2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Az én mázlim, no meg azért a tiéd is. - most már én is vele együtt nevetek. Nem is értem, hogyan képes mindenből ennyire viccet csinálni, de őrület, hogy képes erre és talán ez is közre játszik abban, hogy vele vagyok, hiszen az én kedvemet is nagyban feldobja a hozzáállásával. Valahogy sokkal könnyebben vesz mindent, mint én és fogalmam sincs, hogy csinálja, de annyi biztos hogy nagy tehetsége van hozzá, vagy csak tényleg nem volt annyi és olyan komoly nehézség még mögötte, mint amilyen mögöttem. Persze nem tudhatom, hiszen ennyire még azért nem ismerem őt és persze ott van a húga esete, de az azért nem olyan komolyságú, mint az én anyám terrorra való hajlama. Viszont jó dolog is, hogy vele képes vagyok én is ettől elvonatkoztatni és ha csak egy kis ideig is nem gondolni rá. - Úgy tűnik, hogy én tettelek ilyen költőivé, pedig nem is akarattal csináltam, de... szépen mondtad. - ezúttal a mosolyom sokkal inkább szelíd és hálás, hiszen hajlamos mindent elkomolytalankodni ez igaz, de közben meg igenis tud ilyen szépeket is mondani, ami az embert jó érzéssel tölti el és tudom, hogy nem csak azért mondja, hogy ezzel szédítsen, hanem tényleg fontos vagyok neki. Igen, ideje lenne elfogadnom, hogy ez így van és hogy nem csak valami rövid életű fellángolásról van szó, hiszen elég hosszan ostromolt és most már együtt is vagyunk egy ideje úgy, hogy még nem volt semmi komolyabb. Ha előtte olyan bulizós, ágyból-ágyba járós életet élt nem is tudom, hogy hogyan bírja ki, de mindennel óvatos volt és lassú, azt hiszem azért is, hogy nagyobb legyen az értéke. Ahogyan most is ezt teszi, az apró csókokkal, megpedzegeti a lehetőségét, hogy milyen is lesz majd, milyen kényeztető, amikor oda jutunk, de nem siet, mint ahogyan a csókkal sem tette, pedig én már fel voltam rá készülve az előző randink alkalmával is, sőt talán már a karácsonyi bálon is, pedig az se most volt. - Hogy miket mondasz! Szóval téged a frappáns visszavágás tüzel fel. - nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel újra, mert tényleg felettébb szórakoztató valahogy mindig. Képes a dolgokból úgy viccet csinálni, hogy közben ott bújik meg a szavai mögött a komolyság is valahol. Nehéz kiigazodni rajta, annyi szent. - Szóval már ott tartunk, hogy kérjem is meg a kezedet? Azt nem fordítva szokták? - tényleg nehéz eldönteni, hogy mikor beszél komolyan és mikor viccel, de talán így a jó ez, így sosem tudhatom, hogy mire számítsak a közelében, mert mindent tényleg ilyen lazán kezel. Ki tudja, hogy nem találja-e ki pár hét múlva, hogy megkéri a kezemet, csak mert épp ezt gondolja a legjobb ötletnek és akkor már miért dobná félre a lehetőséget? Nála valahogy sose lehet tudni. - Én is várom már a találkozást, annyit meséltél róluk, hogy már szinte ismerem őket. - én azért amikor felhúz még odacsókolok egyet a szájára, csak aztán mehetünk Roxmortsba. Tényleg nem rossz ötlet inni valamit, én is kezdek megszomjazni, főleg mert azért elég komoly témákról beszéltünk.
Beharapott ajkakkal bólintok, tényleg nem szokásom bunkó lenni, bárkit is bántani, de azért mégiscsak kipukkad belőlem a nevetés, tudom, hogy ő mennyire érzékeny lelkű, és magányos, talán nem is nagyon kellett neki senki, jobb volt számára egyedül, mintsem egy olyan társa legyen, aki semmire sem becsülik, vagy ami még rosszabb, bántja is őt. - Mázli? Tudatos! Ráadásul még csak bűn ronda sem vagyok, hanem szívdöglesztő, úgyhogy.. összeteheted a két kezedet.. – Simogatom meg az arcát, a túlzott egóm sosem volt bunkó megnyilvánulás, ezt tudnia kell, hiszem bármit megtettem volna érte, csak hogy mosolyogni lássam, itt azért egy erőteljes udvarlási szándék is volt bennem, de nem úgy mint mások felé, ahol elég volt egy ital, néhány átlagos bók, és máris mehetünk az ágyba. Jó volt vele beszélgetni, felmérni a riadt kis vágyait, és igen, a barátjának lenni, mert ezt akartam, hogy lelkileg is fontos legyek neki, mint ahogyan én is azt akartam a személyében, hogy valaki ne csak az ágyamat melegítse, hanem napközben is ott legyen, átöleljen. Furcsa dolog, de még egy magamfajta fickó is lehet romantikus, amikor valaki komolyat talál. - Tudom, de majd csak elfogadod. Az éppen elég lány az mit sem számít. Legalább tudod, hogy másokkal összehasonlítva mennyit érsz. És látod, én nem szoktam komolykodni senkivel. A vonzalmat nehéz megmagyarázni, de elég volt rád néznem ahhoz, hogy tudjam, ez az. Nem is a külső, hiszen mások is lehetnek szépek. A kisugárzás.. valahogy a lelked kivetülése.. Fúha, mikor lettem ilyen költői..? – Ismét nevetek, pedig nagyon is komolyan gondolom. Egyértelműen minden megvan bennünk, ami egy tökéletes párnak kell. Tudunk gyengédek lenni a másikkal, és olyan erőteljes személyiségünk van, amit nem sokan nyelnének le. Viszont azt akarom, hogy Penny nem csak felajzott hímet lásson bennem, ez már az első perctől így van. Inkább valakit, akivel egyszerre lehet izgalmas, de biztonságot nyújtó is a léte, akihez oda tud bújni, ha éppen erre vágyik, de soha, egy pillanatra ne érezze magát átlagosnak mellettem. A nyakába is úgy csókolok bele, hogy ott legyen a vágyakozás szele, ám semmi több, hiszen nem rohanunk. Ez a lány nehéz eset, de számomra mégis tökéletes. Az anyja kész roncsot csinált belőle, de én segítek neki, hogy ismét higgyen magában. Miközben az oldalát simogatom, még véletlenül sem téved fel a kezem a mellére, ez most még nem az a helyzet, akkor sem, ha a patrónus hűségesen őrködik. - Mert sosem volt elég türelmük megismerni téged. Hidd el, izgalmasabb egy frappáns visszavágás, mint egy méretes fenék. – Ettől