2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Nem? Akkor ostobább vagy, mint hittem. Egyszerűbb lenne, ha maradok, és tönkreteszlek? – Ingatja a fejét ismét, nem tudja felfogni, hogy Peter miért ilyen makacs. A farkas szövetségesnek, barátnak sokkal elviselhetőbb, mint ha Peter titkait folyamatosan felhasználja ellene, és állandóan az idegeire megy. Megtette ezt többször az elmúlt hetekben, de hajlandó a tűzszünetre, lényegében kiélte magát már annyira, hogy visszatérjen egykori barátjához, akivel igenis jó párost alkotnak, és a közös cél érdekében megint harcolhatnának vállt vállnak vetve. Ehhez képest a fiú még mindig nem nőtt fel. – Előbb-utóbb úgyis feléled a bosszúszomja, akkor már érdemes elébemenni, és kifaggatni, hogy mik a tervei. Hidd el, jók voltunk nála, és ezt úgysem fogja elfelejteni. – Dane nem nézi le a nőket, csupán abban bizakodik, hogy a szöszi mindig is annyira fontosnak tartja majd őket, hogy hárman együtt részei legyenek egymás életének. A szerelmi háromszöget mellőzve persze, Dane túlságosan komoly árulásnak tartja, hogy Lory nem kereste meg őt, amikor felépült. A farkas el tudta volna fogadni, hogy a kis szőkét valami ispotályban leli meg, vagy valami átok által bezárva, hogy aztán ő lehessen a hős, aki visszahozza, és együtt élnek örökké, vagy ameddig bírja a farkaslét. Ám Lory Peterhez hasonlóan őrült. Tényleg jól összeillenek. Hiába nézegetik az ajtót, nem moccan senki, csupán a levél érkezik meg. Ezen már Dane is bosszankodva fújtat egyet, ahogyan felpattanva kiveszi Peter kezéből az irományt. - Ez a nő tisztára kiszámíthatatlan. Nem tetszik nekem az ilyesmi. Szeretem a titkokat, ez meg.. felrúgja a terveimet. Gyerünk. – Vonja meg a vállát picit ingerülten, egyetért Peterrel, csapda lehet, amibe nincs más választásuk, mint belesétálni. Bárhogyan is készülnének rá, Lorelai már évek óta tervezgetheti a visszatérését, és sokkal kifonomultabban, mint Dane. Végülis a női szeszéllyel nem lehet mit kezdeni. A farkas még összekócolja a haját, de hát ő mindig tökéletesen szalonképes. Magára kapja a sötét bőrdzsekit, és indulnak is. Átvágnak Roxmorts piciny utcahálózatán, hogy megközelítsék az új állomást. Ha nincs akadály, akkor Dane be is nyit. – Drágám.. megjöttem. Sajnos nem volt tej.. – Szokásához mérten nem mutatja félelem jelét, sokkal inkább viccelődik még a halálos veszély torkában is.
- Nem érdekel a veled való békülgetés – horkanok fel kissé megbotránkozva azon a gondolaton, hogy Dane azt hiszi, végtelenül fontos számomra a vele való jó viszony. Nem, amikor barátok voltunk, rosszul jöttem ki a dologból, szóval jó lenne megúszni, hogy sokáig a közelemben legyen. Az egyetlen dolog, amit jelenleg szeretnék, az az, hogy minél hamarabb lelépjen innen, pont ez az indok tart itt. Ha segítek neki, akkor talán sokkal hamarabb végez és nem lesz már semmi, ami itt tartsa őt. Ennek okán pedig leszáll Sophiáról is és talán még a köztünk lévő viszony is helyreállhat még. Talán. - Te meghívtad ide? Teljesen elment a józan eszed? Elkerekedett szemmel pillantok a férfira, miközben gondolataim már azon forognak, hogy mit is tenne Lorelai, ha esetleg kettőnkkel lenne egy szobában. Esélytelen, hogy képes lett volna félretenni ama tényt, hogy megöltem, Dane pedig sokáig kihasználta... Nem, ebből csakis baj lehet, márpedig Dane van annyira beképzelt, hogy azt higgye magáról, simán képes kivédeni mindenféle mozdulatot, ami ellene irányul. - Bármikor betoppanhat, mi meg még itt diskurálunk, mintha csak egy teapartit tartanánk ebben a pillanatban is – túrok idegesen barna tincseimbe, miközben fel-alá kezdek el járkálni a szobában Dane kárörvendő kijelentését egyelőre figyelmen kívül hagyva teljes mértékben. Nem, már egyikünk sincs hatással a szöszire, ebben teljes mértékben biztos vagyok, habár a férfit jelenleg nem áll szándékomban felvilágosítani erről. Minden porcikám megfeszülve várja, hogy kopogás hallatszódíjon, már ha Lorelai egyáltalán kopogni fog... Sokkal inkább esélyesebb, hogy váratlanul betoppan egy tőrrel, mindkettőnk torkát elmetszi, majd eltűnik, mint aki jól végezte dolgát. Bármennyire is lenne jogos részéről ez az egész, akkor sincs sok kedvem vérbe fagyva végezni. - Tudtam, hogy őrült vagy, de hogy ennyire... – csóválom meg a fejem lemondóan, hiszen nagyon úgy néz ki számomra, hogy kettőnk közül egyedül én vagyok az, aki tart valamennyire a lánytól. Nem szokásom megijedni másoktól, de Lor és köztem volt valami a múltban, valami személyes, ami csak még inkább veszélyessé teszi őt. Ráadásul, még azzal se vagyunk igazán tisztában, hogy mire is képes valójában... Az igazi erejét még nem mutatta meg előttünk, talán titkol valamit. Mi több, bizonyára ezt teszi, hogy a jövőben meglephessen minket. Milyen kedves, nem igaz? Erre Dane meghívja ide. Komolyan tenne ilyet egy normális ember? Aligha. Gondolataimból egy hirtelen érkezett levél zökkent ki, melyet az ajtó alatti résben csúsztat be valaki – nagy eséllyel a fogadós. Dane-t megelőzve sietek oda, felbontom, majd gyorsan átfutom. Már kezdek megkönnyebbülni, hogy elmarad a hármas csapatmegbeszélés, amikor észreveszem az új címet. Arcomon egy gyanakvó fintor suhan át, végül átnyújtom Dane számára a levelet: - Csapda – jelentem ki magabiztosan. - Tuti tervel valamit, de megyek, ha te is mész. Nem mintha őt szeretném megvédeni, hanem leginkább az a szándékom, hogy végre túl legyünk ezen az egész hülyeségen. Ha Lor tervez ellenünk valamit, akkor állok elébe, úgyse úsznám meg a dolgot, maximum csak elhalasztanám a halálom időpontját pár nappal.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Lorelai McGregor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2017-11-23, 16:39
Sajnálattal tudatom veletek, hogy bár szándékomban állt megjelenni a Dane által jelzett helyen és időben, ez sajnos nem megoldható. Néhány teendőm akadályoz benne, ellenben nem zárkózom el a közös munkából, csak épp a megfelelőbb egy új helyszín lenne. A levél alján megtaláljátok a pontos címét a Roxmorts melletti kúriának, ahol várlak mindkettőtöket és ott megbeszélhetjük a további részleteket is. Ami fontos kérlek ne késsetek, mert nem sok időm akad csipp-csupp ügyekre és egyelőre még koránt sem biztos, hogy benne vagyok ebben a kis hármasban. Unalmas lenne testközelből nézni végig, ahogyan ölitek egymást... már-már fárasztó. Fél óra múlva tehát a lenti címen találkozunk! Ne késsetek, azt sosem szerettem, én is pontosan fogok érkezni. Az ajtó nyitva, elég csak lenyomnotok a kilincset és bent is lesztek. A varázslat mást nem enged be, csak minket. Természetesen Dane háza is ígéretes lehet, de ki tudja talán jobb főhadiszállásnak bizonyul, amit én találtam. Majd ezt még eldöntjük.
