2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kurtán biccentek, tehát nem velem van dolga a fiúnak. Mégsem lépdelek most tovább, mert oly mérgezően árad belőle az arrogancia, hogy még a végén megöleti magát. Ha ilyen nyíltan szidja a rendszert, eléri, hogy jönnek érte a minisztériumból az aurorok, hogy elvigyék a Gödörbe, ahonnan sosem mászik ki. Figyelem az auráját, fiatal még, és tapasztalatlan. Mondanám, hogy én is ilyen voltam, ám nem, vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy a családom révén szinte előbb tudtam sötét igéket, mint igazából járni, beszélni, ám ez nem mindenkinek adatik meg. A kérdésre haloványan elmosolyodom, provokatívan húzva fel a szemöldökömet. Sötét tincseimbe bele-belekap a tavasz-elő hideg fuvallat. - Ha azt mondom, hogy egy senkit, akkor bizony jobban éreznéd magadat? – Felelem bársonyos kimértséggel, nagyon veszett-kutya hangulatában van, még a pálcája is ott a keze ügyében, mintha bármi oka is lenne megtámadni. Valahogy mulattat a helyzet, nem tudom, hogy ki húzta fel annyira, hogy még a falnak is nekimenne úgy fejjel. Nem szándékozom látatatlanban megítélni, végtére is lehet benne valamilyen rejtett erő, jobban szeretem lassan, óvatosan felmérni, hogy kivel állok szemben. - Nem is vártam el, hogy félj tőlem. Nem adtam rá okot. – Felelem hárítóan a tekintetét vizslatva. Gondosan ügyelek rá, hogy sötét aurámat elnyelje a főépület árnyéka, még csak azt kéne, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Hanghordozásom bársonyos, lassúan megnyugtató, mint amikor egy kígyó hipnotizálja a sarokba szorított kisegeret. A hugrabugos fiú nem tudja, de pillanatról pillanatra nagyobb a hatalmam felette. - Oh, micsoda tervek. Hát nem tudod, hogy aki ilyesmit forgat a fejében, könnyedén elbukik? A többség ugyanis nem szereti a zsarnoki diktátorokat. Te mégis megkockáztatnád, hogy mindenki ellened forduljon? – Kérdezem érdeklődve, hiszen nagyon is kiváncsivá tett, hogy mi az, ami ilyen gondolatokra sarkalta. Nem szándékoztam maradni, most mégis úgy döntök, hogy szánok pár percet rá. Elrugaszkodom a faltól, aminek eddig támaszkodtam, sötét zubbonyom komor felleghajtóként kísér, ahogyan belekap a szél, s szárnyként seprem vele a talajt, ahogyan közeledek felé.
Ja öhh..nem hozzád szóltam bocsi, csak eszembe jutott valami - annyira a gondolataimra koncentráltam, hogy szinte teljesen kizártam a külvilágot magam körül. Egy elégé fura fazon szólt hozzám, kissé félelmetes volt a kinézete, bár nem úgy félelmetes, hogy ronda hanem úgy félelmetes, hogy ránéztél és kirázott a hideg, bár fogalmad sem volt, hogy miért de így éreztél. Semmi érzelmet nem mutatott ki az arcán, és a falnak dőlve bámult engem. - Most meg mit bámulsz? - kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, belém akar kötni? Idősebbnek tűnt tőlem egy pár évvel de ez még nem azt jelentette, hogy hagyni fogom magam ha ok nélkül belém szeretne kötni. Olyan sötét alaknak tűnt, hogy jobban éreztem magam, hogyha a inkább rajta tartom a kezem a pálcámon, nehogy megtámadjon egy bűbájjal vagy valami átokkal. Nem tudom, hogy miért feltételeztem róla ilyet de valamiért akkor is jobban éreztem magam úgy. Így hát az övemre akasztottam a kezem, hogy minél közelebb legyen hozzám a pálcám, hogy a kiváló reflexeimnek köszönhetően ha megtámad gyorsan vissza tudjak támadni. - Nem félek ám tőled azért mert idősebb vagy nálam - na persze, dehogynem féltem tőle, és pont azért is mert idősebb volt nálam így valószínűleg több bűbájt ismer mint én, és nem is nézet ki olyan gyengének. - Figyelj csak nem szeretnél uralkodni a varázsvilág felett? - ezt meg miért kérdeztem? talán azért mert már idegesített, ahogy nézz rám, hogy ne csend legyen inkább kérdeztem tőle valamit. Valószínűleg ez majd felkelti az érdeklődését amilyen gonosz és sötét kinézete van ennek a srácnak.