függetlenül mégsem a fenekét simogatom meg, hanem az arcát, hogy aztán tovább tervezgessük a nyarunkat. – Oh, nem is érzem magamat rosszul, csak picit sajnállak, de adott a lehetőség, hogy szembenézz az anyáddal. Akár egyedül, akár velem együtt. – És most is pontosan tudja, hogy húzom az agyát, egyértelműen vele akarok lenni, ha nem így lenne, akkor nem mondanék ilyeneket. – Szivi.. mondtam már, hogy nem csak te imádsz engem, én is téged. Különben meg a végén ha nem vigyázol, még te kötöd be az én fejemet. Elcsaklizhatsz a hosszú sor elől... – Nevetgélek, mert komolytankodunk, sosem hagynám, hogy ő vesse fel a házasságot, de ami azt illeti, nekem felmerült a fejemben, még ha korai is lehetne ez, de hát istenem, ezúttal nem egy felelőtlen döntés lenne a sok közül, hanem nagyon is megalapozott, de azért még várok a dologgal, hagyom érni, hogy ő is érezze a kapcsolatunk komolyodó mivoltát. Aztán ki tudja, ha sokat leszünk együtt, még simán eljuthatunk a jegyességig. Nem csak azért akartam megkomolyodni, hogy hosszútávú barátnőim legyenek, hanem valahol azért, hogy apáék példáját kövessem. Kezdek vágyni ilyesmire. - Tudják, megelőlegeztem nekik tőled egy igent. Tűkön ülnek. Alig várnak már téged, még Kristianna is ott lesz, kiváncsi vagyok, hogy ő hogyan fogad téged, bár szerintem teljesen rendben lesz a dolog. Na gyere szivi, leviszlek még Roxmortsba, kiszáradt a torkom. – Állok fel, és a kezemet nyújtva felhúzom őt, hogy aztán a derekára fonjam a tenyeremet, és elinduljunk kifelé.
Ember, vagyis nő legyen a talpán, aki képes lett volna csak úgy rezzenéstelenül végignézni azt a kis jelenetet, amit sikerült előttem eljátszania. Eleve zavarba ejtő volt a helyzet, ahogy ott trónolt a kidőlt bulizók között, de az, hogy eleve hiányos volt az öltözete és a szavai... a nézése, meg a többi, hát nem hiszem, hogy létezik olyan, akire ez ne lett volna hatással, még ha ne adj isten az illető fából is van, szerintem akkor se tudott volna úgy tenni, mint aki észre se veszi a dolgot. Ez nagyjából lehetetlen és nekem se ment, bármennyire is próbálkoztam volna vele. Nem csoda, hogy a későbbiekben se tudtam kiverni a fejemből azt az estét és a fekete rózsa se nagyon engedte, amit tőle kaptam. - Látod az a mázli, hogy bunkó az nem voltál egy pillanatig sem, mert... úgy valószínűleg a bűn rondát választanám. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Nem a külső a lényeg, bár szó se róla, hogy azért a külső is számít, esetében pedig nagyon is. Egy ronda srác nem sokat ért volna el a mellkas villantással, meg a többivel, esetében viszont rendkívül hatásos volt, ezt én se tudom letagadni. Lássuk be, azért van vonzereje, nem is kevés, gondolom ezt már elég sokakra sikeresen kiterjesztette az utóbbi években, de mégis csak úgy néz ki, hogy esetemben volt ez igazán komoly, másokkal, ha ezt netán meg is csinálta, akkor is inkább csak egy alkalmas szórakozás miatt. - Nem tudom, hogy miért nehéz elhinnem. Én... igyekszem, de tudod új még nekem ez, főleg, hogy te ennyire így érzed, pedig már épp elég lány volt az életedben, de... elhiszem, hogy vársz rám. - és ebben az a legfurább, hogy igazából nem is várom én el annyira, hogy olyan sokat várjon, hiszen én hoztam fel a csókot is első alkalommal, nem ő erőltette, sőt amikor felhoztam még csak nem is történt meg, nem csókolt meg, csak később. Nem olyan típus, aki bármit is erőltetne, ezt már sikerült megtapasztalnom, sőt szinte úgy érzem, mintha arra menne rá, hogy már én vágyjam rá annyira, hogy igazán nagy dolog legyen, amikor megtörténik. Ahogyan most is érzem magát a késztetést, hiszen már a csókja is kellően lázba hoz. Nem akarok elkiabálni semmit, de nagyon jól érzem magamat vele, és örülök neki, hogy végül így alakult a kapcsolatunk. Jó érzés vele lenni és már a nyarat is nagyon várom, sőt azt hiszem azt is, hogy a keze tényleg kicsit elkalandozzon. - Bolondos? Hát látod ezt se mondta még rám senki sem. - mosolyogva rázom meg a fejemet. Na igen soha senki sem a humoromért kedvelt, inkább csak a külsőm miatt, de hogy bolondosnak tituláljon valaki... na ez tényleg új. Olyan dolgokat hoz ki belőlem, amiket nem is gondoltam, hogy bennem lehetnek. - Vad domina? Nem, azért az nem, legalábbis nem tudok róla, de örülök neki, hogy úgy érzed, hogy ez tényleg valami komoly és nagyon várom a nyarat a családoddal. Ugye tudod, hogy cseppet sem kell rosszul érezned magad, mert az én családom pocsék? Nem vagyok irigy, cseppet sem. - nem akarom, hogy e miatt aggódjon. A családja nagyon kedves lehet, amiket mesélt róluk az alapján biztosan és pont e miatt nem akarom, hogy úgy gondolja nekem ez rossz érzés lehet akár csak kicsit is, mert egyáltalán nem. Jól fogom magamat érezni ott és már nagyon várom, hogy megismerjem őket. A húga is remek lány lehet, még ha rossz dolog is történt vele, de biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogom magamat érezni majd náluk. - Oh remek, szóval én indítalak el a komoly kapcsolatok útján és majd tarthatom a menyasszony fátylát? Kösz! - látványosan rájátszva húzom el a számat, de aztán finoman fel is nevetek. Nem gondolom én ezt komolyan, egyébként sem hiszem, hogy olyan sokan lesznek utánam. Nem azt mondom, hogy ez most örökre szól, mert majd meglátjuk hogyan alakul, de azt látom én is rajta, hogy tényleg nem csak valami játék, vagy szórakozás számára és nem fog két hét múlva mást keresni, hogy az illetővel ugyanezt játssza el. - A szüleid tudják már, hogy megyek? - kíváncsi vagyok, hogy vajon írt-e nekik, mert ha igen akkor biztos, hogy rendesen izgatottak lehetnek, ami érthető... főleg ha most először visz haza lányt.
