2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Mit mondjak, nem alakul jól a kapcsolatunk, de azt hiszem, Lucas tapasztalatai után, nem is nagyon akarom. A kísértetem pont olyan mint Lucasé, az a kiállhatatlan, rossz lelkű. Ha tényleg megölték, nem is csodálom, hogy valakinél elszakadt a cérna, bár azért nem kívántam volna a halálát ha ismerem mikor még élt. Azért olyan rossz nem vagyok. Persze azt sem akarom, hogy feléledjen, mert ezek után tuti biztos, hogy mindenben keresztbe tenne nekem. *-Ki is nézem belőled. Tudod, ha egy kicsit is gondolnál arra, hogy kísértetként valami jót tegyél, talán eszedbe jutna minden magadról és elintézhetnéd azt ami miatt itt ragadtál két világ között. *Ez a meglátásom, bár nem vagyok még profi kísértetből. Természetesen visszavágok mindenért, engem sem kel félteni, de egy ideig mintha leperegne róla minden. Furcsállom is a dolgot, de nem gondolkodom el rajta mert az évkönyvekre koncentrálok. Ha őt nem is találom, ancit igen. Pont azt az évkönyvet lapozom fel amiben ő van benne, elég murisan fest süvegben és talárban. Persze a Roxfortba járt, ő is viselte a talárt és a süveget, de még sosem képzeltem el bennük. Ám mielőtt még kiélvezhetném a pillanatot, vagy megmutathatnám a csajnak, átsuhan rajtam. Egész egyszerűen undorító. Hidegséget érzek, és valami nyúlós izét, mintha nyálkában fürödnék, dohos szagú és szürke. Csak egyetlen hosszú pillanat de libabőrt csal a karomra a vastag pulcsi alatt, érzem ahogy a kis pihék nekiütköznek a kötött anyagnak, beleakadnak a puha szálakba. *-FÚÚÚÚJ!!! *Becsukott szemekkel veszek egy mély levegőt majd kifújom. Mire kinyitom a szemeimet, a kísértet csaj már a polcok között suhan szürkén és mintha valamilyen égővörös kontúr lenne az alakja körül. Tutira mérges. Szóval ha egy kísértet nagyon mérges, akkor vörös veszi körül. Érdemes ezt megjegyezni. Korábban sosem láttam ilyet, de nagyon mérges kísértetet sem. *-Hát te sem vagy valami kedves! *Kiáltom utána majd megvonom a vállam. Majd megtalálja Dracot és visszakapja, az a srác sem normális, zsák és foltja. Visszalapozok ancihoz, előhúzom a pálcámat és egy fekete bajuszt varázsolok az arcára. Irtó mókás. Pár percig elgyönyörködöm a művemben, de aztán eltüntetem a bajuszt, még sem maradhat a világ legjobb anyukája az évkönyvben bajuszosan. Végül aztán egy puszit nyomok a képre, becsukom az évkönyvet, visszateszem a helyére a többivel együtt, majd anélkül surranok ki a könyvtárból, hogy Ms. Könyvtáros észrevenne.*
//Köszönöm a játékot. Nem, nem lesznek öribarik, de ez is van olyan jó mint a cukiság. //
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
Az már biztos, hogy nem különösebben találjuk meg egymással a közös hangot, bár ez nem lep meg. Sam nehéz eset. Én se vagyok könnyű, na de én meghaltam, nekem sokkal rosszabb! Ő viszont ezt valahogy nem érzi át, vagy nem hajlandó rendesen belegondolni, vagy nem is érdekli az egész. Ha lenne más, aki lát engem és tud segíteni az holt biztos, hogy máshoz fordulnék, nem is lehet kérdés. - Ki tudja, a végén még megoldom, hogy feltámadjak valahogy csak azért, hogy neked rossz legyen. - morcosan, már-már duzzogva libbenek előre, de a helyzet a könyvtárban sem javul különösebben, mert tovább szurkálódik és piszkálódik, amit már tényleg nagyon nehezen viselek. Az újabb és újabb beszólogatásoknak hála végül megelégelem a dolgot, egyszerűen teljes erőből átsuhanok rajta. Csak hogy érezze milyen is lenne, ha mondjuk megpróbálnám átvenni az uralmat a teste felett. Vajon tényleg beleőrülne? Azért nem vagyok benne biztos és olyan szemét sem, hogy ennyire megszívassam nyomorultat. - Kiállhatatlan vagy! - kiáltom még el magamat, de aztán átsuhanok a polcokon és úgy fest eltűnök egy időre a szeme elől. Majd én megoldom akkor, megkeresem a klubhelyiséget és azt a Dracot is, mert talán ő emlékszik rám és talán nem annyira elviselhetetlen, mint ez a kislány.
//Húha, hát köszönöm a játékot! Azt hiszem nem lesznek öribarik. //
-Bagoly mondja verébnek. *Lehet, hogy undok vagyok, de ő is az és én azért vagyok undok mert ő az. Persze nem így indult az egész, akár még jóban is lehetnénk, rajtam nem múlik, de nincs sok tapasztalatom olyan kísértetekkel akiket csak én látok és nem olyan cukik mint a dédim. Felidéztem Lucas tanácsait és az ő szellemeinek a….lelki világát ??? Sajnos ennél a lánynál semmi nem jön be. Ha egyszerűen levegőnek nézem ahogy Lucas az ő kis undokját, az sem jó, csak olaj a tűzre. Már majdnem elkezdtem sajnálni, átérezve a hirtelen halállal és az elintézetlen ügyekkel kapcsolatos érzelmi válságot, meg a memória kiesést és a névtelenséget – hát van neki bőven baja egy évre elegendő is – de aztán megint beszól. *-Ja, ez addig egész jól működne míg neked nem kellene feléledned. De mint tudjuk ebben az esetben a csere nem lehetséges. *Szép álom volt de bilibe lógott a keze. Most komolyan, amilyen szemét lehetett életében, még halálában is képes lenne megpróbálni legyilkolászni, az mondjuk rajta nem segítene, én viszont ugyanolyan szellem lennék mint ő. Tényleg! Lehet, hogy nem is lennék szellem, sokan meghalnak úgy, hogy nem kísértenek, sürgősen kell találnom valamilyen ügyet amit nem fejezek be, hogy legyen miért visszajönnöm. Azt hiszem ezt életem végéig észben fogom tartani. *-Egyébként ha már itt tartunk, lehetséges, hogy egy szellemet kísértsenek? Mert ha megölsz, esküszöm te leszel a befejezetlen ügyem és kísérteni foglak. Megkeserítem a halálodat. Hahahaha! *Nem nevetek, a nevető hangokat is halál komolyan és dühösen ejtem ki, már-már cinikusan. Tutira nem leszünk barátok, főleg azok után, hogy jól kiröhög, szerencsére más nem hallja csak én. Ennek is meg van a maga szépsége, egymás agyát húzzuk, vagyis csak ő az enyémet, mert neki már nincs amit húzzak. Nem szép dolog a halállal cukkolni, de ő kezdte. Egyébként meg mással nem lehet. Még azért van pár ilyen a tarsolyomban, egyel meg is küldöm mielőtt bevágódnék a polcok közé. Tényleg idegesítő, itt kellene hagynom, de a jobbik énem azt súgja, hogy segítsek neki, és más dolgom amúgy sincs, csak halálra unnám magam a hálókörletben. Miután már nem vagyok szem és fül előtt, leteszem magam egy székre és nekiállok lapozni az évkönyveket. Fogalmam sincs melyikben keressem, de nem túl régit veszek elő. Néha ránézek, hogy be tudjam azonosítani az arcát, mert elég nehéz a vonásait kivenni a sápadt és áttetsző fejéből. Nem számítok arra, hogy a fülembe sugdos, összerezzenek mikor megcsiklandozza a fülemet és meglebbenti a hajamat. Elhessegetem aztán mint egy szemtelen legyet és értetlenül nézek rá, valamiről lemaradtam.* -Mit mondjak ki? *Persze, hogy ráér, én viszont annyira nem. Én még élek, de már nem vágom a fejéhez, a végén még tényleg lelök a lépcsőn, vagy a fejemre borítja az egész könyvespolcot, így is elégszer vagyok a gyengélkedőn, Madame Pomfrey már megmondta, ha még egyszer találkozik velem, ott tart egy hétig kisegíteni miután meggyógyított. Kell a fenének hányásbűbájban szenvedő, ragyás képű diák, nem akarok rosszakat álmodni. Felé fordulva látom, hogy megpróbált leülni, persze ez csupán illúzió, hiszen jó eséllyel átesne rajta. Csak lebeg a semmiben, elmosolyodom és megingatom a fejem. *-Szellemnek lenni szívás. Bocs, kezdem átérezni a helyzetedet……ja, bocs, olyan nincs. *Végiglapozom a könyvet de még csak a csajra hasonlító arcot sem lelek, veszem a következőt. Abban sem. Felállok és régebbieket hozok egy egész kazalnyit, remélhetőleg minden bonyodalom nélkül. Úgy az ötödik könyvben a talán már nyakamba lihegő csajjal , találok egy képet amelyen egy barna hajú lány vigyorog idétlenül mint egy vadalma, telve boldogsággal, ingatja a fejét és két copfja van.. Nézek nagyot egy képre, a szemeim tócsányira kerekednek és elsikkantom magam.* -Áááááá!!!! Ezt nem hiszem el, ilyen nincs. *Mire azonban a kísértet csajszi beleleshetne, összecsapom…csak mert.*
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ha ilyen undok vagy az is hamar bekövetkezhet. - húzom fel az orromat. Nehéz eset annyi biztos és úgy fest mivel amúgy mindketten azok vagyunk elég nehezen is viseljük el egymást, bár azt hiszem kettőnk közül én vagyok az, aki jobban meg tudom nehezíteni az életét, de majd meglátjuk, hogy meddig undokoskodik még velem. Sokáig úgy sem fogom tűrni. Én haltam meg, lehetek hisztis, sütit akarok enni! Őszintén szólva most akár még a házimunkát is szívesen elvégezném, ha élnék, nem érdekelne, hogy takarítani kell, vagy kikezdni a kezemet valami. Komolyan akár még Pitonnak is lelkesen írnék beadandókat, zokszó nélkül, akár több métereseket is, csak ne lennék hulla. - Cseréljünk, te halsz meg és az enyém a házimunka. Ha sokat gyakorolok le tudlak lökni a lépcsőn. - azért itt már kissé mérgesen villan meg a tekintetem. Nem vagyok egy gyilkos típus, tudok szurkálódni, de ilyet azért soha se tennék, viszont ő ezzel azért nem lehet tisztában, hiszen nem ismer, sőt kimondottan rossz embernek gondol, amire már többször is rávilágított. Ha sokáig csinálja, a végén tényleg kipróbálom, hogy megy-e a testrablás. Nem csoda, hogy végül faképnél hagyom, amíg takarít, és legalább annyi jó is történik, hogy jól rászólnak a könyvtárban. Ennek azért határozottan örülök, csak a visszavágása nem tetszik. A végén még szándékosan fogok kiszúrni vele, végülis már tudok hatni a tárgyakra és úgy fest a könyvtáros eleve nincs oda Samért. Ha meg vannak a válaszok megtehetem, hogy ledöntök pár könyvet a polcokról, mielőtt még itt hagynám. Csak pusztán a jó szándékom jeléül. - Mondd csak ki, végül is ráérek, már úgyis meghaltam! - az utolsó szavakat azért rendesen megnyomom, még jó eséllyel a haja is meglibben tőle, mintha csak hirtelen huzat támadt volna. Az a mázli, hogy nem akkora, hogy a könyvet is ellapozza, amiben keresgél. Durcásan csinálok úgy, mint aki leül a székre, ami persze abszurd, mert átesnék rajta, így csak olyan, mint ha. Igazából a szék felett lebegek és onnan nézem karba font kacsókkal és felettébb szúrós szemekkel, ahogyan lapozgat és keresgél.
