2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Természetesen az, hogy futnunk kell szintén az ő hibája, hiszen ha nem erőltette volna azt, hogy minden áron nézzem meg tényleg képes vagyok-e hatni a növényekre... hát akkor most nem itt tartanánk és akkor ő sem esik el és akkor neki se lesz baja, szóval alapvetően nem az én hibám és főleg nem az én dolgom, hogy aggódjam értem, amikor amúgy is most mentettem meg az életét. Már eleve hálás lehet érte és persze nem kötekedhet még velem pluszban, mert azt aztán biztos, hogy nem vagyok hajlandó elfogadni, vagy elviselni. Inkább futunk, amikor a növények betörnek a bagolyházba, amíg végül el nem csendesedik a hangjuk, tehát jó eséllyel végre megálljt parancsolt nekik valami, vagy valaki, vagy csak a távolság tőlem. Kész csoda, hogy nem omlott ránk az egész épület. Persze, ha ez történt volna akkor egyértelműen az is az ő hibája lenne, hiszen ő erőltette, hogy próbáljam ki mire vagyok képes, vagy képes vagyok-e egyáltalán bármire is. - Nincs ebben semmi képtelenség, az is lehet, hogy te csináltad, hogy kiszúrj velem és azt higgyem, hogy... - na itt esik le róla még a gatya is, én pedig enyhén elképedve nézem az esetet. Oké, tényleg szépen sikerült elesnie, hogy ennyire nem bírta az anyag a gyűrődést... szakadást. Egy pillanatnyi zavar után azonnal elkapom a fejemet, amíg meg nem hallom az igét, amivel helyre teszi magát, de még így is óvatosan fordulok meg, hogy lássam, hogy rendben van-e a dolog végre. - Druida? Hogy mi a jó ég? De milyen erő? És... miért vonzana ellenségeket, amikor senki se tud róla... eddig még én se tudtam. - na jó, kezd nekem egyre furább lenni ez az egész. Én nem ülök le, maradok állva, kellő távolságban dőlök neki a falnak és várom, hogy mi fog történni, vagy mit fog nekem magyarázni. Lehet, hogy az esés a fejére is hatással volt és most ezért mond ilyen nagy... ökörségeket. Simán benne van a pakliban nem? Szerintem igen, nem csoda, ha elég szkeptikusan nézek rá, meg egyébként is ha ez valami veszélyes izé és ő tud róla, és veszélyes rám nézve, akkor lehet, hogy az is veszélyes, hogy ő tud róla... nem? - Pontosan jól látod, önös érdekből. Túl sokat voltam már büntetőmunkán ahhoz, hogy csak azért kelljen megint, mert valaki pont a közelemben veti le magát a bagolyház tornyából... - vetem oda morcosan továbbra is, még sem moccanok. Valahol azért mélyen érdekel az, amiről beszélt, ez a duma a druidaságról, meg mindenről és úgy fest neki erről van fogalma, én meg nem értem, hogy mi a történik velem. Mint nem rég a bogarak az udvaron, amitől majd kitört a frász. Aztán az is benne van a pakliban, hogy a szüleim aurorok voltak, sőt a bátyám is annak készül, érthető, ha érdekelnek a rejtélyek, a válaszok, amiket a kérdéseimre kaphatok, bár persze ezt azért úgyis letagadnám, ha valaki rá merne kérdezni.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hihetetlen egy lány, addig nem nyugszik, míg én meg nem adom magamat. Holott híres vagyok a lázadásomról, hogy csak nekem lehet igazam. Tudok hatást gyakorolni másokra, vezetőnek lenni, de most mégsem sikerül túlzottan. Nincsenek barátaim, mert mindenkinek megmondom, hogy mit tegyen, de most a szép mardekáros lány úgy kioszt, hogy szóhoz sem jutok. Erre mondják, hogy megtalálta a zsák a foltját. Ám nem fogom annyiban hagyni, még ha ezt a csatát ő is nyerte, messze még a háború vége. Hasonló, mint Chris, az egykori kedvesem, bár a bátyja Rupert komolyan visszafogta, és valahogy hárman együtt jó kis harmónikus trió voltunk, de itt Lioneah mellett nincsen senki, csak úgy ömlik belőle a harag. Nem is tudom, hogy rám haragszik e vagy sem, mintha az egész világgal baja lenne. Ebben mondjuk meg tudom érteni, hiszen én is egyedül vagyok ilyen téren, és nem találom a helyemet, nem véletlenül mászok falat, amit ugyan a lány lenéz, mondván öngyilkosnak azért mégsem kell lenni. Na igen, ő viszont máshogyan vezeti le a belső feszültséget. Most már nem csak a szavakkal küzdök, hanem a lélegzetvétellel is, mert a túlburjánzó növények csoda, hogy nem paszíroznak minket a falhoz, kézenfogva rongyolunk kifelé, majd négyesével vesszük a lépcsőket. Hogy aztán elengedjük egymást, ő a földre térdel, én a falat támasztom nagy zihálva. Fejcsóválva hallgatom a válaszát. - Ez akkor is.. képtelenség.. Hogy lehetsz ilyen erős? Nem hiszem el, hogy korábban még sosem tapasztaltál ilyesmit.. – Na és itt csúszik le rólam a gatya, úgy fest, a futás tovább szakította, és már a derekam sem elég, hogy rajtam tartva. Láthatja a kivillanó combjaimat, amiket megedzett a futás, mászás, lovaglás, hiszen többet sportolok, mint alszom, muszáj állandóan mozgásban lennem. Ezúttal sem a kimerültségtől, inkább a döbbenettől áll el a szavam. Dühösen kapom elő a pálcámat, és javítom meg a nadrágot, hogy az már értelmesen álljon rajtam. - Estem egy nagyot. Nem akkorát, mintha leestem volna a falról... de.. nem volt így se gyenge. Mindegy.. kiheverem. Ezek szerint mások sem tudják, hogy druida vagy? Az ilyen erő általában bevonzza az ellenségeket. Titokban akarod tartani? – Ülök le mellé a lépcsőre. Visszanézek, úgy fest a növény nem terjed tovább, elképzelhető, hogy csak a megidőzje jelenléte adott neki valami plusz másikus töltetet, lassan le fog lohadni. Vagy nem. Megrántom a vállamat, nehéz most megmozdulni, nem is mennék tovább, hiszen felkeltette az érdeklődésemet a morcos druidalány. – Különös lány vagy te.. Azt hiszem ha a folyosón találkozunk és meg talállak nézni, még meg is átkozol, itt meg életet mentesz. Vagy csak önös érdekből, hogy ne legyen vérmocskos a kezed? – kérdezem halovány mosollyal, de legalább őszinte vagyok, ezt is értékelheti.