Sötéten mosolyogva ingatja a fejét, szereti megbotránkoztatni Petert, a vadász sosem érezheti magát biztonságban mellette. Lényegében egy fenevaddal alszik egy házban, aki nem csak teliholdkor veszélyes. Ha erőt vesz rajta az őrület, akkor ki tudja, hogy vajon egykori barátja nem esik áldozatul a vérszomjának? Ám mindeddig Dane csupán játszadozott a fiatal férfivel, és pusztán bosszúállásból sebezte meg úgy, hogy abból még minden további következmény nélkül fel lehetett gyógyulni. - Most mit kóstolgatsz engem kishaver? Azért jöttem, hogy béküljek, de te úgy ráncigálod a bajszomat, mintha nem érdekelnének a következmények. Hajlandó vagyok egy időre félretenni a rég volt butaságaid, hogy békében szövögethessük terveinket, erre jössz a kicsinyes durcáskodásoddal.. Pajtás.. Csak nyugalom, ne félj, amíg látsz engem.. – Kacsint cinikus mosollyal, szándékosan elferdítve az eredeti mondást, hiszen így még inkább igaz rá. – Valóban? Már megint egy lépéssel előtted járok, és ez megnyugtat. Hát miért is hagynánk ki a dologból, az álnokság királynőjét? Mindkettőnk kedvenc szöszije éppen ide tart, az én meghívásomra. Csak nem bosszant, hogy még mindig hatással vagyunk egymásra? – Fonja karba a kezeit, tényleg békülni jött ide, de Peter annyira vagdalkozik, hogy Dane nem hagyhatja annyiban a bosszantását. Na persze ha majd Lory megérkezik, akkor más lesz a hangulat. De legalább most Peter képes egy kicsit elfogadni, hogy lehetnek ismét partnerségben, mint régen. - Ezt úgyse fogja bevallani. Mindenesetre arra hajlandó volt, hogy ma tiszteletét tegye itt nálunk, és beszálljon a nyomozásba. Elindulhat megint az édeshármas, mint régen. Az tényleg stílusos volt.. – Beleszimatol a levegőbe, érzékeny orra megérzi a lány jelenlétét, de esélyes, hogy Peternek is van annyi lélekjelenléte, hogy tudja, a szöszi hamarosan feltűnik valahol. Lehet, hogy már eleve a házban van. Végülis hihetetlenül erős vérfarkas, aki szinte legyőzte a halált. Talán Dane-nél is erősebb? Amikor a tanítvány túlnő a mesterén? Kár ijedezni, ha Lory támadni akar, akkor úgyis későn fogják észrevenni.
Nem érdekel Dane, sem a tervei, ha azok nem rám vonatkoznak. Elmúlt már az az idő, amikor bármi közünk is volt egymáshoz, már rég nem vagyunk játszópajtások. Az, hogy most segítek neki, csakis annak köszönhető, hogy Sophia a közelében van. Talán már nem vagyok jó viszonyban a lánnyal, azt viszont nem szeretném, hogy Dane rajta bosszulja meg a nemtörődömségemet. Mert ő még erre is képes, ismerem már annyira. Ha nem tetszik számára valami, akkor lép, ezt viszont én nem szeretném megvárni. Mert ha Dane cselekszik, abból semmi jó nem sülhet ki. Vért és halált hagy maga után, ezt pedig nem is olyan rég volt szerencsém megtapasztalni. Addig csupán valami nem létező fenyegetést jelentett számomra, azóta azonban olyasvalaki lett, akivel számolnom kell. - Nem tetszik ez a vigyor – jegyzem meg savanyú képpel. Valóban nem kedvemre való, hiszen olyan számító... Mintha tudna valamit, amit én nem. Márpedig a nem tudás veszélyes, főleg abban az esetben, ha az ember Dane ellenfele. A tudatlanságomat könnyedén ellenem fordíthatja bármelyik pillanatban. Talán nem öl meg vele, de lelki sebeket még bőven okozhat. Az érzelmek összezavarják az embert, elhomályosítják az elméjét, elvakítják a szemeit... Könnyen tehetek abban az állapotban olyan lépéseket, melyeket nem kellene és sétálhatok a szakadék szélére. Mindezt pedig anélkül, hogy Dane irányítaná a lépteimet. - De nem kérdezek rá a mosoly okára, mert sejtem, hogy nem tetszene a válaszod. Hagyjuk is. Nem áll szándékomban ezzel foglalkozni, főleg nem most. Lorelai itt van valahol, vele sem igazán békültem még meg, mármint ezzel az egész faramuci helyzettel... Nem áll hát szándékomban régmúlt dolgokat hánytorgatni, főleg nem Dane társaságában. Neki aztán főleg nincs semmi köze sem az érzelmeimhez. A lelki fröccsöt inkább megtartom magamnak, ha már mással nincs időm és alkalmam megvitatni a dolgokat. - Vajon miért nem hiszek neked... - jegyzem meg gondterhelten, habár jelenleg talán tényleg nem a szőkeség jelenléte a legnagyobb problémánk. Lor nem jelent túl nagy gondot, eddig legalábbis csak szóban fenyegetett minket, más lépést nem igazán tett azért, hogy bosszút álljon bizonyos dolgainkért. Talán nem is lenne rá képes, úgyhogy egészen addig, amíg nem lendül ténylegesen is akcióba, ráhagyom a dolgot és nem foglalkozom vele. Képes vagyok szemet hunyni a fenyegető szavai felett, habár más ilyen esetben már rég kihúzta volna nálam a gyufát. - Bosszantani? - horkanok fel kételkedve. - Téged minden bosszant, ha jelen vagyok, szóval jobb lenne, ha legalább egy kis időre visszavennél az arcodból... - Pedig tudtam, úgy tudtam, hogy nem kellene ma eljönnöm ide, de hát én Lorelaira számítottam, nem pedig erre az átokverte véglényre.- Igen, ki lehet szúrni. Abban az esetben, ha van rá elég időm. Talán érzékeltem is, csak nem figyeltem fel rá. Nem gyanakodhatok mindenkire, ha te is a közelben vagy. Azt hiszem, joggal feltételezem azt, hogy minden rossznak, ami mostanában történik, te állsz a hátterében...[/color][/i] A lelkemnek legalábbis mindenképp jót tesz, hogy Dane-t vádolhatom, hiszen így sokkal, de sokkal könnyebb gyűlölni őt és gyilkosként kezelni. Nem szándékozom ismét barátomként tekinteni rá, ezt pedig akkor kerülhetem el a legkönnyebben, ha őt teszem meg bűnbaknak. Eddig egész jól megy a dolog. - Na, ez a feltevés már tetszik – jelenik meg egy halvány mosoly az ajkaim szélén. Pedig nélküle unalmas lesz az életem, de mit izgat az engem? Lelép innen és Sophia meg én talán ismét kibékülünk. Talán. - Az, hogy mennyien vannak, majd idővel kiderül. Ha elkapunk egyet és minden marad a régiben, akkor nyilvánvalóan vannak társai. Nem gondolod, hogy akár Lorelai is lehet a tettes? Mert számomra szinte azonnal ez villan be, bármennyire is nem tetszik a gondolat. Elvégre, Lor nemég érkezett, azóta kezdődött ez is. - Vagy valaki más, aki őt követte – töprengek ismét hangosan. - Nem kizárt, hogy a gyógyulása után csatlakozott más falkához, ilyesmiből pedig csak halál útján lehet kilépni, ezt te is jól tudod. Aki megsérti a szabályaikat, meglakol. Vagy te végzel az egész falkával, vagy ők veled. Lor talán nem varrta el a szálakat. Mit gondolsz?
