2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Oké, oké, talán gonosz vagyok néha Ritával, de Rita olyan, de olyan undok és előítéletes tud lenni, pláne, ha arról a srácról van szó, aki tetszik nekem, és nem akartam a nyavalygását hallgatni. Pedig tudott ám ő aranyos is lenni, volt egy csomó jó tulajdonsága is, de amikor rájött az öt perc, olyankor nem szerettem a közelében tartózkodni. Szóval inkább Rose-zal tartottam, ha már Elise nem volt itt, Rose meg elég cuki volt, első óta kedveltem őt, így hát szívesen tartottam vele, hogy a korgó pocakomat elhallgattassam. A folyosón már annyira felpörögtem a kaja gondolatára, hogy háttal sétáltam, na persze, ezt azért is csináltam, hogy láthassam Rosette arcát. A fene se gondolta volna, hogy esés lesz a vége… ‒ Jaj, ugyan már… ‒ legyintettem, majd halkan felsikkantottam, amikor sikerült padlót fognom. Hálásan mosolyogva elfogadtam a segítő kezet, a szabad kezemmel meg a fenekem fájó pontját dörzsölgettem, majd néha pillanattal később ugyanazzal a lendülettel pörögtem tovább. ‒ Köszi. Aha, persze, ne aggódj, ennyi nem árt nekem ‒ kacsintottam rá. Annyi mindent megéltem már… Kelpiket, moonclafokat, rőtsipkásokat és erlkingeket, nehogy már a saját két lábam fogjon ki rajtam… Tehát, vidáman pattogtam tovább, arra gondolva, hogy milyen finomságokat pakolnak majd elénk a házimanók. A keresett festményhez érve megcsikiztem a körtét, majd Rose megjegyzésére én is elnevettem magam. ‒ Hát, tudod, nekem is az egyik idősebb unokatesóm mutatta, amikor elsőben azzal zaklattam az éjszaka kellős közepén, hogy éhes vagyok ‒ kacarásztam. Szegény Ian! Mindig felkeltettem a legédesebb álmaiból azzal, hogy becsörtettem a hálószobájába, és ráugrottam. Kicsi voltam még, na. Beljebb tessékeltem Rose-t, majd a házimanókkal váltottam pár szót, aztán sajtot rágcsálva vártam arra, hogy elkészüljön a rántottám. A bodzaszörp hamarabb megérkezett, miután a mellettem lévő asztalra került a kancsó és a pohár, gyorsan magamba tömtem a sajtot, hogy megölelgessem azt a házimanót, aki hozta nekem. Láthatóan teljesen zavarba hoztam, pedig már hozzászokhatott volna… Töltöttem magamnak egy kis szörpöt, közben megkínáltam vele Rose-t is, mert tényleg nagyon fincsi íze volt, és az asztalra ülve, a szörpömet iszogatva felnevettem. ‒ Ugyan, köztudott, hogy nincs itt semmi félelmetes! Látod, a manók is tök cukik! ‒ intettem körbe, és ezzel sikerült a poharam tartalmának úgy a felét magamra önteni. ‒ Hupsz! ‒ nevettem fel zavartam, majd vállat rándítva kiürítettem a poharamat. Ebben a pillanatban érkezett meg a rántottám meg Rosette pirítósa, hát rendesen helyet foglaltam az asztalnál, hálálkodtam egy sort az életmentésért, majd kést és villát ragadva rávetettem magam a kései vacsorámra, vagy korai reggelimre. ‒ Jó étvágyat! ‒ szólaltam meg már-már daloló hangon, és falatozni kezdtem a finom tojásból. Ennél jobbat és finomabbat nem is kívánhattam volna. Elégedetten töröltem meg a számat egy szalvétával, majd a kezeimet dörzsölgetve körbepillantottam. ‒ Jöhet a desszert? ‒ kérdeztem angyalian pislogva Rose-tól, de már réges-régen egy csoki tortával szemeztem. Jaj, drága manóim, nem kellett volna azt a finomságot elöl hagyni! Micsoda vétek! Sebaj, majd én megeszem, mielőtt kiszáradna a tészta.
Zene ❀ Remélem, az enyém is megfelel majd ❀ [You must be registered and logged in to see this link.]