Szerelem nem volt, de hogy vonzódás, az nem lehet kétséges. És talán mindkét részről. Ahogyan végigmérte a mellkasomat abban a köntösben, szinte már csak hiányzott, hogy nyeljen egyet. Az egyértelmű volt, hogy még nem nagyon volt ilyen helyzetben, ám nem mindenki tudta volna megdobogtatni a szívét. Igazán, csinos, édes lány, de látni az arcán a feltámadó érdeklődést, nagyon is megmozgatta a fantáziámat. Na nem úgy, hogy ő lesz a megrontanivaló kis trófeám, akinek szétfeszegetem a combjait, noha férfiből vagyok, és ez valahogy automatikusan a velejárója lehet.. Ám benne valami komolyat láttam, egy olyan lányt, akit el tudnék képzelni ébredés után is, akivel lehet beszélgetni, aki mellett még az sem baj, ha nem mutatom éppen szívdöglesztőnek magamat. Egy picit talán a szüleim mindent elsöprő szerelme villant fel bennem, csak éppen én nem vagyok az a komoly alkat, mint apa, és rá kellett vennem magamat, hogy körbejárjam a témát, belül teszteljem az érzést, hogy mit is akarok tőle. A vágy nem múlt el, egyre jobban érdekelt, nem csupán magamhoz rántani, átölelni, megsimogatni ott, ahol beleremeg. Érdeklődve figyeltem a válaszait, az inspirációit, ahogyan hatni akar rám. Sosem csökkent az iránta érzett vágyam, csupán át tudtam fordítani hogy különlegesnek érezze magát, hiszen az is. Az utóbbi időben egyébként sem foglalkoztam senkivel, de amióta belépett az életembe, még haveri szinten sem, Nadia nagyon be is rágott rám, de ez van, el kell fogadnia, hogy nekem már valaki komoly van. - Rémes? Édes, ha választanod kellene, hogy ha mindenképpen érdekelsz, hogy bunkó vagyok, de szívdöglesztő, vagy bűn ronda, de papucs, hát hogyan kellenék? Ugye, hogy így a jó. – Nevetem el magamat, pedig valójában vele sosem voltam bunkó, mindig meghagytam a menekülési útvonalat, ám nálam udvariasabb sosem volt talán vele senki. Ő nagy kincs, ezt már az első pillanatokban is láttam, noha ez nem zárta ki, hogy úgy kezeljem, mint a csapdája ejtett őzet. Valahol az is ez a szépkislány, de ha úgy igazából le akart volna rázni, akkor csak meg kellett volna mondani. Kétségkívül fájdalmas kudarc lett volna, de leléptem volna. Még ha a kitartást az egyik legfőbb erényemnek is tartja, sosem bántottam volna azzal, hogy belegázolok abba, hogy ha nem akar engem. Ám sosem éreztem azt, hogy úgy igazán le akarná rázni. Bezsongatta, hogy valaki nem ismeri a nem fogalmát. - Bárcsak elhitethetném veled, hogy.. nálad különlegesebb lányt még nem ismertem nálad. Talán ez tőlem közhelynek hangzik, de másoknak nem szoktam ilyet mondani, nincsen rá szükség. Velük nem is vagyok komoly. Ha csak barátok lennénk, azt is kibírnám, mert jó veled lenni, még ha most nem is úgy tűnik, mintha nagyon önmegtartóztató tudnék lenni. De ne aggódj Penny, bármennyit várok rád. – És bár belecsókolok a nyakába, azért nem téved a keblére a kezem, nem csusszan be a ruhája alá, maradunk a csókoknál, és továbbra is csak az oldalát simogatom, az arcát fogom át finoman. Na igen, ez teljesen más szint, mint ledönteni valakit, még ha itt most picit tényleg arról van szó, hogy mellé könyölölök a kanapén, amellyen lejebb csúsztattam, mégis, két csók között megigézve, áhitattal nézem. Na nem, a világ minden kincsééért sem lenne most jó kimondani semmi komolyat, azzal még magamat is megijeszteném, a de a pillanat az tényleg különleges. - Nem is veszíthettél volna. A magad bolondos módján igenis tökéletes vagy. Számomra az. – Engem aztán nem érdekelnek az exek, a kalandjaim, de még a családjaink sem ebben a pillanatban. Nem félek az anyjától, és ha valakiért érdemes küzdeni, hát ő pont az a kategória. Ha megsebesülünk, hát nem fogom bánni, ha véletlenül belehalnánk, akkor hát egy ilyen lányért érdemes igazán. - Oh, már nem. Az utóbbi közel másfél évben.. Kristianna óta, tudod amióta bántották a hugomat, nem gondoltam úgy, hogy ez a nyerő út. Egy ideig tartott, amíg megértettem a lányokkal, hogy én már nem ebben gondolkozom. Nyilván azért vannak a mai napig olyanok, akik akarnak valakit, de nem tömegesével. Téged komolyan akarlak, legyen szó ebben a tekintetben bármiről. Ez benne a szép szivi, hogy nem kell szabályokat alkotnunk. Kivéve ha kiderül rólad, hogy valami durva domina vagy, aki tűsarkúval tipor a pasi golyóin, bevallom az ilyesmi nem az én világom, csak vad szex, és semmi más.. – Nevetem el magamat, inkább nem is válaszolva arra, hogy az anyja törölte a mugli srác emlékeit, erről biztosan Pennynek is rossz lehet beszélni, ezért inkább ejtsük, most már itt vagyunk egymásnak. - Igen, egy szál kabátban, na azt meg tudnám nézni bármikor, és ne butáskodj kicsim, kit érdekel, hogy téged megelőzőleg mit is láttam, amikor te vagy a vízválasztó? Gondolj abba, hogy milyen magasra teszed a lécet az utánad következőknek.. – Vigyorgok rá provokatív kacsintással, de egyértelmű, hogy csak viccelek. Még ha nem is fogadunk örök hűséget egymásnak, mert ahhoz fiatalok vagyunk, de ha ennyire hatással van rám, nem véletlenül hoztam párhuzamba a szüleimmel... Attól félek, hogy ez örökre szól..
