2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem szoktam gyakran a szabadba menni, maximum, ha rajzolni vagy száguldozni a seprűmön van kedvem, de úgy alapjáraton nem szeretem a kinti levegőt, a fákat, a bokrokat, az eget, na meg az állatokat. Figaro miatt is kénytelen vagyok sunyiban kijárni, amikor csak tehetem, de ez mellékes. Ő egy macska, mégis mit árthatna egy macska. Én inkább azokról az állatokról beszélek, amik többnyire a tiltott rengetegben bújkálnak. Az mindig is egy érzékeny pont marad a számomra, mivel a vadőr már elkapott egyszer, mikor Figaro úgy döntött elszalad előlem. Nem volt rémisztő, mármint maga az erdő, viszont a fickó annál inkább. Tisztán emlékszem, ahogy a dohány füstje ott lengett körülöttem, ő pedig azt ecsetelte milyen lények rejtőzködnek itt. Most viszont boldog voltam. Kicsit talán szűkszavú, de az arcomon látszott, hogy csupa vidámság vagyok. Visszakaptam a testvéreimet, s még ha nem is vérszerintiek, számomra sokat jelentenek. Többet, mint a szüleim. Szinte már az is hihetetlen, hogy itt vagyunk hárman, egy országban, egy varázslósuliban. Mindig álmodtam arról a pillanatról, amikor újra láthatom őket, még Salemben is rengeteget gondolkoztam azon, vajon hol lehetnek. A rajzfelszerelésemet elhoztam egy táskában, pár papír és ceruza, annyira nem nagyok hogy bűbájt kellene rájuk szórnom, meg valahogy jobb szeretem így tárolni a cuccaimat. Ahogy végigpillantok az ösvényen egyszerűen nem tudom mi ragadná meg a fantáziámat annyira, hogy elkezdjek vonalakat rajzolni a papírra. Lincoln kérdésére felé fordulok, kizökkenve a gondolataimból. - Hmm, ezen gondolkozok épp. Találnom kéne valamit, ami… megfogja a tekintetet, ami nem hétköznapi. Nem szeretek nagyon uncsi dolgokat rajzolni, de nem is könnyű normális referenciát találnom, ha valami érdekeset akarok. - emeltem a ceruzát ezúttal ajkaimhoz, míg jobban szemügyre vettem a terepet, majd az ikrekre pillantottam. Lucas elvált testvére mellől, mire kérdőn pislogtam rá, hogy vajon mit akar csinálni, ám a pózolásán csak jót mosolyogtam. - Akár titeket is lerajzolhatlak később, legalább lesz egy jó emlékem rólatok, amit magamnál tarhatok. - mosolyogtam szelíden. Most viszont nem akartam vázlatozással és időhúzással tölteni az időnket, így ahogy tovább ballagtunk csak nézelődtem hátha akad valami jellegzetes, ami érdekelne. A felsőm ráncigálására először Lucasra sandítottam, majd az irányba, amerre mutatott. - Miért is ne? Legalább lesz egy kis kalandunk, ha mindenkinek okés. - néztem rájuk Lincoln válaszára várva.
