2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Bármennyire is titkolni igyekszem az érzéseimet, nem vagyok olyan pókerarcú, mint apám, ebben mégiscsak Narcissa Blackre ütöttem, kiül minden gondolatom az arcomra, a mimikámon is látszik, hogy mit gondolok. Most éppen a hátam közepére se kívánom ezt a találták. Habár Bellatrix velem mindig kedves volt, és ígéretes tehetségesnek látott, régen volt, hogy igazi tényezőként gondolhattam rá, és most inkább pihennék. Jó sokáig voltunk távol a griffendéles lánnyal, de ezt nem szándékozom most kiteregetni, csak eldőlnék, de nem tehetem meg, hogy a nagynénémet figyelmen kívül hagyom. Annyira nem lehetek ostoba, hogy lebecsülöm. Ám azt neki sem szabad elfelejtenie, hogy már nem egy védtelen csenevész kölyök vagyok, akit bábként mozgathat mindenki a sakktáblán. Ezúttal a saját magam ura vagyok, és kint töltöttem azt a hosszú időt, amit ő rácsok mögött. Erősebb lettem, míg ő jó eséllyel is csupán szinten tartotta magát. Azt mesélik, megőrült, így nem csoda, ha fanatizmusa lévén a varázsereje nem szenvedett csorbát. Vajon most ki mögé áll be, hogy a Sötét nagyúr elbukott? Na igen, Bellatrix aligha tud egyedül érvényesülni, találni fog egy új gazdát magának, én viszont nem sokáig leszek már itt, még ez az év, és talán a következő, hogy aztán távozzak, és majd évek múltán ott bukkanjak fel, ahol nem számít rám senki. - Öröm vagy sem, oly mindegy. Kedves voltál velem, ezt nem felejtem el, de ha most pénzt akarsz, azt nem adok. – Biccenten kurtán, ez nem szívtelenség, most én is okosan osztom be az örökségemet, már nem nézhetek vissza. Igaz, hogy anyám, ha teheti ellát galleonokkal, ám nem akarok rá építeni. A kihozott lángnyelv whiskeybe nyalok, és érdeklődően dobolok az asztalon, hogy vajon mi fog kisülni az érkezéséből. Sötét alakok között ücsörgünk, ám mindkettőnknek van akkora tisztelete, hogy senki ne merészeljen próbálkozni.. Vajon mi hozhatta ide éppen hozzám? Való igaz egyre komolyabb a tudásom, talán beértem volna abba a korba, hogy bennem lát szövetségest? Abból ellenben már kinőttem, hogy hagyjam magamat mások kedve szerint mozgatni.
Nagyon furcsa érzés, hogy olyan, mintha Roxmortsban megállt volna az idő. Ugyanazok a házak, üzletek, talán még az emberek is, mint annak idején, amikor utoljára jártam itt. Kivéve ennek a helynek a vendégköre. Amíg várakozom, rosszallóan mérem végig a szemem sarkából az itt tanyázó alakokat. Felháborító, hogy fényes nappal itt vedelnek, és senkinek nincs semmi dolga. Túl sok az ingyenélő manapság, lehetne ezen változtatni. Kíváncsi lennék, ezek közül hányan varázslók… egyre többen hoznak szégyent a családjukra, a társadalomra, olyan divatos ma a keveredés, a muglikkal való összeállás. De nem, ezek itt nem származhatnak jó családból. Az olyanok akkor sem süllyedhetnek le erre a szintre, ha épp nem látják őket szívesen sehol, mint engem. Illetve engem egy helyen látnának szívesen, de oda többet nem megyek vissza. Így is túl sokat voltam bent, és már nem is lenne semmi értelme ott szenvedni. Abból elég volt. Mikor megérkezik Draco, és leül, egy darabig nem mondok semmit, csak szemügyre veszem. Normális fényben még nem is láttam, pláne nem felnőttként. Túlságosan hasonlít az apjára… De nem baj, már ahogy megszólít, abból érzem, hogy nem olyan szerencsétlen alak lesz belőle, mint amilyen Lucius volt. – Látom, nem örülsz, hogy itt vagyok – jegyzem meg, miután kihallom szavaiból a hideg kicsengést. – Olyan hihetetlennek tűnik, hogy