2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Eleanor Bones Születési hely és dátum: 1960. november 14. London, Anglia Csoport: Varázshasználó Patrónus: Nincs alakja Foglalkozás: Vegyesbolt tulajdonos Képesség:Legilimentor Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok kivédése - Kiemelkedő, Bűbájtan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Philip Samuels
Jellem: Világ életemben csendes és visszafogott voltam. Az a típus, akit igen könnyen el lehet nyomni. Az a típus, aki nem szól vissza és nem emeli meg a hangját akkor sem, ha már tényleg szükség lenne rá. Ezt persze sokan ki is használták, hiszen az árvaház igen kemény hely tud lenni, főleg ha nem állsz ki magadért. Csendes vagyok, kedves mosolyom van és persze akadtak bőven, akik ezt kihasználták, legalábbis egy ideig, amíg még megtehették. Van viszont egy másik oldalam is, egy erősebb, egy karakánabb, aki nem fél semmitől és senkitől és aki bármit meg meg tenni, olyasmiket is, amiket én soha sem tennék. Azt hiszem miatta vagyunk még életben, csakis miatta és persze a mentorom miatt, bár a mai napig sem tudom, hogy ez az egész valahol neki köszönhető-e vagy sem. Talán... talán nem is számít, hiszen mint említettem jó eséllyel nem ott tartanék most, ahol, ha ő nem segített volna, ha nem vesz a szárnyai alá.
Kinézet, megjelenés: Világos, szőkés hajjal áldott meg a sors, mellé kék szemekkel, világos bőrrel, igazi imádni való kislány lehettem, ami végülis sok mindent indokol a múltam sötét eseményeiből. Az arcom kissé szögletesnek mondható, de ez inkább különlegesség, sem mint rontana az összhatáson. Összességében mindig is szépnek tartottak, nem csoda, hogy ha nagyon akartam volna sok mindent elérhettem volna az életben, csak hát én nem vagyok olyan. Én nem... na de ő... Az alkatom átlagos, magas, nem túl vékony, de nem is vaskos, nőies, bár lassacskán már meglátszik rajtam a kor, hiszen a negyedik x felé közeledem menthetetlenül, ami azért megmutatkozik a felbukkanó szarkalábak és ráncok formájában. Az öltözködésem nem túlságosan kihívó, inkább a nőies darabokat szeretem, de azokból is a visszafogottakat, mintha csak egy unatkozó háziasszony lennék, aki vezeti a kis boltocskáját, hogy aztán a nap végén hazamenjen a családjához és gondjukat viselje. Végül is a családot leszámítva majdnem erről van szó, a bolt meg van, bár nem unatkozom, főleg most hogy új feladatot kaptam.
Előtörténet: Egészen fiatal koromban kerültem az árvaházba. Csak annyit tudok, amennyit elmondtak, hogy két éves lehettem, amikor az utcán kóvályogva megtaláltak. Semmit nem tudni a szüleimről. Elhagytak, történt velük valami és valahogy sosem derült ki semmi, én pedig nem jártam utána. Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy kellene, aztán már nem érdekelt. Elkönyveltem magamban, hogy elhagytak és kész. Emlékeim nincsenek az első két évről, így hát nem igen indulhattam ki semmiből sem. Az árvaház nem épp nekem való hely volt. Szőke, fürtös kislányként került be oda és lássuk be egy olyan hely nem a magamfajtáknak való. Az első éjszakákat végigsírtam, azt mesélték. Túl sokan voltunk egy szobában, túl sokan piszkáltak, túl sokan néztek rám ferde szemmel és nem villantottam meg az erőt, amit vártak volna. Visszahúzódtam, ha elvették az ebédemet hát inkább odaadtam, mint sem bántsanak, de így is sokszor előfordult, hogy éhesen és sebekkel kellett álomra hajtanom a fejemet. Tíz éves koromig tartott mindez, addigra teljesen magamba fordultam, de akkor este történt valami. Magam sem tudom, hogy micsoda, csak arra emlékszem, hogy minden kiesik a fejemből, mintha elájultam volna és arra tértem magamhoz, hogy két adagnyi vacsora is volt az ágyamban és jól belaktam elalvás előtt. Másnap pedig behívatott az igazgatónő, mert állítólag az a fiú, aki folyton elvette tőlem az ételt, égési sérülésekkel