2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Inkább nem is akarok a pillangó hatásra gondolni, mert azt hiszem, ez egy olyan ördögi kör, hogy bármit is teszünk most, már lehet, hogy megtettük. Akkor hát marad a józan paraszti ész, és ez a remek varázslat, hogy visszazökkenteni a lelkét a testébe, valami korábbi időpontra. Hogy mi sül ki belőle, azt nem tudom, viszont óhatatlanul is felelősnek érzem magamat a fiatal nő sorsa miatt. Valahogy az életem utolsó néhány éve vakvágányon, csak a munkának éltem, bezárkózva a rúnajelek világába, s most itt az esély, hogy valakinek személyesen is segítsek. Eredetileg együtt dolgoztunk volna, végülis ez is egyfajta munka, még ha kezdem úgy érezni, hogy a nő valahogy érzelmileg is kapcsolódik hozzám. Nem is nagyon van választása, hiszen ebben a jelenben még az idősek sem látták, csakis én. De mi van, ha azért lett több gyilkosság, mert maga Winifred véletlenül visszakerült a múltba, s valami így megváltozott? A különleges misztikus sarki fények talán pont a tér és idő szakadásainak mellékhatásai, de az is lehet, hogy valami olyan mágneses együttállás van, ami még a nap fényeit is máshogyan szűri meg. Bárhogyan is legyen, különleges. Mindenesetre ahogyan vizsgálgatom a tükröződő felületet, hogy a lány megjelenjen, valaki elmegy mellettem, lényegében nekem is jön, szinte a semmiből. Ez ki is zökkent, valami morcos auror lehet. Bocsánatot se kér a paraszt, csak megy a dolgára az ispotály előtt. Felsóhajtok, mindegy. De végre itt van a doktornő. Nem ingetetek neki, inkább csak biccentek, hogy senki ne nézzen őrültnek. Elhoztam magammal az aktákat, hogy bele tudjak nézni, ha szükséges. - Akkor próbálj meg kevésbé feltűnően megjelenni. Sissy Clarke szőke, göndör-hullámos hajú medimágus. Közvetlenül a műszak után megy az üstbe, még az is lehet, hogy rajta lesz a nővér ruha. Háromnegyed hatkor az Üst mögötti sikátorban találták meg, a fejét valaki durván szétverte. Legyél óvatos. - Tegezem őt vissza, s én magam pedig úgy döntök, hogy elindulok az ispotály felé, hátha ott kideríthetek valamit a harminc évvel ezelőtti dolgokról. Végig úgy haladok, hogy szükség esetén tudjunk egymásnak jelezni a tükröződéseken. Ő pedig elindulhat a Foltozott üst felé. Délutánra jár már az idő, olyan öt óra lehet, tehát háromnegyed óra múlva esedékes a gyilkosság. Az üstben egyébként nincs nagy tömeg, egész jól át lehet látni, kérdés, hogy hol lehet Sissy.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2024-04-01, 13:43
Caevan & Winifred
[You must be registered and logged in to see this image.] Az időben párhuzamosan cselekedni valljuk be kifejezetten veszélyes, hiszen ha valamit csinálunk a múltban, arról nem tudhatjuk, hogy mit okoz a jelenünkben. Egy ember ha életben marad, egy új családfa indulhat meg és annyi új helyzetet generálhat, ki tudja, hogy az életben maradottaknak milyen szerepek jutnak a jelenben majd… És ki tudja, hogy Cavean és nekem mi dolgunk van itt. Bele keveredtünk annyi szent. Kicsit azért elkap az aggodalom, hogy mi van akkor, ha mindketten nyakig benne vagyunk, nem csak én és Cavean éppúgy veszélyben van? A gondolataim utólag vissza kanyarodnak a térszakadás felemlítésére és őszintén elgondolkozom, hogy és azzal úgy mégis mit fogunk csinálni? De tényleg mit? Mágiatudomány szempontjából abszolút egy olyan témakör amit legfeljebb a Minisztériumban a speciális szakosztályokon tanulmányoz bárki is. Próbálom ambíciózus oldalról is megközelíteni. Hogy ha ezt túlélem, túléljük és meg is sikerül oldani. Olyan tapasztalatot zsebelek be amivel azért már utána eléggé lehet majd asztalt csapkodni! Csak éljem túl… Mantrázom magamban Londont és a Foltozott Üstöt meg hogy Sissy Clarke-ról van szó. Mintha elfelejthetném miért is vagyok itt.
A saját testembe kerülök vissza ami szintén meglep.. Szóval.. tényleg átkerültem valahogyan ide. Vajon menekülhettem valami elől, hogy ennyire kikeveredtem? Vagy mégis mi a fene történhetett. Nézem az erdőt, nézem a főutatde végül a várost választom. Eleve a városban beszéltük meg, hogy “találkozunk”, nem akarok eltávolodni ennél jobban a tervtől. Az északi fényszerű villódzás azért kicsit meglep. Wales és Skócia környékén annyira nem ritka, na de Londonban! A számat rágom belülről, hogy ténylegesen ez amiatt történik, mert belepiszkálunk valamibe amibe nem kéne. Megérkezem végre ahova kell és meg is pillantom Caevant - A városon kívül voltam. De még élek. - suttogom és közeben azért nézem ki néz épp felém és megpróbálok minél kevésbé feltűnő lenni. - Akármi is történt az ez után történhetett. - tűnődöm - Azt mondtad Foltozott üst. Úgyhogy oda megyek. Ha valamit találok pedig megpróbálok jelezni, nyomot hagyni. Mondjuk a falon valahol - már ha lesz időm vagy ilyesmi.. akárhogy is, ha rábólint, vagy hozzá tesz, azt még természetesen megvárom, de utána elindulok a Foltozott Üsthöz. Van valami ki nem mondott romantikája annak, hogy a multban amit a falra vésünk az a jelenben is megjelenik majd… De azt hiszem nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ilyesmi eszembe jusson jelenleg. Ennyire nem vagyok elveszetten romantikus alkat.
Talán csak én vagyok túlságosan tisztelettudó, hogy megtartsam a távolságot, s ne legyek közvetlenebb. Amit egyébként a helyzet is indokolna, hiszen az élettért küzdünk. Ráadásul nem csupán úgy, hogy meg van sebesülve, és medimágusok egy komoly csoportja próbálkozik, hogy minden funkciója, ami még működik, még erősebbé váljon. Jelen állás szerint halott, ugyanakkor a lelke még kétségbesetten kapaszkodik az idő csapdájába. Ezt a varázslatot még én sem próbáltam, de ha a lexikon nem téved, akkor megbolygatunk egy csomó fontos dolgot, mégis sikerülhet, ha jól okoskodom. Ha a fiatal nő feleszmél, akkor már fel is kapja a förgeteg, sikerül lábra érkeznie, nem kell nyekkennie, így koszos sem lesz a ruhája, és még pálca is van nála. Kérdés, hogy vajon mit kereshetett itt kint a városon kívül, hiszen most a saját testébe került vissza. A főút mellett egy kis erdő húzódik, de teljesen felesleges különösebb cél nélkül nem a várost választania. Ráadásul tükör sincs nála. Elindul hát London felé, úgy nagyjából háromnegyed óra lehet, amíg lekutyagolja, hogy az első házak feltűnjenek. Ezalatt én szintén Londonba utazom, hogy párhuzamosan ugyanott legyünk. Mindkettőnk számára újdonság tűnik fel. Mivel nagyon erős tér-idő varázslatot használtunk, aminek csak mi ketten vagyunk részesei, az égre nézve sarki fényre jellemző szivárványszínű villózdást tapasztalatunk, ami jelzi, hogy az idő szövedéke változik. Kérdés, hogy mennyire teszünk valami helyrehozhatatlant, főleg ugye Wini, hiszen minden lépése oda nem illő. Mivel én csak annyit tettem meg, hogy lementem a roxforti nagykapu elé, hogy onnan hoppanáljak, ezért már bőven előtte Londonban vagyok, s az egyik kávézó előtt elvitelre kérek egy jó erős, de cukros feketét, beállok a kirakat elé, remélve, hogy a múltbeli társam talál végre egy tükröt. Közben Winifred beérhet London külvárosába, hoppanálni nem tud, mert a térmágián belüli térmágia biztosan megbolygatná a dolgokat, taxira nincsen jelenlegi pénze, de buszra viszont fel tud szállni, ott mázlijára éppen nem kérnek jegyet, így már meg is láthatjuk egymást, én a kávézó kirakatában, ő pedig a busz üvegén át engem. – Na csakhogy. És most merre? – Nyilván mindketten suttogunk, hiszen ne nézzen bolondnak senki, az a biztos, de szükség lenne valami tervre, elképzelésre. Azért jót mosolygok a megváltozott külsején, ügyes volt, hogy átalakított ruhát varázsolt magának.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2024-01-03, 22:05
Még nem mentem egyetemre, Caevan pedig annnyival nem néz ki sokkal idősebbnek, hogy egy ilyen helyzetben a magázódásra figyeljek. Nyilván ha sikerül mindent helyre tennünk, majd visszatérek hozzá. De azért örülök, hogy nem hívja fel most rá a figyelmemet, vagy nem szól rám miatta. Lehet kissé kiakadnék és elküldeném a fenébe a pillanat hevében. Ahhoz, hogy cselekedni tudjak, ahhoz, hogy funkcionálni tudjak az agyamat most takarékra kell tennem. Szóval lehunyom a szemeimet miközben hallgatom és próbálok egyenletesen lélegezni. El kell fogadnom a felfoghatatlant, legalább ameddig próbáljuk vissza csinálni. Le kell csitítanom az érzelmeimet, át kell értelmeznem az időt. Az időmet. Össze szedem minden erőmet, hogy tudatosítsam, most nem segítenek az érzéseim. Most határozottan akadályoznak.. Az érzelmeket viszont nem lehet lekapcsolni legfeljebb elhatárolódni tőlük. Nem kellemes, de gyorsmegoldásnak most nem tudok mást tenni. Egyszerűen nem tanultam semmiféle védekezési mechanizmust, így csak ignorálni tudom… Vagyis… tévedek! Szinte valamiféle fejlövésként élem meg ahogy eszembe jut, hiszen nekem van egy nagyon erős fogódzkodóm! Mégpedig a hitem. Nem az Istenben akiről tanultam, akinek a tanításait követve neveltek. De a hitem a kapcsolatban a Nagy Egésszel mindig válaszolt. Mindig adott valami jelet. Szóval összességében sikerül megnyugodnom, az egész csak pár pillanat volt és amikor kinyitom a szemeimet határozott elszántság csillog benne. A Foltozott üst említésére és a megelőző adatokra bólintok egyet. - Rendben. Az első megakadályozásával, minden áldozatot megmenthetünk. - mondom ki az egyértelműt.