kíváncsi vagyok az unokaöcsémre tizenhat év után? –Volt dolgom legilimenciával még régen, amikor a Cruciatus nem segített, hogy kiszedjem valakiből azt, amit tudnom kell. Persze nem török be Draco fejébe, de azt látom rajta, hogy kételkedik, vagy esetleg azt hiszi, van valami célja a hirtelen látogatásomnak. Gondolkozom, mit is mondhatnék neki. Olyan furcsa lenne megkérdezni, hogy hogy megy az iskola. Annyira azért nem ismerem, és ő se engem. Nyilván hallott rólam egyet s mást, én pedig csak Narcissa elbeszéléseiből tudok róla leginkább, és mindig is tökéletes gyereknek állította be. Most legalább lesz alkalmunk megismerni egymást. Bár ahogy látom, neki egyelőre nem sok kedve van ehhez, de majd meglátjuk. Előbb-utóbb úgyis találkozunk kellett volna, akkor meg miért ne előbb? Jobb a kellemetlen pillanatokon hamar túlesni. Narcissa elmondta a saját verzióját arról, hogy a fiú hogyan fogta magát és lépett le otthonról abban a pillanatban, hogy az apját lecsukták. Kíváncsi lennék az övére is. A húgom mindig képes finomítani az igazságon, főleg, ha a fiáról vagy férjéről van szó, hiába mondtam neki mindig, hogy egy határozatlan, gyenge alak. Ő kitartott mellette és kitart még most is.
Alig tértem vissza pár órája Jules-szal a múltból, fáj minden tagom, mégis rejtjeles üzenetet fogadott, hogy Bella néni akar találkozni velem. Na ne... én ezt nem értem. Akkor leszek igazán fontos, amikor már a saját utamat járom? Ez annyira szánalmas. Bár ha úgy vesszük ő már kisgyermek koromban is érdeklődéssel fordult felém, mintha tervei lettek volna velem. S most, hogy a Sötét Nagyúr elbukott lassan két éve, véglegesen kikerült a képből, én már a saját utamat járom. Felismertem, hogy apám gyenge báb volt a kezében, anyám már komolyabb erőt képviselt, neki valóban a család volt a cél. Mégsem volt maradásom, amint betöltöttem a varázslók nagykorúságát, leléptem, és az örökségemből fedeztem tovább a tanulmányaimat. Most egyetemista vagyok, a későbbiekben majd eldöntöm, hogy mivel foglalkozom majd. Talán Angliát is elhagyom, nincsenek komoly barátaim, akik miatt maradnék. Ellenben Bellatrix a nagynéném, anyai ágon, s bár engem is úgy vélem eszközként akart használni, egy esélyt talán adhatok. Lerázom magamról a fáradtság pilléreit, erőt veszek elcsüggedt tagjaimon, végtére is az akaraterőm juttatott idáig. Világos hajam szinte kivilágít sötét talárom alól, amelyben kedvenc tanárom öltözékét másolom, noha vele is megromlott a kapcsolatom. Felégetek magam mögött minden hidat, hogy lássam, mire vagyok képes egyedül. Ha a nagynéném meglát, nem gondolhatja azt, hogy gyenge maradtam, teljes értékű felnőttként kell kezelnie. Apámra hasonlítok külsőleg, viszont anyám szenvedélye lobog bennem, a Black család sosem vitatott markáns karizmája. Öles léptekkel vágok át a macskaköves úton, a lámpák sápadt fénye megvilágítja az arcomat, ahogyan betájolom magamat a Vadkanhoz. Belépek az ajtón, hogy kiszúrjam magamnak a sötét göndör hajzuhatagot. Félretolok egy dajdajozó fickót, aki mindenképpen pertut akar velem inni. Intek a fogadósnak, gyakran járok ide, még szokásos italom is van. Nyugodtan hozhat, nem fogom visszautasítani. Lecsüsccsenek a nővel szemben, és megoldom a sötét köpeny csatját, hogy magam mellé terítsem le. Nehézkesen húzkálom le fekete kesztyűmet, s csak utána pillantok fel rideg tekintettel. - Bellatrix...? – Semmi Bella néninézés, azon már túl vagyunk. Ne rabolja az időmet, térjen csak nyugodtan a tárgyra, mit keresünk itt.
