2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kissé egyértelműsítettem a dolgokat, de nem szeretek ködösíteni, hiszen a célozgatás olyan amatőr dolog, félre lehet érteni, vagy éppen a barátnózában rekedni. Én nyilvánvalóan látni akarom egyszer a combjait is, hiszen akinek ilyen csinos a felsőteste, az emberi alakban akár még dögösebb tud lenni, de azért nem az a lényeg, hogy mint egy tárgyat nézegetem magamnak, bájos, hogy ilyen bátran meg ment idegeneket a biztos haláltól, és ez a természetesség, ami körbelengi, egyszerűen.. Vonz, nincs rá más szó. Ő viszont mindenben bizonytalan, ami kettőnket illet, vélhetően senki más nem szokott így.. mint nőként tekinteni rá. - Most akkor baj, hogy mondtam? Azt hittem örülni fogsz. Az ajándék hála ajándék, de.. mellette meg.. Na mégiscsak lány vagy, és nem is akármilyen, el akartalak kápárztatni. Nem megvenni, félre ne érts, de én úgyse menthetlek meg, itt te vagy otthon, virágot gondolom feleslegesen hoztam volna, hiszen nálatok a víz alatt percek alatt széthullik. – A végén már elmosolyodom, nem érzem azt, hogy mentegetőzni kéne. Ha Fryalla olyan lány, akiért meg kell küzdeni, hát én megteszem, a lelkemet is odaadom, ha kell, bár jelenleg semennyire sem ismerem, magáról csak annyit árult el, hogy ő sem a sellőközösség tagja, tehát még a halovány ismereteim sem állják meg a helyüket esetében. - Nem is feltétlenül kell, hiszen a víz felett is használhatod az erődet, még ha kissé gyengébben is mint otthon. Ki kéne egyszer próbálnod. – Néha azért tényleg úgy érzem, hogy hiába is erőltetem, ő már eldöntötte, hogy nem tartozik ide, és kész. Hogy más világ lakói vagyunk, és ezt úgyse lehet keverni. Viszont ahogyan felvonja a szemöldökét... mintha kiváncsi lenne mégiscsak. - És ez szerinted így megy? Megtetszik valaki, de inkább válogassak a nagy tömegből, csak mert emberek? Te talán már megtaláltad a sellőlovagodat? Azt mondtad nem. – Kérdezek vissza, most kissé kifulladtam ami a győzködést illeti. Most úgy is emésztenie kell a hallottakat. – Elsőként.. ha nem akarsz feljönni megismerni a világunkat.. Talán megpróbálhatnánk más. A tóból hátha vezet valami ér, vagy folyó másfelé, amin felúszhatnál, én is mondjuk úsznék, meg a parton is mennék, és felfedezhetnénk valami új tájat, ami neked is tetszene. Elsüllyedt hajóroncs, elásott ereklyék. Mire vágyik egy olyan lány, mint te? – Unszolom mégiscsak, új erőre kapott a kifogyhatatlan ötlettáram, mert egyrészt mindenképpen meg akarom ismerni őt, másfelől próbálom kiputatolni, hogy neki mi lenne benne az üzlet. Csak nem bírja az ostromot örökké..