*A szellemcsaj tényleg kiborító, de a legrosszabb benne még sem az, hogy még halálában is teljesen el van telve magától, hanem az, hogy hülyeségeket kérdez.* -Nem tudom, még nem haltam meg. Majd ha megtörténik megmondom, hogy mérges vagyok vagy sem. *szerintem nem lennék az, ez az életben lévő mentalitástól is függ. Ha valaki áldott jó lélek volt életében és mindenkin segített és nem érték őt rossz élmények, akkor halálában is kedves tud lenni. Oké, persze értem én a hirtelen távozás miatti fájdalmát, de nézzük csak a nagyimat. Ő jó ember volt és kedves és most is csak segíteni akar, esze ágában sincs másokon kitölteni a haragját, mondjuk nincs is neki olyan. Mindez persze attól is függ mennyi időt tölthetek el élve, és gondolom szórakoztató mások megviccelése, meg unaloműző is. Egy szellemnek nem sok dolga van, nem kell tanulnia, takarítania, beadandóak gyártania, rokonokat látogatnia és megküzdenie az öccsét elrabló és agymosó nagyszülővel. *-Nézd a jó oldalát, nem kell házimunkát végezned. *Megvonom a vállam, nem hiszem, hogy értékeli, de talán rájön, hogy ha megpróbál a mérleg másik oldalára is pakolni néhány előnyös dolgot, még a végén kiegyenlítődik az eredmény. Rájöttem, hogy minden szavával bántani akar, inkább csak a saját frusztrációját szeretné kivetíteni rám, úgyhogy nem hagyom magam. *-Köszi, hogy elismered, okosabb vagyok nálad. *Szélesen vigyorgok rá, hát nem fogom a lelkemre venni, hogy nem leszünk barátok, de bosszantani őt azért jólesik. Igazából nem is hiányzanak a barátok, mert nem értenek meg. Lucas igen és ő jó fej, hasonlóak vagyunk bár én tudok beszélni. Na ez mikor eszembe jut azért el is gondolkodtat. Ha a szellemlány találkozna Lucasszal, hogy kommunikálnának? Nem hiszem, hogy a csajnak lenne türelme végigolvasni Lucas kisregényeit, ellentétben velem aki minden szavát élveztem. Persze kicsit macerás, de nem baj. Sokkal jobban bánt az ahogyan Ms. Harper rám szól miután a szellemcsajra vágtam a könyvtár ajtót. Ő persze nem tudhatja, hogy ez nekem milyen elégtétel volt, még akkor is, hogy a csaj simán átjön a vastag fán, szóval az orrom alatt morogva ismétlem meg az érkezést, majd gyorsan el is bújok két polcsor között.* -Túlélem! *Na igen, néha egyetlen jól megválasztott szó is akkorát tud ütni mint ide Afrika. Most nem mosolygok, csak nézek rá várakozóan és izgatottan hogyan érinti a visszapattanó labdám. A sürgetésre megindulok a polcok között, azt legalább biztosan tudom merre vannak az évkönyvek, csak az évszámokat kell kikeresni. Kezdetnek én az elmúlt tíz évet válogatnám össze, a csaj szerint viszont nem rég halhatott meg. A tavalyit biztosan nem nézem meg, felesleges, emlékeznék rá. Ha olyan volt életében is mint holtában, akkor nem örvendett nagy szeretetnek és ha ráadásul Mardekáros volt, akkor találkoztunk volna. *-Jól van már ne sürgess. Jó munkához idő kell. Szerintem a két évvel ezelőttiekkel kezdem. *Sietek de csak annyira amennyire halkan lehetséges, nem szeretném Ms. Harpert a nyakamba. Elérünk az évkönyvekig és kikeresem az évszámot, majd leveszem a vaskos könyvet és letelepszem a polcsor közötti keskeny asztalhoz. A pálcámmal világosságot gyújtok, mert itt elég nagy az alkony ahhoz, hogy képeket és neveket olvasgassak.*
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
Nehéz eset vagyok és sértődékeny alkat is, hajlamos vagyok magamra venni a dolgokat, főleg ha azokat lehet is, mert hát a kis csaj nehéz eset, bár tény és való, hogy én se vagyok könnyű és nekem van rá nagyobb szükségem, de nem kizárt, hogy találnék mást is, aki segíteni tud nekem, ha nagyon akarnék, csak keresgélnem kell. Ha az a Lucas is látja a halottakat, akkor valószínűleg van még más is, meg aztán az a dolgom, hogy megtaláljam azt a Dracot, ő hátha tud valamit rólam és ha nem kell hozzá tolmács, hogy beszéljek vele, akkor le tudom koptatni a kislányt is. Na az lenne csak az igazán kellemes élmény! - Erről beszélek! Ha meghalnál nem lennél egy ici-picit mérges? Csak gondolj bele. - mérgesen szökik fel a szemöldököm, amikor még piszkálódik is smink témában. Hát naná, hogy elkelne egy kis smink, vagy sok is. Láttam én magamat a tükörben és őszintén szólva nagyon nem tetszett a látvány, de úgy fest, hogy ez most igazán nem számít, mert nem tehetek sokat az ellen, hogy szebb színem legyen, sőt jó eséllyel ez ellen semmit sem, csak legalább kideríthetem mi történ velem és hogy miért és kinek a keze által és ha minden jól megy akkor még bosszút is állhatok, mert az nem kérdés, hogy ezt mindenképpen meg akarom tenni. - Ahogy te se az enyém Okoska! - na persze, öribari, meg a jó fenéket. Örülhet neki, hogy legalább elfoglalhatja magát, mert úgy láttam azért nem vették körbe nagy tömegek, miközben nekem beszél itt mindenféle... butaságokat és fáraszt velük. Úgy érzem, hogy nem igazán jogos a kifakadása, hiszen egyedül ült a macskájával és ette a sütit, így meg legalább elfoglalja magát és adok neki egy kis feladatot, szóval... tök jó fej vagyok. Ezek után, amikor még jól meg is szívja hát tényleg széles mosoly terül szét az arcomon, olyan igazán kiadós, érthető módon. Legalább megkapta azt, ami járt neki, én pedig kifejezetten élvezem a műsort, ahogyan rá lett szólva. A vigyor olyan széles az arcomon, mint a fene, nem is lehetne eltüntetni. - Oh bocs... te szegény, rád szólt a könyvtáros néni. - hangosan felnevetek, amit persze rajta kívül a kutya se hall. Én bátran szórakozhatok, sőt akár még azt is megtehetném, hogy amerre megy leverem a könyveket, de ennyire nem vagyok gonosz, legalábbis egyelőre még nem. Egy kis esélyt adhatok neki, hogy segíteni tudjon, meg amúgy is kicsi még, a végén még elsírja itt magát és a gyerekeken kívül a síró gyerekeket utálom a legjobban. - Csak csipkedd magad végre és találjunk is valamit. - tény nekem könnyebb dolgom van, ő meg nem futhat, mert akkor megint rászólnak, de azért egy kicsit sürgetni csak lehet, annyi belefér, a kis lelke pedig valószínűleg úgyis túléli.
*Tudálékos? Én? Nagyon sok dologhoz nem értek és tudom, hogy nem vagyok benne jó, mint például a bájitaltan és ezért nem is mondok olyat amiben eséllyel rosszat mondanék. Nem vagyok tudálékos, csak gyerek, növésben lévő, mindenbe beleszóló, hibát vétő, néha szándékkal. Na és? Mintha ő olyan minta diák lett volna. Senki sem tökéletes. Nyelvet öltök rá válaszul, nincs kedvem belemenni egy vitába pont egy kiállhatatlan szellemmel. A megállapításra, mert az, elvégre nem kérdezett csak másképp fogalmazta azt amit én s mondtam, bólintok és olyan arcot vágok amiből kiolvasható, mennyire őszintén kívánok neki szerencsét a kereséshez. Oké, én csak Lucast ismerem és egyikünk sem verte nagy dobra a képességét, így gondolom más sem akinek van, de azért ekkora iskolában, ennyi diák között nehéz lesz találnia mást. Tudom, hogy most nem fog itt hagyni, már csak azért sem mert eléggé türelmetlen, örülhet, hogy én látom őt és hallom, ha jól sejtem eddig még erre sem volt reménye, sőt nem is gondolt ilyesmire. Csak lézengett a folyosókon és játszotta a hülye játékait, gondolom a frászt hozta az elsősökre. *-Kilencvenkettő volt amikor meghalt. *Válaszolom beleesve a szellemcsaj csapdájába. Aztán nézek rá mint egy mamlasz kertitörpe. *-Ja dögös. Meg halott. Határozottan halott. Mondjuk elkelne némi smink. *Az orrom alatt morogva ámulok el mennyire beképzelt a csaj, ha ilyen volt életében is, akkor tutira ki nem állhatta a fél suli, még jó, hogy akkor még nem jártam ide.* -Hát, mondjuk te sem leszel az öribarim. *Kvittek vagyunk. Bár szerintem velem egész jól el lehet lenni, csak ő olyan kibírhatatlan és ezért másokat sem bír, oké gondolom rátesz egy lapáttal az is, hogy meghalt, sok mindenből kimaradt és már nem fogja felvenni a fonalat. De azért na! Nem tart semeddig sem a tányér megjavítása, ez is csak azért van mert ezt a varázslatot kénytelen voltam mesteri szintre begyakorolni, ugyanis velem mindig történik valami és olyankor a dolgokkal is történik valami. A lány után rohanok, úgy suhan mint egy felhő, ezt mondjuk nagyon szépen csinálja, de azok után amit rám mondott, dicsérje a rosseb. *-Megyek….itt vagyok. * Benyitok a könyvtárba és azonmód be is vágom magam után. Úgy is át tud jönni az ajtón. A könyvtáros viszont nem nézi jó szemmel az égzengésnek is beillő érkezésemet.* -Samantha Delight, most pedig menj ki és gyere vissza úgy ahogy egy könyvtárba illik belépni.*Pfffff! *-Igen Ms. Harper. *Már csak ez hiányzott. Lehajtott fejjel fordulok meg, nyitom ki az ajtót, megyek ki, becsuk. Kinyit, bejön, becsuk. Mindezt már halkan és rendesen, ahogy „egy könyvtárba illik bemenni”. Vetek egy pillantást a szellemcsajra, gondolom örömmámorban úszik. A francba, hogyan lehet egy szellemet megszívatni? *-Ne röhögj! *Súgom oda neki mikor kikerülök Ms. Harper hallótávolságából, becsusszanva két könyvespolc közötti keskeny folyosóra, ott már szem előtt sem vagyok. A másik végén tovább megyek hátrafelé oda, ahol az évkönyvek vannak, hogy átnyálazzuk az elmúlt…..mondjuk tíz év végzőseinek névsorát és képeit. *
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
- Akkor már értem, hogy miért vagy ennyire kis tudálékos. - nem, nem mondanám, hogy okos, mert azért mondott olyanokat már, amiktől szinte szó szerint a falra tudtam volna mászni, eléd idegesítő, meg hát maga a tudálékossága is az tud lenni. Fárasztó, hogy azt hiszi mennyire kis okos, közben meg nem, de ha mégis tud valamit, akkor kioktató, pedig én vagyok az idősebb, sőt a halott is! Nekem sokkal több jogom van hisztizni, sőt nyafogni, sőt... kb. mindenre na. - Szóval, ha nagyon próbálkozom lehet, hogy találok rajtad kívül is olyat, aki segíteni tud. Hm... - persze nem fogok most nekiállni kutatni, mert az is időbe telt, hogy őt megtaláltam, szóval nem lenne okos döntés még mást is keresni, ki tudja mennyi időbe telne és bár halott vagyok, tehát időm az történetesen van, de ettől még nem szeretnék kutatni olyanok után, akik e téren segíthetnek és látnak engem. Elég macerás lenne és ha közben ez a kis idegesítő pöttöm is eltűnik a szemem elől, akkor talán meg se találom, ami már csak azért is nagy szívás, mert nem tudnék senkivel sem beszélni, pedig azért... elég uncsi még egész nap hallgatni is. - Mondd csak hány éves is a dédid? Lehet, hogy ő már sokat élt és elfogadta, hogy meghalt, én meg... látod, hogy fiatal vagyok és nagyon is dögös... nem kellett volna meghalnom! - kész csoda, hogy nem emelem meg a hangomat. Már megint kezdi, ezt a kioktató hangnemet, mintha csak ő lehetne itt az okos, pedig nem, nagyon nem! Nem ismer és azt se tudja, hogy ki vagyok és milyen, hiszen ezt még én sem tudom! Még csak a nevemet sem, csak hogy nem ehetek sütit és már semmit sem és ki vagyok akadva, mert jó eséllyel megöltek, hát jó hogy nem vagyok épp a legjobb társaság. Ezek után végképp nem csoda, ha leverem a tányért. Takarítsa csak el, még ha nem is egy nehéz feladat ez számára, de akkor is megérdemli, hogy dolga legyen vele, ha már így viselkedik velem, pedig az elején még azt akarta legyek a szelleme, mert annak a Lucasnak öt van. Hát lehet, hogy neki egy se lesz! Vagy marad a dédije és kész. - Majd ha ahhoz lesz kedvem! Egyébként is talán pont azért nincs annyi szellemed, mint annak a Lucasnak, mert... totál kiábrándítóan viselkedsz! - majdnem nyelvet is öltök rá, de inkább csak fújok rá, mint valami macska, csak aztán libbenek tovább, amíg ő takaríthat és rendezheti el azt, amit én lelkesen megrongáltam, de hát nagyon is megérdemelte! Megyek én egyedül a cél felé, be a könyvtárba is, ha kell, csak akkor állok meg, amikor még sem érkezik meg ő is. A fejemet dugom ki hát az ajtón, szinte majdnem ott, ahol ő van, kész csoda, hogy nem találom el őt is. - Jössz már végre? - sürgetem, mert nem tetszik, hogy itt majszolgat és nem jön már. Le tudok talán verni egy-két könyvet, de elég nehéz lenne lapozgatnom és keresgélnem is bennük, annyira azért nem vagyok még profi, majd talán egyszer, ha gyakoroltam, bár félő, hogy olyan precíz és óvatos mozdulatokra akkor se leszek képes.