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Dane Seoras
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2017-10-14, 19:16
Megvonja a vállát, s közben el is neveti magát, mindig fényévekkel Peter előtt járt, tehát B és C tervekkel is készült, no meg az sem elhanyagolható, hogy lényegesen idősebb, mint a vadász. Igaz, Peter eléggé nagykanállal éli az életet, főleg ami a nőket illeti, de koránt sem jelent olyan véres tapasztalatokat, mint amilyen Dane sajátja vérfarkasként. Peter mindig megmaradt normális embernek, olyannak, aki közösségbe való, s nem a homályba, mint ahogyan egy bestia teszi. Ezért fog az sosem megtörténni, vagy ha igen, akkor nagyon ritkán, hogy véletlenül meglepje Dane-t. A helyzetük viszont kezd már normalizálódni. - Talán.. – Vonja meg a vállat vigyorogva. Végülis Peter nem tudja, hogy milyen kapcsolata volt Loryval, sőt, a szöszi annak idején mindkettőnek egészen más arcát mutatta. Volt benne valami varázslatos önzőség, hogy a két fiút olykor egymás ellen is hangolta. Mintha csupán valami versengős játék legfőbb jutalma az lett volna, hogy melyiküké lesz Lorelai keze. Dane egy ideig tűrte, azt gondolván, hogy úgyis őt szereti a lány, éppen ezért volt elképesztő, hogy az utolsó bálra végül pont nem lett ő a kiválasztott. Ezért hát Peternek igaza van, esélyes, hogy Loryval nem is illettek össze, Sophia ellenben valóban más, a sötét oldala formálható, ezért is taszítják ennyire egymást Peterrel. De most nem is a lányoké a főszerep, a Roxfortba betelepült vérfarkasokkal kéne foglalkozniuk. - Egyik sem. Ha nem áll az utamba, akkor nem érdekel. – Rázza a fejét flegma ajakrándulással. Megmondta már Lorelai-nak, hogy végeztek, többet nem keresztezhetik egymás lépteit. Mégis, van egy olyan érzése, hogy a szőke vérfarkas még vissza fog térni, hogy újabb kűröket tegyenek, akár Peter bosszantására. Jelenleg azonban Dane látókörén kívül esik, van most jobb dolga is. - Nekem ez mindegy. Ha viszont csak azért vagy itt, hogy bosszants.. Különben is, te vagy a vadász, valahogy biztos ki tudod szúrni, hogy ha nem átlagos az a másik. – Pislog most sötéten, ő aztán nem fogja egykönnyen elhinni, hogy Peter a több ezer főből nem tudja kiszúrni, ha valaki természetfeletti képességekkel bír. Kétséges, hogy több tucatnyi átokverte vérlény lenne a Roxfortban, ha pedig nem, akkor a vadásznak csak ki kell terjesztenie az érzékeit. - Valójában te hangoltad saját magad ellen. Mindegy. Különben sem életszerű, hogy segíts nekem, de ha megteszed, lehet, hogy elmegyek. Nos.. hol keressük az újonnan átváltozottat? Netán többen is lehetnek? – Néz fel végül a fotelből, egészen tettrekésznek érzi magát, felőle akár most is mehetnek. Sophia most különben is a mardekáros klubhelységben tanul, nem kell minden veszélyes ügybe bevonni.
- Nem gondolom, inkább csak reménykedtem, hogy az évek folyamán lettél annyira óvatlan, hogy simán válaszolj a kérdéseimre – felelem, elvégre tényleg ez a helyzet, hiszen botor módon azt hittem, Dane valamivel ügyetlenebb lett. Bár, ez már eleve hülyeség, hiszen a férfi világéletében óvatos természet volt, mivel valaki mindig a nyomában járt. Amikor összehaverkodtunk, akkor is ugyanez volt a helyzet, ha jól emlékszem... Gondolom, velem is csak azért került jobb kapcsolatba, mert a családom révén védelmet akart szerezni magának. Ez azért aligha jöhetett volna össze, mert nálunk mindenki vadász, rajtam kívül pedig senki sem bízik meg a varázslényekben. Talán egyedül a húgom, de vele nem sokra ment volna Dane. Jobban szeret bajba kerülni, mint láthatatlanná válni mások számára. - Ügyes. Igen, jól látod a helyzetet. Tudod, sohasem adom fel... A történtek fényében ugyanis nekem is óvatosnak kell lennem vele, hiszen azt hittem, azért jött a Roxfortba, hogy megöljön. Lorelai életben van ugyan, így a bosszú oka is úszott, de Dane még mindig fenyegetést jelent számomra. Ostoba lennék, ha azt hinném, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozott a fenyegetettség mértéke. Jelen pillanatban kénytelen vagyok összedolgozni ugyan vele, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tartom rajta a szemem. Nem szeretném ugyanis, ha megismétlődne a combomba szúrt tőr esete, az elég kellemetlen és fájdalmas lenne. Daneben pedig van némi hajlam arra, hogy hátba támadja az embereket. - Te leginkább formálni szereted őket – vonom le a saját következtetésemet. - És mivel nem te formáltad ilyenné Lort, már nem is érdekel többé. Soha az életben nem is szeretted őt, csak egy egyszerű bábot láttál benne, amit talán a saját oldaladra állíthattál volna. Sophia azért is érdekes Dane számára, mert még alakítható, befolyásolható. Felette könnyen uralkodhat, Lorelai azonban... Benne fenyegetést lát, olyasvalamit, ami igenis veszélyforrás lehet a jövőben, ez pedig nagyon nincs az ínyére. Nyilvánvaló, hogy minden magabiztossága ellenére sem tetszik számára ez az új fejlemény, én pedig egyáltalán nem vagyok a véleménye ellen. Ebben az egyben egyetértünk. - Félsz tőle? - teszem fel végül azt a kérdést, ami a legjobban érdekel, habár már szinte előre sejtem, mi lesz Dane válasza. Általában mindent tagad, ami a gyengeségével kapcsolatos. - Bántani fogod őt? Hogy féltem-e a szöszit? Mindazok ellenére, amit nemrég mondott számomra, a válaszom még mindig az igen. Félek attól, hogy ezúttal Dane lesz az, aki megöli és ebből a halálból már nem lesz menekvés számára. Kihívta maga ellen a sorsot, amikor a vérfarkast is felkereste, márpedig nála veszélyesebb alakot nemigen ismerek. Nem véletlen, hogy a Loralai-nál sokkal tapasztaltabb alakok is Dane lába előtt végezték. A férfi veszélyes, esélye sincs ellene a szőkeségnek, hiába hiszi most ennek az ellenkezőjét. Engem ugyan gúzsba kötnek az érzelmeim, de Dane... Habozás nélkül eltörné a nyakát, ebben biztos vagyok. A férfi felszólítására már nem is válaszolok, hiszen nem féltem. Nem érdekel, mi van vele, amíg engem békén hagy. Sophia ügyében pedig semmit sem tehetek, mivel barátnőm elég makacs és már meghallgatni se hajlandó engem. Dane elég szép kis agymosást hajtott rajta végre, ami az igazat illeti. - Ezért nem kapsz csókot, de most az egyszer örülök annak, hogy engem is bevontál a dologba – felelem komor ábrázattal, de valóban ez a helyzet. Az viszont meglep, hogy most az egyszer Dane hajlandó ilyesmit tenni mások érdekében. Eddig rohadtul nem érdekelte, mennyi hullán lép át, amíg választ nem kap a kérdéseire, egyszerűen csak tette a dolgát. Hiába mondtam neki, hogy mindez nem így működik, hidegen hagyta a dolog. Egyszerűen csak megvonta a vállát, majd azt válaszolta, hogy ez az, ami boldoggá teszi és faképnél hagyott. Talán mégis tett vele valamit a próbálkozásom és Sophia kettőse. Valami megváltozott benne, még ha csak nagyon halványan is. - Dane, nem várhatod el tőlem, hogy mindenre emlékezzek. Van fogalmad arról, mennyi új diák jár a Roxfortba? Tanár egy se jött új, ebben biztos vagyok, az azért feltűnt volna... De komolyan, miért hiszi azt, hogy mindig mindenkit megfigyelek? Vadász vagyok, de már beleőrültem volna, ha állandóan csak a fenyegetést látom magam körül. Igyekszem normális életet élni és jól érezni magam. - Lorelai nem hiszem, hogy gondot jelentene, Sophia pedig... - ennél a pontnál tanácstalanul vonom meg a vállam. - Nos, ő a te gondod, nem az enyém. Sikeresen ellenem hangoltad, szóval légy boldog vele.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Dane Seoras
