2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ez csak természetes, igazán nem tesz semmit – mormogom magam elé, miközben egy halom papír között túrkálok, láthatóan keresve valamit. Dumbledore mindent ideadott, talán itt kezdődik maga a baj... Ennyi papírral senkinek sem illene szaladgálnia, főleg nem egy ilyen beszélgetés alkalmával, de hát ugyebár az már nem a mi drága igazgatónk gondja. Mégis mi közöm van nekem Filtwick professzor órarendjéhez? Az én feladatom mára annyi, hogy elbeszélgessek a kisasszonnyal és tájékoztassam, ha esetleg valami kérdés merül fel benne. Kis idő elteltével megkönnyebbülve húzok ki egy lapot a többi közül, majd nyújtom Henriette felé: - Ez a magáé, olvassa el figyelmesen... Munkaköri leírás, semmi több, ebből épp csak azt tudja meg, mivel kell számolnia, ha a Roxfortba jön tanítani. Minden tanár ugyanezt a papírt kapja, nekem is van egy a szobámban, letétben, bár sokat nem kell rajta olvasgatnom, hiszen szinte fejből fújom az egész szöveget. Az óráit meg kell tartania, ha ez akadályozva van, akkor jeleznie kell az igazgató irányába. Ha szükséges, helyettesítenie kell. Emellett pedig neki kell ellátnia a birtokon lévő varázslényeket, de csakis azokat, melyek az iskola tulajdonában vannak. Nem tartoznak ide az emberi tudattal rendelkező lények, mint a sellők és a kentaurok. A baglyok sem, hiszen őket Fricsnek kell gondoznia, emellett pedig nem mágikus jószágok.
- Ha bármi kérdése lenne, jelezze nyugodtan – szólalok meg, miközben összeszedem a papírhalmot . - Természetesen, a mágikus lények ellátásáért jár némi pénz is, hiszen ez nem éppen a maga feladata lenne, de a Roxfortban már rég ez a hagyomány. Van persze két vadőrünk is, ők is igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, de néha jól jön a szakértelem is. Azért Henriette nagy eséllyel jobban fog boldogulni veszélyes helyzetekben, mint olyasvalaki, aki nem tanulta ki a szakmát. Ha megvadul egy hipogriff, nem fog pánikba esni, legalábbis nagyon reménykedem benne. Hagrid jól ismeri ugyan ezeket a lényeket, de néha hajlamos a saját feje szerint cselekedni, ez pedig nem mindig jelent feltétlenül jót.
- Nem, de mindezt el kellett mondanom – felelem nyugodtan, valahol számítottam némi felháborodásra, senki sem örül annak, ha ilyet feltételeznek róla. Volt már ennél rosszabb tapasztalatom is, sokan ennél a mondatnál álltak fel és hagytak faképnél. Nem túl kellemes tapasztalat, örülök, hogy Hetty nem ezt tette. - Semmi gond. Ami az igazat illeti, számítottam is rá. Elmosolyodom, kezd enyhülni a kezdeti zavart légkör, talán mégse lesz olyan vészes a dolog, mint azt elsőre hittem. Mindig is féltem az efféle találkáktól, feszélyezett rendesen, hiszen egy hivatalos eljárásról van szó, nem lehet félvállról venni. Emellett pedig más ember sorsáról döntök, nem is akartam eljönni, de rajtam kívül senki sem állt jelenleg rendelkezésre. Ez a mostani azonban pozitív csalódás.
- Ebben én is egyetértek, de sose hátrány, ha egy kissé erélyesebben szól rá a diákokra, amikor látja, hogy nem tudnak viselkedni. Volt régebben egy tanárunk, aki átváltoztatással fenyítette az egyik diákját, róla viszont hamar kiderült, hogy csaló. Talán olvasta a nő a lapokban, hogy egy halálfaló adta ki magát tanárnak a Roxfortban. Jómagam is onnan értesültem, hiszen akkoriban még a Beauxbatonsban tanítottam, mint harmatos kezdő. Személyes tapasztalatom nem volt a dologgal kapcsolatban.