szószám: 359 ✪ zene: Lightbringer ✪ Reunion of the family ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
A természetbe érve Lucas arca felderült, mintha csupán a környezet nyújtotta csendes béke elcsitította volna az elméjében dúló vihart, amelyet a kísértetei okoztak. Idegenek talán rá sem ismertek volna: magabiztos ruganyossággal lépkedett a testvérei mellett, máskor oly zavaros tekintete élénken ragyogott, ahogy kiszúrt egy fán végigszaladó mókust. Mélyen magába szívta a friss levegőt, amelyet nem rontottak meg a kellemetlenkedő diáktársai. Erre volt most szüksége: csendre a családjával. Hiszen annyi mindent kellett még bepótolniuk. Ráadásul, nem akarta, hogy az öccsét a szobájukban felemésszék a démonai, ezért is erőltette annyira ezt a kiruccanást. Látta Linken, hogy nagyon nehéz lesz kizökkenteni a gondolataiból, ezért csimpaszkodott belé olyan lelkesen. Más alkalommal támaszt lelt volna az öccsében, de most ő akarta kisegíteni a fivérét. Lauren jelenléte csak hab volt a tortán, látta a lánynál lévő holmikat, és remélte, hogy megmutatja majd neki a rajzait. Először viszont magára az útra akart koncentrálni, hiszen választáshoz érkeztek. Ő szeretett volna felfelé tartani, minél magasabbra, ahol még tisztább volt a levegő, ráadásul szerette volna belátni az egész környéket. A tornyok hiába voltak magasak, a Roxfortban lévő diákok mindig megzavarták a látványt. Lauren támogatta az ötletét. Lucas hálásan mosolygott a húgára, majd játékosan oldalba bökte Lincoln-t, amikor a fiú húzni kezdte magával. Megindult volna Lauren után, ha nem érezte volna meg azt az apró rezzenést, amit olyan jól ismert. Pontosan tudta, hogy Lincolnnak mikor volt szüksége az átlagosnál is jobban a jelenlétére. Belecsípett Lincoln karjába, emlékeztetni akarta a fivérét, hogy nem volt egyedül, és szeretette volna, ha visszatér közéjük. Lucas egyre gyakrabban érezte magát tehetetlennek, amiért képtelen volt beszélni. Nem árulta el senkinek, de többször megfordult már a fejében, hogy megnézeti magát egy medimágussal, hátha sikerül visszaszereznie a hangját. Elhatározta, hogy amíg kirándulnak, addig jobban odafigyel majd az öccsére. Mást nem tehetett érte. Elengedte Lincolnt, majd vigyorogva tett előre néhány lépést. Lehajolt egy gallyért, aztán meggyújtotta azt. Majd a lángoló ágat a magasba emelte, a baljával pedig úgy tett, mintha egy könyvet fogna. Ezzel csupán a Szabadság szobrot akarta szimbolizálni, és azzal viccelődött, hogy Lauren őt lerajzolhatná így. Szép lassan leeresztette a karját, majd visszalépett a testvéreihez. Még mindig nem érezte úgy, hogy beszélnie kellene, szórakoztatóbbnak találta azt az apró lángot dajkálni. A tüzet dédelgetve haladt előre a többiekkel, néha-néha Lincolnra sandított. Szeretett volna versenyt futni vele a hegyoldalon, még úgyis, hogy tudta, a testvére győzne. Azonban az öccse nem volt olyan állapotban, hogy egyedül merje hagyni. Ráadásul, Laurent is féltette, így a versenyzést máskorra halasztotta. Némán felsóhajtott, az ujjaival összenyomta az lángot, mielőtt az teljesen felemésztette volna az ágat. Ahogy az előttük lévő hegyoldalra emelte a tekintetét valami sötét foltot vélt felfedezni odafent. Nem tudta pontosan kivenni, hogy az micsoda, így finoman megrángatta Lincoln és Lauren felsőjét, majd a bottal a kérdéses pontra mutatott. Ki akarta deríteni, hogy mi volt ott.
