2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] " I’m headed for somewhere else, 'cause it's a long way home."
Főkarakter: Valerie Hart Teljes név: Hayley-Rose Stonebury Születési hely és dátum: 1976. szept. 12; Edinburgh, Skócia Csoport: Hollóhát Patrónus: sirály Évfolyam (szak) / Foglalkozás: elemista szak, kilencedik évfolyam Képesség:--- Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - kiemelkedő, Rúnaismeret - kiemelkedő, Mágiatörténet - az örök mumus. Ennyi koboldlázadást ki tud megjegyezni...?
Jellemed kifejtése
Hogy vajon miért a Hollóhátba osztotta a Süveg, afelől semmi kétsége nem lehet senkinek – Hayley-t csillapíthatatlan, kiolthatatlan kíváncsisággal és tudásszomjjal áldotta meg Merlin. Nincs olyan pillanat, hogy ne olvasna valamit, nincs olyan alkalom, amikor nemet mondana valami újdonságra – érdeklődése azonban meglehetősen csapongó, hol ez, hol az érdekli, és bár a könyveket messzemenőkig isteníti, nem kell a szomszédba mennie némi tettvágyért sem. Ha kell, önként és dalolva gázol a mocsárba, ha annak a közepén valami fantasztikus felfedezés várja. Nem csak az elméleti tudás szenvedélyese, de a valóság is legalább annyira érdekli. Nem a legkedvesebb vonása, de előszeretettel tesztel másokat. Csak hogy lássa, hogyan reagálnak, ha valami képtelenséget mond, ha éppen kedve támad valakinek játékból szerelmet vallani, ha megpróbálja rávenni őket, hogy megtegyenek valamit. Mintha a világ legalábbis az ő személyes kísérleti laborja lenne. A tanulásban is jeleskedik általában, noha nem egyszer sokkal izgalmasabb dolgok kötik le a figyelmét, mint a tananyag. Éles eszű, és páratlan megfigyelőkészséggel rendelkezik, nem lusta, törekszik céljai elérésére, azonban nem egyszer fordult már elő, hogy valami kis kedvtelésből folytatott kutatása a tanulmányai rovására ment. Ha azonban nincs semmi, ami elterelné a figyelmét, alapvetően példás tanulónak tekinthető. Az ember azt hinné, hogy aki nagy családból jön annak hatalmas a szíve, és megtanulta már, hogy osztozkodnia kell másokkal. Nos, Hayley is megtanulta. Épp csak őt a végtelenségig irritálja maga körül az állandó hangzavar, az állandó osztozkodás, az állandó, túlcsorduló szeretet, és bárkivel, aki nem tartozik a családjához képtelen hasonlóan önzetlenül viselkedni. Sőt. Ha nem a családjáról van szó meglehetősen önző, és mindenki elé magát helyezi. Az osztozkodás sem igazán a szíve csücske – ami az övé, az az övé, és vidd onnan a mocskos mancsodat! Mivel a családja feltétel nélkül szereti, elfogadja, gyakorlatilag minden emberileg fontos kapcsolatot megadnak neki, anélkül hogy meg kellene erőltetnie magát, rajtuk kívül valahogy senki sem tud igazán fontossá válni az életében. Vannak barátai, nem is kevés, játszotta már, hogy volt szerelmes, igazából azonban meglehetős távolságtartással kezeli az embereket. Inkább játszótársnak tekinti őket, mint hús-vér emberi lényeknek, akiknek talán többre volna szükségük tőle. Nem rossz barát, csupán általában a saját érdekeit nézi, és ha valami kényelmetlen lenne számára, ne is számíts rá, hogy ki fog segíteni. Ahogy az se lepjen meg, ha állandóan árgus szemekkel les, megfigyeli minden rigolyádat, és a messzemenőkig kianalizál saját magának… Erős igazságérzete van és két lábbal áll a talajon – nem szereti a felesleges locsogást, a buta tévképzeteket, szűk látókörű emberekkel egyáltalán nem tud szót érteni. Nem