- Nem, mi támogatjuk a pályakezdő tanárokat – felelem a nő kérdésére. - A Legendás Lények Gondozása egyébként sem olyan tantárgy, ami szakmai tapasztalatot igényelne. Emellett, ha egyetemi szakon tanítana, akkor egy-két hétig lenne maga mellett egy felügyelő, aki vizsgálja a módszereit, felméri a tudását, maga azonban elsőtől-hetedikig fog tanítani. Itt semmi ilyesmire nincs szükség. Foglalkozott már gyakorlatban ezelőtt mágikus lényekkel?
Bólintok. Igen, sejtem én, és tényleg igaza van, így utólag már felesleges a kategorizálás is és minden más is. Nem feszegetem tovább a témát, hagyom elsikkadni, hadd térjünk rá a formális, de mégis sokkal lényegesebb részre. Elvégre nem akarom rabolni az idejét, no meg nagyon izgulok is, hogy megkapom-e az állást. Jó tehát, ha haladunk. - Köszönöm, nem. De nagyon kedves, hogy kérdezi. - elhárítom a felajánlást és csak részben azért, ami a férfi fejében is megfordul. Igazából azért nem kértem inni, mert félek, hogy magamra öntöm, az meg rém kínos lenne egy állásinterjún. Na meg mi van akkor, ha épp kortyolok egy nagyot és akkor akarnék mondani valamit? A végén még le találnám Davidet köpni, amit nehezen tudnék kimagyarázni. Szóval jobb, ha én nem iszom, még akkor se, ha ki van száradva a szám. Majd ha ezen túlestünk, akkor talán le merek gurítani egy korsó vajsört. Addig biztosan nem. Se evés, se ivás. Jobb ez így, mindkettőnknek, de legfőképpen nekem. - Merlin szakállára! Komolyan? - lelkesedésemben majdnem átugrok az asztalon, s a férfi nyakában kötök ki, de még idejében megfegyelmezem magam. Csak felpattanok a helyemről, de már ülök is vissza, arcszínem pedig hajaméval vesz fel azonos árnyalatot. Ugye milyen szerencse, hogy tényleg semmi folyékony nem volt a kezemben? Döbbenten nézek a férfire. Egy csipetnyi felháborodás is megüli vonásaimat. - El tudja képzelni, hogy bárkit megüssek bármikor? - kérdezek csípőből, de aztán el is szégyellem magam. - Bocsánatot kérek, nem úgy értettem. Nyilván el kellett mondja, szóval ha nem esik nehezére, kérem hagyja figyelmen kívül a kirohanásomat. Inkább válaszolok rendesen. - nagy levegőt véve, torkot köszörülve rendezem arcvonásaimat. - Tökéletesen elítélem a testi fenyítést az oktatásban. Nem vagyunk már a kőkorszakban. Az ütleg nem segíti elő a fejlődést, ahogyan a lelki terror sem. Rátérünk arra, hogy honnan származom, s az előbbi feszültség helyett nosztalgikus büszkeség költözik az arcomra. Szeretem az otthonomat és szívesen mesélek róla. - Igen, ott. Nagyon szép hely, nem azért hagytam el, mert bármi negatív ért volna ott. egyszerűen csak szeretek világot látni. - magyarázom a férfinek. A kérdését hallva elgondolkodom egy pillanatra. Ráncba szalad homlokom. Ha más valaki lennék, választhatnám a nem egyenes utat, de engem nem neveltek hazugnak, éppen ezért most sem fogok valótlant állítani. - Nem tanítottam még iskolában. A Legendás lényekről szerzett tapasztalataimat és tudásomat ugyan adtam már át gyerekeknek és felnőtteknek is, valamint a seprű uralására is tanítottam rokongyerekeket önszorgalomból, de ez lenne az első tanári állásom, ha ugyan megkapnám. Azt olvastam a hirdetésben, hogy pályakezdőket is alkalmaznának, ezért bátorkodtam jelentkezni. Netalán rosszul tettem? Esélytelenné váltam így, hogy tudja rólam ezt?
