2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A titok tényleg fontos, világot rengető, de az én szememben egyáltalán nem rossz. Soha nem bírtam a szüleit, ha rajtok múlt volna, akkor levakarnak a közeléből a nemlétező családi nevemmel és kusza hátteremmel, hiszen nálunk szedett-vedettebb család kevés akad. Nem mondom, hogy egyáltalán nincs, mert azért amennyit Alba elmesélt az övéké is eléggé kaotikus és követhetetlen, de mi még mindig minimum duplázzuk a testvérek számát akik között ráadásul egyetlen vezetéknév sem ugyanaz, hiszen mindenki más apával rendelkezik. - Ez... durva... tiniterhesség? Akkor te egyenesen fél-véla vagy? - harapok rá a pletykára, ez azért nagyon sokmindent megmagyaráz, például azt is, hogy miért tartom magamnál annyival szebbnek, meg igazából az egész iskolában a legszebbnek. Nekem még apám is valami sokadrangú vélaszármazék, nálam már ciki lenne kimondani, hogy egynyolcad-véla vagy egytizenhatod-véla vagyok, vagy ilyesmi. - Én nem akarok gonosz lenni, ameddig azt hittem Fawley vagy nem is mondtam, de szerintem lassan annyira belterjesek, hogy az összes ki fog halni vagy csak idióták születnek. Vagy csak... nem születnek... - jegyzem meg, egy kicsit köhintve, hiszen a Weasley-k között például Ron a szememben teljesen selejtes, ahogy Marcus, Alison vőlegényének a bátyja is full hülye, de ő nagyon. Crack és Monstro-ról nem is beszélve... a Mardekár fele agresszív és kretén. Mindenesetre a saját nyomoromról jól elterelte a figyelmet, az biztos, mégha nem is azzal, hogy neki is nehéz lenne az élete, hanem... a pletykával! Sajnos túlságosan szeretem és sajnos fogalmam sincsen, hogyan fogok lakatot tenni a számra, meg a kezemre, hogy ne körmöljöm fel az üzifalra vagy az iskolaújságba. Talán... talán valami madárnyelven kiadhatom magamból, hogy VALAKI nem az, akinek gondoljuk, de azt nem írom bele, hogy Alison az? - Köszi, jobb lesz, mint itt a tornazokni szagban. - válaszolom, készen arra, hogy induljunk. A kedvem már sokkal jobb, a hiszti, amivel majdnem faképnél hagytam elpárolgott, de az igazi puding próbája az lesz, amikor tényleg ott leszünk a szurkoló csapattal, vajon megszűnök neki létezni amint ott vannak a Mardekárosok vagy betartja a szavát, hogy mellettem marad?
// Köszi szépen én is a játékot, nagyon izgi a dinamikájuk a sok drámázással. //
Ciki vagy sem, azzal próbálom tompítani a saját tökéletességemet, hogy valami titkot adok ki magamról. Bízom benne, hogy Etta kicsit megenyhül, hogy nálam sincsen minden rendben, mindezzel együtt igaza lehet, hogy el kéne mennie valami lélekdokihoz, medimágushoz, akivel ezeket ki tudja beszélni, mert más dolog a barátnős pletykálkodás, de én nem igazán tudok olyan hasznos tanácsot adni, amiből profitálhat. Mindemellett, hogy sajnálom, és elismerem a saját felszínességemet, nehéz beleképzelnem magamat az ő helyzetébe. Az én szememmel ő egy kedves barát, erős nő, méghozzá nagyon is csinos. Ám mindez valóban csak a jéghegy csúcsa, most már komoly mumusokkal küzd, amit nem lehet csak úgy egy legyintéssel elintézni. Az egész olyan mélyen gyökerező probléma, én viszont tanárnak készülök, s a megértésem nem terjedhet addig, hogy csupán megértően bólogatok. Látom, hogy máris van jótékony előrelépés, amikor lassítok a hebrencs stílusból, megsimogatom a kezét, s úgy tűnik működik a dolog. – Az igazi anyám túl fiatal volt, összeszűrte a levet egy vélával, és a nagyanyám azt hiszem ezt nem tűrte el. A Fawley-k pedig.. mint kiderült, örököst kerestek, mert nekik nem lehetett. Mindenki jól járt, ha mondhatjuk így. Én nem is tudtam a dologról, a közelmúltig. Merő véletlen volt, hogy találkoztunk Eleanorral.. anyával. – Foglalom össze, hogy nekem sem feltétlenül kikövezett az utam, pláne ha visszaemlékszünk arra, amikor Noah az egész Roxfortban azt terjesztette, hogy valami útszéli cafka vagyok. Csak hát Etta hajlamos engem felemelni, magát pedig mindig lehúzni. Ám ahogyan a karate sem fehér vagy fekete, úgy a múltunk sem. – Gyere akkor.. meghívlak. Csak egy kávéra. – Karolok bele, amolyan összebújós, barátnős pillantással, miután legalább a cipőnk rajtunk van, és elindulunk nekivágni a városnak. A következő jó pár órát együtt töltjük, s sokat mesélek anyáról, de még Corvusról is, ami éppen eszembe jut, s őt, Ettát is beszéltetem, hogy érezze, nem csak a terelő körül forog a világ.
//Itt szerintem zárhatunk is, köszönöm szépen, nagyon jó kis játék volt //
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Egyelőre el se tudom képzelni, hogy bármi baja legyen, hiszen jó családból való, pénzes, el van jegyezve, jó tanuló és hát, valószínűleg az iskola legnépszerűbb lánya lehetne, ha a Mardekáros lányok között nem lenne akkora marakodás a pozícióért. Persze, nekem is van egy kis baráti társaságom, jó, nem is olyan kicsi, de azért messze nem vagyok olyan feltűnő, mint ő és talán soha nem is leszek. Ezt pedig még nem igazán sikerült elfogadnom. Az, hogy kicsit nehezen veszi komolyan a bajt biztos a pasiknak csak még inkább bájos, vagy mit tudom én... - Lehet, hogy fel kéne vennem a pszichológiát és megjavítani magam, mindig mindenki azt mondja, hogy egy csomóan csinálják ezt... biztos nekem is amiatt van ez a hülye, ideges kisebbségi érzésem, mert úgy bukkannak fel a testvérek és az apák, mint a gombák, mintha kötelező lenne. - húzom el a számat, nehéz erről beszélni, hiszen alapvető lenne, hogy mindenki szereti a testvérét, de nekem vagy hat van egy olyan anyával, aki ránk se néz és ki tudja, mikor pottyantja ki a következőt egy nyolcadik országból... Azért jól esik, ahogy megsimogatja a vállamat, a hatalmas sértettségem jócskán csitul és remélem, hogy ezzel az ő sírása is, már csak fátyolosan, kicsit vörösen csillog az én tekintetem is. Azonnal összevonom a szemöldököm, amikor azzal kezd, hogy maradjon köztünk, mert nem különösebben vagyok, hm, diszkrét általában, még ha nem is nyilvánosa kürtölök szét dolgokat, hanem inkább névtelenül mondom meg a véleményem, de akkor nagyon. Ettől függetlenül megpróbálom ezúttal beharapni a nyelvem és tényleg csomót kötni rá. Már a "mostohaszüleimnél" koppan egyet az állam, egy kicsit bamba tekintettel emésztem a hallottakat, mielőtt megszólalnék. - Azta, ez... ez jó nagy hír...! Mióta tudod? És az igazi szüleid? Miért adtak el... mármint örökbe? - jönnek a meglepett kérdések, pedig mindeközben egy kicsit az agyamban elkezd motoszkálni, hogy én annyira nem bánnám, ha egy gazdag, befolyásos családban nőhettem volna fel a mi kaotikus katyvaszunk helyett. Viszont ahogy ez egy kicsit is megfogalmazódik újra lecsap a szörnyű bűntudat, hiszen szeretem apát és szeretem a testvéreimet - vagy legalábbis a nagyrészüket -, ez pedig olyan, mintha gondolkodás nélkül elcserélném őket csak a dicsfényért. Pontosan érzem, hogy mennyire helytelen, de így is bevillan a gondolat. - Menjünk úgy, ahogy vagyunk, ki a fenét fog érdekelni Londonban, sokan sétálnak benne haza. - bököm ki végül, nekem már nagyon mehetnékem van, kell a levegőváltozás, és meg is indulok, de ahogy átérünk a folyosókon és az ismerős arcok hallástávolságán kívülre kerülünk azonnal fordulok hozzá afféle "folytasd, mesélj még" kifejezéssel.