Végül is nem mondhatom, hogy félreértettem a szándékait, mert igazából egyáltalán nem is értem őket, úgy pedig igen nehéz bármit is félreértelmezni. Megmentettem, mert még sem nézhettem végig, ahogyan vízbe fullad, de nem volt ebben ennél egy cseppnyivel sem több és most nagyon úgy fest, hogy ő valahogy egészen másképp látja ezt a dolgot? Mármint nem csak barátkozni akar, azért mereszt ilyen nagy szemeket és ezért van időnként az a néhány lopott érintés, amit nem tudok egyelőre még hová tenni? - Értem, azt hiszem, akkor is köszönöm. - a kis ajándkot persze, nem a közvetlenségét, mert azzal egyelőre még nem tudok mit tenni, mármint kezelni se nagyon tudom egyelőre, pedig muszáj lenne, mert úgy fest nem csak egy-egy véletlen esetről van szó, ezt bizonyítja a közelsége akkor is, amikor a nyaklánc a nyakamba kerül. Már csak az a kérdés, hogy anyámnak hogyan fogom majd megmagyarázni a dolgot, az ismeretlen ékszert. Természetesen azt fogom mondani neki, hogy csak találtam és persze azt, hogy a vízbe hullott, mert különben kiderülne, hogy a felszínen jártam, aminek nem lenne semmi jó vége. - Varázsolni? Úgy érted, hogy a képességeimen kívül? - ráncolom kissé a homlokomat. Lopva láttam már, amikor a fentiek, az emberek pálcákkal hadonásztak, de én ettől eléggé távol állok, sőt igazából sosem próbáltam, sőt pálcám sincsen, hiszen sosem éltem idefent. Van bennem mágia, hiszen eleve varázslény vagyok, de ennyi... ennél nem több. - Nem hiszem, hogy tudnék olyat, amilyet ti. - rázom meg végül a fejemet. Hadonászni valami vékony dologgal és úgy varázsolni varázsigékkel és a többivel... Furcsa dolog és amúgy is miért lenne rá szükségem, ha ott vannak a képességeim és nem szándékozom a felszínre menni az emberek közé? Mármint ennél jobban nem, amit egyébként is megteszek időnként lopva, de ez azért nem olyasmi, mint ha tényleg érdeklődnék és kitenném a lábamat a tóból. Annyira nem vagyok bátor, most is csak azért vagyok itt, mert... Nem is tudom, hogy miért vagyok itt, kíváncsiságból? - Lányként? Hát persze, hiszen lány vagyok. - újra kissé ráncolom a homlokomat, de aztán persze felfogom, hogy miről is van szó és naná, hogy kissé belepirulok. - De ez... értelmetlen lenne. Abban a hatalmas kastélyban rengeteg lány van, emberek, mint te. - na igen, nem értem, hogy akkor pontosan mit is szeretne, hiszen én nem igazán vagyok alkalmas effélére és egyáltalán mi értelme lenne? Néha találkozunk a parton és kész, ennél több hogyan lehetne, ha ő nem jöhet be, én pedig nem megyek ki hosszabban. Tényleg nem értem a dolgot. Persze más a helyzet, ha mondjuk hirtelen, mint a romantikus történetekben nem tudsz valakit kiverni a fejedből, ha észre sem veszed, de magával ragad a szerelem... de hát erről szó sincsen.
▲ Invincible ▲ 355 szó ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Ez most eléggé furcsa érzés, hiszen én vagyok a pasi, és egy lány mentett meg, holott ezt fordítva illene. Ám ha már így alakult, akkor nem agyalok sokat a nemek szempontjából kötelező szerepeken, ő sokkal jobb úszó, mint én, és nem akarok hálátlan maradni. Jó, azért a hálán túl van benne némi kedveskedés is. A lányok szeretik az ékszereket, viszont a saját kézzel készített kütyüket még inkább. Fryalla sellő, így ha jól tudom, a csillogó csodákért oda van, de most úgy látom eléggé bizalmatlanul kezeli, annak ellenére, hogy a mókus-macska familiáris is áhítattal mered mindkettőnkre. Végülis ha belegondolunk, egy ilyen kis lény az ember lelkének a kivetülése, az ő mágiája hozta létre, tehát ha ilyen aranyosat tudok kreálni, rossz ember nem lehetek. És nem is vagyok. Az igaz, hogy kicsit célirányosan nőzök, de azt betudhatjuk a hormonoknak, és persze a csibészes külsőmnek, a nagy számnak, hogy magától értetődőnek gondolom, hogy ha kinézek valakit magamnak, ott leküzdök minden akadályt. Fryalla pedig olyan lánynak tűnik, aki akaratlanul is akadályokat gördít a próbálkozó útjába, de megéri érte küzdeni.