- Gondolom, sejti a választ, úgyhogy már felesleges kategorizálni a dolgokat – mosolygok továbbra is barátságosan. Nem áll szándékomban elijeszteni a hölgyet, egyrészt azért sem, mert kell a munkaerő a Roxfortba, mostanában igazán hiányt szenvedünk benne. Másrészt pedig azért sem, mert Dumbledore ezt mindenképp felróná nekem, én pedig kénytelen leszek kissé több helyettesítést bevállalni, mint eddig. Így sincs sok szabadidőm, szükségem van egy kis pihenésre, lazításra is. Ráadásként, ott van az az ügy Eleanorékkal is. Megígértem nekik, hogy segítem őket mindenben, de eléggé nehezen megy a dolog, ha a munkám miatt szinte lehetetlenség elszabadulnom az iskolából.
- Persze, nyugodtan foglaljon helyet – intek a velem szemben lévő szabad szék felé, miután sikeresen túltettem magam a nő tátogós akcióján. Ritkán látni ilyesmit, de nem teszem szóvá, mindenkinek megvan a maga furcsa szokása, habár ilyesmivel még nem volt alkalmam találkozni. Sok furcsa diák megfordul a Roxfortban, vannak elég meredek szokásaik is, egyszóval igazán nem kellene ilyesmin csodálkoznom. A varázslók néha elég lököttek tudnak lenni, ezt sűrűn tapasztaltam már. - Kér valamit inni? Enyhén felvont szemöldökkel pillantok Hettyre. Nagy eséllyel már rendelt volna magának valamit, de az is könnyen meglehet, hogy annyira izgult, hogy ez a lehetőség teljes mértékben kiment a fejéből. Mindenesetre, a költségeket az iskola állja, erről volt szerencsém kisebb előadást végighallgatni, természetesen csak az ésszerűség határain belül. Azért a sárkánytojás-rántotta már tényleg nem fér bele. Mondjuk, itt esélyes, hogy kapnánk is, pedig ez a jószág védettnek minősül, de hát a Szárnyas Vadkanban vagyunk. Talán valamelyik vendég köpenye alatt rejtőzik is ilyesmi, igazán nem lennék meglepve.
- Nyilván nem lenne akadály – fűzöm össze az ujjaimat, miközben eltöprengek. - A Legendás Lények Gondozását talán teljes óraszámban is oda tudjuk adni, mostanában Hagrid professzor igen sokat van távol, sokszor nem tudunk helyettesíteni sem, mert a saját óráink is fontosak. Viszont, a kötelező óraszámnak meg kell lennie, úgyhogy pont jókor érkezett, kisasszony. Nem mondom ugyan, hogy az ég küldte, de erősen hajlok effelé. Igazán szerencsés esemény, amikor valaki tanári posztra jelentkezik, szinte az egész tanári kar hajlandó neki örülni. Amennyire le vagyunk terhelve mostanában, ez nem is csoda.
- Az oktatási módszert természetesen már magára bízzuk, ha megkapja az állást – válaszolom. - Természetesen, vannak olyan diákjaink, akik nem igényelnek különösebb figyelmet, bármelyik módszer mellett jól boldogulnak, de igazán örülnénk neki, ha aktívan bevonná őket az óra menetébe és nem csak passzív szemlélői lennének a dolgoknak. Így talán még sokkal többet meg is jegyeznek a tananyagból, ki tudja. Persze, igyekszem én is ilyen módszerekkel tanítani az anyagot, sok egyéni feladatot kapnak tőlem a diákok, de elég gyakran szeretik kivonni belőle magukat.
- A testi fenyítést azonban semmilyen esetben nem nézzük el – folytatom. - Természetesen, magából nem nézem ki, hogy ezt alkalmazná a diákokkal szemben, de erre fel kell hívnom a figyelmét. Tudja, a kötelező körök... Az átváltoztatás sem megengedett a tanulók fenyítése érdekében, ebben az esetben és a másikban is a pedagógus elbocsátása várható, esetleg szóbeli figyelmeztetése, ez a körülményektől és a módszer súlyosságától függ. Élénken emlékszem még arra az esetre, amikor Alastor Mordon professzor görénnyé változtatta egy diákját, habár én akkoriban még Franciaországban éltem, de hallottam hírét a dolognak. Mordon ugyanis még felénk is híres volt az üldözési mániája miatt, nem volt olyan ember, aki ne hallotta volna a nevét előtte. Sok cikk lejött róla, a Roxfortban történt baklövése is napvilágot látott Lucius Malfoy közreműködésével.
