhaj is elhagyta ajkaimat. - Uh, bakker - káromkodtam el magam halkan, és közben nem tudtam, hogy nevessek magamon, vagy kérjek bocsánatot, amiért kishíján úgy néztem az illetőre, mintha rosszban sántikálna, vagy engem kapott volna el hasonló helyzetben, holott erről szó sincs, csak a madár foglalta le minden figyelmem és nem vettem észre, hogy valaki csak így megjelenik mögöttem.