*Én is meglepődöm azon, hogy ő érti miről beszélek. Nem szokott ez így történni, bár az is igaz, hogy még eddig nem igazán akadt olyan társaságom akinél lélekelemzést kellett végeznem. Persze ettől még nem leszek pszichiáter, sokkal jobban érdekelnek a Legendás Lények.*-Anyukám pszichiáter. *Közlöm vele röviden a magyarázatot olyan természetességgel mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. Azt hiszem még anci sincs igazán tisztában azzal, hogy szivacsként milyen dolgokat szívtam magamba az ő tudásából. Néha még ő maga sem veszi észre, hogy szórakozottan ilyen szavakat használ, persze ritkán fordul elő, de olyankor nem kérdezek vissza, hogy miről beszél, hanem utána nézek a könyveiben. Sokkal jobban megértek dolgokat ha én olvasom el, hallás útján nehezebb megjegyezni bármit is. Ez természetesen nem vonatkozik a bájitaltanra, azt még száz olvasás után sem tudom megjegyezni és megtanulni.* -Nem, csak néhányan. De ez elég ritka dolognak számít, nincs róla feljegyzés a könyvtárakban. A suliban pedig nagyon sok diák van, de azért próbálkozhatsz, sok sikert. *Tudom én mire akar kilyukadni, de ha csak úgy hagynám magam még elömlene az arcán az önelégült mosoly. Kicsit idegesítő mert mindenbe beleköt, semmi nem jó neki úgy ahogy van, pedig aztán nem igazán válogathat. Én megértem, hogy nem túl jó érzés halottnak lenni, de minden rossznak van valami jó oldala is. Így ha eszébe jut ki ő és miért maradt itt az élők és holtak közötti keskeny mezsgyén, legalább elintézheti a megmaradt dolgát. Azért ez nem mindenkinek adatik meg. Vállat vonok, de már nem fűzök többet a hasonlítgatásokhoz, tök felesleges. Ahogy nevet találni neki, mert persze megint nem jó amit mondok. Nekem mindegy….Természetesen megint sikerül megsértenem, mostanra már sokadszor, kezd uncsi lenni. Én csak őszinte voltam de még ezt sem értékeli, így nem is fogok tudni segíteni. Abban viszont biztos vagyok, ha szellemnek ilyen idegesítő, akkor emberként sem tett túl sok jót az életében. Nem mintha nagy tapasztalatom lenne ilyesmiben, de józan paraszti ésszel is erre a következtetésre jutok. *-Lásd be, ha semmi nem tetszik, ha mindenben csak a rosszat látod, akkor hogyan segíthettél másokon? Egyetlen jó szavad nem volt eddig, márpedig a dédimnek csak az van és ő mindig is jó volt. Lucas szellemei is jobbára megtartották a személyiségüket, nagyon különbözően viselkednek, ebből tudom. Szóval azt hiszem te nem voltál a suli kedvence. Ne haragudj, de csak őszinte vagyok. *Nem tudom, hogy sajnáljam-e vagy egyszerűen legyek vele közömbös, bár ez utóbbit nem igazán tudom összehozni, az életem tele van érzelmekkel, érzésekkel, különbséget tudok tenni jó és rossz között, persze ez még nem tántorít el attól, hogy időnként rosszat tegyek, de azt hiszem soha nem okoztam senkinek sem nagyon rosszat. Általában inkább én szívom meg. A tányértörést már úgy figyelem és várom mint aki éppen századszorra nézi meg a cirkuszi előadást. Türelmetlen vagyok és unott, de őt úgy látszik felvillanyozza ez az egész, hogy rosszat tehet és nem csak a tányérral hanem azzal együtt velem is. Mikor a tányér a padló kövén csörömpöl és néhány manó felkapja a fejét a jelenlegi munkájából, már a kezemben van a pálcám és a cserepekre mutatok vele. *-Lamina reparo! *Ennyi. Lehajolok a tányérért és az asztalra teszem, majd karba font kezekkel várom, hogy akarja-e még egyszer megpróbálni. Fő a gyakorlás.* -Roppant ügyes vagy! Szeretnéd még egyszer? *Kérdezem tőle mint egy felnőtt a három évestől, erőltetett mosoly az arcomon, de ő már tovább is suhan. Hááát, ezt az egyet irigylem tőle. A kecsességet, ahogy a levegőben úszik akár egy felhő. Én dörgő léptekkel rohanok utána, menet közben harapva a maradék sütimet. *-MEGVÁRHATNÁL! *kiáltom utána, de teljesen feleslegesen, hiszen ha tudja hol a könyvtár, akkor találkozunk ott, ha meg nem, majd megkeres. *-De végül is mindegy. *Mondom már halkabban és lemondóan, de azért nem változtatok irányt. A könyvtár előtt aztán megtorpanok, kifújom magam és bedobom az uccsó falatot a számba.*
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
Na jó azért van, amikor sikerül meglepnie a kis csajnak. Mond néha okosakat is, annak ellenére, hogy előfordul, hogy valami rettenetesen fárasztó, de azt hiszem fogjuk rá, hogy elviselhető azért az esetek nagyobb részében és mivel amúgy se nagyon van választásom, nem igen tehetek mást, mint hogy elviselem azt, hogy időnként nehezen tudok mit kezdeni az okoskodásával. - Azt hiszem értem és te honnan tudsz egyáltalán ilyeneket? - komolyan úgy beszél, mint valami kis agyturkász. Időnként fárasztó, máskor meg azzal fárasztó, hogy túlságosan játssza itt nekem a nagy okost, mintha tényleg annyival többet tudna nálam, ami persze hogy nincs így, csak ő hiszi azt. Oké talán egy ideig még el tudom viselni, ha nagyon nem tehetek mást, és egyelőre úgy fest, hogy nagyon nincs választásom. - Rólad sokan tudják, hogy képes vagy ilyesmire? - én se vagyok azért sült bolond, hiszen ha ő nem terjeszti, hogy képes látni olyan szellemeket, amiket más nem, akkor bőven van rá esély, hogy ezt mások se nagyon híresztelik, tehát akkor találkozhatok olyannal, aki szintén képes effélére, csak ő nem tud róla és nem az a Lucas, akit emleget és akinek már így is túlságosan sok szelleme van. Addig pedig elviselem a kis csajt, meg hát ott van az a Draco is, akit meg kellene találnom és akire valami miatt emlékszem. - Oh persze, nem mindegy, hogy kit kihez hasonlítasz... - morogva csóválom a fejemet. Hát szó se róla, azért nagyon nehéz eset a kis csaj, folyton mindenbe beleköt, mintha csak minden áron neki lehetne igaza, pedig naná, hogy ez nem így van. Sok esetben marha nagyokat téved, legalábbis szerintem, de a végtelenségig nem szólok neki vissza mindenre, mert a végén még én is lefáradok csak tőle, annak pedig nem sok értelem van, mert akkor sose jövünk rá, hogy mi a helyzet velem, meg a halálommal. Az viszont tuti, hogy nem lesz a nevem Demona. Az olyan sötét, nekem pedig szép szőke hajam van, cseppet sem vagyok olyan sötét, amit ez a név sugall. - És ha idegesítő vagyok, nem is lehetek jó? - fújtatok egyet, mert azért lássuk be ez elég csúnya dolog tőle, hogy ilyet mond. Lehet, hogy idegesítőnek gondol, de attól még jó fej voltam és meg akartam menteni valakit, mert miért is ne? De ha már ennyire rosszakat gondol rólam, akkor megmutathatom neki, hogy mennyire vagyok az. Esetleg most még nem bújok belé, annyira nem húzott fel, meg aztán ha valami baj történik vele, akkor segíteni se tud nekem, de ha nagyon felidegesít... - Persze, így túl könnyű dolgod van, de attól még jó hecc. - vonom meg a vállamat és végül is gyakorlásnak jó lesz, szóval szépen rákoncentrálok, hogy leverjem onnan azt a tányért. Egészen könnyen sikerül is, ez jó jel, akkor tehát tényleg képes lehetek effélére is. Ez egészen tetszetős! Aztán tovább is suhanok. Akkor szépen oldja meg, aztán majd megvárom a könyvtárnál, furcsa módon kezdem sejteni, hogy merre van.