- A Fülög-szigeteken? Ritka, hogy valaki ennyire messziről jöjjön... Jut eszembe, van valamiféle szakmai tapasztalata? Hol volt annak idején gyakorlaton? Persze, fiatal a hölgyemény, de ki tudja, talán régóta tanít, ez nem korfüggő, emellett pedig fel kell tennem a kérdést, ez egyfajta felmérés.
Kétes rajtam maximum a ruházatom összeválogatása, de azzal sem üzletelek. Híresen béna vagyok a biziszben amúgy is. Szegény anyám szégyellheti is magát emiatt a nagypapa előtt, hogyha odafent ez szóba kerül közöttük a felhőkön. A nagypapának ugyanis jól ment az étterme mindig és én nem sok mindent tudok a fiaskóról, ami a kölcsön felvételének körülményeit övezte az esetében. Ha tudnám, igaz, az sem változtatna a tényen, hogy a számok ismerete bár hozzátartozik a mindennapjaimhoz, senkire nem tudok semmit sem rátukmálni. Olyasmit sem, amiről tudom, hogy szüksége van rá vagy éppen hasznát venne. Ezért is mentem el kutatónak annak idején. A kérdésem kijelentésre sikerül és azonnal észrevételezi is a férfi. Szélesebbre szalad mosolyom, miközben felemelem kezeimet, s feltartott tenyérrel, behajlított könyékkel vállat vonok. - Eredetileg kérdés, de a végére magam sem tudtam eldönteni. Lehet mindkettő. Minek szeretnénk kategorizálni? – ez már kérdés a javából, éppen olyan felesleges, mint amilyen az előző lett volna, ha rendes kérdésként fogalmazok. Sőt, mi több. Ez még feleslegesebb. Bemutatkozására bólintok és tátogva megismétlem a nevét. Így szoktam megjegyezni azt, amit fontosnak vélek, nevezetesen mások nevét. Menne máshogy is, de szeretem ízlelgetni magamban a neveket, mindegyiknek másmilyen a bukéja. A David kellemes, a LaFayette kicsit csiklandoz. Tetszik az összhatás. - Semmi problémám azzal, hogy ön jött, David. Megengedi, hogy leüljek? – annyira belejöttem ebbe a kérdezgetésbe, hogy kezdem úgy érezni, mindenre rákérdezek. Semmi baj, inkább halmozzam el kérdésekkel, mint legyek kuka, amondó vagyok. Mosolyom kedves, kíváncsiságom határtalan. Szélesre tárom előtte az elmémet, hadd jegyezzek meg mindent róla, mind a külleméről, mind a kiségéről, mind a jellemére utaló jegyekből. - A szakterületem a Legendás lények gondozása, de foglalkozom repüléstannal is. Az alternatív oktatási módszerekben hiszek mindkét esetben, de persze tudom magam moderálni, hogyha a kommersz az elvárt, mint tanrendbetartási metódus. Igazából a legjobban annak örülnék, ha mindkét szakterületemen taníthatnék egy kicsit, gondolom van ahhoz elég évfolyamuk és gyerekanyaguk, hogy ez akár valami tanársegéd, beugró, helyettes képében lehetséges legyen. – miközben beszélek, a ruhám ujját babrálom némileg zavartan. Most ugrott a majom a vízbe: nem néztem utána a betöltetlen állásajánlatoknak. Hittem a megérzéseimnek, bár a jóslástan nem éppen az a szakág, amiben jeleskedem. Ha ettől az egésztől inkompetensnek tűnök, azt nagyon fogom sajnálni, de velem jár. Rólam sokszor nem lehet eldönteni azt sem, hogy normális vagyok-e egyáltalán. Megrázom fejem, vörös tincseim arcomba reppennek a lendülettől. - A Fülöp-szigeteken születtem, rokonaim mind ott élnek, vagy Amerikában. Senkit nem ismerek, aki a Roxfortba járna, bár a felmenőim között akadt londoni, de az nagyon rég volt már, a századfordulón. A nem ezredfordulós századfordulón. Akörül.