Azért azt sejtem, hogy ez nem afféle szerelem első látásra dolog volt részéről, hanem az elején tényleg csak úgy volt vele, hogy a kihívás teljesíteni akarta és főleg azt látta bennem. Azért kíváncsi lennék rá, hogy ez mikor és vajon miért alakult át más irányba, hiszen végül mégis csak más lett a helyzet, végül mégis csak úgy fest, hogy komolyabbak lettek az érzései. Na nem azt mondom, hogy szerelem, mert talán ezt még nem lehetne így elkiabálni, de az is benne van a pakliban, hogy igenis kezd olyan érzéseket is táplálni irányomban, amiket eddig nem is ismert és én is így vagyok ezzel. Jól sejti, az elmúlt évek főleg a tanulásról szóltak és arról hogyan szállok szembe az anyámmal, nem az volt a lényeg, hogy pasikkal foglalkozzam, főleg miután még az az egy kapcsolat is kútba esett. Mondjuk e miatt érthető, hogy most is van bennem egy nagy adag félsz. Az anyám rendesen megfúrhatja ezt az egészet. - Miért ne? Ha vannak jó szövetségesek és... rémes vagy! - persze nem, ezért is nevetem el magamat, hiszen ő is csak viccel, azért pillant le a dekoltázsomra a komoly dolgok emlegetésénél. Nem lep meg, ő már csak ilyen és a miatt nem fog megváltozni - nem is várom el tőle -, mert most komolyabb dolgokban is gondolkodik. Már az is nagy dolog, hogy megpróbál életcélt találni magának, meg aztán az is, hogy bemutat a családjának, pedig ezt eddig még senkivel se tette meg és nem hiszem, hogy ezt csak azért mondta, hogy levegyen a lábamról, főleg hogy annak ellenére, hogy én már előbb is hajlandó lettem volna tovább lépni, ő nem sürgetett semmit sem. - De azt hiszem tényleg elég komoly és örülök is neki, hogy velem lettél ennyire komoly, nem pedig másokkal. Van bennem valami különleges igaz? - nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjam el magamat, pedig mondhatnám, hogy úgy azért nehéz, hogy közben még a nyakamba is csókol. Cseppet se fogja vissza magát, bár ezt én nem is várom el tőle, már nem, sőt az elején se vártam ilyesmit. Pont ez fogott meg benne, hogy ő egész más, mint akiket ismerek, akik olyan kis tanulósak, mint én és a komoly kis életemben azért nagyon nagy könnyedséget nyújt, hiszen bár ő is tud komolyabb lenni, de azért sokkal-sokkal lazábban vesz mindent, mint én. Még attól se jövök zavarba, hogy félig fekszünk szinte. Biztosan furcsa lenne, ha pont most toppanna be valaki, de nagyon úgy fest, hogy egyelőre béke és nyugalom honol, a többség már a nyári szünetre készül. - Igazából nem is érdekel, ezúttal nem, hogy ki mit gondol. Egyébként is szeretek győzni. - na igen azért is tanulok annyit, mert szeretnék elérni valamit az életben a saját erőmből, ami azért nem mindig olyan könnyű, főleg ha az anyád még hátráltat is, nem hogy segítene neked. De nem érdekel, én akkor is valahogy megoldom ezt, kilépek az árnyékából és elérem, hogy végre békén hagyjon. Attól még mindig félek, hogy bár segíteni akar ebben Tristan is, de csak belekeveredik ő és a családja is, de... nagyon remélem, hogy nem lesz semmi baj. - Igen, tökéletesen megfelel, bár nekem többeket kellene kivágni az ablakon igaz? De... a mugli exem kétlem, hogy bárhol is megjelenne, szerintem anya minimum törölte az emlékeit is. - és ez már nem is érdekel. Persze pocsékul éreztem magamat miatta az elején, nagyon, mert kedveltem a srácot és láthatóan ő is engem, de egyébként is nehéz lett volna úgy, hogy ő mugli, én pedig boszorkány vagyok. Amikor először látta a varázslatokat annyira megdöbbent, hogy talán nem is lett volna képes elfogadni ezt az egészet. Lehet, hogy jobb így, csak nem így kellett volna végződnie, nem az anyám által, de most itt van Tristan és csak akkor nem érezném, hogy mennyire oda van értem, hogy vak lennék és süket és persze nem éreznék semmit, de így nagyon is jól érzem, hogy milyen velem, hogy mennyire... Na igen kész csoda, hogy eddig bírta csók nélkül. - Perverz szatír? Szóval szökjek ki mondjuk egy szál... kabátban? Mintha lenne még bármi, amit te nem láttál? - mosolyogva csóválom meg a fejemet, hiszen tisztában vagyok én a ténnyel, hogy ő sokkal többet tapasztalt már, mint én, hiszen tudja nekem még a csók is igazából ebben a formában új volt, ő pedig már a bulik alkalmával jó eséllyel elég nagy gyakorlatot szerzett.