Tudom, hogy nem vagyunk egyformák, és azt szeretném Ettával megértetni, hogy nekem sem fenékig tejfel az életem. Felszínes tudok lenni, nagyon is! Most is ő láthatta, és ebből már rengeteg problémám adódott, hogy nehéz komolyan vennem bármilyen problémát, a mély érzéseket is csak kerülgetem. Az elmúlt időszak azért jócskán változtatott rajtam, már képes vagyok meglátni a hibáimat, és talán tanulni is belőlük. Mintha ő, a barátnőm mindezt észre sem venné, másokhoz hasonlóan tökéletesnek állít be, nem gondol bele, hogy igenis bénázok, hülyeségeket csinálok. Az, hogy dobálgatom a hajamat, vagy hogy élvezem, hogy utánamfordulnak, kicsinyes dolog, viszont nem fogok változtatni rajta, ilyen vagyok. De hogy belegondoljak mások érzéseibe is, azon sürgősen kéne, hogy ne marjak el senkit magamtól! – Gondolod? Nem lehet, hogy csak a rosszat látod? Szerinted én tudom, hogy mit akarok? Azért gondoltam arra, hogy tanári szak, mert úgy érdemben semmihez sem értek, hát maradok az iskolában, és arról beszélek, amit szeretek. Sosem leszek sztár zenész. – Simogatom meg a vállát, csak a külső nem minden, kár lenne magát a földbe döngölnie, csak mert nem tudja, hogy mit akar. Nem akarok mindenre megoldást adni, sem pedig lekicsinyelni az érzéseit. Haragudni.. emberi dolog. Még magunkra is. Viszont Etta és én vélák vagyunk, legalábbis részben, s ránk teljesen más szabályok vonatkoznak. Elgurul a gyógyszer, erőt vesz rajtunk a szeszély, s közel lehetetlen kimászni abból, amibe ástuk magunkat. Esetleg egymás támaszai lehetünk! - Na jó, de ez maradjon köztünk.. Nemrég derült ki, hogy nem vagyok igazi Fawley. – Halkítom le az amúgy csilingelő hangszínemet. Eddig nem érdekelt, hogy ki mit mond, de ez a mostani hétpecsétes titok. Etta kezébe helyezem a titkomat, amit eddig alig tud még bárki is. Hagyok némi hatássszünetet, aztán mintegy magyarázatként fűzöm hozzá. – A mostohaszülimnek nem lehetett gyereke, de nem akartak örökös híjján kiesni az elitből, így.. Konkrétan megvettek, mint valami tevét. Na ehhez mit szólsz? Nem is olyan idilli minden.. Ha kiderül, hogy valójában nem is vagyok aranyvérű.. Biztos mindenki mutogatna a családra. – Felőlem el is indulhatunk kifelé, csak hát így hogy még sportszerelésben vagyunk.. Gyorsan öltözzünk át? Várakozóan meredek rá áfonyaszín pillantásommal.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Ez is egy nagy különbség közöttünk, engem nagyon, nagyon is érdekel, hogy a dojoban hány szem tapad ránk. Alisonnak egyáltalán nem kell semennyi erőt arra fordítania, hogy a folyosókon utána forduljanak, hogy egy csomóan a barátai akarjanak lenni, gyönyörű, szinte ragyog, kedves, nyitott, gyengéd, minden, amit egy lányban keresni szoktak. Már úgy általában. Ehhez képest nekem állandóan koncentrálnom kell, hogy megfeleljek annak a képnek, amit mutatni szeretnék magamból másoknak, azt a vidám könnyedséget és extrovertált magabiztosságot, amivel esélyem lehet magamhoz ragadni a figyelem középpontját a társaságokban. Azt hiszem minden egyes percben küzdök azért, hogy megtaláljam azt a viselkedést, amivel a legtöbbet tudok majd elérni, csak… sose sikerül. Van egy baráti köröm, sose vagyok egyedül, de senkivel nem érzem magam igazán önmagamnak, Alison ehhez a legközelebbi, ezért tudom, hogy hiába vagyok rá féltékeny szörnyen, akkor is fontos, hogy barátok maradjunk. Magától nem vonulna el, de akkor egyszerűen húzom, nem akarom, hogy bárki hallgassa ezt és lássa, hogy mindketten mennyire ki vagyunk bukva nyeldesve a könnyeinket. - Persze, tudom, mindenki ezt mondaná, még előttem az élet, de ehhez képest a fél iskolánk sztár zenész, sportoló, gyógyító, auror, született tehetségek ebből, abból, amabból, vagy éppen olyan különleges erővel szaladgálnak, hogy én csak pislogok. Nagyon szar érzés, hogy ennyire fogalmam sincsen, hogy valaha megtalálom-e a helyem. - ömlik belőlem a panasz, hiszen mindenből rémesen átlagos vagyok. Persze, egy bestiamesterhez képest jobb vagyok a bűbájokból, de úgy a látványmágus szakon belül istenesen középmezőnyhöz tartozom, sőt, talán még lejjebb, mert ott mindenki annyira tökéletesen kiélezetten profi a dolgában. Ahogy átkarol és rámborul már nem csak könnycseppek gördülnek le a szememből, de egy kicsit még taknyosan fel is horkantok, amikor próbálok levegőt venni, csak nem tudok a sírástól. - Még is mi nem jött neked össze, Allie? Egy szempillantás alatt cserélnék veled, akármikor. - suttogom olyan halkan, hogy még ő is alig hallja mellettem, hiszen egyértelműen szégyellem, amit mondok. Szeretnék magabiztos lenni, hogy rám legyenek féltékenyek a lányok, rám figyeljenek fel a fiúk, hogy milyen sugárzó egyéniség vagyok, de az egész csak egy álca, amit már nem tudok fentartani előtte. A dolgok, amiket dühömben a pletykarovatokba írtam másokról, pusztán azért, mert én nem voltam bevonva a történésekbe… még csak tizennyolc vagyok és már is annyi minden van, amire nem kéne büszkének lennem! Talán még fel se tűnt Alisonnak, de amikor vele vagyok még a mimikáim, a hanglejtésem is hasonul hozzá, mintha folyamatosan tanulnék tőle "bájosnak lenni". Persze a veszekedés közben ez megszűnt egy csapásra. - Semmi kedvem edzeni már… valamit még te is mondani akartál, csak beléd fojtottam a szót, ugye? Maradjunk itt, vagy csak… csináljunk valami mást, jó? - vetem fel, készen állva arra, hogy felkapjam a cuccainkat és lelépjünk. Ez nem jelenti azt, hogy már el is hessegetem az ő baját, csak valószínűleg vannak jobb helyek a beszélgetésre, mint egy használt zokniszagú öltöző.
Megtehettem volna, hogy hagyom Ettát elviharzani, hiszen ott van nekem Alex és Abbie, de a korábbi mardekáros háztársaimmal ellentétben én nem akarom eszközként kezelni a társaimat, igaz barátokra vágyom. Nem azon múlik, hogy több vasat tartok a tűzben, sokkal inkább arról van szó, hogy be kell ismernem, ha hülyeséget csinálok, ha megbántok valakit. Most egyértelműen erről van szó, figyelmetlen voltam, tapintatlan. Nem elég csak tippelgetni, meg kell hallgatni a másikat, s nem is biztos, hogy kell valami megoldás. Elég csupán az értő hallgatás, pár jó szó, egy ölelés. Azt hiszem korábban is tudtam felszínes lenni, és most ismét ezt villantottam meg. Nem csoda, hogy ha kibukik belőlem a kétségbeesés, hogy mennyire szörnyeteg tudok lenni, ezen dolgoznom kell. Ha most meg is bocsájt, a jövőben nem szabad kockáztatni a barátságát. – Sajnálom. – Nyögöm ki ismét két szipogás között. Engem aztán nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Vélhetően még így fátyolos szemmel is szalonképes vagyok, de különben is, nekem most csak Simonetta válasza számít. Az edzés sem fontos, mert ahogy mondta, már úgyis kinőttük ezt az egészet. – Igen, értelek, de.. még annyira fiatal vagy, oly sok mindent elérhetsz még. Bárcsak segíthetnék, de tudom, hogy mindenben nem lehet. Ezek.. normális érzések, legalább nekem elmondhatod őket, nem fogok ítélkezni. – Borulok most a vállára, átölelve a derekát. Kicsit talán bensőséges, testvéri érzés, de szeretem, ha tudunk egymásba kapaszkodni. Engem mindenki olyan tökéletesnek hisz, holott nekem is megvannak a démonaim. Talán éppen ez a pillanat alkalmas lenne rá, hogy megnyíljak, de azzal csak elterelném róla a fókuszt, holott azt látom, hogy annyira maga alatt van, nem lehetek ismét önző. Végül mégiscsak visszakérdezek. – Ha nem haragszol meg.. Nekem sem jön minden össze, sőt.. Menjünk vissza, vagy maradjunk még? – Kérdezem egyértelműen azzal a szándékkal, hogy ha szeretné, elmondom én is, hogy miben bénázok, így akkor talán nem érzi magát annyira magányosnak, de ha most erre nincs szüksége, akkor talán az is elég, ha itt vagyok neki.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Lehetnék megértőbb, vagy türelmesebb, de alapvetően sajnos fogalmam sincsen miért jutott nekem a családból a sárga címer, mert most nagyon nem érzem magamban a chi-t rá. Frusztrál, hogy kinéztem magamnak a srácot és az orrom előtt megy végbe a nagy románca azzal a francia tyúkkal a csapatból. Az se elég, hogy próbálok közelebb és közelebb kerülni, barátkozással a kis Albával vagy most a szurkolással, mert lehet már teljesen el vagyok késve az egésszel és erre erősít az is rá, hogy Alison kérdezgeti ki más jönne be meg más pasikat ajánl. Az ember azt hinné, ha valaki el van jegyezve akkor már egy fokkal többet tud erről, de igazán számolhattam volna azzal, hogy nem is egymást jegyezték el, hanem a szüleik beszélték le az egészet alapból, aztán, ahogy ki is mondja szerencséjük lett. Az ajkaimba harapok, de nem az erősségem bent tartani a robbanást, szóval ki is tör megállíthatatlanul, aztán hisztisen készen is állok a kihivarzásra. Ahogy belép elém szinte készen állok arra, hogy odébb lökjem vagy levállaljam, de... de ennél azért jóval fontosabb nekem! Az egyetlen igazibb barátnőm, aki nem a vérrokonom, mindenki más inkább csak afféle szórakozós baráti kör, udvartartás, mint aminek ő volt a tagja a régi mardekáros barátnőivel, meg most az újakkal. Valaki, akivel kiadhattam magamból a vadulós pofozkodást a tatamin és pletykálkodhattunk a srácokról - vagy úgy egyáltalán - anélkül, hogy a birkalelkű háztársaim furcsán néznének rám, rosszindulatúnak látnának. Nagyot nyelek, amikor hangosan, szinte kiabálva zokogja el a bocsánatkérést és a szemem sarkából azért látom, hogy jó néhányan felénk fordulnak. Rendben, szeretek a figyelem középpontjában lenni, de nem egészen így! Kicsit leesnek a vállaim és elszáll belőlem az elszántság és a hiszti, de ott marad a megbántottság és a csalódottság, nem csak Alisonban, hanem magamban is, hogy olyanért tepernék, aki elérhetetlen. - Ne sírj... jó, jó, csak ne sírj! - nyögöm, miközben az én szemem is fátyolosodik, de tartom magam és megfogva a kezét húzom magammal, hogy legalább jussunk el az öltözőkig, hiszen ott most már magunk vagyunk, az edzés elkezdődött, mindenki beállt. Az, hogy kis kurvának hívta magát azért rendesen ledöbbentett és ki is zökkentett, nem hittem volna, hogy ilyenre egyáltalán képes akár másra mondani, nem hogy magára. Ahelyett, hogy kint edzenénk, mi itt drámázunk, mintha minimum valami rossz reality sorozat főszereplői lennénk. Azért ahogy beérünk és levágom magam az egyik partra nálam is megindulnak a patakok megállíthatatlanul. - Annyira belefáradtam, hogy mindenkinek olyan könnyen megy minden, a kedvesség, az őszinte nevetgélés, a barátkozás és a pártalálás, mindenki tökéletes vagy legalább is különleges vagy páratlanul tehetséges, vagy eszeveszetten gazdag, vagy... - megállok, most, hogy kimondtam, még rettenetesebben, még féltékenyebben hangzik az egész. Az én koromban már mindenki tudja, hogy merre tart, sőt, egy csomóan már többszörösen megmentették a világot, vagy sikeresek és tehetségesek... valamiben! A karateban meg van a mozgásom, meg van a precizitásom és az ügyességem, hogy oda üssek, ahol legjobban fáj, de ott se lettem soha bajnok, valószínűleg már nem is leszek, ahogy úgy az összes tehetségemben egy tucatnyi ember lepipál, az összes testvérem is fel tud mutatni valamit, még a kicsik is, és még a vérem is valami ezerszer vizezett vélaszármazék, akin senkinek meg se akad a szeme komolyabban. Valahogy minden olyan szerencsétlenül jött ki és most itt ülök és Alison is látni fogja milyen féltékeny, rosszindulatú szörnyeteg vagyok.