- Szép dolog a lovagiasság, de hála is létezik a világon. De ha nem is hálának veszed, akkor vedd figyelmességnek, mintha meg se mentettél volna, csak ismerkedünk. Próbáltam rájönn, hogy mi tetszene neked. – Simitáson keresztül figyelem a reakcióit, láthatóan megremeg, pedig ő jobban viseli a jéghideg vizet, mint én. Amit egyébként jó fej módon máris langyosít a kedvemért. Aztán arébb is szökken kicsit, mint valami vizi gazella. Az alkata megvan hozzá, vékony, de izmos, nagyon tetszetős párosítás. - Az igaz, hogy megvannak a maga veszélyei, egy sellő tó lényegesen zártabb vidék. Megértem az édesanyádat, ha félt, hiszen itt a helyed, és ide tartozol. Viszont.. ha képes vagy emberi alakot ölteni, akkor ott nem feltétlenül a képességeidre kell hagyatkoznod. Feltételezem tudsz varázsolni. – Nem kell mindent a vízzel megoldani, az ügyetlenkedéssel pedig tudunk mit kezdeni, meg tudom tanítani járni, ott legalább még jobban ösze lehet simulni. Kitér a válaszadás elől, ami vagy azt jelenti, hogy van valaki az életében, és ez nem tartozik rám, vagy nincs, és túl félénk. Aztán mégiscsak kiböki, hogy nincs. - Na arra még visszatérünk, hogy miért kerülöd el őket. Nem nyilvánvaló? Barátkozhatunk, de ha már kérdezed, én mint lányként gondolok rád. Baj? Ne gondolkozzak ilyesmiben? – Eddig is elég bátran mondtam ki, amit gondolok, van egy bizonyos nyomulós stílusom, és hát Fryallának azon túl, hogy egy teljesen idegen kontinensre bonyolódok ismerkedésbe, megvan az egzotikus bája. Tetszik, hogy sellő, ráadásként az is bejön, hogy emberként mennyire esetlen lenne. Félénk, de dögös! Persze nem az a cél, hogy máris ledöntsem a parti fövenyen, mert a végén még úgy elriadna, hogy sosem látom. Talán az udvarlás lesz a megoldás? Megtehetném, hogy végigsimítok az arcán, de olyan, mint egy riadt őzike, tartanom kell a távolságot, legalább egy kis ideig.
Igazság szerint nem mondhatnám, hogy nagy baráti köröm lenne odalent a víz alatt, hiszen anya a sellőket sem kedveli túlzottan, így aztán nem jártam közösségbe, hogy efféle kapcsolatokat kialakítsak. Rá is főleg kíváncsi vagyok és persze a kis lényre, aki folyton kíséri, nem mondanám, hogy egyértelmű számomra, hogy ő nem csak szintén kíváncsi, vagy netán nem csak pusztán barátkozni szeretne velem. Lehetséges, hogy ez részemről túlzott naivitás, de ettől még így van. Nem csoda, ha a nyaklánc miatt is csak óvatosan megyek közelebb, de azért végül csak megteszem és még meg is fordulok, hogy a nyakamba akaszthassa, ami azért eléggé a bizalom jele. - Nem kellett volna. Még sem nézhettem végig, hogy vízbe fulladsz valami ketyere miatt. - na igen még mindig butaságnak gondolom, hogy valami zene lejátszó eszköz miatt érte utol őt majdnem a vég és miután már egyszer kihúztam még vissza akart menni újra kockáztatva, hogy megint elesik és fuldokolni kezd. Amikor végig simít a vállamon azért halvány kis libabőrök jelennek meg a karomon, amit ilyen közelségből jól láthat is, főleg amikor ezt még tetézi a közel hajolással és a fülembe susogással is a nyaklánc bekapcsolása után. Nem csoda, hogy amikor készen van azért kissé hátrébb húzódva tartom meg az eddigi távolságot, láthatóan kissé zavarban, de bizonyára az emberek ilyen... közvetlen típusok. - Nem is tudom... anya szerint nagyon veszélyes a fenti világ és... ezért nem jó ötlet. Ha két lábon járok ügyetlen leszek és a képességeim is megcsappannak, úgy pedig... - megvonom bizonytalanul a vállamat, de sejtheti mire akarok kilyukadni, hiszen úgy védtelen leszek mindenkivel és