*Tényleg eléggé szeszélyes, és amíg élt, biztosan önző is volt. Most is csak akkor enyhül meg amikor róla van szó, az ő régi életéről és a megoldásról ami közelebb viheti az igazsághoz. Egyáltalán nem gondol másra és nem érdekli ha másról van szó. *-Szerintem normális. A Reggeli Próféta egyfajta szemantikus emlékezet, a világról való tudásunkat tárolja. Mondhatjuk úgy is, hogy nem tudatos. Az ami az életedben történt már az, megélt emlékekre épül és valószínűleg köze van a halálodhoz is, ezért a fájdalmas részeket elzárod magad elől. *Ki tudná jobban megmagyarázni ha én nem? Épp eleget tanultam anyától, bár ő nem biztos, hogy tisztában van vele. Néha olyan vagyok mint a szivacs, csak szívom fel magamba az információkat akár a vizet, sajnos a bájitaltannal nincs ez így, pedig király lehetnék abból is. *-Öt és igen, biztosan van más is, de nem a Roxfortban, legalábbis nem találkoztam még mással Lucason kívül. Szóval velem kell beérned, sajnálom. *Láthatóan nincs velem kibékülve, de hol érdekel ez engem? *-Éppenséggel fordítva. A macskát hasonlítottam a szellemekhez, nem mindegy. *Nagy sóhajjal igazítom ki és vállat vonok. Nekem is pont olyan nehéz vele mint neki velem. Azt hiszem nem gondoltam én át ezt a több szellemes dolgot. Most már kezdem érteni Lucas nyűgjét, persze eddig is csodáltam hogyan képes velük együtt élni, az ő szellemei meglehetősen indiszkrétek. Valószínűleg minden szellem ilyen, nekem a dédim csak azért nem mert a rokonom. Az újabb ellenkezésére már csak legyintek. Hát ne legyen Demona, majd úgy szólítom, hogy: Gyere ide! Ppffff! A rövid távú memóriájával nincs semmi gond, emlékszik mit mondtam a mardekárosokról és könnyedén párhuzamot von. Megtorpanok és ránézek mikor egy egészen másfajta lehetőséget vet fel a halálával kapcsolatban. Nem is kell gondolkodnom a válaszon.* -Hogy őszinte legyek, nem. Nem tudom rólad elképzelni, hogy bárkivel is jót tegyél, sajnálom. Minden szellem olyan a halállában mint az életében volt és te egy nagyon idegesítő szellem vagy. Barátkozz meg a gondolattal. *ezzel biztosan felidegesítem, de hát nem mondhatok mást. Tényleg nem tudom róla elképzelni, főleg azok után amit a testem megszállásáról mondott, hogy életében jót cselekedett. Nem mellesleg biztos vagyok abban amit mondtam. A dédim aranyos volt és szellemként is az, Lucas szellemei is ahányan vannak annyiféle személyiségűek, biztosan megőrizték a halálukban is. Az nem tanult információ hanem a génekben van, nem lehet elfelejteni és nem lehet megmásítani. A tányéromat már elvitte egy manó, de a szellemem talál másikat amit leverhet. Olcsó, gyerekes bosszú, szemet forgatva sóhajtok egy nagyot, legyen jó napja.* -Azt hiszik, igen. *na és? Ha összetörik majd megjavítom. Ezt a varázslatot gyorsan meg kellett tanulnom, mert velem mindig történik valami és annak szakadásos vagy töréses következményei szoktak lenni. Legalább az megy, nem úgy mint bájitalt kotyvasztani. Várom erre mit lép és már készítem a pálcámat, hogy helyrehozzam a kárt amit ő okoz. *
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
Szó se róla nem jövünk ki valami jól egymással, vagyis én vele, de hát érthető, ha hisztis vagyok, nem rég halhattam meg, nem tudok beszélni senkivel sem. Azért ez elég frusztráló dolog, kész csoda, hogy mérgemben még nem törtem-zúztam semmit sem, vagy netán próbáltam ki ezt a testbe bújás dolgot. - Oké, akkor várjuk meg. Fura, de tudom mi az, csak magamról nem tudok semmit, ez normális? - áh nem, szerintem eleve nincs semmi normális abban, hogy az ember itt lebeg szellemként, miközben még csak azt se tudja mi történt vele, miért és hogyan halt meg és kinek van köze hozzá. Az is lehet, hogy nem megöltek, hanem leestem a lépcsőn teszem azt, de gondolom akkor nem ragadtam volna itt szellemként, mert hát azokkal van ez így, akiknek dolguk van és ha dolgom van, az csak nem az, hogy őt idegesítsem itt, vagy inkább ő engem. - Biztosan van más is, akinek van ilyen képessége, mint az, akit emlegettél, akinek öt, vagy hány szelleme van nem? - szökik fel a szemöldököm. Majd megoldom, ha túl sokat fáraszt és nem jutok napirendre a dolgai felett. Rettenetes, szerintem ez a sors szándékos kiszúrása velem, hogy nem lát senki, csak egy kislány és én eleve nem bírom túlságosan a kislányokat és nagyon úgy érzem, hogy ő sem jelent innentől kivételt, akiért oda lennék. Ha megtehetném már faképnél hagytam volna régen, de sajnos nem tehetem meg, mert tényleg úgy fest, hogy csak ő tud segíteni, hogy legalább azt a Dracot megtaláljam, aki talán tud rólam valamit. - Szóval egy macskához hasonlítasz? Csak ne hogy szeszélyességből kipróbáljam, hogy meg tudlak-e szállni... - bájosan elvigyorodom, de nem egyelőre nem fogok ilyen kellemetlenséget művelni vele. Egyelőre... mert lehet, hogy ha nagyon felhúz, akkor megváltoztatom a véleményemet, vagy csak átreppenek rajta és akkor szintén nem fogják jó érzések átjárni, csak én... én fogom átjárni. Nem érdemes felhúzni egy szellemet na, főleg egy olyan hisztis fajtát, mint én. - Tuti nem leszek Demona! - jelentem ki még utoljára, aztán indulok csak el szépen kifelé, azaz hussanok és várom, hogy jöjjön végre, hiszen ki kellene deríteni, hogy ki vagyok és talán sikerül a könyvtárban, ha már ezt találta ki. De ha itt ücsörög és sütit eszik akkor elég esélytelen a dolog, bár a sütit így is hozza magával, gondolom szándékosan akar vele idegesíteni. - Megint sértegetsz? És ha bátor és hősies vagyok és úgy haltam meg, hogy valakit meg akartam menteni? Ez nem is lehet? - hangosan fújtatok egyet, de úgy se hallja más, szóval édes mindegy nem? Az viszont akkor se tetszik, hogy piszkálódik itt nekem, nagyon nem tetszik! Szépen fogja csak vissza magát, mert a végén még komolyan morcos leszek és rajta próbálom ki először, hogy meg tudok-e érinteni dolgokat. - Nem tudom, ezt még nem próbáltam, nézzük mondjuk... - oh nem, akkor már a letett tányérjával próbálkozom. Először persze átsiklik rajta kezem, aztán megint, míg a sokadik próbálkozásra csak megbillen kicsit. - Szóval, ha ezt leverem majd azt hiszik te voltál? - szélesen elmosolyodom és tovább próbálkozom a tányérral, ha csak nem viszi el gyorsan előlem egy manó, vagy ő maga nem veszi újra magához. Piszkálódjon csak, de ha ötleteket ad, hogy miket gonoszkodhatok ne várja, hogy vele ne tegyem meg.
*Úgy gondolom elég okosan és tisztán érthetően levezettem hogyan halhatott meg és ki lehetett korábban. A beszélgetésünk alatt azt hiszem még egyszer sem értett velem egyet, de most igen és legalább ő is elkezd érvelni és gondolkodni. *-Hááát, az is lehet. Akkor viszont tutira nem a suliban haltál meg. Meg kell várnunk a holnapi Reggeli Prófétát. *Ha benne lesz az újságban legalább tudni fogjuk ki ő. Akkor neve is lenne, és családja, mert azért gondolom van neki, vagyis volt. Meg tudom érteni, hogy ki van borulva, már amennyire a szellemek ki tudnak borulni, láthatóan egész jól sikerül neki, de az nem ér, hogy még szellemként is tud gondot okozni. Persze, biztosan boldoggá teszi valahol, hogy ennyi előnye van a szellemlétnek. *-Oké, oké! Megértettem. *Vágok vissza hasonlóan morcosan. Nem tesz jót a lelkivilágomnak, hogy ott lóg a fejem felett a szellemmel való megszállás lehetősége, a fene sem kívánja, hogy bennem legyen, tök jól vagyok egyedül a bőrömben. Szűk lenne nekünk a testem és már így is fázom, mi lenne ha a hidegségével teljesen kitöltene? ~BRRRRR!~ *Erre persze megsértődik….megint. Nekem aztán mindegy, hogy velem vagy mással lát neki a kutatásnak maga után, ezért megvonom a vállam. Az is lehet, hogy más nem is tud segíteni neki, mert nem látja, és ha arra gondolok, hogy a konyhában lévők milyen furcsán néztek rám, úgy gondolom ő nem olyan kísértet mint a kastély már megszokott kísértetei hanem olyan akit nem mindenki lát.* -Azt hiszem más nem is lát és hall téged, úgy elég nehéz lesz segítőtársat találni. Én is csak azért látlak, mert olyan képességem van. *azt még nem döntöttem el, hogy ez áldás vagy átok, a dédivel áldás mindenképp, de ezzel a lánnyal….nos hajlok az átokra. Ha ilyen volt életében akkor nem csoda, hogy valaki kicsinálta. Sátánka akcióját csak nevetéssel tudom kísérni, a lány azonban mintha még mérgesebb lenne, most már tuti, hogy nem volt kedves életében sem.* -Most már felesleges, a baj megtörtént. Egyébként a macskák külön életet élnek, eléggé rapszodikusak, szeszélyesek….pont mint a szellemek. *Á, kicsit sem volt célzás. Azért is jutott eszembe a Demona név, de persze nem tetszik neki. *-Szerintem pont illik rá. A Demona nem állatnév, de ha nem akarod nem hívlak úgy. Akkor maradj csak Szellem. Mindjárt, de ha be vagy sózva már mehetünk is. *Állok fel kissé kelletlenül és megindulok az eltűnt macskám után. Szóval irány a könyvtár. Remélem találunk valamit, azért bármennyire is bosszant a lány, szeretnék neki segíteni, egyébként meg kíváncsi is vagyok, nem minden nap találkozik az ember szellemmel, pláne olyannal akit meggyilkoltak. Hááát, remélem meggyilkolták, mert úgy izgalmasabb. Útközben majszolom tovább a sütimet, a tányért viszont lerakom az egyik asztalra amely mellett elmegyek, azonnal el is tűnik egy szorgos házimanó keze által. Ezért imádom a manókat.* -A mardekáros évkönyvvel kezdjük, szerintem te tutira az voltál. Lehetnék akár a Süveg is. *Ezen jót kuncogok, persze biztosan megint mérges lesz. *-Ha meg tudsz szállni egy embert, akkor meg tudsz érinteni tárgyakat is? Próbáltad már? Tökre szellemes lenne ha útközben levernéd pár diák süvegét.
