2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Eszembe sem jutott az a furcsa álom azalatt a pár hónap alatt, míg meghúztuk magunkat a házban. Hallgatólagos megállapodás született kettőnk között Michaellel, hogy nem megyünk egy ideig sehova, nem kutatunk, nem keresgélünk sem a házban új nyom után, sem máshol. Én nem szóltam ő nem firtatta. Berendezkedtünk Gracie nevelésére, még úgy is pici volt ahhoz, hogy bárhova magunkkal vigyük. Bár elejétől kezdve megkedvelt minket, hozzánk kellett szoknia, nekünk meg nem csak ahhoz, hogy egymásért vagyunk Michaellel, hanem ahhoz is, hogy őérte. Mindketten magányosan éltük az életünket, az a pár futó kaland ami az enyémet színesítette, nem nevezhető kapcsolatnak, de most….eleinte kerülgettük egymást, nehogy a másikhoz kelljen szólni, próbáltunk megbékélni azzal a kapoccsal ami összekötött minket, az az éjszaka sorsfordító volt. Másnap már inkább kerestük a másik társaságát, nem volt én és te és ő, hanem _mi_ volt. Michael persze előadta az udvarias és türelmes, teret adó pasit, de sürgősen lebeszéltem arról, hogy külön szobában aludjunk, nem láttam értelmét. Különben is Gracie a legtöbb alvással töltött időben kettőnk között feküdt. Egyedüli szórakozást a szomszédok cukkolása jelentette a számomra, persze Michaelen és Gracien kívül. Ők voltak a békés szórakozás, a lelki feltöltődés, a mogorva szomszédok pedig inkább csiklandozták a jókedvemet. Még mindig utálják az íreket. Egy idő után azonban már nem bírtam tovább, Gracie megnőtt, már egyedül ült és szinte mindent megevett amit mi is, végigaludta az éjszakákat, nyugodt és bájos baba volt, nekem pedig hiányozni kezdett a kaland. Azt hiszem én voltam az aki először megemlítette, hogy most már menni kellene, én vagyok az aki nem tud a fenekén ülni, nem volt meglepő, hogy egyre inkább bezárva éreztem magam. Csak úgy mint az álmomban, bár ott nem játszódott le a jelenet amikor bejelentettem Michaelnek, hogy ha még egy napot abban a besavanyodott faluban kell töltenem, a Szent Mungó zárt osztályán kötök ki, de az ok amiért elindultunk hátrahagyva mindent, ugyanaz volt. Természetesen akkor eszembe is jutott az egész és míg megérkeztünk az általam kijelölt helyre, ott motoszkált a fejemben a gondolat. Michael persze kifogásolta a Zsebpiszok köz gyerekekre való rossz hatását, de megmagyaráztam miért megyünk oda/ide. Először is mert én találtam ki, tehát egy kicsivel több esélyt adtam magunknak, hogy nem teljesedik be az álmom és az a jóslat vagy mifene amiről Michael mesélt benne. Másrészt ott biztosan senki nem fog minket keresni, az apám zsoldosai ugyan eltűntek, de nincs arra garancia, hogy nem fognak keresni ha észreveszik, hogy eltűntünk a faluból. Senki nem gondol majd arra, hogy egy gyerekkel ott szállunk meg, egyébként meg bebiztosítottam magunkat. Mielőtt Londonba értünk volna elaltattam egy kis varázslat segítségével és egy mágikus rejtő hálóval is beburkoltam. Akárki is látott minket a megérkezésünkkor, az csak kettőnket látott nagy csomagokkal. Graciet bebugyoláltam, mert már hidegre járt az idő, Roxmortsban már biztosan az első hó is leesett. A zsebpiszok közben ismertem valakit, aki ismert valakit, aki ismert valakit….hosszú, volt apró odú ahol megszállhattunk. Ütött kopott, még Michael minimalista házánál is egyszerűbb, főleg külsőleg. Mondhatni romosnak és elhagyatottnak tűnt. Egy festetlen ajtó tele repedésekkel, odabent viszont minden bútor megvolt, kandallóval de egyetlen helyiséggel. Az ajtó előtt megálltam.* -Felhívom a figyelmedet arra, hogy Skócia ehhez képest luxus lakosztály.*Michaelre mosolyogtam azzal a mosollyal amit akkorra tartogattam ha valami vaj van a fülem mögött és jobb sem lesz.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