mindenféle fenyegetéssel szemben. Nem csoda, ha nem vagyok valami bátor, hogy megpróbáljam, főleg hogy talán lábra se tudnék egyelőre állni gyakorlás híján. Erre a sellőlovag dologra nem is reagálok pont e miatt első körben, de azért mégis ott motoszkálnak a szavai a fejemben, amivel mintha arra akart volna utalni, hogy... nem barátkozni akar? - Nincs senki, én... nem igazán ismerkedem odalent, elkerülöm a sellővárost. De te úgy gondolod, hogy... mármint azért vagy itt, mert... Miért vagy itt? - nem tudom kimondani, ami a fejemben motoszkál végül, inkább rákérdezek, hiszen egyszerűbb, ha ő teszi meg, mert a szavaiból azért sejthető már, hogy nem kimondottan ismerkedési, mármint nem barátkozási célzattal jött vissza és nem is csak azért, hogy odaadja a nyakláncot.
▲ Invincible ▲ 355 szó ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Remélem, hogy ő is sejti azért, hogy nem puszta önzetlenségből, vagy hálából találkozom vele. Az egy dolog, hogy megmentett, és élvezem a társaságát, de legyen bár sellő, neki is értenie kell, hogy nem sok értelme lenne kevernünk a két faj közti dolgokat csakis azért, hogy barátkozzunk. Neki is biztosan megvan az ismeretségi köre, nekem pedig azért alakult az elmúlt három napban, már nem olyan pocsék, mint az elején, én nagyon el tudok vegyülni, sokan hallgatnak rám. Tehát amiért itt vagyok, az lényegében az, hogy nyilvánvalóvá tegyen, nagyon is érdekel, hogy ki is ő, milyen lány. Nem lekenyerezni akarom az ajándékkal, csak picit meglepni, s érzékeltetni, hogy azért már képben vagyok, hogy a sellők mire buknak. Apró figyelmesség, igaz, vagy két napig dolgoztam rajta. Nem lett tökéletes, hiszen nem csináltam még ilyet, de csillog-villog, és ez a fő. Elmosolyodva intem közelebb, onnan jó pár lépés távolságról nem fogja értékelni a faragásokat, illesztéseket. És fel se tudom rakni a nyakára. - Afféle köszönetajándék, az életemért cserébe. Jó úszó vagyok, de akkor teljesen bepánikoltam, rosszul jött ki minden. – Én is beljebb gázolok, figyelve a hírárral, de mivel itt van a profi vizementőm, ez most nem túl nagy fenyegetettséget jelent. – Kicsit igen. Már nincsen nyár, de kibírom. – Végigsimítok a vállán, amolyan üdvözlésként, ha már ideúszik, és hátat fordít nekem, akkor bizonyos tekintetben szabad a pálya. Nem is én lennék, ha nem használnám ki a helyzetet, ennyinek bele kell férnie. Átemelem a fején a láncot, hogy a tarkójánál illesszem össze. – Igazán jól áll, remélem emlékeztetni fog majd rám. – Hajolok előre a vállán át az füléhez susogva. Nem tudom, de miért is akarnám visszafogni magamat, hiszen egy csinos lányról van szó, aki bizonyos tekintetben félénk az emberi világgal szemben, másfelől a saját közegében bátor, és magabiztos. Akkor lehet, hogy igaza van, nem ránthatom ki belőle, nekem kell valamellyest alkalmazkodnom. A langyosan kavargó vizet azonnal megérzem, már nem kell annyira vacognom sem. – Hm.. máris jobb, köszönöm. Sajnálom, hogy nem tudsz járni, nem is erőltetném, csak jó lenne. Ha régen tudtál, talán majd valamikor megpróbálhatnád megint. Gondolkozz rajta. Addig pedig kijövök én hozzád, és ha netán valaki visszavárna a víz alatt, mondjuk egy jóképű sellőlovag, hát tegyél rá, velem jobban jársz, ez nem is kérdés. – Cserfesen mondom ezt, némiképpen viccelődve, nem arrogánsan, s végképp nem lekezelően. Én már csak ilyen vagyok, nyomulós, de valahol tartom azt a határt, ami már a bunkóságot mutatná. Érdeklődve méregetem, kiváncsi vagyok, hogy meddig maradhat. – Anyád ennyire félt a felszíntől?