Aztán elköszönök és felkap a szél és átszippant valahova. Az az igazság, hogy a szél nagyon is az én elemem és a seprűn is elég jól boldogulok még amikor viharos időnk van is, így most is próbálok ráhangolódni, hogy ne csak dobáljon vagy kénye kedve szerint tépázzon egészen addig ameddig földet nem fogok egy nyekkenéssel. Ha sikerült talpra érkeznem akkor csak leporolgatom magamat, ha nem akkor majd kiderül. Azt mindenesetre felmérem, hogy hol vagyok, milyen messze a belvárostól, van-e olyan épület amit felismerhetek, utcatábla, irányító szám, buszmegálló bármi. Mennyire kerültem a külvárosba? És persze azt is végignézem, hogy nálam van-e mindenem, a táskám például, a pálcám, ilyesmi. Azt is körbe nézem van-e körülöttem bárki, ha pedig nincs a ruhámon megpróbálok egy kis módosítást eszközölni, hogy a harminc évvel ezelőtti vonásokat tükrözze. Nem túl nehéz ihletet merítenem, a nevelő anyám eléggé abban a korszakban ragadt, bár tény hogy a konzervatív formájában, de hát.. ám legyen! Szóval attól függően hogy mi vagy ki van körülöttem, megindulok a belváros felé, vagy gyalog, vagy busszal, vagy hoppanálva, de ha találok taxit, akkor lehet leintem azt. És persze közben keresem a felületeket. Nálam nincs kézitükör, de azt hiszem rá fogok szokni innentől ha ezt megúszom!
- Alig hiszem, sőt kétlem. Elég belenéznie Ms. Hill. – Én azért tartom magamat a magázódáshoz, mert bár ő letegezett, ezt úgy veszem, hogy a helyzet okozta sokk miatt lett ilyen közvetlen. Alap esetben ez egy munkakapcsolat, amelyben tartjuk a távolságot, ám ezúttal az élete a tét, ezért nem sértődöm meg, de nem is érzem magamat feljogosítva. Összefűzöm az ujjaimat pókszerűen, mert a szakállam simogatása egy idő után öregurassá tesz. Sóhajtok végül egy nagyot, hogy átgondoljam a mechanikát. – Nem sok választásunk van, én azt mondom, hogy majd kialakul. Abban bízom, hogy a varázslat kitart, de legalábbis lesz pár napunk, hogy a végére járjunk. Ráadásul ha a gyilkos a mai napig is él, amit Ön kiderít, azt a jelenben is el tudom varrni. Így növeljük az esélyét, hogy az egyik idősíkon elkapjuk. – Vonom meg a vállamat, tudom, hogy most egy hajszálon fog függeni Winifred létezése, de arra még én sem tudom a választ, hogy hogyan jut vissza. Ha sehogy, akkor ott él harminc évet, amíg találkozunk, s közel ötven lesz, amire legközelebb látom? Nem a legjobb kilátások. Valahogy meg kell oldanunk ezt is. – Ha.. valami térszakadást talált, akkor a gyilkoson kívül meg kell találni azt a kaput is. S mivel már egyesült a lélek meg a test.. – Biccentek, ez pusztán találgatás, de most nincs több esély a kezünkben. Sóhajtok, mert tudom, hogy ezzel cseppet sem nyugtattam meg. Fürkészem az arcát, hogy aztán rápillantsak az aktákra. – Át fogom nézni őket. Az első áldozat ahogy említettem, egy nővér az ispotályban. Sissy Clarke, a műszakja után az Abszol út felé indult, aztán holtan találták Tom bárja mögött a sikátorban. Tehát a gyilkos a Foltott üst környékén kezdhette követni.. – Nyitogatom a papírlapokat, és a dátumot is odamutatom a fiatal nőnek. Arra a napra érdemes a különös rúnamágiát aktiválni, mert ha ott sikerül megoldani a rejtélyt, akkor lehet, hogy eleve az egész folyamat el tudjuk vágni.. Lezárhatjuk az ügyet!
-Nem is tudom, talán amikor elindulsz, lemegyek Roxmorts-ba, hogy megkérdezzem a másik Dumbledore-t, de az is lehet, hogy vissza kéne mennem Londonba, hogy én is az ispotály környékén szaglásszak. A gyilkos még él, és hátha valami nyom felbukkan. – Köszörülöm meg a torkomat, a nemlétező empátiámat kéne most előhúznom, hiszen amilyen pocsék életem volt, nem vagyok egy bátorító alkat, pláne hogy így, hogy testetlen, még egy segítő érintés sem jöhet szóba. – Aha. – Hagyom végül helyben a dolgot, hogy aztán elkezdjem mormolni a könyvben lévő különleges szavakat. Winifred azt érzi, hogy felkapja valami szélvihar, forogni kezd vele a szoba, s beszippantja a nagytükör, ami az állvánnyal szemben van, én pedig azt érzékelem, hogy a szellem mintha valami vákumba került volna. Pár pillanat múlva már azt látom, hogy a másik oldalon a lány végre testet ölt. Valami mezőn lehet az országút mellett, s távolban magasodnak London épületei. Legalább nem kell találgatnia, hogy merre van. Viszont a kép elhalványul, mert ő nem tükörbe néz, és elsősorban az ő oldaláról kell meglennie a kapcsolatnak. Én előveszek egy apró zsebtükröt, hogy ne kelljen mindig direkt felületeket találni, s megindulok a falu helyett mégis a városba, párhuzamosan kell nyomoznunk!