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter&Dane - szövetség újraélesztés 2017-09-24, 11:01
- Pajtás, azt gondolod, hogy elárulom minden ütőkártyámat? Ne feledd, régóta ismerlek már, és bármennyire is kedvellek, feltételezem, hogy félsz tőlem annyira, hogy mindig próbálkozz ilyen ügyetlen trükkökkel. – Vonja meg a válát keserédes mosollyal. Ő kész most békülni, újrakezdni, még ha az újragondolt barátságukat már tucatnyi új gyilkossággal is pecsételte meg, s Peter számára elhozta a szenvedés új generációját. Ám Dane már csak ilyen, kötődik, és azt, aki igazán fontos neki, példának okáért egykori barátja, nem fogja megölni. A gonoszkodás csupán egy olyan forma, ami örömet hoz a vérfarkasnak, és ha a vadász kész ezen felülemelkedni, akkor valóban társulhatnak, legalábbis egy időre. - Talán. Igazad lehet cimbora, Lorelai már nem érdekel, volt időm bőven átgondolni mindazt, ami történt. Valahol megváltozott, és mint tudod, nekem nem eseteim a magabiztos nők. – Vonja meg a vállát, ő tényleg szeret vadászni, formálni másokat. Sophia még alakítható, és ha az ő keze nyomán lenne a kis barnából valami igazán sötét, az nem volna ellenére de Lorelai tőle függetlenül érett meg, így szinte vetélytárssá, konkurenciává vált. Sőt, talán még erősebbé is, mint ő maga. Sophia esetében Dane még mindig érdeklődve figyeli, hogy lesz e valami Peterrel, hiszen nincsen kimondva az, hogy ők ketten most utálják egymást, de az sem, hogy szeretik. Lory felbukkanása mindent megváltoztat, ez igaz, de a vadász vajon képes így eltaszítani magától Sophiát? - Te csak ne akarj megmenteni engem. Az én életem, nem tartozol felelősséggel értem haver. Azóta teljesedtem ki, amióta így vagyok. – Ez persze nincs teljesen így, hiszen Dane képes éjszakákon át vedelve marcangolni a saját lelkét a tettei miatt. Igazi csontlabirintusban járkálhatna, ha egyszer építene egy olyat az áldozatai maradványaiból. És ezek az arcok éjszakánként, amikor végre aludni találna, mindig felderengenek, a szemrehányás sosem szűnik meg. Egy szörnyeteg, aki olykor bizony muszáj, hogy szembenézzen a saját múltjával, és mindezt ép ésszel eltűrje. Vagy Dane sosem volt beszámítható? - Ahelyett, hogy inkább örülnél, hogy bevonlak. Te is tudod, hogy amit csinálok a Roxfortban, az csak egy szerep, te vagy a vadász. Ha rám hagyod a nyomozást.. nos akkor tudod, hogy gyűlni fognak a bűnűgyi akták a roxfortban. – Neveti el magát sötéten, ő aztán nem szokott helyszínelni, inkább kivallat, megkínoz másokat, hogy kitépje végül a gerincüket. Ez nem Peter módszere, de Dane most hajlamos visszavenni a stílusból, hogy ha tudnak ismét szövetkezni. - Senki új arc? Akkor hát találkozzunk este, és nézzük meg a nyomokat. Igazán utálnám, ha rajtam kívül ez másnak is a területe lenne. Tudod a kis barátnőd se lenne jó, ha tűzvonalban lenne.. – Nem tudni, hogy Sophiára vagy Lorelaira gondol. Peter nőügyei egyébként is mindig zavarosak voltak.
Meglep Dane csodálkozó arckifejezése, nem szokta ennyire nyíltan kimutatni az érzelmeit, leginkább felölti a pókerarcot és ezzel minden el van intézve. Talán némileg mégis hatott a számára előírt kezelés? A farkaskórból nem tudtam kigyógyítani, de talán az emberi oldala némileg erősödött benne, amivel talán volt alkalmam elérni legalább annyit, hogy ne gyilkoljon agyba-főbe. Persze, jöhet ő azzal a dumával, hogy ígéretet tett valakinek, de nem, ez régebben nem vallt rá. Habozás nélkül felrúgta az adott szavát, ha éppen ahhoz volt kedve vagy ezzel kerülhetett feljebb a képzeletbeli ranglétrán. Kis barátom, nemhiába szenvedtél... - Ó! - az iménti gondolatom hatására megjelent mosoly azért lassan értetlenkedésnek adja át a helyét, miközben Danet hallgatom. - Kimentett? Mégis hogy? Mert hát az egy jó kis hely, senki sem bukkanhat rá, aki épp csak véletlenül téved arra, szóval a férfi megmentője sem tehetett így. Kereshette volna napokig Dane-t, akkor sem járt volna sikerrel, hiszen generációk alatt igen sok védőbűbáj lett elszórva rá. Csakis akkor juthatott volna be, ha tudja, konkrétan merre kell mennie, de hát ez nem lehetséges... Különben is, ki tudhatott volna arról, hogy Dane ott van? Senkinek sem szólhatott róla, mivel még ő sem értesült arról, hogy ilyesmit tervezek ellene. A kiáltását meg végképp nem hallhatták meg, aligha hiszem ugyanis, hogy lett volna ereje még annyira üvölteni, hogy megtörje vele a hangszigetelő-bűbájt. - Talán azért nem öltél még meg, mert te is rájöttél, hogy így vagyunk kvittek – vonom meg a vállam lazán, hiszen rohadtul nem hat meg a fenyegetése. - Elvégre, te is már elkövettél ellenem annyi mindent, hogy amit én tettem ellened, az már igazán semmiség az általad benyújtott dolgokhoz képest. Elvetted tőlem Lort, most pedig állandóan Sophia közelében vagy. Ráadásul, engem is átvertél párszor, szóval tényleg nem nagy dolog. Sophia és köztem már végleg nem lehet semmi sem, őt elveszítettem, ahogy Lorelait is, ezt pedig Danenek köszönhetem. Ha ő felbukkan a közelemben, akkor csak romokat hagy maga után és szinte minden barátságot feléget az életemben. Így volt ez legutóbb is, és így van ez most is. Semmi sem változott azóta, hogy utoljára láttam őt. - Elpusztítalak? - vonom fel a szemöldököm. - Épp ellenkezőleg, én megmenteni szerettelek volna. Amióta vérfarkas lettél, hidegvérrel veszed el mások életét. Ha sikerült volna a dolog, ismét ember lehettél volna, de mindegy... Megcsóválom a fejem, nem magyarázkodom előtte. Amikor én megismertem, már vérfarkas volt, soha életemben nem volt alkalmam megismerni az emberi oldalát is, de kétlem, hogy előtte is ilyen profizmussal gyilkolt volna. - Igen, igazad van, igyekszem optimista maradni és remélem, egyszer az életben lesz valaki, aki a föld alá temet, ha már én nem vagyok képes rá – szintén megrántom a vállam, akárcsak Dane az imént. Nem, nem tudom megölni, szégyen vagyok a fajtámra nézve, ebben pedig pont az emberi oldalam akadályoz. Ha én is hasonlóan gonosz lény lennék, akkor minden gond nélkül lépnék a férfi háta mögé és tekerném ki a nyakát, mintegy pontot téve az ügy végére, de inkább elviselem az emberi oldalam által adott gyengeséget. Nem, soha az életben nem akarok olyasvalaki lenni, mint Dane. - A nagy auror-tanácsadó tőlem várja a segítséget – horkantok fel megvetően, hiszen aligha hittem volna, hogy Dane magabiztossága ennyire megcsappan. Ő és a csapatmunka? Főleg velem? Komolyan mondom, valami hatása csak volt annak a kúrának... - Tanár? De nem, mostanában nem jött új tanár, arról azért tudnék – gondolkodóba esve ráncolom a homlokom. - Ami még lehetséges az az, hogy Roxmortsban húzta meg magát, éjszakánként pedig a Roxfortban potyázik. Dumbledore aligha hibázna még egyet... Főleg, ha olyan ügyetlen, hogy válogatás nélkül öl. Ilyen felfogással első körben lebukott volna, ha alkalmazottnak jelentkezik.