Nagy levegőt veszek, mintha én sem tudnám eldönteni, hogy mi a jobb; ha támogatom Simit az erőltetésben, akkor pofára eshet, viszont ha azt sugallom, hogy próbálja meg mással, akkor úgy teszek, mintha nem tartanám eléggé végzet asszonyának. Jótól kér tanácsot, amikor én állandóan eltévedek ezekben a szerelmi útvesztőkben, sosem tudtam eldönteni, hogy ki hogyan néz rám, és miért. Lássuk be, ha Corvus nem csókol meg, még belőle sem néztem volna ki, hogy odavan értem. Az otthoni légkör sokáig olyan fojtogató volt, hogy megannyi lelki sebet szereztem, túlságosan is felvettem valami mártír, megalázkodó szerepkört, így az iskolában lényegében mindenkit lekezeltem. - Nem tudom, hidd el, én is csak tippelgetek. Nekem szerencsém volt.. Talán adnod kéne időt magadnak, amikor tényleg olyanok az együttállások, hogy minden klappol. – Ez megintcsak közhely, de mit is mondhatnék? Az érzékesekkel nem lehet csak vitatkozni, s lássuk be, nagyon kicsi az esélye, hogy két ember úgy igazán összepasszol. Ha össze is jönnek, lehet, hogy hamar kijönnek a defektek, aztán mindkettő csak szenved. Vajon velünk is ez lesz majd? – Igen, ez igaz, neki sem ártana egy olyan sport, ahol kezelni tudja az indulatait. – Hümmentek, ebben egyetértek, hogy az öreg igazgatónk olyan, mintha valami menhely vezetője lenne, beveszi a sok kóbor kutyát, aztán nem számít, hogy milyen traumák robbannak így a környezetük arcába. Ám most nem is ez a gond, mert Simonettából kitör a feszültség, amit nem csak irányomban érez, hanem abból fakad, hogy valahogy semmi nem jön neki össze mostanság. Hápogok egy sort, ahogyan megbombáz minden bűnömmel, és lényegében igaza is van. Némán állom a sort, az ajkamba harapok, de a szememből látszik, hogy nem akartam bántani. Így amikor sarkon fordul, akkor cicázva elé vágok, és megfogom a vállát. – Nem, én hibáztam! Sajnálom, egy tapintatlan, figyelmetlen kis kurva voltam. Vagyok! Ne haragudj, bocsáss meg.. ! Túl szép most minden körülöttem, de ez csak illúzió, és átmeneti. Te.. valódi barátnő vagy, és az egyik legrégebbi, nem csak edzőtárs..Veled leszek a szurkolásnál, nem velük! Vagy nyolcvan-húsz a te javadra, rendben? – Törnek ki belőlem itt a könnyek, lehet, hogy túl érzelmes vagyok, de szándékosan nem szeretnék senkit bántani, csak ez az örökös figyelmetlenségem, amivel nem gondolok bele mások helyzetébe.. Éppen ezért nem voltam mérges Noah-ra sem, vagy nézem el Ramsey „patkányságait”, mert felszínes vagyok, mindenben csak a jót akarom látni. Pedig az nem működik, hogy mindenre csak rálegyintek, többé már nem. Fel kell nőnöm arra a szintre, ahol döntéseket hozok, vállalom, amit gondolok, hiszen nem egy homokozóban játszunk a lapáttal. tudom, hogy megbántottam Simi-t, és itt csak az őszinte megbántás segít, hogy ne menjen gallyra a kapcsolatunk. Nem, azt nem engedhetem. Nem azért mert udvartartást építek. Egyszerűen azért nem, mert ami igazi, azt nem dobjuk ki a kukába! Már teljesen fátyolos a szemem a könnyektől, s az sem zavar, ha jópáran megbámulnak, de már ráz a zokogás, elég hangosan ráadásul.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért tényleg kicsit őrlődöm a viccelődés és az igazi bosszúság között Robertoval kapcsolatban, viszont ezért is jó, hogy éppen edzésen vagyunk, percek kérdése és jön a püfölés amiben majd jól kiadom magamból a dolgot. A Dojo-n kívül még soha senkit nem vittem a földre, de itt bizony nagyon élvezem, ha megtörténik. És mivel lassan tényleg erőteljesen kilógunk a sorból és mi vagyunk a legidősebbek, legtapasztaltabbak, elég gyakran van is rá lehetőségem. - Na jó, most nem tudom, hogy azt mondjam, hogy gusztustalan az a pasi, aki kifelé tekinget, vagy örüljek annak, hogy akkor könnyebben le lehet csapni a francia tyúk kezéről. Szerinted mindegyik ilyen? Így olyan törékenynek és hazúgnak tűnik ez az egész, mintha nem jelentene semmit az ég világon, ha valaki jár valakivel. - agyalgatok, de valószínűleg teljesen feleslegesen. Ennyi erővel akkor semmit se számít, hogy Corvusszal ők együtt vannak, mindketten kacsintgathatnának kifelé valami másért. Alisonnak nem is lenne problémája minden ujjára találni még egy pasit, viszont a Flint gyerek, hm... Sose tetszett, sose fog. - Ki mindenkinek? - kérdezek vissza, kicsit szemöldökráncolva, de most igazán nem az a lényeg, hanem Sienna előélete. - Én ezt hallottam, de tényleg, azért jött ide, mert ott már eljátszotta az esélyét a Roxfortban meg újra nekimehet a dolognak előítéletek nélkül. Dumbledore mindenkit elfogad, mindenkinek új esélyt ad... adott... - kicsit elhallgatok, egyáltalán nem szoktunk ilyesmiket megemlíteni, a valószínűleg haldokló legendás igazgatónkról beszélni és nem is igazán akarok. Szóval nem is mondok többet, főleg, mert jön a kis nézeteltérés arról, hogy ki is hírdette meg a szurkolócsapatot a nyárra és egy kicsit kezdem magam nagyon felszívni és háttérbe szorítva érezni. - Igen? És honnan is tudod, hogy ki futtatta meg a dolgot hamarabb én, vagy a Mardekárosok? - húzom fel kicsit magamat, mert többedszerre is éreztettem, hogy az én kiírásom került a nyilvántartásba és én indítványoztam azt, hogy szervezzenek egy kísérő csoportot az All-starosok nyári versenysorozatára, de újra és újra felhozza a Mardekárosokat. Egy kicsit még az arcom is kipirul, amikor tiszteletbeli Mardekárosnak is akar felavatni. Kicsit az ajkamba harapok, mintha ezzel akarnám visszatartani a dühömet, de egy nyögés után így is kirobban belőlem. - Nem, nem akarok a mardekáros sleppbe tartozni! Mi az istenért húztad akkor az agyam és értetlenkedtél, ha már olyan régen eldöntötted, hogy VELÜK elmész majd! - akadok ki ezúttal teljesen, nem éppen hugrabugosokhoz illő vérmérséklettel. A pont az i-re viszont az, hogy megkérdezi mi tetszik Robertoban meg úgy a pasikban aztán azt hiszi, hogy csak úgy a semmiből kezdem el ajnározni újra. Alapvetően is kicsit kerekded arcom van, de most úgy felfújom magam, mint egy pocok, hiszen a hápogással és szemforgatással rendesen kihozott a sodromból. Nem akarok temperamentumosan felugrani és elszaladni, főleg anélkül, hogy tényleg megkezdtük volna az edzést, de a feszültség amiket remélhetőleg csak a tudtán kívül ébresztett bennem annyira kiül az arcomra, hogy el kell fordulnom tőle mielőtt kibuggyanna a szememből bármi. - Tudod... tudod mit? Azt hiszem rossz... sushit ettem, kihagyom a mai edzést, mennem kell. - ugrok el mellőle, bár ennél egyértelműbb nem lehetne, hogy nem amiatt megyek el, hanem besokalltam, hogy felváltva támogat és savaz meg figuráz ki. Azonnal az öltözők felé rohanok, hogy felkapjam a cuccaimat, bár apám még másfél óra múlva szedne fel minket kocsival, de nem érdekel, át se öltözök csak fordulok ki azonnal az ajtón. Eléggé durva lenne bevallani magamnak, de talán jobban tetszett, amikor éppen kidobták a baráti köréből, akkor sokkal jámborabb és kedvesebb volt, ráadásul akkor még nem néztem ki magamnak egy foglalt pasit, hogy róla panaszkodjak. Remek, nem csak sírva megfutamodok a barátnőm elől, de igaza van és tényleg szánalmas vagyok!
