2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Valójában annyira izgatott voltam és már annyira el akartam jönni a másik helyről, hogy semmiképp nem akartam várni ezzel a költözéssel. Nem is bírtam volna kivárni a délutánt, a végén még olyan dolgokat is összepakoltam volna, amik nem is az enyémet, vagy éppen csillogóra-villogóra takarítottam volna a lakást, amit pedig nem akartam. Mindennek megvan az oka. Annak is, amiért most itt vagyok. Sajnáltam a másik lakást, de viszont örülök neki, hogy Roxmortsba költözhetek, mert sokkalta nyugodtabb ez a hely. Nincs forgalom, se túl nagy ordibálás. Csak a csend és a béke. Legalábbis az én fejemben így néz ki ez a hely, de majd meglátjuk a későbbiekben mennyire igazolódott be a gondolatom. A lakást amikor megnéztem egészen hangulatos volt. Igazából jelen esetben majdnem mindegy is, hogy hová költözöm, de persze azért nem egy lepukkant helyre akartam menni. Van annyi keresetem, hogy ki tudjak venni egy szebb kis lakásocskát. Persze amennyire fukar is vagyok magammal szemben, sajnálom a pénzem, hogy egyedül vegyek ki lakást. Pedig lenne neki értelme... Konyhába lépve meglátom a kómás lányt, aki éppen a kávét főzi. Mintha nem is regisztrálná elsőre, hogy megjöttem, csak pár másodperces csúszással. Most már én is itt lakom, nem különösebben kellene zavartatnom magam, és nem is fogom! Elvégre lányok vagyunk mindketten... Pillantásom ugyan egy pillanatra megakad a mosatlanon, de tekintetem azonnal visszakúszik a lányra, miközben helyet foglalok. -Oké, semmi baj. - Mosolyodom el lelkesen amikor a kávét említi. Jó lesz valami meleg, ami kicsit kiolvaszt a kinti hideg után. Megigazítom pólómat, közben persze körülnézek ismét és ismét. Nem tudom, mennyire fogunk tudni szót érteni a lánnyal, de hát meg kell próbálnom! Ha nem próbálkozom akkor nem is érhetek el sikerült. És én nem az a típus vagyok, aki könnyen feladja. A kávét hálás mosollyal köszönöm meg.- Ahh, ez most életmentő lesz. Okééé. Én sem iszom túl édesen. - Fordulok hátra, és leveszem a cukrot egy fél kiskanálnyit teszek bele, majd összekavarom. Még nem kortyolok bele, csak kezemet melengetem rajta és egyébként sem vagyok az a típus, aki gyorsan lehörpinti a forró italokat. Maggie kérdése őszintén szólva nem lep meg, hiszen láttam, hogy nem várt rám. Nem baj, ugyan miért is lenne az? -Hát, tudod nem bírtam már tovább az előző helyen. Kicsit be is voltam zsongva. Itt ezerszer nyugodtabb minden. - Vonok vállat és lehajtom fejem egy pillanatra. Úgy döntök, mégis iszom egy kis kortyot a kávéból. - Szalon? Mivel foglalkozol? Ha szükséged van valami segítségre, ha tudok, akkor szívesen! - Én is őrülten izgatott lennék, ha a saját szalonomról lenne szó. Nekem ez kicsit tárgytalan, hiszen medimágus vagyok és mit kezdenék én egy saját szalonnal? Gondolataim közben cikáznak azon, hogy vajon milyen szalonja lehet neki. Nem hinném, hogy valami kis csecsebecsékkel foglalkozó. Nem... biztosan nem.
Minden gyerkőc álma az, hogy ha egyszer kirepül a családi fészekből, saját háza vagy legalább lakása legyen, ami tényleg csak a sajátja. Ő a főnök, ő mondja meg mikor kell takarítani, felkelni, lehet reggelire banános fagyi csokiöntettel, és senki sem fog megszólni érte. Én is ilyen álmokat dédelgettem, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy a lakás, amit nagyvonalúan kibéreltem, meghaladja a kereteimet. A bolt bérlése, felújítása és a kellékek beszerzése sokkal többe került, mint amire számítottam. Persze kérhettem volna apáméktól pénzt, de karácsony óta érthető okokból oda sem tettem be a lábam, így nem maradt más, mint hogy lemondjak felekirályságomról egy idegen javára. A társbérlő szónál nincs prolibb a világon, legalább is most nem jut eszembe, úgyhogy nem csoda, hogy ha a beköltözés napját feketével jelöltem a kis falinaptárba. Éppen csak annyit sikerült kihoznom magamból, hogy tegnap este, mikor hullafáradtan hazajöttem a szalonból, még eltakarítottam a házban szanaszét heverő piásüvegeket, telehamuzott tányérokat és befőttes üvegeket, a levetett gönceimet és a mosatlan edényeket, amik közül a legtöbb még ideköltözésem óta nem látott melegvizet és mosogatószert. Ezek a göncök most a szobámban hevernek egyetlen hatalmas, emberméretű kupacban, a mosatlan pedig a mosogató köré elegánsan csoportosítva. Arra számítottam, hogy majd a lakó érkezése előtt gondoskodok a