beszél feleslegesen sosem, és ha butaságokat fecsegnek a közelében ellenállhatatlan vágyat érez, hogy beleszóljon a dologba, és elmondja, hogyan is van ez, vagy az, tulajdonképpen…kegyetlenül őszinte, és bármikor kiáll a tények, illetve a saját igazának vélt oldal mellett. Nyugodt, sokszor egyenesen kimért és hűvös ember, roppant nehéz felidegesíteni, és még ha sikerül is, rendszerint csak egy gondosan odaszúrt mondattal megszünteti az indulatainak kiváltóját. Nem ítél, de szívesen kritizál. Nem szeret tanácsokat adni, ha mások a gondjaikkal rágják a fülét, akkor ugyan türelmesen meghallgatja őket, de használhatatlan tanácsokat szokott osztogatni. Vagyis olyasmit, amit ő tenne a másik helyében, csak hogy a másik fél, nem ő…talán az empátia készsége egy kevéssé hiányzik belőle, pedig előszeretettel tanulmányozza embertársait. Sőt, sosem tudja megunni, hogy az emberek milyen sokfélék tudnak lenni. Megfelelő emberek között – vagyis olyanok között, akik hozzá hasonlóan kíváncsiak, keresik az újdonságot, nem riadnak vissza a változástól és boldogan elfogadnak mindent, ami más,ami nem hétköznapi, ugyanakkor valóságos – azonban kivirágzik. Remek vitapartner, akár egy olvasmány megvitatásáról van szó, akár a világ dolgairól. Ilyen társaságban kifelé forduló, előjön benne bizony a szereplési és bizonyítási vágy, hogy bizony ő nem csak olyan, mint akárki más. Belőle csak egy van. És jobb, ha ezt mindenki elismeri.
Megjelenés
Közepesen magas, hosszú lábú, nagyon szőke, és véletlenül sem olyan ember, aki mellett csak úgy el lehetne sétálni, anélkül, hogy észre vedd. A mandulásan metszett, átható, kékes zöld tekintet, a sűrű szempilláktól körülölelve, mintha a vesédbe látna. Kétségtelenül a pillantása a leghangsúlyosabb az arcában, noha nem panaszkodhat egyébként sem – finoman metszett arcél, kerek arccsontok, teltre ívelt, rózsás ajkak, fitos kis orr. A hajára különösen finnyás, hullámos, méz-szőke fürtjei sosem meredezhetnek csak úgy, rendetlenül a feje tetején. A hétköznapokon kényelmes fonatban, copfban, de leggyakrabban kibontva hordja a haját, ha azonban az alkalom úgy kívánja előszeretettel pepecsel még többet a frizurájával. Szorult belé nem kevés hiúság, így az öltözködésére is meglehetős gondot fordít. Még az iskolai talárját is úgy tudja hordani, mintha legalábbis a világ legdrágább ruha költeménye lenne rajta, és bár nincsenek különösebb ellenérzései a talárral szemben, ha teheti, civil ruhát ölt. Pusztán, mert ezzel sokkal jobban ki tudja fejezni önmagát. Sosem szeretett a tömegbe olvadni, a stílusa pedig a korához képest is kifinomult. Nem húz fel akármilyen ócska farmert, vagy kinyúlt pólót, ruháit gondosan válogatja össze, valami láthatatlan, és nem egyszer kiismerhetetlen esztétikai szempont szerint – olykor ugyanis a jó ég tudja csak honnan húzott elő már megint egy bizarr mintás, kasmír kardigánt, vagy azt a macska fejekkel díszített selyemblúzt. Annyi azonban biztos, hogy mindig csinos, mindig tip-top, és ha leöntöd kakaóval, a fejedet veszi.
Életed fontosabb állomásai
Légy a változás. Légy a mozgás. Mint a szél. Fújhatsz hideget, fújhatsz meleget. Jöhetsz északról, vagy délről, keletről, akár nyugatról. Lehetsz gyenge, lehetsz erős. Járhatod ugyanazt az utat, de kalandozhatsz új vizeken. Várhatnak rád, csalódottan, vagy esdekelve. S bár látszólag nem változtál, sosem vagy ugyanolyan. Sosem hozod ugyanazt.
