2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Valószínűleg nem lennék idegállapotban, ha nem húztak volna fel már így a nap elején. Most mégis kénytelen vagyok bunkózni ezzel a sráccal, hisz’ valljuk be, minél később ér ide, annál később tudjuk le ezt az egész könyvpakolós hülyeséget. Pedig jobb dolgom is akadna ennél, mint például a seprűmön körbecikázni a kastélyt, vagy lerajzolni a tájat. Valami olyasmit szeretnék csinálni, ami levezeti a bennem összegyűlt feszültséget, de úgy néz ki a mai napon ez csak fokozódni látszik. - Szuper, akkor ha netán megint úgy hozná a sors, hogy együtt kell rendbe raknunk a könyvtárat, ne késs! – kimért hangnemben pillantok végig rajta, nem lep meg, hogy a tarkóját kezdi el vakarászni, egy ilyen kérdéstől még én is elgondolkoznék azon, vajon érdemes e legközelebb elkésnem bárhonnan is. Nem akarom szegénynek szívni a vérét, de már így is eléggé felhúztak, nem lesz olyan könnyű lenyugodnom, főleg, ha el is húzódik a büntetőmunka. Legközelebb többször is át fogom gondolni, hogy a suli falain belül, avagy kívül szeretném megfojtani azt a kiscsajt. A válaszom tehát adott. Általában ilyesmikért szoktak büntetőmunkára küldeni, hogy valamivel azért kompenzálni tudják a túl sok rosszat bennem, de azt hiszem holmi pakolászgatás nem lesz elég megváltani a világot. A válaszom után ő a soros, egyelőre még fenntartom az érdeklődésemet irányában, szóval türelmesen hallgatom a sztoriját a „tilosban járásról”. Na igen, itt azért felcsillan a szemem és némi reményeket fűzök a sráchoz, hogy talán nem is lesz majd annyira unalmas ez a büntetés. Legalábbis, remélem nem az a jótét lélek, mert akkor itt helyben átkozom el magam. Nem szeretnék olyanokba gabalyodni, akik hátráltatnának az életről szóló rizsájukkal. Bőven elég nekem némely mardekáros háztársamat elviselnem. - Áh, szóval nem. – bólintok egyet, miután Darren megsúgta az igazságot a kis dohányzós ügyét illetően. Azért ez egy plusz pont, nem szeretném itt szagolni a belőle áradó több éves füstöt, mert mondjuk úgy, a dohányosoknak is megvan a maguk jellegzetessége, mint például az erős dohányszag, mely körüllengi őket. A feladatot megkapjuk, így el is indulok az adott részleghez, ahová a kocsin lévő könyveket kell abc sorrendbe felpakolnunk. Darrenre hagyom a tologatós feladatot, én lazán felkapok egy-két darab a rajta lévő kötetekből, majd elindulok a srác előtt lépkedve a kijelölt polcokhoz. - Szóóóval, remélem nem lesz síri csönd, mert akkor itt helyben akasztom fel magam. Tudod, salem-i stílusban. – utalok a régmúltban történt boszorkány kivégzésekre. Sajnos a korábbi iskolám is Salemben helyezkedett el, konkrétan azon a helyen, ahol ez az egész boszorkányosdi elkezdődött, legalábbis az amerikaiak szerint. – Mikor kerültél Roxfortba? Vagy már alapból itt kezdtél? – érdeklődök monoton hangnemre váltva. Na igen, nem igazán szeretném kimutatni az érdeklődésemet iránta, de valamiért olyan titokzatos. Többet akarok tudni róla.