lionah & duncan
i want you to know♡
..,
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Duncan - Veszélyes vizeken 2016-12-11, 16:13
- Így van! - elégedetten bólintok, amikor végre egyetért velem. Igenis nagy marhaság volt felmászni a falon biztosíték nélkül. Legalább valamit varázsolhatott volna maga alá, valami puha részt a fűbe, akármi, vagy hálót, ami felfogja. Vannak lehetőségek és akkor is meg van a rizikó, na de ha meg szörnyet hal, akkor kétlem, hogy nagyon oda lett volna a dologtól. Nem is értem, miért jó kockáztatni, de legalább elfogadja az igazamat, azért ezt határozottan értékelem. Azt viszont nem, hogy végül csak megpróbálom, amit kér, viszont határozottan rossz vége lesz, amikor aztán majdnem sikerül nekem kizuhanni az ablakon. Persze ettől még nem köszönöm meg neki, hogy segít, hiszen így is beütöm magamat és ez jobban érdekel, mint hogy neki mi baja lesz. Nem szoktam én másokkal foglalkozni. - Csak majdnem! - még sincs idő most vitatkozni, hiszen a növények törnek be és a végén még tényleg rosszul járunk, ezért is kapom el a kezét nem foglalkozva azzal, hogy van-e valami baja. Ha van is, hát még rosszabb lesz, ha elérik azok a növények, szóval jobban jár, ha megmoccan. hátra sem nézek, hogy a nadrágját elhagyja-e végül, vagy sem, ezért csak rángatom, amíg végre ki nem érünk a torony aljánál és a hangok is csillapodnak mögöttünk. Talán már elég távol vagyunk. Elengedem a kezét és a térdeimre támaszkodva igyekszem levegőhöz jutni, hiszen jó pár lépcsőn végig sikerült loholni. - Nem tudom, de... te akartad ezt, hogy próbáljam ki, miközben azt se tudom, hogy micsoda! - persze megint őt hibáztatom, ahogyan eddig is, és csak most esik le, hogy elég furán áll rajta a nadrág, vagy ha netán el is hagyta út közben csak még jobban ledöbbenek. - Veled meg... mi a fene történt? - a döbbeneten meredek rá, nem is vettem észre, hogy odafent valami történt vele, pedig nagyon úgy fest, hogy elég nagyot esett. Nem azt mondom, hogy aggódom érte, de azért legalább valamelyest enyhülök egy kicsit, talán már ez is valami.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Hát ez hihetetlen, mindenre mondasz valamit, csak hogy tiéd legyen az utolsó szó? Oké! Akkor igazad volt, na! Hülyeség volt itt felmászni, nem gondoltam át. – Adom meg végül magamat, imádok szenvedélyesen élni, vakmerőnek lenni, de az értelmetlen parttalan viták nem az én világom, ráadásul nem csak a zárás miatt mondom így ki, nagyjából igaza is van, kár ezen most tovább vagdalkozni. Bár erőteljesen kétlem, hogy Lioneah olyan lány lenne, akit ezzel, vagy akár mással boldoggá lehetne tenni. Mintha mindenben a kötekedési lehetőséget látná, így már készülhetek arra, hogy ha mi ketten tovább rontjuk egymás levegőjét, akkor hamarosan jön a következő válaszcsapás. Végül érdeklődve nézem, hogy mennyire lesz nekem legalább abban igazam hogy az életmentést nem feltétlenül tudatosan tette, azok a futóindák a tudat alatt használt mágikus erejének a szüleményei. Ki sem nézném ebből a dühös lányból, hogy pont az éltető növényzetet tudja megidézni az akaratával. Furcsa a sors, olyan komor, mégis az életeszencia dúl ennyire benne. Érdeklődve nézem mellette könyökölve, hogy mi is történik, ám nem azon lepődöm meg igazán, hogy megint új élet sarjad, hanem hogy majdnem kizuhan az ablakon, anélkül, hogy tudna róla. A hős megmentő mégiscsak előbújik belőlem, és úgy perdítem arébb, hogy nekem valami hátul szakad, amit úgy fest nem hall meg a dühtől, vagy a fájdalomtól, mert én a falnak préselem a hátsómat, és onnan villogtatom rá a szememet. Nem pattanhatok oda, mert oly éles a fájdalom, legalábbis most így érzem. Nem az az izomsajdulós, mint ami a falhoz tapadva kísért, ez valami más, de most még nem tudom beazonosítani. - Majdnem kiestél..! – Még mondanék hozzá valami nem túl udvarias jelzőt, de nemesi családból jöttem, így ez most elmarad, de a tekintetemen látszik, hogy mennyire fel vagyok háborodva a gyanusítgatástól. Nem értem, hogy miért nem látja, hogy én sem vagyok egy rosszindulatú alkat, miért kell ennyire paranoiásnak lenni. Én szeretem élvezni az életet, míg Lioneah annyira be van feszülve, minimum jógáznia kéne. Őt nézem csak fújtatva, nem pedig a növényt, de amikor a lány hozzám pattan, megfogva a kezemet, tiltakozóan csattannék fel. - Ne...! – Nem tudja, hogy mennyire sérültem meg, de nem vár semennyit sem, kézen rángat, és elhúz onnan. A fájdalom csökken, amint észreveszem, hogy a gatyám reccsent csak ketté, és már csúszik is le a hátsómról, még jó, hogy van alatta egy alsó. A szabad kezemmel utánanyúlok, hogy maradjon a helyén, most nincsen idő a javítsára, döbbenten nézem a növényt, és loholok a lány nyomában.. - Az életveszélyes helyzetekre fogunk építeni? – A növény úgy fest már betör az ablakon, és kezd túlburjánzani, lehet, hogy valakinek szólni kéne, hogy állítsa le?
lionah & duncan
i want you to know♡
..,
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Duncan - Veszélyes vizeken 2016-11-22, 13:01
- Látod ez lehet, de nem valami okos döntés erre építeni, mert aztán egyszer jól megjárod. - a végén persze megvonom a vállamat, hiszen összességében nem az én dolgom ez az egész, hogy mikor mit csinál, meg hogyan, hogy megöleti-e magát, vagy sem igaz? Maximum lehetőség szerint ne akkor tegye, amikor én is a közelében vagyok, mert akkor én járom meg, hiszen engem vesznek elő és őszintén szólva azt nem szeretném. Így is épp elégszer kerülök bajba magam miatt is, nem kell, hogy netán még miatta is megtörténjen, főleg hogy még csak nem is ismerem igazán, nincs okom rá, hogy kockázatot vállaljak miatta, netán még büntetést is. Tudok azt szerezni egyedül is. - Lehet, hogy ezzel foglalod le magad, amikor épp nem tudod kockáztatni az életedet. - oh igen bármire tudok visszavágni valami éles megjegyezést, ezt talán már megszokhatta volna, bár persze ki tudja, még nem ismer annyi ideje. A testvéreim már tudják, hogy milyen vagyok, sokszor úgy érzem Sasha kifejezetten tart is tőlem, ami végül is indokolt, sose vagyok vele túlságosan kedves, de túl lelkes és fogalma sincs, hogy milyen is az igazi élet, jobb ha megtapasztalja még addig, amíg nem éli bele magát abba, hogy minden szép és jó. Én tudom milyen elveszíteni a szüleinket, ő akkor még elég kicsi volt és én azt is tudom, hogy milyen, amikor... na azt remélem, hogy ő sosem tapasztalja majd meg. De ha ennyire akarja Duncan, akkor megpróbálom és hát szó se róla elég rendesen meglepődöm, amikor végül is megmoccan megint a a borostyán és nőni kezd felfelé, ennél csak akkor lepődöm meg még jobban, amikor megérzem a rántást egy másodperccel az után, hogy megbillenek kicsit, mielőtt kizuhannék az ablakon. Hangosan nyekkenek egyet, amikor a földön találom magamat. A térdem sajog, felőle viszont még rosszabb hangok érkeznek. Tény, megmentett, bár ki tudja, ha már effélére képes vagyok, akkor nem úsztam volna meg amúgy magamtól is... - Mégis mi a fenét képzelsz magadról? - azonnal felpattanok és leporolva a ruhámat próbálom összeszedni magamat. Igen, az is halálosan zavar, hogy hozzám ért, az pedig még inkább, hogy még rángatott is és most a térdem is fáj. Nem is értem, hogyan képzelte ezt egyáltalán. Az arcom paprika vörös, de nem csak a dühtől és már épp még inkább leteremteném, amikor felfogom, hogy mögötte az ablakból az a borostyán szépen tovább nő és nem igazán akar megállni. Elkerekedik a kezem és már majdnem indulnék is, hogy eltűnjek innen, de végül csak megragadom a kezét. - Mozgás! Te akartad, de ha én is csinálom... nem tudom irányítani. - és nem úgy fest, mintha ez a növény ezúttal barátságos lenne, talán a dühöm miatt, de nem bánna kesztyűs kézzel velünk attól tartok.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Az is lehet, hogy a mázli eddig csak arra terjedt ki, hogy mindig voltak olyanok, mint te, akik ezt a faktort erősítették. – Na nem, nem hiszek a csapatmunkában, ez a mostani viszont tényleg arról erősít meg, hogy egyedül aligha boldogulhatok mindig. Nem várom el, hogy tökéletesen egyet értsünk, voltaképpen ezúttal neki adok igazat, és egy kicsit talán bókolok is, hogy kész volt segíteni, pedig nagyon nem úgy tűnik, hogy jókedvében tette, inkább kényszerből, feláldozva az elveit a moralitás oltárán. Annyira sosem voltam bunkó, hogy ne ismerjem be a tévedéseimet, ha rosszul kezeltem a helyzetet, akkor hát legyen, elnézést kérek, de ezt sem úgy kezeli, mint mások, ugyanis kapaszkodik valami régi sérelembe, amit nem én okoztam neki, hanem valaki.. ezért bár elfogadja, hogy fejet hajtok, de csak immel ámmal. Fújtatok egyet, ezzel végülis nincsen baj, de önfejű, mint én, és így az egyiknek állandóan engednie kell. Kérdés, hogy ha úgy alakul, ő mennyire rendeli alá magát mondjuk az én akaratomnak. Inkább másféle tereljük a szót, és úgy fest, legalább ebben megpróbálja követni a tanácsomat. Lélegzetvisszafojtva bólintok, és kipréselek egy választ. - Békén hagylak? Ezt úgy mondod, mintha érdekemben állna téged zaklatni.. – Fancsali képpel vonom meg a vállamat, és a párkányra támaszkodva figyelem, hogy mi történik. Igaz, csak pár pillanatig figyelem a célpontot, mert a szemét behunyó lányra téved a tekintetem. Olyan kis porcelánszépség, rengeteg nem is visszafojtott haraggal, amit nem tudom, hogy mi táplál. Ha magamra gondolok, nekem távoznom kellett otthonról, mert egykori szerelmem halott, és a bátyja ellenem fordult, ki tudja, hogy mikor ér utól, hogy bosszút álljon, de mégsem lettem olyan magamba forduló, mint Lioneah, aki viszont.. Bassza meg mindjárt leesik? Nem is nézem hogy sikerült-e bármit is megnövesztenie, mert egy centire van attól, hogy kizuhanjon. Egy villámgyors, ösztönös mozdulat, ahogyan derékon lendítem, és perdítem vissza a szoba közepére. Talán picit megüti a térdét. Nálam viszont égő fájdalom hatol a farizmom környékére, és hangos reccsenés hallatszik. A hátamat vetem a párkánynak, hogy ne is kelljen odanéznem, hogy mi is történt. Behunyom a szememet, lehajtva a fejemet, próbálom analizálni, hogy mekkora a kár. Arra most nem gondolok, hogy ezzel talán kvittek vagyunk, biztos vagyok benne, hogy pár pillanaton belül felcsattan, és kikéri magának, hogy csak úgy hozzá nyúlkálok, meg bántom őt.