Cuki kuncogással csatlakozom a nevetéséhez, mert nagyon örülök, hogy nem temetkezik mélabúba egy foglalt pasi miatt. Nekem ezt nehéz átérezni, hiszen világ életemben utánam fordultak meg a fiúk, Corvus-szal pedig minden olyan természetes volt, hogy egymásra találtunk. Mégsem érzem unalmasnak, sőt, ha egy kicsit romantikus lennék, akkor kimondhatnám, hogy ez így volt megírva. De mivel nem vagyok, szimplán szerencsésnek érzem magamat, hogy a kényszerlejegyzés ellenére egymásba szerettünk. Meg kell ugyan majd dolgoznunk a kapcsolatunkért, hiszen a különbözőségek is érdekesek, de azt hiszem hozzám jobban illik, mint bárkihez, aki korábban érdekelte. Az pedig cseppet sem zavar, hogy a testiség tolódik, Simi bármennyire is célozgat rá, hogy az sok mindent feloldana, ennyire vagyok álmodozó, hogy semmi sem sürgős. – Nem is igaz. Azt hiszem némelyek csak azért kapaszkodnak másokba, hogy legyen valaki, közben pedig nézelődnek rendesen. Egy foglalt fél mindig érdekesebb, mint egy szingli, mert akkor már biztosan tud adni valamit. Ez csak álca..! – Fintorgó mosollyal illesztem a mutatóujjamat az ajkamra, jelezve, hogy mennyire nem értek egyet ezzel a képmutatással, de amit én csinálok sem más, hiszen nem kell erőlködnöm. Lehet, hogy egyszer összefogom a hajamat, és valami hatalmas szöcske szemüveget veszek fel, hátha csökken a külsőm minősége, de arra meg azt mondaná Corvus, hogy jól szituált ügyvédnő! -Komolyan? Mindenkinek ilyen indulatkezelési problémái vannak Corvus körül? – Hökkenek meg beleprüszkölve a tenyerembe, akkorát sikerül kacagnom, ezúttal nyoma sincsen a kuncogásnak. A fejemet csóválva a lelki szemeimmel már látom, hogy nyitok egy saját dojot, csupán fehér övet osztogatva az ilyen méregzsákoknak, mint a bokszológép, meg a seprűtörő. Miért nem tudják levezetni a strresszt értelmes módon, mint mondjuk mi? – Oh, az lehet, de nem tudhattad, hogy mi már megfuttattuk a dolgot a Mardekárban, azért jött össze lassabban az indítvány, mert vagy hatan aláírtuk. Sajnálom, de eskü, felterjesztelek tiszteletbeli kígyósnak, kapsz egy Malazár örökké tetkót, vagy ilyesmi. Mit szólsz? – Húzom az agyát, én aztán imádok kedveskedni, de nem a tapintatomról vagyok híres, amit lehet, könnyedén elengedek, hadd vigye csak tovább a szél. – Semmi sem mindegy. Rendezünk valami nagyon jó táncot. Magadért tedd, hogy mások csodáljanak. – Próbálom vigasztalni, erre megint a terelő után picsog, erre már szemforgatok, és kacsásan tátogón utánzom az ujjaimmal. – Felejtsd már el, vagy megütlek! Legyen már büszkeséged, vagy harcolj érte, nincs más alternatíva. Megcsináljam a horoszkópokat? Tudod, hogy mikor született? – Vonogatom a vállamat, nekem aztán tényleg minden jól áll, a fekete és arany az meg pláne.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Kicsit felnevetek, amikor belegabalyodunk a zöld átokba és hogy a varázslatok örökké kedveltebbek lesznek, mint a fizikai harc a varázsvilágban. Én karatézok, nem is akárhogy, de azért a látványmágus szakra nem csak azért mentem, hogy táncoljak, hanem a bűbájok is érdekelnek, szóval azért nem arról van szó, hogy elzárkóznék a varázsvilágtól a fizikai harccal. Inkább stressz levezetésnek használom az egészet, nem lesz soha életcélom, hogy felnőttként profi sportoló legyek vagy faképnél hagyjam a varázsvilágot. Bár lehet, hogy jobban járnék... valahogy hiába a tucatnyi testvér és hatalmas család, az istenért nem találom a helyemet. - Van, olyan, hogy táncmágia meg mozgásmágia, majd feltaláljuk a karate mágiát. - vonom meg a vállam, de igazából nem olyan sok meggyőződéssel. Szőke vagyok, de nem buta, viszont egyértelműen nem egy kutató alkat se, aki új mágiaformákat kísérletezne ki. Hogy végül mi lesz az életcélom az meg egy hatalmas kérdőjel. Talán én leszek a következő Rita Vitrol, az nem megy olyan rosszul, polgárpukkasztani azt tudok. - Rendben, de annyira gáz, hogy pont abban a korban vagyunk, hogy minden épkézláb pasi már bepárosodott, amelyik nem, annál meg tuti van valami gikszer vagy mondjuk halál unalmas jellemtelen nyálgép. - panaszkodom, ragaszkodva Robertohoz és az erős, olaszos, macsós kisugárzásához. Ami másnak problematikus, az engem vonz, mint molylepkét a fény. Az összes kérdésre önérzetesen felhorkantok és felkapom az államat, mintha a kérdés is sértene, de igazából nincsen rá válaszom. - Fogalmam sincs, mindegyik? Nem igazán ismerem a csajt, csak azt tudom, hogy Franciaországból jött át, mert ott kidobták a csapatából és senki nem ajánlott neki profi szerződést, mert... - kicsit elhallgatok, gondolkodom, hogy megosszam-e vele, amit a francia bátyám összegyűjtött muníciónak Sienna ellen. -... mert olyan dührohamot kapott, amikor vesztettek, hogy valami csapattársa hátán törte el a seprűjét, vagy ilyesmi. - suttogom ezt a részt, hogy csak ő hallja. Nem mintha annyira rengeteg arcot érdekelne körülöttünk, ahogy pletykálkodunk, de azért na, ez a titok az én fegyverem ellene, hogy levakarjam Robertoról. Bezzeg, ha tudnám, hogy már felvállalta a csapat előtt és hogy így már nem is akkora titok... - Ó, fura, amikor beküldtem az indítványt a szurkolócsapatra még én voltam az egyetlen. Azt tudtam, hogy minden csapatnak van egy kis szurkolócsapata, de tőlünk az ég világon senkit sem érdekelt, hogy ennyi időt áldozzon a nyárból. - húzom el a számat, nem is tudom miért, de ahogy így elbagatelizálja és úgy csinál, mintha a Mardekárosok indították volna a szervezést, nem én, egy kicsit elhanyagoltnak és őszintén egy fokkal értéktelenebbnek érzem magam. - Azt tudom, hogy rajtam kívül körülbelül csak Mardekáros jelentkezett. - teszem hozzá, ezért se különösebben repesek, bár látásból ismerek mindenkit, Alison az egyetlen, akivel ténylegesen barátnők lettünk a karate révén. Most kicsit úgy érzem, mintha tényleg nem is velem jönne, hanem ott lenne a Mardekáros slepp és én, aki kilógok a sorból. Már megint. Pedig jobb szeretek a figyelem középpontja lenni a társaságokban, nem a random más házból érkezett az összeszokott csapat mellett. A sok testvér között is nehéz kitűnni, próbálom természetesen kezelni, mintha csak a lényem része lenne a ragyogás, de amúgy elég rendesen küzdök érte, főleg, hogy nem vagyok túlságosan kiemelkedő semmiből az ég egyadta világon. - Mindegy. Robertoért megyek. - mondom ki újra, mintha csak a saját gondolataimra válaszolnék, így Alisonnak lehet egy kicsit fura ez a kijelentés a semmiből. - Sportos, magabiztos, jóképű, vicces, de van komolyság is a tekintetében, nem egyszerű, mint egy faék, olaszos macsó és tudom, hogy nem magas, meg nem is annnyira kigyúrt, de valahogy úgy ömlik belőle az erő még a kviddics ruhákon keresztül is. - sorolgatom, és drámaiam legyezgetni kezdem magam, mintha már a gondolatától is kimelegedtem volna. Hogy mi történne, ha tényleg összejönne, ha elcsakliznám Siennától aztán egy hét alatt tényleg ráunnék, hogy a hajsza után Roberto még sem olyan, mint amilyennek idealizálva elképzeltem... az már egy egészen más kérdés. - Azt hiszem a csapaté már megvan, de a szurkolói még ránk van bízva. Csak a színek adottak, fekete és arany, a szőke hajunkkal brutál jól fog mutatni. - mosolyodom el kicsit ezen a ponton, felemelve a kezem, hogy a lófarokba kötött tincsekkel játszadozni kezdjek, hiszen van olyan hosszú, hogy tudjam dobálni és előrehúzni csavargatni magas-póniba fogva is.
- Jaj nem így értem. Te mindent szó szerint veszel? Arra gondoltam, hogy a varázslók és boszorkányok között még mindig lenézett dolog, ha valaki fizikai fegyverekkel, vagy csupán a testét használva küzd. Mondhatni minek edzeni, amikor mindent gyorsabban meg lehet oldani a varázslattal. – Ezen kissé fintorgok, nálam a karate főleg a szellemi fejlődésről szól; az, hogy még meg is tudom védeni magamat a tahóktól, már csak hab a tortán. Simi hozzám hasonlóan nagyon szeszélyes tud lenni, nem véletlen, hogy jól megértjük egymást, noha kissé azért mindketten tudunk provokatívak lenni. – Szó sincs róla. Csak felvetés a részemről, hogy meg lehetne próbálni valaki olyannal, aki még nem talált pár magának. Ha te küzdeni szeretnél a szívszerelmedért, abban is támogatlak. – Emelek aprót a vállamon, csinos pofimon komoly érzelmek játszanak. Szeretném, ha Simonetta jól érezné magát a bőrében, nem lennének viszonzatlan, romantikus ideái, és valaki tényleg értene küzdene meg. Én nem gondolom magamat nagyszájúnak, s talán soha nem lett volna az egészből semmi, ha Corvus nem kezdeményez. Külső ide, közvetlenség oda, nem vagyok egy végzet asszonya típus, aki csak úgy elcsábít valakit. – Igaz, ezt el is felejtettem, sok itt a látványmágus. akkor.. miben tud többet nálad a nője? Szebb? Viccesebb? Okosabb? – Számolgatom az ujjamon, s közben hevesen rázom a fejemet, magamat meg felesleges lenne összehasonlítani Simi-vel, a véla báj is elég szubjektív, nem úgy működik, mint a szerelmi bájital. Van egy bizonyos fokú erős varázs, de az nem generál tényleges vonzalmat. - Veled? Hát nem tudod? A mardekárosok külön szurkolócsapatot szerveztek már erre, Abigail és Alex mindig az én tanácsomat kéri ki, de még Gillian is kezd egyre jobban beépülni. Naná, hogy elmegyek! Viszont nem akarom rádtukmálni a vadembert, ha nem a te stílusod. Különben is, van zsáner? Ez a Maroni miért is jön be? – Tudom, hogy nehéz megmagyarázni, hiszen nem elég egy csinos, férfias arcél, két hasonló fiú sem ugyanúgy tetszik nekünk. Szívesen játszanám a kerítőt, csak éppen van egy olyan érzésem, hogy Simi csak addig gerjed a terelőre, amíg az rá nem néz. Mintha a lehetetlen küldetés lenne a fontos, utána gyorsan rá is unna. Így azért nehéz átgondolni. – Oh, engem nem kell kérlelni, már régen megvettem az ötletet. Hozzunk össze valami klassz koreográfiát. A mezeket is meg kéne tervezni. Vagy azt kapunk?