Tisztában vagyok vele, hogy kockázatos felbukkannom Roxmortsban. Elképzelhető, hogy a képem kint van valamelyik plakáton, mert így szokás a körözés alatt álló bűnözők esetén. Én nem vagyok ostoba, sem vakmerő, de minden okom meg van rá, hogy minden intés ellenére felbukkanjak a faluban. Egyébként is, a vén bolond Dumbledore az ostoba prédikációjával a jóról, meg mindenféle neme ügyről, és arról, hogy az iskola milyen biztonságos, sikeresen elaltatja a diákok és szüleik gyanúját. Még ha fel is ismernének, pont ezek jelentenének a Minisztériumban? Arra bizony kíváncsi lennék. Kővé dermednének, és elszaladnának. Mire szólnak egy kompetens felnőttnek, már a nyomaimat sem találnák meg. Mindezek ellenére még mindig a fülemben cseng Narcissa aggodalmaskodó hangja, hogy túl veszélyes Roxmortsba mennem, mert megint elkapnak, vagy bajba keverem Dracót is… Az a fiú okos, amennyire emlékszem rá, és tud vigyázni magára. Még soha nem találkoztam vele úgy, hogy épp nem a börtönben voltam. Akkor láttam csak idekint, amikor megszületett, illetve nagyjából egy éves koráig. Engem azután kaptak el és zártak be, ő pedig ritkán, de eljött meglátogatni, mikor már elég nagy volt hozzá. Amióta kiszabadultam, nem láttam még, mert neki tanulnia kell, és csak emiatt úgysem jöhet el az iskolából, és még gyanús is lenne. Ezért is jutottam arra az elhatározásra, hogy én menjek el az egyik roxmortsi hétvégén a faluba, ahová ő bármikor feltűnés nélkül lemehet. Emlékeztem rá, hogy van itt egy kocsma, ahová mindig is mindenféle alakok jártak. Normál esetben be nem tenném a lábam ilyen helyre, mert mégis csak az aljanép jár kocsmába, de ezegyszer kivételt teszek, mégis csak az unokaöcsémről van szó. Ennyit igazán meg tudok tenni érte, bármennyire is erősködött a húgom, hogy majd a szünetben úgyis hazajön. Miért kellene nyárig várnom? Addig még bármi megtörténhet, és nem szalaszthatok el egy ilyen remek alkalmat. Egy kisebb utcába hoppanálok, ahol épp nem jár senki. Még szerencse, mert nem tudnék sokáig itt maradni, ha már az érkezésem pillanatában meg kell ölnöm valakit. Csuklyámat az arcomba húzom, hogy ne ismerjenek fel, és gyors léptekkel indulok a Szárnyas Vadkan felé. Meglep, hogy még mindig ismerem a járást, annyi év után is. Útközben csak néhány kölyökkel találkozom, akik vetnek rám egy pillantást, és már mennek is tovább. Nem láttam a szemükben sem kíváncsiságot, sem felismerést, ami miatt esetleg utánuk kellene mennem elintézni őket, így hát hamar elérek a fogadóhoz. Belépek az ajtón, és meglepetésemre eléggé tele van a hely. Divat lett koszos kocsmákba járni? Undorodó arckifejezéssel ülök le az egyetlen szabad asztalhoz, ami szerencsére elég messze esik a bejárattól, és így háttal lehetek mindenkinek. – Mit parancsol inni, asszonyom? – bukkan fel mellettem egy öregember. – Semmit –vetem oda fagyosan. Anélkül nem lehet belépni egy helyre, hogy az embert ne zavarják azonnal? Ha kellene valami, majd idehívom. Úgy látom, sértődötten távozik, modorom nem nyerte el a tetszését. Annál jobb, talán a továbbiakban megkímél bosszantó jelenlététől.