Örömmel, és cseppet sem meglepődve fogadtam, hogy Moira is velem akar jönni. Én teljes mértékben az éhség számlájára írtam a lelkesedését, bele sem gondoltam, hogy esetleg csak nem akar kettesben maradni Ritával. A folyosón továbbra is lelkesen magyarázva fordult felém. Vegyes érzelmek fogtak el ezzel kapcsolatban. Viccesnek találtam, ahogy hátrafelé sétálgatott, de ismerve őt, ez veszélyes is volt... - Oké, akkor jó, de szerintem neked óvatosa... Mindegy. - meg akartam jegyezni, hogy legyen egy kicsit óvatosabb, de még be sem fejezhettem, már a földre érkezett. Megpróbáltam utánanyúlni, de végül is nem sikerült elérnem, így csak mosolyogva a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem a padlóról. - Jól vagy? - Továbbra is csak kedvesen mosolyogtam rá. Kicsit aggódtam érte, a múltkor is fel kellett vinni a gyengélkedőre, bár, ezúttal úgy nézett ki, erre nem lesz szükség. Vidáman szökdécselt, én sem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el. A vidámsága teljesen átragadt rám, bár én azért nem szökdécseltem. Megmaradtam az óvatos lépkedésnél. A fene sem tudja, hogy nem jár-e erre egy tanár, vagy éppen egy prefektus. Nem lenne túl jó, ha takarodó után nyakon csípnének itt minket. Még a végén pontlevonás lenne... A titok nyitjára már elvigyorodom, micsoda részletek! - Erre magamtól szerintem nem jöttem volna rá - nevettem fel. Soha nem jutna eszembe a festményen lévő körték csikizése... Bár, ha jobban belegondol az ember, majdhogynem logikus. Egy csomó helyen a festmények a bejárat őrzői. - Oké! - A 'tádá'-ra majdnem megint elnevettem magam, de igyekeztem csendben maradni. - Óóó, oké. Köszi. - elvettem a sajtot, de egyelőre nem ettem még bele. Inkább az egyik manóhoz fordultam, és megkértem, hogy csináljanak nekem pár szelet pirítóst, de, amint megkordult a gyomrom, inkább a sajttal kezdtem el foglalkozni. Moira szavaira majdnem félrenyeltem, kicsit köhögtem is, ami lassan nevetésbe váltott át. Először megijedtem, hátha komolyan gondolja, de amint megpillantottam a vigyorát, leesett, hogy csak poénkodik. - Egy pillanatra komolyan megijedtem! Ne viccelődj ilyenekkel - vigyorodtam el én is, és az utolsó darabka sajt elrágása után viccesen megdorgáltam.
akkor oké :3 ◊ zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Farkaséhes voltam, de nem kívántam édességet. Bármilyen meglepő, de rendes kaját akartam enni. Egyedül nem volt kedvem menni, Elise a pasijával kint lógott a klubhelyiségben, idebent meg csak Rose meg Rita volt. Szóval, olvasgattam. Jane Austent, mert miért ne, anyu szerint néha olyat se árt, meg aztán addig se kellett Rita nyávogását hallgatni, miszerint a „szív szerelmem” megint csúnyán nézett rá, amikor pletykált róla. Megérdemelte, sőt, örüljön, hogy a srác nem átkozta meg. Nem szép dolog másokról pletykálkodni. Szóval, olvastam, mert ha Rose-zal beszélgetnék, akkor tuti belekotnyeleskedne, azt meg nem akarom, mert ha Rita beszélni kezd, annak mindig nyafogás a vége. Amikor feltűnt, hogy Rose menni akar valahová, egyből lecsaptam. Sírva fakadtam volna, ha egyedül hagy Ritával. Meg aztán, mint említettem, éhes voltam. Nem csoda, hogy csillogó szemekkel dobtam le a könyvet, és vetődtem Rosette nyakába. Ezzel jeleztem, hogy vele tartok. A folyosóra kilépve, vidáman legyintettem. Rose túl sokat aggodalmaskodott. Félt, hogy a manók leharapják a fejét, vagy mi? Vigyorogva fordult meg, és hátrafelé sétálva magyaráztam neki. ‒ Ne aggódj, nem zavarjuk őket. Nagyon kis édik meg segítőkészek! Nem lesznek dühösek, sőt… Örülnek, ha segíthetnek nekünk ‒ magyaráztam és magyaráztam egészen addig, amíg meg nem botlottam a saját lábamban. Akkor kalimpálva próbáltam megtartani az egyensúlyomat, de nem sikerült, és a