Azért nem maradok nagyon bent a vízben, főleg mert tudom, hogy ő meg fázni fog, de azért nem is megyek ki annyira nagyon. A víz szélére, ahol ülve úgy derék körülig ér a a víz nekem, hogy ha arra van szükség, azért mégis csak könnyebben el tudjak rugaszkodni, hogy elmerülhessek a mély vízben. Azért persze a partra nem megyek ki, hiszen szükségem van a vízre, egy sellőnek a víz az éltető eleme lássuk be. Tőlem már az is nagy lépés, hogy egyáltalán eljöttem, minden mással azért nem lehet túlságosan sietni, mert a sietségnek soha sincs jó vége, főleg ha még veszélybe is kerülhetsz miatta. Ha az anyám tudná, hogy itt vagyok... az biztos, hogy nem kapnék érte nagy gratulációt, sőt... jó ideig ki se tehetném a lábamat otthonról, főleg ha megtudná, hogy még egy emberrel is találkoztam, nem elég, hogy a part közelébe merészkedem. - Nekem? - meglepetten nyújtogatom a nyakamat és azért valamivel kijjebb megyek, már csak kíváncsiságból is és persze mivel látom, hogy ő indul befelé nem akarom, hogy nagyon át kelljen fagynia, hiszen tudom én, hogy az emberek nem bírják annyira a hűvös vizet, mint ahogyan mi. És igen hamar ki is derül, hogy jól sejtettem a dolgot, nem nagyon bírja a hideget, aminek hangot is ad. - Neked kicsit hideg igaz? - ennek ellenére jön tovább és nem hátrál meg, pedig látszik, hogy pillanatok alatt átmegy kékbe a szája. Én azért amennyire megy közelebb húzódom a parthoz és végül átveszem tőle a medált. - Ezt te csináltad? Nekem? - tényleg meg vagyok lepve, hogy ezt kaptam tőle. Elképedve nézegetem a medált és persze a láncot is, aztán még kicsit közelebb megyek hozzá, hogy háttal legyek neki és a nyakamba tudja kötni. Végül is már ez is jócskán a bizalom jele, hogy hátat fordítok valakinek, főleg egy embernek. Közben érezheti, hogy mintha körülöttünk picit azért a víz hőfoka emelkedne. Nem drasztikusan, de legalább annyira, hogy ne vacogjon kéken a szája. - Nem tudom, én... az anyám annak se örülne, ha tudná, hogy part közelébe jöttem egyáltalán és már mondtam, hogy nem tudok járni. Valamikor régen tudtam, de... az már nagyon régen volt. - azért azt hallhatja a szavaimból, hogy nem azt mondom kategorikusan, hogy nem akarok kimenni a partra és nem akarok elmenni vele sehová sem, csak egyszerűen nem tudom, hogyan lehetne megoldani és persze van bennem egy jó nagy adag félsz, hogy baj lenne belőle, még hozzá nagyon nagy baj. Az is nagy lépés, hogy itt vagyok, nem várhat azért túl sokat tőlem így hirtelen.