szószám: 372 ✪ zene: Pretty Little Psycho ✪ Just a normal day... Or not. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Az egész helyzet lényegében elég kellemetlen. Csak pihenni akartam, megnyugodni, egy kicsit ellazulni az állandó stressz után. Mégis, most a csöbörből vödörbe helyzetben vagyok. Remélem, arról nem terveznek az édesapámnak rivallót küldeni, hogy mit csináltam... Akkor biztosan nagy bajba kerülnék. Bár, annyi szép van ebben a helyzetben is, hogy Lauren a büntetőmunkán a társam. Alapvetően sokat kell kutakodnom, mire meglelem, és nagy küzdelmek árán sikerül csak beszélgetnem vele, ezuttal viszont pont itt van előttem. Valamint, esélyem nyílt rá, hogy nyugodtan beszélgessek vele, elvégre, ide vagyunk zárva egészen addig, amíg el nem pakoltuk. Bár, kissé meglep még a rideg pillantása, már kezdek hozzászokni. Az elején ijesztőnek is találtam, most már egészen jól tűröm. - Hát, nem terveztem... - zavartam vakargatom a tarkómat. Kissé szégyellem magam, elvégre, tényleg megvárattam őt. Arra meg azért engem is megtanítottak, hogy nem szép dolog. A következő megjegyzésére is csak egy halvány mosoly játszik az ajkaimon. Megszoktam már, elviselem tőle, bár, még előttem sem tiszta, hogy miért. Talán az a nosztalgikus érzés... - Óóó, setettem, hogy valami ilyesmi lehetett a háttérben. - Egy megértő mosoly kúszik az arcomra, miközben zsebre teszem a kezeimet. Ha már végre normálisan tudunk beszélgetni, azt hiszem kényelembe is helyezhetem magamat. Bár, kissé irritáló a professzor úr vizslató tekintete. Lauren érdeklődése mégis csak kissé dob a hangulatomon. Nem is emlékszem, hogy mutatott-e eddig bármi nemű érdeklődést az irányomba. - Hmm, nevezzük tilosban járásnak... - fordítom el a tekintetemet, miközben az arcomon egy szégyenlős mosoly játszik. Persze, Mr. Roughley rögtön helyre igazít, és elmeséli, amint dohányzáson kaptam. Én csak megköszörülöm a torkomat, és egy kissé zavarba jövök. Biztos más is így tenne, elvégre, ki örülne, ha egy ilyen kis ballépése napvilágra kerülne. - Az igazság az, hogy nem dohányzok. Csak a professzor úr hiszi azt, mert véletlenül rajta kapott, amikor kipróbáltam - súgom neki, lehetőleg úgy, hogy a srégen mögöttem álló professzor úr meg ne hallja. Nincs kedvem magyarázkodni, és érzem, hogy sokat nem is érne. A türelmetlen kérdésére kihúzo magam. - Természetesen. - Újra abban a megszokottan vidám, kissé mintha flegma stílusomba váltok át. Végig hallgatom, amint a tanárúr szépen kiosztja, hogy melyik részlegen kezdjük, és hogyan haladjunk, majd Laurent előre engedve indulok meg a könyveket tartó kis kocsi felé.
Szokásos módon megint büntetőmunkára száműztek, csak azért, mert az az idióta hollóhátas csaj nem volt képes csendben maradni. Már épp azon lettem volna, hogy kitépjem az összes kis szőke hajszálát, majd azzal betömni a száját, de persze Lupin tanár úr közbeavatkozott és megállította ezt a kedves kis merényletet. Mit ne mondjak, rettentően örültem ennek az egésznek. Pakolászhatom azokat a rohadt könyveket vissza a helyükre, ráadásul valaki mást is beosztanak mellém, így lőttek a magánszférámnak. Szuper! Alapból nem lennék ennyire ingerült és türelmetlen, viszont az a bizonyos valaki, akit mellém osztottak pár perc késéssel esik be, így nem csoda, ha üdvözlésképp egy rideg, csontig hatoló pillantást kap tőlem. – Az esküvődről is késni fogsz? Szegény csaj, már most sajnálom. – ingatom fejemet lemondóan, a köszönést pedig mellőzöm, még mielőtt az arcára pillantanék, ezért elsőre fel sem tűnik, hogy ki is ő valójában. Pár