Nem is tudom, hogy miért csináltam. Volt bennem egy nagy adag bizonyítási vágy, de nem felé, hanem saját magam irányába, hogy nem csak arra kell egy lány, hogy elszórakozzak vele. Nem, Penny komolyan érdekelt, és bár nagyon sajnáltam volna, ha nem vonzódik hozzám, ám már az első pillanatokban is érzékeltem, nagyon is hatással vagyok rá. És nem olyan tekintetben, hogy fél tőlem, hanem megremegett minden érintésemtől, még ha tagadta is egy ideig, hogy jelentett neki az, hogy letámadtam, rózsát adtam neki, furcsaságokkal itattam. Amikor másodszor találkoztunk, akkor már szinte tudta mire számíthat, és direkt ellenkezett. Fokozatosan fogadta el, hogy nem csak eszköznek tekintem. - Na szép, szövetkezni akarsz ellenem? Igen, imádni fognak, amiért látják, hogy engem is érdekelhetnek, komoly.. dolgok. – Pillantok le direkt a melleire, ám el is nevetem magamat, őt még megalázni sem sikerül, direkt nem is nézem meg magamnak, hanem vissza az arcára, ennek még nincsen itt az ideje. Bár őszintén szólva úgy vagyok vele, hogy ha már bizonyítottam, hogy nem kavarok másokkal, akkor elég komoly dolgokat engedhetek meg magamnak, ha már a csókkal ilyen sokáig várattam, akkor nem kell játszanunk az alsó tagozatost, végtére is felnőttek vagyunk. Na nem mondom, hogy itt és most már ágyba is bújhatunk, annak is lesz majd egy fokozata reményeim szerint, de hogy innentől nem finomkodok bizonyos tekintetben, azt biztosra veheti. - Te is kitartó voltál szivi, hogy elviselted az ostromot, hogy képes voltál legyőzni az előítéleteid, és mögé látni hogy érted megteszek, amit másért nem. Komoly válaszok? Ugyan, a legkomolyabban beszéltem veled, a barátod akartam lenni, aki odafigyel rád, aki értékel. Ez talán nem elég komoly? – Csókolok bele a nyakába is, ám semmi több, hiszen még mindig csak ismerkedünk. Finoman megízlelem ott is a bőrét, aztán sármos félmosollyal döntöm picit hátra, hogy a kanapéra könyökölve támaszkodhassak mellé, simogatva a barna tincseit. Picit amolyan félig fekvő póz ez, de a patrónusom kint őrködik, és csahol, ha jönne valaki. De most teljes a csend, béke honol, csak ketten vagyunk. - Azért nem mindenki, biztosan vannak, akik örülnek annak, hogy te érdekelsz. De.. lehet, hogy igazad van, engem ez mégsem érdekel. Ez nem verseny, de ha az, akkor megnyertél. – Ismét a kaján vigyor, és a kacsintás, sosem fogom abbahagyni, hogy húzzam az agyát, ettől marad meg köztünk az állandó érzéki feszültség, hiszen még most sem lehet benne, hogy mi lesz a következő lépésünk. Vele kapcsolatban azért én is kiszámíthatatlan vagyok, nem tudom, hogy hogy alakulnak a dolgaink, minden bulis forgatókönyvet elfelejtek így a drága barnával kapcsolatban. - Oh, nem, kizárólagosságot élvezel, és elvárom, hogy te is így gondold. Ha megjelenik a mugli exed, anyukádnak sorszámot kell tépnie, hogy ki vágja ki az ablakon. Így megfelel? – Csókolok most oda ismét a szájára, ezúttal nyelv nélkül, de finoman megnyitva az ajkait, hogy beszívjam a rózsaszín húst. Vele aztán repülnek a pillanatok, teljesen belefeledkezünk, ami rám sem jellemző, tényleg érezheti, hogy nem vagyok gépies, a lágy könnyedség uralja a mozdulataimat, és szinte ég a szám, olyan forró az érzelmektől. - Két hét. Az nem olyan vészes, majd pár naponta elcsíplek, vagy kiszöktetlek éjszakára, mint valami perverz szatír. Mármint te leszel a perverz szatír, én csak a felbújtó, de beleegyezek majd, hogy olyanokat mutass amihez még kicsi vagyok. – Vigyorgok rá, naná, hogy nekem nagyobb a tapasztalatom, de ebből nem csinálok ügyet, egymást ismerve nem lehet probléma abból, hogy ezzel hülyéskedek, mellette meg nyilvánvalóvá teszem, hogy a csókkal együtt el fog jönni az az idő is, amikor példának okáért együtt alszunk. Vagyis nem alszunk.
Tényleg nem gondoltam volna a legelején, hogy ez akár ennyire komoly is lehet. Persze azzal tisztában voltam, hogy minden erejével azon lesz, hogy hogyan habarodjak belé és lássuk be tényleg nagy hatással volt rám már először is, de nem csak azért csinálta, hogy szórakozzon, nem csak játék volt, hanem nagyon is komoly, legalábbis úgy fest számára is ér ez az egész valamit, nem csak egy kósza éjszaka kellett, azért már túl sokat kellett volna dolgoznia, no meg anyám haragját is magára vonta, ez így már túl sok kockázat, sikerült azért nekem is rájönnöm időben. - Úgy tűnik, hogy a végén még tényleg benő a fejed lágya és ha ez részben nekem köszönhető, akkor a szüleid oda lesznek értem. - ha már arról van szó milyen vicces vagyok, hát láthatja, hogy viccelek, de közben nagyon jól is esnek a szavai. Kedves srác, pedig azt hittem az elején inkább csak nyomulós tapló, aki kihasználja a lányokat, folyton bulizik és nem fontos neki semmi és senki, pedig vannak tervei, csak még nem dolgozta ki őket eléggé, de talán a szülei se várják majd el tőle a tökéletes iskolabefejezést, ha én is segítek megértetni velük, hogy Tristan tényleg jó abban, hogy bulikat szervezzen. Foglalkozhatna ezzel még mindig azt mondom, hiszen mások is vannak, akik partyszervezésből élnek és neki már most nagy gyakorlata van benne. - Szóval túl komoly válaszokra ne számítsak tőled igaz? Azt hiszem pont e miatt is... imádlak annyira. - de ezt úgy is tudja igaz? Akkor meg miért titkoljam. Pont azzal vett le a lábamról, hogy egyrészt őrülten kitartó volt, másrészt nem ismerte a nem szócskát sem, bár tény úgy igazán nem is mondtam ki szó szerint, inkább csak talán óvatos voltam hogy ne essek netán pofára, ha arról lenne szó. Ő még így se adta fel és pont ez a különleges stílus, ez a magabiztosság volt, ami úgy megfogott benne. Senki se volt még, aki ilyen vehemensen