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
- Talán ebben van valami... Lehet, hogy van egy kis sütnivalód. De mi van akkor, ha még olyan friss a halálom, hogy ezért nincs róla hír? - az eddigi kis elméletei nem tetszettek, főleg mert nagyon nehéz lenne kinyomozni, hogy ki vagyok és mi történt velem, ha még csak utána se járhatnánk annak mikor jártam ide, mert túlságosan régen volt, szóval nagyon remélem, hogy jutunk valamire. Első körben jó eséllyel ezt Dracot kell megtalálnom és ha az meg van, akkor jöhet majd a többi is szépen sorban, mert ő lehet hogy eleve tud rólam valamit és akkor nem kell a kis fárasztó csajszival kínlódnom, mert hát szó se róla az már eddig is kiderült, hogy elég nehéz egy jelleme van. Tény és való, hogy az enyém se könnyű, de mivel sose voltam oda a kölykökért, így azért még nehezebb kijönnöm velem, még ha nem is nagyon van más, akire most támaszkodhatnék. - Legalább látod, hogy tudok kellemetlenséget okozni bőven, ha... ilyen vagy, vagy... meg is szállhatlak. - morcos pillantással rántom meg a vállamat. Hát jó, nem akarom szegényt kicsinálni, de végül is, ha nem engedi, hogy kitomboljam magamat a halálom miatti bánatom okán, akkor valamit kénytelen leszek tenni és azt azért megérthetné, hogy nagyon nehéz dolgom van jelenleg. Meghaltam, ő viszont él és eheti a sütit. Nekem most... nagyon-nagyon nehéz az életem. - Ha veled maradok és nem keresek mást! - vágok még vissza, bár talán már egy fokkal enyhültebben. Amiről persze nem tudok, hogy igazából világ életemben kissé hisztis típus voltam, mindig nehezen viseltem a kudarcokat és lássuk be az egy elég nagy kudarc, hogy meghaltam nem? Ennél nagyobb kudarc nem is nagyon érheti az embert. Ezek után már meg sem lep, hogy bizonyára szándékosan harap úgy bele abba a sütibe, hogy lássam mennyire finom, én pedig nem ehetek. Elhúzom a számat, csak figyelem, ahogyan a macska távozik, aztán a hangok és a jelenet... Rendesen elkerekedik a szemem, főleg hogy Sam is csak nevet, pedig szegény srác elég rendesen rosszul járt. - Rá se szólsz arra a dögre? - oké simán lehet, hogy a macskákat se bírom, nem csak a kisgyerekeket. Remek, hogy erre pont egy olyan kislány lát csak, akinek macskája van. Nem lehetne mondjuk... békája? Azok elég nyugisak és el lehet őket tartani egy terráriumban és nem zavarják az embert. - Pf... Demona? Nem! Az tuti, hogy így nem fogsz hívni. Lehet, hogy macskádat képes vagy ilyen hülye névvel illetni, de engem nem fogsz és ne is nevezz el, mint valami házikedvencet. Mikor eszed már meg azt? - mert tőlem akár mehetünk is körülnézni a könyvtárba, mert ez a név... Nem vagyok én valami démoni teremtmény, hiába hogy kissé nehéz a természetem, de hogy nem fogom engedni, hogy így hívjon az is biztos. Keressünk csak valami évkönyvet és képet, ahol megleljük a nevemet és kész, eszem ágában sincs innentől Demonaként létezni, amíg ki nem derítjük, hogy ki is vagyok valójában.
*Nehezen hiszem, hogy két év alatt van olyan akit nem láttam még a suliban. Mondjuk egy taláros diákot simán elfelejtenék és nem ismerném meg legközelebb, de a kísértetem idősebb mint itt a legtöbb diák, az egyetemen kevesebb évfolyam van, ő pedig csak oda illik. Mondjuk még nem olyan öreg, hogy tanár lehessen, de akkor meg tutira emlékeznék rá. *-Persze nem ismerhetek mindenkit, de te a korodból ítélve csak egyetemista lehetsz, lehettél, egyetemi évfolyamok pedig nem régóta vannak, szóval akkor mostanában halhattál meg, akkor viszont tudnék egy halálesetről. Tehát ha mostanában haltál meg, akkor nem itt haltál meg a suliban de valamiért ide jöttél vissza, olyanért amit itt kell elintézned, tehát régebben jártál ide és akkor nem kell, hogy ismerjelek. Nem mostanában voltál itt diák. *Tovább okoskodom de nem azért, hogy bosszantsam, tényleg nem. Ki az a hülye aki egy kísértetet bosszantani akar, amúgy meg ez a kísértet magától is elég bosszantó tud lenni. Mindenbe beleköt, nem olyan mint a dédi. A dédi sosem akart belém bújni de ő nagyon azon van. Szóval már csak ezért sem szeretném ha megharagudna rám, de komolyan kihoz a sodromból. Mintha neki joga lenne egyedül pocsékul éreznie magát csak azért mert halott. Szerintem meg az élők fontosabbak. *-Nem hisztizem, csak nem szeretném ha megszállnál, amúgy meg még mindig többet teszek tippelgetéssel mint te aki semmire nem emlékszik és csak toporog itt mint egy…izé….*összeráncolom a homlokomat, a szellemek nem is tudnak toporogni.*…. -Én igazán? *Kérdezem, de már pont olyan mérges vagyok mint amilyen kíváncsi. Ellenben nem kérdezek többet mert érezhetően hideg lesz körülöttem és tutia tudom, hogy miatta. Lucas mesélte, hogy az érintésük hideg és borzongató és most pont ilyesmit érzek, pedig nem is ért hozzám.* -Befejeznéd te is a dühöngést? Hideg van tőled. *Nekem meg aztán még jobban mint másnak, én mindig fázom. Nem véletlenül van a talárom alatt vastag pulcsi, pedig már régen elmúlt a tél. Vállat vonok a sértődött válaszára. Segítenék én, de úgy nem tudok ahogy ő gondolja, mellesleg elég türelmetlen kísértet, pedig neki aztán bőven van ideje, nem kell sehova sietnie.* -Jól van már, nem kell megsértődni. Ha velem maradsz tudni fogod mikor van holnap. Tényleg segítenék de nem tudok a Mardekár körletbe bemenni. *Megenyhülök de csak azért, hogy jól beleharapjak a sütimbe. Sátánka közben megunja, hogy egyfolytában cirógatom és azt hiszem pocsékul érzi magát a kísértet társaságában, amit meg is értek tiszta szívemből, mert elég szeszélyes. A cicám felpattan és a tűzhely mellett nyúló falhoz dörgölődve elsündörög az ajtóig, onnan pedig elhagyja a konyhát, persze nem véletlenül az én cicám, nem tud angolosan távozni. Mielőtt a kísértetemnek találnék ki nevet, egy éktelen és artikulátlan nyávogás-morgás hallatszik, egy fiú felkiált, azt nem tudom, hogy mérgében vagy fájdalmában, csak annyit látni, hogy a kezeivel hadonászik és piszok gyorsan lesz nagyon kócos a haja. Sátánka valószínűleg megijedt tőle mikor belépett és ráugrott, ő meg a macskámtól ijedt meg, ami miatt a cica összes karma a hajában kötött ki. Elröhögöm magam, hiába, az én cicám. *-Mit szólnál a Demonához? *Nézek „bűbájosan” a kísértetemre.* -Persze csak addig amíg ki nem derítjük hogy hívnak igazából. Kezdhetnénk mondjuk a könyvtárban a Roxforti évkönyveknél.
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
Nehéz eset a kis csaj, amúgy is nehezen viselem a gyerekeket, ebben biztos vagyok. Nem azt mondom, hogy emlékszem rá, de egyértelműen biztos vagyok benne, hogy így van, mert nem idegesítene ennyire minden szava és kérdése és... úgy kb. az egész kis csaj. Iszonyatosan fárasztó, hogy mit ne mondjak, de ha csak vele beszélhetek, akkor úgy fest nem igen tehetek semmit ez ellen. - Ezt nagyon szépen levezetted és még igazad is lehetne, ha... komolyan úgy gondolnád, hogy mindenkit ismersz egy ilyen baromi nagy helyen és tuti, hogy nincs olyan, akit esetleg még nem láttál. Ne kábíts... ez kb. lehetetlen. Akár ma is meghalhattam, a fene se tudja. - megvonom a vállamat és időnként újfent a sütivel kezdek el szemezgetni, aztán visszapillantok rá. Ha nagyon idegesíteni fog a végén még rajta próbálom ki ezt a testmegszállás dolgot, hogy kipróbáljam, hogy vajon működik-e. Végül is miért is ne? Egy próbát megér és csak nem őrülne bele... Jó kap még egy kis időt, maximum ha tényleg nagyon elkezd idegesíteni, na akkor majd ő lesz az alany. - Jól van, ne hisztizz már nekem ilyen látványosan. Nem bújok beléd... ha nem adsz rá okot. Amúgy se tudom, hogy ki ölt meg, te meg nem segítesz, csak tippelgetsz itt. - én is meg tudok sértődni és a fenébe is kettőnk közül nekem van rosszabb napom, hiszen én haltam meg, ő meg él, csak maximum az lehet neki a rossz, hogy nem eszegetheti meg egyedül a kis sütijét, de itt a hangsúly azon van, hogy ő legalább ehet! - Oh jesszus! Te igazán... - mérgesen csóválom a fejemet, még talán azt is érezheti, hogy hűvösebb lesz a teremben, mint eddig volt. Na ne hogy már elkezdjen itt nekem puffogni. Mondom én, hogy nem bírom a gyerekeket, ebben már teljesen biztos vagyok. Kis idegesítő vakarcs, még engem oszt ki. Még, hogy az élőknek is van bajuk, én viszont meghaltam az egy kicsit nagyobb gond és még csak meg se lehet oldani... sehogy se! - Hát jó... vagy majd én megkeresem, ha nekem másképp telik az idő azt se tudom mikor lesz holnap. - a hangom az úgy istenesen sértett ez elég jól kihallatszik belőle. Abban biztos vagyok, hogy engem nem szoktak kioktatni és abban is, hogy nem is viselem jól az ilyesmit, abban pedig most már ezer százalékig, hogy nem bírom a kölyköket. Ezt se itt előttem, de vagy ő segít, vagy senki. Oh de jó lenne, ha látnék valaki mást is! Vagy várjak, amíg netán valaki más is láthatóvá válik nekem? Lehet, hogy úgy lesz és akkor nem kell a kis vakarccsal szenvednem. - És, ha én meg szerettem a nevemet? A helyett, hogy utána járnál, hogy ki vagyok... Teljesen logikus, hívj máshogy, nekem mindegy. - megrántom a vállamat és ezek után eszi tovább még a sütit is. Hát határozottan csúnyán nézek rá. A végén még tényleg félhet tőle, hogy netán mégis csak megpróbálok belemászni a kis testébe csak azért, hogy érezhessem a süti nagyon is finomnak tűnő illatát. Isteni lehet!