pillanat múlva realizálódik csak bennem, hogy az előttem álló személy nem más, mint Darren. Remek, nem elég, hogy a szabadidőmet a könyvtárban tölthetem, még egy ilyen Griffendélest is a nyakamba sóztak. Nem jópofizni akarok, csak szép nyugodtan túl lenni ezen az egész büntetőmunkán, olyan nagy kérés lenne? – Meglepetés, az biztos. – szűröm fogaim között, majd egy gondterhelt sóhajjal pillantok rá, mikor egy kérdést szegez felém. – Nos, mondjuk úgy, az egyik csaj nem tudta befogni a száját, ezért megpróbáltam én megtenni helyette. Több, kevesebb sikerrel. – vonom meg vállamat. Mindig is érzékenyen érintett az egész sárvérűség, másrészről a Mardekár köreiben ez eléggé kényes téma. Mondhatni, egy olyan csapdába estem, ahol én vagyok a célpont, bármit is teszek. Féltve őrzöm ezt a titkomat, amióta el kellett jönnöm abból a Salem-i suliból, de azt hiszem némelyeknek még így is fő téma a sárvérűség. Annyi szerencsém van, hogy egyelőre a titkom még biztonságban van, és ha rajtam múlik, sose fog kiderülni mi is vagyok valójában. - Na és te? Tilosban jártál, vagy esetleg hasonló helyzet, mint az enyém? – kérdezek ezúttal vissza, kicsit visszább véve a hangomból. Nem akarom kelteni a feszültséget már így az elején, mert jól tudom, erről a srácról simán visszapattannak rám a beszólásaim. De hogy milyen úton-módon fogom én ezt kibírni, arról lövésem sincs. - Közben indulhatnánk? Túl akarok lenni ezen az egész baromságon. – mormolom orrom alatt, míg összefont karokkal ácsorgok tovább a könyvtár ajtajában.
szószám: 372 ✪ zene: Pretty Little Psycho ✪ Just a normal day... Or not. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
*nagyjából július 16-án* Mr. Roughley mosolya cseppet sem volt természetes, amikor meglátta, hogy Ronalddal éppen a birtokon elbújva cigiztünk. Meg sem lepődök, hogy ebből büntetőmunka lett, valamint, azon sem, hogy nem osztottak minket egymás mellé. Bár, azt már nem értem, hogy miért pont én rám kell neki vigyáznia, mikor az egész Ronald ötlete volt. Én csak kíváncsiságból próbáltam ki a cigit, mondhatni áldozat vagyok. Persze, ezt nem hitte el nekem a tanár úr, helyette egyenesen a könyvtárba vezetett, ahol, állítása szerint egy másik hozzám hasonlóan rakoncátlan gyerek felel a bűneiért. Elképzelni nem tudtam, hogy mégis kiről lehet szó, elvégre, én komolyan nem tekintettem magamat bűnösnek. Stresszes vagyok, a rémálmaim néha már az őrületbe kergetnek, arról nem is beszélve, hogy közeleg a szünet, és oda kéne állnom Howard elé, hogy megbeszéljük a helyzetet… Ennyit talán megengedhetek magamnak, egyszer én is elcsábulhatok. Az pedig megígérhetem, hogy többet nem fog előfordulni, ugyanis, annyira nem volt jó, mint állította a haverom. Azt mondta, hogy ez biztosan ellazít, de nem segített semmit. Sőt, mondhatni csak rontott a dolgokon, elvégre, mehetek könyveket pakolászni a könyvtárba. Szóval, talán kissé nyúzott arccal lépem át a küszöböt, majd emelem a fejemet az ott várakozó lányra. - Szia. Ez azt hiszem egy kellemes meglepetés - mosolyodom el, amint sikerül felfedeznem, hogy a társam nem más, mint Lauren, a lány, aki kísértetiesen ismerős számomra, már az első pillanattól kezdve. - Te hogyan kerültél ide? - Puszta kíváncsiság, ami hajt. Érdekel, hogy mi történt vele, bár, tudom, hogy nem csak velem, de másokkal is híresen kedves. Egyedül két fura szerzettel normális, akik a Hollóhátba járnak, így nem lenne meglepő, ha megint összeveszett volna valakivel. Persze, nem ítélkezem, mindenkinek megvannak a maga mumusai, és mindenki másképpen kezeli őket.