A csótányokkal azon túl, hogy hangosak, nincsen bajom, de a rágcsálókkal már annál inkább. Felőlem aztán Aisling kacarászhat ezen, de nekem is megvan a gyenge pontom. Na jó, a hiúságon felül, amit mindig a képembe vág. Ki nem állhatom a patkányokat, egereket, de még a pockokat sem szívlelem. Mindent, amely ilyen kis szőrös, és hosszú vékony farka van. Esetleg a hörcsökök, tengerimalacok, nyulak más kategória, de amikor látok ugrabugrálni valami izgő mozgó kis hosszúfarkú testet, attól a hideg kiráz, nem tehetek róla. Valami ősi félelem lehet, amellyel a többség rendelkezik. Valaki a kígyóktól retteg, mások a csúszómászóktól, bogaraktól. Nekem ez jutott. Nem csoda, hogy Aisling puritánnak érezte a falubéli lakot. Nem voltak még szőnyegek sem, a bútorok pedig rusztikusak voltak, hogy taszítsák a kis betolakodókat. Ne lehessen elbújni előlem, mert iderohamot kaptam volna, ha az éjszaka közepén mocorgást hallok valamelyik helységből. Hát ez vagyok én, a rettenthetetlen hős, aki egy kis nyüszögő hangtól is menekül. - Remek. Köszönöm. – Nyugszom meg, és remélem, hogy bízhatok a nőben. Ennek ellenére előre engedem, ha meghallom a jellegzetes hangokat, hát be sem fogok lépni. Nyitom neki az ajtót, hogy be tudjon lépni.. Egyenlőre úgy tűnik, hogy biztonságban vagyok, így követem a pálcáját, a csábos mosolyra felvonom a szemöldömet, és rávágom. – Hogyne.. A feketemágia utcája. Mit akarsz Aisling? Beállni halálfalónak? – Rándul meg az ajkam, azért ezt már én sem gondolom komolyan, főleg, hogy itt van a kis örökbefogadott porontyunk. Abban viszont osztom a nézetét, hogy a családjaink itt végképp nem keresnének. - Kitől kaptad ezt a házat? Megbízható? – Kérdezek rá körülnézve, mert amíg nem gyújt világot, addig nem sok elképzelésem lehet a helyről. Biztos ami biztos, már a küszöbön toporogva elhelyezek néhány védőbűbájt, hogy ne hallgathassanak ki, és ha bárki közeledne, azonnal tudjunk róla.
*Egész úton idáig egy merő döbbenet voltam, már csak azért is, mert Michael minden felvetésemre rábólintott. Kezdetben pont fordítva volt, bármit mondtam, volt egy ellenkező érve és sosem értettünk egyet semmiben. Most meg itt van velem a városban –egy megrögzött remete – ráadásul egy gyerekkel akinek nem igazán előnyös tér a Zsebpiszok köz,és egyszer sem ellenkezett. Csúnya mondás, de hajlamos vagyok most már magamban felhozni, hogy minden férfit a farkánál fogva lehet vezetni, mert Michael az első együttlétünk óta ilyen engedékeny, kenyérre kenhető, miközben persze megmaradt férfinak. Annyira fura. Vele kapcsolatban ezernyi jelző jut eszembe és mind igaz rá, olyan mint egy kaméleon, és még arra is marad ideje és nem mellesleg fintorgásra ösztönző humora, hogy családot neveljen belőlünk. Egy valami nem sikerült neki, amiben nem fogok fejet hajtani, megtanítani főzni és rá is venni arra, hogy fakanalat tartsak a kezemben. Ha enni akar, süssön magának, meg persze nekem is. *-Azok nincsenek.