*Egy csomó kérdést feltettem, de nem készültem fel arra, hogy a szellem is kérdezni fog. Honnan a fenéből tudjam hogyan teszteljük az idő kérdését? PErsze ez megint egy csomó másik kérdést vet fel bennem.* -Hááát, először is talán azt kellene megtudni mikor éltél. Milyen évet írtak, vagy mikor születtél. Mondjuk olyan huszonakárhány évesnek nézel ki, ebből kábé ki tudjuk számolni mennyi idő telhetett el. Hol éltél korábban? Biztos nem itt a kastélyban, én már itt vagyok majdnem két éve és nem láttalak, szóval nem tanár vagy az tuti. Akkor viszont csak diák lehettél és akkor régebben, mert ide nem járnak olyan…..annyi évesek mint te. Szerintem nem ma haltál meg. Akkor viszont az idő is másképp telik neked. *az is kérdés még, ha mindez igaz és jól gondolkodom, hogy miért pont most került ide és vissza is. Biztosan van valami dolga még amit nem fejezett be, Lucas is azt mondta, hogy a kísértetek azért kísértenek, mert befejezetlen ügyük van. Ennek a lánynak biztosan az a dolga, hogy megtalálja a gyilkosát, feltéve ha tényleg megölték és nem csak balesete volt. A macskadologra csak büszkén kihúzom magam, de a megszállásos már nem annyira tetszik, nem akarok olyat érezni mint Lucas, a dédim sem érintett meg, biztos azért mert ő tudta, hogy az rossz lenne nekem, ez a lány meg mindjárt belém akar bújni. Abban igaza van, hogy neki pocsékabb lehet, de ez tényleg nem az én gondom.* -Neked mér jó ha másnak rossz? Ha neked pocsék, akkor keresd meg azt aki ezt tette veled és bújj belé, akkor tudni fogja milyen pocsék meghalni és kísérteni. Vele szórakozhatsz, velem légy szíves ne tedd. *Hátha a szellemek hallgatnak a szép szóra és anci is mondta, hogy ha szépen kérem amit szeretnék, akkor megkapom. Remélhetőleg ezt a kísértetet is anya nevelte, mármint nem az én anyám hanem a sajátja. Kissé kiborít ez a csaj, most kezdem érteni Lucast meg azt amit mondott, egyes kísértetek pofátlanok tudnak lenni és szeszélyesek, pont mint az időjárás. *-Hát képzeld! Az élőknek is van elég gondjuk. Oké, megértem, hogy tök szar, és segítek ha akarod, de ne engem hibáztass már! *Fújok rá mint a macskám, de nem sokáig tart a haragom, mert tudom,hogy tényleg rossz lehet neki, főleg, hogy nem emlékszik semmire magáról. Így nehéz lesz bármit is kideríteni. Draco neve már nyom, de kicsi és semmi kedvem találkozni vele. *-Naná! Utálatosak és Piton professzor még adja is alájuk a lovat, vagy hipogriffet. Én oda nem megyek ahol ő van, különben sem mehetek be a körletükbe mert jelszóval védett, ahogy minden másik ház körlete. Csak annyit tudok, hogy merre van, de a bejáratot már nem. De holnap neki is lesznek órái és akkor megmutathatom melyik fiú az, vagy várhatod a folyosón. Egyébként marha könnyű felismerni, neki van a legvilágosabb haja az egész kastélyban, inkább fehérnek mondanám mint szőkének és olyan búvalbélelt képe van és mindig magasan hordja az orrét. Így. *Mutatom felemelt fejjel hogy járkál Draco. Persze kicsit túljátszom, de így biztosan megismeri. *-Egyébként ha nem emlékszel a nevedre, akkor mit mondjak? Kitaláljunk valamit? Most legalább olyan nevet választhatsz ami tetszik. Sok lány utálja a saját nevét, mondjuk én nem, én szeretem a Samanthát és a Samet is és Lance Sammynek is hívott. Na akkor? *Nézek rá kérdőn és elveszem a félretolt süteményes tányérról a sütit, hogy egy jó nagyot harapjak bele.*
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
Szerintem a sors még a halálomban is szórakozik velem. Nem elég a tény, hogy meghaltam, hogy már olyan sütit se ehetek soha az életben többé, de erre még az egyetlen ember, aki lát és akivel beszélhetek egy gyerek? Egy fárasztó gyerek, aki azt akarná, hogy az ő kizárólagos szelleme legyek, amikor még én se tudom ezt az egészet irányítani? Tényleg valami nagy szemétség lesz itt, valaki marhára pikkel rám odafent... vagy odalent, tök mindegy. - Az időt? Nem tudom... máshogy kéne érzékelnem? Nem olyan régen... egy ideje már ide-oda suhanok a kastélyban, de szerintem még ma volt. Hogyan teszteljük? - na jó a végén még olyasmit is mond, ami kezdi felkelteni az érdeklődésemet, azt hiszem ez is valami, pedig csak egy kölyök, aki az őrületbe kerget, főleg mert még a másik kérdésemre se ad választ, pedig tényleg érdekelne ez a testmegszállás dolog. Azért nem lenne rossz, de persze erre meg nem akar válaszolni. Van amikor olyan kis cserfes és nagy dumás a kiscsaj, de amikor arról van szó, hogy mesélnie kell nekem a megszállásról, akkor meg egyből benne ragad a szó és megkukul itt nekem. Hát hol itt az igazság? - Jól van macskanévszakértő kisasszony. - ciccegve rázom meg a fejemet, de legalább már jön az érdemi téma, mégis csak válaszol, ez azért több, mint a semmi. Értékelem, hogy legalább próbálkozik, ha már eddig nem volt hajlandó segíteni nekem rendesen. - Jó lehet, hogy rossz annak, akit megszállnak, de szerinted nekem így nem marha pocsék? - de most őszintén? Jó talán az visszatarthat, hogy netán az illető megzakkanna tőle, de ha csak kellemetlen érzés neki, hát az hol érdekel mégis? Érezhetném a süti ízét, vagy valami, de így... még csak esélyem sincs rá, csak nézhetem távolról, ami nem valami nagy élmény. - Jajj de sértődős vagy élő létedre? Nem tudtad, hogy a szellemek szeszélyesek, mert nem viselik jól, hogy... _meghaltak_? - jó erősen megnyomom az utolsó szót. Lehet, hogy neki ez marha laza dolog, de én meghaltam és ez nem valami vidám helyzet, szóval lehet hogy nyűgös vagyok, de talán megértheti. Nem jó, hogy nem ehetek többet olyan sütit, hogy nem lát senki, csak egy kislány, aki még fárasztó is... marha pocsék napom van na és nekem nem elég lefeküdni és majd holnap jobb lesz. Holnap ugyanilyen halott leszek és még csak aludni se tudok rendesen... meg semmit se tenni. Ez a sápadtság pedig végképp kikészít. - Minden Mardekáros gonosz? Nekem nem tűnt úgy eddig, de... most akkor ez a valaki lehet, hogy megölt? Akkor meg miért nem pattansz és mutatod meg hol találom? - hát na itt ül, pedig lehet, hogy tudja hol van az, aki lehet hogy megöld? Vagy talán ismer és tud rólam valamit, többet, mint én magamról. Ez már megéri, hogy ne ücsörögjön itt a süti mellett és trécseljen mindenféle teljesen felesleges dologról.
*Naná, hogy csalódás amiért nem az én szellemem, Lucasnak öt van, nekem csak egy. Nem verseny ez tudom, de azért mégis, a dédi más, mert ő akkor jön amikor szükségem van rá, és igazából nem csinál semmi izgalmasat mint Lucas szellemei, persze az sem hiányzik, hogy minden pillanatban rám törjön. Mindazonáltal jól jönne egy másik szellem a dédin kívül. Megvonom a vállam ahogy ezt végiggondolom, nem egészen vagyok biztos magamban, hajlom ég mindkét oldal felé.* .Nem tudom, egy kicsit. *Fura lehet szellemnek lenni, órákat is el tudnék tölteni azzal, hogy kielemzem milyen érzés, hogy mit tud és mire nem képes és számtalan .buktatóba és akadályba ütköznék. Már ez a kótyagosság is percekre leragaszt egy helybe. *-De te nem csak pár pillanatig nem tudod hol vagy és ki vagy. Mikor ébredtél fel? Úgy értem mikor haltál meg, hogy szellemként térj magadhoz? Az időt sem úgy érzékeled ahogy régen? Persze tudom, hogy nem tudom milyen volt érzékelni az időt amikor még éltél, de ez tök fura. Persze rossz is. Kipróbáljuk? *Erről nem beszéltünk Lucasszal de tény, hogy az ő szellemei is furán érezték magukat, volt amelyik fel sem fogta még, hogy meghalt, Elaine pedig makacsul elutasította a halála tényét. Állandóan fogdosta Lucast mert jól szórakozott azon, hogy Lucas megborzong tőle. Pont ezért nem akarok belemenni a megszállás kérdésébe, hiszen ha egy szimpla érintés kellemetlen borzongással jár, akkor sokkal rosszabb lehet ha a kísértet a testemen belül van. A lány viszont nem tágít, tudom, hogy illett volna valamit mondanom a kérdésére, de nem könnyű hazudni sem és igazat mondani sem. Egyik sem jó. Nagyot sóhajtok és visszabámulok rá míg Sátána szóba nem kerül és akkor jó indok róla beszélni, de érzem, hogy a lány nem fogja feladni, mert nagyon szeretne olyasmit megtenni amit a szellemtestével nem tud. Mivel sűrűn pislog a süti felé, gondolom azt szeretne enni.* -De, világít, de nem minden macska fekete és nem minden macska az enyém és nem minden enyém, fekete macska van itt a Roxfortban. Egyébként Lucas azt mondta, hogy nem jó érzés ha egy szellem megérinti, biztosan tök szar lehet ha még a testébe is mész. Szóval szerintem embernek nem jó ha egy kísértet megszállja. Az is lehet, hogy utána bolond lesz. *Na, akkor talán le is szállhatnánk erről a témáról, remélem nem olyan gonosz mint Elaine és nem akarja csakazértis kipróbálni. Én készségesen válaszolgatok a kérdésére, még a kellemetlenre is válaszoltam a végén, ő meg kiakad amiért sokat beszélek, de hát én nem is beszélek sokat! *-Te kérdeztél. Ha nem válaszolok az a baj, ha válaszolok az a baj. Döntsd már el mit akarsz. *Naná, hogy megsértődöm, ez azonban nem gátol meg abban, hogy újfent megválaszoljak pár kérdést, vagy magamról beszéljek, mert ez csak úgy jön. Sokéig félrevonultam miután a dédim meghalt, amióta felkeresett szellemként, már megint van kedvem mindenhez, még barátokat is szereztem, igaz mindegyik felsős és fiú, de ha egyszer velük értem meg magam jobban. Én elmondtam hogy hívnak, de ő nem tudja. Gondoltam csak emlékszik valamire amiről nem is tudja, hogy aző neve, de egészen más nevet mond amire megint csak elhúzom a számat.* -Draco Malfoy, jól tudod, ő egy valaki és nem igazán kedvelik. Mardekáros és a Mardekárosokat senki nem kedveli mert gonoszak. Biztosan ő ölt meg, azért emlékszel a nevére. *Dracot én sem kedvelem, bár szerencsére ő már sokkal nagyobb nálam és így nem kell együtt járnunk órára, de tudom, hogy más sem kedveli és, hogy Piton favorizálja és ez már nekem elég, hogy utáljam. Következetesen ignorálom azt a tényt, hogy ez előítélet.Még jó, hogy ancitól tanulok ilyen szavakat, tudom mit jelent.*
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
- Most elkámpicsorodtál, mert nem leszek a szellemed? Nem elég a macska? - kérdőn szökik fel a szemöldököm. Érdekes egy kislány, és valószínű, hogy nem a legjobban kezelem szegényt, de hát nem vagyok valami profi gyerek ügyben. Igazából sose jöttem ki valami jól a kölykökkel. Nem is merült fel bennem soha, hogy mondjuk tanár legyek, hiszen az nem is passzolna hozzám. Sok türelem kell hozzá és kedvelni a kölyköket, de én nem bírom őket. A sors fintora, hogy erre pont egy kislány az egyedüli egyelőre, aki lát és akivel beszélni tudok. - Nem tudom... csak fura. Mint mikor felébredsz és pár pillanatig még nem tudod hol vagy és miért vagy ott, vagy... ki vagy. - megvonom a vállamat és csak a sütit nézegetem. Tényleg jó lenne megkóstolni, ő meg leteszi maga mellé és nem eszi meg ,és erre még a kérdésemre se válaszol? Azért ez nem szép tőle. Ha az ember kérdez illik rá felelni. Épp e miatt nem hagyom csak úgy annyiban a dolgot. Biztosan azon aggódik, hogy netán őt szállnám meg. Végül is megfordulhatna a fejemben, de egyelőre még nem volt konkrét elképzelésem, meg hát ha nem válaszol akkor is ugyanúgy kipróbálhatom. Mit veszíthetek veled? Úgyhogy továbbra is kérdőn nézek rá, olyan "Na mi lesz?" jellegű pillantással, amiből láthatja, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. - Jól van már, nem kell túlmagyarázni. Nem fogok sírva fakadni, mert azt mondtad kísértet, oké? Szóval Sátánka. Amúgy nem világít minden macska szeme a sötétben? - hát ezt mondom, tipikus gyerek. Fekete és világít a szeme, ezért lett Sátánka. Ennyi erővel minden macska lehetne Sátánka, amelyik fekete és világít a szeme, főleg mert mindnek világít. Hát nem véletlenül nem volt nekem még csak macskám se soha. Nem vagyok jó állatgondozásban. Van egy családi baglyunk, aztán kész, az elég is nekem, legalább nem kellett nagyon megbonyolítani az állatvásárlást és így sokkal egyszerűbb is volt. A baglyok amúgy is szabadabb állatok, mint egy macska, amelyik folyton rajtad lóg. - Te mindig ilyen sokat beszélsz kislány? Csak úgy dől belőled a szó, csoda, ha nem szárad ki a szád és dobálózol itt mindenféle nevekkel, meg infokkal, amiket meg se tudok jegyezni, vagy nem is biztos, hogy akarok. A lényegre koncentráljunk oké? - fú, hát marha sokat fecseg, annyi biztos. Vajon eddig bírtam a fecsegést, netán én is fecsegős típus voltam, vagy nem? Simán lehet, hogy csak a szellemlét miatt vagyok morcosabb és egyébként régebben nem voltam ilyen. Igazából nem tudom, de nem lenne rossz emlékezni, csak hát nem tudom, hogy ezt vajon hogyan lehetne elősegíteni. És persze már megint darálni kezdi az infokat, hogy honnan jött a neve, meg hogy kitől kapta, mintha tényleg minden részlet érdekelne. Nehezen, de visszafogok valami gyors replikát, mert nem biztos, hogy értékelné, ha megint leszólnám a kismonolódot, vagy netán még a végén biztos, ami biztos hozzákommentálja a születése pontos körülményeit is. - Oké, szóval Sam. Tényleg nem emlékszem a nevemre, csak egy névre, nem tudom, hogy őt ismered-e. Draco... azt hiszem Malfoy, de ebben már nem vagyok biztos, mármint hogy ez a két név összetartozik-e. Őt ismered? - még egyelőre az arca se dereng, de a név meg van, nem tudom, hogy miért ez az egy maradt meg bennem és azt se tudom, hogy ki az illető. Az biztos, hogy ez nem az én nevem, az azért nagyon fura lenne, ha engem hívnának Draconak, nem igazán illik hozzám.