lionah & duncan
i want you to know♡
..,
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Duncan - Veszélyes vizeken 2016-10-31, 11:54
Nem épp a kedvességemről vagyok híres, soha senkivel, még azokkal sem, akik közel állnak hozzám, mint a testvéreim. Tudom, hogy ez nem valami szép tőlem, de sokkal könnyebb ellökni magadtól másokat, mint megvárni azt, amíg elveszíted őket. Nicolas auror akar lenni, csak idő kérdése, hogy a testvéreim nem találnak ki valami hasonló őrültséget és őszintén szólva nem szívesen várnám meg ezt, azt... hogy őket is el kelljen veszítenem. - Akkor lehet, hogy mázlista vagy, de nem tudhatod, hogy meddig tart ki. - rántom meg a vállamat. Ragaszkodom az igazamhoz és tényleg nem hiszek benne, hogy sokáig fog élni, ha még sokáig folytatja ezt, hisze most is elég kevésen múlt, hogy nem halt bele abba, hogy lezuhanjon. Ha nem járok pont erre és nem tudok segíteni neki, akkor biztos, hogy már ott lent lenne szétplaccsanva és kétlem, hogy erre vágyna. - Oké... bocsánatkérés elfogadva, most az egyszer. - hamar észreveheti, hogy nem igazán kezelem jól az olyan helyzeteket, amikor a másik... nem undok velem. Ő bocsánatot kért és ehhez nem vagyok hozzászokva, nem csoda, hogy meglepődöm és hirtelen azt sem tudom, hogy mit mondjak erre. Biztosan van jó válasz, de még sem mondhatom azt, hogy semmi gond, máskor vigyázzon jobban magára, az nem én lennék. Viszont legalább igaza van, mert nem vagyok belé szerelmes, nem is akarok az lenni, senkibe sem... mert ott ugyanúgy fennáll a veszélye, hogy elveszítem az illetőt. - A te dolgod. - ha nem akar a Gyengélkedőre menni, akkor nem akar, de úgy fest ahhoz ragaszkodik mindenáron, hogy beszéljünk a képességemről, amiben még mindig nem hiszek, akármennyire és tényleg eléggé úgy tűnik, hogy... talán igaza lehet és tényleg képes vagyok valami ilyesmire. Kétkedőn pillantok rá először, aztán végül összeszorítom a számat. A végén még úgy tűnne, hogy netán félek, azt pedig nem szeretném, hiszen nem szoktam csak úgy megijedni semmitől sem. - Jól van, akkor talán békén hagysz, ha nem sikerül! - persze ragaszkodom a saját álláspontomhoz, még ha netán nem is lesz igazam, de majd meglátjuk. Közelebb lépdelek az ablakhoz, de nem érzem úgy, hogy még fogdosnia is kellene, csak kicsit hajolok ki és nyújtom lejjebb kezemet, hogy arra a futórózsára koncentráljak, amit az előbb sikerült megnövesztenem. Becsukom a szememet, mert elsőre semmi, azt észre sem veszem, hogy egy idő után tényleg eléggé vészesen kihajolok, ami talán... nem a legokosabb döntés. A végén még én kenődöm szét odalent, de az biztos, hogy zuhanás közben is őt hibáztatnám, mert ő vett rá erre az egész próbálkozásra.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Oké, neked őrültség, nekem életforma. Gondolhatod, hogy nem ez volt az első ilyen, és még mindig élek. – Nem akarok én felvágni, túlságosan őrültnek tűnni, de könyörgöm, most mit hálálkodjak egy bizonyos szinten felül. Az se tetszett neki, talán lassan témát is válthatnánk, mert ha legalább pár percet ki akarunk bírni egymás társaságában, sürgősen ejteni kéne ezt az egészet. Ezért is nyugszom bele, hogy kábé nemnormálisnak hisz. Az ő felfogása szerint az vagyok. Viszont az ő tekintetében is láttam valami furcsa zavart, mintha maga sem értené, hogy miért segített nekem. Nyilván azért, hogy ne vonják felelősségre, nem pedig azért, mert hozzám hasonlóan hűslelkű lenne. Mondjuk másokért én sem állok ki, inkább fejjel megyek a falnak. - Ezt mindjárt gondoltam volna, és nem baj. Nem ismersz, még csak nem is vagy belém szerelmes, miért akarnál megmenteni. A józan ész most ezt diktálta, de tiszta sor, nem kellett kockáztatnod. Viszont sajnálom, hogy megütötted magad. Miattam aztán ne legyél kék és zöld. – Hosszú idő után először elmosolyodok, ha már nem akarja, hogy hálálkodjak, a csokin túl valami ilyesmit legalább megérdemel. Az továbbra is izgatja a fantáziámat, hogyan került elő az a zöld növényzet a semmiből alám, mert kényelmesen el tudtam róla rugaszkodni, de biztos nem volt ott korábban, hiszen akkor teljesen más lett volna a mászás. Ezt egyértelműen a megmentő művelte, még ha nem is hisz ebben az egészben. - Nem vészes, izomhúzódás, amit majd egy sima bájital kigyógyít. Nem, nem macsózom, tényleg nem vészes. Inkább az érdekel, hogy te miért nem tudsz arról, hogy mire vagy képes? Miért nem próbálod meg.. még egyszer? Most már alapod is van hozzá. Kinézel az ablakon, koncentrálsz, és vajon a futórózsa tovább nő? Legalább egy kísérletet megér. – Átfogom a karomat, mert tényleg brutálisan húzódik, még lehet, hogy valami izomszalag is elpattant benne, de most nem érdekel annyira, hogy jajongjak miatta. Felállok inkább és az ablak felé noszogatom a lányt. – Ha ki akarsz hajolni az ablakon, meg tudlak tartani, annyira azért nem vagyok kripli. Na mit szólsz? – Kérdezek rá, és láthatja, hogy szikár, strapabíró testem van, még sérülten is könnyedén elbírnám a vékonyka, csinos lányka súlyát.