Érdeklődve nyílnak el az ajkai, ahhoz képest, hogy ő milyen lenéző szokott lenni másokkal, Peter bizony enyhén hímsoviniszta ezzel a kérdéssel, de végülis a farkast ez mit érdekelje? Ő nem a nemektől teszi függővé, hogy kitől mit vár, egy nőszemély is lehet veszélyes fúria, nem is kell messzire menni példáért, ha mondjuk Lorelait hozzuk fel példának. – Gondolod, hogy kiteregetem az összes kártyámat? Kis kiváncsi! Ha nagyon tudni akarod, ő éppen az álságos kis játékszeredből mentett ki. És ha nem is hiszed, én azért ismerem a hála érzését. Mit gondolsz, miért vagy még életedben? Ha csak a rosszra emlékeznék, már régen a kukacok zabálnának haver. Én semmit sem felejtek, törlesztek, amit csak lehet. Szép sorban. Legközelebb majd az jön, amikor úgy döntöttél, hogy elpusztítasz. – Kacsint gonoszkás mosollyal. Nyilvánvalóan akkor sem ölné meg egykori barátját, ám alaposan befűthet neki, ha addig Peter nem embereli meg magát. Dane mindent túlél, de tényleg unná magát, ha merő véletlenségből nem lenne kit szekálni. - Álmodozz csak. Ha tudnád, hogy hányan próbálkoztak vele. Vérfarkasok, vámpírok, vadászok garmadája akart a föld alatt tudni. Sellők, nagyhatalmú varázslók, s lám, nem lettem a trófeájuk. Tudom, tudom, megint az egóval jössz, hogy ez még változhat. – Ránt flegmán vállat, Peter nem fogja megijeszteni, sem pedig kihozni a sodrából. Ő már csak ilyen a jég hátán is megél, s a legtöbb esetben mások előtt jár egy lépéssel. Peter ettől még meg tudja lepni, ideig-óráig nyerhet vele szemben előnyt. Így aztán csupán viszonozza a sötét pillantást, végtére is most a vadász törleszthetett kissé, hiszen Dane lassan féltucatnyi emberrel végzett már az iskolában, köztünk voltak Peter ismerősei is, így hát egy kis kínzás.. Hát akár bele is férhetett. - Butaság. Csak azt hittem, hogy lecsaptam a kezedről. Valójában az a kis hülye rendezett életet akart, bennem csak valami vad csődőrt látott, aki izgalomban tartja, aztán.. futott hozzád mindig vissza. Nem pajtás, bármennyire is magamnak akartam, nem lett az enyém. Az már csak rajtad áll, hogy mikor és kivel szúrod el, de nem vagy reménytelen eset. Mindegy, lelkifröccs vége. Szóval készülj, van egy új farkas a roxfortban, aki nem diák, hanem felnőtt, és a zsenge kis gidák között akarja kipróbálni újdonsült karmait. Te jársz oda, hol keressük? – Kérdezi némi összefoglalás után, és ismét az italos üveg után nyúl, kezd már keserű lenni a szájíze a sok komoly témától. Beszéljen inkább Peter, hiszen ő a vadász, meg az egókirály, biztosan vannak már ötletei arra, hogy hol leljék fel az aurorból lett bestiát.
- De pont egy csajjal? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. - Mond már meg nekem, ő mit ad neked cserébe azért, ha betartod a szövetség rád eső részét? Mert ismerlek már elég jól ahhoz, hogy tudjam, nem vagy annyira önzetlen, hogy bármit is ingyen megtégy valakinek. Esetleg lefeküdt vele? Nem, Dane nem szorul rá arra, hogy alkut kössön a nőkkel azért cserébe, hogy az ágyába vihesse őket. Láttam én már csajozni, részéről elég pár édes szó és mindenki tárt karokkal fogadja maga mellé, bármennyire is igyekezett szende szűzként tetszelegni előtte. Próbáltam leutánozni ezt a taktikát, nekem azonban nem ment a dolog, szinte folyamatosan kudarcot vallottam vele, pedig a kinézetem nem semmi, azzal aligha lehet probléma. Mindenesetre, egy idő után feladtam, mert egyszerűen képtelen voltam rájönni a titkára. Az pedig, amit Lory mondott a Rengetegben... Persze, majd pont Dane mellett érzi magát valaki igazi nőnek... Még viccnek is rossz. - Remélem, lesz egyszer akkora szerencséd, hogy olyasvalakivel hoz össze a Sors, aki a vesztedet okozza – mosolyodok el baljóslatúan. Ha már én nem voltam képes végezni a férfival, akkor legalább legyen egy olyan ember a világon, aki ezt meg tudja tenni. Nem ártana egyszer már neki is megtanulnia a leckét és minél váratlanabb a dolog, annál jobb. Talán pont Sophiától kapja azt a nem várt pofont, hiszen a lány már nekem is okozott meglepetést, nem is egyszer. Ha feldühítik, akkor kitör, mint egy vulkán és mindent magával ragad, ami az útjába kerül. Kész csoda, hogy Dane eddig nem húzta ki nála a gyufát, irigylem is miatta kissé. - Apropó, milyen volt a kis ajándékom? - rándul meg a szám széle idegesen, hiszen megpróbálom figyelmen kívül hagyni a férfi iménti szavait. Még mindig bánt, hogy bármilyen formában is, de köze volt Lorhoz, az pedig, hogy még az orrom alá is dörgöli... Hát ez már tényleg több a soknál. Most inkább beszéljünk róla, valamiért ez sokkal érdekesebb téma lesz számomra. - Sikerült legalább valamennyire visszavennünk az erődből vagy fussunk neki még egyszer? Tudod, amíg élsz, többször is próbálkozhatunk vele, a fájdalmat majd megszokod. Nem érdekel, mennyi szenvedést okozok neki, hiszen ő sokkal többet tett mások ellen, ennyit aztán igazán megérdemel. Ha pedig sokáig feszegeti a Lorelai-témát, akkor isten bizony megteszem a dolgot. Főleg, ha mindezek mellett még Sophiáról sem kopik le egyhamar. Túl sok dolog van már a számláján, ezzel talán visszavehetünk valamennyit. - Régi szép idők? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, mintha nem is érteném, miről beszél Dane, habár ez elég gyenge színjáték részemről. Igenis jók voltak azok a napok, amikor együtt bandáztunk, hiába is igyekszem semmissé tenni magamban a dolgot, jól éreztem vele magam. Mindenesetre, nem szeretném ezt előtte is kimutatni, pedig nagyon is tisztában vagyok azzal az aprócska ténnyel, hogy Dane jól tudja a dolgokat. - Már akkor is egy kést kellett volna állítanom a hátadba, rengeteg embert megmenthettem volna vele. Nem is szólva arról, ami jelenleg köztem és Sophia közt zajlik, hiszen erről is Dane tehet. Ha ő nem jelent volna meg, akkor talán Lorelai se bukkant volna fel, és nem borul fel fenekestül az eddigi életem. Na, nem mintha így olyan boldog lettem volna, de sok más dolog könnyebb lenne, az tény. - Most komolyan te adsz nekem szerelmi tanácsokat? - mosolyodok el gúnyosan. - Mint régen? Emlékszel még? Adtad ott a jó havert, majd hátba támadtál és lecsaptad a kezemről Lort. Kösz, de ebből nem kérek, majd megoldom magamtól. Még csak az hiányzik, hogy pont az ő szavait fontoljam meg. Ennyire hülyének néz? Vadász vagyok, ő pedig egy vérfarkas, még az is hülyeség volt részemről, hogy idejöttem beszélni vele. Oké, mást vártam, de sarkon is fordulhattam volna, amikor megpillantottam őt. Miért nem tettem hát meg?