Miután helyet foglalok az asztalnál, előveszem az aktatáskám, melyre tágító-bűbájt szórtam, majd kotorászni kezdek benne és egy kötegelt irathalmot helyezek az asztallapra. Kiszórok néhány pennát, majd szétszedem a papírlapokat és elkezdem kijavítani a dolgozatokat. Szerencsére, hamarabb ideértem, mint a hölgy, örömmel jövök hát rá, hogy van még időm, habár a hétfőre beígért időpont csúszni fog pár napot, de legalább mindent megteszek annak érdekében, hogy teljesítsem a dolgot. Betty Armandes panaszkodni fog ugyan, de semmi gond, ő állandóan ezt teszi. Az apja ügyvéd, túlságosan szabadjára engedte a lányát, ennek pedig ez lett a következménye. A pennám serceg a pergameneken, miközben néha-néha felpillantok, hátha ideért már a váratlan vendégem. Nem unatkozom, elfoglalom magam, emellett, kipillantva az ablakon, látok pár érdekes figurát ahhoz, hogy az agyam állandóan forogjon valami körül. Emellett a nemrég megtalált rokonaimra is sokat gondolok, de ilyenkor mindig megpróbálom elterelni a figyelmem. Még ilyenkor is óvatosnak kell lennem, hiszen ki tudja, ki tanult itt legimenciát... A Roxfort falai közt jobb a helyzet, ott senki sem használ ellenem ilyesmit, na de itt... A csuklyás alak különben sem túl bizalomgerjesztő, jobb lenne, ha kissé jobban odafigyelnék rá is. Tíz perc múlva meg is unom a dolgozatok átnézését, melyeket egyetlen pálcaintéssel küldök a táskám legaljára, majd onnan egy másik papírhalom emelkedik ki. Ezeket még Dumbledore adta át nekem, lesznek olyanok, melyeket a hölgynek kell aláírnia, ha alkalmas a posztra, de akadnak itt olyanok is, melyek az eddigi tanárok adatait tartalmazza és az általuk betöltött posztról is szó esik itt-ott. A fizetésbe itt már aligha megyünk bele, ezt nagy eséllyel majd maga az igazgató úr közli a delikvenssel, erre én már igazán nem vagyok felhatalmazva. Egyébként sem az én dolgom, nagy eséllyel csak kibuknék a dolgokon, ha kiderülne, hogy valaki sokkal többet keres nálam. Persze, a családom gazdag, de azért mégsem támogathatnak folyamatosan anyagilag. Egyébként sem volt ínyemre a gondolat, hogy az örökölt nevemmel szerezzek pénzt magamnak. Menni menne a dolog, de köszönöm, nem kérek belőle. Pont a vajsörös üvegemet tisztogatom egy egyszerűbb bűbájjal, amikor egy fiatal nő lép be az ajtón, majd néz körül zavartan, mintha keresne valakit. Nagy eséllyel ő lesz az, egyébként sincs még egy olyan vendég itt, aki rajtam kívül köszönne a fogadósnak. Annyira nem ide illő látvány, hiszen nincs rajta se csuklya, se foltozott köpeny. Ráadásul, aligha üzletel kétes dolgokkal, azt már a belépésekor észrevettem volna.
- Ez kérdés akart lenni vagy kijelentés? - vonom fel a szemöldököm kissé komor képpel, majd lassan elmosolyodom. Rég volt már, hogy újoncként mentem az állásinterjúra, már nemigen emlékszem arra az izgalomra, ami ezzel jár. Pár másodperc múlva intek a nőnek, hogy nyugodtan foglaljon helyet velem szemben, végül bemutatkozok: - David LaFayette, én tanítom a mágiaelméletet. Sajnos, Dumbledore professzor nem tudott eljönni személyesen, remélem én is megfelelek az ön számára. Ha esetleg valami kifogása lenne ez ellen, akkor nyugodtan küldjön a professzornak egy baglyot és kérjen másik időpontot. Mondjuk, ez elég nehéz dolog lett volna, hiszen Albus Dumbledore korunk egyik legnagyobb mágusa, aligha van ideje ilyen kis apróságokkal foglalkozni, miközben más dolgai is vannak. Persze, Henriette nem lesz magára hagyva, előbb vagy utóbb találkozik az igazgató úrral, addig legfeljebb majd segítünk neki a munkában, ha vállalja az állást.