lionah & duncan
i want you to know♡
..,
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Duncan - Veszélyes vizeken 2016-10-10, 10:33
Igazság szerint akkor is gondolkodás nélkül és rezzenéstelen arccal ítélném el őt, vagy bárkit, ha nem mentettem volna meg. Ez nekem nem akadály és nem is érzem, hogy felhatalmazott volna bármire is, egyszerűen csak megteszem, mert igenis őrültségnek gondolom, amit művelt, hiszen akárhogy is nézzük mégis csak egy függőleges falra akart felmászni mindenféle biztosítás nélkül, aminek simán lehetett volna halál a vége, vagy akár csak valami csúnya sérülés, de ha megússza akkor is megkapta volna a magáét szóban a tanárainktól, és persze Madame Pomfrey is csúnyán ki tudja osztani az embert. Én már csak tudom, gyakori vendég vagyok a gyengélkedőn. - Ezt nem mondtam, de most nem rólam beszélünk és ekkora őrültséget én sosem csinálok. - kisebbeket igen persze és tény és való, hogy nekem is volt már épp elég bajom, de sose próbálnék meg ilyen magasra felmászni csak bizonyítási vágyból, vagy pusztán feltűnősködésből, vagy a fene tudja, hogy ő miért csinálta egyáltalán. Talán jobb is, ha nem tudom és nem megyek bele jobban a dologba, úgyse rám tartozik. - Attól még nem kevésbé őrültség. - rántom meg végül a vállamat, hiszen akárhogy is nézzük teljesen zakkant dolog ilyesminek kitenni magát, de azt hiszem erről úgy se nagyon fogom tudni őt meggyőzni, talán nincs is rá szükség igazából. Maximum, mostanában nem jövök erre túl sokat, hogy ne én legyek a szemtanú, ha egy újabb halálugrást hajt végre, mert nem szeretnék más miatt bajba kerülni, bőven elég ha saját magam miatt sikerül időnként. - Látod ne ítélj az alapján, hogy valaki megment. Amúgy is, ha attól tartok, hogy nekem is bajom lesz, elengedtelek volna. - vonom meg a vállamat, még az arcom is rezzenéstelen, de persze nem biztos, hogy ezt beveszi. Talán nem lettem volna képes rá, hogy csak úgy elengedem a kezét, ha netán úgy érzem, hogy nekem is bajom lesz, és végül nem is volt rá szükség, hiszen a növények megtartották őt, szóval mázlija volt, meg nekem is, mert nem kellett nehéz döntést hoznom, mert bármilyen nehéz is elhinni, azért mégis csak nehéz döntés lett volna, hogy elengedjem, vagy sem, ha nincs más lehetőség. - De hogy lennék rá képes? Ez... akkor is elég fura, neked meg el kéne menned a Gyengélkedőre nem? - szenved derekasan, minden mozdulat fáj neki ezt még a vak is láthatja és nem értem, hogy miért nem tesz ellene semmit, pedig csak annyi lenne a dolga, hogy szépen felkel innen és elmegy megmutatni a vállát, aztán helyreteszik. Igazából gyógyító varázslatokban soha sem voltam kimondottan profi, ha csak ő magának nem tud valami effélét megcsinálni, ebben tuti, hogy nem segíthetek, meg nem is biztos, hogy akarnék, akkor már többel tartozna, mint egy csoki.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Számomra nagyon is szokatlan, hogy valaki ennyire negatív velem. Őszintén szólva megszoktam, hogy minden, amit teszek, elfogadott mások szemében, ösztönösen csapódik mindenki mellém, mintha valami próféta lennék. Lioneah viszont nem lesz apostolom, ő mintha az egész világgal szemben lázadna. Mint én.. Viszont én nem ítélkezem, ő megteszi velem. Megmentett, és úgy véli, hogy ezzel jogot kapott arra, hogy elítéljen. Felajánlom a viszonzást, de nem fogadja el. Nem is kell, nekem legbelül elég, hogy az életemmel tartozom, és hosszú távon úgysem fog tudni levakarni. Nem félek a mélységtől, ám most amikor kinéztem a falra, egyértelmű volt, hogy mekkorát estem volna. Mindig kockáztatok, de most nem jött be a dolog, és rá kell jönnöm, mégsem akarok meghalni. A múlt elmúlt, nem rágódhatok többet rajta. - És veled soha nem történik semmi rossz... miért nem hiszek abban, hogy békésen kötögetsz a hálókörletben..? – Pusztán költői a kérdés, hiszen bármikor kerülhet valaki bajba, még ha nem is keresi feltétlenül, nem csak a vakmerőekkel esik meg, hogy bántódásuk esik. A mardekáros lány viszont kellően provokatív, hogy kivívja maga ellen a sorsot. De akkor maradunk a csokinál, és majd szemmel tartom. - A hírnév? Hülyeség.. Ha így lenne, akkor közönséget szereznék magamnak. - Engem csak a saját örömön érdekel. Hogy tudjam, hogy valami kielégít. Számomra bőven elég, ha lehetetlennek tűnő mutatványokat hajtok végre, és ha még látja is valaki, hát istenem, mégsem ez a lényeg. Most csúnyán elszámoltam magamat, valami biztosan elvonta a figyelmemet, ezért is nem számoltam mindent át, és a tetején mégiscsak halálfélelmem lett, amivel nem tudtam mit kezdeni, meg túl nagy volt a távolság is, amit meg kellett volna ugrani. Ha nincsen ott a lány, akkor előbb-utóbb elfogyott volna az erőm. - Nem szólok be. Miért kell mindenre visszavágni? Azt hittem, hogy rendes lány vagy, mert odafigyeltél rám, igaz, mellé nem várhatok el még kedvességet is.. Nekem mindegy.. – Rántom meg a vállamat, bár ettől úgy belenyilal az izomgörcs, hogy még fel is nyögök, ahogyan odakapok, teljesen beállt a testem, tovább másztam, mint hittem, és a falhoz tapadva is eltölthettem vagy jó húsz percet a tetején. Még tapogatom magamat kínlódva, de kétlem, hogy ez meghatná, így kinézek az ablakon a sövényre, amely még mindig ott van. – Ezt te csináltad valahogyan.. Mivel nem volt ott, és én nem tudok ilyesmit. Már csak az a kérdés, hogy mi csináljunk vele, mert másnak is fel fog tűnni. Gondolom titkolni akarod, hogy ilyesmire vagy képes. – Már nem vonom meg a vállamat, mert még kiugrik nekem, és kétlem, hogy a durcás leányzó még helyre is tenné.