- Talán azért, mert felfoghatnád végre, nem mindig te vagy a középpontban kisfiú! Másokkal is kötök egyezségeket, amit akkor rúgok fel, ha jól esik. – Vonja meg a vállát sötét mosollyal. Végtére is ez is csupán egy újabb út, amivel bosszanthatja egykori barátját, ha az már van olyan gőgös, hogy a békülési szándékban is ismét csak fenyegetést lát. Pedig Dane a történtek ellenére itt van, és kész lenyelni a békát, hogy a vadász akár napokig is kinozta volna, ha a farkasnak nincs ott a kis vörös menekülési útként. Hát ez böki a csőrét? Hogy Dane mindig megtalálja a kiskaput? - Oh dehogynem. Szépen eljátszom a jófiút, akit a rendes kislányok hazavinnének a szülőknek bemutatni. Tudod, jó a farkas a háznál. Elűzi a rókát. – Immár nem nevet, a maga titokzatos hasonlataival él, s pontosan tudja, Peter átlát rajta. Legalábbis valamennyire. Mert ez így működik. Dane ugyan a vadász vádaskodási ellenére tényleg nem szeret falkában vadászni, akkor másokra kell hagyatkoznia. Vérfarkasként csakis a saját maga ura lehet, de ami az emberi oldalát illeti, kell neki a társaság. Amelynek nyilvánvalóan Peter is a része. - Szeretted? Testvér ez kezd már-már drámai fordulatokba mélyülni. Észre se vetted, amíg ő nem mutatta meg, hogy már kész nő. Általam. Mindegy, ne bolygassuk a múltat, békülni jöttem, a következő vérgőzös tervem előtt. Vigyáznod kell magadra, téged csak én belezhetlek ki, ne feledd. – Iszik ismét az üvegből, de már talpon, hogy azonos szintben legyenek. Közelebb lép, de csupán elsétál Peter mellett, hogy kibámuljon az elfüggönyzött ablakon át az utcácskára. - Azért édes pajtásom, mert a régi szép idők emlékére te is el akarod ásni a csatabárdot, tudom jól. Legalább eltereli a gondolataidat a nőügyeidről. Vagy az enyémekről. Ahogy tetszik. – Feleli álszent vigyorral, hiszen a közös móka is a cél, és hogy ne marakodnak állandóan a gyengébbik nem kérdésén. Régen olyan jól működtek együtt vállat válnak vetve, erre a vadász mostanság olyan kicsinyes kérdéseken lamentál. – Azt nem tudom, ő valahogy sose fog kiszeretni belőled. Ezúttal viszont máshogy kéne kezelned. Már nem kislány, és még csak nem is ember. Nincs hatásod rá. A szövetségese lehetsz, meghódíthatod, addig nem fog felnézni rád, bármit is érezzen legbelül. Néha levetkőzhetnéd az állatot. Ha más Sophiánál nem sikerült.. – Azért odaszúr, de tudja, hogy igaza van, az utóbbiak szerint Peter ügyesen elmarta maga mellől a kis barnát is.
- Jade? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, miközben magamban megpróbálom archoz kapcsolni a nevet, hiszen tudom jól, hogy hallottam már valahol, de elég nehezen jövök rá arra, hogy hol. Ki lehet olyan idióta, hogy segít Dane számára? Természetesen, nem akartam megölni, noha az is benne volt a pakliban, hogy otthagyja a fogát, amit legfeljebb járulékos veszteségnek könyveltem volna el. Most viszont itt van és életben maradt, ami számomra talán nem túl jó hír. Tisztában vagyok azzal, mekkora fájdalmakat élhetett át odabenn, és hát Dane nem pont olyan ember, aki szeret adósa maradni másoknak. Ennek még megiszom a levét, ebben teljes mértékben biztos vagyok. A férfi következő szavaira csak felhorkantok: - Nem ismerem a csajt, de elég bátor lehet, ha ilyesmit kér tőled. Különben is: egyáltalán miért tartod be? Nem mintha nem bánnám, hogy lesz egy hetünk, amikor nem a Dane által megölt emberek miatt kell izgulnunk, de elég gyanús számomra az, hogy a férfi egy kiscsajnak engedelmeskedik. Mert hát ugyebár eddig a saját útját járta, nem érdekelték a szabályok, még egy tanárt is megölt, amikor nagyon is tisztában van azzal az aprócska ténnyel, hogy Dumbledore ugyanabban az épületben van és nem kispályás az öreg. - Te sose fogsz tudni elvegyülni a normális emberek között – vonom meg a vállam fapofát vágva, hiszen tényleg ez az igazság. - Valamiért még így is lerí rólad, hogy nem szerencsés ujjat húzni veled. Tudod, a gyilkos mindig gyilkos marad, ez örökké benne lesz a véredben, nem fogod tudni kimosni belőle. Az emberek félni fognak tőled, erre készülj fel... Fogalmam sincs azt illetően, miért is mondok ilyesmit, amikor Danenek esze ágában sincs normális életet kezdeni, de még ha így is lenne... Nos, elég sokat szenvedne, mire bárki is megbízna benne, mivel valamiért rá van írva az arcára, hogy veszélyes alak. Nem tudom konkrétan megmondani, hogy mi az, amiért annak látom, de még ilyen állapotban se tudok megbízni benne. Persze, ismerem a múltját, ez hatással van rám, de akkor is... Még ismeretlenül is így gondolnám. - Hogy téged idegesítselek? - nevetem el magam feszülten. - Dane, én már akkor is szerettem Lort, amikor még nem is ismertelek téged... Az már megint más dolog, hogy csak akkor léptem, amikor te már elkezdtél neki udvarolni, mert addig senki se volt, aki elvehette volna tőlem. És tudod mit? Most az egyszer örülök annak, hogy nem sikerült valakit megölnöm... Igaz, hogy emiatt Lorelai bosszút forral és már nem akar semmit egyikünktől sem, de akkor is... Évekig abban a hitben éltem, hogy meghalt, hogy nincs többé, most pedig kiderül, hogy él, ennek azért érthető módon örülök. Az én lelkiismeretem is könnyebb lett a tudattól, noha arról fogalmam sincs, Dane miként viseli a dolgot, de nem is érdekel. Ő nem fontos, már nem a barátom. - Ha tudod, akkor miért nem intézed egyedül a dolgot? - fonom keresztbe a karjaim, hiszen ehhez aztán én tényleg nem kellek, meg hát egy aurort megölni... Kösz, kimaradok belőle, hiszen már így is ferde szemmel néznek a családomra a Minisztériumban. - Nyitva tartom a szemem, de nem fogom megölni a srácot. Túl sok múlik rajta. Ha megölném, akkor aztán végképp elesnék attól a lehetőségtől, hogy auror lehessek, annyi szent. - Tudhattam volna, hogy megcsókoltad... - rándul meg a szám széle, miközben legbelül már ismét ébredezni kezd a régi féltékenység, habár nem olyan mértékben, mint annak idején. Egyelőre még csak halovány lángocska ez, semmi több. - Érdekes, nekem teljesen mást mondott... Persze, minden nő álma, hogy megöljék, tuti emiatt esett belém. Ugyan már, Dane, csak a bosszú miatt van itt, semmi más nem érdekli már. A saját csókomról azért mélyen hallgatok, mert hát Dane úgy tudja, számomra Sophia az egyetlen, nem szeretném hát az orrára kötni, hogy Lorelai felbukkanásával néhány dolog megváltozott bennem.