*Nem szeretnék egy ismeretlen szellemet magamra haragítani, tanulva Hóborc kegyetlen tréfáiból, egy szellemmel jó ha jóban van a boszorkány. Ezért is igyekszem helyesbíteni azt amit mondtam, mert tényleg nem úgy gondoltam, hogy valakinek a tulajdona, de hát a felnőttek sokszor szó szerint értik azt amit egy gyerek mond nekik. Sikerül azonban kivágnom magam a szorult helyzetemből és látványosan megkönnyebbülök. A sóhaj sem marad el, bár az nem olyan nagy mint ahogy azt az eset megkívánná, bár azt sem tudom mennyit kívánna meg. *-Oké, nem vagy senkinek a szelleme. *Kissé csalódott vagyok, mert ha nem Lucas szelleme, lehetne az enyém is. Nem tudom miért lenne jó, de határozottan ez az elképzelésem. Arra viszont már zavartan összeráncolom a homlokomat amit a kótyagos fejéről mond. Kissé hihetetlen, mert egy szellemnek ugye nincs agya, vagyis élő, vagyis nem tud kótyagos lenni, de ha gondolkodik, márpedig azt teszi, akkor mégis csak lehet, hogy kótyagos is tud lenni. A fene sem érti ezt, kész ellentmondás egy ilyen szellem. *-És az milyen érzés? Kótyagosnak lenni szellemként? Szédülsz? Vagy zavar valami a fejedben? *Lehet egy szellem depressziós? Ha igen, az nem jó mert a gyógyszerek nem hatnak rá, be sem tudná venni őket, vagyis csak beszélgetéssel lehet enyhíteni a tüneteket, az meg elég gáz. A szellemek, a lányt tekintve kissé szeszélyesek, néha hisztisek ha Lucas szellemeire gondolok és akkor már elve kudarcra van ítélve bármilyen terápiás beszélgetés. Azt mindenképpen érzem, hogy a süti részletezése nincs rá jó hatással, ha élne még, most biztosan elcsordulna a nyála. Olyan fájdalmas sóhajt hallat, hogy le is teszem a sütit azonnal és a tányért is magam mellé, a padlóra száműzöm, hogy ne is lássa. Ijedten csendben maradok míg fel nem tesz egy fura kérdést. Ezen elgondolkodom, milyen is lehet az ha egy szellem megszáll egy emberi testet. Feltételezhetően rossz érzés, elvégre két lélek osztozna egy testen, ráadásul a gondolataik is összekapcsolódnának, gondolom az meg kész káosz lenne. Elhúzom a számat, azt hiszem nem lenne előnyös ha belemennék egy ilyen eszmefuttatásba, még a végén ki akarná próbálni. *-Háát…fekete mint a sátán. Legalábbis a mugli ábrázolásokon. De mivel ő csak egy cica és még kölyök, gondoltam becézve jobb lesz. Még sem egy Sátán kinézetű macska. Bár a sötétben egészen kísértetiesen világítanak a szemei…..ööö…..bocs, ez csak egy hasonlat volt. Mármint a kísérteties….persze a kísértetek nem világítanak, csak az érzés amikor meglátsz egyet….mindegy. *Ebből már jól nem jövök ki. Nem tudom mennyire érzékenyek a szellemek az ilyen meghatározásokra, a dédim egyáltalán nem, de hát ő öreg m ár és bölcs, és régebbóta szellem. A lányt hallgatva kiderül, hogy még azt sem tudja ki ő, így nehezebb lesz bármit is kideríteni róla és a haláláról. Pedig már pont meg akartam kérdezni a nevét, mégsem szólíthatom Lánynak.* -Kááár. Egyébként másodéves vagyok és ez egy varázsló suli, itt sok szellem van akiket mindenki lát, például Félig Fejnélküli Nick. Na ő minden évben megmutatja hogyan ölték meg, az első vacsoránál az elsősök frászt kapnak tőle, de aztán megszokják. Jó fej. másrészt ebben a suliban általában történik valami, néha gyilkosság is, bár amióta Tudjukkit megölték… *Itt jelentőségteljesen biccentek.* -Azóta nem történt haláleset. Vagyis…Mr. Black eltűnt és a háza leégett, szóval akár meg is halhatott, és nyomoznak utána. Az anyukám pszichiáter, sok mindent tanulok tőle, észre sem veszi. Koránérő típus vagyok. *Büszkén kihúzom magam. Sajnos sok mindennel találkoztam ahhoz képest, hogy még csak tizenhárom leszek. Hacsak a családi drámát tekintjük, még kicsi voltam amikor apukám meghalt, azt mondták legalábbis, aztán tavaly a dédi. Anyukám éppen válik a második férjétől és lehet, hogy Bobbyt elveszik tőlünk, nem mellesleg Piton egyszer még leszedi a fejemet és hetente látogatom a gyengélkedőt. Nem unalmas az életem, de azért kiegészíteném valami más izgalommal is, mondjuk egy szellem halála után nyomozással. Talán még Lucas is segíthetne, vagy az ő szellemei. Akármit is mond ez a lány, én úgy tekintek rá máris mintha az én szellemem lenne.* -Szóval nem emlékszel a nevedre? Az gáz. Akkor hogy szólítsalak? Nem juteszedbe semmi? Én Sam vagyok, vagyis Samantha A. Delight. Az A. Angelt jelent és a dédim adta mikor megszülettem, mert szerinte olyan kis angyalka voltam, de mindenki csak Samnek szólít, kivéve éccsanyát mert ő Kincsemnek. Szóval? *Nézek rá tágra nyitott szemekkel, várva a válaszát, hogy tudjam hogyan szólítsam. Aztán majd rátérhetünk a nyomozásra is.*
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán nem fogalmaz jól, vagy nem kezeli helyén a dolgokat, viszont legalább van kivel beszélnem és jelen helyzetben ez mindenképpen pozitív előrelépésnek számít! Ahhoz képest, hogy mióta magamhoz tértem nem igen vett észre senki sem... Na az elég pocsék érzés, ha nem látnak és ő valamiért lát, úgyhogy ha netán még arra is kell jutnom, hogy furcsa vagy kissé butuska, akkor sincs más. Igazából sose voltam oda a gyerekekért, nem vagyok valami gyerek centrikus típus, nem is passzol az életmódomba igazából, de most nem igen van választásom, úgyhogy nem nagyon keresgélhetek, maximum ha esetleg mások is látni fognak, akkor majd keresek valami idősebb alakot. - Ahhha! - bólintok egy nagyot és hát szó se róla úgy nézek rá, mint egy öt évesre. Fene se tud különbséget tenni az öt és a tíz évesek között, ő meg mennyi lehet amúgy is? Elsősnek nézem, esetleg másodikos, de kétlem hogy annál több, a kölykök kb. egy kaptafák, ő is biztosan fárasztó lehet, főleg hogy ilyeneket mond. - Nem ismerek semmiféle Lucast, remélem így akkor már tisztáztuk, nem vagyok a szelleme és másnak sem, csak kóborlok, egyelőre még kissé kótyagos a fejem. - finoman megvonom a vállamat, nem megyek bele jobban a témába, nem is látom értelmét. Ez a megnevezés még mindig fura, de hát ő tudja, remélem nem fogja azt gondolni, hogy mivel lát engem innentől akkor én meg az ő szelleme vagyok. Azt azért enyhe nyálcsorgatást imitálva nézem, ahogyan kóstolgatja a a sütit. Állati finomnak néz ki és attól tartok, hogy az is, csak hát nekem nem igen van lehetőségem rá, hogy megkóstoljam úgy kb... már soha. Frankó! - Jól van, azért ennyire nem kell részletezni. Imádom a málnát, bár az epret jobban, mondjuk csokival, vagy tortán, vagy... - végül inkább csak elhúzom a számat és hagyom a dolgot annyiban. Mégis minek fájdítom a saját szívemet? Nem is értem, hogy mi a fenéért jöttem pont ide, ahol nézhetem, hogy mások esznek, miközben én nem ehetek és nem is érezhetem az ízeket. Vajon idővel teljesen el is fogom felejteni majd őket, mintha nem is lettek volna soha? Vagy... - Te szerinted egy szellem meg tud szállni egy embert? - mert mi van, ha igen? Az csak a kérdés, hogy érezném-e azt, amit az ember tesz, amíg benne vagyok? Teszem azt a süti ízét, amit nem én eszek, hanem az az illető, akit megszálltam. Az azért egész jó kis alternatíva lenne. Miért nem néztem jobban utána a szellemekben élőként? - Sátánka? Jó kis riasztó név egy macskának? Hogy sikerült pont ezt kitalálni? - kíváncsian pillantok rá, mert erre tényleg nem tudom a magyarázatot, de majd hátha ő elmagyarázza nekem. Az már persze világos, hogy miattam áll fel a szőr a hátán és végül is van is benne logika. Szegény kis dög. - A dédidet nem ismerem és valószínűleg ja megöltek és nem tudom ki és azt se tudom én ki vagyok, de... bocs kölyök, de nem vagy te túl fiatal ahhoz, hogy ilyeneket mondj és gyilkossági ügyek után nyomozz? - kíváncsian szökik fel a szemöldököm, abba se gondolok bele, hogy netán bántó lehet a kérdés, amit feltettem, de hát a fenébe is mégis csak egy kislányról van szó. A végén még rémálmai lesznek, vagy tudom is én. Bár, aki Sátánkának hívja a macskáját... vagy nem félős, vagy nem komplett, utóbbi esetben nem hiszem, hogy sokat érnék a segítségével mondjuk.