fenekem közelebbről is megismerkedhetett a kőpadlóval. ‒ Áú! ‒ jajdultam fel, miközben a fenekemet dörzsölgetve feltápászkodtam. Csak én lehetek ilyen ügyetlen nőszemély… De ez szembesített azzal, hogy miért nem szoktam így mászkálni. Két percnyi szenvedés után a fájdalom is nagyjából elmúlt, és pattogva sétálgattam a festmények között. Amint megtaláltam a gyümölcsöstálat ábrázolót, lefékeztem, és vigyorogva Rose felé fordultam. ‒ Mindig a körtét kell megcsikizni ‒ osztottam meg vele a titkot, miközben támadást indítottam a festett gyümölcs ellen. Kisvártatva megjelent a kilincs, én pedig egy „tádá” kíséretében löktem be az ajtót. ‒ Nem olyan ördöngös. Tessék, menj csak előre! Terelgettem befelé, majd követtem őt. Amíg Rose nézelődött, én már rég szóba elegyedtem a manókkal, akik megígérték, hogy csinálnak nekem egy kis rántottát meg hogy hoznak olyan bodzaszörpöt, amit szeretek. Meg adtak egy kis sajtot is rágcsálnivalónak, mert tudták, hogy azt is imádom. Azt majszolgatva fordultam Rosette felé. ‒ Hát, izé. Mondd meg mit szeretnél enni, és a manók segítenek ‒ feleltem nyammogva, és egy nagyobb sajtdarabkát Rosette felé nyújtottam. ‒ Ja, és ha nem kérsz semmit, akkor megsértődnek, felhizlalnak, mint Jancsit meg Juliskát, aztán a konyhai sárkány elé vetnek ‒ vigyorodtam el, de látszottam rajtam, hogy már csak hülyülök. A kicsiket is mindig azzal riogatták, hogy sárkány van idebent, holott egy sincs.
Zene ❀ Ugyan, teljesen jó volt ❀ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igaz, hogy már elég későre jár, de valahogy a vacsoránál egy falat sem ment le a torkomon... Jenson mostanában kissé furcsán viselkedik, így kissé izgultam, hogy mi lehet vele, emiatt pedig nem tudtam enni, görcsben állt a gyomrom. Most viszont, hogy kissé elnyugodtam, megállíthatatlanul korog, így pedig sem én, sem a szobatársaim nem tudnak aludni. Bele is vörösödtem a szégyenbe, nem bírtam tíz percnél tovább. Elhatároztam, hogy leszökök a konyhába, hátha akad valami, ami ehető. Természetesen, meg sem lepődtem, hogy Moira velem akart tartani, ő alapvetően gyakran ki szokott szökni, hogy ehessen valamit. Elképesztő ez a lány... Viszont nagyon szórakoztató, vidám személyiség. - Szerinted nem fogunk zavarni? - előreengedtem, még mindig nem tudtam elsőre megtalálni a konyha bejáratát, hét év nem volt elég ennek a kiismerésére... De biztos voltam benne, hogy Moira ismeri itt a járást. Talán, ha nem egy idegen bukkan fel a konyha ajtajában, talán a manók sem lesznek olyan zsörtölődök. Már, ha még itt vannak éppen. Egyáltalán, a manók hol szoktak aludni? Itt a konyhában, vagy van valami kihelyezett rész nekik? Egy apró mosoly kúszott az ajkaimra, elkezdett érdekelni a dolog, szóval kíváncsian lestem át Moira vállai felett, hogy minél előbb megpillanthassam a konyhát. Még tényleg nem jártam itt, eddig még sohasem jártam így. Egyszer viszont, mindent el kell kezdeni, szóval, amint végre bejutottunk, az első dolgom az volt, hogy rendesen felmérem a terepet. Nagyon érdekelt a hely, olyan kis... Titokzatos volt. Azt hiszem elhozom ide Jensont is majd, bár, őt ismerve, biztosan járt már itt. A terep felfedezésében a gyomrom korgása zavart meg, utána pedig kíváncsian pillantottam Moirára. - Na, találtál valamit? - reméltem, hogy igen, nem volt kedvem az egész éjszakát éhezve tölteni. Akkor biztos, hogy egy szemhunyásnyit sem aludnék, pláne, ha a lányok kiraknak a szobából, mert túl hangos vagyok... Nem lenne túl vicces az egész estét a társalgóban tölteni. A kanapé túl kényelmetlen az alváshoz, de még csak a hosszútávon való ücsörgéshez is.
kissé összeszedetlenek a gondolataim, nézd el nekem a dolgot, kérlek ◊ zene [You must be registered and logged in to see this link.]
❀ 
❀ 