▲ Invincible ▲ 355 szó ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
A familiáris úgy tűnik jobb érzékekkel van megáldva, mint én, mert zebraszerű nyihogásba kezd, amint a víz fodrozódni kezd, és a sötét kavargás felé nyújtogatja karmos mancsait, s amikor elsőre nem nézek oda, akkor még végig is szánt vele a combomon. Nem hagy nyomot, csak érzékelteti, hogy megjött akire vártunk. Gyorsan arrafelé lesek, így a sellőlány már nem tud észrevétlenül megközelíteni, de ez csak annak köszönhető, hogy van egy komoly rajongója a macskamókus személyében. Ha úgy vesszük, akkor a kisállat már közös kedvencnek bizonyul, mert mintha különös módon akarna kedveskedni annak, akit én is szimpatikusnak tartok. Pedig rengeteg lány volt már az életemben, de őket a kis dög semlegesen kezelte, mintha ott se lennének. Ehhez képest ez a zebraszerű furcsa hang még tőle is szokatlan. Újszerű oldalát mutatja meg, eddig főképp miákolt. Fryalla mindenkiből kihoz valami eddig nem tapasztaltat? Azért ha nem lenni itt a familiáris, akkor biztosan meg tudna lepni a szinte teljesen hangtalan sellő, de az izgága teremtmény eleve a vizet figyelte, ezért volt esélye felfedezni. - Oh végre. Tisztára vártalak már Fryalla, a mesterművemet készítettem el neked, persze hálából. – Látom, hogy a lány nem is jön ki a partra, mint múltkor, ezért otthagyván a kisállatot én magam gázolok beljebb, de már ügyesen figyelve a hínárra, hogy véletlenül se essek el benne. Meg hát most nincs is nálam a mágikus zeneeszköz sem, így csak magamra kell vigyáznom, hiszen ha a csillogó ékszer véletlenül a vízbe merülne, akkor a sellőlány lazán kihozná még az iszapból is. Nem véletlenül hoztam neki éksert, biztosan tetszik majd neki szerintem. - Azta... lefagy a.. szám.. – Mondhatnám másképpen is, de olyan kis fura volt, édesen visszafogott, ha bármi mást mondanék, ami valóban lefagy, akkor még megriad, és leúszik a tudomisénhova. Így hát kéklő szájjal vacogva lépdelek beljebb, meghintem magamat esti vízzel, ebben tényleg csak az óriáspolip imád fürdeni. De nem, erős férfi vagyok én kibirom. Néha összekoccan a fogam, de hősiesen megyek előre, hogy átnyújtsam a medált. – Szóval.. kösz. Meg hogy eljöttél. Hogy foglak kicsábítani egyszer a partra? Ha nem is az épületbe, de hogyan menjünk el valahova?
Igazán nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán el szabadna-e jönnöm, de mégis hajt a kíváncsiság, ami miatt már olyan sokszor feljöttem a felszínre és bármennyire is nem kellene ennek ellenére a mai teendőim elvégzése után is kitalálok valamit, amivel anyát meggyőzöm róla, hogy nem sántikálok rosszban, azaz nem olyan helyre igyekszem, ahol esetleg bajba kerülhetek. Óvatos vagyok, azért kár lenne azt mondani, hogy bízom benne, de valahogy úgy érzem nem rossz ember. Aki ennyire ragaszkodik egy tárgyhoz, hogy majdnem megfulladt miatta... kétszer is, az nem lehet veszélyes. Főleg, ha azt nézzük, hogy saját magát ölette meg majdnem. Meg aztán az a kis állat is nagyon aranyos és ugye, aki az állatokkal jóban van, szintén nem lehet annyira rossz ember, tehát több érv is szól mellette. Ettől még persze számítanom kell arra is, hogy netán tévedek és végül kiderül nem volt okos döntés ide jönnöm, de... ennek ellenére kibukkanok a víz alól közel a parthoz. Természetesen vizesen és első pillanatban még észre sem vehet, csak én figyelem, hogy ott ücsörög