Egyedül ülni a klubhelyiségben nem valami felemelő. Főleg így, hogy nincs nálam a hangszerem, de azt most nem merem idehozni, hisz még a végén valaki megszól, hogy adjam abba ezt a ricsajt, mert nem tud tanulni, vagy aludni, vagy olvasni, vagy mit tudom, én éppen mit csinálnak a többiek. Most viszont még az én drága barátaimra sem támaszkodhattam, mert ők meg elmentek nélküle azért, merthogy késtem. De én csak tíz perccel jöttem később, mint eredetileg terveztük volna, szóval ez nem akkora nagy bűn. Ugyanis általában negyed órát szoktam késni, így most egész időben érkeztem, mégis itt hagytak és én csak egyedül üldögéltem.
Két percig bírtam a néma csöndben így elkezdtem csettintgetni. Cset cset cset. Pár perc után, már kezdett valami ritmus kialakulni, majd tapsolni kezdtem, aztán a kettőt összeraktam és így egy egészen jó kis dal jött létre. Hozzáénekeltem egy dallamot, éppen csak azt, ami eszembe jutott ott hirtelen. Gondoltam ezzel úgyse zavarok senkit, akkor meg miért ne csinálhatnám? Egy pillanatra még akár táncra is perdültem volna, de aztán úgy döntöttem, hogy az azért mégiscsak túlzás lenne, inkább csak magamban képzelem el a koreográfiát, aztán majd valamikor kigyakorolom. Aztán eszembe jutott, hogy nem kéne veszni hagynom ezt a dalt, így berohantam a szobámba, gyorsan előkapartam egy kottafüzetet és egy pennát, ami elég sokáig tartott, mert a múltkor pont eltörtem az egyiket és a másikat olyan jól elraktam, hogy szinte alig bírtam megtalálni, de még szerencse, hogy végül eszembe jutott, hová is raktam. A kottafüzettel ellentétben nem voltak ilyen gondok, hisz azt mindig magamnál tartottam, még akkor is ha csak fölösleges cipelnivaló volt, mert nem tudtam mikor jut eszembe egy új dal, vagy éppen csak azért, hogy a régieket átfussam.
Egyszóval a füzettel és az íróeszközzel a kezemben rohantam vissza oda, ahol eddig voltam és vadul írni kezdem.