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-11-29, 10:56
Egy pillanatra felmerül bennem a kíváncsiság, hogy mégis mire találta ki ezt az fajta kapcsolattartást Aberforth, de megállom, hogy a kíváncsiságom előre nyomakodjon és inkább a lényeges pontokra figyelek. És ahogy hallgatom egyre inkább gondolkozom el valamin - Egyre inkább úgy érzem, vajmi keveset tudok az időről. - de talán ami késik nem múlik-haha.. Biccentek a tükröződő felületek keresésére. - Ha jól értem, a varázslat nem a tükrökre, tükröződő dolgokra fog hatással lenni, hanem rám. Hozzá kell érjek ahhoz a felülethez, amit így.. használni akarok, vagy automatikusan minden lehetőséget látni fogok? - teszem fel a kérdéseimet elgondolkozva. Aztán amikor oda jut, hogy az időnyerőjét össze törje egy kicsit megijedek - Várj! És hogyan jutok vissza a jelenbe, ha.. Ha sikerül megoldanunk? Szereznem kell egy időnyerőt ott is.. vagy..? - nem fejezem be, de látszik azért rajtam, hogy ezzel kapcsolatban most tényleg tanácstalan vagyok. Nem szokásom utazgatni az időben. Az persze már más kérdés, hogy Caevannak ezek szerint van olyan bejárása a Minisztériumba, ami miatt rendelkezik saját időnyerővel. A gondolataim cikázni kezdenek és a szívem majd kiesik a helyéről. Sosem utaztam még időt. A hoppanálással ugyan jobb viszonyban vagyok mint a testvérem, na de az időutazás egy kicsit más. - Legalább a dokumentált gyilkosságok dátumai meg vannak.. - motyogom. Noha felmerül bennem, hogy és mi van akkor, ha az első gyilkossággal nem jutunk semmire.. Akkor a másodikkal kell folytatnunk és így tovább? Vagy meg kéne akadályozni a gyilkosságokat? Persze aztán rájövök, hogy felesleges most ilyeneken agyalnom, sokkal inkább akkor kell majd amikor helyben leszek! Nyilván tudja mit miért kell csinálni, hiszen ott van előtte a könyv. - Ugye nincs semmiféle apró betűs rész amire nagyon kéne figyelnünk? - teszem még fel az utolsó kérdésemet aztán - Ha nem jönnék vissza… - kezdek bele, de hirtelen elakadok, mert feltódul, hogy annyira nem gondoltam arra, hogy ilyen helyzetbe kerülök, hogy fogalmam sincs mit mondhatnék, de csak kibököm - Elmondod az Allstar-osoknak, hogy mi történt? És.. kiírsz a faliújságra egy találkára hívást azzal, hogy “Kedves Tekergők!”? Ők a barátaim.. Szeretném.. ha tudnák.. Persze remélhetőleg semmi ilyesmire nem fog sor kerülni! - rázom meg a fejemet és kicsit meg is paskolom az arcomat, mielőtt újra össze omlanék, vagy sírni kezdenék vagy ilyesmi és inkább csak Caevanra meredek várakozóan és feszülten - Rendben, mehet. Csináljuk! - bólintok rá végül. Nagyjából mintha érzéstelenítés nélkül akarná kihúzni a fogamat, de.. a bizalmat megadom.
Tudom, hogy nagyon nem egyszerű most ezt az egészet átélni, hogy halott is, meg nem is, de próbálom úgy felfogni, kommunikálni, hogy ez az egész egy rossz álom, amiből fel lehet ébredni. Igaz, hogy akkor én sem vagyok mellékes, de ez legyen most mindegy. Ha el is felejt, de közösen megmentjük az életét, már az is csudajó dolog, én meg hiszek a karmában, hogy egyszer még vissszaadja az élet, ha már ilyen pocsék sors jutott. Nincs ugyan rossz életem, de valahogy minden félresiklik, talán itt az idő a korrigálásra. Bólogatok, miközben nézegeti a hideg csontokat, s ha jobban megnézi, nem lát bizony kulcscsont törést, és ha igaz, hogy az ilyesmi maradandó, akkor beazonosíthatja, hogy nem a saját maradványait látja. Ettől még nincs meg a megoldás, hiszen csak a szelleme, kísértete van itt, a teste pedig a múltban ragadhatott. - A varázslat nem tökéletes, de működhet. Tudjuk tartani a kapcsolatot téren és időn keresztül. Dumbledore öccse találta ki, Aberforth. A lényege, hogy mivel nem vihetsz magaddal semmit a múltba, a tükrökben, tükröződő felületeken tudunk beszélni egymással. Ablaküveg, ha úgy esik rá a fény, víz, és hasonlók is jók lehetnek. A saját időnyerőmet beáldozom, a magjában ugyanis van némi tatuepe, azzal lehet módosítani az időt. Az első gyilkosság napjára időzítem, és ha jók a számításaink, még az is lehet, hogy megtalálod a tested! Rendben lesz így? - Kérdezek vissza, hiszen rémesen kockázatos ez az egész, de így párhuzamosan tudunk nyomozni, ő a múltban, én a jelenben, de hátha így dupla esélllyel találhatjuk ki, hogy mi történt. A saját időnyerőmet már elő is veszem, hogy összetörjem, ha úgy dönt, hogy igent mond. Közben lepillantok a könyvre, sosem csináltam még ilyet, de nem áll távol tőlem, hiszen a rúnák, rejtjelek mindig komoly misztikumot jelentenek. Aztán vissza a fiatal nőre, nagyon remélem, hogy még látom valaha az életben. Ha a varázslat nem sikerül.. Nos nem tudom, lehet, hogy egyszerűen elillan a semmibe. Erre persze ne is gondoljunk!
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-11-23, 23:21
Nem is tudom, hogy akarnék-e erre emlékezni vagy sem. Ha onnan nézem, hogy emlékként gondolhatnék vissza rá, az azt jelentené, hogy túléltem. Onnan már legfeljebb csak együtt kéne élnem a tudattal, hogy mi történt.. Vagy épp mi nem. Az emlékezés létezés. A létezés élet. Caevant pedig nem szívesen felejteném el. Főleg hogy épp az életemet segít megmenteni. Rettenetesen méltánytalan és igazságtalan lenne ilyesmit elfelejteni.. - Néha a muglik levéltáraiban is találni izgalmas dolgokat. - vonok vállat az angyalrúnákra. Hiszen azok amolyan legendák inkább. Hiába voltak ott a régészeti kutatások fényképei és a “dokumentált” anyag, az ilyesminél sosem lehet tudni mennyi az igazságtartalmuk ameddig saját szemünkkel nem láttuk. És hát.. nem sok mugli helyen látni kiállítva emberi csontokat amikbe jeleket véstek bármilyen célzattal is. Miután túl vagyok a familiárisom eltűnésének tényén inkább az asztalon heverő nő csontjaira figyelek. Csak most eszmélek és jutok oda, hogy eszembe jusson a sokk és minden közepette, hogy amikor kicsi voltam eltörtem a bal kulcscsontomat biciklizés közben és hát nem igazán sikerült tökéletesen össze forrnia. Tükörben már sokat láttam, nyilván a bőröm alatt, ismerem a tapintását is, így egyértelműen ezt keresem miután sikerül annyira lenyugodnom. Hiszen ez egyeneságú bizonyíték lehetne, hogy kizárjam, nem az enyém. Noha korban idősebbnek tűnik.. legalábbis remélem, hogy a csípő ízületem nem fog ennyire kikopni a közeljövőben! A szemem egyértelműen elkezd ráállni a különbségekre. Mintha ezzel csak vissza tudnám idézni, vagy rekonstruálni ki is lehetett az illető. Viszont amikor Caevan azt mondja talált valamit, mindent abba hagyok és várakozóan feszülten nézek fel rá. Nagyjából olyasmi áhítattal mint amikor anno hallgattam a templomi zsoltárokat. Végül csak kihúzom magamat és felszegem az államat. - Szóval szükségünk van egy tükörre! - bólintok rá, és hát a kérdésem is sokkal inkább volt felszólítás. Amolyan “oké, és akkor miért vagyunk még itt és nem egy tükör előtt?!” hangnemmel. Persze nem akarok bunkó lenni, csak hát eléggé kétségbeejtő és a türelmemet próbára tevő a helyzet. Azért veszek egy mély lélegzetet, hogy lenyugtassam magamat és oda lépek a fiatal férfi mellé. - Milyen tükörre lenne szükségünk? - ez már valóban kérdésnek cseng és türelem is akad benne. Természetesen mindent szeretnék megpróbálni!
