2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ásítva ülök le mellé a padra és atya ég, de jól esik leülni! Bár inkább lerogytam a felkínált helyre és örültem a fejemnek, hogy nem mellé sikerült, amilyen fáradt most vagyok. Az a mai reggel egyetlen pozitívuma, hogy az iménti áldozatom nem fúj rám az előbbi akcióm, illetve akcióim miatt. Mármint nem elég, hogy fellököm, még ingerült is vagyok vele, vagy nevezzem magam bunkónak? Pedig általában nem vagyok az a szemét fajta (legalábbis nem állandóan és főleg nem mindenkivel), de a reggel még engem sem kímél meg. Azt szerettem régebben, mikor ilyenkor voltak az SVK-im és ott lehetett párbajozni. Kiválóan ki lehetett ott élni a frusztrációnkat, ráadásul ébresztőnek sem volt utolsó, amikor valaki miatt hanyatt vágja magát az ember lánya, már ha nem figyelt. Csak úgy röpködtek az emberek, utána meg mehetett mindenki a gyengélkedőre, mert háztól függetlenül kék-zöld lett. Vagy akár a folyosói gyorspárbajok, próbáltam már, de nem igazán az én stílusom, mert a márvány baromi kemény tud lenni, ha az ember ráesik. Macskaként is állandóan megszívom vele, hinnéd, hogy úgy is meg lehet rajta csúszni? Ha teljes sebességgel száguldok, akkor nem biztos, hogy képes vagyok bevenni az előttem levő kanyart, mert megcsúszok. - Rémálmok, mi? – bólogatok együtt érzően. Azok kemények tudnak lenni, alattomosan velünk vannak egész éjszaka és még nappal sem hagynak minket békén, mert állandóan ott motoszkálnak a fejünk hátsó részében. Vajon igaz volt, vagy csak a fejünkben létezett? Többek között ezért sem vettem fel a Jóslástant. Az én álmaimat csak ne elemezgesse senki, főleg ne úgy, hogy elcsap egy versenyseprű, vagy esetleg megkerget a baltás gyilkos. Hülyeség az egész, úgy, ahogy van. – Én az R.B.F.-eim előtt nem tudtam aludni. Síkideg voltam, aztán annyira kiütöttem magam, hogy megbuktam mágiatöriből. Flitwick meg szépen kiselőadást tartott a vizsgák fontosságáról. – magyarázom nevetve, majd elnyomok egy ásítást. Fáradt vagyok, de ha beszélgetek, akkor némiképp felébredek és végülis ez is egyfajta célkitűzés, ráadásnak még új embereket is megismerek közben, szóval jól járok. – Igen, sajnos vagy nem sajnos az vagyok. Ha az R.B.F. évet utáltam, akkor erre nincs szó, a R.A.V.A.S.Z. egy rémálom. Mindenki ki van akadva tőle és ez ragályos. – mérgesen megcsóválom a fejemet, majd folytatom. – Te ötöd-, vagy hatodéves vagy, nem? Tudod már, mihez szeretnél kezdeni a Roxfort után? – ez egy érdekes kérdés, mivel még én sem igazán tudom, pedig illendő lenne már eldönteni végre. Az edzés szóra csak elfintorodom, majd bólintok. – Miután legutóbb 70 ponttal kikaptunk a Mardekártól, így muszáj. Gyűlölök veszíteni… - már a gondolatától is rosszul vagyok, hogy pont a zöldek ellen kaptunk ki. Nekem csak 90 pontot sikerült feltenni a táblára, de majd legközelebb. Aha, azért nem olyan könnyű ám engem lerázni, meg van az a rossz szokásom, hogy nem nagyon megyek el, bár ez nem is volt feltétlen felhívás rá. - Nem terveztem mostanság. – vonom meg a vállam és egy halvány mosollyal az arcomon megjegyzem. – De ha nem tetszik a társaságom, leléphetek. – megjegyzem, nem tervezek.
A lány -mivel egy lánnyal ütközött össze- előbb kissé ingerülten kért bocsánatot, de azután már azért lágyabb hangon esedezett Tethys kegyelmességéért. Persze megbocsátott a lánynak, vagyis Frankienek. A lányt végignézve nála nagyobb lehetett, barna göndör hajjal és kviddicstalárban. Ráadásul az egyik háztársa is. A szőkeség Frankiet invitálva a padra elkezdett csacsogni minden egyéb dologról, ami valójában nem is volt annyira fontos. - Nincsen semmi baj, reggel van, vagyis inkább hajnal, de ez most mindegy. Általában nem szoktam ilyen korán felkelni, de néhány bizonyos rossz momentumtól nem jön álom szemeimre. Hetedikes vagy, nemde? Edzésed volt? - hadart és hadart. Hirtelen rájött, hogy a lányt bizonyára cseppet se érdekli, hogy mivan vele, ez csak egy egyszerű ütközés volt. Magát szitkozódva megszólalt még egyszer. - Ha elakarsz menni, nyugodtan. - és nagyot sóhajtva unatkozni kezdett., tudva, hogy Frankie elmegy.