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
- Jól van, de miért kapnék zöld átkot? Az még mindig tiltott, én meg nem szándékozom aurornak menni, hogy valami sötét varázsló tarkón lőjön vele. - vetem fel, engem aztán senki se akar halálra átkozni, miért akarnának? Rendben, van néhány zsiványság a tarsolyomban és szeretek pofonokat osztani az edzéseken, de igazán ennyi. Nem származom aranyvérű családból, nincsen semmilyen irigylésreméltó, amiért el akarnának távolítani, a vélaszármazékságom is csak egy halvány csipetnyi fűszer, közel sem olyan erős, mint ami Alisonból előbukkant, őt előtte is istenítették rengetegen a szépsége miatt. - De gondolom igazad van, egyensúly, meg minden. - teszem hozzá, megengedően, de látszik, hogy egy kicsit végletesen működök ahhoz, hogy tényleg komolyan gondoljam. Látványmágusként a vonzódásom a trükkökhöz, látványos dolgokhoz erős kontrasztban van azzal, hogy mennyire csapkodós vagyok, amikor elengedem magamat. Fogós kérdés ez az egész terelő ügy, de még eszemben sincsen feladni, így furán esik, hogy ilyen gyorsan elkezd lebeszélni róla. - Csak azért, mert van vetélytársam már egyértelmű, hogy nem nyerhetek? - kérdezek vissza, leplezetlen önérzetességgel és csalódottsággal, hogy egyre kevésbé szavaz nekem esélyt. Persze, tisztában vagyok vele, hogyan néznek egymásra azzal a Siennával és azzal is, hogy attól még, hogy a kis Albát a szárnyaim alá vettem nem garantált, hogy felfigyel rám, de... - Egyetemista gitárral? Akkor gondolom felsőbb éves szaktársam lehet, a látványmágus pasik háromnegyede valami hangszerrel nyomul. - reagálok, kicsit azért rezignáltan, gyorsan megrázva a fejem. - Nem, nekem nem egy olyan átlagos pasi kell, nem mondok le Robertoról ilyen gyorsan. - makacsolom meg magamat, mintha szóba se jöhetne egy olyan lágy művészlélek. Talán pont azért, mert a tehetségem megvan a szakomhoz, de nem vagyok különösebben kiemelkedő és talán éppen féltékeny lennék, ha a pasim jobban tolja. Oké, láttam és meghallgattam az üzenőfalon azt a dalt, ami még csak nem is nekem szólt, de Roby azért nem egy szelídlelkű unalmas művészfiú, meg nem olyan tehetséges, hogy emiatt válna belőle világsztár. A kviddicsben viszont... csodálatos mozdulatai és jövője lehet! És én ott akarok lenni, amikor annak a tyúknak elborul az agya és a srácom kiábrándulva belőle végre valaháva felém fordítja a figyelmét. - Kérlek, Ally, csak gyere el velem az all-star csapattal szurkolni a nyáron, esküszöm, ha a végére se haladok semerre, elfelejtem a srácot! És megkeresem azt az akárkicsodát a hosszú hajjal és a gitárral a hóna alatt. Áll az alku? - kérlelem újra, mint aki addig nem hajlandó még edzeni se, ameddig erre nem teszünk pontot. Nem mondom, hogy nem gondoltam bele, hogy milyen lenne... gyakorolni, de valahogy akkor is olyan erőltetettnek és szánalmasnak hangzik odavetni magam valakinek csak azért, mert más elutasított. Sőt! Még nem is utasított el, mert ahhoz először számba kell vennie és ténylegesen bepróbálkoznom. Szóval várakozóan tekintek rá, nem is igazán nyújtok vagy csinálok semmit rá, csak a kezéért nyúlok, hogy magamhoz húzva azokat rászorítva tovább kérleljem. - Tudom, hogy hosszú, de nem kell végig velük lennünk vagy próbálnunk a fellépésekre, minden héten csak egy meccs van és annál kell tényleg ott lennünk meg fellépnünk és bejárjuk az Egyesült Királyságokat és... kereshetünk Dojo-kat is. Csak gyere velem, szükségem van rád! - sorolom, de minél többet beszélek annál jobban kezdem magam rosszul érezni, hogy kérlelnem kell, mint akkor, amikor azt éreztette kicsit, hogy a francia tyúkkal szemben már el is vesztettem a harcot.
- Ezen már én is gondolkoztam, de mi van akkor, ha bármilyen ügyes az a bizonyos test, és kapsz egy zöld átkot? Valahol a kettő között van az igazság. Ügyesen kell használni a varázslatot, s olyan reflexekkel kell kirúgni a másik alól a lábat, amire nem is számít. – Vélekedek, én amolyan csillag együttállásokban hiszek, amikor minden tökéletes. Na jó, ez alól komoly kivétel volt, amikor a véla bájom beaktiválódott, és már rángattam volna be Corvust a mosdóba. Számára az nem volt tökéletes, én pedig megértettem, hogy ne egy ékszer miatt aktiválódott vágy miatt legyünk egymáséi. Azóta nem is volt ez téma, kissé mintha meg is rettent volna a szentem. Van egy karótnyelt oldala, de rém következetes, talán pont azt vezetett oda, hogy egymásba szerettünk. Ettől még nem kevésbé darkos, de ezzel meg sosem volt bajom. – Hát ez nehéz ügy, nem tudok erre mit mondani, mert én tényleg melletted vagyok, de nagyon ritka az, amikor pont minden passzol. Ha rád se néz, akkor van értelme erőltetni? Vagy pont ezért kell, mert elérhetetlen? Válassz valaki más nehéz falatot, ahol nincsen képben vetélytárs.. Valamelyik nap láttam egy faszit a nagyteremben, tuti egyetemista, kicsit talán hosszú volt a haja az én izlésemnek, de gitár lógott a nyakában. Nem nézte meg a lányokat, lehet, hogy szüzességet fogadott, vagy mi. – Nevetgélek pletykálkodva, remélhetőleg az illető nem a fiúkhoz vonzódik, mert akkor Siminek én lövök véletlenül gólt, akkor pedig annyi a barátságunknak. Drukkolok én, hogy végre ő is ki tudja élni magát, mert nekem annyi elvesztegetett év után van valaki, aki úgy néz rám, mint talán még senkire, s lássuk be, ha nem is vagyok romantikus alkat, ez igencsak boldogító gondolat. – Igaz, csak a gyakorlás miatt nem kell. Szerintem sem vagy szánalmas. Én elvonulnék a gitáros előtt, ha még rád sem kapja fel a fejét, akkor őt is kihúzzuk a listáról. Felmegyünk edzés után a nagyterembe? Hátha ott van? Sajna azt nem néztem, hogy melyik házba jár. Nem hozzánk, az biztos, akkor már láttam volna. Nem lehet, hogy hozzátok? – Csóválom a fejemet, igazgatva az övemet, s körzöm a nyakamat, már egészen bemelegedtem, ideje lenne az ütésváltásnak, kezd felgyülemleni a le nem vezetett energia, főleg, mivel Corvus említése, és hogy nem csináljuk, eszembe juttatta, hogy na igen, lenne mit pótolnunk.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt hiszem én csak remélem, hogy Alison örökre jámbor marad és én lehetek magabiztos csépelő mellette. Kicsit olyan ő nekem, mint egy követendő példa, akire nézve én is megengedhetem magamnak, hogy önmagam legyek. Ő a farkasok közt bárány, én a bárányok közt farkas, ha a házainkat és az azzal gyakran szembemenő jellemeinket nézzük. Ő kivált a piszkálódós, gúnyolódós csapatból, én pedig nem tartozom a halkszavú nyájas állatszerető vagy gyógyító falkába, ami a házam nagy része. Persze a Látványmágus is még beleillik a sztereotípiába, de a karate stílusom, meg a harsányságom kevésbé. - Ja, ami amúgy tök hülyeség, mert a pálcát elvehetik, a mágia csődöt mondhat, a testünk viszont megmarad, hogy kiosszunk néhány pofont. Néhányan annyira puhányok, ha egy percig kéne futniuk az életükért akkor már három lépés után orrabuknának és várnák a véget. - kuncogok, egyértelmű, hogy nekem is sokat jelent a karate és nem szeretem, hogy a varázsló suliban nem tartozik a menő dolgok közé. Én se vagyok amúgy annyira izmos, inkább szálkásan erős, de Alisonnál lényegesen erősebb fizikailag. Persze ki nem mondom, hiszen hasonlítgatni határozottan egészségtelen és akkor azt is hasonlítgathatnánk, hogy vélavérűként ő mennyi szépséget örökölt, meg én mennyit. Nem vagyok hülye, tudom, hogy ő az iskola legszebb lánya, túlzás nélkül, de vagyok annyira kényelmes a barátságunkban, meg úgy a külsőmben, hogy ez ne érdekeljen. - Hm, ennek sose néztem utána, és közel vagyunk hozzá? Nem mintha azt tervezném, hogy átmegyek valami ninjába és nyakakat török ki, csak kíváncsiságból. - pislogok egy nagyot, egyértelműen tényleg fogalmam se volt róla. Ebből is látszik, hogy Alison jóval olvasottabb, mint én, én csak dobálózok a japán szavakkal meg menőzök a mozdulatokkal, élvezem a dicsfényt, ha nyerek egy párharcban, nem igazán a lelki béka és a kiegyensúlyozottság meg a fegyelem, meg a bölcsesség lebeg a szemem előtt. - Még egy párt se alkotnak... elméletben... de annyira utálom, ahogy egymásra néznek. Az a hülye liba! - puffogok még egy sort, de amikor rátérünk arra, hogy Alison hogyan adhatná ki magából az elnyomott véla-varázst és elpirul, aztán elkezd rámszólni már veszett fejsze nyele, mert kitör belőlem egy visongós visszafojthatatlan kacagás. Szó szerint az ellentetjét teszem annak, amire kér, de egyszerűen nem tudok nem nevetni a képét látva és azt, hogy milyen zseni tanácsot adtam a szabad energiáinak felhasználására. Persze most, hogy már átöltözve visszaértünk a tatamik mellé, várva, hogy kezdődjön elkezdődjön a tényleges óra, jó pár arc meglepetten felénk fordul. Nagyot nyelek, az ajkamba harapok, és azért én is kipirulok, nem csak a kérdésétől, a témától, de a nevetéstől is. Addig nem is válaszolok, míg a többi karatés abba nem hagyja a bámulást, konokul hallgatok és állom a tekintetüket, aztán tényleg suttogva felelek, mert az fix, hogy ha eddig nem füleltek, hogy miről beszélünk, most már igen. - Nem tudom, lehet? Talán akkor én se lennék olyan ideges, ha több tapasztalatom lenne, nem tudom. Sok jó pasi van a suliban, de olyan gyorsan bepárosodik mindenki és senki máson nem akadt meg úgy a tekintetem, mint rajta. Annyira szánalmas meg nem vagyok, hogy hírdetést adjak fel, hogy elvegyék a... tudod.