lionah & duncan
i want you to know♡
..,
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Duncan - Veszélyes vizeken 2016-09-24, 21:09
Nem vagyok kimondottan ellenséges, bár tőlem az sem szokatlan, de azért látszik rajtam, hogy nem kezelem jól ezt az egész kis életmentést, főleg hogy még nekem is majdnem bajom lett belőle, hiszen alig tudtam megtartani és még most sem értem, hogy mire volt jó ez a falon mászás dolog, ami láthatóan nem ment valami jól neki, sőt... valószínűleg eléggé itt hagyta volna a fogát, ha nem járok pont erre, és gondolom azt nem akarta volna, legalábbis most nagyon úgy látom, hogy rendesen be volt tojva szegényt, amit mellesleg meg is értek, csak hát ő kereste a bajt ugyebár. - Hát jó, bár nem tudom, hogy mitől menthetnél meg, én nem szoktam hobbiból az életemet kockáztatni. - vonom meg a vállamat. A csoki amúgy is jó lesz nekem, de ennél többet nem is kérek, meg aztán nem is hiszem, hogy ennél többet tudna nekem adni, mert tényleg nem tudom ki törne az életemre. Nem járok én annyit emberek közé, a bajt pedig maximum olyan szinten keresem, amiből büntetőmunka lesz, de nem szoktam halálos veszélybe kerülni. - Végül is jogos, ha most innen lezuhantál volna, akkor komoly nyomot hagytál volna odalent a... földben, meg aztán minimum pár hétig beszéltek volna a halálodról, de csak főleg, mert lezárják egy időre a tornyot és e miatt lennének, akik nem túl kedves címeket ragasztanának rád, hiába hogy meghaltál. De, ha neked ilyen hírnév kell... - naná, hogy cinikus a hangom, mert még most sem látom, hogy az életveszélyes falra mászás mégis hogy a fenébe hozna neki hírnevet és ezzel, hogyan hagyna nyomot a világban? Amúgy is annak meg mi értelme? A szüleim sem hagytak nyomot, pedig megmentettek egy csomó embert, hogy aztán belehaljanak és emlegetik a nevüket azóta is? Egy fenét! Akkor meg minek az ilyen hülye felhajtás? - Persze, mert a bogarak a természetben élnek, de mi más módon függnének össze? És igen... te meg komolytalan, hogy az életedet kockáztatod és ha nekem így jó... ne szólj bele! - nem vágom be a durcát, abból már kinőttem, inkább csak kicsit rápirítok, még a kacsóimat is karba fonom magam előtt. Most mentettem meg az életét, szóval olyan komolyan viselkedem, ahogyan épp kedvem tartja ám, az a nagy helyzet, ő meg örüljön, hogy akárhogy is viselkedem vele, mert ha nem így lenne akkor most nem lennék itt és akkor jó eséllyel ő sem, mert lezuhant volna és itt őszintén szólva elé nagy magasságok vannak ahhoz, hogy az ember tuti szörnyet haljon a becsapódáskor. Persze... nem tudom, lehet hogy van valamiféle védőmágia, ami a leesést gátolja, de nem tudom, sose beszéltek még ilyesmiről és nem tudok olyanról sem, aki mondjuk kiesett volna a Griffendél torony egyik ablakából, hogy aztán túlélje és elújságolhassa a nagy hírt a barátainak.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem is tudom, ezzel a porcelán pofival nem úgy tűnik, mintha állandóan bajba kerülne, vagy ha igen, eléggé megbocsájtóak lehetnek vele a tanárok. Mindenki a külsőségek rabja. A lány még a hideg pillantások ellenére is igen szép, és nagyon fiatalnak néz ki, valahogy nehezen tudom elképzelni róla, hogy amolyan lázadó alkat lenne. Elképzelhető, hogy pont ez benne a briliáns, hiszen mindenkit meg tud téveszteni, és valójában tényleg sokszor zűrbe keveri magát. - Nem szeretek tartozni, de ha neked megfelel, akkor marad a csoki. Ha meg véletlenül pont sikerül megmenteni téged, akkor azt is beszámíthatod. – Vonom meg a vállamat, nem vagyok olyan bárgyú kiskutya, mint amilyennek tart, hogy csakazért is a nyomában legyek. Megvannak a saját ismerőseim, akik ugyan nem mondhatok barátoknak, valahogy ösztönösen sikerül kiemelkednem a tömegből azzal, hogy mindig kihúzom magamat, rátalálok az ütős megoldásokra, amiket mások is tudnak követni. Most ő volt az, aki nekem segített, hát is előfordulhat. - Nem ezt mondtam. Hanem azt, hogy nincsen akkora felelősségem saját magammal szemben. Szeretem, ha átjár az adrenalin, nem várok isteni jelekre. Pont, hogy minden napomat megélem inkább, vonz a veszély, és az, hogy valami komoly nyomot hagyjak. Ha ez nem sikerül, nem is érzem azt, hogy éltem. – Nem akarok egysíkú diák lenni, aki csak ül az iskolapadban. Úgy vélem, hogy a lényegi dolgok már megtörténtek velem, a múltam pocsék, de mégis előre akarok tekinteni, és várni valami második esélyt, hogy megtaláljam azt az értelmet, amire Lioneah azt mondja, hogy baromság. Most kezdődik számomra az egyetem, talán majd ott rátalálok saját magamra. - Én? Dehogy, nem értek az ilyesmihez. Ha ez menne, akkor nem is lenne olyan izgalmas a mászás. Milyen furcsa dolgaid voltak? – Kérdezek vissza, és mivel még mindig remegek, nem sürgős, hogy továbbálljak, maradhatok itt beszélgetni. Mivel ő is itt nézelődött, feltételezem neki sem sietős, ha csak én el nem üldözöm. Ráadásul még a csokival is tartozok. Lehet, hogy most le kéne menni Roxmortsba, ott a Mézesfalácsban nem biztos, hogy táblásat választana, lehet, hogy forró csokit, vagy valami másféle csokis édességet. Hagyom, hogy egy kicsit magáról beszéljen, s észreveszem, hogy picit vontatott, akadozó a beszéde, mint aki nem szokta meg, hogy a saját dolgai felszínre kerüljenek. - A bogarak és a növények összefügghetnek. Lehet, hogy titkon mégiscsak tehetséged van hozzá. És.. én nem kattantam be. Te viszont túl komoly vagy, nem mondták még? – Nem mosolyodom el, mert úgy látom, hogy attól még inkább kiborulna, csak picit előrehajolok a fotelemben, és onnan nézem őt. Ha kicsit elmúlt a lábaim remegése, és hogy a szívem sem akar már kirobbanni a mellkasomból, lehet hogy felvetem a roxmortsi dolgot.
lionah & duncan
i want you to know♡
..,
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Duncan - Veszélyes vizeken 2016-06-01, 16:19
Őszintén szólva halvány gőzöm sincs, hogy csak azért segítek neki, mert nem akarok feleslegesen magyarázkodni, hogy miért nem segítettem, vagy mert akartam is. Jól van azért olyan tényleg nem vagyok, hogy csak úgy hagyjak szétplaccsanni valakit, bár az tuti, hogy állati nagy marhaság volt a részéről az, hogy nekiáll itt falat mászni, mint a mugliknál az a Pókember, vagy kiről magyarázott egyszer a szobatársam. - Nem hiszem, de nem akartam megint bajba kerülni, mert neked falat mászni volt kedved. - én simán megoldom egy vállrántással. Túl sok büntetőmunkán voltam már - bár az utóbbi időben egész jól megúsztam -, de azért nem akarok megint egy újabbat. Főleg, hogy jó eséllyel ezt nem lehetne csak ennyivel megoldani. - Szóval addig nem nyugszol, amíg én nem követek el valami öngyilkos hajlamú marhaságot? - látszik a megemelkedett szemöldökömből, hogy tényleg elég lenne nekem egy csoki is. Nem kell ezt ennyire túlbonyolítani. Nem várom, hogy a nyomomban járjon, mint valami pincsikutya, hogy megpróbálja megmenteni mindenáron az életemet, ha már én megmentettem az övét. Azért azt nem venném jó néven. Simán kiegyeznék a csokival, vagy kettővel, ha már annyira fontos ez neki. - Tehát kockáztatod az életedet, mert nincs senkid és valami isteni jelet vársz, ha túléled, akkor van értelme az életednek, ha meg nem akkor nincs? Ez tudod, hogy állati nagy baromság? - nem hiszek én az efféle sorszerű izékben. Egy idő után elfogy a szerencséje és ott hagyja valahol a fogát. Ha azt akarja bizonygatni, hogy él, akkor menjen el inni és csajozni, mint a többi vele egykorú srác, akkor legalább nem öleti meg magát. Ennyire önpusztító még én sem vagyok... az esetek nagy részében. Keveredem bajba, de nem ilyen szintűbe, mint ő. Tényleg lehetne egy kicsivel több esze is. Nem értem, hogy miért nem gondolkodik, pedig idősebbnek tűnik, mint én, de úgy fest ezúttal sem a korral jár együtt a bölcsesség. - Nem, azt... nem én csináltam. Nem lehet, hogy te voltál? Oké voltak mostanában körülöttem fura dolgok, de... nem növesztek növényeket a falon. Nem vagyok amúgy se valami környezetbarát típus. - nem nagyon hiszem el neki, hogy azt tényleg én csináltam. Arról azért csak tudnék nem? Ha valamit képes vagy létrehozni, azt tudod, hogy te csináltad, de nekem nem rémlik, hogy én szándékosan növesztettem volna bármit is. Bár tény mostanában eléggé érdekes jelenségek vettek körül, mint az engem követő bogarak, de... simán csak meg van hülyülve a természet, biztosan a tavasz miatt és ennyi. A csevegő hangnemet hallva kissé azért kérdőn pillantok felé, de lehet hogy ha itt hagyom akkor meg elviszi valami heves szívdobogás és a végén megint én leszek a rossz, mert nem segítettem... pech. - Semmit, leginkább nézelődtem és... Na jó ez furán fog hangzani, de... igyekszem elkerülni a bogarakat és hasonlókat. Mostanában, mintha követnének, de tudom, hogy ez marhaság. Lehet, hogy csak kezdek bekattanni és pár hét múlva már én is Pókembernek képzelem majd magamat. - a hangszínem szinte teljesen monoton, nem úgy beszélek, mint aki vicceset akarna épp mesélni. Teljesen komoly vagyok. Ki tudja, lehet hogy tényleg elpattant odabent valami, akkor pedig neki is vigyáznia kell velem, mert a végén még átmegyek tomboló őrültbe, vagy... ilyesmi.