került az orvosiba. Az a nő másnap érkezett, idősebb, hegyes orrú, nem túl bizalomgerjesztő, furcsa kalapban. Ő mesélt nekem az iskoláról és arról, hogy különleges vagyok és hogy nem sokára már nem kell itt lennem, mert egy Roxfort nevű iskolába fogok majd járni. Végtére is reméltem, hogy csak jobb hely lesz, mint amilyen az árvaház. A nő magához vett, miután megtudta, hogy mik történtek körülöttem, legalább arra a pár hónapra, amíg el nem kezdődött az iskola. Tanár volt, de nem sokáig tanított ott, a következő évben már felmondott, bár azt suttogták, hogy inkább felkérték a távozásra. Nem tudom magam sem, de a nyarakat vele töltöttem, afféle mentor lett számomra, aki magához vett, hiszen nem volt hová mennem a szünetekben. Tanított, sokkal többet, mint amit az iskolában tanultam és csak idővel derült ki, hogy nem is épp olyan módszerekkel. A vacsoraszerzés esete egy jó ideig nem ismétlődött meg újra, amíg negyedikes nem lettem és gyáva Griffendélesként egyre többször nem kezdtek ki velem a Mardekárosok, no meg addigra már az újdonsült mentorom erőszakosabb tanításai elvei is kezdtek rám hatással lenni. Túl sok fájdalom, túl sok kemény bánásmód... az ilyesmi megtöri a lelket, hát az enyémet még könnyebben megtörte. Egyik este már nem szabadott volna odakint lennem, de én kint voltam. Buta okból persze, egy fiú miatt, egy Mardekáros fiú miatt, aki levelet írt, aki azt írta szökjek ki, hogy találkozzunk, mert szeretne megismerni, mert kedvel és... hát tudjátok. Naiv voltam, fiatal is és mentem és meg lett a vége, nem épp jó. Fogalmam sincs hogyan kerültem vissza a szobámba, csak azt tudom, hogy az a fiú, hetedikes, végzős, de mégis egy hetet töltött a Gyengélkedőn az után, hogy találkozott velem. Azt mondták, hogy eltört mindkét karja, hogy megégett a lába több helyen, csoda hogy felépült egyáltalán. Nem tudom, hogy mi történt és persze senkinek sem mutattam meg a levelet. Nem is tudtam volna, mert mire reggel felkeltem az a levél már sehol sem volt. Abban sem voltam biztos, hogy nem álmodtam az egészet és tényleg létezett egyáltalán. De az biztos, hogy az a srác szinte rettegve nézett rám minden áldott nap a folyosón és ha tudott elkerült, de még sem mondott semmit senkinek. Azt mondta nem emlékszik, hogy mi történt.
Alice... először tizennyolc éves koromban mutatkozott be igazán, akkor értettem meg, hogy mik történtek, de persze én tudtam meg utoljára, hiszen a mentorom, az idős boszorkány akkor már régen tisztában volt vele, hogy létezik, talán már a negyedikben történt eset előtt is tudta, magam sem tudom. Kikerülve az iskolából nem tudtam mihez is kezdjek, így kerültem a bolthoz. Egyszerű ottani dolgozó lettem, eladónak vett fel a tulajdonos. Kedves fickó volt, és fiatal, 25 körül lehetett talán csak és persze az ő szeme is megakadt rajtam. Most már egyértelmű, hogy az állást is csak e miatt kaptam meg és ezért nézte el az időnkénti késéseket, amiket a tanításom miatt voltam kénytelen elkövetni, hiszen a boszorkány az iskola után is folytatta. Tényleg kedves fickó volt, egy idő után aggódni kezdett, főleg mikor véletlenül meglátott néhány régebbi sérülést is, hiszen van néhány. Még az árvaház idejéből maradt sebek, meg a későbbi mágikus eredetűek, amiket a boszorkánynak "köszönhetek". Azt hiszem ő tényleg csak segíteni akart, védeni, azért kérdezett olyan sokat. Barátok lettünk és szépen lassan többek is ennél. Sosem ártott nekem, sosem akart rosszat, végre úgy éreztem, hogy van, aki mellett biztonságban érezhetem magamat, aki megvéd mindentől és én elmeséltem neki mindent, tényleg lassan mindent az életemről, a furcsa dolgokról, és egyik este a boszorkáról is meséltem neki. Soha nem aludtam még olyan nyugodtan és békésen, azt hiszem az volt az a nap, amikor tényleg maradéktalanul boldognak éreztem magamat. Előtte és utána sem volt ilyen soha