zene || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this image.]Igaz, az út elején mélyen gondolkozóba estem, de a kereszteződéshez érve már ideje volt kizökennem a gondolataimból. Végre mind a hárman újra együtt voltunk, sőt. A társaságot egy egész kellemes légkör lengte körbe, mindenkinek jó kedve volt, nem akartam elrontani az egészet, így egy kissé erőltetem magamat, hogy én is szinten maradjak. És bár, kissé frusztrált, ahogy Luke a nyakamba csimpaszkodott, egyszerre azért némileg nyugtató is volt. Jó volt látni, hogy neki sikerült kontrolállnia a saját gondolatait, a jelenléte nekem is csökkentette a zajt a fejemben, ahogy Lauren is segített kicsit. Mellettük jóval kisebb az a nyomás, amit minden egyes ébren töltött pillanatban érzek a fejemben. Viszont, nem csak belőlük áll az életem, ezért is lenne jó, ha találnék én is egy megoldást. [You must be registered and logged in to see this image.]A pszichiáter viszont szóba sem jöhet. Nem értené meg, amiket látok, nem fogná fel, hogy miről is beszélek neki. Luke-nak ilyen ilyen téren sokkal könnyebb. Valószínűleg, neki nem is akarnának olyan sokféle dolgot felírni, mintha rólam lenne szó. Ezek a gondolatok viszont megint csak lehúznak... Erőnek erejével ismét visszazökkenek a valóságba, Luke intésére bólintok, majd Lauren szavaira csak én is megindultam, a bátyámat óvatosan magammal húzva. Igyekeztem éberen figyelni a környezetemet, kissé megfeszítettem a hátamat, ahogyan a tisztán látásra koncentráltam, talán Luke-nak is feltűnhetett az az enyhe rezzenés, ahogy kihúztam magamat. Tágra nyitott szemekkel figyeltem, ahogy remegett a levegő körülöttünk. [You must be registered and logged in to see this image.]- Pontosan mit is akarsz amúgy rajzolni? - elkaptam a tekintetemet a hullámokról, amikbe átvátltott a remegés, majd lehunytam a szememet és közben beszélni kezdtem. Hallottam, még az ösvényre vaó felkanyarodáskor, hogy valamit rajzolni akar, sőt. A ceruza és a mappa is sokat segítettek abban, hogy kitaláljam, viszont, nem feltétlenül akartam rákérdezni. Így viszont, beszélgetést is kezdeményeztem, valamint a figyelmemet is eltereltem egy kicsit.
Animals | öltözék | tátátááá |[You must be registered and logged in to see this link.]
Mi is lehetne tökéletesebb egy napfényes délutánnál? Mivel a tananyagokkal szórakozhattam egész délelőtt nem volt időm foglalkozni egy kicsit a hobbijaimmal, mint például a rajzolással. Ezért kénytelen voltam előbújni az alagsorban lévő klubhelyiségből a kis mappámmal és pár darab ceruzával, hogy a szabadban tölthessem a késő délutánt. Legalábbis, ez volt az alapterv, csak hogy sikeresen belebotlottam a tesóimba és ha már így alakult, inkább velük tartanék. Örültem, hogy újra láthattam őket és valamiért több időt akartam volna velük tölteni, mint a régi időkben. Valahogy ők voltak számomra az őrangyalaim, akik a szüleim elől óvtak, így mindig is éreztem irántuk kötődést, mintha csak a vérszerinti rokonaim lennének. Mások voltak, még mindig azok, de sokkal közelebb érzem őket magamhoz, mintsem az anyámat, kinek előbb jár el a keze, mintsem egy értelmes szót szóljon. Így hát velük tartottam, kezemben a mappával ballagtam mellettük, miközben a fák lombjai között beszűrődő fényeket vizslattam. Egész kellemes kis ösvény, amihez még nem volt szerencsém, mert általában az indulataimon kell uralkodnom, ha egyáltalán összetűzések nélkül akarom elhagyni a sulit. Olyan mintha mások keresnék a konfliktust velem, holott jó lenne, ha az a pár ember felfogná mennyire nincs lélekenergiám a baromságaikhoz. Egy elágazásnál álltunk meg, amolyan merre tovább alapon. Követtem tekintetemmel Lucas mozdulatát a kanyargós ösvény felé. - Szerintem tökély, mehetünk arra, ha mindenkinek jó. – bólintottam egyet, míg a srácokra pillantottam, majd elsőként tettem egy lépést a kijelölt irányba. – Talán találok valamit, amit le tudnék rajzolni. – motyogtam csak úgy magam elé kezemben szorongatva a 2B-s ceruzáimat.