- Te meg mit művelsz…? - Csomagolok? - Mármint komolyan csomagolsz? - Lehet komolytalanul is csomagolni? - Azt hittem, csak viccelsz. - Nem, nem viccelek. Elmegyek. - Elmész, úgy mint, pápuszipá, elegem van belőletek és kell egy kis pihenés, vagy…elmész elmész? - Elmegyek, elköltözöm, kirepülök a fészekből, fel is út, le is út, folytassam még esetleg, vagy ide adnád azt a pár könyvet a polcról? - De hát… - Hát mi? - Nem mehetsz el! - Már miért ne mehetnék el, Cora? Elegem van belőlük. E-le-gem. - Csak most fújtad le az esküvőt. Tisztára odavannak. - Ami, nézzünk szembe a tényekkel, teljesen természetellenes dolog, férjhez menni tizenhét évesen… - Mégis csak a szüleid, miért ne kellene kiakadniuk? - Mert ez az én életem. És az én dolgom. Meg Wallace-é, aki az egyetlen, aki jogosan van kiakadva, a szüleimnek meg fel kell hagyniuk ezzel az egésszel… hogy rajtam keresztül élnek, mert képtelenek helyre hozni a saját házasságukat. Mintha az mágikusan segítene, ha én férjhez megyek, ugye? Ahogy az az ő korukban volt szokás? - Nem így értettem… - Nem, persze, hogy nem… - Ne legyél már ilyen. - Milyen? - Nem tudom. Keserű. Mi bajod? Minek kellett ez az egész? Miért menekülsz? - Nem menekülök. Elköltözöm. Visszamegyek tanulni. Most ezzel mi bajod? - És Wallace? Csak így, egyik napról a másikra? Szerintem te megbuggyantál. - Nem megbuggyantam, csak rájöttem, hogy ő nem az. - Mi nem? - Az igazi, a szőke herceg, a nagy ő, tudod az akadékoskodó kérdéseid sem fognak rávenni, hogy meggondoljam magam. - Két évig azt hitted, hogy szereted, most meg hirtelen nem? - Nem mondtam, hogy nem szeretem, főleg ahhoz képest, amikor elrendezték az eljegyzést. Csak nem – - Csak nem ő a nagy ő, úristen, hallottam, de tudod a legtöbb nő a kezét-lábát törné egy olyan pasiért, mint Wallace, mármint jóképű, aranyvérű, egy évfolyamba jártatok, meg…
Valahol itt kezdek el élni azzal a különösen illetlen szokásommal, hogy gyakorlatilag süketnek tettetem magam. Nem hallgatom tovább Cora fecsegését, a könyveket pár pulóver alá süllyesztem, és farkasszemet nézek bőröndöm kellemetlenül púposodó tartalmával. Nem fogom tudni becsukni rendesen, ha csak nem veszek ki valamit. De el akarok indulni, mielőtt anyáék hazaérnek és még sehol sem állok a csomagolással…így jár az ember lánya, ha az utolsó pillanatban határozza el, hogy mit akar kezdeni magával élete hátralevő részében, ahogy Cora mondja, ezt az egyet helyesen: egyik napról a másikra. Az egésznek mindenki sokkal nagyobb feneket kerít, mint kellene. Talán a mi fajtánk, a szorosabb kapocs miatt, ami összeköt a családommal, a régi mágus-családok hagyományai miatt, a varázsló-társadalom számomra kissé elviselhetetlen maradisága miatt. Illene jól házasodnom, még ha más családok szerint illetlenül korán tenném is, és illene csak egy gyerek után arra gondolnom, hogy talán nem csak anya és feleség akarok lenni, hanem több. De előbb az utódok. Illene, és lehetne elég… de nem elég. Nem akarom egy országban leélni az életemet. Nem akarom örökké a szüleimet pesztrálni. Nem akarok férjhez menni valakihez, akit bár szeretek, de már nem remegek bele tetőtől-talpig, ha meglátom közeledni, nem akarok megfulladni a hiányától, és nem tudok órákat eltölteni a társaságában pusztán azzal, hogy belélegzem az illatát, és csak azért, mert másnak lehetősége sem volt ilyen közel kerülni hozzám. Talán még egyáltalán nem akarok férjhez menni. Mi a fenéért akarnék? Egy szem leány gyermeknek lenni a családban igazán nem ok arra, hogy ilyen korán elkötelezzem