és valamit a tenyerén egyensúlyoz. Nincs most úgy felöltözve, ha jól sejtem pont azért, mert tudja én nem fogok kimenni a partra, tehát ha csak nem távolról akar beszélgetni, akkor jobb, ha ő jön be a vízbe. - Szia! - köszönöm rá végül, de valahogy egyből a kis állatra siklik a tekintetem, ahogy édesen és lelkesen ugrál a fiú mellett. Végül kissé azért kijjebb evickélek a part felé, de a vízben maradva veszek fel valamiféle ülő pozíciót ott, ahol úgy derékig ér a víz. Ennél kijjebb nem megyek, hiszen onnan már nehézkes a visszaút. Ilyen mélységű vízből még viszonylag könnyebben el lehet rugaszkodni, főleg mivel a Fekete tó viszonylag gyorsan mélyül. E miatt fulladt bele ő is majdnem. - Nem fogsz így fázni? Nem túl meleg a víz... legalábbis azt hiszem neked nem lesz az. - annyit azért tudok, hogy az emberek kevésbé bírják a hideg vizet és azért kifelé megyünk már a nyárból, tehát lehetséges, hogy ő azért mégis csak fázni fog majd így. Nekem nem okoz gondot, hiszen eleve ezt szoktam meg és a sellők bírják a hideg vizet. Egyszerűen ilyenek vagyunk, minket így teremtett a sors és épp e miatt víz nélkül viszont nem vagyunk valami jól, sőt hosszú távon akár a halálunkat is okozhatja a kiszáradás, sokkal hamarabb, mint egy ember esetén.
▲ Invincible ▲ 355 szó ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Három nappal később immár felkészülve a sellős találkozásra, izgatottan lépdelek le a tópartra a miákoló macskamókussal. Egyértelmű, hogy megkedvelte a furcsa lányt, bár furcsa alatt olyasmit értek, hogy nagyon is egyedi, nem olyan, mint a többi. Számos lánnyal volt már dolgom, de legtöbbjük más volt. Vagy nagyon prűd, vagy túlságosan rámenős. Ez a Fryalla természetes külsővel rendelkezik, és kissé félénk, de nem a nőiességét illetően, sokkal inkább attól tartott hogy lebukik, de minden más tekintetben kedves volt. Igaz, értetlenkedett, hogy miért is fontos nekem annyira a zenedobozom, de felhozta a felszínre, és némi javítgatás után működik is. Na de visszatérve a sellőlányra. Így aztán nehéz lesz ismerkednünk, ha gyakorlatilag semmi időt nem töltött még a felszínen. Gondoltam, hogy hozok neki valami ruhát, cipőt, de ha járni sem tud, akkor mindez felesleges, nem fogunk táncolni, legnagyobb bánatomra. Pedig vannak híreim, és hátha kiváncsi lesz rájuk. Viszont hoztam magammal fürdőgatyát, és le is dobom magamról a felsőruházatot, hogy csak az említett szerkóban ücsörögjek a parton a megbeszélt időpontban. Remélem nem rémisztettem el a kezdeményezős vidámságommal, de hát olyan csinos lány, hát miért csináljak úgy, mintha nem volna nagyon is az esetem? Ki gondolta volna, hogy ekkora utat bejárván a világ másik végén egy ilyen érzéki csajszival találkozom? Lehet, hogy még nincs is tudatában, hogy emberi szemmel milyen különleges. - Neked is tetszik, ugye? – Kérdezem a familiárist, aki bár válaszolni szavakkal nem tud, de pontosan érti a kérdésemet, és miákolva bólogat, sőt, vad ugrálásba kezd, mintha minimum valami esőtáncot járna. Pedig nem jöttem üres kézzel, és remélem a kisállat a nagy ügybuzgalomban nem teszi tönkre. Bár csak nem.. Kézzel farigcsáltam egy sellő mintájú medált fa alapra, aztán mágiával tettem tartóssá, és egy szép kék féldrágakövet foglaltam a közepére. Végülis ha jól tudom a sellők szeretik az ilyesmit. Egy ezüst láncra fűztem fel a kreálmányt, ezt egyensúlyozgatom a tenyeremen.