*Biztosítom a rágcsálómentes környezetről, de másról nem mindaddig míg meg nem akaszt az ajtóban, majdnem nekimegyek a kabátom alatt alvó Gracievel. Kérdőre von, én meg csábos mosollyal próbálom húzni az időt a színvallás előtt. *-Semmit, igazán. Ha ismernél, kiszámítottad volna mire számíthatsz. Egyébként a Zsebpiszok közben vagyunk. Mond ez neked valamit?*Szemtelenül nézek fel rá, tartva a távolságot, hogy ne tudjon magához húzni. Várok-várok, de csak nem nyitja az ajtót, én viszont fázom és éhes vagyok, remélem van ötlete mit fogunk enni, mert csak Gracienek pakoltam. Ő most édesdeden alszik, meg sem mozdul, csak én érzem ahogy szuszog, emelkedik és süllyed a pici törékeny mellkasa. Ám soha jobb indok nem kell ahhoz, hogy bejussak végre a házba, mint a kislány. Ijedt arcot vágok és a kabátomhoz kapok, oda ahol Gracie háta van, csak épp nem látszik. Michael sejtheti, más nem, hogy a pöttöm, akár egy kenguru bébi az ölemben van.* -Nyisd már ki, Gracie felébredt.*Suttogom, nehogy bárki is meghallja, bár senki nem jár most erre. A Zsebpiszok köz látszólag kihalt, de sosem lehet tudni. Tapasztalatból tudom, hogy még egy holló vagy pici egér is lehet kém, véletlenül információhoz jutó besúgó. *
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
Ami számomra leginkább meglepő volt ebben a jó pár hónapban, hogy Gracie megszólalt. Nem, az talán még várható is volt, hogy legalább az első szavát kimondja. A mami sem volt annyira furcsa. Viszont ahogyan Aisling első lányos zavarában kijavította, hogy márpedig ő nem is mami, hanem Aisling.. Még jó, hogy ott voltam, és megerősítettem a kislányt, hogy márpedig a mami karjaiban van, Aislingre is jó hatással volt, bólogatott, és ki is mondta, hogy na jó, igaz. Be kell látni, mi neveljük fel a picit, akkor el kell fogadni azt is, hogy mi vagyunk a szülei, ehhez nem kell vérségi kapocs. Majd egyszer megtudja, hogy nem mi vagyunk az eredetiek, de most is úgy csimpaszkodik a vöröske nyakába, miközben be lett altatva.. Még így is ösztönösen keresi a szeretet forrását. Nos ami a Zsebpiszok-közt illeti, nem vagyok elragadtatva az ötlettől, mégis elfogadom az érvelést, miszerint legalább itt tényleg nem keresnek a szülei zsoldosai. Élek a gyanuperrel, hogy végre a civilizációban akar élni, pörögni, és ha úgy alakul, az unokatestvérével is találkozni. Annyira mások vagyunk, ám a hosszú hónapok alatt igenis csiszolódtunk egymáshoz, ezért képes vagyok fejet hajtani az akarata előtt. - Amíg nincsen patkányok és csótányok, felőlem aztán.. – Vonom meg a vállamat, és nyitom az ajtót a nő előtt, hiszen nem tudhatjuk, hogy mire számítsunk bent. Végtére is az utca a sötét mágiát jelképez, így nem lehetek teljesen nyugodt, hogy a lányom majd egy ilyen helyen fog héderezni pár napig. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy meddig szeretne itt maradni. Érdeklődve torpanok meg, mégsem nyitok be végül, megmarad a kezem a kilincsen. - Na mi az te kis hamis? Mit forgatsz a huncut kis fejedben..? Tudod, hogy a kiszámítható dolgok híve vagyok. – Ahogyan eddig is, most is spórolok a kitörő lelkesedéssel. Szeretem megtervezni, hogy mi várjon ránk, és ez a mostani pillanat is ilyen. Vajon Aisling mit tervezget már megint? Kétségkívül mellette nem unalmas az életünk, de legalább Gracie nem mocorog még, édesdeden alszik.