Amit félre lehet érteni, azt jellemzően félre is szoktam, ahogyan most is. Ezúttal a segíteni akarásom a meghatározó, embertelen sors lehet, ha valaki csak úgy kiesik a saját idejéből, meggyilkolják, de nem lelhet békére, mert itt kísért, s nem tudja, hogy miért. Nem csoda, hogy minden létező alkalmat megragadnánk arra, hogy egymáshoz érjünk, noha ez most lehetetlen. A hoppanálás után sem szakad le tőlem, ami azért jó jel, mert így csapatban tudunk gondolkozni. Azt leszámítva, hogy nincs fizikai teste, egészen valóságosnak tűnik, tehát még van remény, hogy mindezt semmisé tegyük. Kérdés, hogy vajon emlékezne-e utána bármire? Az időt megváltoztatni sosem egyszerű. – Angyalrúnák? Milyen érdekes, erről még én sem hallottam. – A fiatal nő familiárisa természetesen nincsen sehol, én viszont a kötetet lapozgatva találok valami hasznosat, úgyhogy elgondolkozva fordulok hátra, hogy szembenézzünk. Viszont így, hogy Winifred nézegeti a csontokat, bár nőnek tűnik, de cseppet sem biztos, hogy az ő csontjairól van szó. Nő, az egyértelmű, de mintha kicsit idősebbnek tűnne, akár harmincnak is az illető. Az pedig nyilván kizárva, hogy a rúnamágus lány hosszú éveket töltött a múltba, mielőtt megölték volna. Ez talán bíztató lehet. – Szóval.. Találtam egy olyan tükörvarázst, amelynek a lényege, hogy olyan mentális összeköttetést ad, hogy két fél mintha csak a familiárisukon át beszélnének, tükrökön keresztül téren és időn át is tudnak beszélni. Ezt vélhetően olyanok találták ki, akik szerettek volna áldozatokat kihallgatni, és még a lélek ott volt a közelben. Aurormágia.. Mit szól doktornő, megpróbáljuk? Vissza a múltba? – Kapom az ölembe a könyvet, és már keresgélem is a pálcámat. Valahogy úgy érzem, hogy az idős pár, akit kifaggattunk, mert a kertjükben találták a csontokat, az ügy középpontjában állhatnak. Egyértelműen veszélyes, amivel próbálkozunk, hiszen a jelent is megváltoztathatjuk, de a segíteni vágyásom arra sarkal, hogy Winifred mellett álljak. Az ajkairól pedig most már nehezen, de el tudom szakítani a tekintemet, bármennyire is bizsergető. A manós felvetésére pedig csak megvonom a vállamat, simán elképzelhető, hogy annak a Winkynek a ténykedése nyitott időkapukat is, de azzal most nem vagyunk előrébb.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-10-29, 14:33
Valóban eléggé félre érthetőnek tűnik a megnyilvánulásom, ugyanakkor kellően össze zavarodottnak, elveszettnek és kétségbeesettnek tűnök, hogy ne feltétlen lehessen annyira romantikusan értelmezni mégse. Persze olyan értelemben van benne egy kissé tragikus romantika, hogy az embernél mi az a pont, amikor az ilyen gesztusokban keresi a kapaszkodót az élettel… Mint az illető ajkai, a hangja, vagy egyszerűen csak egy ártatlanabb érintés ami biztosíthatná a tudatot, hogy nem szakadt meg a fizikai valósággal a kapcsolata. Persze a kiábrándulás, hogy jelen helyzetben ezt képtelenség manifesztálni, kellően a szívembe markol. A hoppanálás megtörténik én pedig vonódok utána. A lábam a talajt éri, legalábbis egyenlőre nem érzem, hogy lebegnék és bizony ahogy megindul rohanva, én sem húzom az időt, rohanok utána. És próbálok ráakadni az emlékeimben valami hasznosra amiknek köze lehet ahhoz amit a rúnákról mond. - Akkor még azok is okozhatták a halálát a tulajdonosnak… Bár olvastam már olyanról, hogy emberek csontjaiban találtak jeleket, miután meghaltak boncolásnál, vagy a sírfeltárásoknál bukkantak rá ilyesmikre.. De ezeket angyalrúnáknak nevezték és pozitív jelenségeket társítottak hozzájuk. - osztom meg én is amikről már olvastam, de akkoriban azért kissé másképp gondolkoztam ezekről. Azért amikor beérünk valami hírtelen felismeréssel jut eszembe és a táskámhoz érek ami elvileg a vállamon van és amiben elvileg a familiárisom van. Most feltépem a táskám tetejét és fejjel lefelé fordítva rázok ki mindent belőle a szoba közepére. - Faust… Faust… - szólongatom miközben az iskolai tanszereim, a seprűm, és még sok más potyog a táskámból.. Nem éreztem, hogy elszakadt volna tőlem és ha nem bukkan fel, egyrészt nyílván abbahagyom a táskám kiürítését, másfelől azért ez egy újabb nagyon erős felismerésként nehezedik a vállamra. Akárhogy is, ameddig Caevan a vaskos kötetet lapozgatja addig próbálok valamit találni a cuccaim között. Valami olyasmit, amit akár fel tudunk használni most, de közben valamiért olyasmik után is kutat a tekintetem ami esetleg “idegen eredetű” is lehet számomra, mégis hozzám került. Aztán a csontokhoz lépek és újra megvizsgálom őket. Olyasmit keresek amit eddig nem láttam meg esetleg. Szegycsont, kulcscsont, koponya.. még a szájpadlását és a szemüregét is megnézem ezúttal. És ahogy hallgatom, egy gondolat motoszkálni kezd bennem.. - Hallottam ezt-az még régebben.. Még mielőtt Amerikába kimentem, harmadikos, negyedikes korom körül. Terjengett egy szóbeszéd egy házimanóról.. Állítólag ellopott egy időnyerőt. És neki köszönhető, hogy Voldemort sohasem tért vissza… És emlékszem, hogy volt egy időszak amikor többen betegnek érezték magukat egy bizonyos időpont körül, vagy rémálmaik voltak arról, hogy meghaltak… De annyi furcsaság történt azóta is, hogy ez teljesen elkallódott a többi között.. - osztom meg vele. És kíváncsian figyelek, hogy ő mit gondol erről az egészről. Hiszen lehet hogy az egész tényleg butaság.
Próbálok nem zavarba jönni, ahogyan az ajkaimat figyeli, más esetben ez valami furcsán romantikus, vágyakozó gesztus lenne, csak hát most éppen azt tárgyaljuk ki, hogy valahogy kiszakadt a testéből. Azt még nem bizonyítottuk, hogy az ő csontjait vizsgáltuk-e, de esélyesen igen. Viszont a pillantása ösztönösen hasonlót vált ki belőlem, ahogyan én is letekintek a szépen ívelt szájára, ami nyilván érthetetlen, hiszen valami szellemlényről van szó. – Tudom, tudom doktornő! Nem mondom, hogy megígérem, de megpróbáljuk. Mégis, azt gondolom, hogy nem itt lesz a megoldás, hanem ahol elkezdődött. – Indulok el végül felállva, s intek, hogy jőjjön csak velem, habár lehet, hogy mindez felesleges, mert valami módon most kapcsolódik hozzám, tehát a hoppanálást lekövette az ő lelke is. – Tegyük akkor azt, bízom az értékítélétében. Tényleg olyan, mintha azok a rúnák átégtek volna bőrön és húson, egyenesen a csontokban álltak meg. – Csóválom a fejemet, s a következő pillanatban már ott is állunk a nagykapu előtt, hogy aztán lendületes léptekkel vágjak neki a murvával felszórt feljárónak. Igyekszem hátra sem nézni, mert még az lenne a képzetem, hogy lebeg, csak suhan utánam. Próbálom egyértelműen élőként kezelni, ezért is volt oly zavarbaejtő a pillantása. Főleg mivel ő sem tudja elfogadni, hogy mi történt, ösztönösen hozzámérne, már többedszerre. Én azért nem vagyok ennyire érintésmániás, a múltban történt bármiféle kezdeményezésem sötét zsákutcába vezetett, amiből aligha van kiút, nem csoda, hogy ennyire magányos farkas lettem. Viszont ez a lány most segítségre szorul, s nem feltétlenül csupán mentorra, lelki támaszra is szükség van. Besietek a szobámba, de csak azután zárom be az ajtót, amikor már Winifred is bent van. Egy vaskos könyvet kapok le a polcról, s az olvasomálványomra emelem, közben pedig intek, hogy nézesse csak a csontokat, és jelezze, ha van ötlete. Lapozgatok bőszen, s bólogatok, mint aki talált valamit. – Igen, jól sejtettem, akkor szakadhat ki a lélek, ha valami olyan szörnyűség történik, ami két különböző idősíkra vezethető vissza.. Tehát az már bizonyos, hogy valahogy máshova került.. Már csak az a kérdés, hogy mi történt ott.. na és persze, hogy ki a gyilkos. Mert az nem lehet kérdés, hogy van valaki, aki az egész mögött áll.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-10-22, 21:51
Én próbálok koncentrálni, őszintén, szinte már gúvasztom a szememet az ajkaira függesztve, mintha azzal hogy látom is hogyan formálja a szavakat ebben a helyzetben jobban felfoghatnám. Kell is most ez kicsit, hogy minden szavát megemésszem amikor fejtegetni kezdi az időhurok gondolatát mert pár pillanatra úgy érzem, a körülöttem lévő világ képe monotonon zajjá válik és a perifériám elkezd szűkülni, besötétedni, mint ájulás előtt alacsony vérnyomásnál.. Az egyetlen amire képes vagyok fókuszálni azok az ajkai és az, hogy beszél hozzám. Másképp biztosan elveszíteném a kapcsolatomat a valósággal egy időre. Aztán csak kissé kétségbeesetten próbálom megragadni a karját, persze valószínűleg átsiklok rajta és kapom fel a fejemet, mint aki hírtelen magához tért - Ne! Nem akarok a múltba kerülni vagy ott ragadni! A saját jelenembe akarok vissza kerülni. Élve!! - zihálom még mindig kissé szédülést érezve, de már állok fel, hogy márpedig én akkor is utána megyek mi a fene történt és igenis a saját időmben, a saját életemben fogok kikötni! Mire pedig felveti azt, hogy menjünk vissza már talpon vagyok többnyire lehiggadva. Tettre készen. - Mit szólna, ha kipróbálnánk azt a konstrukciót amiről beszéltem a csontokon a rúnákkal kapcsolatban? A lemodellezését egyes szekcióknak térben. Hátha arra is választ kapunk hogy a halál után kerültek a rúnák a csontokra.. vagy előtte.. - nem vagyok hajlandó a csontokról úgy beszélni mintha az enyémek lennének, akkor sem, hogyha az enyémek!! Az úgy még bizarrabb. Főleg, hogy a csontváza az én értelmezésemben egy embernek a legintimebb fizikális megnyilvánulása. Olyan dolog.. amit jó esetben békén kellene hagyni! Már csak a vallásos és hozzá csapva a boszorkány hátterem miatt is ragaszkodom ahhoz, hogy a csontoknak brutális materiális és lelki erejük van. - Meg kell tudnunk, hogy mik azok a rúnák. Vagy hogy mire valóak! - mondom még ki vissza menetel előtt. És akár tudunk fizikálisan érintkezni, akár nem akkor is a keze után nyúlok önkénytelenül is.