*Roppant érdekes, hogy új szellemet látok, eddig a dédin kívül nem volt más, csak a Roxfort kísértetei, de őket mindenki látja. Aki most a konyhában van, nincsenek sokan, egyikőjük sem fordul felénk, és nem figyelik ahogy a szellem mit sem törődve leül mellém. Mintha tök természetes dolog lenne, mintha én hívtam volna magamhoz, pedig eskü eszembe sem jutott. *-Igazából nem ijedtem meg, csak meglepődtem. Téged csak én látlak. *Súgom szinte már hangtalanul a válaszomat mikor végre megtalálom a hangom. Tényleg tök fura, hogy találtam egy szellemet, olyat mint a dédi és mint amilyenek Lucas kísértetei, vagyis igazából a szellem talált rém, mert én hétszentség, hogy nem kerestem. Szerencse, hogy lány, illetve nő és, hogy nem pont vetkőzés közben jelent meg a hálókörletben, mert akkor biztosan sikítottam volna. Nem nagyon emlékszem Elaine arcára, meg amúgy is olyan szürke és érzelemmentes volt, tisztára azt hiszem, hogy ő Lucas szelleme a sok közül az egyik, Elaine aki nem tudja elfogadni, hogy meghalt és folyton piszkálta Lucast. A válaszából, ami eléggé sértődött, mondhatni felhúzta az orrát, megtudom, hogy még sem ő az. Kicsit bosszús lett, én meg csodálkozom, hogy most akkor nekem lesz egy saját, különbejáratú szellemem vagy mi a szösz.* -Okéokéoké,! Nem úgy értettem, hogy tulajdon, csak úgy, hogy folyton egyvalakin lógsz. Lucasnak öt kísértete van, és nem szállnak e róla, nekem csak a dédim, de ő normális kísértet, csak akkor jön ha én szeretném. *Na igen, talán volt ebben a mondatban némi vád amiért hirtelen bukkant fel, de persze a szellemek nem szoktak kopogni és engedélyt kérni, hogy bejöhessenek az ajtón. Átlibbennek rajta. Emésztgetem a hallottakat s közben a cicámat nyugtatom, emrt eléggé felhúzta magát ő is. A háta meggörbült és a bundája felborzolódott, de továbbra is a semmibe néz, de mégis valahogy a lányszellem felé. A sütire nézek bűnbánóan, mintha ugyan én tehetnék arról, hogy ő már nem kóstolhat ilyen finomságokat, eddig nem is kóstoltam bele én sem, szolidaritásból, de most, hogy ő mondja, nem kell még egyszer mondania. A szabad kezemmel megfogom a sütit és beleharapok, az íze szétolvad a számban és nyammogva hümmögve forgatom a számban.* -Finom, mondjuk már ettem ilyet. A málnahab a tetején mennyei. *Visszateszem a tányérra és beletúrok az ujjammal, a teli szájjal való beszéd után ez már semmiség. Persze otthon nem csinálok ilyet, mert anci tutira kiakadna, de itt lehet. A habos ujjamat Sátánka orra alá dugom ő meg belenyal némi szimatolás után, de továbbra sem nyugszik meg. Ahogy felnézek megint a lányra, látom mögötte azt a fiút aki eddig az egyik manót próbálta meggyőzni valamiről, most engem néz és olyan képet vág mintha ő látna kísértetet és nem én. Gondolom arra kíváncsi kivel beszélgetek, de jó ha macska van a háznál, mert sok mindent rá lehet fogni. Ezért amikor a lányhoz beszélek, azt Sátánka felé fordulva mondom, így már nem olyan feltűnő. -Köszi, szerintem is. Miattad nyugtalan, biztos érez valamit csak nem lát. Egyébként Sátánkának hívják. Nem emlékszel hogyan haltál meg? Akkor biztosan megöltek. Akkor távozik a lélek hirtelen a testből, és nem képes átlépni a másik oldalra, és nem emlékszik semmire. Gondolom, valahol hallottam de már nem tudom hol. Segítsek kideríteni? Talán a dédinek is lesz ötlete. Nem találkoztál vele? Kedves, idős hölgy hosszú ruhában, ősz hajjal. *Akár össze is futhattak, hiszen a dédi Lucas szellemeivel is beszélgetett a tóparton. Nem is tudom, Lucas azt mondta nem minden kísértet gonosz és rossz és ez a lány kedvesnek tűnik. Kár lenne ha el akarna menni és nem jönne vissza.*
Húúúú, huhúúúú - Ruha - ♫ Good Grief ♫ - [You must be registered and logged in to see this link.]
Fene se gondolta, hogy ilyen pocsék dolog lesz szellemnek lenni, de komolyan. Azt hittem a szellemek azért elvannak. Jó amíg nekem nem kellett annak lennem, addig tény, hogy nem gondoltam át igazán, hogy mivel is jár ez. Gondolom ez a legnagyobb gond. Ha jobban belegondolok a szellemek helyzetébe... na jó, de azzal csak nem számolhattam, hogy meg fognak ölni. Nem tudtam előre, hogy ez lesz, nem készülhettem rá, hogy már előre együtt érezzek a szellemekkel. Mondhatni ez van, már nincs belőle visszaút, nem lehet agyalni rajta, milyen jó lenne, ha nem így lenne. A kislányra mondjuk úgy fest sikerül egy pillanat alatt a frászt hoznom, pedig nem volt szándékomban, hiszen arra se számíthattam, hogy egyáltalán látni fog, de úgy fest, hogy nagyon is lát engem. Ez azért új és meglepő, mert eddig ez nem sokaknak sikerült. Az ő szemei viszont úgy elkerekednek, mint annak a rendje, kész csoda, hogy azt a fincsinek tűnő sütit nem dobja el. Micsoda pazarlás lenne! - Szóval rád hoztam a frászt. - szögezem le a tényt, mert úgy néz ki még megszólalni se nagyon tud szegény, csak bámul rám, mint borjú az új kapura, vagy mint aki szellemet lát és jé! Tényleg szellemet lát. Mást viszont nem tehetek, mint hogy várok, hogy végre megtalálja azokat a szavakat, mert ez a nagy tátott szájjal bámulás idővel valószínűleg idegesíteni fog, de azt még nem tudom, hogyan kezeljem le. Nagy neven viszont végre csak megszólal szerencsére, de a kérdéseit meg én nem értem. Ráncolom kissé a homlokomat, ahogy jár a tekintetem közte és a süti között. - Nem tudom, hogy ki az a Lucas, ez valami beugratós kérdés? Amúgy se vagyok senkinek sem a... kísértete, ez így olyan hülyén hangzik. Egy szellem nem lehet tulajdon. Azt hiszem ebből rájöhettél tudom, hogy mi vagyok és hogy meghaltam, csak még azt nem hogy hogyan és miért, de... majd erre is rá fogok jönni. - az utolsó szavakat inkább csak magam elé motyogom, csak aztán pillantok a macskára, aki úgy fest, hogy nem igazán van oda értem, de még sem rám néz, csak úgy bele a vakvilágba, mintha nem is látna. Oké ezt az egész szellemtét dolgot még szoknom kell, egyelőre még gőzöm sincs róla, hogyan, de... majd idővel ez is meg lesz. Azt viszont látom, hogy nem igen eszegeti a sütit és valahogy van egy olyan sejtésem, hogy jó eséllyel miattam nem. Kérdés nem akar megbántani vele, vagy fél, hogy kiakadok és a képébe kenem. Mondjuk az már nehéz feladat lenne, nem biztos, hogy sikerülne. - Egyél csak, majd meséld el, hogy milyen az íze. Amúgy szép a cicád, bár nem túl jó kedvű, mi a neve? - lát engem, nem tudom hogy kicsoda, de lát és tudok vele beszélgetni, ami azért elég jó dolog, mert unatkozom és miután mások nem igazán látnak, velük beszélni sem tudok és csak úgy lebegni és létezni némán elég uncsi dolog. Jó, ha történik valami és van kivel eszmét cserélni, még ha az egy kis lány is, én pedig őszintén szólva soha sem voltam kimondottan oda a gyerekekért.
*Teljesen el vagyok bambulva, csak a tüzet bámulom ahogyan a lángok táncot járnak, mindig más lépés szerint. Sosem ugyanaz, egyszer jobbra hajlanka, egyszer balra és ismétlődik az egész de valahogy mégis másképp mint pillanatokkal ezelőtt. Szép, nyugtatóan hat rám, az arcomra vöröses arany foltokat, csíkokat rajzolnak, a hajamat bronzba foglalják, kellemes melegük halvány pírt csalogatnak amúgy hamvas bőrömre. Persze én ezt nem látom és nem is vagyok vele tisztában, de a gondolataim szinkronban vannak a valósággal. Bobbyra gondolok a kis hülyére, az öcsémre, sokszor játszottunk otthon a kandalló előtt, amikor anci varázsolt nekünk, én persze több év előnyben voltam, mégis hasonlóképp csodálkoztam és gyönyörködtem a mágiában mint az öcsém. Neki volt piros az arca és csillogtak a szemei, és az a furcsa vigyor az arcán….hát kész röhej. Az ő haja sötétebb mint az enyém, jobban hasonlít ancira és az ő apja Michael, míg az enyém már meghalt, de tudom, hogy hasonlítok rá mert neki is világosabb volt a haja. Jó lenne együtt lenni, nem Michaellal, mert őt kezdem megutálni. Pedig rendes volt régen és sok mindent mutatott nekem a munkájából és azért szerettem meg a LLG órát is és valahogy érzékem is van hozzá, nem úgy mint a bájitalokhoz. Arról már kiderült, hogy női ágon öröklődik az iránta való tehetségtelenség. A dédi is bevallotta, hogy pocsék volt bájitaltanból, azért ez egy kicsit vigasztal. Szóval a lángok és a finoman arany fény elkápráztatnak, észreveszem ugyan a szemem sarkából, hogy nyílik a konyha ajtaja, de nem fordulok arra, gondolom megint egy éhes diák akinek nem volt elég a repeta, a roskadásig rakott asztal. Vagy később jött meg az étvágya. Csak annyit látok, hogy egy árnyék elvonul valamerre, nem is foglalkozom vele míg meg nem szólal mellettem. Erre felkapom a fejem és felé fordulok….és ANYÁM!!!! Majdnem eldobom a sütit és Sátánkát. Akkorát rezzenek, hogy a macskám felébred és úgy néz rám mint egy őrültre. Komolyan most miért kellett felébresztenie? Kérdezik a szemek melyekre nem is nézek. Csak a szellemet látom, a szép lányt aki megfakult és elhalványult, de szellemsége ködén át is látszik milyen szomorú. Tátott szájjal és tócsányira kerekedett szemekkel bámulom ahogy leül mellém. Körbenézek a dédit és a segítségét keresve, de persze most nem jön. Pörögnek a gondolataim, talán túl sok is egyszerre és ezek vetnek gátat a hangomnak egy időre. Picit vagyok csak ijedt, inkább a döbbenet az ami letaglózott, még sosem jött oda hozzám szellem így. Lucas jut eszembe, biztosan az ő eltévedt szelleme, sajnos nem emlékszem annak a lánynak az arcára akire azt mondta kicsit veszélyes. Az is eszembe jut, hogy biztosan a Roxfort szelleme, de ahogy az imént körbenéztem, feltűnt az is, hogy más nem nézett felé, pedig eléggé feltűnő jelenség annak ellenére, hogy kissé szürke, kissé átlátszó. Nagy nehezen megtalálom a hangomat, akadozva ugyan de halkan kérdezek, mert tudom, ha csak én látom akkor hülyének fognak nézni amiért magamban beszélek.* -Te Lucas kísértete vagy? Te vagy az a lány aki izé….nem tudja, hogy már meghalt? *A sütimre nézek, ha jól emlékszem azt emlegette, hogy már nem tud belőle enni. *-Ja….szívás, hogy nem. Sajnálom. *Pedig már majdnem megkóstoltam, most nem merem nehogy idegbajt kapjon. Talán a kísértetek nem tudnak idegbajt kapni a szó legszorosabb értelmében, de ki tudja mit csinálna ha mérges lenne vagy még jobban elkeseredett. Szóval szolidaritásból nem kóstolom meg, nem dugom az ujjam a málnakrémbe és nem nyalom le azt. Sátánka sem aludt vissza, bár azt hiszem ő nem látja a kísérteteket, de érzi őket, és felült az ölembe, bár nem fúj a lány felé és nem morog, de már púpozza a hátát és kezdenek a szőrszálak felborzolódni. Simogatva próbálom nyugtatni míg a lány válaszára várok.*
//
//