próbálkozott volna nálam és valahogy éreztem, hogy ez nem lehet csak játékból és jó eséllyel mással még ő se tette meg és nem csak azért, mert valószínűleg a többi lány egyébként is sokkal könnyebben eldobta magát neki. - Igen, azt hiszem már értem. Tudod... szerintem a suliban most sok lány ki nem állhat engem. - ami persze cseppet sem érdekel, de biztos, hogy nagyon irigyek rám és nem csak a csók miatt, ami most végre megtörténik és amire jó eséllyel már mindketten nagyon vártunk, hanem a miatt is, ahogy így néz rám, így gondolkodik rólam, hogy ennyire érdekeltem és hajlandó változni is, mert már úgy érzi, hogy érdemes és van miért. Gondolom a legtöbb lány álmodozott erről, hogy majd ő lesz az, aki a nagy bulikirályt megváltoztatja és leláncolja maga mellé, de nekik nem sikerült csak nekem, pedig én nem akartam... Így múlt időben, mert most már akarom, nagyon is. - Barátkozunk? Így... ne barátkozz másokkal jó? - érdekes szavakat használ, annyi szent, mint ez a barátkozás, vagy épp a szájra puszi. Valahogy nem illenek bele a helyzetbe, de viccelek ezúttal is, csak épp most nem érkezik mellé túl széles mosoly, hiszen még a csók hatása alatt vagyok és már jön is a következő, ami ugyanúgy felemelő, ezt azért tényleg ne gyakorolja mással, mert azt nem értékelném, ahogyan én se tenném és hát ezek szerint eddig még nem is tettem mással, mert az az ártatlan szájra puszi a közelében sem volt ennek. Most viszont egészen belemerülök, csukott szemmel, úgy igazán átélve a dolgot, átkarolva. Jobb mégis hogy nem megyünk bele jobban, az nem tudom hogyan hatan rám is, vagy épp rá, főképp hogy neki már azért nagy gyakorlata van. - Jól van, jól hangzik és ők tudják már, hogy megyek egyáltalán? Az ösztöndíj nyár végén van, két hét Spanyolország, az neked biztosan tetszeni fog, remélem lesz azért majd időm nem csak tanulni. - sőt biztos, hogy megoldom. Nem fogolytábor lesz, hanem ösztöndíj tehetséges emberek számára. Ha meg tud szállni valahol a közelben az tényleg elég jó lenne, akkor a szabadidőmet tölthetjük majd együtt. Olyan lesz, mint egy közös nyaralás.
Úgy látom totál hajlik rá, hogy még több időt töltsünk el együtt, és ne csak váratlanul bukkanjak fel. Egyértelmű, hogy kezdünk össze tartozni, és ugye még itt van az anyja fenyegetése, már csak ezért sem árt, hogy ha növeljük az esélyeinket. Úgy vélem, hogy a kedves anyuka nem elégszik meg, hogy ha csak kórházba küldd, igenis a halálomat akarja, én már nem is szálka vagyok a szemében, hanem egyenesen egy bazi nagy gerenda. - Azt hiszem ez valóban úgy megy, hogy aki igazán.. más, azzal tudunk önmagunk lenni. Korábban én sem voltam egy túlzottan rendes fiú. Nem mintha veled nem lennének piszkos gondolataim, de azok ráérősek. És igen szivi, vicces vagy. – Na nem úgy, hogy kacagok rajta, de jól eső érzéssel nevetek, megmosolygom a kis butaságait, és őszintén nem érdekel, hogy mások miért nem gondolták volna, hogy Pennyt miért nem tartották ideális párnak. Van köztünk egy macska-egér játék, amely már egészen lecsiszolt, megszelidült szabályokkal rendelkezik, már tudja, hogy nem félnie kell tőlem, nem fogom sem bántani, sem ott hagyni, de szeretném, hogy ő is akarná, hogy ez az igazalom sose szűnjön köztünk. Ha biztosnak kell lennie bennem, akkor várok én türelmesen, a stílusomat pedig egy bizonyos szintnél nem is kell alább adnom, már megszokta, és egészen jól is kezeli. - Eddig azt hittem, hogy fordítva gondoltad, hogy nem érhető, miért is veled foglalkozom mások helyett. Ahogy mondod, én vagyok a szerencsés. Nem volt könnyű rád találni, de ez nem gátol meg benne, hogy elfogadjam, hogy mennyire imádsz. – Visszafojtott nevetéssel koppintok az orrára, ahogyan magamhoz húzom, de épp csak annyira teszem ezt, hogy még véletlenül se illanjon el a varázs, hiszen amire eddig oly nagyon várt, az talán most megtörténik. - Értsd jól Penny. Van különbség a smárolás és a csókolózás között. Az utóbbi téren még nem volt senki, aki kicsit is érdekelt volna. – Remélem már felfogja, hogy az érzelmek, és a kötödés hiányáról beszélek, ami nála minden tekintetben megvan, és az első pillanattól úgy tűnik, hogy vele nem akarok sehova rohanni, bőven elég a bújás, az ölelés, na meg a leplezetlen pimaszkodás, amit lassan már tényleg a kapcsolatunk részeként tud kezelni. Az első csókunk bár szájrapuszinak volt aposztrofálva általam, azért mégiscsak egy igazi nyelves csók, nem is túl visszafogott, ám eddig túl nagy volt a cukifaktor, azért ideje volt, hogy érezze, hogy valóban érdekel, nem pedig csak barátkozni akarok vele, és ebbe már az nem fér bele. Látom, hogy teljesen felvillanyozta a dolog, de az is kellett, hogy ilyen sok idő elteljen, mert mindketten komolyan tudjuk értékelni. - Olyasmi. Még én sem tudom, hogy mi merre.. Komolyabban majd később. Addig csak barátkozunk. – Most nem mosolygok, mert ez egy nem olyan pillanat, ismét odahajolok inkább és megismétlem a csókot, ám ezúttal hagyva annyi teret, hogy picit passszívabb vagyok, hogy ő is magára találhasson kezdeményezhessen. Ám nem várok sokat, ismét belelendülök, és finomabban közel húzom, hogy ne dőljön annyira el, hátulról beletúrok a hajába, és a tarkóját simogatom. Ám nagyon belefeledkezni nem biztos, hogy értelme lenne, mert a végén még olyan helyen érintem, amire lehet, hogy fel lenne készülve, de a saját vágyaitól is megijedhet, így lényeg a fokozatosság. - Úgy beszéljük meg akkor anyáékkal, hogy ott alszunk, és elmegyünk akkor moziba is. Vonattal megyünk, akkor biztosan nem keverednek el a cuccaink hoppanálásnál. Mikor kell majd az ösztöndíjas táborba menned? Csak hogy tudjam, hogyan érünk rá.