Legugolok hozzá, és bár megérinteni nem tudom, meg amúgy sem vagyok egy tipikusan empatikus alkat, most mégis próbálkozom valahogyan. Láthatja rajtam az aggódást, a segíteni vágyást, ugyanakkor a tanácstalanságot is. Veszek egy nagy levegőt, ahogyan meg akarom fogalmazni, hogy pontosan mit is érzek a helyzettel kapcsolatban. Ám mégis bennakad a levegő, mert ha csak én látom, még bolondnak fog bárki hinni, hogy itt magamban diskurálok.. Bár.. más is lát szellemeket? Mindegy! – Cseppet sem lehetetlen. Ha az edzés után sétált bele valami időszakadásba, akkor a lelkének, amely a halál után visszatért a kiindulási pontra, az lehet az utolsó, amibe kapaszkodni tud. Mondhatni észre sem vette, hogy meghalt. – Most tényleg elhallgatok, hiszen a halált nem olyan egyszerű feldolgozni, és még csak nem is tudja, hogy pontosan mi történt. Ha úgy lett volna vége, hogy tisztában vele, hogy mit hibázott, akkor legalább.. le tudná szűrni, hogy hol rontotta el. Bár ha megölték, akkor nem is biztos, hogy volt esélye. Beletúrok a hajamba, olyan nehéz most bármit is mondani. – Én úgy vélem, hogy ha visszatért ide, s nem lépett tovább.. Lehet esély arra, hogy.. megoldjuk. Még nem tudom, hogy hogyan.. De ez nem lehet véletlen. Találni kéne egy hasonló időhasadást. Azt meg tudjuk állapítani, hogy akár napra pontosan mikor történt a halál. Tehát.. valahogy a lelkét kéne oda.. visszaküldeni, akár pár nappal korábbra. Csak éppen nem tudjuk, hogy mit tartózkodott a múltban. – Rázom meg a fejemet, elképzelésem sincsen róla, hogy miért lenne ő a nulladik alany, ha nem gyógyító. Talán véletlenül meglátta gyilkost, netán feltűnt neki valami, ami alapján elkezdett szaglászni – vesztésre. Így viszont az egész idővonal megváltozott. Korábban nem volt dolgom az üggyel, de az is lehet, hogy így teljesen felborult az áldozatok darabszáma. Mindenesetre a kezemet nyújtom, mintha meg tudná fogni, de azért a szándék megvan. – Menjünk vissza, valamit kitalálunk. Valami szimpatikus mágia kellene, ami alapján a lelke rátalál a még élő testére.. Aztán.. – Tárom szét a kezemet, de ha hajlandó felállni, visszahoppanálok a birtok elé, elvileg velem tart, hiszen mintha most hozzám lenne kötve. Ezt sem tudjuk, hogy miért lehet..
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-08-21, 23:30
Valahogy egy kissé nagyon furcsa kezd lenni minden. Ahogy nem igazán figyelnek rám az idősek, vagyis én így értelmezem. Így valahol megkönnyebbülök azon, hogy kimegyünk a házból, mintha az egész igazából sokkal jobban nyomasztott volna mint kellene és nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi miatt. Amikor viszont Caevan megjegyzi, hogy van egy kis problémánk felé fordulok és abba hagyom a töprengést és nagyjából ez az a pillanat, amikor átsiklik rajtam a keze… Ettől pedig teljesen ledermedek. És kérdések kismilliói kezdenek cikázni a fejemben. Amikor pedig arra céloz, hogy a test.. aminek a csontjain a rúnák voltak lehet hogy az enyém.. Egyszerűen felháborodott tiltakozással bukik ki belőlem, de valójában igazából csak nagyon kétségbe estem. - Az lehetetlen! - csóválom meg a fejemet és teszek is pár lépést mintha megtántorodnék. - Hiszen délután még edzettem a többiekkel a pályán! Aztán, aztán csak bementem a szimbolisztika terembe, mert mentort kerestem a jövő évhez! - kezdem kapkodni a levegőt és csak még tovább hátrálok, míg nem az idős pár házának keritésének a tövébe nem kuporodom. Muszáj leülnöm a földre, bár minél több kérdés bukkan fel bennem annál kétségbeesettebb vagyok és próbálok vissza emlékezni, hogy mégis mi felett siklottam el?! És mikor?! - De hát a test amit találtak vagy harminc évvel ezelőtti! És ha innen került elő ennek a párnak a kertjéből… Nem! - tiltakozom tovább - Ennek semmi értelme! - fakadok ki immár úgy, mintha a tiltakozásommal mindent vissza tudnék csinálni, akármi is történt! Nagyon magamba roskadok egy pillanat alatt és nagyon hamar eltűnik a magabiztosságom és a karakán attitűdöm. - Ez nem lehet.. - motyogom teljes meggyőződéssel, hogy márpedig én egyáltalán nem készültem fel semmi ilyesmire, úgyhogy még nem is történhet meg!!! Ráadásul a vallásos neveltetésem miatt is egy kisebb káosz kerekedik bennem csak lehunyom a szemeimet és arra koncentrálok, hogy meg tudjak nyugodni. És ha számít, ha nem, nos a légzésemre, hogy rendezni tudjam. - Én nem is vagyok gyógyító! A távoli unokabátyám az, de nekem semmiféle gyógyító hajlamom sincs. Miért lennék én a nulladik halott?! - borzasztóan fusztrálttá tesz, hogy általában azonnal átlátom az összefüggéseket, most hirtelen minden nagyon távolinak és bizonytalannak tűnik. Az a nagy büdös igazság, hogy a halál témájával nem igazán foglalkoztam még mélyebben. Elég sok szomorúság történt velem az utóbbi időben. Közel sem akartam a Halállal vagy az ehhez kapcsolódó filozófiai és teológiai kérdésekkel foglalkozni. Hiába mondják azt, hogy ha képesek vagyunk ilyen oldalról megközelíteni, sokkal könnyebb a magunkévá tenni az elfogadását.. Hát baromira nem ültem le ezt gyakorolni! Minden erőmmel éltem a hétköznapi boszorkány életemet!