*Eszembe sem jutott az a furcsa álom azalatt a pár hónap alatt, míg meghúztuk magunkat a házban. Hallgatólagos megállapodás született kettőnk között Michaellel, hogy nem megyünk egy ideig sehova, nem kutatunk, nem keresgélünk sem a házban új nyom után, sem máshol. Én nem szóltam ő nem firtatta. Berendezkedtünk Gracie nevelésére, még úgy is pici volt ahhoz, hogy bárhova magunkkal vigyük. Bár elejétől kezdve megkedvelt minket, hozzánk kellett szoknia, nekünk meg nem csak ahhoz, hogy egymásért vagyunk Michaellel, hanem ahhoz is, hogy őérte. Mindketten magányosan éltük az életünket, az a pár futó kaland ami az enyémet színesítette, nem nevezhető kapcsolatnak, de most….eleinte kerülgettük egymást, nehogy a másikhoz kelljen szólni, próbáltunk megbékélni azzal a kapoccsal ami összekötött minket, az az éjszaka sorsfordító volt. Másnap már inkább kerestük a másik társaságát, nem volt én és te és ő, hanem _mi_ volt. Michael persze előadta az udvarias és türelmes, teret adó pasit, de sürgősen lebeszéltem arról, hogy külön szobában aludjunk, nem láttam értelmét. Különben is Gracie a legtöbb alvással töltött időben kettőnk között feküdt. Egyedüli szórakozást a szomszédok cukkolása jelentette a számomra, persze Michaelen és Gracien kívül. Ők voltak a békés szórakozás, a lelki feltöltődés, a mogorva szomszédok pedig inkább csiklandozták a jókedvemet. Még mindig utálják az íreket. Egy idő után azonban már nem bírtam tovább, Gracie megnőtt, már egyedül ült és szinte mindent megevett amit mi is, végigaludta az éjszakákat, nyugodt és bájos baba volt, nekem pedig hiányozni kezdett a kaland. Azt hiszem én voltam az aki először megemlítette, hogy most már menni kellene, én vagyok az aki nem tud a fenekén ülni, nem volt meglepő, hogy egyre inkább bezárva éreztem magam. Csak úgy mint az álmomban, bár ott nem játszódott le a jelenet amikor bejelentettem Michaelnek, hogy ha még egy napot abban a besavanyodott faluban kell töltenem, a Szent Mungó zárt osztályán kötök ki, de az ok amiért elindultunk hátrahagyva mindent, ugyanaz volt. Természetesen akkor eszembe is jutott az egész és míg megérkeztünk az általam kijelölt helyre, ott motoszkált a fejemben a gondolat. Michael persze kifogásolta a Zsebpiszok köz gyerekekre való rossz hatását, de megmagyaráztam miért megyünk oda/ide. Először is mert én találtam ki, tehát egy kicsivel több esélyt adtam magunknak, hogy nem teljesedik be az álmom és az a jóslat vagy mifene amiről Michael mesélt benne. Másrészt ott biztosan senki nem fog minket keresni, az apám zsoldosai ugyan eltűntek, de nincs arra garancia, hogy nem fognak keresni ha észreveszik, hogy eltűntünk a faluból. Senki nem gondol majd arra, hogy egy gyerekkel ott szállunk meg, egyébként meg bebiztosítottam magunkat. Mielőtt Londonba értünk volna elaltattam egy kis varázslat segítségével és egy mágikus rejtő hálóval is beburkoltam. Akárki is látott minket a megérkezésünkkor, az csak kettőnket látott nagy csomagokkal. Graciet bebugyoláltam, mert már hidegre járt az idő, Roxmortsban már biztosan az első hó is leesett. A zsebpiszok közben ismertem valakit, aki ismert valakit, aki ismert valakit….hosszú, volt apró odú ahol megszállhattunk. Ütött kopott, még Michael minimalista házánál is egyszerűbb, főleg külsőleg. Mondhatni romosnak és elhagyatottnak tűnt. Egy festetlen ajtó tele repedésekkel, odabent viszont minden bútor megvolt, kandallóval de egyetlen helyiséggel. Az ajtó előtt megálltam.* -Felhívom a figyelmedet arra, hogy Skócia ehhez képest luxus lakosztály.*Michaelre mosolyogtam azzal a mosollyal amit akkorra tartogattam ha valami vaj van a fülem mögött és jobb sem lesz.*
♫ The other side of love ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Idézet, szöveg, egyéb