Azért annyira nem vagyok szentéletű, mint ahogy Simonetta hiszi rólam. Nem a jót látom benne, hanem hogy mindenkinek van sötét oldala, ahogy nekem is. Bár magam mögött hagytam a gúnyos nevetgéléseket, attól még tudom, hogy honnan jövök. A mardekáros triónknak most is van egy picit gőgös felhangja. Nem mondom, hogy jobbak vagyunk bárkinél, de miért tennénk úgy, mintha nem érnénk semmit? Simi is csupán próbál magabiztos lenni, és nekem erős támaszokra van szükségem, hiszen manapság minden olyan bizonytalan, némi félelem is felütötte a fejét nálam legbelül. Nem árt, ha más görbe tükröt tud mutatni, és esetleg tanácsot adni. – Áááh, a karate a varázsvilágban nem számít menő dolognak. Inkább csak furcsállják. Minek ököllel megoldani valamit, ha ott az átok? – Vélekedek, ámbár ez így nincs kimondva, bőven lehet, hogy sak a fejemben létezik. Azért elnevetem magamat azon, hogy mennyire bíztatjuk egymást, én azon, hogy repüljön rá nyugodtan a terelőre, ő meg hogy verjem szét a másik kiscsajt, ha az utamban állna.- Különben is, más dolog, ha megvédem magamat, de ugye tudod, hogy a mugli törvények szerint egy bizonyos dan felett fegyverhasználatnak minősül a tudásunk? Nem lehet csak úgy indokolatlanul bántani másokat, mert az is gyilkosságnak vehető, ha véletlenül eltörik a torka.. – Áh, az nem jelent semmit. Nem házasok, vagy mi, ugye? Akkor szabad a rablás. – Ez nyilván ilyen barátnős pletykálkodás, én sem örülnék neki, ha Corvust megkörnyékezné valaki, de azt hiszem bennem nincs nagy féltékenység, vagy birtoklási vágy. Ha nem illünk össze, akkor lehetek én bármilyen akaratos, úgysem marad mellettem. És lássuk be, ha Simit ennyire megmozgatja az a fiú, akkor miért keresgélne mást? Abbie esetén is bejött a tanácsom, hogy határozottnak kell lenni, így hát azt hiszem egész jó kerítőnek mondhatom magamat. Karbafont kézzel hallgatom az edzőtársat, a sötétséget méltatja bennem, aztán a vége meg az, amin alaposan sikerül elpirulnom. – Pszt, halkabban te istenadta, neked mondtam, ne ordibálj már! – Teszem ezt akkor is, ha csak sutyorogva mondta, ez olyan vérciki, hogy én kezdeményeztem vélaként, és nem vártam meg a letámadást. Azt kétségkívül túlzónak tartottam, hogy Corvus amolyan tökéletes alkalmat keres, nyilván a mosdó a másik véglet, de nem kell ezt ennyire megtervezni. Mondhatni alkalom és ihlet kell hozzá, a tervezés azt hiszem megöli a dolgot. A vágyakat nem hiszem, hogy lehet programozni. – Na és te? Amíg nem jön össze a csődör, nem gyakorolsz mással?
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Persze, ha kérdezné valaki, aki nem beszél japánul, akkor azt mondanám, hogy na, én folyékonyan! Gyorsan lebuknék, amikor a maréknyi alapmondaton kívül és a karate-szavakon kívül csak kaják neveiből ollózok össze valami japánosan hangzó halandzsát. Élvezem ezeket a közös edzéseket, a pletykákat, hogy Alison többnyire csak a jót látja bennem és nem csak, hogy azt hiszem megbecsül, de nem restelli ki is mondani. - Ugyan már, sose volt kérdés. Csak féltékenyek, hogy nem csak jó tanuló vagy, de szép is, meg még karatézni is tudsz. Úgy ahogy. - öltök nyelvet, megint vidáman kuncogva, piszkálódva. Kissé megvonom a vállamat azért, elcsitulva. - Azokra a mardekáros libákra amúgy se volt szükséged, a kiscsajt meg ha akarnád tuti laposra taposnád, de biztos vagyok benne, hogy nem emiatt nem mutatta még be normálisan. Ha egy kicsit is ismer tudja, hogy a haja szála se görbülne meg az exének, vagy a mijének, nem vagy te olyan. - gondolkozom el, én se tudom, hogy a vőlegénye miért nem vonja be jobban a baráti körébe, de nehéz is egy 17-18 éves pasi agyával gondolkozni, aki egy karótnyelt tuskó. Azaz, nekem egyenesen lehetetlen. Nem különösebben figyeltem, hogy milyen az edző személyisége, ilyen tekintetben durván felületes vagyok, de cserébe Alison figyelmes és tudom, hogy nagyjából beletalál a dolgokba, szóval bízhatok az ítéletében. - Azt mondod? Voltak róla pletykák korábban, a bátyám mintha mondott volna valamit egy testvérről, talán húg? Nővér? - gondolkozom, mint aki egy pletyka-lexikon és kicsit csalódott, hogy nem jutnak eszébe részletek. Na, majd később rákérdezek. - Olyan kis ide-oda bambulások az edzésükön meg ilyesmi. Meg az üzenőfalon... Roby hagyott egy szerelmes levelet P-nek. Parkin. Sajnos a nevem nem Patkinson. - fújtatok egyet, de aztán megingatom a fejem. - De ez nem jelenti azt, hogy már fel is adtam, erre IS kell az a nyári allstar szurkoló csapat. - teszem azért hozzá, de jól esik, hogy a nagy sóhajtgatások közepén megszorongatja a kezemet. Ahogy felhozza Alex-et először csak nevetek, hogy jól betaláltuk a Maronikat, de lefagy a mosoly, ahogy belemegy a kételyeibe is. - Ez... furcsa... talán az, hogy sokáig nem tudtál róla meg el volt nyomva rátette a bélyegét. Nem is tudom, nekem soha nem volt ilyen bajom, mindig egészséges agresszióval és sötétséggel rúgtam hasba az ellenfeleinket. Lehet, ha egyszer kiadod magadból, úgy istenesen, akkor minden a helyére kerül! Lehet, ha mondjuk a kis vőlegényecskéd megtalálja magában a férfit és felteszitek az i-re a pontot, akkor... - elhallgatok, a végét azért már sutyorogva mondva, mert az ember nem nagyon szokta hangoztatni, hogy melyik pasijával meddig jutott el egészen pontosan, de én mindenre kíváncsi vagyok mindenki kapcsolatában és azzal is sokat nyúzom, hogy meséljen ilyesmiről. Olyan, mintha én már magas lóról beszélnék, pedig hiába a vélavér - ami az ő szépségével meg apám jóképűségével ellentétben szerintem csak egy minimális csipet valahol, nagyon mélyen -, még nekem is csak alig volt dolgom pasikkal, egyáltalán nincs ott végtelen tapasztalat és azt se tudom, hogy tényleg segítene a képességén és a zavarodottságán, ha végre "csinálnák".
Azért attól, hogy mugli hobbim van, hirtelen nem leszek penge japánból, csak a pár szakszót ismerem. Mondhatni ugatjuk a témát, mintha. Simonetta pedig kellemes edzőtárs, a maga nyájas hugrabugos stílusát jól kiegészíti ez az erőteljes jellem, ami viszont a vélaságából fakad. Érdekes, hogy miként lesz két véla éppen karatés, talán kompenzálni akarjuk, hogy nem vagyunk csak és kizárólag törékeny virágszálak, akik a külsejükkel tudnak csak tarolni. – Mindenesetre köszönöm, hogy barátkozol velem. Az utóbbi időben lányokkal nem találtam meg a közös hangot. Nem csoda, hogy Corvus a mai napig nem akart bemutatni a pofozógépnek, lehet, hogy attól fél, hogy egymásnak esünk? – Csóválom a fejemet, én végülis Noah-val is igyekeztem megtartani a jó kapcsolatot a kenyértörés után, na de Beth és Jasmine nagyon ellenem fordult. Mostanság sikerült csak elkezdeni kiépíteni valami csinibabás udvartartást Alex és Abbie személyében. És Alba is nagyon cuki a musicalből. A régi haverok közül igazából csak Ramsey maradt meg, de ő töretlenül a támaszom, még akkor is, ha másokkal ő maradt a kekeckedő szinten. – Áh, az edzőnő ennél sokkal józanabb típus. Nem is tudom, mintha valami lenne valami keserűség a tekintetében. – Mutatok a halántékom felé, mint aki csak úgy megérzi az ilyesmit, de én aztán nem ártom bele magamat más dolgába, a legilimenciát is igyekszem nagyon passzívan kezelni. – Miért gondolod? Nem lehet, hogy ez csak a te fejedben létezik? Aki mer, az nyer, nem? – Ezt pont én mondom? Amilyen tejbetök vagyok, biztosan nem jövünk össze a vőlegényemmel, ha ő nem kezdeményez? Én alapvetően nyitott vagyok, és barátkozós, ha valaki mosolyog rám, nem jut eszembe, hogy mondjuk tetszem is neki. Jó, azért az utóbbi időben már észrevettem, hogy utánam fordulnak, és az a néhány fiú is megnézi a fenekemet a gi-ben. Megszorongatom Simi kezét, amikor így sóhajtozik, szeretnék segíteni, de Abbie esetében sem mertem kerítőt játszani, az valahogy nem az én stílusom, ráadásul a terelőt végképp nem ismerem. – Én meg a nagyobbat. Alex-et majdnem megverte egy nagyobb lány csak mert véla. Mondjuk akkor még nem tudtam, hogy én is az vagyok. Viszont.. Simi.. amióta fizikálisan is elkezdtem gyakorolni, néha.. mintha nem tudnám visszafogni magamat. Mintha.. bennem lett volna valami elfojtott agresszió. Valami sötét én, nem is tudom.. Amióta kiderült a származásom, még inkább nehéz visszafognom magamat. Mi történhet velem?
