Főkarakter: Elsa Ferris
Teljes név: Arthur Henry Murdock
Születési hely és dátum: Wessex, UK - 1964. 12.20 (32 éves)
Csoport: Varázsló
Patrónus: farkas
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: gyógyító, osztályvezető
Képesség: Akkor töltsd ki, ha már dobtál a [You must be registered and logged in to see this link.] alapján és ide írd be, mi jött ki.
Kiemelkedő tudás: -
Jellemed kifejtése
Komoly, és intelligens fickó, de hamar oldódik, és akkor nagyon bohókás és kedves tud lenni. A gyermekeitől elolvad, a felesége mellett igazi gentleman, a húga pedig a legfőbb bizalmasa - de mivel őt is kímélni próbálja, sosem tudta igazán kiadni a félelmeit magából. A szorongását inkább elfojtja, mert úgyse tud senkivel sem beszélni erről teljesen őszintén, ez azonban egy csomó kényszercselekvést ad neki, aminek jobban örülne, ha nem birtokolná.
A betegeivel kedves, megértő, és empatikus, minden kis betegséget komolyan vesz, és feltett szánéka, hogy meggyógyítsa. Néha persze van, amikor csak a jó isten tud segíteni, ezeket az eseteket a szívére veszi, és magát teszi a felelőssé. Hajlamos az önostorozásra, de inkább az a cselekvő típus, amíg van remény, addig sosem adja fel.
A mának él, mert bármelyik pillanatban vége lehet. Sosem beszél a betegségéről, ha nem muszáj, nem keres felelősöket érte, és nem vágyik bosszúra. Egy egyszerű hétköznapi embernek tartja magát, aki családapa, testvér, férj, és szerető, és elhivított gyógyító egyben.
Szereti a munkáját, a családját, a jó vicceket, az állatokat, a jó bort, az eleganciát, és végül de nem utolsó sorban a zenét.
Megjelenés
...szóval támaszkodom a mosdókagylón, és zihálva meredek a tükörbe.
Kicsit lejjebb kellett tennem, mert nem láttam benne magamat kényelmesen - 170 centi nem igazán egy szálfatermet. Tehát most látom magam.
De ilyenkor bár ne látnám.
Sötétbarna hajam még nem ritkul, hála istennek, bár tudom, hogy betegségem előrehaladott állapotában ez könnyen bekövetkezhet majd. Most azonban kicsit hosszabbra hagyott, mindig ápolt tincseim csapzottan hullanak sápadt homlokomra, halántékomon a vacak sebhely, ott fröccsent az arcomra a bájital, ott érintkezett a bőrömmel legtovább. És bár az arcom meggyógyult, a sebhely megmaradt. Világoskék szemem véreres, a könnycsatornáim megdagadtak az erőlködéstől, ahogy az előbb küzdöttem a kínjaimmal.
Az orrom se nem egyenes, se nem görbe, valahol a kettő között van, az arcom beesett, az ajkam cserepes, és vérfoltok vannak az államon, és kiöblítem a számat, hogy ne érezzem az alvadt vér ízét.
A vállam erős - két gyerek mellett ne is csodálkozzatok, és bár most csak egy fehér atlétát, és egy nadrágot viselek, mint éjszaka mindig, télen -nyáron egyaránt, szeretem az eleganciát, szürke szövetkabátomat mindenki rögtön felismeri az ispotályban is.
Az ing, a nyakkendő a mindennapi öltözetem része - egy vezető gyógyítónak ez hozzátartozik a presztizséhez.
Szedd össze magad, Arthur.
Szedd össze...
kopogás.
Gyorsan megnyitom a csapot és megmosom az arcomat.
- Apa...
- Tessék, kicsim?
- Rosszat álmodtam!
- Megyek, angyalom.
Megtörlöm az arcom, egy futó pillantás a tükörbe - és megyek a lányomhoz.
Ha úgy élsz, mint egy haldokló - akkor mi értelme az életednek egyáltalán?
Életed fontosabb állomásai
- Papa, de jó, hogy itthon vagy! - ugrik a nyakamba a lányom, mikor hazajövök a Szent Mungóból, ahol dolgozom. Fél kezemből leejtem a táskámat, hogy kényelmesebben tarthassam. Arcocskáját az enyém mellé nyomja, és felnevet.
- Jaj de szúrsz, papa, tessék megborotválkozni!
- Milyen kritikus vagy, Emily. - mondom, és megcsókolom puha kis arcát. -
Nekem is hiányoztál.
- Hoztál valamit, hoztál valamit? - rohan ki Toby is a szobából, és átöleli a derekamat.
- Milyen kórház -szagod van! Hoztál valamit?
- Magamat, bajnok! - nevetek rá
- Nem elég? Csalódottan elbiggyeszti a száját, durcás-dacosan, de pontosan tudja, hogy mindig hozok valamit, ha elmegyek otthonról. Ez most sincs másként, de régi bevett játékunk, hogy a párnájuk alá dugom lefekvéskor.
- Na nem morcoskodunk! Anya hol van?