többé. Reggel arra ébredtem, hogy nedves a lepedő, hogy minden csupa vér, én magam is és... ő is. Az ő vére volt, túl sok ahhoz, hogy akármennyire is próbáltam magához tudjam téríteni pedig próbáltam, istenem hogy mennyire próbáltam. De az üveges tekintet nem nézett vissza rám, és nem mosolyodott el újra. Megint azt éreztem, hogy egyedül vagyok, hogy nincs senki, aki segíthetne... és akkor láttam meg őt... engem... Alicet a tükörben. Csupa vér voltam, ő pedig ott volt, azaz én voltam ott, de még sem. A komoly arc, a kemény tekintet és az az érzéketlen hang, amivel elmondta, hogy kár volt bíznom másban, mert csak és egyedül ő az, aki megvédhet engem, hiszen tíz éves korunk óta ezt teszi. És hogy igen nagy butaság volt mindent elmesélnem egy idegennek. Vitatkoztunk, kiabáltam egészen addig, amíg meg nem értette velem, hogy ezt bizony én tettem akkor is, ha ő volt. Az aurorok nem így fogják gondolni, nem hiszik majd el és az életem hátralévő részét az Azkabanban kell majd töltenem, azaz töltenünk. Engedtem neki, átadtam neki a terepet ezúttal először önként. Mira újra önmagam voltam mindent elrendezett. Eltüntette a testet, a nyomokat és mindent, ami arra utalt, hogy bármi történt volna. Pár nappal később találták meg a holttestet, a nyomozás pedig hamar lezárult nyomok híján. A szomorúság, a könnyek valódiak voltak, így hát fel sem merült, hogy én tettem volna akkor sem, amikor előkerült a végrendelet, ami ha jól sejtem hamis volt, de igen ügyesen hamisított darab. Így lett az enyém a bolt, így kellett ott élnem, ahol ez a rettenet megtörtént és itt tudtam meg azt is, hogy mindez nem maradt csak úgy ennyiben...
24 évesen született meg, a lányom, legalábbis úgy tudom lány volt. Titkoltam, amíg lehetett, de előtte nem sok titkom volt, sok évbe telt mire megtanultam hogyan tehetek olyat, amiről ő nem tud és igen nehéz feladat is volt egyben. De előre szaladtam. A kicsi születésénél a banya segített, hiszen más nem volt és nem akarta, hogy a Szent Mungóba menjek. Magam sem tudom miért, de engedtem neki... nekik, mint mindig. A kicsi halva született, azt mondák. Az utolsó apró remény is elszállt, hogy lesz valami jó is az életemben, bár amikor jobban átgondoltam rájöttem, talán jobb is így, ha nem kerül a banya karmai közé soha az újabb ártatlan lélek. Magamra maradtam, azaz Alice ott volt nekem végig, de mégis egyedül voltam minden áldott nap és tanultam tovább, mert muszáj volt. Igazából nem tudtam mire is készülök, mire készít fel, csak évek múltán derült ki, akkor sem tudtam a részleteket, legalábbis én nem, de Alice, ő gondolom mindenről tudott.
26 évesen mentem férjhez, egy aurorhoz. Nem én akartam, nem én választottam, azt hiszem még csak nem is én ismerkedtem meg vele, hanem Alice és sejtettem, hogy nem véletlenül, mert az a férfi, Malcolm nem volt jó ember, cseppet sem. Hiába volt auror, ivott, nem is keveset és cseppet sem volt kedves és cseppet sem volt finom. Szerencsére Alice a nagyjától megkímélt, ő valahogy jobban viselte és kordában tudta tartani, mégis kemény és kínzó évek voltak a mai napig, amíg három héttel ezelőtt végre meg nem halt. Igen, ezúttal örültem neki, hogy leesett a lépcsőn, részegen és a nyakát törte. És végre azt is megtudtam, hogy miért tanultam... tanultunk ennyit, hogy van egy férfi, egy másik auror, akit meg kell keresnem. Akinek el kell mondanom, hogy úgy vélem a férjem nem baleset áldozata lett. Igazából tudom is, de ez más tészta és rá kell vennem, hogy segítsen nyomozni, utána járni mi történt. Hogy pontosan mi a cél, még magam sem tudom, nem mondtak el minden részletet, de azt tudom, hogy én kellek hozzá, nem Alice. Ő nem tudna hitelesen olyan lenni, mint én. Olyan, akin megeshet egy nyomozó szíve, hogy aztán... fogalmam sincs milyen sorsot szán a banya annak az embernek, de biztos vagyok benne, hogy semmi jót.