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Kicsit felnevetek a válaszára, de nem gonoszan, boszorkányosan, a nevetésem dallamos és jóleső. Attól még, hogy egy kicsit jobban meg tud fertőzni a féltékenység és az akaratosság, mint a háztársaimat, azért nincs a homlokomra írva, hogy gonosz banya. - Jólvanna. Gomenasai? - kuncogom, egyértelmű, hogy nem csak a karate érdekel, de az ilyen japán kifejezések is, még ha csak erősen közkedvelt és híres szavak ragadtak is meg. Sajnos ténylegesen nyelvet tanulni nem sikerült, csak hangokat utánzok, de nulla nyelvtan. - Nem arról van szó, hogy egyáltalán ne akarjam látni őket, de hát lényegében mindenkivel egész tanévben együtt vagyunk amúgy is, csak a legkisebbekkel nem. - válaszolom, bár kicsit elhúzom a számat kicsit sajnálva az ő oldalát. - Azt hiszem mindkettőnek van előnye és hátránya is, mármint nem annak, hogy nem érezted magad a családod részének, csak az egykeségnek és a tíz testvérnek. - sóhajtok fel, hiszen Alison legalább egyértelműen a Fawley-k jövője, nagy becsben tartott örökös, főleg, hogy az unokanővére a másik oldalon egyszer haldoklik, egyszer nem, de aztán ki tudja, hogy visszajön-e a betegsége. Fawley név mondjuk igy is úgy is kihal a következő generációval, de azért az én szemszögemből igen csak tenyéren hordozzák őket. - Apával persze ritkábban találkozom, vele fogok is, de azt mondta, hogy lehet vállalná, hogy afféle kísérő legyen a szurkolói csapathoz, szóval az is tökéletesen jönne ki. Csak az edzőnő bele ne zúgjon, mert akkor őszintén felkötöm magam. - sóhajtom, mert pontosan látom, hogy milyen szemekkel szoktak az apámra pislogni a nők. Bennem is akad a véla-véréből, de nyomokban sem annyi, Alisonnal lehet hasonlatos a mágikus kisugárzásunk, és még is hozzá képest rám vajmi kevesen figyelnek fel. Neki már vőlegénye van, még a lapok is lehozták, úgy, hogy nem is látványmágiát célzott meg megkapta Wendy szerepét a jövő évi iskolai darabba, nem csak pasiknak, de néhány tanárnak is a szeme fénye. Nekem is sok barátom van, nagy udvartartásom, de ekkora figyelmet akkor se szereztem még magamnak. Még! - Találkoztunk már, beszéltünk egy-néhányszor, de azt hiszem annak a francia tyúknak a varázsa már teljesen beette magát a fejébe. Pedig én annyival jobban mutatnék mellette, annyi mindent csinálhatnánk együtt! - sóhajtom, hiszen jó sok időt töltöttem azzal, hogy Roby közelében legyek, ne közvetlenül, de látva, szépen kiöltözve, mindig barátok között kacarászva, magamra vonva a figyelmem ő meg… ő meg mindig azt a Siennát nézi! Remélem sikerül elijesztenem a csajt, mert tökre úgy néz ki, mintha csak eltűrné Roberto udvarolgatását, miközben én aztán nyíltan és azonnal és gondolkodás nélkül viszonoznám! - A pici Maroni-lányt a szárnyaim alá vettem és a család nagyrészt hálás érte, aki meg nem, az pukkadjon meg. Mindenesetre azt hiszem így kicsit többet lehetek a közelében, talán egyszer végre beszélgetünk kettesben is. - sóhajtok fel újra, ezúttal ábrándosan. A harcban agresszív és céltudatos vagyok, az életben is jobbára, de azért még minden, amit csak elképzeltem kettönkről az olasz fiúval csak ábránd és nem több. Azt is csak remélhetem, hogy egyoldalú a közeledése, mert ha már mondjuk ebben a szent minutumban randiznak is, jóval nehezebb dolgom lesz közéjük ékelni magamat. Roberto túl jó, még a végén minden rossz tulajdonságával együtt megbocsát neki és mellette marad. Csak tudnám miért? Mi van abban a lányban, ami bennem nincs meg?
- Ne légy gonosz! – Kérlelem mosolyogva, ő még pontosan emlékezhet rá, hogy évekig csak árnyékharcoltam, gyakoroltam a katát, nem csoda, ha a két ex-mardekáros barátnőm olyan csúnyán le tudott iskolázni. A közelmúltban viszont elkezdtem versenyekre járni, komolyan venni a harcot, és egész ügyes vagyok, ha még sok gyakorlatom nincsen a full contactban. Abban Simonettának igaza van, hogy nem ártana némi változatosság, csak valahogy már megint a pasiknál kötünk ki. Talán mert csörgedezik bennünk némi véla vér, de az is lehet, hogy életkori sajátosság. – Sosem értettem, miért nem szeretsz jobban rájuk időt szánni. Én egy időben ölni tudtam volna azért, hogy a család része legyek, úgy tényleg. – Csóválom a fejemet, tudom, hogy Siminek rengeteg dolga van, de nekem Eleanor, az igazi anyám úgy kellett, mint egy falat kenyér, mindig alig várom, hogy találkozzam vele. Igaz, hogy nem részese az aranyvérű elitnek, de pont ettől van az, hogy vele önmagam lehetek. Miután átöltöztem, már nem tudok a kedvenc elfoglaltságomnak, a csigacsáp tincsek morzsolgatásának hódolni, mert azt is be szoktam tűrni a copfba, kissé hátranyalva a hajamat, hogy lássak is, amikor mondjuk el akarják törni az orromat, úgyhogy pótcselekvésként Simonettába karolok, ott pihentetem a kezemet. – Egen, ez akár most jól is hangzik, egy ideje szabad kezet kaptam. – Természetesen a barátnőmet sem fogom beavatni, hogy azért ez a túlzott szabadság, mert nem akarják, hogy esetleg lelépjek így, hogy nem vagyok igazi Fawley. Esetleg majd az esküvő után Simonettát is beavatom, de első körben elég ha csak a család és Corvus tud róla, még a két mardekáros barátnőm, Abbie és Alex sincsenek beavatva. Nem attól félek, hogy esetleg ítélkeznének.. Ki tudja, hogy mennyire pletykásak a lányok, vagy akár Simi. Miközben várunk az edzés megkezdésére, elgondolkozva kapok az alkalmon, hogy most én is része legyek Simi szerelmi életét megtárgyalandó. Ráncolom a homlokomat, hiszen Simi majdnem szebb, mint én, s bár pontosan tudjuk, hogy a külső nem minden, de én azt hittem, hogy sokkal bátrabb az ismerkedésben, míg én, aki észre sem vettem jó ideig, ha bejövök valakinek. – Ah, és neki is bejössz? Észrevett már? – Nem sokat tudok az ügy hátteréről, úgyhogy szőke vélatársamnak kell beavatnia. Én mindenképpen drukkolni szoktam, hiszen amennyire tudom, már Abbie is bepasizott.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
Nehéz is lenne komolyanvenni ezt az aranyvérőrületet meg úgy a varázsvilágot úgy, hogy ennyire kevert családból származom. Sőt, egy kicsit talán még utálattal is tekintek a különlegesvérűekre meg a kis klikkjeikre, mert nekem csak egy csipet vélavér jutott valahonnét és még arra is kötelező nyomorult bűbájos ékszereket hordani. Nem igazán volt előttem semmilyen igazi női példakép, szóval lettem, amilyen lettem, egy kicsit feltűnési viszketegséges, egy kicsit magamutogató, de összességében zseniális. Előrehajolok, hogy mit lobogtat a kezében, de először a szavaira válaszolok, ugyan megpróbálom kikapni a kezéből. - Azt nem mondtam, hogy jobb is lettél, csak azt, hogy korban kinőjük. - nevetek fel halkan, vidáman, miközben a karate tábor papírját nézem. - Őszintén? Fogalmam sincs. Gondolom a családommal is kéne lennem, mert sokan vagyunk, de azért éppen annyian, hogy feltűnjön, ha nem vagyok ott. Meg amúgy is, rólam van szó, persze, hogy feltűnik nekik, ha nem vagyok ott. - válaszolom, de valójában már agyalok, hogy miként is erőltessem neki ezt a szurkolósdit, mert én mindenképpen ott akarok lenni. Amikor int, hogy menjünk az öltözőbe, hogy ő is magára húzza a hacukáját bólintok, de még mindig elgondolkozva autópilótán követem a szórólapot a táborról fixírozva. - Végül is a tábor nem az előfeltétele a karate versenyeknek, amíg együtt vagyunk tudnánk együtt gyakorolni. Vagy fogd a szüleid vagyonát és teljesen véletlenül kísérjen el minket valami magán-sensei. Nem is tudom. - agyalgatok, bár nem valami okos ötlet se felkészülés nélkül versenyre menni, se valami burzsuj-sensei-t felfogadni, aki ki tudja mennyire segít bármiben is, csak szórakoztatja a gazdag ivadékokat, mint Alison - névileg. - Szóval az van, hogy egyelőre nincs semmi. - bököm ki megvonva a vállam, de nem különösebben elkanászodva. Még messze nem adtam fel. - Szóval... a terelő. - mondok csak ennyit és még egy ábrándos sóhaj is kiszalad. Alison is ott volt a válogatón, elszántan szurkolt Corvusnak, látta, hogy kit választottak be a csapatba meg az is lehet, hogy a vőlegényétől is hallott ezt-azt, bár az valószínűleg nem volt annyira rózsaszín, mint az én elképzelésem az olasz csődörről.