Már nem először veszem észre, hogy amikor a fiatal nő kérdez az idősektől, azok nem kifejezetten neki válaszolnak, hanem nekem. Még az is csak sokadszorra esik le, hogy Winifred nem kér sem a süteményből, sem a teából, de nincs is előtte tál, vagy csésze. De a legmegdöbbentőbb, hogy bár hallom a hangját, mintha az csak a fejemben létezne, de én mondom ki a szavait. Lényegében.. itt sincs? Mi a jó élet történik itt? Nem is nagyon figyelek az idős pár válaszaira, hanem amikor a nő indulni készül, elnézést kérve intek a mamikának, hogy már megyek, mert dolgom van. Amikor kiérünk a doktornővel a ház elé, és már a kutya sem lát, akkor felelek csak. – Van egy elég nagy.. problémánk.. – Nyúlok a válla felé, és már látom, hogy átsiklik rajta a kezem. Tehát ezért volt ilyen egyszerű a hoppanálás. Mintha csak valami jelenés lenne, aki itt is van, meg nem is. Esélyesen az idősek nem látták, hanem valahogy össze vagyunk kapcsolódva, s a kérdései bennem fogalmazódtak meg, az én hangomat hallották. – Az biztos, hogy a minisztérium átsiklott valamin, de mi van, ha azt mondom, hogy a test, amit itt találtak.. – Biccentek Hill felé, hogy végre megértse, hogy ő az, akit vizsgálok, vizsgálunk. Valahogy.. meghalhatott a múltban, de a lelke nem volt képes felfogni, ezért a jelenben nem is emlékszik semmire, csak itt bolyong a csontjai körül, hogy egyesüljön azzal, amivel már nem tud. Nagy levegőt veszek, így olyan, mintha csak magamban beszélnék. Ám ha Hill itt van, akkor hátha nem végleges a dolog, és még van megoldás. Végülis ha ő is a gyilkos áldozata, ami eddig nem létezett a mi idővonalunkon, akkor valami megváltozott, tehát még lehet esély arra, hogy visszacsináljuk. Várakozóan, kicsit megrettentve pillantok felé, hogy vajon mit szól ehhez az egészhez. Nem lehet egyszerű elfogadni, hogy meghalt, és vagy harminc éve..
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-07-27, 14:33
Nem kell magyarázkodnia. Végzett, megszerezte a hivatalos elismerését hogy birtokában van a tudásnak, de ha össze találkozik a tekintetünk még elismerően biccentek neki. Biccentek, hogy akkor megyek is körbe nézni amit lehet. A képekről kisétáló alakok őszintén szólva elég furcsán hatnak. Nagyjából pont olyasmi összhatást sugallanak ezzel, hogy mindegyiküknek köze van a helyzethez, vagy mindegyikük tud még valami apróságot.. A rosszalló tekintetem állom, mintha csak bele láthatnék. Hiába csak egy fényképről van szó. Persze arra nem fogok rákérdezni, hogy a férfinak a fotón mindig ilyen rossz kedve van, vagy csak minket tisztel meg vele? Valahogy sejtem.. A dátumot megjegyzem, de még fel is írom. A bácsi szavai nyomán valami szöget üt a fejembe. - Bocsássák meg a kérdést, de ez a ház.. az “ifjú párnak” lett építve anno? - aztán beharapom a számat, egyenlőre azon a vonalon indulok el, hogy egy friss építkezés során eltűntetni egy testet lényegesen könnyebb, mint egy már meglévő házba valakit beépíteni.. Noha.. varázslattal persze minden kivitelezhető.. de talán válasz közben elkotyognak valami plusz infót.. - Az utolsó kérdésem még.. miért van külön a két kép, ha valaha egy pár voltak? - hiszen az egyik a zongora tetején van a másik pedig a nappali falán.. És ha csak az első feleség volt.. vajon ki volt a többi? Ezt követően ha kaptunk válaszokat ha nem, megköszönöm, hogy fogadtak minket és biccentek Caevan-nek hogy mehetünk. Miután kiértünk pedig halkan eltűnődve mondom ki - Ha már a Minisztérium küldött minket, igazán vissza is térhetnénk újra átnézni az aktákat. Csak úgy.. a biztonság kedvéért. Lehet átsiklottunk valami felett.
Mielőtt még bemennénk, a kapu előtt megjelenik egy holló patrónus, szépen csengő női hangon gratulál a doktorrá avatásomon, úgy fest, ezzel tényleg vége a roxforti diákéveknek. Biccentéssel elbocsájtom, Hill előtt nem fogok magyarázkodni, ha csak nem kérdezi. Neki is ez az útja, én mondhatni tényleg mentorként tudom segíteni. Igencsak felvágták a nyelvét, ám tetszik ez a provokatív kiváncsiság, amit áraszt. A szakmánkhoz kell is az ilyesmi. Mindketten inkább helyszínelők vagyunk, de most terepre kényszerülünk, afféle kihallgatás, érdeklődés ez a részünkről. Amíg a fiatal nő nézelődik, én iszom a teát, s bedobok a számba egy linzert is. A fiatal férfi képe már kissé meg van szürkülve, s a többi mágikus képpel ellentétben nem sétál ki a keretből, hanem minket méreget rosszallóan.– Oh, dehogy kedveseim. Nézelődjön csak nyugodtan. – A fiatal nő dátumot is lát, nagyjából harminc évvel ezelőtti lehet a kép. Illetve az idősek szavaiból árad a szomorúság, vélhetően az öccs, az auror már régen halott. Nem is tudom, hogy mit lehetne kérdezni, és inkább azzal foglalkozom, hogy beazonosítsam a rúnákat, nem vagyok egy túl empatikus alkat, sőt, nagyon is szeretem zseniként beállítani magamat, viszont a hollóhátas okos lánynak tűnik. – Nem is akartunk volna zavarni, csak furcsállottuk, hogy eddig nem tűnt fel, hogy egykor meg volt bolygatva a kert. – Az idős bácsi megrázza a fejét. – Mert nem is volt. Most kezdtünk átépítésbe, fel kellett bontani a betont, és alatta voltak a csontok, az alapzat alá ásva. – Ez egyértelműsíti, hogy a menyük nem véletlenül esett be valami gödörbe, hiszen utána még valaki tiszta munkát végzett, hogy mindent eltűntetett. – Áh, értem. Doktornő? Megyünk, vagy van még kérdés? – Tűnődöm el, részemről eszembe jutott hogy bemehetnénk a minisztériumba lekérni az aktákat, ami alapján bevizsgáltatták velünk a csontokat. Hátha látunk valami összefüggést.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-06-28, 21:07
Már most is elég sok mindennel találkoztam, ami nem illik bele a világképembe. Hiszen varázstalan családban nevelkedtem.. Aztán kiderült hogy egy olyan világ része vagyok amiről előtte nem hogy álmodni sem mertem, de feketén fehéren írás szól arról, hogy a boszorkányságról és úgy mindenről mit gondolnak nagyon sokan.. Kiderült, hogy még csak nem is ember vagyok, hanem kvázi egy humanoid varázslény.. A jelenlegi világformálódási helyzeteket elnézve pedig határozottan fogok, mindenki fog, nem jó vagy egyenesen rossz dolgokkal találkozni. De abban igaza van, most tudatosul bennem, hogy egy gyilkosság mozgatórugója, még akár a testiség alternatív vagy kifordult formája is lehet.. Ami végül sokkal rosszabbul végződött, mint amit a szó simán sejtetne. A kutya meglehetősen barátságos. Egy egyszerű golden retriver. Bár nagytestű, de a legmulyább kutyafajták közé tartozik. Ha bármi miatt is acsarkodni kezdene.. Ott tutira van valami baj. Amikor egy kis füllentést Caevan elejt rezzenéstelenül villan egy barátságos mosoly tőlem és természetesen elfogadom a bácsi kezét, még ha nem is lenne rá szükségem. Aztán a néninek is kezet nyújtok üdvözlésképp. - Köszönjük. - Beljebb leszünk terelve, én viszont nem ülök le. Csak a pici csészével a kezemben, az alátéten egy apró süteménnyel állok meg, a tekintetünk össze találkozik. Caevan felvezetője után pedig a képek felé intek a szabad kezemmel a bácsinak. - Ha nem bánja… - mintegy célzásképp, hogy szívesen megnézném a fotóikat miután jóvá hagyta. Közben pedig hallgatom, hogy mit reagálnak vagy épp felelnek. A kutyus Caevan lába mellé cövekel és a keze alá dugja a fejét, párszor meg is bökdösve. Az idős hölgy halkan jajgatva sóhajt fel és az öreg felé néz szomorúan és gondterhelten. - Rhiannon.. - sóhajt egy újabbat a néni és a zongorán lévő gyógyítói egyenruhát viselő nő portréja felélénkül, mintha csak megszólították volna. - Az férjem öccsének első menyasszonya… Caser talált rá a csontokra.. Miközben én épp a begóniáimat ültettem újra.. Szörnyű volt.. Nagyon régen tűnt már el.. - valami elkapja a figyelmemet, mégpedig, hogy első feleségként van említve… De egyenlőre csak szemügyre veszem a képeket az öltönyös aurorról - Ő lenne az öccse? - fordulok a bácsihoz ezúttal mire az csak biccent. Én pedig megnézegetem a képeket, hogy látok-e rajtuk valami furcsát, esetleg dátumot, vagy valamilyen írást. A teát és a süteményt önkénytelenül is leteszem miközben nézelődöm.