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem gondolom, hogy csakis akkor lehet valaki hősies, ha olyan a típusa. Lényegében arról is szólhat a fáma, hogy ha jön egy olyan pillanat, amikor döntenie kell, akkor jól dönt. És most megtette. Nem tudom, hogy miért, vélhetően azért, mert a cinikus beszólás ellenére rendes ember, legalábbis annyira nem önző, hogy a szeme láttára essek egy hatalmasat. Nem sokáig diskurálunk, mert végül rászánja magát, én pedig el tudom rúgni magamat a hirtelen támadt sövényről, és már rá is tudok esni, ami egyébként nem szándékos, de örülök, hogy egyáltalán az ugrás sikerül, arra már nem tudtam figyelni, hogy még mindkettőnk számára kényelmes is legyen a megérkezés. Nem is nagyon kell letolnia magáról, nem vagyok én annyira bunkó, hogy direkt ránehezedjek. A térdem rendesen odakoccant, de túléltem, és ez a fontos. - Túl sok van a rovásodon? Akkor most ezzel kiegyenlíted a számlát, vagy mi? – Kérdezem nagy komolyan, mert nekem azért többet jelent, mint hogy letudjam egy vállrántással. Ahogyan arébb hengeredtem róla, azért nyújtom a kezemet, hogy felhúzzam, ennyi a minimum. – A csokinál azért valami több lesz. Jár, de nem csak az. Azt azért engedd meg, hogy tartozzak neked egy óriási szívességgel. Hülyén érezném magamat, ha fordítva nem sikerülne valami hasonló. – Na nem gondolom, hogy majd testőrködni fogok mellette, a csokit azt megjegyeztem, de komolyan gondolom, hogy ennél azért még bőven többre számíthat tőlem. Nem tudom, hogy mi van a rovásán, mert tényleg eléggé savanyú a képe, de kétlem, hogy pont nekem eredne meg a nyelve. - Másztam. Imádom az ilyesmit. Kockáztatni. Nincsen senkim, ezért.. Most biztosan hülyének gondolsz, de benne van a pakliban, hogy ott maradok. Mondhatni nekem is sok van a rovásomon, és szarok a dolgokra. – Na nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy mennyire hasonlítunk, mert még elkezd cikizni, hogy ne állítsam már be magunkat lelki társaknak, amikor nem is ismerjük egymást. Egyszerűen ez az igazság, hogy magyarázattal szolgáljak azért, hogy mit is kerestem kint a falon. Látom, hogy nagyon nézegeti a párkányt, ahol beestem, és ráültem szinte, így mellé lépek, és elismerően füttyentek, azért nem semmi magasságig sikerült feltornásznom magamat. - Dehogy voltak. Akkor lényegesen könnyebb dolgom lett volna. Azokat te csináltad. Még láttam is valami mozdulatot.. Aztán kinött alattam a repkény. Na.. de.. várj.. Te most nem is tudtad magadról, hogy mire vagy képes? – Kissé azért meghökkenve fordulok féloldasan felé, mert komoly kis növényzetet varázsolt a semmiből ide, azért ez önmagában sem gyenge. Valami kivételes tehetsége lenne az ilyesmihez? Azért már nem ülök ki a párkányra, a halálfélelemből egy napra elég volt ennyi, de beljebb intek a fejemmel. - Én most azt hiszem leülök egy kicsit, mert még mindig fáj mindenem.. Te mit kerestél itt, ha szabad tudni? – Kérdezem érdeklődő hangszínnel, és lehuppanok az egyik karosszékre, tényleg remeg kezem-lábam.
lionah & duncan
i want you to know♡
..,
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Duncan - Veszélyes vizeken 2016-05-11, 07:57
Nem vagyok az a hős megmentő típus, sose voltam ilyen és ez meglepő, hogy most kezdődik el. Jó eséllyel főleg azért, mert ha itt vagyok, a végén még magyarázkodnom kellene, hogy miért halt meg nyomorult, miközben segíthettem volna neki, az pedig túl sok macerával járna és félek, hogy nem csak egy szimpla büntetőmunkát vonna maga után, hanem annál valamivel többet. Na azt nem mondom, hogy behívnák a szüleimet, mert ugye lehetetlen lenne, de megkapnám a fejmosást Astridtól, meg persze Nick is kiakadna... na nem mintha őt mostanában bármi is érdekelné különösebben. Szóval egyszerűbb, ha segítek, ha már ez az alak volt olyan marha, hogy ilyen őrült vállalkozásba kezdett, mert az biztos hogy ez egy őrült vállalkozás. Falat mászni varázslat nélkül... mi értelme van egyáltalán? - Oké, de csak mert ha szétplaccsannál az csúnya lenne és nekem magyarázkodnom kellene. - csak hogy ne érezze, hogy annyira hősies vagyok, vagy azért kockáztatok, mert netán marha rendes. Amikor fel se tudom húzni a varázslat után még az is megfordul a fejemben, hogy elengedem a kezét, mert nem akarok én is placcsanni, amikor magával ránt, mert túlságosan nehéz hozzám képest. Végül még sem engedem el, főleg mert úgy fest, mintha valamire rá tudna nehezedni és a súly is legalább mérsékelten csökken, az viszont igazán meglep, hogy elrúgja magát. Nem tudom, hogy mitől, amikor a falon eddig se talált érdemben kiszögellést, akkorát meg tuti nem amiről ilyen nagy lendületet tudna venni. Annyit megteszek, hogy behúzom a fejemet legalább nagyjából, megússzam a vetődését és ne rúgja le a fejemet, így csak szimplán rám esik, amitől nyekkenek kicsit és cseppet sem veszem jó néven, amikor az izzadt arcával pont az én arcomba lehel. Elhúzom a számat és igyekszem szépen letolni magamról, hogy feltápászkodhassak. Na ezért marhaság másoknak segíteni, a végén csak jól megszívod, ahogyan én. A földre kerültem, megütöttem magamat és még rám is esett, hát volt értelme? - Nem, tényleg nem, de túl sok van már a rovásomon, és ha ott találnak, ahol valaki meghalt, a végén még bajba kerülnék. - megrántom a vállamat, miközben feltápászkodom a földről. Azért nem kell itt hálálkodni. - A csokit szeretem. - teszem még gyorsan hozzá, ha nagyon hálálkodni akar, csak a csöpögős részeket hagyjuk el az életéről, meg a többiről. Azt sem akarom, hogy úgy érezze tartozik nekem, nincs rá szükség, elég lesz a csoki. A végén még elterjedne rólam, hogy segíteni is tudok másoknak... az nagyban rombolná a renomémat. - De komolyan mi a fenét műveltél ott kint? És... hogy jöttél végül fel? - le is léphetnék, hogy ne fárasszam magamat ilyesmivel, de végül is meghallgathatom, hogy mit művelt, mert valamelyest azért mégis csak kíváncsi vagyok. Épeszű ember nem művelt effélét, szóval ő biztosan nem teljesen komplett, vagy konkrét halálvágya van, a jó ég tudja. Az viszont még jobban érdekel, hogy végül hogyan jutott fel, mitől rúgta el magát, mert valamitől sikerült neki és számomra ez még mindig nem világos, hogy mi volt. Azért kicsit közelebb is lépek a párkányhoz és kipillantok, amíg ő kifújja magát. Ráncolom kicsit a homlokomat, amikor meglátom a szépen felsorakozott növényeket, ahogyan szinte már lábtámaszként formálódnak. - Azok eddig is ott voltak? - na jó, nem teljesen értem, hogy mi a fene történt itt. Már egy ideje itt vagyok és azok a növények ziher, hogy nem voltak ott előzőleg még, amikor nézelődtem. Észrevettem volna őket, mert elég sok és ezért elég látványos is a jelenlétük, de tuti, hogy nem voltak ott.