- Nem irányít senki. A kis trükköd után Jade értem jött.. Ha rajtad múlik, talán ott rohadok meg. De a kis vörös tényleg olyan naív, mint a dögös barátnőd, Sophia.. Milyen bulákkal vagy körbevéve pajtás.. Mindegy. A lelkemre kötötte, hogy soha többé ne bántsak senkit. Egy hetet tudott kicsikarni belőlem. – Feleli negédes mosollyal, de azért látszik rajta, hogy egyrészt nyúzottabb attól, hogy nem élheti ki az ösztöneit, viszont tisztább a pillantása, nem forog annyira vérben, mintha az egész elmúlt hetet gerincek kitépésével töltötte volna. Sanyarú dolog beismerni, azzal, hogy értelmes emberek között van, látszólag hatással van rá. Még akkor is, ha Jade cinikusan megjegyezte, hogy Dane hiába tartja őket kölyköknek, nem sokkal idősebb náluk. - Hát kösz.. Végülis az álcám része lehet, könnyebben elvegyülhetek, ha nem rí le rólam, hogy felakasztottam valakit a pajtában lógni, nemigaz..? - Igenis meg akar felelni annak a képnek, amit Peter tart róla, hiszen Lory halála kapcsán szinte életreszóló ellenségként tartják egymást számon, Dane pedig minden szenvedést ki akar préselni a fiúból, mégis, Sophiának igaza van, ezt a barátságot nem lehet csak úgy eltörölni, és végtére is nem fogja megölni Petert. Szüksége van rá, mint egy nemezisként, hiszen nem élhetnek egymás nélkül. Bármennyire is haragban vannak, nála erősebb szövetségest nem találhatna. És ez így van jól. - És akit te öltél meg.. Vagyis csak hitted, hogy megölted, mert még ez se sikerült úgy, ahogy gondoltad. Különben is, én azt mondok róla, amit akarok, mert míg én tudatosan választottam őt, te csak azért, hogy engem idegesíts.. – Aztán a többi már történelem, a szőkeség mindkettőjükkel volt, sőt, oda is adta magát a két pasinak, ám Dane úgy véli, hogy Peter zsákutca kellett, hogy legyen, hiszen egy fiatal kiskölyök volt, szent célokkal a tarsolyában, míg Dane maga változtatta át a lányt, és ez örökre össze kéne, hogy kösse a sorsukat. De nem, a két ostoba teremtés egymásra talált, kihagyva a farkast ebből az egészből. Bár.. Lorynak nem lett volna ellenére az sem, ha édeshármasnak élnek amíg csak lehet.. Dane pedig akár kész is lett volna megbocsájtani, ha a lány, immár nővé érve nem évek múltán tér vissza, áthazudva az eltelt gyásszal teli hosszú időt. - Nem hinném. Sokkal inkább az egyik aurortanonc, az a tejfelesszájú Marty.. Azt hiszem megharapta egy számomra ismeretlen farkas, és.. Most ő is azzá vált. – Rántja meg a vállát, őt aztán nem izgatja, hogy Peter izzó tekintettel fenyegeti az ismerőseit. Sophián kívül bárkit elpusztíthat, őt pedig nem fogja. Még Lorelai-t sem, hiszen már nyilvánvaló, hogy a szöszi erősebb, mint valaha, és a srác enyhén bele van még mindig esve. Vagy mégiscsak Sophiát szereti? Ki tudja már ezt követni, de tényleg? - Loryt? Tudod.. amikor megcsókoltam, élvezte ugyan, de nem csókolt vissza. Nem pajtás, az én időm már lejárt. Bármit megtettem volna, hogy valahogy visszahozzam a halálból, és most, hogy itt van, egy álnok kígyónak érzem.. Miattad van itt. És nem azért, hogy bosszút álljon. Valahogy bukik arra a naív burádra.. – Vonja meg a vállát, már túl van azon, hogy féltékenykedjen. Neki nincs senkije, Peter pedig egyből két nő kitűntető figyelmét is élvezi. Van ez így.
- El lettél tiltva... - mondom ki a szavakat hitetlenkedve, hiszen ki az, akire Dane bármiben is hallgatna? A vérfarkasokkal együtt jár a vérontás, nem lehet tőle eltiltani őket, Dane pedig kifejezetten nem követi mások utasításait, általában ő irányít, szóval ez jelenleg elég hihetetlen számomra. - Mármint... valaki megmondta, hogy nem ölhetsz embereket, te pedig be is tartod azt? Ki volt az? Sophia? Ki tudja mi az oka ennek az egésznek, de Dane és Sophia elég szépen egymásra hangolódtak a találkozásokat illetően. Szinte lépten-nyomon egymásba botlanak, persze ha Sophia valóban igazat mondott és nem szándékosan keresi a férfi társaságát. A vadászattal együtt jár a gyanakvás, én pedig elég szépen ki is használom ezt a tulajdonságomat. Nem hiszem, hogy Dane bármit is érezne a barnaság iránt, leginkább csak eszköz a kezében, ahogy mindenki más is, Sophia viszont teljesen más kategóriába esik. Őt leginkább az érzelmei vezérlik, az pedig, hogy találkozik Dane-el és még végig is hallgatja őt, arra utal, hogy kezd vele szemben némileg toleránsabb lenni. Ami pedig arra utal, hogy minden rossz tulajdonsága ellenére szimpatikus számára... Rosszul esik felismerni azt az aprócska tényt, hogy lassan már-már Dane felé fordul, engem pedig magamra hagy, mindezt miért teszi? Csak azért, mert gyanakvó vagyok, ha Dane kerül szóba, ami részemről viszont teljesen érthető a jól ismert múltunk miatt. - Egy fokkal mintha normálisabban néznél ki – jegyzem meg a tiszta pillantására utalva. - Emberi külsőd van. Na, nem mintha ez bók lenne, mert nem az, gondolom számodra ez inkább szégyen, mint elismerés... Megvonom a vállam, miközben figyelmen kívül hagyom a további szavait, majd mindenre készen állva figyelem, amint feláll eddigi helyéről. Nem bántam volna, ha esetleg ülve marad, mert akkor legalább nem tud olyan gyorsan cselekedni, ha esetleg nekem szándékozik rontani, de semmi gond, vannak módszerek a tarsolyomban... Hiába a szövetség, ami szóban fennáll köztünk, ettől függetlenül még emlékeztetem magam arra, mi is Dane valójában. Ha esetleg úgy döntene, hogy nekem esik, akkor kellő számú meglepetéssel fogom fogadni, annyi szent. - Jó lenne, ha legalább egy kis tisztelettel beszélnél arról, akit elvileg szerettél, de mégis a halálba hajszoltál – morranok fel mérgesen, hiszen bosszantó számomra ezt a hangnemet hallani Dane-től, amikor állítólag ő is szerette Lort, most mégis úgy emlegeti, mintha legalábbis nem lenne több egy törlőrongynál, ami az érzelmeket illeti. - Mert gyenge vagy ahhoz, hogy megölj, ezt pedig te is nagyon jól tudod – válaszolom meg a kérdést. - Egyébként se tudnál, mert sokkal tapasztaltabb vagyok, mint voltam... Az évek keményebbé tettek, Lor halála után a vadászatba menekültem, ott pedig nemcsak fizikai, hanem szellemi erőt is szedtem magamra. Jó lettem nyomolvasásban, gyorsabbak lettek a reakcióim, több fegyver van a tarsolyomban a különböző mágikus lények ellen. Dane nem esélytelen ellenem, de azért én se fogok szégyent vallani, ha védekezésre kerül a sor. - Talán valamelyik idióta követőd utánad jött és most bajkeveréssel szeretné felhívni magára a figyelmedet – vonom meg a vállam nemtörődöm képet vágva, hiszen tényleg nem érdekelnek Dane szavai. - Vagy esetleg a régi falkádból lenne valaki? Valami régi szerető vagy barát, vagy a fene se tudja... De azt még most megmondom: ha összefutok vele, nem fog érdekelni, ki is az illető, felőlem aztán lehet az eltitkolt menyasszonyod is, de az biztos, hogy megölöm. Nem kell ide egy fanatikus Dane-hívő sem, pont elég vagy te és Lorelai... Mert abban biztos vagyok, hogy a múltad nyúl utánad, haver. Az utolsó szót azért elég szépen megnyomom, miközben azért végiggondolom magamban a dolgokat. Igen, Dane régebben falkában járt, annak lett Lor is a tagja idővel és talán valamelyik idióta híve utána jött. Hogy miért, arról fogalmam sincs, nem ismerem annyira ennek a hátterét, a lényeg, hogy itt van és minden bizonnyal nem pont jó szándékkal érkezett. Elvégre, ki lehet jószándékú, ha kapcsolatban áll vele? - Az is lehet, hogy őt csak te érdekled, nem gondolod? Mi dolga lenne velem? Már nem vagyunk barátok, ellenségek lettünk, talán ő is egy ellenséged a sok közül. Jobb lenne, ha te is nyitva tartanád a szemed... Arra azért mocskosul kíváncsi lennék, hogy ki az, aki ennyire ügyetlen módon próbálja felhívni magára Dane figyelmét. Többet árt, mint használ, ha ész nélküli öldöklésbe kezd...