magam. Hagyományos gyerekkor, kiváló eredmények, többnyire idilli család, a soha ki nem kotyogott titokkal, ki nem mondott egyezség két család között a gyermekeik sorsát illetően, RAVASZ vizsgák… eljegyzés. Többet szeretnék. Olyan nagy baj ez? Hogy merek változtatni? Hogy képes vagyok ezért feladni mindent, amit ismerek? Néha választani kell. Megelégedni azzal, ami van, vagy kockáztatni, és nyakunkba venni a világot. Talán telhetetlen vagyok. Különleges ajándékot kaptam az élettől, a családom jómódú, magukat fensőbb rendűnek tartják. Különleges vagyok, amit tudok is, és ami máris sokkal, de sokkal több, mint ami számos embernek sorsául jut. Tiszteletben tartom a hagyományokat, az elvárásokat, amit egy szép napon talán én is képes leszek továbbadni valakinek, de…az nem most lesz. És nem Wallace-szal. Nem egy olyan életben, ahol mintha nem én hoznám meg a saját döntéseimet. Ismerem a múltat, mint a tenyeremet. Többet tudok a szüleimről, mint azt ők hinnék. Sosem voltak azok az ártatlan, jóhiszemű család, akik ne hordták volna az orrukat magasabban a többieknél, és ne vallottak volna bizonyos, számomra bosszantóan szűk látókörű eszméket. A múlton nem változtathatok. A jövőmön azonban igen.
- És mi lesz a nagyapáddal? Ne mondd nekem, hogy legalább őt nem sajnálod itt hagyni, ismerlek. - Figyelj, Cora, nem arról van szó, hogy mit sajnálok. Sajnálok mindenkit itt hagyni, de... kell a változás. Nem ezt az életet akarom. - Szóval elmenekülsz. - Nem menekülök! Ahhoz kéne valami, ami elől el akarnék futni. De nincs itt semmi… és éppen ez a baj. Átülnél ide? - Legalább megkérdezhetted volna, hogy veled megyek-e… - Miért, velem jönnél? Vissza tanulni? Mindig is utáltál tanulni. - Nem, de… Corát sikeresen ráveszem, hogy a bőröndöm tetejére telepedjen le, és így sikerül végre bezárni. Mosolygok rá, szélesen és önfeledten. Csendesen. Nem érti. Tudom, hogy nem érti, de az egyik legrégebbi barátom. Tőle olyan más búcsút venni. Megértetném vele, ha megtehetném. De nem fogom. Megtartom magamnak a titkot, és az okot, ami arra hajt, hogy egy napon igazán felfedezzem az ismeretlent, visszaüljek az iskolapadba, és saját helyet találjak magamnak a világban.
- Szóval… akkor egy év után újra Roxfort. - Roxfort. Majd látogass meg.
A hozzászólást Hayley-Rose Stonebury összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-01-20, 22:58-kor.
Tényleg szólhattál volna már előbb is, hogy átsiklottunk a kari felett, sose vár senki 1-2 napnál többet, szóval máskor sikíts. Egyetlen apró bibit találtam csak, a karid nem lehet 10-dikes, mert még nincs ilyen évfolyam. ^^ Az egyetemi részleget a tusa után vezette be a Roxfort, tehát még technikailag tizedik évfolyam, mint olyan nem létezik. Ezt kérlek módosítsd majd és ha a kari korán is változtat, akkor értelemszerűen azt is, de simán visszajöhetett egy év kihagyással is tanulni, akkor nem szól a dolog ebbe bele. Mindenesetre a karakter remek lett, soha sem fogok tudni ilyen hosszú jellemleírást írni, abban már biztos vagyok, szóval ezért újra csak kalapot emelgetek előtted. ^^ A lassú elfogadás miatt pedig nem húzom nagyon a dolgot, érdekes kari lett, főleg ezzel a kényszerítős házasságos, kitörök az unalmas életemből vonallal, szóval foglalózz, ha véletlenül még nem tetted meg, aztán suhanj játszani. ^^
Egyetlen apró bibit találtam csak, a karid nem lehet 10-dikes, mert még nincs ilyen évfolyam. ^^ Az egyetemi részleget a tusa után vezette be a Roxfort, tehát még technikailag tizedik évfolyam, mint olyan nem létezik. 