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt hittem menni fog, hogy a telejére érek, vagy hogy akadályba ütközök, akkor megoldom valahogyan, de itt már akkora a tét, és nem tudom tartani magamat. Elsőre ugyan elutasítom a lányt, aki elég flegmán szólt ki, de már látom, hogy igaza van. Fogösszeszorítva gondolkozok egy frappáns válaszon, csak éppen maga a helyzet nem túl rózsás, hogy hirtelen azon tűnődjek, mivel tudnék valahogy visszavágni. Főleg, hogy nem vagyok abban a pozicióban, hogy vagdalkozzak. Végtére is meg kellett volna köszönnöm, hogy segítő kezet nyújt, ehelyett én játszottam a magányos farkast, aki mindig eléri a célját, vagy ott döglik meg. - Na ez igaz. – Kissé azért kétségbeesek, ha most megrántja a vállát, és visszavonul, akkor ő volt az utolsó esélyem. Az izmaim annyira remegnek, hogy a végüket járják, már esélytelen, hogy annyira el tudnék csak rugaszkodni, hogy a közelében legyek a párkánynak. A lány nélkül semmiképpen sem. Igen, jól gondoltam, hogy pár perccel ezelőtt kellett volna még megpróbálnom, mert most már minden erőmet arra kell koncentrálnom, hogy a falhoz tapadjak. Aztán amikor legyűrtem a büszkeségemet, ami nem is igazán volt, mégiscsak kijavítom magamat, és a segítségét kérem, ezen elmosolyodik, pedig a fintorgásából nem tűnik egy kezdeményező alkatnak. Vagy csak így pánikolva már a rosszat látom benne? - Komolyan? Akkor hadd legyek a kivételed. – Mormolom, már az utolsó remegésemmel tattva magamat, de meglepődve veszem észre, hogy nem a kezét nyújtja, hanem engem kezd el lebegtetni. Azért amennyire lehet, még kapaszkodok, hogy ha mégis elveszítené a kontrollt, akkor hagyjak magamnak egy minimális esélyt, hogy nem esek le. Viszont mégis kénytelen vagyok feladni a támasztékomat, mert a testem az ablak felé libben, így nagy levegőt véve úszok a levegőben, immár arra készülve, hogy valóban elkapjam a párkányt. És persze, hogy még izguljak rajta egy sort, hirtelen kicsúszik a lábam alól a varázs, lendülök, egyik kezem a párkányon csattan, a másik pedig a tenyerében. Nyilván csípős érzés, de most ez legyen a legkevesebb gondunk. - Igyekszem...! – A lábammal a falhoz táamszkodom, de a lány megint segít, mert feljebb csúszok hirtelen magamtól, amit én sem értek, ezért gyorsan dobbantok egyet a növényen, és belendülök. A kezét az utolsó pillanatban elengedem, de mivel pont ki volt hajolva, csak rajta keresztül vezet az út, egyszerre esünk el, ő hátra, én pedig rá, ha csak nem valami komoly harcművész, hogy arébb hengeredik az utamból. Én azért vagyok annyira ösztönös, hogy szétnyitom a lábamat, hogy ne rúgjam meg, és csak a saját térdeimet verem be a padlón. Annyi baj legyen. A lendülettől azért így is ránehezedek, de mégiscsak örülök, hogy élek, így most nem a helyzet intimitásával vagyok elfoglalva. Merő véletlenségből a gravitáció lehúzott annyira, hogy vészesen közel vagyok az arcához, szinte az ajkába suttogom bele a mondandómat. - Megmentettél.. – Ezt én sem vártam volna senkitől, eszméletlenül közelről nézek bele a csillogó kék szemekből, ám tudván azt, hogy ez azért még egy halálfélelem után sem indokolt helyzet, ezért arébb hempergek, és lemászok róla, hogy ülve a földön fújjam ki magamat. – Baszki... köszönöm. Az adósod vagyok. Tényleg nem vagy egy hős típus?
lionah & duncan
i want you to know♡
..,
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Duncan - Veszélyes vizeken 2016-05-03, 21:54
Egészen békés az itteni helyzet. Nem másznak utánam bogarak, nem követnek kisállatok... egészen jól meg vagyok ahhoz képest, ami az elmúlt pár napban volt körülöttem. Persze megtehettem volna, hogy segítséget kérek, na de kitől? A bohókás Hugrabugostól, aki szintén szeret éjszaka nassolni? Vagy attól a szintén pocsék családdal rendelkező Mardekárostól, aki mostanában mintha valami Griffendéles csajjal lenne együtt sülve-főve? Netán a saját családomtól? Frászt! Többségük el van a maga kis életével, nem foglalkoznak mással és más se foglalkozik túl sokat velük és őszintén szólva ez igazából így is van jól. Nem fordulok senkihez, majd rájövök magamtól, hogy mi a jó élet ez az egész, vagy valahogy bejutok a tiltott részlegébe a könyvtárnak és ott keresek válaszokat. Megoldom egyedül, ahogyan minden mást is. A srác viszont odakint nem úgy fest, mintha meg tudná oldani egyedül. Elég veszélyes magasságban van egyrészt, másrészt... nem nincs másrészt ennyi. Ha innen leesik, akkor neki annyi és kétlem, hogy a bőre alá rejtette a varázspálcát, máshol pedig nem igen lehet nála, no meg szabad keze sincs, amivel egyáltalán meglengethetné, mivel nagyon kapaszkodik, amit megértek, de azt nem egyáltalán minek mászott oda. A visszautasítására azért értetlenkedve felszökik a szemöldököm. - Fájdalmas lehet innen leesni, de hát te tudod. - rántom meg lazán a vállamat és kicsit hátrébb húzódom, úgy könyökölök ki. Legalább azt ne kelljen végignéznem, hogy kinyírja magát és hallgatnom közben a halálsikolyát, amivel megindul majd a mélység felé, mert hát tuti biztos, hogy nem sokára az következik. Meg is csúszik szerencsétlen, de hát ő kereste a bajt. Lehet, hogy simán halálvágya van, csak nem értem miért gondolja, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy segítsek neki. Amikor aztán mégis meghallom a hangját elmosolyodva sóhajtok egyet és megint kicsit kijjebb hajolok. - Hát jó, bár az emberek megmentése nem a napi elfoglaltságom, de ezúttal kivételt tehetek. - nem mondom, hogy én vagyok a legjobb bűbájtanból, de ez csak menni fog. Elmormogom az igét, a testlebegtetést és a megfelelő pálcamozdulat is végrehajtódik, aztán intek a teste felé, hogy felemeljem. Na ha innen elszúrom, akkor rohadtul nagyon fog esni és már megkapaszkodni se sok esélye van, szóval szépen egyensúlyozom őt az ablak irányába a pálcám segítségével. Nem nagy a távolság, de... fogjuk rá, hogy talán beválhat. Kb. majdnem a végcélig ellebegtetem, amikor elég hirtelen szűnik meg a varázslat. A reflexeimnek köszönheti és a sajátjainak, hogy talán sikerül elkapnia az ablak szélét, nekem meg az egyik kezét. - Oké... tuti, hogy nem tudlak felhúzni, állati nehéz vagy! - és ilyen helyzetben a varázslatot se tudom megismételni. Basszus! Azt viszont ő érezheti, mintha a falon futó borostyán szépen a lábai alá kúszna, szinte már párkányt alkotva, aminek segítségével megtarthatja magát, sőt a növény abban is segít neki, hogy szépen feljebb tolja. Persze ezt nem szándékosan csinálom, de én csinálom, mert azt baromira nem akarom, hogy kirántson, azt meg nehéz lenne kimagyarázni, hogy miért engedtem el a kezét és roncsolódott halálra a földön odalent és miért nem mentettem meg.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Amikor elindultam felfelé, még elég nagy volt a mellényem. Nincsen komoly súlyom, hogy lehúzzon, izmos vagyok ahol csak kell, és ami a legfontosabb, nem szoktak érdekelni a következmények. Ellenben itt sosem látott magaslatban vagyok, és komolyan megérint a halál szele. Imádok kockáztatni, de azért mégsem vagyok olyan őrült, hogy megvonjam a vállamat, és úgy döntsek, hogy ha felfele már nincsen út, akkor fejest ugorjak a szakadékba, amely most már alattam terül el. Nem hiszem, hogy van olyan szerencsém, hogy pont itt legyen valaki, és ha mégis, túl nagyot kéne lendülnöm, hogy biztonságban beérjek az ablakon túlra. Pedig nem sok választásom van, legalább annyi mázli jutott, hogy nyitva az ablak. De az erőm fogy, már így is remeg minden tagom, az adrenalin csak az első pillanatokban adott erőt, akkor kellett volna elrugaszkodni, már legalább három perce itt tapadok a falhoz, mintha valami pók lennék. Sajnálatos módon még csak animágusnak sem születtem, hogy több kecsesség legyen bennem. Az izzadtság a szemembe csorog, de nem tudom kisöpörni, szőkés tincseim is lassan átáznak. Szerencse, hogy ebben a ledermedt állapotban hallom meg a lány hangját, mert ha éppen másznék, biztosan megrezzennék annyira, hogy lecsússzon a kezem. Így adok magamnak pár pillanatot, hogy szünetet tartva felnézzek, és egy fiatal, de igen bájos arcú lány vizslat fentről. Hát ez oltári ciki. Eleve szeretek elvonulni, a saját életemet élni, ezért is választottam ilyen sportokat, erre most valaki más előtt bőgök le. Valószinűtlenül kék szemeimmel felsandítok rá, és elhúzom a számat, de ez nem neki, sokkal inkább a helyzetnek szól. - Szia. Dehogynem. Lehet, hogy nem kéne nézned, nem sok esélyt adok már magamnak. – Vallom be, hogy nem sikerült megugranom a saját akadályomat, és mindjárt elfárad végérvényesen az összes tagom, mert már látni a remegést. A bőröm alatt minden izmom, és inam megfeszül, mintha belül még reménykednék, hogy valahol megúszom ezt. De hogyan...? – Ne... szerintem nem tudsz, akkor ne kockáztass. Nem rántok másokat magammal.. – Próbálom feljebb húzni magamat, de a lábam megcsúszik, és akkorát koppanok a falon, hogy minimum kifordult a térdem, és már csak néhány ujjal kapaszkodok. Összeszorítom a fogamat a fájdalomtól, ne meg a megerőltetéstől, aztán mégiscsak bólintok, nincsen nekem akkora büszkeségem, hogy bárkit is is visszautasítsak egy ilyen helyzetben. - Na jó.. talán mégis! – Préselem ki az ajkaim között, de még nem tudom, hogyan fogjuk megvalósítani a dolgot, formásnak tűnik ugyanis, de cseppet sem erősnek, izmosnak. Akkor hogyan gondolja?