szószám: 247 ✪ zene: Lightbringer ✪ Reunion of the family ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Kedélyes mosoly játszott az ajkaimon, amikor végre sikerült ledumálnom Lincolnnal, hogy hagyjuk magunk mögött a kastélyt és a zsúfoltságot. A fejem tele volt gondolatokkal, a kísérteteim is kifejezetten sokat beszéltek ma. Szükségem volt egy kis friss levegőre, egy kis békére, és már nagyon rég nem lógtunk együtt a tesómmal valahol csak úgy. Vagy büntetőmunkán ültünk, vagy órán, arról nem is beszélve, hogy a szobánkba csak aludni meg tanulni jártunk. Én rendszeresen meglátogattam az iskola pszichológust, továbbá a házi pszichiáterünket, így aztán ritkán jutottunk el bárminek a szervezéséig is. Mindeddig spontán jöttek az ötletek, ahogy most is, csak kivételesen nem kavart be semmi. Vagyis, ha annak számított, útközben összefutottunk Laurennel, de egyáltalán nem bántam, hogy velünk tartott. Őt is rég láttam, talán a gyengélkedős eset óta nem is találkoztunk, így a mosolyom szélesebbé vált. A jobb kezemmel átkaroltam az öcsém nyakát, mint amikor kiskoromban mindig belécsimpaszkodtam, ha mentünk valahová. Rég volt ilyen jó kedvem, most mégis derűsebben láttam a világot. A testvéreim itt voltak velem, a kísérteteket megtanultam kezelni, arról nem is beszélve, hogy akadt néhány személy az iskolában, akik elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Elcsíptem Link pillantását, de úgy véltem, hogy ez a gondolkozó tekintet az utána feltett kérdéséhez kötődött. Laurenre pillantottam, majd a tekintetem végigvándorolt a lehetőségeken. Mivel nem beszéltem, és kedvem se volt még írogatni, így a balommal a jobbra lévő, kissé kanyargó ösvény felé mutattam, jelezve, hogy arra szerettem volna menni. Még arra úgy sem jártam, pedig már a fivéremmel sokat mászkáltunk a környéken, de a hegyekbe még sose mentünk fel. Azt hiszem, azért, mert Link nem akarta, hogy bármi történjen, de javítani akartam az állóképességemen, így vállaltam a kockázatot. Mindenesetre, visszafordultam a tesóimhoz, először megvártam, hogy Lauren mit szeretne, majd Linkre néztem, hogy eldöntsük, merre vigyen minket tovább az utunk.
zene || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Késő délután a roxmortsi erdők közelében... Luke ki akart jönni az iskolából, és nekem sem volt ellenemre, hogy kimozduljunk egy kicsit, de út közben belefutottunk Laurenbe, és ő is velünk akart jönni. Bár, annyira nem örültem neki, hogy velünk tart. Már két napja nem aludtam többet, mint 3-4 óra, a hallucinációim miatt, így nem igazán van idegzetem más emberekhez. Túl fáradt vagyok hozzá, de legalább jelenleg minden zaj elhalkult, pont, mint mindig, amikor természet közelben vagyok. Nem értem, hogy miért van ez, de örülök neki, hogy ilyenkor sikerül megnyugodnom és kevésbé érzem magam őrültnek. Valószínűleg, jobb is, ha itt töltjük az időnket. Jobb, ha Lauren a normálisabb felemet látja, mintsem azt az őrültet, aki néhanapján szabad lábon mászkál az iskola falai között. Néha még magamat is meg tudom ijeszteni, hogy miket látok... Már lassan komolyan kezdem fontolgatni, hogy elmenjek legalább az iskola orvoshoz. Bár, lehet jobb lenne, ha inkább valami bájital gyártót keresnék. Azok nem kérdezősködnek, nem turkálnak mások fejében, csak elkészítik, amire szükségem van és hagynak menni. Maximum visszajelzést várnak, hogy működött-e az ital. Viszont, nem tudni, hogy milyen hatással lenne rám a bájital. Elgondolkozva pillantok Lukera, majd Laurenre. Vajon, mit szólnának hozzá, ha elkezdenék valami ismeretlen alapanyagú bájitalt inni, hogy kinormuljak? Támogatnának, vagy inkább megpróbálnának lebeszélni a dologról? Franc se tudja, de inkább nem kérdezek rá. Először körbe kell érdeklődnöm, hogy tudnának-e olyat csinálni.
‒ Most merre? ‒
pillantok rájuk, amint túlérünk a falu és az erdő határán. Van pár ösvény, az egyik éppenséggel a hegyekbe vezet. Nemrég elmentem arra, egyik este, amikor megint csak nem tudtam aludni, de végül is a sötét miatt nem akartam túl messzire elkóborolni. Ha bárki is észrevett volna, vagy ha nem kerültem volna meg időben, valószínűleg elég nagy bajba keveredtem volna.
ϰ 