- Kint az erkélyen - mutatja Emily, de már érkezik is életem párja, karcsú, és gyönyörú, mindig úgy néz ki, mint akit skatulyából húztak elő. Kedves mosolyából ki sem nézed, milyen szeretetteljes eréllyel küldi fürdeni a két kicsit, majd átkarolja a nyakamat, és megcsókol.
- hogy vagy ma? - kérdezi lehelletfinom suttogással, közelhajolva a fülemhez, összeborzolva a nyakamon a pihés szőrt, amibe beleborzongok.
- Kiválóan. Képzeld, Mrs. Leister már sokkal jobban érzi magát. Az amnéziája még mindig elég súlyos, de már vannak dolgok, amikre spontán emlékszik, ez pedig generálja a többi emlékét. Csodálatos látni, hogy...
- Cssss. - illeszti az ujját az ajkamra, és fürkészőn néz végig az arcomon. -
Tudod, hogy nem azt kérdezem. Torkomra forr a szó, szemébe nézek, és lassú, finom mozdulattal húzom el az ujját a számról.
- Semmi bajom édesem. Ne aggódj. Most pedig... Megnézem a gyerekeket. ...a csapra támaszkodom, és érzem, ahogy valami összeszorít belül. A tüdőm fájdalmasan hörög levegőért.
Véres nyál csordul a szám szélén.
Piszok korán nősültem, meg kell hagyni, de hát Emily lányunk hamar kopogtatott, hogy jönni akar, villámesküvőt csaptunk érkezésének tiszteletére - ez persze nem jelenti azt, hogy nem volt hétországra-szóló. Mindkét családnak volt mit a tejbe aprítani, és egyikük sem a turbékoló gerlepár esküvőjén akart spórolni, sőt, mintha még egymásra is akart volna licitálni a két család. Minden túl tökéletes volt. Az ifjú pár, ahol a menyasszony sugárzó volt, karcsú, fiatal, és gyönyörű, kéthónapos magzattal a pocakban, a vőlegény - vagyis jómagam - pedig szintén fiatal, jóképű, halálosan szerelmes, és szépen ívelő karrier állt előtte a Szent Mungo-ban. Koszorúslányokban sem volt hiány, ott volt az én csodálatosan szép kishúgom, illetve a menyasszonyomnak is van kettő, három kislány vitte a gazdagon hímzett fátylat, minden olyan szép volt. Túl... jó.
Hét hónapra rá megszületett Emily lányunk, és teljes volt a boldogságunk, majd pár évre rá Toby, a fiunk is világra jött. Emily örökölte az anyja szépségét, és a húgomból is van benne egy adag, Toby pedig a kiköpött kicsinyített másom, a dumájától meghalsz, és azon, ahogy ugyanúgy dörzsölgeti az állát gondolkodás közben, ahogy én szoktam a szakállamat.
..aztán egy napon minden megváltozott.
Jött az a kellemetlen baleset azon az éjszakai ügyeleten, a bájital- és növénymérgezésekkel foglalkozó osztályon. Őrizetlenül hagyták azt a mérgező esszenciát, amivel a kollegák kísérleteztek, és úgy kerültek az anyagok kölcsönhatásba egymással, hogy az arcomra fröccsent, amikor beléptem a laborba, és a hirtelen légáramlat hozzáért.
Az arcom meggyógyult. Ma már csak egy széles fehér forradás emlékeztet a régi balesetre, de sajnos a mérget nem lehet túlélni. A bájital beivódott a szervezetembe, és semmilyen kúrával nem lehetett kimosni belőle többé.
Néha leesek a lábamról, ilyenkor napokig nem tudok magamról. Szerencsés vagyok, mert két angyal is őrködik felettem: a feleségem, és a húgom, és akinek két ilyen jótündére van az életben, annak nem kell félnie semmitől.
Igyekszem derűsen felfogni az életet, mert olyan rövid, de néha komolyan frusztrál, hogy naponta sok sok embert mentek meg, de a saját betegségemre nem tudom a gyógymódot.
De annyira akarom. Már mugli gyógymódokkal is kísérleteztem. Szerintem a muglik csodálatosak, hihetetlen kreativitással pótolják a varázslat hiányát az életükben. Igyekszem a gyerekeket is erre nevelni. Amíg még megtehetem.
Azonban az állapotom egyre rosszabbodik úgyhogy a múlt héten, hosszas mérlegelés után arra jutottam, hogy felkeresem kedves barátomat, akinél kiválóbb ismerője nem is létezik a jogoknak.
- Üdv, Arthur, mi járatban itt?
- Szeretném megírni a végrendeletemet. 
Szegény haldokló azért remélem, hogy majd valamilyen úton-módon megtalálja azt a gyógymódot, gondolom elég sokat küzd érte, hogy sikerüljön. ^^ Szép leírásaid vannak, nagyon tetszett a kis családi jelenet. Nekem mint amúgy anyucinak useresen teljesen hitelesen átjött a kép, nálunk is folyton kérdezi a gyerkőc, hogy hoztunk-e valamit, ha elmegyünk valahova, vagy csak megyek érte az oviba. ^^