Átsiklom felette, hogy a doktornő ennyire megütközik, motyog. Nálunk rúnamágusok között annyiféle beidegződés van, sok a bogaras alak, akik csak a különböző varázsjelek bűvöletében tudják elképzelni az életüket, magától értetődő, hogy rossz a kicsengése a szónak. Lehet ez a vallásos fülnek nagyon idegen, de lássuk be, ha a fiatal nő ezzel akar foglalkozni, előbb utóbb találkozni fog sötét hatalmakkal, amik nem illenek be a világképébe. Ezzel meg kell barátkoznia, emésztenie, és túl lenni rajta. Ahogyan kopogtatunk, felharsan a kutyaugatás, és a néni, akinek a nyomában ott van egy viszonylag könnyedebb mozgású öregúr is. – Üdvözlöm, Hill és Ramsey vagyunk a minisztérium megbízásából. Szabad egy pár szóra? – Érdeklődöm kissé átvéve a kezdeményezést. A kutyával semmi gondom, amíg az nem kezd el rám vicsorogni. Én pedig nyilvánvalóan nem játszom előtte az alfát. A néni már nyitja is a kaput, bekísér a házba, az öreg pedig még a kezét is nyújtja, hogy a fiatal nő fel tudjon lépdelni a veranda lépcsőjén. Megfogom az ajtót, amíg mindhárman plusz a kutya előre mennek, majd megyek én is. Egy szép kis nappaliba érkezünk, a falakon rengeteg kép egy öltönyös aurorról, az egyik mozgó fotó mellett még egy kitüntetés is látható. Viszont a sarokban lévő zongorán egy medimágus nő fekete-fehér képe látható. Jelentőségteljesen biccentek a társam felé, aztán leülök, miközben a néni teával, és angol süteménnyel kínál minket. – Köszönjük a bebocsájtást. A kertjükben talált csontokkal kapcsolatban érdeklődöm. Még ugyan nem sikerült azonosítani, de rajta vagyunk, annyit tudunk, hogy nő, és egy különös, régi eseményláncolathoz köthető. Mondhatni egy nulladik áldozat egy gyilkos listáján. – Kicsit talán nyers vagyok, de már eszegetem is a süteményt, miközben megkeverem a teámat. Winifred is nyugodtan kérdezzen, hátha okosabbak leszünk.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-05-31, 09:20
Ami a visszafogottságomat illeti, ha szabad ilyesmi kifejezéssel élnem.. “Kisasszonynak” neveltek, vallásos értékrenddel. Ez pedig elég sokmindent vont maga után. Sosem lázadtam azzal kapcsolatban, hogy meddig maradhattam ki délutánonként, később esténként. Mindig pontosan otthon voltam és a fiúktól se kellett sosem tiltania senkinek mert.. Valahogy mindig volt egy jó könyv vagy valamilyen szakkör, ami jobban érdekelt volna. Az egész neveltetésemből fakadóan pedig ott van bennem, hogy hogyan kéne viselkednem egy férfival, főleg, ha az a mentorom és nem valamelyik pajtim, de még utóbbi esetben is meg vannak a határaim. Az Ilvermorny-ban volt az egyetlen, ahol megpróbáltam kikeveredni a szürke zónából valaki miatt, de a végeredményt tekintve inkább bár ne is kezdtem volna bele! Csokorba fogva nagyjából ez az, ami miatt visszafogott vagyok. Mert az lett belém nevelve, ha nem így viselkedem az félreérthető és egyenes út minden rosszba! Ami tudom, hogy hülyeség, de nem is igazán tudom, hogy lehetne ezt másképp. Hogy lehetne felszabadultnak lenni egy jóképű fiatal férfi társaságában anélkül, hogy ne anyám vészjósló intelmei károgjanak a fülembe.. Vagyis.. a nevelőanyámé.. Persze a csiki tökéletesen össze is dönti az egész “kártyavárat”. Amit ő is kimond, azzal indítottam én is. A kviddicsben már számítanak rám, itt pedig láthatóan nem csak egy egyszerű mentort nyertem Caevan személyében, de a keze alá fogok tudni dolgozni, ha minden jól alakul. - Örülök, hogy egyet értünk. - nyugtázom csak egy elégedett mosollyal. És bár aludni szoktam és mindennel mindig időben kész vagyok, tény, hogy ha valami nagyon érdekel, akkor azért képes vagyok éjszakákat ébren tölteni, persze emberi erőhatárok keretein belül. Végül megérkezünk és máris a terepet vizslatom, pedig még csak nem is kopó sem a patrónusom, sem a familiárisom. És rögtön megsorozom egy újabb adag kérdéssel. Talán tényleg nem a mi feladatunk lenne mindennek utána menni, vagy lehet az aurori dossziék, lezárt részlegén kéne inkább az aktákat nyálazni a terepen szaglászás helyett. De már itt vagyunk és valamiért az az érzésem, mintha Caevan is arrafelé terelte volna a dolgot, hogy a helyszínen való körülnézés nélkül a rúnák nyitjára sem fogunk rájönni. - …Fétis..? - motyogom elismételve a szót, kissé értetlenül fennakadva rajta, kissé talán úgy, mintha még kimondanom is rosszul érintene. Mármint tudom mit jelent, szótári értelmezésben, illetve hogyan definiálja az orvosi irodalom, sőt még a Bibliának is van ide vonatkozó példabeszéde… de hogy ez a valós életben hogy néz ki és hogy ennek amúgy vannak ártalmatlan válfajai is, arról halvány fogalmam sincs. Furcsa, hogy az ismereteink, vagy épp az ismereteink hiánya alapján, hogyan tud “démonizálódni” egy egy szó.. Az utolsó három információ viszont elgondolkoztat és egy egész gondolat láncot indít meg bennem. Caevan végül bekopogtat, az almás pite illata az én gyomromat is megszólítja. Hiszen órák és edzés után találkoztunk délután, azóta pedig valószínűleg bőven lemaradtunk a Roxforti vacsoráról is. Vagy épp most maradunk le róla ki tudja… Bentről mindenesetre egy kutya öblös hangja hangzik fel, bár már a hangja is meglehetősen öregnek hat és nem is olyan torokra menős ugatása van. Aztán még tompán hallható egy idős néni ahogy csitítani próbálja.- Jól van Cesar, elég legyen. Jövök már! - szól ki a kutyus után nekünk is, aztán csoszogás hallatszik, egy bot időnkénti koppanása, rekedtes kis szűkölés végül egy néni csakugyan ajtót nyit. Meglepetten néz ránk a botjára támaszkodva, még a szemüvegét is megigazítja. - Oh.. segíthetek kedveskéim? - közben a néni lábánál egy öreg golden retriver dugja elő a pofáját és kíváncsian szimatol felénk.