- Az első kérdésem az lenne természetesen, hogy melyik posztra szeretne pályázni? - fűzöm kereszte ujjaim az asztallap fölött, miközben a nő arcát tanulmányozom. Tényleg fiatal, lesz pár diák, aki majd be szeretne vágódni nála, ezt meg kell tanulnia kezelnie. - Sok állást meghirdettünk mostanában a Prófétban, maga az első jelentkező, szóval nem hiszem, hogy komoly hátránnyal indulna... Van pár olyan poszt is, melyek nem kerültek meghirdetésre, azokat is megemlítem, ha esetleg olyasmit tanult, vagy abban a tárgyban volt erős.
- És lenne még egy fontos kérdésem. Bármilyen rokon vagy családtag jár a Roxfortba? Tudja, kerültünk már olyan helyzetbe, hogy a professzor igen kedvezően osztogatta a jegyeket a rokonainak, mindenféle érdem nélkül... Ez természetesen nem akadályozza a nő munkavállalását, inkább csak megpróbáljuk úgy kidolgozni az órarendjét, hogy még véletlenül se tanítsa azt, akivel szemben elfogult lehet. Ha pedig mégis elkerülhetetlen a dolog, akkor néha ellenőrizzük a tanóra menetét.
Megint nem találom. Könnyű lenne rá invitot mondani, de állandóan ezt csinálom. Idegesítem saját magam. Nem érdekel, úgy döntök, hogy a mai napra hanyagolom a kifogástalanságot, s az egyik lábamra felveszem a barna csizmát, a másikra pedig ugyanazt a fazont, csak feketében. Nem akkora a különbség, mintha még egyszer akkora lenne. Belefér. Kompenzálok azzal, hogy a barna csizmával átellenes – vagyis a jobb – kezemre barna kesztyűt veszek, a másikra pedig feketét. Szerintem az összhang több, mint száz százalékos, nekem tetszik. Vörös tincseimet lazán átgereblyézem annak érdekében, hogy ne legyen olyan fejem, mint egy szénakazal, majd tetejükbe nyomom a fekete sapkát, amire rávarázsolok egy barna pompomot. Eredetileg egy magas sarkú papucsomon volt bojtnak ez a nyúlszőr-szerű csoda, de a mai outfitemhez tökéletes így. Utolsó pillantás a tükörbe, majd már lépek is ki az utcára, hogy útba ejtsem a fogadót, ahová a találkám egyeztetve lett. Nem felejtettem el, hogy kit kell keresnem, éppen csak nem kérdeztem rá. A hosszú szakállú, félholdas szemüvegű Dumbledore volt, akit felkerestem a baglyommal és válaszában ő készségesen megírta, hogy nem személyesen jelenik majd meg. Nyugtáztam és megköszöntem, de egyetlen, kóbor kérdéssel sem tértem rá arra, hogy akkor mégis kit várhatok. Egészen addig, amíg be nem lépek a Szárnyas Vadkanba, ez nem is zavar. Ott azért elkezdi egy kicsit kaparászni a kétely és az önmarcangolás mosolygó koponyám belső falát. - Szép napot! – szöknek szárnyra ajkaimról a trillák, kecsesen intek is a köszönés mellé. Nem eszetlen kézlengetéssel, sokkal inkább kimért kézfejforgatással. Mert bár kabátban nem látszik, de az integetőháj nem esztétikus, ha libeg. Akkor se, ha nekem nincs olyanom. Lekerül a fejemről a sapka, körbepillantok a helyen, felmérem a terepet. Végül – nagy szerencsémre – mivel csak egy olyan személyt látok, aki egyedül ül egy asztalnál – a többieknek társasága van – így felé irányítom lépteim. Nagy lelkesedésemben rendelni is elfelejtek. Mondjuk nem is baj. Úgyis leönteném vele magam. - Tanár a Roxfortban és Dumbledore professzor küldte. – nyújtok kezet a férfinek. Lányos zavaromban észre sem veszem, hogy nem kérdezni, hanem kijelentenem sikerült. – Henriette Ricamora. – mutatkozom be, de le nem ülök. Eddigre ugyanis eljut a tudatomig, hogy talán nem a megfelelő személyt találtam meg. S ha furcsán nézne rám, állásból jóval könnyebb odébb oldalogni azért.