dologról, de a tény, hogy tíz perccel ezelőtt keltem, mindent megmagyaráz. Kávé előtt iszonyatosan lassú az agyam, és a motorikus funkcióim úgyszintén. Éppen a kotyogós kávéfőző mellett kuporogtam álmos szemekkel, kócos hajjal egy szál elnyűtt polóban, ami az egyk kedvenc együttesem albumának illusztrációját viseli - mindezt megtetőzve egy bazi nagy kucsmával, mert valamiért nem megy a fűtés - amikor kattant a zár, de hogy érkezett volna valaki, csak akkor tudatosult bennem, amikor a kis vöröske sápadt arccal ott áll a konyha bejáratánál. Az elején nem is esik le, hogy mi történik, de aztán tekintetem tovább vándorol a szekrényre akasztott naptárra, amelyen öles fekete betűk és gyászkeret hirdetik: jön a csaj. Fáradt, zavart mosolyt küldök felé, ami inkább fintorrá vált. – Hahó, idegen! -– emelem fel kissé a fejem, hogy egy biccentéssel köszönthessem, közben a fejemben kergetőznek a nevek, de valahogy nem találom az igazit, habár már bemutatkoztunk egyszer, de nem tehetek róla, pocsék a névmemórim. - Éppen jókor, éppen most fő a kávé. Sajnos amíg nem lesz kész, nem vagyok képes értelmes csevegésre. De azért üdv -fogom szűkre a köszöntőszöveget. A kávéfőző kotyogása szerencsére éppen a legjobbkor szakít félbe. Egy hirtelen, de annál ügyetlenebb mozdulattal – amelynek során bevágom a könyökemet a kredencbe – a kályha felé kapok és leveszem a friss, fekete nedűt tartalmazó edényt. Még szerencsére van éppen két kis kávéscsésze a polcon, ami nem koszos, így hamar ki is porciózom a két adagot. Már az illatától is érzem, ahogy egyre olajozottabbakká válnak a mozdulataim. - Parancsolj. Én vagyok olyan barbár, hogy cukor és tej nélkül iszom, de ha kérsz bele valamit, ott van a hátad mögött, azon a polcon. Kezemmel mutatom az irányt, aztán a következő mozdulattal már emelem is a számhoz a csészét. Forró, mint a pokol de nem különösebben hat meg, én pont így szeretem. Csak akkor pillantok fel újra a jövevényre, amikor már az első, éltmentő kortyon túlvagyok. - Azt hittem, hogy csak délután jössz. Mint láthatod, nem igazán készültem fel az érkezésedre, ne haragudj. Csak éppen a napokban nyitom meg a szalonom a faluban és kibaszottul izgatott vagyok. Még annyi meló van vele.
Most az egyszer szerencsém volt a lakással. Eddig ha keresnem kellett, akkor mindig hetekbe telt, mire találtam valamit, ami jól is nézett ki. Most pedig hipp-hopp már lett is egy. Elég sürgős is volt ami azt illeti és lehet, hogy könyörültek rajtam a varázsló istenek egy csöppet, és meghallgatták kérésemet, miszerint nem akarok azzal a nővel többet egy fedél alatt lenni. Elég nagy csalódás volt ez az egész ügy nekem és elég volt belőle... szerintem eddig csak elnéztem neki ezeket az apróságokat, de most már összegyűlt, betelt a pohár de nagyon. Pár nappal ezelőtt voltam megnézni a kis lakást, akkor találkoztam Maggievel is, aki a lakótársam lesz. Egész jó fej csajnak tűnik, ami most jelen pillanatban nagyon fontos nekem és az is ugye, hogy azelőttről nem ismerhetjük egymást. Nem tudok róla még semmit, de úgy érzem, most jól választottam. Mivel ezelőtt Londonban laktam, a legközelebbi hopponálási helyszínről érkeztem ide Roxmortsba, ahol a csomagjaimat magam mellett lebegtetve indultam el a lakáshoz. A falu nem túl nagy, így könnyen és gyorsan odaértem. Kicsit fázom, rémes ez a hideg ami most jött, de az biztat, hogy mindjárt beérek a meleg lakásba, ahol ha elkezdek kipakolni és megtalálom a teám akkor meg is iszom majd egyet. Kulcsot már kaptam, mert rögtön ki is fizettem a letétet és a lakbért, úgyhogy elfordítom azt a zárba és csomagjaim után én is belépek. Kissé bizonytalan vagyok még, hiszen nem ismerem túl jól a helyet és a lakót sem, szóval a konyha felé indulok, miután a cuccaimat az előszobában letettem. Maggiet ott találom. -Hahó, szia! Megjöttem. - Mosolyodom el halványan, miközben fejemről leveszem a sapkát és a kabátot is elkezdem lefejteni magamról. Itt benn jó meleg van. Az egyik szék támlájára teszem le egyelőre őket, és körülnézek. Szeretem megjegyezni a dolgokat, hogy mi hol van és ezért sokszor fogok még nézelődni. - Hogy vagy? Borzasztó hideg van kinn és mindjárt esik a hó, még szerencsére az előtt ideértem. - Még csak az kellett volna, hogy átázzon valamelyik táskám tőle. Leülök a székre, ahová a kabátomat tettem, és tenyeremet kicsit dörzsölgetve melegszem mielőtt még elkezdem a pakolást.