Simonetta azon kevés barátnőim egyike, akinek a mugli vonal hasonlóan fontos, mint nekem. Bár nem mardekáros, mint a legtöbben az udvartartásomból, de ő is véláktól származik, ezért könnyebben megértjük egymást. Az eleje persze nehéz volt, csoda, hogy nem verekedtünk össze, hiszen egymás erejét is provokáljuk, főleg ha mindketten karatézunk. Egy kicsit Ninára emlékeztet, legalábbis ugyanaz a stílus, ami a karatét illeti, de ő már elköltözött, én pedig nem lóghatok állandóan Abbie vagy Alex nyakán. Természetesen ott van nekem Corvus, de mivel nem vagyok összeházasodva, sőt, összenőve sem, ezért kell, hogy mindkettőnknek megmaradjon az élettere. A nyarat lassan meg kell terveznem, nyilván ő is szeretné, hogy kicsit együtt legyünk, de komolyan szemezek a karate táborral, amiről most papírt is hoztam, ezt lobogtatom a kezemben. – I-igen, nem is olyan rég én voltam a legbénább, most pedig.. – Utalok arra, hogy Siminek igaza van, s csak nevetgélek, hogy mennyire nyomja a zsargont. Körülnézek, nálunk csak fiatalabbak, kezdőbbek vannak jelen, én is kék öves vagyok, pedig már nagyon csábít, hogy lassan vizsgát teszünk. – Bele fog férni? – Körzök egy picit a vállaimmal, az is sport, mondhatni a tánc az életem, hiszen jó sokáig nem is szándékoztam ténylegesen fizikai harcba bocsátkozni, inkább táncnak vettem a katát. És ha ott lennék szurkolni Corvusnak, hátha motiválnám a győzelemre. Ám mégis félek tőle, hogy csak zavarba hoznám, és nem biztos, hogy ilyen mértékben is be akarna vonni az életébe, hiszen még mindig nem mutatott be a barátainak. Azért annyira van önbizalmam, hogy tudjam, nem szégyell engem. Lehet, hogy attól fél, hogy netán a kis barátnőjével összezörrenek, akibe bele volt esve? Hát igen, elég harcias vagyok én is, és egy véletlen elszólás miatt merő ösztönből kiverném Kathrine fogát. Akkor aztán lehet, hogy Corvus is ellenem fordulna, úgyhogy ennek tudom be az okot. De miért? Imádok barátkozni, közvetlen vagyok, sőt, vissza tudom fogni magamat, ha nagyon muszáj! – Pasikám? És a tiéd? – Kérdezek vissza, mert nagyon sejtelmes az edzőtársam, de nem sokat tudok arról, hogy ki tetszik neki? Gyorsan intek, hogy jőjjön csak velem, mert minden pletykára éhes vagyok, de én még nem öltöztem át, úgyhogy remélem hátrajön velem, hogy ledobjam a ruháimat, s már húzom is fel a gi-t.
♬ Chasing cars ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
El se hiszem, hogy itt a nyár, bár abban még mindig nem vagyok biztos, hogy ez mennyire jó vagy rossz hír. A tanulásból már határozottan elegem volt, de hiányozni fog a dráma és a sok ember, a sok figyelem, mert azért a Roxfort diákjait rendesen szétdobálja a nyári szünet az országban, de még az országon kívül is, jó nagy olvasztótégely lett. Az azért tartja bennem a lelket, hogy Alisonnal minimum találkozunk karate edzéseken, meg a rahedli testvérem miatt magányosnak se kéne lennem különösebben, de akkor is más. Főleg, hogy biztos vagyok benne, hogy az a francia szipirtyó még a szünetben is folyamatosan találkozhat Roby-val a kviddics edzések miatt és még jobban elcsavarhatja a fejét. Az a kis agresszor ropi, ki tudja mikor tör össze egy seprűt valaki hátán újra. Szegény pasi, nem tudja, hogy mi a jó neki, nem fogja fel, hogy sokkal jobbat is találhatna nála, mondjuk... engem. Nyilván engem. - Allie! Végre! Azt hittem halálra unom magam nélküled, kezdjük kinőni ezt a Dojo-t, a Sensei azt mondta ez az utolsó nyarunk aztán sayonara. - tűzdelem teli japán szavakkal, bár szlenges könnyedséggel mondva. Már fehérben vagyok, a derekamon a kék övvel, macskásan nyújtózkodva az ég felé, aztán balra, jobbra, le, fel. Egyértelműen mi vagyunk már a legidősebbek és nem igazán akad kihívónk a tényleges versenyeken kívül, amikor kortársaink jelennek meg más Dojo-kból. - Ugye akkor fix, hogy bepróbáljuk azt a szurkolósdit az Allstarnak? Én mindenképpen menni akarok, de a te pasikád is ott lesz, a csapatkapitány, micsoda státusz. - vigyorodom el, pedig túlságosan sokat nem jelent nekem, hogy a vőlegénye a csapatkapitány és az én kiszemeltem "csak" egy terelő. Ha egyszer Roby ezermilliószor jobbképűbb, sármosabb, erősebb, menőbb, mint az ő pókerarcú érzéketlen kisnemese. Nemsokára kezdődnek azok a bizonyos nyári játékok és a szurkolócsapat nagyjából már összeállt és bevallom már rég felvéstem Alison nevét a listára, de azért talán illik rá is kérdeznem. Nálam nem volt kérdés, hogy elmehetek-e, eléggé szabadon vagyunk tartva, azt csinálok amit csak akarok. Főleg, hogy már meg is érkezett az előzetes levél a Látványmágus szakra jelentkezésemről és minden jel arra mutat, hogy felvettek. Nem mintha meg lennék lepve, tehetségem van a bűbájokhoz, hangmágiákhoz és mondhatni az a szak az egyetemen, amire mindenkit felvesznek félvállról, szóval jó nagy pofára esés lett volna, ha nem vesznek fel.
- Nem bántasz meg, én is pont így gondolom. De tudod, aki aranyvérű, az már ezt látja generációk óta. Gondolom nehéz ebből kiszakadni. Belőlem is ilyet akarnak faragni. Eddig befogtam a számat, viszont már nagyon unom. – Sóhajtok fel, és elmegyek az utolsó meccsemre, ahol nagyon kikapjak. Hát alaposan meg fogom gondolni a jövőben, hogy fogok-e full kontaktban versenyezni, fáj mindenem, alig állok a lábamon. Nem is tudom, hogy fogom kimagyarázni a lila foltokat. Lehet, hogy egy életre eltiltanak a szüleim attól, hogy mugli sportot űzzek. - Kedves tőled, de nem kell velem foglalkozni, neked mindjárt kezdődik a döntő. – Rázom a fejemet, aranyszín tincseim kibomlanak a lófarokból, vélhetően már a repüléstől megoldódott a masni. Durcásan dörzsölgetem a számat, még ott is kiserkent a vér, de legalább már nincsen kettőslátásom. A mesterem nem is foglalkozik velem, vélhetően azokat támogatja, akik már elve profibbak. Megpróbálok felállni a térdemre támaszkodva, egészen jól megy, kezd már elmúlni a szédülés is. Át kéne öltöznöm utcai ruhába, hogy minél hamarabb elinduljak. Otthon talán némi gyógyító varázslattal lekezelhetem a zúzódásokat, ám ha anyám elém siet, akkor erre úgy sincs esély. – Nem, ezt nem fogadhatom el, nem tudnám megbocsájtani magamnak, ha miattam lépnél vissza. Ragaszkodom hozzá, hogy maradj, én meg leszek. Mindenesetre köszönöm, nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó fej vagy. – Igen, tényleg nyitnom kell mások felé, Alex és Abigail után Ninát is felvésem a jó fej mardekárosok csapatába, pedig az elején azt hittem, hogy csak bunkózik velem. – Neked sok sikert, gyorsan öltözöm, és már itt sem vagyok. Neked sok sikert! Most már nyerned kell! Majd meséld el a suliban, hogy mi volt! – Búcsúzom el, és botorkálva megindulok az öltöző felé, hogy levegyem a gi-t, megmossam az arcomat. Némi smink cucc van most nálam, egy kis alapozóval próbálom leplezni a lilaságot a szemem alatt, hogy ne úgy nézzek ki mint egy fél panda. Aztán sietek a buszmegálló irányába.
//Köszönöm szépen a játékot!//
♬ Brave ♬ Ruci Megismerkedésünk története [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem akarlak megbántani elég érdekesek a szüleid. Sose érettem ezt a mugli utálatot. Annyi, hogy nem tudnak hadonászni a pálcával és varázsolni. Nem nagy durranás a különbség. – válaszolom elgondolkodva. Ezzel persze nem Alison-t óhajtottam leszólni csak az ilyen idióta felfogástól agybajt bírok kapni. A körök egész hamar lezajlanak legalábbis nálam még akkor is, hogy kaptam egy szép kis ütést. Viszont Alison utolsó köre nem végződik valami fényesen. Szegényt elég rendesen elkapja az ellenfele és próbálom magához téríteni. Azt hiszem eléggé mély első benyomás lehetett ez az élő meccs. Viszont lényegesen megkönnyebbülök amikor feleszmél. Bár így is esélyesnek tartok egy sérülést, de remélem nincs igazam. - Jól van, csigavér valamit kezdünk vele, de nem itt a szőnyeg szélén. – válaszolom neki. Most az egyszer igen problémás, hogy nem a suliban vagyunk vagy valami varázsvilági rendezvényen. Egy kis sima gyógyító ige pikk-pakk megoldaná ezt a problémát ami adódott. Talán némi sminkkel el tudom takarni a pirosságot, de ki tudja a szülei mennyire szemfülesek. - Szerintem még maradj egy ideig ülve. Nem valami jó ölet még talpra szökkenni. Tapasztalatból beszélek. –[/b][/color][/i] semmi kedvem most okoskodni, de tudom a magam bőrén milyen kutya rossz az ilyesmi. Ami pedig az edzőjét illeti elég rendesen kezdem felpaprikázni magamat rajta. A tanítvány az tanítvány bármi is történjék. Amikor már egy mester különbséget tesz ezek között rég eláshatja magát. Mintha Alison kérte volna a szülei fura dolgait… nevetséges. Viszont az ő hangja rá fel az igen csak bosszús gondolkodásból ős először még értelmezni is nehéz mit szeretne. - Ami azt illeti kocsival jöttem szóval simán eltudlak vinni egy darabon. Így pedig ezzel a szép kis pirossággal kezdhetünk valamit. A szüleid nagyon furcsállnák, ha sminkelnél esetleg? – teszem fel a „világmegváltó” kérdést. Nem lenne igazán jó, ha mondjuk belépne az ajtón és máris fülön csípnék amiért megszökött ide. Nem mintha szükség esetén nem tudnék kierőltetni neki valami kamu sztorit. Anno az árvaházba mennyi bajt megúsztam a beszélőkémmel. Jó persze ott húztam magammal szegény Alexei-t és Prairie-t is. Jó gyerekek voltunk na. - Talán lassan megpróbálhatsz felállni… hagyjuk itt azt a bunkó mesteredet mielőtt bemosok neki egy isteneset. – puffogom királynői méltósággal, de szememmel a fickó ledöföm. A kezemet nyújtom végül Alison-nak, hogy felsegítsem és remélem most sikerül is. Persze, ha szédülne akkor ott vagyok támasznak neki. - Biztos nem kérsz inni? Vagy megmosnád kicsit az arcodat? – én jobban örülnék, ha megnézné őt egy doki, de talán rögtön hívnák a szülőket és akkor is zűrbe keveredik. Nem azt mondom én vagyok a bajt hozó királynő, de most kivételesen megkímélném a lányt ettől. Amikor az ősök tartanak kiselőadást és szigor tanfolyamot attól akaratlanul is bárkit lever a víz.
// 
Ruci 