A csalódott pillantást látva megrándul az ajka, talán nem rá számított a kispajtás? Meglehet Sophiát várta volna? Vagy inkább Lorelai-t? Még az is lehetséges, hogy valami névtelen cafka kívánkozik az ágyába. Ezúttal mégis be kell érnie a vérfarkassal, hiszen beszélniük kell. Egymás felé fordulnak, a férfi leteszi a kezében tartott üveget a dohányzóasztalra, a lábait viszont nem pakolja le. - El lettem tiltva a vérontástól, muszáj magamat máshogyan szórakoztatni. Az ital ellenben.. nem old meg semmit. Téged lehetetlen.. viccesen lefesteni. – Vonja meg a vállát, és feltápászkodik, hiába a királyi trón, jobb, ha legalább egy szintben van a pillantásuk, a végén még Peter azt hinné, hogy felsőbbrendű. Pedig mennyi ballépése van. Viszont láthatja ezúttal Dane-en, hogy tisztább a tekintete, mint rendszerint, és nem forognak annyira vérben a szemei, ami egy farkasnál indokolt lenne. Az undor s a megvetés lepereg róla, csupán halovány mosolyt villant, hogy máris sikerült kihoznia egykori barátját a sodrából. - A kis szöszidre gondolsz? Meg kell hagyni, látványos belépőt villantott, mégis, ami a leginkább foglalkoztat a kérdései közül, miért hagylak téged állandóan életben.. – Töpreng el azon, amit Lorelai vetett fel, de azon túl, hogy csak kínozni akarná Petert, határozott tagadásba menekül, holott nyilvánvaló, unná magát Peter nélkül. És nem mint vetélytárs, vagy potenciális áldozat merülhet fel, ő komolyan gondolta a barátságuk újraélesztését. Egyenlőre viszont ezt el kell napolni. - Nos.. azt hiszem kiélheted a vadászösztöneidet haver. A Roxfort cseppet sem az a biztonságos hely, mint tartják. És nem csak miattam.. Valaki megharapta a kötelék egyik aurorját, és most a Roxfort körül ólálkodik. Nem Lory volt a tettes, de valaki.. vagy valakik az iskolába érkeztek. Jobb, ha nyitvatartod a szemedet Peter, nem akarom a maradványaidat felmosóvödörben összeszedni.. – Húzza el a száját. Bármennyire is voltak a fiúnak ostoba húzásai, a halált nem érdemli, és ha Dane-nek kell most lépnie, hogy megvédje a kis hülyéket, hát kénytelen lesz ő is tenni valamit.
Végigfutott ugyan az agyamon, hogy nem jelenek meg a Dane által kért találkozón, mivel hallottam hírét annak, mit tett az egyik tanárommal. Megölte, hidegvérrel megölte... Sophia természetesen még mindig bízik a férfiban, habár – ha jól tudom – ő is jelen volt a történtekkor. Azóta viszont nem volt alkalmam beszélni vele, hiszen még nem futottunk össze, de az biztos, hogy ma elég szépen kiadom Dane útját. Ennyi, elég az öldöklésből, az újabb áldozatokból, egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mégis miként képes arra, hogy ilyen bűntények mellett is az iskolában ténykedjen. Mindezek mellett pedig Lorelai is felbukkant, egyszerűen képtelen vagyok két gyilkosra figyelni egyszerre, nekem ez nem megy... Jó, normális esetben talán menne, de ez az egész ügy... Annak idején mindketten a barátaim voltak, sokat jelentettek számomra, de ha így folytatják, akkor előbb vagy utóbb, de végzek velük. Dane talán gyengének tart ehhez, de csak azért, mert ő még a régi énemet ismeri. A mostani tettei viszont szépen rányomták bélyegüket a személyiségemre. Hamar megérkezek arra a címre, amit a férfi adott meg, majd szemügyre veszem a házat. Elhagyatottnak tűnik, habár most benn ég a villany, szóval tényleg itt van... Vagy ő, vagy valaki más, aki találkozni szeretne velem, de a saját nevét el szeretné titkolni előlem. Talán Lorelai vár rám odabenn, hogy bocsánatot kérjen a Sophiával történtekért. Mit ne mondjak, tényleg ebben reménykedem, hiszen ha ezt tenné, akkor nem kellene gyilkosként kezelnem... Minden áldott nap azzal a reménnyel kelek és fekszek, hogy talán végre észhez tért és visszanyeri a régi énjét. Felsóhajtok, majd benyitok a kopott ajtón, mely nyikorogva ad utat számomra, végül felsietek a második emeleti szobához. A szívem a torkomban dobog, miközben ujjaim a kilincsre fonódnak, majd lenyomják azt. - Ó... - ez az egyetlen reakció, melyet képes vagyok produkálni, amikor megpillantom a fotelben üldögélő Dane-t, egy pohár whiskey-vel a kezében. Talán látja a csalódottságot az arcomon, talán nem is figyeli, nem érdekel. Egyelőre még megpróbálom összekaparni magam a Lor keltette illúzióból. Tényleg elhittem, hogy jó vége is lehet ennek és nem vált gyilkossá. Tévedtem. A lánnyal kapcsolatos érzelmeim most még felülírják a tanárgyilkosságot, úgyhogy nem vágom mindezt Dane fejéhez, hanem némileg komor képet vágva pillantok rá. Tekintetemben undor és megvetés tükröződik, úgy tűnik, régi haverom mégse olyan erős, amilyennek szereti magát mutatni, ha az alkoholba menekül. - Mi bajod? Ezt a két szót vakkantom csupán oda számára, majd megállok a küszöbön, be se húzva magam mögött az ajtót. A végén még komolyan azt hiszi, hogy valamiféle öleb vagyok, aki bármikor pattan, ha füttyent, márpedig korántsem erről van szó. Abban reménykedtem, hogy a sorok ellenére Lorelai vár majd rám, erre ismét vele kell szembetalálnom magam... Mit ne mondjak, kezd már rohadtul az idegeimre menni. Mindig Sophia és az én közelemben lebzsel, mintha valamiféle hú, de nagy öribarik lennénk a szövetségének köszönhetően. - Mond el gyorsan, mert nem sok időm van. Rád – az utolsó szót még külön meg is nyomom a kedvérért, na nem mintha sok súgásra lenne szüksége azt illetően, hogy mennyire szívesen látott vendég errefelé. Sophia romokban, ami érthető is a nemrég történt események fényében, én pedig komolyan pont vele töltöm az időm? Megbolondultam, csakis ez lehet a válasz.
Tudja, hogy Peter biztosan be lehet rágva azért, hogy megölte a kedvenc tanárát, de lássuk be, ez most mellékes. Sem a fiú, sem pedig Sophia nem szenvedett különösebb bántalmat, ők ketten még mindig az oltalma alatt vannak. Üzent egykori barátjának, hogy sürgősen beszélniük kell, de meg-meg rándul az arca, miközben várakozik, kezében a whiskey-s pohárral, mellette pedig tálcán a fogyóban lévő üveg. Még közel sem jár a végén, de ha volt olyan ostoba, hogy megígérte Jade-nek, hogy egy rövid időre leáll a nyakló nélküli vérengzéssel.. Roppant nehéz ezt betartani, hiszen az ösztönei ellen cselekszik. A létező legrosszabbkor fogja vissza magát, mivel indokkal hívja haza Petert. Egyre fusztráltabb az események következtében. Ha Lory nem csak visszatért, hanem falkát is alapít magának.. Akkor igen rosszul áll a szénájuk. Végre sikerült úgy beállítania, hogy elterelje magáról a gyanut, kiiktatva azt, aki a gyilkos lehetett a Roxfortban, de ha Lorelai megint felkelti a baljóslatú gondolatokat.. És mi van, ha nem is ő tette, hanem valaki, aki szintén a naplót akarja.. - Dane, Dane.. hogy tehetsz mindig ilyet.. Te mindenkinek csak ártasz, senki nincs tőled biztonságban.. – Iszik ismét, miután gondterhelt arccal utánozta Peter szinte nyafogós, számonkérő hangját.. Igen, egy időben kedvenc mulatsága volt a barátja bőrébe bújni, mert a kispajtás még mindig hisz, szentül hisz a töretlen jóságban, aztán ezek ellenére mégiscsak rémes tetteket tud végrehajtani. Magyarázat viszont mindig van rá, talán ezért is nem tűnt fel eddig Sophiának.. A nagy dünnyögések közepette lehet, hogy Peter már megérkezett, és pontosan hallhatta a kifigurázást. A férfi felhúzza az egyik csizmás lábát a fotelbe, nem túlságosan zavarja, hogy ki takarít majd utána...