Nem volt normális, aki kitalálta a hajnali kviddics edzést, egyáltalán a hajnali kelést. Ki volt az a marha?! Én tipikusan az az ember vagyok, aki reggel 10 előtt még teljesen kába, 8 előtt meg egyenesen használhatatlan és akkor keljél fel fél hatkor, hatra meg húzz le a pályára. Ráadásul még azt is el is várják, hogy teljesítsek és lehetőleg ne részeg galamb módjára, félig a seprűmről lelógva aludjak úgy cirka 12 méteres magasságban, ahonnan leesni már igencsak kellemetlen és fájdalmas. Így is majdnem lezúgtam, pedig úgy nagyjából ébren voltam, de hát a reflexeimnek senki sem szólt, a gurkó meg jött. Finoman szólva is pocsék reggelem volt, hogy a viharba ne, ráadásul le tudnék fagyni, mert az időjárás is ellenem van és ilyenkor még igencsak csípnek a reggelek. Én értem, hogy pocsékak voltunk a múltkori meccsen, az én önérzetemet is egy úrinői mozdulattal tiporta bele a földbe az a meccs, de a seprűre fagyástól meg a kialvatlanságtól senki sem fog jobban játszani. Rosszabbul meg talán nem kellene, az káros az egészségre, főleg az enyémre. Szóval amolyan vert sereg módjára, még mindig fájós bal karomat masszírozva csörtettem fel a kastélyba és próbáltam nem felordítani dühömben. Ennyit a reggeli rutinról, komolyan, más még pizsamában van, én meg kviddicstalárban rendezek felvonulást. És mint amolyan pipa gyorsvonat, se lát se hall, aminek eredményeként a kisudvaron sikeresen el is gázoltam valakit. Lefordítva, tényleg nem figyeltem és ennek hála sikerült fellöknöm valakit az udvaron, pedig azért nem vagyok egy nagydarab leányzó. Áldozatom a koccanás erejétől elterült a földön, én pedig szépen magamban elkezdtem átkozni saját magamat, amiért ilyen ügyes vagyok. - Basszus, bocs! – nem elég, hogy fellököd, Cross, még ingerkedsz is vele? Tény, egy kicsit ingerültre sikerült az első bocsánatkérésem és erre jóformán már akkor rájöttem, mikor az utolsó szótag kicsúszott a számon, azonban késő volt, kimondtam. Az ilyet meg már nem lehet visszaszívni, szóval jöhet a tűzoltás! A lehető legnyugodtabb hangon próbálkoztam meg az újbóli bocsánatkéréssel, miközben lehajoltam összekaparni a földről az áldozatomat. – Tényleg bocs, nem figyeltem és… Áh, mindegy, bocsánat! Nagyon úgy néz ki, hogy a lány, merthogy egy lányt sikerült fellöknöm, megúszta a velem való találkozást minden különösebb sérülés nélkül. Ennek örülök, kellemetlenül ért volna, ha a gyengélkedőre kerül miattam. Ráadásul az egyik háztársam! Nagyszerű! Nem igazán tudom, hogyan lehetne ez rosszabb. De, ha ismerném. Sóhajtok egy nagyot és halkan kifújom a levegőt, ezzel is lenyugtatva némileg a már egyéb dolgok miatt pattanásig feszült idegeimet. - Frankie Cross. – mutatkozok be én is. Azon gondolkodom, hogy ismerem-e, de valahogy nem ugrik be a neve, bár annyira sikerül rájönnöm, hogy talán az alattam levő évfolyamba jár. Talán. – Tényleg bocs az előbbiért, kicsit kemény reggelem van és tudom, hogy ez nem mentség a figyelmetlenségemre, de… de már megint túl sokat beszélek. – jó ég és előjött a hadarós énem is. Éljen!
A lány nem aludt valami békésen. Már napok óta ugyanazok a rémálmok gyötrik. Mintha béklyót kötöttek volna elméjére, és nem tudna tőlük szabadulni. Az esti előadások miatt nem tud koncentrálni, leakad a szeme és sokszor értelmetlenül beszél és cselekszik. Általában azt álmodja, hogy egy labirintusban hallja anyja vérfagyasztó sikításait, és a nőt keresve rohan az úttévesztőben sikertelenül. Tethys már hajnalba felkelt, nem tudott vissza aludni, ezért kitámolyogva az ágyból felöltözött egyenruhájába. Becsülettel hordja az összeállítást, megtiszteltetés számár, hogy a Hollóhátnak lehet tagja. Miután elvégezte a szükséges dolgait táskájával karöltve a kisudvart vette irányba. Útközben a madárcsiripelést hallgatva gondolkozott, hogy mit tehetne rémálmai ellen. Semmit, erre jutott. Miután megérkezett a helyszínre egy padra leült és a táskájából vette ki a megmaradt házi feladatait. Vagyis vette volna ki, mivel egy idegennel összeütközött melynek hatására lebotlott és a földön szétterülve kötött ki. Jellemző volt ez a lányra. Mindig ügyetlen volt, főleg most, hogy még koncentrálni se tudott. Nagy nehezen felállt elnézést kérve vissza ült. - Szia! Tethys Diamond, és te?