Jó dolog lesz normális családi körben eltölteni egy kis időt, még ha nem is az én családom. Hiányzik apa, de biztos vagyok benne, hogy ő örülne a legjobban, ha tudná, hogy olyan helyen tölthetek el egy kis darabot a nyárból, ahol kedves emberek vesznek körül, akik figyelnek rá, hogy mi jó nekem és mi nem és nem pedig olyanok, mint az anyám, akit csak az érdekelt mindig is, hogy neki mi a jó és neki mi a fontos. Sose törődött velem, vagy másokkal. - Na látod viccesnek se sokan neveztek még. - na igen sose voltam valami nagy mókamester, de úgy fest, hogy mellette még ez is megy. Nem gondoltam volna. Igazából mellette sok olyasmi megy, amiről nem gondoltam, hogy képes vagyok rá. Szeretek én viccelődni, szórakozni is, csak azt hittem, hogy ilyen oldalam nincsen és erre kiderül, hogy mégis. Egyértelműen ő az, aki ezt kihozza belőlem. - Látod, akkor nagyon szerencsésnek érezheted magad, hogy te belefértél a nagy válogatásomba igaz? - mondjuk igaza van, meg hát nagyon sok időt töltöttem eddig a tanulással, azért is jutottam oda, ahol most vagyok, azért vagyok kiemelkedő átváltoztatástanból és azért ismeri el még McGalagony is az érdemeimet, meg persze az ösztöndíjak is azért vannak, de nincs ezzel baj talán pont így a jó, hogy kivártam a megfelelő személyt, aki azért elé sokat küzdött azért, hogy meghódítson, de sikerült is neki és hát nem kicsit vett le a lábamról. - Te tapasztalatlan? - nem mondom, hogy könnyű így beszélni, nehezen küzdöm ki a szavakat magamból igazából, főleg hogy ilyen közel van. Furcsa egy dolog ez, volt már randink, voltuk a bálon is, bár akkor még nem hivatalosan együtt, és az a buli, de még sose jutottunk el eddig és igen egyértelmű, hogy itt most történni fog valami és történik is, bár jóval több, mint egy szimpla szájra puszi. Úgy fest, hogy erről egészen mások a fogalmaink. Nem tehetek róla, de az első pillanatban még belemosolygok a dologba, de aztán lassacskán lecsukom a szememet élvezettel viszonozom a csókot. Persze az első meglepődés meg van, amikor megérzem, hogy ez tényleg nem valami kis szájra puszi, de igyekszem megfelelően alkalmazkodni. A kezem a tarkójára csúszik és automatikusan közelebb húzódva hozzá merülök el az érzésben, ami hosszú pillanatokig tart, amikor már muszáj levegőt is venni, csak akkor húzódom kicsit hátrébb. - Nálad ez... a szájra puszi? - mosolyognék, de inkább csak a szemem mosolyog, a számnak most nem megy, főleg mert még mindig kissé szaporán is veszem a levegőt, ahogyan próbálom összeszedni magamat. Hát na azért ez nem volt semmi, nem csak egy szimpla puszi, amiről ő beszélt, de azt hiszem ezzel ő is tisztában van és mivel már jó ideje várhatott erre érthető is, hogy nem óvatoskodott tovább.
Nem mondom azt, hogy máris kárpótolni akarom Pennyt azért, mert neki nem jutott igazi család, de valahol ez is benne van a pakliban. Egyébként is úgy vélem, hogy nagyon egy követ fúj a szüleimmel, hogy rendes embert akarnak nevelni belőlem, akkor legalább megoldom, hogy találkozzanak is. És az is számít, hogy Penny ne legyen olyan sokat egyedül a nyáron. Tudom, hogy lesz az ösztöndíjas tábora, de az iskolában nem marad, még az árvákat is kirakják nyárra. Esetleg az elintézhető, hogy akár több hetet is ott töltsön nálunk, vagy utazgathatunk ketten is, biztos rengeteg terve lenne, ami engem is érdekel, hiszem szeretek vele együtt lenni. És mellőzni kéne az anyja társaságát. - Szivi, engem nem kell lenyűgöznöd, tudod, hogy mennyire odavagyok érted. Vicces is vagy. – A rezgetésre már tényleg elnevetem magamat, és szándékosan hozom ismét zavarba azzal, hogy közelebb hajolok. Ami régebben csak a játékról szólt, és a becserkészésről, az már nagyon is komoly. A kezdeti pár percet leszámítva sosem akartam lerohanni, mert érdekes lánynak tartom, akiben rengeteg gát van, és valahogy igenis fényezi az egómat, hogy a közelemben már nem annyira riadt, és a saját lelki viharait is könnyebben kezeli. - Pontosan azt hiszem. Dögösnek lenni, és csókolózni, két különböző dolog. Tisztellek, amiért ilyen komoly vagy, és megvédtél másokat is, hogy ne kerüljenek veszélybe. Azt simán elhiszem, hogy mindenki beléd szerelmes, de te.. megválogatod, hogy kire szánod az időd. – A tettetett felháborodásán csak mosollyá szelidül a vigyorogásom, a vagdalkozásaink játékos viccelődésekké váltak, ettől még kevésbé izgalmas, minden ami történik. Lassan hónapok óta kerülgetem, és egyszer sem hallhatott róla, hogy bárki is lett volna azóta nekem. Nem is látnám értelmét. - Ugyan kicsim, neked fogalmad sincsen róla, hogy milyen az igazi szájrapuszi. – Rázom meg a fejemet, és ismét egy centivel közelebb araszolok az ajkához, szinte már suttogom, hogy ne legyek túl hangos. Egyértelmű, hogy valami itt történni fog. – Azzal te ne törődj, a smárolás az megint más, csókok tekintetében viszont határozottan tapasztalatlan vagyok. – Mondom ismét érzékeltetve, hogy teljesen más kalap alá veszem, hogy ha valakivel csak úgy összejön az ember egy éjszakára, vagy ha példának okáért tényleg tetszik valaki, aki felé érzünk is komoly dolgokat. – Csak hogy tisztázzuk, ez a valódi szájra puszi. – Odahajolok, és finoman megcirógatva az arcát a tenyereimmel az ajkára tapasztom a kezemet, és lehunyom a szememet. Viszont már eddig is komoly fogalombéli eltérések voltak a kommunikációnkban, ezért talán picit meglepődhet, mert a puha szájrapuszi helyett évődő csókjaimat már a második pusszantásnál úgy indítom, hogy szétnyitom az ajkát, és férfias mozdulattal illesztem át a nyelvemet az övé felé. Nálam így működik, ha valaki tényleg tetszik.