Értem, és érzem, hogy Hill mennyire etikus, és odafigyel a megfelelő formulákra, ezért egy bizonyos ponton túl nem is erőltetem a viccelődést. Azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk, ami némi lazaság belefér, hogy aztán amikor emberéletekről legyen szól ne hibázzunk. Ott pontos kéz és elhivatottság szükségeltetik, noha tudom, hogy a saját zsenialitásomon túl egy ügyes mentoráltat kaptam a személyében. Nem tudom, hogy mi a visszafogottsága oka, lehet, hogy hasonló démonokkal küzd, mint én? Talán rám sem tartozik. Azért megmosolygom, amint felsikkant a hoppanálás előtt, némi őszinte reakciót akartam belőle pluszban kicsikarni, noha eddig sem hiszem, hogy bármiben ferdített volna. – Helyes. A rúnamágia minimum egész embert kíván, de tekintve, hogy a sport is, próbáljuk meg bárhuzamosan. – Nem kell, hogy annyira munkamániás legyen, mint én, bár simán kinézem belőle, hogy vadfanatikus módjára nem is alszik, csak hogy mindennel időben kész legyen. Megérkezünk a kertváros környékére, s öles léptekkel megindulok, azért olykor bevárva, hogy ha a fiatal nő esetleg nézelődne, vagy vélekedése jeléül máris kérdezgetne. Nem tudom, idáig még fejben nem jutottam el. Igazság szerint nem a mi dolgunk lenne a kérdezősködés, de valami most azt súgja, hogy érdemes lehet a beszélni azokkal, akiknek a kertjükből került elő a vizsgált csontváz. – Ez egy igen jó kérdés, még nem sikerült rájönnöm. Talán egykor pont egy medimágus talált valami furcsaságot, emberünknek pedig ez bekattant, mondhatni fétis lett. – Nem teszem hozzá, hogy valaki pont az egyenruhára esküszik valami beteg szerepjátékos módon, ez már csak amolyan másodlagos ötlet. Ha itt valami sorozatgyilkosról van szó, akinek három medimágus áldozata volt, miért harminc évvel később találunk egy nulladik alanyt? Ráadásul akkoriban abbamaradt az öldöklés, miért nem folytatta? Tudomásom szerint sosem kapták el a gyilkost. – Nem igazán.. Mindhárom nagyjából harminc év körüli nő, sötét haj, kék szem, talán a külső. Emlékeztette a gyilkost valakire, akit mondjuk gyűlölt? – Lassan megérkezünk a ház környékére, az aurorok már nagyjából eltűntették mágiával az ásást, úgyhogy kopogok lassan. Bentről finom almáspite illat nyomakodik az orrunkba, egészen megkorran a gyomrom, lévén munka közben nem igazán ettem.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-04-18, 17:20
Azért meglep a kérdése és ez ki is ül az arcomra. De igazából csak arra ösztönöz, hogy még kevésbé mutassak magamból bármit. - Valóban. Azzal se. - zárom rövidre egy udvarias mosollyal. Lényegében vissza véve a labda passzolgatásból, hiába esett eddig jól az a fel fel röppenő dinamika. Elég mélyen belém van égve, hogy mit szabad és mit nem, mit illik és mit nem. És egyenlőre belém van égve az is, hogy van olyan kérdés, amire illik válaszolni, de csak udvariasan. Kicsit úgy, hogy azzal el is vágjuk annak a témának a fonalát. Burkoltan, de direktbe. Persze nem arról van szó, hogy ne tudnék vidám lenni, vagy hangosan vihogni, viszont ha nincs rá okom, vagy nem taglóz le, vagy lep meg a humor, meglehetősen maradok a szürke zónámban. Biccentek a részletek kérdésére. Voltaképp igaza van. Egy szimbolisztikusnak meg valószínűleg különösen fontos lesz a jó megfigyelőképesség a jövőben. Hallgatom amiről mesél - Ez határozottan ismerős. - bólintok rá egyetértően. Mint aki nagyon is tudja miről beszél a másik. Egy kicsit elveszve a gondolataimban. Bár nekem már nincs szükségem lényegében lázadni. Attól a pillanattól a magam ura vagyok, hogy leszerveztem a visszajövetelemet a Roxfortba és kiléptem a bőröndömmel a “családi ház” ajtaján, a szobámat teljesen sterilre kiürítve, a konyhaasztalon pedig egyetlen levelet hagyva, amit szent meggyőződésem, hogy azóta se nyitottak ki, csak a kukába söpörtek… - A kiszabadulás egy ilyen közegből mindig rendkívüli erőt képes adni. - toldom még hozzá. Ugyanakkor valahol furcsán kedves, vagy épp személyes képnek tudom be ezt Caevan-ről. Mármint, hogy a fülbevaló viselése már a lázadás önkifejezése. Tényleg elég csőlátásuak lehettek neki is a szülei… Már épp kimondanám a válaszomat, ismét lecsapva a labdát amit feldobott de ekkor oldalba bök és mivel brutálisan csikis vagyok egy halk, nagyon rövid kis sikkantás kiszalad belőlem persze rögtön bent is reked a levegőm és bár nagyon próbálok úgy tenni, mintha mi sem történt volna, az egész fejem kigyullad. Torkot köszörülök, de nem tudom elleplezni a szám sarkában bujkáló jókedvet. - A kihívást elfogadom! Bár szerintem menni fog az félidővel is bőven. - az végülis lefedi az egyetemi képzést. És ugyan miért ne lehetnék a szakmában magam is kiemelkedő ennyi idő alatt is már? Hiszen pont ez a célom! Az utolsóra azonban kissé lefittyed a jókedvem és színemet is kezdem vissza nyerni. - Más formában, de hallottam már. Sajnos közelebb áll hozzám ez a mondat, mint szeretném. - ismerem még el, de aztán csak megfogom a kezét, amikor már kiértünk a birtokon kívülre és hoppanálunk is. Szerencsére engem nem visel meg annyira az utazásnak ez a formája mint mondjuk Corvust, így egészen stabilan, csak egy két pislogásnyi szédüléssel, de már helyben vagyok. Eleresztem Caevan kezét és egyből a terepet mérem fel ahova érkeztünk. Ha ez egy sikátor, akkor kisétálok és az utcaneveket keresem rögtön, hogy felírhassam. De ha valamilyen más terepre érkeztünk, arról is pár szót felfirkantok. Ha Caevan megindul valamerre, utána lépek, kezemben a noteszommal, hogy ha érdekeset pillantok meg, azonnal felírhassam. - Vajon miért pont gyógyítók?.. - az első gondolatom az egészhez egyszerűen annyi, hogy történhetett valami orvosi műhiba, amin esetleg többen dolgoztak, vagy mind olyan gyógyítók voltak, akik nem voltak elég körültekintőek a munkájuk során vagy a módszereiket tekintve… és a gyilkos valójában levadászta őket.. Vagy nem. Ez túl egyszerű lenne és klisés.. Ráadásul akkor a rúnákra se valószínű, hogy szükség lett volna..- Tud bármilyen információt arról, hogy mi lehet a közös, az eltűnt, meggyilkolt gyógyítókban? - teszem fel a kérdést kíváncsian. Hiszen ez egy kulcs információ lehet és ha voltak elődei a mostani áldozatnak, azoknak az aktájában tuti voltak erre vonatkozó részek.
Most, hogy tudjuk, hogy a narancs kis lények nem is feltétlenül feltámasztottak, klónoztak, hanem egész egyszerűen kiragadtak a halál pillanata előtt kicsivel a létből, ezzel meg is változtatták azt, ami történt. Bonyolult ez az egész, hiszen nem tudok idősíkokban gondolkozni. Elméletileg meghaltam mindenki számára, látták a testemet, a furcsa lények pedig bosszúra adnak lehetőséget, visszamenőleg ragadtak ki abból a pillanatból, így meg is haltam, és nem is. Ám ennek a különös varázslatnak köszönhetően felruháztak bizonyos halhatlansággal, plusz erővel, na meg a sebezhetetlenséggel. És itt ez a motor, amely árasztja magából a sötét mágiát, ezen közeledünk a szőke szépséggel, akitől mindenki más fél, én viszont mellette még motiváltabb vagyok, s ő pedig képes megnyílni, törékenynek is mutatkozni. Nyilván az lenne a legjobb, ha a bosszúm végeztével maradhatnék vele, de pont attól szép a kapcsolatunk, hogy tudjuk, nem számítanak a következmények. Abba bele sem merek gondolni, hogy ha passzolunk, de mégis maradhatok, akkor már nem fogunk úgy tenni, mintha ez az egész csak komolytalan játék lett volna. Mi van, ha egyre fontosabbá válunk egymásnak, és bár nem szokott mostanság megérinteni érzelmileg semmi, mégis ragaszkodunk. De vissza a bosszúhoz. Az első rivális csapattag mivel menő rocker, van egy autószerelő műhelye is egyben, mugliként is dolgozik, gondolom mágiát sem használ, ha ez a szenvedélye. Van ötletem, hogyan végezzünk vele, de Leslie támogatása azért nem árt. Kora délután van, lassan véget ér a munkaidő, a fickó viszont még mindig bütyköl valami régi Cadillec-et, egy emelővel van a magasba húzva a kocsi, úgy fél méterrel a talaj felett, emberünk pedig alatta fekszik, az alvázon dolgozva. Kisandítok az udvar felőli utcafronton, eléggé London külvárosában vagyunk, még a hegyek is látszanak innen. A kutya sem jár most erre. – Felkészültem. Kész vagyok bosszút állni azért, ami velünk történt. Lezárni a múltat, és továbblépni. Már nem leszek híres gitáros, de ha itt végeztünk, és még van időm, számíthatsz rám. – Tudom, hogy nem szereti az érzelgősködést, viszont most elég tényszerűen beszéltem. Rajtam a szokásos bőrszerkó, viszont a bukósisakot már levettem, a hónom alatt van. Azt akarom, hogy az a szemét pontosan tudja a halála pillanatában, hogy ki is jött vissza bosszút állni. – Nem akarok úgy tűnni, mintha valami durcás kisfiú lennék, de a külsőm alapján igencsak fiatalos vagyok, ezt maximum a borosta javít valamit a megitélésemen. Tudom, hogy Leslie azt szereti, ha kemény vagyok, de anyáskodni is szokott, mintha valami cuki babát látna bennem.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