Azta.. hát most tényleg nehéz megszólalni, annyira komplett, kerek karaktert alkottál. Még szerencse, hogy írnom kell! Kezdjük szép sorban. A PB-t eddig nem ismertem, de igazán csinos, karakteres hölgyről van szó, és a gifekben sincsen hiány. Ráadásul már itt meg kell jegyeznem, hogy nagyon ügyesen helyezted el a karaktered történetében a stratégiai pontokat, hiszen a szép felépítés mellett a csajszi minden képéről, gifjéről süt, hogy tökéletesen passzol hozzá az a háttér, amit megálmodtál. Az a törékeny, sebzett nőci, aki valahol még mindig kislány, annak ellenére, hogy elszaladtak mellette az évtizedek, s akinek a tekintete mögött ott van a veszélyes gyilkos, aki bármikor képes kitörni, ha veszélyben érzi a "gazdatestet". Ritkán gondolom úgy, de ez a csajszi, és a hozzá kapcsolódó történet simán megállná a helyét még egy tévé sorozatként is, hiszen annyi benne a potenciál, hogy csoda, ha mindet ki tudod csomagolni. A helyzetszituktól függően bármerre el lehet indulni, és gyakorlatilag észrevétlenül átbukdácsolva a romantikázós barátkozásból a horrorba, de a krimi végig viszi a hátán az alap csapásvonalat. A kettős személyiség mindig izgalmas kiindulópont, de a legtöbben nem tudják kezelni, hiszen komoly hátteret kell hozzá biztosítani, megérteni a betegség tüneteit, a következményeket, de ha valaki, hát te biztosan meg tudod értetni az olvasóval a miérteket, hogy aztán magyarázat nélkül egy váratlan helyzetben zavarj össze mindent. Külön jól esik, hogy a banyás sztori még Philip-pel is összefügg, az mindig ihlető dolog, ha az ember a saját sztorijához kapaszkodót is kap, amolyan in mediás res, amikor a nyomozó azt hiszi, hogy valaki más ügyében vizsgálódik, aztán kiderül, hogy nagyon is érintett. Philip karit illetően úgyse tud szabadulni a szösziktől, hát ebben az évadban ki mással találálkozna, mint egy szöszivel, jóó ég! Na de itt be is fejezem, mert a végtelenségig tudnám boncolgatni szegény szereplődet, de majd élesben úgyis kiderül minden^^ Kezdődhet a nyitórész
Még szerencse, hogy írnom kell! 
Kezdjük szép sorban. A PB-t eddig nem ismertem, de igazán csinos, karakteres hölgyről van szó, és a gifekben sincsen hiány. Ráadásul már itt meg kell jegyeznem, hogy nagyon ügyesen helyezted el a karaktered történetében a stratégiai pontokat, hiszen a szép felépítés mellett a csajszi minden képéről, gifjéről süt, hogy tökéletesen passzol hozzá az a háttér, amit megálmodtál. 
Az a törékeny, sebzett nőci, aki valahol még mindig kislány, annak ellenére, hogy elszaladtak mellette az évtizedek, s akinek a tekintete mögött ott van a veszélyes gyilkos, aki bármikor képes kitörni, ha veszélyben érzi a "gazdatestet". Ritkán gondolom úgy, de ez a csajszi, és a hozzá kapcsolódó történet simán megállná a helyét még egy tévé sorozatként is, hiszen annyi benne a potenciál, hogy csoda, ha mindet ki tudod csomagolni. A helyzetszituktól függően bármerre el lehet indulni, és gyakorlatilag észrevétlenül átbukdácsolva a romantikázós barátkozásból a horrorba, de a krimi végig viszi a hátán az alap csapásvonalat. A kettős személyiség mindig izgalmas kiindulópont, de a legtöbben nem tudják kezelni, hiszen komoly hátteret kell hozzá biztosítani, megérteni a betegség tüneteit, a következményeket, de ha valaki, hát te biztosan meg tudod értetni az olvasóval a miérteket, hogy aztán magyarázat nélkül egy váratlan helyzetben zavarj össze mindent. 
Külön jól esik, hogy a banyás sztori még Philip-pel is összefügg, az mindig ihlető dolog, ha az ember a saját sztorijához kapaszkodót is kap, amolyan in mediás res, amikor a nyomozó azt hiszi, hogy valaki más ügyében vizsgálódik, aztán kiderül, hogy nagyon is érintett. Philip karit illetően úgyse tud szabadulni a szösziktől, hát ebben az évadban ki mással találálkozna, mint egy szöszivel, jóó ég! Na de itt be is fejezem, mert a végtelenségig tudnám boncolgatni szegény szereplődet, de majd élesben úgyis kiderül minden^^ Kezdődhet a nyitórész 