Igazság szerint már akkor is szívesen megismertem volna a családját, amikor még csak mesélt róluk. Persze tudom, hogy nem vitt még haza soha senkit és persze azért valamelyest volt bennem egy leheletnyi féltékenység is talán, amiért neki rendes családja van, míg az enyém ettől a lehető legtávolabb áll, de ez nem az ő hibája és én ettől még szeretném vele tölteni a szünetet, vagy legalábbis egy részét. Haza úgy se mehetek, már gondolkodtam rajta, hogy kereshetnék valami munkát és akkor tudok bérelni egy lakást mondjuk Londonban. Persze anyám így is elérhet, de legalább nem én mennék elébe a dolognak. Aztán persze ott van az ösztöndíj is, de az csak pár hét, nem valami hosszú idő, a nyárnak csak kis hányada és nekem több kell, hogy ne anyámmal kelljen lennem. - Én is az vagyok és nem is izgulok! Nem tudom, miből gondolod ezt, látod? Semmi izgalom, teljesen nyugalom van, mint a kung-fu papoknál... vagy hol. - megemelem a kezemet és megtartom előtte a levegőben és persze szándékosan láthatóan direkt rezegtetem be az ujjaimat, mint aki tényleg izgul. Egyébként nem. Izgatott vagyok, kíváncsi vagyok rájuk és arra is, hogy milyen lehet egy idilli családi élet és környezet, normális családi vacsorával és társaival. Azért amikor mindezt tetézi a közeli sustorgással, ahogyan az ajkai az arcomhoz érnek szinte, na akkor komolyan megrezzennek az ujjaim, erre már csak a kérdése jön tetézésül, ami azért rendesen meglep, mondhatni ledöbbent, főleg hogy ezt ilyen nyíltan mondja ki. - Hé te magad mondtad annyiszor, hogy milyen dögös vagyok és szép, azt hiszed még sose csókolóztam senkivel? - tettetett felháborodással húzom fel az orromat, az államat egészen megemelem úgy pillanatok rá, de aztán halvány mosollyal vonom meg a vállamat. - A szimpla szájra puszi ér? - az volt már, de az is csak egy. Nem sikerült túl sokáig eljutni a mugli sráccal, akit említettem már neki, aki miatt azt a nyarat ki kellett bírnom az anyámmal és a nagybátyámmal, de egy szájra puszi azért volt, bár tényleg nem hiszem, hogy ő erre gondolt csók alatt. - Neked viszont túl nagy tapasztalatod is van nem igaz? - nem szemrehányás ez, bár persze tisztában vagyok azzal, hogy voltak előttem jó páran, de nem fogok senkivel sem rivalizálni és persze listát sem akarok, sőt még egy számot sem. Nem vagyok én mazochista.
A randink nagyon jól sikerült, úgy gondolom, hogy nem vittük túlzásba, de sikerült jobban megismerni egymást, és a végén bedobtam, hogy a következő hazautazásomnál tartson velem haza, a szüleimhez, és akár még a hugomat is meg tudja ismerni. Kissé furmányosan úgy dobtam be a dolgot, hogy eljön-e velem egy autós moziba, viszont csak egyet ismerek, és az ott van nálunk, úgyhogy ha igent akar mondani a következő randira, kénytelen lesz velem hazajönni. Reméltem, hogy nem dilemmázik ezen sokat, mert komolyan kezd ez már köztünk alakulni, és a múltkor is pokolian hiányzott, amikor nélküle mentem, így is alig tudtam az otthoniakra figyelni. Szerettem volna leszögezni, hogy lányt még sosem vittem haza, de a szüleim máris kiváncsian várják. Most, hogy beütött a szünet, és mégiscsak maradok az egyetemen, egy fokkal megengedőbbek, főleg apa volt korábban rám morcos, de úgy véli, hogy kezdek megkomolyodni, és nagyon kiváncsi, hogy ez vajon kinek köszönhető. Nem akarom Penny előtt felemlegetni, hogy nem sajnálatból vinném haza az anyja miatt, mert neki nem is tudom, hogy van-e hova mennie, és ez most csak egy hétvége lesz. Természetesen benne van, hogy Penny anyja bármikor árthat nekünk, de feleslegesnek érzem mindig ezen idegeskedni. Szóljon most ez a hétvége rólunk. - Ne izgulj, boldogok, hogy láthatnak majd téged. Csodálatosan szép vagy Penny, úgyhogy hízik a májam, hogy ilyen cuki lányt viszek majd haza. – Súgom oda az utazásunk előestéjén, miközben ücsörgünk az egyik diáktársalgóban. Szinte az ölemben ül, és nem zavartatom magamat, hogy bárki is bejönne, nagyon nem érdekel. Végigfuttatom az ajkamat az arcán, az orrom is picit hozzáér. A leheletem oly közeli számára hogy szinte hallhatja a lélegzetvételemet. - Penny hadd kérdezzek valamit. Ugye még soha nem csókolóztál? – Kérdezem, de benne van a lehetőség, hogy mégiscsak megtörtént már vele. Nem lebecsülni akarom, főleg mivel az egyik elmúlt alkalommal ő maga mondta ki, hogy talán megcsókolna. Akkor úgy éreztem, nem kéne a nektárra fogni. Azóta viszont jó csomó időt töltöttünk együtt, és az is lehet, hogy a mugli srác, akit az anyja elüldözött, már megcsókolta őt, de ha tippelnem kéne, ez mégsem történt meg.
//