Ráérős léptekkel szelem a Roxmortsba vezető utat, miközben gondolataim a kijavítandó dolgozatok körül forognak. Napok óta ott hevernek az asztalom sarkán, talán még azt sem túlzás mondanom, hogy halomban, eddig azonban még nem vett rá a lélek, hogy kijavítsam őket. Nem, nem attól félek, hogy annyira rosszak lennének, egyszerűen csak sok más dolgom is akadt, melyek némileg fontosabbak, mint az a papírhalom. Órák leadása, diákok felügyelete, délutáni büntetőmunkák megtartása... Abból pedig akadt rendesen, hiszen némelyik tanuló egyszerűen nem képes elolvasni a házirendet, a hozzá való alkalmazkodásról pedig inkább ne is beszéljünk. Én pedig büntetek, hiszen ezt kell tennem, sajnos nem hunyhatok szemet a dolgok fölött, így viszont saját magamnak csinálom a plusz munkát. Nem mondom, hogy rossz lenne, hiszen pénz szempontjából tökéletesen megfelel, de szabadidőm nem sok akad. Hétfő. Ez volt az az időpont, amit megígértem a diákjaimnak, és amit be szerettem volna tartani, de ebben megakadályozott Dumbledore váratlan feladata. Új jelentkező akadt az egyik tanári posztra, és mivel az igazgató nem ér rá személyesen lemenni a varázslófaluba állásinterjút tartani, ezért rám hárul ez a nemes feladat. A tanár kiválasztásának szempontjai között az is ott volt, hogy szinte egy korosztály vagyunk a leendő kollégajelölttel, talán könnyebben megértjük egymást. Utána pedig értékelést kell írnom róla, aminek szintén hétfő a leadási határideje, így a nebulók várhatnak még kissé. Nem sürgős a jegyek osztogatása, a félévi zárásig csak befejezem a dolgot. A Szárnyas Vadkant jelöltem meg a hölgynek, mint a találkozó helyszínét, itt ugyanis nincs akkora forgalom, mint a Három Seprűben, aligha lesznek emberek, akik zavarnának minket. Nyugodtan el tudunk beszélgetni, ide nem járnak diákok sem, így nem lesz senki sem, aki kíváncsiskodna. Valamiért nem jó dolog, ha elejét veszi a pletyka, miszerint új tanár foglalja el az egyik betöltetlen állást. Még az én diákéveim alatt tapasztaltam meg, hogy egy új professzornak sosem könnyű a dolga... Mi is szemétkedtünk pár ismeretlen emberrel, volt aki bírta a dolgot, de volt aki úgy gondolta, ez az állás nem éppen neki való. Egy férfi pedig már másnap csomagolt és visszautazott egy kis vidéki faluba, miközben kijelentette, hogy soha többé nem szeretne hallani erről az iskoláról. Azt hiszem, ez egyéni rekord volt részünkről. Hamar odaértem a fogadóhoz, amely még mindig nem lett szebb, pedig már legalább három éve volt annak, hogy utoljára itt jártam. A cégér még mindig féloldalasan lógott, a fal itt-ott elég erősen málladozott, az ablakok pedig még azóta sem lettek letakarítva. Nem éppen a legbizalomgerjesztőbb hely, de megteszi, mindenesetre, legközelebb kétszer is meggondolom magamban a dolgot. Lenyomtam hát a kilincset, amely nyikorogva engedett, majd az ajtó lassan kinyílt. Nem sokan voltak odabenn, a kocsmáros egy fura kinézetű alakkal beszélgetett, aki a pult előtt álldogált és a csuklyát mélyen a szemébe húzva, lehajtott fejjel válaszolgatott. Nem tartottam gyanúsnak a dolgot, sok hasonló alak fordul meg errefelé, semmivel sem különbek, mint mások. Csak veszélyesebbek.
- Egy vajsört kérek – lépek a pulthoz, majd előhalászom a megfelelő összeget és a kocsmáros elé helyezem, aki ezt hallva lehajolt, majd amikor kiegyenesedett, egy koszos üveget tartott a kezében. Átvettem, megköszöntem, majd az egyik hátsó asztal felé indultam vele, végül pedig, tekintetemet az ajtóra szegezve, vártam a bátor jelentkező érkezését.