lionah & duncan
i want you to know♡
..,
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lioneah & Duncan - Veszélyes vizeken 2016-04-22, 16:59
Kezd jobb idő lenni, de azért ez mégis csak Anglia. Amikor máshol tavasz van és leveheted a meleg ruhát itt azért nem árt, ha nem vetkőzöl nagyon ki magadból, főleg akkor, ha netán még fel is mész a bagolyházba, ami azért lássuk be szeles és még az átlagos helyeknél is jóval hűvösebb. Én viszont feljöttem, mert itt legalább nincs annyi... fű és fa és az ehhez tartozó kis dögök. Az utóbbi hetekben ez a valami, amit nem tudok rendesen irányítani egyre rosszabb. Apró bogarat másznak a közelembe, tegnap még egy pocok is odajött hozzám Legendás Lények Ismeretén, alig tudtam elhessegetni. Fura volt és még furábban néztek rám a többiek. Legalább már addig eljutottam, hogy el tudom őket zavarni és nincs meg a kezdeti pánik, amikor bogarak követnek és neked fogalmad sincs róla, hogy mi a fenét csinálj, hogy békén hagyjanak. Kezd javulni a helyzet, de még mindig nem tudom, hogy mi a fene ez az egész. De nem is most akarok rájönni, ezért jöttem ide fel, itt nincsenek apró rágcsálók és nincsenek annyira rovarok sem szerencsére. Más viszont van, mert a nézelődésemet egyértelműen kintről beszűrődő hangok zavarják meg. Kicsit kijjebb hajolok, hogy megnézzem mégis mi a fene ez. Olyan, mintha a falon lenne valami... nem tudom, mint egy állat, vagy a jó ég tudja. Kilesek és akkor már egyértelmű, hogy nem állatról van szó, hanem valakiről. Egy srác, talán nálam valamivel idősebb, aki odakint... hát küzd rendesen és hát izmos is rendesen. Csak a vak nem nézné meg azokat a feszülő izomkötegeket a karján. Khm... a kezeire pillantok, amikkel nagyon kapaszkodik. - Hali! Nem kényelmetlen így sziesztázni? - mert, hogy láthatóan nem mozdul, mintha pihenne, bár elég fárasztó pihenési mód lehetne annyi biztos. Vajon mit csinál és... mellesleg miért? Ezt nem igazán értem, hiszen ki az, aki pálca és mágia nélkül elkezd felmászni a falon csak úgy... Kész életveszély! Ha erről tudnának a tanáraink, tuti biztos, hogy elég komoly bajban lenne, bár ha leesik és meghal, akkor már nem nagyon szólhat rá senki sem. - Ne segítsek? Vagy mindenképpen halálugrást akarsz végezni? - oh nem moccanok én azonnal, nem nyújtom a kezemet - úgy se tudnám megtartani - és nem is varázsolok rá, mert könnyen lehet, hogy nem tetszene neki és nem akarok vele összebalhézni, mert nem ismerem és amikor az érzéseim kuszák - vitázom valakivel pl. - akkor nem tudom rendesen irányítani a képességemet sem, ami eléggé fura eredményeket szül. Vajon el tudnám kapni egy indával, ha le találna esni? Nem biztos, hogy most kéne ezzel kísérletezni. Nem nézne ki szegély palacsintává lapulva a földön. Ha megtörténne léphetnék le innen, nehogy mint szemtanút, esetleges vad gyilkost vegyenek elő, bár ez utóbbi kis esélyű, hiszen nem én vettem rá, hogy falat másszon ugyebár.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Közel három órája próbálkozom feljutni, mindenféle biztosítókötél nélkül. A főépület aljától indultam, és cél a legmagasabb ablakpárkány, hiszen hiába céloznám meg tornyot, onnan aztán hogy jövök le. Januárban érkeztem, még alig ismerek valakit, hiszen az ismert okok miatt nem vagyok egy kifejezetten barátkozós alkat. Így ha véletlenül történne velem valami, akkor nem sokaknak fájna érte a szíve. Egyes lányok az első hetekben próbáltak beszélgetést kezdeményezni, az egyikük még el is hívott valahova, kategorikusan elhárítottam az ilyen próbálkozásokat, és ezek, tanulva egymás tapasztalataiból, elmaradtak. Néha azért még egy-egy flörtölés indul a részükről, de semmi több. A srácok baráti sörözésben gondolkoztak, ebben sem voltam partner, így megmaradtam a jóképű, de faszkalap új fiúnak, aki talán sosem fog kilépni ebből a skatulyából. Engem azért nem zavar, érdekel a francot. Az iskola környékén bőven kiélhetem az elképzeléseimet, most éppen arra vállalkoztam mások által talán őrült válallkozásnak címkézett mentalitással, hogy egész egyszerűen felmászok, lentről a tetejéig. Ez még csak nem is olyan, mint valami hegy, itt sok helyen teljesen simára csiszoltak a falak, a párkányok között nem igazán vannak beszögelések, bőven meg lehet csúszni. Izommunkából húzom fel magamat, centiről centire haladva. Mivel jó ideje gyakorlom az ilyesmit, még nem estem le, de alaposan meghúzott a legtöbb izmom, és néhányszor sikerült is beverni magamat, akad több kék-zöld foltom is. Egy biciklis nadrágot, és egy ujjatlan pólót viselek, még pálca sincsen nálam, hogy ne legyen egy grammnyi túlsúly sem. Mivel nem nézek se le, se fel, nem tudom, hogy mennyi lehet még hátra. Azt hiszem minimum a kétharmadánál tartok, a valóságban viszont a legfelső párkány alatt kettővel, de majd csak észreveszem, hogy elfogynak. Alaposan fáradok, remeg már minden izmom. És ekkor jövök rá a hibára. A következő párkánynál bármerre nézek, nem látok semmit, ami arra utalna, hogy ott meg tudok kapaszkodni. Semmi dudor, kapaszkodó. Visszaút meg nincsen, hiszen akkora magasságban óhatatlanul beindul a tériszony, ezért felnézek, és látom, hogy valami állati nagyot kell kockáztatnom, és lendülnöm, mert ott van egy igen aprócska rés, ahova be tudom majd illeszteni a kezemet, és onnan fel tovább. Nagy levegő, és már lendülök is, de a rés valóban olyan kicsi, hogy csak az egyik kezem fér el ott, a másik kicsúszik, és három ujjal tartom magamat a szédítő mélység felett, a másik kezemmel a falhoz tapadok, és hallgatom a saját szívverésemet. Na innen hogyan tovább. Amikor lendültem, láttam, hogy a párkány közel van, de ismét ekkorát kéne lendülni, és már majd’ szétszakad minden tagom. Jó eséllyel innen esnék pofára. Észre sem veszem az ablakban nézelődő lányt. Pedig az ablak nyitva van, vajon be tudnék oda vetődni?