A végzős évem utolsó vizsgáinak egyike. Igazából nem is nevezhető vizsgának, a tanárok nagy része már pontosan tudja, hogy mennyire képzett vagyok, és ezt nem itt sajátítottam el, a családom is komoly hírnévnek örvend, így maga a szimbolisztika vizsga inkább beszélgetésnek volt tekinthető, nem nagyon voltak szúrópróba szerű tételek, valójában mágiaelméletről beszéltünk, és hogy talán a rúnaismeretetet Vectornak nem ilyen alapszinten kéne a kisdiákok fejébe vernie, mint a rovásírás, és egyéb komolytalan mágikus védőkörök, hanem holtakon gyakorló bélyegekkel, még ha ettől többek gyomra ki is fordul. Nem csoda, hogy az utóbbi évben már én magam javítottam beadott dolgozatokat, amikor a professzor ejtőzni vágyott. Mondhatnám magamat már tanársegédnek is, ám sosem vállalnék fel nyíltan szerepet a roxfort életétben, még szerencse, hogy Flitwick engem nem akart prefektusnak, valahogy nem vagyok a példamutató diákok jelképze a Hollóhátban. Magam köré burkolom kékes-szürke sálamat, és a hosszú télikabátban lépek ki az udvarra, ahol a bőrkesztyűket is felhúzgálom az ujjaimra, ideje hazamenni, ám még elképzelhető, hogy bedobok egy kis szíverősítőt a faluban. Visszanézek a kastély mögöttem magasodó főépületére, majd tartva az ajtót három betóduló sárganyakkendős hugrabugosnak indulok tovább. A magában füstölgő srácra érdeklődő pillantást vetek, magában beszél? Korán jelentkezne az őrület? Vagy talán nekem mondta? Felvonom a szemöldöket, és zsebbe süllyesztett kezekkel kérdezek vissza. - Parancsolsz? – Hangom halkan, de tisztán érthetően cseng. A kissrác mintha cseppet indulattól lenne fűtve, alaposan kieresztett a hangját. Karbafont kézzel dőlök a falnak, és fürkészem a tekintetét, az elméjébe még nem hatolok bele, pár pillantig még maradhatok, mielőtt távoznék. Félhosszúra megnövesztett sötét tincseim a vizsgálódó szempárom elé hullanak, ahogyan tesztelem az auráját. Talán elszórakozom maga vele, végtére is egyetemista vagyok, engem nem figyelnek olyan komolyan, ráadásul már csak azt várják, hogy vizsgáim végeztével adjam át a helyemet a jövő elsőseinek.
Szokásomhoz hűen már egy ideje a szobámban gubbasztottam és ott verseltem egy kicsit. Ép ideje lett már volna egy kicsit kidugni a fejem és körül nézni, hogy még is mi folyik a valóéletbe. Így hát elindultam kifelé, a célom pedig a kis udvar volt. Úgy gondoltam ki ülök oda egy kicsit, szét nézek, gondolkozok s közben elszívok egy cigarettát. Így is tettem, lementem a szél a fújt ami hihetetlenül jól esett azok után, hogy ilyen sok időt töltöttem a szobámban, teljesen fel frissültem tőle. Leültem és csak figyeltem az ott megfordult diákokat. Többségük olyan szánalmasan viselkedett, hogy az valami hihetetlen. Legszívesebben rájuk szórtam volna néhány bűbájt, hogy térjenek már észhez és viselkedjenek normálisan. Ezt a Roxfortot teljesen meg kéne változtatni, úgy gondolom, hogy nem jó itt a tanítás. Sokan túl nagyra vannak magukkal, és túl sokat képzelnek. A diákokat inkább arra kellene tanítani, hogy hogyan viselkedjenek nem a varázsigékre. Az lenne a legnagyobb varázslat ha a tanárok megtudnák változtatni a diákokat emberileg. De hát ennek az esélye egyenlő a 0-val. Ez kb. csak erőszakkal működhetne szerintem vagy én már nem is tudom. Ha én lennék a főnök itt a suliban akkor teljesen megváltoztatnák mindent. - Ez az megvan - kiabáltam fel hirtelen hisz eszembe jutott valami - mostantól meg van az új célom, ennek a Roxfortnak annyi - itt már kicsit lentebb vittem a hangsúlyt de talán még így is meghallották páran. Beszélnem kell az igazgatóval, talán majd ő megérti, hogy mit szeretnék és akkor majd az ő segítségével tudunk javítani a helyzeten. De ha neki nem tetszik az ötlet akkor nem tudom, hogy mi lesz.
